Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Közösségek és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás alkalmazására vonatkozó egyes eljárásokról (kodifikált szöveg) /* COM/2014/0375 final - 2014/0191 (COD) */
INDOKOLÁS 1. A Bizottság a népek Európájának
jegyében nagy jelentőséget tulajdonít az uniós joganyag
egyszerűsítésének és átláthatóbbá tételének annak érdekében, hogy az a
polgárok számára világosabb és könnyebben hozzáférhető legyen, így tovább
bővítve a számukra biztosított jogok gyakorlásának lehetőségeit. Ez a cél nem érhető el mindaddig, amíg
számos, sokszor jelentősen módosított rendelkezés részben az eredeti jogi
aktusban, részben pedig a későbbi, módosító jogi aktusokban szétszórtan
található meg. A hatályos rendelkezések megállapításához így jelentős
kutatómunka és számos jogi aktus összevetése szükséges. Ezen okból, valamint azért, hogy a joganyag
egyértelmű és áttekinthető legyen, szükséges a többször módosított
jogi aktusok kodifikációja. 2. A Bizottság
1987. április 1-jén úgy határozott[1],
hogy szervezeti egységei számára előírja valamennyi jogi aktusnak a legkésőbb
a tizedik módosítást követő kodifikációját, hangsúlyozva, hogy ez
minimumkövetelményként értendő, és ezen egységeknek törekedniük kell az
illetékességükbe tartozó jogi aktusok kodifikációjának még gyakrabban
történő elvégzésére annak érdekében, hogy e jogi aktusok rendelkezései
áttekinthetők és könnyen érthetők legyenek. 3. Az 1992. decemberi edinburgh-i
Európai Tanács következtetései[2]
is megerősítették e követelményt, amennyiben rámutattak a kodifikáció
fontosságára, ugyanis a tekintetben, hogy valamely adott helyzetre az adott
időben mely jogi aktus alkalmazandó, a kodifikáció jogbiztonságot teremt. A kodifikációt a szokásos uniós jogalkotási
eljárással összhangban kell elvégezni. Mivel a kodifikáció tárgyát képező
jogi aktus érdemben nem módosítható, az Európai Parlament, a Tanács és a
Bizottság 1994. december 20-án intézményközi megállapodást kötöttek
arról, hogy a kodifikált jogi aktusok elfogadása során gyorsított eljárás
alkalmazható. 4. Ezen javaslat célja az Európai
Közösségek és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság közötti
stabilizációs és társulási megállapodás, valamint az Európai Közösség és az
Albán Köztársaság közötti ideiglenes megállapodás alkalmazására vonatkozó egyes
eljárásokról szóló, 2006. október 23-i 1616/2006/EK tanácsi rendelet
kodifikációja[3].
Az új rendelet a benne foglalt jogi aktusok[4]
helyébe lép. E javaslat teljes egészében megőrzi a kodifikált jogi aktusok
tartalmát, és ennek megfelelően, kizárólag a kodifikáció
elvégzéséhez szükséges alaki módosítások elvégzésével, azokat pusztán
egybefoglalja. 5. A kodifikációs javaslatot a 1616/2006/EK
rendelet és a módosító aktus előzetes, 22 hivatalos nyelven készült, egységes
szerkezetbe foglalt változata alapján az Európai Unió Kiadóhivatala
készítette adatfeldolgozó rendszer segítségével. Abban az esetben, ha a
cikkek új számozást kaptak, a régi és az új számozás közötti összefüggést a
kodifikált rendelet II. mellékletében található megfelelési táblázat
tartalmazza. ê 1616/2006/EK
(kiigazított szöveg) 2014/0191 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS
RENDELETE az Európai Közösségek és azok tagállamai,
valamint az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás
alkalmazására vonatkozó egyes eljárásokról (kodifikált szöveg) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI
UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Ö Európai Unió
működéséről szóló Õ szerződésre, és
különösen annak Ö 207. Õ cikke Ö (2) bekezdésére Õ, tekintettel az Európai Bizottság javaslatára, a javaslat nemzeti parlamenteknek való megküldését
követően, tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális
Bizottság véleményére[5], rendes jogalkotási eljárás keretében, mivel: ê (1) Az 1616/2006/EK tanácsi
rendeletet[6]
jelentősen módosították[7].
Az áttekinthetőség és érthetőség érdekében ezt a rendeletet
kodifikálni kell. ê 1616/2006/EK
(1) preambulumbekezdés (kiigazított szöveg) (2) 2006. június 12-én
Luxemburgban aláírták Ö és 2009. április 1-jén
hatályba lépett Õ az egyrészről
az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Albán Köztársaság
közötti stabilizációs és társulási megállapodást (a továbbiakban: STM). ê 1616/2006/EK
(kiigazított szöveg) (3) Szükséges mind az STM bizonyos
előírásainak alkalmazására vonatkozó eljárások megállapítása. (4) Az STM értelmében az
Albániából származó halászati termékeket kedvezményes vámtarifával lehet
bevinni az Ö Unióba Õ, vámkontingens-határon
belül. Ezért szükséges az ezen vámkontingens-határok kezelését szabályozó előírások
megállapítása. (5) Ahol kereskedelemvédelmi
intézkedések válnak szükségessé, azokat a 260/2009/EK tanácsi rendeletben[8], az 1061/2009/EGK
tanácsi rendeletben[9],
az 1225/2009/EK tanácsi rendeletben[10],
vagy megfelelő esetben az 597/2009/EK tanácsi rendeletben[11] megállapított
általános előírásoknak megfelelően kell elfogadni. (6) Amennyiben egy tagállam
esetleges csalásról vagy közigazgatási együttműködés hiányáról
tájékoztatja a Bizottságot, a vonatkozó Ö uniós Õ jogszabályokat kell
alkalmazni, különösen Ö az Õ 515/97/EK tanácsi
rendeletet[12]. (7) E rendelet vonatkozó
előírásainak végrehajtása céljából a Bizottságot támogatnia kell a
952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi Ö rendelet[13] 285. cikkével Õ létrehozott
vámkódexbizottságnak. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet 13. pontja (kiigazított szöveg) (8) Az Ö STM-ben Õ szereplő
kétoldalú védzáradékok végrehajtása szükségessé teszi, hogy a véd- és egyéb
intézkedések elfogadása egységes feltételek mellett történjen. Ezeket az
intézkedéseket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek[14] megfelelően kell
elfogadni. (9) A Bizottság azonnal
alkalmazandó végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia, ha az Ö STM Õ 39. cikke (4) bekezdésének
értelmében vett rendkívüli és kritikus körülményekkel összefüggésben
felmerülő, kellően indokolt esetekben ez rendkívül sürgős okból szükséges, ê 1616/2006/EK
(kiigazított szöveg) ELFOGADTÁK EZT A RENDELETET: 1. cikk Tárgy E rendelet egyrészről az Európai
Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Albán Köztársaság közötti
stabilizációs és társulási megállapodás (a továbbiakban: STM) egyes
rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatos részletes szabályok elfogadásának
egyes eljárásait állapítja meg. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet 13. pontjának 1. alpontja (kiigazított szöveg) 2. cikk A hal- és halászati termékekre
vonatkozó engedmények Az Ö STM Õ 28. cikke
(1) bekezdésének végrehajtására vonatkozó, a hal- és halászati termékek
vámkontingensét érintő részletes szabályokat a Bizottság az e rendelet 9. cikke
(3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében fogadja el. ê 1616/2006/EK 3. cikk Vámcsökkentések (1) A (2) bekezdésre figyelemmel a
kedvezményes vámtételek értékét egy tizedesjegyre lefelé kell kerekíteni. (2) A kedvezményes vámtétel teljes
mértékű mentességet jelent abban az esetben, ha a kedvezményes vámtétel
kiszámításakor a kapott eredmény az (1) bekezdés szerint a következők
valamelyike: a) értékvámok esetében 1 % vagy
kevesebb; vagy b) az egyedi vámtételek esetében 1 EUR
vagy annál alacsonyabb. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet 13. pontjának 2. alpontja (kiigazított szöveg) 4. cikk Technikai kiigazítások Az e rendelet alapján az előírásoknak a
Kombinált Nómenklatúra szerinti kódokban és a TARIC albontásokban történt
változtatásokra vagy az Unió és Ö Albánia Õ között létrejött új
vagy módosított megállapodásokra, jegyzőkönyvekre, levélváltásokra vagy
egyéb jogi aktusokra tekintettel szükséges módosításait és technikai
kiigazításait a 9. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági
eljárás keretében kell elfogadni. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet 13. pontjának 3. alpontja (kiigazított szöveg) 5. cikk Általános védzáradék Ha az Uniónak az STM 38. cikkében
előírt intézkedést kell hoznia, ezen intézkedést az e rendelet 9. cikke
(3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell
elfogadni, kivéve, ha erről az STM 38. cikke másképpen rendelkezik. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet 13. pontjának 4. alpontja (kiigazított szöveg) 6. cikk Hiányzáradék Ha az Uniónak az STM 39. cikkében
előírt intézkedést kell hoznia, ezen intézkedést az e rendelet 9. cikke
(3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell
elfogadni. ê 1616/2006/EK
(kiigazított szöveg) 7. cikk Rendkívüli és kritikus körülmények Ha az STM 39. cikkének
(4) bekezdésében leírtaknak megfelelő rendkívüli és kritikus
körülmény lép fel, a Bizottság az STM 39. cikkében előírt azonnali
intézkedéseket tehet. Ha a Bizottság egy tagállamtól kérelmet kap,
azzal kapcsolatban a kérvény kézhezvételétől számított öt munkanapon belül
határozatot hoz. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet 13. pontjának 5. alpontja (kiigazított szöveg) A Bizottság ezeket az
intézkedéseket Ö az e rendelet Õ 9. Ö cikkének Õ (3) bekezdésében
említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében, Ö vagy Õ sürgős esetekben pedig Ö az e rendelet Õ 9. Ö cikkének Õ (4) bekezdésével
összhangban hozza meg. ê 1616/2006/EK
(kiigazított szöveg) 8. cikk Védzáradék a mezőgazdasági és
halászati termékekre (1) Az e rendelet 5. és a 6. cikkében
említett eljárásoktól eltérve, ha az Ö Uniónak Õ a mezőgazdasági
és halászati termékeket illetően az STM 38. Ö cikkében
előírt Õ védintézkedéseket
kell meghoznia, a Bizottság valamely tagállam kérésére vagy a saját
kezdeményezésére azután határoz a szükséges intézkedésekről, miután adott
esetben az STM 38. cikkében meghatározott, a Stabilizációs és
Társulási Tanács elé történő terjesztésre vonatkozó eljáráshoz
folyamodott. Ha a Bizottság egy tagállamtól kérelmet kap,
azzal kapcsolatban határozatot hoz: a) a kérelem kézhezvételét követő
három munkanapon belül, amennyiben az STM 38. cikkében előírt, a
Stabilizációs és Társulási Tanács elé történő terjesztésre vonatkozó
eljárás nem alkalmazandó; vagy b) az STM 38. cikke
(5) bekezdésének a) pontjában említett 30 napos időszak végét
követő három napon belül, amennyiben az STM 38. cikkében előírt,
a Stabilizációs és Társulási Tanács elé történő terjesztésre vonatkozó
eljárás alkalmazandó. A Bizottság értesíti a Ö tagállamokat azokról
az Õ
intézkedésekről, amelyekről határozott. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet, 13. pontjának 6. alpontja (kiigazított szöveg) (2) A Bizottság ezeket az intézkedéseket a 9. cikk
(3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében, Ö vagy Õ sürgős
esetekben pedig a 9. cikk (4) bekezdésével összhangban hozza meg. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet, 13. pontjának 7. alpontja (kiigazított szöveg) 9. cikk A bizottsági eljárás (1) A 2., 4. és 11. cikk alkalmazásában a
Bizottságot a 952/2013/EU rendelet 285. cikkével létrehozott vámkódexbizottság
segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak
minősül. (2) Ö Az 5-8. cikk Õ alkalmazásában a
Bizottságot a 260/2009/EK tanácsi rendelet Ö 4. cikke
(1) bekezdésével Õ létrehozott Ö végintézkedésekkel
foglalkozó Õ bizottság segíti. Ez
a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül. (3) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor
a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni. (4) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor
a 182/2011/EU rendelet 5. cikkével együtt értelmezett 8. cikkét kell
alkalmazni. ê 1616/2006/EK
(kiigazított szöveg) 10. cikk Dömping és szubvenció Olyan gyakorlat esetében, amely az STM 37. cikkének
(2) bekezdésében előírt intézkedések Ö Unió Õ általi alkalmazását
indokolhatná, a dömpingellenes és/vagy kiegyenlítő intézkedések
bevezetéséről szóló döntést értelemszerűen az 1225/2009/EK Ö és/ Õ vagy az 597/2009/EK
rendeletben megállapított előírásokkal összhangban kell meghozni. 11. cikk Versenypolitika (1) Olyan gyakorlat esetében, amely az STM 71. cikkében
előírt intézkedések Ö Unió Õ által történő
alkalmazását indokolhatná, a Bizottságnak az eset kivizsgálását követően
saját kezdeményezésére vagy valamely tagállam kérésére el kell döntenie, hogy
az adott gyakorlat összeegyeztethető-e az Ö STM-mel Õ. Az STM 71. cikkének (9) bekezdésében
előírt intézkedéseket az 597/2009/EK rendeletben előírt eljárásoknak
megfelelő támogatások esetében, valamint egyéb, a Szerződés Ö 207. Õ cikkében
megállapított eljárásoknak megfelelő esetekben, kell elfogadni. (2) Olyan gyakorlat esetében, amelynek
eredményeként Ö Albániának Õ kellene
intézkedéseket alkalmaznia az Ö Unióval Õ szemben az STM 71. cikke
alapján, a Bizottságnak az eset kivizsgálását követően el kell döntenie,
hogy a gyakorlat összeegyeztethető-e az STM-ben előírt elvekkel.
Szükség esetén a Bizottság megfelelő határozatokat hoz a Szerződés 101.,
102. és 107. cikkének alkalmazásából adódó követelmények alapján. 12. cikk Csalás vagy a közigazgatási
együttműködés elmulasztása Ha a Bizottság egy tagállam által nyújtott
információ alapján vagy saját kezdeményezésére úgy találja, hogy az STM 43. cikkében
megállapított feltételek teljesülnek, akkor indokolatlan késedelem nélkül: a) tájékoztatja a Tanácsot; és b) értesíti megállapításairól és az
objektív információkról a stabilizációs és társulási bizottságot, és
konzultációt kezdeményez a stabilizációs és társulási bizottsággal. A Bizottságnak az STM 43. cikkének (5) bekezdése
szerinti valamennyi közzétételt az Európai Unió Hivatalos Lapjában kell Ö végrehajtania Õ. ê 37/2014/EU 1.
cikk és a melléklet, 13. pontja 8. alpontja (kiigazított szöveg) A Bizottság a 9. cikk (3) bekezdésében
említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében határozhat úgy, hogy az STM 43. cikkének
(4) bekezdésében meghatározottak szerint ideiglenesen felfüggeszti a
termékekre vonatkozó kedvezményes elbánást. ê 1616/2006/EK
(kiigazított szöveg) 13. cikk Jelentések Ö Az Unió nevében
eljáró Bizottság felelős a Õ stabilizációs és társulási
tanácsnak, illetve a stabilizációs és társulási bizottságnak az STM-ben
előírt Ö értesítésért Õ. ê 14. cikk Hatályon kívül helyezés Az
1616/2006/EK rendelet hatályát veszti. A hatályon kívül helyezett rendeletre
történő hivatkozásokat ezen rendeletre való hivatkozásnak kell tekinteni,
és a II. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban
kell értelmezni. ê 1616/2006/EK
(kiigazított szöveg) 15. cikk Hatálybalépés Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos
Lapjában való Ö kihirdetését
követő huszadik napon Õ lép hatályba. Ez a rendelet teljes egészében
kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Kelt Brüsszelben, -án/-én. az Európai Parlament részéről a
Tanács részéről az elnök az
elnök [1] COM(87) 868 PV. [2] Lásd a következtetések A. részének
3. mellékletét. [3] E kodifikáció a 2014. évi jogalkotási programban
szerepel. [4] Lásd ezen javaslat I. mellékletét. [5] HL C […], […], […] o. [6] A Tanács 1616/2006/EK rendelete (2006. október 23.)
az Európai Közösségek és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság közötti
stabilizációs és társulási megállapodás, valamint az Európai Közösség és az
Albán Köztársaság közötti ideiglenes megállapodás alkalmazására vonatkozó egyes
eljárásokról (HL L 300., 2006.10.31., 1. o.). [7] Lásd az I. mellékletet. [8] A Tanács 2009. február 26-i 260/2009/EK rendelete a
behozatalra vonatkozó közös szabályokról (HL L 84., 2009.3.31., 1.
o.). [9] A Tanács 2009. október 19-i 1061/2009/EK rendelete a
kivitelre vonatkozó közös szabályokról (HL L 291., 2009.11.7., 1.
o.). [10] A Tanács 1225/2009/EK 2009. november 30-i rendelete az
Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező
dömpingelt behozatallal szembeni védelemről (HL L 343.,
2009.12.22., 51. o.). [11] A Tanács 2009. június 11-i 597/2009/EK rendelete az
Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező
támogatott behozatallal szembeni védelemről (HL L 188., 2009.7.18.,
93. o.). [12] A Tanács 1997. március 13-i 515/97/EK rendelete a
tagállamok közigazgatási hatóságai közötti kölcsönös segítségnyújtásról,
valamint a vám- és mezőgazdasági jogszabályok helyes alkalmazásának
biztosítása érdekében e hatóságok és a Bizottság együttműködéséről (HL L 82.,
1997.3.22., 1. o.). [13] Az Európai Parlament és a Tanács 2013. október 9-i
952/2013/EU rendelete az Uniós Vámkódex létrehozásáról (HL L 269., 2013.10.10.,
1. o.) [14] Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i
182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására
vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános
elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). é I. MELLÉKLET A hatályon kívül helyezett rendelet és
módosításainak listája A Tanács 1616/2006/EK rendelete (HL L 300., 2006.10.31., 1. o.) || || || Az Európai Parlament és a Tanács 37/2014/EU rendelete (HL L 18 ., 2014.1.21., 1. o.) || Kizárólag a melléklet 13. pontjára tett hivatkozások tekintetében _____________ II. MELLÉKLET Megfelelési táblázat 1616/2006/EK rendelet || Ez a rendelet 1-8. cikk || 1-8. cikk 8a. cikk || 9. cikk 9. cikk || 10. cikk 10. cikk || 11. cikk 11. cikk || 12. cikk 13. cikk || 13. cikk __ || 14. cikk 14. cikk || 15. cikk __ || I. melléklet __ || II. melléklet _____________