A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Második értékelő jelentés a kikötővédelem fokozásáról szóló irányelv végrehajtásáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

1.           Bevezetés

A kikötővédelem fokozásáról szóló 2005/65/EK irányelv[1] (a továbbiakban: az irányelv) fő célja az volt, hogy kiegészítse a hajók és kikötőlétesítmények fokozásáról szóló 725/2004/EK rendelet[2] (a továbbiakban: a rendelet) nyomán 2004-ben elfogadott intézkedéseket.

Az említett rendelet alkalmazási köre a hajók fedélzetén, valamint a hajó/kikötő közti közvetlen összeköttetés tekintetében foganatosítandó védelmi intézkedésekre korlátozódott. Ezek azok a kötelezettségek – amelyek lényegében az ISPS-szabályzat (A hajók és kikötőlétesítmények védelmére vonatkozó nemzetközi szabályzat) hatálya alá tartoznak –, amelyek iránt a tagállamok elsődlegesen elkötelezték magukat, mielőtt elfogadták volna az irányelv elfogadásából eredő további kötelezettségek teljesítését. Annak érdekében, hogy valamennyi európai kikötőben[3] magas és azonos szintű védelem legyen biztosítható, az irányelv az előírt mechanizmust kiegészíti a kikötőterület egészére vonatkozó védelmi rendszer létrehozásával.

A világ legtöbb kikötővel rendelkező térségei egyikének számító Európai Unió 70 000 km-es partvonala mentén több mint 1 200 kereskedelmi tengeri kikötő működik. E kikötők közül körülbelül ezer (lásd a 6.1 pontot) tartozik az irányelv hatálya alá, azaz az összes olyan kikötő, amelyek területén az e rendelet értelmében jóváhagyott védelmi terv hatálya alá tartozó egy vagy több kikötőlétesítmény található.

Az irányelv célja, hogy fokozza a védelmet azokon a kikötőterületeken, amelyek nem tartoznak a rendelet hatálya alá, valamint az, hogy a kikötővédelem fokozása révén javítsa a rendelet alapján hozott védelmi intézkedéseket. Míg a kikötői létesítmény szintén hozott védelmi intézkedések végrehajtásáért alapvetően a kikötő üzemeltetője felel, a kikötői szintű megfelelő védelmi intézkedések elsődlegesen a kikötői hatóság[4] és a közbéke és közbiztonság fenntartásáért felelős szervek felelősségi körébe tartoznak.

Az irányelv 19. cikke kimondja, hogy a Bizottságnak 2008. december 15-ig és azt követően ötévente értékelnie kell az irányelvnek való megfelelést és a végrehajtott intézkedések eredményességét.

Az első jelentést 2009. január 20-án fogadták el[5]. Ez az irányelv végrehajtása terén tett előrelépésről szóló második jelentés bemutatja a szabványosított kikötővédelmi intézkedések végrehajtásának támogatása érdekében Unió-szerte tett intézkedéseket, az elmúlt ötéves referencia-időszak alatt elért előrehaladást, valamint a végrehajtási időszak alatt felmerült, és továbbra is fennálló problémákat[6].

A jelentés az alábbiakon alapul:

– a tagállamok tengeri védelemért felelős hatóságai és egyéb érdekeltek közötti információcserék;

– a Bizottság által végrehajtott kikötővédelmi vizsgálatok eredményei;

– a nemzeti hatóságok és a tengerészeti és kikötői ágazat különböző szereplői közötti folyamatos párbeszéd.

A jelentés felhívja a figyelmet a kívánt eredmények elérése, illetve az irányelv végrehajtásának globális hatása tekintetében tapasztalt különböző nehézségekre.

2.           Az első jelentés következtetései

Az első jelentés kiemelte azt a tényt, hogy bár az irányelvet az Európai Parlament első körben és nagy többséggel, illetve a Tanács egyhangúlag fogadta el, az érintett tagállamok többségében mégis jelentős késedelem volt tapasztalható az irányelv rendelkezéseinek nemzeti jogba történő átültetése terén. Ez jogsértési eljárások megindításához vezetett, amelyek közül kettő a kötelezettségek teljesítésének elmulasztását megállapító ítélettel zárult[7].

Ennek az értékelési időszaknak a végén az irányelv legfőbb rendelkezései a tagállamok többségében végül átültetésre kerültek a nemzeti jogba. Sajnálatos módon továbbra is voltak szervezeti és funkcionális nehézségek a végrehajtás gyakorlati, kikötői szintű biztosítása terén, mivel a helyi közigazgatási szervek még nem rendelkeztek az irányelv gyakorlati végrehajtásának biztosításához szükséges összes erőforrással. A legfőbb nehézség a kikötők határainak védelmi szempontból történő meghatározása volt.

3.           Támogatási és nyomon követési intézkedések az előző értékelési időszak óta

A nemzeti átültetési intézkedések előkészítésében és elfogadásában tapasztalható késedelem hatása messzire gyűrűzött, mivel a kikötői szintű illetékes hatóságok egészen addig nem tudták végrehajtani az irányelvet, amíg végül elfogadásra nem kerültek a nemzeti intézkedések.

A tagállamok általánosságban megfelelően átültették az irányelvet, más szóval az átültetési intézkedések törvényekbe, rendeletekbe és közigazgatási rendelkezésekbe kerültek be. Azonban ezeknek az intézkedéseknek a gyakorlati, helyi szintű végrehajtása még hátravan.

Az irányelv – a szubszidiaritás elvével összhangban – előírja, hogy a tagállamoknak maguknak kell meghatározniuk az egyes kikötők határait, a kikötők számára biztosítva az arra vonatkozó szabadságot, hogy a kikötővel határos területekre is alkalmazzák az intézkedéseket. A tagállamoknak a megfelelő kikötővédelmi felmérések és tervek elkészítését is biztosítaniuk kell. Azonban 2009-ben sok kikötő még mindig nem tudta teljesíteni az irányelv követelményeit.

A 2009-2013-as időszak alatt a Bizottság ezért továbbra is elkötelezett volt az irányelv eredményesebb végrehajtásának biztosítása iránt. A Bizottság által tett intézkedések a tagállamok segítését célzó kezdeményezések, valamint nyomon követési tevékenységek formájában valósultak meg. Az intézkedések az alábbi főbb területekre összpontosítottak:

– az irányelv végrehajtásáról szóló második szeminárium előkészítése;

– a kikötővédelem technikai vonatkozásairól szóló tanulmány (TAPS II), amely hozzárendelésre került a Közös Kutatóközponthoz (JRC – Ispra);

– a legjobb gyakorlatok összevetése és terjesztése a MARSEC bizottság keretében;

– a tagállami teljesítményre és cselekvési tervek végrehajtására vonatkozó jelentési rendszer létrehozása az irányelv gyakorlati végrehajtásának biztosítása érdekében;

– vizsgálatok végrehajtása az irányelv végrehajtásának nyomon követésére a 324/2008/EK rendelettel összhangban.[8]

4.           Az irányelv végrehajtásának elősegítése

4.1.        2010. október 21-én megrendezett szeminárium

Az első szemináriumra 2006 szeptemberében került sor azzal a céllal, hogy a tagállamok és a Bizottság információt cserélhessenek az irányelv átültetésének és végrehajtásának módozatairól. Azonban a legnagyobb nehézségekkel küzdő tagállamok további információkhoz szerettek volna jutni az Európai Unió bizonyos kikötőiben már sikeresen végrehajtott intézkedésekről és bevezetett gyakorlatokról.

A Bizottság ezzel egyetértett, így 2010. október 21-én megrendezett egy második szemináriumot, amely során számos olyan példa került bemutatásra, amelyek segítettek a kikötővédelem színvonalának javításában.

A szeminárium kiváló fórum volt annak bemutatására, hogy a kikötőterületek földrajzi konfigurációjától, valamint attól függően, hogyan illeszkednek a lakossági kerületekhez, illetve ipari és kereskedelmi területekhez, milyen különböző megközelítések léteznek a kikötőhatárok védelmi szempontból történő meghatározására. Tölcsértorkolatban található kikötő (Bordeaux), történelmi kikötő (Valletta), igen sűrűn lakott városi környezetben található kikötő (Salerno) vagy a világ egyik legnagyobb kikötője (Rotterdam) esetében más-más megoldást választottak a kikötő határainak megállapítására.

A munkaértekezlet keretében arra is lehetőség nyílt, hogy emlékeztessék a résztvevőket az irányelv alapvető célkitűzéseire és hangsúlyozzák az irányelv végrehajtásának sarokpontját képező kikötővédelmi felmérésekhez kapcsolódó összes vonatkozást. A szeminárium következtetéseit ezt követően jóváhagyta a MARSEC Bizottság.

4.2.        Tanulmány a kikötővédelem technikai vonatkozásairól (TAPS II)

Az egyes tagállamok által tapasztalt nehézségekre tekintettel a Bizottság felkérte a Közös Kutatóközpontot (JRC), hogy készítsen tanulmányt az irányelv európai kikötőkben való végrehajtásáról.

A tanulmány az irányelv zökkenőmentes végrehajtását elősegítő módszertanokra és a végrehajtást szolgáló technikai intézkedésekre összpontosított. A tanulmány célja azt volt, hogy minimumkövetelmények, ajánlások és iránymutatások összeállításával és a legjobb gyakorlatok összegyűjtésével elősegítse közös kritériumok megállapítását az irányelv célkitűzéseinek való megfelelésre vonatkozóan. A kikötők határainak meghatározása különösen fontos téma volt, mivel egyes tagállamok nehézségeket tapasztaltak az irányelv és általánosságban a kikötővédelmi intézkedések hatályának megfogalmazásában, vagy vonakodtak megtenni azt. A végleges jelentés két egymás követő szakaszból ellenőrzési módszert javasolt, ahol az egyik szakasz a kikötői létesítmények és a kikötő jellemzőinek meghatározását célozza, míg a másik – kockázatelemzés segítségével – azonosítja a kikötő határait, oly módon, hogy a leghatékonyabb kikötővédelmet lehessen biztosítani.

A tanulmánnyal kapcsolatos végleges jelentés Bizottságnak történő benyújtását megelőzően a JRC Állampolgár-védelmi és Biztonsági Intézete (Institute for the Protection and Security of the Citizen) az olaszországi Ispra városában 2011. március 9-10-én találkozót szervezett az összes érintettel, beleértve a tagállamok és a kikötői iparág 14 képviselőjét, és ezen a találkozón bemutatásra és megvitatásra kerültek a tanulmány előzetes következtetései és ajánlásai, így a tanulmány szerzőinek lehetőségük volt az eredményeik bemutatására.

2011. szeptember 20-án a TAPS II tanulmány eredményei a MARSEC Bizottság elé kerültek. Számos javaslat került előterjesztésre, különösen a kikötői határok megállapítását célzó kétszakaszos kockázatelemzés végrehajtásának rendszerszerű módszertanának kialakítására vonatkozóak, mint az irányelv gyakorlati végrehajtását megelőzően végzett elemzési munka különösen hasznos és hatékony eszközei[9].

2012. január 24-én munkadokumentumot nyújtottak be a bizottság tagjaihoz a kikötőhatárok meghatározására vonatkozó fejezet témakörében. A tagállamok általánosságban úgy vélték, hogy a tanulmányban bemutatott megközelítés segíthet a kikötőterület határainak meghatározása során tapasztalt bizonyos nehézségek megoldásában. Bár e módszertan kötelező alkalmazásának lehetőségét kategorikusan elutasították, ennek ellenére – eseti és nem kötelező alapon – a TAPS II tanulmány következtetései felhasználhatók a kikötővédelmi felmérések következő öt éves áttekintéséhez.

5.           Az irányelv végrehajtásának nyomon követése

5.1.        Az irányelv gyakorlati végrehajtásának befejezését célzó cselekvési tervek nyomon követése

A Bizottság 2009 óta rendelkezik egy olyan rendszerrel, amelynek keretében a tagállamoktól rendszeres tájékoztatást kap az irányelv végrehajtásával kapcsolatban. A tagállamok hatóságaival folyamatos párbeszéd indult az arra vonatkozó rendszeres és megbízható információk beszerzése érdekében, hogy milyen mértékben kerültek végrehajtásra a felmérések, illetve elfogadásra a kikötővédelmi tervek.

A kötelezettségek teljesítése terén leginkább késedelemben lévő tagállamokat a Bizottság a felmérések végrehajtására és a tervek elkészítésére vonatkozó pontos határidőket tartalmazó nemzeti cselekvési tervek benyújtására kérte fel. A Bizottság rendszeres előrehaladási jelentéseket is kért annak igazolására, hogy a vállalások ténylegesen teljesülnek.

A helyzet gyorsan javult a 30-nál kevesebb kikötővel rendelkező tagállamok esetében. A tagállamoknak ebben a csoportjában szinte az összes felmérést végrehajtották, és a kikötővédelmi tervek 96%-a is elkészült és jóváhagyásra került.

Azonban a 30-nál több kikötővel rendelkező tagállamok esetében jóval lassabb volt a változás. Mostanra az értékelések 92%-a készült el, és a kikötővédelmi tervek valamivel több mint kétharmada (70%) került kidolgozásra és jóváhagyásra. Az érintett országok elsősorban az Egyesült Királyság, Spanyolország, Görögország és Németország. E tagállamok esetében a Bizottság jogsértési eljárásokat kezdeményezet, hogy arra ösztökélje őket, hogy mutassanak nagyobb elkötelezettséget az irányelv végrehajtásának fontosabb helyre rangsorolása iránt (lásd az 5.3. pontot).

5.2.        A Bizottság által az irányelv végrehajtásának nyomon követése érdekében végrehajtott vizsgálatok

Az irányelv végrehajtásának nyomon követését szolgáló eljárásokat a Bizottság a 324/2008/EK rendelettel összhangban végzett vizsgálatai részét képezték.

A tengeri védelemmel kapcsolatos vizsgálatok lefolytatására vonatkozó munkaprogramnak 2009 óta folyamatosan része annak ellenőrzése, hogy az irányelv alkalmazásának figyelemmel kísérésére szolgáló vizsgálatokat megfelelően hajtották-e végre.

Azonban 2012-ig a vizsgálatokat sajnálatos módon késleltették a tényleges gyakorlati végrehajtás terén tapasztalható késedelmek, a helyi közigazgatási szervek nem kapták meg a kikötővédelmi felmérések végrehajtásához szükséges utasításokat és erőforrásokat.

A 2012 óta végrehajtott vizsgálatok – mind a nemzeti közigazgatási szervek által végzett vizsgálatok, mind a kikötők egy adott mintáján végzett közvetlen vizsgálatok – azt mutatták, hogy a bár az irányelv végrehajtásának általános keretrendszerét már megfelelően alkalmazták, nagy eltérés van a kikötői biztonság javítására vonatkozó célkitűzések és a jelentésekben ténylegesen szereplő, még továbbra is tökéletlen eredmények között. Az ellenőrök többek között rendszeresen beszámolnak arról, hogy a felmérésekre nem a megfelelő eljárások szerint került sor, a tervek nem konzisztensek a felmérés eredményeivel, a kikötővédelmi tisztek még mindig nem kerültek kijelölésre, a kikötővédelmi tervek rendszeres nyomon követésére szolgáló rendszer nincs megfelelően kialakítva, és a képzésre és gyakorlatozásra vonatkozó rendelkezéseket nem mindig hajtják végre.

5.3.        Jogsértési eljárások

Bár a Bizottság folyamatos párbeszédet folytatott minden tagállammal, hogy biztosítsa az irányelv konzisztens és koherens végrehajtását, ennek ellenére a 2009-2013-as időszakban öt jogsértési eljárást kellett kezdeményeznie.

Ezek közül három az irányelv nem teljes körű végrehajtásával kapcsolatos, az értékelések végrehajtásában és a kikötővédelmi tervek elfogadásában fennálló késedelmek miatt. A szóban forgó eljárások Görögországot, Spanyolországot és az Egyesült Királyságot érintik. Az érintett országok most új cselekvési tervek iránt kötelezték el magukat, azzal a céllal, hogy biztosítsák az értékelések és tervek teljes körű végrehajtását 2014 első negyedévére.

Két másik eljárás az irányelv – ellenőrzések során felfedett – nem megfelelő végrehajtásával kapcsolatos:

– az első Malmö (Svédország) kikötőjét érinti, ahol az ellenőrök azt találták, hogy a kikötőt képező tizenegy kikötőlétesítményt külön kikötőként azonosították, hogy ne kelljen végrehajtaniuk az irányelv főbb rendelkezéseit. Az eset lezárásra került a kikötővédelmi felmérés felülvizsgálatát követően, amely során megállapításra került, hogy Malmöben egyetlen kikötőről (Malmö Hamn) van szó, amely a tizenegy kikötőlétesítményből áll[10].

– A második eset Mecklenburg-Nyugat-Pomeránia tartomány (Németország) kikötőivel kapcsolatos, ahol a vizsgálatok felfedték, hogy a felméréseket és a kikötővédelmi terveket még nem készítették el és nem hajtották végre. Indoklással ellátott vélemény megküldését követően a német hatóságok vállalták, hogy további védelmi felméréseket végeznek a több kikötőlétesítménnyel rendelkező kikötőkben, hogy az irányelv követelményeinek megfelelő kikötői védelmi terveket készítsenek.

6.           A felmérésekből fakadó konkrét problémák

6.1.        Az irányelv gyakorlati végrehajtására vonatkozó követelmények hatálya alá eső kikötők kritikus mérete

Az érintettekkel folytatott tárgyalások során az érintettek gyakran azon az állásponton vannak, hogy az irányelv általánosságban jól meg van tervezve a nagyfokú kereskedelmi tevékenység jellemezte kikötők tekintetében, a kisebb kikötők esetében azonban nehezebb a végrehajtása.

Emlékeztetni kell arra, hogy az irányelvet a tagállamok területén elhelyezkedő összes olyan kikötőre alkalmazni kell, amelyben a 725/2004/EK rendeletben (2. cikk (2) bekezdése) meghatározott, jóváhagyott kikötőlétesítményi védelmi terv hatálya alá tartozó egy vagy több kikötőlétesítmény található, valamint arra, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a kikötővédelmi intézkedéseket szorosan összehangolják a rendelet értelmében hozott intézkedésekkel (4. és 7. cikk). Az irányelv előírja, hogy a tagállamok saját maguk jelölik ki minden egyes kikötő határait, és saját hatáskörükben dönthetnek arról, hogy azokat alkalmazzák-e a kikötővel határos területekre is.

Következésképpen azért, hogy a hasznos intézkedések kiegyensúlyozott módon kerüljenek végrehajtásra, és egyúttal az arányosság elve is érvényesüljön, a társjogalkotók a 2. cikk (4) bekezdésében megállapított óvatosságot figyelembe véve úgy jártak el, hogy ha egy adott kikötőlétesítmény határai a 725/2004/EK rendelet értelmében úgy kerültek meghatározásra, hogy a kikötőt ténylegesen lefedik, akkor a rendelet vonatkozó rendelkezései elsőbbséget élveznek az irányelv rendelkezéseivel szemben.

A tagállamok széles körben alkalmazták ezt a rendelkezést olyan kikötőkben, ahol csak egy, a rendelet hatálya alá tartozó kikötőlétesítmény van. A kikötővédelmi felmérés alapján a kikötő határait igen gyakran (de nem mindig) a kikötőlétesítmény határaival megegyezőként határozták meg. Ezért az 1 052 olyan kikötőből[11], ahol egy vagy több, a rendelet értelmében jóváhagyott hajóvédelmi terv hatálya alá tartozó kikötőlétesítmény található, 586 kikötő, vagyis az Európai Unió kikötőinek 55%-a minősül az irányelv 2. cikke (4) bekezdése rendelkezéseinek hatálya alá esőnek. Ez a helyzet sokkal határozottabban jelentkezett azon tagállamokban, ahol kisebb kikötők találhatók a partvonal mentén vagy szigeteken elszórtan[12].

6.2.        A fenyegetéssel kapcsolatos tudatosság és tudatosságnövelés az érdekeltek között

A felmérések nyomán azonosítani lehet azokat az eszközöket és infrastruktúrákat, amelyeket védeni kell a kikötői tevékenységeket veszélyeztető szándékos törvénytelen cselekedetek jelentette fenyegetésekkel és kockázatokkal szemben. Az ezt következő szakasz azon megfelelő intézkedések megtervezéséből és végrehajtásából áll, amelyek segítségével szembe lehet szállni a fenyegetésekkel, az azonosított kockázati szintek (normál, növekvő, magas) mindegyikén, speciális eljárások segítségével és a kikötő igényeinek megfelelően kialakított műszaki berendezések használatával, amelyek lehetővé teszik a megfelelő reagálást az infrastruktúra potenciális sérülékenységére.

Az irányelv lehetővé tette gyakorlati tanácsok nyújtásával megbízott kikötővédelmi bizottságok felállítását ((9) preambulumbekezdés). Az ilyen típusú struktúrával rendelkező tagállamokban ez általában a védelemért felelős szolgálatok (rendőrség, parti őrség, tengerészeti ügyek, vám, rendőrség stb.) helyi képviselőiből áll. Ez megfelelő fórumot biztosít a létfontosságú információcseréhez, valamint fórumot a fenyegetettséggel kapcsolatos tudás terjesztéséhez, ezáltal növelve a tudatosságot az összes érintett körében.

A kikötők védelmével kapcsolatos tudatosság növelése az általános védelmi politika része, amelyet a kikötőben alkalmazott minden személynek (azaz a kikötői vállalkozások személyzetének, de kikötői tevékenységeket végző külső vállalatok személyzetének is), valamint a kikötő különböző használóinak is ismerniük kell. A tudatosságnövelő tevékenységek kulcsfontosságú eszközök a hatékony terjesztésben és megfelelő módjai a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatos tudatosság növelésének. Fontos, hogy a biztonsági intézkedésekre a kikötő gazdasági tevékenységét ösztönző eszközként tekintsünk és fejlesszük ezeket a tevékenységeket.

A személyzet képzésével és a kikötővédelmi gyakorlatoztatással[13] kapcsolatos követelmények hatékonyabb nyomon követésével – ahogyan azt vizsgálati jelentések is rendszeresen megemlítik – javítható a kikötők védelméhez szükséges tudás általános szintje.

6.3.        A kikötővédelmi tervek vizsgálata és felügyelete

Az irányelv 13. cikkének megfelelően a tagállamok vizsgálatokat folytatnak, oly módon, amely lehetővé teszi számukra a kikötővédelmi tervek és azok végrehajtásának megfelelő és rendszeres nyomon követését. Ez egy olyan kritikus fontosságú kérdés, amely – részben a nemzeti jogba történő átültetés késedelme, részben a megállapított célkitűzések és az ilyen ellenőrzések végrehajtásához szükséges erőforrások közötti eltérés miatt – még mindig nem valósult meg teljes mértékben az összes tagállamban.

Minden tagállam saját belső szervezetétől és a rendelkezésre álló erőforrásoktól függően kialakította saját nyomon követési rendszerét. Ezt a nyomon követési szerepkört vagy a központi vagy a helyi önkormányzathoz rendelték hozzá, vagy olyan, többféle feladattal megbízott csoportokhoz, amelyekben több közigazgatási szerv (közlekedés, rendőrség, vám, kikötőirányítási irodák stb.) vesz részt együttesen. Az ellenőrzéseket úgy alakították ki, hogy azok révén fel lehessen deríteni, hogy a tervek megfelelnek-e a szabályoknak, a védelmi intézkedések ténylegesen megfelelnek-e a terv követelményeinek, és azokat megfelelően végrehajtották-e.

Ezeket a feladatokat rendszeres időközönként jóváhagyott munkaprogrammal összhangban hajtják végre. Amennyiben hiányosságra derül fény, javaslat készül a probléma orvoslására. Az illetékes hatósághoz benyújtott jelentés alapján új vagy frissített kikötővédelmi felmérés készítésére lehet szükség. Az ellenőrzés szolgálatok számára az egyik fontos terület a kikötőlétesítmények szintjén végrehajtott intézkedések és a kikötő szintjén tervezett intézkedések közötti koordináció meglétének ellenőrzése. A javító intézkedések nyomon követése néha történhet a végrehajtott intézkedések operatív minőségének véletlenszerű ellenőrzése formájában.

Az ellenőrök és a bizottsági ellenőrök jelentései egyaránt alapul szolgálnak a nemzeti hatóságok számára, hogy az azonosított hiányosságok kijavításához tanácsot és segítséget nyújtsanak az illetékes hatóságok számára a kikötőkben. Ezt a gyakorlatot támogatni kell és ki kell terjeszteni. Azonban egyes tagállamok még nem hozták létre azokat a struktúrákat, amelyek szükségesek a megfelelőség ilyen rendszeres és megfelelő ellenőrzéséhez[14]. Fontos, hogy az ezekhez a nyomon követési feladatokhoz szükséges emberi és pénzügyi erőforrások a lehető leghamarabb a helyükre kerüljenek. A jövőben még nagyobb figyelmet szentelünk majd ennek a területnek, mivel a kikötővédelemi tervek nyomon követésére szolgáló jelenlegi rendszerek további javításra szorulnak.

7.           KÖVETKEZTETÉSEK

A 2005/65/EK irányelv végrehajtásának értékelése rámutatott, hogy az irányelv minden rendelkezésének végrehajtásához szükséges intézkedéseket a legtöbb tagállamban még javítani kell.

Azonban az irányelv végrehajtásának nyomon követése során nyert tapasztalat megmutatta, hogy jelentős fejlődést értünk el. Kétségtelen, hogy növekedett az európai kikötők biztonsági szintje. A rendelet végrehajtásának és az irányelv alkalmazásának kombinációja lehetővé tette egy hitelt érdemlő keretrendszer létrehozását a kikötőkben a biztonsági előírások megszegésének megakadályozására és a tengerészeti és kikötői tevékenységek megfelelő védelmének biztosítására. Bár azt nehéz megmondani, hogy ezek az intézkedések mennyire bírnak elrettentő erővel a terroristatámadások tekintetében, a kikötői hatóságok egyetértenek abban, hogy jelentős hatás mutatkozott a csempészet, lopás és rossz szándékú cselekedetek tekintetében, amelyek száma nagyban csökkent. Továbbá, a védelmi intézkedések bevezetése gyakran a kikötők szervezésének – például az áruk mozgatása és tárolása, a kikötő különböző területeire való belépés ellenőrzése, vagy a korlátozott elérésű területek meghatározása tekintetében való – áttekintéséhez vezetett. Ezek az intézkedések igen nagy fontosak voltak a kikötői tevékenységek hatékonyabbá tételéhez ebben az igen éles verseny jellemezte környezetben.

Ahogyan azt a Bizottság összefoglalta a 2013. május 23-i közleményében („Kikötők: a növekedés motorjai”)[15], az Európai Unió a világ többi részével folytatott kereskedelemben, és a saját belső piaca tekintetében is rendkívüli mértékben függ a tengeri kikötőktől. Ennélfogva a kikötők és azok megközelítési útvonalainak biztonsága létfontosságú a tengeri közlekedés teljes biztonsága tekintetében. A kikötővédelem a tagállamok nagyfokú gondosságát és az összes érintett szereplő nagyfokú felkészültségét teszik szükségessé annak érdekében, hogy valamennyi európai kikötőben magas és azonos szintű védelem legyen biztosítható. Ezért minden érintett szereplőnek tovább kell folytatnia a munkát a megelőzés, a védelem és elhárítás további tökéletesítése érdekében, hogy szembeszállhassunk az új fenyegetésekkel. E célból a kikötőlétesítmények és kikötők védelmi rendszereinek teljes mértékben ki kell egészíteniük egymást. A kikötő, annak kikötőlétesítményei és az azokat kiszolgáló hajók közötti hatékony kapcsolat biztosítása továbbra is fontos kihívás az üzemeltetők és a hatóságok számára.

Az elkövetkező hónapokban a tagállamoknak újra meg kell vizsgálniuk a kikötővédelmi felméréseket és terveket, az irányelv 10. cikkével összhangban, amely előírja, hogy a felülvizsgálatot legalább ötévente egyszer végre kell hajtani. A Bizottság ezért úgy véli, hogy a TAPS II tanulmányban meghatározott módszertan szükség esetén jogszerűen használható a kikötők határainak újbóli meghatározásához, beleértve a vízszint megfelelő figyelembe vételének szükségességét is.

Továbbá a Bizottság többéves vizsgálati munkaprogramja a részletesebb vizsgálatok szakaszába lép. Például a ro-ro hajók (amelyek természetüknél fogva különösen sérülékenyek) utasaira és az azokra felhajtó járművekre alkalmazandó kikötővédelmi tervek szerinti eljárások végrehajtása és alkalmazása további vizsgálat tárgyát képezi majd. Hasonlóképpen ellenőrzéseket végzünk majd annak megállapítására, hogy a nemzetközi tengeri közlekedési szolgáltatások esetében az érintett tagállamok együttműködnek-e a kikötővédelmi felmérésekben a járat mindkét oldalán..

Végezetül a Bizottság tovább folytatja a munkát a tagállamokkal, hogy javítsa az irányelv végrehajtását, az EU-kikötők hatékonyabb védelmének közös célkitűzésével, a kikötő minden használója, a közlekedés használói, a tengeri közlekedési iparág és a társadalom egészének javára. A Bizottság továbbra is nyomon követi az irányelv megfelelő végrehajtását, és ahol szükségesnek ítéli, továbbra is alkalmaz majd jogi lépéseket.

[1]               Az Európai Parlament és a Tanács 2005/65/EK irányelve (2005. október 26.) a kikötővédelem fokozásáról – HL L 310., 2005.11.25., 2. o.

[2]               Az Európai Parlament és a Tanács 725/2004/EK rendelete (2004. március 31.) a hajók és kikötőlétesítmények védelmének fokozásáról – HL L 129., 2004.4.29., 6. o.

[3]               Mivel az irányelv csak a tengeri kikötőkre vonatkozik, a benne foglalt kötelezettségek nem alkalmazandók Ausztriára, a Cseh Köztársaságra, Magyarországra, Luxemburgra és Szlovákiára. Továbbá az EFTA Felügyeleti Hatóság biztosítja, hogy Izland és Norvégia teljesítse az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás szerinti kötelezettségeit.

[4]               A kikötővédelmi hatóságot a tagállam jelöli ki az irányelv 5. cikkével összhangban.

[5]               COM(2009) 2 végleges

[6]               Az irányelv végrehajtásáról még nem készült értékelés.

[7]               C-464/08 eset: Európai Bizottság kontra Észtország, 2009. szeptember 3., és C-527/08 eset: Európai Bizottság kontra Egyesült Királyság, 2009. szeptember 3.

[8]               A Bizottság 324/2008/EK rendelete (2008. április 9.) a tengeri védelemmel kapcsolatos bizottsági vizsgálatok lefolytatására vonatkozó felülvizsgált eljárások megállapításáról, HL L 98., 2008.4.10., 5. o.

[9]               A vizsgálatok során ismételten megtárgyalásra kerültek a TAPS II tanulmány által javasolt pedagógiai előnyök és gondolkodásmódok.

[10]             Az ezt követő vizsgálat ellenőrizte az irányelvnek való megfelelést Malmöben, és igazolta azt.

[11]             E számadat és a 2009-es jelentésben szereplő számadat (754 kikötő) közötti különbség azzal a ténnyel magyarázható, hogy a tagállamok kezdetben nem szerepeltették a 2. cikk (4) bekezdése hatálya alá eső kikötőket az irányelv hatálya alá eső kikötők jegyzékében. Ezt a Bizottság kérésére javították (2013. szeptember 16-i adatok).

[12]             Az ilyen, egyetlen kikötőlétesítménnyel rendelkező kikötők jelentős arányt képviselnek a kikötők között Finnországban (65/78, vagy 83%), Svédországban (131/162, vagy 81%), Görögországban (82/119, vagy 69 %), az Egyesült Királyságban (119/175, vagy 68%) és Dániában (51/82, vagy 62%).

[13]             2012. május 4-én, a kikötői biztonsági oktatásokról és gyakorlatokról szóló gyakorlati kézikönyv elkészítését követően gyakorlatot hajtottak végre Antwerpen (Belgium) kikötőjében. A gyakorlaton megfigyelőként részt vettek a tagállamok és a Bizottság megfigyelői.

[14]             Az információcsere tekintetében a tagállamokat arra kérték fel, hogy bocsássanak rendelkezésre feljegyzéseket a programjaikról. Némelyikük pontos számadatokat küldött az ellenőrök toborzásáról és az ellenőrök feljegyzéseiről a kikötői ellenőrzések végrehajtásáról, míg más tagállamok nem tudtak ilyen pontos információkat küldeni.

[15]             COM(2013) 295 final.