Brüsszel, 2016.8.29.

COM(2016) 547 final

2016/0261(COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az 1920/2006/EK rendeletnek az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere, riasztási rendszer és kockázatértékelési eljárás tekintetében történő módosításáról


INDOKOLÁS

1.A JAVASLAT HÁTTERE

•A javaslat indokai és céljai

Az elmúlt évtizedben globális szinten és Európában egyaránt jelentős mértékben növekszik az új pszichoaktív anyagok mennyisége, és lassulás nem mutatkozik. 2015-ben 100 új pszichoaktív anyagot jelentettek első alkalommal az uniós riasztási rendszerben, így a nyomon követett új anyagok száma összességében meghaladja az 560-at – ezek közül több mint 380-at (70 %) az elmúlt öt évben derítettek fel 1 .

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése a globális kábítószer-problémáról szóló rendkívüli ülésszakán (UNGASS, 2016. április 19–21.) elfogadta a „Közös kötelezettségvállalásunk a globális kábítószer-probléma hatékony kezelésére és leküzdésére” című dokumentum 2 eredményét. Ebben külön szakasz foglalkozik a felmerülő és tartós kihívások és veszélyek – köztük az új pszichoaktív anyagok – kezelésével. A közös kötelezettségvállalás felszólítást tartalmaz az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos kihívás kezelését célzó intézkedések megerősítésére, valamint az információmegosztás és az előrejelző hálózatok tökéletesítésére.

A Bizottság 2013. szeptember 17-én két jogalkotási javaslatból álló csomagot terjesztett elő az új pszichoaktív anyagok vonatkozásában, amelynek elemei az új pszichoaktív anyagokról szóló rendeletjavaslat 3 , valamint a tiltott kábítószer-kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2004. október 25-i 2004/757/IB tanácsi kerethatározatnak a kábítószer fogalommeghatározása tekintetében való módosításáról szóló irányelvjavaslat 4 . A csomag célkitűzése a kockázatot jelentő új pszichoaktív anyagok rendelkezésre állásának gyorsabb és hatékonyabb uniós szintű fellépés útján történő csökkentése volt az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló, 2005. május 10-i 2005/387/IB tanácsi határozaton 5 alapuló jelenleg alkalmazandó rendszerhez képest.

A jogalkotási csomagról szóló intézményközi tárgyalások több mint két éve tartanak. Az Európai Parlament 2014. április 17-én elfogadta jogalkotási állásfoglalásait 6 . A Tanács nem fogadott el általános megközelítést a javaslatokról, a tagállamok ugyanis a javaslatok vizsgálata során kételyeiknek adtak hangot afelől, hogy az előterjesztett rendelet jogalapjaként megfelelő-e az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 114. cikke.

Az új pszichoaktív anyagokra irányuló gyorsabb, hatékonyabb uniós intézkedésre irányuló, fent ismertetett célkitűzés elérése érdekében az Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER) 2016. április 6-án 7 megállapodott a holland elnökség vitaanyagában előterjesztett megközelítésben, amely magában foglalta az irányelvtervezetnek az EUMSZ 83. cikkén alapján történő módosítását, és – a káros új pszichoaktív anyagok valamennyi tagállamban történő büntetendővé tétele érdekében –tartalmazza különösen az új pszichoaktív anyagok fogalmának meghatározását, valamint rendelkezéseket ír elő az uniós szintű gyors döntéshozatalról. A COREPER felkérte továbbá a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) alapító rendelete, az 1920/2006/EK rendelet módosítására. A COREPER 2580. ülésének összefoglaló jegyzőkönyve szerint e határozattal megkezdődik az EUSZ-hez csatolt 21. jegyzőkönyvben érintett tagállamok részvételi szándékának jelzésére nyitva álló három hónapos határidő, és a határozat következményekkel bír a 22. jegyzőkönyv szerint. Erről a változásról az Európai Parlament a Tanácstól levélben kapott tájékoztatást.

Mivel a COREPER határozatának ugyanazok a célkitűzései, mint a 2013. évi előterjesztett csomagnak, a Bizottság az 1920/2006/EK rendelet célirányos módosítását javasolja azoknak a riasztási rendszerre és kockázatértékelési eljárásra vonatkozó rendelkezéstervezeteknek az EMCDDA alapító rendeletébe történő beépítésével, amelyek már az új pszichoaktív anyagokról szóló rendeletre irányuló 2013. évi bizottsági javaslatban is szerepeltek. Az új pszichoaktív anyagokról szóló rendeletjavaslat visszavonását a Bizottság a 2017. évi bizottsági munkaprogram összeállítása során fontolóra veszi.

Az új javaslat – a korábbihoz hasonlóan – az intézkedések hatékonyabbá tétele és felgyorsítása érdekében az uniós riasztási rendszer és a kockázatértékelés megerősítését, valamint az eljárások egyszerűsítését célozza. A határidők ezért a folyamat felgyorsítása érdekében a 2005/387/IB tanácsi határozaton alapuló jelenlegi rendszerhez képest jelentősen lerövidülnek. Az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos gyors és hatékony információgyűjtés érdekében az EMCDDA-nak a rendelet Hivatalos Lapban történő kihirdetése után indokolatlan késedelem nélkül munkamegállapodást kell kötnie az Europollal, az Európai Gyógyszerügynökséggel, az Európai Vegyianyag-ügynökséggel és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatósággal.

A javaslat biztosítja továbbá az EUROPOL-nak a riasztási rendszerben és kockázatértékelési eljárásban való részvételét, különös tekintettel a bűnözői csoportok új pszichoaktív anyagok előállításában és forgalmazásában való részvételével kapcsolatos információkra.

Az 1920/2006/EK rendelet 23. cikke szerint a Bizottság a Megfigyelőközpont következő értékelése alapján a szabályozó ügynökségekkel kapcsolatos fejlemények fényében szükség esetén javaslatot terjeszthet elő az EMCDDA alapító rendeletének további módosítására.

•    Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel

A javaslat a 2015. április 28-án elfogadott európai biztonsági stratégia 8 prioritásait tükrözi. Az európai biztonsági stratégia hangsúlyozza, hogy az illegális piacok közül továbbra is a kábítószerek piaca a legdinamikusabb, és a legfrissebb trend az új pszichoaktív anyagok térnyerése. Kimondja továbbá, hogy ezen anyagok előállítása egyre inkább áthelyeződik az Unióba, ami új uniós jogszabályi keretek mielőbbi elfogadását teszi szükségessé.

Ezt a javaslatot a[z] [tiltott kábítószer-kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2004. október 25-i 2004/757/IB tanácsi kerethatározat 9 módosításáról szóló] (EU) .../... irányelvvel összefüggésben kell értelmezni. Mindkét eszköz célja a 2005/387/IB tanácsi határozattal létrehozott mechanizmus felváltása.

2.    JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG

•    Jogalap

A javaslat az EUMSZ 168. cikkének (5) bekezdésén alapul, amely felhatalmazza az Európai Parlamentet és a Tanácsot a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyek nyomon követésére, korai előrejelzésére és az ilyen veszélyek elleni küzdelemre vonatkozó intézkedések elfogadására, a tagállami törvények és jogszabályok harmonizációjának kizárásával.

•    Szubszidiaritás

Az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatban egyértelműen uniós fellépésre van szükség. A tagállamok önmagukban nem képesek csökkenteni a káros új pszichoaktív anyagok terjedése okozta problémákat. Az e területen folytatott koordinálatlan nemzeti intézkedések kedvezőtlen dominóhatással járhatnak, így például a káros anyagok áthelyeződhetnek az egyik tagállamból a másikba. Ezt a helyzetet a bűnözői csoportok kihasználhatják.

Következésképpen uniós szintű fellépésre van szükség annak biztosítására, hogy az Unió-szerte aggályos, potenciálisan káros új pszichoaktív anyagokat valamennyi tagállamban azonosítani, értékelni, és – ha kockázatot jelentenek –, büntetni lehessen. Ezt a rendeletet ezért a[z] [tiltott kábítószer-kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2004. október 25-i 2004/757/IB tanácsi kerethatározat módosításáról szóló] (EU) .../... irányelvvel összefüggésben kell értelmezni, mivel mindkét jogi aktus célja a 2005/387/IB tanácsi határozattal létrehozott mechanizmus felváltása.

•    Arányosság

A javaslat arányos, és nem haladja meg a célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket, mivel csak az uniós szinten aggályos új pszichoaktív anyagokra vonatkozik.

•    A jogi aktus típusának megválasztása

A javaslat rendelet módosítására irányul. Semmilyen jel nem mutat arra, hogy rendelettől eltérő jogi aktus lenne helyénvaló.

3.    AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI

•    Az érdekelt felekkel folytatott konzultációk

Ez a rendelet a COREPER ülésén létrejött, a Tanács holland elnöksége által előterjesztett kompromisszumos megközelítésről szóló 2016. április 6-i megállapodást követi. Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának 2016. június 15-i ülésén az előadók és az árnyékelőadók bejelentették, hogy az új megközelítést egyetlen csomagként kívánják alkalmazni, és együttműködnek a Tanáccsal és a Bizottsággal a megállapodás elérésén. Mivel jelen új javaslat tartalma az említett megállapodásnak felel meg, további konzultációra az érdekelt felekkel nincs szükség.

•    Hatásvizsgálat

A Bizottság a 2013. szeptember 17-én előterjesztett, két javaslatból álló csomag kapcsán elvégezte a szakpolitikai alternatívák hatásvizsgálatát. A hatásvizsgálatban megállapította különösen, hogy javítani kell az uniós szinten rendelkezésre álló és a tagállamok által átadott információk minőségén és mennyiségén, valamint bővíteni kell az új pszichoaktív anyagok gyors azonosítására és értékelésére irányuló kapacitást 10 . E javaslat esetében tehát újabb hatásvizsgálatra nincs szükség.

4.    KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK

Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere, riasztási rendszer és kockázatértékelési eljárás kialakítása az EMCDDA feladata. A Megfigyelőközpont támogatása már részét képezi az uniós költségvetésnek.

Ahhoz azonban, hogy a Megfigyelőközpont megfelelően kezelje az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcserével kapcsolatos növekvő számú megkeresést, valamint az uniós riasztási rendszer és kockázatértékelési eljárás javasolt egyszerűsített eljárásait, költségvetését a rendszerfejlesztés tekintetében a 2017–2020 közötti időszakra vonatkozóan összesen 676 000 EUR-val, továbbá a három új szerződéses alkalmazott tekintetében évi 100 000 EUR-val ki kell egészíteni.

5.    EGYÉB ELEMEK

•    Nyomonkövetési, értékelési és jelentéstételi szabályok

Az 1920/2006/EK rendelet 23. cikke szerint az EMCDDA értékelésére rendszeresen sor kerül. E rendelkezés értelmében a Bizottság hatévente kezdeményezi az EMCDDA külső értékelését, amely egybeesik a Megfigyelőközpont két egymást követő hároméves munkaprogramjának befejezésével.

•    A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata

Az 1. cikk az 1920/2006/EK rendelet következő módosításairól rendelkezik:

A 2. cikk (Feladatok) új f) pontja – ez a rendelkezés kimondja, hogy az EMCDDA feladata az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere és riasztás, valamint kockázatértékelés. A Megfigyelőközpont emellett nyomon követi a tagállamok által bejelentett valamennyi új pszichoaktív anyagot.

Új 5a. cikk (Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere, riasztási rendszer és kockázatértékelés) – ez a rendelkezés megállapítja a tagállamok, az EMCDDA és az Europol szerepét az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere és riasztás folyamatában.

Új 5b. cikk (Bevezető jelentés) – ez a rendelkezés meghatározza az új pszichoaktív anyagról szóló bevezető jelentés EMCDDA általi elkészítésére és továbbítására vonatkozó tartalmakat és eljárásokat. A bevezető jelentéshez szükséges információk összegyűjtésében az Europol, az Európai Gyógyszerügynökség, az Európai Vegyianyag-ügynökség és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság működik közre.

Új 5c. cikk (Kockázatértékelési eljárás és jelentés) – ez a rendelkezés felhatalmazza a Bizottságot, hogy felkérje az EMCDDA-t a bevezető jelentés tárgyát képező új pszichoaktív anyag kockázatainak értékelésére. A rendelkezés meghatározza az EMCDDA tudományos bizottsága által lefolytatandó kockázatértékelésre, valamint a kockázatértékelési jelentés elkészítésére és továbbítására vonatkozó eljárásokat.

Új 5d. cikk (Kizárás a kockázatértékelés köréből) – ez a rendelkezés részletesen meghatározza azokat a körülményeket, amelyek között az új pszichoaktív anyagról nem kell kockázatértékelést végezni.

A 2. cikk megállapítja a rendelet hatálybalépésének időpontját.

2016/0261 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az 1920/2006/EK rendeletnek az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere, riasztási rendszer és kockázatértékelési eljárás tekintetében történő módosításáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 168. cikke (5) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére 11 ,

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére 12 ,

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)Az új pszichoaktív anyagok határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyeket hordoznak, ami szükségessé teszi e veszélyek nyomon követését, az azokkal kapcsolatos riasztást és az ellenük való küzdelmet.

(2)Az elmúlt években a tagállamok egyre nagyobb számban jelentettek be új pszichoaktív anyagokat az Európai Unióról szóló szerződés K. 3. cikke alapján, az új szintetikus kábítószerekre vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló 97/396/IB együttes tanácsi fellépéssel 13 létrehozott és a 2005/387/IB tanácsi határozattal 14 tovább megerősített, gyors információs rendszer útján.

(3)Az Unió-szerte egészségügyi és társadalmi kockázatokat hordozó új pszichoaktív anyagokat uniós szintű megközelítéssel kell kezelni. Ezt a rendeletet tehát a[z] [(EU) …/… irányelvvel módosított] 2004/757/IB tanácsi kerethatározattal 15 összhangban kell értelmezni, mivel mindkét jogi aktus célja a 2005/387/IB tanácsi határozattal létrehozott mechanizmus felváltása.

(4)Az 1920/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet 16 ki kell egészíteni az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről és riasztási rendszerről, valamint a kockázatértékelési eljárásról szóló rendelkezésekkel. Különösen meg kell erősíteni az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó riasztásról szóló rendelkezéseket, és hatékonyabbá kell tenni a bevezető jelentés elkészítésére és a kockázatértékelési eljárás megszervezésére vonatkozó eljárásokat. Az eljárás valamennyi szakaszára vonatkozóan jelentősen rövidebb határidőket kell előírni.

(5)Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó minden uniós fellépést tudományos eredményekre kell alapozni.

(6)A kockázatértékelési eljárást követően a Bizottságnak a[z] [(EU) .../... irányelvvel módosított] 2004/757/IB tanácsi kerethatározatban előírt eljárással összhangban meg kell határoznia, hogy az adott új pszichoaktív anyagot büntetendővé kell-e tenni. Ez a rendelet az irányelv átültetésének napjával azonos napon lép hatályba, mivel mindkét jogi aktus célja a 2005/387/IB tanácsi határozattal létrehozott mechanizmus felváltása.

(7)Azon új pszichoaktív anyagok tekintetében, amelyeket nemzetközi jog szerint értékelnek, vagy amelyek megtalálhatók valamely gyógyszer vagy állatgyógyászati készítmény hatóanyagában, nem kell kockázatértékelést végezni.

(8)Az 1920/2006/EK rendeletet tehát ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Az 1920/2006/EK rendelet módosítása

Az 1920/2006/EK rendelet a következőképpen módosul:

1. A 2. cikk a következő f) ponttal egészül ki:

„f)    Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere, riasztási rendszer és kockázatértékelés

i.    a[z] [(EU) .../... irányelvvel módosított] 2004/757/IB tanácsi kerethatározat [...]. cikkében meghatározott új pszichoaktív anyagokról rendelkezésre álló információknak a Reitox nemzeti kapcsolattartó pontoktól és az Europol nemzeti egységeitől való összegyűjtése, összeállítása, elemzése és értékelése, valamint ezen információknak a Reitox nemzeti kapcsolattartó pontokhoz, az Europol nemzeti egységeihez és a Bizottsághoz történő, indokolatlan késedelem nélküli eljuttatása;

ii.    a bevezető jelentés vagy összesített bevezető jelentés 5b. cikkel összhangban történő elkészítése;

iii.    a kockázatértékelési eljárás 5c. és 5d. cikkel összhangban történő megszervezése;

iv.    a tagállamok által bejelentett valamennyi új pszichoaktív anyagnak az Europollal együttműködésben és a Reitox nemzeti kapcsolattartó pontok és az Europol nemzeti egységek támogatásával történő nyomon követése.”

2. Az 5. cikk (2) bekezdésének második és a harmadik albekezdését el kell hagyni.

3. A szöveg a következő 5a., 5b., 5c. és 5d. cikkel egészül ki:

„5a. cikk

Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere és riasztási rendszer

Valamennyi tagállam biztosítja, hogy Reitox nemzeti kapcsolattartó pontja és Europol nemzeti egysége időben és indokolatlan késedelem nélkül továbbítsa a Megfigyelőközpontnak és az Europolnak az új pszichoaktív anyagokról rendelkezésére álló információkat. Az információknak az említett anyagok felderítéséhez és azonosításához, használatához és használati mintázataihoz, potenciális és azonosított kockázataihoz, előállításához, kivonásához, forgalmazásához, kereskedelméhez, kereskedelmi, valamint orvosi és tudományos felhasználásához kell kapcsolódniuk.

A Megfigyelőközpont ezeket az információkat az Europollal együttműködésben gyűjti, elemzi, értékeli és időben továbbítja a tagállamoknak abból a célból, hogy a tagállamok minden riasztáshoz szükséges információval rendelkezzenek, és a Megfigyelőközpont elkészíthesse az 5b. cikk szerinti bevezető jelentést vagy az összesített bevezető jelentést.

5b. cikk

Bevezető jelentés

(1)    Amennyiben a Megfigyelőközpont, a Bizottság vagy a tagállamok egyszerű többségével eljáró Tanács úgy ítéli meg, hogy a valamely új pszichoaktív anyagról az 5a. cikk szerint továbbított, egy vagy több tagállamban gyűjtött információk alapján az adott új pszichoaktív anyag uniós szintű egészségügyi vagy társadalmi kockázatokat jelenthet, a Megfigyelőközpont az új pszichoaktív anyagról bevezető jelentést készít.

(2)    A bevezető jelentés a következőket tartalmazza:

a)az új pszichoaktív anyaghoz kapcsolódó egészségügyi és társadalmi kockázatok jellegének vagy mértékének előzetes jelzése;

b)az új pszichoaktív anyag kémiai és fizikai leírása, az előállításához vagy kivonásához használt módszerek és prekurzorok ismertetése;

c)az új pszichoaktív anyag gyógyszerészeti és toxikológiai leírása;

d)a bűnözői csoportoknak az új pszichoaktív anyag előállításában és forgalmazásában való részvételére vonatkozó információk;

e)az új pszichoaktív anyag humán és állatgyógyászati – többek között gyógyszerek vagy állatgyógyászati készítmények hatóanyagaként történő – felhasználására vonatkozó információk;

f)információk arról, hogy az új pszichoaktív anyagra vonatkoznak-e tagállami korlátozó intézkedések;

g)információk arról, hogy az új pszichoaktív anyag értékelés alatt áll-e vagy korábban értékelés alatt állt-e az 1972. évi jegyzőkönyvvel módosított 1961. évi Egységes Kábítószer Egyezménnyel vagy a pszichotrop anyagokról szóló 1971. évi egyezménnyel létrehozott rendszerben (az ENSZ rendszere).

(3)    A bevezető jelentés céljaira a Megfigyelőközpont a már rendelkezésére álló információkat használja.

(4)    Amennyiben a Megfigyelőközpont szükségesnek ítéli, a Reitox nemzeti kapcsolattartó pontoktól az új pszichoaktív anyagról további tájékoztatást kér. A Reitox nemzeti kapcsolattartó pontok ezt az tájékoztatást a kérelem kézhezvételétől számított két héten belül megadják.

(5)    A Megfigyelőközpont tájékoztatást kér az Európai Gyógyszerügynökségtől arról, hogy az új pszichoaktív anyag az Unióban vagy valamelyik tagállamban:

a)forgalombahozatali engedélyt kapott gyógyszer vagy állatgyógyászati készítmény hatóanyaga-e;

b)    forgalombahozatali engedély iránti kérelem tárgyát képező gyógyszer vagy állatgyógyászati készítmény hatóanyaga-e;

c)    forgalombahozatali engedélyt kapott gyógyszer vagy állatgyógyászati készítmény hatóanyaga-e, amennyiben a forgalombahozatali engedélyt az illetékes hatóság felfüggesztette;

d)    a 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 17 5. cikke szerinti engedély nélküli gyógyszer vagy a 2001/82/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 18 10. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint egy, a nemzeti jogszabályok értelmében erre képesítéssel rendelkező személy által helyben, állatorvosi rendelvényre készített állatgyógyászati készítmény hatóanyaga-e;

e)    a 2001/20/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 19 2. cikkének d) pontja szerint engedélyezett klinikai vizsgálatok és vizsgálati készítmények hatóanyaga-e.

(6)    A Megfigyelőközpont tájékoztatást kér az Europoltól a bűnözői csoportoknak az új pszichoaktív anyag előállításában és forgalmazásában való részvételéről, valamint az új pszichoaktív anyag bármilyen felhasználásáról.

(7)    A Megfigyelőközpont tájékoztatást és a rendelkezésre álló adatok továbbítását kéri az Európai Vegyianyag-ügynökségtől és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságtól az új pszichoaktív anyagokról.

(8)    A Megfigyelőközpont és az (5), (6) és (7) bekezdésben említett szervek és ügynökségek közötti együttműködés részleteit munkamegállapodások szabályozzák. A munkamegállapodásokat a 20. cikk második bekezdése szerint kell megkötni.

(9)    A Megfigyelőközpont tiszteletben tartja a vele közölt információk felhasználásának feltételeit, beleértve az információ- és adatbiztonságra, valamint a bizalmas üzleti információk védelmére vonatkozó feltételeket.

(10)    A Megfigyelőközpont a bevezető jelentést az (5), (6) és (7) bekezdésben említett tájékoztatási kérelemtől számított öt héten belül benyújtja a Bizottságnak és a Tanácsnak.

(11)    Amennyiben a Megfigyelőközpont több hasonló kémiai szerkezetű új pszichoaktív anyagról gyűjt információkat, a bevezető jelentés elindításától számított hat héten belül egyedi bevezető jelentéseket vagy több új pszichoaktív anyagról szóló összesített bevezető jelentést nyújt be a Bizottságnak és a Tanácsnak, feltéve, hogy az egyes új pszichoaktív anyagok jellemzői egyértelműen meghatározottak.

5c. cikk

Kockázatértékelési eljárás és jelentés

(1)    A Bizottság az 5b. cikk (10) bekezdésében említett bevezető jelentés kézhezvételétől számított két héten belül felkérheti a Megfigyelőközpontot az új pszichoaktív anyag potenciális kockázatainak értékelésére és kockázatértékelési jelentés elkészítésére. A kockázatértékelést a tudományos bizottság folytatja le.

(2)    A Bizottság az 5b. cikk (11) bekezdésében említett összesített bevezető jelentés kézhezvételétől számított két héten belül felkérheti a Megfigyelőközpontot a hasonló kémiai szerkezetű új pszichoaktív anyagok potenciális kockázatainak értékelésére és összesített kockázatértékelési jelentés elkészítésére. Az összesített kockázatértékelést a Megfigyelőközpontot tudományos bizottsága folytatja le.

(3)    A kockázatértékelési jelentés vagy az összesített kockázatértékelési jelentés a következőket tartalmazza:

a)az új pszichoaktív anyag kémiai és fizikai jellemzőire, továbbá az előállításához vagy kivonásához használt módszerekre és prekurzorokra vonatkozó információk;

b)az új pszichoaktív anyag gyógyszerészeti és toxikológiai jellemzőire vonatkozó információk;

c)az új pszichoaktív anyaghoz kapcsolódó egészségügyi kockázatok elemzése, különös tekintettel az anyag akut és krónikus toxicitására, az anyaggal való visszaélés valószínűségére, a függőség kialakulásának valószínűségére és az anyag fizikai, szellemi és viselkedési hatásaira;

d)az új pszichoaktív anyaghoz kapcsolódó társadalmi kockázatok elemzése, különös tekintettel az anyagnak a társadalom működésére, a közrendre és a bűnözői tevékenységekre gyakorolt hatására, valamint a bűnözői csoportoknak az új pszichoaktív anyag előállításában és forgalmazásában való részvételére;

e)az új pszichoaktív anyag előfordulási gyakoriságára és használati mintázataira, elérhetőségére és az Unióban való terjesztésének lehetőségére vonatkozó információk;

f)az új pszichoaktív anyag kereskedelmi és ipari felhasználására, e felhasználás mértékére, valamint tudományos kutatási és fejlesztési célú felhasználására vonatkozó információk.

(4)    A tudományos bizottság értékeli az új pszichoaktív anyag vagy új pszichoaktív anyagcsoport kockázatait. Ha az igazgató a tudományos bizottság elnökének tanácsára szükségesnek ítéli, a bizottság kiegészíthető az új pszichoaktív anyagok kockázatainak kiegyensúlyozott értékelésének biztosítása szempontjából jelentős tudományos területeket képviselő szakértőkkel. Ezeket az igazgató szakértői listáról nevezi ki. A szakértői listát az igazgatóság háromévente hagyja jóvá.

A Bizottság, a Megfigyelőközpont, az Europol és az Európai Gyógyszerügynökség jogosult két-két megfigyelőt nevezni.

(5)    A tudományos bizottság a kockázatértékelést a rendelkezésre álló információk és egyéb érintett tudományos eredmények alapján folytatja le. Ennek során figyelembe veszi tagjai véleményét. A kockázatértékelési folyamatot a Megfigyelőközpont szervezi meg, beleértve a jövőbeni információs igények és az érintett tanulmányok körének meghatározását is.

(6)    A kockázatértékelési jelentést a Megfigyelőközpont a bizottsági kérelem kézhezvételétől számított hat héten belül benyújtja a Bizottságnak.

(7)    A Bizottság a Megfigyelőközpont indokolt kérelmére további kutatás vagy adatgyűjtés céljából meghosszabbíthatja a kockázatértékeléshez vagy összesített kockázatértékeléshez rendelkezésre álló időszakot. A Megfigyelőközpont által benyújtott kérelem tartalmazza a kockázatértékelés vagy összesített kockázatértékelés befejezéséhez szükséges időtartamra vonatkozó információkat.

5d. cikk

Kizárás a kockázatértékelés köréből

(1)    Nem kell kockázatértékelést végezni, amennyiben az új pszichoaktív anyagnak az ENSZ rendszerében történő értékelése előrehaladott szakaszban jár, azaz ha az Egészségügyi Világszervezet kábítószer-függőségi szakértői bizottsága közzétette kritikus értékelését és írásos ajánlását, kivéve, ha olyan új vagy az Unió számára különleges jelentőséggel bíró jelentős információ merül fel, amelyet az ENSZ rendszerében nem vettek figyelembe.

(2)    Nem kell kockázatértékelést végezni, amennyiben az új pszichoaktív anyag értékelésre került az ENSZ rendszerében, de nem került besorolásra az 1972. évi jegyzőkönyvvel módosított 1961. évi Egységes Kábítószer Egyezmény vagy a pszichotrop anyagokról szóló 1971. évi egyezmény hatálya alá, kivéve, ha új vagy az Unió számára különleges jelentőséggel bíró jelentős információ merül fel.

(3)    Nem kell kockázatértékelést végezni, amennyiben az új pszichoaktív anyag:

a)forgalombahozatali engedélyt kapott gyógyszer vagy állatgyógyászati készítmény hatóanyaga;

b)    forgalombahozatali engedély iránti kérelem tárgyát képező gyógyszer vagy állatgyógyászati készítmény hatóanyaga;

c)    forgalombahozatali engedélyt kapott gyógyszer vagy állatgyógyászati készítmény hatóanyaga, amennyiben a forgalombahozatali engedélyt az illetékes hatóság felfüggesztette, de vissza még nem vonta;

d)    engedélyezett klinikai vizsgálatok és vizsgálati készítmények hatóanyaga.”

4. A 13. cikk (2) bekezdésének negyedik albekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„A pszichoaktív anyag vagy új pszichoaktív anyagcsoport kockázatainak értékelése céljából a tudományos bizottság az 5c. cikk (4) bekezdésében előírt eljárás szerint kibővíthető.”

2. cikk

Ez a rendelet [a[z] [tiltott kábítószer-kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2004. október 25-i 2004/757/IB tanácsi kerethatározat módosításáról szóló] (EU) .../... irányelv átültetésének napjával azonos napon] lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben,

az Európai Parlament részéről    a Tanács részéről

az elnök    az elnök

PÉNZÜGYI KIMUTATÁS

1.    A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI

   1.1.    A javaslat/kezdeményezés címe

   1.2.    A tevékenységalapú irányítás /tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett szakpolitikai terület(ek)

   1.3.    A javaslat/kezdeményezés típusa

   1.4.    Célkitűzés(ek)

   1.5.    A javaslat/kezdeményezés indoklása

   1.6.    Az intézkedés és a pénzügyi hatás időtartama

   1.7.    Tervezett irányítási módszer(ek)

2.    IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK

   2.1.    A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések

   2.2.    Irányítási és kontrollrendszer

   2.3.    A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó intézkedések

3.    A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA

   3.1.    A többéves pénzügyi keret mely fejezetét/fejezeteit és a költségvetés mely kiadási tételét/tételeit érintik a kiadások?

   3.2.    A kiadásokra gyakorolt becsült hatás 

   3.2.1.    A kiadásokra gyakorolt becsült hatás összegzése

   3.2.2.    Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

   3.2.3.    Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

   3.2.4.    A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség

   3.2.5.    Harmadik felek részvétele a finanszírozásban

   3.3.    A bevételre gyakorolt becsült pénzügyi hatás

PÉNZÜGYI KIMUTATÁS

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe

A Kábítószer és a Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjáról szóló, 2006. december 12-i 1920/2006/EK rendeletnek az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcsere, riasztási rendszer és kockázatértékelési eljárás tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat

1.2.A tevékenységalapú irányítás /tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett szakpolitikai terület(ek) 20

18 – Migráció és belügy

1.3.A javaslat/kezdeményezés típusa

☒ A javaslat/kezdeményezés az ügynökség hatáskörén belüli új intézkedésre (exponenciális növekedés) irányul

◻ A javaslat/kezdeményezés kísérleti projektet / előkészítő intézkedést követő új intézkedésre 21 irányul

◻ A javaslat/kezdeményezés jelenlegi intézkedés meghosszabbítására irányul

◻ A javaslat/kezdeményezés új intézkedésnek megfelelően módosított intézkedésre irányul

1.4.Célkitűzés(ek)

1.4.1.A javaslat/kezdeményezés által érintett többéves bizottsági stratégiai célkitűzés(ek)

A 2016. évi bizottsági munkaprogram „A jogérvényesülés és az alapvető jogok kölcsönös bizalmon alapuló térsége” című fejezete az európai biztonsági stratégia (COM(2015) 185 final, elfogadás: 2015.4.28.) végrehajtására hivatkozik. Az európai biztonsági stratégia kimondja:

„Az illegális piacok közül továbbra is a kábítószerek piaca a legdinamikusabb. A legfrissebb trend az új pszichoaktív anyagok térnyerése. Az új pszichoaktív anyagok előállítása egyre inkább áthelyeződik az Unióba, ami új uniós jogszabályi keretek mielőbbi elfogadását teszi szükségessé.”

1.4.2.Konkrét célkitűzés(ek) és a tevékenységalapú irányítás/tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett tevékenység(ek)

Érintett általános célkitűzés:

Hozzájárulás az Európai Unión belüli magas szintű biztonság biztosításához a jogszerű utazás megkönnyítése mellett, a külső határokon történő egységes és magas szintű ellenőrzések és a schengeni vízumok hatékony feldolgozása révén, összhangban az Unió alapvető szabadságokkal és emberi jogokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásával.

6. sz. konkrét célkitűzés:

A Jogérvényesülés program általános célkitűzéséhez szorosan kapcsolódó igazságügyi együttműködésre és bűnmegelőzési aspektusokra vonatkozó azon drogpolitikai kezdeményezések támogatása, amelyek nem tartoznak a Belső Biztonsági Alap vagy az egészségügyre vonatkozó harmadik uniós cselekvési program hatálya alá.

7. sz. konkrét célkitűzés:

A kábítószer-használat és a kábítószer-kereskedelem, valamint a kábítószerek egyénekre és a társadalomra gyakorolt káros hatásainak visszaszorításához való hozzájárulás az új kábítószerek elérhetőségének csökkentésére, valamint a kábítószer-kereslet csökkentését célzó szolgáltatások minőségének és a kábítószer-kínálat megértésének javítására irányuló intézkedésekkel, a kábítószerek kockázataira vonatkozó figyelemfelkeltési intézkedések támogatásával, a kezelés hatékonyságának javításával és a kábítószerek elleni határokon átnyúló operatív együttműködés támogatásával.

A tevékenységalapú irányítás / tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett tevékenység(ek)

Kábítószer-ellenes fellépés

1.4.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)

Tüntesse fel, milyen hatásokat gyakorolhat a javaslat/kezdeményezés a kedvezményezettekre/célcsoportokra.

Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó hatékony és eredményes riasztási rendszer és kockázatértékelési eljárás biztosítása az új pszichoaktív anyagok által okozott súlyos károk kezdeményező kivédése, azonosítása, ellenőrzése, megelőzése és az azokra való reagálás érdekében, valamint annak érdekében, hogy a káros új pszichoaktív anyagok az [(EU) .../... irányelvvel módosított] 2004/757/IB tanácsi kerethatározat alapján valamennyi tagállamban büntetendők legyenek.

1.4.4.Eredmény- és hatásmutatók

Tüntesse fel a javaslat/kezdeményezés megvalósításának nyomon követését lehetővé tevő mutatókat.

1. eredménymutató (6. célkitűzés):

Az annak érdekében értékelt (beleértve szükség esetén a tesztelést is) új pszichoaktív anyagok száma, hogy az EU vagy a tagállamok az emberi fogyasztással kapcsolatos kockázat típusától és szintjétől függően megfelelő intézkedéseket hozhassanak a fogyasztók védelmére.

3. eredménymutató (7. célkitűzés):

Az annak érdekében kockázatértékelés (beleértve szükség esetén a tesztelést is) alá vont, több tagállam által bejelentett és a jelek szerint kockázatot hordozó új pszichoaktív anyagok kockázatértékelésének mértéke, hogy az EU és a tagállamok megfelelő intézkedéseket hozhassanak a fogyasztók védelmére.

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása

1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek)

–    Az egyének egészségének a káros új pszichoaktív anyagokkal járó kockázatokkal szembeni védelme

–    A[z] [(EU) .../... irányelvvel módosított] 2004/757/IB tanácsi kerethatározat alapján a káros új pszichoaktív anyagok büntetendővé tételéről szóló uniós szintű döntéshozatal jogalapjának létrehozása

–    Az új pszichoaktív anyagok gyors azonosítását és értékelését lehetővé tevő kapacitások javítása

1.5.2.Az uniós részvételből adódó többletérték

A megerősített riasztási rendszer fokozná a tagállamok közötti információcserét, és egyértelmű hozzáadott értéket képviselne azáltal, hogy a tagállamok a potenciális közegészségügyi veszélyek előrejelzését elősegítő riasztást kapnának a más tagállamokban felbukkanó potenciálisan káros anyagokról. Az új pszichoaktív anyagok kockázatának uniós szintű értékelése azzal a hozzáadott értékkel járna, hogy az egész Unióban összesíthetők lennének a tudományos erőforrások és a vizsgálati kapacitások, és egy anyagról a rendelkezésre álló legjobb adatok lennének biztosíthatók, ami szilárd alapot nyújtana a[z] [(EU) .../... irányelvvel módosított] 2004/757/IB tanácsi kerethatározaton alapuló, az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos uniós szintű döntéshozatalhoz.

1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága

Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló 2005/387/IB tanácsi határozaton alapuló jelenlegi rendszer túl lassú az új pszichoaktív anyagok gyorsan növekvő számának hatékony kezeléséhez.

1.5.4.Egyéb releváns eszközökkel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergia

Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó fellépés összhangban áll az Unió stratégiai szakpolitikai dokumentumaival, különös tekintettel az európai biztonsági stratégiára 22 és a 2013–2020-as időszakra szóló, kábítószer elleni uniós stratégiára. Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó uniós fellépés továbbá teljes mértékben összhangban áll az ENSZ-szintű intézkedésekkel.

1.6.Az intézkedés és a pénzügyi hatás időtartama

◻ A javaslat/kezdeményezés határozott időtartamra vonatkozik

–◻ A javaslat/kezdeményezés időtartama: ÉÉÉÉ [HH/NN]-tól/-től ÉÉÉÉ [HH/NN]-ig

–◻Pénzügyi hatás: ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig

☒ A javaslat/kezdeményezés határozatlan időtartamra vonatkozik

–◻ Beindítási időszak: 2017-től 2020-ig

–◻ azt követően: rendes ütem.

1.7.Tervezett irányítási módszer(ek) 23

◻ Bizottság általi közvetlen irányítás

–◻ a Bizottság szervezeti egységein keresztül, ideértve az uniós küldöttségek személyzetét

–◻ végrehajtó ügynökségen keresztül

◻ Megosztott irányítás a tagállamokkal

☒ Közvetett irányítás, a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatoknak a következőkre történő átruházásával:

–◻ harmadik országok vagy az általuk kijelölt szervek

–◻ nemzetközi szervezetek és ügynökségeik (nevezze meg)

–◻ az EBB és az Európai Beruházási Alap

–☒ a költségvetési rendelet 208. és 209. cikkében említett szervek

–◻ közjogi szervek

–◻ magánjog alapján működő, közfeladatot ellátó szervek, olyan mértékben, amennyiben megfelelő pénzügyi garanciákat nyújtanak

–◻ a valamely tagállam magánjoga alapján működő, köz- és magánszféra közötti partnerség végrehajtásával megbízott és megfelelő pénzügyi garanciákat nyújtó szervek

–◻ az EUSZ V. címének értelmében a KKBP terén konkrét fellépések végrehajtásával megbízott, és a vonatkozó alap-jogiaktusban meghatározott személyek.

–Egynél több irányítási módszer feltüntetése esetén kérjük, adjon részletes felvilágosítást a „Megjegyzések” rovatban.

Megjegyzések

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések

Gyakoriság és feltételek

A Kábítószer és a Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjáról szóló 1920/2006/EK rendelet 23. cikke szerint hatévente sor kerül a Megfigyelőközpont külső értékelésére, amely egybeesik a Megfigyelőközpont két egymást követő hároméves munkaprogramjának befejezésével.

A Kábítószer és a Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjáról szóló 1920/2006/EK rendelet 9. cikkének (7) bekezdése szerint „[a]z igazgatóság elfogadja a Megfigyelőközpont tevékenységéről szóló éves beszámolót és június 15-ig megküldi az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság, a Számvevőszék és a tagállamok részére”.

2.2.Irányítási és kontrollrendszer

2.2.1.Felismert kockázat(ok)

A végrehajtás esetleges késése, amelyet rendszeres nyomon követéssel kell csökkenteni

2.2.2.A működő belső kontrollrendszerrel kapcsolatos információk

A módosított rendelet alkalmazására vonatkozó szabványos bizottsági ellenőrzési/kötelezettségszegési eljárások

2.2.3.Az ellenőrzések költsége és haszna, a várt hibaarány értékelése

Nem alkalmazandó, mert nem tártak fel kockázatot

2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó intézkedések

Tüntesse fel a meglévő vagy tervezett megelőző és védintézkedéseket.

A Kábítószer és a Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjáról szóló 1920/2006/EK rendelet 16. cikke szerint a csalás, a korrupció és a Közösségek pénzügyi érdekeit érintő egyéb jogellenes tevékenységek elleni küzdelem céljából az 1073/1999/EK rendelet rendelkezéseit a Megfigyelőközpontra korlátozás nélkül alkalmazni kell.

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA

3.1.A többéves pénzügyi keret mely fejezetét/fejezeteit és a költségvetés mely kiadási tételét/tételeit érintik a kiadások?

Jelenlegi költségvetési tételek

A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési tételek sorrendjében.

A többéves pénzügyi keret fejezete

Költségvetési tétel

Kiadás
típusa

Hozzájárulás

Szám
3. fejezet

diff./nem diff. 24  

EFTA-országoktól 25

tagjelölt országoktól 26

harmadik országoktól

a költségvetési rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében

Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA)

18 06 02

diff.

NEM

NEM

NEM

NEM

Létrehozandó új költségvetési tételek – nem alkalmazandó

A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési tételek sorrendjében.

A többéves pénzügyi keret fejezete

Költségvetési tétel

Kiadás
típusa

Hozzájárulás

Szám
[…][Megnevezés………………………………………]

diff./nem diff.

EFTA-országoktól

tagjelölt országoktól

harmadik országoktól

a költségvetési rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében

[…][XX.YY.YY.YY]

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

3.2.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás

3.2.1.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás összegzése

millió EUR (három tizedesjegyig)

A többéves pénzügyi keret
fejezete

Szám

3. fejezet

EMCDDA



2017. év 27



2018. év



2019. év



2020. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

• Operatív előirányzatok

Költségvetési tétel száma 18 06 02

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1)

15,1356

15,1356

15,2866

15,5886

61,1464

Kifizetési előirányzatok

(2)

15,1356

15,1356

15,2866

15,5886

61,1464

Költségvetési tétel száma

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

Kifizetési előirányzatok

(2 a)

Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok 28  

Költségvetési tétel száma

(3)

1

1

1

1

Az EMCDDA-hoz tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=1+1a +3

15,1356

15,1356

15,2866

15,5886

61,1464

Kifizetési előirányzatok

=2+2a

+3

15,1356

15,1356

15,2866

15,5886

61,1464



• Operatív előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

15,1356

15,1356

15,2866

15,5886

61,1464

Kifizetési előirányzatok

(5)

15,1356

15,1356

15,2866

15,5886

61,1464

• Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

A többéves pénzügyi keret
3. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=4+ 6

15,1356

15,1356

15,2866

15,5886

61,1464

Kifizetési előirányzatok

=5+ 6

15,1356

15,1356

15,2866

15,5886

61,1464

Amennyiben a javaslat/kezdeményezés több fejezetet is érint: nem alkalmazandó

• Operatív előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

Kifizetési előirányzatok

(5)

• Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

A többéves pénzügyi keret
1–4. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

(Referenciaösszeg)

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=4+ 6

Kifizetési előirányzatok

=5+ 6





A többéves pénzügyi keret
fejezete

5

„Igazgatási kiadások”

millió EUR (három tizedesjegyig)



2017. év



2018. év



2019. év



2020. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

FŐIGAZGATÓSÁG: Migrációügyi és Uniós Belügyi Főigazgatóság (DG HOME)

• Humánerőforrás

0 402

0 402

0 402

0 402

1,6080

• Egyéb igazgatási kiadások

Migrációügyi és Uniós Belügyi Főigazgatóság ÖSSZESEN

Előirányzatok

0 402

0 402

0 402

0 402

1,6080

A többéves pénzügyi keret
5. FEJETETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN
 

(Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat)

0 402

0 402

0 402

0 402

1,6080

millió EUR (három tizedesjegyig)



2017. év 29



2018. év



2019. év



2020. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

A többéves pénzügyi keret
1–5. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN
 

Kötelezettségvállalási előirányzatok

15,5376

15,5376

15,6886

15,9906

62,7544

Kifizetési előirányzatok

15,5376

15,5376

15,6886

15,9906

62,7544

3.2.2.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

–◻    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után operatív előirányzatok felhasználását

–☒    A javaslat/kezdeményezés az alábbi operatív előirányzatok felhasználását vonja maga után:

Kötelezettségvállalási előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

Tüntesse fel a célkitűzéseket és a teljesítéseket*

⇩



2017. év



2018. év



2019. év



2020. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

TELJESÍTÉSEK

Típus 30

Átlagos költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Összesített szám

Összköltség

6. és 7. KONKRÉT CÉLKITŰZÉS 31

– Teljesítés

Rendszerfejlesztés

fejlesztés

1

0,2416

1

0,2416

1

0,0966

1

0,0966

0,676

– Teljesítés

A 6. és 7. konkrét célkitűzés részösszege

1

0,2416

1

0,2416

1

0,0966

1

0,0966

0,676

ÖSSZKÖLTSÉG

1

0,2416

1

0,2416

1

0,0966

1

0,0966

0,676

* A bemutatott teljesítés csak az új pszichoaktív anyagokhoz kapcsolódó új feladatokra vonatkozik.    

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

3.2.3.1.Összegzés

–◻    ◻A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után igazgatási előirányzatok felhasználását.

–☒    ☒A javaslat/kezdeményezés az alábbi igazgatási előirányzatok felhasználását vonja maga után:

millió EUR (három tizedesjegyig)

2017  32

2018

2019

2020

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

A többéves pénzügyi keret
5. FEJEZETE

2017

2018

2019

2020

Humánerőforrás – Migrációügyi és Uniós Belügyi Főigazgatóság, teljes munkaidős egyenérték

0,402

0,402

0,402

0,402

1,6080

Egyéb igazgatási kiadások

A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETE ÖSSZESEN

0,402

0,402

0,402

0,402

1,6080

ÖSSZESEN

0,402

0,402

0,402

0,402

1,6080

A humánerőforrással és más igazgatási kiadásokkal kapcsolatos előirányzat-igényeket az adott főigazgatóság rendelkezésére álló, az intézkedés irányításához rendelt előirányzatokkal és/vagy az adott főigazgatóságon belüli átcsoportosítással kell teljesíteni. A források adott esetben a költségvetési korlátok betartása mellett kiegészíthetők az éves elosztási eljárás keretében az irányító főigazgatósághoz rendelt további juttatásokkal.

3.2.3.2.Becsült humánerőforrás-szükségletek

–◻    A javaslat/kezdeményezés nem igényel humánerőforrást.

–☒    A javaslat/kezdeményezés az alábbi humánerőforrás-igénnyel jár:

A becsléseket teljes munkaidős egyenértékben kell kifejezni



N. év



N+1 . év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

• A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

18 01 01 01 (a központban és a bizottsági képviseleteken)

3

3

3

3

XX 01 01 02 (a küldöttségeknél)

XX 01 05 01 (közvetett kutatás)

10 01 05 01 (közvetlen kutatás)

•Külső munkatársak teljes munkaidős egyenértékben (FTE) 33 kifejezve 

XX 01 02 01 (AC, END, INT a teljes keretből)

XX 01 02 02 (AC, AL, END, INT és JED a küldöttségeknél)

XX 01 04 yy 34

– a központban

– a küldöttségeknél

XX 01 05 02 (AC, END, INT közvetett kutatásban)

10 01 05 02 (AC, END, INT közvetlen kutatásban)

Egyéb költségvetési tétel (kérjük megnevezni)

ÖSSZESEN

3

3

3

3

XX az érintett szakpolitikai terület vagy költségvetési cím.

A humánerőforrás-igényeknek az adott főigazgatóság rendelkezésére álló, az intézkedés irányításához rendelt és/vagy az adott főigazgatóságon belül átcsoportosított személyzettel kell eleget tenni. A források adott esetben a meglévő költségvetési korlátok betartása mellett kiegészíthetők az éves elosztási eljárás keretében az irányító főigazgatósághoz rendelt további juttatásokkal.

Az elvégzendő feladatok leírása:

Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak

A Bizottság képviselete az ügynökség igazgatóságában. Az éves munkaprogrammal kapcsolatos bizottsági vélemény elkészítése és végrehajtásának nyomon követése. Az Ügynökség költségvetése elkészítésének felügyelete és a költségvetés végrehajtásának nyomon követése. Az ügynökség támogatása tevékenységeinek uniós szakpolitikáknak megfelelő kialakításában, ideértve a szakértői üléseken való részvételt.

Külső munkatársak

3.2.4.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség

–☒    A javaslat/kezdeményezés összeegyeztethető a jelenlegi többéves pénzügyi kerettel.

–◻    A javaslat/kezdeményezés miatt szükséges a többéves pénzügyi keret vonatkozó fejezetének átprogramozása.

Fejtse ki, miként kell átprogramozni a pénzügyi keretet: tüntesse fel az érintett költségvetési tételeket és a megfelelő összegeket.

–◻    A javaslat/kezdeményezés miatt szükség van a rugalmassági eszköz alkalmazására vagy a többéves pénzügyi keret felülvizsgálatára.

Fejtse ki a szükségleteket: tüntesse fel az érintett fejezeteket és költségvetési tételeket és a megfelelő összegeket.

3.2.5.Harmadik felek részvétele a finanszírozásban

–☒    A javaslat/kezdeményezés nem irányoz elő harmadik felek általi társfinanszírozást.

–A javaslat/kezdeményezés az alábbi becsült társfinanszírozást irányozza elő:

előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)



N. év



N+1. év



N+2. év



N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

Összesen

Tüntesse fel a társfinanszírozó szervet 

Társfinanszírozott előirányzatok ÖSSZESEN

3.3.A bevételre gyakorolt becsült pénzügyi hatás

–☒    A javaslatnak/kezdeményezésnek nincs pénzügyi hatása a bevételre.

–◻    A javaslatnak/kezdeményezésnek van pénzügyi hatása – a bevételre gyakorolt hatása a következő:

–◻    a javaslat a saját forrásokra gyakorol hatást

–◻    a javaslat az egyéb bevételekre gyakorol hatást

millió EUR (három tizedesjegyig)

Bevételi költségvetési tétel:

Az aktuális költségvetési évben rendelkezésre álló előirányzatok

A javaslat/kezdeményezés hatása 35



N. év



N+1. év



N+2. év



N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

… jogcímcsoport

Az egyéb címzett bevételek esetében tüntesse fel az érintett kiadáshoz tartozó költségvetési tétel(eke)t.

Ismertesse a bevételre gyakorolt hatás számításának módszerét.

(1) 2016. évi uniós kábítószer-piaci jelentés, 28. o.
(2) Az ENSZ-közgyűlés A/RES/S-30/1 határozata.
(3) COM(2013) 619 final.
(4) COM(2013) 618 final.
(5) HL L 127., 2005.5.10., 32. o. A különböző szakpolitikai alternatívákat a javaslatokat kísérő hatásvizsgálatban (SWD(2013) 319 final) vizsgálták meg.
(6) A P7_TA(2014)0453 európai parlamenti dokumentum.
(7) Összefoglaló jegyzőkönyv, a 2016. május 27-i 7908/1/16 REV 1 tanácsi dokumentum.
(8) COM(2015) 185 final.
(9) HL L 335., 2004.11.11., 8. o.
(10) SWD(2013) 319 final, 46. o.
(11) HL C , , . o.
(12) HL C , , . o.
(13) A Tanács 1997. június 16-i 97/396/IB együttes fellépése az új szintetikus kábítószerekre vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről (HL L 167., 1997.6.25., 1. o.).
(14) A Tanács 2005. május 10-i 2005/387/IB határozata az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről (HL L 127., 2005.5.20., 32. o.).
(15) A Tanács 2004. október 25-i 2004/757/IB kerethatározata a tiltott kábítószer-kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról (HL L 335., 2004.11.11., 8. o.).
(16) Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 12-i 1920/2006/EK rendelete a Kábítószer és a Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjáról (HL L 376., 2006.12.27., 1. o.).
(17) Az Európai Parlament és a Tanács 2001. november 6-i 2001/83/EK irányelve az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről (HL L 311., 2001.11.28., 67. o.).
(18) Az Európai Parlament és a Tanács 2001. november 6-i 2001/82/EK irányelve az állatgyógyászati készítmények közösségi kódexéről (HL L 311., 2001.11.28., 1. o.).
(19) Az Európai Parlament és a Tanács 2001. április 4-i 2001/20/EK irányelve az emberi felhasználásra szánt gyógyszerekkel végzett klinikai vizsgálatok során alkalmazandó helyes klinikai gyakorlat bevezetésére vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről (HL L 121., 2001.5.1., 34. o.).
(20) Tevékenységalapú irányítás: ABM (Activity Based Management), tevékenységalapú költségvetés-tervezés: ABB (Activity Based Budgeting).
(21) A költségvetési rendelet 54. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint.
(22) COM(2015) 185 final.
(23) Az egyes irányítási módszerek ismertetése, valamint a költségvetési rendeletre való megfelelő hivatkozások megtalálhatók a Költségvetési Főigazgatóság honlapján: http://www.cc.cec/budg/man/budgmanag/budgmanag_hu.html
(24) Diff. = Differenciált előirányzatok / Nem diff. = Nem differenciált előirányzatok.
(25) EFTA: Európai Szabadkereskedelmi Társulás.
(26) Tagjelölt országok és adott esetben a nyugat-balkáni potenciális tagjelölt országok.
(27) Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának első éve.
(28) Technikai és/vagy igazgatási segítségnyújtás, valamint uniós programok és/vagy intézkedések végrehajtásához biztosított támogatási kiadások (korábban: BA-tételek), közvetett kutatás, közvetlen kutatás.
(29) Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának első éve.
(30) A teljesítés a nyújtandó termékekre és szolgáltatásokra vonatkozik (pl. finanszírozott diákcserék száma, épített utak hossza kilométerben stb.).
(31) Az 1.4.2. szakaszban („Konkrét célkitűzések…”) feltüntetett célkitűzés.
(32) Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának első éve.
(33) AC=szerződéses alkalmazott; AL=helyi alkalmazott; END=kirendelt nemzeti szakértő; INT=kölcsönmunkaerő (átmeneti alkalmazott); JED=küldöttségi pályakezdő szakértő.
(34) Az operatív előirányzatokból finanszírozott külső munkatársakra vonatkozó részleges felső határérték (korábban: BA-tételek).
(35) A tradicionális saját források (vámok, cukorilletékek) tekintetében nettó összegeket, vagyis a 25 %-kal (beszedési költségek) csökkentett bruttó összegeket kell megadni.