A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Értelmező iránymutatások a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló 1371/2007/EK rendelethez

(2015/C 220/01)

BEVEZETÉS

A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló, 2007. október 23-i 1371/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (1) (a továbbiakban: rendelet) 2009. december 3-án lépett hatályba. A rendelet célja a vasúti személyszállítást az Unióban igénybe vevő utasok jogainak védelme különösen azokban az esetekben, amikor az utazásuk megszakad, valamint a vasúti személyszállítási szolgáltatás minőségének és hatékonyságának javítása. Ezzel várakozásunk szerint növekedni fog a vasúthasználat aránya a többi közlekedési módhoz képest.

Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak küldött, a rendelet alkalmazásáról szóló, 2013. augusztus 14-i jelentésében (2) a Bizottság jelezte, fontolóra veszi, hogy rövidesen értelmező iránymutatásokat fogadjon el a rendelet alkalmazásának megkönnyítése és javítása, valamint a bevált gyakorlatok (3) előmozdítása érdekében.

Ezen iránymutatások célja, hogy kezeljék a nemzeti végrehajtó szervek, az utasok és azok szervezetei (ideértve a fogyatékkal élő és/vagy csökkent mozgásképességű személyeket és érdekképviseleti szervezeteiket), az Európai Parlament és az iparág képviselői által leggyakrabban felvetett problémákat.

Közleményében a Bizottság kiegészítő magyarázatokkal szolgál a rendeletben foglalt számos rendelkezéshez, valamint iránymutatásokat ad a bevált gyakorlatokra nézve. Nem szándékunk, hogy kimerítő módon érintsük valamennyi rendelkezést, és nem alkotunk új jogszabályokat sem. Megjegyzendő, hogy az uniós jog értelmezése végső soron az Európai Unió Bíróságának a hatásköre.

1.   A RENDELET HATÁLYA

1.1.   A rendelet hatálya a harmadik országokból származó fuvarozók tekintetében

A rendelet 2. cikkének (1) bekezdése szerint a rendeletet „a vasúttársaságok engedélyezéséről szóló, 1995. június 19-i 95/18/EK tanácsi irányelvvel (4) összhangban engedélyezett egy vagy több vasúttársaság által nyújtott vasúti utazásokra és szolgáltatásokra a Közösség egészében alkalmazni kell.” A rendelet nem vonatkozik harmadik országok területén történő vasúti utazásokra és az ott nyújtott szolgáltatásokra. A (95/18/EK irányelv helyébe lépő) 2012/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) 17. cikkének (4) bekezdése szerint „az a vállalkozás, amely nem kapta meg a […] szolgáltatásokra vonatkozó megfelelő engedélyt, nem nyújthat […] vasúti közlekedési szolgáltatásokat”. A szóban forgó irányelv 17. cikke (1) bekezdésének megfelelően egy vállalkozásnak joga van engedélyért folyamodni a székhelye szerinti tagállamban.

Következésképpen az a harmadik országból származó fuvarozó, amely nem rendelkezik székhellyel valamely tagállamban, nem nyújthat vasúti személyszállítási szolgáltatást az Unió területén. Olyan határon átnyúló vasúti szolgáltatások esetében, amelyek kiinduló vagy végpontja valamely harmadik ország területe, az Unió területén belüli vontatási feladatot a tagállamok egyikében engedéllyel rendelkező vállalkozásnak kell végeznie. A tagállamok által engedélyezett vállalkozások kötelesek betartani a rendelet előírásait és a rendelet alapján felelősségre vonhatók olyan esetekben is, amikor a vasúti járművek harmadik országbeli vállalkozás tulajdonában vannak.

1.2.   Mentességek

1.2.1.   A belföldi vasúti személyszállítási szolgáltatások tekintetében a 2. cikk (4) bekezdésének megfelelően nyújtott mentességeket érintő ügyek

A rendelet 2. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a belföldi szolgáltatásokat, többek között a belföldi távolsági vasúti szolgáltatásokat korlátozott időtartamra (öt évre, ami kétszer hosszabbítható meg, azaz legfeljebb 15 évre) mentesítsék a rendelet rendelkezéseinek jelentős része alól. Ugyanakkor a rendelet nem határozza meg azt a hatálybalépését követő időtartamot, amely alatt az ilyen mentességek megadhatók.

Mindazonáltal a 2. cikk (4) bekezdése a (25) preambulumbekezdés fényében értelmezendő, mely kimondja, hogy a belföldi távolsági vasúti szolgáltatásokra vonatkozó átmeneti mentességek egy „bevezetési időszakra” szóló biztosíthatók azon vasúti vállalkozások megsegítse érdekében, amelyek számára adott esetben nehézséget jelent valamennyi rendelkezés végrehajtása a rendelet hatálybalépésének időpontjáig. Ezt figyelembe véve, több évvel a rendelet hatálybalépése után nem adhatók új mentességek.

Ezenkívül nem hosszabbítható meg a mentességek maximális időtartama, melyet a 2. cikk (4) bekezdése időben korlátoz, vagyis 2024. december 3-a után (tehát 15 évvel a rendelet hatálybalépése után) már egy mentesség sem alkalmazható.

1.2.2.   A határon átnyúló városi, külvárosi és regionális vasúti személyszállítási szolgáltatások tekintetében a 2. cikk (5) bekezdésének megfelelően nyújtott mentességeket érintő ügyek

A városi, külvárosi és regionális vasúti személyszállítási szolgáltatások fogalmának meghatározása érdekében a rendelet 2. cikkének (5) bekezdése a közösségi vasutak fejlesztéséről szóló, 1991. július 29-i 91/440/EGK tanácsi irányelvre (6) hivatkozik. Az egységes európai vasúti térség létrehozásáról szóló, 2012. november 21-i 2012/34/EU irányelv a 91/440/EGK irányelv helyébe lépett, a 2012/34/EU irányelv 3. cikkének (6) és (7) bekezdése szerinti városi, külvárosi és regionális vasúti személyszállítási szolgáltatások fogalommeghatározásai pedig kifejezetten magukban foglalják a határon átnyúló szolgáltatásokat.

A városi, külvárosi és regionális szolgáltatásokkal kapcsolatos mentességet a tagállamok számára lehetővé tévő rendelkezés határrégiókat és konurbációkat kiszolgáló szolgáltatásokra is alkalmazható. Továbbra is a tagállamok mérlegelési jogköre marad a kérdéses szolgáltatásoknak a 2. cikk (5) bekezdése szerinti kritériumoknak megfelelő meghatározása (azaz annak eldöntése, hogy mi számít városinak, külvárosinak vagy regionálisnak). A Bizottság ugyanakkor arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az utasok számára biztosítsák a rendelet szerinti, a határon átnyúló városi, külvárosi és regionális szolgáltatásokkal kapcsolatos valamennyi jogot, azaz e szolgáltatások tekintetében ne alkalmazzanak mentességet. Ez nemcsak összhangban van a fogyasztóvédelem magas szintjének a közlekedés területén történő elérésére irányuló céllal, amint azt a rendelet második preambulumbekezdése kifejezetten említi, de valamennyi nemzetközi szintű szolgáltatásnak is egyenlő bánásmódot is biztosítana.

1.2.3.   A részben az Unió területén kívüli szolgáltatások vagy utazások tekintetében a 2. cikk (6) bekezdésének megfelelően nyújtott mentességeket érintő ügyek

A 2. cikk (6) bekezdése lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy legfeljebb ötéves időtartamra mentességet adjanak a rendeletben foglalt rendelkezések alól bizonyos szolgáltatások és utazások tekintetében, ha az adott szolgáltatásra vagy utazásra jelentős részben az Unión kívül kerül sor. A 2. cikk (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a mentesség kezdeti maximális időtartama megújítható, de nem határozza meg, hogy ez hányszor tehető meg.

A Bizottság úgy véli, hogy a 2. cikk (6) bekezdésének az a célja, hogy a tagállamok számára elegendő idő álljon rendelkezésre ahhoz, hogy harmadik országokkal fennálló viszonyaikat kiigazítsák (pl. módosítsák kétoldalú megállapodásaikat) az 1371/2007/EK rendelet szerinti, a tagállamok területére vonatkozó követelményeknek megfelelően. Figyelemmel az uniós fogyasztóvédelem magas szintjének elérésére irányuló, a (24) preambulumbekezdésben is megfogalmazott célra, a 2. cikk (6) bekezdése értelmében adott mentességek nem értelmezhetők úgy, hogy azok határozatlan időre megújíthatók. Lehetővé kell tenni, hogy az utasok növekvő mértékben gyakorolhassák a rendeletből fakadó jogaikat az utazás azon szakaszain, amelyek a tagállamok területén zajlanak, még akkor is, ha az adott szolgáltatásra vagy utazásra jelentős részben az Unión kívül kerül sor.

1.2.4.   A rendelet alkalmazása olyan vasúti utazásokra, amelyek mentességet élvező szolgáltatásokat tartalmaznak (2. cikk (4), (5) és (6) bekezdés)

A rendelet alkalmazásáról szóló jelentésének következtetéseiben a Bizottság rámutatott arra, hogy „a mentességek széles körű használata komolyan akadályozza a rendelet célkitűzéseinek megvalósulását” (7). A mentességek széles körű alkalmazása gátját képezi annak, hogy a vasúttársaságok számára Unió-szerte egyenlő versenyfeltételek alakuljanak ki, valamint megfosztja a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasokat a jogbiztonságtól és jogaik teljes körű gyakorlásának lehetőségétől.

A 2. cikk (1) bekezdése szerint a rendeletet „egy vagy több vasúttársaság által nyújtott vasúti utazásokra és szolgáltatásokra a Közösség egészében alkalmazni kell”. A „vasúti utazás” az utasok szempontjából értendő: egy személyszállítási szerződésnek megfelelően az indulási helytől a célállomásig történő szállításuk, amely magában foglal legalább egy vasúti szolgáltatást. A „vasúti szolgáltatás” egy vasúttársaság által két vagy több pont között nyújtott szolgáltatás, mely típusát tekintve lehet városi, külvárosi, regionális, belföldi vagy nemzetközi (határon átnyúló).

Felvetődhet a kérdés, hogy egy nemzetközi utazáson (azaz legalább egy tagállam határán áthaladó utazáson) részt vevő utas, aki vegyesen vesz igénybe mentességet kapott és nem kapott szolgáltatásokat, utasjogaival az egész utazás alatt vagy utazásának csak a mentességet nem élvező szakaszain tud-e élni.

Az az utas, aki személyszállítási szerződést kötött egy Unión belüli nemzetközi utazásra, méltán várja el, hogy utazása teljes tartama alatt azonos védelemben részesüljön az utasok jogaira vonatkozó uniós szabályozás értelmében. Ha ugyanazon szerződés hatálya alatt a védelem eltérő szintje valósulna meg az utazás mentességet kapott és nem kapott szakaszain, az zűrzavarhoz vezetne, aláaknázná a jogbiztonságot és sértené az utasjogokat. Ez a helyzet ellentétes volna a rendelet céljaival, különösen azzal, amelyik a nemzetközi utazásokon részt vevő utasok Unión belüli védelme magas szintjének biztosítására irányul; ezek az utazások a rendelet értelmében nem élvezhetnek mentességet. Mindez ráadásul egyenlőtlenségekhez vezetne a nemzetközi utazásokon részt vevő utasok között, akik eltérő bánásmódban részesülnének attól függően, hogy utazásuk magában foglal-e mentességet kapott belföldi szolgáltatásokat, vagy sem.

A vasúttársaságokat ezért arra kell ösztönözni, hogy minden olyan utas számára biztosítsák a rendelet szerinti védelmet, akikkel Unión belüli, határon átnyúló utazásra vonatkozó szállítási szerződést kötöttek, ideértve az utazás azon szakaszait is, amelyeken a 2. cikk (4) és (5) bekezdésének megfelelően mentességet élvező szolgáltatást nyújtanak.

2.   FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

2.1.   A „fuvarozó” fogalma (3. cikk 2. pont) és az intermodális utazások

A „fuvarozó” fogalommeghatározása mind a rendeletben, mind a Nemzetközi Vasúti Személy- és Poggyászfuvarozási Egyezményre vonatkozó Egységes Szabályok (CIV) 3. cikkében szerepel; az említett szabályok az 1999. június 9-i Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) A. mellékletét képezik.

A rendelet I. melléklete átvette a CIV rendelkezéseinek többségét, de a 3. cikket nem tartalmazza (8). Ez azt jelenti, hogy az uniós jogalkotó olyan saját fogalommeghatározás kidolgozását részesítette előnyben, amely összhangban van az uniós joggal.

A rendelet 3. cikkének 2. pontja a fuvarozó fogalmát a vasúttársaságokra korlátozza. Amennyiben a vasúti közlekedésben bekövetkező komoly zavarok miatt a vasúttársaság nem tud elterelésről (más útvonalra terelésről) gondoskodni, és az utas az utazást kénytelen más közlekedési eszközzel folytatni, a szerződéses felelősség továbbra is azt a vasúttársaságot terheli, amellyel a szerződést kötötték, és amely mindvégig az utas fő tárgyalópartnere marad (9).

2.2.   A „késés” fogalma (3. cikk 12. pont)

A rendelet 3. cikke 12. pontjának meghatározása szerint a késés „a közzétett menetrend szerinti érkezési időpont, illetve az utas tényleges vagy várt érkezésének időpontja közötti különbség”. A késés ezért mindig az utas utazásában bekövetkező késésre vonatkozik, nem pedig a vonat késésére. A gyakorlatban a késés hosszának kiszámítására a vonatnak a menetjegyen feltüntetett célállomásra való érkezése idejét használják.

Ennél bonyolultabb a helyzet, ha az utazás több szolgáltatást és/vagy több fuvarozót is érint, és az utas egy közlekedési fennakadás miatt elmulaszt egy csatlakozást. Ilyen esetben az utasnak adott esetben a következő, menetrend szerinti vasúti szolgáltatást kell igénybe vennie ahhoz, hogy eljusson a célállomásra. Akkor is, ha ez a vonat pontosan közlekedik, az utas jelentős késést szenvedhet célállomásra való érkezése tekintetében az eredetileg tervezett érkezési időponthoz képest. Ebben az esetben a késés a célállomásra érkezés tényleges időpontja alapján kerül meghatározásra, amennyiben az utas egyetlen szerződést kötött az utazására vonatkozóan. Ez az értelmezés érvényes az elterelés eseteire is.

3.   SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS, TÁJÉKOZTATÁS ÉS MENETJEGYEK

3.1.   Utazási információ

3.1.1.   Valós idejű tájékoztatás (8. cikk (2) bekezdés)

A rendelet 8. cikke (2) bekezdésének megfelelően „a vasúttársaságnak az utas számára az utazás során legalább a II. melléklet II. részében felsorolt információkat biztosítania kell”. Ez magában foglalja a késésekkel és a legfontosabb csatlakozásokkal kapcsolatos valós idejű információkat, ideértve a más vasúttársaságok késéseit és kapcsolódó szolgáltatásait is. Az Európai Unió Bírósága a C-136/11. sz. ügyben hozott ítéletében (10) egyértelművé tette, hogy a pályahálózat-működtetőnek „a vasúti társaság számára megkülönböztetésmentes módon elérhetővé kell tennie a más vasúti vállalkozások által üzemeltetett vonatokra vonatkozó valós idejű információkat, amennyiben ezek a vonatok fontos kapcsolódó szolgáltatásokat jelentenek az 1371/2007/EK rendelet II. részének II. mellékletének értelmében”. Noha az utasok késésekről, járattörlésekről és kapcsolódó szolgáltatásokról való tájékoztatásának felelősségét a vasúttársaságok viselik, a pályahálózat-működtetők éppen ezért kötelesek a vasúttársaságok rendelkezésére bocsátani minden releváns valósidejű információt.

3.1.2.   Az utazási információk utasokhoz való eljuttatásának módjai

A rendelet utazási információs és foglalási rendszerekről szóló 10. cikkével összhangban a vasúttársaságoknak és a menetjegy-értékesítőknek a vasúti szállítás számítógépes információs és foglalási rendszerét (CIRSRT) kell használniuk, melyet a vasúttársaságok a szóban forgó cikkben meghatározott eljárásnak megfelelően hoznak létre. A rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében a 10. cikk sérelme nélkül érvényesíteni kell a vasúttársaságok és a menetjegy-árusítók azon kötelezettségét, hogy az utas számára – annak kérésére – legalább a II. melléklet I. részében meghatározott információkat biztosítsák. Ezért a tájékoztatás kötelezettsége a számítógépes rendszer létrejöttétől és az értékesítési csatornától függetlenül fennáll.

Azokat az információkat, amelyeket nem lehet a számítógépes rendszeren keresztül nyújtani, olyan alternatív formában kell közzétenni, amely a fogyatékkal élő személyek számára is elérhető (8. cikk (3) bekezdés).

3.2.   A menetjegyeket és a kerékpárszállítást érintő ügyek

3.2.1.   A menetjegyek és az elektronikus bérletkártyák alakja és tartalma (4. cikk és I. melléklet 7. cikk)

A rendelet 4. cikkével összhangban a menetjegyek rendelkezésre bocsátását a rendelet I. mellékletében (II. és III. cím) foglalt CIV Egységes Szabályok rendelkezései szabályozzák. Az Egységes Szabályok 7. cikke rugalmasságot biztosít a menetjegy alakja és tartalma tekintetében. A szóban forgó cikk megadja, hogy legalább mely információknak kell szerepelnie a menetjegyen, ezen túlmenően azonban választható bármilyen, az általános szállítási feltételeknek megfelelő alak és tartalom. Ezért az elektronikus bérletkártya is menetjegynek tekintendő, amennyiben megfelel az alábbi feltételeknek:

Az I. melléklet 7. cikkének (5) bekezdése szerint a menetjegy kiállítható elektronikus adathordozó formájában is, feltéve, hogy az adatok olvasható írásjelekké alakíthatók. A szállítási szerződés megkötésének időpontja különböző lehet. Az elektronikus kártyák egy része a vásárlás pillanatában aktiválódik, más kártyák esetében az egyes útvonalak vagy szakaszok tekintetében az aktiválás az utazás megkezdésekor a kártya érvényesítésével történik a vonaton vagy közvetlenül a vonatra való felszállás előtt.

3.2.2.   A menetjegyek elérhetősége

A rendelet 9. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a vasúttársaságoknak a menetjegyeket legalább az ott előírt értékesítési helyek egyikén keresztül kell forgalmazniuk az utasok számára. A vasúttársaságok többsége a menetjegyeket egynél több értékesítési csatornán keresztül kínálja eladásra. Ugyanakkor előfordulhat, hogy különösen bizonyos mérsékelt árú menetjegyek csak egyetlen értékesítési csatornán (pl. interneten) keresztül érhetők el, ami egyes fogyasztói csoportok kizárásához vezethet. Annak érdekében, hogy az utasok a lehető legkönnyebben hozzáférhessenek a menetjegyekhez, a Bizottság azt javasolja, hogy a vasúttársaságok legalább a legalapvetőbb menetjegyeket értékesítsék az általuk ajánlott valamennyi értékesítési csatornán keresztül, elsősorban jegypénztárak és árusító automaták segítségével, valamint a vonatok fedélzetén. Ezenkívül a 8. cikk (1) bekezdésével és a II. melléklet I. részével összhangban a vasúttársaságoknak tájékoztatniuk kell az utasokat a különböző értékesítési csatornákon elérhető menetjegyekről, valamint a menetdíjakról. Összhangban a 9. cikk (1) bekezdésével a vasúttársaságoknak átszállójegyeket kell kínálniuk, amennyiben ez üzleti megállapodásaik és a rendelkezésre álló adatok alapján lehetséges.

A menetjegyeket a megkülönböztetésmentesség elvét betartva kell kínálni. Az állampolgárság alapján történő közvetlen vagy közvetett megkülönböztetés ellentétes az EUMSZ 18. cikkével.

3.2.3.   Kerékpárok szállítása (5. cikk)

A rendelet 5. cikkével összhangban a vasúttársaságoknak bizonyos feltételekkel (pl. helykorlátozás, szolgálati követelmények, könnyű kezelhetőség, esetleg díjfizetés) lehetőséget kell biztosítaniuk az utasok számára a kerékpárok vonaton való szállítására. A rendelet II. melléklete szintén úgy rendelkezik, hogy a vasúttársaságoknak utazás előtt tájékoztatást kell adniuk a kerékpárok szállíthatóságáról. Az Európai Kerékpárosok Szövetsége összeállított egy listát a kerékpárszállítással kapcsolatos bevált gyakorlatokról (11).

4.   FELELŐSSÉG, KÉSÉSEK, CSATLAKOZÁSMULASZTÁSOK, JÁRATKIMARADÁSOK

4.1.   A vasúttársaságok felelősségének fedezete, biztosítás (11. és 12. cikk)

A rendelet 11. és 12. cikkének megfelelően a vasúttársaságoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy eleget tegyenek felelősségüknek különösen halálos kimenetelű vagy sérüléssel járó balesetek esetén. A 2012/34/EU irányelv 22. cikke továbbá úgy rendelkezik, hogy az engedély megszerzésének egyik feltételeként „a vállalkozó vasúti társaságnak rendelkeznie kell a megfelelő biztosítással vagy piaci feltételek mellett nyújtott megfelelő garanciával a hazai és nemzetközi jogszabályokkal összhangban, hogy fedezete legyen a balesetek során felmerülő károkra […]”. A „megfelelő” fedezet meghatározása érdekében a vasúttársaságnak fel kellene mérnie kockázatait, pl. a szállított utasok száma vagy a lehetséges balesetek száma tekintetében. Amint azt a rendelet alkalmazásáról szóló jelentés megállapítja (12), a vizsgált vasúttársaságok minden jel szerint megfelelő fedezettel rendelkeznek.

A rendelet I. melléklete 30. cikkének megfelelően a tagállamok megállapíthatják a fizetendő összeget, ha a vasúti balesetben az utasok életüket vesztik vagy személyi sérülést szenvednek, de a kártérítés felső határa utasonként nem lehet kevesebb 175 000 elszámolási egységnél (13). A nemzeti jogszabályoknak ezért olyan fedezeti szintet kell előírniuk, amely megfelel ennek a követelménynek és a 11.és 12. cikkel összhangban valamennyi nemzeti és nemzetközi szolgáltatásra alkalmazandó. A tagállamok meghatározhatnak magasabb kártérítési határértéket is. A vasúttársaság sérülésekért való felelősségét, a megítélhető kártérítés összegét és a kárigények körét a nemzeti jog határozza meg.

4.2.   Visszatérítés, elterelés és kártérítés

4.2.1.   Visszatérítés és elterelés, vagy a menetjegy árára vonatkozó kártérítés több szakaszból álló utazás esetén (16. és 17. cikk)

A rendelet 9. cikkének (1) bekezdése szerint „a vasúttársaságok és a menetjegy-értékesítők jegyeket, átszállójegyeket és helyfoglalásokat kínálnak, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak”.

Az utasoknak a visszatérítéshez és az eltereléshez (16. cikk) vagy a késés miatti kártérítéshez, mely a menetjegy pótlékokkal számított teljes árának bizonyos százaléka (17. cikk), csak akkor keletkezik joguk, ha a késés „a személyszállítási szerződés szerinti végleges célállomásra való megérkezéskor” több mint 60 perces. Ez adott esetben nehézségeket okozhat olyan utazásoknál, amelyek csatlakozást és esetleg különböző fuvarozókat foglalnak magukban, különösen ha az utasok, annak ellenére, hogy egyetlen szerződést szerettek volna kötni, nem egyetlen jegyet kaptak az egész utazásra, hanem több jegyet az utazás különböző szakaszaira. Az I. melléklet 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkel összhangban egy szállítási szerződést több menetjegy is tanúsíthat. Az utas és a vasúttársaság közötti szerződéses megállapodásban egyértelműen rendelkezni kell arról, hogy az utas egyetlen vagy több különböző szállítási szerződés hatálya alatt utazik-e.

Amint azt a rendelet 3. cikkének 10. pontja meghatározza, az egyazon szállítási szerződés hatálya alatt eladott menetjegyeket „átszállójegynek” kell tekinteni, amennyiben azok „egy vagy több vasúttársaság által működtetett, egymást követő vasúti szolgáltatásokra jogosító szállítási szerződést képviselnek”. Az egyazon szállítási szerződés hatálya alátartozó különböző menetjegyekkel rendelkező utas jogosult a 16. és 17. cikk szerint biztosított jogok gyakorlására, ha a késés a végleges célállomásra való megérkezéskor több mint 60 perces, akkor is, ha a késés szakaszonként 60 percnél kevesebb. (Lásd még a késésekről szóló 2.2. pontot.) Amint azt a 27. cikk említi, „az utasok bármely (az utazásban) érintett vasúttársaságnál nyújthatnak be panaszt”, vagyis nem kötelesek mindegyik társaságnál külön-külön panaszt tenni. Az érintett vasúttársaságoknak együtt kell működniük az ilyen panaszok kezelésében.

4.2.2.   Jogosultság kártérítésre vis maior esetén

Az Európai Unió Bírósága a 2013. szeptember 26-án, a C-509/11. sz. ügyben hozott ítéletében egyértelművé tette, hogy a 17. cikk által biztosított, késések, csatlakozásmulasztások és járatkimaradások miatti kártérítéshez való jog összefüggésében a vis maior elv nem alkalmazandó.

A Bíróság leszögezte különösen, hogy a rendelet nem tartalmaz olyan „vis maior” záradékot, amely korlátozná a vasúttársaság felelősségét a menetjegyek árának 17. cikkben meghatározott visszatérítését érintően. A Bíróság ítélete szerint a szállítási szerződésben meghatározott szolgáltatás nyújtásának elmulasztása esetére a 17. cikk átalány formájában rögzíti a kártérítés mértékét, amely alól nem lehet mentesülni vis maior esetén, mivel a cikk nem tartalmaz ilyen értelmű záradékot. Ezzel szemben az I. mellékletben foglalt Egységes Szabályok 32. cikkének (2) bekezdése a késésből vagy járatkimaradásból fakadó olyan egyéni károkért vagy veszteségekért viselt fuvarozói felelősségre hivatkozik, amelyek tekintetében eseti alapon kell benyújtani a kártérítési igényeket.

A vasúttársaságok ezért nem foglalhatnak bele általános szállítási feltételeikbe olyan záradékot, amely mentesíti őket a 17. cikk szerint kártérítéstől a vis maior okozta vagy az Egységes Szabályok 32. cikkének (2) bekezdésében meghatározott okok egyikéből fakadó késés esetén. Összegezve tehát az utasok „vis maior” esetén is jogosultak a vasúttársaság által nyújtott kártérítésre. E tekintetben a vasúti közlekedés helyzete más, mint a többi közlekedési módé (lásd különösen az ítélet 47. bekezdését). Ugyanakkor – amint azt a 2013-as jelentésében (14) jelezte – a Bizottság meg fogja vizsgálni annak lehetőségét, hogy a vasúti ágazatban a többi közlekedési módéval azonos feltételek érvényesüljenek, tehát hogy az előre nem látható és elkerülhetetlen események miatti késés esetén az utasok ne kapjanak kártérítést.

4.2.3.   A „hasonló szállítási feltételek” fogalma az utazás folytatása vagy elterelése esetén (16. cikk b) és c) pont)

A „szállítási feltételek” a fuvarozó által nyújtott, a vasúti társaság vagy a menetjegy-értékesítő és az utas közötti személyszállítási szerződés hatálya alá eső személyszállítási szolgáltatások meghatározó jellemzői. A rendelet 16. cikke b) és c) pontjának megfelelően, ha az utas részére több mint 60 perces késésből fakadóan felkínálják az utazás folytatását vagy elterelését, annak „hasonló szállítási feltételek mellett” kell történnie. Hogy a szállítási feltételek mikor minősülnek hasonlónak, számos tényezőtől függ, és eseti alapon kell eldönteni. A körülményektől függően a következő bevált gyakorlatok alkalmazása ajánlott:

4.2.4.   Multimodális utazás

A multimodális utazások, melyeknél a személyszállítási szerződés egynél több közlekedési módot foglal magában (pl. egyetlen utazásként kínált vasúti és légi utazás), nem tartoznak sem a rendelet, sem semmilyen más, egyéb közlekedési eszközökkel kapcsolatos utasjogokról szóló uniós jogszabály hatálya alá. Ha az utas a vonat késése miatt lemarad egy légi járatról, kizárólag azon, kártérítéssel és segítségnyújtással kapcsolatos jogait gyakorolhatja, amelyek a vasúti utazással függenek össze, és csak akkor, ha az utas késése a célállomásra érkezéskor több mint 60 perc az egyetlen személyszállítási szerződés hatálya alá tartozó vasúti utazás során (kivéve, ha a nemzeti jog – a rendelet I. melléklete 32. cikke (3) bekezdésének megfelelően – erről másként rendelkezik).

4.3.   Járattörlések

A vasúti szolgáltatás törlésének az utas időveszteségét és az elszenvedett kényelmetlenségeket tekintve ugyanolyan következményei lehetnek, mint a késésnek (15). Előfordulhat, hogy azok az utasok, akik a törölt szolgáltatás helyett a következő elérhető szolgáltatást veszik igénybe, a célállomást szintén 60 percet meghaladó késéssel érik el (a törölt szolgáltatás eredetileg tervezett menetrend szerinti érkezési idejéhez képest). Ilyen esetben az utasok ugyanúgy jogosultak a 16. és 17. cikkben meghatározott menetjegyár-visszatérítésre, eltérítésre és kártérítésre, kivéve, ha őket megfelelően és kellő időben előre tájékoztatták a járattörlésről.

Ami a 18. cikk szerinti segítségnyújtási kötelezettséget illeti, a járattörlés nyomán ugyanazok a jogok keletkeznek, mint késéskor, nevezetesen az utasok – az említett cikk (1) bekezdésnek megfelelően – jogosulttá válnak a tájékoztatásra. A 18. cikk (2) bekezdése szerint akkor is jogosultak segítségnyújtásra, ha a következő vonat vagy más közlekedési eszköz késése az érkezéskor meghaladja a 60 percet.

4.4.   Segítségnyújtás

4.4.1.   Ételek, frissítők és szálláshely biztosítása (18. cikk (2) bekezdés)

Ha a késés több mint 60 perc, a vasúttársaság köteles „a várakozási időhöz ésszerűen mérten” ételekről és frissítőkről gondoskodni, amennyiben azok (megfelelő mennyiségben) a vonaton vagy az állomáson rendelkezésre állnak. Ha ételek és frissítők nem (vagy nem megfelelő mennyiségben) állnak rendelkezésre a vonaton vagy az állomáson, a vasúttársaság csak akkor köteles ezekről gondoskodni, ha ésszerűen a helyszínre szállíthatók. A vasúttársaságnak fel kell mérnie, hogy az ételek és a frissítők „ésszerűen” a helyszínre szállíthatók-e, figyelembe véve olyan kritériumokat, mint a beszerzési helytől való távolság, a beszerzéshez szükséges idő és ráfordítás, valamint a beszerzés költsége. Mindazonáltal a vasúttársaságok nem mentesülhetnek a helyzetek eseti módon való értékelésének kötelezettsége alól.

A rendelet 18. cikkének (2) bekezdése nem határoz meg minimális mennyiségi követelményeket a segítségnyújtás tekintetében. Az ételek és frissítők mennyiségének, a szállodai vagy más szálláshely biztosításának, valamint a segítségnyújtás egyéb formáinak az elszenvedett kényelmetlenségek tükrében ésszerűeknek és arányosaknak kell lenniük, ideértve a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek szükségleteinek kielégítését is. Amennyiben nem biztosítható szállodai férőhely, az „egyéb szálláshely” minőségének – amennyire csak lehetséges – meg kell felelnie a szállodai minőségnek. A Bizottság szerint „a várakozási időhöz ésszerűen mérten” kifejezés azt jelenti, hogy a vasúttársaságok kötelesek az utasok számára olyan segítséget nyújtani, amely megfelel a késés hosszának és annak, hogy az adott napszakon (nappal vagy éjszaka) belül mikor következik be. A 18. cikk (2) bekezdése értelmében az utasok részére a segítségnyújtást „fel kell ajánlani”, azaz arról őket egyértelműen és elérhető, szükség esetén alternatív módon tájékoztatni kell. Ez azt jelenti, hogy az utasoktól nem várható el, hogy önállóan intézkedjenek, pl. maguk keressenek szállást és fizessenek érte. E helyett lehetőség szerint a vasúttársaságnak kell aktívan felkínálnia a segítséget. A vasúttársaságnak arról is gondoskodnia kell, hogy – amennyiben rendelkezésre áll ilyen – a szálláshely akadálymentesített legyen a fogyatékkal élő személyek és az őket kísérő kutyák számára.

A rendelet I. mellékletének 32. cikke meghatározza a vasúti fuvarozókat a CIV Egységes Szabályok értelmében hosszú késés esetén a károkért vagy veszteségekért terhelő felelősséget. A CIV szabályok (32. cikk (2) bekezdés) értelmében a fuvarozók mentesülhetnek az elszállásolás és a tájékoztatás költségeinek fedezésével kapcsolatos kötelezettség alól, pl. ha a késést „vis maior” okozza. A károkért viselt felelősséget meg kell különböztetni a rendelet 18. cikk szerinti segítségnyújtási kötelezettségtől, hiszen a rendelet nem foglal magában ilyen eltérést (16). A rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatásokat nyújtó társaságok tehát nem élhetnek mentességgel.

Az általános szállítási feltételek tartalmazhatnak bevált gyakorlatokat és kedvezőbb feltételeket, amennyiben ezek nem ellentétesek a rendelettel, megfelelő mozgásteret biztosítanak az egyes helyzetek eseti alapon történő elbírálásához, és nem korlátozzák a rendeletből fakadó utasjogokat (17).

4.4.2.   A késés bizonyítása (18. cikk (4)bekezdés)

A 18. cikk (4) bekezdésének megfelelően a vasúttársaságok kötelesek az utas kérésére a menetjegyen igazolni a késést, bizonyítékul a késés hosszára. Amennyiben az utas a késés miatt a 17. cikk értelmében kártérítést követel, a késésről a vasúttársaság vagy annak személyzete által kiállított (pl. a jegyvizsgáló vagy más illetékes személy bélyegzőjével vagy aláírásával igazolt) bizonyítékot később a vasúttársaságnak további tárgyalások vagy utólagos módosítások nélkül el kell fogadnia.

5.   A FOGYATÉKKAL ÉLŐ SZEMÉLYEK ÉS/VAGY CSÖKKENT MOZGÁSKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK JOGAI

5.1.   Közlekedéshez való jog

A vasúti közlekedés igénybe vétele tekintetében a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint más személyek. A rendelet 19. cikkével összhangban a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek nem különböztethetők meg hátrányosan a vasúti szolgáltatások foglalása, megvásárlása és igénybevétele során. Az ezen elvtől a 19. cikk (2) bekezdése szerint való eltérés, valamint a helyfoglalás elfogadásának, a menetjegy kiadásának vagy a szállításnak a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyektől való megtagadása csak megalapozottan, a 19. cikk (1) bekezdésében előírt megkülönböztetésmentes hozzáférési szabályokkal összhangban történhet.

Amennyiben vannak kerekes székek számára kijelölt helyek, ideértve a közös helyeket is, ezeknek – bevált gyakorlatként – mindig hozzáférhetőnek és akadálymentesen elérhetőnek kell lenniük (18).

5.2.   A fogyatékosság igazolása

A rendelet segítségnyújtáshoz való jogot biztosít a 3. cikk (15) bekezdése értelmében vett „fogyatékkal élő személyek” és „csökkent mozgásképességű személyek” számára. A segítségnyújtáshoz való jog érvényesítéséhez nem szükséges igazolást bemutatni. A vasúttársaságok és az állomások üzemeltetői ezért nem szólíthatják fel az utasokat fogyatékosságuk igazolvánnyal vagy más bizonyítékkal való igazolására, amikor azok segítséget kívánnak igénybe venni az állomásokon vagy a vonatokon.

5.3.   A fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyeknek nyújtott tájékoztatás (20. cikk)

A rendelet 20. cikkével összhangban a vasúttársaság, a menetjegy-értékesítő, illetve az utazásszervező kérésre tájékoztatást nyújt a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyek számára a vasúti szolgáltatások, köztük az állomások elérhetőségéről. Az Egyesült Nemzeteknek a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye (19) céljainak fényében a Bizottság azt ajánlja, hogy – függetlenül az utasokkal fennálló szerződéses kapcsolattól – az állomások üzemeltetői is nyújtsanak tájékoztatást az elérhetőségről (pl. hozzáférhető weboldalakon és más módokon).

5.4.   A segítségnyújtás iránti igénnyel kapcsolatos előzetes értesítés, ideértve a „többszöri utazás” esetét is (24. cikk a) pont)

A rendelet 24. cikkének a) pontja meghatározza az előzetes értesítés azon feltételeit, amelyek mellett az utasok segítségnyújtásra jogosultak. Mivel a segítségnyújtásért nem számítható fel többletköltség, ingyenesnek kell lennie a foglalási eljárásnak is, mely pl. egy díjmentesen hívható telefonszám segítségével bonyolítható le. A segítségnyújtásnak minden olyan időpontban igénybe vehetőnek kell lennie, amikor vonatok közlekednek (ideértve az éjszakai vagy hétvégi szolgáltatásokat is), tehát nem korlátozódhat a szokásos munkaidőre.

Többszöri utazás (pl. különböző szakaszokból álló utazások, valamint ismétlődő utazások) esetén elegendő egyetlen értesítés az utas részéről, feltéve, hogy abban az utas megfelelő információt ad soron következő utazásai időpontjáról. Az értesítést fogadó fél (a vasúttársaság, az állomás üzemeltetője, a menetjegy-értékesítő vagy az utazásszervező) felelőssége, hogy az információkat minden érintett vasúttársaságnak és állomásüzemeltetőnek továbbítsa. A vasúttársaságok és az állomások üzemeltetői az értesítés elmaradása esetén is kötelesek megtenni minden ésszerű erőfeszítést a segítségnyújtásra a személyzettel ellátott állomásokon annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek képesek legyenek utazni. Tehát nem lenne összeegyeztethető a rendelettel, ha a segítségnyújtást azokra az esetekre korlátoznák, amikor az előzetes értesítés beérkezett, vagy ha ezt a feltételt belevennék a szerződésbe.

5.5.   A fogyatékkal élő és/vagy csökkent mozgásképességű személyeknek segítséget nyújtó személyzet képzése

A rendelet nem tartalmaz külön előírásokat olyan képzéssel és tudatosságnövelő tréningekkel kapcsolatban, amelyek biztosítanák a rendelet értelmében nyújtott segítség hatékonyságát, azonban bevált gyakorlatnak számít, hogy a személyzet rendszeres képzésben és tudatosságnövelő tréningben részesül a különböző fogyatékkal élő, eltérő mozgásképességgel rendelkező utasok különféle szükségleteivel kapcsolatban.

6.   PANASZOK BENYÚJTÁSA A VASÚTTÁRSASÁGOKHOZ

A rendelet 27. cikkének (2) bekezdése értelmében az utasok bármelyik, az érintett utazásban részt vevő vasúttársaságnál benyújthatják panaszukat. Az utasokat tájékoztatni kell a kereseti jognak a rendelet I. mellékletében található Egységes Szabályok 60. cikkében meghatározott elévülési idejéről (lásd még a lenti 7. pontot).

7.   AZ UTASOK TÁJÉKOZTATÁSA JOGAIKRÓL

A rendelet 29. cikke értelmében az utasoknak joguk van tájékoztatást kapni jogaikról és kötelezettségeikről. A tájékoztatásnak megfelelőnek kell lennie, és időben kell történnie annak érdekében, hogy az utas a személyszállítási szerződés megkötésekor a szerződésből keletkező jogaival és kötelezettségeivel tisztában legyen. A tájékoztatás különböző formákban történhet, de elérhetőnek kell lennie a fogyatékkal élő személyek számára is, valamint az információkat közvetlenül kell nyújtani (pl. nem nyújthatók kizárólag az interneten, ha a jegyek az állomáson is lefoglalhatók és kifizethetők).

Ez nem sértheti az uniós jog által előírt többi tájékoztatási követelményt, különösen a fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (20) 8. cikkének (2) bekezdését és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (21) 7. cikkének (4) bekezdését.

8.   VÉGREHAJTÁS, A NEMZETI VÉGREHAJTÁSI SZERVEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE ÉS SZANKCIÓK

8.1.   A panaszok nemzeti végrehajtási szervek általi kezelése

A nemzeti végrehajtási szervek a panaszokat vagy első fokon kezelik (pl. amennyiben a vasúttársasághoz, az állomás üzemeltetőjéhez vagy a menetjegy-értékesítőhöz előzetesen nem érkezett panasz vagy kérés), vagy pedig másodfokon; ez utóbbira olyan esetekben kerül sor, amikor az utas nem elégedett a vasúttársaság, az állomás üzemeltetője vagy a menetjegy-értékesítő által javasolt megoldással, vagy ha ezektől nem érkezett válasz. Célszerűbb, ha a panaszokat először a vasúttársaságok intézik, mivel azokat a vasúttársaságok tudják a leghatékonyabban kezelni.

Noha a rendelet nem ír elő panaszkezelési eljárást (ezt a feladatot a tagállamokra bízza), az ilyen panaszokat a gondos ügyintézés elve alapján gyorsan és hatékonyan kell kezelni. A túl nagy késedelem nemcsak a rendeletnek való megfelelést veszélyeztetné, hanem az utasokkal való bánásmód tekintetében egyenlőtlenségekhez is vezetne a tagállamok között. Ezért a panaszkezelő szervek felszereltségének és személyzetének megfelelőnek kell lennie annak érdekében, hogy elláthassák feladatukat.

A bevált gyakorlat alapján határidőket kell megállapítani az utasoknak való válaszadásra, messzemenően biztosítva ezzel az utasok számára a sikeres ügyintézést és az elérhetőséget. Példának okáért célszerű lenne a panasz beérkezéséről szóló visszaigazolást legfeljebb két héten belül, a végleges választ három hónapon belül megküldeni. Bonyolult esetekben a nemzeti végrehajtási szerv – saját mérlegelése alapján – a panasz megoldásának határidejét legfeljebb hat hónapra meghosszabbíthatja. Ilyen esetben tájékoztatni kell az utast a határidő meghosszabbításának okairól és az eljárás lezárásához előreláthatóan szükséges időről. Olyan esetekben, amikor a nemzeti végrehajtási szerv egyben a 2013/11/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (22) szerinti alternatív vitarendezési fórumként is tevékenykedik, a fent említett ajánlott határidők semmilyen módon nem befolyásolhatják vagy helyettesíthetik a szóban forgó irányelvben meghatározott határidőket.

A rendelet nem határoz meg határidőt az utasok számára a tekintetben, hogy meddig nyújthatják be panaszaikat a nemzeti végrehajtási szervhez. Itt a nemzeti szabályozás szerinti határidőket kell alkalmazni, még akkor is, ha ennek következtében a határidők az egyes tagállamokban eltérőek lesznek. Annak biztosítása érdekében, hogy a panaszkezelési eljárások végrehajtása hatékony lehessen, illetve hogy a vasúttársaságok és az esetleg érintett más vállalkozások biztos jogi környezetben működhessenek, a Bizottság ajánlja annak szorgalmazását, hogy az utasok ésszerű határidőn belül nyújtsák be panaszaikat. A bevált gyakorlat szerint az utasokat célszerű tájékoztatni fellebbezési lehetőségeikről vagy más olyan lépésekről, amelyeket akkor tehetnek, ha nem értenek egyet esetük elbírálásával.

8.2.   A nemzeti végrehajtási szervek együttműködése a határokon átnyúló panaszok kezelésében (31. cikk) és döntés az illetékes nemzeti végrehajtási szervről

Az együttműködéstől eltekintve a rendelet nem tartalmaz semmilyen konkrét előírást a több tagállamot érintő, határokon átnyúló panaszokra vonatkozóan. Az ilyen panaszok kezelésének meggyorsítása és megkönnyítése érdekében a Bizottság a következő bevált gyakorlatokat ajánlja:

A rendelet kötelezettségeket határoz meg a vasúttársaságokra vonatkozóan. Az utasok bármikor panaszt nyújthatnak be valamely nemzeti végrehajtási szervhez vagy más kijelölt szervhez (30. cikk (2) bekezdés). Ha arra vonatkozó panasz érkezik, hogy egy vasúttársaság állítólag megsértett egy kötelezettséget, a hatékonyság és eredményesség érdekében a panaszt azon tagállam nemzeti végrehajtási szervének kell kezelnie, amely az adott vasúttársaság működését engedélyezte.

Például egy vasúti balesetből adódó halálesettel vagy sérüléssel kapcsolatos panaszt azon tagállam nemzeti végrehajtási szervének kell kezelnie, amely annak a vasúttársaságnak a működését engedélyezte, amely a baleset időpontjában az utast szállította. Vagy ha a panasz az utazást megelőző tájékoztatás elmaradására vonatkozik, a panaszt azon tagállam nemzeti végrehajtási szervének kell kezelnie, amely az utassal személyszállítási szerződést kötő vasúttársaság működését engedélyezte, akkor is, ha ezt a szerződést közvetítő – pl. menetjegy-értékesítő, utazásszervező stb. – útján kötötték. Segítségnyújtással (frissítőkkel, ételekkel vagy szálláshellyel) kapcsolatos panasz esetében pedig azon tagállam nemzeti végrehajtási szervének kell kezelnie a panaszt, amely annak a vasúttársaságnak a működését engedélyezte, amely a 18. cikk szerinti segítségnyújtásért felelős.

Bizonyos esetekben (pl. bonyolult esetek vagy több panaszt magukban foglaló esetek; határokon átnyúló esetek; olyan esetek, amikor pl. a baleset nem annak a tagállamnak a területén történt, amely az érintett vasúttársaság működését engedélyezte) a nemzeti végrehajtási szervek közösen határozhatnak arról, hogy eltérnek a fenti elvektől, és kijelölnek maguk közül egy „vezető” nemzeti végrehajtási szervet, különösen akkor, ha nem egyértelmű, hogy melyik az illetékes szerv, vagy ha ez megkönnyíti és meggyorsítja a panasz orvoslását. A rendelet 31. cikke szerinti kötelezettségeikkel összhangban, a panasz orvoslásának megkönnyítése érdekében valamennyi érintett nemzeti végrehajtási szervnek együtt kell működnie a „vezető” nemzeti végrehajtási szervvel, és rendelkezésére kell bocsátania a releváns információkat (pl. az adatok megosztása, a dokumentumok lefordításához nyújtott segítség vagy a balesetek körülményeivel kapcsolatos információk átadása révén). Az utast tájékoztatni kell arról, hogy melyik a „vezetőként” eljáró szerv, ez ugyanis egyben kapcsolattartóként is szolgál az utas részére.

Ha a panaszt egy olyan esetleges jogsértés miatt emelik, amelyet valamely állomásüzemeltető követett el, a panaszt azon tagállam nemzeti végrehajtási szervének kell kezelnie, amelynek területén az esemény bekövetkezett.

A tagállami végrehajtási szervek hatékonyabb együttműködésének támogatása érdekében a panaszkezelés tekintetében közöttük létrejövő megállapodásoknak biztosítaniuk kell, hogy a rendelet megsértése esetén legalább egy tagállami hatóság szankciókat szabhasson ki.

(1)  HL L 315., 2007.12.3., 14. o.

(2)  COM(2013) 587 final, 2013.8.14.

(3)  Lásd a 2013. augusztus 14-i jelentés 5.1. pontját.

(4)  HL L 143., 1995.6.27., 70. o. Átdolgozva az egységes európai vasúti térség létrehozásáról szóló, 2012. november 21-i 2012/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelve által (HL L 343., 2012.12.14., 32. o.).

(5)  Az Európai Parlament és a Tanács 2012. november 21-i 2012/34/EU irányelve az egységes európai vasúti térség létrehozásáról (HL L 343., 2012.12.14., 32. o.).

(6)  HL L 237., 1991.8.24., 25. o.

(7)  Lásd a 2013. augusztus 14-i jelentés 4. pontját.

(8)  Az I. melléklet a CIV 6. cikkével kezdődik.

(9)  Lásd ehhez az I. melléklet 31. cikkének (3) bekezdését is, amely kimondja, hogy a fuvarozó felelősséget visel az utasok halála vagy személyi sérülése esetén, ha őket rendkívüli körülmények következtében vasút helyett más közlekedési eszközzel szállítják.

(10)  A Bíróság (első tanács) C-136/11. sz. Westbahn Management GmbH kontra ÖBB-Infrastruktur AG ügyben 2012. november 22-én hozott ítélete.

(11)  http://www.ecf.com/wp-content/uploads/130418_Bike-carriage-on-long-distance-trains_Good-practice_Final-ECF-paper.pdf

(12)  Lásd a jelentés 2.8.2. pontját.

(13)  A Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) 9. cikkének megfelelően, a függelékekben említett elszámolási egység a Nemzetközi Valutaalap által meghatározott különleges lehívási jog.

(14)  Lásd a jelentés 5.1. pontját.

(15)  Lásd a késés 2.2. pont szerinti fogalommeghatározását, amely az utas késésére vonatkozik, nem pedig a vasúti szolgáltatás késésére.

(16)  Lásd még a 4.2.2. pontot.

(17)  Lásd a rendelet 6. cikkének (2) bekezdését.

(18)  Lásd még a Bizottság 2014. november 18-i 1300/2014/EU rendeletét az uniós vasúti rendszernek a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű személyek általi hozzáférhetőségével kapcsolatos átjárhatósági műszaki előírásokról (HL L 356., 2014.12.12., 110. o.), amely különös követelményeket tartalmaz a kerekes székek számára kialakított helyekre vonatkozóan.

(19)  Az Egyesült Nemzeteknek a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye (http://www.un.org/disabilities/documents/convention/convoptprot-e.pdf). Az egyezmény az Európai Unióban 2011. január 22-án lépett hatályba. Mind a 28 tagállam aláírta és többségük ratifikálta is. Lásd még az egyezmény EU-beli végrehajtásáról szóló jelentést, SWD(2014) 182 final, 2014.6.5.

(20)  Az Európai Parlament és a Tanács 2011. október 25-i 2011/83/EU irányelve a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 304., 2011.11.22., 64. o.).

(21)  Az Európai Parlament és a Tanács 2005. május 11-i 2005/29/EK irányelve a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról (HL L 149., 2005.6.11., 22. o.).

(22)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013. május 21-i 2013/11/EU irányelve a fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (HL L 165., 2013.6.18., 14. o.).