26.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 424/39

Előadó:

Ulla SIRKEINEN

1.1

Az EGSZB megállapítja, hogy

1.2

Az EGSZB támogatja

1.3

Az EGSZB javasolja:

2.1

Sok minden változott azóta, hogy a 2008. márciusi Európai Tanács határozott a 2020-ra elérendő 20-20-20-as éghajlat- és energiapolitikai célkitűzésekről. Először is beköszöntött a háború óta legsúlyosabb gazdasági válság, amelyből Európa csak nemrégiben kezdett kilábalni, és a fellendülés jelei továbbra is gyengék. Másodszor, más fontos szereplők nem követték az EU-t az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére vonatkozó célok és intézkedések meghatározásában. Harmadszor, az egyesült államokbeli palagáz-forradalom módosította az energetikai színteret, legalábbis az USA gázágazat által érintett szektoraiban, és ezzel megváltoztatta a verseny egyensúlyi helyzetét. Negyedszer, a kiskereskedelmi energiaárak az elmúlt néhány év során gyorsan emelkedtek az EU nagy részében, ami veszélyt jelent az ipari versenyképesség és a kiszolgáltatott fogyasztók számára. Ötödször, a közelmúltbeli ukrajnai fejlemények drámai mértékben rámutattak annak jelentőségére is, hogy az EU csökkentse az orosz fosszilis energiaforrásoktól való függését. Hatodszor, a megújuló energiák terén egy forradalminak mondható technológiai fejlődés is lezajlott, amelynek köszönhetően az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelés egyre költséghatékonyabb. Ezzel összefüggésben az EGSZB ajánlja, hogy az Európai Bizottság szélesebb körben terjessze elemzését, mely szerint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés költsége nem különbözik jelentős mértékben az áttérés nélkül is felmerülő költségektől, amelyek az elöregedő energiarendszer szükséges megújításából, a fosszilis tüzelőanyagok árának emelkedéséből, valamint a jelenlegi éghajlat-változási és energiapolitika fenntartásából adódnak. Mindazonáltal a költségek a várakozások szerint a 2030-ig tartó időszakban körülbelül a GDP 14 %-ára fognak emelkedni, szemben a 2010-es, 12,8 %-os aránnyal. Jelentős változás lesz azonban a kiadások terén, hogy a tüzelőanyagok helyett az innovatív, magas hozzáadott értékkel rendelkező berendezések kapnak hangsúlyt, amelyek ösztönzik az innovatív termékekbe és szolgáltatásokba való beruházásokat, elősegítik a munkahelyteremtést és a növekedést, valamint javítják az Unió kereskedelmi mérlegét. Hetedszer, néhány tagállamban érdekes kezdeményezések indultak, melyek keretében a civil társadalom közvetlen bevonásával megújuló energiaforrásokra építve, decentralizált módon termelik az energiát. Ezek a kezdeményezések nyilvánvalóvá tették, hogy a polgároknak, a helyi önkormányzatoknak és a régióknak az energiatermelésbe való aktív és közvetlen bevonásával új regionális értékteremtési lehetőségek tárhatók fel, ami egyértelműen növeli az új éghajlat- és energiapolitika társadalmi elfogadottságát. Nyolcadszor pedig, egyre nyilvánvalóbb, hogy a megújuló energiákkal kapcsolatos technológiai vezető szerepben jelentős gazdasági potenciál rejlik a jövőre nézve, és hogy a regionális fejlesztést össze lehet kötni az energiapolitikával.

2.2

A 2020-ra kitűzött célok terén jelentős előrelépések történtek. 2012-ben az 1990-es szinthez képest 18 %-kal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása, és az eddig meghozott intézkedések alapján a csökkenés várhatóan tovább folytatódik, hogy 2020-ra elérje a 24 %-ot, 2030-ra pedig a 32 %-ot. A megújuló energiaforrások aránya a végső energiafelhasználásban 13 % volt 2012-ben. Az Európai Bizottság jelenleg arra számít, hogy ez az arány 2020-ig 21 %-ra, 2030-ig pedig 24 %-ra növekszik. Az EU gazdaságának energiaintenzitása 1995 és 2011 között 24 %-kal csökkent, ám úgy tűnik, hogy az energiahatékonyság terén kitűzött 20 %-os indikatív energiafejlesztési célt nem sikerül elérni. Ezek az adatok részben az elhúzódó gazdasági visszaesésnek, a kibocsátásáthelyezésnek és a jobb energiahatékonyságnak tudhatók be.

2.3

Az előttünk álló kihívások azonban továbbra is jelentősek, és sürgős fellépést követelnek meg. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) a közelmúltban közzétette ötödik értékelő jelentését, amely szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása világszinten az érvényben lévő csökkentési politikák ellenére eddig soha nem látott szintre emelkedett. Az IPCC szerint csupán alapvető intézményi és technológiai váltás és jelentős beruházások révén válhat egyáltalán esélyessé, hogy a globális felmelegedés ne haladja meg a 2 Celsius-fokos határt.

2.4

2008-ban az Európai Tanács 2050-re 80–95 %-os üvegházhatásúgáz-csökkentési célt határozott meg, összhangban azzal a nemzetközi kötelezettségvállalással, hogy a globális felmelegedés ne haladja meg a 2 Celsius-fokot. Az Európai Bizottság ennek megfelelő, 2050-ig szóló éghajlat- és energiapolitikai menetrendeket tett közzé.

2.5

Az EGSZB aktívan támogatja és szorosan nyomon követi az EU éghajlat- és energiapolitikájával kapcsolatos határozatokat és a politikák végrehajtását. Számos vélemény született ehhez kapcsolódó témákban felkérésre vagy az EGSZB saját kezdeményezése alapján, például a nemzetközi éghajlat-változási tárgyalásokról (1), az Európai Energiaközösségről (2), az energiaárakról (3) és az energiaszegénységről (4), illetve legutóbb az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságot szolgáló piaci alapú eszközökről (5).

2.6

Ez a vélemény alapoz a korábbi véleményekre, és kiegészíti azokat. A többi EGSZB-véleményhez hasonlatosan kompromisszumot jelent különböző, eltérő nézőpontok között. Tárgya kizárólag az „Éghajlat- és energiapolitikai keret a 2020–2030-as időszakra” című közlemény (6). A csomag többi részéről – a kibocsátáskereskedelmi rendszer reformjáról (7), az energiaárakról szóló közleményről (8), a palagázzal kapcsolatos ajánlásokról (9) és az ipar „reneszánszáért” kiadott közleményről (10) – az EGSZB külön véleményeket bocsát ki.

3.1

A 2050-ig szóló éghajlat- és energiapolitikai menetrendek, egy nyilvános konzultációról szóló zöld könyv és egy hatásvizsgálat alapján az Európai Bizottság a 2.8. pontban említett, 2030-ig szóló éghajlat- és energiapolitikai keretről szóló közleményhez kapcsolódva javaslatcsomagot tett közzé.

3.2

Az Európai Bizottság az üvegházhatású gázok kibocsátása terén az 1990-es szint 40 %-ának megfelelő csökkentési célt javasol. A kibocsátáskereskedelmi rendszerbe tartozó ágazatoknak 43 %-os csökkentést kellene elérniük a 2005-ös szinthez képest, a kibocsátáskereskedelmi rendszeren kívüli szektoroknak pedig 30 %-osat. A legnagyobb megengedett kibocsátásokra vonatkozó plafon éves szorzóját a jelenlegi 1,74 %-ról 2,2 %-ra kell növelni 2020 után. A kibocsátáskereskedelmi rendszeren kívüli ágazatok célját a tagállamok között jórészt a jelenleg alkalmazott módszer szerint kell megosztani.

3.3

Az Európai Bizottság az EU végső energiafelhasználásán belül legalább 27 %-os megújulóenergia-arányt javasol célként, ami az EU szintjén kötelező lenne, azonban nem kerülne felosztásra a tagállamok között, következésképpen nem világos, hogy kit lehet felelőssé tenni a célérték be nem tartása esetén. A villamosenergia-ágazatban a megújuló energia aránya 2030-ig a jelenlegi 21 %-os szintről 45 %-ra nőne.

3.4

Az energiahatékonyság kapcsán semmiféle javaslat nem kerül előterjesztésre. Az energiahatékonysági irányelv végrehajtásának értékelésére 2014 közepén kerül sor, és ennek alapján fontolnak majd meg további ajánlásokat.

3.5

Az Európai Bizottság javasolja a kibocsátáskereskedelmi rendszer megreformálását  (11) egy piaci stabilitási tartalék létrehozásával, és erről már elő is terjesztett egy rendelettervezetet.

3.6

Érinti az integrált piacokon való verseny témáját és az energiaellátás biztonságának előmozdítását is. Az energiaárakról az Európai Bizottság külön közleményt (12) tett közzé.

3.7

Újfajta irányítási rendszert is javasol a nemzeti terveken alapulva.

3.8

Ezenkívül a mutatók szélesebb körének használatát ajánlja az eredmények jobb felmérése érdekében.

3.9

Érint továbbá főbb kiegészítő politikákat is, mint amilyen a mezőgazdaság és földhasználat, a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás, valamint az innováció és pénzügyek területe.

3.10

Végezetül az Európai Bizottság röviden áttekinti a az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatos nemzetközi összefüggéseket.

4.1

Az EGSZB üdvözli a közleményt, mivel az arra törekszik, hogy továbbra is kiszámíthatóan alakítsa az éghajlat- és energiapolitika céljait. A stabil és kiszámítható szabályozási keret, illetve különösen annak megfelelő végrehajtása a fejlemények megfelelő irányba fordításához szükséges hosszú távú döntések és nagyarányú beruházások előfeltétele.

4.2

A kiszámíthatóságnak fontos része az az üzenet, hogy az éghajlat- és energiapolitika 2020-ig érvényes keretének középponti elemei alapjaiban változatlanul fennmaradnak.

4.3

A közlemény azonban szintén figyelembe veszi a 2020-ra vonatkozó politika elfogadása óta végbement jelentős változásokat. A kiszámíthatóság igénye mellett a változó nemzetközi környezet által jelentett kihívások, a gazdasági fellendülés és a jobb versenyképesség szükségessége, valamint az emelkedő energiaárak elkerülhetetlenné teszik az aktuális politikák kiigazítását.

4.4

A globális felmelegedés hatalmas és hosszú távú veszélyt jelent bolygónk, a jövőbeli nemzedékek, de összességében a gazdaság számára is. Költségei már ma is igen magasak. Az EU-ban kifejtett erőfeszítéseknek arra kell irányulniuk, hogy 2050-re megvalósuljon a 80–95 %-os csökkenési cél az üvegházhatású gázok kibocsátása terén. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy 2030-ra 40 %-os célt tűzzenek ki, még ha ez ambiciózusnak tűnik is. A közleménnyel együtt kiadott hatásvizsgálat szerint 35 %-os csökkenés elegendő lenne ahhoz, hogy a 2050-re kitűzött cél tartható legyen.

4.5

Amikor 2008-ban kitűzték a 2020-ra elérendő célt, amelynek értelmében az 1990. évi kiindulási értékhez képest 20 %-kal kell csökkenteni a kibocsátást, a kibocsátási értékek már 10 %-kal a viszonyítási évben mért érték alatt voltak. Jelenleg úgy tűnik, hogy 2020-ig 24 %-os csökkenés érhető el, ami 14 %-os csökkenést jelent 11 év alatt. Egy évtized alatt további 16 %-os csökkenést kellene elérni, ami – tekintettel a technológiai fejlődésre, a megújuló energiák költségének csökkenésére és a fosszilis energiaforrások költségének emelkedésére – valószínűleg nagyobb nehézségek nélkül teljesíthető. 1990 óta azonban az erőfeszítéseket nagyban megkönnyítette a gazdasági visszaesés, a korábbi kommunista gazdaságok nagymértékű struktúraváltása és a kiotói mechanizmusok használata.

4.6

Ahhoz azonban, hogy ezt a célt úgy érjük el, hogy közben ne fejtsünk ki káros hatásokat a fenntarthatóság más – gazdasági és társadalmi – területeire, létfontosságú, hogy garantáljuk a legköltséghatékonyabb végrehajtási intézkedéseket. Ezért az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság nem állapít meg többé irányértékeket az üvegházhatásúgáz-csökkentés egyik legdrágább változata: a bioüzemanyag-ágazat tekintetében, ahogy azt az EGSZB már 2008-ban ajánlotta (13). Ennek kapcsán alaposan elemezni kell és széles körben meg kell vitatni azokat a rugalmassági mechanizmusokat, amelyek 2020 utáni kizárását az Európai Bizottság most javasolja; az elemzés során számításba kell venni a megfigyelt problémákat és a globális költséghatékonysági előnyöket, valamint a nemzetközi éghajlat-változási együttműködés fejleményeit.

4.7

A politikák a gazdaság különböző ágazatait eltérőképpen érintik majd. Emiatt az intézkedéseket körültekintően kell kialakítani és irányítani a káros következmények megszüntetése és a legkiszolgáltatottabb energiafogyasztók védelme érdekében. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra történő átállásnak méltányosnak kell lennie. Középponti szerep jut a képzésnek, a színvonalas munkahelyeknek és a munkavállalói részvételnek, de adott esetben a kompenzációs intézkedéseknek is.

4.8

Az EGSZB szintén támogatja az Európai Bizottság által a megújuló energiák arányára vonatkozóan javasolt közös, legalább 27 %-os célt. Miközben az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra vonatkozó 40 %-os cél – a COP 20/COP 21 keretében hamarosan induló tárgyalások tekintetében is – fontos éghajlat-politikai jelzésnek tekinthető, a megújuló energiák fejlesztése inkább egy a jelenleg túlságosan nagy importfüggőség csökkentését szolgáló energiapolitikai célt képvisel Azt a tényt, hogy nincsen minden egyes tagállam számára kötelező erejű egyéni cél, az EGSZB bírálóan szemléli. Teljességgel érthetetlen, hogyan szeretné az Európai Bizottság nemzeti célkitűzések nélkül elérni ezt a célértéket és felügyelni betartását, valamint adott esetben szankcionálni a vétségeket is.

4.9

A jobb energiahatékonyság a legígéretesebb módja az összes energiapolitikai – környezetvédelmi, gazdasági és az ellátásbiztonsággal kapcsolatos – cél költséghatékony elérésének. A lehetőség óriási, azonban drasztikus lépésekre van szükség. Az EGSZB arra számít, hogy az Európai Bizottság az év folyamán az általa készített elemzés alapján hatásos politikai intézkedéseket ismertet majd, tekintettel az ezen a területen megoldandó kérdések széles körére. Figyelembe kell venni a jelenlegi és a csupán a közelmúltban elfogadott jogszabályi keret tapasztalatait. Fontolóra kellene venni ágazati célok kitűzését, különösen az építőipari és a közlekedési szektorban rejlő hatalmas lehetőség kihasználása érdekében.

4.10

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság által javasolt új irányítási módszert, amelynek része a nemzeti tervek kidolgozását célzó többlépcsős folyamat. Az ilyen tervek kialakítása jó lehetőséget jelenthet arra, hogy az érdekcsoportokon kívül a szélesebb értelemben vett civil társadalmat is bevonják az energiapolitika kérdéseibe, és biztosítsák elkötelezettségét annak végrehajtása iránt. A javaslat legfontosabb eleme a szomszédos országokkal történő konzultáció előírása, amit kötelezővé kellene tenni minden olyan nemzeti szintű döntés meghozatala előtt, amely kiterjedt következményekkel járhat másokra is. Ez döntő lépés lehet egy valódi Európai Energiaközösség megvalósulása felé is. A különböző nemzeti erőforrások és megközelítések, és ezáltal eltérő energiaszerkezetek vegyítése költséghatékony regionális rendszereket és piacokat eredményezhet, ami hozzájárul a kiegyensúlyozáshoz, a kielégítő termeléshez és az ellátásbiztonsághoz. Az EGSZB ezért felkéri a tagállamokat, hogy fogadják el ezt a hatékony irányítási eljárást, és az Európai Bizottsággal és a civil társadalommal közösen határozzák meg annak végrehajtási módját. Ennek az új irányítási módszernek átláthatónak kell lennie, be kell vonnia a civil társadalmat és eközben minimálisra kell csökkentenie a tagállamokat sújtó adminisztratív többletterheket.

4.11

Amikor a tagállamok gyakorolják a saját energiaszerkezetük összetételéről való döntési jogukat, középponti célkitűzésnek tekintik a fenntarthatóságot és a diverzifikációt. A megújuló források használatának fokozása mindkét cél miatt továbbra is szükséges marad, és azokat más, alacsony kibocsátású források használata egészíti ki. Az uniós politikák nem korlátozhatják azokat a tagállamokat, amelyek atomenergiát kívánnak használni vagy ki kívánják aknázni saját energiaforrásaikat, köztük a nem hagyományos gázkészleteiket.

4.12

Meg kell erősíteni az azoknak az államoknak nyújtott támogatást, amelyek szövetségre léptek az európai szomszédsági politika keretében az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság megteremtése érdekében, meg kell könnyíteni számukra a megfelelő technológiákhoz való hozzáférést és támogatni kell az e tagállamokban található és e területre specializálódott kutatóközpontokat.

4.13

Az EU nem megbízható forrásból származó fosszilis energiától való igen erőteljes függésével kapcsolatos probléma a közelmúltban előtérbe került, és sürgős figyelmet követel. Határozott lépéseket kell tenni az energiaellátás diverzifikációja érdekében, a 4.10. pontban leírtak szerint, és ennek során különösen a tartósan rendelkezésre álló, lehetőség szerint kibocsátásmentes energiaforrások mellett kell síkraszállni. Ezenkívül valódi belső energiapiac és közös energiaügyi külpolitika kialakítására is törekedni kell az ellátási források diverzifikálása céljával.

4.14

Az EGSZB üdvözli azt a javaslatot, hogy mutatók szélesebb körét használják az eredmények pontosabb felmérése érdekében. A valódi belső energiapiac megvalósulása előtt álló legnagyobb akadályt továbbra is az elégtelen határokon átnyúló átviteli kapacitás jelenti. Az ezzel kapcsolatos eredmények nyomon követésének megfelelő módja az, ha figyelemmel kísérjük a régiók és országok közötti árkülönbségeket.

4.15

Ebben az irányban az Európai Bizottság egyik fontos szerepe az, hogy egyenlő feltételeket teremtsen azáltal, hogy kivezeti a káros támogatásokat és ellenőrzi az állami támogatási rendszereket (14). Ugyanez érvényes a kibocsátáskereskedelmi rendszeren belül biztosított támogatási intézkedésekre, amelyek célja, hogy kompenzálják a kibocsátásáthelyezés veszélyének kitett iparágakat éghajlatváltozással kapcsolatos közvetett költségeikért, például a magasabb villamosenergia-árakért. Ennek a kompenzációnak EU-szintű rendszernek kellene lennie a tagállamok közötti versenytorzulás elkerülése érdekében. Az EGSZB a kibocsátáskereskedelmi rendszer megreformálására vonatkozó javaslatról külön véleményt tesz közzé (15). Az Európai Bizottságnak nemzetközi szinten is szót kell emelnie az egyenlő versenyfeltételek mellett, ami azt jelenti, hogy ezt a kérdést meg kell vitatni a WTO-tárgyalások során, illetve a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről szóló megállapodásban is.

4.16

A nemzeti energiatervek egyik fontos eleme a kibocsátáskereskedelmi rendszeren kívüli ágazatokra vonatkozó politika. Különös jelentősége van a közlekedési és a fűtési szektornak. Mivel a bioüzemanyag-politikáról az EGSZB már több ízben véleményt nyilvánított, most ezekre a dokumentumaira hívja fel a figyelmet (16).

4.17

A mezőgazdaság és a földhasználat kiveszi a részét az éghajlatváltozás hatásainak csökkentéséből, az ezzel kapcsolatos politikák azonban további elemzést és megfontolást igényelnek. A mezőgazdaságból és az erdőgazdaságból származó fenntartható biomasszának szerep jut az energiaforrások diverzifikációjában. Ha a földhasználatra vonatkozó változtatásokat felvennék a kibocsátáskereskedelmi rendszer alá nem tartozó célok közé, akkor az erdők szénelnyelő hatásának nettó növekedését teljes mértékben be kellene számítani.

4.18

A közleményből hiányzik még az új zöld munkahelyek teremtése terén elért eredményekre vonatkozó információ is, ami pedig a 20-20-20-as döntéseknek fontos célja volt. Különféle tanulmányok mindeddig semleges, vagy csupán kismértékű pozitív hatást mutattak ki a foglalkoztatásra, a foglalkoztatási struktúrák azonban szélsőséges mértékben meg fognak változni.

4.19

A létező tevékenységek nagyarányú „kizöldítésére” valószínűleg sor került az EU-ban, amint azt például a termelő iparágak sokkal jobb energiahatékonysága is bizonyítja. Az energiaigényes iparágak mindeddig képesek voltak hatékonyságfokozással válaszolni az éghajlatváltozás állította kihívásra, azonban a lehetőségek nagyrészt kimerültek, ezért a jövőben még komolyabban kell venni a kibocsátásáthelyezés veszélyét.

4.20

Az energiaigényes iparágak számos ágazata Európában annak lehetősége nélkül versenyez nyílt globális piacokon, hogy egyoldalúan többletköltségeket számítson fel áraiban, ezért aztán kibocsátásáthelyezés veszélyének van kitéve. Sok esetben ezek az iparágak világszinten a legmagasabb energia- és szén-dioxid-hatékonyságúak. Ilyen körülmények között a kibocsátásáthelyezés akár a világszintű kibocsátások növekedéséhez is vezethet. Az uniós politikáknak ezért nem szabad magasabb – közvetlen vagy közvetett – energiaköltségeket eredményezniük az ilyen ágazatok számára, vagy pedig egyértelmű rendelkezéseket kell tartalmazniuk a költségnövekmények ellensúlyozására. A kibocsátásáthelyezés megelőzését célzó intézkedéseknek biztosítaniuk kell a kibocsátási egységek teljesen szabad elosztását technológiailag megvalósítható célszámok alapján mindaddig, amíg az új technológiák bizonyítottan gazdaságilag stabil módon nem képesek jelentős kibocsátáscsökkentést elérni.

4.21

A végső valódi megoldás az éghajlat- és energiapolitikai kihívásokra az innováció. Az EU-nak, a tagállamoknak, valamint más pénzügyi szereplőknek határozottan lépniük kell, hogy kihasználják az ebben rejlő lehetőséget azáltal, hogy mind az új technológiák elterjesztését, mind pedig a kockázatosabb, forradalmi innovációs kísérleteket támogatják. Számos szektorban nem lehet elérni a hosszú távú célokat valódi technológiai ugrás nélkül. Az ilyen innovációkhoz versenyképes iparra van szükség, és azáltal, hogy ehhez a kihíváshoz alkalmazkodik, az ágazat versenyképes maradhat, és új területeket is meghódít. Ezt elsősorban a magas színvonalú képzés teszi lehetővé. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság számára gyártott berendezésekre specializálódott ipar az európai gazdaság motorjává válhat, erősítve annak versenyképességét és növelve e berendezések hozzáférhetőségét. Ennek érdekében integrálni kell a kutatásra és a támogatásra irányuló erőfeszítéseket.

4.22

Az éghajlatváltozás állította kihívások megválaszolásához és a biztonságos, megbízható és mindenki számára megfizethető energia Európában történő folyamatos garantálásához mindenkinek változtatnia kell hozzáállásán és magatartásán. Függetlenül attól, hogy az EU döntéshozói melyik politikai irányvonalat választják, annak zökkenőmentes végrehajtásához az összes érintett korai bevonása szükséges. Amint már a 4.9. pontban említettük, a civil társadalomnak fontos szerepe van, és ezt az EGSZB támogatni képes.

4.23

Az éghajlat-politika terén a legfontosabb kérdés azonban a nemzetközi fejleményekkel kapcsolatos. A közleményben ismertetett politikai keret jóval a jelenlegi mintegy 11 % alá csökkentené az EU részesedését a világszintű üvegházhatásúgáz-kibocsátásból; az IEA szerint még a jelenleg érvényes politikák is 7 %-os részesedést eredményeznének 2035-re. Európának történelmi felelőssége, hogy fellépjen az éghajlatváltozás terén, egyedül azonban nem sokat tehet a 2 Celsius-fokos határ elérése érdekében. Egy ambiciózus nemzetközi megállapodás és annak eredményes végrehajtása alapvető cél az EU politikái számára. Ha ezeket nem sikerül elérni, akkor az EU kénytelen lehet felülvizsgálni saját szakpolitikáit. Ezzel párhuzamosan sokkal több figyelmet és energiát kell fordítani az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra – ami immár nem hanyagolható el.