Brüsszel, 2016.2.4.

COM(2016) 65 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

az EMGA-ból fedezett kiadásokról

Korai előrejlező rendszer 2015/11-12. szám


TARTALOMJEGYZÉK

 

1.Bevezetés

2.Az EMGA-hoz rendelt címzett bevételek

3.Az EMGA 2015. évi költségvetésének ideiglenes végrehajtására vonatkozó észrevételek

4.Az EMGA-hoz rendelt címzett bevételek felhasználása

5.Következtetések

1. melléklet:

Az EMGA-előirányzatok ideiglenes felhasználása 2015. december 31-ig

1.Bevezetés

A melléklet bemutatja az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) 2015. évi költségvetésének ideiglenes végrehajtását, amelynek keretében 44 073,6 millió EUR összegű kiadás teljesítésére került sor. Ez az összeg elsősorban a tagállamok által 2014. október 16. és 2015. október 15. között bejelentett, megosztott irányítás alá tartozó EMGA-kiadásokat, valamint a havi visszatérítésekre vonatkozóan a költségvetési év során elrendelt csökkentéseket foglalja magában. Tartalmazza továbbá a 2015. december 31-ig még közvetlenül kifizethető kiadások becsült összegét, amely körülbelül 24,5 millió EUR-t tesz ki.

2.Az EMGA-hoz rendelt címzett bevételek

Az 1306/2013/EU rendelet 43. cikkének megfelelően a számlaelszámolásra és a megfelelőségi vizsgálatokra vonatkozó határozatok szerinti pénzügyi kiigazításokból, a szabálytalanságokból, valamint a tejilletékből eredő bevételek az EMGA kiadásainak finanszírozására fordítandó címzett bevételek. A címzett bevételek az EMGA-ból fedezett bármely kiadás finanszírozására felhasználhatók. Amennyiben e bevételek egy részét nem használják fel az adott költségvetési évben, a fennmaradó rész automatikusan átvezetésre kerül a következő költségvetési évre. 1

A költségvetési hatóság által elfogadott 2015. évi EMGA-költségvetés tartalmazta:

a Bizottság által a piaci intézkedésekhez és közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó várható kiadások finanszírozási igényére vonatkozóan készített becslést,

valamint a 2015. költségvetési év során várhatóan befolyó címzett bevételekre és a 2014. költségvetési évből rendelkezésre álló címzett bevételek egyenlegének átvezetésére vonatkozó becslést.

A 2015. évi költségvetés kidolgozásakor a Bizottság a címzett bevételek összegét 1 768,6 millió EUR-ra becsülte. Ez a következőket foglalta magában:

a 2015. költségvetési évben várhatóan keletkező címzett bevételek 1 438,6 millió EUR-ra becsült összege, amelyen belül a megfelelőségi vizsgálatok nyomán végrehajtott korrekciókból, a szabálytalanságokból és a tejilletékből származó bevétel összege 868,6 millió EUR-t, 165 millió EUR-t, illetve 405 millió EUR-t tett ki.

A címzett bevételeknek a 2014. költségvetési évből 2015-re átvezetendő összege a becslés szerint 330 millió EUR volt.

A Bizottság a 2015. évi költségvetésben ezt az eredetileg 1 768,6 millió EUR-ra becsült bevételt a következő jogcímcsoportokon belüli költségvetési tételekre irányozta elő:

05 02 08 – Gyümölcs és zöldség: 469,3 millió EUR 2  

05 02 12 – Tej és tejtermékek: 54,3 millió EUR 3  

05 03 01 – Termeléshez nem kötődő közvetlen támogatások: 1 245 millió EUR 4 .

E programokra vonatkozóan a költségvetési hatóság végül a Bizottság javaslatának megfelelő összegű előirányzatot fogadott el. A fenti elfogadott előirányzatok és címzett bevételek együttes összege megfelel a becsült szükségletek összegének.

A mellékletben a gyümölcs- és zöldségágazatra, a tej- és tejtermékágazatra és a termeléshez nem kötődő közvetlen támogatásokra vonatkozó költségvetési előirányzatok jogcímcsoportonként feltüntetett számadatai a szóban forgó jogcímcsoportok tekintetében elfogadott előirányzatoknak felelnek meg; ezek összege 836,2 millió, 77,1 millió, illetve 37 397 millió EUR-t tesz ki a fent említett címzett bevételek figyelembevétele nélkül. Az e jogcímcsoportokhoz rendelt bevételeket is számításba véve a 2015. évi költségvetésben szereplő teljes tervezett előirányzat 1 305,5 millió EUR-t tesz ki a gyümölcs- és zöldségágazat, 131,4 millió EUR-t a tej- és tejtermékágazat, illetve 38 642 millió EUR-t a termeléshez nem kötődő közvetlen támogatások területén.

3.Az EMGA 2015. évi költségvetésének ideiglenes végrehajtására vonatkozó észrevételek

A melléklet bemutatja, hogy milyen szintet ért el a költségvetés ideiglenes végrehajtása a 2014. október 16-tól 2015. október 15-ig terjedő időszakban. Az alábbiakban rövid magyarázat található egyes olyan költségvetési jogcímcsoportokra vonatkozóan, amelyek esetében a legjelentősebb az eltérés a ténylegesen felmerült kiadások és a 2015. évi költségvetés vonatkozó előirányzatai között.

3.1.Piaci intézkedések

A mezőgazdasági piacokon végrehajtott intervenciók céljára felhasznált előirányzatok összege a várakozások szerint 2 668,7 millió EUR-t tesz ki. Ez az összeg 268 millió EUR-val magasabb a költségvetésben előirányzottnál. Az eltérés elsősorban a gyümölcs- és zöldségágazat, a tej- és tejtermékágazat, valamint a borágazat végrehajtási módozatainak nettó hatásából adódik.

3.1.1.Élelmiszerprogramok (−3,2 millió EUR)

A 2013. költségvetési év volt az EMGA keretébe tartozó élelmiszerprogramok végrehajtásának utolsó éve, és a vonatkozó jogszabályok nem tartalmaznak a programokkal kapcsolatos kései kifizetésekre vonatkozó rendelkezést. A korábban kifizetett támogatásokból azonban 3,2 millió EUR-t visszafizettettek, és ez az összeg visszakerült ebbe a költségvetési jogcímcsoportba.

3.1.2.Olívaolaj (–2,5 millió EUR)

Ezen előirányzatok kihasználatlansága annak tudható be, hogy egyes tagállamok esetében a minőségjavító intézkedésekben meghatározott 2014/2015-ös munkaprogramok kapcsán felmerülő kiadások összege némileg alacsonyabb volt a 2015. évi költségvetésben tervezettnél.

3.1.3.Gyümölcs és zöldség (+282,4 millió EUR az elfogadott előirányzatokhoz képest)

Ezen előirányzatok túllépése a tagállamoknál felmerülő kiadásoknak a 2015. évi költségvetés elfogadott előirányzataival való összehasonlításából adódik, az elfogadott előirányzatok ugyanis nem foglalták magukban az ágazathoz rendelt címzett bevételeket. Ha az elfogadott költségvetési előirányzatokhoz hozzáadjuk a 469,3 millió EUR-t kitevő címzett bevételeket, az ágazat rendelkezésére álló teljes finanszírozás összege 1 305,5 millió EUR-ra emelkedik, és ebben az esetben −186,9 millió EUR mértékű kihasználatlanság mutatkozik.

Ez annak a nettó hatása, hogy a szóban forgó jogcímcsoport keretében finanszírozott valamennyi program esetében alacsonyabb szintű volt az előirányzatok felhasználása a kiadásoknak a költségvetésben előirányzott mértékéhez képest. Ami a termelői szervezetek működési alapjait illeti, a vártnál alacsonyabb összegű tagállami kiadások főként az érintett szervezetekre vonatkozóan elfogadott 2015. évi tervekhez kapcsolódó első részlet kifizetésével függnek össze. A vártnál kevesebb kiadás merült fel a termelői csoportok előzetes elismerése kapcsán is. Az iskolagyümölcs-program esetében a tagállamok nem használták fel teljes mértékben a 2014/2015-ös tanévre rendelkezésre bocsátott megnövelt keretösszeget. Végezetül a Bizottság által az oroszországi importtilalom nyomán elfogadott ideiglenes rendkívüli intézkedések kapcsán az eredetileg becsült összeghez képest kevesebb kiadás merült fel a tagállamoknál. A szóban forgó intézkedések némelyikénél azonban a végrehajtási időszak 2016. június 30-ig meghosszabbodott, ezért a kapcsolódó kiadások kifizetése várhatóan 2016-ban is folytatódik.

3.1.4.Szőlészeti-borászati termékek (−63,4 millió EUR)

Ezen előirányzatok kihasználatlansága azzal magyarázható, hogy egyes tagállamok esetében a nemzeti borászati program kapcsán felmerülő kiadások összege nem érte el a 2015. évi költségvetésben e program céljaira előirányzott költségvetési felső határt.

3.1.5.Promóciós intézkedések (+2,3 millió EUR)

Ezen előirányzatok túllépése annak tudható be, hogy egyes tagállamok esetében a Bizottság által jóváhagyott promóciós programok kapcsán felmerülő kiadások összege meghaladta a 2015. évi költségvetésben e programok céljaira előirányzott kiadások összegét.

3.1.6.Egyéb növényi termékek/intézkedések (+6,6 millió EUR)

Ezen előirányzatok túllépése annak tudható be, hogy egyes tagállamok esetében a Bizottság által jóváhagyott, a POSEI keretében megvalósuló piaci intézkedéseket tartalmazó programok kapcsán felmerülő kiadások összege meghaladta a 2015. évi költségvetésben e programok céljaira előirányzott kiadások összegét.

3.1.7.Tej és tejtermékek (+42,5 millió EUR)

Ezen előirányzatok túllépése a tagállamoknál felmerülő kiadásoknak a 2015. évi költségvetés elfogadott előirányzataival való összehasonlításából adódik, az elfogadott előirányzatok ugyanis nem foglalják magukban az ágazathoz rendelt címzett bevételeket. Ha az elfogadott költségvetési előirányzatokhoz hozzáadjuk az 54,3 millió EUR-t kitevő címzett bevételeket, az ágazat rendelkezésére álló teljes finanszírozás összege 131,4 millió EUR-ra emelkedik, és ebben az esetben 11,8 millió EUR mértékű kihasználatlanság mutatkozik.

Ez az iskolatejprogram és a Bizottság által az oroszországi importtilalom nyomán elfogadott, egyes sajtok magántárolására vonatkozó ideiglenes rendkívüli támogatási program előirányzatainak a tervezettnél alacsonyabb szintű felhasználásából ered. A tagállami kiadások összege mindkét program esetében csekély mértékben alacsonyabb volt a költségvetésben előirányzott vonatkozó kiadások összegénél. Megjegyzendő azonban, hogy a Bizottság újraindította a magántárolási programot, ezért várhatóan 2016-ban is merülnek fel ezzel kapcsolatos kiadások.

3.1.8.Sertéshús, tojás, baromfi, méhészet és egyéb állati termékek (+3,4 millió EUR)

Ezen előirányzatok túllépése azon tagállami kiadásokkal függ össze, amelyek az (EU) 2015/360 bizottsági végrehajtási rendelet alapján a sertéshús magántárolásához nyújtott támogatások rendszere kapcsán merültek fel. Az említett rendeletet a Bizottság az ágazatban kialakult nehéz piaci helyzet orvoslása céljából fogadta el, mely célra a 2015. évi költségvetés nem állapított meg előirányzatokat.

3.2.Közvetlen támogatások

A közvetlen támogatások nyújtására felhasznált előirányzatok összege 838,8 millió EUR-val meghaladta a 2015. évi költségvetés elfogadott előirányzatainak összegét.

3.2.1.Termeléshez nem kötődő közvetlen támogatások (+896,8 millió EUR az elfogadott előirányzatokhoz képest)

Ezen előirányzatok túllépése a tagállamoknál felmerülő kiadásoknak a 2015. évi költségvetés elfogadott előirányzataival való összehasonlításából adódik, az elfogadott előirányzatok ugyanis nem foglalják magukban az ágazathoz rendelt címzett bevételeket. Ha az elfogadott költségvetési előirányzatokhoz hozzáadjuk az 1 245 millió EUR-t kitevő címzett bevételeket, az ágazat rendelkezésére álló teljes finanszírozás összege 38 642 millió EUR-ra emelkedik, és ebben az esetben −348,2 millió EUR mértékű kihasználatlanság mutatkozik.

Ha a vártnál némileg alacsonyabbak voltak is, a tagállami kiadások mindazonáltal elérték a termeléshez nem kötődő közvetlen támogatások tekintetében 2015-re becsült költségvetési szükségletek 99,1 %-át, és elsősorban az egységes támogatási rendszerhez és az egységes területalapú támogatási rendszerhez kapcsolódtak.

3.2.2.Egyéb közvetlen támogatások (–57,8 millió EUR)

Az egyéb közvetlen támogatások tekintetében elfogadott előirányzatoknak a 2015. évi költségvetésben előirányzott kiadásokhoz viszonyított kihasználatlansága annak a következménye, hogy a tagállamok a tervezettnél kisebb összegben teljesítettek kifizetéseket, különösen a 68. cikk szerinti, termeléshez kötődő különleges támogatás és a POSEI keretében nyújtott közvetlen támogatások esetében.

3.3.Mezőgazdasági kiadások ellenőrzése (−29,3 millió EUR)

E terület vonatkozásában a 2015. évi előzetes költségvetés 6,8 millió EUR-t irányzott elő az ellenőrzési és megelőző intézkedések közvetlen kiadásainak finanszírozására, 20 millió EUR-t a pozitív számviteli záróelszámolási korrekció céljaira és 60,5 millió EUR-t a jogviták rendezésével kapcsolatos kifizetésekre. Az ellenőrzési és megelőző intézkedésekkel kapcsolatos kiadások összege végül megközelítőleg 9,3 millió EUR-t tett ki. Ezenkívül e költségvetési alcím keretében a tagállamok 20 millió EUR, illetve 29,2 millió EUR összegű visszatérítésben részesültek a számviteli és a szabályszerűségi záróelszámolás kapcsán javukra teljesített korrekciók címén. Az a tény, hogy az ehhez az alcímhez tartozó előirányzatok összességükben kihasználatlanok maradtak, elsősorban annak tudható be, hogy a tagállamok által a jogviták rendezésével összefüggésben kifizetett kompenzációs kamat összege csupán körülbelül 1,7 millió EUR volt, vagyis jóval alatta maradt a 2015. évi költségvetésben előirányzott 60,5 millió EUR-s összegnek. Mivel azonban az ilyen kifizetések iránti kérelmek teljesítése a tagállamokban folyó bírósági ügyek kimenetelétől függ, várhatóan további összegek kerülnek kifizetésre és visszatérítésre kompenzációs kamat címén a 2016. évi költségvetés terhére.

4.Az EMGA-hoz rendelt címzett bevételek felhasználása

A mellékletből kitűnik, hogy a 2015-ben végül ténylegesen rendelkezésre álló címzett bevételek teljes összege 1 972,9 millió EUR volt. Ez 204,3 millió EUR-val több az eredetileg jelzett 1 768,6 millió EUR-s összegnél.

A különbség részben abból ered, hogy a címzett bevételek 2014-ről 2015-re ténylegesen átvezetett összege 341,3 millió EUR-t tett ki, azaz 11,3 millió EUR-val meghaladta a költségvetésben szereplő 330 millió EUR-s összeget. A szóban forgó összeget teljes egészében felhasználták az EMGA 2015. költségvetési évben felmerülő kiadásainak fedezésére.

Ezen túlmenően a 2015-ben újonnan befolyt címzett bevételek összege 1 631,7 millió EUR-t tett ki, ehhez képest a költségvetésben előirányzott összeg 1 438,6 millió EUR volt. Ez főként azzal magyarázható, hogy a Bizottság által a megfelelőségi vizsgálatokra vonatkozóan elfogadott határozatokban megállapított korrekciók összege magasabb volt a 2015. évi költségvetésben előirányzottnál. Az újonnan befolyt címzett bevételek 2015-ben fel nem használt része a 2016. évi költségvetés keretében kerül felhasználásra.

5.Következtetések

A 2015. évi EMGA-költségvetés előzetes kiadásai tekintetében – ideértve a 2015. december 31-ig közvetlenül kifizethető kiadások becsült összegét is – az elfogadott költségvetési előirányzatokhoz képest 1 076,3 millió EUR túllépés mutatkozik. Ezt a túllépést a rendelkezésre álló, 1 972,9 millió EUR összegű címzett bevételek fedezik. Ezen túlmenően a válságokra képzett tartalékot nem mobilizálták 2015-ben, így a 433 millió EUR összegű fel nem használt előirányzat megmarad a 2015. évi költségvetésben.

Az 1306/2013/EU rendelet 5 26. cikke (6) bekezdésének megfelelően a Bizottság elfogadta az (EU) 2015/2094 rendeletet 6 , amely megállapítja azokat az összegeket, amelyeket 2016-ban vissza kell fizetni a közvetlen kifizetések azon kedvezményezettjei számára, akiket a szóban forgó pénzügyi évben pénzügyi fegyelem miatti kiigazítás érint. A le nem kötött előirányzatok 409,8 millió EUR-s összegét, amely annak az összegnek felel meg, amelyet a tagállamokban 2015-ben a pénzügyi fegyelemhez kapcsolódóan levontak a közvetlen kifizetésekből, át kell vinni a 2016. pénzügyi évre, és a tagállamok e téren felmerülő kiadásainak megtérítésére kell fordítani.

Több esetben szükség lesz még év végi kiigazításokra és az előirányzatok átcsoportosítására. Ezeket a kiigazításokat, valamint a 2015. évi költségvetés fentebb ismertetett finanszírozási igényeit figyelembe véve a becslések szerint az átvitelre kerülő címzett bevételek fennmaradó egyenlege körülbelül 890 millió EUR-t fog kitenni, mely összeg beépül a 2016. évi költségvetésbe.

(1)

   Az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 14. cikke értelmében a belső címzett bevételeket csak egy évre lehet átvinni. Ezért a hatékony és eredményes költségvetési gazdálkodás érdekében ezek a címzett bevételek általában elsőként, az érintett költségvetési jogcímcsoport elfogadott előirányzatainak felhasználását megelőzően kerülnek felhasználásra.

(2)

   362,4 millió EUR a gyümölcs- és zöldségágazatban működő termelői szervezetek működési alapjaira, valamint 106,9 millió EUR a gyümölcs- és zöldségágazatban végrehajtott egyéb intézkedésekre.

(3)

   0,9 millió EUR a sovány tejporra vonatkozó tárolási intézkedésekre, 2,9 millió EUR a vajra és tejszínre vonatkozó tárolási intézkedésekre és 50,5 millió EUR a tej- és tejtermékágazatban végrehajtott egyéb intézkedésekre.

(4)

   A teljes összeg az egységes támogatási rendszer finanszírozására szolgál.

(5)

   Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 17-i 1306/2013/EU rendelete a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről.

(6)

   A 2015. november 19-i (EU) 2015/2094 rendelet az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 26. cikke (5) bekezdése értelmében a 2015-ös pénzügyi évről átvitt előirányzatok visszatérítéséről.


Brüsszel, 2016.2.4.

COM(2016) 65 final

MELLÉKLET

a következőhöz:

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

az EMGA-ból fedezett kiadásokról

Korai előrejelző rendszer 2015/11-12. szám