2015.9.30.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 255/136


AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSA

(2015. április 29.)

az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel, VIII. szakasz – Európai ombudsman

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozatára, VIII. szakasz – Európai ombudsman

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére (A8-0115/2015),

1.   

megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a 2013-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék megállapította: az európai ombudsman (a továbbiakban: ombudsman) tekintetében az emberi erőforrásokhoz és a beszerzésekhez kapcsolódóan ellenőrzött terülteken nem tártak fel lényeges hiányosságokat;

2.   

hangsúlyozza, hogy ellenőrzési munkája alapján a Számvevőszék úgy vélte, hogy a 2013. december 31-én véget ért évben az intézmények és szervek adminisztratív és egyéb költségeire vonatkozó kifizetések összességében mentesek voltak a lényeges hibáktól;

3.   

rámutat arra, hogy az ombudsman költségvetése teljes egészében igazgatási jellegű, és 2013-ban 9 731 371 eurót tett ki (2012-ben ez az összeg 9 516 500 EUR volt), amiből 7 567 371 EUR az 1. címhez (az intézménynél dolgozó személyekkel kapcsolatos kiadások), 1 606 700 EUR a 2. címhez (épületek, berendezések és vegyes működési költségek) 557 300 EUR pedig a 3. címhez (az intézmény által betöltött különleges funkciók gyakorlása során felmerülő költségek) van hozzárendelve;

4.   

nyugtázza, hogy az összes előirányzat 98,20 %-át lekötötték (2012-ben ez az arány 98,30 % volt) és 91,82 %-át kifizették (2012-ben 88,69 %-át), 98,20 %-os felhasználási arány mellett (szemben a 2012. évi 95,88 %-kal); üdvözli a 2013-ban elért eredményeket;

5.   

említést tesz a pénzügyi tervezés és a nyomon követés folyamatos javításáról; kéri az erre irányuló erőfeszítések folytatását a következő költségvetési évek során;

6.   

elismerően nyugtázza az ombudsman 2013-as éves irányítási tervét, amely tartalmazza a fő teljesítménymutatók (KPI) eredménytábláját a hivatal célkitűzéseinek megvalósítása terén elért teljesítmény mérése céljából;

7.   

megjegyzi az ombudsman elkötelezettségét a személyzetfelvételi és beszerzési eljárások időben történő felügyeletével és ellenőrzésével kapcsolatos rendszerének további fejlesztésére; támogatja az ombudsmant abban, hogy folytassa a juttatások irányításának nyomon követését és teljesítményének javítását;

8.   

tudomásul veszi, hogy a lehető leghatékonyabb költségvetési végrehajtás érdekében az ombudsman folyamatosan javítani igyekszik a pénzügyi tervezést;

9.   

kéri az ombudsmant, hogy a következő éves tevékenységi jelentésben jelölje meg az év közben kért, fel nem használt tolmácsolási szolgáltatások arányát;

10.   

aggodalommal állapítja meg, hogy hatalmas különbségek vannak a különböző uniós intézmények fordítási költségei között; ezért kéri a fordítással foglalkozó intézményközi munkacsoportot, hogy tárja fel az említett különbségek okát és javasoljon megoldásokat ezen egyenlőtlenség megszüntetésére, illetve a fordítási költségek harmonizálására a minőség és a nyelvi sokszínűség teljes mértékű tiszteletben tartása mellett; megjegyzi, hogy ebből a célból a munkacsoportnak újra kell kezdenie az intézményközi együttműködést a bevált gyakorlatok és az eredmények megosztása céljából, valamint azonosítania kell azokat a területeket, ahol erősíteni lehet az intézményközi együttműködést vagy megállapodásokat; megjegyzi, hogy a munkacsoport célja továbbá egységes módszertan kialakítása a fordítási költségek bemutatására minden egyes intézménynél, a költségek elemzésének és összehasonlításának megkönnyítése céljából; megjegyzi, hogy a munkacsoportnak ezeket az eredményeket 2015 vége előtt kell bemutatnia; kér minden intézményt, hogy tevékenyen vegyenek részt az intézményközi munkacsoport tevékenységében; e tekintetben emlékeztet a többnyelvűség tiszteletben tartásának alapvető fontosságára az uniós intézményeknél, annak érdekében, hogy biztosításuk az egyenlő bánásmódot és az esélyegyenlőséget az Unió minden polgára számára;

11.   

tudomásul veszi a belső ellenőr a 2013. évi pénzügyi ellenőrzési jelentésekben foglalt következtetéseit, melyek szerint a belső irányítási és ellenőrzési rendszerek hatékonyak és eredményesek, valamint, hogy minden nyitott intézkedést lezártak;

12.   

üdvözli, hogy 2013-ban meghaladták azt a célkitűzést, hogy kevesebb, mint egy év alatt az ügyek 70 %-át lezárják; megjegyzi azonban, hogy a 18 hónapon belül lezárt vizsgálatok aránya még mindig nem éri el az ombudsman által kitűzött célt, bár 79 %-ról 81 %-ra nőtt; úgy véli, hogy a 90 %-os cél reális és megvalósítható; elvárja, hogy az éves tevékenységi jelentésbe foglalják bele a 2014-es célkitűzést és az eredményt; üdvözli a célzott, saját kezdeményezésű vizsgálatokat, és kéri, hogy tájékoztassák ezek első megállapításairól;

13.   

üdvözli, hogy az ombudsman 2012-ben elnyerte az Európai Minőségirányítási Alapítvány legfelsőbb szintű „Elkötelezettség a Kiválóságért” elismerését, és üdvözli, hogy 2013 folyamán kiváló és eredményes kapcsolat állt fenn az alapítvánnyal;

14.   

felhívja a figyelmet arra, hogy a 2013 folyamán megrendezett házon kívüli napok, konferenciák és hasonló rendezvények alkalmából az ombudsmani hivatal sokat, a többi intézménynél észrevehetően többet költött; úgy véli, hogy a válság és az általános költségvetési megszorítások idején az uniós intézmények házon kívüli napjainak költségét csökkenteni kell, és lehetőség szerint azokat az intézmény saját épületeiben kell szervezni, mivel a házon kívüli napok többletértéke nem indokolja a nagyszabású költekezést;

15.   

üdvözli, hogy nőt választottak európai ombudsmannak; mindazonáltal aggasztja, hogy az ombudsmani hivatal vezetői posztjain nincs nő; olyan esélyegyenlőségi terv mihamarabbi bevezetésére szólít fel, amely ezen egyensúlyhiány orvoslását célozza a vezető posztokon;

16.   

úgy véli, hogy az ombudsmannak továbbra is következetes minőségre kell törekednie az éves tevékenységi jelentés tekintetében, és átfogó éves hatásjelentés kell készítenie, amely fontos eszközt képez munkájának értékeléséhez;

17.   

kéri, hogy az ombudsman ingatlanpolitikáját mellékeljék éves tevékenységi jelentéséhez, különös tekintettel annak fontosságára, hogy az ehhez kapcsolódó költségek ésszerűek maradjanak, és ne legyenek túl magasak;

18.   

kéri, hogy az ombudsman éves tevékenységi jelentésében a titoktartásra és az adatvédelemre vonatkozó érvényes szabályokkal összhangban számoljon be a lezárt OLAF-esetek eredményéről és következményeiről, amennyiben a vizsgálat érintette az intézményt vagy annak bármelyik alkalmazottját;

19.   

teljes mértékben egyetért az ombudsmani hivatal által meghirdetett átláthatósági politikával, és egy olyan eljárás bevezetésére szólít fel, amely előzetesen értékeli egyes közzétételek várható hatását annak érdekében, hogy az elfogult értelmezés elkerülése érdekében azokat indokolással ellátva lehessen közzétenni; rámutat arra, hogy ezt az eljárást az ombudsmannak az európai adatvédelmi biztossal, a Bizottsággal és a közzétételben említett intézménnyel közösen kellene elindítania;

20.   

rámutat arra, hogy az ombudsman 2013-as éves tevékenységi jelentése a 2015. január 15-i plenáris ülésen elfogadásra került (1), és tudomásul veszi az abban tett észrevételeket.


(1)  Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0009.