15.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 468/73

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 225. cikkére, és különösen 9. és 151. cikkére, valamint 153. cikke (1) bekezdésének e) pontjára,

—

tekintettel az EUMSZ 209. és 210. cikkére,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatára,

—

tekintettel a 2005. évi Párizsi Nyilatkozatra, a 2008. évi accrai cselekvési programra és a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló 2011. évi globális partnerségre,

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által az Európai Unió fejlesztési politikájáról „Az európai konszenzus” címmel elfogadott közös nyilatkozatára (1),

—

tekintettel a „Változtatási program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” című, 2011. október 13-i bizottsági közleményre (COM(2011)0637),

—

tekintettel a „Változtatási program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” című dokumentumról szóló, 2012. május 14-i tanácsi következtetésekre (2),

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által 2007. május 15-én elfogadott, az Európai Uniónak a fejlesztési politikában megvalósítandó munkamegosztásra és komplementaritásra vonatkozó magatartási kódexéről szóló következtetésekre (3),

—

tekintettel a fokozottabb és jobb együttműködésről: „A 2006. évi uniós támogatások hatékonyságára vonatkozó csomagról” szóló, 2006. szeptember 28-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a támogatáshatékonyságról szóló 2005. évi párizsi nyilatkozat nyomon követéséről szóló, 2008. május 22-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a segélyhatékonyságról szóló negyedik magas szintű fórumról szóló, 2011. október 25-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának a segélyhatékonysági működési keretről szóló, 2009. november 17-i következtetéseire (7),

—

tekintettel a Külügyek Tanácsa (fejlesztési miniszterek) 2010. június 14-i következtetéseire a nemzetközi munkamegosztásról (8), amely a segélyhatékonysági működési keret bizonyos elemeinek helyébe lép, vagy azokat kiegészíti,

—

tekintettel a Külügyek Tanácsának (fejlesztési miniszterek) a „Kölcsönös elszámoltathatóság és átláthatóság: Az EU segélyhatékonysági működési keretének negyedik fejezete” című dokumentumról szóló, 2010. december 9-i következtetéseire (9),

—

tekintettel az Európai Unió Tanácsának Főtitkársága által 2011. január 11-én elfogadott segélyhatékonysági működési keret egységes szerkezetbe foglalt szövegére (10),

—

tekintettel az Európai Bizottság Fejlesztési és Együttműködési Főigazgatósága által megrendelt „Segélyhatékonysági program: Az európai megközelítés előnyei” című, 2009. októberi jelentésre (11),

—

tekintettel az Európai Bizottság Fejlesztési és Együttműködési Főigazgatósága által megrendelt, „Közös többéves programozás” című, 2011. márciusi zárójelentésre (12),

—

tekintettel a Párizsi nyilatkozat 2. szakaszának értékeléséről szóló, 2011 májusában közzétett zárójelentésre,

—

tekintettel az uniós donorok közötti koordináció fokozásáról és az európai egység hiányából fakadó költségekről szóló jelentésre, amelyet 2013. július 10-én nyújtottak be a Fejlesztési Bizottsághoz,

—

tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat szervezetének és működésének a megállapításáról szóló, 2010. július 26-i 2010/427/EU tanácsi határozatra (13), és különösen annak a külső fellépés eszközeiről és programozásáról szóló 9. cikkére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 42. és 48. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Külügyi Bizottság véleményére (A7-0393/2013),

A.

mivel az európai egység hiányából fakadó költségekről szóló, fent említett jelentésben foglalt legfrissebb becslések szerint a tranzakciós díjak csökkentése révén évi mintegy 800 millió euró lenne megtakarítható, ha az Unió és tagállamai kevesebb országra és tevékenységre összpontosítanák segélyezési erőfeszítéseiket; mivel további 8,4 milliárd euró megtakarítást lehetne elérni, ha az egyes országok számára elkülönített összegeket teljesen koordinálnák, és egyedüli célként a szegénység csökkentését tűznék ki;

B.

mivel a hatékonyabb uniós szintű koordináció kiemelkedő jelentőségű akkor, amikor általában véve csak korlátozott előrelépéseket értek el az ENSZ azon céljának elérése terén, hogy 2015-ig a bruttó nemzeti jövedelem 0,7 %-át hivatalos fejlesztési segélyre fordítsák;

C.

mivel a nemzetközi demográfiai változásokra és a jelenlegi fejlődő világ és az Unió egésze közötti kölcsönös függőség jövőbeli fokozódására tekintettel a fejlesztési segély hatékonyabb elköltése a hatékonyabb gyakorlati támogatást von maga után és elősegíti a jövőbeli nagyobb kölcsönös tisztelet megteremtését;

D.

mivel az Unió egészének összehangolt fellépése – különösen egy olyan bizottság felállítása révén, amely a Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament képviselőit tömöríti – olyan hozzáadott értékkel rendelkezik, amely a benne rejlő politikai és pénzügyi ösztönző hatásnak köszönhetően meghaladja az Unió 28 tagállama és a Bizottság által külön-külön tett intézkedések összegét;

E.

mivel az Uniónak és tagállamainak továbbra is jó példával kell elöl járniuk a segélyek szétaprózódásának csökkentésében azáltal, hogy teljes mértékben végrehajtják a Párizsban, Accrában és Puszanban a nemzetközi segély- és fejlesztéshatékonysággal kapcsolatban tett kötelezettségvállalásokat, és hogy a közös programozás jelenleg tartó folyamata során elért haladásra építenek;

F.

mivel az uniós segélyadományozók koordinációja hozzájárul a formálisan vagy informálisan feltételekhez kötött valamennyi segély megszüntetéséhez és ahhoz, hogy a „segélyhatékonysági menetrend”„fejlesztéshatékonysági menetrenddé” alakuljon át;

G.

mivel a donorok közötti koordinációra irányuló uniós kezdeményezések többnyire önkéntes jellegűek és nem rendelkeznek kötelező erővel; mivel az EU-nak a fejlesztési politika keretében zajló munkamegosztásra és komplementaritásra vonatkozó magatartási kódexe csupán korlátozott eredményeket hozott;

H.

mivel a Szerződések jogalapot biztosítanak az Unió számára az Unió külső tevékenysége koherenciájának és hatékonyságának megerősítésére;

I.

mivel a Bizottságnak elő kell mozdítania a segély- és fejlesztéshatékonyságról szóló program teljes körű uniós szintű végrehajtását;

1.

felszólítja az Uniót és tagállamait, hogy tegyenek eleget a Párizsi Nyilatkozatban, az accrai cselekvési programban és a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló puszani globális partnerség keretében tett kötelezettségvállalásaiknak, amelyek legfőbb akadályait a politikai akarat hiánya, a bürokrácia és a magas tranzakciós költségek jelentik; emlékeztet ezzel összefüggésben arra, hogy a segélyhatékonysági menetrend teljesítésének egyik alapvető feltétele a demokratikus felelősségvállalás elvének teljes körű elfogadása, ami azt jelenti, hogy a fejlesztési stratégiákat az országok határozzák meg, és valamennyi nemzeti érdekelt fél kötelezettségvállalását tükrözik;

2.

kéri az Uniót és tagállamait, hogy maradéktalanul használják ki az EUMSZ fejlesztésre vonatkozó jogi rendelkezéseit, amelyek arra szólítanak fel, hogy a fejlesztési együttműködés terén az Unió és a tagállamok erőfeszítései egészítsék ki egymást (az EUMSZ 208. és 210. cikke), így az uniós adományozók koordinációjának megerősítése tekintetében is;

3.

felszólít az Unió és tagállamai közötti koordináció hatékonyabbá tételére, többek között a közös programozás révén, amely magában foglalja az országon belüli munkamegosztást is a fellépések átfedésének és a magas tranzakciós költségek elkerülése érdekében; ugyancsak hangsúlyozza annak szükségességét, hogy minden egyes kedvezményezett ország egyedi igényeit alapos elemzésnek vessék alá, biztosítva emellett, hogy a finanszírozásban részesülő projektek a helyi gazdaságba illeszkedjenek, és a leginkább rászorulók hasznára váljanak;

4.

felszólít arra, hogy az Unió és tagállamai hangolják össze hatékonyabban az országok közötti munkamegosztást a segélyek „kedvencei” („aid darlings”) és a „mellőzött” országok („aid orphans”) problémájának megoldása érdekében; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió munkamegosztásra irányuló politikája keretében biztosítani kell a horizontális – például az emberi jogokkal, a nemek közötti egyenlőséggel és az éghajlatváltozással kapcsolatos – kérdések maradéktalan kezelését; hangsúlyozza továbbá, hogy a segély hatásának növelésére, valamint a több eredmény és a jobb ár-érték arány elérésére irányuló cél nem vezethet olyan kockázatkerülő fejlesztési politikához, amely csak a „könnyű országokra” összpontosít;

5.

kéri, hogy vessék új értékelés alá azokat az összehasonlítható előnyöket, amelyeket az Unió és tagállamai élvezhetnek a feladatok megosztásának köszönhetően a fejlesztés terén, felmérve e folyamat erősségeit és gyenge pontjait, és ebbe az értékelésbe vonják be az érintett tagállamot (vagy a Bizottságot), valamint más adományozókat és partnerországokat is;

6.

megjegyzi ugyanakkor, hogy szintén szükség van a nemzetközi közösséggel, és még inkább a helyi szereplőkkel, konkrétan az önkormányzatokkal, a nemzeti parlamentekkel, a civil társadalommal és a nem kormányzati szervezetekkel való hatékonyabb koordinációra; emlékeztet arra, hogy a globális fejlesztési partnerségről szóló 8. számú millenniumi fejlesztési cél ösztönzi a széles körű részvételt és a fejlesztési szereplők közötti szoros együttműködést;

7.

hangsúlyozza, hogy az adományozó országok által nyújtott források összevonásával a többoldalú fejlesztési szervezetek számára lehetőség nyílik a támogatások eredményességének növelésére és hatékonyságuk maximalizálására; megjegyzi, hogy a nemzetközi szervezetek által kialakított erőforrások felhasználása hozzájárul a fejlesztési tevékenységekre vonatkozó információcseréhez is a segélyezők között, ami nagyobb átláthatóságot és elszámoltathatóságot eredményez;

8.

hangsúlyozza, hogy fontos a szóban forgó országok kapacitásfejlesztésének támogatása annak érdekében, hogy kialakíthassák a saját fejlődésük hatékony irányításához szükséges készségeket, tudást és intézményeket; hangsúlyozza a szabad kereskedelem, a piacgazdaság és a vállalkozói szellem jelentőségét abban, hogy a fejlődő országok maguk legyenek képesek a szegénység elleni küzdelemre és így a fenntartható gazdasági fejlődés kialakítására, valamint a segélytől való függőségük csökkentésére; ugyancsak hangsúlyozza a jó kormányzás elősegítésének és megóvásának jelentőségét, valamint annak fontosságát, hogy a kedvezményezett országok hatóságai felvegyék a harcot a korrupcióval szemben és kialakítsák saját adózási infrastruktúrájukat, hogy meg tudják védeni adóbevételeiket és küzdeni tudjanak az adókijátszás és a jogellenes tőkekiáramlás ellen;

9.

hangsúlyozza a nem hagyományos segélyezők, valamint a magánszektorbeli beruházások és a fejlődő országokba irányuló, jótékonysági célú pénzmozgások egyre nagyobb szerepét, amelyek a koordinálás tekintetében további kihívásokat jelentenek; úgy látja, hogy az uniós fejlesztési segélyt adományozók koordinációjára szolgáló új keretnek fel kell tárnia a fenti aspektusok integrálásának lehetőségeit a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló puszani partnerség keretében vállalt kötelezettségek alapján;

10.

hangsúlyozza a segélyhatékonyság differenciált megközelítésének fontosságát, amely figyelembe veszi a partnerországok (legkevésbé fejlett, sérülékeny vagy közepes jövedelmű országok) fejlettségi szintjét és sajátos igényeit; e differenciált megközelítést a GDP-n túlmutató, az adott országon belüli szegénységet, egyenlőtlenséget és sérülékenységet figyelembe vevő többdimenziós fejlesztési mutatókra kell építeni;

11.

kéri a tagállamokat, hogy a projektek összehangolásának céljaira maradéktalanul használják ki az új elektronikai eszközök, például az uniós forrásokból létrehozott ODAMoz által kínált lehetőségeket;

12.

felszólítja az Uniót annak biztosítására, hogy a fejlesztési együttműködés szempontjából fontos valamennyi pénzügyi mechanizmus teljes mértékben tükrözze a segély- és fejlesztéshatékonysággal kapcsolatos kötelezettségvállalásokat;

13.

hangsúlyozza, hogy a gazdasági nehézségekből fakadóan a nemzeti és uniós költségvetésekre nehezedő nyomásra tekintettel, valamint a fejlesztési kiadások fokozott hatékonyságának demonstrálásával kapcsolatos növekvő politikai aggodalmak miatt elengedhetetlen a donorok közötti koordináció javítása, és az Uniónak kulcsszerepet kell betöltenie ennek előmozdításában, és hogy a koordinációnak ki kell terjednie minden fejlesztési projekt valamennyi fontos vonatkozására, többek között e projektek tervezésére, átvilágítására és értékelésére;

14.

véleménye szerint önkéntes jellegükből és nem kötelező erejükből fakadóan a donorok közötti koordináció megerősítésére irányuló jelenlegi uniós kezdeményezések nem aknázták ki teljes mértékben az Unió és tagállamai potenciális lehetőségeit a fejlesztési segélyek hatékonyabbá és eredményesebbé tételéhez; ezért felszólítja az Uniót és tagállamait, hogy rendelet formájában hozzanak létre új koordinációs eszközt;

15.

felkéri a Bizottságot, hogy az EUMSZ 209. és 210. cikke alapján lehetőleg 2015. december 31-ig, de 2016 első félévénél semmiképpen sem később nyújtson be javaslatot az uniós fejlesztési segélyt adományozók koordinációjáról szóló jogi aktusra vonatkozóan, konkrét lépéseket tartalmazó ütemtervet írva elő a megerősített koordináció megvalósítására annak érdekében, hogy erre vonatkozóan végül rendelet szülessen, a mellékletben ismertetett részletes ajánlások alapján;

16.

kéri a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy ezt az ütemtervet a megelőzően elfogadott mutatók alapján vesse értékelés alá. E folyamatban egyrészt a tagállamok más országokban jelen lévő képviselői vesznek részt az uniós küldöttségekkel együtt, másrészt a Fejlesztési és Együttműködési Főigazgatóság és az Európai Külügyi Szolgálat fognak részt venni a tagállami képviselőkkel együtt. Ez a folyamat a Bizottságot, valamint az Európai Parlamentnek az ütemterv végrehajtása érdekében jelentést tevő Európai Külügyi Szolgálatot is érinti;

17.

megerősíti, hogy az ajánlások tiszteletben tartják az alapvető jogokat és a szubszidiaritás elvét;

18.

véleménye szerint a kért javaslat nem jár pénzügyi következményekkel;

19.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és az ahhoz kapcsolódó részletes ajánlásokat a Bizottságnak és a Tanácsnak.