9.3.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/161

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (3) bekezdésére, valamint 6. cikkének (3) bekezdésére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 9., 151., 152., 154., 155. és 156. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 12. és 28. cikkére, 52. cikkének (3) bekezdésére és 53. cikkére, valamint preambulumára és a vonatkozó magyarázatokra,

—

tekintettel az Emberi Jogok Európai Egyezményének 11. cikkére,

—

tekintettel a (felülvizsgált) Európai Szociális Charta 5. és 6. cikkére,

—

tekintettel a szociális partnerek közötti európai szintű párbeszéd előmozdítására irányuló ágazati párbeszédbizottságok létrehozásáról szóló, 1998. május 20-i 98/500/EK bizottsági határozatra,

—

tekintettel a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12-i 2001/23/EK tanácsi irányelvre,

—

tekintettel az európai részvénytársaság statútumának a munkavállalói részvételre vonatkozó kiegészítéséről szóló, 2001. október 8-i 2001/86/EK tanácsi irányelvre és az európai szövetkezet statútumának a munkavállalói részvétel tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2003. július 22-i 2003/72/EK tanácsi irányelvre,

—

tekintettel az Európai Közösség munkavállalóinak tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció általános keretének létrehozásáról szóló, 2002. március 11-i 2002/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel az Európai Üzemi Tanács létrehozásáról vagy a közösségi szintű vállalkozások és vállalkozáscsoportok munkavállalóinak tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról szóló, 2009. május 6-i 2009/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel a 2011. december 1-jén elfogadott, 17423/11 sz. tanácsi következtetésekre (EPSCO),

—

tekintettel a „Transznacionális vállalati megállapodások: a szociális párbeszédben rejlő lehetőségek kihasználása” című, 2012. szeptember 10-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2012)0264),

—

tekintettel az „Út a munkahelyteremtő fellendülés felé” című, 2012. április 18-i bizottsági közleményre (COM(2012)0173),

—

tekintettel a Bizottság transznacionális vállalati megállapodásokkal foglalkozó szakértői csoportjának 2012. január 31-i jelentésére,

—

tekintettel a Bizottság transznacionális vállalati megállapodásokkal foglalkozó szakértői csoportjának 2012. január 31-i jelentésére,

—

tekintettel a „Szerkezetátalakítás és felkészülés a változásra: a közelmúlt tapasztalataiból levonható tanulságok” című, 2012. január 17-i bizottsági zöld könyvre (COM(2012)0007) és az azt kísérő, „Szerkezetátalakítás Európában – 2011” című, 2012. január 17-i szolgálati munkadokumentumra (SEC(2012)0059),

—

tekintettel az „Integrált iparpolitika a globalizáció korában – A versenyképesség és fenntarthatóság középpontba állítása” című, 2010. október 27-i bizottsági közleményre (COM(2010)0614),

—

tekintettel a „Vállalati szinten megtárgyalt transznacionális szövegek feltérképezése” című, 2008. július 2-i bizottsági felmérésre (EMPL F2 EP/bp 2008(D) 14511),

—

tekintettel „A transznacionális vállalati megállapodások szerepe a bővülő nemzetközi integrációval összefüggésben” című, 2008. évi bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SEC(2008)2155), tekintettel a „Transznacionális kollektív tárgyalások:

—

tekintettel a „Transznacionális kollektív tárgyalások: múlt, jelen és jövő” című, 2006. februári bizottsági jelentésre,

—

tekintettel a Szociálpolitikai Menetrendről szóló, 2005. február 9-i bizottsági közleményre (COM(2005)0033),

—

tekintettel az ILO munkaügyi záradékokról (állami szerződésekről) szóló (94. számú) és a kollektív tárgyalások előmozdításáról szóló (154. számú) egyezményeire,

—

tekintettel az ILO felügyeleti szervei által hozott döntésekre,

—

tekintettel a multinacionális vállalatokra és a szociális politikára vonatkozó elvekről szóló, 1977. évi háromoldalú ILO-nyilatkozatra (a multinacionális vállalatokról szóló nyilatkozat),

—

tekintettel az ILO-nak a tisztességes globalizációhoz szükséges társadalmi igazságosságról szóló, 2008. június 10-i nyilatkozatára,

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) munkahelyi alapvető elvekről és jogokról szóló, 1998. június 18-i nyilatkozatára,

—

tekintettel (többek között) az alábbi egyetemes alapvető munkaügyi normákat előíró ILO-egyezményekre: az egyesülés szabadsága és a kollektív tárgyaláshoz való jog (87. egyezmény (1948) és 98. egyezmény (1949); a munkavállalásban érvényesülő megkülönböztetésmentesség (100. számú egyezmény (1951) és 111. számú egyezmény (1958)),

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság által megrendelt, „Az alapvető munkavállalói jogok érvényesítése az EU-ban” tárgyú, 2012. szeptemberi tanulmányára,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság által megrendelt, „Határokon átnyúló kollektív tárgyalások és transznacionális szociális párbeszéd” tárgyú, 2011. júniusi tanulmányára,

—

tekintettel a munkavállalók tájékoztatásáról és a velük folytatott konzultációról, a szerkezetátalakítás előrejelzéséről és kezeléséről szóló, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó 2013. január 15-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7-0258/2013),

A.

mivel a Bizottság szerint (2) az európai transznacionális vállalati megállapodások („TCA-k”) száma 2012-ben 244 volt; mivel ez a transznacionális vállalatokon belüli foglalkoztatási viszonyok fokozódó európai integrációját jelzi;

B.

mivel a munkavállalók és munkaadók szervezetei ajánlásának megfelelően egyre több új TCA-megállapodásban szerepelnek vitarendezési mechanizmusok;

C.

mivel e megállapodásokra vonatkozóan sem nemzetközi, sem európai szintű jogi keret nem létezik; mivel azonban meg kell vizsgálni, hogy ez okozza-e azt, hogy kevesebb ilyen jellegű megállapodást kötnek;

D.

mivel az Unió egyes tagállamai a foglalkoztatási viszonyok (industrial relations) tekintetében saját, különböző történelmi fejleményeken és hagyományokon alapuló rendszerrel rendelkeznek, amelyet tiszteletben kell tartani, és amelynek egységesítése nem szükséges;

E.

mivel a szociális partnerek közötti, határokon átnyúló partnerségek beváltak, ami a munkavállalók szabad mozgásának és a munkavállalói jogok határokon átnyúlóan történő előmozdítását illeti; mivel az ilyen határokon átnyúló partnerségek európai uniós támogatása létfontosságú;

F.

mivel az európai szintű párbeszéddel a foglalkoztatás megőrzését és bővítését, a munkafeltételek javítását, ezáltal pedig a transznacionális vállalkozások munkavállalói jólétének innovatív módon történő javítását segíti elő, a kollektívszerződés-kötési szabadság egyidejű fenntartása mellett;

G.

mivel az EU alapvető jogként ismeri el az egyesülés szabadságát és a kollektív tárgyalásokhoz való jogot;

H.

mivel az üzleti vállalkozások egyre nagyobb mértékben működnek európai szinten, ugyanakkor a munkavállalók képviselete jellemzően nemzeti szinten történik;

1.

megjegyzi, hogy ez az állásfoglalás a TCA-kra vonatkozik; emlékeztet arra, hogy a TCA-megállapodások egyrészről a szakszervezetek és/vagy szakszervezeti szövetségek, másrészről pedig az egyes vállalatok és/vagy a munkáltatói szövetségek között, jellemzően ágazati szinten jönnek létre, és hogy az állásfoglalás nem érinti a nemzetközi keretmegállapodásokat (IFA), amelyeket a nemzetközi szakszervezeti szövetségek írnak alá a vállalkozásokkal; kiemeli, hogy meg kell erősíteni az európai és a transznacionális társadalmi párbeszédet és a határokon átnyúló kollektív tárgyalásokat;

2.

javasolja, hogy a Bizottság vegye fontolóra, hogy az európai TCA-kra vonatkozóan szükséges és hasznos-e egy fakultatív európai jogi keret kidolgozása, a keretrendelkezést követő megállapodásokra vonatkozó nagyobb jogbiztonság, nagyobb átláthatóság, előre látható és végrehajtható joghatások érdekében; javasolja, hogy mozdítsák elő azokat az európai TCA-kra vonatkozó gyakorlatokat, amelyek elismerik a szerződő felek szerződési autonómiáját, és ajánlja, hogy a megállapodásokba foglaljanak bele a vitaendezésre vonatkozó rendelkezéseket;

3.

hangsúlyozza a szociális partnerek önállóságát, amelynek révén azok bármely szinten tárgyalásokat folytathatnak és megállapodásokat köthetnek;

4.

hangsúlyozza, hogy a TCA-megállapodások egymástól eltérnek például alkalmazhatóságuk, hatályuk és az aláíró felek tekintetében, valamint a felek céljai, kiindulási pontjai, igényei és célkitűzései szerint; megállapítja, hogy a vállalatok és vállalati kultúrák jelentősen eltérnek egymástól, és a szerződő felek különböző TCA-megállapodások létrehozására vonatkozó autonómiáját tiszteletben kell tartani;

5.

javasolja a szociális partnereknek, hogy a transznacionális vállalati megállapodásokkal kapcsolatban osszák meg egymással tapasztalataikat;

6.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak a fakultatív jogi keret vizsgálatát a szociális partnerek, továbbá az érintett vállalatok és vállalatcsoportok általi önkéntes alkalmazásra, valamint a rugalmasságra és a nemzeti szintre utalásra kell alapoznia annak érdekében, hogy a transznacionális vállalati megállapodás joghatással bírjon; kifejezetten hangsúlyozza a szociális partnereknek és a kollektív megállapodások partnereinek az autonómiáját;

7.

úgy véli, hogy az európai üzemi tanácsokat adott esetben teljes mértékben be kell vonni az európai szakszervezeti szövetségekkel folytatott tárgyalásokba, különösen azért, mert fel tudják tárni a TCA szükségességét/lehetőségét, kezdeményezni tudják a tárgyalási folyamatot, és egyengetni tudják a tárgyaláshoz vezető utat, valamint hozzá tudnak járulni az átláthatóság és a megállapodásokkal kapcsolatos információk érintett munkavállalókhoz való eljuttatásához; üdvözli, hogy egyes európai szakszervezeti szövetségek eljárási szabályokat dolgoztak ki az európai üzemi tanácsok bevonására vonatkozóan;

8.

abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy a kedvezőbb rendelkezés elvének („most favourable clause”) és a csökkentést kizáró záradék („non-regression clause”) beillesztése szükséges ahhoz, hogy kizárható legyen annak a veszélye, hogy valamely európai transznacionális vállalati megállapodás aláássa vagy befolyásolja a nemzeti kollektív megállapodásokat („collective agreements”) és a nemzeti vállalati megállapodásokat („company agreements”);

9.

javasolja alternatív vitarendezési eljárások bevezetését; úgy véli, hogy közösen el kellene fogadni egy vállalati szintű, például az aláíró feleket vitarendezési záradék önkéntes elfogadására ösztönző eseti közös mechanizmust annak érdekében, hogy a szerződő felek megoldást találhassanak konfliktusaikra; javasolja, hogy e záradékokat az európai uniós szociális partnerek által ágazati szinten elfogadott és biztosított alternatív vitarendezési mintákra alapozzák; elismeri, hogy sok, már megkötött európai szintű transznacionális vállalati megállapodás foglal magában már működő, peren kívüli vitarendezési mechanizmusokat, és ezzel kapcsolatban fokozottabb európai szintű tapasztalatcserére ösztönzi a szociális partnereket, valamint arra, hogy találják meg az azok továbbfejlesztésére, illetve optimalizálására irányuló módszereket;

10.

javasolja a Bizottságnak, hogy az európai transznacionális vállalati megállapodásokkal kapcsolatban a következő kritériumok figyelembevételét ajánlja a szociális partnerek számára: a felhatalmazási eljárás, azaz a tárgyalásban részt vevő szerződő felek legitimitásának és reprezentativitásának tisztázása; a megállapodás megkötésének helye és dátuma; a tartalmi és földrajzi hatály; a kedvezőbb rendelkezés elve és a csökkentést kizáró záradék; az érvényességi időszak; a megállapodás felbontásának feltételei, valamint a vitarendezési mechanizmusok; a megállapodás hatálya alá tartozó személyek; és egyéb formai követelmények;

11.

üdvözli a Bizottság által a szociális partnerek és a szakértők közötti tapasztalatcsere – többek között példák gyűjtése, adatbankok létrehozása és tanulmányok készítése általi – támogatására biztosított tevékenységeket;

12.

emlékeztet ezzel kapcsolatban a szociális partnerek közötti, határokon átnyúló partnerségekkel kapcsolatban szerzett kedvező tapasztalatokra, és felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a jövőben biztosítsanak uniós támogatást az ilyen partnerségek számára;

13.

bátorítja az európai szociális partnereket, hogy használják ki teljes mértékben az EUMSZ 155. cikke szerinti uniós megállapodások lehetőségét, ugyanakkor teljes mértékben tartsák tiszteletben önállóságukat;

14.

kéri, hogy az európai szociális partnerek jussanak erőteljesebb szerephez az európai politikák formálásában; kéri különösen, hogy a szociális partnerek vegyenek részt az éves növekedési jelentés előkészítésében, és hogy játsszanak erőteljesebb szerepet a tagállamok által elért előrehaladás nyomon követésében;

15.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell nők szociális párbeszédben és kollektív tárgyalási struktúráiban való képviseletét és részvételét, valamint hogy az érintett fórumokon is érvényesíteni kell a nemek közötti egyenlőséget a nők véleményének kikérése és a nemek közötti egyenlőség kérdéskörének a kollektív tárgyalásokba való beépítése érdekében; rámutat, hogy a szociális párbeszédben és a kollektív tárgyalásokban – mint a nemek közötti munkahelyi egyenlőség előmozdításának eszközeiben – kétségtelenül óriási lehetőség rejlik;

16.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, az uniós szociális partnereknek, valamint a nemzeti parlamenteknek.