A BIZOTTSÁG ÉS A TANÁCS KÖZÖS FOGLALKOZTATÁSI JELENTÉSÉNEK TERVEZETE amely a következőt kíséri: a Bizottság közleménye a 2015. évi éves növekedési jelentésről /* COM/2014/0906 final */
A közös foglalkoztatási jelentés
tervezete, melyről az EUMSZ 148. cikke rendelkezik, a 2015-ös európai
szemeszter elindítását célzó éves növekedési jelentési csomag részét képezi. A
megerősített gazdasági iránymutatáshoz való kulcsfontosságú hozzájárulásként
a közös foglalkoztatási jelentés az éves növekedési jelentésben foglalt,
foglalkoztatással kapcsolatos legfontosabb következtetések hátterét vázolja
fel. A jelentésben foglalt elemzés az európai foglalkoztatási és szociális
fejleményeken, a foglalkoztatási iránymutatások[1]
végrehajtásán, a nemzeti reformprogramok (NRP) – a Tanács által 2014. július
8-án tett országspecifikus ajánlások elfogadásához vezető – vizsgálatának
eredményén és az ajánlások eddigi végrehajtásán alapul. A foglalkoztatási és
szociális helyzet továbbra is aggodalomra ad okot A Bizottság őszi gazdasági
előrejelzései lassú növekedést és magas, de aránylag stabil
munkanélküliségi szintet (24,6 millió munkanélküli) állapítottak meg. Továbbra
is nagy eltérések vannak az országok, különösen az euróövezet országai között.
A munkanélküliség még a viszonylag jól teljesítő gazdaságokban is egyre
inkább strukturális problémává válik, amint az a tartós munkanélküliség
növekedéséből látszik. Folytatni kell a
munkaerőpiacok megfelelő működését célzó reformokat Az országspecifikus ajánlásokkal
összhangban több országban folynak reformok. E reformok pozitív hatása például
az aktivitási ráták növekedésében nyilvánul meg. A növekedés serkentése és a
tisztességes munkahelyek teremtését támogató környezet kialakítása érdekében
azonban a jelenleginél több beruházásra lesz szükség. Az ifjúsági munkanélküliség
leküzdését illetően a tagállamok az ifjúsági garanciák végrehajtásában
értek el eredményeket. Még több erőfeszítésre van szükség, különösen az
állami foglalkoztatási szolgálatok, az egyedi körülményekre szabott aktív
munkaerő-piaci intézkedések és a szakképzés területén. A tagállamoknak
kedvező környezetet kell biztosítaniuk ahhoz, hogy a vállalatok
tanulószerződéses gyakorlati képzést kínáljanak, ezzel segítve az
oktatásból a munkaerőpiacra történő átmenetet. Az
oktatáson és képzésen keresztül történő humántőke-beruházás a
termelékenység növekedéséhez vezet A tagállamok intézkedéseket
dolgoztak ki a készségkínálat fejlesztése és a felnőttkori tanulás
támogatása érdekében. Számos tagállam hozott az alapfokú, középfokú és
felsőfokú oktatási rendszert javító intézkedéseket, míg mások az átfogó
oktatási stratégiára összpontosítottak. A tagállamoknak folytatniuk kell
szakképzési rendszerük reformját, hogy a gyorsan változó készségigények mellett
fokozni tudják munkaerejük termelékenységét. Az adó- és szociális
ellátórendszereknek a munkahelyteremtést kell szolgálniuk A munkanélküli ellátási
rendszereket jobban össze kell kapcsolni az aktivizáló és támogatási
intézkedésekkel, és további fellépésre van szükség a tartósan munkanélküli
személyek munkaerő-piaci integrálásának fokozása érdekében. A
tagállamoknak folytatniuk – egyes esetekben fokozniuk – kell azon
intézkedéseiket, melyek célja a munkaerőpiac szegmentációjának csökkentése
a munkajog egyszerűsítése révén. Egyes országokban olyan adóügyi
reformot vezettek be, melynek célja a munkavállalás ellen ható tényezők
csökkentése, ugyanakkor a munka adóterheinek csökkentése, hogy a vállalatoknak
módjukban álljon (újból) alkalmazni a fiatal és a tartósan munkanélküli
személyeket. Több tagállam hozott intézkedéseket a bérmegállapítási
mechanizmusokra vonatkozóan – különös tekintettel a minimálbérre – azzal a
céllal, hogy a bérek alakulása összhangban maradjon a termelékenység
változásával, valamint hogy nőjön a háztartások rendelkezésére álló
jövedelem. Néhány tagállam (ideiglenes) alkalmazással, illetve az új munkavállalóknak
járó bértámogatással vagy a társadalombiztosítási járulékra irányuló
támogatással próbált meg munkahelyeket teremteni. A szociális
védelmi rendszerek korszerűsítése A szociális védelmi rendszerek
területén szakpolitikai reformintézkedések kerültek bevezetésre. Emelkedik a
nyugdíjkorhatár, és csökken a férfi és női nyugdíjkorhatár közötti
különbség. A tagállamokban olyan új lehetőségeket kínálnak a polgárok
számára, amelyekkel meghosszabbíthatják életük munkával töltött szakaszát, és a
nyugdíjba vonulást elhalasztva növelni tudják nyugdíjjogosultságaikat. A
szociális védelmi rendszerek aktivizálják a munkaerőpiacra belépni képes
személyeket, megvédik a munkaerőpiacról leginkább kiszorulókat, és óvják
az egyéneket az egyes életciklusokban rejlő kockázatoktól. A tagállamok arra törekednek, hogy
intézkedéseik célzottabban foglalkozzanak azokkal, akiket nagyobb mértékben
fenyeget az elszegényedés, különösen a gyermekekkel és az idősekkel. Ezenkívül az egészségügyi kiadások
felülvizsgálata kapcsán a tagállamok keresik azokat a megoldásokat, melyek
révén javítható a polgároknak nyújtott ellátás hatékonysága és ár-érték aránya. 1. MUNKAERŐ-PIACI
ÉS SZOCIÁLIS TRENDEK ÉS KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN A
munkanélküliség lassan csökken, de még mindig magas az EU 28 tagállamában.
A munkanélküliségi ráta 2004 és 2008 között 2 százalékponttal csökkent ugyan,
de a pénzügyi és gazdasági válság súlyos visszaesést okozott (1. ábra). 2008 és
2013 között az EU-28 (szezonálisan kiigazított) munkanélküliségi rátája
7,0 %-ról 10,8%-ra emelkedett. Az Eurostat újabb adatai szerint ez az
arány azóta ismét csökkent, mégpedig 2014. szeptemberben 10,1 %-ra (az
euróövezetet alkotó 18 országban 11,5 %-ra). Ez 2012 februárja óta a
legalacsonyabb szint, amely 2014 augusztusával lényegében egy szinten van. Ez
az arány abszolút számokban kifejezve 24,6 millió munkanélkülit jelent, az egy
évvel korábbi 26,4 millióhoz képest. A különböző munkaerő-piaci
csoportok időbeli alakulásából látható, hogy az ifjúsági munkanélküliségi
ráta strukturálisan meghaladja az átlagot, és érzékenyebben reagál a
konjunkturális folyamatokra. Az alacsony képzettségű munkanélküliek aránya
szintén strukturális okokból magasabb a többi csoporténál[2].
Az idősebb munkavállalók munkanélküliségi rátája viszonylag alacsony, ugyanakkor
nekik általában nehezebb újra munkát találniuk, ha munka nélkül maradtak. A
férfi és a nő munkanélküliek aránya 2009 óta közel egy szinten van. 1.
ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása az EU-28-ban 2004 és 2013 között (éves
adatok), összes, ifjúsági, idősebb munkavállalók, alacsony
képzettségűek és nők
Forrás:
Eurostat. A
munkanélküliség EU-szerte különböző képet mutat, a különbségek azonban már
nem fokozódnak. 2014 szeptemberében a
munkanélküliségi ráták széles skálán mozogtak: Németországban 5,0 %,
Ausztriában 5,1 %, míg Spanyolországban 24,0 %, Görögországban pedig
26,4 % (júliusi adat) volt. Az elmúlt év folyamán 21 tagállamban csökkent
a munkanélküliség, egy országban nem változott, hat országban pedig növekedett.
A legnagyobb mértékű csökkenést Spanyolországban, Horvátországban,
Magyarországon és Portugáliában regisztrálták. További növekedés volt
tapasztalható hat tagállamban (Franciaországban, Olaszországban, Litvániában,
Luxemburgban, Ausztriában és Finnországban). A
tartós munkanélküliség tovább nő.
2010 és 2013 között az EU-28 tartós munkanélküliségi rátája 3,9 %-ról
5,1 %-ra emelkedett. A tartós munkanélküliség különösen kedvezőtlenül
alakult Görögországban és Spanyolországban, valamint kissé kevésbé
kedvezőtlenül Cipruson, míg a három balti országban jelentős javulás
volt tapasztalható. Az elmúlt évben az EU-28-ban a tartós munkanélküliség a
teljes munkanélküliséghez viszonyítva 45,3 %-ról 48,7 %-ra nőtt
tovább (az euróövezetet alkotó 18 országban pedig 47,5 %-ról
51,5 %-ra). A tartós munkanélküliség a munkaerő-piaci csoportok közül
jobban érinti a férfiakat, a fiatalokat és az alacsony képzettségű
munkavállalókat, és különösen a hanyatló foglalkozásokat űzőket és a
hanyatló ágazatokban dolgozókat érinti érzékenyen. A gazdaság általános
állapota továbbra is fontos tényező a tartós munkanélküliség szintjének
változásában, valamint a tartósan munkanélkülivé válás és a tartós
munkanélküliségből a munkaerőpiacra való visszatérés alakulásában,
ugyanakkor markánsan megjelennek országspecifikus hatások: egyes tagállamok
(pl. Finnország, Hollandia, Svédország) nagyobb mértékben biztosítják a
munkaerő-piacra való visszatérést, mint mások (pl. Bulgária, Görögország,
Szlovákia). Az EU-ban öt közül egy tartósan munkanélküli személy sohasem dolgozott,
négy közül három pedig 35 év alatti fiatal, ami fokozza a marginalizálódás
veszélyét[3]. 2. ábra: Tartós munkanélküliség a gazdaságilag aktív népesség
százalékában (EU-28 és a tagállamok, 2010 és 2013)
Forrás:
Eurostat. Az
ifjúsági munkanélküliség szintje továbbra is nagyon magas, de a javulás jelei
észlelhetők. 2014. szeptemberben az
ifjúsági munkanélküliségi ráta (15 és 24 év közöttiek) az EU-28-ban 21,6 %
volt, ami 1,9 százalékponttal kevesebb az előző évi értéknél. A
tagállamok között jelentős szórás mutatkozik: az adatok 7,6 %-tól
(Németország) és 9,1 %-tól (Ausztria) 50,7 %-ig (Görögország, 2014.
júliusi adat) és 53,7 %-ig (Spanyolország) terjednek. Mindeközben a
különbségek növekedése megállt, azonban továbbra is nagy különbségek
tapasztalhatók. A
(15 és 24 év közötti) nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem
részesülő fiatalok (NEET-fiatalok) aránya továbbra is magas,
noha 2014 első negyedében az uniós fiatalok csaknem 70 %-a vett részt
oktatásban. A NEET-ráták több országban is jóval meghaladják a 2008 óta
regisztrált legalacsonyabb szintet, és jelenleg is közel vannak a sáv
felső széléhez. Ez különösen a legmagasabb rátákkal rendelkező néhány
tagállamra vonatkozik, úgymint Bulgária, Ciprus, Görögország, Spanyolország,
Horvátország, Olaszország és Románia. Viszonylag alacsony – és csökkenő –
rátákat tapasztalunk a következő országokban: Ausztria, Németország,
Dánia, Luxemburg, Hollandia és Svédország. A munkanélküliségi szintek 2013-ban
a tagállamok döntő többségében 10 % felett maradtak. A NEET-ráták a
nők esetében valamivel magasabbak, mint a férfiakéban: 2013-ben a ráták
13,2 %, illetve 12,7 % voltak (teljes: 13,0 %). A NEET-jelenség
főként az ifjúsági munkanélküliség növekedésének tudható be, azonban a nem
az oktatásban való részvétellel összefüggő gazdasági inaktivitásnak is.
Néhány tagállamban (Bulgária, Románia, Olaszország) az inaktív
NEET-ráták meghaladják a 10 %-ot. A
korai iskolaelhagyás szintjei fokozatosan csökkennek, s ezzel előrelépés
történt a korai iskolaelhagyás 10 % alá szorítása mint 2020-ra
kitűzött cél felé. A korai iskolaelhagyás
2013-ban 12,0 %-os szinten állt, az egy évvel korábbi 12,7%-hoz képest, és
jobban érinti a férfiakat (13,6 %), mint a nőket (10,2 %). Ennek
ellenére a korai iskolaelhagyás továbbra is súlyos probléma, mivel körülbelül 5
millió embert érint, akiknek több mint 40 %-a munkanélküli. Ez az arány
2013-ben 18 tagállamban volt alacsonyabb az Európa 2020-as stratégiában
meghatározott 10%-os célkitűzésnél. A korai iskolaelhagyás Spanyolországban
és Máltán a legmagasabb, 20%-ot meghaladó arányokkal. Európa
jó úton halad afelé, hogy 2020-ra elérje a felsőfokú vagy azzal
egyenértékű végzettséggel rendelkezők legalább 40%-os arányára
vonatkozó célkitűzést. A felsőfokú
végzettséggel rendelkezők aránya 2013-ban 36,9 % volt, ami
1,2 százalékponttal magasabb az előző évi értéknél. Ez az arány
Írországban, Litvániában és Luxemburgban a legmagasabb (50 % feletti). Az
EU-ban összességében több nő (39,9 %) végez a felsőfokú oktatásban,
mint férfi (31,5 %). 3. ábra: NEET-ráták
az EU-28-ban és a tagállamokban 2014 második negyedében a 2008 óta mért
legmagasabb és legalacsonyabb értékek tükrében Forrás:
Eurostat (LFS; szezonálisan ki nem igazított adatok, 4 negyedév átlaga 2014
második negyedévéig, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai alapján)
Az
aktivitási ráta a legtöbb tagállamban jól ellenállt a válság éveinek,
főleg az idősebb (55–64 éves) munkavállalók és a nők aktivitási
rátáinak növekedése révén. 2008 első negyedéve és 2014 első negyedéve
között az EU-28-ban a 15–64 éves korosztály aktivitási rátája 70,3 %-ról
72,0 %-ra emelkedett, bár jelentős eltéréseket mutatott az országok
között. Az aktivitási ráta a legnagyobb mértékben a Cseh Köztársaságban,
Magyarországon, Litvániában, Luxemburgban, Máltán és Lengyelországban
nőtt, míg a legnagyobb csökkenést Dániában (bár igen magas induló
szintről) és Írországban tapasztalták. Noha a nők aktivitási rátái
idővel javultak, továbbra is nagy a nemek közötti szakadék: 11,7
százalékpont 2014 első negyedévében (a férfiakra vonatkozó ráta
77,9 %, szemben a nők 66,2 %-os rátájával). Az aktivitási ráta
tekintetében a nemek közötti szakadék különösen nagy Görögországban és
Olaszországban. Néhány országban (Ausztria, Németország, Hollandia) magasak a
női aktivitási ráták, és a nők körében elterjedt a részmunkaidős
foglalkoztatás. Az
európai uniós foglalkoztatási ráta továbbra is negatív tendenciát mutat, és a
20–64 éves férfiak és nők körében a 75 %-os foglalkoztatottságra
vonatkozó 2020-as célkitűzés eléréséhez egyértelműen a tendencia
megfordítására lenne szükség. A válság kezdete óta
az EU-28 foglalkoztatási rátája közel 1,5 százalékponttal csökkent, a 2008-as
csúcsról a 2014 első negyedében regisztrált 68,4 %-os értékre. A
ráták a tagállamok összehasonlításában meglehetősen eltérően
alakultak (4. ábra). 2008 és 2013 első negyede között a
foglalkoztatás különösen nagy mértékben csökkent számos dél-európai országban,
a balti államokban, valamint Bulgáriában és Írországban. Erős növekedés
volt tapasztalható Luxemburgban és Máltán, és kisebb mértékben Németországban
is. Az elmúlt év folyamán a ráták változása mérsékeltebb volt, azonban a
megelőző években rosszul teljesítő több országban is emelkedett
a foglalkoztatás. A
foglalkoztatási helyzet nem egyöntetűen változott.
Míg a (20–64 éves) férfiak foglalkoztatási rátái 2008 és 2014 első negyede
között több mint 3 százalékponttal csökkentek (77,4 %-ról 74,0 %-ra),
a női foglalkoztatottság csak marginálisan csökkent, és a múlt év során
még gyenge növekedést is mutatott (0,8 %). A növekedés igen jelentős
volt az idősebb munkavállalók esetében (6,2 százalékpontos emelkedés 2008
első negyede és a 2014 elején mért 50,9 % között, számottevő
növekedéssel Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Magyarországon,
Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában és Lengyelországban), különösen a
nők esetében (8,4 százalékpont). Az iskolai végzettséget tekintve a
foglalkoztatottság csökkenése az alacsony képzettségűek körében volt a
legnagyobb, és többé-kevésbé hasonló módon alakult a középfokú végzettségűek
és a magasan képzettek körében. A (20–64 éves) harmadik országbeli
állampolgárok foglalkoztatási rátája az EU-28-ban 2008 és 2014 első
negyede között 62,4 %-ról 55,4 %-ra csökkent. A foglalkoztatást
ágazatonként vizsgálva további növekedés tapasztalható a szolgáltatási
ágazatban az ipari és a mezőgazdasági szektor rovására. Az ágazatok
jelenlegi részesedése nagyjából 72,5 %, 22,5 % és 5 %. Bár a
válság nem kedvezett az állandó foglalkoztatásnak sem, a legnagyobb kiigazítási
terhet a határozott időtartamú munkaviszonyban történő foglalkoztatás
viselte (a szerződéseket nem újították meg). Végezetül a teljes
munkaidőben foglalkoztatottak száma 2008 és 2014 első negyede között
körülbelül 8,1 millióval csökkent. Ezzel szemben
a részmunkaidős foglalkoztatásban az elmúlt években egyenletes növekedés
volt tapasztalható, 2008 első negyedéve óta 4 millióval több a
foglalkoztatott. 4. ábra: A
foglalkoztatás növekedése (a 20–64 év közötti foglalkoztatott személyek száma)
2008 első negyedéve óta tagállamonként
Forrás: Eurostat, a Foglalkoztatási
Főigazgatóság számításai alapján A
foglalkoztatásban a jövőben kismértékű javulásra lehet számítani,
főként a GDP-k várható növekedése miatt.
Középtávon több tendencia is a
munkahelyek számának további növekedése felé mutat, különösen bizonyos
területeken[4].
A technológiai fejlődés például újabb munkahelyeket hoz létre az
ikt-ágazatban (2015-re 900 000 betöltetlen ikt-álláshely várható), míg a
népesség elöregedése az állami egészségügyi költségvetések jelenlegi és jövőbeli
megszorításai ellenére középtávon valószínűleg megnöveli a keresletet az
egészségügyi dolgozók és az egészségügyi szolgáltatások iránt. Ezenkívül a
zöldebb gazdaság kialakítására irányuló törekvés újabb zöld munkahelyek
teremtésével kecsegtet[5].
A csúcstechnológiára támaszkodó más ágazatokban, például a közlekedési
ágazatban is jelentős számú közepesen és magasan képzett munkaerő
felvételére lehet számítani, például a légi közlekedésben és
személyszállításban bekövetkezett növekedés, valamint azoknak az idősebb
munkavállalóknak a magas aránya miatt, akik 2020-ig várhatóan elhagyják a
közlekedési ágazatot. A
kis- és középvállalkozások hagyományosan a foglalkoztatásnövelés motorjának
számítanak; kutatások tanúsága szerint a kkv-k
hozták létre a 2002 és 2010 között az EU-ban létrejött új állások 85 %-át. Ezzel szemben a kkv-k általi foglalkoztatás 2010 és 2013
között 0,5 %-kal csökkent az EU-ban. A 2008-ban a kkv-alkalmazottak
hetedét foglalkoztató építőipari ágazatot leszámítva 0,3 %-os enyhe
növekedést kapunk, ez azonban eltörpül a nagyvállalatok képviselte 2 %-os
növekedés mellett. A nem pénzügyi ágazat sok tagállamban a mai napig nehezen jut
hitelhez; ennek kínálat- és keresletoldali okai egyaránt vannak, például a
pénzügyi válság nyomán szükségessé vált ágazati szerkezetátalakítás és
hitelállomány-leépítés. Ezenkívül a banki kölcsönkamatok az EKB közelmúltban
tett fellépései ellenére még mindig magasak a sebezhető tagállamokban,
melynek hatásai leginkább a kkv-knál jelentkeznek. A finanszírozáshoz jutás
korlátozottsága kedvezőtlenül hat az induló vállalkozások mennyiségére is,
ami azért aggasztó, mivel ismeretes, hogy a nettó munkahelyteremtés zöme a
kkv-kon belül is az induló vállalkozásoknak köszönhető. A kkv-k
foglalkoztatási adataiban 2010 óta mutatkozó dinamikavesztés arra utal, hogy a
pénzügyi ágazat nehézségeit orvosolni képes megoldásokban foglalkoztatási
potenciál rejlik. Az induló vállalkozásokat támogató politikák hasonlóképpen
jelentős foglalkoztatási potenciállal kecsegtetnek. A
munkaerőpiac szegmentációja több tagállamban továbbra is jelentős.
2014 első negyedében az ifjúsági foglalkoztatást mind az ideiglenes, mind
a részmunkaidős foglalkoztatás magas aránya jellemezte (a teljes
foglalkoztatottság arányában 42,4 %, illetve 31,9 %). Összehasonlításképpen
a teljes aktív népességre nézve az ideiglenes és a részmunkaidős
foglalkoztatás aránya jóval kisebb: 13 %, illetve 19 % volt. A
nők a részmunkaidős foglalkoztatásban felülreprezentáltak. 2014
első negyedében a nők részmunkaidős foglalkoztatásának
előfordulási aránya 32 % volt, szemben a férfiak 8,3 %-ával, míg
Ausztriában, Belgiumban, Németországban, Hollandiában és az Egyesült
Királyságban a nők több mint 40 %-a dolgozik részmunkaidőben. A
jelenlegi makrogazdasági helyzetben az ideiglenes és részmunkaidős állások
– még ha nem is ilyen munkaviszony volt a munkavállaló szándéka[6] –, hozzájárulhatnak a
munkahelyteremtéshez, valamint közép- és hosszú távon az állandó és/vagy teljes
idős munkaszerződésekhez vezető lehetőségként szolgálhatnak
(pl. a fiataloknál). A szegmentáció a nemek közti állandó bérkülönbségekben és
a kevésbé védett munkaszerződési formákról a védettebb formákra való
áttérés alacsony arányaiban is tetten érhető. A
munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolása számos tagállamban
romlott. Jóllehet az álláshelyek száma az utóbbi
néhány évben általában viszonylag stabil volt, mégis nőtt a
munkanélküliség, ami arra utal, hogy a munkaerő-piaci kereslet és kínálat
összehangolásának hatékonysága romlott. A Beveridge-görbe (5. ábra) arra utal,
hogy a strukturális munkanélküliség körülbelül 2011 közepe óta nő[7]. Az összes tagállamot
figyelembe véve elmondható, hogy legtöbbjük esetében romlott a
munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolása, kivéve különösen
Németországot. Az általános negatív tendencia főként a negatív
munkaerő-piaci keresleti sokkokból és a növekvő strukturális
munkaerőhiányból fakad[8],
ami azt jelzi, hogy a munkaerő-piaci lehetőségek gazdasági válság
miatti hiánya hiszterézishatásokat okoz, amelyeket a humántőkébe történő
beruházásokkal, valamint a munkaerő-piaci kereslet és kínálat hatékonyabb
összehangolásával kell ellensúlyozni. 5.
ábra: Beveridge-görbe, EU-28, 2008. 1. n.é. – 2014. 1. n.é.
Forrás:
Eurostat; Megjegyzés: A függőleges tengelyen az uniós vállalati felmérések
eredményeiből levezetett munkaerőhiány-mutatót ábrázoltuk (azon
gyártó cégek aránya, amelyek a munkaerőhiányt a termelést korlátozó
tényezőként jelölték meg); a vízszintes tengelyen pedig a munkanélküliségi
rátát. A
munkanélküliek számának a válság miatti növekedése, a tartósan munkanélküli
személyek növekvő aránya, valamint a munkaerő-piaci kereslet és
kínálat összehangolásának ebből eredő hatékonyságcsökkenése komoly
kihívást jelent az aktív munkaerő-piaci politikák és az állami
foglalkoztatási szolgálatok számára. A
munkavállalók Unión belüli mobilitása – különösen az
uniós munkaerőpiac méretéhez képest – továbbra is korlátozott. Míg
az EU polgárainak egynegyede dolgozna másik uniós országban a következő
tíz évben, 2013-ig az Unió gazdaságilag aktív népességének csak 3,3 %-a
lakott másik tagállamban. Amint az a 6. ábrán látható, az országok közötti
különbségek is meglehetősen nagyok. Az egyes tagállamok munkanélküliségi
rátái közötti tetemes különbségek miatt a költözés mellett döntő egyre
több lakos révén 2011 óta nőtt a mobilitás, ám csak korlátozott mértékben,
ami nem elég ahhoz, hogy ténylegesen ellensúlyozza az Unió munkaerőpiacai
között tátongó hatalmas szakadékokat[9]. 6. ábra: Tagállamonkénti mobilitási ráta a tartózkodás évei
szerint, 2013
Forrás: „Key Features”
(Kulcspontok), Foglalkoztatási Főigazgatóság; Megjegyzések: A mobilitási
ráta a munkaképes korú népesség 2013-ban másik tagállamban élő hányadát
jelenti az állampolgárság szerinti ország munkaképes korú népességének
százalékos arányában. A Máltára és Szlovéniára vonatkozó értékek túl alacsonyak
ahhoz, hogy értékelhetőek legyenek. A Ciprusra, Dániára, Észtországra,
Finnországra, Luxemburgra és Svédországra vonatkozó értékek a minta kis mérete
miatt nem értékelhetőek. Tovább
kell javítani a készségek kínálatát. Számos trend,
különösen a globalizáció és a (készségekre rendkívüli módon építő)
technológiai fejlődés a különböző készségszintek iránti relatív
kereslet fokozatos eltolódásához vezetett. Megváltozott továbbá a
különböző készségtípusok relatív fontossága: számos foglalkozáshoz egyre
fontosabbak mind az ikt-vel kapcsolatos ismeretek, mind a puha készségek, mint
pl. a kommunikációs készség. Annak
ellenére, hogy idővel nőttek az átlagos képzettségi szintek, a
munkavállalók készségei nem tartottak lépést a kereslettel. A készségek relatív
keresletének és kínálatának említett változásai eredményeként a magasan
képzettek foglalkoztatási lehetőségei jobbak, mint a közepes és az
alacsony képzettségűeké. A munkaerő-piaci előrejelzések megerősítik
e trend folytatódását a következő években[10]. Európa
készségbázisának strukturális hiányosságai növekedési potenciálját fenyegetik.
A legfrissebb adatok[11]
szerint a munkaképes korú lakosság mintegy 20%-a nagyon alacsony
képzettségű, és egyes országokban (Spanyolország, Olaszország) ez az arány
még magasabb. Csak néhány ország (Észtország, Finnország, Hollandia és
Svédország) rendelkezik nagy arányban magasan képzett munkaerővel, és a
legtöbb európai ország messze elmarad a legjobban teljesítő Európán kívüli
országoktól (mint Japán vagy Ausztrália). A kormányzati ráfordításokra
vonatkozó adatok szintén arra utalnak, hogy fokozottan fennáll a
humántőke-beruházások elmaradásának veszélye. Európa nem ruház be
hatékonyan az oktatásba és a készségfejlesztésbe, ami középtávon veszélybe
sodorhatja versenypozícióját és munkaerejének foglalkoztathatóságát.
Tizenkilenc tagállam reálértéken csökkentette oktatási kiadásait, és 14
tagállam csökkentette a GDP oktatási beruházásokra fordított hányadát. A
bérek alakulása immár segít az egyensúly szükséges helyreállításában.
A válságot megelőzően több tagállamban jelentősen nőttek a
nominális fajlagos munkaerőköltségek, különösen Lettországban és
Romániában, illetve kisebb mértékben Észtországban, Litvániában, Bulgáriában és
Írországban (7. ábra). A válságra válaszul ezekben az országokban –
Bulgária kivételével – lényegesen kevésbé változtak a nominális fajlagos
munkaerőköltségek 2009 óta, sőt Írországban, Litvániában és
Lettországban csökkenés volt tapasztalható, Romániában pedig épphogy csak
növekedtek a költségek. Görögországban és Spanyolországban a válságot
követően szintén csökkentek a nominális fajlagos munkaerőköltségek,
míg a válság előtti években a növekedés volt a jellemző. Ebbe a képbe
egyedül Németország nem illik bele, hiszen ez az egyetlen tagállam, ahol a
válságot megelőzően a nominális fajlagos munkaerőköltségek
csökkentek (ugyan csak kismértékben), az azóta eltelt években pedig
nőttek. A nominális fajlagos munkaerőköltségek mérsékelt (illetve a
válság előtt nagyobb mértékű) változása volt megfigyelhető
különösen Belgiumban, Svédországban, Hollandiában, Ausztriában és
Finnországban. Az egyrészt a problémákkal küzdő tagállamokban, másrészt a
többlettel rendelkező országokban bekövetkezett trendfordulás kedvezett a
külső egyensúly helyreállításának, amire különösen nagy szükség volt az
euróövezeten belül. Fontos, hogy a bérek alakulása összhangban maradjon a
külső egyensúlyhiány kiigazításának és a munkanélküliség csökkentésének
szükségletével, és hosszú távon összeegyeztethető legyen a
termelékenységnövekedéssel. Amennyiben tartósnak bizonyulnak, a többlettel
rendelkező országokban történt újabb béremelések erősíthetik az
összességében elégtelen aggregált keresletet[12].
7. ábra: A nominális fajlagos
munkaerőköltségek alakulása az EU-28-ban, átlagos éves változás 2003–2008
között és 2009–2013 között
Forrás:
Eurostat, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai alapján A
fajlagos munkaerőköltségek csökkentése és a bérek visszaszorítása csak
lassan és részben vezetett árcsökkenéshez.
Ez a tökéletlen átgyűrűzés magyarázható többek között a közvetett
adók egyidejű emelésével és a költségvetési konszolidáció miatt
szabályozott árakkal[13].
A nominális fajlagos munkaerőköltségeknek merev árak melletti csökkentése
több tagállamban, különösen Görögországban, Spanyolországban, Írországban és
Portugáliában a bérhányad csökkenéséhez vezetett. A haszonkulcsok ebből
eredő növekedése (eleddig) nem vezetett teljes mértékben a beruházások
növeléséhez. Az
adóék számos tagállamban továbbra is magas.
A magas és néhány esetben növekvő adóék, különösen az alacsony
keresetűek és a háztartások második keresői esetében továbbra is
jelentős problémát jelent számos tagállamban. Ezt illusztrálja, hogy az
alacsony keresetűek (az átlagbér 67 %-át keresők) adóékének 2008
és 2010 közötti, a legtöbb országban bekövetkezett csökkenését a következő
három évben csaknem valamennyi tagállamban annak növekedése követte. A 2013-as
szintek 20 %-os vagy annál alacsonyabb szinttől (Málta 2012,
Írország) több mint 45 %-ig terjedtek (Belgium, Németország, Franciaország
és Magyarország). A
teljes adóék változása főként a személyi jövedelemadó (szja)
emeléséből fakad, amely 21-ből 15 tagállamban volt tapasztalható (8.
ábra). Az szja (legalábbis az említett konkrét háztartástípus és az átlagbér
67 %-át keresők esetében) jelentősen emelkedett Portugáliában és
Magyarországon, ugyanakkor igen jelentős mértékben csökkent az Egyesült
Királyságban és Görögországban. A személyi jövedelemadót és a munkavállalók
társadalombiztosítási járulékait együtt véve a munkavállalók terhei 10
tagállamban nőttek; a munkáltatókra ez kevésbé igaz (nekik 3 országban
növekedtek az adóterheik). A legtöbb tagállamban a munkáltatók
társadalombiztosítási járulékai összességében többé-kevésbé stabilak maradtak,
néhány kivétellel: aránylag jelentős növekedés volt megfigyelhető
Lengyelországban és Szlovákiában, ugyanakkor jelentős csökkenés
Franciaországban. 8.
ábra: A teljes adóék változása 2010–2013 között elemenként (egyedülálló,
gyermektelen, az átlagbér 67%-át megkereső személy esetében)
Forrás:
a Bizottság és az OECD adatbázisa az adókról és a juttatásokról; Megjegyzés: A
nem OECD-tag uniós tagállamok (Bulgária, Ciprus, Horvátország, Lettország,
Litvánia, Málta és Románia) esetében nem állnak rendelkezésre adatok. Több
tagállam számára kihívást jelent a be nem jelentett munkavégzés elleni
küzdelem. A be nem jelentett munkavégzés a
hivatalos vállalkozások által be nem jelentett munkavégzéstől az
önfoglalkoztatók által végzett feketemunkáig terjedően sokféle
tevékenységet jelenthet, ám a fogalomba nem tartoznak bele az illegális árukkal
és szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységek. A be nem jelentett munkavégzés
számos kedvezőtlen következménnyel jár. Makrogazdasági szempontból
csökkenti az adóbevételeket (jövedelemadó és áfa) és aláássa a szociális
biztonsági rendszerek finanszírozását. Mikroökonómiai szempontból a be nem jelentett
munkavégzés és az egyéb atipikus foglalkoztatási formák, mint a színlelt
önfoglalkoztatás, gyakran torzítják a vállalatok közötti tisztességes versenyt,
megnyitva az utat a szociális dömping előtt, és gátolva a szabályos
foglalkoztatás és a teljes körű szociális védelem megteremtését. Mindez a
termelés hatékonysága ellen is hat, mivel az informális vállalkozások
jellemzően kerülik a hivatalos szolgáltatások és erőforrások
igénybevételét (pl. hitelfelvétel), és nem növekednek. Bár nem állnak rendelkezésre
teljesen megbízható adatok a rejtett gazdaság és a be nem jelentett munkavégzés
mértékéről, hozzávetőleges adatok azt mutatják, hogy a kérdés
kihívást jelent egyes tagállamokban[14].
Emellett a különféle társadalmi-gazdasági tendenciák miatt elképzelhető,
hogy a be nem jelentett munkavégzés volumene jelenleg is nő; ilyen
tendenciák az ágazaton belüli átcsoportosítás, a gazdaság nemzetközivé válása,
a szabványos foglalkoztatási formák visszaszorulása és egyes tagállamokban a
szociális szükséghelyzet. Jóllehet
a gazdasági fejlemények a lakosság különböző szegmenseit jellemzően
különböző módon érintik, sok tagállamban fokozódott az egyenlőtlenség
mértéke. Míg a jövedelmi ötödök aránya[15]
2008 és 2013 között az EU-ban átlagosan stabil maradt, a tagállamok között nagy
szórás és növekvő különbségek mutatkoznak az egyenlőtlenségek terén
(9. ábra). Az egyenlőtlenségek a déli tagállamok többségében
(Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban és Cipruson), valamint
Horvátországban, Észtországban, Dániában, Magyarországon és kismértékben
Írországban és Ausztriában is növekedtek. Az újonnan történt előrelépések
ellenére az egyenlőtlenség továbbra is különös aggodalomra ad okot
Bulgáriában, Görögországban, Lettországban, Romániában, Spanyolországban és
Litvániában (ld. még a 3. fejezet V. ábráját). 9. ábra: A jövedelemeloszlás
egyenlőtlenségei (S80/S20; jövedelmi ötödök aránya), 2008–2012
Forrás:
Eurostat, EU-SILC 2013; a 2012-es jövedelmi évre. Megjegyzés: * - 2011-es
adatok (Belgium, Németország, Írország, Görögország, Franciaország,
Horvátország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Románia, Svédország és az
Egyesült Királyság esetében még nem állnak rendelkezésre 2012-es adatok). A
szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők aránya
jelentősen nőtt, és ugyanúgy a tagállamok közötti különbségek is.
A válság 2008-as kezdete és 2012 között a szegénységben vagy társadalmi
kirekesztettségben élő európaiak száma aggasztó mértékben, 8,7 millióval
nőtt (Horvátország nélkül), ami 2012-ben az EU-28 népességének
25,1 %-át jelentette (10. ábra). 10. ábra: A szegénységben vagy
társadalmi kirekesztettségben élők arányának alakulása, 2008–2012
Forrás:
Eurostat, EU-SILC 2013; a 2012-es jövedelmi évre. Megjegyzés: * - 2011-es
adatok (Belgium, Németország, Írország, Görögország, Franciaország,
Horvátország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Románia, Svédország és az
Egyesült Királyság esetében nem állnak rendelkezésre 2012-es adatok). A
szegénység szintje igen eltérően alakul a különböző korcsoportokban.
A válság általában a munkaképes korú népességet érintette a leginkább
(11. ábra; 3. fejezet IV. ábra), főként a munkanélküliség
vagy az alacsony munkaintenzitású háztartások arányának növekedése, valamint az
aktív keresők szegénységi rátájának növekedése miatt. 2012-ben az EU-28-ban
körülbelül 50 millió munkaképes korú személy jövedelme nem érte el az
országos medián ekvivalens jövedelem 60 %-át, és 31,8 millió élt súlyos
anyagi nélkülözésben (2013-ban 31,5 millió). 2012-ben a 18–59 év közötti
népesség 10,9 %-a élt aktív kereső nélküli háztartásban. 11. ábra: A szegénységben vagy
társadalmi kirekesztettségben élők arányának alakulása 2005 óta az
EU-28-ban, összes, gyermekek, munkaképes korú népesség és idősek
Forrás:
Eurostat, EU-SILC. Megjegyzés: az EU-27 átlaga 2005–2009-re; az EU-28 átlaga
2010–2012-re. A 2013-as SILC-adatok még nem állnak rendelkezésre. Az
idősebbek (65 felettiek) viszonylag kevésbé érintettek, mivel szegénységük
vagy társadalmi kirekesztettségük kockázata a legtöbb tagállamban csökkent,
azonban az időskori szegénység a nőket még mindig nagyobb mértékben
érinti, mint a férfiakat. Mindazonáltal a relatív javulás nem feltétlenül az
idősebbek reáljövedelmi helyzetének változásáról tanúskodik, hanem abból
ered, hogy a nyugdíjak alig változtak, mialatt a munkaképes korú népesség
jövedelmi szintjei stagnáltak vagy csökkentek. A
gyermekek 2008 óta (a legtöbb esetben munkaképes korú) szüleik rosszabbodó
helyzetéből kifolyólag egyre inkább ki vannak téve a szegénység vagy a
társadalmi kirekesztettség kockázatának.
Ez figyelhető meg 2008 óta több mint 20 tagállamban, és az egyszülős
háztartások szegénységének vagy társadalmi kirekesztettségének kockázata
(EU-28: 47,8 % 2012-ben) kétszer akkora, mint a kétszülős családoké
(24,4 %). Valamennyi tagállamban jellemző, hogy az egyszülős
háztartások körében lényegesen nagyobb a szegénység kockázata, amely
35 %-tól (Szlovénia, Finnország és Dánia) 78 %-ig (Bulgária) terjed.
Hasonlóképpen a három- vagy többgyermekes családok esetében a szegénység vagy a
társadalmi kirekesztettség kockázata (EU-28: 30,9 %) lényegesen nagyobb,
mint a népesség egészében. A munkaképes korú férfiakat közvetlenebbül érintette
a válság során rosszabbodó munkaerő-piaci helyzet. Ugyanakkor a nőket
a családdal vagy gondozással kapcsolatos inaktív időszakok és a (szándékos
vagy kényszerből vállalt) részmunkaidős munkavégzés miatt jobban
fenyegeti a (tartós) szegénység vagy a kirekesztettség veszélye, mint a
férfiakat. A
szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata 2012-ben jóval magasabb
volt a harmadik országok (18–64 éves) állampolgárai esetében (48,9 %),
mint az uniós állampolgároknál (24,3 %), ami 2012 és 2013 viszonylatában
több mint 3 százalékpontos növekedést jelent. A
háztartások rendelkezésére álló bruttó jövedelem (GDHI) reálnövekedése 2013
vége óta általában javult az EU-ban, miután az
előtte eltelt csaknem négy évben folyamatosan romlott (a háztartások
rendelkezésére álló bruttó jövedelem alakulásának további tárgyalása a
3. fejezetben található). Ennek az volt az oka, hogy növekedtek a
munkaerő-piaci jövedelmek (munkavállalói jövedelem, önálló vállalkozói
jövedelem és tulajdonosi jövedelem), és ehhez társult a háztartásoknak nyújtott
szociális juttatások növekedése[16].
Egyelőre kérdéses, hogy a 2013-as javulás fenntartható-e, mivel a
munkahelyteremtés még mindig csekély mértékű, az adó- és szociális
ellátórendszerek hatása továbbra is kevéssé érvényesül, és a legfrissebb,
2014-es adatok újabb csökkenésre utalnak (12. ábra). 12. ábra:
Az egyes elemek hatása a háztartások rendelkezésére álló bruttó jövedelem
növekedésére
Forrás: Eurostat – ágazati számlák Az
adó- és szociális ellátórendszerekben az utóbbi évek során bekövetkező
változások elosztási hatásai jelentősen eltérnek az egyes országokban[17].
Kialakításuktól függően az adó- és szociális ellátórendszerek változásai
eltérően érintették a magas és az alacsony jövedelmű háztartásokat.
Néhány országban egyes regresszív hatások különösen az alacsony jövedelmű
háztartások életkörülményeit súlyosbították. Más tagállamok több figyelmet
fordítottak arra, hogy az adó- és szociális ellátórendszerek kiigazításai
hogyan érintik az egyes jövedelmi csoportokat, így sikerült elkerülniük az
alacsony jövedelmű háztartások aránytalan terhelését. A jövedelemeloszlási
hatások ilyen különbségei a kiigazítások teljes mértékének különbségeitől
függetlenül jelentkeztek. Összességében
a szociális kiadások növekedési üteme, miután 2009-ben elérte a csúcspontot,
2011-től kezdve negatív volt. A válság korai
szakaszában (2009-ig) a szociális kiadások növekedése elsősorban a
munkanélküliséggel kapcsolatos kiadásoknak volt köszönhető és csak kisebb
mértékben más kiadásoknak (a nyugdíjak és az egészségügy terén). A szociális
kiadások növekedése 2010-ben lelassult, egyrészt a lejáró költségvetési
ösztönző intézkedések, másrészt az automatikus stabilizáció fokozatos
megszüntetése miatt azokban az országokban, ahol fellendülés történt. 2011 óta
a gazdasági és szociális körülmények folytatódó romlása ellenére csökkentek a
szociális kiadások, különös tekintettel a természetbeni juttatásokra és
szolgáltatásokra (13. ábra)[18]. 13.
ábra:
A pénzbeli és természetbeni juttatások hozzájárulása az állami szociális
reálkiadások növekedéséhez az EU-ban (2001–2012)
Forrás:
Nemzeti számlák, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai alapján A
válság megváltoztatta a szociális védelemre fordított kiadások szerkezetét is.
2007 és 2011 között az egy lakosra eső, szociális védelemre fordított
(reál)kiadások 8 %-kal növekedtek az EU-27-ben (14. ábra). A
növekedés legnagyobb részét a nyugdíj (az öregségi ellátások és a túlélő
hozzátartozói ellátások növekedése a teljes növekedés 44 %-át képviselik)
és az egészségügyi és rokkantsági ellátások (32 %) tették ki. Ennek
megfelelően jelentős különbségek adódnak a tagállamok között:
2007–2011 között a szociális védelemre fordított összes kiadás egy lakosra
eső részének növekedése négy tagállamban 5 % alatt volt, míg hét
tagállamban meghaladta a 15 %-ot. 14. ábra:
Az egy lakosra eső, szociális védelemre fordított kiadások változása 2007
és 2011 között a szociális védelem típusa szerint
Megjegyzés:
Az egyes típusok részesedése a szociális védelemre fordított kiadások összes
növekedésében (lakosonként, 2005-ös konstans árak mellett); Forrás: ESSPROS Néhány tagállamban a kiszolgáltatott helyzetű
és alacsony jövedelmű személyek számára továbbra is problémás az
egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés.
Míg 2008 és 2012 között az egész EU-27-ben csak enyhén nőtt azoknak a
legkisebb jövedelmű csoportba tartozóknak az aránya, akik ki nem elégített
ellátási szükségletekről számoltak be, Finnországban, Portugáliában és
Görögországban jelentős növekedés volt tapasztalható (15. ábra). A ki
nem elégített ellátási szükségletek legmagasabb szintjét 2012-ben
Lettországban, Bulgáriában és Romániában regisztrálták. Az említett szint
Bulgáriában csökkent a legnagyobb mértékben (11,4 százalékponttal 2008 és 2012
között), a ki nem elégített ellátási szükségletű személyek aránya azonban
még 2012-ben is jelentős volt (16,9 %). 15. ábra: Ki nem
elégített egészségügyi ellátási szükségletek, legalacsonyabb jövedelműek
kvintilise, 2008–2012
Forrás:
Eurostat EU-SILC 2012. Megjegyzés: Ki nem elégített egészségügyi ellátási
szükségletek: túl sokba kerül, túl messze van vagy várólista van. * - 2011-es
adatok (Belgium, Írország, Luxemburg és Ausztria esetében nem állnak
rendelkezésre 2012-es adatok); Horvátország és az EU-28 esetében nem állnak
rendelkezésre 2008-as adatok). 2. A FOGLALKOZTATÁSI
IRÁNYMUTATÁSOK VÉGREHAJTÁSA: FOGLALKOZTATÁS- ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI REFORMOK Ez a szakasz[19]
áttekintést nyújt a tagállamok által az elmúlt 12 hónapban bevezetett
reformokról és intézkedésekről. A foglalkoztatási iránymutatások[20]
szilárd politikai útmutatással szolgálnak a tagállamok számára arról, hogy a
jelenlegi tendenciákat és az Európa 2020 stratégia célkitűzéseit figyelembe
véve miként kezeljék a foglalkoztatási és a szociális kihívásokat (lásd a fenti
1. szakaszt). A 2014. évi éves növekedési jelentés prioritásokat jelölt ki és
politikai iránymutatással szolgált a 2014. évi európai szemeszter keretében
nemzeti reformprogramjukat benyújtó tagállamok számára. A Bizottság
áttekintette a nemzeti reformprogramokat, és javaslatai alapján a Tanács
országspecifikus ajánlásokat bocsátott ki. A Foglalkoztatási Bizottság és a
szociális védelmemmel foglalkozó bizottság a foglalkoztatási
teljesítményértékelés (EPM) és a szociális védelmi teljesítményértékelés (SPPM)
segítségével értékeli a tagállamoknak a különböző kihívások kezelésében
mutatott teljesítményét és az elért eredményeket. Az ennek nyomán végrehajtott
szakpolitikai reformok értékelésére a 2015. évi európai szemeszter keretében
kerül sor. Az Európai Szociális Alap (ESZA) a
munkanélküliség leküzdésére irányuló erőfeszítések (külön hangsúlyt
fektetve a fiatalokra), az átképzést és a szakmai készségek fejlesztését célzó
szakmai gyakorlatok és tanulószerződéses gyakorlati képzések, a szegénység
és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet szolgáló oktatási kezdeményezések,
valamint az igazgatási kapacitásépítés támogatása révén segíti az Európa 2020
stratégia céljainak elérésére irányuló törekvéseket. A 2014–2020-as
programozási időszakban az ESZA és a többi európai strukturális és
beruházási alap tevékenységének az Európa 2020 stratégia szakpolitikai
prioritásaival való szoros összehangolása, valamint az alapok eredményorientált
szemlélete erősíteni fogja a szóban forgó alapoknak a stratégia pénzügyi
pilléreként betöltött szerepét. Az alábbiakban ismertetendő
valamennyi területen történtek reformok. Az előrehaladás mértéke azonban a
különböző szakpolitikai területeken tagállamonként eltérő. Ezért
további erőfeszítésekre van szükség, még akkor is, ha sok esetben a
reformoknak egyelőre még nem érzékelhető minden hatása, mert azok
csak bizonyos idő után jelentkeznek. Ezenkívül a reformok „értéke” jellemzően
nem ítélhető meg elszigetelten olyan esetekben, amikor párhuzamosan több
reform is folyamatban van. A tagállamoknak ezeket a kölcsönhatásokat figyelembe
kell venniük a szakpolitikák és a reformok meghatározásakor. Az alábbi bekeretezett szövegrész
áttekinti a munkaerő-piacon tapasztalható nemek közötti
egyenlőtlenségeket, valamint azokat a reformokat, amelyek segíthetik az
előrelépést a nemek közötti egyenlőség ügyében (ezekről a
kérdésekről az egyes iránymutatások kapcsán részletesen is szólunk az alábbiakban).
A nemek közötti
egyenlőség: Továbbra is jelentősek az egyenlőtlenségek a
munkaerőpiacon[21]
Bár sikerült eredményeket elérni, még
mindig jelentős különbségek mutatkoznak a férfiak és a nők
helyzetében. A nők foglalkoztatottsági
rátája továbbra is jóval elmarad a férfiakétól (62,8% kontra 74% 2014 elején).
Teljes munkaidős egyenértékben számolva ugyanez a különbség még
szembetűnőbb (18,3 százalékpont 2013-ban). Ráadásul a nők egy
munkaórára vetítve 16%-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A foglalkoztatottság,
a ledolgozott munkaórák száma és a bérezés területén fennálló különbségek
együttesen igen jelentős különbségeket eredményeznek a férfiak és a
nők összjövedelmében (37% az EU egészében). Mivel a nyugdíjak az aktív
életkorban megszerzett jövedelmeket tükrözik vissza, ezen a területen is nagy
különbségek vannak a két nem között (átlagosan 39%). Az 55 év feletti népesség
körében a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázata valamennyi
tagállamban nagyobb a nők, mint a férfiak esetében. A megfizethető és minőségi gyermekgondozási
szolgáltatásokhoz, tartós ápolási-gondozási szolgáltatásokhoz és iskolán kívüli
ellátáshoz, a rugalmas munkafeltételekhez, valamint a megfelelő
szabadságolási rendszerekhez való hozzáférés továbbra
is alapvető szerepet játszik a nők foglalkoztatásának fenntartásában,
illetve annak segítésében, hogy a férfiak és a nők össze tudják egyeztetni
a munkát és a családi életet. Bár a tagállamok többségében 2005 óta sikerült
előrelépni a gyermekgondozási szolgáltatásokkal kapcsolatos barcelonai
célok elérésében, csak kilenc közülük teljesítette 2012-ben[22]
a legfeljebb hároméves gyermekekre vonatkozó 33%-os, és csak tizenegy a
háromévesnél idősebb, de az iskolaköteles kort még el nem ért gyermekekre
vonatkozó 90%-os célt. Egyes országokban az adókedvezmények továbbra sem teszik
érdekeltté a nőket a munkavállalásban vagy a munkával töltött idő
növelésében; különösen így van ez azokban az esetekben, amikor az adórendszer
nem kedvez a második keresők teljes munkaidős foglalkoztatásának. A
munkaerő-piaci szegregáció és a nemekkel kapcsolatos sztereotípiák
akadályozhatják mind a férfiakat, mind pedig a nőket abban, hogy
kibontakoztassák képességeiket, és hátráltathatják a készségek és a munkakörök
optimális egymásra találását. Ma a nők nagyobb
számban vesznek részt az oktatásban és a szakképzésben, mint a férfiak,
ugyanakkor továbbra is túlreprezentáltak azokon a szakterületeken, amelyek a
hagyományos női szerepekhez kötődnek (egészségügy és jólét,
bölcsészet, tanárképzés), miközben továbbra is a férfiak vannak túlsúlyban
például a természettudományokban, a műszaki és mérnöki területeken vagy a
matematikusképzésben. Történtek
erőfeszítések a nők foglalkoztatási rátájának növelésére és a munka
és a családi élet összeegyeztetésére, ezek azonban mind célterületeiket, mind
céljaikat tekintve eltérőek EU-szerte. A
tagállamok intézkedései például a gyermekgondozási szolgáltatások
hozzáférhetőségének (további) javítására és/vagy a szülői szabadság
feltételrendszerének módosítására, illetve a munkaidő-szabályok rugalmasabbá
tételére irányultak. Kevesebb kezdeményezésről tudunk beszámolni a nemek
között a munkabérek területén megmutatkozó különbségek csökkentése, valamint a
nők munkaerő-piaci megmaradása/belépése ellen ható adókedvezmények
felszámolása terén. Egyes tagállamok intézkedéseket hoztak a gyermekszegénység
elleni küzdelem jegyében, illetve annak érdekében, hogy a szociális
ellátórendszer jobban támogassa a (kis jövedelmű)
családokat/szülőket. Miközben számos tagállam törekszik (fokozatosan) a
férfiak és a nők nyugdíjkorhatárának egységesítésére, egyes esetekben
emellett olyan lépések is történtek, amelyek az idősebb nők
munkaerő-piaci részvételét ösztönzik, illetve a nyugdíjjogosultság
megszerzésének kritériumait igazítják ki. 2.1.
7. számú foglalkoztatási iránymutatás: A munkaerő-piaci részvétel növelése
és a strukturális munkanélküliség csökkentése A
munkaerőpiac dinamikájának növelése és a széttagoltság csökkentése
érdekében a tagállamokban különböző módszerekkel folytatódott a
munkahelyvédelmi jogszabályok korszerűsítésének folyamata.
Horvátország elfogadta második munkajogi reformcsomagját. Az új munkajogi
törvénykönyv könnyíti a rugalmas jellegű munkaszerződések
igénybevételét, ideértve egyebek mellett a részmunkaidős és a szezonális
foglalkoztatást, valamint a munkaerő-kölcsönzés keretében történő
munkavégzést, enyhíti a munkaidővel kapcsolatos szabályozást, és
egyszerűbb felmondási eljárásról rendelkezik. Hollandiában a szociális
partnerekkel megkötött átfogó megállapodás nyomán folyamatban van a felmondási
eljárások egyszerűsítése, és a bevezetni tervezett további változások
következtében a végkielégítés összege a jövőben az életkor helyett az
adott munkahelyen eltöltött évek számán fog alapulni, a munkaerőpiac
széttagoltságának csökkentése érdekében szigorodni fognak a
munkaerő-kölcsönzés szabályai, és módosul az álláskeresési járadékok
rendszere is. Spanyolország egyszerűsítette a vállalkozások rendelkezésére
álló mintaszerződéseket, egyértelműbbé tette a csoportos
létszámcsökkentés szabályait, és a jövőben járulékfizetési
ösztönzőkkel, illetve a szabályozott túlmunka elszámolásának rugalmasabbá
tételével kívánja segíteni a részmunkaidős foglalkoztatást. Olaszország
könnyebbé tette a vállalkozások számára a határozott idejű munkaszerződések
és a tanulószerződések megkötését, miközben egy másik átfogó
munkahelyvédelmi reformcsomagot és egy aktív munkaerő-piaci intézkedéseket
tartalmazó csomagot jelenleg tárgyal az ország parlamentje. Szlovákia egy évre
korlátozta az elsődleges munkaviszonyon kívüli jogviszonyok, az
úgynevezett munkavégzési megállapodások időtartamát. Az,
hogy egy tagállam milyen mértékben képes növelni a nők foglalkoztatási
rátáját, nagyban függ a jó minőségű és megfizethető
gyermekgondozási szolgáltatások meglététől. Az
OECD adatai bizonyítják, hogy a gyermekgondozás kulcsszerepet játszik a
nők munkaerő-piaci részvételében. Több ország is tovább folytatta a
korábbi években már bevezetett intézkedéseket, és/vagy mozgósított
többletforrásokat a gyermekgondozási szolgáltatások finanszírozására (Ausztria,
Németország, Írország, Málta, Lengyelország), míg mások nemrégiben kezdték el
előkészíteni ilyen tárgyú új jogszabályaikat vagy projektjeiket (Cseh
Köztársaság, Szlovákia). Málta 2014 áprilisától ingyenes és mindenki számára
elérhető gyermekgondozási szolgáltatásokat kínál azon családok számára,
amelyekben mindkét szülő dolgozik. A gyermekgondozási szolgáltatások a
szülő(k) munkaidejében, valamint – a munkába járás időigényére való
tekintettel – napi egy további óra időtartamban állnak rendelkezésre.
Emellett a 2014. évi költségvetés előirányozta, hogy az óvodákban és az
állami általános iskolákban a tanítási napokon ingyenesen fogadják azokat a
gyermekeket, akiket dolgozó szüleik a tanórák kezdete előtt egy órával már
elvisznek az iskolába. A Cseh Köztársaságban
több év után a parlament végül elfogadta a csoportos gyermekgondozásról szóló
törvényt, amely könnyebbé teszi az állami óvodahálózaton kívüli gyermekgondozó
központok kialakítását. Több
ország fogadott el intézkedéseket a munkaidő-szabályok rugalmasabbá
tételére, vagy módosította a szülői szabadság szabályozását
(Egyesült Királyság, Spanyolország, Lengyelország, Németország, Finnország). Az
Egyesült Királyság 2014-ben minden munkavállalóra kiterjesztette a rugalmas
munkaidő-beosztás kérelmezéséhez való jogot. Lengyelország a
foglalkoztatás segítéséről és a munkaerő-piaci intézményekről
szóló törvény módosítása keretében 2014. május 2-től bevezette a távmunka
támogatását egyfelől a munkaerő-piacra visszatérő, legalább egy
6 éven aluli gyermeket nevelő munkanélküli szülők, másfelől
pedig a más eltartottak gondozása végett munkájukkal korábban felhagyó
személyek foglalkoztatásának segítésére. Olaszországban a jelenleg egyeztetés
alatt lévő „Jobs Act” munkaerő-piaci reformcsomag intézkedései között
szerepel a szülési szabadság szabályainak módosítása. Németországban a 2015.
január 1-jétől bevezetendő szülői járadék mindkét szülőt
arra ösztönzi, hogy munkát is vállaljon, és a gyermekek gondozásával is
foglalkozzon. Kisebb
volt azoknak a kezdeményezéseknek a száma, amelyek a férfiak és a nők
javadalmazása közötti különbségek csökkentését célozzák.
Ausztriában a 250 főnél többet foglalkoztató vállalkozások számára
2013-tól, a 150 főnél többet foglalkoztatók számára 2014-től
kötelező évente jelentésben beszámolni az egyenlő bérezés
helyzetéről. Az
adózás területén bevezetett intézkedések
között kell megemlíteni az olaszországi „Jobs Act” intézkedéscsomag ilyen
tárgyú elemeit, valamint azt a máltai kezdeményezést, amely megnöveli az
adójóváírás lehetőségét a gyermeküket magántulajdonú gyermekgondozó
központokban elhelyező szülők esetében (1300 EUR-ról
2000 EUR-ra). Az Egyesült Királyságban a jelenlegi, utalványokon és
közvetlenül szerződtetett gyermekgondozási szolgáltatókon alapuló
rendszert 2015-ben felváltja egy újabb, amely adómentes gyermekgondozási
szolgáltatásokat kínál a dolgozó szülők számára. Az arra jogosult családok
évente gyermekenként 10 000 GBP összeghatárig 20% visszatérítést
kapnak gyermekgondozási kiadásaikból. Több
tagállam a munkabérek és a termelékenység közötti jobb összhang érdekében
újraszabályozta a bérmegállapítási mechanizmusokat, míg más országok –
különösen a minimálbéreken keresztül – a háztartások rendelkezésre álló
jövedelmének támogatását tűzték ki célul.
Németországban 2015. január 1-jétől 8,50 EUR lesz a minimális órabér
(egy 2006 végéig tartó átmeneti időszak alatt bizonyos kivételes esetekben
ettől el lehet térni). Észtország, Románia és Szlovákia az aktív
keresők szegénységi rátájának csökkentése érdekében megemelte az országos
minimálbért, míg az Egyesült Királyság szigorította azon munkaadók
szankcionálását, amelyek nem felelnek meg az országos minimumbér-szabályoknak.
Ausztriában most már kötelező a munkáltatóknak megjelölniük az
álláshirdetésekben a kollektív szerződésben rögzített minimálbér mértékét
minden olyan ágazatban, amelyben nincs érvényben ágazati kollektív
szerződés. Portugália eközben – széles körű reformfolyamat keretében
– csökkentette a közszolgálatban dolgozó magas keresetű munkavállalók
fizetését. Néhány
tagállam csökkenteni igyekszik – különösen a hátrányos helyzetű személyek
esetében – a munka adóterhét, illetve ösztönözni a munka iránti keresletet és a
fogyasztást. Belgium csökkentette a kis
jövedelmű munkavállalók társadalombiztosítási járulékait, egyes
ágazatokban mentesítette a munkáltatókat a túlóra utáni járulékfizetési
kötelezettség alól, és bővítette a foglalkoztatottak forrásadó alóli
mentességének körét. Olaszország 2014-re csökkentette a kis jövedelmű
munkavállalók személyi jövedelemadóját, és – állandó jellegű
intézkedésként – 10%-kal mérsékelte a munkáltatók által fizetett regionális
iparűzési adó mértékét. A spanyol kormány olyan, 2015–2016-ban fokozatosan
bevezetendő adóreform tervezetét fogadta el, amelyben az adósávok száma
hétről ötre csökken, némileg kisebbek lesznek az adókulcsok, és
megemelkednek az adómentesség összeghatárai. Szlovákia megnövelte a tanulók
jövedelmeinek a társadalombiztosítási járulék megfizetése alóli mentességére
vonatkozó összeghatárt, míg Észtország a jövedelemadó-kedvezményt növeli 2015.
január 1-jétől. Egy szélesebb költségvetési reformcsomag részeként
Lettország az eltartott személyeket is magukban foglaló családok adóterhének
könnyítése érdekében mind a személyi jövedelemadó, mind pedig a társadalombiztosítási
járulékok esetében megnövelte az adómentesség összeghatárait. Franciaország
idén vezette be a vállalatok által igénybe vehető béralapú adókedvezményt,
amelyhez 2015-től a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási
járulékok csökkentése és a közepes, illetve alacsony fizetésűek
jövedelemadójának mérséklése társul. Egyes
tagállamok fokozták erőfeszítéseiket a be nem jelentett munkavégzéssel
szemben. Szlovéniában a be nem jelentett
munkavégzés és foglalkoztatás megelőzéséről szóló törvény módosítása
létrehozott egy utalványrendszert az egyének kiegészítő munkavégzéséhez, a
vámszerveket is bevonta az illegális munkavállalás elleni küzdelembe, és –
különösen az illegális kisiparosok esetében – szigorította a szankciórendszert.
Horvátország 2014-ben bizottságot állított fel a be nem jelentett munkavégzés
elleni küzdelemre, és feladatául szabta, hogy értékelje a meglévő
intézkedéseket, kísérje figyelemmel végrehajtásukat, és tegyen javaslatokat új
intézkedésekre, illetve a meglévők szükséges módosítására. Az
ifjúsági garancia létrehozásáról szóló tanácsi ajánlás végrehajtása lendületet
adott a merész strukturális reformoknak, amelyek a tagállamok aktív
munkaerő-piaci politikáinak számos elemére kiterjednek.
2014-ben minden tagállam bemutatta és megvitatta a Bizottsággal az ifjúsági
garancia megvalósítására vonatkozó tervét. Sok fog múlni a megvalósítás
folyamatán, de a megtett első lépések ígéretesek. Egyes
tagállamok fejlesztették az állami foglalkoztatási szolgálatok által a
fiataloknak nyújtott szolgáltatásokat. Belgiumban
a brüsszeli régió állami foglalkoztatási szolgálata, az Actiris külön
szolgálatot hozott létre az ifjúsági garancia működtetésére, amelynek
kizárólagos feladata, hogy konkrét segítséget nyújtson a hivatalosan
álláskeresőként bejegyzett fiataloknak a munkavállalóként vagy
gyakornokként történő elhelyezkedésben. Románia két kísérleti rendszert is
beindított az ifjúsági garancia keretei között, amelyek 27, jelenleg az Európai
Szociális Alap által támogatott speciális központ létrehozásával törekszenek a
nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok
felkutatására, és integrált csomag formájában személyre szabott
szolgáltatásokat kínálnak számukra. Spanyolország elfogadta a 2014–2016. évre
szóló munkaerő-piaci aktivizálási és foglalkoztatáspolitikai stratégiáját,
amely fontos koordinációs szerepet tölt be az eredményalapú aktív
munkaerő-piaci politikára való áttérésben. Olaszországban a nemrégiben
kialakított integrált elektronikus portálok segítségével a polgárok közvetlenül,
az interneten keresztül jegyeztethetik be magukat és kapcsolódhatnak az
országos nyilvántartáshoz, amely automatikusan ellenőrzi, hogy
megfelelnek-e a követelményeknek, és elektronikus úton továbbítja számukra az
állásajánlatokat. Egyes
tagállamokban a fiatal álláskeresők aktivizálásának eszközei között a
munkaerő-felvétel célzott ösztönzői és a pályakezdőknek nyújtott
támogatások is szerepet kaptak. Hollandia
legfeljebb két évig adókedvezményt ad azoknak a munkáltatóknak, amelyek olyan
fiatal munkavállalóknak biztosítanak álláshelyeket, akik álláskeresési vagy
szociális támogatásban részesülnek, Lengyelország pedig mentességeket adott a
társadalombiztosítási hozzájárulás fizetése alól a 30 évesnél fiatalabbaknak. Más
tagállamok annak érdekében vezettek be új munkaerő-felvételi
ösztönzőket, hogy a tartós munkanélküliek más csoportjai számára segítsék
a munkahelyteremtést. Általános munkaerő-felvételi
ösztönzőrendszereket vezetett be vagy a meglévő ilyen rendszereit
erősítette meg Portugália, Málta, Görögország, Spanyolország és Ciprus.
Málta például az alapbér és a társadalombiztosítási járulék fele erejéig,
legfeljebb egy éven keresztül bértámogatást nyújt az újonnan munkaerőt
felvevő munkáltatóknak, míg Spanyolország két (kisvállalkozások esetében három)
évig igénybe vehető átalánydíjas társadalombiztosítási járulékot vezetett
be azon cégek számára, amelyek új munkavállalókat vesznek fel határozatlan
idejű munkaszerződéssel, a részmunkaidős foglalkoztatást is
ideértve, továbbá speciális juttatásokat ad az ifjúsági garancia azon
kedvezményezettjeinek, akik határozatlan idejű munkaszerződéssel
munkába állnak. Málta ezzel szemben az idősebb munkavállalók számára
vezetett be új speciális támogatást, amelynek egyik eleme a szakképzési költségeket
ellentételező adó-jóváírási lehetőség. Az
ifjúsági garancia megvalósításához kapcsolódik az is, hogy egyes tagállamok a
szolgáltatásminőség és a régiók közötti koordináció javítása érdekében
tovább folytatták állami foglalkoztatási szolgálatuk reformját.
A 2014–2016. évre szóló átfogó munkaerő-piaci aktivizálási stratégiája
keretében Spanyolország összeállította a foglalkoztatási szolgáltatások közös
jegyzékét, amely olyan intézkedések egységes rendszerét kínálja, amelyet az
álláskeresők azonos hozzáférési jogainak biztosítása, az egyénre szabott
szolgáltatás, a hatékonyság, az átláthatóság, az eredményorientáltság és a
különböző igazgatási szintek integrált együttműködése érdekében az
összes spanyolországi régió alkalmazni fog. Finnország szélesebb körre fogja
kiterjeszteni azt a kötelezettséget, amely szerint a települési szinten
működő munkaerő-piaci szolgáltatóközpontok által kiközvetített
állásajánlatokat kötelező elfogadni abban az esetben, ha a munkába járás
legfeljebb napi három óra utazást igényel, továbbá javítja a tartós
munkanélküliek foglalkoztatására irányuló, már a munkanélküli státusz harmadik
hónapjától fogva aktív intézkedéseket kínáló programokat. A vállalkozásindítás
ösztönzését szolgáló rendszerek Európa-szerte széles körben elterjedtek: nem
kevesebb, mint kilenc tagállam (Málta, Horvátország, Spanyolország, Litvánia,
Görögország, Lengyelország, Franciaország, Portugália és Írország) vezetett be
ösztönzőket a munkanélküliek vállalkozóvá válásának támogatására.
Foglalkoztatáspolitikai cselekvési tervében Írország olyan helyi vállalkozási
irodák megnyitását tervezi, amelyek egy Vállalkozásfejlesztési Kiválósági
Központtal és egy, az új vállalkozásokat segítő alappal karöltve
támogatják a vállalkozói tevékenységet és annak szélesítését, miközben a
vállalkozók adókedvezményeit is egyszerűsítette. Portugália Investe
Jovem néven új programot hozott létre, amely pénzügyi támogatást nyújt az
egyéni vállalkozóvá válni vagy saját mikrovállalkozást létrehozni kívánó
fiatalok számára. 2.2. 8.
számú foglalkoztatási iránymutatás: a munkaerő-piaci igényeknek
megfelelő, képzett munkaerő létrehozása és az egész életen át tartó
tanulás ösztönzése Több tagállam szakpolitikai fellépés útján segítette a
készségkínálat fejlesztését és a felnőttkori tanulást.[23] A
tagállamok gyakran a szakképzési rendszerük reformjához kapcsolódva hoztak
intézkedéseket a készségkínálat fejlesztésére és a felnőttkori tanulás
támogatására. Dániában a „növekedési” csomagról
létrejött széles körű politikai megegyezés keretében háromoldalú
megállapodás született a kormány és a szociális partnerek között egy olyan
kezdeményezésről, amely támogatja a szakképzetlen személyek készségeinek
fejlesztését, a szakképzettséggel rendelkezők számára pedig a
felsőoktatási intézmények által nyújtott szakmai továbbképzéseken való
részvételt. A 2014–2020. időszakban a szakképzetlen és a szakképzett
munkavállalók számára biztosított szakképzési lehetőségek
megerősítése további mintegy 160 000 főre fog kiterjedni.
Görögországban útitervet fogadtak el a szakképzés területén, amely a gazdasági
kiigazítási program keretében létrejött egyetértési megállapodáshoz
kapcsolódik, és az a célja, hogy növelje a tanulószerződéses gyakorlati
képzések számát, és javítsa e képzések minőségét és a szakképzés hozzáférhetőségét.
Litvániában módosult az iskolarendszeren kívüli felnőttoktatásról és
felnőtt-továbbképzésről szóló törvény, és az új, 2014. július 10-én
elfogadott és 2015. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések egyebek
mellett javítják a felnőttoktatás országos és helyi szintű
koordinációját, új finanszírozási rendszereket vezetnek be a
felnőttoktatásban, és szabályozzák az iskolarendszeren kívüli oktatásban
részt vevő munkavállalók szabadságolását. E jelentés tárgyidőszakában
a kormány megállapodásokat kötött különböző ágazati munkáltatói
szervezetekkel annak érdekében, hogy jobban egyensúlyba kerüljön a szakképzett
munkaerő kereslete és kínálata. Cipruson az állami egyetemek megállapodtak
arról, hogy szélesebb területen és átfogóbb módon kínálnak távoktatás formájában
képzési programokat. A tanulószerződéses gyakorlati képzés területén
bevezettek egy új programot, amely két szintből áll: egy
előkészítő szintből, amely a középfokú végzettség nélküli
fiataloknak szól, és egy központi szintből, amely szakképesítést kínál.
Málta stratégiát indított útjára a 2014–2019. időszakra az írástudatlanság
leküzdésére. Lengyelországban egy új törvény
lépett életbe 2014. október 1-jén, amely lehetőséget biztosít a több
felsőoktatási intézményben párhuzamosan folytatott tanulmányokra, a
munkáltatókkal közösen indított duális képzésben való részvételre, valamint egy
meghatározott profilú felsőoktatási intézményben három hónapos szakmai
gyakorlat elvégzésére, továbbá szabályozza a diákok életútjának figyelemmel
kísérését, és támogatja a minőségi felsőoktatást. Az egyetemeknek
lehetőségük lesz arra, hogy a hallgatók tanulmányi előmenetelében
elismerjék a továbbképzések keretében és/vagy a munkahelyeken megszerzett
tudást és készségeket. Az új jogi keret tehát tanulási lehetőséghez
juttatja mindazokat, akik dolgoznak, pályát szeretnének változtatni vagy ki
szeretnék egészíteni tanulmányaikat. Franciaországban elfogadták a szakképzési
rendszert megreformáló törvényt, amely bevezeti a személyes képzési számla
intézményét, és úgy módosítja a szakképzési rendszer finanszírozását, hogy az
célravezetőbb legyen, és könnyebbé váljon a munkavállalók, illetve az
álláskeresők számára a szakképzésben való részvétel. Több tagállam vezetett be olyan intézkedéseket, amelyek az
iskolából a munka világába való átmenetet hivatottak segíteni; ez egyben egy átfogó ifjúsági garanciához is hozzá fog járulni.
Franciaország programot indított a
tanulószerződéses gyakorlati képzések rendszerének megreformálására. A
rendszer a tervek szerint jobban fog összpontosítani a hiánykészségekre,
ösztönözni fogja a munkáltatókat a tanulószerződéses tanulók
alkalmazására, a fiatalok számára pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a
tanulószerződéses foglalkoztatás időtartama után határozatlan idejű
munkaszerződéshez jussanak. A kormányrendelet formájában elfogadott reform
2015-től valósul meg a gyakorlatban. Írország „Skills to Work”
kezdeményezése keretében az álláskeresők az interneten keresztül
tájékozódhatnak az új és a felfutóban lévő munkalehetőségek területén
rendelkezésükre álló oktatási, átképzési és elhelyezkedési
lehetőségekről. Lettország új nyári diákfoglalkoztatási programja
keretében a középiskolás diákok egy hónapig fizetés ellenében dolgozhatnak
vállalkozásoknál és az önkormányzatoknál, és ezáltal belekóstolhatnak a munka
világába, és képet alkothatnak az elhelyezkedéshez szükséges készségekről.
Ma
a nők nagyobb számban vesznek részt az oktatásban és a szakképzésben, mint
a férfiak, ugyanakkor továbbra is túlreprezentáltak azokon a szakterületeken,
amelyek a hagyományos női szerepekhez kötődnek
(egészségügy és jólét, bölcsészet, tanárképzés), miközben továbbra is a férfiak
vannak túlsúlyban például a természettudományokban, a műszaki és mérnöki
területeken vagy a matematikusképzésben. Például Németországban egy, az ESZA
társfinanszírozása mellett megvalósuló program arra törekszik, hogy minél
többen – és elsősorban férfiak – bekapcsolódjanak a gyermekek gondozásába.
2.3.
9. számú foglalkoztatási iránymutatás: Az oktatási és képzési rendszerek
minőségének javítása minden szinten, valamint a felsőoktatásban részt
vevők számának növelése Minden tagállam bemutatta az ifjúsági
garancia végrehajtására vonatkozó átfogó tervét, méghozzá az Európai Tanács által meghatározott határidőig. A legtöbb tagállam (Belgium, a Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Spanyolország,
Franciaország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia,
Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Svédország és az
Egyesült Királyság) hozott a szakképzési rendszere javítását célzó, a
munkaerőpiaci igények jobb kielégítésére irányuló intézkedéseket,
általában az ifjúsági garancia rendszeréhez kapcsolódva és a
tanulószerződéses gyakorlati képzés európai szövetsége keretében tett
kötelezettségvállalások formájában. Több államban is elindult a szakképzési
rendszerek jogszabályi felülvizsgálata (Dánia, Görögország, Spanyolország,
Franciaország, Magyarország, Írország, Portugália, Szlovákia és a belga
régiók). Belgium régiói fokozott
együttműködést alakítottak ki az oktatási-képzési és a foglalkoztatási
szakpolitikák között, hogy a szakképzés jobban megfeleljen a munkaerőpiaci
igényeknek. Spanyolország reformokba fogott egy kétlépcsős, a
munkaerőpiaci igényekhez jobban igazodó szakképzési rendszer bevezetése
érdekében. Franciaországban az élethosszig tartó tanulásról és a
szakképzésről szóló törvény fokozza a tanulószerződéses gyakorlati
képzések támogatását a kevésbé képzettek számára. Románia olyan új jogszabályt
terjesztett elő, amely államilag támogatott szakmai gyakorlatot vezet be a
felsőoktatást végzettek számára. Svédország tanulószerződéses
gyakorlati képzéseken keresztül próbálja megkönnyíteni az iskolapadból a munka
világába való átlépést, a fiatalok szakmai tapasztalatszerzését. Észtország
többletforrásokat különített el a felnőtteknek nyújtott szakképzésre.
Portugália kiigazította a szakképzés tanterveit, létrehozta a szakoktatási
központok hálózatát és új alapszintű (14 évesen elvégezhető) és
középszintű (15-17 éves kor között végezhető) szakmai képzéseket
hirdetett. Dánia 2014 júniusában fogadta el
szakképzési rendszerének reformját, amely a 2015/2016-os tanévtől lép
hatályba. A reform célja elősegíteni, hogy több fiatal végezzen szakmai
tanfolyamot, és hogy az alapszintű szakképzés igénybevételének lehetősége
minden dániai fiatal előtt nyitva álljon. A tagállamok kisebb hangsúlyt fektetnek
a képesítési keretrendszer végrehajtására. Ausztria a külföldön szerzett képesítések elismerésével
foglalkozó kapcsolattartó pontot hozott létre, hogy javítsa a vendégmunkások
lehetőségeit és kiküszöbölje a végzettségekkel kapcsolatos félreértéseket.
Horvátország képesítési keretrendszert állított fel, amely a szabályozás
mellett azzal is foglalkozik, hogy összehangolja az oktatási kínálatot a
munkaerőpiaci szükségletekkel. Egyes tagállamok a felsőoktatási
rendszert reformálták meg. Ausztria,
Németország, Észtország, Görögország, Litvánia, Luxemburg, Lengyelország és az
Egyesült Királyság újították meg felsőoktatási rendszereiket. Több esetben
is a speciális igényű csoportoknak juttatnak több támogatást (Ausztria,
Németország, Észtország, Luxemburg és az Egyesült Királyság). Ausztria a gyermekes, a munkaviszonnyal
rendelkező és a házasságban élő hallgatók által igénybe vehető
támogatásokat emelte meg. Németország megemelte a küszöbértékeket, és magasabb
összegű hallgatói ösztöndíjakat nyújt az alacsony jövedelmű családból
származó fiataloknak (2016-tól). Luxemburgban a hallgatói ösztöndíjak
igénybevételére vonatkozó kritériumokat igazították ki, hogy azok jobban tükrözzenek
egyes szociális szempontokat. Az Egyesült Királyságban a mérnöki pályára
lépők számának emelése és a műszaki vonalon a nők részvételének
növelése érdekében biztosítanak kiegészítő finanszírozást. Sok tagállam hozott az alapfokú és a
középfokú oktatási rendszert javító intézkedéseket (Ausztria, Észtország, Görögország, Spanyolország, Magyarország,
Írország, Málta, Szlovákia és az Egyesült Királyság), míg mások az átfogó
oktatási stratégiát alakították át (Horvátország, Litvánia). Néhány tagállam (Ausztria, Hollandia,
Észtország, Írország és Svédország) javította a tanárok munkakörülményeit,
bérezését, vagy több pedagógus foglalkoztatását tette lehetővé.
Észtországban a pedagógusok minimálbére emelkedett, hogy ezáltal vonzóbbá
váljon a tanári pálya. Ezzel egyidejűleg az emelt szintű középfokú
oktatás és a szakképzés is átalakul. Írország további 1400 pedagógus
alkalmazására biztosított költségvetési fedezetet, és fenntartotta a sajátos
nevelési igényű gyerekek számára biztosított tanári létszámkeretet.
Spanyolországban előrébb hozták (a középfokú oktatás 3. és 4. évére,
vagyis 15-16 éves korra) a képzési irányok közötti választást, és az alapfokú
oktatás 3. és 6. évében (9 és 12 éves korban) új értékelést vezettek be. Dánia
kormánya elfogadta a kötelező állami (alapfokú és középfokú
alapszintű) oktatás reformját, amely a 2014/2015-ös tanévben lép hatályba.
A portugál kormány tanárképzési programot hajt végre, az autonóm iskolák pedig
nagyobb mozgásteret kaptak tanterveik összeállításában. 2.4.
10. számú foglalkoztatási iránymutatás: A társadalmi befogadás
előmozdítása és a szegénység elleni küzdelem Az
e területen végrehajtott szakpolitikai reformok célja többnyire az volt, hogy a
szociális védelmi rendszerek alkalmasak legyenek a következőkre:
a
munkavállalásra képes személyek aktivizálása és támogatása;
a
munkaerőpiacról (ideiglenesen) kiszoruló és/vagy abban részt venni
képtelen személyek védelme;
az
egyének felkészítése az egyes életciklusokban rejlő potenciális
kockázatok kezelésére a humán tőkébe való beruházás révén.
A.
Több tagállam is fokozott erőfeszítéseket tesz az aktív
munkaerő-piaci politikák megerősítésére, a szociális és/vagy
álláskeresési támogatási rendszerek átalakítására, míg az elszegényedéssel
fenyegetett réteg számára célzott intézkedéseket vezet be. Számos
tagállam vezet be vagy erősít meg aktiváló intézkedéseket a
felnőttkori szegénység hatékonyabb kezelését célzó szakpolitika keretében
(Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Dánia, Spanyolország, Írország,
Olaszország, Lettország, Hollandia és Szlovákia). A szociális és/vagy
álláskeresési támogatási rendszer reformja több országban is folyamatban van
(Belgium, Görögország, Ciprus, Írország, Horvátország, Olaszország, Litvánia,
Luxemburg, Lengyelország, Portugália, Románia és az Egyesült Királyság).
Belgiumban az álláskeresési járadékok rendszerét úgy alakítják át, hogy a
járadékfolyósítással egyensúlyba kerüljön a munkakereséshez nyújtott gyakorlati
segítség és a képzési lehetőségek. Szociális támogatási rendszere
reformjának részeként Ciprus garantált minimálbérrendszert vezetett be (amely a
korábbi állami támogatási rendszer helyébe lépett). Több tagállam hozott az
elszegényedéssel leginkább fenyegetett rétegeket, nevezetesen a fiatalokat, a
gyermekes családokat és a fogyatékkal élőket célzó konkrét intézkedéseket
(Ausztria, Belgium, Ciprus, Finnország, Írország, Lettország, Svédország,
Egyesült Királyság). Egyes tagállamok (Franciaország és Svédország) olyan
intézkedésekről is beszámoltak, amelyek a nők és a férfiak közötti
esélyegyenlőség biztosítására irányulnak. B.
A tagállamok olyan reformokat is végrehajtottak, amelyek célja a
munkaerőpiacról ideiglenesen kiszorult vagy abban részt venni nem tudók
védelme. Ennek érdekében egyes tagállamok a gyermekjóléti és az időseket
védő rendszereket erősítették meg, növelve a támogatásokat, míg mások
a gyermekszegénység ellen irányuló szakpolitikákat kezdtek alkalmazni. Az egyre terjedő
gyermekszegénység hatásával kapcsolatos növekvő aggodalmakra reagálva
egyes tagállamok (Bulgária, Észtország, Spanyolország, Írország, Olaszország,
Litvánia, Lettország és Románia) fokozták a gyermekszegénység elleni
intézkedéseket. A szegénység visszaszorítását és a
társadalmi befogadást előmozdító nemzeti stratégia végrehajtása keretében
Bulgária által jelentett főbb intézkedések között szerepelnek a
következők: a második gyermek és az ikrek jogán, valamint a tartós
fogyatékkal élő gyermekek után fizetendő havi támogatás növelése,
valamint pénzügyi hozzájárulás az idősek és a gyermekek lakóhelyeinek fűtési
költségeihez. Írország területi alapon működő gyermekvédelmi
programot vezetett be, amely a megelőzés kiterjesztése által és a korai
beavatkozási rendszerek igénybevételével küzd a gyermekszegénység terjedése
ellen. A program kísérleti szakasza sikeresnek bizonyult. Olaszország most
vezetett be a gyermekes családokat támogató rendszert, amely a passzív
intézkedések mellett aktivizációs intézkedéseket és szolgáltatásokat is magában
foglal. Lettországban jelentős előrelépés történt a gyermekszegénység
elleni küzdelem terén, például 2014. január 1-től emelkedett a családi
pótlék és az egyszülős családoknak nyújtott támogatás. Emellett a lett
kormány megemelte az eltartott személyek esetében a személyi jövedelemadó alól
mentesített jövedelmi szintet. Észtországban a kormány 2014 júniusában úgy
határozott, hogy 2015 januárjától jelentősen megemeli az egységes
gyermeknevelési támogatást, valamint a rászorultsági alapon nyújtott segélyeket
és a gyermekek esetében alkalmazandó létminimumot. A
tagállamok szociális beruházási politikák alkalmazásával javítják a
kisgyermekkori nevelés és gondozás elérhetőségét. A
gyermekek lehetőségeinek javítását célzó stratégiák keretében több
tagállam (Ausztria, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország,
Franciaország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Egyesült
Királyság) hozott olyan intézkedést, amelytől a gyermekgondozó
intézményekbe járó gyermekek számának emelkedése várható. Németország tovább növelte a férőhelyek számát az
egész napos gyermekgondozásban, ám az egész napos iskola biztosítása terén
csekély eredményt ért el. Franciaországban a szegénység és a társadalmi
kirekesztés elleni többéves terv tartalmaz intézkedéseket a gyermekeket eltartó
családok javára, például javította az iskolai étkeztetéshez való hozzáférést,
és újabb helyeket biztosít a gyermekgondozó intézményekben (a helyek 10%-át az
alacsony jövedelmű háztartásokból származó gyerekeknek tartják fenn).
Írországban iskola utáni támogatott gyermekmegőrzési lehetőséget
hoztak létre az alacsony jövedelmű és a munkanélküli szülők munkába
állásának támogatása érdekében, illetve helyeket biztosítanak a képzést és
munkatapasztalatot biztosító közösségi foglalkoztatási programokban részt
vevő munkanélküli szülők gyermekei számára a gyermekgondozó
intézményekben. A Máltán életbe lépő új rendszer a dolgozó és/vagy tanuló
szülők gyermekei számára biztosít ingyenes bölcsődei/óvodai helyeket
állami és magánintézményekben. Mivel
a nyugdíjkorhatár emelése és nemek közötti kiegyenlítése csaknem mindenhol
folyamatban van, a munkával és a nyugdíjban töltött idő egyensúlyának
javítása a nyugdíjjal kapcsolatos kezdeményezések központi témájává vált. A
nyugdíjellátással kapcsolatos demográfiai kihívások fényében a tagállamok egyre
inkább belátják, hogy az élettartam növekedésének és az aktív népesség
csökkenésének ellensúlyozásához szükség van az aktív, jogosultságszerzési
időszak meghosszabbítására. Az elmúlt években számos tagállam fogadott el
(így Ciprus, Spanyolország, Franciaország, Írország, Magyarország és Lettország)
vagy hajtott végre (Dánia, Egyesült Királyság) nyugdíjkorhatár-emelést a
nők és/vagy férfiak körében. Mostanra a 28 tagállamból 25 foglalt
törvénybe azonnali vagy később alkalmazandó nyugdíjkorhatár-emelést. A
nyugdíjkorhatár kitolásával sok országban együtt jár a nemek közötti
különbségek (fokozatos) megszüntetése (Cseh Köztársaság, Észtország,
Görögország, Horvátország, Olaszország, Litvánia, Málta, Lengyelország,
Románia, Szlovénia, Szlovákia, Egyesült Királyság). Németország kiterjesztette
a nyugdíjjogosultságot azok esetében, akik 1992 előtt váltak szülővé
(„mutter rente”), hogy valamelyest kompenzálja a karriermegszakítások és a
részmunkával töltött idő hatását. Azonban több tagállamban további
erőfeszítésekre van szükség a két nem nyugdíjjogosultságai közötti
egyenlőtlenségek hátterében meghúzódó fő okok kezelésére. Egyre
több ország kapcsolja össze a nyugdíjkorhatárt a várható élettartam
növekedésével. Az Egyesült Királyság és Portugália
is csatlakozott azon országokhoz (Ciprus, Dánia, Görögország, Olaszország,
Hollandia, Szlovákia), amelyek az első, a hosszabb élettartamok miatt
szükségessé vált nyugdíjkorhatár-emelés után úgy döntöttek, hogy a nyugdíjazás
időpontjának meghatározását közvetlenül összekapcsolják a várható
élettartam-növekedés mértékével. Más tagállamok még mindig óvakodnak ettől
a megközelítéstől. A
tényleges nyugdíjba vonulás késleltetése érdekében több tagállam korlátozta a
korengedményes nyugdíjazás lehetőségét.
A fő újító intézkedések a korengedményes nyugdíjazás előfeltételeinek
szigorítása (a korhatár emelése, hosszabb járulékfizetési időszak
megkövetelése, a juttatások csökkentése) és a munkában maradást ösztönző
intézkedések előtérbe helyezése (Belgium, Ciprus, Spanyolország,
Horvátország, Portugália és Szlovénia). Szintén népszerű az olyan, széles
körben alkalmazott alternatív korai nyugdíjazási lehetőségek, mint a
tartós munkakeresési ellátás (pl. Spanyolország) vagy a rokkantsági ellátás
(pl. Ausztria, Dánia) korlátozása. Mindezzel együtt számos országban (pl. Ausztria,
Belgium, Bulgária, Horvátország, Luxemburg, Málta és Románia) – köztük a korai
nyugdíjazás tekintetében reformokat alkalmazók körében is – még mindig
veszélyezteti a nyugdíjak szintjét és fenntarthatóságát a korengedményes
nyugdíjazás lehetősége. Más országok megkönnyítették a
korengedményes nyugdíjazás igénybevételét a hosszú jogosultsági idővel
rendelkező vagy nehéz munkát végző dolgozók számára. Lettországban és
Portugáliában ezt az idős dolgozók bizonyos csoportjainak elhelyezkedési
nehézségei indokolták. Dánia arra törekedett, hogy a korengedményes nyugdíjazás
lehetőségét szigorító korábbi reformok következtében kialakult
egyenlőtlenségeket kezelje. Németország azok szempontjából akarta
igazságosabbá tenni rendszerét, akik igen fiatalon munkába álltak, Bulgária
pedig a nehéz fizikai munkát végzők esetében enyhített a követelményeken. Egyre
több tagállam teszi lehetővé az aktív életszakasz meghosszabbítását, hogy
a nyugdíjba vonulást elhalasztva az emberek javíthassák
nyugdíjjogosultságaikat. Franciaország 65-ről
70 évre emelte azt az életkort, amikor egy magánszektorbeli munkáltató az
alkalmazottját annak beleegyezése nélkül is nyugdíjazhatja. Sok nyugdíjrendszer
ösztönzi valamilyen formában a nyugdíjkorhatár elérése utáni munkában maradást,
például Dánia, Finnország és Franciaország magasabb jogosultságszerzési
aránnyal vagy a nyugdíj emelésével. Több ország lazított szabályain azért, hogy
lehetőség nyíljon a nyugellátásnak a kereső tevékenység melletti
igénybevételére (Belgium, Hollandia, Szlovénia). Figyelemre méltó, hogy a
nyugdíjrendszer reformját több ország is megtámogatja az aktív időskort
előmozdító munkahelyi, illetve munkaerőpiaci intézkedésekkel (pl.
Belgium, Franciaország, Szlovénia). Azonban összességében sok tagállamban
elégtelen és szerteágazó az ilyen irányú fellépés. A
költségvetési konszolidáció jegyében számos tagállam megváltoztatta vagy
ideiglenesen befagyasztotta a nyugdíjak indexálását. Ez a helyzet Cipruson,
Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában. Más országokban az
indexálást egy hosszabb szünet után újra, esetleg módosított formában vezetik
be (pl. Cseh Köztársaság, Bulgária, Lettország). C.
Az államháztartási terhek miatt sok ország vizsgálja felül egészségügyi
kiadásait, és keres megoldásokat a ráfordítások értékarányosságának javítására
és eredményességének biztosítására, egyúttal egyre hatékonyabb költségkorlátozó
intézkedéseket vezetve be. Több tagállam hajtott
végre vagy hirdetett az egészségügyi ellátási rendszer tekintetében szerkezeti
reformot (Ausztria, Bulgária, Ciprus, Görögország, Spanyolország, Finnország,
Horvátország, Írország, Románia, Szlovákia és az Egyesült Királyság).
Finnország olyan reformot fogadott el, amely szociális, jóléti és egészségügyi
ellátási szempontból öt régió között osztja el a szolgáltatásnyújtás
felelősségét. Angliában az új egészségügyi törvény jelentősen
átalakítja az országos ellátási rendszert, megteremtve az ún. jobb ellátási
alap jogi kereteit, amely jelentős pénzügyi ösztönzőket nyújt a helyi
hatóságoknak az egészségügyi és szociális gondozási szolgáltatások
integrálásához. Számos tagállam vezetett be az egészségügyi kiadások
növekedését megállítani hivatott intézkedéseket (Ausztria, Bulgária, Belgium,
Ciprus, Németország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Írország,
Hollandia, Portugália, Szlovénia és az Egyesült Királyság). Ausztria, Belgium
és Franciaország elsősorban az egészségügyi kiadások összesített
szintjének növekedését próbálja limitálni. Franciaország új intézkedésekkel
törekszik a gyógyszerkiadások korlátozására, például a megfelelőbb
árképzés és a generikus készítmények használatának ösztönzése révén.
Intézkedések széles skálája került bevezetésre az egészségügyi
szolgáltatásnyújtás javítása érdekében, ezek között nagy arányban vannak az
e-egészségügyet továbbfejlesztő lépések (Ausztria, Belgium, Bulgária,
Ciprus, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Litvánia, Lettország, Málta,
Lengyelország, Portugália, Svédország, Szlovénia, Szlovákia és az Egyesült
Királyság). Ciprus most hajtja végre az új állami egészségügyi szolgálat
megvalósításához kapcsolódó és annak számítástechnikai infrastuktúrájára
vonatkozó fő reformokat, az állami kórházak és más egészségügyi
létesítmények, valamint az Egészségügyi Minisztérium szervezete és irányítása
átalakítását. Belgium olyan e-egészségügyi tervet szavazott meg, amely 2018-tól
általánossá teszi a betegek adatainak és dossziéinak elektronikus forgalmát. Továbbra
is megoldásra szorul a munkaerőhiány, és az egészségügyi ellátáshoz való
egyetemes hozzáférés garantálása további intézkedéseket tesz szükségessé Egyes
tagállamok jelentős összegeket ruháznak be az egészségügyi
munkaerő-állományba (Németország, Magyarország, Lettország, Málta és
Szlovákia). Lettország 10–12,5 %-kal megnövelte az egészségügyi szakmai
minimálbért. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása több
tagállam számára továbbra is prioritás (Bulgária, Dánia, Görögország,
Finnország, Franciaország, Írország, Luxemburg, Lettország, Portugália).
Görögországban immár minden, biztosítással nem rendelkező beteg jogosult
gyógyszereket és kórházi ellátást kapni, ha az orvosilag indokolt. A
lakosság elöregedésének fényében egyre több tagállam kezdett foglalkozni a
megfelelő, rugalmas és színvonalas tartós ápolás és gondozás iránti egyre
növekvő igény kiszolgálásával. Bulgária integrált megközelítésen
alapuló nemzeti stratégiát fogadott el a minőségi szociális szolgáltatások
nyújtásának javítására, ideértve a tartós ápolás-gondozást is. Hollandia 2015
januárjában kezdi végrehajtani a tartós ápolás-gondozási rendszer szerkezeti
reformját, amelynek keretében bizonyos hatásköröket a jelenlegi
rendszerről az önkormányzatokra és a biztosítókra ruház át. Sok
tagállamban okoz gondot a hivatalos tartós ápolás-gondozási szolgáltatások
hiánya, ami egyrészt a tartós ápolásra, illetve gondozásra szorulók pénzügyi
kockázatokkal szembeni védelme, másrészt a női foglalkoztatottság
szempontjából is aggályos. A
tagállamok speciális befogadási programokat hoztak létre a különösen hátrányos
helyzetű, valamint a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség
által sújtott személyek számára. Bulgáriában
egyes célzott intézkedések sikeresen mozdították elő a romák
foglalkoztatását. Összességében azonban még mindig kevés a nemzeti szintű,
összehangolt fellépés. A Bulgáriában bevezetett kötelező két éves óvodai
nevelés és a Magyarországon életbe lépő, 3 éves kortól kötelező
óvodai nevelés ígéretes lépések a roma gyerekek alapszintű oktatása
szempontjából. Néhány ország (Írország, Finnország és Lettország) fogadott el a
lakhatási és a hajléktalellátásra vonatkozó szakpolitikai intézkedéseket, a
Cseh Köztársaság, Litvánia, Hollandia és Szlovénia pedig a szociális lakáshoz
juttatással kapcsolatos új politikát vagy törvényeket alkotott. Egyes
tagállamok (Spanyolország és Lettország) az ingatlanpiaccal kapcsolatos
intézkedéseket fogadtak el a háztartások adósságtartozásainak csökkentésére.
Belgiumban öt helyi hatóság indította útjára a „Housing First” nevű
kísérleti projektet, amely hajlékot próbál biztosítani az arra rászorulóknak. 3. A KULCSFONTOSSÁGÚ FOGLALKOZTATÁSI ÉS
SZOCIÁLIS MUTATÓK EREDMÉNYTÁBLÁJA A kulcsfontosságú foglalkoztatási
és szociális mutatók eredménytáblájának intézményi felépítése A
gazdasági és monetáris unió (GMU) szociális dimenziójának
megerősítéséről szóló közleményben[24] javasolt és
a közös foglalkoztatási jelentés 2014-es tervezetében[25]
bemutatott eredménytábla célja a jobb előrejelzés a foglalkoztatási és
szociális problémák vagy fejlemények korai szakaszban való azonosítása révén.
Az eredménytábla elemző eszközként azokra a foglalkoztatási és szociális
tendenciákra összpontosít, amelyek az EU és a GMU stabilitását és
megfelelő működését fenyegethetik azáltal, hogy aláássák a
foglalkoztatást, a társadalmi kohéziót és a humán tőkét, valamint ezáltal
a versenyképességet és a fenntartható növekedést, továbbá az eredménytábla
célja a szociális fejlemények széles körű megértésének lehetővé
tétele[26].
Az eredménytáblát (a közös foglalkoztatási jelentés részeként) az EPSCO Tanács
2013 decemberében hagyta jóvá és 2014 márciusában fogadta el[27].
Az Európai Tanács megbízatását követően[28] az
eredménytáblát első alkalommal a 2014. évi európai szemeszter keretében
használták. Ezt követően a Bizottság – a kihívások és a szakpolitikai
tanácsadás jobb alátámasztása céljából – a 2014-es munkadokumentum kidolgozása
és az országspecifikus ajánlások tervezetének mérlegelése során felhasználta az
eredménytábla eredményeit. Az eredménytáblában foglaltakat kiegészítette a
foglalkoztatási teljesítményértékelés (Employment Performance Monitor, EPM), a
szociális védelmi teljesítményértékelés (Social Protection Performance Monitor,
SPPM) és a tagállami szakpolitikai intézkedések értékelése. Az eredménytábla az
európai szemeszter keretében sikeresen rávilágított a fő foglalkoztatási
és szociális kihívásokra, és hozzájárult az intézményi szintű vitákhoz. Ezzel
egyidejűleg a Foglalkoztatási Bizottság és a szociális védelemmel
foglalkozó bizottság vitát kezdeményezett az eredménytáblának a 2014. évi
európai szemeszteren túli gyakorlatba való átültetéséről[29].
A bizottságok különösen a mutatók kiválasztását, az eredménytáblának a
foglalkoztatási teljesítményértékeléssel (EPM) és a szociális védelmi
teljesítményértékeléssel (SPPM) összefüggő értelmezését, valamint a
legproblémásabb foglalkoztatási és szociális fejlemények meghatározásának
módszerét dolgozták ki. A közös foglalkoztatási jelentés jelenlegi kiadása
számos javaslatot tartalmaz táblázatos formában, többek között a nemekkel és az
életkorral kapcsolatos dimenziók erősítését az adatelemzésben, valamint az
egyes mutatók változásainak figyelembe vételét az aktuális időszakon túl. 3.1. Az eredménytábla átfogó
értelmezésének megállapításai az EU és az euróövezet szintjén Az
alábbiakban a közelmúltban megfigyelhető, egymástól széttartó
társadalmi-gazdasági tendenciák áttekintése következik, amelynek részeként az
eredménytábla egésze és az öt mutató mindegyike esetében számba vesszük az
egyes országok és az EU legfigyelemreméltóbb fejleményeit. Végezetül a
mellékletben található táblázatok valamennyi uniós tagállam esetében
mutatónkénti áttekintést nyújtanak a helyzetről, valamint összefoglalják a
foglalkoztatási teljesítményértékelés alapján azonosítható legfontosabb
foglalkoztatási kihívásokat és a szociális védelmi teljesítményértékelés
alapján a nyomon követendő szociális trendeket. Az
esetlegesen aggodalomra okot adó kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális
fejlemények és szintek, amelyek az Európai Unión belül egyenlőtlenségekhez
vezetnek, és további elemzést, valamint esetleg erőteljesebb szakpolitikai
fellépést igényelnek, három tényező segítségével határozhatók meg[30]: ·
egy adott tagállam mutatóinak a korábbi
időszakokhoz (múltbeli trendekhez) mért változása; ·
az ugyanazon évre vonatkozó uniós és az
euróövezetbeli átlagértékektől való eltérés egy adott tagállamban
(pillanatfelvétel a foglalkoztatásbeli és szociális
egyenlőtlenségekről); ·
egy adott tagállam mutatóinak egyik
évről a másikra mért változása, összehasonlítva az uniós és euróövezetbeli
értékek változásával (a társadalmi-gazdasági konvergencia/divergencia
dinamikájára enged következtetni). Az
eredménytábla általánosságban tartós társadalmi-gazdasági
egyenlőtlenségeket mutat, amelyek azonban nem az előző évivel
azonos ütemben növekednek. Továbbra is szembetűnők a munkanélküliség,
az ifjúsági munkanélküliség, valamint azon fiatalok rátáinak eltérései, akik
sem foglalkoztatásban, sem oktatásban, sem képzésben nem vesznek részt; a
háztartások bevételeinek csökkenése és magasabb szegénységi ráták jellemzik az
euróövezet legtöbb dél-európai tagállamát. Ebben a szakaszban, különösen a
munkanélküliséggel kapcsolatos mutatók tekintetében az eltérések nem mélyülnek,
azonban a korábbi tendencia megváltozásának mértéke még nem látható. Az
eredménytáblából nyert adatok nemek szerinti bontásban is elemzésre kerülnek
(minden mutató esetében, amennyiben lehetséges). Számos tagállamban mind a
munkaképes korú népesség, mind pedig a fiatalok munkanélküliségének növekedése
aránytalanul nagyobb terhet rótt a nőkre, míg más országokban a férfi
munkavállalókat sújtotta erősebben a válság hatása. Az
eredménytáblát az országok szintjén elemezve számos olyan tagállam
kitűnik, amely komoly foglalkoztatási és szociális kihívásokkal küzd, ha a
történelmi fejleményeket és az uniós átlagtól való távolságot vizsgáljuk. A
legproblémásabb helyzet mind a foglalkoztatási, mind pedig a szociális mutatók
terén Olaszországban és Romániában tapasztalható. E tagállamok esetében az
eredménytábla által vizsgált szempontok mindegyike tekintetében az eleve
problémás kiindulópontot negatív tendencia követte. Görögország, Spanyolország
és Portugália esetében a foglalkoztatási mutatók vagy javulást, vagy pedig
stabil helyzetet mutatnak, míg a szociális mutatók még mindig növekvő,
vagy eleve magas szegénységi rátát és egyenlőtlenséget jeleznek, valamint
a háztartások jövedelme reálértékének csökkenését mutatják. Ciprus és
Horvátország esetében az (ifjúsági) munkanélküliségi ráta bizonyos javulást
mutat, vagy pedig nem mutat további romlást, míg a NEET-ráta az eleve magas
szintről tovább nő. Az előbbi tagállamban a negatív
munkaerő-piaci fejlemények a szociális feltételek további romlását
okozták. Míg Litvániában tovább javult a munkaerő-piaci helyzet (két
egymást követő időszakban), a szociális mutatók arra utalnak, hogy a
szegénység és az egyenlőtlenség további növekedése a már eleve az uniós
átlag feletti szintről, aggodalomra ad okot. Végül van két tagállam,
amelyek eddig sikeresen megvédték társadalmukat a válság hatásaitól, de amelyek
esetében az eredménytáblában bizonyos aggodalomra okot adó jelek vannak:
Hollandiában az (ifjúsági) munkanélküliségi ráta, a NEET-ráta és a szegénységi
mutató növekedést mutat, míg Finnországban aggodalomra okot adó fejlemények
tapasztalhatók a munkanélküliségi és a NEET-ráta tekintetében. Szint || Változás || Foglalkoztatási mutatók || Szociális mutatók Munkanélküliségi ráta || Ifjúsági munkanélküliségi ráta || NEET-fiatalok || A háztartások rendelkezésére álló bruttó jövedelem || A szegénységi küszöb alatt élők aránya || Egyenlőtlenség L || L || Olaszország || Belgium, Olaszország, Románia || Horvátország, Olaszország, Ciprus, Magyarország, Románia || A legnagyobb csökkenés: Görögország, Spanyolország, Olaszország, Ciprus, Magyarország, Szlovénia || Görögország, Litvánia, Portugália, Románia || Görögország, Bulgária, Olaszország, Litvánia, Románia, Portugália - || Görögország, Horvátország, Ciprus || - || Bulgária, Görögország, Spanyolország || Olaszország || J || Spanyolország, Portugália, Szlovákia || Spanyolország, Görögország, Horvátország, Ciprus, Portugália, Szlovákia || - || Lettország || Lettország J || L || Luxemburg, Hollandia, Finnország || Hollandia, Ausztria || Belgium, Hollandia, Ausztria, Finnország || Dánia, Luxemburg, Ciprus, Málta, Hollandia, Szlovénia, Svédország || Ciprus, Németország, Magyarország, Málta, Szlovénia Táblázat: Összefoglaló a kulcsfontosságú
foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblájának megállapításairól[31] A
kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblája révén
azonosított kihívásokat meg kell vizsgálni az európai szemeszter,
közelebbről a Bizottság által az országspecifikus ajánlások tervezetének
alátámasztására szolgáló munkadokumentum kidolgozása céljából végzett munka,
valamint a Foglalkoztatási Bizottság és szociális védelemmel foglalkozó
bizottság keretében végzett multilaterális felügyelet keretében. A
foglalkoztatási teljesítményértékelésben és a szociális védelmi
teljesítményértékelésben található mutatók mindegyike felhasználásra kerül,
hogy kiegészítsék az országspecifikus elemzést. 3.2.
Az eredménytábla megállapításai mutatókra lebontva 3.2.1.
Munkanélküliségi ráta – változás és szint Az
Európai Unióban általánosságban megállt a munkanélküliségi ráta drámai
mértékű növekedése, amelyről az eredménytábla előző kiadása
még beszámolt. E ráta az EU-28-ban 0,5 százalékponttal csökkent, ami a
munkaerőpiac csekély mértékű javulását jelzi. A javulás az
euróövezetben marginálisabb volt (0,3 százalékpontos csökkenés). Az országok
között a válság idején kialakult eltérések azonban továbbra is nagyok, és nem
mutatják a javulás jelét. A legjobban és a legrosszabbul teljesítők
közötti eltérés továbbra is több mint 20 százalékpontos. A nők
munkanélküliségi rátája magasabb, mint a férfiaké (0,2 százalékponttal az
EU-28-ban és 0,4 százalékponttal az euróövezetben 2014 első felében). I. ábra: Munkanélküliségi ráták – 2014 első félévében,
valamint a 2012, illetve 2013 első féléve közötti és a 2013, illetve 2014
első féléve közötti változás országonként (korcsoport: 15–74 év)
Forrás: Eurostat
(munkaerő-felmérés), a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai;
szintenként osztályozva 2014 első felében Az
eredménytábla adatai alapján hat tagállam (Görögország, Spanyolország,
Horvátország, Ciprus, Portugália, Szlovákia, Olaszország) munkanélküliségi
rátája még mindig riasztóan magas (az uniós átlaghoz viszonyítva). Míg ezen
államok közül háromban (Spanyolországban, Portugáliában, Szlovákiában) bizonyos
pozitív változások tapasztalhatók, az olaszországi helyzet egyre nagyobb
aggodalomra ad okot, mivel a munkanélküliségi ráta tovább romlott (egy éves
időszakban 0,5 százalékponttal növekedett). A dél-európai országokon kívül
új országcsoport jelent meg, amelyben nő a munkanélküliség. Luxemburgban,
Hollandiában és Finnországban továbbra is meglehetősen alacsony a
munkanélküliség szintje, az eredménytábla azonban bizonyos problémás
fejleményeket jelez ezen országok munkanélküliségi rátája tekintetében, amelyek
a válság során eddig sikeresen megvédték munkaerejüket. Az eredménytábla
első kiadásával való összehasonlítás azt jelzi, hogy ez nem új jelenség,
és ezek a fejlemények olyan hosszú távú tendenciákká alakulhatnak, amelyekre
figyelmet kell fordítani. Ami a munkanélküliség nemek közötti megoszlását
illeti, Dél-Európa országaiban (Spanyolországban, Görögországban,
Olaszországban) a nők munkanélküliségi rátája magasabb, mint a férfiaké;
fordított a helyzet Svédországban, Finnországban, Írországban és a balti
államokban. 3.2.2.
Az ifjúsági munkanélküliségi ráta és a NEET-ráta A
jelenlegi időszakban bizonyos pozitív fejlemények tapasztalhatók az
ifjúsági munkanélküliségi ráta tekintetében, az átlagok csökkentek mind az Unió
szintjén (1,2 százalékpontos csökkenés), mind pedig az euróövezetben (0,5 százalékponttal).
Míg a legrosszabbul teljesítő országokban javult a helyzet, a tagállamok
teljesítményében tapasztalható eltérések továbbra is nagyok. A NEET-ráta
tekintetében az EU és az euróövezet átlagai csak kis mértékben csökkentek, így
a NEET-ráta az Európai Unióban a válság ideje alatt felhalmozódott magas
szinten maradt (különösen a dél-európai országokban). IIa. ábra: Ifjúsági munkanélküliségi ráták – 2014 első
félévében, valamint a 2012, illetve 2013 első féléve közötti és a 2013,
illetve 2014 első féléve közötti változás országonként (korcsoport: 15-24
év)
Forrás: Eurostat (munkaerő-felmérés), a Foglalkoztatási
Főigazgatóság számításai; szintenként osztályozva 2014 első felében IIb. ábra: NEET-ráták – 2013-as szint, valamint a 2011, illetve
2012 közötti és a 2012, illetve 2013 közötti változás (korcsoport: 15–24 év)
Forrás: Eurostat
(munkaerő-felmérés), a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai;
szintenként osztályozva 2014 első felében; Megjegyzés: Franciaországban
2013-ban törés volt az idősorban, ezért nem áll rendelkezésre adat a
változásról. A
fiatalok munkaerő-piaci helyzete sok tagállamban továbbra is drámai; a
munkanélküliségi ráta nem kevesebb mint hét országban (Görögországban,
Spanyolországban, Horvátországban, Olaszországban, Cipruson, Szlovákiában) 9
százalékponttal az uniós átlag felett marad. Pozitívumnak tekinthető, hogy
ezek az országok javítani tudták a fiatalok helyzetét, kivéve különösen
Olaszországot, ahol a ráta tovább emelkedett (4,1 százalékponttal).
Ezenfelül Belgiumban és Romániában viszonylag magas induló szintről tovább
nőtt a fiatalok munkanélküliségi rátája. A munkanélküliségi ráta változásainak
elemzéséhez hasonlóan e mutató esetében is van egy olyan országcsoport
(Hollandia, Ausztria, Finnország), amelynél viszonylag jó kiindulópontról
romlás jelei tapasztalhatók. Noha
az ifjúsági munkanélküliségi ráta szintje nem csökkent jelentősen minden
területen, a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő
fiatalok (NEET-fiatalok) aránya a tagállamok közel felében jelentősen
emelkedett. Horvátországban, Olaszországban, Cipruson, Magyarországon és
Romániában a NEET-ráta egy már eleve magas szintről
0,4–2,7 százalékpont közötti mértékben emelkedett. Ez esetben is
Olaszországban a legdrámaibb a NEET-fiatalok helyzete, mivel ebben az országban
emelkedett a harmadik legnagyobb mértékben az eleve a legmagasabbak közé tartozó
NEET-ráta. Pozitívumnak tekinthető, hogy Görögországban megállt a negatív
tendencia (legalábbis e jelentési időszakban): noha a NEET-ráta még mindig
magas, nem nőtt tovább. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb mutatókhoz
hasonlóan az euróövezet számos tagállama (Belgium, Hollandia, Ausztria,
Finnország) munkaerőpiacának hanyatlását tapasztalja, a NEET-rátának – az
uniós átlag alatti szintről – az utóbbi időben tapasztalható
növekedése mellett. A fiatal nők NEET-rátája Csehországban, Horvátországban,
Cipruson, Litvániában és Magyarországon a legdrámaibb, míg a férfiak
NEET-rátája Görögországban, Horvátországban, Cipruson és Finnországban magas. 3.2.3. A háztartások rendelkezésre
álló bruttó jövedelmének változása reálértékben 2011-et
követően a háztartások jövedelme reálértékben stagnált, vagy nagymértékben
csökkent azokban az országokban, amelyeket leginkább érintett a gazdasági
feltételek további romlása. A háztartások jövedelmére főként az hatott
rosszul, hogy csökkenni kezdtek a munkaerő-piaci jövedelmek, és
idővel meggyengült a szociális ellátások hatása. Ezenkívül egyes
tagállamok költségvetési megszorításai kihatottak a foglalkoztatottságra, az
adórendszerek és a juttatási rendszerek módosulása, valamint a közszféra
munkabéreinek lefaragása következtében pedig jelentősen visszaesett a
háztartások reáljövedelmének szintje. Ez vélhetően tovább mélyítette az
euróövezeten belüli egyenlőtlenségeket. III. ábra: A háztartások rendelkezésre
álló bruttó jövedelmének változása reálértékben növekedés 2012-ben és 2011-ben
Forrás: Eurostat, nemzeti számlák, a Foglalkoztatási
Főigazgatóság számításai; 2012-es összes növekedés szerint osztályozva A
háztartások rendelkezésre álló bruttó jövedelmének reálértékben mért alakulása
egyszerre mutat nagy szórást és növekvő széttartást a tagállamok körében.
A 2012. évi adatok tanúsága szerint nem kevesebb mint 16 tagállamban mutatott
jelentősen negatív tendenciát a háztartások rendelkezésre álló bruttó
jövedelme: Görögországban az előző évihez képest 10 %-kal
csökkent, Cipruson pedig 9 %-kal. Görögországban, Spanyolországban és
Olaszországban a hanyatlás az előző jelentési időszakban már
tapasztalt romlást követett. Másrészről az alábbi országokban a bérek
2011-ig tartó növekedését 2012-ben bizonyos mértékű negatív tendencia
követte: Ciprus, Magyarország, Szlovénia, Észtország és Bulgária. 3.2.4.
A szegénységi küszöb alatt élők aránya a munkaképes korú népességen belül
– változás és szint Sok országban emelkedik a
szegénységi küszöb alatt élők aránya a munkaképes korú népességen belül
(lásd a IV. ábrát): Sok országban már eleve nagyarányú volt az elszegényedés
kockázata, és ezt gyakran súlyosbította a szegénységi küszöb szintjének az
adott időszakban való csökkenése. IV. ábra: A szegénységi küszöb alatt élők aránya a munkaképes
korú népességen belül – 2013-as szint, valamint a 2011, illetve 2012 közötti és
a 2012, illetve 2013 közötti változás (korcsoport: 18-64 év)
Forrás: Eurostat, EU-SILC, a
Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai; a 2012-es jövedelmi évre. Megjegyzés:
Spanyolországban 2013-ban törés volt az idősorban, ezért nem áll
rendelkezésre adat a változásról. Ausztriában és az Egyesült Királyságban
2012-ben törés volt az idősorban, ezért nem áll rendelkezésre adat a
2011–2012 közötti változásról, valamint 2012-ben Írországban (nem áll
rendelkezésre adat a 2011–2012 közötti és a 2010–2011 közötti változásról). Ahol
a szegénységi küszöb alatt élők aránya a munkaképes korú népességen belül
2012 és 2013 között Görögországban, Cipruson, Litvániában, Luxemburgban,
Máltán, Portugáliában és Romániában növekedett a legnagyobb mértékben, míg 2011
és 2012 között a növekedés Görögországban, Portugáliában, Horvátországban és
Spanyolországban volt a legnagyobb. Ezen országok többségében a tartósan
negatív vagy a nullához közeli GDP-növekedés, a tartós munkanélküliség
növekedése és a szociális transzferek hatásának az idők során
bekövetkezett gyengülése felveti az elszegényedés kockázatát. 3.2.5. Egyenlőtlenségek
(S80/S20 arány[32])
– változás és szint A
jövedelmi egyenlőtlenség nő a tagállamok között és a tagállamokon
belül, különösen azokban a tagállamokban, amelyekben a munkanélküliség
legnagyobb mértékű növekedése tapasztalható (lásd az V. ábrát). Az
egyenlőtlenségek kialakulását fokozta, hogy a válság számos tagállamban
felerősítette a bérek polarizálódásának és a munkaerőpiac
szegmentálódásának hosszú távú tendenciáját, ugyanakkor gyengült az
adórendszerek és juttatási rendszerek újraelosztó jellege. Az
egyenlőtlenségek számottevő növekedése összefüggésbe hozható a
nagyarányú (és leginkább a munkaerőpiac alsó szegmensében növekvő)
munkanélküliséggel. Esetenként a költségvetési konszolidáció is közrejátszik[33].
V. ábra: Az egyenlőtlenség (S80/S20 arány) 2013. évi (*2012.
évi) szintje, valamint a 2011, illetve 2012 közötti és a 2012, illetve 2013 közötti
változás
Forrás: Eurostat, EU-SILC, a Foglalkoztatási Főigazgatóság
számításai; Megjegyzés: Spanyolországban 2013-ban törés volt az idősorban,
ezért nem áll rendelkezésre adat a változásról. Ausztriában és az Egyesült
Királyságban 2012-ben törés volt az idősorban, ezért nem áll rendelkezésre
adat a 2011–2012 közötti változásról, Írország esetében pedig a 2012. évi adat (a
2011–2012 közötti és a 2010–2011 közötti változás áll rendelkezésre). Az
egyenlőtlenség (S80/S20 arány) tekintetében nagy a szórás és egyre nagyobb
a széttartás a tagállamok körében. A 2012-es jövedelmi évre vonatkozó
legfrissebb adatok szerint (amelyek számos tagállam esetében rendelkezésre
állnak) az (S80/S20 mutatóval mért) jövedelmi egyenlőtlenségek 2012 és
2013 között 0,5-del vagy nagyobb mértékben növekedtek Litvániában és
Bulgáriában, valamint érzékelhető növekedést mutatnak Olaszországban,
Romániában, Portugáliában, Cipruson, Németországban, Magyarországon, Máltán és
Szlovéniában. A jövedelmi egyenlőtlenségek 2013-ban továbbra is különösen
magasak voltak Bulgáriában, Görögországban, Spanyolországban, Litvániában,
Lettországban, Portugáliában és Romániában, ahol a legfelső 20 %
jövedelmi hányada legalább hatszorosa volt a legalsó 20 % jövedelmi
hányadának. [1] A Tanács 2010. október 21-i 2010/707/EU
határozata a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról
(HL L 308., 2010.11.24., 46. o.). [2] Ugyanez igaz a harmadik országok
állampolgáraira és a fogyatékos személyekre. A harmadik országok
állampolgárainak munkanélküliségi rátája 2013-ban 21,7 % volt (2008-ban
14,3 %), míg a munkanélküli fogyatékos személyek aránya csaknem duplája a
nem fogyatékos munkanélküliek arányának. [3] Az elemzés további részleteit lásd a Foglalkoztatási
Főigazgatóság „Key Features” (Kulcspontok) című (a
közeljövőben megjelenő) dokumentumában. [4] Lásd: bizottsági szolgálati
munkadokumentum: Az információs és kommunikációs technológiákban rejlő
foglalkoztatási lehetőségek kiaknázása, SWD(2012) 96 final,
2012.4.18., bizottsági szolgálati munkadokumentum: Akcióterv az uniós
egészségügyi munkaerőre vonatkozóan, SWD(2012) 93, 2012.4.18.,
valamint bizottsági szolgálati munkadokumentum: A zöld gazdaság növekedésében
rejlő foglalkoztatási lehetőségek kiaknázása, SWD(2012) 92
final, 2012.4.18. [5] Lásd még: A Bizottság közleménye: „Zöld
foglalkoztatás” kezdeményezés: a zöld gazdaság munkahely-teremtési
potenciáljának kiaknázása (COM(2014) 446, 2014.7.2.). [6] Például a kényszerből vállalt
részmunkaidős foglalkoztatás az EU-28-ban (az összes részmunkaidős foglalkoztatás
százalékos arányában) 2013-ban 29,6 % volt, szemben a 2008-as alacsonyabb,
25,3 %-os aránnyal. [7] A Beveridge-görbe (vagy UV-görbe) a
munkanélküliségi és az állásbetöltetlenségi hányad közötti összefüggést mutatja
(azaz a betöltetlen álláshelyek számát a munkaerőhöz viszonyítva). A görbe
csökkenő, hiszen a nagyobb munkanélküliségi ráta általában kevesebb
betöltetlen állással jár együtt. Ha a görbe idővel jobbra tolódik, az azt
jelenti, hogy egy adott álláshelymennyiséghez egyre nagyobb szintű munkanélküliség
tartozik, ami a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolásának
romlására utal. [8] „Az európai munkaerőpiac
alakulása 2013-ban”, Európai Bizottság. [9] Az elemzés további részleteit lásd a
Foglalkoztatási Főigazgatóság „Key Features” (Kulcspontok)
című dokumentumában. [10] Ld.
például: „Future Skills Supply and Demand in Europe” (A készségek jövőbeli
kereslete és kínálata Európában), Cedefop. [11] 2013 októberében az OECD és a Bizottság
közzétette a felnőttek szakismereteire vonatkozó új felmérés eredményeit
(„Survey on Adult Skills (PIAAC)”, Európai Bizottság, OECD). [12] Lásd pl. „Is Aggregate Demand Wage-Led
or Profit-Led? National and Global Effects” (Az aggregát kereslet bér- vagy
profitvezérelt? Nemzeti és globális hatások), International Labour Office
(Nemzetközi Munkaügyi Hivatal), Conditions of Work and Employment Series
(„Munkaügyi és foglalkoztatási feltételek” sorozat) 40. sz., Genf, 2012. [13] Lásd: „Quarterly Report on the Euro Area”
(Negyedéves jelentés az euróövezetről), Európai Bizottság, 12. kötet,
2013/3. szám. [14] Lásd
pl. Eurofound (2013), „Tackling Undeclared Work in 27 European Union Member
States and Norway: Approaches and Measures Since 2008” (A be nem jelentett
munkavégzés elleni küzdelem 27 uniós tagállamban és Norvégiában: megközelítések
és intézkedések 2008 óta), Eurofound, Dublin; Hazans, M. (2011), „Informal
Workers Across Europe” (Nem hivatalos munkavállalók Európában), 5912. számú
tanulmány, Világbank, Washington DC. [15] A jövedelmi ötödök aránya (másképpen az
S20/S80 arány) a jövedelemeloszlás egyenlőtlenségeinek mutatója.
Kiszámítása a népesség legmagasabb jövedelmű 20 %-a (a felső
kvintilis) által keresett teljes jövedelem és a népesség legalacsonyabb
jövedelmű 20 %-a (az alsó kvintilis) által keresett teljes jövedelem
arányaként történik. Valamennyi jövedelmet rendelkezésre álló ekvivalens
jövedelemként vesznek számításba. [16] Részletek a foglalkoztatásról és a szociális
helyzetről szóló uniós negyedéves áttekintésben (2014. június). [17] A foglalkoztatásról és a szociális helyzetről
szóló uniós negyedéves áttekintés (2014. március) szociális kiadási trendekkel
foglalkozó melléklete (2014). [18] Ld. a
foglalkoztatásról és a szociális helyzetről szóló uniós negyedéves
áttekintést (2013. március). Az elemzések azt mutatják, hogy a szociális
kiadások 2011 óta megfigyelhető csökkenése az elmúlt három évtized hasonló
recessziós epizódjaihoz képest jelentősebb mértékű. [19] Ez a szakasz áttekinti az
előző közös foglalkoztatási jelentésben bemutatott helyzet
változásait. Terjedelmi korlátok miatt azonban nem kimerítő, és nem célja
minden egyes reformról és szakpolitikai intézkedésről beszámolni. A
jelentés általában nem foglalkozik azokkal az intézkedésekkel, amelyeket még
csak bejelentettek, de nem terjesztetek törvényjavaslatként az illetékes törvényhozó
testület elé, illetve nem kezdtek el egyeztetni a szociális partnerekkel. [20] A Tanács 2012. október 21-i
2010/707/EU határozata a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó
iránymutatásokról. [21] Részletes elemzéssel a Bizottság által a nők és
a férfiak közötti egyenlőség területén elért eredményekről
összeállított éves jelentés szolgál. [22] A legutóbbi rendelkezésre álló, 2014 tavaszán
közzétett adatok szerint. [23] A 8. és a 9. számú iránymutatás
végrehajtásáról bővebb információkat a 2014. évi oktatási és szakképzési
jelentés tartalmaz. [24] COM(2013) 690, 2013.10.2. Lásd különösen a
6–7. oldalt: „A Bizottság a foglalkoztatási és szociális fejlemények nyomon
követése érdekében javasolja a fő mutatók eredménytáblájának létrehozását
és a közös foglalkoztatási jelentés tervezetében való alkalmazását. Az
eredménytábla elemzőeszközként lehetővé tenné a legfőbb
foglalkoztatási és szociális problémák hatékony és korai felismerését,
különösen azokban az esetekben, ahol a nemzeti határokon átnyúló hatások kockázata
is fennáll. (...) Az eredménytábla a közös foglalkoztatási jelentés tervezetébe
lenne beépítve annak érdekében, hogy pontosabb alapot biztosítson a
foglalkoztatási és szociális politikák többoldalú felügyeletéhez,
elősegítve azon fejlemények felismerését, amelyek határozottabb
foglalkoztatás- és szociálpolitikai választ tesznek szükségessé. (...) Az
eredménytábla foglalkoztatási és szociális mutatóinak célja az egyes tagállamok
esetében tapasztalható legfőbb jelenségek kifejezése, valamint a legsúlyosabb
problémák és fejlemények korai azonosítása, mielőtt az adott tagállam
túlzott eltérést mutatna saját korábbi, illetve az EU többi tagállamának
teljesítményétől.” [25] COM(2013) 801 final, 2013.11.13. [26] Az Európai Tanács következtetései, 2013.
december 19–20., 39. bekezdés. [27] 7476/14, Brüsszel, 2014. március 12. [28] Az Európai Tanács következtetései, 2013.
december 19–20., „38. Az Európai Tanács ismételten felhívja a figyelmet az
európai szemeszteren belül a foglalkoztatási és társadalmi folyamatok fontosságára.
A Tanács által végzett munka alapján az Európai Tanács nyomatékosítja a közös
foglalkoztatási jelentésben ismertetett fő foglalkoztatási és szociális
mutatók eredménytáblája használatának jelentőségét.” [29] A szociális védelemmel foglalkozó bizottság
és a Foglalkoztatási Bizottság közös véleménye a kulcsfontosságú
foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblájáról az EPSCO Tanács júniusi
ülésére. Ezenfelül a szociális védelemmel foglalkozó bizottság
előterjesztette a „Kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók
eredménytábláját: gyakorlatba való átültetés – a szociális védelemmel
foglalkozó bizottság mutatókkal foglalkozó alcsoportjának jelentése” című
dokumentumot. [30] E három tényező elemzése a 2014-es
közös foglalkoztatási jelentést követi a Bizottság és a Tanács közötti
megállapodásnak megfelelően. A 2014-es közös foglalkoztatási jelentés
legfőbb megállapításai szerint: „A válság hatására az egyes tagállamok
foglalkoztatási és szociális helyzete közötti különbség is egyre nő,
különösen az euróövezetben, amint ebből a közös foglalkoztatási
jelentésből és a kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók új
eredménytáblájából is kiderül. Az eltérés az eredménytábla mind az öt
kulcsfontosságú mutatójának alakulásából kiviláglik.” 7476/14, Brüsszel, 2014.
március 12., 3. o. Ezenfelül a 2014-es közös foglalkoztatási jelentésben
meghatározottak szerint az eredménytábla valamennyi uniós tagállamra kiterjed,
az összehasonlítások alapja pedig az uniós átlag. Egyes esetekben az euróövezet
átlagától való statisztikai eltérésnek is jelentősége lehet. 7476/14,
Brüsszel, 2014. március 12., 49. o. [31] A tábla áttekintést nyújt azon
tagállamok foglalkoztatási és szociális fejleményeiről, amelyek esetében a
kulcsfontosságú mutatók szintjei vagy tendenciái problémásnak tekinthetők. [32] A népesség legmagasabb jövedelmű
20 %-a és legalacsonyabb jövedelmű 20 %-a jövedelmének
hányadosa. [33] Lásd az
EUROMOD 2/13. sz. munkadokumentumát. I. melléklet – A kulcsfontosságú
foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblája, valamint viszonyítási
alapként az uniós és euróövezetbeli átlagértékek* * Minden mutató esetében (kivéve a háztartások
rendelkezésre álló jövedelmének reálértékben mért növekedése, monetáris
értékben kifejezve) a három oszlop az alábbiakra vonatkozik: i. évenkénti
változás abszolút értékben; ii. az EU vagy az
euróövezet átlagától való eltérés ugyanabban az évben, iii. az adott országban
megfigyelhető évenkénti változás az uniós vagy az euróövezetbeli szintek
évenkénti változásához viszonyítva (a mutató jelzi, hogy az ország helyzete gyorsabban
romlik/javul-e, mint az uniós ill. euróövezeti átlag, és tükrözi a
társadalmi-gazdasági konvergencia/divergencia dinamikáját). Az S1 érték az
első félévet jelenti, és negyedéves
adatokon alapul. Forrás: Eurostat, EU munkaerő-felmérés, nemzeti számlák
és a jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó közösségi statisztika
(a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának
számításai). Nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő:
változás 2011–2012 között Franciaországban (idősortörés 2013-ban);
Szegénységi küszöb alatt élők aránya és S80S20: 2012. helyett 2013.
(változás 2011–2012 között) Írország esetében, változás 2011–2012 között
Spanyolország esetében (idősortörés 2013-ban).”
2. melléklet – A kulcsfontosságú
foglalkoztatási kihívások és a kiemelkedően jó munkaerő-piaci
eredmények áttekintése a foglalkoztatási teljesítményértékelés alapján
(C=kihívás; G=jó munkaerő-piaci eredmény) – elfogadva: 2014. június[1] 3. melléklet – Összefoglaló áttekintés a szociális
védelmi teljesítményértékelés szerinti „figyelemmel kísérendő szociális
trendekről” és azokról a tagállamokról, amelyekben statisztikailag
jelentős romlás vagy javulás történt a 2011–2012 közötti időszakban – elfogadva: 2014. február 19. Forrás:
Szociális Európa: több úton egy cél felé. A szociális védelemmel foglalkozó
bizottság éves jelentése Európai Unió szociális helyzetéről, 2013 Megjegyzés:
A 2011–2012 között figyelemmel kísérendő szociális trendek, amelyeket a
szociális védelemmel foglalkozó bizottság fogadott el 2014. február 19-én, az
akkor elérhető adatok alapján, a tagállamok több mint harmadában romló
tendenciát jeleznek, és az alábbi táblázatban piros háttérrel vannak kiemelve
(Forrás: Szociális Európa: több úton egy cél felé. A szociális védelemmel
foglalkozó bizottság éves jelentése az Európai Unió szociális helyzetéről,
2013) [1] http://register.consilium.europa.eu/doc/srv?l=EN&f=ST%2010763%202014%20INIT