2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/31


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A testápoló szerek, higiéniai és szépségápolási termékek európai iparágának megerősítése

(saját kezdeményezésű vélemény)

(2017/C 034/05)

Előadó:

Madi SHARMA

Társelőadó:

Dirk JARRÉ

Közgyűlési határozat:

2016.1.21.

Jogalap:

Eljárási szabályzat 29. cikk (2) bekezdés

 

saját kezdeményezésű vélemény

 

 

Illetékes szekció:

CCMI

Elfogadás a szekcióülésen:

2016.9.28.

Elfogadás a plenáris ülésen:

2016.10.20.

Plenáris ülés száma:

520.

A szavazás eredménye:

(mellette/ellene/tartózkodott)

181/1/1

1.   Következtetések és politikai ajánlások

1.1.

Európa mindig kulcsfontosságú szerepet játszott a testápolási, a higiéniai és a szépségápolási termékek gyártásában, innovációjában és fejlesztésében. Az utóbbi időben az ágazatban betöltött vezető szerepe folyamatosan gyengül a globális verseny miatt és azon körülmények következtében, amelyek figyelmen kívül hagyják az innovációs technológiai nyomást és azt a kereskedelmi realitást, hogy meg kell őrizni a versenyképességet.

1.2.

Ez a vélemény azt vizsgálja, hogy miként erősíthető az európai testápolási, higiéniai és szépségápolási termékek iparága, kiváltképp a kozmetikai termékekről szóló 1223/2009/EK rendeletben említett termékek tekintetében. „Kozmetikai termék” minden olyan anyag vagy keverék, amely azt a célt szolgálja, hogy az emberi test különböző külső részeivel (hámréteg, haj és testszőrzet, körmök, ajkak és külső nemi szervek) vagy a fogakkal és a szájüreg nyálkahártyájával érintkezésbe kerüljön, kizárólag vagy elsősorban azok tisztítása, illatosítása, kinézetük megváltoztatása, védelme, megfelelő állapotban tartása céljából, vagy a testszag megszüntetése érdekében; a lenyelés, belégzés, befecskendezés vagy beültetés útján az emberi testbe kerülő anyagok vagy keverékek nem tartoznak a kozmetikai termékek körébe.

1.3.

A higiéniai papír és a higiéniai termékek ágazata nem tartozik a kozmetikai termékekről szóló rendelet hatálya alá, azonban, tekintettel az ágazatnak a személyes higiénia terén jelentett többletértékére, számos ajánlásban figyelembe lehet venni azokat.

1.4.

A vélemény nem tér ki a gyógyszerekre, tetoválásokra, tartós sminkekre, szépségápolási szolgáltatásokra, valamint sebészi beavatkozás során vagy eszközök segítségével alkalmazott termékekre, továbbá állatbőrápolási termékekre sem. Mindazonáltal az EGSZB azt ajánlja, hogy az ártalmas vegyi anyagokkal kapcsolatos növekvő fogyasztói aggályok miatt külön dokumentum foglalkozzon valamennyi fent említett területtel.

1.5.

Miközben Európa szakosodott vállalkozásainak innovációs kapacitása elismerésre méltó, az innováció maga és az uniós találmányok gyártása és kereskedelmi hasznosítása a világ más részeire tevődött át, ami súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel jár. Annak érdekében, hogy az „Ipar 4.0” elképzelésén túlhaladjunk, a fejlett biotechnológiai haladás figyelembevételével, megfelelő stratégiák révén kedvező környezetet kell kialakítani, ami nagy mértékben hozzá fog járulni az ipari visszatelepüléshez és az új termékek fejlesztéshez.

1.6.

Az EGSZB – annak elfogadása mellett, hogy az ágazat a fogyasztóvédelem és -biztonság szavatolása érdekében eleve jól szabályozott, további jogszabályok meghozatala szükségtelen, azonban az átláthatóság fokozását fontolóra kellene venni – a következő ágazatspecifikus ajánlásokat teszi:

—

az élettudományokhoz kapcsolódó technológiák, a genomika, a gyógyszerek és az orvostechnikai eszközök fejlesztése, valamint a szépség- és testápolási ágazat nagyobb technológiai konvergenciája,

—

a kis- és nagyvállalkozások közötti, illetve a biotechnikai kutatáson belüli jobb együttműködés,

—

az innovatív kkv-k bevételtermelés nélküli időszakának minimalizálására irányuló stratégiák,

—

kiterjedtebb piackutatás és tudástranszfer az érdekelt felek között a kozmetikai innováció fokozása és az egyénre szabott termékek népszerűsítése érdekében,

—

jobb munkalehetőségek az innováció és az új termékek fejlesztése terén,

—

a környezeti fenntarthatóságot és a körforgásos gazdaságot célzó erőforrás- és hulladékgazdálkodási stratégiák,

—

az állatkísérletek alternatíváira irányuló kutatás kiemelt prioritásként való kezelése, valamint az igazolt alternatív módszerek jogszabályi elfogadása,

—

a biológiai sokféleség védelmére vonatkozó előírások általános érvényesítése, az őslakos népek szellemi tulajdonának tiszteletben tartása és a tisztességes kereskedelem elveinek figyelembevétele,

—

új elképzelések a felhasználói csoportok és a fogyasztók bevonására az új termékek fejlesztésétől az értékelésig,

—

a nemzetközi együttműködés felülvizsgálata az uniós előírások globális szintű hozzáférhetőségének, harmonizációjának és előmozdításának javítása érdekében, a hamisítás elleni küzdelem céljából.

2.   A testápolási ágazat áttekintése

2.1.

A kozmetikai és testápolási termékek napi szükségletet jelentenek több mint 500 millió, valamennyi korcsoporthoz tartozó európai fogyasztó számára. Az érintett termékek sora az olyan mindennapi higiéniai termékektől, mint a szappan, sampon, dezodor vagy fogkrém, az olyan szépségápolási luxuscikkekig terjed, mint a parfüm és a sminkkészlet. Az ágazat egymaga 77 milliárd eurót képvisel (2015), és azon kevés ágazatok egyike volt, amelyeket nem érintett a globális pénzügyi válság. Európa világszinten vezető szerepet tölt be az ágazatban, és a kozmetikai termékek meghatározó exportőre. Az Európán kívüli kereskedelem 17,2 milliárd eurót tett ki 2015-ben.

2.2.

A nagyfokú versenynek köszönhetően a márkaismertség fontos a kozmetikai iparágban. A fogyasztói hűség a megbízható reklámanyagon, a minőségen, a biztonságosságon és az új termékek fejlesztésén alapul, és a divatiparághoz hasonlítható, amelyben szezonális jellegű változó trendek figyelhetők meg.

2.3.

Az ágazatban – amely Európában a kozmetikai iparágban több mint 4 600 kkv-t foglalkoztat – mindenféle méretű vállalkozás megtalálható. A kkv-szegmens hozzávetőleg a piac 30 %-át teszi ki, de egyes uniós tagállamokban ez az arány a 98 %-ot is elérheti. A termékportfólió a nagyvállalatok több mint 20 000 termékes kínálatától a kisebb vállalkozások mintegy 160 termékes kínálatáig terjed. Egy nagy kozmetikai gyártó hozzávetőleg 2 000, egy kkv 600 összetevőt használ, ez a szám mindkét esetben évente közel 4 %-nyi új összetevővel bővül. Ezek az új összetevők jelentős hatással vannak a nyereségességre és a növekedésre.

2.4.

Az európai értékláncban legalább 2 millió főt foglalkoztatnak a gyártástól a viszonteladásig. Csak a gyártás terén 2015-ben 152 000 munkavállalót foglalkoztattak (1), akik között a női munkavállalók aránya (56 %) valamivel nagyobb volt, mint a férfiaké (44 %). Az utóbbi öt év során az iparág a közvetlen és közvetett foglalkoztatottak számát 2,3 %-kal, azaz több mint 39 000 fővel növelte (2).

2.5.

2015-ben a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások hozzávetőleg 1,27 milliárd eurót tettek ki. Az összeg országonként jelentősen eltér. Az iparágban több mint 26 000 tudóst foglalkoztatnak, akik új tudományterületeket kutatnak, új összetevőkkel dolgoznak, különféle receptúrákat fejlesztenek ki és biztonsági értékeléseket hajtanak végre, ami minden évben jelentős számú szabadalom bejegyzését eredményezi az EU-ban.

2.6.

Az európai papíripar, ezen belül a tissue-papír ágazata több mint évi 10 milliárd eurót képvisel, amely a tissue-papír globális piacának 25 %-át jelenti. A jó minőségű tissue-termékek – vagyis papírtörlők, papírzsebkendők, toalettpapír stb. – fokozott felhasználása otthon és az otthonon kívül is az életminőség és az általános higiéniai feltételek javulásának fontos eleme, így ezek a termékek jelentős mértékben hozzájárulnak a testápolási cikkek ágazatához.

2.7.

Az európai ágazat vezető szerepet tölt be az állatkísérletek teljes körű betiltásának terén, ugyanakkor ösztönzi az innovációt és a versenyképességet. Korunk piacának motorja a biztonság és egyben az innováció is, többek között új színpaletták, bőrspecifikus kezelések, öregedésgátló termékek és egyedülálló összetételek kidolgozásával. A fogyasztók folyamatosan bővülő választási lehetőséget, fokozott személyreszabottságot és még nagyobb hatékonyságot igényelnek. A felhasználói preferenciák és elvárások hatékonyabb kielégítése érdekében a fogyasztói csoportokat és szervezeteket rendszerint a fejlesztés lehető legkorábbi szakaszában bevonják a folyamatba.

3.   Európai uniós jogszabályok

3.1.

Az összetevők nyomon követésére és a vizsgálati kritériumokra, többek között az állatkísérletekre vonatkozó tilalomra, valamint a környezetvédelemre és a címkézésre egyaránt vonatkoznak az uniós jogszabályok és iránymutatások. A piacra jutás, a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok és a szabályozási konvergencia szabályozási keretét egyaránt az Európai Bizottság felügyeli.

3.2.

Az 1976-ban elfogadott 76/768/EGK irányelvet felváltó, a kozmetikai termékekről szóló 1223/2009/EK rendeletet 2013 óta alkalmazzák. Célja, hogy harmonizálja a kozmetikai termékek belső piacának és az emberi egészség magas szintű védelmének megvalósítására irányuló szabályokat.

3.3.

A gyártási folyamatoktól és az értékesítési csatornától függetlenül az uniós piacon forgalomba hozott kozmetikai termékeknek biztonságosnak kell lenniük. A kozmetikai termékekről szóló rendelet (beleértve a mellékleteket is) és annak módosításai a kozmetikai termékekben felhasznált valamennyi anyagra vonatkozó szabályozási követelményeket és korlátozásokat meghatározzák. A kozmetikai termék „felelőse” gondoskodik a termék biztonságosságáról, és biztosítania kell, hogy a forgalomba hozatal előtt szakértői biztonsági értékelést végezzenek a terméken. A CosIng, a kozmetikai anyagokra és összetevőkre vonatkozó információk adatbázisa könnyű hozzáférést biztosít az ezen anyagokra vonatkozó adatokhoz. Az emberi egészség és a fogyasztói biztonság magas szintű védelmének biztosítása azt is feltételezi, hogy az illetékes tudományos bizottságok különös figyelmet szenteljenek az olyan foglalkozási csoportokhoz (pl. fodrászok és kozmetikusok) köthető potenciális egészségügyi kockázatoknak, amelyek szakmai tevékenységük gyakorlása során nap mint nap használnak kozmetikai termékeket, és így ezeknek az átlagnépességnél nagyobb mértékben ki is vannak téve.

4.   Az ágazat növekedését célzó stratégiák

4.1.

A versenyképesség megőrzése érdekében a gyártók szüntelen innovációt folytatnak új összetevők felfedezése érdekében, új felhasználási területen hasznosítják a meglévő összetevőket, és személyre szabottabb termékeket hoznak létre. Elszigetelten azonban nem tudják folytatni tevékenységüket, ezért az Európai Bizottságnak, a nemzeti kormányoknak és az érdekelt feleknek együtt kell működniük a növekedést serkentő környezet létrehozása érdekében.

4.2.

Az EGSZB elismeri, hogy az ágazat növekedése előtt álló főbb kihívások hasonlatosak a többi ipari ágazatéhoz, és a következő külön ajánlásokat teszi a testápolási és a kozmetikai ágazattal kapcsolatosan:

4.2.1.

Az élettudományokhoz kapcsolódó technológiák, köztük a genomkutatás és a szépség- és testápolási ágazat nagyobb konvergenciája jobban elősegítené a termékek diverzifikációját. A bőr az emberi test legnagyobb szerve. A kozmetikai szerek bőrön történő alkalmazása és a gyógyászati készítményekkel való kezelés között azonban egyre inkább eltűnik a különbség. Figyelembe kell venni bizonyos hatásokat, mint a bőrirritációkat, allergiákat és a bőrrákot is. A kulcsfontosságú egészségügyi területeket – köztük a gyógyszeripart, a gyógyászattechnikai ágazatot, a biotechnikai ágazatot, a digitális egészségügyi szolgáltatásokat – átfogó EIT Egészséghez (3) hasonló kezdeményezések jó példát jelentenek az együttműködésre. A kozmetikai termékek jobb személyes higiéniához vezetnek, emellett jóléti előnyöket és/vagy életmódtényezők javulását (a szabályozásban nem elismert olyan kedvező hatások, mint a stressz csökkentése, a nagyobb önbizalom vagy a jobb alvás) is eredményezik. A kozmetikai cikkek, bár nem gyógyszerkészítmények, a bőrrel és annak funkciójával foglalkozó kifinomult tudományon alapulnak. A kozmetikai cikkek fejlesztése ezért profitálhat a biológiai tudományok más területein, főként a gyógyszeriparban tett előrelépésekből. Ösztönözni kell, hogy a kutatási együttműködés a személyre szabott életmód- és jóléti termékek tervezése révén az individualizációra irányuljon.

4.2.2.

A kis- és nagyvállalkozások közötti jobb együttműködés, az ágazatspecifikus inkubátorházak (4) vagy klaszterek kialakítása mellett, növelheti a versenyképességet és fokozhatja a növekedést. Valamennyi kozmetikai terméken szakértői biztonsági értékelést hajtanak végre a forgalomba hozataluk előtt, ami adminisztratív vagy pénzügyi téren korlátot jelenthet a kisebb vállalkozások számára. Bár kulcsfontosságú a biztonsági értékelés fenntartása, a kisebb innovatív vállalkozások számára lehetővé kell tenni egy sor olyan vállalkozástámogató intézkedés alkalmazását, amelyek segíthetik őket az innováció és az új termék fejlesztése, valamint a végső termék sikeres forgalomba hozatala közötti fejlesztési időszakban, így csökkentve a kudarc kockázatát. Ilyen intézkedések lehetnének az információ jobb megosztása a technológia és a tudás átadása révén; együttműködés a beruházási lehetőségek érdekében; a költségek csökkentésének elemzése és a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés biztosítása (5). Továbbá a kormányoknak át kell helyezniük a gyártással kapcsolatos gondolkodásmódjuk fókuszát a helyi termelés támogatása és az európai munkahelyteremtés felé.

4.2.3.

A tudományos világ, az iparág és a fogyasztók körében megvalósuló kiterjedtebb piackutatás és adatszolgáltatás a tudástranszfer révén fokozza a növekedést. A testápolási trendek elmozdultak az ökológiai, természetes, UVA- és UVB-sugárzás ellen védő, érett korosztálynak szánt és öregedés elleni termékek irányába, kiterjesztve az innováció célterületeit. Jelenleg a menopauzával és az idősödéssel kapcsolatos innováció kínál fejlesztési területet a szépségipar számára, és sokakat céloz meg olyan termékekkel, amelyek segítik őket abban, hogy elégedettek legyenek kinézetükkel és a lehető legjobban érezzék magukat. Az ember genetikai állományának feltérképezése terén bekövetkezett tudományos és technológiai előrelépést, valamint az emberi genom különböző funkcióinak és egyediségének megértése terén elért haladást tekintve a kozmetikai ipar jövője a termékek igen messzire menő személyre szabásában van. Az ezen a téren, az egészségügyi szakmákkal és a tudományos világgal együttműködésben történő kutatás és beruházás kulcsfontosságú szempont az ágazat számára.

4.2.4.

Az alkalmazottak aktívabb részvételének ösztönzése. Az alkalmazottak központi szerepet töltenek be a termékinnovációban, mivel átlátják az ágazatot a fejlesztési folyamattól a fogyasztói visszajelzésekig. Ezért a fokozott konzultáció, többek között a belső vállalkozói készség fejlesztése, segítheti a vállalat növekedését. Az ágazatban sokrétű a foglalkoztatási lehetőségek köre, és a jelenlegi és jövőbeli fejlődéshez elvárt készségeket és kompetenciákat bemutató jobb kommunikáció még vonzóbbá teszi az ágazatot. Európában több mint 514 000 élettudományokat tanuló hallgató (6) foglalkozik új területek kutatásával és az ágazatok közötti együttműködés fokozásának lehetőségeivel. A tudományos élet és az ipar közötti fokozottabb együttműködés ebben az esetben is elősegítené a munkavállalók szélesebb körének az ágazathoz vonzását.

4.2.5.

A kutatás-fejlesztés biztosítására, beruházásra, kutatás-fejlesztési kiadásokra és biztonsági rendelkezésekre van szükség a növekedés fenntartásához. Ehhez fontolóra lehet venni az Európai Unión belüli gyártóipari kutatás-fejlesztésre, szabadalombejegyzésre és az új termékek fejlesztésére irányuló, magán- és közszférabeli finanszírozási mechanizmusokat.

4.2.6.

A szabadalmakkal kapcsolatos jogsértések és a hamisított áruk komoly veszélyt jelentenek az európai nagy- és kisvállalatok nyereségességére, illetve a fogyasztók egészségére nézve. 2006-ban a hamisított parfümök és kozmetikai termékek 3 milliárd eurós bevételkiesést okoztak az EU-nak. A védjegyekhez kapcsolódó szellemi tulajdon fokozottabb védelmét biztosíthatná, ha a gyártási ország is szerepelne a terméken.

4.2.7.

A „kockázatalapú” szabályozás iránti elkötelezettség: Jelenleg az alapanyagokat nem lényegi tulajdonságuk (pl. irritatív) alapján szabályozzák, hanem az alapján, hogy az alapanyag tulajdonságai valóban jelentkezni fognak-e a valós használati feltételek mellett (pl. az irritációs küszöb alatti koncentrációban való használat esetén). Erre a megközelítésre azért nyílik lehetőség, mert a kozmetikai termékek használata jól meghatározott, és teljes kockázatértékelés hajtható végre velük kapcsolatban. Ez nem így van a (nem meghatározott felhasználású) vegyi anyagokra vonatkozó jogszabályok esetében, ahol a jogalkotást a „veszély” lényegi tulajdonsága vezérli. Alapvető fontosságú az iparág jövőbeli innovációs és növekedési képességéhez, hogy az uniós jogszabályokban és szakpolitikákban megfelelően megkülönböztessék egymástól a veszélyt és a kockázatot.

4.2.8.

Területspecifikus összetevők népszerűsítése. A régióspecifikus természetes termékek kutatásának és tanúsításának az oltalom alatt álló földrajzi jelzés (7) (pl. korzikai szalmagyopár) révén történő elősegítésével lehetőség nyílna az EU regionális termékeinek népszerűsítésére, ráirányítva a figyelmet a helyi árukra és a kézműves termékekre. Jelenleg a természetes termékek izotópos nyomon követésének vagy laboratóriumi vizsgálatának költségei akadályt jelentenek a vállalkozók és a kkv-k számára.

4.2.9.

Az állatkísérletek tilalma: A kozmetikai termékekről szóló rendelet kísérleti tilalmakat (kozmetikai késztermékek és kozmetikai összetevők állatokon való kipróbálásának tilalma) és értékesítési tilalmakat (állatokon kipróbált kozmetikai késztermékek és összetevők értékesítésének tilalma az EU-ban) vezetett be. Nincs törekvés ezeknek a tilalmaknak a feloldására, azonban a gyártók az innováció, az új termékek fejlesztése és a kivitel során a következő kihívásokkal szembesülnek:

—

Az igazolt alternatív módszerek jogszabályi elfogadása: A biztonságossági vizsgálatok számos területén sikeresen dolgoztak ki az OECD által hitelesített és elfogadott, az állatkísérletek mellőzésére irányuló stratégiákat. Ezek pontosan képesek előre jelezni egy biológiai rendszer összetett reakcióit, kiváltképp a kozmetikai késztermékek vizsgálata, valamint az összetevő-vizsgálat vonatkozásában bizonyos toxicitási végpontok meghatározása céljával. Ugyanakkor lehetőség nyílik egyes hiányzó biztonsági információk helyettesítésére a már ismert, kémiailag rokon összetevőkre való kereszthivatkozás vagy egy aggályos toxikológiai határérték alkalmazása révén. Alapvető fontosságú, hogy ezeket az igazolt módszereket a szabályozók is elfogadják, hogy az iparág továbbléphessen egy innovatív és állatkísérlet-mentes világ felé.

—

K+F az összetevők és a termékek biztonsági értékelésének javítása érdekében: Állatkísérletek hiányában egyelőre nem áll rendelkezésre a napvédőkhöz hasonló új molekulák biztonsági értékelésére irányuló in vitro vizsgálatok teljes sorozata. Az állatkísérletek nélküli biztonságossági értékelési módszerek kidolgozására irányuló kutatást a köz- és a magánszektornak is támogatnia kellene. Kiemelt feladat a bőr biológiai működésének megértésére irányuló kutatás, melynek célja a bőrrákot megelőző/csökkentő termékek kidolgozása, mivel még mindig egyre gyakoribb a melanóma előfordulása.

—

Kivitel: Számos országban, ahová európai kozmetikai terméket exportálnak, a fogyasztói biztonság keretében előírás a termékek állatokon való tesztelése. Ez egymásnak ellentmondó szabályozási követelményekhez vezet és jelentős kihívást jelent az iparág számára. E kérdés tekintetében globális megállapodásra kell jutni.

4.2.10.

Erőforrás- és hulladékgazdálkodás: A népesség növekedése, a fogyasztás fokozódása és az erőforrások, különösen a víz szűkössé válása a fogyasztókat és az ipart is érintő kérdések a fenntartható fogyasztást és a vállalati társadalmi felelősségvállalást tekintve. Az erőforrás- és hulladékgazdálkodásra is tekintettel lévő környezetbarát termékek gyártása az ágazat egyik prioritása. Az Európai Bizottság körforgásos gazdaságra vonatkozó csomagja és a Cosmetics Europe „Guidelines for Cosmetic Companies, especially SMEs (2012)” (Iránymutatás a kozmetikai vállalatok, különösen kkv-k részére [2012]) című dokumentuma értékes hozzájárulások, de ennél többre van szükség, mert továbbra is jelentős kihívások állnak előttünk. Az ágazat számára fontos erőforrások védelme összekapcsolódik a jelenlegi és jövőbeli nemzedékek közös kincsének tekinthető biológiai sokféleség szükséges védelmével. Az új termékek utáni kutatás nem mehet az őshonos népek és szellemi tulajdonuk kárára. Hasznos és rendkívül fontos, hogy az ágazathoz tartozó vállalkozások körében egyre jobban elterjedjenek a tisztességes kereskedelem elvei és a környezettudatos magatartási kódexek. Hasonló jelentőségű a fogyasztók hozzáállása: nem szabad, hogy elfogadjanak olyan termékeket, melyek előállítási módja ütközik a fenntartható fejlődés elveivel.

4.2.11.

Fokozott átláthatóság: A piacfelügyelet kulcsfontosságú a fogyasztóvédelem biztosításához. A nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok, fogyasztóvédelmi szervezetek, felhasználók és egészségügyi szakemberek közötti nemzeti szintű fokozott együttműködés növelné a fogyasztók bizalmát és az átláthatóságot. Az érdekelt felekkel a termékfejlesztés és az innováció teljes folyamata során konzultációkat kell folytatni. A termékek RAPEX-rendszerben történő bejelentése lehetővé teszi, hogy a fogyasztók nagyobb biztonságot követeljenek meg az ellátási lánc egésze során, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a súlyos veszélyek bejelentésére a lehető legkorábban sor kerüljön. A fogyasztók véleménye szerint a következők tekintetében van szükség nagyobb átláthatóságra:

—

A hatályos jogszabályok következetesebb végrehajtásának biztosítása és egyértelműbb biztonsági értékelés a termék biztonságába vetett fogyasztói bizalom megőrzése érdekében, ugyanakkor pedig a kozmetikai termékekről szóló rendeletnek való megfelelés szintjének növelése, ezen belül a termékek használati módjáról és céljáról szóló átfogóbb, könnyen olvasható címkézés.

—

A fogyasztók félrevezetésének elkerülése érdekében a reklámozás átláthatóságára van szükség az újságcikkekben, hirdetésekben és a termékpromóciókban. A kisebb vállalkozások számára a reklámok magas költsége akadályozó tényezőt jelent. A fizetett reklámokat egyértelműen jelezni kell, ideértve az olyan termékek összehasonlítását is, amelyek bár más márkanév alatt szerepelnek, de ugyanattól a vállalattól származnak.

—

Az ökológiai termékekre vonatkozóan a kozmetikai termékekről szóló rendelet nem határoz meg külön szabályokat. Jelenleg nincsenek olyan, uniós szinten összehangolt szabályok, amelyek meghatározzák az ökológiai termékek kritériumait, ezért az ökológiai összetevőket kis arányban tartalmazó termékek is feltüntethetik az „ökológiai” megjelölést. A fogyasztók így félrevezethetők, és az EU szépségápolási ipara azt kockáztatja, hogy specifikus iránymutatások végrehajtása nélkül elveszti megbízhatóságával kapcsolatos hírnevét.

4.2.12.

Az új piacokon nyíló lehetőségek, köztük a változó fogyasztói vásárlási szokásokkal kapcsolatosak, mint az e-kereskedelem és a közvetlen értékesítés, új értékesítési modelleket kínálnak és határokon átnyúló kereskedelmet tesznek lehetővé. Az e-kereskedelmi ágazatot érintő felmérés kezdeti megállapításai rámutattak, hogy az EU kozmetikai és egészségügyi ágazatában megvizsgált vállalatok fele nem értékesített határon túlra. Bár a kozmetikai vállalatok kihasználják a digitális korszak előnyeit, lehetőségeiket továbbra is korlátozzák olyan szabályozási követelmények, amelyek gyakran egy országhoz kötődnek: a nemzeti nyelven történő címkézés; az állatokon való tesztelésre vonatkozó törvények; kozmetovigilanciai követelmények.

4.2.13.

Kereskedelmi akadályok: Az EU jelentős kereskedelmi többlettel rendelkezik a kozmetikai termékek terén, az Európai Bizottságnak azonban tovább kell szorgalmaznia a konvergencia megvalósítását a kozmetikai termékek szabályozására vonatkozó nemzetközi együttműködéshez hasonló fórumok keretében, valamint a kereskedelmi tárgyalások során, ahol az uniós szabályozás válik nemzetközi szabvánnyá. A kozmetikai termékekről szóló uniós rendelet nyújt továbbra is ösztönző példát a fogyasztók biztonságát illetően a feltörekvő térségek (ASEAN, Oroszország, Latin-Amerika, Kína) számára. Ez lehetőséget biztosít az EU szabályozói és ipara számára, hogy a főbb kiviteli piacokon olyan szabályozási rendszerek kialakításához járuljanak hozzá, amelyek nagymértékben összeegyeztethetőek az uniós rendszerrel.

—

A harmonizáció támogatására van szükség a belső piaci kereskedelem fokozása érdekében. A kereskedelmi akadályokat erősíti az EU-n belül az egységes vámigazgatás hiánya. Minden tagállamban külön ügynökség felel az uniós vámjogért, amelyek igazgatása nem egységes. Az osztályozásra, értékelésre, származásra és vámeljárásokra vonatkozó uniós szabályokat az egyes tagállamokban gyakran eltérő módon, eltérő héa-szintek mellett alkalmazzák.

—

A csalás és hamisítás elleni küzdelem az import tekintetében és az EU-n belül is súlyos probléma. Az EU tagállamainak együtt kell működniük, információt kell cserélniük és sokkal gyorsabban kell válaszlépéseket tenniük a kozmetikai termékek használatának tulajdonítható súlyos nemkívánatos hatások tekintetében. A megtévesztő és hamisított termékek – részben a behozatal növekedésének köszönhető – terjedése a tagállamoknak a termékek nyomon követésére fordítható korlátozott erőforrásaival társulva azt eredményezi, hogy nőnek a fogyasztók egészségét érintő kockázatok.

—

Kereskedelmi megállapodások: A kozmetikai termékek a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségre (TTIP) irányuló tárgyalások egyik kihívásokkal teli fejezete volt. Az uniós szabványok szélesebb körben is elterjedhetnek a TTIP és más kereskedelmi megállapodások hatására, és előmozdíthatják az EU-ban készült termékek hitelességét és az uniós márkák iránti bizalmat, ezáltal több fogyasztót elérő piaci hozzáférést téve lehetővé az uniós vállalatok számára.

Kelt Brüsszelben, 2016. október 20-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Georges DASSIS


(1)  Eurostat.

(2)  Forrás: Cosmetics Europe.

(3)  www.eithealth.eu

(4)  http://www.biocity.co.uk/medicity/nottingham

(5)  HL C 13., 2016. 1. 15., 152. o.

(6)  Euromonitor International.

(7)  http://ec.europa.eu/agriculture/quality/schemes/index_en.htm