EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2017.7.27.
COM(2017) 406 final
2017/0181(NLE)
Javaslat
A TANÁCS IRÁNYELVE
az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között a 2009/13/EK tanácsi irányelvnek a 2006-os Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény 2014. évi, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia által 2014. június 11-én jóváhagyott módosításával összhangban történő módosítása céljából létrejött megállapodás végrehajtásáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
INDOKOLÁS
1.A JAVASLAT HÁTTERE
•A javaslat indokai és céljai
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2006-ban elfogadta a Tengerészeti Munkaügyi Egyezményt (Maritime Labour Convention, a továbbiakban rövidítve: MLC), létrehozva ezzel egy egységes, következetes eszközt, amely egyesíti a nemzetközi tengerészeti munkaügyi kérdésekre vonatkozó aktualizált normákat. Ez az egyezmény átfogó jogokat és védelmet biztosít a tengerészek számára munkájuk során, állampolgárságuktól és a lobogó szerinti államtól függetlenül. Eddig 81 ország erősítette meg, köztük Ausztria, Szlovákia és a Cseh Köztársaság kivételével valamennyi uniós tagállam.
Az egyezmény rendelkezéseit az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között létrejött, a 2006. évi Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény alapján kötött megállapodás végrehajtásáról szóló 2009/13/EK tanácsi irányelv ültette át az uniós jogba. Az említett irányelv aktualizálta az uniós jogszabályokat az MLC előírásaival, amelyek a hatályos szabályoknál kedvezőbb feltételeket biztosítottak a tengerészek számára (munkaszerződések, munkaidő, repatriálás, szállás- és szabadidős létesítmények, élelmiszerek és étkeztetés, egészségvédelem és biztonság, egészségügyi ellátás, panasztételi eljárások stb.). Az irányelv előmozdította az MLC megerősítését az egész EU-ban, és felgyorsította annak hatálybalépését. Emellett hozzájárult az egyezmény előírásainak egységes átültetéséhez valamennyi tagállamban, és az uniós jog keretében végrehajtási intézkedésekkel egészítette ki azt.
A 2006-os MLC csak részben foglalkozott a tengerészek halálával, személyi sérülésével vagy külföldi kikötőkben való magukra hagyásával kapcsolatos követelések kapcsán felmerülő felelősség és kártalanítás kérdéseivel az olyan esetekben, amikor a hajótulajdonosok nem látják el feladataikat. A hajózási ágazat jellegéből adódóan globális tevékenységeket jelent, amelyekre a hajótulajdonos államától, a hajó lobogó szerinti államától vagy a legénység nemzetiségétől függően különböző nemzeti jogszabályok alkalmazandók. Ez megnehezíti a tengerészek számára a gyors és kielégítő jogorvoslatot magukra hagyás, sérülés vagy haláleset esetén.
Az ILO és az IMO (Nemzetközi Tengerészeti Szervezet) már régen felismerte ezt a problémát. 1998-ban létrehozták az IMO és az ILO közös, a halálesettel, személyi sérüléssel és a tengerészek magukra hagyásával kapcsolatos követelések kapcsán felmerülő felelősséggel és kompenzációval foglalkozó ad hoc szakértői munkacsoportját. A munkacsoport kétlépcsős megközelítést javasolt: az első szakaszban nem kötelező erejű iránymutatások, a másodikban kötelező eszközök elfogadását ajánlotta. Javasolta továbbá, hogy hozzanak létre egy adatbázist a tengerészek cserbenhagyásának eseteire vonatkozóan, amely 2005-ben meg is valósult.
A közös munkacsoport ajánlásai alapján 2010-ben és 2011-ben az ILO két kérdéskört nyilvánított prioritássá: a tengerészek magukra hagyását és a pénzügyi biztosítékokat; valamint a tengerészek halálával vagy tartós munkaképtelenségével kapcsolatos követeléseket. 2004-ben az MLC alapján létrehozott különleges háromoldalú bizottság két módosítást fogadott el e kérdésekkel kapcsolatban. 2016 márciusáig az ILO cserbenhagyásos eseteket tartalmazó adatbázisában 192 magára hagyott kereskedelmi hajó szerepelt, 2006-ig visszamenőleg, melyek közül egyes ügyek máig megoldatlanok. Sok magára hagyott tengerész rekedt a hajók fedélzetén munkabér nélkül, gyakran több hónapon keresztül, miközben sem rendszeres élelmiszerellátáshoz, sem orvosi ellátáshoz nem jutott, és nem volt módja hazatérni sem.
A módosítások által bevezetett szabályok egy része az Európai Unió hatáskörébe tartozott, és olyan kérdéseket érintett, amelyekre vonatkozóan az EU szabályokat fogadott el, különösen a szociálpolitika és a közlekedés területén. A Tanács ezért elfogadta a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 103. ülésszakán a Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény 2014. évi módosításai tekintetében az Unió nevében képviselendő álláspontról szóló határozatot (2014/346/EU), biztosítva az Unió támogatását azok jóváhagyásához.
A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 2014. június 11-én, Genfben megrendezett 103. ülésén elfogadta a módosításokat. Valamennyi uniós tagállam jóváhagyólag szavazott. A két módosításcsomag az MLC Szabályzatának mind a kötelező rendelkezéseit (A. rész: szabályzatok és előírások), mind a nem kötelező rendelkezéseit (B. rész: iránymutatások) érinti. A módosítások a foglalkoztatás feltételeiről szóló 2. címen belül a 2.5. szabályt (Repatriálás), valamint az egészségvédelemről, az orvosi ellátásról, a jóléti ellátásról és a társadalombiztosítási védelemről szóló 4. címen belül a 4.2. szabályt (A hajótulajdonosok felelőssége) érintik.
A módosított kötelező rendelkezések olyan hatékony pénzügyi biztosítéki rendszer kialakítására irányulnak, amely:
(1)védi a tengerészek jogait magukra hagyás esetén (a 2.5. szabály módosítása). Ez a módosítás hatékonyabbá teszi a pénzügyi biztosítékrendszert arra – a 2.5. szabály 2. bekezdésében már elismert – esetre, ha a hajótulajdonos nem fedezi a repatriálás költségeit. Emellett két új helyzetet is elismer: amikor a hajótulajdonos a tengerészt a szükséges eltartás vagy támogatás nélkül hagyja; illetve amikor más módon egyoldalúan felrúgja a hozzá fűződő kötelmeit, ideértve azt, ha legalább két hónapig nem folyósítja a munkabérét. Továbbá megállapítja a valamely tagállam lobogója alatt közlekedő hajókon foglalkoztatott tengerészek által cserbenhagyásuk esetén igénybe vehető gyors és hatékony pénzügyi biztosítékrendszer követelményeit;
(2)illetve a munkahelyi sérülés, betegség vagy veszély következtében bekövetkező halálesetek vagy tartós munkaképtelenség esetén benyújtott, szerződésből eredő kárigények esetén kártalanítást nyújtó pénzügyi biztosítékrendszerre vonatkozó minimumkövetelményeket (a 4.2. szabály módosítása).
A módosítások tehát jobbá teszik és kiterjesztik a tengerészek védelmét szolgáló meglévő rendszert; könnyebbé és hatékonyabbá teszik a kártalanítási eljárásokat; továbbá megerősítik őket azzal a követelménnyel, hogy a hajók fedélzetén kell tartani a pénzügyi biztosítékrendszerre vonatkozó igazoló dokumentumokat.
Az MLC e módosításai 2017. január 18-án léptek hatályba 18 tagállamban. Hollandiában a módosítások várhatóan 2018. január 1-jétől válnak hatályossá. Olaszország és Litvánia 2018. január 18-ig elhalasztotta a módosítások hatálybalépését. Ami azt a négy tagállamot illeti, amelyek a módosítások jóváhagyását követően ratifikálták az egyezményt, Szlovénia már elfogadta a módosításokat, amelyek 2017. augusztus 3-án lépnek hatályba. Románia, Észtország és Portugália azonban még nem nyújtotta be hivatalos elfogadó nyilatkozatát. Erre várhatóan a következő hónapokban kerül sor.
2016. december 5-én a tengeri közlekedési és szállítási ágazat szociális partnerei, az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) megállapodást kötöttek a 2006-os MLC végrehajtásáról szóló, a 2009/13/EK irányelv mellékletét képező megállapodásuk módosításáról, hogy azt hozzáigazítsák az MLC 2014-es módosításihoz. Ez a megállapodás átveszi az MLC 2014. évi módosításainak valamennyi kötelező erejű rendelkezését.
Az ECSA és az ETF 2016. december 12-én kérte, hogy a Bizottság az EUMSZ 155. cikkének (2) bekezdésével összhangban tanácsi határozatra irányuló javaslat formájában biztosítsa megállapodásuk végrehajtását. Ez a javaslat eleget tesz kérésüknek.
A Bizottság e javaslatot azzal a céllal nyújtja be, hogy a 2009/13/EK irányelvet és a mellékletében foglalt megállapodást hozzáigazítsa az MLC-nek az ILO által 2014-ben elfogadott módosításaihoz. Ez javítani fogja az uniós tagállamok lobogója alatt közlekedő hajók fedélzetén a tengerészek munkakörülményeit, egészségét, biztonságát és szociális védelmét.
A javaslat célja továbbá, hogy a lobogó szerinti államokra háruló egyes kötelezettségekről szóló végrehajtási irányelv (2013/54/EU irányelv) alkalmazása révén biztosítsa az MLC-hez az ILO által 2014-ben elfogadott kötelező hatályú módosítások hatékony végrehajtását. Ez az irányelv szabályokat állapít meg annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok:
-
hatékonyan teljesítsék a lobogó szerinti államként rájuk háruló kötelezettségeket a 2006. évi MLC vonatkozó részeinek (a 2009/13/EK irányelv mellékletében foglalt rendelkezéseknek megfelelőnek tekintett részek) végrehajtása során; valamint
-
hozzanak létre külön rendszereket a fedélzeti és szárazföldi panasztételi eljárások betartásának és kezelésének ellenőrzésére.
Miután a 2009/13/EK irányelv mellékletét ez a javaslat módosította, a 2013/54/EU irányelv nyomonkövetési intézkedései az MLC 2014-es módosítására is alkalmazandók, anélkül, hogy ez utóbbit külön módosítani kellene.
•Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel
Ez a javaslat illeszkedik a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseihez, hogy tisztességes és valódi értelemben vett páneurópai munkaerőpiacot hozzon létre, amely megfelelő védelmet és fenntartható munkahelyeket biztosít a munkavállalóknak. Ezek az erőfeszítések kiterjednek a munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre, a munkaidőre, a szociális védelemre, valamint a munkaszerződésből eredő jogokra. Az Európai Unió integrált tengerpolitikájának megvalósítása során a Bizottság teljes mértékben támogatja „az ILO tengerészeti munkaügyi normákról szóló egyezményének a közösségi jogba történő integrálásáról folytatandó társadalmi párbeszédet”.
Ez a javaslat más módon támogatja a tengeri közlekedés biztonságát. A magukra hagyott tengerészek védelme a repatriálás, a támogatás és az ellátás, valamint az elmaradt munkabérek kifizetésének biztosítása révén hozzájárulhat a hajó és a személyzet baleseteinek megelőzéséhez, mivel azt jelenti, hogy a tengerészeknek nem kell a kikötőben rekedt hajón maradniuk, amíg repatriálásuk megtörténik, vagy ki nem fizetik elmaradt bérüket. És nem fordul elő, hogy sodródó hajókon ragadnának üzemanyag, illetve alapvető élelem és víz nélkül.
A tengerészek magukra hagyásának, halálának vagy tartós munkaképtelenségének eseteihez kapcsolódó megbízhatóbb pénzügyi biztosítékrendszer leveszi a terhet az érintett tengerészeknek és családtagjaiknak jelenleg segítséget nyújtó európai kikötőkről és part menti közösségekről.
Ez a javaslat kiegészíti az MLC hatékonyabb végrehajtása érdekében tett erőfeszítéseket azáltal, hogy a kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzésről szóló 2013/38/EU irányelv végrehajtása során a fedélzeti és szárazföldi panasztételi eljárások nyomon követésére és kezelésére vonatkozó egyedi rendszerekre támaszkodik. A szóban forgó irányelv a 2006-os MLC-t is bevonta azon egyezmények közé, amelyek végrehajtását a tagállamok hatóságai kikötőikben ellenőrzik. Ez biztosítja, hogy az egyezményt meg nem erősítő állam lobogója alatt közlekedő hajók és személyzetük nem részesülhetnek kedvezőbb elbánásban a megerősítő államok lobogója alatt közlekedő hajóknál és személyzetüknél. Az MLC 2014-es módosításai már jelenleg is ezen irányelv hatálya alá tartoznak, mivel az az egyezményre és valamennyi módosítására kiterjed.
A javaslat kiegészíti az (EU) 2015/1794 irányelvet, amely a tengerészeket is bevonja öt munkajogi irányelv (a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről, a munkavállalók tájékoztatásáról és a velük folytatott konzultációról, az Európai Üzemi Tanács létrehozásáról, a csoportos létszámcsökkentésről, valamint a vállalkozások átruházásáról szóló irányelvek) hatálya alá, ezzel javítva munkajogi helyzetüket és a szárazföldi munkavállalókkal azonos jogokat biztosítva számukra.
•Összhang az Unió egyéb szakpolitikáival
A tengeri szállítás a történelem során mindig a gazdasági fejlődés és a jólét katalizátora volt Európa számára. Az áruk és az utasok tengeri szállítása elősegíti az EU-n belüli és a nemzetközi kereskedelmet, illetve az egyes európai nemzetek, a polgárok és a turisták közötti kapcsolatokat. A tengerészeti szakemberek, tisztek és minősítések növekvő hiánya azzal a kockázattal jár, hogy elveszítjük az emberi erőforrások azon kritikus tömegét, amely fenntartja az európai tengerészeti iparágak általános versenyképességét. Ez a javaslat megfelel annak a törekvésnek, hogy a 2018-ig szóló tengeri szállítási stratégia keretében támogassa „a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a tengerészekkel való tisztességes bánásmódért folytatott munkáját, többek között annak érdekében, hogy az Európai Unión belül és világszerte megfelelően alkalmazzák a tengerészekkel tengeri baleset, hajó elhagyása, személyi serülés vagy halál esetén való bánásmódra, valamint a partraszállási engedély körülményeire vonatkozó iránymutatásokat”. Ez elősegítheti, hogy a tengerészeti szakmák vonzóbbá váljanak az európaiak számára.
A javaslat tisztességesebb versenyfeltételeket biztosít majd az uniós tengeri szállítási ágazat azon szereplői számára, amelyek tiszteletben tartják a tengerészek jogait, és gyakran hátrányos helyzetbe kerülnek az előírásokat figyelmen kívül hagyó hajózási szereplőkkel szemben.
A szociális partnerek megállapodásának az uniós jog révén történő végrehajtása összhangban van a Bizottság azon kötelezettségvállalásával is, hogy az EU szociális partnerei, a Tanács elnöksége és a Bizottság által 2016. június 27-én aláírt, „Új alapokra helyezett szociális párbeszéd” című közös nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően uniós szinten ösztönözze az ágazatközi és ágazati szociális párbeszédet.
Ez a megállapodás pozitív példája annak, hogyan tudják a szociális partnerek támogatni a Bizottság minőségi jogalkotási menetrendjét annak érdekében, hogy az uniós jogszabályok naprakészek maradjanak és megfeleljenek céljuknak.
Tükrözi továbbá a szociális jogok európai pillérének a szociális párbeszédre és a munkavállalók részvételére vonatkozó elvét, amely kimondja, hogy a szociális partnereket „arra kell (...) ösztönözni, hogy – autonómiájuk és a kollektív fellépéshez való joguk tiszteletben tartása mellett – az őket érintő kérdésekben tárgyalásokat folytassanak, és kollektív szerződéseket kössenek. A szociális partnerek közötti megállapodásokat adott esetben az Unió és tagállamai szintjén kell végrehajtani.” Egyúttal összhangban van a szociális jogok európai pillére által elismert egyéb konkrét elvekkel és jogokkal is, például a méltányos bérezés, az egészséges, biztonságos és megfelelően kialakított munkakörnyezet és az adatvédelem és a szociális védelem jogával.
Összességében ez a javaslat elősegíti a fenntartható fejlesztési célok maradéktalan beépítését az európai politikai keretbe, összhangban „A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért – Európai fellépés a fenntarthatóságért” című bizottsági közleményben tett kötelezettségvállalással.
2.JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG
•Jogalap
A javaslat jogalapja az EUMSZ 155. cikkének (2) bekezdése.
Az EUMSZ 155. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy „az uniós szinten megkötött megállapodásokat a szociális partnerek és a tagállamok sajátos eljárásainak és gyakorlatának megfelelően, vagy pedig – a 153. cikk hatálya alá tartozó kérdésekben – az aláíró felek együttes kérelmére, a Tanács által a Bizottság javaslata alapján hozott határozattal kell végrehajtani. Erről az Európai Parlamentet tájékoztatni kell. A Tanács egyhangúlag jár el, ha a kérdéses megállapodás, kivéve ha a kérdéses megállapodás egy vagy több, valamely olyan területre vonatkozó rendelkezést tartalmaz, amelyre nézve a 153. cikk (2) bekezdése értelmében egyhangúságra van szükség.”
A szociális partnerek pénzügyi biztosítékrendszerről szóló megállapodásának a tengerészek magára hagyásának eseteihez kapcsolódó első módosítása a munkahelyi egészségre és biztonságra, illetve a munkakörülményekre vonatkozik, így a 153. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, mely a) pontjának tárgya a munkakörnyezet javítása a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében, b) pontjának tárgya pedig a munkafeltételek.
A második módosítás, amely a munkahelyi sérülés, betegség vagy veszély következtében bekövetkező halálesetek vagy tartós munkaképtelenség esetén nyújtandó kártalanítás pénzügyi biztosítékrendszerére vonatkozó követelményeket érinti, a 153. cikk (1) bekezdésének a munkavállalók szociális biztonságáról és szociális védelméről szóló c) pontja hatálya alá tartozik.
Mivel ez olyan terület, amely a 153. cikk (2) bekezdésének második albekezdése értelmében egyhangú határozatot igényel, a Tanács egyhangú döntésére lesz szükség.
•Szubszidiaritás
A javaslat biztosítja az uniós jog és az MLC közötti összhangot, valamint az utóbbi 2014-es módosításainak a lobogó szerinti államok kötelezettségeiről szóló 2013/54/EU irányelv alkalmazása révén az egész EU területén való megfelelő végrehajtását. Ezt a célt nemzeti jogszabályokkal nem lehet megvalósítani, mivel a meglévő uniós jogszabályokat kizárólag uniós szinten lehet megváltoztatni.
Ezen túlmenően biztosítani kell az egyenlő bánásmód alkalmazását az uniós, illetve a nem uniós kikötők és flották között. Emellett a Tanács a 2014/346/EU tanácsi határozatban már kifejezetten leszögezte, hogy „a Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény Szabályzata szabályainak és a módosításoknak egy része olyan kérdéseket érint, amelyek uniós hatáskörbe tartoznak, és amelyeket illetően az Unió már szabályokat fogadott el.”
A javaslat elősegíti az MLC kötelező módosításainak egyidejű és valamennyi tagállamban azonos módon történő alkalmazását. Ez szükséges feltétele az uniós flották és kikötők közötti, fent említett egyenlő versenyfeltételek biztosításának. A javaslat csökkentheti a kikötő szerinti uniós államokat érintő negatív hatásokat, mivel a jövőben kevesebb eset tartozhat a 2009/13/EK irányelv melléklete A2.5. normája 5. bekezdése a) pontjának hatálya alá. Az említett pont szerint ha valamely hajótulajdonos elmulaszt intézkedéseket tenni a tengerészek repatriálására, a lobogó szerinti uniós országnak kell biztosítania azt. Ha pedig a tagállam e kötelezettségének nem tesz eleget, akkor az az állam, amelyből a tengerészeket repatriálni kell, illetve az az állam, amelynek a tengerészek az állampolgárai, jogosult biztosítani a repatriálásukat, és jogosult ennek költségeit megtéríttetni a lobogó szerinti uniós tagállammal.
Azon tagállamok esetében, amelyeket még nem kötnek a módosítások (vagy mert még nem erősítették meg az MLC-t, vagy mert nem nyújtottak be hivatalos elfogadó nyilatkozatot) az uniós szintű fellépés azzal a hozzáadott értékkel járna, hogy a megállapodás alkalmazását kiterjesztené a lobogójuk alatt hajózó hajótulajdonosokra, ezáltal javítva a tengerészek munkafeltételeit, valamint a tengerészek és családtagjaik szociális védelmének feltételeit a hajókon.
A javaslat hozzáadott értéket jelent azon tagállamok számára is, amelyek megerősítették az MLC-t, melynek módosításai már hatályba léptek, így rájuk nézve kötelezőek. Összehangolja a 2014-es módosítások hatályát a 2009/13/EK irányelv hatályával, bevonva azokat a lobogó szerinti államok kötelezettségeiről szóló 2013/54/EU végrehajtási irányelv hatálya alá, valamint az MLC felügyeleti rendszerén túl kiterjeszti rájuk az uniós jog felügyeleti és ellenőrzési rendszerét, így az Európai Unió bíróságának joghatóságát is. Ez nagyobb védelmet biztosít a tengerészek számára, és javítja a tagállamok és a hajótulajdonosok megfelelését az új követelményeknek.
•Arányosság
Az arányosság elve teljesül, mivel a javaslat hatálya szigorúan a 2006-os MLC 2014-es módosításaiban foglalt, aktualizált kötelező minimumszabályoknak az uniós jogba való átültetésére korlátozódik.
A javaslat az uniós tagállamoknak lehetőséget biztosít arra, hogy az érintett területen a munkavállalók számára előnyösebb intézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be, valamint hogy figyelembe vegyenek bizonyos, a nemzeti helyzetből adódó sajátosságokat. Így a javaslat a tényleges végrehajtási intézkedések megválasztása tekintetében rugalmasságot biztosít.
•A jogi aktus típusának megválasztása
A választott jogi eszköz az irányelv. Az EUMSZ 155. cikkének (2) bekezdése a „határozat” szót általános jelentésével használja, hogy lehetővé tegye a jogalkotási eszköznek az EUMSZ 288. cikkének megfelelően történő kiválasztását. A Bizottság feladata, hogy javaslatot tegyen a szóban forgó cikkben említett három kötelező erejű eszköz – rendelet, irányelv, határozat – közül a legmegfelelőbbre.
Az EUMSZ 296. cikke kimondja: „ha a Szerződések nem határozzák meg, milyen típusú jogi aktust kell elfogadni, a jogi aktus típusát az intézmények az alkalmazandó eljárásoknak megfelelően, eseti alapon maguk választják meg, az arányosság elvével összhangban.”
A jelen esetben a Bizottság megítélése szerint az irányelv a legmegfelelőbb eszköz, mivel egy másik irányelv (2009/13/EK irányelv) módosításáról van szó, és mivel a szociális partnerek megállapodása olyan kötelezettségeket és jogokat foglal magában, amelyeket a tagállamoknak át kell ültetniük nemzeti jogukba.
3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI
•A jelenleg hatályban lévő jogszabályok utólagos értékelése / célravezetőségi vizsgálata
A jelenleg hatályos 2009/13/EK irányelv értékelésére nem került sor, mivel az átültetési határidő 2014. augusztus 20. volt, és az átültetési megfelelésre vonatkozó értékelés még nem zárult le.
•Az érdekelt felekkel folytatott konzultációk
Amennyiben a szociális partnerek az EUMSZ 155. cikkével összhangban azt kérik, hogy a Bizottság nyújtson be javaslatot a megállapodás végrehajtásáról szóló tanácsi határozatra, a minőségi jogalkotási elveket kell alkalmazni úgy, hogy ne sérüljenek az EUMSZ által rájuk ruházott szerepek és önálló döntési körök, a Bizottságnak a párbeszédüket elősegítő szerepe, illetve az általános átláthatóság követelménye.
Tekintettel a folyamat átláthatóságára, a megállapodásban részt vevő szociális partnereknek az ágazat munkáltatóinak és munkavállalóinak képviselete terén mutatkozó reprezentativitására, illetve az EUMSZ 155. cikke által a szociális partnerekre ruházott szerepre, nem került sor nyilvános konzultációra.
•Hatásvizsgálat
A javaslat összehangolja az ILO 2014-es kötelező módosításainak hatályát a 2009/13/EK irányelvével, amely kizárja az MLC II. cikkének (6) bekezdése szerinti lehetőséget, hogy a Szabályzat bizonyos – az illetékes hatóság által nem észszerűnek vagy nem kivitelezhetőnek ítélt – rendelkezéseit ne kelljen alkalmazni a 200 bruttó tonnatartalmúnál kisebb, nemzetközi hajózást nem végző hajókra, amennyiben a kérdést a nemzeti intézkedések másként kezelik.
Mindazonáltal ezek a hatások korlátozottnak tekinthetők, mivel:
·Az MLC adatbázisa szerint azon megerősítő tagállamok közül, amelyekre vonatkozóan az ILO 2014-es módosításai már hatályba léptek, eddig egyetlen egy sem tájékoztatta az ILO-t az ILO 2014-es módosításaival kapcsolatos nemzeti eltérésről.
·Az eltérés alanyi hatálya rendkívül korlátozott, mivel az csak a belföldi hajózásban résztvevő, 200 bruttó tonnatartalmúnál kisebb hajókra alkalmazandó.
·Mindeddig néhány megerősítő állam élt ezen eltérés lehetőségével, elsősorban egyes, az MLC III. címében szabályozott részletes kérdésekben. Figyelemmel arra, hogy az ILO 2014-es módosításai a legalapvetőbb minimumjogokra (repatriálás, a tengerész alapvető szükségletei, köztük az élelem és a szállás, valamint az elmaradt bérek kifizetése maximum 4 hónapra visszamenőleg), illetve a tengerészeket a munkából kifolyólag érő legsúlyosabb károk (halál vagy tartós munkaképtelenség) esetén nyújtandó kártalanításra vonatkoznak, ezen esetekben nehéz lenne indokolni bármilyen eltérést.
·Az esetleges nemzeti eltérések nem alkalmazhatók a tengerészek magukra hagyása esetén a pénzügyi biztosítékra vonatkozó igazoló dokumentumok meglétét előíró kötelezettségre, mivel ez a kötelezettség csak azon hajókra alkalmazandó, amelyek esetében kötelező a tengerészeti munkaügyi bizonyítvány megléte. Emlékeztetni kell arra is, hogy az ILO 2014-es módosításai javítják és kiterjesztik azt a meglévő védelmi rendszert, amelynek keretében a tagállamoknak már jelenleg is elő kell írniuk valamennyi, a lobogójuk alatt közlekedő hajónak, hogy rendelkezzenek megfelelő pénzügyi biztosítékkal, amely fedezi a repatriálást, illetve kártalanítást biztosít a foglalkozás körében bekövetkező halál vagy tartós munkaképtelenség esetén.
·Az eltérések alkalmazására vonatkozó feltételek (köztük a szociális partnerekkel való konzultáció követelménye) viszonylag szigorúak.
·A 200 bruttó tonnatartalmúnál kisebb, nemzetközi hajózást nem végző hajók vonatkozásában a tagállamok rugalmasan járhatnak el az új követelmények alkalmazásának nyomon követése során, a 2013/54/EU irányelv 3. cikkének (2) bekezdésének megfelelően, amely lehetővé teszi számukra, hogy az említett hajókat érintő sajátos feltételek figyelembevétele érdekében az MLC II. cikkének (6) bekezdése szerint módosítsák a nyomonkövetési mechanizmusokat, ideértve az ellenőrzéseket is.
A javaslat ugyanakkor az ILO 2014-es módosításait bevonja a lobogó szerinti államok kötelezettségeiről szóló 2013/54/EU végrehajtási irányelv hatálya alá, valamint – az MLC felügyeleti rendszerén túl – az uniós jog felügyeleti és ellenőrzési rendszerébe, így az Európai Unió bíróságának joghatósága alá is. Ez várhatóan azt eredményezi, hogy a tagállamok és a hajótulajdonosok nagyobb mértékben betartják a szabályokat.
Mivel a javaslat egyébiránt az alapforgatókönyvhöz viszonyítva valószínűleg nem gyakorol jelentős gazdasági, környezeti vagy társadalmi hatást, a javaslattal kapcsolatban nem került sor hatásvizsgálatra.
Az alapforgatókönyv feltételezi, hogy azok az uniós tagállamok, amelyek megerősítették az MLC-t, végre fogják hajtani a 2014-es módosításokat is, mivel ez utóbbiak 2017. január 18-án hatályba léptek, vagy hamarosan hatályba lépnek e tagállamokban. Ezért a szociális partnerekkel kötött megállapodás elfogadásának hiányában is valószínű, hogy valamennyi megerősítő tagállam minden esetben alkalmazni fogja a 2014-es módosításokat, és ennek megfelelően megvalósítja a tengerészek magukra hagyása esetén életbe lépő biztosítékrendszereket és a tengerészek halála vagy személyi sérülése esetén nyújtandó kártalanítás rendszerét, illetve hogy mindezek végrehajtását az ILO felügyeleti rendszere nyomon fogja követni. Ez a rendszer a nemzeti jelentések vizsgálatán, valamint két ILO-szervben (az egyezmények és ajánlások alkalmazását felügyelő szakértői bizottságban, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia egyezmények és ajánlások alkalmazását felügyelő háromoldalú bizottságában) résztvevő szociális partnerek által tett észrevételeken alapul. Ugyanakkor a módosítások végrehajtásának elmaradása esetén ez a rendszer nem biztosít az Európai Unió Bíróságáéhoz hasonló jogérvényesítési mechanizmust.
Az új követelmények kiküszöbölik azt a sajnálatos helyzetet, amikor a tengerészek hosszú időn át egy horgonyzási ponton vagy kikötőben rekednek, miután a hajótulajdonosok magukra hagyták a személyzetet anélkül, hogy munkabérüket kifizették volna, vagy gondoskodtak volna repatriálásukról származási országukba. A tengerparttal rendelkező uniós tagállamokban, illetve Norvégiában aktívan tevékenykedő tengerészek becsült száma 2010-ben 254 119 fő volt. A magukra hagyott hajókról az ILO által vezetett adatbázis szerint 2004-től fogva 192 kereskedelmi hajót hagyott magára tulajdonosa, amelyek közül 21 uniós lobogó alatt közlekedett. 2016-ban 20 kereskedelmi hajót hagytak magára, ebből mindössze nyolc esetet sikerült megoldani 2017. május 30-ig. A 2016-ban elhagyott 20 hajóból négy közlekedett uniós lobogó alatt, összesen 45 magára hagyott tengerésszel. Egyes, máig megoldatlan cserbenhagyásos esetek 2006-ra nyúlnak vissza. A múltban a magukra hagyott tengerészek gyakran vonakodtak elhagyni hajójukat, amíg hatósági árverésen nem értékesítették azt, hogy abból rendezzék a fennálló követeléseiket, ideértve a kifizetetlen bérekre vonatkozó igényeiket is. A pénzügyi biztosítékrendszer mostantól felgyorsítja az ilyen követelések kifizetését. Emellett a foglalkoztatásból eredő elhalálozás vagy tartós munkaképtelenség miatt a tengerészek vagy családtagjaik részéről fennálló követelések kifizetése szintén felgyorsul. Ez segít elkerülni a kifizetések hosszú határidőit és a bürokratikus eljárásokat, amelyekkel a tengerészek vagy családjaik gyakran szembesülnek.
A magukra hagyott tengerészek hatékonyabb védelme az EU valamennyi kikötői hatósága számára is előnyös lesz, mivel kevesebb problémás cserbenhagyásos esetet eredményez. A cserbenhagyásos esetek ILO-adatbázisa szerint az EU kikötőiben 2016-ban öt kereskedelmi hajót hagytak magára, 58 tengerésszel a fedélzetükön.
Mindazonáltal az MLC értelmében (a XV. cikk (13) bekezdésének a) pontja) a kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzés, amelyet a megállapodást megerősítő és a módosításokat elfogadó országok végeznek, a nem megerősítő, illetve a megerősítő, de a módosítások hatálya alá nem tartozó országokra is alkalmazandó. Ez azt jelenti, hogy a megállapodást megerősítő, de a 2014-es módosítás hatálya alá még nem eső uniós tagállamok, illetve a megállapodást nem megerősítő uniós tagállamok lobogója alatt közlekedő hajóknak alá kell vetniük magukat a megerősítő országok kikötői hatóságai által végzett ellenőrzéseknek, amennyiben nem felelnek meg a módosítások követelményeinek.
Tekintettel ezekre az alapforgatókönyv szerinti várható fejleményekre, a tanácsi irányelvnek tehát nem lenne jelentős hatása azon huszonkét megerősítő tagállam egyikére sem, amelyekben a módosítások 2017. január 18-án hatályba léptek vagy hamarosan hatályba lépnek, illetve azon három, tengerparttal nem rendelkező tagállamra sem, amelyek nem erősítették meg az MLC-t (Ausztria, Cseh Köztársaság és Szlovákia).
E javaslat rendelkezéseinek alkalmazása nem növeli a megerősítő tagállamok nyomonkövetési költségeit, mivel e költségek abból adódóan hárulnak rájuk, hogy megerősítették az MLC-t és annak módosításait. És mivel a nem megerősítő tagállamok tengerparttal nem rendelkező országok, amelyek jelenleg semmilyen flottát nem tartanak fent, várhatóan esetükben sem merülnek fel a javaslatból eredő nyomonkövetési költségek.
Ami a 200 bruttó tonnatartalmúnál kisebb, nemzetközi hajózást nem végző hajók esetében felmerülő esetleges nyomonkövetési költségeket illeti, a 2013/54/EU irányelv 3. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy az említett hajókat érintő sajátos feltételek figyelembevétele érdekében a tagállamok módosítsák nyomonkövetési mechanizmusaikat, ideértve az ellenőrzéseket is
·Az uniós szociális partnerek reprezentativitása a tengeri szállítási ágazatban
Amikor a Bizottság arra kap felkérést, hogy az EUMSZ 155. cikke szerint hajtsa végre az uniós jogban a szociális partnerek által kötött megállapodást, megvizsgálja a megállapodás tárgyát képező területet képviselő szociális partnerek reprezentativitását és mandátumát. Ily módon biztosítható, hogy a felkérés összhangban legyen az EUMSZ rendelkezéseivel, és a megállapodás az érintettek körében széles körű támogatást élvezzen.
A 98/500/EK bizottsági határozat 1. cikke értelmében a szociális partnereknek európai szinten meg kell felelniük a következő követelményeknek:
a)
konkrét ágazathoz vagy szakmához tartoznak és európai szinten is szervezettek;
b)
olyan szervezetekből állnak, amelyek maguk is integrált és elismert részei a tagállamok szociális partneri struktúráinak és jogosultak megállapodások tárgyalására, és amelyek több tagállamban reprezentatívak; valamint
c)
rendelkeznek azokkal a megfelelő struktúrákkal, amelyek lehetővé teszik hatékony részvételüket a konzultációs eljárásban.
E követelményeknek a megállapodás aláírásának időpontjában teljesülniük kell.
Ez a megállapodás a tengeri szállítással kapcsolatos munkafeltételekre vonatkozik, amelyek beleillenek a tengeri szállítással kapcsolatos ágazati szociális párbeszédbizottság hatáskörébe. A bizottságban képviselt szociális partnerek a munkaadók részéről az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA), a munkavállalók részéről pedig az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF).
Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) 2016. június 30-án tanulmányt tett közzé, amelyben elemezte az ETF és az ECSA mint a tengeri szállítási ágazat uniós szintű szociális partnerszervezeteinek reprezentativitását.
A tengerparttal nem rendelkező tagállamok (Ausztria, Cseh Köztársaság, Magyarország és Szlovákia), valamint Bulgária, Lettország, Románia és Lengyelország kivételével az ECSA valamennyi uniós tagállamban (és Norvégiában is) rendelkezik tagszervezetekkel. Miközben jelentős számú tengerész származik Lengyelországból, az országban csak igen kis számban találhatók hajótulajdonos vállalkozások, míg Lettországban nem léteznek az ágazathoz kötődő munkáltatói szervezetek. Ez azt jelenti, hogy Bulgária és Románia marad az a két tagállam, amelyekre az ECSA reálisan kiterjesztheti tagságát.
A munkavállalói oldalról az ETF 25 tagállamban 56 tagszervezettel rendelkezik, amelyek az ágazathoz kapcsolódó tevékenységeket folytató összes szakszervezet 64 %-át képviselik. E tagszervezetek közül ötvenkettő maga is részt vesz az ágazati kollektív tárgyalásokban. Az Eurofound tanulmánya szerint az ETF valamennyi olyan tagállamban rendelkezik ágazati tagszervezettel, ahol az ágazathoz kapcsolódó tevékenységek folynak.
Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a megállapodást aláíró szociális partnerek – tagságuk alapján – az ágazat vezető európai szintű szociális partnerszervezetei, amelyek az ágazat szempontjából reprezentatívnak tekinthetők, és ezért jogosultak kérni, hogy a Bizottság az EUMSZ 155. cikkével összhangban hajtsa végre megállapodásukat.
·A rendelkezések jogszerűsége
A Bizottság értékelte a megállapodás jogszerűségét. Megvizsgálta a megállapodás valamennyi rendelkezését, és nem talált közöttük olyat, amelyik ellentétes volna az uniós joggal. Azon kötelességek, amelyek a tagállamokra hárulhatnak, nem közvetlenül a szociális partnerek közötti megállapodás következményei, hanem annak a tanácsi határozat, azaz jelen esetben irányelv útján történő végrehajtásából erednének. A megállapodás hatálya és tartalma az EUMSZ 153. cikkének (1) bekezdésében felsorolt területek közé tartozik, a 2. szakaszban foglaltaknak megfelelően.
A megállapodás a 2009/13/EK irányelv mellékletének két olyan módosításcsomagját tartalmazza, amelyek nem érintik az irányelv 3. cikkében foglalt, a csökkentést kizáró hatályos rendelkezéseket.
•Célravezető szabályozás és egyszerűsítés
A javaslat a szociális partnerek között létrejött megállapodást hajtja végre. Ilyen esetekben a Bizottság nem módosíthatja a megállapodás szövegét, csak elfogadhatja vagy elutasíthatja azt.
A szociális partnerek közötti megállapodás rendelkezéseinek és az MLC 2014-es módosításainak többsége nem tesz különbséget a kkv-k és más vállalkozások munkavállalói között. E rendelkezések valamennyi hajóra vonatkoznak, amely rendes körülmények között kereskedelmi tevékenységet folytat, kivéve a halászati, illetve hasonló tevékenységet folytató hajókat, valamint a hagyományos építésű hajókat, így például a laposfenekű vitorlásokat és a dzsunkákat. A 2013/54/EU irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a 200 bruttó tonnatartalmúnál kisebb, nemzetközi hajózást nem végző hajókat érintő sajátos feltételek figyelembevétele érdekében módosítsák nyomonkövetési mechanizmusaikat.
Az egyezmény és az MLC 2014-es módosításai kevésbé megterhelő feltételeket írnak elő a kkv-k számára azon kötelezettség tekintetében, hogy a hajókon kell tartani a tengerészek magukra hagyása esetén életbe lépő pénzügyi biztosítékra vonatkozó igazoló okiratokat. Ez a kötelezettség csak azokra a hajókra vonatkozik, amelyeknek a nemzeti jog értelmében tengerészeti munkaügyi bizonyítvánnyal kell rendelkezniük, vagy amelyek erre felszólítást kaptak. Az MLC Szabályzatának 5.1.3. szabálya értelmében a legalább 500 bruttó tonnatartalmú hajóknak, amelyek nemzetközi hajózásban vagy külföldi kikötők közötti utakon vesznek részt, a kisebb hajókkal együtt, amennyiben a hajótulajdonos ezt kéri, tengerészeti munkaügyi bizonyítvánnyal kell rendelkezniük.
•Alapjogok
E javaslat céljai összhangban vannak az Európai Unió Alapjogi Chartájával, különösen a tisztességes és igazságos munkafeltételekről szóló 31. cikkben védelmezett jogokkal, amely cikk kimondja, hogy „minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez”.
4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK
A javaslat nincs hatással az uniós költségvetésre.
5.EGYÉB ELEMEK
•Végrehajtási tervek, valamint a nyomon követés, az értékelés és a jelentéstétel szabályai
A Bizottság figyelemmel fogja kísérni a megállapodás végrehajtásáról szóló irányelv végrehajtását.
A 2009/13/EK irányelv nem tartalmaz értékelési vagy jelentéstételi kötelezettséget. A 2009/13/EK irányelvet módosító ezen irányelv esetében sincsenek előirányozva ilyen követelmények.
•Magyarázó dokumentumok (irányelvek esetén)
A javaslat esetében nem szükségesek magyarázó dokumentumok.
• Európai Gazdasági Térség
A javaslat EGT-vonatkozású, ezért az Európai Gazdasági Térség teljes területére alkalmazni kell.
•A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata
1. cikk
Ez a cikk kötelező erőre emeli a szociális partnerek közötti megállapodást.
2. cikk
Ez a cikk a 2009/13/EK irányelv módosításait tartalmazza.
1. A második bekezdés 1. pontja a számozás megfelelő módosítását vezeti be.
2. A második bekezdés 2. pontja a „Pénzügyi biztosíték” elnevezésű új, A2.5.2. normával egészíti ki az irányelvet, amely 14 bekezdést tartalmaz.
–Az (1) bekezdés a javasolt norma célját határozza meg.
–A (2) bekezdés meghatározza a magára hagyás fogalmát, amelynek esetére pénzügyi biztosítékrendszerből támogatást kell nyújtani:
a) a tengerész repatriálási költségeinek nem fedezése (amelyet a 2009/13/EK irányelv mellékletében foglalt A2.5. norma 2. bekezdése is már elismer);
b) a szükséges eltartás és támogatás hiánya (az 5. pontban részletesen kifejtve);
c) bármely egyéb helyzet, amelynek során a hajótulajdonos egyoldalúan felrúgja a tengerésszel kötött megállapodását, ideértve a szerződésben rögzített bérek legalább két hónapon át történő elmaradását.
A b) és a c) pont a pénzügyi biztosítékrendszer meglétére vonatkozó kötelezettséget kiterjeszti két új cserbenhagyásos helyzetre.
–A (3) bekezdés lobogó szerinti államként arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy a lobogójuk alatt közlekedő hajók rendelkezzenek pénzügyi biztosítékrendszerrel. Ez a rendszer több különféle formát ölthet, melyeket a tagállam határoz meg, a hajótulajdonosok és tengerészek érintett szervezeteivel való konzultációt követően.
–A (4) bekezdés kritériumokat állít fel a lobogó szerinti államok által bevezetett pénzügyi biztosítékrendszerekre vonatkozóan, melyeknek többek között közvetlen hozzáférést, elegendő fedezetet és gyorsított pénzügyi támogatást kell biztosítaniuk a magukra hagyott tengerészek számára.
–Az (5) bekezdés részletesen kifejti, mit jelent a (2) bekezdés b) pontjában említett „szükséges eltartás és támogatás” fogalma.
–A (6) bekezdés előírja, hogy azoknak a hajóknak, amelyek a nemzeti jog alapján kötelesek tengerészeti munkaügyi bizonyítvánnyal rendelkezni, illetve amelyek erre felszólítást kapnak, a fedélzeten kell tartaniuk a pénzügyi biztosíték okirati bizonyítékait.
–A (7) bekezdés felsorolja az okirati bizonyítékokba foglalandó információkat, amelyeknek angol nyelven kell lenniük, vagy amelyeket angol nyelvű fordításnak kell kísérnie.
–A (8) bekezdés meghatározza a gyorsított pénzügyi segítségnyújtásra vonatkozó követelményeket (lásd a (4) bekezdést).
–A (9) és (10) bekezdés a (4) bekezdésben javasolt „elégséges lefedettségi” kritériumokra vonatkozóan meghatározza a pénzügyi biztosítékrendszer keretében biztosítandó segítségnyújtás részletes feltételeit és alkalmazási körét. A (9) bekezdés a repatriálással kapcsolatban a 2009/13/EK irányelv mellékletében foglalt 2.5. szabályra hivatkozik. Az elmaradt bérek és egyéb járandóságok fedezetét négy hónapra korlátozza. A (10) bekezdés a repatriálás részletes szabályait állapítja meg a magára hagyás esetére.
–A (11) bekezdés a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet számára előírja azt a kötelezettséget, hogy a pénzügyi biztosíték megszüntetéséről legalább 30 nappal előzetesen értesítenie kell a lobogó szerinti államot.
–A (12) bekezdés a biztosítást vagy más pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet jogainak átruházásáról rendelkezik.
–A (13) bekezdés leszögezi, hogy e norma semmilyen esetben nem csorbítja a biztosító vagy a pénzügyi biztosítékot nyújtójának harmadik felekkel szembeni visszkereseti jogát.
–A (14) bekezdés azt köti ki, hogy a javasolt normában foglalt jogok nem érintik a tengerész semmilyen egyéb meglévő jogát, követelését vagy jogorvoslatát. Ezen túlmenően lehetővé teszi olyan rendelkezések elfogadását, amelyek a jelen norma alapján más forrásokból – például az e norma szerinti jogok, követelések vagy jogorvoslatok kompenzációjából – származó összegek elszámolására vonatkoznak.
3. A második bekezdés 3. pontja az A4.2. norma jelenlegi számozásának módosítását javasolja, amely ettől fogva A4.2.1. normává változik. Az újraszámozott A4.2.1. számú normát hét új bekezdéssel ((8)–(14) bekezdés) egészíti ki. Ezek az A4.2. norma 1. bekezdésének b) pontjában foglalt meglévő követelményre épülnek. E követelmény értelmében a hajótulajdonosnak pénzügyi biztosítékot kell nyújtania, amely a tengerésznek munkahelyi sérülés, betegség vagy veszély következtében beálló halála vagy tartós rokkantsága esetén kártalanítást biztosít.
–A (8) bekezdés az a)–e) pontokban meghatározza azokat a minimumkövetelményeket, amelyeknek a pénzügyi biztosítékrendszerre vonatkozó nemzeti jogszabályokban és rendelkezésekben helyet kell kapniuk, a szerződéses követelések után az A4.2. norma 1. bekezdésének b) pontja szerint járó kártalanítás biztosítása érdekében (a javasolt új A4.2.2. norma 1. bekezdésében meghatározottak szerint). Ezek magukban foglalják a késedelem nélküli, teljes összegű kifizetés követelményét, illetve időközi kifizetésekkel, amennyiben a teljes kártérítés megítélése nehézséget okoz.
–A (9) és (10) bekezdés a tengerészeknek és a lobogó szerinti államoknak címzett értesítésre vonatkozó követelményeket rögzíti arra az esetre, ha a hajótulajdonos pénzügyi biztosítékát felmondja vagy megszünteti.
–A (11) bekezdés előírja a hajók számára, hogy a pénzügyi biztosítékról a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet által kiállított igazoló dokumentumot tartsanak fedélzetükön.
–A (12) bekezdés a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet számára előírja, hogy a pénzügyi biztosíték megszüntetéséről legalább 30 nappal előre értesítenie kell a lobogó szerinti államot.
–A (13) bekezdés előírja, hogy a biztosítéknak az általa lefedett és a dokumentum érvényességének időtartama alatt felmerülő összes szerződéses követelés kifizetésére ki kell terjednie.
–A (14) bekezdés felsorolja, milyen információkat kell tartalmaznia a pénzügyi biztosítékot igazoló dokumentumnak. Egyúttal előírja, hogy a dokumentumról rendelkezni kell angol nyelvű változattal.
4. A második bekezdés 4. pontja „A szerződéses követelések kezelése” című új, A4.2.2. normával egészíti ki az irányelvet, amely 3 bekezdést tartalmaz.
–Az (1) bekezdés egyértelműsíti az (A4.2.1. normaként újraszámozott) A4.2. norma javasolt (8) bekezdésében említett „szerződéses követelések” fogalmát.
–A (2) bekezdés megállapítja, hogy a foglalkoztatás körében bekövetkezett haláleset vagy tartós munkaképtelenség esetén a kártalanítást biztosító pénzügyi biztosítékrendszer többféle formát ölthet, melyeket a megállapodás részes felei a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel folytatott konzultációt követően határoznak meg.
–A (3) bekezdés előírja, hogy ki kell alakítani olyan megállapodásokat, amelyek biztosítják az (A4.2.1. normaként újraszámozott) A4.2 normában említett kártalanításhoz kapcsolódó szerződéses követelések gyors és tisztességes eljárások keretében való befogadását, kezelését és pártatlan rendezését.
2017/0181 (NLE)
Javaslat
A TANÁCS IRÁNYELVE
az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között a 2009/13/EK tanácsi irányelvnek a 2006-os Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény 2014. évi, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia által 2014. június 11-én jóváhagyott módosításával összhangban történő módosítása céljából létrejött megállapodás végrehajtásáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 155. cikke (2) bekezdésére,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
mivel:
(1)Az EUMSZ 155. cikke (2) bekezdésének megfelelően a munkaadók és munkavállalók (szociális partnerek) közösen kérhetik, hogy az általuk uniós szinten kötött megállapodások a Bizottság javaslatára tanácsi határozat útján kerüljenek végrehajtásra.
(2)A 2009/13/EK tanácsi irányelv az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között létrejött megállapodást hajtotta végre, amely a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2006. évi Tengerészeti Munkaügyi Egyezményének (Maritime Labour Convention, a továbbiakban rövidítve: MLC) rendelkezéseit beépítette az uniós jogba, az egyezményben foglalt, a tengerészek számára kedvezőbb normákkal aktualizálva az európai jogszabályokat. Az irányelv célja a tengerészek munkakörülményeinek javítása volt, különös tekintettel a foglalkoztatási megállapodásokra, a munkaidőre, a repatriálásra, a szakmai előmenetelre és a készségfejlesztésre, a szállás- és szabadidős létesítményekre, az élelmiszerellátásra és élelmezésre, az egészségvédelemre és biztonságra, valamint az orvosi ellátásra és a panasztételi eljárásokra.
(3)Az ILO a nemzetközi szakértői találkozókat követően elindította az egyezmény módosításának folyamatát, amelynek célja egyrészről a tengerészek magukra hagyásával és a pénzügyi biztosítékokkal kapcsolatos problémák, másrészről a tengerészek halálával vagy tartós munkaképtelenségével kapcsolatos követelések kezelése volt. Az MLC alapján létrehozott különleges háromoldalú bizottság 2014. április 7–11. között tartott ülésén két módosítást fogadott el e kérdésekkel kapcsolatban. A módosítások által bevezetett szabályok egy része az Unió hatáskörébe tartozott, és olyan kérdéseket érintett, amelyekre vonatkozóan az EU szabályokat fogadott el, nevezetesen a szociálpolitika és a közlekedés területén. A Tanács ezért 2014. május 26-án elfogadta a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 103. ülésszakán az Unió nevében képviselendő álláspontról szóló (2014/346/EU) határozatot. A kérdéses álláspont az MLC-szabályzat módosításai jóváhagyásának támogatását javasolta.
(4)A Konferencia 2014. június 11-én, Genfben tartott 103. ülésén jóváhagyta a módosításokat, amelyek 2017. január 18-án hatályba léptek. A módosítások egy hatékony pénzügyi biztosítékrendszer létrehozását írják elő, amely i. védi a tengerészek jogait magukra hagyásuk esetén, és ii. kártalanítást biztosít a tengerészek munkahelyi sérülés, betegség vagy veszély miatt bekövetkezett halála vagy tartós munkaképtelensége miatt benyújtott, szerződés szerinti követelések után. Emellett javítják és optimalizálják a tengerészek védelmét szolgáló meglévő rendszert, többek között előírva, hogy a pénzügyi biztosítékrendszert igazoló dokumentumokat a hajók fedélzetén kell tartani, illetve kiterjesztve a rendszert két új cserbenhagyásos helyzetre. (Ez a két helyzet olyan esetekhez kapcsolódik, amikor a hajótulajdonos a tengerészt a szükséges eltartás és támogatás nélkül hagyja; illetve amikor más módon egyoldalúan felrúgja a hozzá fűződő kötelmeit, ideértve azt, ha legalább két hónapig nem folyósítja a munkabérét.)
(5)2016. december 5-én a tengeri közlekedési és szállítási ágazat szociális partnerei, az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) megállapodást kötött a 2009/13/EK irányelvnek a 2006-os MLC 2014-es módosításival összhangban történő módosításáról. 2016. december 12-én felkérték a Bizottságot, hogy az EUMSZ 155. cikkének (2) bekezdése alapján nyújtson be a megállapodásukat végrehajtó tanácsi irányelvre vonatkozó javaslatot.
(6)A szociális partnerek megállapodása átveszi az MLC 2014. évi módosításainak valamennyi kötelező erejű rendelkezését. A tengerészek magára hagyásának eseteihez kapcsolódó pénzügyi biztosítékrendszerről szóló első módosítás a munkahelyi egészségre és biztonságra, illetve a munkakörülményekre vonatkozik, így az EUMSZ 153. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának hatálya alá tartozik. A második módosítás, amely a munkahelyi sérülés, betegség vagy veszély következtében bekövetkező halálesetek vagy tartós munkaképtelenség esetén nyújtandó kártalanítást biztosító pénzügyi biztosítékrendszerre vonatkozó követelményekhez kapcsolódik, a 153. cikk (1) bekezdésének a munkavállalók szociális biztonságáról és szociális védelméről szóló c) pontja hatálya alá tartozik. A megállapodás tehát az EUMSZ 153. cikkének hatálya alá tartozó kérdéseket érint, és a 155. cikk (2) bekezdése értelmében a Bizottság előterjesztése alapján elfogadott tanácsi határozattal hajtható végre. A Szerződés 288. cikkének alkalmazásában a megállapodás végrehajtásának megfelelő eszköze az irányelv.
(7)A közösségi szintű szociális párbeszéd átalakításáról és fejlesztéséről szóló, 1998. május 20-i közleményével összhangban a Bizottság elvégezte az aláíró felek reprezentatív státuszának és a megállapodásban foglalt rendelkezések jogszerűségének értékelését.
(8)A szociális partnerek 2016. december 5-i megállapodása módosítja az ECSA és az ETF között létrejött, az MLC-ről szóló 2008. május 19-i – a 2009/13/EK irányelv mellékletét képező – megállapodást, és az uniós tagállamok lobogói alatt közlekedő hajók fedélzetén dolgozó tengerészek munkakörülményeinek, egészségének, biztonságának és szociális védelmének javítása érdekében beépíti az MLC 2014-es ILO-módosításait az irányelvbe.
(9)A 2009/13/EK irányelv módosításával a szociális partnerek 2016. december 5-i megállapodása az MLC 2014-es ILO-módosításainak kötelező rendelkezéseit bevonja a lobogó szerinti államok kötelezettségeiről szóló 2013/54/EU végrehajtási irányelv hatálya alá, valamint – az MLC felügyeleti rendszerén túl – kiterjeszti rájuk az uniós jog felügyeleti és ellenőrzési rendszerét, így az Európai Unió bíróságának joghatóságát is. Ez várhatóan azt eredményezi, hogy a tagállamok és a hajótulajdonosok nagyobb mértékben betartják a szabályokat.
(10)Az Európai Bizottság – a megállapodás uniós szintű szociális partnerek által történő nyomon követésére és felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezéseinek sérelme nélkül – nyomon követi ezen irányelv és a megállapodás végrehajtását.
(11)A tagállamok – a szociális partnerek erre vonatkozó együttes kérelmére – megbízhatják a szociális partnereket ezen irányelv végrehajtásával, feltéve, hogy megtesznek minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy mindenkor biztosítani tudják az ezen irányelv által elérni kívánt eredményeket.
(12)Az EUMSZ 155. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság a megállapodást tartalmazó irányelvjavaslat szövegének megküldése útján tájékoztatta az Európai Parlamentet.
(13)Ez az irányelv tiszteletben tartja az Európai Unió Alapjogi Chartájában, különösen annak 31. cikkében elismert alapvető jogokat és elveket.
(14)Ez az irányelv a tengeri szállítási ágazatban dolgozó munkavállalók munkakörülményeinek, egészségének, biztonságának és szociális védelmének javítására irányul, amely ágazatot különböző tagállamok lobogója alatt folytatott, határokon átnyúló tevékenység jellemzi. Mivel céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, ellenben az Unió szintjén hatékonyabban megvalósíthatók, az Európai Unió intézkedéseket hozhat, az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkének (3) bekezdésében foglalt szubszidiaritási elvnek megfelelően. Az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkének (4) bekezdésében foglalt arányosság elvével összhangban ez az irányelv nem lépi túl az említett célok eléréséhez szükséges mértéket,
ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:
1. cikk
Ez az irányelv az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között 2016. december 5-én létrejött megállapodást hajtja végre, a 2009/13/EK tanácsi irányelvnek a 2006-os Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény (Maritime Labour Convention, a továbbiakban rövidítve: MLC) 2014. évi, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia által 2014. június 11-én jóváhagyott módosításával összhangban történő módosítás révén.
2. cikk
Az ECSA és az ETF között a 2009/13/EK tanácsi irányelvnek a 2006-os MLC 2014. évi, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia által 2014. június 11-én, Genfben tartott 103. ülése során jóváhagyott módosításával összhangban történő módosítása céljából 2016. december 5-én létrejött megállapodással összhangban
a 2009/13/EK irányelv melléklete a következőképpen módosul:
1. az „A2.5. norma – Repatriálás” című fejezetcímben az „A2.5” szöveg helyébe az „A2.5.1.” szöveg lép.
2. a szöveg a következő A2.5.2. normával egészül ki:
„A2.5.2. norma – Pénzügyi biztosíték
1.
A 2.5. szabály 2. bekezdésének végrehajtása terén ez a norma olyan követelményeket állapít meg, amelyek biztosítják egy gyors és hatékony pénzügyi biztosítékrendszer felállítását annak érdekében, hogy a tengerészek segítséget kapjanak, ha magukra hagyják őket.
2. Ezen norma alkalmazásában egy tengerész akkor tekintendő magára hagyottnak, ha a hajótulajdonos ezen egyezmény követelményeit vagy a tengerészek munkaszerződésének feltételeit megsértve:
a) nem fedezi a tengerész repatriálásának költségeit; vagy
b) a szükséges eltartás és támogatás nélkül hagyta a tengerészt; vagy
c) más módon egyoldalúan megszakította a kapcsolatot a tengerésszel, ideértve azt is, ha egy legalább két hónapos időszakra nem fizette ki a szerződés szerinti munkabérét.
3. Valamennyi tagállam köteles biztosítani, hogy a lobogója alatt közlekedő hajókra vonatkozóan működjön egy olyan pénzügyi biztosítékrendszer, amely megfelel ezen norma követelményeinek. A pénzügyi biztosítékrendszer szociális biztonsági rendszer, biztosítás, nemzeti alap vagy más hasonló rendszer formáját öltheti. A formát a tagállamnak kell meghatároznia, a hajótulajdonosok és tengerészek érintett szervezeteivel való konzultációt követően.
4. A pénzügyi biztosítékrendszernek – ezen normának megfelelően – közvetlen hozzáférést, elegendő fedezetet és gyors pénzügyi segítséget kell biztosítania a tagállam lobogója alatt közlekedő hajón magára hagyott tengerészek számára.
5. Ezen norma 2. bekezdésének b) pontja alkalmazásában a szükséges eltartás és támogatás a következők biztosítását foglalja magában: megfelelő élelem, szállás és ivóvíz, a hajón való túléléshez szükséges mennyiségű üzemanyag, megfelelő orvosi ellátás.
6. Valamennyi tagállam köteles előírni, hogy a lobogója alatt közlekedő azon hajók, amelyeknek a nemzeti jog alapján vagy a hajótulajdonos kérése nyomán rendelkezniük kell tengerészeti munkaügyi bizonyítvánnyal, a hajó fedélzetén tartott, a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet által kibocsátott tanúsítvánnyal vagy egyéb okirattal képesek legyenek igazolni a pénzügyi biztosíték meglétét. A tanúsítvány vagy okirat egy példányát a tengerészek által jól látható helyen ki kell függeszteni a fedélzeten. Ha több pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet biztosít fedezetet, valamennyi szervezet okiratát a fedélzeten kell tartani.
7. A pénzügyi biztosítékról szóló tanúsítványt vagy egyéb bizonyító okiratot angol nyelven kell kiállítani, vagy mellékelni kell hozzá angol nyelvű fordítást, és annak a következő információkat kell tartalmaznia:
a) a hajó neve;
b) a hajó lajstromozási kikötője;
c) a hajó hívójele;
d) a hajó IMO-száma;
e) a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet vagy szervezetek neve és címe;
f) a tengerészek segélykérelmeinek kezeléséért felelős személyek vagy szervezet kapcsolattartási adatai;
g) a hajó tulajdonosának neve;
h) a pénzügyi biztosíték érvényességének időtartama; valamint
i) a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet igazolása arra vonatkozóan, hogy a pénzügyi biztosíték megfelel az A2.5.2. normában foglalt követelményeknek.
8. A pénzügyi biztosítékrendszer által biztosított segítséget gyorsan kell nyújtani azt követően, hogy az érintett tengerész vagy kijelölt képviselője az e norma 2. bekezdése szerinti jogosultság szükséges igazolásával alátámasztott kérelmet benyújtotta.
9. A 2.5. szabályra tekintettel a pénzügyi biztosítékrendszer által biztosított segítségnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy fedezze a következőket:
a) a munkaszerződés, a vonatkozó kollektív szerződés vagy a lobogó szerinti állam nemzeti joga alapján a hajótulajdonostól a tengerésznek járó elmaradt munkabér és más járandóságok, legfeljebb négyhavi ilyen elmaradt munkabér és legfeljebb négyhavi ilyen elmaradt járandóság erejéig;
b) a tengerésznél észszerűen felmerült minden költség, ideértve a repatriálás e norma 10. bekezdésében említett költségét; valamint
c) a tengerész alapvető szükségletei, beleértve a következőket: megfelelő élelem, adott esetben ruházat, szállás, ivóvíz, a hajón való túléléshez szükséges mennyiségű üzemanyag, megfelelő orvosi ellátás, továbbá minden olyan észszerű költség és díj, amely a magára hagyást megvalósító cselekmény vagy mulasztás és a tengerész hazaérkezése közötti időszakban merült fel.
10. A repatriálási költségnek fedeznie kell a megfelelő és gyors módon – alapesetben légi úton – történő utazást, és magába kell foglalnia a tengerészek élelmezését és szállását a hajó elhagyásának időpontjától a tengerész otthonába történő megérkezéséig, a szükséges orvosi ellátást, a személyes tárgyak hazajuttatását és szállítását, valamint a magára hagyás következtében felmerülő minden egyéb észszerű költséget vagy díjat.
11. A pénzügyi biztosíték az érvényességi időszakának lejárta előtt csak abban az esetben szűnhet meg, ha a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet legalább 30 nappal a megszűnés időpontja előtt értesíti erről a lobogó szerinti állam illetékes hatóságát.
12. Ha a biztosítást vagy más pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet e normának megfelelően valamilyen kifizetést teljesített egy tengerész számára, a szervezetnek az általa kifizetett összeg erejéig az alkalmazandó joggal összhangban jogátruházás vagy engedményezés útján vagy más módon meg kell szereznie azokat a jogokat, amelyek a tengerészt megillették volna.
13. Ezen norma egyetlen rendelkezése sem csorbítja a biztosító vagy a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet harmadik felekkel szembeni visszkereseti jogát.
14. Ezen norma rendelkezései nem kizárólagos jellegűek, és nem érintik az egyéb olyan jogokat, követeléseket vagy jogorvoslati lehetőségeket, amelyek ezen kívül rendelkezésre állhatnak a magukra hagyott tengerészek kárának ellentételezése céljára. Nemzeti jogszabályok előírhatják, hogy az ezen norma alapján kifizetendő összegeket be lehet számítani azon összegekbe, amelyeket a tengerész más forrásokból kap olyan jogok, követelések vagy jogorvoslati lehetőségek révén, amelyek ezen norma szerint kártalanítást eredményezhetnek.”
3. Az „A4.2. norma – A hajótulajdonosok felelőssége” fejezetben az „A4.2.” szöveg helyébe az „A4.2.1.” szöveg lép, és a szöveg a következő bekezdésekkel egészül ki:
„8. A nemzeti jogszabályoknak elő kell írniuk, hogy az A4.2.2. normában meghatározott szerződéses követelések vonatkozásában kártalanítást biztosító, e norma 1. bekezdésének b) pontja szerinti pénzügyi biztosítékrendszer megfeleljen az alábbi minimumkövetelményeknek:
a) amennyiben a tengerész munkaszerződése azt rögzíti, a szerződés szerinti kártalanítás e bekezdés c) pontjának sérelme nélkül teljes egészében, késedelem nélkül fizetendő;
b) nem gyakorolható nyomás az érintettre annak érdekében, hogy a szerződéses összeget el nem érő kifizetést elfogadjon;
c) amennyiben egy tengerész tartós munkaképtelenségének jellegéből fakadóan nehézségbe ütközik a kárpótlás teljes összegének megállapítása, amelyre a tengerész jogosult lehet, időközi kifizetést vagy kifizetéseket kell juttatni a tengerésznek a méltánytalan nehézségek elkerülése érdekében;
d) a 4.2. szabály 2. bekezdésének megfelelően a tengerész egyéb törvényes jogainak sérelme nélkül kapja meg a kifizetést, de a hajótulajdonos beszámíthatja az ilyen kifizetést a tengerész által a hajótulajdonossal szemben támasztott, ugyanahhoz az incidenshez kapcsolódó egyéb követelésből eredő kártérítésbe; valamint
e) a szerződés szerinti kárpótlásra irányuló követelést benyújthatja közvetlenül az érintett tengerész, illetve annak közeli hozzátartozója, képviselője vagy egy kijelölt kedvezményezett.
9. A nemzeti jogszabályoknak biztosítaniuk kell, hogy a hajótulajdonos pénzügyi biztosítékának felmondása vagy megszűnése esetén a tengerészek előzetes értesítést kapjanak.
10. A nemzeti jogszabályoknak biztosítaniuk kell, hogy a hajótulajdonos pénzügyi biztosítékának felmondása vagy megszűnése esetén a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet értesítse a lobogó szerinti állam illetékes hatóságát.
11. Valamennyi tagállam köteles előírni, hogy a lobogója alatt közlekedő hajók a fedélzetükön tartott, a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet által kibocsátott tanúsítvánnyal vagy egyéb okirattal tudják igazolni a pénzügyi biztosíték meglétét. A tanúsítvány vagy okirat egy példányát a tengerészek által jól látható helyen ki kell függeszteni a fedélzeten. Ha több pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet biztosít fedezetet, valamennyi szervezet okiratát a fedélzeten kell tartani.
12. A pénzügyi biztosíték az érvényességi időszakának lejárta előtt csak abban az esetben szűnhet meg, ha a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet legalább 30 nappal a megszűnés időpontja előtt értesíti erről a lobogó szerinti állam illetékes hatóságát.
13. A pénzügyi biztosíték a hatálya alá tartozó valamennyi szerződéses követelés kifizetésére vonatkozik az okirat érvényességi ideje alatt.
14. A pénzügyi biztosítékról szóló tanúsítványt vagy egyéb okiratot angol nyelven kell kiállítani vagy mellékelni kell hozzá angol nyelvű fordítást, és annak a következő információkat kell tartalmaznia:
a) a hajó neve;
b) a hajó lajstromozási kikötője;
c) a hajó hívójele;
d) a hajó IMO-száma;
e) a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet vagy szervezetek neve és címe;
f) a tengerészek szerződéses követeléseinek kezeléséért felelős személyek vagy szervezet kapcsolattartási adatai;
g) a hajó tulajdonosának neve;
h) a pénzügyi biztosíték érvényességének időtartama; valamint
i) a pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezet igazolása arra vonatkozóan, hogy a pénzügyi biztosíték megfelel az A4.2.1. normában foglalt követelményeknek.”
4. a szöveg a következő A4.2.2. normával egészül ki:
„A4.2.2. norma – A szerződéses követelések kezelése
1. Az A4.2.1. norma 8. bekezdése és e norma alkalmazásában a »szerződéses követelés« olyan követelés, amely a tengerésznek – a vonatkozó nemzeti jogszabályokban, munkaszerződésben vagy kollektív szerződésben meghatározottak szerinti – munkahelyi sérülés, betegség vagy veszély következtében beálló halálával vagy hosszú távú munkaképtelenségével kapcsolatos.
2. Az A4.2.1 norma 1. bekezdésének b) pontja szerinti pénzügyi biztosítékrendszer szociális biztonsági rendszer, biztosítás, pénzalap vagy más hasonló rendszer formáját öltheti. A formát a tagállam határozza meg, a hajótulajdonosok és tengerészek érintett szervezeteivel való konzultációt követően.
3. A nemzeti jogszabályoknak biztosítaniuk kell, hogy hatékony intézkedések álljanak rendelkezésre az A4.2.1. norma 8. bekezdésében említett kártalanításhoz kapcsolódó szerződéses követelések gyors és tisztességes eljárások keretében történő befogadásához, kezeléséhez és pártatlan rendezéséhez.”
3. cikk
(1)A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek a hatálybalépésétől számított két éven belül megfeleljenek. E rendelkezések szövegét haladéktalanul megküldik a Bizottság számára.
Amikor a tagállamok elfogadják ezeket a rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg.
(2)A tagállamok közlik a Bizottsággal nemzeti joguk azon főbb rendelkezéseinek szövegét, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadnak el.
4. cikk
Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
5. cikk
Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.
Kelt Brüsszelben, -án/-én.
a Tanács részéről
az elnök