INDOKOLÁS

1.           A JAVASLAT HÁTTERE

1.1.        A javaslat célja

A Bizottság javasolja, hogy az EU hagyja jóvá a joghatósági megállapodásokról szóló 2005. évi egyezményt. Az Unió 2009. április 1-jén írta alá az egyezményt, a 2009/397/EK tanácsi határozat[1] alapján.

A Stockholmi Programot végrehajtó cselekvési tervben szerepelt a Bizottság azon szándéka, hogy 2012-ben javasolja az egyezmény jóváhagyását.

Ha az EU jóváhagyja az egyezményt, az csökkenti a jogbiztonság hiányát az Unión kívül kereskedelmet folytató uniós vállalatok számára, mivel biztosítva látnák, hogy a szerződéseikben foglalt joghatósági megállapodásokat tiszteletben tartják, és hogy az ilyen megállapodásokban megjelölt bíróságok által kibocsátott ítéletek az egyezmény többi szerződő országában is elismertethetők és végrehajthatók.

Összességében elmondható, hogy az egyezmény Unió általi jóváhagyása kiegészítené a joghatóságról való megállapodásra vonatkozó uniós szabályok mögöttes céljainak megvalósítását azáltal, hogy az EU-n belül összehangolt szabályokat határoz meg azon harmadik országok tekintetében, amelyek az egyezmény szerződő feleivé válnak.

1.2.        A joghatósági megállapodásokról szóló, 2005. június 30-i Hágai Egyezmény

A joghatósági megállapodásokról szóló egyezményt 2005. június 30-án kötötték meg a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében. Az egyezmény célja, hogy a vállalkozások közötti megállapodásokban és nemzetközi jogvitákban érintett felek számára nagyobb fokú jogbiztonságot és kiszámíthatóságot biztosítson azáltal, hogy a jelenleg is létező választottbírósági rendszer alternatívájaként világszintű, szabadon választható peren kívüli vitarendezési mechanizmust teremt.

Az egyezmény célja különösen a nemzetközi kereskedelem és befektetési tevékenység támogatása megerősített igazságügyi együttműködés keretében, amelyet kizárólagos joghatósági megállapodásokon és a szerződő felek kiválasztott bíróságai által hozott ítéletek elfogadásán és végrehajtásán alapuló, egységes joghatósági szabályok bevezetésével valósít meg.

Az egyezmény két igény között kíván egyensúlyt teremteni: i. a szerződő felek számára garantálni kell, hogy csak az általuk választott bíróság tárgyalja ügyüket, és hogy a meghozott ítéletet külföldön is elismerik és végrehajtják; ii. az államok számára lehetővé kell tenni, hogy érvényesíthessék közrendjük bizonyos szempontjait, különösen a gyengébb felek védelmét, a súlyos méltánytalanság elleni védelmet különleges esetekben, valamint biztosítani kell, hogy tiszteletben tartsák az államok kizárólagos joghatóságának bizonyos indokait.

1.3.        Hogyan viszonyul az egyezmény a Brüsszel I. rendelethez

Uniós szinten, az uniós bíróságok joghatósági megállapodásokon alapuló nemzetközi joghatóságára a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 44/2001/EK tanácsi rendelet (a Brüsszel I. rendelet)[2] irányadó (melynek helyébe 2015. január 10-étől a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (átdolgozás) szóló 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet[3] lép). A Brüsszel I. rendelet azonban nem szabályozza a harmadik államok bíróságait kijelölő joghatósági megállapodások Unión belüli végrehajtását[4]. Ez akkor valósul majd meg, amikor az Unió jóváhagyja a joghatósági megállapodásokról szóló egyezményt.

A Brüsszel I. rendelet nemrégiben elfogadott módosításai (a Brüsszel I. rendelet (átdolgozás)) megerősítették a felek autonómiáját annak biztosításával, hogy a joghatósági megállapodásokat ne lehessen kikerülni azzal, hogy a felek e megállapodásokat megsértve más bíróságokhoz fordulnak. Ezzel egyidejűleg e módosítások biztosítják, hogy az EU-n belüli helyzetekben a joghatósági megállapodásokra alkalmazott megközelítés következetes legyen azzal, amelyet az egyezmény Unió általi jóváhagyását követően, annak keretében az EU-n kívüli helyzetek fognak alkalmazni. A Brüsszel I. rendelet (átdolgozás) ezért előkészíti az EU számára a terepet az egyezmény jóváhagyásához.

Az egyezményben szereplő szabályok, illetve a meglévő és jövőbeni uniós szabályok közötti kapcsolatról az egyezmény 26. cikkének (6) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az egyezmény nem érinti az egyezményhez csatlakozó regionális gazdasági integrációs szervezetek szabályainak alkalmazását, függetlenül attól, hogy e szabályokat az egyezményt megelőzően vagy azt követően fogadták el,

a) amennyiben a felek egyike sem rendelkezik lakóhellyel (székhellyel) olyan Szerződő Államban, amely nem tagja a regionális gazdasági integrációs szervezetnek;

b) az ítéletek elismerése vagy végrehajtása tekintetében a regionális gazdasági integrációs szervezet tagállamai közötti viszonylatban.”

Következésképpen az egyezmény akkor érinti a Brüsszel I. rendelet alkalmazását, ha legalább a felek egyike az egyezmény Szerződő Államában rendelkezik lakóhellyel (székhellyel). Az egyezmény elsőbbséget élvez a rendeletben foglalt joghatósági szabályokkal szemben, kivéve, ha mindkét fél lakóhely (székhelye) az Unióban található, vagy olyan harmadik országokból származik, amelyek nem Szerződő Felei az egyezménynek. Az ítéletek elismerése és végrehajtása tekintetében a rendelet lesz irányadó azon esetekben, amikor az ítéletet hozó bíróság és az a bíróság, ahol az elismerést és végrehajtást kérik, egyaránt az Unióban található.

Az EU általi elfogadását követően tehát az egyezmény leszűkíti a Brüsszel I. rendelet alkalmazási körét. Az alkalmazási kör szűkítése ugyanakkor elfogadható annak fényében, hogy nemzetközi szinten jobban tiszteletben tartják majd a felek autonómiáját, a harmadik állambeli felekkel kereskedelmet folytató uniós vállalatok pedig nagyobb jogbiztonságot élvezhetnek.

1.4.        Előnyök az európai vállalkozások számára

A joghatósági megállapodás fontos elemet képez a nemzetközi szerződésekről folytatott tárgyalások során, és jogi kiszámíthatóságot biztosít jogvita esetén. Ezért a nemzetközi kereskedelembe bocsátkozó vállalatok számára a kockázatelemzés fontos elemét képezi. Az egyezmény aláírásáról és a Brüsszel I. rendeletről (átdolgozás)[5] szóló bizottsági javaslatok előkészítése során gyűjtött adatok rámutatnak arra, hogy a joghatósági megállapodások fontosak az uniós vállalatok számára vállalatközi kapcsolataikat illetően.

A joghatósági megállapodások EU-n belüli hatékonysága a Brüsszel I. rendelet révén biztosított. A felek autonómiáját nem csak az EU-ban, hanem az EU határain túl is biztosítani kell. Az egyezmény kellő jogbiztonságot nyújt majd az uniós vállalatok számára azzal kapcsolatban, hogy az Unión kívüli bíróság kijelölése tekintetében hozott joghatósági megállapodásaikat az EU-ban, uniós bíróság tekintetében hozott megállapodásaikat pedig harmadik államokban tiszteletben tartják. Tovább az egyezménynek köszönhetően az uniós vállalatok biztosak lehetnek afelől, hogy az Unión belüli kikötött bíróság által hozott ítélet elismertethető és végrehajtatható legyen azon harmadik államokban, amelyek az egyezmény szerződő felei, és fordítva.

Az egyezmény EU általi megkötéséről készített bizottsági hatásvizsgálat (SEC/2008/2389 végleges) megállapította, hogy az egyezmény jóváhagyása – a nagyobb jogbiztonságnak köszönhetően – növelheti a vállalatok hajlandóságát arra, hogy nemzetközi szerződéseikbe joghatósági megállapodásokat foglaljanak. Általánosságban ösztönzőként hathat a nemzetközi kereskedelemre.

Az Uniós vállalatoknak az egyezmény EU általi jóváhagyásából fakadó előnyei csak fokozódnak majd azzal, ha az egyezményt – különösen az Unió fontosabb kereskedelmi partnerei – minél nagyobb számban erősítik meg.

2.           AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓ ÉS A HATÁSVIZSGÁLAT EREDMÉNYEI

Az egyezmény aláírásáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslat előterjesztését megelőzően a Bizottság 2008-ban hatásvizsgálatot végzett az egyezmény EU általi megkötéséről[6]. A hatásvizsgálat megállapította, hogy az egyezmény megkötése előnyös lesz a harmadik országokkal üzleti kapcsolatban álló európai vállalkozások számára a jogbiztonság és a kiszámíthatóság elősegítése szempontjából.

A hatásvizsgálat azt javasolta, hogy az egyezmény jóváhagyásakor az EU mérlegelje az egyezmény 21. cikke szerinti nyilatkozatok megtételét, amelyekkel kizárnák az egyezmény hatálya alól a szerzői és szonszédos jogokat (amennyiben e jogok érvényessége a tagállamokhoz kapcsolódik), valamint a biztosítási szerződéseket (ha a biztosításikötvény-tulajdonos lakóhelye az EU-ban van, valamint a kockázat vagy biztosított esemény, tárgy vagy tulajdon kizárólag az EU-hoz kapcsolódik). A két iparra gyakorolt hatás miatt, és tekintettel arra, hogy a múltban az érdekelt felek megosztott nézeteket képviseltek, a Bizottság tovább mérlegelte, hogy szükség van-e ilyen nyilatkozatok megtételére. Mielőtt a Bizottság úgy döntött, hogy az egyezmény hatályáról szóló nyilatkozattal együtt javasolja az egyezmény jóváhagyását, a Tanács polgári jogi munkacsoportjában (általános kérdések) 2013. május 28-án konzultációt folytatott a tagállamokkal (további információkért ld. alább a 3.2. pontot).

3.           A JAVASLAT JOGI ELEMEI

3.1.        Uniós hatáskör az egyezmény tekintetében

Az egyezmény lehetővé teszi, hogy a regionális gazdasági integrációs szervezetek – az egyezmény tárgya tekintetében fennálló hatáskörük hatályától függően – tagállamaikkal együtt vagy önállóan megkössék a megállapodást, amely következésképpen tagállamaikra nézve kötelező erejűvé válik (29–30. cikk). A kapcsolódó nyilatkozat megtételére az egyezmény aláírásakor, elfogadásakor, jóváhagyásakor vagy az ahhoz való csatlakozáskor van lehetőség.

Amikor az EU aláírta az egyezményt, az egyezmény 30. cikkével összhangban nyilatkozott arról, hogy az egyezmény által szabályozott valamennyi ügyben hatáskörrel rendelkezik, és bár tagállamai nem részes felek, az egyezmény EU általi megkötése révén az rájuk nézve kötelező. Ezért az EU-nak nem kell a 30. cikk alapján további nyilatkozatot tennie az egyezmény jóváhagyásakor.

3.2.        Az egyezmény alapján tett, annak tárgyi hatályára kiható nyilatkozatok

A rugalmasság és a potenciálisan széles körű jogorvoslat fenntartása érdekében az egyezmény lehetővé teszi a szerződő felek számára, hogy annak tárgyi hatályát kapcsolódó nyilatkozatok megtételével kiterjesszék vagy leszűkítsék (19–22. cikk). A nyilatkozatok megtételére az egyezmény aláírásakor, jóváhagyásakor, illetve azt követően bármikor lehetőség van, és azok bármikor módosíthatók vagy visszavonhatók. Az egyezmény aláírásakor az Unió nem tett nyilatkozatot e cikkek alapján. Ahogyan fent említettük, a Bizottság 2013. május–június között további konzultációt folytatott a tagállamokkal ilyen nyilatkozatok szükségességéről. A konzultációk eredményeit alább ismertetjük.

3.2.1.     Nyilatkozatok a 19., 20. és 22. cikk alapján

A 19. cikk alapján valamely állam nyilatkozatot tehet, amelynek értelmében bíróságai visszautasíthatják a döntéshozatalt a kizárólagos joghatósági megállapodások hatálya alá tartozó olyan jogvitákban, amelyek – a joghatóságot kivéve – nem kapcsolódnak az államukhoz. A 20. cikk alapján valamely állam nyilatkozatot tehet arról, hogy bíróságai megtagadhatják a másik szerződő állam bírósága által hozott ítéletek elismerését vagy végrehajtását, ha a felek lakóhelye (székhelye) a megkeresett államban volt, és a felek közötti jogviszony, valamint a jogvita szempontjából jelentőséggel bíró valamennyi tényállási elem – a kikötött bíróság székhelyét kivéve – kizárólag a megkeresett államhoz kapcsolódott. A 19. és a 20. cikk ezért lehetővé teszi, hogy kizárjanak az egyezmény hatálya alól egyes olyan helyzeteket, amelyek – a joghatóság kikötésén kívül – nem tartalmaznak nemzetközi elemet.

A 22. cikk lehetővé teszi, hogy valamely állam – az ítéletek elismerését és végrehajtását illetően – kiterjessze az egyezmény hatályát a nem kizárólagos joghatósági megállapodásokra. A viszonosság elve miatt a nem kizárólagos joghatósági megállapodások alapján hozott ítéletek elismerésére és végrehajtására vonatkozó kötelezettség csak azon más szerződő felek bíróságai által hozott ítéletekre terjed ki, akik maguk is nyilatkozatot tettek a 22. cikk alapján.

A 19. és 20. cikk tekintetében ki kell emelnünk, hogy az uniós jog elismeri a joghatósági megállapodásokat olyan helyzetekben, amikor a joghatóság kikötése képezi az egyetlen kapcsolatot a kikötött bíróság helye szerinti állammal. Az uniós jog a joghatóság kikötésén túl nem követel további kapcsolatot a választott állammal. Következésképpen nincs oka annak, hogy ilyen helyzeteket kizárjunk az egyezmény hatálya alól. Ezt a Bizottság által a tagállamok között végzett konzultációk is megerősítették a 19–20. cikk szerinti lehetséges nyilatkozatokkal kapcsolatban. A Bizottság ezért nem javasol nyilatkozattételt e cikkek alapján.

A 22. cikk tekintetében, amennyiben az egyezmény hatályát kiterjesztenék, a nem kizárólagos joghatósági megállapodás alapján hozott ítéletek elismerése és végrehajtása azt eredményezné, hogy az EU-tagállamok bíróságai általánosságban nem tudnák megállapítani joghatóságukat olyan helyzetekben, amikor a felek egyike azután fordul hozzájuk, hogy nem kizárólagos joghatósági megállapodás alapján egy másik – a 22. cikk alapján nyilatkozatot tett – szerződő fél bírósága már ítéletet hozott. A Bizottság nem javasolja a 22. cikk alapján történő nyilatkozattételt az egyezmény jóváhagyásakor. Mivel a cikk a viszonosság elvén alapul, később esetleg kilátásba lehet helyezni a lehetséges nyilatkozatot, amint nyilvánvalóvá válik, hogy az egyezmény egyéb szerződő feleinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy az egyezmény hatályát a 22. cikk alapján kiterjesszék. A Bizottság konzultációjára választ adó tagállamok nézetei elvileg a Bizottság azon javaslatát támogatják, hogy egyelőre ne szülessen nyilatkozat.

3.2.2.     A 21. cikk szerinti nyilatkozatok

3.2.2.1.  A nyilatkozatok általában

Az egyezmény 2. cikke máris számos kivételt tesz lehetővé az egyezmény hatálya alól. Továbbá a 21. cikk lehetővé teszi, hogy a szerződő fél kiterjessze a kizárt ügytípusok jegyzékét azzal, hogy nyilatkozatot tesz a kizárni kívánt ügytípus meghatározásával. Következésképpen az adott ügy vonatkozásában az egyezmény nem alkalmazandó a nyilatkozatot tevő államban, és a viszonosság miatt más államok sem alkalmazzák az egyezményt a szóban forgó ügyre, amennyiben a kikötött bíróság a nyilatkozatot tévő államban található. Továbbá a nyilatkozathoz az alábbi feltételeknek kell eleget tenni: a nyilatkozatot tevő állam komoly érdekének kell fűződnie ahhoz, hogy az egyezményt ne alkalmazza egy speciális ügytípusban; a nyilatkozat nem lehet a szükségesnél tágabb értelmű, és a kizárt speciális ügytípust egyértelműen és pontosan meg kell határozni[7].

A Bizottság 2008. évi hatásvizsgálata annak mérlegelését javasolta, hogy az Unió tegyen-e nyilatkozatot az egyezmény 21. cikke alapján, kizárva ezáltal az egyezmény hatálya alól egyrészt azokat a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos ügyeket, amelyek esetében a biztosításikötvény-tulajdonos az EU területén rendelkezik lakóhellyel (székhellyel), és a kockázat vagy biztosítási esemény, a biztosított vagyontárgy vagy tulajdon kizárólag az Unióhoz kapcsolódik, másrészt a szerzői jogokat és kapcsolódó jogokat érintő ügyeket, amennyiben e jogok érvényessége valamely tagállamhoz kapcsolódik. Az ilyen nyilatkozatok célja az lenne, hogy egyrészt (a Brüsszeli I. rendelet alapján biztosított védelemhez hasonlóan) megvédjék a biztosítási szerződés vagy a szerzői jog gyengébb felét attól, hogy olyan kikötött bíróságon kelljen a jogvitát lefolytatnia, amelyet esetleg az erősebb pozícióban lévő szerződő fél határozott meg a számára, másrészt, hogy tarthatóan biztosítsák az uniós jog által megállapított szerzői és szomszédos jogok bizonyos normáinak alkalmazását.

Ahogyan korábban említettük, a Bizottság további konzultációkat folytatott a tagállamokkal a 21. cikk szerinti nyilatkozatok szükségességéről, figyelembe véve az uniós jog joghatósági megállapodásokra vonatkozó elveit, valamint szem előtt tartva, hogy a viszonosság elve miatt, amennyiben egy speciális ügytípust kizárnak az egyezmény hatálya alól, azzal az uniós bíróságok tekintetében hozott joghatósági záradékokat – amelyek esetlegesen uniós feleket részesítenének előnyben – nem hajtanák végre olyan harmadik államokban, amelyek az egyezmény szerződő felei. A konzultáció eredményeinek figyelembevételével a Bizottság azt javasolja, hogy a 21. cikk szerinti nyilatkozatot azon ügytípusokra korlátozzák, amelyek tekintetében az uniós jog a felek autonómiáját is korlátozza. Az egyezmény hatálya alá tartozó ügytípusok esetében ez a helyzet csak bizonyos fajta biztosítási szerződések esetében áll fenn, amelyek megkötésének célja a felek által folytatott kereskedelemhez vagy szakmához tartozónak tekinthető. Egy ilyen korlátozott kizárás koherens megközelítést biztosít mind az Unión belüli, mind az azon kívüli joghatósági kikötéshez.

3.2.2.2.  A biztosítási szerződésekre vonatkozóan javasolt nyilatkozat

A Brüsszel I. rendelet (3. szakasz) biztosítási ügyekben védelmet biztosító joghatósági szabályokat ír elő azzal a céllal, hogy védelmezze a gyengébb felet (a biztosításikötvény-tulajdonos, a biztosított fél vagy kedvezményezett), valamint a gyengébb fél lakóhelye (székhelye) szerinti ország lakosságának gazdasági érdekeit. A biztosított fél, mint felperes, így sa biztosítóval szembeni kereset benyújtásának tekintetében több leletőség közül válaszhat, ideértve a biztosított fél lakóhelyét vagy székhelyét is; a biztosító, mint felperes, viszont elvileg csak a biztosított fél lakóhelyén vagy székhelyén nyújthat be keresetet az utóbbival szemben. E védelmet biztosító joghatósági szabályok abból a feltételezésből indulnak ki, hogy mindig a biztosított fél a gyengébb, még akkor is, ha vállalatközi kapcsolatokban kereskedelmi szereplőként jár el. A Brüsszel I. rendelet átdolgozása nem változtat ezen a feltételezésen. Ezért korlátoztuk a joghatósági megállapodást kötő felek lehetőségét (a rendelet 13. cikke). A 3. szakaszban szereplő, a biztosítóval szembeni védelmet biztosító joghatósági szabályok csak akkor alkalmazandók, ha utóbbi az EU-ban rendelkezik székhellyel vagy (fióktelep, képviselet vagy telephely révén) úgy kell tekinteni, mintha székhelye az EU-ban lenne. A Brüsszel I. rendelet átdolgozása nem változtat ezen a védelmi elven.

Maga az egyezmény anélkül alkalmazandó biztosítási ügyekre hogy a joghatósági megállapodások megkötése tekintetében korlátozná a felek autonómiáját. Az egyetlen tartalmi korlátozás az egyezmény 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjából fakad, amely kizárja a magánszemélyek mint fogyasztók által kötött biztosítási szerződéseket. Ez részben ellentétes a Brüsszel I. rendeletben létrehozott rendszerrel, mivel például az egyezményt alkalmazni kellene a kkv-k által kötött biztosítási szerződésekre. Amint az EU jóváhagyja az egyezményt, egyes biztosítási szerződések, amelyek jelenleg a Brüsszel I. rendelet hatálya alá tartoznak – pl. az uniós biztosításikötvény-tulajdonos és az EU-n kívüli székhellyel rendelkező biztosító uniós fióktelepe közötti szerződések (a rendelet 9. cikkének (2) bekezdése) az egyezmény hatálya alá esnek (a 26. cikk (6) bekezdése, összefüggésben az egyezmény 4. cikkének (2) bekezdésével). Ezért ha az egyezményt a biztosítási szerződések kizárása nélkül kötnék meg, hiányozna a párhuzamosság a Brüsszel I. rendeletben létrehozott védelmet biztosító elvvel, amely lehetővé teszi, hogy a biztosított fél saját lakóhelyén pereljen be egy uniós biztosítót (vagy harmadik állambeli biztosító uniós fióktelepét), függetlenül attól, hogy a joghatósági megállapodás alapján egyéb bíróságon is megtehetné. Az európai biztosítók szempontjából a biztosítási szerződések teljes kizárásának az a hátulütője, hogy a nem európai biztosításikötvény-tulajdonosokkal elfogadott joghatósági rendelkezéseket nem ismerik el és nem hajtják végre olyan harmadik államokban, amelyek az egyezmény szerződő felei. Ha az európai biztosításikötvény-tulajdonosok szempontját nézzük, ők elveszítenék annak előnyét, hogy (a felek által választott) uniós bíróságok határozatait az egyezmény alapján az Unión kívül is elismerik és végrehajtják. Ugyanakkor e hátrányokhoz képest többet nyom a latban annak előnye, hogy az Unión kívül  ugyanolyan rendszer védi az uniós gyengébb fél érdekeit, mint az Unió belső jogszabályai alapján.

A Bizottság ezzel kapcsolatban végzett konzultációjára választ adó tagállamok véleménye vegyes képet mutatott: szinte azonos számban támogatták és ellenezték a biztosítási szerződések egyezmény hatálya alóli kizárását. A Bizottság ezért – a hatásvizsgálatot követően és az EU védelmet nyújtó belső jogszabályaival való következetesség biztosítása érdekében – azt javasolja, hogy egyes biztosítási ügytípusokat további feltételek nélkül zárjanak ki az egyezmény hatálya alól. Az egyezmény 21. cikke előírja, hogy az egyes nyilatkozatoknak egy konkrét kérdésre kell vonatkozniuk. Ennek eredményeként a 21. cikk alapján tett nyilatkozatokat nem lehet úgy megfogalmazni, hogy azok egyoldalúan az uniós feleknek kedvezzenek.

A Brüsszel I. rendelet 13. és 14. cikke a biztosítási szerződések esetében nem korlátozza minden esetben a felek autonómiáját. Számos olyan kivétel van, amikor a felek kijelölhetik a jogvitájuk elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságot. A javasolt nyilatkozat úgy van megfogalmazva, hogy a lehető legnagyobb mértékben lehetővé tegye, hogy az uniós jog által elismert joghatósági megállapodásokat a joghatósági megállapodásokról szóló egyezmény révén nemzetközi szinten is elismerjék. Mindazonáltal az uniós jog szerinti – az uniós kötvényesek védelmét célzó – kivételek fényében, valamint tekintettel az egyezmény azon követelményére, miszerint a nyilatkozatnak csak az ügytípusra szabad hivatkoznia, nem lehet teljes koherenciát biztosítani egyfelől az egyezmény, másfelől az uniós jog között. A Brüsszel I. rendelet 13. cikkének (4) bekezdése elismeri és végrehajtja az EU-n kívül lakóhellyel rendelkező kötvényessel kötött joghatósági megállapodásokat, kivéve, ha a biztosítás megkötését törvény írja elő, vagy valamely tagállam területén fekvő ingatlannal kapcsolatos. Mivel az egyezmény alapján nem lehet megkülönböztetni az Unión belül vagy azon kívül lakóhellyel rendelkező kötvényeseket, a Bizottság azt javasolja, hogy a nyilatkozatba ne foglalják bele a 13. cikk (4) bekezdésében foglalt kivételt. Ez azt eredményezné, hogy az Unión kívüli lakóhellyel rendelkező biztosításikötvény-tulajdonosokkal kötött biztosítási szerződésekre nem kellene alkalmazni az egyezményt, hanem azokra továbbra is a belső uniós jog lenne irányadó. Ebből következően a nem uniós biztosításikötvény-tulajdonosokkal megállapodást kötő európai vállalatok biztosak lehetnének afelől, hogy az uniós bíróságok a 13. cikk (4) bekezdése alapján elismernék joghatósági megállapodásukat; a nem uniós biztosítókkal megállapodást kötő európai biztosításikötvény-tulajdonosok a Brüsszel I. rendelet II. fejezetének 3. szakasza alapján továbbra is fordulhatnának az európai bíróságokhoz.

Általánosságban a javasolt nyilatkozat azt kívánja biztosítani, hogy:

· a kivétel arra korlátozódjon, ami a biztosítás gyengébb szerződő felei érdekeinek védelmezésére vonatkozó cél eléréséhez szükséges, ahogyan azt a Brüsszel I. rendelet védelmet biztosító joghatósági szabályai tükrözik. Az uniós tagállamok bíróságainak lehetőségük van arra, hogy (az uniós vagy adott esetben nemzeti jog alapján) annak ellenére is elbíráljanak egy biztosítási jogvitát, hogy joghatósági megállapodás létezik olyan harmadik állam tekintetében, amely az egyezménynek szerződő fele;

· az egyezménnyel következetes legyen. A nyilatkozat kizárólag az ügy tárgyán alapul és semleges;

· párhuzamosság áll fenn a Brüsszel I. rendelettel, amely 13. és 14. cikkében meghatározza azon helyzeteket, amikor biztosítási szerződések esetében engedélyezettek a joghatósági megállapodások;

· a kizárt ügytípusokat – biztosítási szerződések – és a kivétel alá nem tartozó helyzeteket egyaránt egyértelműen és pontosan meghatározzák.

2014/0021 (NLE)

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

a joghatósági megállapodásokról szóló Hágai Egyezménynek az Európai Unió nevében történő jóváhagyásáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 81. cikke (2) bekezdésére, összefüggésben annak 218. cikke (6) bekezdés első albekezdésének a) pontjával,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Parlament egyetértésére[8],

mivel:

(1)       Az Európai Unió az igazságügyi határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapuló, közös igazságügyi térség létrehozásán munkálkodik.

(2)       A joghatósági megállapodásokról szóló, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia égisze alatt 2005. június 30-án megkötött egyezmény (a továbbiakban: az egyezmény) jelentősen hozzájárul a felek nemzetközi kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó autonómiájának, valamint az ilyen ügyletek bírósági rendezése kiszámíthatóságának növeléséhez. Az egyezmény kellő jogbiztonságot biztosít a felek számára azzal kapcsolatban, hogy joghatósági megállapodásukat tiszteletben tartják, és hogy a kikötött bíróság által hozott ítéletet határokon átnyúló helyzetekben elismerik és végrehajtják.

(3)       Az egyezmény 29. cikke lehetővé teszi a regionális gazdasági szervezetek, így az Európai Unió számára, hogy az egyezményt aláírják, elfogadják, jóváhagyják, illetve csatlakozzanak hozzá. A 2009/397/EK tanácsi határozattal[9] összhangban az Unió 2009. április 1-jén írta alá az egyezményt, annak későbbi időpontban történő megkötésére is figyelemmel.

(4)       Az egyezmény a felek választásán alapuló joghatóságra és az ennek eredményeképpen hozott ítéletek elismerésére és végrehajtására vonatkozó másodlagos uniós jogszabályokat, különösen a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendeletet[10] érinti. A 44/2001/EK tanácsi rendelet helyébe 2015. január 10-től a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet[11] lép.

(5)       Az 1215/2012/EU rendelet előkészítette az egyezmény megerősítését azáltal, hogy összhangot biztosított a polgári és kereskedelmi ügyekben történő joghatóság-kikötésre vonatkozó uniós szabályok és az egyezmény szabályai között. Ezért helyénvaló lenne, hogy az egyezmény az Unióban azon a napon lépjen hatályba, amikortól az 1215/2012/EU rendeletet alkalmazni kell.

(6)       Az egyezmény aláírásakor az Unió az egyezmény 30. cikkének megfelelően nyilatkozott arról, hogy az egyezmény által szabályozott valamennyi kérdésben hatáskörrel rendelkezik. Ennek következtében az egyezmény – az Unió általi jóváhagyásából fakadóan – a tagállamokra nézve kötelező.

(7)       Továbbá az egyezmény jóváhagyásakor az Uniónak a 21. cikk alapján lehetővé tett nyilatkozatot kell tennie, miszerint a biztosítási szerződéseket általánosságban – meghatározott kivételekre is figyelemmel – kizárja az egyezmény hatálya alól. A nyilatkozatnak az a célja, hogy fenntartsa a biztosításikötvény-tulajdonos, a biztosított fél vagy a biztosítási szerződések kedvezményezettje számára védelmet biztosító, a 44/2001/EK rendelet 3. szakasza alapján rendelkezésére álló joghatósági szabályokat. A kizárásnak arra kell korlátozódnia, ami a biztosítási szerződésekben a gyengébb felek érdekeinek védelméhez szükséges.

(8)       A 44/2001/EK rendelet az Egyesült Királyságra és Írországra nézve kötelező, így részt vesznek e határozat elfogadásában.

(9)       Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt e határozat elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A Tanács az Európai Unió nevében jóváhagyja a joghatósági megállapodásokról szóló, 2005. június 30-i Hágai Egyezményt (̒a továbbiakban: az egyezményʼ).

Az egyezmény szövegét e határozat I. melléklete tartalmazza.

2. cikk

A Tanács elnöke kijelöli azt a személyt, aki jogosult az egyezmény 27. cikkének (4) bekezdésében említett okiratnak az Európai Unió nevében történő letétbe helyezésére, miáltal az Európai Unió ezt a megállapodást magára nézve kötelezőnek ismeri el.

3. cikk

Az egyezmény 27. cikkének (4) bekezdésében említett okirat letétbe helyezésekor az Unió megteszi a 21. cikk szerinti nyilatkozatot a biztosítási szerződések tekintetében.

A nyilatkozatok szövegét e határozat II. melléklete tartalmazza.

4. cikk

Ez a határozat elfogadásának napján lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

                                                                       a Tanács részéről

                                                                       az elnök

[1]               HL L 133., 2009.5.29., 1. o.

[2]               HL L 12., 2001.1.16., 1. o.

[3]               HL L 351., 2012.12.20., 1. o.

[4]               A svájci, izlandi és norvégiai bíróságok tekintetében hozott joghatósági megállapodások Unión belüli végrehajtását a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2007. évi Luganói Egyezmény szabályozza.

[5]               Bizottsági szolgálati dokumentum, amely a következő dokumentumot kíséri: Javaslat: A Tanács határozata a joghatósági megállapodásokról szóló egyezmény Európai Közösség általi aláírásáról, SEC(2008) 2389, 2008.9.5. és a Brüsszeli I. rendelet átdolgozására irányuló bizottsági javaslatot kísérő hatásvizsgálat, SEC (2010) 1547 final, 2010.12.14.

[6]               Az 5. lábjegyzetben megemlítve.

[7]               Ahogyan az egyezményhez fűzött indokló jelentés tovább magyarázza: „a diplomáciai ülésszak szándéka szerint e rendelkezés csak olyan különálló jogi területekre alkalmazandó, amelyeket a 2. cikk (2) bekezdése kizár. A nyilatkozat a tárgyon kívül más kritériumot nem alkalmazhat. Kizárhatja például a „tengeri biztosítási szerződéseket”, de nem zárhatja ki azokat a „tengeri biztosítási szerződéseket”, ahol a kikötött bíróság egy másik államban található ((235) bekezdés). Ezért az egyetlen megengedhető kritérium a tárgy.

[8]               HL C […]., [...], […]. o.

[9]               HL L 133., 2009.5.29., 1. o.

[10]             HL L 12., 2001.1.16., 1. o.

[11]             HL L 351., 2012.12.20., 1. o.

1. MELLÉKLET

EGYEZMÉNY A JOGHATÓSÁGI MEGÁLLAPODÁSOKRÓL

Ezen egyezmény Részes Felei,

azzal az óhajjal, hogy megerősített igazságügyi együttműködés révén elősegítsék a nemzetközi kereskedelmet és a beruházásokat,

azzal a meggyőződéssel, hogy az ilyen együttműködést erősíthetik a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságra és a külföldön hozott ítéletek elismerésére és végrehajtására vonatkozó egységes szabályok,

azzal a meggyőződéssel, hogy a megerősített együttműködéshez szükség van különösen olyan nemzetközi jogi szabályozásra, amely jogbiztonságot nyújt, garantálja a kereskedelmi ügyleteket kötő felek közötti kizárólagos joghatósági megállapodások eredményességét, és irányadó az ilyen egyezmények alapján folytatott eljárások keretében hozott ítéletek elismerésére és végrehajtására,

úgy határoztak, hogy megkötik ezt az egyezményt, és az alábbi rendelkezésekről állapodtak meg:

I. FEJEZET

HATÁLY ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

1. cikk

Hatály

(1) Ezt az egyezményt nemzetközi ügyekben, a polgári vagy kereskedelmi ügyekben kötött kizárólagos joghatósági megállapodásokra kell alkalmazni.

(2) A II. fejezet alkalmazásában csak akkor nem kell egy ügyet nemzetközinek tekinteni, ha a felek ugyanabban a Szerződő Államban rendelkeznek lakóhellyel (székhellyel), és ha – függetlenül a választott bíróság helyétől – a felek jogviszonya a jogvita szempontjából jelentőséggel bíró valamennyi tényállási elemmel együtt kizárólag ehhez az államhoz kapcsolódik.

(3) A III. fejezet alkalmazásában nemzetközinek kell tekinteni azokat az ügyeket, amelyekben külföldön hozott ítélet elismerését vagy végrehajtását kérik.

2. cikk

Hatály alóli kivételek

(1) Az egyezmény nem alkalmazandó az olyan kizárólagos joghatósági megállapodásokra,

a) amelyekben elsősorban személyét, családját vagy háztartását érintő céllal eljáró természetes személy (fogyasztó) félként vesz részt;

b) amelyek munkaszerződésekkel kapcsolatosak, ideértve a kollektív szerződéseket is.

(2) Az egyezmény nem alkalmazandó az alábbi kérdésekben:

a) a természetes személyek személyi állapota, valamint jog- és cselekvőképessége;

b) tartási kötelezettség;

c) egyéb családjogi ügyek, ideértve a házassági vagyonjogi szabályokat és a házasságból vagy hasonló kapcsolatból eredő egyéb jogokat és kötelezettségeket;

d) végrendelettel és örökléssel kapcsolatos ügyek;

e) fizetésképtelenség, csődegyezség és hasonló ügyek;

f) személy- és áruszállítás;

g) tengerszennyezés, felelősség korlátozása tengeri követelések esetén, közös hajókár, valamint vészvontatás és mentés;

h) a verseny korlátozásával kapcsolatos ügyek;

i) atomkárért viselt felelősség;

j) természetes személyek által vagy nevében indított, személyhez fűződő jogok megsértése címén támasztott igények;

k) vagyontárgyakban okozott kárra vonatkozó, nem szerződéses jogviszonyból származó, deliktuális felelősségen alapuló kárigények;

l) ingatlannal kapcsolatos dologi jogok, valamint ingatlan bérbeadása;

m) jogi személyek érvényessége, semmissége vagy megszűnése, valamint szerveik határozatainak érvényessége;

n) a szellemi tulajdonjogok érvényessége, a szerzői és szomszédos jogok kivételével;

o) a szerzői és szomszédos jogok kivételével a szellemi tulajdonjogok megsértése, kivéve, ha a felek ilyen jogokkal kapcsolatban szerződésszegés miatt eljárást indítanak vagy indíthattak volna;

p) közhitelű nyilvántartásban szereplő bejegyzés érvényessége.

(3) A (2) bekezdéstől eltérve, az eljárás nem zárható ki az egyezmény hatálya alól, amennyiben a (2) bekezdés értelmében kizárt ügy csupán előzetes kérdésként, nem pedig az eljárás tárgyaként merül fel. Különösen nem zárható ki az eljárás az egyezmény hatálya alól csupán azon az alapon, hogy a (2) bekezdés értelmében kizárt ügy védekezés címén merül fel, ha az adott ügy nem az eljárás tárgyát képezi.

(4) Ez az egyezmény nem alkalmazandó a választottbírósági és kapcsolódó eljárásokra.

(5) Nem zárható ki az eljárás az egyezmény hatálya alól csupán azon az alapon, hogy abban valamely állam – ideértve a kormányt, valamely kormányhivatalt vagy az állam nevében eljáró bármely személyt – félként vesz részt.

(6) Az egyezmény nem érinti az államok és nemzetközi szervezetek saját magukkal és tulajdonukkal kapcsolatos kiváltságait és mentességeit.

3. cikk

Kizárólagos joghatósági megállapodások

Ezen egyezmény alkalmazásában:

a) „kizárólagos joghatósági megállapodás”: két vagy több fél közötti, a c) pontban meghatározott követelményeknek eleget tevő megállapodás, amely egy konkrét jogviszonyból keletkezett vagy esetleg keletkező jogvita eldöntése céljából kiköti az egyik Szerződő Állam bíróságainak, illetve az egyik Szerződő Állam egy vagy több meghatározott bíróságának a joghatóságát, és ezzel kizárja minden más bíróság joghatóságát;

b) az egyik Szerződő Állam bíróságainak, illetve az egyik Szerződő Állam egy vagy több meghatározott bíróságának joghatóságát kikötő joghatósági megállapodásokat, kizárólagosnak kell tekinteni, kivéve, ha a felek kifejezetten másképp nem rendelkeznek;

c) a kizárólagos joghatósági megállapodások megkötése vagy dokumentálása történhet

i. írásban; vagy

ii. bármilyen olyan egyéb kommunikációs eszköz segítségével, amely későbbi hivatkozás céljából elérhetővé teszi az információkat;

d) a szerződések részét képező kizárólagos joghatósági megállapodásokat a szerződés többi rendelkezésétől független megállapodásként kell kezelni. A kizárólagos joghatósági megállapodások érvényességét nem lehet csupán azon az alapon vitatni, hogy a szerződés érvénytelen.

4. cikk

Egyéb fogalommeghatározások

(1) Ebben az egyezményben az „ítélet” elnevezésétől függetlenül valamely bíróság által az ügy érdemében hozott bármely határozat, ideértve a végzéseket és az eljárási költségek bíróság (bírósági titkár) általi meghatározását is, amennyiben ez utóbbi az egyezmény értelmében elismerhető és végrehajtható, az ügy érdemében hozott határozattal kapcsolatos. Nem minősülnek ítéletnek az ideiglenes védelmi intézkedések.

(2) Ezen egyezmény alkalmazásában a nem természetes személy szervezetek vagy személyek abban az államban tekintendők székhellyel rendelkezőnek,

a) amelyben a létesítő okirat szerinti székhelyük található;

b) amelynek joga szerint létrehozták;

c) amelyben központi ügyvezetése található; vagy

d) amelyben üzleti tevékenységének fő helye található.

II. FEJEZET

JOGHATÓSÁG

5. cikk

A kikötött bíróság joghatósága

(1) Valamely Szerződő Állam kizárólagos joghatósági megállapodásokban kikötött bírósága vagy bíróságai hatáskörrel rendelkeznek a megállapodás hatálya alá tartozó jogviták rendezésére, kivéve, ha a megállapodás ezen állam joga értelmében semmis.

(2) Az (1) bekezdés szerint joghatósággal rendelkező bíróság nem tagadhatja meg joghatóságának gyakorlását azon az alapon, hogy a jogvitáról más állam bíróságának kellene határozni.

(3) Az előző bekezdések nem érintik az alábbiakra vonatkozó szabályokat:

a) az igény tárgyával vagy értékével kapcsolatos hatáskör;

b) a hatáskörök megosztása a Szerződő Állam bíróságai között. Ha viszont a kikötött bíróságnak mérlegelési jogköre van a tekintetben, hogy áttegyen-e egy ügyet, a felek választását megfelelőképpen figyelembe kell venni.

6. cikk

A nem kikötött bíróságok kötelezettségei

A Szerződő Államok nem kikötött bíróságai felfüggesztik vagy megszüntetik a kizárólagos joghatósági megállapodás hatálya alá eső eljárásokat, kivéve azokban az esetekben, ha

a) a megállapodás a kikötött bíróság államának joga szerint semmis;

b) valamelyik fél a felhívott bíróság szerinti állam joga értelmében nem rendelkezett a megállapodás megkötéséhez szükséges jogképességgel;

c) a megállapodás érvényesítése nyilvánvaló igazságtalansághoz vezetne vagy nyilvánvalóan a felhívott bíróság szerinti állam közrendjébe ütközne;

d) a megállapodást a feleknek fel nem róható kivételes okok miatt nem lehet ésszerűen végrehajtani; vagy

e) a kikötött bíróság úgy döntött, hogy nem jár el az ügyben.

7. cikk

Ideiglenes védelmi intézkedések

Az ideiglenes védelmi intézkedésekre ez az egyezmény nem irányadó. Az egyezmény nem írja elő és nem is zárja ki, hogy a Szerződő Államok bíróságai ideiglenes védelmi intézkedéseket rendeljenek el, tagadjanak meg vagy szüntessenek meg. Az egyezmény nem érinti továbbá sem a felek arra vonatkozó jogát, hogy ilyen intézkedések elrendelését, megtagadását vagy megszüntetését kérjék, sem a bíróságok lehetőségét, hogy ezt megtegyék.

III. FEJEZET

ELISMERÉS ÉS VÉGREHAJTÁS

8. cikk

Elismerés és végrehajtás

(1) A Szerződő Államok kizárólagos joghatósági megállapodásokban kikötött bíróságai által hozott ítéleteket e fejezetnek megfelelően a többi Szerződő Államban is elismerik és végrehajtják. Az elismerést és a végrehajtást kizárólag az ebben az egyezményben meghatározott indokok alapján lehet megtagadni.

(2) Az e fejezet rendelkezéseinek alkalmazása céljából szükségessé váló felülvizsgálatok sérelme nélkül az eredetileg eljáró bíróság ítéletét érdemben felülvizsgálni nem lehet. A mulasztási ítéletek kivételével a címzett bíróságot kötik azok a ténymegállapítások, amelyekre az eredetileg eljáró bíróság joghatóságát alapozta.

(3) Csak az eredeti eljárás szerinti államban hatályos ítéleteket ismerik el, illetve az eredeti eljárás szerinti államban végrehajtható ítéleteket hajtják végre.

(4) Az elismerést vagy végrehajtást el lehet halasztani vagy meg lehet tagadni abban az esetben, ha az ítélet az eredeti eljárás szerinti államban jogorvoslati eljárás tárgyát képezi, vagy ha még nem járt le a rendes jogorvoslati határidő. A megtagadás nem vonja maga után, hogy a későbbiekben ne lehetne az ítélet elismerését vagy végrehajtását kérelmezni.

(5) Ez a cikk alkalmazandó valamely Szerződő Állam azon bíróságainak ítéleteire is, amelyek az ugyanazon Szerződő Államon belüli kikötött bíróság általi, 5. cikk (3) bekezdése szerinti áttételt követően jártak el. Abban az esetben viszont, ha a kikötött bíróságnak mérlegelési jogköre volt a tekintetben, hogy az ügyet áttegye-e másik bírósághoz, az ítélet elismerését vagy végrehajtását meg lehet tagadni azon fél vonatkozásában, aki az áttétel ellen az eredeti eljárás szerinti államban időben kifogást emelt.

9. cikk

Az elismerés vagy végrehajtás megtagadása

Az elismerés vagy végrehajtás megtagadható, ha

a) a megállapodás a kikötött bíróság államának joga szerint semmis, kivéve, ha a kikötött bíróság megállapította a megállapodás érvényességét;

b) valamelyik fél a megkeresett állam joga értelmében nem rendelkezett a megállapodás megkötéséhez szükséges jogképességgel;

c) az eljárást megindító iratról vagy azzal egyenértékű, az igény lényegi elemeit tartalmazó dokumentumról

i. nem értesítették az alperest megfelelő időben és módon ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve abban az esetben, ha az alperes megjelent és védekezését az eredetileg eljáró bíróság előtt az értesítés vitatása nélkül adta elő, feltéve, hogy az eredeti eljárás szerinti állam joga lehetővé tette volna az értesítés vitatását; vagy

ii. az alperest a megkeresett államban oly módon értesítették, amely ellentétes a megkeresett államnak az iratok kézbesítésére vonatkozó alapvető elveivel;

d) az ítélet az eljárással kapcsolatos csalás eredményeként született;

e) az elismerés vagy végrehajtás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne a megkeresett állam közrendjével, ideértve különösen azokat a helyzeteket, amikor az ítélethez vezető eljárás összeegyeztethetetlen a tisztességes eljárásra az adott államban irányadó alapvető elvekkel;

f) az ítélet összeegyeztethetetlen a megkeresett államban ugyanezen felek közötti jogvitában hozott ítélettel; vagy

g) az ítélet összeegyeztethetetlen egy másik államban, azonos jogalapból származó, azonos felek közötti eljárásban hozott korábbi ítélettel, amennyiben a korábbi ítélet a címzett államban megfelel az elismerés feltételeinek.

10. cikk

Előzetes kérdések

(1) Amennyiben a 2. cikk (2) bekezdése vagy a 21. cikk értelmében kizárt ügy előzetes kérdésként merült fel, az adott kérdésben hozott határozatot ezen egyezmény alapján nem ismerik el vagy hajtják végre.

(2) Az ítélet elismerését vagy végrehajtását meg lehet tagadni abban az esetben és olyan mértékben, amennyiben az ítélet a 2. cikk (2) bekezdése értelmében kizárt ügyben hozott határozaton alapul.

(3) Ha azonban – a szerzői és szomszédos jogok kivételével – szellemi tulajdonjogok érvényességéről hozott határozatról van szó, az ítélet elismerését vagy végrehajtását az előző bekezdés alapján csak akkor lehet megtagadni vagy elhalasztani, ha

a) a szóban forgó határozat összeegyeztethetetlen az abban az államban az ügyben hozott ítélettel vagy az illetékes hatóság által az ügyben hozott határozattal, amelynek joga szerint a szellemi tulajdonjog létrejött; illetve

b) az említett államban eljárás van folyamatban a szellemi tulajdonjog érvényességét illetően.

(4) Az ítélet elismerését vagy végrehajtását meg lehet tagadni abban az esetben és olyan mértékben, amennyiben az ítélet a címzett állam által a 21. cikk szerint tett nyilatkozat értelmében kizárt ügyben hozott határozaton alapul.

11. cikk

Kártérítés

(1) Az ítélet elismerését vagy végrehajtását meg lehet tagadni abban az esetben és olyan mértékben, amennyiben az ítélet olyan kártérítést ítél meg, beleértve az elrettentő vagy büntető kártérítést, amely valamelyik felet nem az általa elszenvedett tényleges veszteségért vagy kárért kárpótolja.

(2) A címzett bíróság mérlegeli, hogy az eredetileg eljáró bíróság által megítélt kártérítés az eljárási költségek fedezésére szolgál-e, és ha igen, akkor milyen mértékben.

12. cikk

Perbeli egyezségek(transactions judiciaires)

A Szerződő Államok kizárólagos joghatósági megállapodásokban kikötött bíróságai által jóváhagyott – vagy e bíróságok előtt folyó eljárásban megkötött – és az eredeti eljárás szerinti államban az ítéletekhez hasonlóan végrehajtható perbeli egyezségeket (transactions judiciaires) ezen egyezmény értelmében ugyanúgy végrehajtják, mint az ítéleteket.

13. cikk

Bemutatandó dokumentumok

(1) Az elismerést vagy végrehajtást kérő fél a következő dokumentumokat mutatja be:

a) az ítélet teljes, hiteles másolata;

b) a kizárólagos joghatósági megállapodás, annak hiteles másolata, vagy annak létezését alátámasztó egyéb bizonyíték;

c) mulasztási ítélet esetében azon dokumentum eredeti példánya vagy hitelesített másolata, amely igazolja, hogy az eljárást megindító iratról vagy az azzal egyenértékű dokumentumról a megjelenést elmulasztó felet értesítették;

d) minden olyan dokumentum, amely szükséges annak megállapításához, hogy az eredeti eljárás szerinti államban az ítélet hatályos, illetve adott esetben végrehajtható;

e) a 12. cikkben említett esetben az eredeti eljárás szerinti állam bíróságának tanúsítványa, mely szerint a perbeli egyezség vagy annak egy része az eredeti eljárás szerinti államban ugyanúgy végrehajtható, mint az ítéletek.

(2) Ha az ítélet szövege nem teszi lehetővé a címzett bíróság számára, hogy ellenőrizze az ebben a fejezetben foglalt feltételek teljesülését, a bíróság kérheti bármilyen, ehhez szükséges dokumentum bemutatását.

(3) Az elismerés vagy végrehajtás iránti kérelemhez csatolható az eredeti eljárás szerinti állam bírósága (ideértve a bíróság tisztviselőket is) által kiadott irat, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia által javasolt és közzétett nyomtatvány formájában.

(4) Ha az ebben a cikkben említett dokumentumok nem a megkeresett állam hivatalos nyelvén íródtak, amennyiben a megkeresett állam joga másképpen nem rendelkezik, mellékelni kell hozzájuk az állam hivatalos nyelvén készített, hiteles fordításukat.

14. cikk

Az eljárás

Amennyiben az egyezmény másként nem rendelkezik, az ítélet elismerésére, végrehajthatóvá nyilvánítására, végrehajtás céljából történő nyilvántartásba vételére, illetve végrehajtására vonatkozó eljárásra a megkeresett állam joga irányadó. A címzett bíróság gyorsan jár el.

15. cikk

Részleges elismerés vagy végrehajtás

El kell ismerni és végre kell hajtani az ítéletek egy elkülöníthető részét is, ha csak ennek az adott résznek az elismerését vagy végrehajtását kérik, illetve ha az egyezmény értelmében csak az ítélet egy része elismerhető vagy végrehajtható.

IV. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

16. cikk

Átmeneti rendelkezések

(1) Ez az egyezmény azokra a kizárólagos joghatósági megállapodásokra alkalmazandó, amelyeket az egyezménynek a kikötött bíróság szerinti államban való hatálybalépése után kötnek.

(2) Ez az egyezmény nem alkalmazandó azon eljárásokra, amelyeket az egyezménynek az eljáró bíróság szerinti államban való hatálybalépése előtt indítottak.

17. cikk

Biztosítási és viszontbiztosítási szerződések

(1) A biztosítási és viszontbiztosítási szerződések vonatkozásában folytatott eljárásokat nem lehet kizárni az egyezmény hatálya alól azzal az indokkal, hogy a biztosítási vagy viszontbiztosítási szerződés az egyezmény hatályán kívül eső üggyel kapcsolatos.

(2) A biztosítási és viszontbiztosítási szerződések szerinti felelősség tárgyában hozott ítéletek elismerését és végrehajtását nem lehet korlátozni vagy megtagadni azzal az indokkal, hogy az adott szerződés szerinti felelősség magában foglalja a biztosítottnak vagy viszontbiztosítottnak az alábbiak tekintetében való kártalanítását:

a) az egyezmény hatályán kívül eső ügyek;

b) az esetlegesen a 11. cikk hatálya alá tartozó kártérítést elrendelő határozat.

18. cikk

Hitelesítés alóli mentesség

Az egyezmény értelmében továbbított vagy kézbesített valamennyi dokumentum mentesül a hitelesítés vagy az ezzel egyenértékű alaki követelmények alól, ideértve az „apostille”-t is.

19. cikk

Joghatóságot korlátozó nyilatkozatok

Bármely állam nyilatkozhat arról, hogy bíróságai megtagadhatják a döntéshozatalt a kizárólagos joghatósági megállapodások hatálya alá tartozó jogvitákban, amennyiben a kikötött bíróság székhelyét kivéve nincs kapcsolat az adott állam és a felek vagy a jogvita között.

20. cikk

Az elismerést és végrehajtást korlátozó nyilatkozatok

Bármely állam nyilatkozhat arról, hogy bíróságai megtagadhatják a más Szerződő Államok bírósága által hozott ítéletek elismerését vagy végrehajtását, ha a felek lakóhelye (székhelye) a megkeresett államban volt, és a felek közötti jogviszony, valamint a jogvita szempontjából jelentőséggel bíró valamennyi tényállási elem – a kikötött bíróság székhelyét kivéve – kizárólag a megkeresett államhoz kapcsolódott.

21. cikk

Speciális ügytípusokra vonatkozó nyilatkozatok

(1) Ha egy államnak jelentős érdeke fűződik ahhoz, hogy az egyezményt speciális ügytípusokban ne alkalmazza, nyilatkozatot tehet, hogy a kérdéses ügytípusban nem alkalmazza az egyezményt. Az ilyen értelemben nyilatkozó állam biztosítja, hogy a nyilatkozat hatálya ne legyen a szükségesnél szélesebb, és hogy a kizárt speciális ügytípus egyértelműen és pontosan meg legyen határozva.

(2) Az így kizárt ügytípus tekintetében az egyezményt nem lehet alkalmazni

a) a nyilatkozatot tevő Szerződő Államban;

b) a többi Szerződő Államban, amennyiben a kizárólagos joghatósági megállapodás a nyilatkozatot tevő állam bíróságainak, illetve egy vagy több meghatározott bíróságának joghatóságát köti ki.

22. cikk

Viszonossági nyilatkozatok nem kizárólagos joghatósági megállapodásokról

(1) A Szerződő Államok nyilatkozatot tehetnek, hogy bíróságaik elismerik és végrehajtják az olyan joghatósági megállapodásokban kikötött, más Szerződő Államokban található bíróságok által hozott ítéleteket, amely joghatósági megállapodások két vagy több fél között jöttek létre, eleget tesznek a 3. cikk c) pontjában foglalt követelményeknek, valamint az egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban keletkező vagy esetlegesen keletkező jogviták eldöntésére kikötik egy vagy több Szerződő Állam bíróságát vagy bíróságait (nem kizárólagos joghatósági megállapodások).

(2) Ha ilyen nyilatkozatot tevő Szerződő Államban hozott ítélet elismerését vagy végrehajtását kérik egy másik, szintén ilyen nyilatkozatot tevő Szerződő Államban, az ítéletet az egyezmény szerint elismerik és végrehajtják, amennyiben

a) az eredetileg eljáró bíróságot nem kizárólagos joghatósági megállapodásban kötötték ki;

egyetlen olyan egyéb bíróság sem hozott ítéletet, amely a nem kizárólagos joghatósági megállapodás értelmében eljárhatna, és ilyen egyéb bíróság előtt nincs folyamatban azonos jogalapból származó, azonos felek közötti eljárás; valamint

c) az eredetileg eljáró bíróság volt az elsőként felhívott bíróság.

23. cikk

Egységes értelmezés

Az egyezmény értelmezése során figyelembe kell venni annak nemzetközi jellegét és annak szükségességét, hogy elősegítsék egységes alkalmazását.

24. cikk

Az egyezmény működésének felülvizsgálata

A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia főtitkára rendszeres időközönként intézkedik annak érdekében, hogy

a) az egyezmény – ideértve a nyilatkozatokat is – gyakorlati működését felülvizsgálják; valamint

b) megfontolják, kívánatos-e az egyezményt bármilyen szempontból módosítani.

25. cikk

Nem egységes jogrendszerek

(1) Azon Szerződő Államok esetében, amelyek különböző területi egységeiben az egyezmény hatálya alá tartozó kérdéseket illetően két vagy több jogrendszer van hatályban:

a) az állam jogára vagy eljárására történő utalásokat – adott esetben – úgy kell értelmezni, hogy azok az érintett területi egység hatályos jogára vagy eljárására vonatkoznak;

b) az államban található lakóhelyre (székhelyre) történő utalásokat – adott esetben – úgy kell értelmezni, hogy azok az érintett területi egységben található lakóhelyre (székhelyre) vonatkoznak;

c) az állam bíróságára vagy bíróságaira történő utalásokat – adott esetben – úgy kell értelmezni, hogy azok az érintett területi egység bíróságára vagy bíróságaira vonatkoznak;

d) az államhoz való kapcsolatra történő utalásokat – adott esetben – úgy kell értelmezni, hogy azok az érintett területi egységhez való kapcsolatra vonatkoznak.

(2) Az előző bekezdéstől függetlenül a két vagy több, különböző jogrendszereket alkalmazó területi egységből álló Szerződő Államok nem kötelesek az egyezményt alkalmazni olyan helyzetekben, amelyek kizárólag e különböző területi egységeket érintik.

(3) A két vagy több, különböző jogrendszereket alkalmazó területi egységből álló Szerződő Államok területi egységeinek bíróságai nem kötelesek a másik Szerződő Államban hozott ítéleteket elismerni vagy végrehajtani csupán azért, mert azokat ugyanazon Szerződő Államnak egy másik területi egysége az ezen egyezmény értelmében már elismerte vagy végrehajtotta.

(4) Ez a cikk nem alkalmazandó a regionális gazdasági integrációs szervezetekre.

26. cikk

Kapcsolat az egyéb nemzetközi jogi aktusokkal

(1) Ezt az egyezményt – amennyiben lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy összeegyeztethető legyen a Szerződő Államok vonatkozásában hatályban lévő, akár az egyezményt megelőzően, akár azt követően kötött egyéb szerződésekkel.

(2) Ez az egyezmény nem érinti az akár az egyezményt megelőzően, akár azt követően kötött szerződések valamely Szerződő Állam általi alkalmazását, ha a felek egyikének lakóhelye (székhelye) sem található olyan Szerződő Államban, amely az adott szerződésnek nem részes fele.

(3) Ez az egyezmény nem érinti az egyezménynek valamely Szerződő Állam tekintetében való hatálybalépését megelőzően kötött szerződések adott Szerződő Állam általi alkalmazását, ha az egyezmény alkalmazása összeegyeztethetetlen lenne az említett Szerződő Államnak bármely nem Szerződő Állammal szemben vállalt kötelezettségeivel. Ezt a bekezdést kell alkalmazni azokra a szerződésekre is, amelyek az adott Szerződő Állam tekintetében az egyezmény hatálybalépését megelőzően kötött szerződéseket vizsgálják felül vagy az ilyen szerződések helyébe lépnek, kivéve amennyiben a felülvizsgált vagy az előző helyébe lépő szerződés ezzel az egyezménnyel összeegyeztethetetlen, új elemeket tartalmaz.

(4) Ez az egyezmény nem érinti az akár az egyezményt megelőzően, akár azt követően kötött szerződés valamely Szerződő Állam általi alkalmazását, ha olyan Szerződő Állam bírósága által hozott ítélet elismerését vagy végrehajtását kérik, amely az adott szerződés részes fele. Nem lehet azonban az ítéletet kisebb mértékben elismerni vagy végrehajtani, mint ezen egyezmény értelmében.

(5) Ez az egyezmény még abban az esetben sem érinti a konkrét ügyekkel kapcsolatban a joghatóságra, vagy az ítéletek elismerésére vagy végrehajtására vonatkozó szerződések valamely Szerződő Állam általi alkalmazását, ha az ilyen szerződést az egyezményt követően kötik meg és valamennyi érintett állam részes fél ebben az egyezményben.

Ezt a bekezdést csak akkor kell alkalmazni, ha a Szerződő Állam e bekezdés értelmében az adott szerződéssel kapcsolatban nyilatkozatot tesz. Ilyen nyilatkozat esetén a többi Szerződő Állam – az összeegyeztethetetlenség mértékéig – nem köteles az egyezményt alkalmazni a szóban forgó ügyre, amennyiben kizárólagos joghatósági megállapodásban a nyilatkozatot tevő Szerződő Állam bíróságainak, illetve egy vagy több meghatározott bíróságának joghatóságát kötik ki.

(6) Az egyezmény nem érinti az egyezményhez csatlakozó regionális gazdasági integrációs szervezetek szabályainak alkalmazását, függetlenül attól, hogy e szabályokat az egyezményt megelőzően vagy azt követően fogadták el,

a) amennyiben a felek egyike sem rendelkezik lakóhellyel (székhellyel) olyan Szerződő Államban, amely nem tagja a regionális gazdasági integrációs szervezetnek;

b) az ítéletek elismerése vagy végrehajtása tekintetében a regionális gazdasági integrációs szervezet tagállamai közötti viszonylatban.

V. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

27. cikk

Aláírás, megerősítés, elfogadás, jóváhagyás és csatlakozás

(1) Ezt az egyezményt valamennyi állam aláírhatja.

(2) Ezt az egyezményt az aláíró államoknak meg kell erősíteniük, el kell fogadniuk vagy jóvá kell hagyniuk.

(3) Ehhez az egyezményhez valamennyi állam csatlakozhat.

(4) A megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozási okiratokat az egyezmény letéteményesénél, a Holland Királyság Külügyminisztériumánál helyezik letétbe.

28. cikk

Nem egységes jogrendszerekre vonatkozó nyilatkozatok

(1) Ha valamely állam két vagy több olyan területi egységből áll, amelyekben egymástól különböző jogrendszerek vonatkoznak az ebben az egyezményben szabályozott kérdésekre, az állam az aláíráskor, megerősítéskor, elfogadáskor, jóváhagyáskor vagy csatlakozáskor nyilatkozhat arról, hogy az egyezmény valamennyi területi egységére, illetve azok közül csak egyre vagy többre terjed ki, és ezt a nyilatkozatot egy újabb nyilatkozat útján bármikor módosíthatja.

(2) A letéteményest minden ilyen nyilatkozatról értesíteni kell, és a nyilatkozatban kifejezetten meg kell határozni azon területi egységeket, amelyekre az egyezmény hatálya kiterjed.

(3) Azon államok esetében, amelyek e cikk értelmében nem tesznek nyilatkozatot, az egyezmény hatálya az állam egész területére kiterjed.

(4) Ez a cikk nem alkalmazandó a regionális gazdasági integrációs szervezetekre.

29. cikk

Regionális gazdasági integrációs szervezetek

(1) Azok a regionális gazdasági integrációs szervezetek, amelyek kizárólag szuverén államokból állnak és az egyezmény hatálya alá eső ügyek mindegyikében vagy némelyikében hatáskörrel rendelkeznek, ezt az egyezmény aláírhatják, elfogadhatják, jóváhagyhatják, illetve csatlakozhatnak hozzá. Ebben az esetben a regionális gazdasági integrációs szervezetre a Szerződő Államokéval megegyező jogok és kötelezettségek vonatkoznak, amennyiben a szervezet az egyezményben szabályozott ügyekben hatáskörrel rendelkezik.

(2) A regionális gazdasági integrációs szervezetek az aláírással, elfogadással, jóváhagyással vagy csatlakozással egyidejűleg írásban értesítik a letéteményest az egyezmény hatálya alá tartozó azon ügyekről, amelyek tekintetében a tagállamok hatáskörüket a szervezetre ruházták. A szervezetek az e bekezdés szerinti, legutóbb megküldött értesítésben meghatározott hatáskört érintő mindennemű változásról haladéktalanul, írásban értesítik a letéteményest.

(3) Ezen egyezmény hatálybalépése céljából a regionális gazdasági integrációs szervezetek által letétbe helyezett okiratokat csak akkor veszik figyelembe, ha a regionális gazdasági integrációs szervezet a 30. cikknek megfelelően nyilatkozatot tesz, hogy tagállamai nem válnak az egyezmény részes feleivé.

(4) Az ebben az egyezményben a „Szerződő Államra” vagy „államra” tett hivatkozások – megfelelő esetben – egyaránt vonatkoznak azokra a regionális gazdasági integrációs szervezetekre is, amelyek az egyezmény részes felei.

30. cikk

Regionális gazdasági integrációs szervezet csatlakozása tagállamai nélkül

(1) Az aláírással, elfogadással, jóváhagyással vagy csatlakozással egyidejűleg a regionális gazdasági integrációs szervezet nyilatkozhat, hogy az egyezmény által szabályozott valamennyi ügyben hatáskörrel rendelkezik, és bár tagállamai nem részes felek, az egyezménynek a szervezet általi aláírása, elfogadása, jóváhagyása, illetve a szervezetnek az egyezményhez való csatlakozása révén az rájuk nézve kötelező.

(2) Amennyiben a regionális gazdasági integrációs szervezet az (1) bekezdésnek megfelelően nyilatkozatot tesz, az ebben az egyezményben a „Szerződő Államra” vagy „államra” tett hivatkozások – megfelelő esetben – egyaránt vonatkoznak a szervezet tagállamaira is.

31. cikk

Hatálybalépés

(1) Ez az egyezmény a második, a 27. cikkben említett megerősítési, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okmány letétbe helyezésétől számított három hónapos időszak lejártát követő hónap első napján lép hatályba.

(2) Ezt követően az egyezmény az alábbi időpontoktól lép hatályba:

a) az egyezményt később megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy ahhoz csatlakozó egyes államok és regionális gazdasági integrációs szervezetek tekintetében a megerősítési, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okmány letétbe helyezésétől számított három hónapos időszak lejártát követő hónap első napján;

b) azon területi egységek tekintetében, amelyekre az egyezményt a 28. cikk (1) bekezdésének megfelelően kiterjesztették, a 28. cikkben említett nyilatkozatról való értesítéstől számított három hónapos időszak lejártát követő hónap első napján.

32. cikk

Nyilatkozatok

(1) A 19., 20., 21., 22. és 26. cikkben említett nyilatkozatok az aláírással, megerősítéssel, elfogadással, jóváhagyással vagy csatlakozással egyidejűleg, vagy a későbbiekben bármikor megtehetők, továbbá bármikor módosíthatók vagy visszavonhatók.

(2) A nyilatkozatokról, módosításokról és visszavonásokról értesítik a letéteményest.

(3) Az aláírás, megerősítés, elfogadás, jóváhagyás vagy csatlakozás időpontjában tett nyilatkozatok az egyezménynek az érintett állam tekintetében történő hatálybalépésével egyidejűleg lépnek hatályba.

(4) A későbbiekben tett nyilatkozatok, nyilatkozatmódosítások, illetve nyilatkozat-visszavonások az értesítésnek a letéteményeshez való beérkezésétől számított három hónapos időszak lejártát követő hónap első napján lépnek hatályba.

(5) A 19., 20., 21. és 26. cikk szerinti nyilatkozatok a hatálybalépésük előtt kötött kizárólagos joghatósági megállapodásokra nem alkalmazhatók.

33. cikk

Felmondás

(1) Ezt az egyezményt a letéteményes részére megküldött írásos értesítéssel lehet felmondani. A felmondás korlátozódhat egy nem egységes jogrendszernek az egyezmény hatálya alá tartozó bizonyos területi egységeire.

(2) A felmondás az értesítésnek a letéteményeshez való beérkezésétől számított tizenkét hónapos időszak lejártát követő hónap első napján lép hatályba. Amennyiben az értesítés a felmondás hatálybalépése vonatkozásában ennél hosszabb időszakot határoz meg, a felmondás az értesítésnek a letéteményeshez való beérkezésétől számított ezen időszak lejártát követően lép hatályba.

34. cikk

A letéteményes által küldött értesítések

A letéteményes értesíti a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia tagjait és a 27., 29. és 30. cikknek megfelelően aláíró, megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó többi államot és regionális gazdasági integrációs szervezetet az alábbiakról:

a) a 27., 29. és 30. cikkben említett aláírások, megerősítések, elfogadások, jóváhagyások és csatlakozások;

b) az egyezmény hatálybalépésének időpontja a 31. cikkel összhangban;

c) a 19., 20., 21., 22., 26., 28., 29. és 30. cikkben említett értesítések, nyilatkozatok, nyilatkozatmódosítások és -visszavonások;

d) a 33. cikkben említett felmondások.

Ennek hiteléül a kellően meghatalmazott alulírottak aláírták az Egyezményt.

Kelt Hágában 2005. június 30-án, egyaránt hiteles angol és francia nyelven, egyetlen példányban, amelyet a Holland Királyság kormányának irattárában helyeznek letétbe, és amelynek hiteles másolatát diplomáciai úton megküldik a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia azon tagállamainak, amelyek a huszadik ülés idején már tagok voltak, valamint valamennyi olyan államnak, amely ezen az ülésen részt vett.

II. MELLÉKLET

Az Unió nyilatkozata a joghatósági megállapodásokról szóló egyezmény 21. cikkével összhangban

(1) Az Európai Unió az egyezmény 21. cikke alapján nyilatkozik arról, hogy – az alábbiakban foglaltak kivételével – biztosítási szerződésekre nem alkalmazza az egyezményt.

(2) Ez a nyilatkozat nem alkalmazandó a következő esetekben:

(a) a joghatósági megállapodás a jogvita keletkezését követően jött létre, vagy

(b) az egyezmény 1. cikke (2) bekezdésének sérelme nélkül, a joghatósági megállapodás a szerződés megkötésének időpontjában azonos államban lakóhellyel, székhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező biztosításikötvény-tulajdonos és biztosító között jött létre, és amely a káresemény külföldön történő bekövetkezése esetén is az említett állam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett állam jogával nem ellentétes; vagy

(c) a joghatósági megállapodás biztosítási szerződéssel kapcsolatos, amennyiben az a 3. cikkben említett egy vagy több nagy kockázatra vonatkozik.

(3) A (2) bekezdés c) pontjában említett nagy kockázatok között szerepelnek a közlekedési (légi járművel, hajóval, vasúttal vagy tranzitáruval kapcsolatos) kockázatok, a hitel- és kezesi biztosítási kockázatok, valamint más olyan kockázatok, ahol a biztosításikötvény-tulajdonos egy bizonyos méretű vállalkozási tevékenységet végez, a (4) bekezdésben foglaltak szerint.

(4) A (3) bekezdésben említett kockázatok a következők:

(2) valamennyi kár vagy veszteség, amely:

(a) tengerjáró hajóban, part menti vagy nyílt tengeri létesítményben vagy légi járműben, kereskedelmi célú használatukkal kapcsolatos kockázatból származik;

(b) fuvarozott áruban következett be, az utaspoggyász kivételével, amennyiben azt részben vagy egészben ilyen hajón vagy légi járművön szállítják;

(3) bármely felelősség, az utasok testi sérülésének, valamint poggyászuk elvesztésének és kárának kivételével, amely:

(a) az 1. pont a) alpontjában említett hajó, létesítmény vagy légi jármű használatából vagy üzemeltetéséből származik, amennyiben az utóbbi tekintetében az ezen egyezmény által kötelezett azon államnak a joga, amelynek területén a légi járművet lajstromozták, nem tiltja az ilyen kockázatok biztosítását érintő joghatósági megállapodást;

(b) az 1. pont b) alpontja szerinti fuvarozott áruval okozott veszteségért vagy kárért áll fenn;

(4) az 1. pont a) alpontjában említett hajó, létesítmény vagy légi jármű használatával vagy üzemeltetésével kapcsolatos bármely pénzügyi veszteség, különösen fuvar vagy charter veszteség;

(5) az 1-3. pontokban említettekkel kapcsolatos bármely kockázat;

(6) az 1–4. pont ellenére, az alábbi összes nagy kockázat:

(a) a sínpályához kötött járművek károsodása vagy vesztesége;

(b) légi járművek károsodása vagy vesztesége;

(c) a folyami és csatornán használt hajók, tavi hajók, tengeri hajók károsodása vagy vesztesége;

(d) szállítmányok vagy poggyászok károsodása vagy vesztesége, tekintet nélkül a szállítás módjára;

(e) a légi járművek használatából származó felelősség (beleértve a fuvarozó felelősségét is);

(f) hajók és más vízi járművek tengeren, tavon, folyamon vagy csatornán való használatából származó felelősség (beleértve a fuvarozó felelősségét is);

(g) olyan hitel- és kezesi biztosítási kockázatok, amelyek esetében a kötvényes hivatásszerűen folytat ipari vagy kereskedelmi tevékenységet vagy szabadfoglalkozású, valamint az ilyen tevékenységhez kapcsolódó kockázatok;

(h) bizonyos méretű üzleti tevékenységet folytató kötvényes esetében:

· szárazföldi járművek (ideértve a gépjárműveket is) károsodása vagy vesztesége;

· minden vagyoni kár vagy vesztesége tűz, robbanás, természeti erők (ideértve a vihart is), atomenergia, földcsuszamlás és talajsüllyedés, jégeső, fagy vagy lopás következtében;

· a szárazföldi gépjárművek használatából származó felelősség (beleértve a fuvarozó felelősségét is);

· különböző pénzügyi veszteségek a következőkből: foglalkoztatással összefüggő kockázatok, a jövedelem elégtelensége (általános), rossz időjárás, nyereségkiesés, folyó általános többletköltségek, előre nem látható üzleti többletköltségek, piaci érték vesztesége, bérleti díj- vagy bevételkiesés, egyéb közvetett üzleti veszteségek, egyéb nem üzleti pénzügyi veszteségek, egyéb pénzügyi veszteségek.

(5) Az (5) bekezdés h) pontjának alkalmazásában a bizonyos méretű üzleti tevékenységet folytató biztosításikötvény-tulajdonos olyan biztosításikötvény-tulajdonost jelent, aki az alábbiak közül legalább két kritérium korlátait túllépi:

· 6,2 millió EUR összegű mérlegfőösszeg;

· 12,8 millió EUR összegű nettó forgalom;

· a pénzügyi év során átlagosan 250 alkalmazott.