26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/11

1.

hangsúlyozza a helyi és regionális szint központi jelentőségét és szerepét az éghajlatváltozással és a jövő közösségeivel kapcsolatos megoldások megteremtésében. Ezért rendkívül sajnálja, hogy a zöld könyv még csak említést sem tesz a helyi és regionális önkormányzatokról, illetve az általuk már végrehajtott éghajlatvédelmi és energiamegtakarítási intézkedésekről;

2.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az éghajlat- és energiakérdéseket célzó fejlesztési, finanszírozási és nyomonkövetési programokkal támogassa és ösztönözze a helyi és regionális szintet, valamint a tagállamokat;

3.

elengedhetetlennek tartja, hogy az éghajlatváltozás mértékét az iparosodás előtti időszakhoz képest legfeljebb két fokra korlátozzák;

4.

elengedhetetlennek tartja, hogy az ENSZ 2015-ben tartandó, az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdéseket tárgyaló részes felek konferenciáján (COP 21) kötelező érvényű, nemzetközi megállapodás szülessen a 2011-es durbani COP 17-en hozott döntés értelmében kötendő éghajlati megállapodásról;

5.

azt ajánlja, hogy az üvegházhatásúgáz-kibocsátások 2030-ig történő csökkentésének EU-szerte egységes, jogilag kötelező célkitűzéséül az 1990-es évi kibocsátások 50%-át jelöljék meg, és kéri, hogy a kibocsátáscsökkentési tehermegosztásról a tagállamok külön, egymás között állapodjanak meg;

6.

emlékeztet arra, hogy az EU fosszilisenergia-termelésre vonatkozó közös, kötelező érvényű kibocsátáskereskedelmi rendszere a tagállamok kibocsátásainak több mint 40%-át lefedi (a légiközlekedési kibocsátáskereskedelmi rendszer nélkül). A rendszer keretébe tartozó és azon kívüli kibocsátások arányáról, valamint esetleges további területeknek (pl. a közúti és tengeri közlekedésnek) a kibocsátáskereskedelmi rendszerbe való bevonásáról a kibocsátáscsökkentési célkitűzés kapcsán kell megállapodni. Egy sor rendszerszintű probléma miatt, amely azt eredményezte, hogy a szén-dioxid-kibocsátás ára nem éri el a megfelelő szintet, a kibocsátáskereskedelmi rendszer jelenlegi formájában nem váltja be a hozzáfűzött reményeket;

7.

mélyen sajnálja, hogy az „Éghajlat- és energiaügyi szakpolitikai keret 2020–2030” c. európai bizottsági közlemény (1) igen kevéssé ambiciózus, és az általános kibocsátáscsökkentési célkitűzés mellett elengedhetetlennek tartja még két kötelező részcél kitűzését a megújuló energiára (nem csak egy Unió-szerte érvényes, de a tagállamok számára önkéntes 27%-os célt) és az energiahatékonyságra vonatkozóan; hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy elérhessük azt a célt, hogy az EU 2050-ig 100%-ban megújuló energiát használjon, az EU-nak realisztikus köztes célokat kell meghatároznia 2030-ra és 2040-re ambíciója megvalósítása érdekében;

8.

elengedhetetlennek tartja egyrészt azt, hogy a megújuló energiaforrások arányának növelésére és az energiafelhasználás csökkentésére irányuló két nemzeti részcélt tagállamonként tegyék kötelezővé, másrészt pedig azt, hogy ehhez regionális stratégiák kidolgozására támaszkodjanak az országok, ami tagállami és helyi szinten is támogatja a költséghatékonyság és a szubszidiaritás elvének betartását;

9.

komoly aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a helyi és regionális szint nem rendelkezik kellő finanszírozási lehetőségekkel, és a gazdasági válság sem hagy alább. Ez megnehezíti a központi szerepet játszó helyi és regionális önkormányzatok számára, hogy ellássák az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel és az alkalmazkodási lehetőségek kidolgozásával kapcsolatos feladataikat;

10.

a versenyképesség kontextusában üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy az ipari energiamegtakarítások vonatkozásában egy olyan célkitűzés hasznosságáról nyissanak vitát, amely az energiaintenzitás GDP-hez, illetve bruttó hozzáadott értékhez viszonyított arányán alapulna;

11.

megjegyzi, hogy ha az EU igazán versenyképessé kíván válni, teljes mértékben élnie kell az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás által nyújtott gazdasági, társadalmi, foglalkoztatási és környezetvédelmi lehetőségekkel. Ezért elengedhetetlennek tartja, hogy a nem megújuló energiák támogatását meg lehessen szüntetni, és a forrásokat a megújuló energiákra és az energiahatékonyságra lehessen fordítani, és hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszer továbbvitele esetén az esetleges árverési bevételeket, a szén-dioxid-adóra való estleges áttérés esetén pedig az adóbevételeket az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és az alkalmazkodást hatékonyan előmozdító tagállami tevékenységekre fordítsák;

12.

úgy véli, hogy az energiafüggetlenség és az ellátás biztonsága a belső energiapiac további fejlesztésével javítható például új rendszerösszekötők, a maguk a fogyasztók által történő, kis léptékű energiatermelés, energiatárolás és intelligens elosztási mechanizmusok segítségével, és hogy a fenntartható energiaforrások diverzitása védelmet jelent a piaci árak ingadozása ellen, mérsékli az energiarendszer sebezhetőségét, és csökkentheti az ellátási zavarok kockázatát; ügyelni kell arra, hogy a belső energiapiac megvalósítása ne vezethessen a decentralizált regionális és helyi energiaellátás fejlesztési lehetőségeinek korlátozásához;

13.

meggyőződése, hogy a belső energiapiac új rendszerösszekötők segítségével történő továbbfejlesztésekor a terheket méltányosan kell megosztani a régiók között, és figyelembe kell venni a területrendezési követelményeket. El kell kerülni a régiók és tájegységek aránytalan megterhelését;

14.

emlékeztet arra, hogy az uniós és tagállami politikák kidolgozásánál szem előtt kell tartani az energiaárak méltányosságát és a polgárok adóterheinek mértékét; úgy véli továbbá, hogy az energiaárak szempontjából kiszolgáltatott családok és fogyasztók tekintetében a tagállamoknak egyedi intézkedéseket kellene hozniuk;

15.

fontosnak tartja, hogy a nem megújuló energiaforrások fokozatos kivonásának hosszú távú külső hasznát, például a lakosság egészségét és az új munkahelyek létrejöttét jobban fel lehessen mérni és fel lehessen használni a döntéshozatal támogatására;

16.

rámutat arra, hogy az átfogó éghajlat- és energiapolitikai keret kidolgozásakor figyelembe kell venni a fenntartható módon megkötött szén (pl. fa építőanyagok, faipari termékek vagy a parafa) hasznosítását a kibocsátást okozó termékek felváltására. Figyelembe kell venni emellett minden természetes szénelnyelőt is, ezért bővíteni kell az erdők erőforrásait, a mezőgazdasági-erdészeti-legeltetési termelési rendszereket, valamint az organikus és a talaj megőrzésére irányuló gazdálkodást;

17.

elsőrendűnek tartja a különféle fogyasztói és népességcsoportokra (kor, nem, kulturális háttér, társadalmi-gazdasági helyzet stb.) szabott tanácsadást és az energiafelhasználásért felelős személyek szakismereteinek bővítését;

18.

megjegyzi, hogy elsősorban a helyi és regionális önkormányzatok felelnek a hosszú távú hatással bíró területtervezésért és így a jövőbeli városfejlesztésért: ide tartoznak a lakosságnak és a vállalkozásoknak nyújtandó szolgáltatások, mint a tiszta víz, a szennyvíz- és kommunálishulladék-kezelés, az energiatermelés és -elosztás, a távközlési hálózatok és utak, a tömegközlekedés és a gyalog- és kerékpárutak használatának lehetőségei. Ezzel az alapvető infrastruktúrával teremtik meg a feltételeket ahhoz, hogy a lakosság és a vállalkozások a kibocsátáscsökkentési célnak megfelelő magatartást tanúsítsanak;

19.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak átfogó jelentősége és szerepe van az éghajlatváltozás visszaszorítását, az arra való felkészülést és az alkalmazkodást, valamint az energiakérdéseket célzó megoldások megteremtésében. A helyi és regionális önkormányzatok mint a lakossági alapszolgáltatások ellátói maguk is energiafogyasztók, és nagyszabású beszerzéseket végeznek. A helyi energiatermelés és a helyi beruházások támogatják a régió gazdaságát és a foglalkoztatást;

20.

a regionális piacokra meghatározó szerep hárul az uniós energiapiacon, és elősegítik a belső energiapiac teljes megvalósulását;

21.

megjegyzi, hogy különféle szereplők (a polgárok, a tagállamok, az EU, nemzetközi intézmények és szervezetek) elismerik, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak fontos szerepük van az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és felkészüléssel kapcsolatos valós helyzetekben. A szélsőséges időjárási jelenségek, például az áramkimaradást okozó árvizek és a viharok emberi vészhelyzetet előidéző helyi események, melyek esetében nyilvánvaló a tűzoltó- és a mentőszolgálatok és az energiagazdálkodás szerepe. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a helyi közösségek ellenálló képességének javítása nem egymás alternatívái, hanem egymást kiegészítő intézkedések;

22.

megjegyzi, hogy aggasztóak az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) által 2013 szeptemberében közzétett frissített adatok, melyek szerint az ember okozta éghajlatváltozás 2100-ig mintegy 5 oC hőmérséklet-emelkedést jelent. Az északi félteke melegedése az átlagosnál erőteljesebb lehet, és a tundrai permafroszt olvadása még tovább fokozhatja a felmelegedést. Az aszályok gyakoribbá válása és a csapadékmennyiség növekedése más helyeken veszélyezteti az élelmiszer-termelést és felgyorsítja a népességvándorlást. A szélsőséges időjárási jelenségek emberek szenvedésével és jelentős károkkal járnak;

23.

úgy véli, hogy az ENSZ éghajlatügyi kérdésekkel foglalkozó részes felek konferenciáján, a 2015-ben tartandó COP21-en egyezségre kell jutni a kibővített Kiotói Jegyzőkönyv megújításáról. A Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszaka, 2013–2020 idején a részt vevő országok kibocsátásai az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 15%-át teszik ki. Az éghajlati megállapodás folytatásának hitelessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a megállapodást jelentős mértékben kiterjesszék más jelentős iparosodott és gyorsan fejlődő gazdaságokra;

24.

a CO2-kibocsátás áthelyezése ellen határozottan fel kell lépni, és figyelembe kell venni a nem fenntartható fogyasztás globális hatásait;

25.

megjegyzi, hogy az EU az éghajlati megállapodások fontos részes fele, lévén hogy a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátások 10-11%-áért felelős. A fenntartható, környezetbarát gazdasági növekedést és a szükséges szerkezeti változásokat támogató következetes kibocsátáscsökkentési célkitűzését az EU 2030-ra tervezi elérni. Az EU-nak célkitűzésével együtt készen kell állnia arra, hogy tárgyaljon az éghajlati megállapodás folytatásáról;

26.

megjegyzi, hogy a 2020-ra kitűzött 20%-os kibocsátáscsökkentési célkitűzést az Unió közös, kötelező kibocsátáskereskedelmi rendszerével, a végső megújulóenergia-felhasználásra vonatkozó, tagállamonként kötelező célkitűzéssel, egy energiahatékonysági célkitűzéssel és a közlekedési üzemanyagok körében a bioüzemanyagok arányának 10%-ra való növelésével igyekeznek elérni. Ezenkívül a 2050-ig szóló menetrendben megállapodtak a kibocsátások 80–95%-os csökkentéséről. Az Európa 2020 stratégiában főszerepet kapott az alacsony szén-dioxid-kibocsátás és a környezetbarát gazdaság;

27.

emlékeztet arra, hogy az energiahatékonysági irányelvet most kell végrehajtani, és az új és felújítandó épületek energiafelhasználásáról szóló irányelv nemrég lépett hatályba. A kutatási és finanszírozási programok, például az Intelligens energia – Európa, kiemelten foglalkoznak az energia és az éghajlatváltozás kérdésével. A strukturális alapok következő tervezési időszakában kiemelt figyelmet fordítanak az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó regionális fejlesztésre. A beruházásokat az Európai Beruházási Bankon keresztül kínált ELENA-finanszírozással is igyekeznek ösztönözni. Az elektronikus fogyasztói cikkek tulajdonságait környezetbarát tervezéssel és az energiafogyasztás címkézéséről szóló irányelvekkel igyekeztek befolyásolni, jó eredménnyel;

28.

felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer az ipar és az energiatermelés magas üvegházhatásúgáz-kibocsátású berendezéseire vonatkozik. A kibocsátási egységek egy részét egy értékelési rendszer keretében ingyenesen osztják ki. E tekintetben előnyben részesülnek a CO2-kibocsátás-áthelyezéssel foglalkozó ágazatok (ahol felmerül a termelés harmadik országokba való áthelyezésének kockázata) és a kapcsolt energiatermeléssel történő fűtés és hűtés. A kibocsátás felső határát évente lineárisan 1,74%-kal csökkentik. A kibocsátási egységek árverés útján történő értékesítéséből származó bevételeket a tagállamok kapják. Mivel az üvegházhatásúgáz-kibocsátás tonnánkénti ára jelenleg 5 euró alatt mozog, a kibocsátáskereskedelem a várakozásokkal ellentétben nem tud megfelelően hatni az éghajlat-politika irányára;

29.

megjegyzi, hogy a 2020-ig folytatódó kibocsátáskereskedelem az elmúlt hónapokban olyan árakhoz vezetett a kibocsátási egységek tekintetében, amelyek csak igen szerény mértékben ösztönzik az alacsony kibocsátású technológiákra irányuló beruházásokat, ezért úgy látja, hogy az ún. későbbre ütemezésről (backloading) született politikai egyezség, melynek értelmében egy meghatározott ideig kiveszik a rendszerből a fel nem használt szén-dioxid-kibocsátási egységeket, jó lehetőség arra, hogy szembeszegüljünk ezzel a tendenciával. Ily módon egy rövid időre átmenetileg stabilizálni lehet a kibocsátáskereskedelmi rendszert;

30.

úgy véli ugyanakkor, hogy bár sikerült megegyezni a későbbre ütemezésről, maga a kibocsátáskereskedelmi rendszer strukturális reformra szorul. Ambiciózus uniós éghajlat-politikai célokkal és azzal párhuzamosan a szén-dioxid-kibocsátási egységek számának csökkentésével hosszú távon is stabilizálható a rendszer. Emellett megoldást kell találni arra is, hogy tartósan kivonják a piacról a fel nem használt kibocsátási egységeket;

31.

megjegyzi, hogy a 2020-ra kitűzött uniós szintű kibocsátáscsökkentési célok elérése folyamatban van. Az energiafelhasználás a tagállamokban csökkent, és nőtt a megújuló energiaforrások aránya. Ennek elérését tagállami adókkal, beruházási támogatásokkal és átvételi árakkal ösztönözték. Sajnálatos módon az adókat gyakran a központi költségvetések foltozgatására, másodsorban pedig az energiafelhasználás befolyásolására használják. A recesszió és az ipari szerkezetváltások visszafogták a fogyasztást és a kibocsátásokat, a foglalkoztatás kárára;

32.

megjegyzi, hogy a megújuló energiára és az energiahatékonyságra vonatkozó célkitűzéseknek kölcsönösen meg kellene erősíteniük egymást. Mivel az általános cél az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentése, az energiamegtakarításnak elsősorban a fosszilis energiák fogyasztására kellene irányulnia, azonban egyértelmű, hogy a megújuló energiát sem szabad pazarolni, és a legolcsóbb energia az, amit nem használunk;

33.

aggodalommal szemléli a kibocsátáskereskedelemmel kapcsolatos állami támogatási szabályok lehetséges következményeit, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy 2013-tól a közvetett kibocsátáskereskedelmi költségek egy részéért kompenzációt nyújtsanak a legnagyobb villamosenergia-igényű ágazatok számára. Egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy környezetvédelmi és energiaügyi állami támogatások 2013-as keretének foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel;

34.

emlékeztet arra, hogy azt a célkitűzést, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszer alá tartozó energiatermelés egyre inkább megújuló forrásokból származzon, össze kell hangolni az annak ösztönzésére irányuló erőfeszítésekkel, hogy a fogyasztó maga fektessen be a saját megújuló energiájába vagy kevesebbet fogyasszon. A kibocsátási egységek árának kellően magasnak kell lennie ahhoz, hogy ösztönözze a termelés megújuló energiaforrásokra való átállását;

35.

úgy véli, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozóan 2030-ig 1990-hez viszonyítva 50%-os kötelező kibocsátáscsökkentési célt kellene kitűzni. Az általános kibocsátásokra, valamint külön az energiahatékonyságra és a megújuló energiákra vonatkozó kötelező célok megerősítik a polgároknak, a vállalkozásoknak és a döntéshozóknak az üvegházhatásúgáz-kibocsátások következetes csökkenésébe vetett bizalmát;

36.

kéri, hogy a 2030-as kibocsátási célnak megfelelő tehermegosztásról a tagállamok egymás között állapodjanak meg. A tehermegosztásnak méltányosnak kell lennie a tagállamok gazdaságának, a jellemző kibocsátási struktúrának és a már megtett intézkedéseknek, valamint a természeti feltételeknek megfelelően. A csökkentési cél részben az ENSZ éghajlati megállapodásának megfelelő mechanizmusok alkalmazásával is elérhető;

37.

úgy véli, hogy emellett határozni kell az EU közös kötelező kibocsátáskereskedelmi rendszerének 2020 utáni folytatásáról és különösen arról, hogy a csökkentés megvalósításában milyen arányban vegyen részt a kibocsátáskereskedelmi szektor és más tevékenységek. A kibocsátáskereskedelem befolyásolja az energiatermelést. A kibocsátási egységek árverési bevételeit az éghajlatváltozás enyhítését és az alkalmazkodást javító intézkedésekre kell fordítani;

38.

emlékeztet arra, hogy a kibocsátáskereskedelem mellett a megújuló energiát és az energiahatékonyságot érintő országspecifikus részcélok is a közös kötelező kibocsátáscsökkentési cél elérését szolgálják. A tagállamok közti különbségek miatt a felhasználható eszközöket csak iránymutatásképpen kellene meghatározni. Ezzel biztosítható a legjobban a költséghatékonyság, a legcélszerűbb intézkedések alkalmazása és a megvalósítás sorrendje. Így elkerülhetők a különféle kiemelt intézkedések és politikák – köztük a kibocsátáskereskedelem – közötti lehetséges átfedések és ellentmondások;

39.

emlékeztet arra, hogy a tagállamokban nem egyformák a feltételek a megújuló energiák használatba vételéhez, többek közt a nyersanyagok, a természeti feltételek és az energiatermelési és -átviteli rendszerek miatt. Az épületek energiahatékonysága terén is nagy különbségek vannak;

40.

úgy véli, hogy az országspecifikus részcélok révén a tagállami gazdaságoknak és vállalkozásoknak lehetőségük lesz a számukra legalkalmasabb készségek, technológiák és innovációk fejlesztésére, a kis léptékű energiatermelők és önellátók hálózati integrációjára vonatkozó előírások kialakítására és a helyi természeti kincsek hasznosítására. A belső piac révén az eredményeket más tagállamokban is alkalmazzák. Ez a szubszidiaritás elvének érvényesülését is biztosítja;

41.

úgy véli, hogy az uniós éghajlat- és energiapolitika alapvető célja a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból fenntartható, biztos és biztonságos energiaellátás kell hogy legyen. Ehhez elsősorban az energiahatékonyság növelésére, a helyi megújuló energiaforrások hasznosítására, valamint innovatív energiatechnológiák fejlesztésére és alkalmazására van szükség. Ezek támogatják az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentését, javítják a népesség egészségét és a környezet állapotát, és új munkahelyeket teremtenek;

42.

emlékeztet arra, hogy a világpiaci árak, a kibocsátáskereskedelem, az energiahatékonyság javulását és a megújuló energiaforrások népszerűsítését célzó finanszírozási rendszerek, az új technológiák vagy az adózás és ezek különféle kombinációi mind növelik az energia árát. Ez az áremelkedés mindenképpen kedvező abból a szempontból, hogy előmozdítja a kibocsátáscsökkentést, ösztönzi alternatív megújuló energiaforrások kifejlesztését és az energiamegtakarítást, de ügyelni kell arra, hogy a kiszolgáltatottabb helyzetű népességcsoportok vagy vállalkozások számára ne váljanak elviselhetetlenné a költségek. Ha az energiagazdálkodásban következetesen hatékony, versenyorientált és piacgazdasági mechanizmusokat alkalmazunk, akkor a feltétlenül szükséges mértékre korlátozható az árnövekedés;

43.

kéri az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze olyan intézkedések meghozatalát, amelyek elősegítik a kisléptékű energiatermelés terjedését és az így termelt energia elosztóhálózatokba való betáplálását, és biztosítsa, hogy e folyamat során a fogyasztók teljes mértékben profitálhassanak a megfizethető energiából;

44.

rámutat arra, hogy az energiafogyasztók maguk is befolyásolni tudják energiafelhasználásukat és döntéseiket. A személyes és a különféle fogyasztói csoportokat mozgósító pártatlan tanácsadás ezért igen fontos. Az energiaauditok olyan megtakarítási lehetőségeket tárnak fel, amelyeket jobb karbantartással, kezeléssel és informatikai rendszerekkel ki lehetne használni. Ráadásul információs rendszerek alkalmazásával tájékoztatni lehet az elért energiamegtakarításról;

45.

úgy véli, hogy az energiafüggetlenség és a diverzifikáció védelmet ad az áringadozások ellen, javítja a gazdasági és politikai függetlenséget és fenntartja a gazdaság egészséges működését. A megújuló energiákkal és az energiamegtakarítással kapcsolatos újítások életet lehelnek a helyi közösségekbe és segítik új vállalkozások létrejöttét;

46.

kéri, hogy az Európai Bizottsági javasoljon olyan intézkedéseket, amelyek elegendő mértékben javítják a fogyasztók pozícióját, és megfelelőek az energiaszegénység elleni küzdelem céljaira; kéri továbbá, hogy helyezzenek külön hangsúlyt a kiszolgáltatott helyzetben levő fogyasztók védelmére;

47.

emlékeztet arra, hogy a tagállamok eltérő energiaforrásokat használnak. Az önellátás egy belső energiapiaci politika kialakításával javítható. Az egyes országok közötti átviteli hálózatok összekötésével javítható a villamosenergia-ellátás biztonsága és kiegyenlíthetők a fogyasztási ingadozások. A szél- és napenergia esetében az intelligens hálózatok összekapcsolása vagy az energiatárolás segíti az ingadozó termelés kiegyenlítését;

48.

úgy véli, hogy a 2030-as kibocsátáscsökkentési cél eléréséhez fontos e célnak a többi uniós politikával való koherenciája, integrációja és általános érvényesítése. Ígéretes példa erre az, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalomra való törekvés részeként a következő, 2014–2020-as ERFA-időszak is erre a területre koncentrál;

49.

hangsúlyozza, hogy számos európai település ambiciózus saját kezdeményezésű programot és tevékenységet indított az éghajlatváltozás lassítására. A több országban indított helyi kampányok közül megemlíthető a Climate-Alliance és az ICLEI „Városok a klímavédelemért” kezdeményezése, illetve az 1992-es környezetvédelmi csúcsból kiinduló helyi szintű Agenda 21, amely lehetővé tette, hogy az elmúlt két évtizedben közel tízezer helyi kormányzat dolgozzon ki politikákat és intézkedéseket a fenntartható fejlődés terén, azon belül is konkrétan a környezetvédelem javítása, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén. Az Energy Cities szervezet hasznos munkát végez az energia területén. Az energiahatékony településeket díjazó „European Energy Award” program átfogó megközelítéssel jobb energiahatékonyságra, éghajlatvédelemre és a megújuló energiahordozók használatára ösztönzi a településeket. Már több mint 1000 település vesz részt benne. A CEMR helyi döntéshozók számára megjelentette a „Save energy, Save climate and Save money” című kiadványt. A szénsemlegességet célzó helyi kezdeményezések közül példaként említhetjük a svédországi Växjö település kezdeményezését, amely 2030-ra 100%-kal kívánja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását. Finnországban 14 ún. HINKU, azaz szénsemleges település van, ahol az önkormányzat együttműködik a helyi vállalkozásokkal, politikusokkal és a lakossággal. Ezek 80%-os kibocsátáscsökkentést és a környezetbarát gazdaság megvalósítását tűzték ki célul. A városi éghajlatvédelmi kampányban (CCP-Finland) 53 város vesz részt, és 115 város rendelkezik éghajlat-stratégiával. A városvezetők éghajlati megállapodásában (Polgármesterek Szövetsége) több ezer város és település vesz részt, melyek fenntartható energiával kapcsolatos cselekvési terveket és kibocsátáscsökkentési programokat készítenek. Számos uniós támogatással indított helyi és regionális energiaügyi iroda ma az energetikai tanácsadó hálózat részét képezi;

50.

megállapítja, hogy a fogyasztóközpontú energiatermelő szövetkezetek (pl. a luxemburgi Beckerichben működő) és a háztartások vagy vállalkozások által végzett saját célú helyi energiatermelés az új módszerek példái. Ezek változtatásra kényszerítik a hagyományos energiatermelő intézményeket, mind a hálózatokhoz való hozzáférésre vonatkozó jogszabályok, mind pedig az ilyen új módozatokhoz kapcsolódó energiatermelés költségei kapcsán. Az energiafogyasztók egyben termelőkké is válnak, például a villamos energia átvitele a meglévő energiahálózatokban kétirányú is lehet;

51.

hangsúlyozza, hogy erősíteni kell az olyan, helyi szintű fenntarthatósággal kapcsolatos meglévő uniós kezdeményezések hatásait, mint a Polgármesterek Szövetsége, az „Intelligens városok és közösségek” kezdeményezés és egyéb, uniós finanszírozású projektek, a helyi szintű Agenda 21, valamint helyi és regionális önkormányzatoknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégiában javasolt alkalmazkodási hálózata. Ennek kapcsán fokozni kell az azzal kapcsolatos munkákat is, hogy létrehozzanak egy közös módszertani rendszert, amely az alkalmazkodási tervek elkészítésére szolgálna, illetve el kell mélyíteni a helyi és regionális önkormányzatok közötti tapasztalatcserét;

52.

megjegyzi, hogy az épületek a felelősek az energiafogyasztás mintegy 40%-áért és az uniós tagállamok szén-dioxid-kibocsátásainak bő harmadáért. A felújításokat finanszírozási okokból vagy a lakások használaton kívüli idejének minimalizálása érdekében tudatosan szakaszonként és épületrészenként végzik. Az új épületeknek már közel nulla fogyasztásúaknak kell lenniük;

53.

megállapítja, hogy az új és a felújítandó épületek tervezése, kivitelezése és felügyelete különös gondosságot igényel. A helytelen használat vagy a rossz szokások energiapazarláshoz vezethetnek. Fontos az olyan szakszerű energiatakarékos gyakorlatok alkalmazása, mint az energiaellátó és -fogyasztó berendezések karbantartása, felújítása és rendszeres ellenőrzése, illetve elengedhetetlen a helyiséghasználók és a lakók felvilágosítása. Hangsúlyozni kell, milyen fontos, hogy az uniós országok megosszák egymással a bevált gyakorlatokat;

54.

azt ajánlja a tagállamoknak, illetve elsősorban a helyi és regionális önkormányzatoknak, hogy fogadjanak el olyan programokat, amelyek révén a középületekben csökkenthető az energiafelhasználás. Ezekben a programokban nemcsak az energetikai berendezéseknek kell szerepelniük, hanem annak is, hogy olyan módszereket dolgoznak ki, amelyekkel az épületek felhasználóit hatékony és takarékos energiafelhasználásra próbálják ösztönözni;

55.

úgy véli, hogy a lakott területeken alkalmazott központosított fűtésmódszerek, mint a távfűtés, valamint a kapcsolt hő- és áramtermelés (CHP) energiahatékonyak és a levegőminőség szempontjából kívánatosak. A helyiségek hűtésére a leghatékonyabb a távhűtés, amely például a természetes vizek alacsonyabb hőmérsékletét hasznosítja. A távhűtés az egyes épületek vagy helyiségek különálló légkondicionáló berendezéseihez képest jelentős energiamegtakarítást jelent. A közel nulla energiafelhasználású épületekre vonatkozó követelményeket úgy kell meghatározni, hogy az effajta közös energiaellátási rendszerek ne kerüljenek hátrányos helyzetbe;

56.

emlékeztet arra, hogy a megújuló faanyagok és feldolgozott fatermékek építőanyagként helyettesítik egyrészt a betont és az acélt, melyek előállítási folyamata jelentős energiafogyasztással jár, másrészt az olyan nem megújuló természeti erőforrásokat, mint a kavics vagy a szén. Építőanyagként a fa hosszú távú széntárolást tesz lehetővé, és életciklusa során alacsony kibocsátású;

57.

megjegyzi, hogy az uniós tagállamokban az üvegházhatásúgáz-kibocsátásokból a közlekedés közel 20%-kal részesül, ennek 60%-a a személyszállításból származik. Az Európai Bizottság alternatív meghajtórendszerekre vonatkozó irányelvjavaslata alapján a közúti közlekedésben szélesedik az üzemanyag-választék. Még nem tudni pontosan, hogy a lehetséges technológiák közül mely vagy melyek bizonyulnak működőképesnek vagy piacképesnek az egyes tagállamokban. A helyi és regionális önkormányzatok megkövetelhetik a tömegközlekedésben az alacsony kibocsátású üzemanyagok használatát;

58.

emlékeztet arra, hogy egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a fenntartható területtervezésnek, amelynek – tekintettel az éghajlatváltozásra – figyelembe kell vennie a városi övezetek energiafogyasztásával, a közúti forgalommal és a polgárok életminőségével kapcsolatos biológiai-éghajlati tényezőket;

59.

aláhúzza, hogy az alacsony kibocsátású üzemanyagok és alternatív meghajtórendszerek kifejlesztése és a tömegközlekedési eszközök használatának újraértékelése mellett több figyelmet kell szentelni azon várostervezési, gazdasági és szociális intézkedéseknek is, amelyek révén mérsékelhető a közúti forgalom (elektronikus kormányzás, távmunka), és módosítható a polgárok magatartása (közös autóhasználat, önkorlátozás);

60.

emlékeztet arra, hogy az energiatermelés és -elosztás keretében, valamint a tömegközlekedés kapcsán is nagyobb súlyt kellene helyezni a részvételen alapuló modellekre, annak érdekében, hogy növeljük a konszenzust a lakosság körében, és felgyorsítsuk a fogyasztási modellek változását;

61.

kiemeli, hogy az ellenőrzött és hatékony villamosenergia-elosztási, fűtési és légkondicionálási rendszerek biztosítása érdekében fontos folyamatosan továbbfejleszteni az intelligens hálózatokat és megerősíteni a nagy távolságból történő energiaellátás koncepcióit.