Brüsszel, 2017.6.7.

COM(2017) 294 final

2017/0125(COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Unió védelmi iparának versenyképességét és innovációs képességét támogató európai védelmi ipari fejlesztési program létrehozásáról

{SWD(2017) 228 final}


INDOKOLÁS

1.A JAVASLAT HÁTTERE

•A javaslat indokai és céljai

Juncker elnök 2014. júliusi politikai iránymutatásaiban az egyik legfontosabb politikai prioritásként jelölte meg az európai védelmi politikát. Ezzel kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy több évtizedes béke és stabilitás után az Unió növekvő bizonytalansággal és újonnan jelentkező biztonsági fenyegetésekkel néz szembe. A változó biztonsági környezet világosan bebizonyította, hogy az uniós polgárok és partnereink elvárásainak is csakis a védelem fejlesztését célzó közös beruházásokkal és a minden szinten megvalósuló együttműködéssel tudunk megfelelni. Az egész Unió védelmi iparában elengedhetetlen a versenyképesség javítása és az innováció erősítése ahhoz, hogy Európa nagyobb felelősséget vállalhasson a saját védelemért.

Az „európai védelmi ipari fejlesztési programra” (a továbbiakban: a program) vonatkozó javaslat célja az, hogy erősítse az Unió védelmi iparának versenyképességét és innovációját, többek között a kiberbiztonság területén. Ezt főleg a védelmi célú kutatási eredmények jobb kihasználásának előmozdításával, a vállalkozások között a védelmi vonatkozású termékek és technológiák fejlesztésében megvalósuló együttműködés ösztönzésével, továbbá a tagállamok együttműködési törekvéseire támaszkodva lehet megtenni annak biztosítása érdekében, hogy az európai védelmi technológiai és ipari bázis maradéktalanul képes legyen megfelelni Európa jelenlegi és jövőbeli biztonsági igényeinek. Végső soron ez elősegítené az Unió stratégiai önállóságának növelését és erősítené a partnerekkel való együttműködésre való képességét.

•Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel

2016 novemberében a Bizottság elfogadta az európai védelmi cselekvési tervet, amely meghatározza a jobb európai védelmi együttműködés elérését és az európai védelmi ipar versenyképességének támogatását célzó intézkedéseket. Az európai védelmi cselekvési terv célja az, hogy az európai védelmi technológiai és ipari bázis maradéktalanul megfeleljen Európa jelenlegi és jövőbeli biztonsági és védelmi igényeinek. A kezdeményezést üdvözölte az Európai Tanács, és felkérte a Bizottságot, hogy 2017 első félévében terjesszen elő javaslatokat.

Az európai védelmi cselekvési terv legfontosabb javaslata az Európai Védelmi Alap (a továbbiakban: az Alap) létrehozása a védelmi felszerelések és technológiák közös kutatási és közös fejlesztési beruházásainak támogatása céljából. Az Alap két különálló, de egymást kiegészítő keretből, nevezetesen egy kutatási és egy képességfejlesztési keretből áll, amelyek a kutatástól a termékek forgalomba hozataláig lefedik a védelmi ipar teljes fejlesztési ciklusát.

A kutatási keret részeként a Bizottság olyan mechanizmusokat vezet be, amelyek – elsősorban a közelmúltban elindított előkészítő intézkedés révén – a közös védelmi kutatások felé irányítják az uniós finanszírozási forrásokat.

A programjavaslat kiegészíti majd az együttműködésen alapuló védelmi kutatások finanszírozására vonatkozó kezdeményezéseket, és biztosítani fogja a védelmi kutatási eredmények továbbfejlesztését, ezáltal hozzájárul az európai védelmi ipar innovációs képességéhez és versenyképességéhez.

•Összhang az Unió egyéb szakpolitikáival

Az európai védelmi cselekvési terv, így maga a program is teljes mértékben összhangban van az Unió szintjén a közös kül- és biztonságpolitika területén elindított kezdeményezésekkel. Összhangban van mindenekelőtt a 2016. évi globális stratégia „biztonsági és védelemi végrehajtási tervével”, amely a megvalósítását célzó cselekvések mellett az Európai Tanács 1 által támogatott új uniós ambíciószint alapját is biztosítja. A program kapcsolódik továbbá az Európai Tanács elnöke, a Bizottság elnöke és a NATO főtitkára által aláírt 2016. júliusi EU–NATO együttes nyilatkozathoz. A Bizottság gondoskodni fog róla, hogy más biztonsági szakpolitikák, így például a kiberbiztonsági stratégia is összhangban legyen a programmal.

A javasolt program a vállalkozások között a termékek és technológiák fejlesztése terén megvalósuló együttműködést ösztönzi, figyelembe véve a tagállamok által az Unióban a képességfejlesztési terv keretében közösen elfogadott képességbeli prioritásokat. Ezáltal végső soron erősíteni fogja az Unió biztonsági és védelmi érdekeit.

A javasolt program figyelembe veszi továbbá azt is, hogy az állandó strukturált együttműködés területén is folyhatnak tevékenységek. Mivel e tevékenységek esetében magasabb társfinanszírozási arányokat tesz lehetővé, a program végül ösztönzőleg hat majd a részvételre ebben a fejlettebb európai védelmi együttműködési keretrendszerben.

2.JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG

•Jogalap

A rendelettervezet az Unió védelmi iparát érintő intézkedésekre tesz javaslatot. A javaslat jogalapját az Európai Unió működéséről szóló szerződés 173. cikke képezi. Ez összhangban van a rendelettervezet célkitűzésével, vagyis azzal, hogy a tagállamok vállalkozásai közötti együttműködés révén az innovációban és technológiai fejlődésben rejlő ipari potenciál jobb kihasználásának előmozdításával fokozni kell az Unió védelmi iparának versenyképességét.

•Szubszidiaritás

A védelmi célú kutatások, az innováció és a technológiai fejlődés biztosította eredmények jobb kihasználásának előmozdítása a különböző tagállamokban létrehozott vállalkozások közötti együttműködésre támaszkodva eleve transznacionális jellegű cselekvést feltételez. Egyszerre egynél több tagállamot érint, ezért a tagállamok nem tudják ilyen értelemben mindenben kielégítő módon egyedül kezelni.

Az Unió védelmi ipara előtt napjainkban álló kihívások világosan mutatják, hogy valóban összehangolt fellépésre van szükség. Az európai védelmi ágazat nagy problémája, hogy a beruházások szintje alacsony, és az országhatároknak megfelelő széttagoltság jellemzi, ami állandó párhuzamosságokat eredményez. Ezenkívül az Unió meglévő védelmi iparainak vizsgálata arra világít rá, hogy növekednek a hiányosságok, elavulnak a technológiák, és nincsenek új programok, különösen együttműködésen alapuló programok.

A határon átnyúló együttműködés segítheti a méretbeli hatások jobb kihasználását, mivel csökkenti a párhuzamosságot, és lehetővé teszi a szükséges termékek és technológiák fejlesztését. Ez azonban most még igen korlátozott, a tagállamok e területen folytatott, túlnyomó részt összehangolatlan nemzeti politikái 2 pedig hátrányosan befolyásolják az Unió védelmi iparának versenyképességét és innovációs képességét.

Az uniós szintű fellépés hozzáadott értéket biztosít azáltal, hogy pozitív ösztönzőkkel és fejlesztési szakaszban lévő projektek megcélzásával vonzóbbá teszi az iparban a védelmi együttműködést, amit a költségekre és a kapcsolódó kockázatokra tekintettel csak nemzeti szinten nem lehet sikeresen megvalósítani.

•Arányosság

A javaslat megfelel az arányosság elvének a következők miatt:

Az Unió beavatkozásának arányosságát biztosítja az, hogy az ágazat versenyképességére legnagyobb hatást gyakorló területre, vagyis arra irányul, hogy a fejlesztési szakaszban lévő tevékenységeknek nyújtson pénzügyi támogatást. Arra való tekintettel, hogy a projektek technológiai fejlesztési láncolatában a fejlesztési szakasz tűnik az egyik legkockázatosabbnak és így az egyik legnagyobb akadálynak is, az Unió a védelmi vonatkozású termékek és technológiák fejlesztési költségeinek egy részéhez fog hozzájárulni azzal a céllal, hogy megnyissa az utat az együttműködésen alapuló fejlesztési projektek előtt.

Ezenkívül csak a különböző tagállamokban létrehozott vállalkozásokat érintő tevékenységek esetén lehet szó pénzügyi támogatásról, mivel ezek egyértelműen értékesek abból a szempontból, hogy megkönnyítik az országhatárokon átnyúló együttműködést.

Ugyanakkor az Unió beavatkozása semmilyen módon nem gyengíti vagy sérti a nemzeti szinten folyó tevékenységek támogatását. Csupán további ösztönzőket biztosít néhány ilyen tevékenység legkritikusabb szakaszának megvalósításához azzal, hogy uniós támogatást nyújt ott, ahol a legnagyobb szükség van rá.

•A jogi aktus típusának megválasztása

A program létrehozása céljából a Bizottság rendeletet javasol. Ez a legalkalmasabb jogi aktus, mivel közvetlenül alkalmazandó jogi rendelkezéseivel csak a rendelet tudja biztosítani azt a mértékű egységességet, amely egy adott ipari ágazat Európa-szerte történő támogatását célzó uniós finanszírozási program létrehozásához és működtetéséhez szükséges.

3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI

•A jelenleg hatályban lévő jogszabályok utólagos értékelése / célravezetőségi vizsgálata

Erre a konkrét fellépésre vonatkozó vagy hozzá kapcsolódó, már hatályban lévő jogszabály nincs, mivel eddig még nem volt olyan uniós jogalkotási kezdeményezés, amelynek célja, hogy kifejezetten a védelmi ágazat valamely tevékenységének fejlesztési szakaszát megcélozva erősítse a védelmi ipar versenyképességét. Éppen ezért a jelenleg hatályban lévő jogszabályok utólagos értékelésére vagy célravezetőségi vizsgálatára sem kerülhetett még sor egy ilyen jogalkotási kezdeményezés esetében.

•Az érdekelt felekkel folytatott konzultációk

A javaslat előkészítése során rendszeres találkozók alkalmával a Bizottság folyamatosan kikérte a tagállamok véleményét. A Bizottság más érdekelt felekkel is konzultált, és megfelelően tájékoztatta őket arról, hogy egy ilyen jogalkotási javaslatot kíván elkészíteni.

•Szakértői vélemények beszerzése és felhasználása

A Bizottság megbízást adott a program lehetséges költségvetésére vonatkozó előzetes tanulmány elkészítésére. A tanulmány részletezi a fejlesztési programokat érintő együttműködések létrehozása előtt álló akadályokat, és olyan visszajelzéseket is ad, amelyeket az Unió optimális beavatkozásának biztosítása érdekében figyelembe kell venni.

•Hatásvizsgálat

A javaslat a mellékelt bizottsági szolgálati munkadokumentumra támaszkodik, amely tartalmazza az ágazat versenyképességének útjában álló akadályok elemzéséhez, illetve a javaslat várható hatásának értékeléséhez szükséges elemeket. A javaslat sürgősségére tekintettel, mivel az Európai Tanács 2016. december 15-én felkérte a Bizottságot, hogy „2017 első félévében tegyen javaslatokat az Európai Védelmi Alap létrehozására, ideértve a tagállamok által közösen elfogadott képességek fejlesztésére vonatkozó keretet” 3 , a Bizottság ezt a javaslatot hatásvizsgálat nélkül terjeszti elő.

•Célravezető szabályozás és egyszerűsítés

Ez a javaslat nem része a REFIT-programnak, és várhatóan nem növeli az adminisztratív terheket.

•Alapjogok

A javaslat összhangban áll az alapjogok védelmével.

4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK

A javaslat uniós költségvetésre gyakorolt hatását a javaslatot kísérő pénzügyi kimutatás mutatja be; a költségek a rendelkezésre álló forrásokból fedezhetők.

5.EGYÉB ELEMEK

•Végrehajtási tervek, valamint a nyomon követés, az értékelés és a jelentéstétel szabályai

A Bizottságnak rendszeresen nyomon kell követnie a saját fellépéseit, felül kell vizsgálnia az elvárt eredmények teljesítésének helyzetét, illetve vizsgálnia kell az egyéb kiegészítő uniós programokkal vagy az Unió által társfinanszírozott nemzeti programokkal megvalósuló szinergiákat. Ezenkívül a rendelkezések szerint a Bizottság független külső értékelésekkel adott esetben mérheti a programban megvalósított fellépéseinek hatását és hatékonyságát. A Bizottságnak a programról értékelő jelentést kell készítenie, és tájékoztatnia kell arról az Európai Parlamentet és a Tanácsot. Ebben a jelentésben mindenekelőtt fel kell mérni azt, hogy hol tart a javaslatban kitűzött célok teljesítése, illetve elemezni kell a kkv-k részvételét a program határon átnyúló projektjeiben, illetve a globális értékláncban.

Az európai védelmi ágazatban tevékenykedő különböző szervezetek által eddig összegyűjtött és közzétett adatok alapján a kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentum a nyomonkövetési és értékelési tevékenységek körének kiszélesítésére tesz javaslatot.

•A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata

A program létrehozására az EUMSZ 173. cikkének rendelkezései alapján kerül sor, fő célkitűzése pedig az, hogy a fejlesztési szakaszban lévő tevékenységek támogatásával hozzájáruljon az Unió védelempolitikájának versenyképességéhez és innovációs képességéhez. Kedvezményezettjei az Unióban létrehozott vállalkozások lesznek. A programot a 2019. január 1-jétől 2020. december 31-ig tartó időszakra kell létrehozni.

A javasolt beavatkozási stratégiák pénzügyi támogatás formájában valósulnak majd meg. A program keretében nyújtott finanszírozás támogatások és pénzügyi eszközök formájában vagy közbeszerzéseken keresztül valósulna meg. Konkrétabban, a program a védelmi vonatkozású termékek, fizikai vagy immateriális alkotóelemek és technológiák tervezését, általános műszaki előírásainak meghatározását, prototípusgyártását, tesztelését, hitelesítését és tanúsítását támogatná. Támogatást lehet nyújtani továbbá tanulmányokra, megvalósíthatósági vizsgálatokra és egyéb közreműködői tevékenységekre. A támogatás a fejlesztési szakaszban lévő tevékenységekre irányul, és új, illetve már létező termékek és technológiák korszerűsítésére is vonatkozik.

A tevékenységet legalább két tagállamban alapított legalább három vállalkozás együttműködésével kell megvalósítani.

A javasolt finanszírozási mérték legfeljebb a tevékenység teljes költségének 20 %-a. A tagállamoknak hozzá kell járulniuk a fennmaradó költségekhez a nemzeti hozzájárulások összevonásával. Az együttműködés elindítása érdekében a tagállamok megfelelő összegű hozzájárulására támaszkodva az ágazat versenyképességének támogatására kell felhasználni az Unió költségvetését, amely az együttműködésen alapuló fejlesztési programok támasza lesz azzal, hogy felszámolja az előttük álló akadályokat. Az állandó strukturált együttműködés területén tevékenységet kialakító kedvezményezettek több finanszírozásra lesznek jogosultak. A támogatott projekteknek hozzá kell járulniuk a tagállamok által az Unióban a képességfejlesztési terv keretében közösen elfogadott képességbeli prioritásokhoz, adott esetben pedig a regionális és nemzetközi együttműködést is szem előtt kell tartani. A program támogatásainak megszerzése céljából benyújtott ajánlatokat az odaítélési szempontok alapján kell értékelni, amelyek aszerint minősítik az ajánlatokat, hogy azok mennyire szolgálják az innovációt és a védelmi iparágak technológiai fejlődését, illetve az Unió biztonsági és védelmi érdekeit azáltal, hogy erősítik a védelmi technológiákat, hozzájárulva ezzel a tagállamok által az Unióban közösen elfogadott képességbeli prioritásokhoz; mennyire életképes az adott tevékenység; illetve mennyire tudják igazolni a kedvezményezettek, hogy a tagállamok elkötelezték magukat a végtermék vagy technológia összehangolt közös beszerzése mellett, ideértve adott esetben az együttes közbeszerzést is.

A program végrehajtásáért és irányítási struktúrájáért a Bizottság lesz felelős. Egyes részeinek végrehajtásával azonban a költségvetési rendelet előírásai szerint egy másik szervet is megbízhat. Ezenkívül a teljes költségvetés egy részéből olyan tevékenységeket kell támogatni, amelyek lehetővé teszik a kkv-k határon átnyúló részvételét.

A program javasolt költségvetése 500 millió EUR lenne.

2017/0125 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Unió védelmi iparának versenyképességét és innovációs képességét támogató európai védelmi ipari fejlesztési program létrehozásáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 173. cikkére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezetének a nemzeti parlamentek számára való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére 4 ,

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére 5 ,

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)A 2016. november 30-án elfogadott európai védelmi cselekvési tervben a Bizottság elkötelezte magát amellett, hogy kiegészítse, megsokszorozza és konszolidálja a tagállamok együttműködési erőfeszítéseit a védelmi képességek fejlesztése terén annak érdekében, hogy Európa reagálni tudjon a biztonsági kihívásokra, és erősödjön az európai védelmi ipar versenyképessége és innovációja. Konkrét javaslatot tett az Európai Védelmi Alap létrehozására a védelmi felszerelésekhez és technológiákhoz kapcsolódó közös kutatási és közös fejlesztési beruházások támogatása céljából. Az Alap támogatná az együttműködést a védelmi vonatkozású termékek és technológiák teljes fejlesztési ciklusa alatt.

(2)Az Unió jobb versenyképességének és innovációs képességének előmozdítása érdekében létre kell hozni egy európai védelmi ipari fejlesztési programot (a továbbiakban: a program). A programnak arra kell irányulnia, hogy a vállalkozások közötti együttműködésnek a védelmi vonatkozású termékek és technológiák fejlesztési szakaszában történő támogatásával fokozza az Unió védelmi iparának – a kiberbiztonságot is ideértve – a versenyképességét. A kutatási és technológiai szakaszt követő fejlesztési szakasz komoly kockázatokkal és költségekkel jár, ami akadályozza a kutatási eredmények további hasznosítását, és hátrányosan befolyásolja az Unió védelmi iparának versenyképességét. A fejlesztési szakasz támogatásával a program hozzájárulna a védelmi kutatások eredményeinek jobb hasznosításához, és elősegítené a kutatás és a gyártás közötti szakadék megszüntetését, illetve ösztönözné az innováció minden formáját. A programnak ki kell egészítenie az EUMSZ 182. cikkének megfelelően folyó tevékenységeket, de nem vonatkozik a védelmi vonatkozású termékek és technológiák gyártására.

(3)A védelmi ipar méretgazdaságosságának jobb kihasználása érdekében a programnak elő kell mozdítania a vállalkozások közötti együttműködést a védelmi vonatkozású termékek és technológiák fejlesztése terén.

(4)A programnak a 2019. január 1. és 2020. december 31. közötti kétéves időszakra kell vonatkoznia, erre az időszakra pedig meg kell határozni a program végrehajtására fordítható összeget.

(5)A programot a 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet maradéktalan betartásával kell végrehajtani 6 . A finanszírozás elsősorban támogatások formájában történhet. Adott esetben pénzügyi eszközöket vagy közbeszerzési eljárást is lehet alkalmazni.

(6)A Bizottság a program egyes részeinek végrehajtásával a 966/2012/EU, Euratom rendelet 58. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megnevezett entitásokat is megbízhatja. Szakértelmére tekintettel az Európai Védelmi Ügynökséget is megbízhatja a Bizottság ezzel a feladattal.

(7)Az ágazat sajátosságaira tekintettel a gyakorlatban egyetlen együttműködésen alapuló projekt sem indulhat el a vállalkozások között addig, amíg a tagállamok nem állapodnak meg a projektek támogatásában. A közös védelmi képességbeli prioritások uniós szintű meghatározását követően, adott esetben pedig a regionális szintű együttműködési kezdeményezéseket is figyelembe véve a tagállamok meghatározzák és egységesítik a projekt katonai követelményeit, illetve meghatározzák a műszaki előírásokat. Egy projektvezetőt is kinevezhetnek, aki felel az együttműködésen alapuló projekt fejlesztésével kapcsolatos munka irányításáért.

(8)Abban az esetben, ha a program által támogatott tevékenységet a tagállamok által kinevezett projektvezető irányítja, a kifizetésnek a támogatható tevékenység kedvezményezettje számára történő teljesítése előtt a Bizottságnak tájékoztatnia kell a projektvezetőt annak érdekében, hogy a projektvezető be tudja tartatni a kedvezményezettekkel a határidőiket.

(9)Az Unió pénzügyi támogatása nem befolyásolhatja a termékek, felszerelések vagy technológiák exportját, és nem befolyásolhatja a tagállamok védelmi vonatkozású termékeket érintő exportpolitikával kapcsolatos mérlegelési jogkörét. Az Unió pénzügyi támogatása nem befolyásolhatja a tagállamok védelmi vonatkozású termékeket érintő exportpolitikáját.

(10)Mivel a program célja az Unió védelmi ipari versenyképességének támogatása az együttműködésen alapuló projektek fejlesztési szakaszának kockázatmentesítésével, a védelmi vonatkozású termékek vagy technológiák fejlesztésével kapcsolatos tevékenységek, például a közös műszaki előírások meghatározása, a tervezés, a prototípusgyártás, a tesztelés, a hitelesítés és a tanúsítás, illetve megvalósíthatósági tanulmányok és egyéb támogatási intézkedések támogatandók a program keretében. Ugyanez a már létező védelmi vonatkozású termékek és technológiák korszerűsítésére is vonatkozik.

(11)Mivel a program célja elsősorban a tagállamok vállalkozásai között megvalósuló együttműködés fokozása, a tevékenységek csak akkor kaphatnak a programból finanszírozási támogatást, ha legalább két különböző tagállamban alapított legalább három vállalkozás együttműködésével valósulnak meg.

(12)A védelmi vonatkozású termékek és technológiák fejlesztésében a határon átnyúló együttműködésnek sokszor akadálya az, hogy nehéz megállapodni a közös műszaki előírásokban. A közös műszaki előírások hiánya vagy alacsony szintje növekvő bonyodalmakat, késedelmeket és megugró költségeket eredményez a fejlesztési szakaszban. Feltételként kell szabni, hogy a program keretében uniós támogatásban csak akkor lehet részesülni, ha megállapodás született a közös műszaki előírások tekintetében. A programból támogatni kell azokat a tevékenységeket is, amelyek a műszaki előírások közös meghatározásának elkészítését segítik elő.

(13)Mivel a program az uniós védelmi ipar versenyképességének erősítésére irányul, csak az Unióban alapított és ténylegesen a tagállamok vagy állampolgáraik által ellenőrzött szervezetek részesülhetnek támogatásban. Ezenkívül az Unió és a tagállamok alapvető biztonsági érdekeinek védelmét biztosítandó, a kedvezményezettek és alvállalkozók által a program keretében finanszírozott tevékenységekhez felhasznált infrastruktúrák, létesítmények, eszközök és erőforrások nem lehetnek olyan ország területén, amely nem tagja az Uniónak.

(14)Az állandó strukturált együttműködéssel összefüggésben az Unió intézményi keretében kidolgozott támogatható projektek folyamatosan biztosíthatják a szorosabb együttműködést a különböző tagállamok vállalkozásai között, ezzel pedig közvetlenül hozzájárulhatnak a program céljainak eléréséhez. E projektek esetében ezért indokolt magasabb finanszírozási arányt alkalmazni.

(15)Ha egy vállalkozói konzorcium a program valamelyik támogatható tevékenységében szeretne részt venni, és az Unió pénzügyi segítségnyújtása támogatás formájában valósul meg, a konzorciumnak ki kell neveznie az egyik tagot koordinátornak, aki a Bizottság felé a fő kapcsolattartó lesz.

(16)Az Unió védelmi iparában az innováció és a technológiai fejlesztés előmozdításának az Unió védelmi érdekeivel összhangban kell történnie. Ennek megfelelően az egyik odaítélési szempontnak annak kell lennie, hogy az adott tevékenység mennyiben szolgálja ezeket az érdekeket, illetve a tagállamok által közösen elfogadott védelmi képességbeli prioritásokat. Az Unióban a közös védelmi képességbeli prioritásokat elsősorban a képességfejlesztési terv keretében határozzák meg. Más uniós folyamatok, például a koordinált éves védelmi szemle (CARD) és az állandó strukturált együttműködés az adott prioritások megvalósítását támogatják a szorosabb együttműködés révén. Adott esetben figyelembe lehet venni a regionális vagy nemzetközi – például a NATO keretében megvalósuló –együttműködési kezdeményezéseket is, amelyek az Unió biztonsági és védelmi érdekeit szolgálják.

(17)A finanszírozott tevékenységek életképességének biztosítása érdekében ezeknél a tevékenységeknél az egyik odaítélési szempontnak kell lennie a tagállamok kötelezettségvállalásának, hogy ténylegesen hozzájárulnak a tevékenység finanszírozásához.

(18)A finanszírozott tevékenységeknek piacközpontúnak és keresletalapúnak kell lenniük annak biztosítása érdekében, hogy hozzájáruljanak az európai védelmi ipar versenyképességéhez. Az odaítélési szempontok között ezért figyelembe kell venni azt is, hogy a tagállamok elkötelezték-e már magukat a végtermék vagy -technológia – lehetőség szerint összehangolt módon történő – közös gyártása és beszerzése mellett.

(19)A programban az Unió pénzügyi támogatása nem haladhatja meg a tevékenység támogatható összköltségének 20 %-át, ha prototípus gyártására vonatkozik, amely a fejlesztési szakasz sokszor legköltségesebb tevékenysége. A fejlesztési szakasz egyéb tevékenységeinek esetében azonban a támogatható összes költséget le kell fedni.

(20)Mivel az Unió támogatása az ágazat versenyképességének erősítését célozza, és csak magára a fejlesztési szakaszra vonatkozik, a finanszírozott tevékenységek eredményeként létrejövő termékek vagy technológiák vonatkozásában a Bizottságot nem illethetik meg tulajdon- vagy szellemitulajdon-jogok. A szellemi tulajdonhoz fűződő jogok alkalmazandó rendszerét a kedvezményezettek szerződésben fogják meghatározni.

(21)A Bizottságnak meg kell határoznia a program célkitűzéseinek megfelelő többéves munkaprogramot. A munkaprogram meghatározásában a Bizottság munkáját a tagállamok képviselőiből álló bizottságnak kell segítenie (a továbbiakban: programbizottság). Tekintettel az Unión belüli gazdasági növekedés, innováció, munkahelyteremtés és társadalmi integráció biztosítása szempontjából kulcsfontosságú kis- és középvállalkozásokra (kkv-k) vonatkozó uniós politikára, továbbá arra, hogy a támogatott tevékenységekhez jellemzően transznacionális együttműködésre lesz szükség, fontos, hogy a munkaprogram tartalmazza és lehetővé tegye a kkv-k határon átnyúló részvételét, éppen ezért a teljes költségvetés egy részét az e célt szolgáló tevékenységekre kell fordítani.

(22)A védelmi ágazatban szerzett tudásának kihasználása érdekében az Európai Védelmi Ügynökség megfigyelői státuszt kap a tagállamok képviselőiből álló bizottságban. Az Európai Külügyi Szolgálatnak ugyancsak segítenie kell a tagállamok képviselőiből álló bizottság munkáját.

(23)A program által finanszírozott tevékenységek kiválasztása céljából a Bizottságnak vagy a 966/2012 rendelet 58. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megnevezett entitásoknak pályázati felhívásokat kell közzétenniük a 966/2012 rendeletben foglaltak szerint. A beérkező ajánlatok független szakértők segítségével elvégzett értékelése után a Bizottság kiválasztja a program keretében finanszírozható tevékenységeket. E rendelet egységes feltételek mellett történő végrehajtásának biztosítása érdekében a munkaprogram elfogadásával és végrehajtásával, illetve a kiválasztott tevékenységekre a finanszírozási források odaítélésével kapcsolatban végrehajtási hatáskörökkel kell felruházni a Bizottságot. E hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően kell gyakorolni 7 .

(24)A fent említett végrehajtási jogi aktusokat vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni az alap-jogiaktus végrehajtására gyakorolt lényeges hatások figyelembevételével.

(25)A program végén a Bizottságnak végrehajtási jelentést kell készítenie, amelyben a pénzügyi megvalósítás eredményei, adott esetben pedig hatásai szempontjából megvizsgálja a pénzügyi tevékenységeket. Ebben a jelentésben a kkv-knak a program határon átnyúló projektjeiben, illetve a globális értékláncban való részvételét is elemezni kell,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A 2019. január 1. és 2020. december 31. közötti időszakra létrejön az európai védelmi ipari fejlesztési program nevű uniós cselekvési program (a továbbiakban: a program).

2. cikk

Célkitűzések

A program célkitűzései a következők:

a)az uniós védelmi ipar versenyképességének és innovációs képességének javítása fejlesztési szakaszban lévő tevékenységek támogatásával;

b)a tagállamok által az Unió szintjén közösen elfogadott védelmi képességbeli prioritásokkal összhangban a vállalkozások között – a kis- és középvállalkozásokat is ideértve – a technológiák vagy termékek fejlesztésében megvalósuló együttműködés támogatása és megtöbbszörözése;

c)a védelmi kutatási eredmények jobb hasznosításának előmozdítása, illetve hozzájárulás a kutatás és a fejlesztés közötti szakadék megszüntetéséhez.

3. cikk

Költségvetés

A 2019–2020-as időszakra a program végrehajtására megállapított összeg folyó árakon 500 millió EUR.

4. cikk

Általános pénzügyi rendelkezések

(1)    Az Unió pénzügyi támogatásait a 966/2012/EU, Euratom rendeletben előirányzott finanszírozási formákban lehet nyújtani. Ilyenek a következők:

a) támogatások;

b) pénzügyi eszközök;

c) közbeszerzések.

(2)    Az e cikk (1) bekezdésében hivatkozott finanszírozási formákat és a végrehajtási módszereket annak alapján kell megválasztani, hogy mennyiben képesek elérni a tevékenységek konkrét célkitűzéseit és biztosítani az eredményeket, figyelembe véve különösen az ellenőrzési költségeket, az adminisztratív terheket és az összeférhetetlenségi kockázatot.

(3)    Az Unió pénzügyi támogatását a Bizottság hajtja végre a 966/2012/EU, Euratom rendeletben foglaltak szerint, közvetlenül vagy közvetve, a költségvetés végrehajtásának feladatait az említett rendelet 58. cikke (1) bekezdésének c) pontjában felsorolt entitásokra ruházva.

(4)    Abban az esetben, ha a tagállamok projektvezetőt neveznek ki, a Bizottság a projektvezető tájékoztatása után teljesíti a kifizetést a támogatható kedvezményezetteknek.

5. cikk

A pénzügyi eszközök típusai

(1)    A 966/2012/EU, Euratom rendelet VIII. címének megfelelően létrehozott pénzügyi eszközök felhasználhatók annak elősegítésére, hogy a 6. cikknek megfelelő tevékenységeket folytató entitások könnyebben jussanak hozzá a finanszírozási forrásokhoz.

(2)    A következő típusú pénzügyi eszközöket lehet alkalmazni:

a) tulajdonviszonyt vagy részben tulajdonviszonyt megtestesítő befektetések;

b) hitelek vagy garanciák;

c) kockázatmegosztási eszközök

6. cikk

Támogatható tevékenységek

(1)A program a fejlesztési szakaszban lévő tevékenységeket folytató kedvezményezetteknek fog támogatást nyújtani, és alkalmazási köre új termékekre és technológiákra, valamint már létező termékek és technológiák korszerűsítésére is kiterjed a következők tekintetében:

a)védelmi vonatkozású termékek, fizikai vagy immateriális alkotóelemek vagy technológiák tervezése, illetve műszaki előírások, amelyek alapján az adott konstrukciót kifejlesztették;

b)védelmi vonatkozású termékek, fizikai vagy immateriális alkotóelemek vagy technológiák prototípusának előállítása. A prototípus egy termék vagy technológia mintadarabja, amely üzemi környezetben képes bemutatni az adott elem működését;

c)védelmi vonatkozású termékek, fizikai vagy immateriális alkotóelemek vagy technológiák tesztelése;

d)védelmi vonatkozású termékek, fizikai vagy immateriális alkotóelemek vagy technológiák prototípusának hitelesítése; a hitelesítés azt a teljes folyamatot jelenti, amikor bemutatják, hogy a termék/alkotóelem/technológia konstrukciója megfelel ez előírt követelményeknek. Ez az eljárás objektív bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy egy konstrukció az adott követelményeknek megfelelően működött;

e)védelmi vonatkozású termékek vagy technológiák tanúsítása. A tanúsítás azt az eljárást jelenti, amikor egy nemzeti hatóság igazolja, hogy a termék/alkotóelem/technológia megfelel a vonatkozó rendeleteknek;

f)tanulmányok, például megvalósíthatósági tanulmányok és más kiegészítő intézkedések.

(2)A tevékenységet legalább két különböző tagállamban alapított legalább három vállalkozás együttműködésével kell megvalósítani. A kedvezményezett vállalkozások nem állhatnak közvetlenül vagy közvetve sem ugyanazon entitás, sem egymás tényleges ellenőrzése alatt.

(3)A (2) bekezdés értelmében „tényleges ellenőrzés” a jogok alapján, szerződéssel vagy bármely más módon létrejövő kapcsolat, amely külön-külön vagy együttesen, valamint a vonatkozó tények vagy jog figyelembevételével lehetőséget ad arra, hogy egy vállalkozás felett közvetlenül vagy közvetve meghatározó befolyást gyakoroljanak, különösen a következők révén:

a)egy vállalkozás minden eszközének vagy azok egy részének felhasználására vonatkozó jog;

b)jogok vagy szerződések, amelyek meghatározó befolyást biztosítanak egy vállalkozás testületi összetétele, szavazatai vagy döntései felett, vagy egyébként meghatározó befolyást biztosítanak a vállalkozás üzletvitele felett.

(4)Az (1) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott tevékenységek esetében az adott tevékenységet közös műszaki előírások alapján kell folytatni.

7. cikk

Támogatható entitások

(1)Kedvezményezettek lehetnek az Unióban alapított vállalkozások, amelyekben a tagállamok és/vagy a tagállamok állampolgárai legalább 50 %-os tulajdoni részesedéssel rendelkeznek és a 6. cikk (3) bekezdése értelmében akár közvetlenül, akár pedig egy vagy több köztes vállalkozáson keresztül a tényleges ellenőrzést is gyakorolják. Ezenkívül a tevékenység teljes ideje alatt a résztvevők, köztük alvállalkozók és egyéb harmadik személyek által a program keretében finanszírozott tevékenységhez felhasznált infrastruktúrák, létesítmények, eszközök és erőforrások nem lehetnek olyan ország területén, amely nem tagja az Uniónak.

(2)Ha az (1) bekezdésben meghatározott kedvezményezett az állandó strukturált együttműködéssel összefüggésben a 6. cikkben meghatározott tevékenységet indít el, akkor az adott tevékenység tekintetében a 11. cikk (2) bekezdésében említett magasabb finanszírozási mértékre válik jogosulttá.

8. cikk

A kérelmezők nyilatkozatai

Minden kérelmezőnek ki kell jelentenie írásbeli nyilatkozatban, hogy a védelem területére vonatkozó nemzeti és uniós jogszabályokat és rendeleteket maradéktalanul megismerte, és azokat be is tartja.

9. cikk

Konzorcium

(1)Ha az Unió pénzügyi segítségnyújtása támogatás formájában valósul meg, az adott tevékenységben részt venni kívánó konzorciumnak ki kell neveznie egy koordinátorként működő tagot, akit a támogatási megállapodásban is fel kell tüntetni. A koordinátor a fő kapcsolattartó a konzorcium tagjai és a Bizottság vagy az illetékes finanszírozó szerv között, kivéve, ha a támogatási megállapodás másként rendelkezik, vagy ha a támogatási megállapodás értelmében fennálló kötelezettségeinek nem tesz eleget.

(2)Az adott tevékenységben részt vevő konzorciumi tagok belső megállapodást kötnek, amelyben (a támogatási megállapodással összhangban) megállapítják a tevékenység végrehajtásával kapcsolatos jogaikat és kötelezettségeiket, kivéve a munkaprogramban vagy a pályázati felhívásban meghatározott kellően indokolt eseteket.

10. cikk

Odaítélési szempontok

A program keretében finanszírozásra javasolt tevékenységeket a következő halmozódó szempontok alapján kell értékelni:

a)kiválóság;

b)hozzájárulás a védelmi iparok innovációjához és technológiai fejlesztéséhez, ezzel pedig az Unió ipari önállóságának erősítéséhez a védelmi vonatkozású technológiák területén; és

c)az Unió biztonsági és védelmi érdekeinek szolgálata azon védelmi technológiák erősítésével, amelyek hozzájárulnak a tagállamok által az Unióban közösen elfogadott védelmi képességbeli prioritások megvalósításához; és

d)életképesség, elsősorban a kedvezményezettek részéről annak bizonyításával, hogy a támogatható tevékenység költségeinek fennmaradó részét egyéb finanszírozási eszközökkel, például a tagállamok hozzájárulásaiból fedezik; és

e)a 6. cikk (1) bekezdésének b)–e) pontjában ismertetett tevékenységek esetén hozzájárulás az európai védelmi ipar versenyképességéhez, aminek bizonyítására a kedvezményezettek igazolják, hogy a tagállamok elkötelezték magukat a végtermék vagy -technológia összehangolt módon történő közös gyártása és beszerzése mellett, ideértve adott esetben az együttes közbeszerzést is.

11. cikk

Finanszírozási mérték

(1)A program keretében biztosított uniós pénzügyi támogatás mértéke nem haladhatja meg a tevékenység összköltségének 20 %-át, ha prototípusgyártásról van szó. Minden egyéb esetben a tevékenység teljes költségének erejéig nyújtható támogatás.

(2)A 7. cikk (2) bekezdésében hivatkozott kedvezményezett által kialakított tevékenység 10 százalékponttal magasabb finanszírozási mértékben részesülhet.

12. cikk

Tulajdonjog és szellemi tulajdonjogok

A Bizottság nem tulajdonosa a tevékenységből származó termékeknek vagy technológiáknak, és a tevékenységhez tartozó szellemi tulajdonjogokra sem tarthat igényt.

13. cikk

Munkaprogram

(1)A Bizottság végrehajtási jogi aktus útján a program idejére szóló többéves munkaprogramot fogad el. A Bizottság e végrehajtási jogi aktust a 16. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban fogadja el. A munkaprogramnak összhangban kell lennie a 2. cikkben meghatározott célkitűzésekkel.

(2)A munkaprogramban részletesen meg kell határozni a program keretében finanszírozható projektkategóriákat.

(3)A munkaprogramnak biztosítania kell, hogy a teljes költségvetés egy jelentősebb részéből olyan tevékenységeket támogassanak, amelyek lehetővé teszik a kkv-k határon átnyúló részvételét.

14. cikk

Odaítélési eljárás

(1)A program végrehajtása során a 966/2012/EU, Euratom rendeletnek és az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletnek megfelelően kiírt versenyfelhívásokat követően lehet uniós forrásokat odaítélni 8 .

(2)A pályázati felhívás nyomán benyújtott ajánlatokat a Bizottság független szakértők közreműködésével értékeli a 10. cikkben szereplő odaítélési szempontok alapján.

(3)A Bizottság minden felhívást követően végrehajtási jogi aktus útján ítéli oda a kiválasztott tevékenységek finanszírozási forrásait. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 16. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

15. cikk

Éves részletek

A Bizottság a költségvetési kötelezettségvállalási előirányzatokat éves részletekre is feloszthatja.

16. cikk

Bizottság

(1)A Bizottság munkáját egy bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottság. Az Európai Védelmi Ügynökséget megfigyelőként meg kell hívni.

(2)Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

17. cikk

Nyomon követés és jelentéstétel

(1)A Bizottság rendszeresen nyomon követi a program végrehajtását, és a 966/2012/EU rendelet 38. cikke (3) bekezdésének e) pontja szerint évente jelentést készít a teljesítés helyzetéről. Ennek érdekében a Bizottság meghozza a nyomon követéshez szükséges intézkedéseket.

(2)Az Unió jövőbeli eredményesebb és hatékonyabb szakpolitikai fellépéseinek támogatása érdekében a Bizottság visszamenőleges értékelő jelentést készít, amelyet megküld az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A jelentésben a tagállamokkal és a legfontosabb érdekelt felekkel folytatott megfelelő konzultációk alapján értékelni kell mindenekelőtt a 2. cikkben meghatározott célkitűzések teljesítésének helyzetét. A jelentésben elemezni kell továbbá a kkv-knek a program keretében megvalósított határon átnyúló projektekben, illetve a globális értékláncban való részvételét.

18. cikk

Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme

(1)A Bizottság megfelelő intézkedésekkel – csalás, korrupció és más jogellenes cselekmények elleni megelőző intézkedésekkel, hatásos ellenőrzésekkel, szabálytalanság feltárása esetén a jogtalanul kifizetett összegek visszafizettetésével vagy adott esetben visszaszolgáltatásával, valamint szükség esetén hatékony, arányos és visszatartó erejű közigazgatási és pénzügyi szankciókkal – biztosítja, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekei az e rendelet alapján finanszírozott fellépések végrehajtása során ne sérüljenek.

(2)A Bizottság és a Számvevőszék a dokumentumok alapján és a helyszínen is jogosult könyvvizsgálatot vagy – nemzetközi szervezetek esetén, a velük kötött megállapodás szerint – ellenőrzéseket tartani a támogatások kedvezményezettjei, valamint azon vállalkozók és alvállalkozók vonatkozásában, akik a rendelet alapján uniós forrásokban részesültek.

(3)Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti tanácsi rendelet 9 és a 2185/96 Euratom, EK tanácsi rendelet 10 rendelkezéseinek és eljárásainak megfelelően vizsgálatokat, egyebek mellett helyszíni ellenőrzéseket és szemléket tarthat annak megállapítására, hogy történt-e az e rendelet alapján finanszírozott támogatási megállapodással, támogatási határozattal vagy szerződéssel kapcsolatban olyan csalás, korrupciós vagy más jogellenes cselekmény, amely az Unió pénzügyi érdekeit sérti.

19. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről    a Tanács részéről

az elnök    az elnök

PÉNZÜGYI KIMUTATÁS

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe

1.2.A tevékenységalapú irányítás / tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett szakpolitikai terület(ek)

1.3.A javaslat/kezdeményezés típusa

1.4.Célkitűzés(ek)

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása

1.6.Az intézkedés és a pénzügyi hatás időtartama

1.7.Tervezett irányítási módszer(ek)

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések

2.2.Irányítási és kontrollrendszer

2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó intézkedések

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA

3.1.A többéves pénzügyi keret mely fejezetét/fejezeteit és a költségvetés mely kiadási tételét/tételeit érintik a kiadások?

3.2.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás 

3.2.1.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás összegzése

3.2.2.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

3.2.4.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség

3.2.5.Harmadik felek részvétele a finanszírozásban

3.3.A bevételre gyakorolt becsült hatás

PÉNZÜGYI KIMUTATÁS

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe

Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Unió védelmi iparának versenyképességét és innovációs képességét támogató európai védelmi ipari fejlesztési program létrehozásáról.

1.2.Érintett szakpolitikai terület(ek) 

02. cím: Belső piac, ipar-, vállalkozás- és kkv-politika

02 07. fejezet: Európai védelmi ipari fejlesztési program

1.3.A javaslat/kezdeményezés típusa

☑ A javaslat/kezdeményezés új intézkedésre irányul 

◻ A javaslat/kezdeményezés kísérleti projektet / előkészítő intézkedést követő új intézkedésre 11 irányul 

◻ A javaslat/kezdeményezés jelenlegi intézkedés meghosszabbítására irányul 

◻ A javaslat/kezdeményezés új intézkedésnek megfelelően módosított intézkedésre irányul

1.4.Célkitűzés(ek)

1.4.1.A javaslat/kezdeményezés által érintett többéves bizottsági stratégiai célkitűzés(ek)

A védelmi ipar az Európai Unió gazdaságának fontos eleme, az európai védelmi ipari fejlesztési programjának pedig az a célja, hogy erősítse a szóban forgó iparág versenyképességét és innovációs képességét.

1.4.2.Konkrét célkitűzés(ek)

1. sz. konkrét célkitűzés

A védelmi ipar versenyképességének javítása

2. sz. konkrét célkitűzés

A védelmi vonatkozású termékek és technológiák fejlesztésében a vállalkozások között megvalósuló együttműködés támogatása és megtöbbszörözése

3. sz. konkrét célkitűzés 

A kutatás és az innováció közötti szakadék megszüntetése és az innováció minden formájának támogatása.

1.4.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)

Tüntesse fel, milyen hatásokat gyakorolhat a javaslat/kezdeményezés a kedvezményezettekre/célcsoportokra.

Várható eredmények:

A program elősegíti majd az együttműködés szellemének megteremtését a tagállamok védelmi iparának szereplői között. Az Unió pénzügyi hozzájárulásának több olyan fejlesztési projekt előtt is szabad utat kell biztosítania, amelyek a szóban forgó finanszírozási igény vagy a technológiai kockázatok miatt egyébként nem kezdődtek volna meg, továbbá újabb együttműködésen alapuló védelmi fejlesztési projekteket is eredményeznie kell.

A jobb együttműködés várhatóan csökkenti a pazarló párhuzamosságokat, a széttagoltságot, és biztosítja a méretgazdaságosságot. Ez végső soron alacsonyabb költségeket eredményez, ami kedvez a tagállamoknak, és pozitív hatással van az exportra.

Várható hatások:

A közvetlenül vagy közvetve a program által támogatott védelmi vonatkozású termékek fejlesztése várhatóan pozitív hatással lesz az európai gazdaságra. A tanulmányok azt mutatják, hogy a védelmi ágazat beruházásainak jelentős, az államháztartás fő kategóriáihoz (közlekedés, oktatás, egészségügy) mérhető multiplikátorhatása van a GDP-re, az adózásra és a foglalkoztatásra. A védelmi ágazatban folyó kutatások és fejlesztések fontos szétválásokat is eredményeznek, amelyek a védelmi és a polgári ágazat számára is előnyösek.

A védelmi ágazat ellátási láncában nagy számban megtalálhatók kkv-k, különösen a nagy rendszerintegrátorok ellátási láncában. A védelmi és a polgári ágazat között egyre inkább elmosódó határ lehetővé teszi majd a részvételt az egyébként hagyományosan a védelmi ágazatban nem tevékeny kkv-k számára is, különösen az elektronika és a szoftverek területén.

Hosszabb távon az várható, hogy a védelmi vonatkozású projektek munkahelyteremtésben és képességekben mérhető előnyöket eredményeznek.

1.4.4.Eredmény- és hatásmutatók

Tüntesse fel a javaslat/kezdeményezés megvalósításának nyomon követését lehetővé tevő mutatókat.

A rövid végrehajtási időre tekintettel a program eredményeit és hatásait visszamenőleges értékelés keretében lehet majd mérni a program-végrehajtás végén.

A Bizottság gondoskodni fog róla, hogy a program végrehajtásával megbízott szervezet kidolgozza a szükséges mutatókat, amelyeket a program-végrehajtás nyomon követéséhez lehet felhasználni. Ezek közé tartoznak majd a következők:

– az együttműködésen alapuló végrehajtott projektek száma

– az együttműködésen alapuló végrehajtott projektek összértéke és társfinanszírozási szintje

– konzorciumok tagjaként részt vevő vállalatok száma és mérete (a kkv-k nyomon követése céljából)

– a részt vevő tagállamok száma

– a program keretében folyó projektekben részt vevő kkv-k száma

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása

1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek)

A javaslatban szereplő feladatok elvégzéséhez a rendelet 9. cikke szerint belső megállapodással konzorciumot kell létrehozni, ezzel egyidejűleg pedig a konzorcium egy tagját ki kell nevezni koordinátornak.

A konzorcium tagjainak bizonyítaniuk kell, hogy rendelkeznek a rájuk bízott tevékenységek hatékony irányításához szükséges technikai képességgel, különös tekintettel a program rövid időtartamára (két év).

A végrehajtó ügynökséget megfelelő műszaki, pénzügyi és jogi szakértőkkel kell ellátni, akik előkészítik a támogatások kiválasztását, bonyolítják a nyomon követésüket, ellenőrzik a kiszervezett tevékenységeket és a Bizottság vezetése számára kiváló minőségű jelentést készítenek.

A Bizottság számára is megfelelő szakértőket kell biztosítani annak érdekében, hogy hatékonyan nyomon követhesse a végrehajtó ügynökség munkáját.

1.5.2.Az Unió részvételéből származó hozzáadott érték (különböző tényezőkből következhet, úgymint összehangolásból, jogbiztonságból, nagyobb hatékonyságból vagy kiegészítő jellegből származó előnyök). E pont értelmében „az Unió részvételéből származó hozzáadott érték” az uniós beavatkozásokból származó érték, amely több, mint amit egyébként a tagállamok egyedül tudnának megteremteni.

Az Unió cselekvésének jogalapját az Európai Unió működéséről szóló szerződés 173. cikke biztosítja.

A védelmi ipari projekteket nemzeti szinten bonyolítják, a fejlesztés pedig a legkockázatosabb szakasz. Az európai védelmi ágazat nagy problémája, hogy a beruházások szintje alacsony, és az országhatároknak megfelelő széttagoltság jellemzi, ami állandó párhuzamosságokat eredményez. Ezenkívül az Unió meglévő védelmi iparainak vizsgálata arra világít rá, hogy növekednek a hiányosságok, elavulnak a technológiák, és nincsenek új programok, különösen együttműködésen alapuló programok. A határon átnyúló együttműködés segítheti a méretbeli hatások jobb kihasználását, mivel csökkenti a párhuzamosságot, és lehetővé teszi a szükséges termékek és technológiák fejlesztését.

Ezenkívül a nemzetközi partnerekkel szemben az európai védelmi ipar versenyhátrányának egyik forrása a tagállamok közötti koordináció és összhang hiánya, miközben a nemzeti költségvetésben továbbra is ez jelenti az egyik fő költségforrást, és a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) végrehajtásának komoly akadályát.

Az uniós szintű fellépés hozzáadott értéket biztosít azáltal, hogy pozitív ösztönzőkkel vonzóbbá teszi a védelmi ipari együttműködést, mivel fejlesztési szakaszban lévő védelmi termékek és technológiák fejlesztési projektjeire irányul, amit a költségekre és a kapcsolódó kockázatokra tekintettel csak nemzeti szinten nem lehet sikeresen megvalósítani.

Az Európai Unió támogatása lehetővé fogja tenni a védelmi ipar számára a szükséges finanszírozás biztosítását olyan projektekre, amelyek gyakran meghaladják egyetlen ország lehetőségeit: az ilyen projektek jellege és költségei miatt transznacionális együttműködésre van szükség.

A rendelet által jogilag előírt közös műszaki előírások közös szabványokra fogják ösztönözni a tagállamokat és védelmi iparaikat, ami jobb és hatékonyabb együttműködéshez vezet.

1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága

Hasonlónak tekinthető programok az EDA-val közös védelmi kutatási kísérleti projekt és előkészítő intézkedés: különösen az irányítási mód vonatkozásában az ilyen programokból meríthető tapasztalat felhasználásával történik majd az európai védelmi ipari fejlesztési program irányításának és nyomon követésének meghatározása.

1.5.4.Egyéb releváns eszközökkel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergia

Szinergiák lehetségesek más aktuális védelmi vonatkozású projektekkel (például az Európai Védelmi Ügynökséggel megvalósuló előkészítő intézkedéssel).

Az Európai Bizottság más főigazgatóságaival is keresni kell a kutatást és innovációt érintő szinergiákat. Az európai védelmi ipari fejlesztési program támogatása céljából finanszírozott projektek hatással lehetnek egyebek mellett a közlekedés, a távközlés és az energia területére.

Biztosítani kell, hogy a befektetés-megtérülés fokozása érdekében a kutatási és innovációs programokat a Bizottság koordinálja.

1.6.Az intézkedés és a pénzügyi hatás időtartama

◻ A javaslat/kezdeményezés határozott időtartamra vonatkozik 

–☑    A javaslat/kezdeményezés időtartama: 2019. január 1-jétől 2020. december 31-ig

–☑Pénzügyi hatás: 2018. január 1-jétől 2023. december 31-ig

◻ A javaslat/kezdeményezés határozatlan időtartamra vonatkozik

–Beindítási időszak: ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig

–azt követően: rendes ütem.

1.7.Tervezett irányítási módszer(ek) 12  

◻ Közvetlen irányítás a Bizottsági részéről

–◻ a Bizottság szervezeti egységein keresztül, ideértve az uniós küldöttségek személyzetét;

–◻    végrehajtó ügynökségeken keresztül

◻ A tagállamokkal megosztott irányítás 

☑ Közvetett irányítás, a végrehajtási feladatokkal az alábbiakat megbízva:

–◻ harmadik országok vagy az általuk kijelölt szervek

–◻ nemzetközi szervezetek és ügynökségeik (nevezze meg)

–◻ az EBB és az Európai Beruházási Alap

–◻ a költségvetési rendelet 208. és 209. cikkében említett szervek

–☑ közjogi szervek

–◻ magánjog alapján működő, közfeladatot ellátó szervek, olyan mértékben, amennyiben megfelelő pénzügyi garanciákat nyújtanak

–◻ valamely tagállam magánjoga alapján működő, köz- és magánszféra közötti partnerség végrehajtásával megbízott és megfelelő pénzügyi garanciákat nyújtó szervek

–◻ az EUSZ V. címének értelmében a KKBP terén konkrét fellépések végrehajtásával megbízott, és a vonatkozó alap-jogiaktusban meghatározott személyek.

–Egynél több irányítási módszer feltüntetése esetén kérjük, adjon részletes felvilágosítást a „Megjegyzések” rovatban.

Megjegyzések

Ajánlott módszer a közvetett irányítás a program rugalmasságának biztosítása, valamint annak érdekében, hogy a program és a források felhasználásának ellenőrzéséhez és nyomon követéséhez az Európai Bizottság rendelkezésére álljon minden eszköz.

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések

Gyakoriság és feltételek.

Az európai védelmi ipari fejlesztési programról szóló rendelet 17. cikkének megfelelően a Bizottság rendszeresen nyomon követi a program végrehajtását, és évente jelentést készít a teljesítés helyzetéről, melyben megvizsgálja a pénzügyi tevékenységeket és értékeli az elért eredményeket. 

Ennek érdekében a Bizottság a nyomon követéshez szükséges intézkedések meghozatalával biztosítja, hogy a program végrehajtásával megbízott szervek, a tagállamok vagy harmadik személyek megfelelő adatainak gyűjtése megbízható és zökkenőmentes legyen.

A közvetett irányítás keretében végrehajtott feladatok esetén a Bizottság gondoskodik róla, hogy a hatáskör-átruházási megállapodás és a megbízott szerv által a kiválasztott kedvezményezettekkel aláírt szerződések/megállapodások is tartalmazzák a hatékony és eredményes nyomonkövetési és beszámolási eljárásokat.

Az összegyűjtött adatok alapján a 966/2012 rendelet 38. cikke (3) bekezdésének e) pontja szerint, valamint az előző 1.4.2 pontban említett különös célkitűzésekre hivatkozva a Bizottságnak jelentést kell készítenie a teljesítés helyzetéről.

2.2.Irányítási és kontrollrendszer

2.2.1.Felismert kockázat(ok)

A felismert kockázatok a következők:

Határidőbeli kockázat: ütemezési probléma, késedelmes végrehajtás

Irányítási kockázat: a tagállamok és/vagy a nemzeti ipar közötti együttműködés hiánya

Pénzügyi kockázat: költséggazdálkodás, kevés lehívás (késedelmek), el nem számolható költségek stb.

Technikai kockázatok: konkrét fejlesztési kockázatok; műszaki problémák; alacsonyabb teljesítési szint

2.2.2.A belső kontrollrendszer felépítésével kapcsolatos információk

A források kezelése közvetve, hatáskör-átruházási megállapodással történik.

A források elosztása főleg támogatások formájában történik (második szint).

A végrehajtó ügynökség a támogatások kiutalását egy rendszeresen kötelező jelentéshez köti, amelyet a kedvezményezetteknek a konzorcium koordinátorán keresztül kell előterjeszteniük (a rendelet 9. cikke).

A konzorcium koordinátorával aláírandó szerződésben vagy megállapodásban részletesen meg kell határozni a konzorcium kötelezettségeit, különösen pedig azt, hogy elmaradó, hiányosan vagy késedelmesen végrehajtott tevékenységek esetén a Bizottságnak joga van a pénzügyi hozzájárulást csökkenteni, visszatartani vagy megszüntetni.

A Bizottság a hatáskör-átruházási megállapodás keretében állapítja meg a jelentés típusát és gyakoriságát:

– A kedvezményezettek kötelező beszámolói

– A kiadások papíralapú ellenőrzése

– Részvétel a nyomon követéssel kapcsolatban rendszeresen tartott (technikai és vezetői) értekezleteken

Ha szükséges, a programok végrehajtásának nyomon követéséhez külső technikai szakértők közreműködését kell kérni. A helyszíni ellenőrzések eredménye alapján a Bizottság szükség esetén gondoskodik az eredetileg jóváhagyott pénzügyi hozzájárulás mértékének, illetve kiutalási feltételeinek, valamint a kifizetések ütemezésének korrekciójáról.

A projekt költségeinek szoros nyomon követése érdekében továbbá ellenőrzési stratégiát vezet be.

2.2.3.Az ellenőrzések becsült költsége és haszna, a várható hibakockázati arány értékelése

A 3.2.3.2. pontban szereplő személyzetnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy ellenőrizze a források végrehajtását.

2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó intézkedések

Tüntesse fel a meglévő vagy tervezett megelőző és védintézkedéseket.

A javaslat 18. cikke pontosítja az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) e kezdeményezés alapján támogatott tevékenységekkel kapcsolatos vizsgálatok elvégzésére vonatkozó jogosultságát.

Az e rendelet alapján kötött megállapodások, beleértve a részt vevő harmadik országokkal és nemzetközi szervezetekkel kötött megállapodásokat is, rendelkeznek a Bizottság vagy bármely általa felhatalmazott képviselő által ellátott felügyeletről és pénzügyi ellenőrzésről, valamint a Számvevőszék vagy az OLAF által végzett ellenőrzésekről, amelyekre szükség esetén a helyszínen kerül sor.

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA

3.1.A többéves pénzügyi keret mely fejezetét/fejezeteit és a költségvetés mely kiadási tételét/tételeit érintik a kiadások?

·Jelenlegi költségvetési tételek

A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési tételek sorrendjében.

A többéves pénzügyi keret fejezete

Költségvetési tétel

Kiadás
típusa

Hozzájárulás



diff./nem diff 13 .

EFTA-országoktól 14

tagjelölt országoktól 15

harmadik országoktól

a költségvetési rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében

Diff.

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

nem diff.

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

·Létrehozandó új költségvetési tételek

A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési tételek sorrendjében.

A többéves pénzügyi keret fejezete

Költségvetési tétel

Kiadás
típusa

Hozzájárulás

diff./nem diff.

EFTA-országoktól

tagjelölt országoktól

harmadik országoktól

a költségvetési rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében

02 07 01 – Európai védelmi ipari fejlesztési program

diff.

NEM

NEM

NEM

NEM

02 01 04 05 – Az európai védelmi ipari fejlesztési program támogatási kiadásai

nem diff.

NEM

NEM

NEM

NEM

3.2.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás

A javaslat nem növeli a 2014–2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keret 1a fejezetébe beállított kiadások teljes szintét, mivel az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, az európai műholdas navigációs programok, az uniós Föld-megfigyelési program, az ITER program és a lekötetlen mozgástér keretösszegei csökkenni fognak annak érdekében, hogy az Unió költségvetésének az európai védelmi ipari fejlesztési programhoz való hozzájárulását finanszírozni lehessen.

millió EUR (három tizedesjegyig)

Az európai védelmi ipari fejlesztési program finanszírozási forrásai

2019

2020

Összesen

EURÓPAI HÁLÓZATFINANSZÍROZÁSI ESZKÖZ, ebből:

145

32 02 01 01 – A belső energiapiac további integrációja, a villamosenergia- és a gázhálózatok határokon átnyúló átjárhatósága

32 02 01 02 – Az uniós energiaellátás biztonságának javítása

32 02 01 03 – Hozzájárulás a fenntartható fejlődéshez és a környezetvédelemhez

09 03 03 – A transzeurópai digitális szolgáltatási infrastruktúrák átjárhatóságának, fenntartható telepítésének, működtetésének és fejlesztésének, valamint európai szintű koordinációjának előmozdítása

20

20

20

10

20

20

20

15

40

40

40

25

EURÓPAI MŰHOLDAS NAVIGÁCIÓS PROGRAMOK (EGNOS és GALILEO),

ebből:

135

02 05 01 – A globális műholdas rádiónavigációs infrastruktúra és szolgáltatások (Galileo) 2020-ig megvalósuló kifejlesztése és nyújtása

80

50

130

02 05 02 – A GPS teljesítményének javítását lehetővé tevő műholdas szolgáltatások nyújtása, melyek 2020-ig fokozatosan lefedik az Európai Polgári Repülési Konferencia (ECAC) egész területét (EGNOS)

5

5

UNIÓS FÖLD-MEGFIGYELÉSI program, ebből:

15

02 06 01 – A világűrbe telepített megfigyelésekre és lokálisan elérhető adatokra támaszkodó operatív szolgáltatások (Kopernikusz)

10

5

15

ITER, ebből:

80

32 05 01 02 – Az ITER létesítményeinek építése, üzemeltetése és hasznosítása – ITER európai közös vállalkozás – Fusion for Energy (F4E)

30

50

80

Lekötetlen mozgástér, ebből:

125

Lekötetlen mozgástér

55

70

125

3.2.1.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás összegzése

millió EUR (három tizedesjegyig)

A többéves pénzügyi keret
fejezete

1A

Versenyképesség a növekedésért és foglalkoztatásért

FŐIGAZGATÓSÁG: GROW

2019

2020

2021

2022

2023

ÖSSZESEN

•Operatív előirányzat

02 07 01

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1)

244,7

254,5

499,2

Kifizetési előirányzatok

(2)

146,7

201,5

100

51

p. m.

499,2

• Egyedi programok keretösszegéből finanszírozott, igazgatási jellegű előirányzatok 16

02 01 04 05

(3)

0,3

0,5

0,8

A Belső Piaci, Ipar-, Vállalkozás- és Kkv-politikai Főigazgatósághoz (DG GROW)
tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

= 1 + 1a + 3

245

255

500

Kifizetési előirányzatok

= 2 + 2a

+3

147

202

100

51

p. m.

500



•Operatív előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

244,7

254,5

 

 

499,2

Kifizetési előirányzatok

(5)

146,7

201,5

100

51

p. m.

499,2

•Egyedi programok keretösszegéből finanszírozott, igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

0,3

0,5

0,8

A többéves pénzügyi keret
1. FEJEZETÉHEZ tartozó
előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

= 4 + 6

245

255

 

 

500

Kifizetési előirányzatok

= 5 + 6

147

202

100

51

p. m.

500

Amennyiben a javaslat/kezdeményezés több fejezetet is érint:

•Operatív előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

Kifizetési előirányzatok

(5)

•Egyedi programok keretösszegéből finanszírozott, igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

A többéves pénzügyi keret
1–4. FEJEZETÉHEZ tartozó
előirányzatok ÖSSZESEN
(Referenciaösszeg)

Kötelezettségvállalási előirányzatok

= 4 + 6

Kifizetési előirányzatok

= 5 + 6



A többéves pénzügyi keret
fejezete

5

„Igazgatási kiadások”

millió EUR (három tizedesjegyig)

2018

2019

2020

2021

2022

2023

ÖSSZESEN

FŐIGAZGATÓSÁG: GROW

• Humánerőforrás

0,966

0,985

1,005

2,956

•Egyéb igazgatási kiadások

0,199

0,249

0,249

0,697

GROW Főigazgatóság ÖSSZESEN

Előirányzatok

1,165

1,234

1,254

3,653

A többéves pénzügyi keret
5. FEJEZETÉHEZ tartozó
előirányzatok ÖSSZESEN

(Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat)

1,165

1,234

1,254

3,653

millió EUR (három tizedesjegyig)

2018

2019

2020

2021

2022

2023

ÖSSZESEN

A többéves pénzügyi keret
1–5. FEJEZETÉHEZ tartozó
előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

1,165

246,234

256,254

503,653

Kifizetési előirányzatok

1,165

148,234

203,254

100

51

503,653

3.2.2.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

–◻    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után operatív előirányzatok felhasználását

–☑    A javaslat/kezdeményezés az alábbi operatív előirányzatok felhasználását vonja maga után:

Kötelezettségvállalási előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

Tüntesse fel a célkitűzéseket és a teljesítéseket

⇩

2019

2020

ÖSSZESEN

TELJESÍTÉSEK

Típus 17

Átlagos költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Összesített szám

Összköltség

KONKRÉT CÉLKITŰZÉS 18  

1. – A védelmi ipar versenyképességének javítása

2. – A védelmi vonatkozású termékek és technológiák fejlesztésében a vállalkozások között megvalósuló együttműködés támogatása és megtöbbszörözése

3. – A kutatás és az innováció közötti szakadék megszüntetése és az innováció minden formájának támogatása

– Teljesítés

2

244,7

1

254,5

3

499,2

1. konkrét célkitűzés részösszege

2

244,7

1

254,5

3

499,2

ÖSSZKÖLTSÉG

2

244,7

1

254,5

3

499,2

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

3.2.3.1.Összegzés

–◻    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után igazgatási előirányzatok felhasználását

–☑    A javaslat/kezdeményezés az alábbi igazgatási előirányzatok felhasználását vonja maga után:

millió EUR (három tizedesjegyig)

2018

2019

2020

2021

2022

2023

ÖSSZESEN

A többéves pénzügyi keret
5. FEJEZETE

Humánerőforrás

0,966

0,985

1,005

2,956

Egyéb igazgatási kiadások

0,199

0,249

0,249

0,697

A többéves pénzügyi keret
5. FEJEZETÉNEK részösszege

1,165

1,234

1,254

3,653

A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉBE 19
bele nem tartozó előirányzatok

Humánerőforrás

Egyéb igazgatási kiadások

A többéves pénzügyi keret
5. FEJEZETÉBE
bele nem tartozó előirányzatok részösszege

ÖSSZESEN

1,165

1,234

1,254

3,653

A humánerőforrással és más igazgatási kiadásokkal kapcsolatos előirányzat-igényeket az adott főigazgatóság rendelkezésére álló, az intézkedés irányításához rendelt előirányzatokkal és/vagy az adott főigazgatóságon belüli átcsoportosítással kell teljesíteni; a források adott esetben a költségvetési korlátok betartása mellett kiegészíthetők az éves elosztási eljárás keretében az irányító főigazgatósághoz rendelt további juttatásokkal.

3.2.3.2.Becsült humánerőforrás-szükségletek

–◻    A javaslat/kezdeményezés nem igényel humánerőforrást.

–☑    A javaslat/kezdeményezés az alábbi humánerőforrás-igénnyel jár:

A becsléseket teljes munkaidős egyenértékben kell kifejezni

2018

2019

2020

2021

2022

2023

• A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

02 01 01 01 (a központban és a bizottsági képviseleteken)

7

7

7

XX 01 01 02 (a küldöttségeknél)

XX 01 05 01 (közvetett kutatás)

10 01 05 01 (közvetlen kutatás)

• Külső munkatársak teljes munkaidős egyenértékben (FTE) kifejezve 20

XX 01 02 01 (AC, END, INT a teljes keretből)

XX 01 02 02 (AC, AL, END, INT és JED a küldöttségeknél)

XX 01 04 yy  21

– a központban

– a küldöttségeknél

XX 01 05 02 (AC, END, INT – közvetett kutatásban)

10 01 05 02 (AC, END, INT közvetlen kutatásban)

Egyéb költségvetési tétel (kérjük megnevezni)

ÖSSZESEN

7

7

7

XX az érintett szakpolitikai terület vagy költségvetési cím.

A humánerőforrás-igényeknek az adott főigazgatóság rendelkezésére álló, az intézkedés irányításához rendelt és/vagy az adott főigazgatóságon belül átcsoportosított személyzettel kell eleget tenni. A források adott esetben a meglévő költségvetési korlátok betartása mellett kiegészíthetők az éves elosztási eljárás keretében az irányító főigazgatósághoz rendelt további juttatásokkal.

Az elvégzendő feladatok leírása:

Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak

Az igények és az elméletben működőképes ajánlatok meghatározása

Az adatok biztonsági besorolásával, a bizalmas információk kezelésére vonatkozó rendszer létrehozásával és felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátása

A szükséges jogi szövegezés biztosítása, a szükséges hatásvizsgálatok, programjavaslatok és bizottsági határozatok elkészítése

A program hatékony és eredményes felügyeletének biztosítása és a munkaprogramok elkészítése

A támogatás értékelésének és kiválasztásának támogatása

A kiadások hatékony és eredményes nyomon követésének biztosítása

A tevékenység nyomon követése és a műszaki fejlődés elemzése

Részvétel a fontosabb projektértekezleteken

Beszámolás a vezetésnek

Külső munkatársak

3.2.4.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség

–◻    A javaslat/kezdeményezés összeegyeztethető a jelenlegi többéves pénzügyi kerettel.

–☑    A javaslat/kezdeményezés miatt szükséges a többéves pénzügyi keret vonatkozó fejezetének átprogramozása.

A javaslat finanszírozása külön költségvetési tételből fog megvalósulni:

02 05 01 – A globális műholdas rádiónavigációs infrastruktúra és szolgáltatások (Galileo) 2020-ig megvalósuló kifejlesztése és nyújtása

02 05 02 – A GPS teljesítményének javítását lehetővé tevő műholdas szolgáltatások nyújtása, melyek 2020-ig fokozatosan lefedik az Európai Polgári Repülési Konferencia (ECAC) egész területét (EGNOS)

02 06 01 – A világűrbe telepített megfigyelésekre és lokálisan elérhető adatokra támaszkodó operatív szolgáltatások (Kopernikusz)

32 05 01 02 – Az ITER létesítményeinek építése, üzemeltetése és hasznosítása – ITER európai közös vállalkozás – Fusion for Energy (F4E)

32 02 01 01 – A belső energiapiac további integrációja, a villamosenergia- és a gázhálózatok határokon átnyúló átjárhatósága

32 02 01 02 – Az uniós energiaellátás biztonságának javítása

32 02 01 03 – Hozzájárulás a fenntartható fejlődéshez és a környezetvédelemhez

09 03 03 – A transzeurópai digitális szolgáltatási infrastruktúrák átjárhatóságának, fenntartható telepítésének, működtetésének és fejlesztésének, valamint európai szintű koordinációjának előmozdítása

Lekötetlen mozgástér

–◻    A javaslat/kezdeményezés miatt szükség van a rugalmassági eszköz alkalmazására vagy a többéves pénzügyi keret felülvizsgálatára.

3.2.5.Harmadik felek részvétele a finanszírozásban

–☑ A javaslat/kezdeményezés nem rendelkezik harmadik felek társfinanszírozásáról.

–◻ A javaslat/kezdeményezés az alábbi becsült társfinanszírozást irányozza elő:

előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

N.
év

N+1.
év

N+2.
év

N+3.
év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

Összesen

Tüntesse fel a társfinanszírozó szervet 

Társfinanszírozott előirányzatok ÖSSZESEN

3.3.A bevételre gyakorolt becsült hatás

–☑    A javaslatnak/kezdeményezésnek nincs pénzügyi hatása a bevételre.

–◻    A javaslatnak/kezdeményezésnek van pénzügyi hatása – a bevételre gyakorolt hatása a következő:

–◻    saját forrásokra

–◻    egyéb bevételekre

millió EUR (három tizedesjegyig)

Bevételi költségvetési tétel:

Az aktuális költségvetési évben rendelkezésre álló előirányzatok

A javaslat/kezdeményezés hatása 22

N.
év

N+1.
év

N+2.
év

N+3.
év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

… jogcímcsoport

Az egyéb címzett bevételek esetében tüntesse fel az érintett kiadáshoz tartozó költségvetési tétel(eke)t.

Ismertesse a bevételre gyakorolt hatás számításának módszerét.

(1) A Külügyek Tanácsának következtetései, 2016. november 15.
(2) Lásd még a rendeletet kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentum 12. oldalát
(3) A Külügyek Tanácsának következtetései (2016.11.15.)
(4) HL C […], […], […]. o.
(5) HL C […], […], […]. o.
(6) Az Európai Parlamenti és Tanács 966/2012/EU, Euratom rendelete (2012. október 25.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 298., 2012.10.26., 1. o.).
(7) Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról.
(8) A Bizottság 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló rendelete (2012. október 29.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályairól (HL L 362., 2012.12.31., 1. o.).
(9) Az Európai Parlament és a Tanács 883/2013/EU, Euratom rendelete (2013. szeptember 11.) az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról, valamint az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 248., 2013.9.18., 1. o.).
(10) A Tanács 2185/96/Euratom, EK rendelete (1996. november 11.) az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek csalással és egyéb szabálytalanságokkal szembeni védelmében a Bizottság által végzett helyszíni ellenőrzésekről és vizsgálatokról (HL L 292., 1996.11.15., 2. o.).
(11) A költségvetési rendelet 54. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontjában foglaltak szerint.
(12) Az egyes irányítási módszerek ismertetése, valamint a költségvetési rendeletre való megfelelő hivatkozások megtalálhatók a Költségvetési Főigazgatóság honlapján: https://myintracomm.ec.europa.eu/budgweb/EN/man/budgmanag/Pages/budgmanag.aspx  
(13) Diff. = differenciált előirányzatok / Nem diff. = nem differenciált előirányzatok.
(14) EFTA: Európai Szabadkereskedelmi Társulás.
(15) Tagjelölt országok, adott esetben pedig a nyugat-balkáni potenciális tagjelölt országok
(16) Technikai és/vagy igazgatási segítségnyújtás, valamint uniós programok és/vagy intézkedések végrehajtásához biztosított támogatási kiadások (korábban: BA-tételek), közvetett kutatás, közvetlen kutatás.
(17) A teljesítés a nyújtandó termékekre és szolgáltatásokra vonatkozik (pl. finanszírozott diákcserék száma, épített utak hossza kilométerben stb.).
(18) Az 1.4.2. szakaszban („Konkrét célkitűzések...”) feltüntetett célkitűzés.
(19) Technikai és/vagy igazgatási segítségnyújtás, valamint uniós programok és/vagy intézkedések végrehajtásához biztosított támogatási kiadások (korábban: BA-tételek), közvetett kutatás, közvetlen kutatás.
(20) AC=szerződéses alkalmazott; AL = helyi alkalmazott; END=kirendelt nemzeti szakértő; INT=kölcsönmunkaerő (átmeneti alkalmazott); JED=küldöttségi pályakezdő szakértő.
(21) Az operatív előirányzatokból finanszírozott külső munkatársakra vonatkozó részleges felső határérték (korábban: BA-tételek).
(22) A tradicionális saját források (vámok, cukorilletékek) tekintetében nettó összegeket, vagyis a 25 %-kal (beszedési költségek) csökkentett bruttó összegeket kell megadni.