23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/15

Előadó:

Kaul NURM

1.1.

Ebben a véleményben a földszerzés (land grabbing) és a földtulajdon koncentrációjának globálisan és az EU-n belül is jelentkező problémájával foglalkozunk, amely veszélyt jelent a családi gazdaságokra.

1.2.

Az ENSZ gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló nemzetközi paktumának 11. cikke és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikke szerint a termőföld az élelmiszer-termelés alapja és így az élelmezésbiztonság szavatolásának feltétele is.

1.3.

A földszerzés elharapódzásának hátterében az alábbi tényezők állnak: a világ fokozódó globalizációja és a tőke szabad mozgásának ezzel együtt járó alapelvei, a növekvő népesség és a városiasodás, az élelmiszerek és a bioenergia iránti egyre növekvő kereslet, a természetes nyersanyagok iránti növekvő kereslet, a mezőgazdasági és a környezetvédelmi politika árnyoldalai, valamint az, hogy a termőföldek értékének növekedése spekulációkra ad lehetőséget.

1.4.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) komoly veszélyt lát abban, hogy a földtulajdon nagymértékben – az Európai Unió egyes régióiban is – a nem mezőgazdasági nagybefektetők és mezőgazdasági nagyüzemek kezében koncentrálódik. Ez ellentétben áll egy fenntartható, multifunkcionális és továbbra is a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaság európai modelljével, illetve veszélybe sodorja az EUMSZ 39. és 191. cikkében megfogalmazott célok megvalósítását. Ellentétes továbbá a földtulajdon diverzifikációjának agrárstrukturális céljával, és a vidéki mezőgazdasági struktúrák visszafordíthatatlan károsodásához, illetve a mezőgazdaság társadalom által elutasított iparosításához vezet.

1.5.

Az ipari jellegű mezőgazdasági gazdálkodás következtében felerősödnek az élelmiszer-biztonsággal és a talaj legyengülésével kapcsolatos kockázatok, és az élelmezésbiztonság színvonala csökken.

1.6.

A családi gazdaságok az élelmiszer-termelésen kívül további olyan fontos társadalmi és ökológiai funkciókat is betöltenek, amelyeket az ipari jellegű, nagyvállalatok által dominált agrármodell nem tud ellátni. Aktív intézkedéseket kell hozni a családi gazdaságok védelme érdekében, hogy a családi jellegű mezőgazdasági gazdálkodás életképes alternatívájaként szolgálhasson az ipari jellegű agrárgazdaságnak.

1.7.

A föld nem egy hagyományos árucikk, amelyből egyszerűen többet lehet gyártani. A föld véges természeti erőforrás, ezért nézetünk szerint nem alkalmazhatók rá a szokásos piaci szabályok. Az eddigieknél szigorúbban kell szabályozni a földdel kapcsolatos tulajdonviszonyokat és a földhasználatot. Az észlelt torzulások miatt az EGSZB szükségesnek tartja, hogy tagállami és uniós szinten is dolgozzanak ki egyértelmű modellt a mezőgazdaság szerkezetére vonatkozóan, ami aztán kihat a földhasználatra és a földhöz fűződő jogokra.

1.8.

Az uniós tagállamokban egymástól nagyon eltérően szabályozzák a termőföldpiacot. Egyes országokban korlátozások vannak érvényben, míg más államokban nem létezik ilyesmi.

1.9.

Mindez egyenlőtlen helyzetet teremt a különböző tagállamok között. Bár a földpolitika tagállami hatáskörbe tartozik, a tőke és az áruk szabad mozgásának szerződésekben rögzített elve miatt bizonyos megkötések vonatkoznak rá. Az EGSZB ezért arra kéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy közösen gondolkodjanak el azon, hogy a tőke szabad mozgását a mezőgazdasági területek és üzemek eladásának és megvásárlásának vonatkozásában is biztosítani kell-e – főként a harmadik államokat illetően, de az EU-n belül is.

1.10.

Az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy úgy irányítsák a földhasználatot, hogy teljesen ki lehessen használni a rendelkezésre álló eszközökben (adókban, támogatásokban és KAP-eszközökben) rejlő lehetőségeket arra, hogy az EU egész területén sikerüljön megőrizni a családi gazdaságokra épülő agrármodellt.

1.11.

Meg kell engedni a tagállamoknak, hogy felső határt határozzanak meg a termőföldvásárlásban, és egy elővásárlási jogokra vonatkozó rendszert hozzanak létre azok számára, akiknek a földtulajdona ez alatt a felső határ alatt van.

1.12.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy egységes eljárás alapján végezzenek átfogó vizsgálatokat arról, hogy a földtulajdon koncentrációjára és a mezőgazdasági termelésre nézve milyen következményekkel jártak a különböző tagállamokban alkalmazott politikai intézkedések (támogatások és korlátozások). Ezzel párhuzamosan azt is meg kellene vizsgálni, hogy a földtulajdon koncentrációja milyen veszélyekkel jár az élelmezésbiztonság, a foglalkoztatás, a környezetvédelem, a talajminőség és a vidékfejlesztés szempontjából.

1.13.

Az EGSZB az összes uniós tagállamot arra kéri, hogy hajtsák végre a felelős földterület-gazdálkodásra vonatkozó önkéntes iránymutatásokat (VGGT), és tegyenek jelentést az Európai Bizottságnak és a FAO-nak arról, hogy földterület-gazdálkodási politikáikban hogyan alkalmazzák a VGGT-t.

1.14.

Olyan politikára van szükség, amely nem a földtulajdon koncentrációjához vezet, hanem a családi gazdálkodás modelljének erősítése révén a termelésnek az ipari módon gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzemekről a kisebb termelőüzemekre való áthelyeződését eredményezi, ami biztosítaná az élelmiszer-ipari önellátást is.

1.15.

Az EGSZB a jövőben is szorosan figyelemmel fogja követni a földtulajdon koncentrációjának alakulását, meg fogja vizsgálni annak következményeit, és részt fog venni a jelenség megfékezését célzó javaslatok kidolgozásában.

2.1.

Ebben a véleményben a földszerzés (land grabbing) és a földtulajdon koncentrációjának problémáival foglalkozunk, melyeknek következményei veszélyeztetik a családi gazdaságok létét.

2.2.

A „földszerzés” fogalmának nincs nemzetközileg elismert, egységes meghatározása. Földszerzés alatt általánosságban azt a folyamatot értjük, amikor nagy mennyiségű termőföldet vásárolnak fel úgy, hogy előtte nem konzultálnak a helyi lakossággal, illetve nem kérik beleegyezésüket. A földszerzés következtében csökkennek a helyi lakosság arra vonatkozó lehetőségei, hogy önállóan gazdaságot működtethessen és gondoskodjon az élelmiszer-ellátásról. Az erőforrások (föld, víz, erdő) használatának joga és az abból eredő haszon is a tulajdonost illeti. Ennek egyik lehetséges következménye, hogy egyéb, nem mezőgazdasági jellegű tevékenységek kedvéért felhagynak a korábbi mezőgazdasági hasznosítással.

2.3.

A termőföld és a vízhez való hozzáférés jelentik az élelmiszer-termelés alapját. Az, hogy egy adott ország milyen mértékben képes ellátni önmagát élelmiszerrel, több különböző tényezőtől függ – alapfeltétel azonban, hogy megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre termőföld, valamint hogy biztosítva legyen az állam mezőgazdasági területek tulajdon- és felhasználási viszonyainak szabályozásához való joga.

2.4.

Átlagban a Föld minden egyes lakosára mintegy 2  000 m2-nyi mezőgazdasági termőterület jut. Mivel a mezőgazdaság céljaira alkalmas területek lakosonkénti, globális eloszlása nagyon különböző az egyes országokban, bizonyos országok arra törekednek, hogy mezőgazdasági termelésre alkalmas területeiket más országokban történő földfelvásárlások segítségével növeljék meg.

2.5.

A földszerzés elharapódzásának hátterében az alábbi tényezők állnak:

2.5.1.

a fokozódó globalizáció és a tőke szabad mozgásának ezzel együtt járó alapelvei;

2.5.2.

a növekvő népesség és a városiasodás;

2.5.3.

az élelmiszerek iránti folyamatosan növekvő kereslet;

2.5.4.

a bioenergia iránti növekvő kereslet;

2.5.5.

a természetes nyersanyagok (rost és egyéb faáruk) iránti növekvő kereslet;

2.5.6.

a mezőgazdasági és a környezetvédelmi politika negatív vonásai;

2.5.7.

az élelmiszer-termékekkel kapcsolatos spekuláció lehetősége a nemzetközi vagy legalábbis az európai piacon;

2.5.8.

valamint az, hogy a termőföldek értékének növekedése és a jövőbeli támogatások spekulációkra adnak lehetőséget;

2.5.9.

a nagybefektetők arra irányuló törekvése, hogy a 2008-as pénzügyi válság következményeképpen felszabaduló tőkét a biztonságos befektetésnek számító termőföldre fordítsák.

2.6.

Ez a termőföldszerzési verseny jelentős méreteket ölt Afrikában, Dél-Amerikában és más térségekben – olyan európai régiókban is, ahol a fejlett országokhoz és a globális átlaghoz képest viszonylag olcsó a termőföld.

2.7.

Nehéz megbízható adatokhoz jutni a földszerzéssel kapcsolatban, mivel a nyilvántartásokban nem szerepel minden földügylet, a jogi személyek közötti földügyletek pedig gyakran nem átláthatóak. Jó példák erre a leányvállalatokon és partnervállalatokon keresztül lebonyolított földvásárlások. Néhány nem kormányzati szervezet és kutatóintézet azonban végzett már idevonatkozó vizsgálatokat. Így a Világbank becslései szerint 2008 és 2009 között a földszerzés globálisan 45 millió hektárnyi területet érintett. A Land Matrix szervezet (1) jelentése szerint 1  217 jelentősebb ügylet keretében a fejlődő országokban összesen 83,2 millió hektárnyi termőföldet adtak el. Ez a világ összes mezőgazdasági termőterületének 1,7 %-át jelenti.

2.8.

A legnagyobb mértékben Afrikában vásároltak fel termőföldet (56,2 millió hektár, azaz a kontinens mezőgazdasági területeinek 4,8 %-a), ezt követi Ázsia (17,7 millió hektárral), majd Latin-Amerika (7 millió hektárral). Mindig olyan területek részesülnek előnyben, amelyek jó helyen vannak, könnyen megközelíthetőek, ahol megoldott a vízellátás, illetve amelyek alkalmasak gabona- és zöldségtermesztésre és nagy terméshozammal kecsegtetnek. A befektetőket az erdős területek is érdeklik. Elsősorban kínai, indiai, koreai, egyiptomi, Perzsa-öböl menti, brazil és dél-afrikai befektetőkről van szó, de vannak amerikai és uniós szereplők is. Azok az országok, ahol drága a termőföld, nem érdeklik a befektetőket. Ezekben az országokban leginkább akkor koncentrálódik a földtulajdon, amikor mezőgazdasági nagyüzemek vásárolják fel az egyéni gazdálkodók földjeit.

2.9.

A Madariaga Alapítvány (2)2013. július 10-i jelentése szerint néhány uniós politikaterület közvetlenül vagy közvetetten kihat a földszerzésre az EU-ban és globális szinten is. Ilyen például a biogazdálkodással kapcsolatos politika, a kereskedelem- és az agrárpolitika. A liberális földpolitika, illetve a tőke és az áruk szabad mozgásának általánosan elismert elve is érezteti hatását.

2.10.

Elsősorban a bioüzemanyagok EU által szorgalmazott nagyobb arányát, illetve a vámmentes és kvóta nélküli cukorkereskedelem lehetővé tételét említik olyan tényezőkként, amelyek egyes földszerzéssel kapcsolatos afrikai és ázsiai projektek hátterében állnak.

3.1.

Európa beágyazódott a globális folyamatokba, így ezek a folyamatok Európán belül is zajlanak – helyenként szembeötlően, máshol inkább csak a felszín alatt. A földszerzés jelensége főként Kelet- és Közép-Európában figyelhető meg.

3.2.

A hagyományos földvásárlás mellett a földterületek feletti ellenőrzés átvétele úgy is megvalósul, hogy felvásárolják a földtulajdonnal vagy megfelelő földhaszonbérleti szerződésekkel rendelkező vállalatokat, illetve megpróbálnak részesedést szerezni bennük. Mindez azt eredményezi, hogy a földtulajdon egyre inkább egyre kevesebb számú nagyüzem kezében koncentrálódik, és egyes közép- és kelet-európai országokban az ipari jellegű mezőgazdaság kerül túlsúlyba.

3.3.

Miközben Európában összességében csökken a termőföld nagysága, egyes nagyvállalatok kezében egyre nagyobb földtulajdon összpontosul. Az Európai Unión belül a mezőgazdasági üzemek egy százaléka rendelkezik a termőterületek 20 %-a felett, három százaléka pedig már az 50 %-a felett. A másik oldalon viszont a mezőgazdasági üzemek 80 %-a a termőterületeknek csupán 14,5 %-a felett rendelkezik.

3.4.

Európai viszonylatban összefüggés figyelhető meg a mezőgazdasági termelőüzemek csökkenő száma és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak csökkenő összlétszáma között. Ennek megfelelően például a 2005–2010-es időszakban a kelet-európai országokban (azon belül is elsősorban a balti államokban, azaz Észtországban, Lettországban és Litvániában) csökkent a leginkább a termelőegységek száma, és ezzel párhuzamosan ebben a régióban esett a leginkább vissza a munkaerő-kereslet is (Bulgáriában és Romániában évente 8,9 %-kal, a balti államokban pedig évi 8,3 %-kal). Írországban és Máltán viszont nőtt a mezőgazdasági üzemek száma, és ezzel együtt megnőtt a mezőgazdaságon belüli munkaerőigény is.

3.5.

A földfelvásárlásokért és a földtulajdon koncentrációjáért alapvetően háromféle befektető felelős: harmadik országokból származó befektetők, uniós befektetők és az adott országból származó befektetők.

3.6.

A földtulajdon európai és azon belül az Unión belüli koncentrációjáról a legátfogóbb képet a „Concentration, land grabbing and people’s struggles in Europe”  (3) című jelentés adja, amelyet 2013 áprilisában a Via Campesina és a Hands off the Land hálózat tett közzé. A jelentés szerint az Európai Unióban a háttérben jelenleg is folyamatban van a földszerzés és a földtulajdon koncentrációja, melyek kihatnak az emberi jogokra, mindenekelőtt a megfelelő élelmiszerekhez fűződő jogra. A földszerzés Magyarországon és Romániában volt a legnagyobb mértékű. A jelenség azonban más közép- és kelet-európai országokban is megfigyelhető.

3.6.1.

Különböző forrásokból származó adatok szerint Romániában mára a termőföldeknek akár 10 %-a is harmadik országokból származó befektetők kezében lehet, további 20–30 % felett pedig uniós befektetők rendelkeznek. Magyarországon zsebszerződésekkel egymillió hektár föld került elsősorban külföldi uniós tulajdonosok kezébe. Bár Lengyelországban külföldiek 2016-ig nem vehetnek földet, nem titok, hogy külföldi vállalkozók, elsősorban uniós tagországokból már eddig is 2 00  000 hektár földet vásároltak fel. A francia Bordeaux térségében a kínaiak mintegy 100 szőlőbirtokot vásároltak fel. Németország egyesítését követően a volt NDK területén megszüntették az egykori keletnémet mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, és részben családi gazdaságok, részben pedig jogi személyek jöttek létre. Időközben egyre több jel utal arra, hogy a jogi személyek különösen sérülékenyek a nem mezőgazdasági befektetőkkel és a tőkebefektetőkkel szemben.

3.7.

Az alábbi példákkal illusztrálható, hogy milyen mértékű az üzemekben ez a földkoncentráció: Romániában a legnagyobb mezőgazdasági üzem mintegy 65  000 hektár, Németországban 38  000 hektár földön gazdálkodik. A legnagyobb észtországi tejüzemnek 2  200 tehene van, és ezt az állatállományt még tovább akarják növelni 3  300-ra.

3.8.

Az európai földkoncentráció kialakulásának egyik oka a KAP első pilléréhez tartozó egységes területalapú támogatási rendszer, mivel ez nagyobb pénzügyi átütőerőt, és így előnyöket, a további földvásárlásokhoz pedig több szabad tőkét biztosít a nagytermelők számára. Az EU-15 országaiban főként az üzemekhez járó támogatási rendszert alkalmazzák, az EU-12 országaiban pedig az egységes területalapú támogatási rendszert. Ezzel párhuzamosan az EU-15-ben jelentősen lassabb a földtulajdon koncentrálódásának folyamata, mint az EU-12-ben.

3.9.

A termőföldek koncentrációja egyúttal a KAP-támogatások koncentrációját is jelenti. 2009-ben a családi gazdaságok 2 %-a kapta a KAP-források 32 %-át. Itt különbségek vannak a nyugat-európai és a kelet-európai országok között. 2009-ban például a mezőgazdasági nagyüzemek, amelyek Bulgáriában együttesen az összes üzem 2,8 %-át teszik ki, a támogatások 66,6 %-át kapták meg. Észtország esetében ezek az adatok 3 %, illetve 53 %, Dániában ezzel szemben 3 % és 25 %, Ausztriában pedig 5,5 % és 25 %.

4.1.

Azokban az országokban, amelyekben tapasztalható a földtulajdon koncentrációja és a termőföldek felvásárlása, a családi gazdaságokra épülő, multifunkcionális európai mezőgazdasági modellt kiszorítja az ipari jellegű mezőgazdasági tömegtermelés.

4.2.

A rendelkezésre álló elemzésekből kiderül, hogy a felvásárolt földeken termesztett élelmiszereket és nem élelmiszer-növényeket elsősorban azokba az országokba exportálják, ahonnan a befektetések származnak. Ezeknek a terményeknek csak egy töredékét szánják a hazai piacra. Minél nagyobb méreteket ölt a földszerzés, annál rosszabb lesz az adott országban az élelmezésbiztonság.

4.3.

A földszerzés és a földtulajdon koncentrációja miatt kiszorulnak a termelésből a földeket eddig megművelő mezőgazdasági üzemek. Ennek az a következménye, hogy a vidéki területeken megszűnnek a munkahelyek, és rosszabbodnak az életkörülmények. Általában visszafordíthatatlan folyamatról beszélünk, mivel az egyéni gazdálkodók és az új üzemek (és velük együtt a fiatal gazdák) nagyon nehezen jutnak csak földhöz és nehezen tudnak elindulni az ágazatban, ha nem rendelkeznek elegendő tőkével.

4.4.

Bár a Világbank megpróbálta felhívni a figyelmet a földszerzés olyan pozitív szempontjaira, mint a nagyobb hatékonyság, az innováció és a fejlesztés, számos civil szervezet és mozgalom bírálja a jelenséget. Véleményük szerint a földszerzés környezeti károkhoz, talajromláshoz és az életminőség visszaeséséhez vezet a vidéki térségekben, és a fenntartható mezőgazdaság helyett egy monokultúrákra épülő, óriási agráripar jön létre.

4.5.

A földszerzés kedvezőtlen hatásokkal jár a vidéki közösségek fejlődésére. A nagyüzemi termelés negatív következménye, hogy a vidéki területeken nő a munkanélküliség, ami szociális kiadásokat eredményez.

4.6.

Willis Peterson, a Minnesota Egyetem kutatója ráadásul azt állítja, hogy a kis családi gazdaságok legalább ugyanolyan hatékonysággal képesek működni, mint a mezőgazdasági nagyvállalatok. Az sem igaz, hogy a termőföld koncentrációja nagyobb terméshozamot eredményez (4). A FAO adatai ennek az ellenkezőjét igazolják, mivel világszerte a mezőgazdasági üzemek több mint 90 %-át családi gazdaságok képezik, amelyek a mezőgazdasági területek 75 %-át művelik meg, és globálisan az élelmiszerek 80 %-át állítják elő.

4.7.

A földfelvásárlások következményeinek egyik intő példája Skócia, ahol 200 évvel ezelőtt egy Hollandia nagyságú földterületet osztottak fel 8  000 és 20  000 hektár közötti részekre, és adtak el befektetőknek. Ezen a területen mintegy 1,5–2 millió ember élt. A mezőgazdaságban folyó ipari jellegű gazdálkodás miatt ez a terület a mai napig néptelen. A skót Parlament jelenleg dolgozik ennek a területnek az újbóli benépesítésén, ami azonban lényegesen többe kerül, mint ha megőrizték volna a kisebb gazdaságokra épülő mezőgazdasági modellt.

5.1.

Az EGSZB megelégedéssel vette tudomásul, hogy az ENSZ 2014-et a családi gazdálkodás évének nyilvánította. Már több alkalommal is szerepet vállalt abban, hogy hangsúlyozza, milyen stratégiai jelentőségük van a családi gazdaságoknak az élelmezésbiztonság és a vidékfejlesztés szempontjából, és ösztönözze az erről folytatott társadalmi vitát.

5.2.

Bár eddig még sem nemzetközi szinten, sem pedig az Európai Unión belül nem sikerült egy általánosan elfogadott definíciót találni a családi gazdaság fogalmára, az EGSZB azt kéri az Európai Bizottságtól, az Európai Parlamenttől és a Tanácstól, hogy találjanak hivatalos meghatározást a fogalomra. Az EGSZB javaslata szerint egy mezőgazdasági üzemnek az alábbi tulajdonságokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy családi gazdaságnak számítson:

5.2.1.

Az üzemet érintő döntéseket a családtagok hozzák.

5.2.2.

A gazdaságban a munka lényegi részét családtagok végzik.

5.2.3.

A birtok és a tőke legnagyobb része is a család vagy egy helyi közösség tulajdonában van.

5.2.4.

Az üzem működtetésének az ellenőrzése is a család kezében van.

5.2.5.

A gazdaságot a családon belül generációról generációra adják tovább.

5.2.6.

A család a gazdasághoz tartozó saját földterületen és telken vagy annak közelében él.

5.3.

A társadalmi és környezeti szempontokat is szem előtt tartó, családi gazdaságokra épülő vidéki életnek és mezőgazdasági munkának a világ legtöbb régiójában akár több ezer éves hagyományai is vannak. Ahol szilárd a jogbiztonság és megbízható a politikai rendszer, a családi gazdaságok globális kontextusban stabilan megállták a helyüket egyéb mezőgazdasági rendszerekkel szemben, illetve túl is szárnyalták azokat.

5.4.

A családi gazdaságok az élelmiszer-termelésen kívül további olyan hasznos társadalmi funkciókat is betöltenek, amelyeket az ipari jellegű, nagyvállalatok által dominált, valamint függő helyzetben levő munkavállalókra épülő agrármodell nem tud ellátni.

5.4.1.

A családi gazdaságok és a mezőgazdasági szövetkezetek aktív szerepet játszanak a vidéki területek gazdasági életében. Stabilitásuk és rugalmasságuk szempontjából rendkívül fontos, hogy szövetkezeti és szakmai szervezetekbe tömörüljenek. A családi gazdaságok megőrzik a kulturális örökséget és a vidéki életformát, élénkítik a vidéki területek közösségi életét, értékes termékeket hoznak létre, fenntartható módon bánnak a természeti erőforrásokkal és gondoskodnak arról, hogy a vidéki területeken minél több embernek lehessen földtulajdona.

5.4.2.

A családi gazdaságok nem panaszkodnak a munkahelyek hiányáról, hanem ők maguk hozzák létre ezeket, és nyitottak az innováció iránt.

5.4.3.

A családi gazdaságok olyan ideális környezetet biztosítanak a gyermekek számára, ahol nemzedékről nemzedékre át lehet örökíteni a szükséges tudást és képességeket, ami szavatolja ezeknek a gazdaságoknak a fennmaradását.

5.4.4.

A családi gazdaságokra épülő mezőgazdasági termelést a sokoldalúság és decentralizáltság jellemzi. Ez biztosítja a piaci versenyt, és csökkenti a termőföld koncentrációjával járó kockázatokat.

5.4.5.

Ha sok ilyen gazdaság működik, az az emberiség fennmaradásának szempontjából önmagában is értéket jelent, mivel több ember számára biztosítja az élelmiszer-termeléssel kapcsolatos készségek és ismeretek megszerzését, és így megteremti annak az alapját, hogy a túléléshez szükséges készségek és ismeretek a válságok idején is rendelkezésre álljanak. Ahhoz, hogy a családi jellegű mezőgazdasági gazdálkodás életképes alternatívájaként szolgálhasson az ipari jellegű mezőgazdaságnak és az ennek megnyilvánulásaként jelentkező földszerzésnek, aktív intézkedéseket kell hozni a családi gazdaságok védelme érdekében, például termelői szervezeteket célzó támogatási intézkedéseket és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen irányuló intézkedéseket. Az uniós és nemzeti szintű szakpolitikai intézkedések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy fenntarthatóbbá és ellenállóbbá tegyék a családi gazdálkodást (5).

6.1.

A föld jelenti az élelmiszer-termelés alapját. Az ENSZ gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló nemzetközi paktumának 11. cikke (6), valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikke (7) arra kötelezi az államokat, hogy ismerjék el, hogy minden területükön élő embernek joga van az elegendő és biztonságos élelmiszerhez. Az említett két cikk ezenkívül közvetlenül kapcsolódik a földhöz való hozzáféréshez.

6.2.

Mivel az Európai Unióban korlátozottak a kőolaj- és a földgázkészletek, ez egyben az élelmezésbiztonságot is veszélyezteti. Ezért a fenntartható mezőgazdaságot és a családi gazdaságokat meg kell őrizni.

6.3.

A föld nem egy hagyományos árucikk, amelyből egyszerűen többet lehet gyártani. A föld véges természeti erőforrás, ezért nézetünk szerint nem alkalmazhatók rá a szokásos piaci szabályok. Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a tagállamokban és az EU-ban mélyreható vitát kell folytatni egy, a mezőgazdaság szerkezetére vonatkozó modellről. Csak ennek alapján lehet és kell politikai következtetéseket levonni és intézkedéseket hozni. Példa erre a mezőgazdasági vállalatok részesedésszerzésének (ún. share deals) jogi értékelése. Az eddigieknél szigorúbban kell szabályozni a földdel kapcsolatos tulajdonviszonyokat és a földhasználatot.

6.4.

Különböző politikai irányultságú szervezetek foglalkoztak már a földtulajdonlás szabályozásának és a megfelelő politikai intézkedések kidolgozásának kérdésével, és utaltak arra, hogy mindenképpen hatékony irányításra van szükség ezen a területen. A FAO önkéntes iránymutatásokat dolgozott ki a témában: „The Voluntary Guidelines of the Responsible Governance of Tenure of Land, Fisheries and Forestry”  (8). Az iránymutatások célja, hogy olyan szabályozott és biztonságos használati jogokat lehessen garantálni, amelyek szavatolják, hogy mindenki egyformán hozzáférjen az erőforrásokhoz (földhöz, halban gazdag területekhez, erdőkhöz), hogy ezáltal csökkenteni lehessen az éhezést és a szegénységet, illetve elő lehessen segíteni a fenntartható fejlődést és gazdagabbá lehessen tenni a környezetet. Az UNCTAD, a FAO, az IFAD és a Világbank közösen alapelveket dolgoztak ki a felelősségteljes agrárberuházásokhoz (9), amelyekben jogokat, a megélhetés biztosítására szolgáló eszközöket és forrásokat ismernek el. Az OECD kiadott egy politikai keretet az agrárberuházásokhoz (Policy Framework for Investment in Agriculture – PFIA) (10). A cél, hogy az államok orientációs segítséget kapjanak olyan politikai intézkedések kidolgozásához, amelyek magán agrárberuházások ösztönzésére szolgálnak.

6.5.

Az EGSZB az ENSZ/FAO mezőgazdasági termelőkre vonatkozó, földhasználati jogokról szóló iránymutatásait mérföldkőnek tekinti, és ezek pontos átültetését sürgeti valamennyi tagállamban. A tisztázatlan tulajdonjogok „rossz kormányzásról” tanúskodnak, és csak ösztönzik a földszerzést.

6.6.

A Factor Markets által 2012-ben kiadott dokumentum (11) áttekinti, hogy az uniós tagállamokban és a tagjelölt országokban milyen jogi rendelkezések vonatkoznak a földvásárlásra. Ebből az derül ki, hogy számos tagállamnak saját jogi rendelkezései vannak arra, hogy megakadályozzák a földtulajdon erőltetett koncentrációját és azt, hogy külföldiek földet vásároljanak, például elővásárlási jogok biztosítása révén. Egyes országokban a hatóságoknak minden mezőgazdasági területtel kapcsolatos tranzakciót jóvá kell hagyniuk, függetlenül attól, hogy a vevő honnan származik. Ez például Franciaországban, Németországban és Svédországban bevett gyakorlat. Vannak olyan államok is (Magyarország és Litvánia) ahol megszabták, hogy egy tulajdonosnak legfeljebb mennyi mezőgazdasági területe lehet.

6.6.1.

Franciaországban regionális földtársaságok (Sociétés d’Aménagement Foncier et d’Etablissement Rural, SAFER) ellenőrzik a földekkel kapcsolatos tranzakciókat. A SAFER egy hatóság, amelynek az a feladata, hogy segítsen a mezőgazdasági termelőknek – elsősorban a fiatal gazdáknak – a tulajdonviszonyok átrendezésében, és gondoskodjon a mezőgazdasági területek piacának átláthatóságáról.

6.6.2.

Svédországban a gyéren lakott területeken engedélyköteles a földvásárlás. Az engedély megadásakor nézik a végzettséget, illetve a korábbi tapasztalatokat is, és néha azt is kérik, hogy a földvásárló az általa vásárolt földön lakjon. Svédországban csak természetes személyek vásárolhatnak mezőgazdasági területet.

6.6.3.

Litvániában jogi személy akkor vásárolhat földet, ha teljes bevételének legalább 50 %-a mezőgazdasági tevékenységből származik. Hazai természetes és jogi személyek legfeljebb 500 hektárnyi földterülettel rendelkezhetnek.

6.6.4.

Belgiumban, Olaszországban és Franciaországban a mezőgazdasági területek haszonbérlőinek elővásárlási joguk van.

6.7.

Ahogy ez az áttekintés is mutatja, a mezőgazdasági területek piaca nagyon eltérően van szabályozva a tagállamokban. Egyes országokban korlátozások vannak érvényben, míg más államokban nem létezik ilyesmi. Mindez egyenlőtlen helyzetet teremt a különböző tagállamok között. A bolgár parlament például úgy határozott, hogy az eredetileg 2013. október 22-én lejáró földvásárlási moratóriumot az EU figyelmeztetése ellenére 2020-ig meghosszabbítja, mivel úgy vélte, hogy a hazai termőföldek közvetlen veszélyben vannak, mivel az országban a föld ára, de a helyi gazdák vásárlóereje is jóval a tehetős államok szintje alatt van.

6.8.

A Factor Markets 2012-es elemzése (12) megállapítja, hogy a nagyvállalatok domináns helyzete a termőföldpiacon magának az érintett piacnak a zavartalan működését is akadályozza. A földszerzésben aktív nagyvállalatok a helyi és a regionális termőföldpiacon is felhasználják hatalmukat arra, hogy befolyásolják a termőföldárakat és a haszonbérleti szerződések feltételeit.

6.9.

A földpolitika tagállami hatáskörbe tartozik. A tagállamok tranzakciókra vonatkozó korlátozásokat állapíthatnak meg, amennyiben a nemzeti energia- vagy élelmezésbiztonság veszélyben forog, és ha nyomós közérdek indokolja a korlátozásokat. Korlátozásokat vezethetnek be a spekulációk elkerülése, a helyi hagyományok megőrzése és a megfelelő földhasználat biztosítása érdekében is. Ugyanakkor az ilyen restrikciók korlátozzák az áruk és a tőke szabad mozgásának szerződésekben rögzített elvét is. Az EGSZB ezért annak megvitatására kéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy minden esetben biztosítani kell-e a tőke szabad mozgását a mezőgazdasági területek és üzemek eladásának és megvásárlásának vonatkozásában – főként a harmadik államokat illetően, de az EU-n belül is. Ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdasági területek árszintje és az emberek jövedelme tagállamonként nagyon eltérő. Választ kell találni arra a kérdésre, hogy a szabad tőkeáramlás és a szabad piac valamennyi polgárnak és jogi személynek ugyanolyan lehetőségeket biztosít-e a földszerzéshez.

6.10.

Az EGSZB szerint a tagállamoknak az élelmezésbiztonság és más legitim célok érdekében – egy fenntartható agrármodell alapján – több lehetőséget kell biztosítani arra, hogy szabályozhassák termőföldpiacukat, és ebben a vonatkozásában korlátozásokat állapíthassanak meg. Ezzel párhuzamosan az EGSZB arra kéri az EU tagállamait, hogy használjanak fel minden olyan rendelkezésükre álló lehetőséget, amely a jogszabályok kialakításával kapcsolatos. Néhány országban nyilvánvalóan hiányoznak a világos politikai célkitűzések, illetve a célok diszkriminatív elemeket tartalmaznak.

6.11.

Amennyiben az Európai Parlament és a Tanács arra a következtetésre jut, hogy az élelmezésbiztonság szempontjából indokolt, hogy korlátozásokat vezessenek be a tőke mozgására vonatkozóan, akkor nemzetközi szinten is tanácskozásokat kell erről folytatni, hiszen a szabad tőkemozgást különböző nemzetközi egyezmények garantálják.

6.12.

Az EU és a tagállamok jelenlegi jogi és politikai eszközei lehetővé teszik, hogy támogatásokkal vagy adókkal befolyásolják a földhasználatot. A KAP eszköztárának hatékony alkalmazásával és a földpolitika segítségével gondoskodni lehet arról, hogy a termelés lehetséges és nyereséges is legyen a kisebb mezőgazdasági üzemek számára is, ami pedig megakadályozhatná a földtulajdon koncentrációját.

6.13.

A megreformált KAP keretében biztosan lehetne felső határokat bevezetni, és úgy irányítani a közvetlen kifizetéseket, hogy az első hektárokat jobban súlyozzák, a beruházási és közvetlen támogatások kifizetését pedig le lehetne egyszerűsíteni a kis mezőgazdasági üzemek számára. Az EGSZB ugyanakkor kétli, hogy a jelenlegi korlátozások jelentős hatást gyakorolnának a földtulajdon koncentrációjának megakadályozására, és hogy azokban a tagállamokban, ahol a legnagyobbak a mezőgazdasági üzemek közötti strukturális különbségek és a legjelentősebb a földtulajdon koncentrációja, megfelelő mértékben élnének ezekkel a lehetőségekkel. Az EGSZB azt ajánlja a tagállamoknak, hogy teljes mértékben használják ki ezeket a lehetőségeket, és sürgeti az Európai Unió intézményeit, hogy egy erősebb mechanizmust vezessenek be a támogatások újraelosztását illetően.

6.14.

A termőföld korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti erőforrásnak számít, ezért a koncentrált földszerzés veszélyezteti az EUMSZ 39. és 191. cikkében megfogalmazott célok megvalósítását. Az EGSZB ezért arra kéri az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy foglalkozzon aktívan a földhasználat szabályozásával.

6.15.

Az EGSZB azt javasolja, hogy mind a természetes, mind a jogi személyek vonatkozásában valamennyi uniós tagállamban vezessenek be egy felső korlátot a megvásárolható mezőgazdasági területek nagyságát illetően. Aki nem éri el ezt a felső korlátot, kapjon elővásárlási jogot. Az illetékes hivatalok csak olyan mezőgazdasági termelők számára biztosíthatják az elővásárlási jogot, akik nem érik el ezt a felső korlátot.

6.16.

A helyi közösségeket is be kellene vonni a földhasználattal kapcsolatos döntésekbe, ami azt is jelenti, hogy több jogot és lehetőséget kell biztosítani számukra.

6.17.

A mezőgazdasági területek hasznosításakor az élelmiszer-termelésnek elsőbbséget kellene élveznie a bioüzemanyagok gyártásával szemben.

6.18.

Olyan politikára van szükség, amely nem a földtulajdon koncentrációjához vezet, hanem azt eredményezi, hogy az ipari jellegű termesztésről áttérnek a kis termelőüzemekre, ami erősítené az élelmiszer-ipari önellátást is. Fontos, hogy az uniós tagállamokban legyenek olyan állami intézmények, amelyeknek rálátásuk van arra, hogy milyen tulajdon- és felhasználási viszonyok uralkodnak a mezőgazdasági területek vonatkozásában. Ennek érdekében nemzeti szinten az állami adatbankokban a földterület tulajdonosára vonatkozó adatok mellett annak is szerepelnie kellene, hogy ki az adott terület használója. Az ilyen adatok megléte esetén le lehet folytatni a szükséges vizsgálatokat és reagálni lehet a változásokra.

6.19.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy egységes eljárás alapján végezzenek átfogó vizsgálatokat arról, hogy a különböző országokban milyen hatással járnak a szakpolitikai intézkedések és korlátozások a földtulajdon koncentrációjára. Ezzel párhuzamosan azt is meg kellene vizsgálni, hogy a földtulajdon koncentrációja milyen veszélyekkel jár az élelmezésbiztonság, a foglalkoztatás, a környezetvédelem és a vidékfejlesztés szempontjából.

6.20.

Az EGSZB az összes uniós tagállamot arra kéri, hogy tegyenek jelentést az Európai Bizottságnak és a FAO-nak arról, hogy földterület-gazdálkodási politikáikban hogyan alkalmazzák a (FAO által 2012-ben elfogadott) felelős földterület-gazdálkodásra vonatkozó önkéntes iránymutatásokat (VGGT). Az iránymutatásoknak globális hatókörük van (2.4. cikk), amely Európára is kiterjed. Felkérik az államokat, hogy a leginkább érintettek bevonásával és részvételével hozzanak létre több érdekelt felet tömörítő európai platformokat, kísérjék figyelemmel az iránymutatások végrehajtását, politikáikat pedig hozzák ezekkel összhangba (13).

6.21.

Az EGSZB a jövőben is szorosan figyelemmel fogja követni a földtulajdon koncentrációjának alakulását, meg fogja vizsgálni annak következményeit, és részt fog venni a jelenség megfékezését célzó javaslatok kidolgozásában. Emellett a Világfórum (World Forum on Access to Land and Natural Resources) is támogatja a kezdeményezést, és sürgeti az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy karolják fel ezt a tevékenységet.