27.9.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 353/49

—

tekintettel a Zimbabwéről korábban elfogadott állásfoglalásaira, különösen a 2013. február 7-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a 2015. március 11-i és 2015. április 9-i, Itai Dzamara elrablásáról szóló helyi uniós nyilatkozatokra,

—

tekintettel az Európai Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által az EU nevében tett, az EU és Zimbabwe kapcsolatainak felülvizsgálatáról szóló, 2014. február 19-i nyilatkozatára,

—

tekintettel a Zimbabwével szembeni megszorító intézkedésekről szóló 2011/101/CFSP határozatot módosító 2014. február 17-i 2014/98/CFSP (2) és 2015. február 19-i 2015/277/CFSP (3) tanácsi határozatokra,

—

tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosa hivatalának szóvivője által 2013. január 18-án tett, az emberijog-védők ellen a közelmúltban, a választásokat megelőzően elkövetett támadásokról szóló nyilatkozatra,

—

tekintettel a 2008-ban a három fő politikai párt – a ZANU PF, az MDC-T és a MDC – által aláírt átfogó politikai megállapodásra,

—

tekintettel az Európai Unió Tanácsának Zimbabwéről szóló, 2012. július 23-i következtetéseire és a Zimbabwével szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2012. február 27-i 2012/124/CFSP végrehajtási határozatára (4),

—

tekintettel az 1981. június 27-én létrehozott, az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájára, amelyet Zimbabwe megerősített,

—

tekintettel Zimbabwe alkotmányára,

—

tekintettel a Cotonoui Megállapodásra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel beszámolók szerint 2015. március 9-én Itai Dzamarát, jeles zimbabwei emberijog-védőt, az „Occupy Africa Unity Square” mozgalom vezetőjét és Mugabe elnök bírálóját öt azonosítatlan fegyveres Harara külvárosában elrabolta; mivel Itai Dzamara tartózkodási helye azóta is ismeretlen, és komoly aggodalomra van ok biztonságát és jogainak védelmét illetően;

B.

mivel Dzamara úr az elrablását megelőző hónapokban számos békés tiltakozást vezetett, a romló politikai és gazdasági helyzetet kifogásolva Zimbabwében; mivel két nappal korábban Dzamara úr a „Movement for Democratic Change – Tsvangirai” (MDC-T) ellenzéki párt által szervezett politikai megmozduláson tömeges tiltakozásokra szólított fel az országban tapasztalható, egyre súlyosabb elnyomással és a romló gazdasági helyzettel szemben, Mugabe elnök lemondását követelte, és a választási rendszer reformját igényelte;

C.

mivel a kormány mindmáig hallgatásba burkolózik Dzamara úr eltűnésével kapcsolatban, ami felkeltette a közvélemény gyanúját az állam felelőssége tekintetében; mivel a kormánypárt (ZANU-PF) tagadja Dzamara úr erőszakos eltüntetését, és azt az ellenzéki pártok koholmányának minősíti;

D.

mivel 2015. március 13-án a zimbabwei legfelső bíróság ítéletben rendelte el, hogy a hatóságok indítsanak kutatást Dzamara úr eltűnésével kapcsolatban, és kéthetente tegyenek jelentést a bíróság számára mindaddig, amíg Dzamara úr holléte nem tisztázódik; mivel a legfelső bíróság utasítását az ítélet alapján eljárni köteles illetékes hatóságok tudomásul sem vették, és az állami hatóságok még mindig nem tettek eleget az ítélet rendelkezéseinek;

E.

mivel Dzamara urat több alkalommal érte támadás a hatalmon lévő párt (ZANU-PF) hívei és egyenruhás rendőrtisztek részéről; mivel 2014 novemberében mintegy 20 egyenruhás rendőr megbilincselte Dzamara urat, és addig verték, amíg elveszítette eszméletét, valamint ügyvédjét, Kennedy Masiye urat is bántalmazták;

F.

mivel 2015. április 27-én Hararében 11 személyt vettek őrizetbe, akik részt vettek az eltűnt Itai Dzamara mellett kiálló békemenetben; mivel az aktivistákat letartóztatták és hat órán keresztül fogva tartották;

G.

mivel Dzamara úr elrablását követően felesége, Sheffra Dzamara a hararei legfelső bírósághoz fordult azzal a céllal, hogy jogi erővel kényszerítse a rendőrséget és a központi hírszerzési szervezetet (CIO) férje keresésére; mivel a bírósági meghallgatás során a rendőrség és a CIO tagadta, hogy tudomása lenne Dzamara úr hollétéről; mivel április elején Sheffra Dzamara arról számolt be, hogy azonosítatlan személyek állandó megfigyelés alatt tartották, és attól félt, hogy élete veszélyben forog;

H.

mivel az emberi jogok és a demokrácia helyzete Zimbabwében egyre rosszabb, és folyamatosak a híradások arról, hogy Zimbabwében emberijog-védőket, újságírókat és a civil társadalom tagjait zaklatják és megsértik emberi jogaikat;

I.

mivel a rendőrség gyakran ürügyül használ fel meglévő jogszabályokat – például a közrendről és a közbiztonságról szóló törvényt (POSA), valamint a tájékoztatáshoz való hozzáférésről és a magánélet védelméről szóló törvényt (AIPPA) – nyilvános találkozók és gyűlések betiltására;

J.

mivel a gyülekezés, az egyesülés és a véleménynyilvánítás szabadsága minden demokrácia alapvető alkotóeleme;

K.

mivel 2015 februárjában az EU újraindította a Zimbabwe számára nyújtott támogatást, 234 millió euró összegű nemzeti indikatív program keretében, amelynek célja, hogy támogassa Zimbabwét a demokratikusabbá válás és a felvirágzás útján, miközben az Európai Tanács úgy döntött, hogy bizonyos szankciókat továbbra is fenntart Zimbabwével szemben; mivel a vagyoni eszközök befagyasztása és a beutazási tilalom már csak Robert Mugabe elnökkel, feleségével és egy védelmi vállalattal szemben maradt fenn; mivel az EU fegyverembargója továbbra is érvényben van;

L.

mivel 2013. március 16-án népszavazással új alkotmányt fogadtak el, amelynek kinyilvánított célja a politikai élet megtisztulása, de a gyakorlatban az előrelépés lassú, és az emberi jogok helyzete továbbra is sérülékeny;

1.

határozottan elítéli Itai Dzamara emberijog-védő erőszakos eltüntetését, és követeli haladéktalan és feltétel nélküli szabadon bocsátását;

2.

sürgeti Zimbabwe kormányát, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést Dzamara úr felkutatása, valamint az eltüntetéséért felelős személyek bíróság elé állítása érdekében; felhívja a kormányt, hogy tegyen maradéktalanul eleget a legfelső bíróság ítéletének, amely Dzamara úr felkutatására kötelezi;

3.

felszólítja a zimbabwei hatóságokat, hogy szavatolják Dzamara úr feleségének és családjának, munkatársainak és támogatóinak épségét és biztonságát;

4.

mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy emberi jogi szervezetektől származó beszámolók szerint egyre erősebb a politikai erőszak és a politikai ellenzék zaklatása, valamint súlyos megszorításokat és megfélemlítést alkalmaznak emberijog-védőkkel szemben, akiket a rendőrség gyakran tettlegesen bántalmaz és hamis vádak alapján letartóztat; sajnálja, hogy a legutóbbi választások és az új alkotmány 2013-ban történt elfogadása óta alig történt előrelépés a jogállamiság felé, és különösen az emberi jogi környezet reformja irányába;

5.

nyomatékosan kéri a zimbabwei hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatot azon állítások kapcsán, amelyek szerint a rendőrség tagjai és állami tisztviselők túlzott erőszakot használnak és emberi jogi visszaéléseket követnek el, és a vétkeseket vonják felelősségre;

6.

hangsúlyozza, hogy a zimbabwei kormány általános felelősséget visel valamennyi polgár biztonságáért; felszólítja a zimbabwei hatóságokat, hogy hajtsák végre az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, az emberi jogok és a népek jogainak afrikai chartájában és a Zimbabwe által megerősített, az emberi jogokról szóló regionális emberi jogi eszközökben foglalt rendelkezéseket;

7.

emlékeztet arra, hogy a globális politikai megállapodás értelmében Zimbabwe elkötelezte magát annak biztosítása mellett, hogy mind jogalkotása, mind pedig eljárásai és gyakorlatai meg fognak felelni a nemzetközi emberi jogi – többek között a gyülekezés, az egyesülés és a véleménynyilvánítási szabadságára vonatkozó – elveknek és jogszabályoknak;

8.

elismeréssel fogadja a zimbabwei emberi jogi bizottság létrehozását, de aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a bizottság nem kapott elegendő hatáskört arra, hogy függetlenül fellépve megvalósíthassa célkitűzéseit az országban tapasztalható, sürgető emberi jogi problémák kezelése terén;

9.

kéri ezért a nemzetközi közösség, különösen a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) összehangolt fellépését; úgy véli, hogy ez a regionális szervezet a globális politikai megállapodás szavatolója fontos szerepet tölt be többek között azáltal, hogy határozottan ösztönzi a megállapodás – és különösen annak 13. cikke – végrehajtását, biztosítva a rendőrség és egyéb biztonsági szervek elfogulatlan fellépését;

10.

nyomatékosan kéri a zimbabwei kormányt és Mugabe elnököt, hogy tegyenek eleget nemzetközi kötelezettségeiknek és a zimbabwei kormány által aláírt nemzetközi szerződésekben foglalt – a jogállamiság maradéktalan tiszteletben tartását, valamint a polgári és politikai jogok érvényre juttatásának garantálását előíró – rendelkezéseknek;

11.

kéri az EU-t, hogy a Cotonoui Megállapodás 8. cikke alapján fokozza az emberi jogokról folytatott politikai párbeszédét, és többek között bátorítsa a kormányt a közbiztonságról szóló törvény, valamint a tájékoztatáshoz való hozzáférésről és a magánélet védelméről szóló törvény hatályon kívül helyezésére vagy módosítására, véget vetve az e jogszabályokkal való visszaéléseknek;

12.

sajnálja, hogy a négy kelet- és dél-afrikai állammal, köztük Zimbabwével kötött ideiglenes gazdasági partnerségi megállapodás (ESA) nem tartalmaz erős és érvényesíthető emberi jogi záradékot;

13.

tudomásul veszi, hogy az EU bizonyos szankciók feloldása mellett döntött, és támogatja az elnökkel és feleségével szemben alkalmazott célzott intézkedések, valamint a fegyverembargó fenntartását, ami válasz a Zimbabwében tapasztalható politikai és emberi jogi helyzetre;

14.

úgy véli, hogy a demokrácia előmozdítása, valamint az emberi jogok és a jogállamiság védelme alapvető feltétel ahhoz, hogy Zimbabwe szabad és virágzó országgá válhasson;

15.

kéri az EU Hararébe akkreditált küldöttségét, hogy továbbra is ajánlja fel segítségét Zimbabwének az emberi jogi helyzet javítása tekintetében; elengedhetetlenül szükségesnek tartja annak biztosítását, hogy a Zimbabwének juttatott uniós fejlesztési támogatást – civil szervezetek közvetítésével – ténylegesen a lakosság szükségleteinek kielégítésére fordítsák, és hogy politikai és gazdasági reformok kerüljenek bevezetésre;

16.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ-nek, Zimbabwe kormányának és parlamentjének, a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség kormányainak, az Afrikai Unió Bizottságának, a Pánafrikai Parlamentnek, az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek és a Nemzetközösség főtitkárának.