KÖZÖS KÖZLEMÉNY AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A konfliktusok által érintett és magas kockázatot jelentő térségekből származó ásványok felelőségteljes beszerzése Az integrált uniós megközelésítés kialakítása felé /* JOIN/2014/08 final */
Bevezetés
Az
instabil régiókból származó ásványok nemzetközi kereskedelme szerepet játszhat
az erőszakos konfliktusok erősítésében és fenntartásában. Bár az
ilyen kereskedelem ritkán tartozik a kiváltó okok közé, mégis jelentős
pénzügyi eszközöket biztosít a fegyveres mozgalmak számára harcképességük
fenntartásához, és ez súlyos következményekkel jár az erőszakos események
által érintett emberek millióira nézve. E
probléma legkomolyabb formában Afrikában jelentkezik, különösen a Nagy-tavak
régiójában. A Heidelberg Intézet[1]
jelentése szerint az általa számon tartott közel 400 konfliktus mintegy
20%-ában kapcsolat van a természeti erőforrások és a konfliktusok között:
az erőforrásokkal kapcsolatos konfliktusok jelenleg igen gyakoriak
Afrikában (27 eset) és az amerikai kontinensen (21 eset), ugyanakkor kevésbé
gyakoriak Ázsiában és Óceániában (11 eset), a Közel-Keleten és a
Maghreb-országokban (7 eset), valamint Európában (4 eset). Általános szinten
nézve a globális helyzet nem statikus, és továbbra is fennáll az olyan
elmélyülő vagy új konfliktusok kockázata, amelyben szerepet játszanak a
természetes erőforrások. Az ásványok
kitermelése és a konfliktusok közötti kapcsolódási pontok felszámolása
összetett kihívást jelent. Elsőként a problémák kiváltó okait és okozati
összefüggéseit kell azonosítani, valamint a konfliktusokat előidéző
helyzeteket és a strukturális gyengeségeket, ezek dinamikáját, továbbá a
különböző érintettek szerepét. A megoldásoknak figyelembe kell venniük az
instabilitást fokozó tényezőket, közelebbről a gyenge kormányzást, a
biztonság hiányát, a jogállamiság biztosítására való képtelenséget, a
szegénységet, a hiányzó szolgáltatásokat és infrastruktúrát, a burjánzó
korrupciót és a fennálló politikai és területi vitákat, továbbá – belföldi, nemzetközi,
politikai, kereskedelmi és oktatási jellegű – fellépések széles körét kell
magukba foglalniuk, melyek közül számos már folyamatban van. A
területre vonatkozó esetleges új, kereskedelmi vonatkozású uniós fellépést e
tágabb kontextusban kell elhelyezni, valamint az új fellépésnek ki kell
egészítenie az EU külpolitikai és fejlesztési együttműködési
kezdeményezéseit. Az uniós vállalkozások helyzetére is tekintettel kell lennie,
akárcsak az ezekre vonatkozó uniós szakpolitikákra. Az Európai Unió külügyi
és biztonságpolitikai főképviselőjének és az Európai Bizottságnak
ezen közös közleménye e megfontolásokat tükröző kezdeményezéseket mutat
be. Azon az állásponton alapul, hogy a konfliktusok által érintett és nagy
kockázatot jelentő térségekben működő vállalkozások
felelősségteljes magatartása erőteljes és kedvező
társadalmi-gazdasági szerepet tölthet be az érintett térségekben. A 2011. és
2012. évi közleményre[2]
támaszkodik, amelyekben a Bizottság felvázolta, hogy fel kívánja tárni az
átláthatóság javításának módjait; ezek közé tartozik az ellátási lánc egészére
kiterjedő kellő gondosság alkalmazása olyan helyzetekben, amikor a
nyersanyag-kitermelő iparágból származó bevételt háborúk vagy belső
konfliktusok finanszírozására használják fel a természeti erőforrásokban
gazdag fejlődő országokban. E közlemény a konfliktusok
által érintett és nagy kockázatot jelentő térségekből származó ón,
tantál, volfrám, ezek ércei és arany[3]
felelősségteljes importőrei körében az ellátási láncra irányadó
kellő gondosságra vonatkozóan alkalmazott öntanúsítás uniós rendszerének
létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletet kíséri[4]. Olyan kísérő
intézkedéseket ismertet, amelyek erősítik majd a rendelet hatását, továbbá
nyilvános konzultáción, az érdekelt felek részvételével tartott megbeszéléseken
és egy 2013-ban lefolytatott hatásvizsgálaton alapuló integrált uniós
megközelítést mutat be[5].
A közleményben ismertetett
integrált megközelítés három fő kérdéssel foglalkozik: az ónnal,
tantállal, volfrámmal és arannyal való kereskedés lehetőségeinek
csökkentése a konfliktus által érintett területeken működő fegyveres
csoportok körében; annak megkönnyítése, hogy az uniós szereplők –
különösen az ellátási lánc downstream szakaszában – képesek legyenek megfelelni
a kellő gondosságra vonatkozó meglévő kereteknek; továbbá a
konfliktusok által érintett és nagy kockázatot jelentő térségekből –
így jelenleg a Nagy-tavak régiójából –beszerzett négy említett ásvány globális
piacain tapasztalható torzulások csökkentése.
1. Előzmények
1.1. A természeti
erőforrások fejlesztést előmozdító szerepe Az
ásványinyersanyag-kitermelő iparág képes világszerte jelentős
mértékben hozzájárulni a gazdasági fejlődéshez. Az ENSZ Iparfejlesztési
Szervezetének jelentése szerint[6]
a bányászati termelés Afrikában a GDP mintegy 24%-át, Latin-Amerikában, illetve
Ázsiában pedig annak 9,9%-át, illetve 20,4%-át teszi ki. Afrikában[7] található a világ
ásványkincs-készletének 30%-a, az arany-, platina-, gyémánt- és
mangántartalékok esetében pedig még magasabb ez az arány. Az ázsiai és
csendes-óceáni országok a volfrám, nikkel, réz, ón és vas érceinek fő
kitermelői közé tartoznak, és a világ fémkohóinak jelentős része
ezekben az országokban működik. Az ásványok exportálásából
Latin-Amerikában[8]
– különösen Bolíviában, Kolumbiában, Peruban és az utóbbi időben
Guatemalában – szintén jelentős gazdasági haszon származik. Ugyanakkor a
természeti erőforrásokban igen gazdag országok között számos olyan van,
amely az ENSZ humán fejlettségi mutatója tekintetében alacsony szinten áll.
Erre egy magyarázat az lehet, hogy az erőforrások kitermelése számos
kockázattal és kihívással jár a fejlesztés tekintetében; így például a
korrupció fokozott kockázatával, a magasabb hozzáadott értékű gazdasági
tevékenységek vonatkozásában jellemzően kiszorító hatással járó
erőforrás-kivitellel, valamint a fokozott környezeti károkkal. A
nyersanyag-kitermelés gyakran áll kapcsolatban a konfliktusokkal és az
instabilitással - a közlemény e kérdést tárgyalja. Az említett kockázatoknak a természeti erőforrásokkal
való gazdálkodás javítása révén való csökkentésének szükségessége globális
szinten a figyelem előterébe került. E törekvésre három figyelemre méltó,
az ENSZ által támogatott példát emelünk ki, amelyek a gyémántokra, a
kitermelő iparág pénzügyi átláthatóságára, valamint veszélyeztetett növény-
és állatfajokra (ezen belül a fára) vonatkoznak:
2000-ben az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag
elfogadott egy határozatot, amelyben elítélte a konfliktusok
gyémántkereskedelemből való finanszírozását, és globális tanúsítási
rendszer létrehozását támogatta, amely a kimberley-i folyamat tanúsítási
rendszeréhez vezetett (a továbbiakban: a KF tanúsítási rendszere). Az EU a
rendszert a 2368/2002/EK rendelet révén hajtja végre.
A fenntartható fejlődésről szóló, 2002-es
világ-csúcstalálkozón elindították a nyersanyag-kitermelő iparágak
átláthatóságára irányuló kezdeményezést (EITI), amelynek célja a korrupció
csökkentése volt annak ösztönzése révén, hogy a természeti
erőforrások kiaknázása tekintetében nyilvános bejelentéstétel
vonatkozzon a vállalkozások által a kormányzatok számára juttatott
összegekre. A 2013/34/EU uniós irányelv rendelkezéseket tartalmaz a
nyersanyag-kitermelő és a fakitermelő ágazat pénzügyi
átláthatóságának előmozdítására.
A veszélyeztetett vadon élő állat- és
növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló 1973-as egyezménnyel
(CITES) összhangban az EU elfogadta a 995/2010/EU rendeletet, amely a fát
és fatermékeket az EU-ban piaci forgalomba bocsátó piaci szereplőket
kellő gondosság gyakorlására kötelezi az illegális faszállítás
megakadályozása érdekében.
Az e területeken
szerzett tapasztalatok felhasználhatók a konfliktusok sújtotta térségekből
származó ásványok felelősségteljes beszerzésének előmozdítását célzó
integrált uniós megközelítés kialakításához. A kellő gondosság révén a
vállalkozások biztosíthatják, hogy tiszteletben tartják az emberi jogokat és
nem járulnak hozzá a konfliktusok súlyosbodásához[9], továbbá
elősegítik a kitermelési ágazat megfelelőbb irányítását.
Mindazonáltal a kellő gondosságot oly módon kell ösztönözni, hogy
elkerülhető legyen a jogszerű bányászati tevékenység és az ezzel
kapcsolatos kereskedelem akadályozása a konfliktusok által érintett és nagy
kockázatot jelentő térségekben. 1.2. A
felelősségteljes beszerzésre vonatkozó meglévő nemzetközi
kezdeményezések A felelősségteljes
beszerzés fogalma szerepel az OECD
multinacionális vállalkozásokra vonatkozó iránymutatásának frissített
változatában[10],
és összhangban áll az üzleti és emberi jogok tekintetében irányadó 2011. évi
ENSZ-alapelvek[11]
céljaival és elveivel is. Mindkettő arra kívánja ösztönözni a
vállalkozásokat, hogy azok proaktívan és utólag, a kellő gondosság néven
ismert folyamatos eljárás révén ellenőrizzék, hogy kereskedelmi
tevékenységeik nem játszanak-e szerepet hozzá a konfliktusok és
kedvezőtlen hatások súlyosbodásában. A legmagasabb
nemzetközi szinten az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1952 (2010) számú határozata
kifejezetten a Kongói Demokratikus Köztársaságra és a Nagy-tavak régió vele
szomszédos egyéb országaira összpontosít, felszólítva a kellő gondosság
kivetésére az ellátási lánc kezelése tekintetében. 2013 júniusában a G8-ak
vezetői kinyilvánították elkötelezettségüket[12] a
nyersanyag-kitermelő ágazatok átláthatóságának javítása, valamint a
konfliktusok által érintett térségekből származó, konfliktusokban nem
érintett ásványok felelősségteljes beszerzésének támogatása mellett. A
G8-ak emellett bejelentették a Burkina Fasóval, Ghánával, Guineával,
Kolumbiával, Mongóliával, Mianmarral (Burma), Peruval és Tanzániával
folytatandó partnerségeket, amelyek révén a szakpolitikai reformok támogatása
érdekében fokozott együttműködés valósul meg a természeti
erőforrásokkal való gazdálkodás terén. Az EU aktív
szerepet vállal a konfliktusövezetekből származó ásványkincsekkel
kapcsolatos OECD-kezdeményezésben, azaz a kellő gondosságról szóló
útmutatásban[13] , továbbá az OECD 2011-es miniszteri ülésén
elkötelezte magát az ebben rögzítetteknek való megfelelés előmozdítása
mellett. Az útmutatás célja, hogy segítséget nyújtson a vállalkozások számára
az emberi jogok tiszteletben tartásához, valamint annak elkerüléséhez, hogy az
ónnal, tantállal, volfrámmal és arannyal kapcsolatos beszerzési gyakorlatuk
révén hozzájáruljanak a konfliktusokhoz. Hatályát nézve az egész világra
kiterjed és olyan eljárásról rendelkezik, amely során a vállalkozások önkéntes
alapon ellenőrzési és átláthatósági rendszert valósítanak meg az
ásványokra vonatkozó beszerzési láncuk tekintetében: az ellátási lánccal
kapcsolatos kockázatok azonosítása, értékelése és kezelése érdekében
információkat gyűjtenek és juttatnak el a közvetlen vásárlók számára
többek között a származási bányáról, a kereskedelmi útvonalakról és
feltételekről. Az ellátási lánc meghatározott pontjain független harmadik
fél által végzendő ellenőrzést kell lefolytatni. A vállalkozásoknak
az intézkedéseik iránti közbizalom előmozdítása érdekében éves jelentést
kell közzétenniük szakpolitikáikról és gyakorlataikról. 2010-ben az Egyesült Államok
elfogadta a tőzsdei reformról és fogyasztóvédelemről szóló
Dodd–Frank-törvényt, röviden a Dodd-Frank-törvényt. Ennek 1502. szakasza
bevezeti az ellátási lánc átláthatóságát azáltal, hogy a termelési folyamataik
során "konfliktusövezetekből származó ásványokat"[14] felhasználó, az
Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett vállalkozásokat az érintett ásványok
származási helyének bejelentésére és a kellő gondosság megfelelő
szintjének megvalósítására kötelezi Az 1502. szakasz rendelkezései 2014. május
31-étől kezdődően végrehajthatóak, amely időpontig
bezárólag az érintett vállalkozásoknak be kell nyújtaniuk az Egyesült Államok
Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete számára első éves jelentésüket a
konfliktusövezetekből származó ásványokról. Bár a jogszabály alkalmazási
köre formálisan az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett vállalkozásokra
korlátozódik, jelentős hatást gyakorol külföldön, ezen belül az EU-ban is,
főként a globális ellátási láncok révén, mivel az Egyesült Államok
tőzsdén jegyzett vállalkozásainak szállítóit a kellő gondossággal
kapcsolatos információk benyújtására szólítják fel. 2010-ben
a közép-afrikai országok állam- és kormányfői – Nagy-tavak Régió
Nemzetközi Értekezlete keretében – elkötelezték magukat a természeti
erőforrások illegális kiaknázásával szembeni küzdelem mellett, valamint
regionális kezdeményezést fogadtak el a természeti erőforrásokról, hat e
kezdeményezést szolgáló eszközzel egyetemben, melyek a következők:
regionális tanúsítási mechanizmus elfogadása; a nemzeti jogszabályok
harmonizációja; az ásványok mozgására vonatkozó regionális adatbázis; a
kisüzemi bányászat ágazatának formalizálása; az EITI ösztönzése, valamint a
visszaélések nyilvánosságra hozatalának mechanizmusa.
E regionális kezdeményezés eredményeképpen 2012-ben a Kongói Demokratikus
Köztársaság és Ruanda jogszabályt fogadott el, amely a kellő gondosságról
szóló OECD-útmutatáson alapuló kellő gondossági követelményeket állapított
meg gazdasági szereplőikre vonatkozóan. Más közép-afrikai országok szintén
megkezdték a Nagy-tavak Régió Nemzetközi Értekezlete által létrehozott keret
végrehajtását. E
három kezdeményezés további, specifikusabb állami és magánszektorbeli
kezdeményezések kialakítását eredményezte vagy ösztönözte. Nem kimerítő
jellegű felsorolásban a következők tartoznak ide: a Nemzetközi
Ónkutató Intézet kezdeményezése az ón ellátási láncáról, az igazolt
kereskedelmi láncokról szóló kezdeményezés, a konfliktusokban nem érintett
kohók programja, analitikai ujjlenyomat, megoldások a remény érdekében, a
konfliktusokban nem érintett ónról szóló kezdeményezés, a köz-és a magánszféra
szövetsége az ásványok felelősségteljes kereskedelme érdekében, PROMINES,
a kereskedelmi központokról szóló kezdeményezés, az Arany Világtanácsának
konfliktusokban nem érintett aranyra vonatkozó normája, a London Bullion Market
Association szabványra vonatkozó listája ("good delivery"), valamint
a Felelősségteljes Ékszerek Tanácsának gyakorlatai és normái.[15] 1.3. Az
uniós vállalkozások működési környezete Az 1. ábra egyszerűsített formában mutatja be az
ásványok és a fémek ellátási láncát. Az upstream tevékenységek közé tartozik a
kitermelés, a kereskedelem és a kiolvasztás, ezeket a termelő országban
végzik. A konfliktusok által érintett országok többségében a kiolvasztás
harmadik országban zajlik. A downstream tevékenységek közé tartozik a
kereskedelem, a további átalakítás és a fogyasztók körében értékesített végtermék
kialakítása. Számos különböző iparág – többek között a gépjárműipar,
az elektronika, az űrtechnika, a csomagolóipar, az építőipar, a
világítástechnika, az iparigép- és szerszámgyártás, valamint az ékszeripar –
foglalkozik az ón, a tantál, a volfrám és az arany kereskedelmével vagy
feldolgozásával. Ez potenciálisan mintegy 880 000 uniós vállalkozást
jelent, többségükben kis- és középvállalkozásokat. A rendelet kapcsán végzett
hatásvizsgálat becslése szerint mintegy 300 uniós kereskedő és mintegy 20
kohók/finomító importálja az említett négy ásvány érceit, illetve az azokból
származó fémeket és több mint száz uniós alkatrész-gyártó folytat ilyen
fémimportot. Globális szinten mintegy 140 aranyfinomító működik, és 280
kohó foglalkozik a másik három ásvány feldolgozásával. 1. ábra A konfliktusok által érintett
régiókból számrazó ásványok iránt továbbra is van kereslet a kohók/finomítók
körében. E piaci szereplőknek módjában áll meghatározni a vásárolt ásvány
eredetét. Az ellátási lánc utolsó olyan szintjét jelentik, ahol technikailag
lehetséges visszamenőlegesen azonosítani az ásványok eredetét és ahol
elő lehet mozdítani a felelősségteljes beszerzői magatartást a
termelő országokban. A kellő gondosságra vonatkozó meglévő
kezdeményezések felismerik a felelősségteljes kohókkal való
együttműködés előnyét. Az Európai Bizottság saját felmérése szerint
világszinten az ón, a tantál és a volfrám feldolgozását végző kohók csupán
16%-a, uniós szinten pedig 18%-a követi a kellő gondosság elvét. A világ
aranyfinomítóinak kb. 40%-a, az uniós aranyfinomítóknak pedig 89%-a vesz részt
a kellő gondosság valamilyen rendszerében.[16] Bár a kellő gondosságról
szóló OECD-útmutatás keretet biztosít az intézkedésekhez, a megfelelésre
irányuló jelenlegi erőfeszítések töredezettek, az érdeklődő
vállalkozásokat pedig korlátozott számú kezdeményezés ösztönzi a fellépésre. A
nyilvános konzultációra válaszoló downstream szereplők fele
érdeklődést mutatott a felelősségteljes beszerzés és az ellátási
láncra vonatkozó kellő gondosság követése iránt, illetve erre vonatkozó
jogi kötelezettsége áll fenn, elsősorban a Dodd-Frank-törvényből
eredően. A megfelelés nem szabályozási jellegű ösztönzői közé
tartoznak a társadalmi felelősséggel kapcsolatos vállalati politikák, a
vállalati arculat valamint a fogyasztói kereslet. Egy 2013-as felmérés[17] szerint nem széles
körű az Unióban a kellő gondosság követése. Az európai tőzsdéken
jegyzett, az uniós jogszabály közvetlen hatálya alá nem tartozó vállalatoknak
csupán 12%-a tesz említést a konfliktusövezetekből származó
ásványkincsekről honlapján. Ezt részben az magyarázza, hogy a kellő
gondosságról szóló OECD-útmutatás, a Dodd-Frank-törvény és a Nagy-tavak Régió
Nemzetközi Értekezlete által létrehozott keret újabb keletű, ám emellett
az is, hogy az uniós vállalkozások kihívásokkal szembesülnek a végrehajtás
terén (pl. az ellátási lánc hossza, a gazdasági szereplők nagy száma, az
ismeretek hiánya miatt). Ugyanakkor 150 000-200 000 uniós vállalkozás
– főként dowstream gazdasági szereplők – vesz részt az Egyesült
Államok tőzsdéin jegyzett 6000 érintett vállalat ellátási láncában. A Nagy-tavak régiójának
konkrét esetében további kapacitásépítés szükséges a régióban ahhoz, hogy
biztosítható legyen a Nagy-tavak Régió Nemzetközi Értekezlete által létrehozott
keret sikeres végrehajtása. A Dodd-Frank-törvénynek való megfelelés további
kihívást jelent. Vannak arra mutató jelzések, hogy e törvény visszatartó hatást
gyakorolt a Nagy-tavak régiójából származó ásványok beszerzésére, függetlenül
attól, hogy ezeket jogszerű módon vagy jogellenesen termelik-e ki[18]. Egyes érintett
vállalkozások kockázatkerülő stratégiát alkalmaznak, és kizárólag a
régión, vagy akár az egész afrikai kontinensen kívüli bányákból szereznek be
nyersanyagot. A "konfliktusokban nem érintett" ásványok nehezen
jutnak el az Egyesült Államok vagy az EU piacaira, és a kereskedelemben ezekért
gyakran a piaci árnál kevesebbet fizetnek. A kereskedelem visszaesése a helyi
megélhetési források apadásához vezet, miközben az érintett területeken
szűkösek az alternatív foglalkoztatási lehetőségek, különösen a
kisüzemi és kis volumenű bányászat esetében. A felelősségteljes
beszerzést előmozdítani kívánó integrált uniós megközelítésnek a
meglévő kezdeményezésekre kell támaszkodnia és támogatnia kell a
kellő gondosságról szóló OECD-útmutatás szélesebb körű követését.
Ösztönöznie kell a jobb megfelelést a kohók körében, az EU-n kívülieket is
beleértve, valamint lehetővé kell tennie a kellő gondossággal
kapcsolatos információk megfelelőbb áramlását az ellátási lánc alsóbb
szintjei felé, viszonylag alacsony költségek mellett[19]. 1.4. Meglévő uniós külpolitikai,
fejlesztési és egyéb szakpolitikai intézkedések Az ásványok
kitermelése és a konfliktusok közötti kapcsolódási pontok felszámolása átfogó
megközelítést igényel, amely foglalkozik a probléma kiváltó okaival: a
konfliktussal, a gyenge kormányzással és a fejlesztési hiányosságokkal. E
problémák kezelése az EU külső tevékenységének részét képezi, és a
változtatási programról szóló 2011-es közleményben[20] ismertetettek szerint
a fejlődő országok szegénység felszámolására irányuló
erőfeszítéseinek támogatására szolgáló uniós stratégia konkrét célját
szolgálja. E program kiemelt hangsúlyt fektet a jó kormányzásra, az emberi
jogokra, valamint az inkluzív gazdasági növekedésre. Ösztönzi az
együttműködést nem csupán az EU fejlesztési partnereivel, azaz a
fejlődő országok kormányaival, hanem a magánszektorral és a
nemzetközi szervezetekkel, így az ENSZ-szel is. A program végrehajtása során az
EU különös figyelmet fordít a civil társadalom szerepére, a helyi közösségek
helyzetének megerősítésére, valamint az átlátható és elszámoltatható
döntéshozatali eljárásokra. Szintén e problémát
érintő kezdeményezés a földhöz és a természeti erőforrásokhoz
kapcsolódó konfliktusokkal foglalkozó EU–ENSZ partnerség[21]; ezt az EU a
Stabilitási Eszköz révén támogatja, és e partnerség keretében harmadik országok
a természeti erőforrásokkal kapcsolatos konfliktusok megelőzése és
kezelése céljából közös segítségnyújtásban részesülnek. A partnerségen keresztül
az EU intézményközi megközelítést fejleszt ki az ENSZ-szel az érintett
ágazatban, az ENSZ főtitkárának "A konfliktusok utáni
béketeremtés" címmel kiadott jelentésével összhangban (2012). Az EU koherens és
integrált stratégiával rendelkezik a nyersanyagokhoz való európai uniós
hozzáférés tekintetében. A nyersanyag-politikai kezdeményezés[22] és a nyersanyagokkal
foglalkozó európai innovációs partnerség[23]
az átfogó uniós szakpolitikák közé tartozik: a nyersanyagokhoz való
fenntartható hozzáférésre vonatkoznak, és a harmadik országok kormányzatával,
infrastruktúrájával és kompetenciáival is foglalkoznak. A vállalati társadalmi
felelősségvállalásra vonatkozó uniós stratégiával[24] a Bizottság a
felelősségteljes üzleti magatartást kívánja ösztönözni, különösen a
vállalati társadalmi felelősségvállalás nemzetközi szinten elfogadott
elveinek és útmutatásainak – így például a multinacionális vállalkozásokra
vonatkozó OECD-iránymutatásnak, valamint az üzleti és emberi jogok tekintetében
irányadó ENSZ-alapelveknek – való megfelelés tekintetében. 2013-ban
az EU útmutatókat adott ki az üzleti és emberi jogok tekintetében irányadó
ENSZ-alapelvek végrehajtásáról, többek között az IKT, valamint olaj- és
gázágazat tekintetében[25]. Az
uniós külpolitika kontextusában további releváns regionális fellépések vannak
folyamatban: Az
erőforrásokkal kapcsolatos afrikai dilemmának a 2007-es EU–Afrika közös
stratégia is hangot adott; e stratégia a természetes erőforrásokkal való
helyes gazdálkodást az együttműködés egyik fontos céljaként tűzi ki. Annak érdekében,
hogy biztosítható legyen az ásványkincsek átlátható, méltányos és optimális
kiaknázása, az EU támogatja az Afrikai Unió államfői által 2009-ben
elfogadott afrikai bányászati koncepciót, valamint annak végrehajtó szervét, az
Afrikai Ásványügyi Fejlesztési Központot. Egyéb közös fellépések számára is
fokozott támogatást nyújt, így például az Afrikai Jogi Támogatási Eszköz
számára, amely segítséget nyújt az afrikai kormányoknak a magánszektorral
kötendő összetett szerződésekről szóló tárgyalások
lefolytatásához, erősítve ezáltal az ilyen típusú tranzakciók fenntarthatóságát
és inkluzív jellegét. A geológiai együttműködés terén folytatott munka az
EU új pánafrikai programja alapján részesül támogatásban. Az EU támogatja a
felelősségteljes beszerzésre vonatkozó, a konfliktusövezetekből
származó gyémántokkal, az átláthatósággal és az erdészeti termékekkel
kapcsolatos globális kezdeményezések (KPCS, EITI, CITES) régióban történő
végrehajtását is. Az EU kifejezetten
a Nagy-tavak régiójára irányuló lépéseket is tett. 2013 júniusában az Európai
Bizottság és a főképviselő közös közleményt fogadott el a Nagy Tavak
régiójára vonatkozó stratégiai keretről[26],
amelyben a regionális, nemzeti és helyi szintre vonatkozó, következetes és
átfogó uniós megközelítést határozott meg a válság különböző kiváltó okai
tekintetében. Ezzel kapcsolatban
az EU szakpolitikai javaslatokat tett a természeti ásványkincsek kiaknázása és
kereskedelme, valamint a Nagy-tavak régiójára jellemző konfliktus és
instabilitás közötti összefüggések kezelése érdekében. Az EU emellett támogatja
a Stabilitási eszközből származó finanszírozás juttatása révén a
Nagy-tavak Régió Nemzetközi Értekezletének a természeti erőforrásokról
szóló kezdeményezését, valamint a kellő gondosságról szóló OECD-útmutatás
végrehajtási programját is. A jövőben adott esetben figyelembe
vehetőek a határokon átnyúló projektek is, beleértve a határ-és
vámigazgatást is. Ázsiában és a
Csendes-óceán térségében az EU arra törekszik az erőforrásokkal
kapcsoaltos kérdések tekintetében, hogy ösztönözze az EITI-nek való
megfelelést; az ebben való részvétel terén biztató fejlemények tapasztalhatók
(részt vevő országok: Mongólia és Kelet-Timor; tagjelölt országok:
Afganisztán, Indonézia és a Salamon-szigetek; Mianmar (Burma) és Pápua
Új-Guinea bejelentette az EITI alkalmazására irányuló szándékát, a
Fülöp-szigetek pedig EITI-ben való tagjelölti státuszért folyamodott). Ázsiában
található az ón, a tantál és a volfrám kohászatával foglalkozó, világszinten
ismert 280 létesítmény mintegy 65%-a; ezek pl. Kínában (73), Malajziában (5) és
Indonéziában (34) működnek. Gazdasági fejlődésükre és ennek
megfelelő nyersanyag-beszerzési igényeikre is tekintettel ezek az országok
elsőbbséget élvező partnereknek számítanak majd az uniós
szerepvállalás szempontjából. Latin-Amerikában
párbeszéd kezdődött az EU és az Andok országai között a kitermelő
iparágakról és a felelősségteljes beszerzésről, és ennek során
meghatározzák az együttműködés lehetséges területeit, beleértve a
bányászati tevékenységek tágabb gazdasági-társadalmi és környezeti hatásait is.
E kérdések kezelése az EU külső fellépésének részét képezi. Az EITI
követése a régióban alacsony szinten áll; csupán egyetlen ország, Peru felel
meg neki, ugyanakkor növekvő érdeklődés kíséri, különösen
Hondurasban, Guatemalában és Kolumbiában.
2. A felelősségteljes beszerzés integrált
uniós megközelítése
Az ismertetett
előzmények alapján integrált uniós megközelítés kialakítására van szükség
a konfliktusok sújtotta térségekből származó ásványok
felelősségteljes beszerzésének előmozdítása érdekében. E célból a
rendeletre irányuló bizottsági javaslat, valamint a kísérő intézkedések
sora arra irányul, hogy a konfliktus által érintett területeken
működő fegyveres csoportoknak kevesebb lehetősége legyen az
ónnal, tantállal, volfrámmal és arannyal való kereskedésre támaszkodni; az
uniós gazdasági szereplők – különösen az ellátási lánc downstream
szakaszában működők –könnyebben tudjanak megfelelni a kellő
gondosság hatályos kereteinek, továbbá csökkenjenek a torzulások a konfliktusok
által érintett és nagy kockázatot jelentő térségekből beszerzett négy
említett ásvány globális piacain. Általánosabb szinten nézve a
felelősségteljes beszerzésre vonatkozó integrált uniós megközelítés és
uniós szakpolitikák, illetve kezdeményezések beágyazódnak a konfliktusok által
érintett és nagy kockázatot jelentő térségekre vonatkozó átfogóbb
jellegű általános uniós megközelítésbe. Ezek a fellépések többek között a
konfliktusmegoldást, a békét és a biztonságot, az emberi jogok tiszteletben
tartását – ezen belül az emberkereskedelem elleni fellépés szükségességét –, a
jó kormányzást, a jogállamiságot és a fenntartható fejlődést támogatják.
Példák: a Nagy Tavak régiójára vonatkozó stratégiai keret a természeti
erőforrások illegális kiaknázásának kérdése tekintetében, továbbá Afrika
szarvára vonatkozó stratégiai keret és a Száhil öv biztonságával és
fejlesztésével kapcsolatos európai uniós stratégia. 2.1. A
"felelősségteljes uniós importőr" önkéntes öntanúsítás
uniós rendszerének létrehozásáról szóló rendeletjavaslat Az ón, tantál, volfrám, ezek
ércei és arany felelősségteljes importőrei körében az ellátási láncra
irányadó kellő gondosságra vonatkozóan alkalmazott öntanúsítás uniós
rendszerének létrehozásáról szóló rendeletre irányuló bizottsági javaslat célja
az uniós vállalkozások támogatása a fegyveres csoportok finanszírozásának
minimalizálásához hozzájáruló kellő gondosság gyakorlásában. Szintén
céljai közé tartozik, hogy a legális kereskedelem volumenének növelése
érdekében előmozdítsa az említett ásványok konfliktusok által érintett
vagy nagy kockázatot jelentő térségekből való felelősségteljes
beszerzését. Az uniós megközelítés az upstream ellátási lánc gazdasági
szereplői által követendő kellő gondosságra összpontosítana, és
megkönnyítené a megbízható információk és bevált gyakorlatok továbbítását az
ellátási lánc további szintjeire. A nyilvános konzultáció válaszadóinak fő
mondanivalójával összhangban a megközelítés kialakításakor fontos szempont volt
az összetett ellátási láncok globális jellegének tekintetbe vétele; alapjául a
kellő gondosságról szóló OECD-útmutatás szolgált és az annak való nagyobb
fokú megfelelést kívánja elősegíteni. Ezt szem előtt tartva a
rendelet és a kísérő intézkedések földrajzi hatálya az egész világra kiterjed,
a tevékenységek pedig elsősorban folyamatorientáltak. Operatív szinten a rendelet
önkéntes öntanúsítási rendszert hoz létre azon importőrök számára, akik az
említett négy ásvány, illetve fém bármelyikét felelősségteljes módon
kívánják importálni az EU-ba. A részvétel mellett döntő importőröknek
végre kell hajtaniuk a kellő gondosságról szóló OECD-útmutatást,
ellenőrzési garanciákat kell biztosítaniuk, valamint információkat kell
szolgáltatniuk az illetékes tagállami hatóságok számára. A közölt információk
alapján az EU – az OECD-vel való konzultációt követően – évente jegyzéket
ad ki a felelősségteljes szállítóknak minősülő kohókról és
finomítókról. Ez fokozott láthatóságot biztosít majd és ösztönzi a nyilvános
elszámoltathatóság javítását. A jogszerű kereskedelem ösztönzése érdekében
a jegyzék külön feltünteti majd azokat a kohókat/finomítókat, amelyek
konfliktus által érintett övezetet érintően végeznek felelősségteljes
beszerzést. A rendszert három év elteltével – vagy amennyiben a rendelkezésre
álló információk lehetővé teszik, korábban – értékelésnek vetik alá; az
eredményeket a jövőbeli uniós megközelítés döntéshozatali igényeihez és a
szabályozási keret módosításaihoz fogják felhasználni, és a rendszert adott
esetben további hatásvizsgálat alapján kötelezővé teszik. 2.2. A felelősségteljes
beszerzést támogató uniós kísérő intézkedések Az
ásványok felelősségteljes beszerzésének további ösztönzése érdekében a
következő kísérő intézkedéseket tervezzük. A vállalkozásoknak szóló ösztönzők a felelősségteljes
beszerzés előmozdítása érdekében A Bizottság felkéri
az uniós vállalkozásokat, hogy piaci helyzetüket felhasználva lépjenek fel a
felelősségteljes beszerzés előmozdítása érdekében. Ehhez az alábbi
intézkedések szolgálnak ösztönzőül számukra.
A kohók és
finomítók felelősségteljes gyakorlatainak támogatása
Az
EU 2014 januárja óta pénzügyi támogatást nyújt a kellő gondosságra
vonatkozó OECD-útmutatás végrehajtásához, és ezt Stabilitási Eszközön keresztül
a továbbiakban is fenntartja. A támogatás a kapacitásépítésre és a népszerűsítő
tevékenységekre összpontosul majd, célcsoportját a konfliktusok által érintett
és nagy kockázatot jelentő térségekből származó ásványok ellátási
láncában érintett hatóságok, magánszektor és civil társadalmi szervezetek képezik.
A Bizottság további értékelést végez az OECD vagy más szervezet számára az
átláthatóság és a kellő gondosságot szolgáló gyakorlatok uniós és nem
uniós kohók/finomítók körében való ösztönzésére szolgáló programokra irányulóan
juttatott pénzügyi támogatás megvalósíthatóságáról.
Finanszírozási
lehetőségek a kkv-k számára az önkéntes tanúsítási rendszerben való
részvételhez
A
Bizottság feltárja, milyen finanszírozással segíthető elő a
jövőbeli önkéntes igazolási rendszer uniós importőrök körében való
elterjedése. A finanszírozási lehetőségek feltárására a vállalkozások és a
kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő – 2013. december 5-én
elfogadott – program (COSME)[27]
keretén belül kerül sor.
Közbeszerzési ösztönzők
A
Bizottság az Európai Bizottság közbeszerzési szerződéseinek részét
képező szerződésteljesítési záradékok révén ösztönözni fogja a
felelősségteljes importőrök tanúsítványának és a
felelősségteljes kohók/finomítók jegyzékének elterjedését. Tehát a
közbeszerzés keretében vásárolt ónt, tantált, volfrámot és/vagy aranyat
tartalmazó termékeknek a szerződéses kötelezettségek teljesítéséhez meg
kell felelniük a kellő gondosságról szóló OECD-útmutatásnak vagy a
kellő gondosság egyenértékű rendszereinek.
A kormányzat
és az üzleti világ közötti hálózatok felhasználása „felelősségteljes
uniós importőr” tanúsítás elterjedésének elősegítéséhez
A rendelettervezet
értelmében létrejövő tanúsítási eljárás népszerűsítése érdekében a
Bizottság felkéri az OECD multinacionális vállalkozásokra vonatkozó
iránymutatása alapján kialakított nemzeti kapcsolattartó pontokat és egyéb
releváns hálózatokat a tudatosság fokozásában való részvételre. Az Enterprise
Europe Network (EEN) – az európai vállalkozásokat támogató szolgáltatásokat
nyújtó üzleti támogató hálózat – tájékoztató kampányt folytathatna az uniós
szereplők körében az EU integrált megközelítéséről, a kellő
gondosság fontosságáról, valamint a konfliktusövezetekben folytatott nem
felelősségteljes beszerzés következményeiről.
"Szándéknyilatkozatok" – ágazati kötelezettségvállalások
Az uniós gazdasági
szereplők a nyilvános konzultáció, állásfoglalások és felmérések keretében
jelezték, hogy készen állnak nagyobb szerepet vállalni a konfliktusok által
érintett és nagy kockázatot jelentő térségekből származó ásványok felelősségteljes
beszerzése terén. Az EU lépéseket tesz a láthatóság növelésére a releváns
kötelezettségvállalásokat bejelentő szándéknyilatkozatokat kibocsátó
vállalkozások tekintetében. Szakpolitikai párbeszéd harmadik országokkal és más érdekelt felekkel ·
A meglévő politika párbeszédek továbbvitele Az EU élni fog a bányászatot, termelést, feldolgozást végző és
fogyasztó országok kormányzataival való politikai, fejlesztési, kereskedelmi és
biztonsági párbeszédei és kapcsolatai által nyújtott lehetőségekkel, hogy
tovább fejlessze a konfliktusokban nem érintett és felelősségteljes
ásványkitermelés szükségleteire, kihívásaira és lehetőségeire vonatkozó
közös ismereteket mind országos, mind regionális szinten. Például az EU
foglalkozik majd a felelősségteljes beszerzéssel és a fenntartható
fejlődésre ezáltal gyakorolt hatással a dél-amerikai és a karibi
országokkal folytatott párbeszéd során, kellő figyelmet fordítva a
kisüzemi és nem hivatalos bányászattal kapcsolatos fenntarthatósági
kihívásokra. Ezt kiegészítő párhuzamos szerepvállalásra törekszik majd a
magánszektorral és a civil társadalommal, különösen a termelő országokban.
A kohók működésének helyet adó országokkal való
kapcsolatfelvétel
Az
EU szerepet vállal azokban az országokban, ahol a világ kohóinak/finomítóinak
többsége található, azaz Kínával, Malajziával, Indonéziával, Thaifölddel és
Oroszországgal annak érdekében, hogy népszerűsítse a felelősségteljes
beszerzést szolgáló integrált megközelítését, továbbá nagyobb számú
követőre leljen a nem uniós joghatóság alá tartozó vállalkozások körében.
Az EU 2015-ben nemzetközi konferenciát rendez a konfliktusok által érintett és
nagy kockázatot jelentő térségekből származó ásványok
felelősségteljes beszerzéséről. ·
A felelősségteljes beszerzés témájának
felvétele a nyersanyagokról szóló párbeszédbe Az EU élni fog a
nyersanyagokról – többek között Kínával, Japánnal és Mongóliával – folytatott
párbeszédei által nyújtott lehetőségekkel a felelősségteljes
beszerzés integrált megközelítésének népszerűsítésére. A Bizottság nemrég
kezdett párbeszédet a nyersanyagokról Mianmarral (Burma). Általánosabb szinten
a Bizottság és a főképviselő a továbbviszi a nyersanyagokkal
kapcsolatban folytatott erőteljes és következetes uniós diplomáciát,
egységes és stratégiai módon foglalkozva a biztonság és a fejlesztés közötti
kapcsolattal. Fejlesztési együttműködés harmadik országokkal Az EU az afrikai, ázsiai, latin-amerikai és karibi kormányokkal
fennálló együttműködési kapcsolatait is felhasználja majd a
konfliktusokban nem érintett és felelősségteljes ásványkitermelés és
-értékesítés ügyének előbbre viteléhez. Az EU az alábbi főbb
intervenciós lépéseken keresztül nyújthat adott esetben támogatást a
partnerországok számára:
A kellő gondosságra vonatkozó OECD-útmutatás
átültetése a kellő gondosságról szóló nemzeti keretekbe és
jogszabályokba.
További kapacitásépítés a kellő gondosságról
szóló nemzeti keret végrehajtásához.
A képviseleti és politikai párbeszédek támogatása
az érintett országokban a helyi és központi kormányzati hatóságok, a civil
társadalmi szervezetek és a gazdasági szereplők között.
A termelő országok által végrehajtott lépések
és elért eredmények láthatóvá tétele.
Az EU emellett
ösztönzi az együttműködést a termelő és a fogyasztó országokban,
többek között közös projektek révén, például a fenntartható bányászat és a jó
kormányzás terén, figyelembe véve a kisüzemi bányászat sajátosságait is. Becsületes közvetítő – a nyersanyagokkal kapcsolatos diplomácia Az EU készen áll
becsületes közvetítőként szerepet vállalni a több érdekeltet érintő
kezdeményezésekkel kapcsolatban, támogatva és ösztönözve a felek közötti
felelősségteljes beszerzést és kereskedelmet. A Bizottság szolgálatai és
az EKSZ adatgyűjtést-és elemzést végez majd a több érdekeltet érintő
kezdeményezések vonatkozásában. A köz- és a magánszféra közötti szövetségekre
is kellő figyelmet fordítanak. Uniós tagállamok A Bizottság és a
főképviselő felszólítja az uniós tagállamokat, hogy támogassák a
vállalkozások kellő gondosságra irányuló erőfeszítéseit
joghatóságukon belül a nemzeti szinten tett megfelelő intézkedésekkel.
Kiegészítő kezdeményezések alakíthatók ki a fogyasztói tájékoztatás és
címkézés terén, valamint további ösztönzők vezethetők be a
felelős vállalati magatartás elősegítésére. Emellett a Bizottság
ösztönzi az uniós tagállamokat, hogy mozdítsák elő a kellő
gondosságról szóló OECD-útmutatásnak vagy más hasonló rendszereknek való
megfelelést a hatóságaik által aláírt közbeszerzési szerződések
szerződésteljesítési záradékai révén, a közbeszerzésről szóló uniós irányelv
rendelkezései szerint. E célból a Bizottság ajánlásokat és végrehajtási
útmutatást dolgoz ki a tagállamok engedélyezésre jogosult tisztviselői
számára.
3. Együttműködés az
integrált uniós megközelítés kialakítása érdekében
A kellő
gondosságról szóló OECD-útmutatáson alapuló egyértelműbb uniós keret
várhatóan előmozdítja az uniós gazdasági szereplők által a kellő
gondosság megfelelő eljárásainak kialakítása érdekében tett folyamatban
lévő erőfeszítéseket. Az EU-n –azaz az ásványok és fémek világszinten
legjelentősebb piacán – belüli nagyobb fokú következetesség hozzájárul a
felelősségteljes beszerzés iránti kereslet fokozásához, és ennek
következtében megkönnyíti a kellő gondosság hazai szinten vagy az OECD
által megállapított követelményeinek megfelelően kitermelt ásványok
kereskedelmét. E kezdeményezés
sikere nagyrészt az EU privátszektorának kötelezettségvállalási hajlandóságán
múlik majd, különös tekintettel az ón, tantál, volfrám érceit és az
ezekből származó fémeket, illetve aranyat importáló vállalatokra. A
Bizottság és a főképviselő felkéri az EU gazdasági szereplőit,
hogy tegyék magukévá a javasolt integrált megközelítést, majd segítsenek
eredményeinek megszilárdításában és továbbfejlesztésében. A Bizottság és a
főképviselő felkéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy
fogadják el a felelősségteljes ásványbeszerzést szolgáló integrált uniós
megközelítést. [1] Conflict Barometer, Heidelberg Institute for
International Conflict Research, 2012. [2] COM(2011) 25 FINAL és COM(2012) 22 FINAL. [3] E négy ásvány a kellő gondosságról szóló nemzetközi jogi
eszközök két kiemelten fontos aktusának hatálya alá tartozik; (lásd emellett a
1.2. pontot) [4] Az Európai Parlament és a Tanács rendelete a konfliktusok által
érintett és nagy kockázatot jelentő térségekből származó ón, tantál,
volfrám, ezek ércei és arany felelősségteljes importőrei körében az
ellátási láncra irányadó kellő gondosságra vonatkozóan alkalmazott
öntanúsítás uniós rendszerének létrehozásáról. [5] Bizottsági szolgálati munkadokumentum, Hatásvizsgálat, amely a
következő dokumentumot kíséri: Az Európai Parlament és a Tanács
rendelete a konfliktusok által érintett és nagy kockázatot jelentő
térségekből származó ón, tantál, volfrám, ezek ércei és arany
felelősségteljes importőrei körében az ellátási láncra irányadó
kellő gondosságra vonatkozóan alkalmazott öntanúsítás uniós rendszerének
létrehozásáról [6] World Statistics on Mining and Utilities 2010 – a
bányászati termelésre vonatkozó 2007-es adatok. [7] Africa Progress Report 2013. [8] 2012-ben Bolíviában a bányászat ágazata átlagosan a GDP 7,3%-át,
valamint a teljes kivitel 27,8%-át tette ki, Kolumbiában pedig a GDP 2,4%-át és
a teljes kivitel 17,1%-át. 2011-ben Peruban a GDP átlag 14,5%-át és a teljes
kivitel 59%-át képviselte az ágazat. [9] OECD (2013), Az OECD útmutatása a konfliktusok által érintett
vagy nagy kockázatot jelentő térségekből származó ásványok
felelősségteljes ellátási láncára irányadó kellő gondosságról:
második kiadás, OECD Publishing,
http://dx.doi.org/10.1787/9789264185050-en, 8. oldal. [10] Az OECD multinacionális vállalkozásokra vonatkozó iránymutatása,
OECD, 2011. [11] Az üzleti és emberi jogok tekintetében irányadó ENSZ-alapelvek, az
ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala, New York – Genf, 2011. [12] A G8-csoport vezetőinek Lough Erne-i csúcstalálkozója,
záróközlemény, 40. bekezdés, 2013. június 18. [13] Az OECD útmutatása a konfliktusok által érintett vagy nagy
kockázatot jelentő térségekből származó ásványok
felelősségteljes ellátási láncára vonatkozó kellő gondosságról:
második kiadás, OECD Publishing (OECD (2013).
http://dx.doi.org/10.1787/9789264185050-en. [14] A törvény fogalommeghatározása szerint: a Kongói Demokratikus
Köztársaságból és az azzal szomszédos országokból származó ón, tantál, volfrám
és arany. [15] A konfliktusövezetekből származó ásványkincsek – a
Dodd-FRank-törvény és az erőforrásokkal kapcsolatos egyéb intézkedések
értékelése Öko-Institut e.V. Freiburg, 2013. augusztus, 6. fejezet. [16] Az aranyra vonatkozó adatok forrása a London Bullion Market
Association – e szervezet tagjainak többsége követi a kellő gondosságot.
Világszinten mintegy 50 olyan finomító működik, amely nem tagja a
szervezetnek. [17] Conflict due diligence by European Companies, Stichting
Onderzoek Multinationale Ondernemingen, 2013. október. [18] A konfliktusövezetekből származó ásványkincsek – a
Dodd-Frank-törvény és az erőforrásokkal kapcsolatos egyéb intézkedések
értékelése Öko-Institut e.V. Freiburg, 2013. augusztus, 27. fejezet. [19] Lásd az 5. lábjegyzetet. A III. mellékletben található bizottsági
szolgálati munkadokumentum külső tanulmányt tartalmaz, amely értékeli a
kellő gondosságnak való megfelelés költségeit, hasznát és az egyes
kiválasztott gazdasági szereplőkre gyakorolt ezzel kapcsolatos hatást a
kiválasztott ásványok ( ón, tantál, volfrám és arany) felelősségteljes
beszerzése tekintetében. Az érintett ágazatokra vonatkozóan az említett
tanulmány keretében folytatott felmérés fő megállapítása szerint a
válaszadók többsége viszonylag alacsony költségekről számolt be a
kellő gondossággal és a jelentéstételi erőfeszítésekkel kapcsolatban.
A becsült kiadások túlnyomórészt a kezdeti erőfeszítések esetében
13 500 EUR-t (74%) , az ezt követő folyamatos intézkedések esetében
pedig 2 700 EUR-t (63,8%) tesznek ki. [20] COM(2011) 637 végleges. [21] http://www.un.org/en/land-natural-resources-conflict/index.shtml [22] COM(2008) 699 végleges. [23] COM(2012) 82 végleges. [24] COM(2011) 681 végleges. [25] http://ec.europa.eu/enterprise/policies/sustainable-business/corporate-social-responsibility/humanrights/index_en.htm [26] JOIN(2013) 23 final [27] A vállalkozások és a kis- és középvállalkozások versenyképességét
segítő program (COSME) (2014–2020) létrehozásáról és az 1639/2006/EK
határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i
1287/2013/EU rendelet – a COSME program a kkv-k Unión belüli és azon kívüli
piacra jutását megkönnyítő intézkedésekről rendelkezik, pl.
információnyújtás a piacra lépés fennálló akadályairól és az üzleti
lehetőségekről, la közbeszerzésről és a vámügyi eljárásokról,
valamint a szabványokkal és a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos
kiegészítő szolgáltatások javítása.