Brüsszel, 2016.5.25.

COM(2016) 284 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet) hatékony érvényesülésének értékeléséről


Bevezetés: gazdasági, politikai és jogi környezet

Az EU-ban a gazdasági növekedés fenntartása érdekében a Bizottság a 2015-ben elfogadott Digitális Egységes Piaci Stratégiában 1 és Egységes Piaci Stratégiában 2 rögzítette a határokon átnyúló – mind online, mind offline – fogyasztói piacok lehetőségeinek felszabadításával kapcsolatos céljait. Első lépésként a Bizottság azt javasolta, hogy uniós jogi keretet a digitális tartalomszerződéseket és az online áruértékesítést érintő fennmaradt szabályozási hiányosságok kezelése útján tegyék teljessé. 3 Intézkedéseket tett a platformok szerepének, a földrajzi értékesítési korlátozások és az együttműködésen alapuló gazdaság hatásának értékelésére. Emellett hangsúlyozta, hogy a jogszabályokat hatékony és egységes jogérvényesítéssel kell támogatni, továbbá biztosítani kell, hogy a belső piaci szabályok a tervezett gazdasági előnyöket közvetítsék az EU gazdasága számára.

A bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a fogyasztóvédelmi szabályoknak való megfelelés még mindig olyan kérdés, amely befolyásolja a fogyasztók és a kereskedők bizalmát a határokon átnyúló piacokon az EU-ban (lásd az alábbi keretes részt).

A legfontosabb adatok

Fogyasztói érdeksérelem a határokon átnyúló ügyletekben: öt online ágazat (ruházat, elektronikai cikkek, szabadidő, fogyasztói kölcsön és szervezett utazások) reprezentatív mintájának konzervatív becslése alapján az látszik, hogy az Unióban az online kereskedők 37 %-a nem tartja tiszteletben a fogyasztóvédelmi jogot. Ennek következtében a fogyasztók kára körülbelül 770 4 millió EUR évente egyedül a vizsgálat ágazatokban. Úgy becsülik, hogy megerősített jogérvényesítési együttműködés a nem-megfelelés jelentős csökkenéséhez vezethet: a honlapoknak az elmúlt években a nemzeti hatóságok által végzett összehangolt szűrése és kijavítása (online ellenőrzési akciók) javulást hozott a megfelelés szintjében: a kezdeti vizsgálati szakaszban mért (ágazatonként eltérő) 20–40 %-ról egy év után 80 % feletti szintre 5 .

Fogyasztói bizalom a határokon átnyúló ügyletekben: Egy 2014-es Eurostat felmérés 6 szerint a fogyasztók mindössze 15 %-a 7 számolt be arról, hogy más uniós tagállamból vásárolt online, miközben 44 %-uk vásárolt a saját országában. A fogyasztói eredménytábla 8 2015-ös kiadása szerint, míg az uniós fogyasztók 61 %-a érzi biztonságosnak az interneten keresztül történő vásárlást a saját országában levő kiskereskedőtől, egy másik uniós tagállamban található kereskedőtől való vásárlást csak 38 %-uk érzi biztonságosnak. A megerősített határokon átnyúló jogérvényesítés és a csökkentett fogyasztói érdeksérelem megerősítené a fogyasztói bizalmat, ezáltal fokozná a határokon átnyúló e-kereskedelmi tranzakciókat.

Alacsony hajlandóság a határokon átnyúló online eladásra: A kiskereskedelmen belül az e-kereskedelmi piaci részesedése továbbra is alacsonyabb Európában, mint az Egyesült Államokban: 2014-ben 7,2 % volt az USA 11,6 %-ával szemben. Ugyanebben az évben 9 az uniós kiskereskedők mindössze 12 %-a értékesített online más tagállami fogyasztók számára, a saját országán belül viszont háromszor annyinak (37 %) 10 .

A fogyasztóvédelmi jog érvényesítése elsődlegesen a tagállamok felelőssége. Ugyanakkor különösen a digitális környezetben, ahol a tranzakciók nem ismernek határokat, csak a nemzeti hatóságok együttműködése útján lehet hatékonyan kezelni a határokon átnyúló kontextusban történő fogyasztóvédelmi jogsértéseket. A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendeletet 2004-ben fogadták el, hogy hivatalos együttműködési keretet hozzanak létre a nemzeti jogérvényesítési hatóságok 11 között a határokon átnyúló dimenziót érintő problémás gyakorlatok kezelésére.

A növekedés felszabadításához szükséges eszközök értékelése körében az egységes digitális piaci stratégia kiemeli, hogy „az eredményessé tételéhez szükség van a fogyasztóvédelmi szabályok elektronikus és digitális vásárlás esetén történő gyorsabb, agilisabb és következetesebb érvényesítésére is”. És a Bizottság vállalta, hogy „egyértelműsítik és kialakítják a végrehajtási hatóságok hatásköreit, valamint a jogsértések gyorsabb felderítése érdekében jobban összehangolják a piacfigyelő tevékenységeket és a riasztási mechanizmusokat.” Emellett az egységes piaci stratégia hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy a jogérvényesítési együttműködés kezelje a földrajzi szempontokon alapuló indokolatlan kereskedelmi megkülönböztetést: „(a jövőbeli intézkedéseknek) együtt kell járniuk az egyes tagállamok hatékonyabb jogérvényesítési fellépésével, amelyet – amint a digitális egységes piaci stratégia is hangsúlyozta – tovább kell erősíteni a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet reformjának keretében” 12 .

A fent említett stratégiák kiterjedtek a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet 13 21a. cikkében írt értékelésre is, amely 2012-ben indult a rendelet hatékonyságának javítása érdekében.

A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet 21a. cikke valóban azt követeli meg, hogy a Bizottság – a rendelet elfogadása után tíz évvel – az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak benyújtott jelentésben értékelje annak működési mechanizmusait, mellékleteit és hatékony érvényesülését. Felhívja a Bizottságot, hogy adott esetben tegyen jogalkotási javaslatot a rendelet módosítására. A cikk előírása szerint a Bizottság elvégezte a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet működésének alapos értékelését, amelynek eredményeit ebben a jelentésben mutatja be. Az értékelés elemző lépéseihez tartozott egy külső értékelés (2012) 14 , a nyilvános konzultáció 15 (2013–2014), a jogérvényesítésnek szentelt fogyasztóvédelmi csúcs 2013-ban 16 , kettő kétévenkénti jelentés 2009-ben és 2012-ben, és a Bizottság 2014-es jelentése a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet működéséről 17 . Mivel az értékelés rámutatott a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet fejlesztésének és modernizálásának szükségességére, a különböző lehetőségek részletes hatástanulmányát 2015-ben végezték el, hogy felmérjék, szükség van-e a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet módosítását célzó jogalkotási javaslatra.

1.A fogyasztóvédelmi együttműködés működési mechanizmusai hatékony érvényesülésének értékelése

Jelenleg a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet alá az uniós fogyasztói és marketingjogi vívmányok 18 20 irányelve és rendelete tartozik. Célja, hogy biztosítsa az e jogszabályoknak való megfelelést, védje a fogyasztók kollektív gazdasági érdekeit, és megvédje a törvényesen működő vállalkozásoknak a tisztességtelen versenytársaktól, továbbá biztosítja a kiskereskedelmi piacok zavartalan működését az egész Unióban. Működési mechanizmusokat határoz meg a nemzeti végrehajtó hatóságok közötti együttműködésre a (tájékoztatásra és végrehajtási intézkedésekre irányuló) kölcsönös segítségnyújtási megkeresések biztosítása és annak révén, hogy lehetővé teszi az illetékes hatóságok számára a tevékenységeik összehangolását a vállalkozások által határokon átnyúló kontextusban elkövetett uniós fogyasztóvédelmi jogsértések visszaszorítása érdekében. Ezek a mechanizmusok lehetővé teszik a hatóságoknak, hogy átlépjék a nemzeti joghatósági korlátokat úgy, hogy a saját joghatóságuk területén letelepedett kereskedők problémás gyakorlatát akkor is tudják kezelni, amikor az más uniós tagállamokban levő fogyasztókat károsít.

Az értékelés foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet végrehajtása milyen mértékben vezetett hatékony intézkedések kidolgozásához a fogyasztók kollektív érdekeinek megvédésére az Unión belül 19 . A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet közös minimális hatásköröket határoz meg a nemzeti hatóságok részére, és lehetővé teszi számukra a jogsértések határokon átnyúló megszüntetését. Például 2007 óta különböző gazdasági ágazatokban több, mint 4 500 e-kereskedelmi weboldalt ellenőriztek a megfelelés megemelt szintjéből eredő uniós jog megsértése szempontjából. 20

2014-ben a végrehajtási együttműködés újabb lépéseként összehangolt intézkedéseket vezettek be, amelyek megkövetelik, hogy az érintett kereskedők hagyjanak fel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal az egész Unióban közös érdeklődésre számot tartó területeken (például az autókölcsönzés vagy az alkalmazásba beépített vásárlást kínáló online játékok területén 21 ).

A rendelet célkitűzéseinek relevanciáját érintő pozitív eredmények ellenére a külső értékelés és a nyilvános konzultáció a következő problémákra mutatott rá, amik akadályozzák a rendelet hatékony érvényesülését:

A végrehajtó hatóságok nem elégséges minimális hatásköre a hatékony és zökkenőmentes együttműködéshez, különösen a digitális környezetben 22 . A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet a tagállamok illetékes hatóságait a minimális vizsgálati és végrehajtási jogkörökkel ruházza fel, amelyek szükségesek az együttműködés biztosításához és a rendelet alkalmazásához 23 . Ezek a hatáskörök nélkülözhetetlenek például a bizonyítékok jogilag megalapozott összegyűjtéséhez és országok közötti cseréjéhez. Az értékelésében a kereskedők számos lehetséges kötelességszegését vizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy azokat a jelenlegi fogyasztóvédelmi együttműködési keretek között nem lehet hatékonyan kezelni 24 . A fogyasztóvédelmi együttműködési hatóságoknak különösen abban van korlátozott hatáskörük, hogy információt szerezzenek a digitális környezetben 25 elkövetett jogellenes magatartás mögött álló kereskedő valódi személyazonosságáról, és korlátozott hatáskörük van abban, hogy más hatóságok (például a pénzügyi rendőrség) vagy a harmadik felek (például a domainregisztráló) segítségét kérjék.

Piaci információk elégtelen megosztása 26 . Az e-kereskedelem fejlődése széles körű marketing kampányokat tett lehetővé, amelyek több millió fogyasztót érnek el azonnal. Ez megköveteli, hogy a hatóságok sokkal gyorsabb információszerzési rendszert hozzanak létre, mint amilyenre az offline kereskedelem idejében szükség volt, és hogy gyorsabban és agilisabban tudják újjászervezni a prioritásaikat. A külső értékelés és a Bizottság hatástanulmánya szerint a szabálysértések felderítése későn történik a jelenlegi fogyasztóvédelmi együttműködési riasztási mechanizmus hibás működése és a közös prioritások hiánya miatt 27 . Például a figyelmeztető üzeneteket megkülönböztetés nélkül küldik a fogyasztóvédelmi együttműködési adatbázishoz csatlakozó valamennyi hatóságnak, a prioritástól vagy a relevanciától függetlenül.

A több országot érintő jogsértések kezelési mechanizmusának korlátozottsága 28 . A jelenlegi fogyasztóvédelmi együttműködési kölcsönös jogsegély mechanizmusa (6–8. cikk) elsősorban az olyan jogsértések kezelésére irányul, ahol az egyik országban letelepedett kereskedő egy másik ország fogyasztóit veszi célba. Azonban a belső piac fejlődése a kiskereskedelem felgyorsult nemzetközi dimenzióját hozta magával, amit olyan nagyvállalatok vezetnek, amelyek helyi leányvállalatai ugyanazokat a gyakorlatokat alkalmazzák az egész Unióban. A nemzeti hatóságok ezért gyakran szembesülnek azzal, hogy egyidejűleg hasonló jogsértések történnek a saját piacaikon. 29 A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet rendelkezéseket tartalmaz az ilyen jogsértések elleni küzdelemről. Kimondja, hogy a nemzeti hatóságok összehangolják a tevékenységeiket, hogy következetesen ugyanazt a választ alkalmazzák az uniós jog azonos megsértésére (a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet 9. cikke 30 ). Azonban a külső értékelés 31 rámutat arra, hogy ez nem teszi lehetővé a méretgazdaságosságot, mivel mindegyik hatóság továbbra is önállóan jár el. Ez az érvényesítési erőfeszítések költséges megsokszorozását jelenti: a hatástanulmányról szóló jelentés becslése szerint az összehangolt műveletek révén a tagállamok költségeit egy koordinált uniós eljárásnak köszönhetően a felére lehetne csökkenteni. Ezért uniós szinten magasan koordinált megközelítésekre van szükség és – az ilyen helytelen gyakorlatok uniós nagyságrendje miatt – a Bizottság fontos koordinációs szerepet játszhat az érintett nemzeti hatóságok segítésében 32 . Ahogy a hatásvizsgálati jelentés rámutatott, az autókölcsönzőket és az alkalmazáson belüli vásárlásokat érintő két összehangolt intézkedés révén szerzett tapasztalatok is megerősítették, hogy a 9. cikk szerinti jelenlegi koordinációs keret túl homályos, továbbá különösen nincs jól körülhatárolt és átlátható koordinációs eljárás, nem világos az egyes szereplők szerepe és feladatköre, továbbá nem egyértelműek az intézkedések elmaradásának következményei 33 .

2.A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet mellékletének értékelése

A fogyasztóvédelmi együttműködés irányelveket foglal magában, ahogy azokat a tagállamok jogrendjébe átültették, továbbá a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet mellékletében felsorolt rendeleteket. 2007 óta a melléklet terjedelme fokozatosan bővült, azonban több olyan uniós jogszabály, amely fontos fogyasztói jogokat rögzít, jelenleg a hatályán kívül esik. A külső értékelés arra a következtetésre jutott, hogy egy korlátozott frissítés lehet szükséges a következő szempontok alapján 34 : a fogyasztók kollektív érdekeire gyakorolt hatás; határokon átnyúló vonatkozás; nyilvános érvényesítési dimenzió; és a mellékletben jelenleg szereplő ágazati és horizontális jogszabályokkal való összhang. Ennek alapján az értékelés arra a következtetésre jutott, hogy a mellékletet frissíteni kell, hogy tükrözze az új uniós jogszabályok hatálybalépését. A hatásvizsgálatot követően a következő jogszabályok felvételét javasolták a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet mellékletébe 35 : jelzáloghitel irányelv 36 , a vasúti utasok jogairól szóló rendelet 37 , a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól szóló rendelet 38 és a légiforgalmi szolgáltatások árazási szabályairól szóló rendelet 39 , valamint a fizetési számlákról szóló irányelv 40 . Ezen túlmenően, a 2015-i egységes piaci stratégia arra a következtetésre jutott, hogy a szolgáltatási irányelvből 41 hiányzik egy hatékony határokon átnyúló együttműködési mechanizmus, és ezért annak is szerepelnie kell a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet mellékletében

3.    A követendő út: intelligensebb érvényesítési megoldások – a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet korszerűsítése

A fentiek alapján a Bizottság javasolja a jelenlegi fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet korszerűsítését az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok határokon átnyúló érvényesítésének javítása érdekében.

A hatástanulmány eredménye

A Bizottság javaslatának főbb költség/haszon elemei

A fogyasztók javát szolgálják a jobban működő piacok, a kevesebb vita és a határokon átnyúló vásárlások, különösen online vásárlások magasabb szintű védelme. A megvizsgált öt online piacra vonatkozó becslés szerint a 37 %-os nem-megfelelési arány 10 pontos csökkenése révén az évi 770 millió EUR-ra becsült fogyasztói hátrány körülbelül évi 539 millió EUR-ra, azaz 30 %-kal mérsékelhető 42 . Egy elterjedt gyakorlattal szemben a fogyasztóvédelmi együttműködés keretében hozott bármilyen új intézkedés is lényegesen (például az online játékokban levő alkalmazáson belüli ajánlatok félrevezető marketingje elleni összehangolt fellépés a becslések szerint 68 millió EUR-val) csökkentheti a fogyasztók hátrányát Unió-szerte 43 .

A Bizottság támogatni fogja a tagállamok érvényesítési erőfeszítéseit a fontos uniós léptékű jogsértések ellen, elkerülve ezzel az ugyanazon jogsértésre vonatkozó párhuzamos eljárásokkal járó megsokszorozást. A hatóságok költségmegtakarítást érhetnek el a bizonyítékok újrafelhasználása, a párhuzamosságok kiküszöbölése és a jogérvényesítési intézkedések lehető legnagyobb következetességének biztosítása révén. A visszaélések korábbi felderítése és a prioritások összehangolása nyomán célirányosabb intézkedések tehetők az Unió-szerte elterjedt jogsértések kezelésére. Ez azt eredményezi, hogy a fogyasztóvédelmi együttműködési intézkedéseknek erősebb elrettentő hatása lesz 44 .

Egyes tagállamokban szükség lehet a nemzeti jog kismértékű módosítására, hogy a hatóságok kihasználhassák a bizonyítékok megosztásának és a kibővített hatáskörök előnyeit a határokon átnyúló együttműködés körében. A tagállamok számára a legnagyobb költségét az új jogkörök és eljárások megismerése és képzése jelenti (hatóságonként kb. 3 000 EUR). A kötelező koordinációs eljárás keretében kezdeményezett összehangolt jogérvényesítési intézkedés költsége a becslések szerint kb. 174 000 EUR az összes tagállam számára. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a tagállamok minden esetben kötelesek üldözni az uniós joggal ellentétes gyakorlatokat, és ezért ennek a költsége nem tekinthető olyan kiegészítő költségnek, ami egyébként nem merült volna fel. Az EU egészére kiterjedő összehangolt fellépéseknek köszönhetően összességében középtávon megtakarításokra lehet számítani. A Bizottság további költsége a fokozott koordinációs szerepe miatt várhatóan évi 300 000 EUR alatt marad a személyzeti költségek tekintetében, és azt a humán erőforrások átcsoportosításával kell ellátnia 45 .

Milyen hatást gyakorol a kkv-kra és a versenyképességre?

Az üzleti szektorra nem hárul további jogi kötelezettség. A megerősített határokon átnyúló jogérvényesítés javítja a szabályozási környezetet a kiskereskedelmi piacokon. Ez lehetővé teszi, hogy a vállalkozások – köztük a kkv-k – a termékeik határokon átnyúló marketingje során elkerüljék a jogi tanácsadás költségeit, és biztosak legyenek afelől, hogy ugyanaz az uniós fogyasztóvédelmi jog ugyanúgy érvényesül azokban az országokban is, ahol működni kívánnak. A határokon átnyúló következetesebb jogérvényesítés javítja a tisztességes, jogkövető kereskedők versenyképességét, előmozdítja a versenyt és kiegyenlíti a versenyfeltételeket a belső piacon.

Lesz-e jelentős hatása nemzeti költségvetésre és közigazgatásra?

A nemzeti költségvetésre gyakorolt hatás mérsékeltebb lesz a kiterjedt jogsértések üldözése érdekében egyesített erőforrások által elért megtakarításokhoz képest: egyetlen összehangolt akció, amely felváltja a 28 nemzeti akciót, változó, mintegy 180 000 EUR-tól (abban az esetben, ha összehangolt fellépés eredményeként sikerül egyezségről tárgyalni a kereskedővel) kb. 815 000 EUR-ig (amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és nemzeti végrehajtási intézkedéseket kell indítani a kereskedő ellen) terjedő teljes nettó megtakarítást eredményezhet. 46

Arányosság

A fogyasztói károk és a valamennyi piaci szereplőt érintő tranzakciós költségek csökkenése, az állami beavatkozás hatékonysága, és végső soron a megnövekedett fogyasztói keresletnek köszönhetően várt gazdasági növekedés jelentősen meghaladja a hatóságok és a Bizottság költségeinek mérsékelt emelkedését. Ezért a javaslat arányos választ 47 kínál a határokon átnyúló piacokon a fogyasztóvédelmi szabályok betartásának jelenlegi alacsony szintjére 48 .

A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet javasolt módosításai a következő szempontokat érintik:

Hatály: A rendelet hatályát tisztázni kell, hogy kiterjedjen az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok több tagállamban egyszerre előforduló kiterjedt megsértésére is, függetlenül az érintett gazdasági szereplő szervezeti struktúrájától (pl. függetlenül attól, hogy a kereskedő több országban telepedett le vagy hogy közvetlenül egy regionális bázisról működik). A rendeletet ki kell terjeszteni az olyan jogsértésekre, amelyek viszonylag rövid ideig tartanak (pl. néhány napig tartó megtévesztő reklámkampányok), de amiknek maradandó káros hatása van a fogyasztókra vagy amelyek – megfelelően kezelés hiányában – megismétlődhetnek a jövőben 49 .

Bizonyíték: 50 A riasztási mechanizmus 51 egyértelműségének, gyorsaságának és hatékonyságának fokozása érdekében javasolt a riasztások osztályozása a várható intézkedések szerint. Emellett szükség van a riasztások kommunikálását áramvonalassá tevő mechanizmusra, a szisztematikus adatgyűjtésre és információcserére, valamit arra, hogy az erre felhívott európai fogyasztóvédelmi központok és kereskedői egyesületek a lehetséges jogsértésekre vonatkozó riasztásokat tehessenek közzé a végrehajtó hatóságok tájékoztatására.

A végrehajtó hatóságok minimális hatásköre: A rendeletnek tisztáznia kell az illetékes végrehajtó hatóságok együttműködéséhez szükséges néhány meglévő minimális jogkör hatályát. Különösen azt kell meghatározni, hogy kitől kérhető információ, a döntéseket milyen feltételek mellett lehet közzétenni, és biztosítani kell, hogy – az információ formájától és helyétől függetlenül – a hatóságok hozzáférjenek a szükséges bizonyítékhoz. Javasolt továbbá, hogy a kereskedők által az uniós jogsértések orvoslására felajánlott kötelezettségvállalásokat tegyék nyilvánossá, és hogy konzultáljanak a meghívott érintettekkel, például a fogyasztói szervezetekkel, az ilyen kötelezettségvállalások hatékonyságáról a problémák megoldásában. Ezen kívül a rendeletben meg kell határozni, hogy a következő hatáskörök valamennyi hatóság rendelkezésére állnak a hatékonyabb határokon átnyúló együttműködéshez, különösen a digitális piacokon: eljárás indítása saját kezdeményezésre (hivatalból), a próbavásárlások végzése, ideiglenes intézkedések meghozatala, weboldal, a közösségi média fiók vagy hasonló fiók lezárása, bírságot és más pénzbüntetés kiszabása, a törvénysértés útján szerzett nyereség visszaszolgáltatásának követelése, továbbá annak biztosítsa, hogy az érintett fogyasztóknak kártérítést fizessenek 52 .

Prioritások felállítása: A rendeletnek létre kell hoznia egy tervezési rendszert, amely lehetővé teszi az érvényesítési prioritások és a nemzeti hatóságok számára elkülönített erőforrások koordinálását a határokon átnyúló jogérvényesítési tevékenységek esetén 53 .

Eljárási szabályok: A rendeletnek rendelkeznie kell arról, hogy a jogérvényesítésre és információra vonatkozó megkeresésekre a jogérvényesítési intézkedésekben meghatározott határidőn belül kell válaszolni. Tisztáznia kell azt is, hogy a bizonyítékokat hatékonyan kell megosztani a hálózatban, és azoknak zökkenőmentesen felhasználhatóaknak kell lenniük a különböző nemzeti jogrendszerekben, anélkül, hogy meghatározott formában vagy formátumokban kellene létezniük. A rendeletnek egyértelművé kell tennie az együttműködési eljárásokat és erősítenie kell a Bizottság és az összekötő hivatalok koordinációs szerepét 54 .

Kiterjedt jogsértések kezelése: A rendeletnek különbséget kell tennie a jogsértések között azok lehetséges uniós szintű dimenziója szerint. Kiterjedt jogsértés alapos gyanúja esetén, amely a legtöbb uniós gazdaságban (azaz a tagállamok legalább 3/4-ában, ami együttesen EU népességének legalább 3/4 részét teszi ki) károkat okoz, a cselekvés szükségességét bizottsági határozatnak kell megállapítania. Ilyen esetekben indokolt egyetlen egységes eljárást lefolytatni, ahol a Bizottságnak egyértelmű koordinációs felelőssége van. Az ilyen eljárás célja a jogsértés megállapítása és az lenne, hogy az érintett gazdasági szereplőkkel való együttműködés révén megszüntessék a jogsértést az EU szintjén a kereskedők azon kötelezettségvállalása útján, hogy változtatnak a gyakorlatukon. Amennyiben a vállalatok nem működnek együtt vagy nem hajtják végre a kötelezettségvállalásokat, a tagállamoknak koordinált módon kell megtenniük a végrehajtási intézkedéseket és meg kell állapodniuk abban, hogy mely tagállam vagy tagállamok a legalkalmasabb(ak) a végrehajtási intézkedések megtételére. Amennyiben olyan csalárd kereskedők káros cselekményeit kell kezelni, akik valószínűleg nem hajlandóak együttműködni, az eljárásnak lehetővé kell tennie a végrehajtási intézkedések gyors elfogadását. Az eljárást során tiszteletben kell tartani a kereskedők védelemhez való jogát is 55 .

Számos változtatás javasolt. Ezért a minőségi jogalkotás elveivel összhangban a Bizottság azt javasolja, hogy a hatályos fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendeletet olyan szöveggel váltsák fel, amely egységes szerkezetbe foglalja ezeket a módosításokat.

Következtetés: a fogyasztóvédelmi jog hatékony érvényesítése az erős és dinamikus egységes piacért

A javasolt megoldások erősítik a fogyasztóvédelmi együttműködési jogérvényesítési együttműködési mechanizmusokat. Jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a kereskedők betartsák az uniós fogyasztóvédelmi jogot és megakadályozza a fogyasztókat ért kárt, ami egyébként akadályozná a fogyasztók költését. A hatóságok jobb helyzetbe kerülnek ahhoz, hogy a digitális kornak megfelelő fokozott végrehajtási hatáskörük révén, valamint az EU egészét érintő prioritásokat érintő jobb összpontosításnak és együttműködésnek köszönhetően gyorsabban cselekedjenek és költségeket takarítsanak meg a kiterjedt jogsértések együttes leküzdése által. A Bizottság kiemelt szerepet játszik a nemzeti hatóságok közötti hatékony végrehajtási koordináció támogatásában, ha egyértelműen uniós szintű cselekvésre van szükség. Az uniós fogyasztóvédelmi jog érvényesítése mindazonáltal a tagállamok felelőssége marad. Ez az együttműködési keret összességében javítja az állami cselekvés költséghatékonyságát és az egységes piac irányítását.

A megerősített jogérvényesítési együttműködés növeli a jogbiztonságot és fokozatosan csökkenti a megfelelési költségeket a törvénytisztelő vállalkozások számára, valamint visszatartja a csalárd kereskedőket attól, hogy kárt okozzanak az uniós fogyasztóknak. Ez kiegyenlíti a versenyfeltételeket és javítja a méltányosságot az egységes piacon, beleértve az egységes digitális piacot, ami előnyös az EU gazdaságának versenyképessége és növekedése szempontjából.

(1)

1 A Bizottság „A digitális egységes piaci európai stratégia” című közleménye, COM(2015) 192 final, hozzáférhető az alábbi internetcímen: http://ec.europa.eu/priorities/digital-single-market/ .

(2) http://ec.europa.eu/growth/single-market/index_en.htm  A Bizottság közleménye: Az egységes piac továbbfejlesztése: több lehetőség az emberek és vállalkozások számára, COM(2015)550 final; hozzáférhető az alábbi internetcímen: .
(3) http://ec.europa.eu/justice/contract/digital-contract-rules/index_en.htm A Bizottság 2015. december 9-én két javaslatot terjesztett elő azon fogyasztók fokozottabb védelmére, akik online vásárolnak Unió-szerte és segítik a vállalkozások online értékesítésének bővülését; .
(4) Hatástanulmány, 8. oldal: Ez a pénzügyi fogyasztói érdeksérelmek becslésének egyesült királysági módszertanán alapul. Az alapja 2 682 e-kereskedelmi honlap 2014-ben történt szűrése az összes uniós tagállamban a következő ágazatokban: ruházati és sportcikkek, elektronikai cikkek, szervezett utazások, szabadidő és kultúra, valamint pénzügyi szolgáltatások. Úgy találták, hogy a nem-megfelelés átlagosan mértéke 37 % volt ezekben az ágazatokban (lásd a Hatástanulmány IV. mellékletét).
(5) Hatástanulmány, 42. oldal: A nem-megfelelés várható csökkenése azért indokolt, mert a fogyasztóvédelmi együttműködési hatóságok által végzett célzott online ellenőrzési akciók azt kimutatták, hogy a célzott érvényesítési intézkedések jelentős javuláshoz vezethetnek a megfelelési rátát illetően: a vizsgálati szakaszban mért 20–40 %-ról a jogérvényesítési intézkedéseket követő egy év elteltével 80 % feletti szintre (lásd a Hatástanulmány IV. mellékletét).
(6) Az Eurostat felmérése a háztartások és magánszemélyek IKT használatáról (2014), isoc_ec_ibuy .
(7)  2/2 RÉSZ, 2015.9.21., 63. oldal, http://www.google.be/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=9&ved=0ahUKEwjfsf_r_JfMAhUG_ywKHe2UC9AQFghYMAg&url=http%3A%2F%2Feuropeanmemoranda.cabinetoffice.gov.uk%2Ffiles%2F2015%2F11%2F13074-15_ADD_1_.pdf.docx&usg=AFQjCNHBFewOLvpPJpubrF0rXhJqFnZKzw .
(8) http://europa.eu/rapid/press-release_IP-15-5684_en.htm A sajtóközlemény hozzáférhető az alábbi internetcímen: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-15-5684_en.htm . .
(9)  2/2 RÉSZ, 2015.9.21., 69. oldal, http://www.google.be/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=9&ved=0ahUKEwjfsf_r_JfMAhUG_ywKHe2UC9AQFghYMAg&url=http%3A%2F%2Feuropeanmemoranda.cabinetoffice.gov.uk%2Ffiles%2F2015%2F11%2F13074-15_ADD_1_.pdf.docx&usg=AFQjCNHBFewOLvpPJpubrF0rXhJqFnZKzw .
(10) Az Eurostat felmérése a háztartások és magánszemélyek IKT használatáról (2014), isoc_ec_ibuy .
(11)

Az Európai Parlament és a Tanács 2004. október 27-i 2006/2004/EK rendelete a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről (HL L 364., 2004.12.9., 1. o.). A rendelet hatálya az EGT-re is kiterjed.

(12) COM 2015 (550) final, 11. oldal.
(13) 21a. cikk: „A Bizottság 2014. december 31-ig jelentést nyújt be az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz, amelyben értékeli e rendelet hatékonyságát és működési mechanizmusait, valamint megvizsgálja a fogyasztók érdekeit védő további jogszabályoknak a mellékletbe történő lehetséges beillesztését. A jelentés külső értékelésen és az összes érintett fél bevonásával folytatott részletes konzultáción alapul, adott esetben pedig jogalkotási javaslatot is tartalmaz.”
(14) A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet külső értékelése. A fogyasztóvédelmi politikai értékelő konzorcium zárójelentése, 2012. december 17. („Értékelés”), 120. oldal, http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/docs/cpc_regulation_inception_report_revised290212_en.pdf
(15) Az érdekelt felek által a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendeletre (2006/2004/EK rendelet) vonatkozó nyilvános konzultációra adott válaszok összefoglalása, http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/cross-border_enforcement_cooperation/docs/140416_consultation_summary_report_final_en.pdf .
(16) http://ec.europa.eu/consumers/events/ecs_2013/report/Summitconclusions.pdf   
(17) http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/cross-border_enforcement_cooperation/docs/140701_commission_report_cpc_reg_en.pdf .
(18) A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet hatálya alá tartozó jogszabályokat a melléklet tartalmazza. Ez a melléklet rendszeresen frissül, amikor olyan új vonatkozó jogszabály lép hatályba, amely a fogyasztóvédelmi együttműködési mechanizmusokról a jogérvényesítés eszközeként rendelkezik. Jelenleg ide tartoznak többek között olyan horizontális fogyasztóvédelmi jogszabályok, mint a tisztességtelen szerződési feltételekről és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvek, amelyekre kiterjed az uniós fogyasztóvédelmi jog Bizottság által végzett folyamatos állapotfelmérése, valamint szektorspecifikus jogszabályok olyan témákban, mint a pénzügyi szolgáltatások, az utasok jogai, az időben megosztott használati jog, vagy a szervezett utazás. Emellett az alternatív vitarendezésről szóló jogszabályt is tartalmaz.
(19) A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet külső értékelése. A fogyasztóvédelmi politikai értékelő konzorcium zárójelentése, 2012. december 17. („Értékelés”), 99. oldal, http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/docs/cpc_regulation_inception_report_revised290212_en.pdf
(20) http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/sweeps/index_en.htm Az online ellenőrzési akciók eredményei megtalálhatók ezen az internetcímen: http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/sweeps/index_en.htm .
(21) http://ec.europa.eu/justice/newsroom/consumer-marketing/news/1401222_en.htm Lásd: és IP/15/5334, http://europa.eu/rapid/press-release_IP-15-5334_hu.htm.
(22) Hatástanulmány, 13. oldal.
(23) 4. cikk (3) bekezdés: „(...) a hatáskörrel rendelkező hatóságok rendelkeznek az e rendelet alkalmazásához szükséges vizsgálati és végrehajtási jogkörökkel, amelyeket a nemzeti joggal összhangban gyakorolnak.
(24) A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet külső értékelése. A fogyasztóvédelmi politikai értékelő konzorcium zárójelentése, 2012. december 17. („Értékelés”), 8., 41., 57. és 99. oldal, http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/docs/cpc_regulation_inception_report_revised290212_en.pdf
(25) A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet külső értékelése. A fogyasztóvédelmi politikai értékelő konzorcium zárójelentése, 2012. december 17. („Értékelés”), 61. oldal, http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/docs/cpc_regulation_inception_report_revised290212_en.pdf
(26) Hatástanulmány, 18. oldal.
(27) A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet külső értékelése. A fogyasztóvédelmi politikai értékelő konzorcium zárójelentése, 2012. december 17. („Értékelés”), 41., 59. és 80. oldal, http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/docs/cpc_regulation_inception_report_revised290212_en.pdf
(28) Hatástanulmány, 16–19. oldal, és 1.3.3., 13.4., 1.3.5., 1.3.6. és 1.37. pont.
(29) http://europa.eu/rapid/press-release_IP-15-5684_en.htm Alkalmazáson belüli vásárlások; Google és Apple: Az Európai Bizottság és a tagállamok közös fellépése a fogyasztók jobb védelméhez vezet az online játékok terén. Miután több uniós tagállamból érkezett panasz az online játékokba épített (in-app) vásárlásokkal és főként a gyermekek által végzett nem szándékos vásárlásokkal kapcsolatban, a nemzeti hatóságok és az Európai Bizottság közös megoldások kidolgozásába kezdtek. Az online és mobil játékokba épített alkalmazásokon belüli vásárlások elleni uniós szinten koordinált hatósági fellépés már meghozta első kézzelfogható eredményeit. Az ágazat több kötelezettségvállalást is tett a fogyasztói aggályok eloszlatására. Az intézkedés növeli az alkalmazások gyorsan növekvő ágazatába vetett fogyasztói bizalmat. Sajtóközlemény: .
(30) A 9. cikk (2) bekezdése szerint: „Amennyiben a hatáskörrel rendelkező hatóságok tudomására jut, hogy egy Közösségen belüli jogsértés több, mint két tagállamban okoz fogyasztói érdeksérelmet, az érintett hatáskörrel rendelkező hatóságoknak az összekötő hivatalon keresztül össze kell hangolniuk a végrehajtási cselekményeiket és a kölcsönös jogsegély iránti megkereséseiket. Az érintett hatáskörrel rendelkező hatóságoknak különösen törekedniük kell a vizsgálatok és a végrehajtási intézkedések egyidejű végrehajtására”. Emellett a 9. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy „A hatáskörrel rendelkező hatóságok előre értesítik a Bizottságot erről az összehangolásról, és felkérhetik a Bizottság tisztviselőit, valamint a Bizottság által felhatalmazott személyeket az abban való részvételre”.
(31) A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet külső értékelése. A fogyasztóvédelmi politikai értékelő konzorcium zárójelentése, 2012. december 17. („Értékelés”), 41., 99. és 106. oldal, http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/docs/cpc_regulation_inception_report_revised290212_en.pdf
(32) 2012-es külső értékelő jelentés, p. 17.
(33) Hatástanulmány, 19. és 20. oldal.
(34) Külső értékelés, 6. oldal.
(35) Külső értékelés, 30. oldal.
(36) Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 4-i 2014/17/EK irányelve a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról (HL L 60., 2014.2.28., 34. o.).
(37) Az Európai Parlament és a Tanács 2007. október 23-i 1371/2007/EK rendelete a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről (HL L 315., 2007.12.3., 14. o.).
(38) Az Európai Parlament és a Tanács 2006. július 5-i 1107/2006/EK rendelete a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól (HL L 204., 2006.7.26., 1. o.).
(39) Az Európai Parlament és a Tanács 2008. szeptember 24-i 1008/2008/EK rendelete a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról (HL L 293., 2008.10.31., 3. o.).
(40)

 Az Európai Parlament és a Tanács 2014. július 23-i 2014/92/EU irányelve a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla-váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról (HL L 257., 2014.8.28., 214. o.).

(41) Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 12-i 2006/123/EK irányelve a belső piaci szolgáltatásokról (HL L 376., 2006.12.27., 36. o.).
(42) Hatástanulmány, 9. oldal és IV. melléklet. Ez a pénzügyi fogyasztói érdeksérelmek becslésének egyesült királysági módszertanán alapul. Az alapja 2 682 e-kereskedelmi honlap 2014-ben történt szűrése az összes uniós tagállamban a következő ágazatokban: ruházati és sportcikkek, elektronikai cikkek, szervezett utazások, szabadidő és kultúra, valamint pénzügyi szolgáltatások. Úgy találták, hogy a nem-megfelelés átlagosan mértéke 37 % volt ezekben az ágazatokban.
(43) A hatástanulmány 9. keretes írásában levő példa.
(44) Hatástanulmány, 56. oldal.
(45) Hatástanulmány, 79. és 80. oldal.
(46) Hatástanulmány, 3. oldal.
(47) Hatástanulmány, 3. oldal.
(48) http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/sweeps/index_en.htm Fogyasztóvédelmi online ellenőrzési akciók eredményei:  
(49) Hatástanulmány, 21. oldal.
(50) Hatástanulmány, 3., 9., 13., 14., 17. és 19. oldal.
(51)  A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet 7. cikke: „Információcsere megkeresés nélkül”.
(52) Hatástanulmány, 13., 29., 31., 33., 38., 70. és 100. oldal.
(53) Hatástanulmány, 3., 17., 25., 33., 35. és 71. oldal.
(54) Hatástanulmány, 16., 68. és 72. oldal.
(55) Hatástanulmány, 34., 56., 70. és 78. oldal.