Brüsszel, 2016.9.5.

COM(2016) 554 final

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Svédország EGF/2016/002 SE/Ericsson referenciaszámú kérelme nyomán az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevételéről


INDOKOLÁS

A JAVASLAT HÁTTERE

1.Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapból (EGAA) nyújtott pénzügyi hozzájárulásokra vonatkozó szabályokat az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapról (2014–2020) és az 1927/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1309/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1 (a továbbiakban: EGAA-rendelet) határozza meg.

2.Svédországban az Ericsson vállalatnál elbocsátások 2 történtek, amelyeket követően a svéd hatóságok 2016. március 31-én „EGF/2016/002 SE/Ericsson” referenciaszámon kérelmet nyújtottak be az EGAA-ból igénybe vehető pénzügyi hozzájárulás iránt.

3.A kérelem értékelése után a Bizottság az EGAA-rendelet valamennyi vonatkozó rendelkezése alapján megállapította, hogy az EGAA-ból igénybe vehető pénzügyi hozzájárulás odaítélésének feltételei teljesülnek.

A JAVASLAT ÖSSZEFOGLALÁSA

EGAA-kérelem

EGF/2016/002 SE/Ericsson

Tagállam

Svédország

Érintett régió(k) (NUTS 3 2 szint)

Stockholm (SE11),

Östra Mellansverige (SE12), Sydsverige (SE22),

Västsverige (SE23)

A kérelem benyújtásának dátuma

2016. március 31.

A fordítás kézhezvétele

2016. április 18.

A kérelem átvételi elismervényén feltüntetett dátum

2016. március 31.

Kiegészítő információk iránti kérelem dátuma

2016. május 2.

A kiegészítő információk benyújtásának határideje

2016. június 13.

Az értékelés befejezésének határideje

2016. szeptember 5.

Beavatkozási kritérium

Az EGAA-rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja


Elsődlegesen érintett vállalat

Telefonaktiebolaget LM Ericsson


Érintett vállalatok száma

1

Gazdasági ágazat(ok)

(NACE Rev. 2. rendszer szerinti ágazat) 4

NACE Rev. 2. rendszer szerinti 26. ágazat (Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása)


A leányvállalatok, beszállítók és felhasználó gyártók száma

0+

Referencia-időszak (négy hónap)

2015. szeptember 11. – 2016. január 11.

A referencia-időszak alatt elbocsátottak száma (a)

1 244

A referencia-időszak előtt vagy után elbocsátottak száma (b)

312

Az elbocsátottak száma összesen (a + b)

1 556

A támogatható kedvezményezettek száma összesen

1 556

A megcélzott kedvezményezettek száma összesen

918

A megcélzott nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok (NEET-fiatalok) száma

0

A személyre szabott szolgáltatásokhoz kapcsolódó költségvetés (EUR)

6 161 480

Az EGAA végrehajtásához kapcsolódó költségvetés 5 (EUR)

435 051

Teljes költségvetés (EUR)

6 596 531

EGAA-hozzájárulás (60 %) (EUR)

3 957 918

A KÉRELEM ÉRTÉKELÉSE

Eljárás

4.Svédország 2016. március 31-én kérelmet nyújtott be „EGF/2016/002 SE/Ericsson” referenciaszámon, 12 héten belül attól az időponttól számítva, hogy az EGAA-rendelet 4. cikkében meghatározott beavatkozási kritériumok teljesültek. Az Európai Bizottság ugyanazon a napon visszaigazolta a kérelem beérkezését. Két héttel a kérelem fordításának kézhezvételét követően, 2016. május 2-án a Bizottság további tájékoztatást kért Svédországtól. Svédország a kéréstől számított hat héten belül megküldte a szóban forgó kiegészítő információkat. A teljes kérelem kézhezvételétől számított 12 hetes határidő, amelyen belül a Bizottságnak le kell zárnia annak értékelését, hogy a kérelem megfelel-e a pénzügyi hozzájárulás feltételeinek, 2016. szeptember 5-én jár le.

A kérelem elfogadhatósága

Az érintett vállalatok és kedvezményezettek

5.A kérelem 1 556, az Ericsson (Telefonaktiebolaget LM Ericsson) vállalattól elbocsátott munkavállalót érint. Az Ericsson a NACE Revision 2. rendszer szerinti gazdasági ágazatok közül elsősorban a 26. (Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása) és 62. gazdasági ágazatban (Számítógépes programozás, szaktanácsadás és kapcsolódó tevékenységek) működik. Az Ericssontól történt elbocsátásokra főként Stockholm (SE11) és Östra Mellansverige (SE12), továbbá Sydsverige (SE22) és Västsverige (SE23) NUTS 2. szintű régiókban került sor.

A vállalatok neve és a referencia-időszakon belül elbocsátott személyek száma

Ericsson

1 556



A vállalatok száma összesen: 1

Az elbocsátott munkavállalók száma összesen: 

1 556

A tevékenységüket megszüntető önálló vállalkozók száma összesen: 

0

A támogatásra jogosult munkavállalók és önálló vállalkozók száma összesen:

1 556

Beavatkozási kritériumok

6.Svédország kérelmét az EGAA-rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti beavatkozási kritériumok alapján nyújtotta be, amely a támogatást a következőkhöz köti: legalább 500 elbocsátott munkavállaló egy négyhónapos referencia-időszak alatt egy vállalkozáson belül egy tagállamban.

7.A kérelemmel összefüggő négy hónapos referencia-időszak 2015. szeptember 11-től 2016. január 11-ig tartott.

8.A referencia-időszak alatt bekövetkezett elbocsátások megoszlása a következő volt:

–Az Ericsson 1 244 munkavállalót bocsátott el.

Az elbocsátások és a tevékenységüket megszüntető önálló vállalkozók számának kiszámítása

9.A referencia-időszak alatt bekövetkezett elbocsátásokat a következőképpen vették figyelembe:

–1 244 elbocsátás attól a naptól számítva, amelyen a munkáltató a 98/59/EK tanácsi irányelv 6 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően írásban értesítette az illetékes hatóságot a tervezett csoportos létszámcsökkentésről. A svéd hatóságok az értékelés Bizottság általi befejezését megelőzően megerősítették, hogy az említett 1 244 elbocsátás ténylegesen megtörtént;

Támogatható kedvezményezettek

10.A már említett munkavállalókon túl 312 olyan munkavállaló is a támogatható kedvezményezettek közé tartozik, akiket a négyhónapos referencia-időszak előtt vagy azt követően bocsátottak el. Ezeket a munkavállalókat a tervezett elbocsátások 2015. szeptember 11-i általános bejelentése után bocsátották el. Egyértelmű ok-okozati összefüggés mutatható ki a referencia-időszakban az elbocsátásokat kiváltó eseménnyel. A svéd hatóságok azt nyilatkozták, hogy ezekre az elbocsátásokra is ugyanazon létszámleépítési eljárásban került sor, egyes elbocsátásokat azonban csak a referencia-időszak lejárta után jelentettek be.

11.A támogatásra jogosult kedvezményezettek száma így összesen 1 556.

Az elbocsátások és a világkereskedelemben a globalizáció hatására bekövetkezett jelentős strukturális változások közötti kapcsolat

12.Az elbocsátások és a világkereskedelemben a globalizáció hatására bekövetkezett jelentős strukturális változások közötti kapcsolat alátámasztására Svédország azzal érvel, hogy az elbocsátások az Ericsson telekommunikációs hardvereket gyártó üzletágát érintették.

13.Az elmúlt években az Ericsson hardvergyártásának és fejlesztési létesítményeinek legnagyobb részét Ázsiába összpontosította, ahol a legerősebben növekvő piacok találhatók, ráadásul azonos minőséget alacsonyabb árakon lehet előállítani.

14.Egy, az Ernst & Young 7 által végzett, az európai kiszervezési gyakorlatokról szóló tanulmányból kiderül, hogy a gyártási és fejlesztési tevékenységek kiszervezése az informatikai és a telekommunikációs ágazatokban különösen elterjedt. Ázsia a kiszervezések kiemelt célterülete.

15.Az Ericsson által közzétett adatok szerint 8 a vállalt Svédországban fokozatosan csökkentette az alkalmazottai létszámát (21 178 főről 2005-ben 17 858 főre 2014-ben), de időközben világszerte hatalmas létszámnövekedést produkált (56 055 főről 2005-ben 118 055 főre 2014-ben), és jelenleg Indiában a legnagyobb a foglalkoztatottak száma.

16.Az Unionen svéd szakszervezet azt állítja, hogy az Ericsson továbbra is vesz fel munkatársakat Európában, de csak olyanokat, akik teljesen más szakértelemmel rendelkeznek. A hardvergyártásban és -fejlesztésben jártas alkalmazottakat a vállalat rendszerint nem alkalmazza újra 9 . A vállalat növekedését napjainkban leginkább a szoftverfejlesztés teszi lehetővé. A szoftverfejlesztés egy része Európában történik, azonban a legnagyobb fejlődés ebben az ágazatban ugyancsak Ázsiában 10 megy végbe, ahol az Ericsson bővíti a tevékenységét 11 .

17.Eddig a NACE Rev. 2. rendszer szerinti 26. ágazathoz kapcsolódóan további 14 EGAA-kérelmet nyújtottak be, melyek közül 11 a kereskedelem globalizációjához, 3 pedig a globális pénzügyi és gazdasági válsághoz kapcsolódik 12 .

Az elbocsátásokhoz és az önálló vállalkozók tevékenységének megszűnéséhez vezető események

18.Ezekre az elbocsátásokra a telekommunikációs hardverek gyártósorainak részleges vagy teljes bezárása miatt került sor több svédországi Ericsson-telephelyen (Borås, Karlskrona, Kista/Stockholm, Kumla, Linköping és Göteborg), valamint egy teljes üzem bezárása miatt Katrineholm városában.

19.Az Ericsson a növekedés stagnálása és ezzel egyidejűleg az ázsiai gyártókkal fennálló élesebb verseny miatt telekommunikációs hardvergyártását már közel két évtizede elkezdte leépíteni. A vállalat 2012 februárjában a teljes mobiltelefon-fejlesztési és -gyártási üzletágát eladta versenytársának, a Sonynak. Az Ericsson a fennmaradó hardvergyártósorait ázsiai gyártóüzemeibe helyezi át.

20.2015 első hat hónapjában az Ericsson egymás után 1 611 munkahely megszűnését jelentette be hét svédországi telephelyen. Mivel néhány munkavállaló már elérte a nyugdíjkorhatárt, őket nem számították bele az elbocsátott személyek számába, ami a foglalkoztatásuk idő előtti megszüntetését jelentette. Ezért Svédország 1 556 elbocsátott munkavállalóról számolt be. 2015. szeptember 11-én az Ericsson írásban értesítette az illetékes svéd hatóságokat a tervezett csoportos létszámcsökkentésről.

Az elbocsátások várható hatása a helyi, a regionális és az országos gazdaságra és foglalkoztatásra

21.Az elbocsátások várható hatása a helyi és a regionális munkaerőpiacra régiónként jelentős mértékben különbözik. A hatás első pillantásra elhanyagolhatónak tűnhet, különösen a nagyon sűrűn lakott területeken. Általánosságban azonban minden régió szembesül azzal a problémával, hogy az idősebb munkavállalók egy viszonylag nagy, hasonló háttérrel rendelkező csoportja veszíti el az állását ugyanabban az időpontban. A legtöbb ilyen munkavállaló nem rendelkezik a helyi munkaerőpiacon keresett készségekkel. A készségkereslet és -kínálat közötti eltérés különösen jól látható Kistában, abban a városban, ahol legmagasabb (762) volt az elbocsátások száma. Annak ellenére, hogy Kista a tágabb stockholmi térségben található, amelyet nagyon dinamikus gazdaság, alacsony munkanélküliség és sok munkalehetőség jellemez, az EGAA-finanszírozás iránti kérelem benyújtásának időpontjában több mint 400 elbocsátott munkavállaló még mindig munka nélkül volt. A helyi hatóságok számára az ilyen nagy számú, nagyon hasonló háttérrel rendelkező idős dolgozók továbbképzése vagy átképzése jelenti a legnagyobb kihívást. Egyes régiók, például Karlskrona helyi munkaerőpiacán további terhelést jelentenek a nagy számban újonnan érkezett migránsok.

22.Az Arbetsförmedlingen, a svéd állami foglalkoztatási szolgálat elemzést készített az érintett területek munkaerő-piaci helyzetéről, majd a helyi hatóságokkal és a szakszervezetekkel megvitatta a szükségleteket. Ennek eredményeként a svéd kormány úgy döntött, hogy a lehetséges EGAA-támogatást elsősorban Kista, Katrineholm és Kumla telephelyeire összpontosítják, mivel ezek szembesülnek a legnagyobb kihívásokkal. Az elbocsátott munkavállalók részére ugyanakkor egyéni segítséget is fognak nyújtani a többi helyszínen is.

23.Az elbocsátások mind a fizikai, mind a szellemi munkát végző alkalmazottakat érintették. A fizikai dolgozók a hagyományos feldolgozóiparban meglehetősen alacsony munkaerő-piaci kereslettel szembesülnek. A svéd állami foglalkoztatási szolgálat e munkavállalók köz- vagy magánszektorbeli szolgáltatóiparban való elhelyezésére lát lehetőséget, ami azonban nagyobb átképzési erőfeszítéseket igényel. A szellemi dolgozók helyzete ettől kissé eltérő. Közülük a legtöbben a telekommunikációs hardverek gyártására és fejlesztésére szakosodott, sőt néhányan csak az Ericsson egyedi technológiáiban jártas mérnökök. A mérnökök iránt továbbra is nagy a kereslet, különösen az informatikai ágazatban, elsősorban a programozás és a szoftverfejlesztés területén. Annak ellenére, hogy az elbocsátott szellemi dolgozók általánosságban jártasak az informatikában, a legtöbb korábbi Ericsson-alkalmazott nem azokkal a készségekkel rendelkezik, amelyekre szükség van. A svéd állami foglalkoztatási szolgálat bízik abban, hogy a képzési programok és a tanácsadás személyre szabott csomagja lehetővé teszi a legtöbb ilyen elbocsátott munkavállaló számára, hogy magas színvonalú új állást találjon.

A megcélzott kedvezményezettek és a javasolt intézkedések

A megcélzott kedvezményezettek

24.Az intézkedésekben várhatóan részt vevő elbocsátott munkavállalók becsült száma 918. E munkavállalók adatai nemek, állampolgárság és életkor szerinti bontásban:

Kategória

A megcélzott kedvezményezettek
száma

Nem:

Férfiak:

643

(70,0 %)

Nők:

275

(30,0 %)

Állampolgárság:

Uniós polgárok:

918

(100,0 %)

Nem uniós polgárok:

0

(0 %)

Korcsoport:

15–24 év közöttiek:

0

(0 %)

25–29 év közöttiek:

22

(2,4 %)

30–54 év közöttiek:

589

(64,2 %)

55–64 év közöttiek:

307

(33,4 %)

64 év felettiek:

0

(0 %)

A javasolt intézkedések támogathatósága

25.Az elbocsátott munkavállalóknak nyújtott, személyre szabott szolgáltatások az alábbiakat foglalják magukban:

A. Tanácsadás és pályaorientáció:

Részletes elemzés és személyre szabott tervezés: A regisztrációs eljárás során, melyet az EGAA kedvezményezettjei számára felgyorsítanak, feltérképezik a korábbi tapasztalatokat és képzést. Ide tartozhat számos egyéni és személyre szabott megbeszélés, melyek egy részére kihelyezéssel foglalkozó cégekkel kerülhet sor.

Orientáció és tanácsadás: Az Arbetsförmedlingen által felajánlott szokásos tevékenységeket EGAA-intézkedésekkel kombinálják (például egyéni támogatás közvetlen kapcsolatban a lehetséges munkáltatókkal, motivációs megbeszélések, valamint a régió munkaerőpiacát bemutató konferenciák). Ez különösen azon megcélzott munkavállalók esetében lesz fontos, akik képzési szintjüket nem tekintik elégségesnek a régióban megüresedő álláshelyek betöltéséhez. Egyéni és csoportos tevékenységeket is fognak szervezni.

Motivációs tanácsadás és karriertervezés: Az EGAA-kedvezményezettek kognitív terápiában részesülhetnek a motivációjuk erősítése céljából. Emellett több konferencia szervezésére is sor kerül. Ezeken a konferenciákon a kedvezményezettek értesülnek a legújabb munkaerő-piaci fejleményekről, és részt vehetnek a keresett szakmai és humán készségekről szóló vitában. E konferenciák célja a munkaerő-piaci kihívások kezeléséhez szükséges motiváció megteremtése. Az intézkedések valamennyi megcélzott kedvezményezett előtt nyitva állnak, különös tekintettel az 50 év feletti résztvevőkre.

B. Védett és támogatott foglalkoztatási és rehabilitációs intézkedések:

Ezek az intézkedések az egészségügyi problémákkal vagy egészségkárosodással élő kedvezményezetteket célozzák meg. Az intézkedések az egyének munkaképességének átfogó értékeléséből, a munkaképesség helyreállításából vagy megerősítéséből, valamint a munkahelyi kihívások kezeléséhez szükséges gyógyászati segédeszközök megvásárlásából és azok használatához nyújtott képzésekből állnak.

C. Oktatás és képzés:

A svéd állami foglalkoztatási szolgálat egy sor, meghatározott célcsoportoknak szóló tanfolyamot kínál. Ezek mellett az EGAA-kedvezményezetteknek külön, személyre szabott tanfolyamokat is fognak szervezni, többek között 12 hónapos vagy hosszabb tudományos kurzusokat és szakirányú továbbképzéseket. A tanulási nehézségekkel küzdő résztvevőknek egyéni támogatást nyújtanak (a becslések szerint az oktatási és képzési intézkedéseket igénybe vevő kedvezményezettek mintegy 5 %-ának lesz szüksége külön támogatásra). Nagy figyelmet fognak fordítani a nemek közötti hagyományos korlátok felszámolására, például a férfi kedvezményezetteket arra fogják ösztönözni, hogy az egészségügyi szektorban helyezkedjenek el. Vállalkozásindítási tanácsadást nyújtó külső szakértők előkészítő képzéseket tartanak majd azoknak, akik vállalkozást kívánnak létrehozni. Az egész életen át tartó tanulás elvével összhangban az EGAA által társfinanszírozott intézkedések résztvevőinek lehetőségük nyílik a nem formális és informális tanulás útján megszerzett kompetenciáik hivatalos érvényesítésére.

Olyan gyakornoki programok szervezésére is sor kerül, amelyek keretében a gyakorlati képzést a formális oktatással kombinálhatják. Szoros együttműködést terveznek az informatikai ágazat svéd munkaadói szervezetével.



D. Álláskereséshez nyújtott anyagi juttatás:

A fentiekben bemutatott aktív intézkedések bármelyikében részt vevő kedvezményezettek álláskeresési támogatásban részesülnek. A juttatás összege egyedi tényezőktől és az intézkedések időtartamától függ. Három juttatástípus lehetséges: egy az általános intézkedések, egy a gyakornoki programok, egy pedig a rehabilitációs intézkedések kedvezményezettjei által vehető igénybe. E juttatások költségvetése kiterjed az álláskereséssel összefüggő utazási kiadások megtérítésére, amennyiben azok meghaladják a havi 600 SEK-t (körülbelül 64 EUR).

26.Az itt leírt javasolt intézkedések az EGAA-rendelet 7. cikkében meghatározott támogatható tevékenységek közé sorolható aktív munkaerő-piaci intézkedéseknek minősülnek. Ezek a tevékenységek nem helyettesítik a passzív szociális védelmi intézkedéseket.

27.Svédország megadta a szükséges információkat a nemzeti jog vagy a kollektív szerződések értelmében az érintett vállalatra nézve kötelező intézkedésekről. Megerősítette, hogy az EGAA-ból származó pénzügyi hozzájárulás nem helyettesíti ezeket az intézkedéseket.

28.A javasolt intézkedések hozzájárulnak a fenntartható gazdasági fejlődéshez. A svéd környezetvédelmi törvénykönyv szerint az Arbetsförmedlingen az ajánlati felhívásaiban és a saját fellépései során köteles figyelembe venni környezetvédelmi megfontolásokat. A javasolt intézkedések tehát összhangban vannak a svéd környezetvédelmi törvénykönyv rendelkezéseivel és hozzájárulnak a 16 svédországi környezetminőségi célkitűzéshez.

Becsült költségvetés

29.A költségek teljes becsült összege 6 596 531 EUR, amely a személyre szabott szolgáltatásokra fordított 6 161 480 EUR-t, továbbá az előkészítő, irányítási, tájékoztatási és nyilvánossággal kapcsolatos, valamint ellenőrzési és beszámolási tevékenységekre szánt 435 051 EUR összegű kiadásokat foglalja magában.

30.Az EGAA-ból igényelt teljes pénzügyi hozzájárulás összege 3 957 918 EUR (az összköltség 60 %-a).

Intézkedések

A résztvevők becsült száma

Az egy résztvevőre eső becsült költség (kerekítve)
(EUR)

Becsült összköltség

(EUR)

Személyre szabott szolgáltatások (az EGAA-rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja szerinti intézkedések)

Tanácsadás és pályaorientáció (Jobbcoachning och ärendehantering)

918

1 202

1 103 545

Védett és támogatott foglalkoztatási és rehabilitációs intézkedések (Skyddad och understödd sysselsättning och rehabilitering)

20

12 555

251 108

Oktatás és képzés (Utbildning och omskolning)

463

5 868

2 716 884

Részösszeg (a):

Százalékarány a személyre szabott szolgáltatások csomagjához képest

–

4 071 537

(66,08 %)

Juttatások és ösztönzők (az EGAA-rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti intézkedések)

Juttatás munkaerő-piaci képzési tevékenységek résztvevői számára (Utbildningsinsatser AUB, aktivitetsstöd)

102

11 904

1 214 194

Juttatás gyakornoki programok résztvevői számára (Praktik, aktivitetsstöd) 

80

8 183

654 660

Juttatás a „Bevezetés a munkába” rehabilitációs program résztvevői számára (Introduktion till arbete KA, aktivitetsstöd)

10

22 109

221 089

Részösszeg (b):

A személyre szabott szolgáltatáscsomag százalékaránya:

–

2 089 943

(33,92 %)

Az EGAA-rendelet 7. cikkének (4) bekezdése szerinti intézkedések

Előkészítő tevékenységek

–

0

Irányítás

–

362 387

Tájékoztatás és nyilvánosság

–

21 498

Ellenőrzés és jelentéstétel

–

51 166

Részösszeg (c):

Százalékarány az összköltséghez képest:

–

435 051

(6,6 %)

Összköltség (a + b + c):

–

6 596 531

EGAA-hozzájárulás (az összköltségek 60 %-a)

–

3 957 918

31.A fenti táblázatban az EGAA-rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelő intézkedésként meghatározott intézkedések költsége nem haladja meg a személyre szabott szolgáltatások összehangolt csomagja összköltségének 35 %-át. Svédország megerősítette, hogy ezen intézkedések az álláskereső vagy képzési tevékenységekben részt vevő megcélzott kedvezményezettek tevékeny részvételétől függnek.

A kiadások támogathatóságának időszaka

32.Svédország 2015. október 1-jén kezdte meg a személyre szabott szolgáltatások nyújtását a megcélzott kedvezményezettek részére. Az említett intézkedésekkel kapcsolatos kiadásokhoz ezért 2015. október 1-től 2018. március 31-ig nyújtható pénzügyi támogatás az EGAA-ból.

33.Svédország esetében 2015. október 1-jén merült fel először az EGAA végrehajtásához kapcsolódó igazgatási kiadás. Az előkészítő, irányítási, tájékoztatási és nyilvánossággal kapcsolatos, valamint ellenőrzési és jelentéstételi tevékenységekre fordított kiadások ezért 2015. október 1. és 2018. szeptember 30. között támogathatók az EGAA-ból származó pénzügyi hozzájárulásból.

A nemzeti vagy uniós forrásokból finanszírozott intézkedéseket kiegészítő jelleg

34.A tagállami előfinanszírozás vagy társfinanszírozás forrása az Arbetsförmedlingen költségvetése. Az Ericsson vagy valamelyik társadalombiztosítási szerv szintén hozzájárulhat egyes projektkezdeményezésekhez, helyettesítve az Arbetsförmedlingen általi finanszírozást.

35.Svédország megerősítette, hogy a fentiekben ismertetett, az EGAA-ból nyújtott pénzügyi hozzájárulásban részesülő intézkedések nem részesülnek pénzügyi támogatásban egyéb uniós pénzügyi eszközökből.

A megcélzott kedvezményezettekkel vagy képviselőikkel, a szociális partnerekkel, illetve a helyi és regionális hatóságokkal folytatott konzultáció során követett eljárások

36.Svédország jelezte, hogy a személyre szabott szolgáltatások összehangolt csomagja a megcélzott kedvezményezettekkel, azok képviselőivel, valamint a helyi állami szereplőkkel egyeztetve készült el. Az elbocsátásokról szóló értesítést követően az Arbetsförmedlingen találkozott az Ericsson, a helyi hatóságok és a szakszervezetek, valamint a munkaerő-kihelyezéssel foglalkozó ügynökségek képviselőivel a vállalat összes olyan telephelyén, amelyeket a csoportos létszámcsökkentési eljárás érintett. Minden telephelyen munkaértekezletet tartottak a helyi szakszervezeti képviselőkkel a lehetséges EGAA-kérelem megvitatása, valamint a megfelelő intézkedéscsomag megtervezése céljából.

Irányítási és ellenőrzési rendszerek

37.A kérelem tartalmazza az irányítási és ellenőrzési rendszer leírását, amely meghatározza az érintett szervek felelősségi körét. Svédország értesítette a Bizottságot, hogy a pénzügyi hozzájárulást az Arbetsförmedlingen fogja kezelni, amelyet hivatalosan irányító és kifizető hatóságnak neveznek ki. A projekt elszámolását a belső ellenőrzési egység vizsgálja majd, amely az Arbetsförmedlingen igazgatótanácsához kapcsolt különálló testület. Feladata vizsgálni az állami foglalkoztatási szolgálat belső kontrollját és vizsgálati eljárását, fejlesztéseket javasolni, valamint tanácsokkal ellátni és támogatni az igazgatótanácsot és a főigazgatót. A projekt ellenőrzésére rendszeresen sor kerül majd.

Az érintett tagállam vállalásai

38.Svédország minden szükséges biztosítékot megadott az alábbiak tekintetében:

–a javasolt intézkedésekhez való hozzáférés és azok megvalósítása során tiszteletben tartják az egyenlő bánásmód és a megkülönböztetésmentesség elvét;

–a nemzeti és uniós jogszabályokban a csoportos létszámcsökkentések vonatkozásában előírt követelményeknek eleget tettek;

–az Ericsson, amely a leépítések után folytatja tevékenységét, eleget tesz az elbocsátásokra vonatkozó jogi követelményeknek és a munkavállalóival szemben is ennek megfelelően jár el,

–a javasolt intézkedések nem részesülnek egyéb uniós alapok vagy pénzügyi eszközök pénzügyi támogatásában, és megtették a szükséges intézkedéseket a kettős finanszírozás megelőzésére;

–a javasolt intézkedések kiegészítik a strukturális alapok által finanszírozott intézkedéseket;

–az EGAA-ból nyújtott pénzügyi hozzájárulás megfelel az állami támogatásra vonatkozó uniós eljárási és anyagi szabályoknak.

KÖLTSÉGVETÉSI HATÁSOK

Költségvetési javaslat

39.Az EGAA-támogatás éves maximális összege (2011-es árakon számítva) a 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló, 2013. december 2-i 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendelet 13 12. cikkében meghatározottaknak megfelelően 150 millió EUR.

40.Miután megvizsgálta a kérelmet az EGAA-rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek szempontjából, valamint figyelembe vette a megcélzott kedvezményezettek számát, a javasolt intézkedéseket és a becsült költségeket, a Bizottság azt javasolja, hogy a javasolt intézkedések összköltségének 60 %-át kitevő 3 957 918 EUR összeget folyósítsanak az EGAA-ból a kérelemben igényelt pénzügyi hozzájárulás biztosítása érdekében.

41.Az EGAA igénybevételére vonatkozó javasolt határozatot az Európai Parlament és a Tanács közösen hozza meg, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között létrejött, a költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról szóló, 2013. december 2-i intézményközi megállapodás 14 13. pontja értelmében.

Kapcsolódó jogi aktusok

42.A Bizottság az EGAA igénybevételéről szóló határozatra irányuló javaslatának benyújtásával egyidejűleg javaslatot nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak 3 957 918 EUR összegnek az érintett költségvetési sorba történő átcsoportosításra.

43.A Bizottság az EGAA igénybevételéről szóló határozatra irányuló javaslatával egyidejűleg végrehajtási jogi aktus formájában egy pénzügyi hozzájárulásról szóló határozatot is elfogad, amely abban az időpontban lép hatályba, amikor az Európai Parlament és a Tanács elfogadja az EGAA igénybevételéről szóló határozatjavaslatot.

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Svédország EGF/2016/002 SE/Ericsson referenciaszámú kérelme nyomán az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevételéről

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapról (2014–2020) és az 1927/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1309/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre 15 és különösen annak 15. cikke (4) bekezdésére,

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról szóló, 2013. december 2-i intézményközi megállapodásra 16 és különösen annak 13. pontjára,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap (a továbbiakban: EGAA) célja, hogy támogatást nyújtson a globalizáció hatására a világkereskedelemben bekövetkezett fő strukturális változások miatt vagy a globális pénzügyi és gazdasági válság elhúzódása, illetve egy újabb globális pénzügyi és gazdasági válság következtében elbocsátott munkavállalóknak és tevékenységüket megszüntető önálló vállalkozóknak a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedéshez.

(2)Az EGAA éves maximális összege az 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendelet 17 12. cikkében meghatározottaknak megfelelően (2011-es árakon számítva) 150 millió EUR.

(3)Svédország az Ericsson (Telefonaktiebolaget LM Ericsson) vállalatnál történt elbocsátásokra tekintettel 2016. március 31-én kérelmet nyújtott be az EGAA igénybevétele iránt. E kérelmet az 1309/2013/EU rendelet 8. cikkének (3) bekezdésével összhangban további információkkal egészítették ki. Az említett kérelem eleget tesz az 1309/2013/EU rendelet 13. cikkében az EGAA-ból származó pénzügyi hozzájárulás meghatározására vonatkozóan megállapított követelményeknek.

(4)Az EGAA-t ezért igénybe kell venni a Svédország által benyújtott kérelem alapján nyújtandó, 3 957 918 EUR összegű pénzügyi hozzájárulás folyósítása érdekében.

(5)Az EGAA igénybevételéhez szükséges idő minimálisra csökkentése érdekében ezt a határozatot elfogadása napjától kell alkalmazni,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az Unió 2016-os pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének keretein belül az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapból 3 957 918 EUR összeg igénybevételére kerül sor kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok formájában.

2. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba. Ezt a határozatot [the date of its adoption]*-tól/-től kell alkalmazni.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről    a Tanács részéről

az elnök    az elnök

(1) HL L 347., 2013.12.20., 855. o.
(2) Az EGAA-rendelet 3. cikke értelmében.
(3) A Bizottság 2012. november 8-i 1046/2012/EU rendelete az új regionális bontásra vonatkozó idősorok továbbítása tekintetében a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló 1059/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról (HL L 310., 2012.11.9., 34. o.).
(4) HL L 393., 2006.12.30., 1. o.
(5) Az 1309/2013/EU rendelet 7. cikkének (4) bekezdése alapján.
(6) A Tanács 1998. július 20-i 98/59/EK irányelve a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (HL L 225., 1998.8.12., 16. o.).
(7) http://www.ey.com/Publication/vwLUAssets/Outsourcing_in_Europe_2013/$FILE/EY-outsourcing-survey.pdf
(8) Tenyearsummary.html Tenyearsummary.html
(9) http://unionenopinion.se/analyser/varsel-pa-ericsson-och-sony-mobile-vad-hander-i-telekombranschen-egentligen/
(10) http://cio.idg.se/2.1782/1.630340/sa-sourcar-svenska-cio-er-2015
(11) http://www.forbes.com/sites/greatspeculations/2015/08/19/ericsson-can-overcome-challenges-in-the-mobile-infrastructure-business/#77e6e5cb128d
(12) http://ec.europa.eu/social/BlobServlet?docId=4558&langId=en
(13) HL L 347., 2013.12.20., 884. o.
(14) HL C 373., 2013.12.20., 1. o.
(15) HL L 347., 2013.12.20., 855. o.
(16) HL C 373., 2013.12.20., 1. o.
(17) A Tanács 1311/2013/EU, Euratom rendelete a 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről (HL L 347., 2013.12.20., 884. o.).