EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2017.10.16.
COM(2017) 615 final
1. SZ. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A 2018. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETÉHEZ
A mezőgazdasági kiadásokkal kapcsolatos becsült igények aktualizálása és egyéb kiigazítások
(az Európai Unió Szolidaritási Alapjára képzett tartalék, ügynökségek és igazgatási kiadások)
Tekintettel:
–az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 314. cikkére, összefüggésben az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződéssel és különösen annak 106a. cikkével,
–az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre és különösen annak 39. cikkére,
–az Európai Unió 2018-as költségvetési évre vonatkozó, a Bizottság által 2017. július 18-án elfogadott általános költségvetési tervezetére,
Az Európai Bizottság az indokolásban felsorolt okok miatt az Európai Parlament és a Tanács elé terjeszti az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetési tervezetének 1. számú módosító indítványát.
A SZAKASZONKÉNTI BONTÁSÚ BEVÉTELI ÉS KIADÁSI KIMUTATÁS VÁLTOZÁSAI
A szakaszonkénti bontású bevételi és kiadási kimutatás változásai elérhetők az EUR-Lexen (
http://eur-lex.europa.eu/budget/www/index-hu.htm
). E változások angol nyelvű változata tájékoztatásul költségvetési mellékletként csatolva található.
TARTALOMJEGYZÉK
1.
Bevezetés
2.
Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA)
2.1.
2.1.
Áttekintés
2.2.
2.2.
Részletes megjegyzések
2.3.
2.3.
A 2018. évi költségvetési tervezetre gyakorolt teljes hatás
3.
Az Európai Unió Szolidaritási Alapja (EUSZA)
4.
Ügynökségek
4.1.
4.1.
Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA)
4.2.
4.2.
Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (EUROFOUND)
4.3.
4.3.
Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA)
5.
Igazgatás
5.1.
5.1.
Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)
5.2.
5.2.
Kiadóhivatal (OP)
5.3.
5.3.
Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ)
5.3.1.
5.3.1.
Az EU jövőbeli szerepvállalása Afganisztánban az EU kettős pozíciót betöltő afganisztáni különleges képviselője megbízatásának lejárta után
5.3.2.
5.3.2.
Bizonyos felügyeleti, iránymutatási és tanácsadási feladatok áthelyezése az EULEX Koszovótól a koszovói EU-irodához
5.3.3.
5.3.3.
Külön költségvetési sor az Európai Iskoláknak nyújtott hozzájárulás számára
5.3.4.
5.3.4.
A 2018. évi költségvetési tervezetre gyakorolt teljes hatás
6.
Összefoglaló táblázat a többéves pénzügyi keret fejezetei szerinti bontásban
1.Bevezetés
A 2018. évi költségvetési tervezet ezen 1. sz. módosító indítványa (1/2018. sz. módosító indítvány) a következőket érinti:
¾A becsült igények, címzett bevételek és előirányzatok aktualizálása a mezőgazdasági kiadások területén. A változó piaci tényezőkön kívül az 1/2018. sz. módosító indítvány tartalmazza a 2018. évi költségvetési tervezet 2017. májusi benyújtása óta a mezőgazdasági szektorban hozott döntések hatását, valamint egyéb olyan javaslatokat, amelyek a költségvetési évben várhatóan jelentős hatást gyakorolnak majd. Összességében az Európai Mezőgazdasági és Garanciaalap (EMGA) kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatainak 53,9 millió EUR összegű csökkentésének hatása viszonylag korlátozott.
¾Az Európai Unió Szolidaritási Alapja (EUSZA) számára tartalékba beállított előirányzatok csökkentése az EUSZA igénybevételéről szóló határozat keretében az Európai Parlament és a Tanács legutóbbi döntése szerinti előre ütemezés figyelembevétele céljából, hogy támogatást nyújtsanak Olaszország részére a 2016 augusztusa és 2017 januárja között Abruzzo, Lazio, Marche és Umbria régiót ért földrengéseket követően.
¾Az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) előirányzatainak és létszámtervének aktualizálása a Bizottság által legutóbb előterjesztett javaslatot követően.
¾Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (EUROFOUND) létszámtervének kiigazítása.
¾Költségvetési sor létrehozása azon működési költségek számára, amelyek az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökségnél (EACEA) a javasolt Európai Szolidaritási Testület végrehajtása során merülnek fel.
¾Néhány igazgatási kiadás kiigazítása.
2.Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA)
A Bizottság javasolja a becsült mezőgazdasági kiadások aktualizálását –53,9 millió EUR összeggel a 2018. évi költségvetési tervezethez képest. A Bizottság javasolja az 1/2018. sz. módosító indítványban 43 464,4 millió EUR összegű előirányzatok beállítását az EMGA keretében finanszírozott mezőgazdasági kiadások számára, ami kevesebb az EMGA-kiadásokra 2018-ban rendelkezésre álló, 44 162,4 millió EUR összegű nettó egyenlegnél (nettó részleges felső határnál)
. Az EMGA-igények 188,1 millió EUR összegű nettó növekedése ellenére a 2018. évi költségvetési tervezethez képest az EMGA-előirányzatok csökkenthetők, mivel ezt a növekedést bőven kiegyenlíti az EMGA-hoz rendelt további címzett bevétel (+242,0 millió EUR).
Ezért a 2018. évi költségvetési tervezetben és az 1/2018. sz. módosító indítványban a 2. fejezet számára kért összes kötelezettségvállalási előirányzat a becslések szerint 59 499,6 millió EUR. A többéves pénzügyi keret megfelelő felső határa alatt így a kötelezettségvállalási előirányzatokban 767,4 millió EUR-s mozgástér marad. A 2. fejezet kifizetési előirányzatainak összege 56 305,9 EUR azt követően, hogy ezeket az előirányzatokat a 2018. évi költségvetési tervezethez képest ugyanazzal az összeggel csökkentették, mint a kötelezettségvállalási előirányzatokat (–53,9 millió EUR).
2.1.
Áttekintés
Az 1/2018. sz. módosító indítvány célja a mezőgazdasági kiadásokra vonatkozó becslések aktualizálása a legfrissebb gazdasági adatok és a jogi keret alapján. 2017 szeptemberének végére a Bizottság rendelkezésére állnak a 2017. évi termelés nagyságára és a mezőgazdasági piacok kilátásaira vonatkozó első tájékoztató adatok, amelyek a 2018. évi költségvetési igények aktualizált becslésének alapjául szolgálnak.
A piaci tényezők figyelembevételén túlmenően ez az 1/2018. sz. módosító indítvány tartalmazza a 2018. évi költségvetési tervezet 2017. májusi összeállítása óta a mezőgazdasági szektorban hozott jogalkotási határozatok hatását is, valamint néhány, még előkészítés alatt álló, de hamarosan elfogadásra kerülő jogalkotási határozat hatását is.
A 2018. évi EMGA-igények (a „költségvetési fegyelemhez” kapcsolódó EMGA-előirányzatok figyelembevételét követően) a jelenlegi becslések szerint összesen 44 710,4 millió EUR-t
tesznek ki, mely összeg 188,1 millió EUR-val nagyobb a 2018. évi költségvetési tervezethez képest. Az emelés elsősorban a gyümölcs- és zöldségágazatot és a sertéshús- és baromfiágazatot érintő rendkívüli támogatási intézkedésekkel kapcsolatos további kiadásokra, valamint a Bíróság korábbi cukortermelési illetékek ügyben hozott ítéletével kapcsolatos kamatfizetésekre vezethető vissza. Továbbá néhány kisebb módosítás a rendes piaci intézkedéseket és a 05 07. alcím (Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) által finanszírozott mezőgazdasági kiadások pénzügyi ellenőrzése) keretében a számviteli és megfelelőségi vizsgálatokkal kapcsolatos kiadásokat érinti, melyek szintén szerepelnek az 1/2018. sz. módosító indítványban. A 05 03. alcím (A mezőgazdasági üzemek jövedelméhez való hozzájárulásra, a jövedelemingadozás mérséklésére, valamint a környezetvédelmi és az éghajlattal kapcsolatos célkitűzések teljesítésére irányuló közvetlen kifizetések) igényei a 2018. évi költségvetési tervezethez képest csaknem változatlanok maradnak.
A 2018-ban várhatóan rendelkezésre álló címzett bevétel a 2018. évi költségvetési tervezetben szereplő 1 004 millió EUR-ról 1 246 millió EUR-ra nő (+242 millió EUR), ami teljes mértékben kiegyenlíti a további igényeket. A becslések aktualizálása a záróelszámolási határozatokból (+104,9 millió EUR) és a szabálytalanságokból (–13 millió EUR) eredő összegekre vonatkozik. Továbbá az 1/2018. sz. módosító indítvány tartalmazza 400,1 millió EUR összegű címzett bevétel (a várható EMGA-többlet)
tervezett átvitelét 2017-ről 2018-ra, amiből 250 millió EUR már szerepelt a 2018. évi költségvetési tervezetben. A becsült többlet nem tartalmazza a 2017. évi, mezőgazdasági válságokra képzett tartalék fel nem használt előirányzatait (450,5 millió EUR), melyeket nem fognak lehívni. Ezek a fel nem használt előirányzatok átvitelre kerülnek a pénzügyi fegyelmi mechanizmus alá tartozó mezőgazdasági termelőknek kifizetendő visszatérítések fedezése céljából 2018-ban.
Az aktualizált adatok eredményeként az EMGA 2018. évi igényeinek fedezésére 43 464,4 millió EUR kötelezettségvállalási előirányzatot kell képezni, amely tartalmazza a mezőgazdasági válságokra képzett tartalék céljára előirányzott 459,5 millió EUR-t is. Ez a teljes összeg nem éri el az EMGA nettó részleges felső határát jelentő 44 162,4 millió EUR-t. Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi fegyelmi mechanizmust csak a 2018. költségvetési évre vonatkozó, mezőgazdasági válságokra képzett tartalék létrehozásához fogják alkalmazni
.
2.2.
Részletes megjegyzések
05 02 — A mezőgazdasági ágazat versenyképességének javítása a mezőgazdasági piacokon végrehajtott intervenciók révén (+81,8 millió EUR előirányzat)
(millió EUR, folyó árakon, kerekítve)
|
A mezőgazdasági piacokon végrehajtott intervenciók
|
2018. évi költségvetési tervezet
|
1/2018. sz.
módosító indítvány
|
2018. évi költségvetési tervezet
(az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal együtt)
|
Igények
|
2 676,3
|
+81,8
|
2 758,1
|
– 2017-ben rendelkezésre álló becsült címzett bevételek
|
400,0
|
+0,0
|
400,0
|
Igényelt előirányzatok
|
2 276,3
|
+81,8
|
2 358,1
|
Összességében a mezőgazdasági piacokon történő intervenciókhoz kapcsolódó igények a 2018. évi költségvetési tervezethez képest 81,8 millió EUR-val emelkednek. A 05 02. alcímet illetően a várhatóan rendelkezésre álló címzett bevételek összege (400,0 millió EUR) változatlan marad a 2018. évi költségvetési tervezethez képest, az 1/2018. sz. módosító indítványban kért előirányzatok összege ugyanekkora összeggel nő.
A gyümölcs- és zöldségágazat tekintetében a 12,8 millió EUR összegű javasolt emelés tükrözi azokat a további kiadásokat, amelyek a becslések szerint az őszibarack és a nektarin piaci visszavonását célzó rendkívüli intézkedésekre vonatkozó legutóbbi módosítással kapcsolatosak
.
A Bizottság javasolja a nemzeti támogatási programokat finanszírozó 05 02 09 08. költségvetési jogcímen a borágazat előirányzatainak 7,0 millió EUR-val történő emelését a legutóbbi végrehajtási adatok fényében.
A tejágazat (05 02 12. költségvetési jogcímcsoport) előirányzatai 2,0 millió EUR összeggel emelkednek a sovány tejporral kapcsolatos tárolási költségekre vonatkozó aktualizált becslések miatt, mivel az eredeti becslésekhez képest nagyobb mennyiségek vannak még állami intervenciós készletekben.
Az 1/2018. sz. módosító indítványban a piaci intézkedések tekintetében javasolt legnagyobb összegű módosítás a sertéshús- és baromfiágazatot (05 02 15. költségvetési jogcímcsoportot) érinti 60,0 millió EUR emeléssel, mely összeg a mezőgazdasági termelőkre vonatkozóan az afrikai sertéspestis
és a madárinfluenza kitörését követően hozott rendkívüli intézkedésekkel kapcsolatos.
05 03 — A mezőgazdasági üzemek jövedelméhez való hozzájárulásra, a jövedelemingadozás mérséklésére, valamint a környezetvédelmi és az éghajlattal kapcsolatos célkitűzések teljesítésére irányuló közvetlen kifizetések (–244,5 millió EUR előirányzat)
(millió EUR, folyó árakon, kerekítve)
|
Közvetlen kifizetések
|
2018. évi költségvetési tervezet
|
1/2018. sz.
módosító indítvány
|
2018. évi költségvetési tervezet
(az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal együtt)
|
A pénzügyi fegyelmi mechanizmus alkalmazása után (a mezőgazdasági válságokra képzett tartalék előirányzataival együtt)
|
Igények
|
41 747,1
|
–2,5
|
41 744,6
|
– 2017-ben rendelkezésre álló becsült címzett bevételek
|
604,0
|
+242,0
|
846,0
|
Igényelt előirányzatok
|
41 143,1
|
–244,5
|
40 898,6
|
A 05 03. alcímre igényelt előirányzatokat a Bizottság 244,5 millió EUR-val lefelé módosítja a 2018. évi költségvetési tervezethez képest. Ez a változás túlnyomórészt a 05 03 01 10. jogcímhez (Alaptámogatási rendszer) rendelt nagyobb összegű címzett bevételnek (+242,0 millió EUR) tudható be. Összességben a Bizottság a végrehajtásra vonatkozó legutóbbi adatok alapján a közvetlen kifizetések iránti igényeket illetően csupán kismértékű változtatást (–2,5 millió EUR összegű csökkentést) javasol. A közvetlen kifizetések költségvetési jogcímei között van némi ingadozás, tükrözve a tagállamok által választott végrehajtási lehetőségekre vonatkozó aktualizált információt. Az 1/2018. sz. módosító indítványban ezek közül a legfontosabb a környezetbarátabbá válást ösztönző támogatást (+95,0 millió EUR a 05 03 01 11. jogcímen), a fiatal mezőgazdasági termelők részére nyújtott támogatást (+34,0 millió EUR a 05 03 01 13. jogcímen), az átcsoportosítással nyújtható támogatást (+14,0 millió EUR a 05 03 01 07. jogcímen) és a mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszert (–110,0 millió EUR a 05 03 02 61. jogcímen) érinti.
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (EMGA) finanszírozott egyéb mezőgazdasági kiadások (+108,8 millió EUR előirányzat)
A korábbi évekre megállapított pénzügyi korrekciókat módosító bizottsági határozatok pénzügyi hatására tekintettel a 05 07 01 06. költségvetési jogcímen (A korábbi évek számláinak számviteli vizsgálatára vonatkozó határozatok nyomán a tagállamok javára végrehajtott pénzügyi korrekciókhoz kapcsolódó kiadások) 1,4 millió EUR-val, a 05 07 01 07. költségvetési jogcímen (A korábbi évek számláinak megfelelőségi vizsgálatára vonatkozó határozatok nyomán a tagállamok javára végrehajtott pénzügyi korrekciókhoz kapcsolódó kiadások) pedig 5,2 millió EUR-val kell emelni az előirányzatokat. A 05 07 02. költségvetési jogcímcsoport (Jogviták rendezése) előirányzatait 102,2 millió EUR összeggel kell emelni a Bíróság cukortermelési illetékek ügyben hozott további ítélete következményeként.
Az összeg a Tirlemontoise-ügyben (C-585/15) hozott ítéletben a cukorágazat 1999/2000-es és a 2000/2001-es gazdasági éveire
vonatkozóan megállapított kamatfizetések becsült költségével kapcsolatos.
2.3.
A 2018. évi költségvetési tervezetre gyakorolt teljes hatás
(EUR-ban)
|
Költségvetési sor
|
Elnevezés
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
III. szakasz – Európai Bizottság
|
05 02 08 03
|
Termelői szervezetek számára biztosított működési alapok
|
12 000 000
|
12 000 000
|
05 02 08 99
|
Egyéb intézkedések (gyümölcs és zöldség)
|
800 000
|
800 000
|
05 02 09 08
|
Nemzeti támogatási programok a borágazat számára
|
7 000 000
|
7 000 000
|
05 02 12 02
|
A sovány tejporra vonatkozó tárolási intézkedések
|
2 000 000
|
2 000 000
|
05 02 15 99
|
Egyéb intézkedések (sertéshús, baromfi, tojás, méhészet, egyéb állati termékek)
|
60 000 000
|
60 000 000
|
05 03 01 02
|
Egységes területalapú kifizetési rendszer (SAPS)
|
2 000 000
|
2 000 000
|
05 03 01 07
|
Átcsoportosítással nyújtható támogatás
|
14 000 000
|
14 000 000
|
05 03 01 10
|
Alaptámogatási rendszer
|
–275 000 000
|
–275 000 000
|
05 03 01 11
|
Az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra vonatkozóan nyújtott támogatás
|
95 000 000
|
95 000 000
|
05 03 01 13
|
A fiatal mezőgazdasági termelők részére nyújtott támogatás
|
34 000 000
|
34 000 000
|
05 03 01 99
|
Egyéb (termeléstől független közvetlen kifizetések)
|
500 000
|
500 000
|
05 03 02 40
|
A gyapotra vonatkozó terményspecifikus támogatás
|
–4 000 000
|
–4 000 000
|
05 03 02 44
|
Egyedi támogatás (a 73/2009/EK rendelet 68. cikke) – Termeléstől függő közvetlen kifizetések
|
–3 000 000
|
–3 000 000
|
05 03 02 60
|
A termeléstől függő önkéntes támogatási rendszer
|
4 000 000
|
4 000 000
|
05 03 02 61
|
Mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer
|
–110 000 000
|
–110 000 000
|
05 03 02 99
|
Egyéb (közvetlen kifizetések)
|
–2 000 000
|
–2 000 000
|
05 07 01 06
|
A korábbi évek számláinak számviteli vizsgálatára vonatkozó határozatok nyomán az EMOGA Garanciaalap (korábbi intézkedések) és az EMGA keretében bejelentett megosztott igazgatási kiadások tekintetében a tagállamok javára végrehajtott pénzügyi korrekciókhoz kapcsolódó kiadások
|
1 400 000
|
1 400 000
|
05 07 01 07
|
A korábbi évek számláinak megfelelőségi vizsgálatára vonatkozó határozatok nyomán az EMOGA Garanciaalap (korábbi intézkedések) és az EMGA keretében bejelentett megosztott igazgatási kiadások tekintetében a tagállamok javára végrehajtott pénzügyi korrekciókhoz kapcsolódó kiadások
|
5 200 000
|
5 200 000
|
05 07 02
|
Jogviták rendezése
|
102 200 000
|
102 200 000
|
Összesen
|
–53 900 000
|
–53 900 000
|
3.Az Európai Unió Szolidaritási Alapja (EUSZA)
2017. június 26-án a Bizottság javasolta az Európai Unió Szolidaritási Alapjának (EUSZA) igénybevételét 1 196,8 millió EUR összegben, azzal a céllal, hogy támogatást nyújtsanak Olaszország részére a 2016 augusztusa és 2017 januárja között Abruzzo, Lazio, Marche és Umbria régiót ért földrengéseket követően. A javaslatot kísérő 4/2017. sz. költségvetés-módosítási tervezetben
a Bizottság javasolta, hogy a 2016-ban már kifizetett előleg levonását követően vigyék be a 2017. évi általános költségvetésbe a szükséges kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatokat.
A 2017. év akkori időszakában igénybe vehető összeg 902,8 millió EUR volt, ami egyenlő volt a 2017 elején igénybe vehető teljes összegnek (1 115,1 millió EUR) az előző igénybevétellel
(71,5 millió EUR) és a visszatartott összeggel (140,8 millió EUR) csökkentett összegével. A visszatartott összeggel eleget tettek a többéves pénzügyi keretről szóló rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében előírt követelménynek, mely szerint 2017. október 1-jéig vissza kell tartani a 2017. évi éves összeg 25 %-át.
Ez az összeg ezért nem volt elegendő az EUSZA Olaszországra vonatkozó teljes igénybevételének fedezésére. A Bizottság ugyanakkor úgy vélte, hogy teljesültek a többéves pénzügyi keretről szóló rendelet 10. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek és javasolta a 294,0 millió EUR összegű különbség 2018-ban rendelkezésre álló éves összegből való fedezését.
Az Európai Parlament 2017. szeptember 13-án véglegesen elfogadta az igénybevételről szóló határozatot és a 4/2017. sz. költségvetés-módosítási tervezetet.
A 2017-ben történt ezen kivételes előreütemezés miatt szükséges ennek megfelelően csökkenteni a 2018. évi költségvetés-tervezetben tartalékként bevitt összeget mind a kötelezettségvállalási, mind a kifizetési előirányzatok tekintetében. E tartalék célja, hogy lehetővé tegye az EUSZA átcsoportosításokkal történő igénybevételét, egyidejűleg az igénybevételről szóló európai parlamenti és tanácsi határozattal. Mivel egy ilyen megközelítés csökkentené a költségvetési módosítások szükségességét, felgyorsulna az EUSZA igénybevételének folyamata.
(EUR-ban)
|
Költségvetési sor
|
Elnevezés
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
III. szakasz – Európai Bizottság
|
40 02 44
|
Az Európai Unió Szolidaritási Alapjára képzett tartalék
|
–293 628 245
|
–112 000 000
|
Összesen
|
–293 628 245
|
–112 000 000
|
4.Ügynökségek
4.1.
Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA)
2017. június 13-án a Bizottság rendeletjavaslatot
fogadott el a központi szerződő felek engedélyezésére vonatkozó eljárások és az érintett hatóságok, valamint a harmadik országbeli központi szerződő felek elismerésére vonatkozó követelményekről.
Az EU-ban jelenleg 17 központi szerződő fél működik, mindegyikük engedéllyel rendelkezik arra, hogy szolgáltatásait az EU-n belül nyújtsa. További 28 harmadik országbeli központi szerződő felet ismertek el, lehetővé téve számukra, hogy szolgáltatásaikat az EU-ban kínálják. 10 joghatóságból további 12 központi szerződő fél kérelmezte az elismerést és vár jelenleg a Bizottság döntésére. Továbbá jelentős mennyiségű euróban denominált származtatott ügyletet (és az uniós elszámolási kötelezettség alá tartozó más ügyleteket) számolnak el jelenleg az Egyesült Királyságban lévő központi szerződő felek.
Tekintettel arra, hogy megnőtt a harmadik országbeli központi szerződő felek száma, a Bizottság javasolja, hogy megbízatást kell adni az Európai Értékpapírpiaci Hatóságnak (ESMA, Párizs) arra vonatkozóan, hogy a felügyeleti feladatok szélesebb körét lássa el e központi szerződő felekkel összefüggésben. A rendelet feltételezhetően 2018 közepén lép hatályba. Az ESMA-nak további humánerőforrásokra és pénzügyi forrásokra lesz szüksége ahhoz, hogy elvégezhesse a központi szerződő felekről szóló rendelet szerinti új feladatait, amelyek fokozatos bevezetésére a 2018–2020-as időszakban kerül sor.
A Bizottság a 2018. évre 20 további (AD7 besorolású) ideiglenes alkalmazottat és 10 kirendelt nemzeti szakértőt kér, 2018. augusztusi kezdéssel. 2018-ban az elsősorban az illetményekkel, a missziókkal és az irodák bérlésével kapcsolatos kiadások 4,3 millió EUR-t tesznek ki, mely összeget várhatóan az ágazati díjbefizetések fedezik. Mivel a díjak bevezetéséhez előzetesen felhatalmazáson alapuló bizottsági jogi aktust kell elfogadni, a 2018-ban felmerülő költségeket az uniós költségvetésből (az 1a. alfejezet kiadási plafonjának rendelkezésre álló mozgásteréből) kell finanszírozni, és ezt az összeget vissza kell juttatni az uniós költségvetésbe legkésőbb 2020-ban.
(EUR-ban)
|
Költségvetési sor
|
Elnevezés
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
III. szakasz – Európai Bizottság
|
12 02 06
|
Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA)
|
4 310 555
|
4 310 555
|
Összesen
|
4 310 555
|
4 310 555
|
A frissített létszámtervet a költségvetési melléklet tartalmazza.
4.2.
Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (EUROFOUND)
A dublini székhelyű Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (EUROFOUND) létszámcsökkentési célja két álláshely megszüntetésével valósul meg 2018-ban, vagyis a 2017. évi költségvetésben engedélyezett 93 álláshely helyett a 2018. évi költségvetési tervezetben 91 álláshely szerepel, ebből a javaslat alapján besorolási csoport szerint 49 adminisztrátori álláshely és 42 asszisztensi álláshely.
Azt követően, hogy két tisztviselő távozott az adminisztrátori besorolási csoportból, az ügynökség kérte két állandó tisztviselői álláshely lecserélését két ideiglenes álláshelyre ideiglenes alkalmazottak számára az adminisztrátori besorolási csoporton belül. Ez az adminisztrátori besorolási csoporton belüli összes álláshely számát a 2018. évre eredetileg kért szinten (49 fő) tartja. Ennek nincs hatása a kiadásokra.
A frissített létszámtervet a költségvetési melléklet tartalmazza.
4.3.
Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA)
A soron következő hatáskör-átruházási csomag keretében a Végrehajtó Ügynökségek Bizottságának benyújtandó költség-haszon elemzés előzetes eredményei alapján a Bizottság javasolni fogja az EACEA megbízását a 2017. május 30-i javaslatban szereplő új Európai Szolidaritási Testülettel összefüggő végrehajtási feladatok elvégzésével. E feladatok közé tartozik a támogatási és közbeszerzési eljárások kiírása és a szerződések megkötése, a projektek nyomon követése, a pénzügyi ellenőrzés és nyilvántartás, a programértékelésben való közreműködés, továbbá különböző támogatási feladatok.
A Bizottság javasolja a 15 01 06 03. költségvetési jogcím (Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség – Hozzájárulás Európai Szolidaritási Testülettől) létrehozását azon működési költségek fedezése céljából, amelyek az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökségnél (EACEA) a javasolt Európai Szolidaritási Testület végrehajtása során merülnek fel.
E költségvetési jogcímre nem allokálnak előirányzatokat egészen addig, amíg le nem zárul a jogalkotási folyamat, és amíg sor nem került a Végrehajtó Ügynökségek Bizottságával folytatott konzultációra. E „p.m.” bejegyzéssel ellátott jogcím létrehozása lehetővé teszi a Bizottságnak, hogy a költségvetési rendelet rendelkezéseinek megfelelően gyorsan átcsoportosíthassa a szükséges előirányzatokat, mihelyst elfogadják az Európai Szolidaritási Testület jogalapját, a tevékenységek késedelem nélküli végrehajtása érdekében. Ez lehetővé tenné, hogy a mobilitási lehetőségek gyorsan elérhetővé váljanak a fiatalok számára 2018 folyamán.
(EUR-ban)
|
Költségvetési sor
|
Elnevezés
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
III. szakasz – Európai Bizottság
|
15 01 06 03
|
Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség – Hozzájárulás Európai Szolidaritási Testülettől
|
p.m.
|
p.m.
|
Összesen
|
–
|
–
|
5.Igazgatás
5.1.
Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 2018-as pénzügyi év tervezett bevételeiről és kiadásairól szóló kimutatásában kérte az OLAF létszámtervében egy ideiglenes AD15 álláshely 2018. január 1-jével történő átalakítását egy állandó AD15 álláshellyé.
Ezt a kért átalakítást azonban visszavonták az OLAF új főigazgatójának kiválasztási eljárásával összefüggésben a Bizottság által hozott személyzeti intézkedések miatt, ezért az álláshely ideiglenes marad.
A módosításoknak nincs hatása az OLAF kiadásaira. A frissített létszámtervet a költségvetési melléklet tartalmazza.
5.2.
Kiadóhivatal (OP)
A támogatási folyamatok korszerűsítésének és a bevált munkamódszerek bevezetésének összefüggésében a Bizottság létrehozta a digitális transzformáció programot, mely elsősorban a helyi adatközpontok konszolidációja, az IKT-berendezések és a biztonság területét érinti. Ennek keretében és az Informatikai Főigazgatóság (DIGIT) szoros bevonásával a Kiadóhivatal 2016. november 21-én úgy döntött, hogy IT konszolidációs projektet indít három fő területen: hálózat és távközlés, digitális munkahely és irodai automatizálás, valamint adatközpontok.
A konszolidáció elsődleges haszna az iparosítás folyamatára visszavezethető méretgazdaságosságból származik.
E projekt végrehajtása érdekében át kell csoportosítani a Bizottság Informatikai Főigazgatóságához (DIGIT) 14 álláshelyet (3 AD és 11 AST), melyek jelenleg a Kiadóhivatal IT-infrastruktúra és Kiadványok szervezeti egységeinél vannak. Ezek az álláshelyek olyan erőforrások, amelyekre a Bizottságban a Kiadóhivatal műveletei folytonosságának biztosítása céljából van szükség.
Ebben az összefüggésben 2017. május 30-án a Kiadóhivatal és a DIGIT egyezményt írt alá, ami magyarázatot ad arra, hogy miért nem volt lehetséges az álláshelyek átcsoportosításának belefoglalása a 2018. évi költségvetési tervezetbe.
A Bizottság ezért javasolja 14 álláshely és az ezekkel kapcsolatos illetmények előirányzatainak 2018. január 1-jével történő átcsoportosítását a Kiadóhivataltól a Bizottsághoz.
Az előirányzatok ezen átcsoportosításának hatása költségvetési szempontból semleges. A Bizottságra (igazgatás) és a Kiadóhivatalra vonatkozó, javasolt aktualizált létszámterveket a költségvetési melléklet tartalmazza.
(EUR-ban)
|
Költségvetési sor
|
Elnevezés
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
III. szakasz – Európai Bizottság
|
XX 01 01 01 01
|
Javadalmazás és juttatások
|
1 238 000
|
1 238 000
|
XX 01 01 01 02
|
A munkaerő-felvétellel, áthelyezésekkel és a szolgálati jogviszony megszűnésével kapcsolatos költségek és juttatások
|
1 000
|
1 000
|
XX 01 01 01 03
|
Javadalmazások kiigazításai
|
12 000
|
12 000
|
26 01 09
(A2 01 01)
|
Kiadóhivatal
|
–1 251 000
|
–1 251 000
|
Összesen
|
–
|
–
|
5.3.
Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ)
5.3.1.
Az EU jövőbeli szerepvállalása Afganisztánban az EU kettős pozíciót betöltő afganisztáni különleges képviselője megbízatásának lejárta után
Az EU kettős pozíciót betöltő afganisztáni különleges képviselőjének (EUKK) megbízatása 2017. augusztus 31-én lejárt. Tekintettel arra, hogy a Lisszaboni Szerződés óta jelentősen megerősödött az uniós képviseletek vezetőinek az EU harmadik országokban történő átfogó képviseletére vonatkozó politikai mandátuma, és figyelembe véve az Európai Parlament véleményeit
, a főképviselő úgy döntött, hogy nem javasolja egy újabb afganisztáni EUKK kinevezését a jelenlegi megbízatás lejárta után. Az EU afganisztáni jövőbeli szerepvállalását ehelyett az EUKK helyébe lépő két új szereplő fogja segíteni:
-2017. szeptember 1-jén kijelöltek egy, a feladatait Brüsszelben ellátó különmegbízottat, aki átvette az afganisztáni béke, stabilizációs és megbékélési folyamattal kapcsolatos regionális és nemzetközi koordinációs feladatokat az EUKK-tól. A különmegbízott munkáját két politikai tanácsadó és egy asszisztens segíti.
-A kabuli uniós képviselet egy új, politikai, sajtó- és tájékoztatási részleggel egészül ki. Ennek segítségével teljes mértékben elláthatja a rábízott szerepet, ideértve a kapcsolódó átfogó afgán reformprogramot, a békemegállapodások végrehajtását, a gazdasági fejlődés támogatását és az uniós fejlesztési támogatások végrehajtását.
Ezt a koncepciót 2017. június 13-án bemutatták a Politikai és Biztonsági Bizottságnak, az uniós tagállamok nem emeltek kifogást.
Míg a különmegbízott irodai költségeit csaknem teljes mértékben az EKSZ jelenlegi igazgatási költségvetésén belüli átcsoportosítások fedezik, szükséges növelni az EKSZ költségvetését a kabuli uniós képviselet új politikai, sajtó- és tájékoztatási részlegének létrehozásával kapcsolatos további költségek, valamint az infrastruktúrával és a biztonsággal kapcsolatos, jelenleg az EUKK által fedezett egyéb igazgatási költségek fedezése céljából.
Az EKSZ igazgatási költségvetésének (5. fejezet, az uniós költségvetés X. szakasza) ezen emelése 2018-ban 4,5 millió EUR-t tenne ki (egész évre vetített költségek).
Összességében véve az emelést a közös kül- és biztonságpolitika területén (KKBP, 4. fejezet, az uniós költségvetés III. szakasza) az afganisztáni EUKK pozíciójának felszámolásából eredő, 10,2 millió EUR összegű megtakarítások fogják kompenzálni. A Bizottság javasolja, hogy az 5,7 millió EUR összegű egyenleg maradjon a KKBP-költségvetésben az előre nem programozható, bármilyen új fellépés fedezése céljából.
A javasolt átalakítás igazgatási egyszerűsítést is jelent, mivel az EKSZ-nek már nem kell fenntartania az afganisztáni EUKK kapcsán felmerült kiadások párhuzamos vezetését szolgáló összetett rendszert.
5.3.2.
Bizonyos felügyeleti, iránymutatási és tanácsadási feladatok áthelyezése az EULEX Koszovótól a koszovói EU-irodához
A 2015/2016. évi stratégiai értékelés, valamint az EULEX Koszovó fokozatos megszüntetésének eredményeként a Tanács felkérte az EKSZ-t, hogy készítse el a feladatok áthelyezéséről szóló stratégiát.
2017. március 13-án a Polgári Válságkezelő Bizottság (CivCom) elé terjesztették az EULEX bizonyos felügyeleti, iránymutatási és tanácsadási feladatainak az EU-irodához való áthelyezését javasoló koncepciót, mely szerint emelni kell az EU-irodában az új álláshelyek számát az EKSZ igazgatási költségvetéséből finanszírozott, jogállamisággal foglalkozó stratégiai tanácsadókkal és igazgatási személyzettel.
Ennek alapján a CivCom 2017. április 24-én elfogadta ezt a koncepciót, melyet a Politikai és Biztonsági Bizottság (PBB) 2017. április 28-án jóváhagyott, és felkérte az EKSZ-t, hogy készítse elő a feladatok áthelyezését.
A becslések szerint 12 új álláshelyre lenne szükség az EU-irodában (szerződéses alkalmazottak, nemzeti szakértők és helyi alkalmazottak) a feladatok ellátásához és az azokkal kapcsolatos adminisztratív munkateher kezeléséhez. Az új álláshelyek miatt 0,5 millió EUR összeggel kellene emelni az EKSZ igazgatási költségvetését a 2018-ban érintett 6,5 hónap tekintetében. Az éves alapon vett teljes összeg 0,8 millió EUR lenne, mely referenciául szolgálna a 2019. évi és az azutáni költségvetések számára.
A jelenlegi feltételezések mellett az EULEX misszión belül az álláshelyek száma ennek megfelelően 41-gyel csökken, ami 2018-ban várhatóan 1,8 millió EUR összegű megtakarítást eredményez a közös kül- és biztonságpolitika területén. A Bizottság javasolja, hogy az 1,3 millió EUR összegű egyenleg maradjon a KKBP-költségvetésben az előre nem programozható, bármilyen új fellépés fedezése céljából.
Várható, hogy az EULEX felügyeleti, iránymutatási és tanácsadási feladatainak áthelyezését követően további 37 álláshelyet (24 nemzetközit és 13 helyit) építenek le, összesen 78-at, ami körülbelül 10 további álláshelyet tesz szükségessé, melyeket az EKSZ igazgatási költségvetésének emelésével kell finanszírozni.
5.3.3.
Külön költségvetési sor az Európai Iskoláknak nyújtott hozzájárulás számára
Az átláthatóság és a többi intézménnyel való harmonizáció érdekében a Bizottság javasolja egy új költségvetési jogcím létrehozását az EKSZ II. típusú Európai Iskoláknak nyújtott hozzájárulásai számára.
Az évi 20 000 EUR kiadást jelenleg a személyzeti kiadásokkal kapcsolatos másik jogcímből finanszírozzák, mely ennek megfelelően csökkenni fog. A művelet ezért költségvetési szempontból semleges.
5.3.4.
A 2018. évi költségvetési tervezetre gyakorolt teljes hatás
(EUR-ban)
|
Költségvetési sor
|
Elnevezés
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
III. szakasz – Európai Bizottság
|
19 03 01 02
|
EULEX Koszovó
|
–1 821 000
|
–1 821 000
|
19 03 01 05
|
Sürgősségi intézkedések
|
7 001 000
|
7 001 000
|
19 03 01 07
|
Az Európai Unió különleges képviselői
|
–10 200 000
|
–10 200 000
|
III. szakasz részösszege mindösszesen
|
–5 020 000
|
–5 020 000
|
X. szakasz – Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ)
|
1 1 0 2
|
A személyzeti szabályzat alapján az alkalmazott személyes körülményeihez kapcsolódó jogosultságok
|
–20 000
|
–20 000
|
1 4 0
|
Kiküldetések
|
75 000
|
75 000
|
1 5 0 4
|
Hozzájárulás az akkreditált II. típusú Európai Iskolákhoz
|
20 000
|
20 000
|
3 0 0 1
|
Külső munkatársak és külső szolgáltatások
|
1 023 000
|
1 023 000
|
3 0 0 2
|
Az alkalmazottakhoz kapcsolódó egyéb kiadások
|
212 000
|
212 000
|
3 0 0 3
|
Épületek és kapcsolódó költségek
|
3 635 000
|
3 635 000
|
3 0 0 4
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
75 000
|
75 000
|
X. szakasz részösszege mindösszesen
|
5 020 000
|
5 020 000
|
Összesen
|
–
|
–
|
6.Összefoglaló táblázat a többéves pénzügyi keret fejezetei szerinti bontásban
Megnevezés
|
2018. évi költségvetési tervezet
|
1/2018. sz. módosító indítvány
|
2018. évi költségvetési tervezet
|
|
|
|
(az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal együtt)
|
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
Kifizetési előirányzatok
|
1.
|
Intelligens és inkluzív növekedés
|
77 249 180 217
|
66 845 867 101
|
4 310 555
|
4 310 555
|
77 253 490 772
|
66 850 177 656
|
ebből: a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék keretében
|
891 685 985
|
|
|
|
891 685 985
|
|
Felső határ
|
76 420 000 000
|
|
|
|
76 420 000 000
|
|
Mozgástér
|
62 505 768
|
|
|
|
58 195 213
|
|
1a.
|
Versenyképesség a növekedésért és foglalkoztatásért
|
21 841 301 956
|
20 082 398 844
|
4 310 555
|
4 310 555
|
21 845 612 511
|
20 086 709 399
|
ebből: a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék keretében
|
658 352 652
|
|
|
|
658 352 652
|
|
Felső határ
|
21 239 000 000
|
|
|
|
21 239 000 000
|
|
Mozgástér
|
56 050 696
|
|
|
|
51 740 141
|
|
1b.
|
Gazdasági, társadalmi és területi kohézió
|
55 407 878 261
|
46 763 468 257
|
|
|
55 407 878 261
|
46 763 468 257
|
ebből: a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék keretében
|
233 333 333
|
|
|
|
233 333 333
|
|
Felső határ
|
55 181 000 000
|
|
|
|
55 181 000 000
|
|
Mozgástér
|
6 455 072
|
|
|
|
6 455 072
|
|
2.
|
Fenntartható növekedés: természeti erőforrások
|
59 553 523 122
|
56 359 793 633
|
–53 900 000
|
–53 900 000
|
59 499 623 122
|
56 305 893 633
|
Felső határ
|
60 267 000 000
|
|
|
|
60 267 000 000
|
|
Mozgástér
|
713 476 878
|
|
|
|
767 376 878
|
|
ebből: Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) – Piachoz kapcsolódó kiadások és közvetlen kifizetések
|
43 518 316 899
|
43 472 477 466
|
–53 900 000
|
–53 900 000
|
43 464 416 899
|
43 418 577 466
|
Részleges felső határ
|
44 163 000 000
|
|
|
|
44 163 000 000
|
|
3.
|
Biztonság és uniós polgárság
|
3 473 056 199
|
2 963 847 175
|
|
|
3 473 056 199
|
2 963 847 175
|
ebből: a Rugalmassági Eszköz keretében
|
817 056 199
|
|
|
|
817 056 199
|
|
Felső határ
|
2 656 000 000
|
|
|
|
2 656 000 000
|
|
Mozgástér
|
|
|
|
|
|
|
4.
|
Globális Európa
|
9 593 045 411
|
8 951 045 154
|
–5 020 000
|
–5 020 000
|
9 588 025 411
|
8 946 025 154
|
Felső határ
|
9 825 000 000
|
|
|
|
9 825 000 000
|
|
Mozgástér
|
231 954 589
|
|
|
|
236 974 589
|
|
5.
|
Igazgatás
|
9 682 398 486
|
9 684 953 486
|
5 020 000
|
5 020 000
|
9 687 418 486
|
9 689 973 486
|
Felső határ
|
10 346 000 000
|
|
|
|
10 346 000 000
|
|
ebből: a rendkívüli tartalékba beszámítva
|
–570 000 000
|
|
|
|
–570 000 000
|
|
Mozgástér
|
93 601 514
|
|
|
|
88 581 514
|
|
ebből: Az intézmények igazgatási kiadásai
|
7 591 229 286
|
7 593 784 286
|
5 020 000
|
5 020 000
|
7 596 249 286
|
7 598 804 286
|
Részleges felső határ
|
8 360 000 000
|
|
|
|
8 360 000 000
|
|
ebből: a rendkívüli tartalékba beszámítva
|
–570 000 000
|
|
|
|
–570 000 000
|
|
Mozgástér
|
198 770 714
|
|
|
|
193 750 714
|
|
Összesen
|
159 551 203 435
|
144 805 506 549
|
–49 589 445
|
–49 589 445
|
159 501 613 990
|
144 755 917 104
|
ebből: a Rugalmassági Eszköz keretében
|
817 056 199
|
667 152 692
|
|
|
817 056 199
|
667 152 692
|
ebből: a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék keretében
|
891 685 985
|
|
|
|
891 685 985
|
|
Felső határ
|
159 514 000 000
|
154 565 000 000
|
|
|
159 514 000 000
|
154 565 000 000
|
ebből: a rendkívüli tartalékba beszámítva
|
–570 000 000
|
|
|
|
–570 000 000
|
|
Mozgástér
|
1 101 538 749
|
10 426 646 143
|
|
|
1 151 128 194
|
10 476 235 588
|
|
Egyéb speciális eszközök
|
1 090 902 000
|
619 600 000
|
–293 628 245
|
–112 000 000
|
797 273 755
|
507 600 000
|
Mindösszesen
|
160 642 105 435
|
145 425 106 549
|
–343 217 690
|
–161 589 445
|
160 298 887 745
|
145 263 517 104
|