52014PC0076

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyvnek az Európai Unió és tagállamai nevében történő megkötéséről /* COM/2014/076 final - 2014/0039 (NLE) */


INDOKOLÁS

2012. szeptember 24-én a Tanács felhatalmazta a Bizottságot, hogy az Európai Unió és tagállamai, valamint a Horvát Köztársaság nevében tárgyalásokat kezdjen a Szerb Köztársasággal az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv megkötéséről.

A tárgyalások két fordulójára 2013. január 28-án és 2013. március 13-án került sor, amelyet további technikai pontosítások és levelezés követett. A jegyzőkönyvet a Bizottság és Szerbia kormánya 2013. december 10-én parafálta. A jegyzőkönyvtervezet szövegét a melléklet tartalmazza.

A Bizottság javasolja, hogy a Tanács határozzon a jegyzőkönyv Európai Unió nevében történő aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról, és kösse meg a jegyzőkönyvet az Európai Unió és annak tagállamai nevében. A jegyzőkönyvnek az Európai Atomenergia-közösség (Euratom) nevében történő megkötése érdekében a Bizottság azt javasolja, hogy a Tanács adja jóváhagyását a jegyzőkönyv megkötéséhez az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 101. cikke második bekezdésének megfelelően.

A csatolt tanácsi határozatjavaslat a jegyzőkönyv megkötéséről szól. A Bizottság azt javasolja, hogy a Tanács:

– kösse meg a jegyzőkönyvet az Európai Unió és annak tagállamai nevében.

2014/0039 (NLE)

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyvnek az Európai Unió és tagállamai nevében történő megkötéséről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 217. cikkére, összefüggésben 218. cikke (6) bekezdése a) pontjának i. alpontjával és 218. cikke (8) bekezdésének második albekezdésével,

tekintettel a Horvát Köztársaság csatlakozásának feltételeiről szóló okmányra és különösen annak 6. cikke (2) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára[1],

tekintettel az Európai Parlament hozzájárulására[2],

mivel:

(1)       A 2013/…/EU tanácsi határozatnak[3] megfelelően egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyvet (a továbbiakban: jegyzőkönyv) aláírták, figyelemmel annak megkötésére.

(2)       A jegyzőkönyv megkötése külön eljárás tárgyát képezi az Európai Atomenergia-közösség hatáskörét illető kérdések tekintetében.

(3)       A jegyzőkönyvet jóvá kell hagyni,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az Európai Unió és tagállamai nevében jóváhagyásra kerül az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv*.

2. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap, hogy kijelölje az Európai Unió és tagállamai nevében a jegyzőkönyv 13. cikkének (2) bekezdésében meghatározott jóváhagyó okirat letétbe helyezésére jogosult személy(eke)t.

3. cikk

Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.

Kelt Brüsszelben,

                                                                       a Tanács részéről

                                                                       az elnök

[1]               HL C […]., [...], […]. o.

[2]               HL C […]., [...], […]. o.

[3]               HL L […]., […], […]. o.

* The text of the Protocol will be published together with the decision on its signature

Melléklet

JEGYZŐKÖNYV

az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG,

A CSEH KÖZTÁRSASÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,

AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

A HORVÁT KÖZTÁRSASÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG,

A LETT KÖZTÁRSASÁG,

A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

MAGYARORSZÁG,

MÁLTA,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

ROMÁNIA,

A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG,

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

az Európai Unióról szóló szerződés, az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés szerződő felei,

a továbbiakban: a tagállamok, és

AZ EURÓPAI UNIÓ és AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG,

a továbbiakban: az Európai Unió,

egyrészről, valamint

a Szerb Köztársaság, a továbbiakban: „Szerbia”,

másrészről,

tekintettel a Horvát Köztársaság (a továbbiakban: Horvátország) 2013. július 1-jei Európai Unióhoz történő csatlakozására,

mivel:

(1) Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodást (a továbbiakban: az STM) 2008. április 29-én Luxembourgban aláírták, és 2013. szeptember 1-jén hatályba lépett.

(2) 2011. december 9-én Brüsszelben aláírták a Horvátországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést (a továbbiakban: csatlakozási szerződés).

(3) Horvátország 2013. július 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz.

(4) Horvátország csatlakozási okmánya 6. cikkének (2) bekezdése értelmében Horvátország STM-hez történő csatlakozásáról az STM-hez csatolt jegyzőkönyv megkötésének útján kell megállapodni.

(5) Az STM 39. cikkének (3) bekezdése értelmében konzultációkat folytattak annak biztosítása céljából, hogy az Európai Unió és Szerbia említett megállapodásban meghatározott kölcsönös érdekei figyelembevételre kerüljenek,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

I. szakasz

A szerződő felek

1. cikk

Horvátország az STM részes felévé válik és az Európai Unió egyéb tagállamaival megegyező módon elfogadja és tudomásul veszi az STM, valamint az ugyanazon a napon aláírt záróokmány mellékletét képező együttes nyilatkozatok és egyoldalú nyilatkozatok szövegét.

AZ STM SZÖVEGÉNEK KIIGAZÍTÁSAI, BELEÉRTVE A MELLÉKLETEKET ÉS A JEGYZŐKÖNYVEKET IS

II. szakasz

Mezőgazdasági termékek

2. cikk

Mezőgazdasági termékekre vonatkozó európai uniós engedmények

A 26. cikk (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.       E megállapodás Horvátországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyve hatálybalépésének napjától az Európai Unió vámmentességet biztosít a Kombinált Nómenklatúra 1701 és 1702 vámtarifaszáma alá tartozó, Szerbiából származó, Európai Unióba való behozatalra kerülő termékekre 181 000 tonnás (nettó súly) éves vámkontingens erejéig.”

3. cikk

Mezőgazdasági termékekre vonatkozó szerb engedmények

1. A 27. cikk egy új (3) bekezdéssel egészül ki:

„E megállapodás Horvátországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyvének hatálybalépésétől kezdve Szerbia a IIIe. mellékletben felsorolt, az Európai Unióból származó bizonyos mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó vámokat alkalmazza a meghatározott mennyiségek keretein belül.”

2. E jegyzőkönyv I. melléklete IIIe. mellékletként kiegészíti az STM szövegét és annak szerves részét képezi.

4. cikk

Halászati termékekre vonatkozó európai uniós engedmények

1. A 29. cikk egy új (3) bekezdéssel egészül ki:

„3.       E megállapodás Horvátországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyvének hatálybalépésétől kezdve az Európai Unió 26 tonnával növeli az STM IV. mellékletében foglalt ponty behozatalára vonatkozó éves vámkontingens mennyiségét.”

2. A 29. cikk egy új (4) bekezdéssel egészül ki:

„4.       E megállapodás Horvátországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyvének hatálybalépésétől kezdve az Európai Unió a 15 tonna éves korlátozáson belül vámkontingenst nyit az 1604 vámtarifaalszámhoz tartozó termékek vámmentes behozatalára vonatkozóan. A meghatározott kvótán felüli behozatalokra 70 %-os legnagyobb kedvezmény szerinti vám alkalmazandó.”

5. cikk

Halászati termékekre vonatkozó szerb engedmények

1. A 30. cikk egy új (3) bekezdéssel egészül ki:

„3.       E megállapodás Horvátországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyvének hatálybalépésétől Szerbia a 0301 93 00 KN-kód alá tartozó élő ponty (Cyprinus carpio, Carassius carassius, Ctenopharyngodon idellus, Hypophthalmichthys spp., Cirrhinus spp., Mylopharyngodon piceus) behozatalára vámkontingenst nyit 10 % vámtétel mellett 20 tonna éves korlátozás mellett. A meghatározott kvótán felüli behozatalokra 60 %-os legnagyobb kedvezmény szerinti vám alkalmazandó.”

6. cikk

Feldolgozott mezőgazdasági termékekre vonatkozó szerb engedmények

E jegyzőkönyv II. melléklete az 1. jegyzőkönyv IIa. mellékleteként kiegészíti az STM szövegét és annak szerves részét képezi.

7. cikk

A borokra és szeszes italokra vonatkozó jegyzőkönyv

Az STM 28. cikkében említett bizonyos borok kölcsönös preferenciális engedményeiről és a borok, szeszes italok és aromatizált italok kölcsönös elismeréséről, jelöléseik védelméről és ellenőrzéséről szóló 2. jegyzőkönyv I. mellékletének (1) bekezdése helyébe az e jegyzőkönyv III. mellékletében meghatározott szöveg lép.

III. szakasz

Származási szabályok

8. cikk

Az STM 3. jegyzőkönyvének IV. melléklete helyébe e jegyzőkönyv IV. mellékletének szövege lép.

ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

IV. szakasz

9. cikk

Származási igazolás és igazgatási együttműködés

1. A Szerbia vagy Horvátország által a köztük alkalmazott preferenciális megállapodások vagy autonóm intézkedések alapján megfelelően kiadott származási igazolásokat az illető országok elfogadják, feltéve, hogy:

a)         az ilyen származás megszerzése az STM-ben található preferenciális tarifális rendelkezések alapján preferenciális tarifális elbánásra jogosít;

b)         a származási igazolást és a fuvarokmányokat legkésőbb a csatlakozás időpontját megelőző napon adták ki;

c)         a származási igazolást a csatlakozás időpontjától számított négy hónapon belül benyújtják a vámhatóságoknak.

Amennyiben az árukat Szerbiában vagy Horvátországban a csatlakozási dátumot megelőzően jelentették be behozatalra a Szerbia és Horvátország között az abban az időpontban alkalmazott preferenciális megállapodások vagy autonóm intézkedések alapján, az ilyen megállapodások vagy intézkedések szerint visszamenőleges hatállyal kiállított származási igazolás is elfogadható, feltéve, hogy azt a csatlakozási dátumtól számított négy hónapos időszakon belül benyújtják a vámhatóságnak.

2. Szerbia és Horvátország jogosultak arra, hogy fenntartsák az egymás közt alkalmazott preferenciális megállapodások vagy autonóm intézkedések keretében megadott „elfogadott exportőr” státust biztosító engedélyeket, feltéve, hogy:

a)         ilyen rendelkezés szerepel a Szerbia és az Európai Unió között a Horvátország csatlakozásának időpontját megelőzően kötött megállapodásban is; valamint

b)         az elfogadott exportőr az említett megállapodás szerint hatályban lévő származási szabályokat alkalmazza.

Ezeket az engedélyeket legkésőbb a Horvátország csatlakozásának napját követő egy éven belül az STM feltételei szerint kiadott új engedélyekkel kell helyettesíteni.

3. Szerbia vagy Horvátország illetékes vámhatóságai az (1) és (2) bekezdésben említett preferenciális megállapodások, illetve autonóm intézkedések alapján kiadott származási igazolás utólagos ellenőrzésére vonatkozó kérelmeket a szóban forgó származási igazolás kibocsátását követő három évig elfogadják, és ilyet behozatali nyilatkozat alátámasztása céljából a hozzájuk benyújtott származási igazolás elfogadását követő három évig kérhetnek is.

10. cikk

Tranzitáruk

1. Az STM rendelkezései alkalmazhatók azon Szerbiából Horvátországba, vagy Horvátországból Szerbiába exportált árukra, amelyek megfelelnek az STM 3. jegyzőkönyve rendelkezéseinek, és amelyek Horvátország csatlakozásának napján Szerbiában vagy Horvátországban éppen úton voltak, vagy ideiglenes megőrzés alatt, vámraktárban vagy vámszabad területen álltak.

2. Ilyen esetekben preferenciális elbánás akkor alkalmazható, ha a behozatali ország vámhatóságához a Horvátország csatlakozásának napját követő négy hónapon belül benyújtják a kiviteli ország vámhatóságai által visszamenőlegesen kibocsátott származási igazolást.

11. cikk

Vámkontingensek a jegyzőkönyv alkalmazásának első évében

E jegyzőkönyv alkalmazásának első évében az új vámkontingensek szerinti mennyiségeket és a meglévő vámkontingensek mennyiségeinek a növekményeit az éves alapmennyiségek százalékos részarányában kell kiszámítani az e jegyzőkönyv alkalmazásának időpontja előtt eltelt évre eső rész figyelembevételével.

ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

V. szakasz

12. cikk

Ez a jegyzőkönyv a hozzá csatolt mellékletekkel együtt az STM szerves részét képezi.

13. cikk

1. Ezt a jegyzőkönyvet az Európai Unió és tagállamai, valamint Szerbia saját eljárásaiknak megfelelően jóváhagyják.

2. A felek értesítik egymást az (1) bekezdésben említett megfelelő eljárások lezárásáról. A jóváhagyó okiratokat az Európai Unió Tanácsának Főtitkárságán helyezik letétbe.

14. cikk

1. Ez a jegyzőkönyv az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének napját követő első hónap első napján lép hatályba.

2. Amennyiben e jegyzőkönyv nem minden jóváhagyó okiratát helyezik letétbe az aláírást követő második hónap első napja előtt, e jegyzőkönyvet ideiglenesen alkalmazni kell. Az ideiglenes alkalmazás időpontja az aláírás napját követő második hónap első napja.

15. cikk

Ez a megállapodás két-két eredeti példányban készült angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, horvát, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén, valamint szerb nyelven, a szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

16. cikk

Elkészül az STM, az annak szerves részét képező mellékletek és jegyzőkönyvek, valamint a záróokmány és a záróokmányhoz csatolt nyilatkozatok horvát nyelvű szövege, amely szövegek az eredeti szövegekkel azonos módon hitelesek. Ezeket a szövegeket a stabilizációs és társulási tanács jóváhagyja.

I. MELLÉKLET

„IIIe. melléklet

Az Európai Unióból származó elsődleges mezőgazdasági termékekre vonatkozó szerb vámengedmények

(a 27. cikk (3) bekezdésében említett táblázat)

(Az itt szereplő (ad valorem és/vagy specifikus) vámokat az egyes termékek vonatkozásában meghatározott mennyiségek keretein belül fogják alkalmazni az e mellékletben szereplő termékekre e megállapodás Horvátországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyve hatálybalépésének napjától)

KN-kód (2013) || Árumegnevezés || Éves mennyiség (tonnában) || A kontingensen belüli vámtétel (MFN %-a)

0103 || Élő sertés: || 200 || 0 %

|| – Más: || ||

0103 92 || – – Legalább 50 kg tömegű: || ||

|| – – – Háziasított fajták: || ||

0103 92 11 || – – – – Legalább egyszer ellett, legalább 160 kg tömegű kocák || ||

0103 92 19 || – – – – Más || ||

0206 || Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva: || 200 || 0 %

|| – Sertésből fagyasztva: || ||

0206 41 00 || – – Máj || ||

0206 49 00 || – – Más || ||

0402 || Tej és tejszín sűrítve vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával: || 70 || 5 %

0402 10 || – Por, granulátum vagy más szilárd alakban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal: || ||

|| – – Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: || ||

0402 10 11 || – – – Legfeljebb nettó 2,5 kg-os kiszerelésben || ||

0402 10 19 || – – – Más || ||

|| – – Más: || ||

0402 10 99 || – – – Más || ||

|| – Por, granulátum vagy más szilárd alakban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal: || ||

0402 21 || – – Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül: || ||

|| – – – Legfeljebb 27 tömegszázalék zsírtartalommal: || ||

0402 21 11 || – – – – Legfeljebb nettó 2,5 kg-os kiszerelésben || ||

0402 21 18 || – – – – Más || ||

0406 || Sajt és túró: || 50 || 0 %

0406 10 || – Friss (érleletlen vagy különlegesen nem kezelt) sajt, beleértve a savósajtot is és túró: || ||

0406 10 20 || – – Legfeljebb 40 tömegszázalék zsírtartalommal || ||

0406 10 80 || – – Más || ||

0406 30 || – Ömlesztett sajt nem reszelve vagy nem őrölve: || ||

0406 30 10 || – – Kizárólag Ementáli, Gruyère és Appenzell, esetleg Glarus herb (Schabziger néven ismert) sajtot is tartalmazó sajtok; a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, szárazanyagra számítva legfeljebb 56 tömegszázalék zsírtartalommal || ||

|| – – Más: || ||

|| – – – Legfeljebb 36 tömegszázalék zsírtartalommal és szárazanyagra számítva zsírtartalma: || ||

0406 30 31 || – – – – Legfeljebb 48 tömegszázalék || ||

0406 30 39 || – – – – 48 tömegszázalékot meghaladó || ||

0406 30 90 || – – – 36 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal || ||

0406 90 || – Más sajt: || ||

|| – – Más: || ||

0406 90 13 || – – – Ementáli || ||

0406 90 15 || – – – Gruyère, Sbrinz || ||

0406 90 17 || – – – Bergkäse, Appenzell || ||

0406 90 18 || – – – Fromage fribourgeois, Vacherin Mont d'Or és Tête de Moine || ||

0406 90 19 || – – – Fölözött tejből készített, és finoman őrölt fűszerekkel kevert Glarus herb (Schabziger néven ismert) sajt || ||

0406 90 21 || – – – Cheddar || ||

0406 90 23 || – – – Edam || ||

0406 90 25 || – – – Tilsit || ||

0406 90 27 || – – – Butterkäse || ||

0406 90 29 || – – – Kashkaval || ||

0406 90 32 || – – – Feta || ||

0406 90 37 || – – – Finlandia || ||

0406 90 39 || – – – Jarlsberg || ||

|| – – – Más: || ||

0406 90 50 || – – – – Juh- vagy bivalytejből, sós lét tartalmazó tartályban vagy juh- vagy kecskebőrben || ||

|| – – – – Más: || ||

|| – – – – – Legfeljebb 40 tömegszázalék zsírtartalommal és víztartalma zsírmentes anyagra számítva: || ||

|| – – – – – – Legfeljebb 47 tömegszázalék: || ||

0406 90 61 || – – – – – – – Grana Padano, Parmigiano Reggiano || ||

0406 90 63 || – – – – – – – Fiore Sardo, Pecorino || ||

0406 90 69 || – – – – – – – Más || ||

|| – – – – – – 47 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 72 tömegszázalék || ||

0406 90 73 || – – – – – – – Provolone || ||

0406 90 75 || – – – – – – – Asiago, Caciocavallo, Montasio, Ragusano || ||

0406 90 76 || – – – – – – – Danbo, Fontal, Fontina, Fynbo, Havarti, Maribo, Sams¢ || ||

0406 90 78 || – – – – – – – Gouda || ||

0406 90 79 || – – – – – – – Esrom, Italico, Kernhem, Saint-Nectaire, Saint-Paulin, Taleggio || ||

0406 90 81 || – – – – – – – Cantal, Cheshire, Wensleydale, Lancashire, Double Gloucester, Blarney, Colby, Monterey || ||

0406 90 82 || – – – – – – – Camembert || ||

0406 90 84 || – – – – – – – Brie || ||

|| – – – – – – – Más sajt, víztartalma zsírmentes anyagra számítva: || ||

0406 90 86 || – – – – – – – – 47 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 52 tömegszázalék || ||

0406 90 87 || – – – – – – – – 52 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 62 tömegszázalék || ||

0406 90 88 || – – – – – – – – 62 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 72 tömegszázalék || ||

0406 90 93 || – – – – – – 72 tömegszázalékot meghaladó || ||

0406 90 99 || – – – – – Más || ||

0701 || Burgonya frissen vagy hűtve: || 165 || 0 %

0701 90 || – Más: || ||

|| – – Más: || ||

0701 90 90 || – – – Más || ||

0710 || Zöldség (nyersen, vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva: || 20 || 0 %

|| – Hüvelyes zöldség kifejtve is: || ||

0710 21 00 || – – Borsó (Pisum sativum) || ||

1001 || Búza és kétszeres: || 300 || 0 %

|| – Más: || ||

1001 99 00 || – – Más || ||

1005 || Kukorica: || 270 || 0 %

1005 10 || – Vetőmag: || ||

|| – – Hibrid: || ||

1005 10 15 || – – – Kétvonalas hibrid || ||

1005 10 18 || – – – Más: || ||

ex 1005 10 18 || – – – – Kétvonalas és felsővonalas hibridkukorica-vetőmag || ||

1512 || Napraforgómag-, pórsáfránymag- vagy gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva: || 60 || 5 %

|| – Napraforgómag- vagy pórsáfránymagolaj és ezek frakciói: || ||

1512 19 || – – Más: || ||

1512 19 90 || – – – Más || ||

1602 || Más elkészített vagy konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér: || 150 || 0 %

1602 10 00 || – Homogenizált készítmények || ||

|| – Sertésből: || ||

1602 41 || – – Sonka és részei || ||

1602 42 || – – Lapocka és részei || ||

1602 49 || – – Más, beleértve a keverékeket is || ||

1602 50 || – Szarvasmarhafélékből: || ||

1701 || Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban: || 70 || 20 %

|| – Nyerscukor ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül: || ||

1701 12 || – – Répacukor: || ||

1701 12 90 || – – – Más || ||

1701 14 || – – Más nádcukor: || ||

1701 14 90 || – – – Más || ||

|| – Más: || ||

1701 91 00 || – – Ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával || ||

1701 99 || – – Más: || ||

1701 99 10 || – – – Fehér cukor || ||

1701 99 90 || – – – Más || ||

2009 || Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is: || 20 || 0 %

|| – Bármilyen más egynemű gyümölcs- vagy zöldséglé: || ||

2009 89 || – – Más: || ||

|| – – – Legfeljebb 67 Brix-értékkel: || ||

|| – – – – Más: || ||

|| – – – – – Más: || ||

|| – – – – – – Cukor hozzáadása nélkül: || ||

2009 89 96 || – – – – – – – Cseresznye- és meggylé || ||

2401 || Feldolgozatlan dohány; dohányhulladék: || 75 || 0 %

2401 10 || – Leveles dohány: || ||

2401 10 35 || – – Természetes úton szárított világos dohány || ||

2401 10 60 || – – Napon szárított keleti típusú dohány || ||

2401 10 85 || – – Mesterséges hővel szárított dohány || ||

2401 20 || – Dohány részben vagy teljesen kocsány nélkül: || ||

2401 20 35 || – – Természetes úton szárított világos dohány || ||

2401 20 60 || – – Napon szárított keleti típusú dohány || ||

2401 20 85 || – – Mesterséges hővel szárított dohány || ||

2401 20 95 || – – Más || ||

2401 30 00 || – Dohányhulladék || ||

II. MELLÉKLET

(Az STM 25. cikkében említett termékek)

„Az 1. jegyzőkönyv IIa. melléklete

Az Európai Unióból származó termékek Szerbiába történő behozatalára alkalmazandó vámkontingensek

|| || ||

KN-kód 2013 || Árumegnevezés || Éves mennyiség (tonnában) || A kontingensen belüli vámtétel

0403 || Író, aludttej és tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej és tejföl sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is: || 190 || 0 %

0403 10 || – Joghurt:

|| – – Ízesítés, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadása nélkül:

|| – – – Cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, zsírtartalma:

0403 10 11 || – – – – Legfeljebb 3 tömegszázalék

0403 10 13 || – – – – 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék

0403 90 || – Más:

|| – – Ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is:

|| – – – Más, tejzsírtartalma:

0403 90 91 || – – – – Legfeljebb 3 tömegszázalék

0403 90 93 || – – – – 3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék

2207 || Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etilalkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal: || 1180 || 0 %

2207 10 00 || – Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal

2402 || Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból: || 25 1 600 || 10 % 15 %

2402 20 || – Cigaretta dohánytöltettel:

2402 20 90 || – – Más

III. MELLÉKLET

1. A következő, e jegyzőkönyv 2. cikkében említett boroknak a az Európai Unióba irányuló behozatalára a következő engedmények vonatkoznak:

KN-kód || Árumegnevezés (A 2. jegyzőkönyv 2. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően) || Alkalmazandó vám || Éves mennyiség (hl) || Különleges rendelkezések

ex 2204 10 ex 2204 21 || Minőségi pezsgő Bor friss szőlőből || vámmentes || 55 000 || (1)

ex 2204 29 || Bor friss szőlőből || vámmentes || 12 300 || (1)

(1) A szerződő felek közötti konzultáció lefolytatásával az ex 2204 29 vámtarifaszám alatt feltüntetett termékek esetében alkalmazott vámkontingens mennyiségei átvihetők az ex 2204 10 és ex 2204 21 vámtarifaszámok alatt feltüntetett termékek esetében alkalmazott vámkontingensbe.

IV. MELLÉKLET

IV. melléklet

A SZÁMLANYILATKOZAT SZÖVEGE

Az alább megadott szövegű számlanyilatkozatot a lábjegyzeteknek megfelelően kell kiállítani. A lábjegyzeteket azonban nem kell lemásolni.

Bolgár változat

Износителят на продуктите, обхванати от този документ (митническо разрешение № … (1[1])) декларира, че освен където ясно е отбелязано друго, тези продукти са с ….  преференциален произход (2).

Spanyol változat

El exportador de los productos incluidos en el presente documento (autorización aduanera n° … (1)) declara que, salvo indicación en sentido contrario, estos productos gozan de un origen preferencial … (2).

Cseh változat

Vývozce výrobků uvedených v tomto dokumentu (číslo povolení … (1)) prohlašuje, že kromě zřetelně označených mají tyto výrobky preferenční původ v … (2).

Dán változat

Eksportøren af varer, der er omfattet af nærværende dokument, (toldmyndighedernes tilladelse nr. … (1)), erklærer, at varerne, medmindre andet tydeligt er angivet, har præferenceoprindelse i … (2).

Német változat

Der Ausführer (Ermächtigter Ausführer; Bewilligungs-Nr. … (1)) der Waren, auf die sich dieses Handelspapier bezieht, erklärt, dass diese Waren, soweit nicht anderes angegeben, präferenzbegünstigte … (2) Ursprungswaren sind.

Észt változat

Käesoleva dokumendiga hõlmatud toodete eksportija (tolli kinnitus nr. … (1)) deklareerib, et need tooted on … (2) sooduspäritoluga, välja arvatud juhul, kui on selgelt näidetud teisiti.

Görög változat

Ο εξαγωγέας των προϊόντων που καλύπτονται από το παρόν έγγραφο (άδεια τελωνείου υπ’αριθ. … (1)) δηλώνει ότι, εκτός εάν δηλώνεται σαφώς άλλως, τα προϊόντα αυτά είναι προτιμησιακής καταγωγής … (2).

Angol változat

The exporter of the products covered by this document (customs authorization No … (1)) declares that, except where otherwise clearly indicated, these products are of … (2) preferential origin.

Francia változat

L’exportateur des produits couverts par le présent document (autorisation douanière n° … (1)) déclare que, sauf indication claire du contraire, ces produits ont l’origine préférentielle … (2).

Horvát változat

Izvoznik proizvoda obuhvaćenih ovom ispravom (carinsko ovlaštenje br. ... (1)) izjavljuje da su, osim ako je drukčije izričito navedeno, ovi proizvodi ... (2) preferencijalnog podrijetla.

Olasz változat

L’esportatore delle merci contemplate nel presente documento (autorizzazione doganale n. … (1)) dichiara che, salvo indicazione contraria, le merci sono di origine preferenziale … (2).

Lett változat

To produktu eksportētājs, kuri ietverti šajā dokumentā (muitas atļauja Nr. … (1)), deklarē, ka, izņemot tur, kur ir citādi skaidri noteikts, šiem produktiem ir preferenciāla izcelsme … (2).

Litván változat

Šiame dokumente išvardytų prekių eksportuotojas (muitinės liudijimo Nr. … (1)) deklaruoja, kad, jeigu kitaip nenurodyta, tai yra … (2) preferencinės kilmės prekės.

Magyar változat

A jelen okmányban szereplő áruk exportőre (vámfelhatalmazási szám: … (1)) kijelentem, hogy eltérő egyértelmű jelzés hiányában az áruk preferenciális … (2) származásúak.

Máltai változat

L-esportatur tal-prodotti koperti b’dan id-dokument (awtorizzazzjoni tad-dwana nru. … (1)) jiddikjara li, ħlief fejn indikat b’mod ċar li mhux hekk, dawn il-prodotti huma ta’ oriġini preferenzjali … (2).

Holland változat

De exporteur van de goederen waarop dit document van toepassing is (douanevergunning nr. … (1)), verklaart dat, behoudens uitdrukkelijke andersluidende vermelding, deze goederen van preferentiële … oorsprong zijn (2).

Lengyel változat

Eksporter produktów objętych tym dokumentem (upoważnienie władz celnych nr … (1)) deklaruje, że z wyjątkiem gdzie jest to wyraźnie określone, produkty te mają … (2) preferencyjne pochodzenie.

Portugál változat

O abaixo-assinado, exportador dos produtos abrangidos pelo presente documento (autorização aduaneira n.° … (1)), declara que, salvo indicação expressa em contrário, estes produtos são de origem preferencial … (2).

Román változat

Exportatorul produselor ce fac obiectul acestui document (autorizaţia vamală nr. … (1)) declară că, exceptând cazul în care în mod expres este indicat altfel, aceste produse sunt de origine preferenţială … (2).

Szlovák változat

Vývozca výrobkov uvedených v tomto dokumente (číslo povolenia … (1)) vyhlasuje, že okrem zreteľne označených, majú tieto výrobky preferenčný pôvod v … (2).

Szlovén változat

Izvoznik blaga, zajetega s tem dokumentom (pooblastilo carinskih organov štr. … (1)) izjavlja, da, razen če ni drugače jasno navedeno, ima to blago preferencialno … (2) poreklo.

Finn változat

Tässä asiakirjassa mainittujen tuotteiden viejä (tullin lupa n:o … (1)) ilmoittaa, että nämä tuotteet ovat, ellei toisin ole selvästi merkitty, etuuskohteluun oikeutettuja … alkuperätuotteita (2).

Svéd változat

Exportören av de varor som omfattas av detta dokument (tullmyndighetens tillstånd nr. … (1)) försäkrar att dessa varor, om inte annat tydligt markerats, har förmånsberättigande … ursprung (2).

Szerb változatok

Извозник производа обухваћених овом исправом (царинско овлашћење бр...........(1) ) изјављује да су, осим ако је то другачије изричито наведено, ови производи .............(2) преференцијалног порекла.

Izvoznik proizvoda obuhvaćenih ovom ispravom (carinsko ovlašćenje br...........(1)) izjavljuje da su, osim ako je drugačije izričito navedeno, ovi proizvodi .............(2) preferencijalnog porekla.

............................................................................................................................................. (3)

(Hely és dátum)

............................................................................................................................................. (4)

(Az exportőr aláírása, Ezenfelül a nyilatkozatot aláíró személy nevét olvasható írással is fel kell tüntetni.)

[1]              

(1) Amennyiben a számlanyilatkozatot egy elfogadott exportőr állítja ki, ezen a helyen kell feltüntetni az elfogadott exportőr vámfelhatalmazási számát. Amennyiben a számlanyilatkozatot nem elfogadott exportőr állítja ki, a zárójelbe tett szavakat ki kell hagyni, vagy a helyet üresen kell hagyni.

(2) A termékek származását fel kell tüntetni. Amennyiben egy számlanyilatkozat teljes egészében vagy részben Ceutáról és Melilláról származó termékekre vonatkozik, az exportőrnek azokat „CM” jelöléssel egyértelműen meg kell jelölnie azon az okmányon, amelyen a számlanyilatkozatot kiállítják.

(3) Ezek feltüntetése kihagyható, ha az információ szerepel magán az okmányon.

(4) Amennyiben az exportőr számára nem írják elő az aláírást, az aláírás alóli mentesítés az aláíró neve alóli mentesítést is magában foglalja.”