Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Mauritániai Iszlám Köztársaság között érvényben lévő halászati partnerségi megállapodással előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás megállapításáról szóló, az említett két fél között létrejött jegyzőkönyv megkötéséről /* COM/2012/0546 final - 2012/0258 (NLE) */
INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE A Tanácstól
kapott megbízás alapján az Európai Bizottság tárgyalásokat folytatott a
Mauritániai Iszlám Köztársasággal az Európai Közösség és a Mauritániai Iszlám
Köztársaság közötti halászati partnerségi megállapodáshoz csatolt
jegyzőkönyv megújításáról. A tárgyalások eredményeként a felek 2012.
július 26-án egy új jegyzőkönyvet parafáltak. Az új jegyzőkönyv az
aláírásának időpontjától számított kétéves időszakra szól. A
jegyzőkönyv elsődleges célja, hogy az uniós hajóknak – a
rendelkezésre álló többlet korlátain belül – halászati lehetőségeket
biztosítson Mauritánia vizein. Tárgyalási álláspontjának meghatározását a
Bizottság többek között az említett megállapodás keretében létrehozott
tudományos bizottság véleményére alapozta. Az általános cél
az Európai Unió és a Mauritániai Iszlám Köztársaság közötti együttműködés
szorosabbra fűzése annak érdekében, hogy a mauritániai halászati övezetben
lehetővé váljon a fenntartható halászati politika fejlesztése és a halászati
erőforrások felelősségteljes kiaknázása, ami mindkét fél érdekét
szolgálja. Ezen belül a jegyzőkönyv az alábbi
halászati kategóriákban és a következő mennyiségek erejéig ír elő
éves halászati lehetőségeket: –
5 000 tonna a langusztától és a
tarisznyaráktól eltérő rákfélékre halászó hajók részére, –
4 000 tonna a szenegáli tőkehalra halászó
(fagyasztóval nem felszerelt) vonóhálós és fenékhorogsoros halászhajók részére, –
2 500 tonna a szenegáli tőkehaltól
eltérő tengerfenéki fajokra nem vonóhálóval halászó halászhajók részére, –
200 tonna tarisznyarákok fogására, –
22 kerítőhálós tonhalhalászhajó, –
22 horgászbotos tonhalhalászhajó és felszíni
horogsoros hajó, –
300 000 tonna a fagyasztóval felszerelt nyílt
tengeri vonóhálós halászhajók részére, –
15 000 tonna a fagyasztóval nem felszerelt nyílt tengeri halászhajók részére (amit
le kell vonni a nyílt tengeri halászatot folytató, fagyasztóval felszerelt
vonóhálós hajók részére előírt kvótából). A Bizottság mindezek alapján javasolja, hogy a
Tanács – a Parlament egyetértésével – határozattal fogadja el az új
jegyzőkönyvet. 2. AZ ÉRDEKELTEKKEL FOLYTATOTT
KONZULTÁCIÓK EREDMÉNYEI ÉS HATÁSVIZSGÁLAT Az érdekelt felekkel konzultáció folyt a nem
közösségi vizeken tevékenységet folytató távolsági flottával foglalkozó
regionális tanácsadó testület[1]
keretében, amely a halászati ágazat képviselőit, valamint a
környezetvédelemmel és fejlesztéssel foglalkozó nem kormányzati szervezeteket
tömöríti. A technikai értekezletek keretében a tagállami szakértőkkel is
konzultáltak. A konzultációk azzal a következtetéssel zárultak, hogy az Uniónak
érdekében áll halászati jegyzőkönyvet fenntartani Mauritániával. 3. A JAVASLAT JOGI ELEMEI Ezen eljárás
megindítására a jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazásáról szóló tanácsi
határozathoz, valamint a halászati lehetőségek uniós tagállamok közötti
elosztásáról szóló tanácsi rendelethez kapcsolódó eljárás megindításával
párhuzamosan kerül sor. 4. KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK A jegyzőkönyv szerinti,
70 000 000 EUR-t kitevő összes pénzügyi hozzájárulás a teljes
időszakra vonatkozóan az alábbiakból áll: a) 67 000 000 EUR a halászati
erőforrásokhoz való hozzáférést biztosító jogokért, és b)
3 000 000 EUR a Mauritániai Iszlám Köztársaság halászati
politikájának fejlesztésére irányuló támogatás címén. Ez a támogatás megfelel a
nemzeti halászati politika célkitűzéseinek. 5. OPCIONÁLIS ELEMEK 2012/0258 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Mauritániai Iszlám
Köztársaság között érvényben lévő halászati partnerségi megállapodással
előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás
megállapításáról szóló, az említett két fél között létrejött jegyzőkönyv
megkötéséről AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Unió
működéséről szóló szerződésre és különösen annak 43. cikke (2)
bekezdésére, összefüggésben 218. cikke (6) bekezdésének a) pontjával, tekintettel az Európai Bizottság
javaslatára, a jogalkotási aktus tervezetének a nemzeti
parlamentek számára való megküldését követően, tekintettel az Európai Parlament egyetértésére[2], mivel: (1) A Tanács 2006. november 30-án
elfogadta az Európai Közösség és a Mauritániai Iszlám Köztársaság közötti
halászati partnerségi megállapodás megkötéséről szóló 1801/2006/EK
rendeletet[3]. (2) Az Unió tárgyalásokat
folytatott a Mauritániai Iszlám Köztársasággal a halászati partnerségi megállapodáshoz
csatolandó új jegyzőkönyvről, amely a halászat tekintetében
Mauritánia felségterületéhez vagy joghatósága alá tartozó vizeken halászati
lehetőségeket biztosít az uniós hajóknak. (3) A Tanács a(z) XXX/2012/EU
határozattal[4]
engedélyezte az említett jegyzőkönyv aláírását és ideiglenes alkalmazását,
amely nem érinti a jegyzőkönyv későbbi megkötését. (4) A jegyzőkönyvet
helyénvaló megkötni, ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT: 1. cikk Az Európai Unió és a Mauritániai Iszlám
Köztársaság között érvényben lévő halászati partnerségi megállapodással
előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás
megállapításáról szóló, az említett két fél között létrejött jegyzőkönyvet
az Unió nevében a Tanács megköti. A jegyzőkönyv szövegét e határozat
melléklete tartalmazza. 2. cikk A Tanács elnöke kijelöli az(oka)t a
személy(eke)t, aki(k) az Európai Unió nevében jogosult(ak) lesz(nek) megtenni
azt az értesítést, amellyel az Európai Unió a jegyzőkönyvet magára nézve
jogilag kötelező erejűnek ismeri el. 3. cikk Ez a határozat
az elfogadásának napján lép hatályba. Ezt a határozatot az Európai Unió
Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni. Kelt Brüsszelben, -án/-én. a
Tanács részéről az
elnök JEGYZŐKÖNYV az
Európai Unió és a Mauritániai Iszlám Köztársaság közötti halászati partnerségi
megállapodással előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás
kétéves időszakra történő megállapításáról 1.
cikk
Alkalmazási időszak és halászati lehetőségek (1)
A jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazásának
kezdőnapjától számított kétéves időszakra vonatkozóan a megállapodás
5. és 6. cikke alapján nyújtott halászati lehetőségek az e
jegyzőkönyvhöz csatolt táblázatban szerepelnek. (2)
A külföldi flották akkor férhetnek hozzá a
mauritániai halászati övezetek halászati erőforrásaihoz, ha rendelkezésre
áll az ENSZ Tengerjogi Egyezményének[5]
62. cikkében meghatározott többlet, valamint figyelembe vették a mauritániai
nemzeti flotta halászati kapacitását. (3)
A mauritániai jogszabályoknak megfelelően a
gazdálkodás és a fenntartható fejlődés tekintetében elérendő célokat,
illetve a kifogható mennyiségeket minden egyes halászati tevékenység
vonatkozásában a mauritániai állam állapítja meg az oceanográfiai kutatásért
felelős mauritániai szervezet és az illetékes regionális halászati
szervezetek szakvéleménye alapján. (4)
E jegyzőkönyv garantálja, hogy a mauritániai
halászati övezetekben halászható állománytöbblethez való hozzáférés
tekintetében az uniós flotta elsőbbséget élvez. Az uniós flottának
odaítélt – a jegyzőkönyv I. mellékletében rögzített – halászati
lehetőségek a rendelkezésre álló többletből származnak; e halászati
lehetőségek kiaknázása elsőbbséget élvez a más külföldi flottáknak
kiosztott halászati lehetőségek kiaknázásával szemben. (5)
Az állományvédelmi intézkedések, az
erőforrások fejlesztésére és kezelésére vonatkozó intézkedések, csakúgy,
mint a halászati engedélyek odaítélésével összefüggésben [
1] meghatározott
pénzügyi szabályok, díjak és egyéb jogosultságok, amelyeket az egyes halászati
tevékenységek vonatkozásában e jegyzőkönyv I. melléklete ismertet, a
mauritániai halászati övezetekben tevékenységet folytató valamennyi külföldi
ipari flottára alkalmazandók, mégpedig az uniós flottára is érvényes technikai
feltételekhez hasonló feltételekkel. (6)
A megállapodás 6. cikke alapján az Európai Unió
valamely tagállamának lobogója alatt közlekedő hajók csak akkor
folytathatnak halászati tevékenységet a mauritániai halászati övezetekben, ha
rendelkeznek az e jegyzőkönyv alapján, az e jegyzőkönyv I.
mellékletében ismertetett szabályok szerint kiállított halászati engedéllyel. 2.
cikk
Pénzügyi hozzájárulás – Fizetési szabályok (1)
Az uniós hajók mauritániai halászati övezetekhez
való hozzáféréséért a megállapodás 7. cikke értelmében fizetendő pénzügyi
hozzájárulás összege hatvanhét (67) millió EUR. (2)
Ezen túlmenően évi három (3) millió EUR-s
pénzügyi támogatást kell nyújtani a felelősségteljes és fenntartható
halászatra irányuló nemzeti politika végrehajtására. (3)
Az (1) bekezdést e jegyzőkönyv 4., 7. és 10.
cikkére is figyelemmel kell alkalmazni. (4)
Az uniós hajók mauritániai halászati övezetekhez
való hozzáférését lehetővé tévő, (1) bekezdés szerinti pénzügyi
hozzájárulás kifizetését az Európai Unió a jegyzőkönyv alkalmazásának
első évében legkésőbb három (3) hónappal az ideiglenes alkalmazás
kezdőnapját követően, az azt követő években pedig legkésőbb
a jegyzőkönyv hatálybalépésének évfordulóján teljesíti. 3.
cikk
Tudományos együttműködés (1)
A Felek vállalják, hogy a mauritániai halászati
övezetekben a halászati erőforrások és a tengeri ökoszisztémák
fenntartható kiaknázására vonatkozó elvek alapján előmozdítják a
felelősségteljes halászatot. (2)
E jegyzőkönyv alkalmazási időszaka alatt
a Felek együttműködnek annak érdekében, hogy figyelemmel kísérjék a
mauritániai halászati övezetek erőforrásainak állapotát, illetve az ott
folytatott halászati tevékenységek alakulását. E célból a Közös Független
Tudományos Bizottság évente legalább egyszer – Mauritániában és Európában
felváltva – ülésezik. A megállapodás 4. cikkének (1) bekezdésében foglaltakon
túlmenően a Közös Független Tudományos Bizottság szükség szerint
kiegészülhet külső tudományos munkatársakkal, megfigyelőkkel, az
érdekeltek képviselőivel vagy regionális halászati gazdálkodási
szervezetek – például a CECAF – képviselőivel. (3)
A Közös Független Tudományos Bizottság hatásköre
elsősorban a következő tevékenységekre terjed ki: a) éves tudományos jelentés készítése az e
jegyzőkönyv hatálya alá tartozó halászati tevékenységekről; b) a halászati tevékenységek dinamikájának,
az erőforrások állapotának és az ökoszisztémák változásának jobb megértése
érdekében speciális tudományos kérdésekkel foglalkozó programok vagy
intézkedések kiválasztása és előterjesztése a vegyes bizottság részére; c) az e jegyzőkönyv végrehajtása során
felmerülő tudományos kérdések elemzése és szükség esetén az e kérdésekkel
kapcsolatos tudományos szakvélemény kibocsátása a bizottságon belül
konszenzussal elfogadott eljárás keretében; d) a mauritániai halászati övezetekben a
jegyzőkönyv hatálya alá tartozó erőforrásokra halászó nemzeti – akár
uniós, akár harmadik országbeli – flották valamennyi szegmensének halászati
erőkifejtésére és fogásaira vonatkozó adatok összegyűjtése és
elemzése; e) az állományfelmérés folyamatának részét
képező olyan éves felmérések végrehajtásának programozása, amelyek
lehetővé teszik a halászati lehetőségek megállapítását, valamint az
erőforrások és az ökoszisztéma védelmét biztosító kiaknázási
lehetőségek kiválasztását; f) saját kezdeményezésre, illetve a vegyes
bizottság vagy az egyik fél kérésére tudományos szakvélemény készítése azokról
a célokról, stratégiákról és gazdálkodási intézkedésekről, amelyek
szükségesek az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó állományok és halászati
területek fenntartható kiaknázásához; g) e jegyzőkönyv 1. cikke alapján adott
esetben a halászati lehetőségek felülvizsgálatára vonatkozó javaslat
előterjesztése a vegyes bizottság keretében. 4.
cikk
A halászati lehetőségek felülvizsgálata (1)
A vegyes bizottság keretében a Felek elfogadhatnak
az e jegyzőkönyv 1. cikkben előírt, a halászati lehetőségek
felülvizsgálatára irányuló intézkedéseket. Ebben az esetben a pénzügyi
hozzájárulást arányosan és időarányosan ki kell igazítani. (2)
Ami a hatályos jegyzőkönyv által nem
szabályozott halászati kategóriákat illeti, a megállapodás 6. cikkének második
bekezdésével összhangban a két fél a legmérvadóbb – a Közös Független
Tudományos Bizottság által megerősített és a vegyes bizottság által
elfogadott – tudományos szakvélemények alapján megállapíthat új halászati
lehetőségeket. (3)
A vegyes bizottság első ülését legkésőbb
az e jegyzőkönyv hatálybalépésének napjától számított három (3) hónapon
belül kell megtartani. 5.
cikk A
jegyzőkönyvnek a halászati lehetőségek alacsony felhasználási aránya
miatti felmondása Amennyiben a halászati lehetőségeket csak
alacsony mértékben tudja kihasználni, az Európai Unió levélben értesíti a
mauritániai felet a jegyzőkönyv felmondására irányuló szándékáról. A
felmondás az értesítés után négy (4) hónappal lép hatályba. 6.
cikk A
felelősségteljes és fenntartható halászat előmozdításához nyújtott
pénzügyi támogatás (1)
A 2. cikk (2) bekezdésében előírt pénzügyi
támogatás összege évi három (3) millió EUR; a támogatás a felelősségteljes
és fenntartható halászatot hivatott előmozdítani a mauritániai halászati
övezetekben a halászati erőforrások megőrzésére és a halászati
ágazatnak a nemzetgazdaságba való jobb integrációjára irányuló stratégiai
célkitűzésekkel összhangban. (2)
Ez a támogatás az uniós hajók mauritániai halászati
övezetekhez való hozzáférésétől függetlenül megítélt hivatalos fejlesztési
segély, amely hozzájárul egyrészt a halászati ágazat fenntartható fejlesztésére
irányuló nemzeti ágazati stratégiák végrehajtásához, másrészt a védett tengeri
és tengerparti területek környezetének megóvásához, csakúgy, mint a szegénység
elleni küzdelmet célzó hatályos stratégiai keret megszilárdításához. (3)
Az e jegyzőkönyv szerinti pénzügyi támogatás
akkor vehető igénybe, ha a 2008 és 2012 közötti ágazati támogatás
fennmaradó összegét (amely a két fél által elvégzett felülvizsgálat nyomán
kerül meghatározásra) a Pénzügyminisztérium átutalta a halászatra vonatkozó
költségvetési számlára, és ez az összeg a Mauritánia által korábban közölt
felhasználási tervnek megfelelően felhasználásra került. (4)
A pénzügyi támogatás eredményközpontú szemléleten
alapul. A kifizetés részletekben történik a vegyes bizottság által meghatározott
ütemtervnek megfelelően. (5)
Mauritánia vállalja, hogy félévente közzéteszi az e
támogatással finanszírozott projektekre vonatkozó ajánlati felhívásokat és
szerződéseket, továbbá a II. mellékletben részletezett szabályoknak
megfelelően garantálja a végrehajtott intézkedések láthatóságát. 7.
cikk
A jegyzőkönyv alkalmazásának felfüggesztése (1)
A Felek között az e jegyzőkönyv és mellékletei
rendelkezéseinek értelmezése és az abból eredő végrehajtás tekintetében
felmerült vitákról a Felek a megállapodás 10. cikkében előírt vegyes
bizottság keretében konzultálnak, amelyet – ha szükséges – rendkívüli ülésre
kell összehívni. (2)
E jegyzőkönyv alkalmazása bármelyik fél
kezdeményezésére felfüggeszthető, ha a Felek közötti vita komolynak
minősül, és az (1) bekezdés értelmében a vegyes bizottságon belül
folytatott konzultációk nem vezettek a vita békés rendezéséhez. (3)
A jegyzőkönyv alkalmazásának felfüggesztésére
vonatkozó szándékát az érdekelt Fél írásban, a felfüggesztés hatálybalépésének
időpontja előtt legalább négy (4) hónappal jelenti be. (4)
Ezenkívül a jegyzőkönyv végrehajtása
felfüggeszthető a kifizetés elmaradása esetén. Ilyen esetben a mauritániai
minisztérium értesíti az Európai Bizottságot a kifizetés elmaradásáról. Az
Európai Bizottság elvégzi a megfelelő ellenőrzéseket, és ha
szükséges, legkésőbb az értesítés kézhezvételétől számított 30
munkanapon belül teljesíti a kifizetést. A kifizetés elmaradása esetén vagy az elmaradásnak
a fentiekben előírt határidőn belüli megfelelő igazolása
hiányában az illetékes mauritániai hatóságok jogosultak e jegyzőkönyv
alkalmazásának felfüggesztésére. Erről haladéktalanul tájékoztatják az
Európai Bizottságot. E jegyzőkönyv alkalmazása a szóban forgó
kifizetés teljesítésekor folytatódik. (5)
A két fél megállapodik abban, hogy az emberi jogok
bizonyított megsértése esetén a jegyzőkönyv alkalmazása a Cotonoui
Megállapodás 9. cikke alapján felfüggeszthető. 8.
cikk
A nemzeti jog alkalmazandó rendelkezései Az e jegyzőkönyvben és annak 1.
mellékletében foglalt rendelkezések sérelme nélkül az e
jegyzőkönyv és 1. melléklete alapján tevékenységet folytató hajók
vonatkozásában a kikötői szolgáltatások igénybevételére és a készletek
beszerzésére a Mauritániában alkalmazandó törvények és jogszabályok az
irányadók. 9.
cikk
Időtartam E jegyzőkönyv és mellékletei az
ideiglenes alkalmazás kezdetének időpontjától, azaz az aláírás napjától
számított két évig alkalmazandók, hacsak azokat fel nem mondják. 10.
cikk
Felmondás (1)
A jegyzőkönyv felmondása esetén az érintett
fél legalább négy (4) hónappal a felmondás hatálybalépésének időpontja
előtt írásban értesíti a másik felet a megállapodás felmondására vonatkozó
szándékáról. (2)
Az előző bekezdésben említett értesítés
elküldése után a Felek konzultációt kezdenek. 11. cikk
Hatálybalépés Ez a jegyzőkönyv és mellékletei azon a
napon lépnek hatályba, amikor a Felek értesítik egymást a hatálybalépéshez
szükséges eljárások befejezéséről. 1. MELLÉKLET Az uniós hajók által a
mauritániai halászati övezetekben folytatott halászati tevékenységekre irányadó
feltételek I. FEJEZET – ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az illetékes hatóság
kijelölése E melléklet alkalmazásában és eltérő
rendelkezés hiányában az Európai Unióra vagy Mauritániára az illetékes hatóság
címén történő hivatkozás az alábbiakat jelenti: –
Az Európai Unió vonatkozásában: az Európai
Bizottság az Európai Unió nuáksúti küldöttsége révén (kapcsolattartó pont), –
Mauritánia vonatkozásában: Halászati Minisztérium,
a tervezésért és együttműködésért felelős igazgatóság révén
(kapcsolattartó pont), a továbbiakban: a minisztérium; 2. A mauritániai kizárólagos
gazdasági övezet Mauritánia a jegyzőkönyv hatálybalépése
előtt közli az Európai Unióval kizárólagos gazdasági övezetének és
alapvonalának – azaz apályvonalának – földrajzi koordinátáit. 3. A hajók azonosítása 3.1. Az uniós hajók azonosító
jeleinek meg kell felelniük a vonatkozó uniós jogszabályoknak. A minisztériumot
még a jegyzőkönyv hatálybalépése előtt értesíteni kell az említett
jogszabályokról. A minisztériumot az ilyen jogszabályok minden módosításáról a
hatálybalépésük előtt legalább 1 hónappal értesíteni kell. 3.2. A külső azonosító
jelzéseiket, nevüket vagy lajstromozási számukat elrejtő hajók a
Mauritániában hatályos jogszabályokban megállapított szankciókkal sújthatók. 4. Bankszámlák Mauritánia a jegyzőkönyv hatálybalépését
megelőzően közli az Európai Unióval azon bankszámlájának vagy
bankszámláinak az adatait (BIC-kód és IBAN-szám), amely(ek)re az uniós
halászhajók által a jegyzőkönyv keretében fizetendő pénzösszegeket be
kell fizetni. A banki átutalásokkal járó költségeket a hajótulajdonosok
viselik. 5. Fizetési feltételek 5.1. A fizetés euróban történik, a
következők szerint: –
a díjak esetében: átutalással a Mauritániai
Központi Bank külföldi számláinak valamelyikére, a mauritániai kincstár javára, –
az adójellegű járulékhoz kapcsolódó költségek
esetében: átutalással a Mauritániai Központi Bank külföldi számláinak
valamelyikére, a halászati felügyelő hatóság javára; –
a bírságok esetében: átutalással a Mauritániai
Központi Bank külföldi számláinak valamelyikére, a mauritániai kincstár javára, 5.2. Az 1. pontban említett
összegeket akkor lehet ténylegesen kézhez vettnek tekinteni, amikor a
Mauritániai Központi Bank általi értesítést követően megérkezik az
igazolás a kincstártól vagy a minisztériumtól. II. FEJEZET – Engedélyek E fejezet a XI. fejezetben szereplő, a
nagy távolságra vándorló fajokra halászó hajókat érintő különös
rendelkezések sérelme nélkül alkalmazandó. E melléklet alkalmazásában a Mauritánia által
az uniós hajók részére kiállított engedély egyenértékű a hatályos európai
uniós jogszabályokban előírt halászati engedéllyel. 1. Az engedély iránti kérelemhez
szükséges dokumentumok Az engedély első alkalommal történő
kérelmezésekor az Európai Unió minden egyes engedélyt kérelmező hajó
tekintetében benyújt a minisztériumhoz egy, az e melléklet 1. függelékében
található minta szerinti, megfelelően kitöltött engedélykérelmi
formanyomtatványt. 1.1. Az engedély első
alkalommal történő kérelmezésekor a hajótulajdonosnak az engedély iránti
kérelemhez a következő dokumentumokat kell csatolnia: –
a halászhajó BT-ban kifejezett űrtartalmát
ismertető nemzetközi köbözési bizonyítványnak a lobogó szerinti állam
által hitelesített és az elismert nemzetközi szervek által tanúsított másolata, –
egy nemrégiben készült, a hajó jelenlegi állapotát
oldalnézetből mutató és a lobogó szerinti állam illetékes hatóságai által
hitelesített színes fénykép. A fénykép minimális mérete 15 cm x 10 cm, –
a mauritániai nemzeti hajólajstromba való
felvételhez szükséges dokumentumok. A lajstromba való felvétel semmilyen
regisztrációs költséggel nem jár. A hajókkal kapcsolatban a nemzeti
hajólajstromba való regisztráció keretében lefolytatott ellenőrzés tisztán
adminisztratív jellegű. 1.2. A hajó tonnatartalmának
bármilyen változása esetén a hajótulajdonos köteles benyújtani a BT-ban
kifejezett új köbözési bizonyítványnak a lobogó szerinti állam által
hitelesített másolatát és a változást alátámasztó okmányokat, különösen a
hajótulajdonos által az illetékes hatóságokhoz benyújtott kérelem másolatát, e
hatóságok hozzájárulását és a változtatások részletes leírását.
A hajó szerkezetének vagy külső megjelenésének megváltozása esetén egy új,
a lobogó szerinti állam illetékes hatóságai által hitelesített fényképet is be
kell nyújtani. 1.3. Csak azon hajók esetében
nyújtható be halászati engedély iránti kérelem, amelyekre vonatkozóan beküldték
az 1.1. és 1.2. pontban előírt dokumentumokat. 2. Halászati jogosultság 2.1. Az e jegyzőkönyv
értelmében halászni kívánó valamennyi hajónak szerepelnie kell az Európai Unió
halászhajólajstromában és jogosultnak kell lennie arra, hogy a mauritániai
halászati övezetekben halászati tevékenységet folytasson. 2.2. A hajó halászati
jogosultságának feltétele, hogy sem a tulajdonosát, sem a parancsnokát, sem
magát a hajót nem tiltották el a Mauritániában folytatott halászati
tevékenységtől. Helyzetüknek a mauritániai közigazgatás szempontjából
rendezettnek kell lennie abban az értelemben, hogy eleget tettek minden, a
Mauritániában folytatott halászati tevékenységükből eredő korábbi
kötelezettségnek. 3. Engedély iránti kérelmek 3.1. Minden engedélytípus esetében
az Európai Unió negyedévente – legalább egy (1) hónappal a kérelmezett
engedélyek érvényességi időszakának kezdete előtt – az egyes
halászati kategóriák szerinti bontásban jegyzéket nyújt be a minisztériumhoz
azokról a hajókról, amelyek tevékenységet kívánnak folytatni a
jegyzőkönyvben szereplő halászati adatlapokon meghatározott határokon
belül. A jegyzékekhez csatolni kell a fizetési igazolásokat is. A fenti
határidőn túl beérkező engedély iránti kérelmeknél előfordulhat,
hogy nem kerülnek feldolgozásra. 3.2. A jegyzékek halászati
kategóriánként megadják: –
a hajók számát, –
valamennyi hajó vonatkozásában a főbb
műszaki jellemzőket, ahogyan azok az Európai Unió
halászhajólajstromában is szerepelnek, –
a halászeszközöket, –
a teljesítendő
kifizetéseket rovatonkénti bontásban, –
a mauritániai
tengerészek számát. 4. Az engedélyek kiadása 4.1. A minisztérium a hajók számára
az engedélyeket azt követően adja ki, hogy a hajótulajdonos
képviselője az engedélyek érvényességi idejének kezdete előtt
legalább tíz (10) nappal, az I. fejezetben meghatározottak szerint bemutatta a
hajók tekintetében teljesített fizetések igazolását (az államkincstár által
kiadott, a fizetés beérkezéséről szóló igazolás). Az engedélyeket a
minisztérium nuádzibui vagy nuáksúti szolgálatainál lehet felvenni. 4.2. Az engedélyekben fel kell
tüntetni többek között az érvényességi időszakot, a hajó technikai
jellemzőit, a mauritániai tengerészek számát és a díjbefizetések
teljesítésére vonatkozó hivatkozásokat, valamint a megfelelő műszaki
adatlapokon meghatározottak szerint a halászati tevékenység gyakorlásához
kapcsolódó feltételeket. 4.3. Az engedélyt megkapó hajókat
fel kell venni a halászati tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező
hajók jegyzékére, amelyet a felügyeleti hatóság és az Európai Unió számára is
meg kell küldeni. 4.4. A minisztérium által
elutasított engedély iránti kérelmekről értesíteni kell az Európai Uniót.
A minisztérium adott esetben jóváírási értesítést bocsát ki az ezekkel
kapcsolatos fizetésekre vonatkozóan, miután levonta az esetleg még nem
rendezett bírságok összegét. 5. Az engedélyek érvényessége és
felhasználása 5.1. Az engedély csak a díjfizetés
időszakára érvényes, a műszaki adatlapon meghatározott feltételek
mellett. Az engedélyeket a garnélahalászat esetében két
hónapra, a halászat más kategóriái esetében három, hat vagy tizenkét hónapra
állítják ki. Az engedélyek megújíthatók. Az engedélyek érvényessége a kérvényezett
időszak első napján kezdődik. Az engedélyek érvényességi idejét a naptári év
időszakai alapján kell meghatározni, méghozzá úgy, hogy az első
időszak e jegyzőkönyv hatálybalépésének napján kezdődjön, és
ugyanazon év december 31. napján végződjön. Az utolsó időszak a
jegyzőkönyv alkalmazási idejének végén végződik. Nem fordulhat
elő, hogy az engedélyek érvényessége nem azonos éves időszakban
kezdődik és jár le. 5.2. Az engedélyeket egy
meghatározott hajó nevére kell kiállítani. Az engedélyek nem átruházhatók.
Mindazonáltal egy adott hajó elveszítése vagy súlyos meghibásodás miatt a
forgalomból való hosszabb időre történő kivonása esetén az eredeti
hajó engedélyét ki kell cserélni egy azonos halászati kategóriába tartozó másik
hajó részére kiadott engedélyre azzal a feltétellel, hogy az adott kategóriára
engedélyezett tonnatartalom nem léphető túl. 5.3. A kifizetett összegeknek az
engedély kicserélése következtében történő további módosításait a
csereengedély kiállítása előtt kell végrehajtani. 6. Műszaki szemle 6.1. Évente egyszer – és minden
alkalommal, amikor a tonnatartalom módosul, illetve a halászati kategória
megváltozik, és ez más típusú halászeszköz használatát vonja maga után –
valamennyi uniós hajónak jelentkeznie kell Nuádzibu kikötőjében a hatályos
jogszabályokban előírt szemle elvégzésére. A szemlét kötelezően a
hajó kikötőbe való megérkezését követő 48 órán belül kell elvégezni. A tonhalhalászhajókra és a felszíni horogsoros
hajókra vonatkozó műszaki szemle szabályait e melléklet XI. fejezete
rögzíti. 6.2. A műszaki szemle
elvégzését követően a hajó parancsnoka részére egy olyan megfelelőségi
igazolást állítanak ki, amelynek érvényességi ideje megegyezik az engedély
érvényességi idejével, és amelyet automatikusan és térítésmentesen
meghosszabbítanak azon hajók esetében, amelyek az adott év folyamán megújítják
engedélyüket. Ezt az igazolást mindenkor a hajó fedélzetén kell tartani. Az
igazoláson fel kell tüntetni a nyílt tengeri hajók átrakási kapacitását is. 6.3. A műszaki szemle során
ellenőrizni kell a hajó műszaki jellemzőinek és a használt
halászeszközöknek a megfelelőségét, valamint meg kell bizonyosodni a
mauritániai legénységre vonatkozó rendelkezések betartásáról. 6.4. A szemle költségét a
hajótulajdonos viseli a mauritániai jogszabályok által megállapított és az
Európai Unióval az uniós küldöttség útján közölt díjszabás szerint. A költségek
nem haladhatják meg azt az összeget, amelyet azonos szolgáltatásért általában
más hajók fizetnek. 6.5. Az 1. és a 2. pontban
meghatározott rendelkezések teljesítésének elmulasztása a halászati engedély
automatikus felfüggesztését eredményezi mindaddig, amíg a hajótulajdonos nem
teljesíti kötelezettségeit. III. FEJEZET – Díjak 1. Díjak Az egyes hajókra vonatkozó díjakat a
jegyzőkönyvben szereplő műszaki adatlapokon megállapított éves
díjszabás alapján kell kiszámítani. A
díjak összege az adójellegű járulék, a kikötői illetékek és a
szolgáltatások költségei kivételével minden egyéb kapcsolódó díjat és adót
tartalmaz. 2. Adójellegű járulék Az adójellegű járulék bevezetésére
vonatkozó rendeletnek megfelelően az ipari halászhajókra vonatkozóan helyi
pénznemben fizetendő adójellegű járulék mértéke a
következőképpen alakul: Rákfélék, lábasfejűek és tengerfenéki
fajok: Tonnatartalom (BT-ban kifejezve): Negyedéves
összeg (MRO) <99 50 000
100–200 100 000
200–400 200 000
400–600 400 000
> 600 600 000 Halászati kategória (nagy távolságra vándorló
és nyíltvízi fajok): Tonnatartalom Havonta
fizetendő összeg (MRO) <2000 50 000
2000–3 000 150 000
3000–5 000 500 000
5 000–7 000 750 000
7 000–9 000 1 000 000
>9000 1 300 000 Az 5. és 6. kategória kivételével az
adójellegű járulék teljes negyedévre, illetve negyedévekre fizetendő,
függetlenül az esetleges biológiai nyugalmi időszak közbeesésétől. Az adójellegű járulék megfizetése
tekintetében alkalmazandó átváltási árfolyam (MRO/EUR) egy adott naptári évre a
Mauritániai Központi Bank által az előző évre kiszámított átlagos
átváltási árfolyam, amelyet a minisztérium legkésőbb az alkalmazást
megelőző december 1-jén továbbít. Egy negyedév az október 1-jével, január
1-jével, április 1-jével vagy július 1-jével kezdődő háromhónapos
időszakok valamelyikét jelenti, kivéve a jegyzőkönyv első és
utolsó időszakát. 3. Természetbeni juttatások Az e jegyzőkönyv keretében halászó uniós
nyílt tengeri hajók tulajdonosai az átrakott nyíltvízi fogásaik 2 %-ának
erejéig hozzájárulnak a halak rászorulók közötti szétosztására vonatkozó
politika végrehajtásához. E rendelkezés kifejezetten kizárja bármilyen más
hozzájárulás előírását. 4. Tonhalhalászhajókra és
felszíni horogsoros hajókra vonatkozó díjkimutatás Az Európai Unió a fent említett tudományos
intézetek által megerősített elektronikus fogási jelentések alapján minden
tonhalhalászhajóra és felszíni horogsoros hajóra vonatkozóan megállapítja az
adott hajó által az előző naptári évi vagy a jegyzőkönyv
alkalmazásának utolsó évében az adott évi halászati idény után fizetendő
díjak végleges kimutatását. Az Európai Unió e végleges díjkimutatást a
fogások ejtésének évét követő év július 15. napja előtt megküldi
Mauritániának és a hajótulajdonosnak. Amennyiben a végleges díjkimutatás az
adott évre vonatkozik, azt Mauritániához legkésőbb a jegyzőkönyv
lejárta után egy (1) hónappal el kell juttatni. A megküldést követő 30 napon belül
Mauritánia igazoló bizonylatok alapján vitathatja a végleges díjkimutatást.
Egyet nem értés esetén a Felek a vegyes bizottság keretében egyeztetnek
egymással. Ha Mauritánia a 30 napos határidőn belül nem nyújt be kifogást,
a végleges díjkimutatás elfogadottnak minősül. Ha a végleges díjkimutatás összege meghaladja
a halászati engedély megszerzéséért előzetesen befizetett átalánydíjat, a
hajótulajdonos a fennmaradó összeget a díjkimutatás Mauritánia általi
elfogadásától számított 45 napos határidőn belül megfizeti. Ha a végleges
díjkimutatás összege kevesebb az előzetes átalánydíjnál, a fennmaradó
összeg nem kerül visszatérítésre a hajótulajdonos számára. IV. FEJEZET – A fogások bejelentése 1. Halászati napló 1.1. A hajóparancsnokok a halászati
naplóban napi nyilvántartást vezetnek valamennyi meghatározott
műveletről az e melléklet 2. függelékeként csatolt mintának
megfelelően, amely a mauritániai szabályozásnak megfelelően
módosulhat. Ezt a dokumentumot pontosan és olvashatóan kell kitölteni, és azt a
parancsnoknak alá kell írnia. A nagy távolságra vándorló fajokra halászó hajók
tekintetében e melléklet XI. fejezetének rendelkezései alkalmazandók. 1.2. A parancsnok minden egyes
hajóút végén eljuttatja a felügyeleti hatóságokhoz a halászati napló eredeti
példányát. A hajó tulajdonosa a küldöttségen keresztül 15 munkanapon belül
megküldi a napló másodpéldányát a tagállam nemzeti hatóságainak és a
Bizottságnak. 1.3. Az 1.1. és az 1.2. pontban
előírt rendelkezések teljesítésének elmulasztása – a mauritániai
jogszabályokban előírt szankcióktól függetlenül – a halászati engedély
automatikus felfüggesztését eredményezi mindaddig, amíg a hajótulajdonos nem
teljesíti kötelezettségeit. 1.4. Ezzel párhuzamosan Mauritánia
és az Európai Unió törekszik arra, hogy legkésőbb a jegyzőkönyv
alkalmazása első évének végére bevezetésre kerüljön az elektronikus
halászati napló. 2. A halászati napló melléklete
(kirakodási és átrakási nyilatkozatok) 2.1. Kirakodás vagy átrakás
alkalmával a parancsnok köteles olvashatóan és pontosan kitölteni és aláírni a
halászati napló mellékletét, az e melléklethez 6. függelékként csatolt
mintapéldánynak megfelelően. 2.2. A hajótulajdonos minden egyes
kirakodást követően, legfeljebb 30 napon belül megküldi a halászati napló
mellékletének eredeti példányát a felügyeleti hatóság, egy másodpéldányát pedig
a minisztérium részére. Ugyanezen határidőn belül a halászati napló
mellékletének másodpéldányát a küldöttségen keresztül a tagállam nemzeti
hatóságai, illetve a Bizottság számára is el kell küldeni. A nyílt tengeri
halászhajók esetében az előírt határidő 15 nap. 2.3. A parancsnok minden egyes
engedélyezett átrakási művelet után haladéktalanul megküldi a halászati
napló mellékletének eredeti példányát a felügyeleti hatóságnak, egy
másodpéldányát pedig a minisztériumnak. 15 munkanapon belül a halászati napló
mellékletének másodpéldányát a küldöttségen keresztül a tagállam nemzeti
hatóságainak és a Bizottságnak is el kell küldeni. 2.4. A 2.1., 2.2. és 2.3. pontban
előírt rendelkezések teljesítésének elmulasztása a halászati engedély
automatikus felfüggesztését eredményezi mindaddig, amíg a hajótulajdonos nem
teljesíti kötelezettségeit. 3. Az adatok megbízhatósága A fenti pontokban említett dokumentumokban
szereplő információknak a tényleges halászati helyzetet kell tükrözniük
annak érdekében, hogy a halászati erőforrásokban bekövetkező
változások követésének egyik alapjául szolgálhassanak. A hajó fedélzetén tárolt halegyedek legkisebb
méretére vonatkozó hatályos mauritániai jogszabályok alkalmazandók; ezeket a 4.
függelék tartalmazza. A lefejezett/bontatlan és/vagy
kizsigerelt/bontatlan halfogások közötti átszámításra alkalmazandó
tényezők listáját az 5. függelék tartalmazza. 4. Megengedett eltérések Reprezentatív mintavétel alapján a halászati
naplóba bejegyzett fogásmennyiség és a valamely ellenőrzés során becsült
fogásmennyiség közötti eltérés nem haladhatja meg a következő értékeket: 9 % a fagyasztó nélküli halászhajók
esetében, 4 % a fagyasztóval rendelkező nem
nyílt tengeri hajók esetében, 2 % a fagyasztóval rendelkező nyílt
tengeri hajók esetében. 5. Járulékos fogások A megengedett járulékos fogások mennyiségét az
e jegyzőkönyv részét képező adatlapok rögzítik. A járulékos fogásokra
vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket a kiadott engedélyeken is fel kell
tüntetni. A megengedett járulékos fogások százalékos arányának túllépéséért
szankció szabható ki. 6. A fogások bejelentésére
vonatkozó kötelezettségek teljesítésének elmulasztása A fogások
bejelentésére vonatkozó rendelkezések teljesítésének elmulasztása – a
jegyzőkönyv által előírt szankcióktól függetlenül – a halászati
engedély automatikus felfüggesztését eredményezi mindaddig, amíg a
hajótulajdonos nem teljesíti kötelezettségeit. 7. A fogások összesített
bejelentése Az Európai Unió legkésőbb az adott
negyedév végéig elektronikus úton értesíti Mauritániát azokról az összesített
fogásmennyiségekről, amelyeket az egyes halászati kategóriákban
tevékenységet folytató hajói az előző negyedévben halásztak. Az adatokat hónap, a halászat típusa, hajó és
faj szerinti bontásban kell megadni. A nyílt tengeri halászat vonatkozásában a
lefejezett/bontatlan és/vagy kizsigerelt/bontatlan halfogások közötti
átszámításra alkalmazandó tényezők az 5. függelékben szerepelnek. V. FEJEZET – Kirakodás és átrakás 1. Kirakodás 1.1. A tengerfenéki fajokra halászó
flotta kirakodási kötelezettség hatálya alá tartozik. 1.2. A hajótulajdonos kérelmére a
kánikulai időszakokra, azaz augusztusra és szeptemberre vonatkozóan
eltérések állapíthatók meg a garnélhalász-flotta részére. 1.3. A kirakodási kötelezettség nem
von maga után tárolási vagy feldolgozási kötelezettséget. 1.4. A nyílt tengeri, fagyasztóval
nem felszerelt flottára a nuádzibui feldolgozóüzemek befogadókapacitása és az
igazolt piaci kereslet korlátain belül alkalmazandó a kirakodási kötelezettség. 1.5. Az utolsó hajóútra (amely
megelőzi azt az utat, amely során a hajó legalább három hónapra elhagyja a
mauritániai halászati övezeteket) nem vonatkozik a kirakodási kötelezettség. A
garnélahalász-hajók esetében az említett időszak két hónap. 1.6. Az uniós hajók parancsnokai a
kirakodás tervezett napjáról faxon vagy e-mailen – az Európai Unió
küldöttségének küldött másolattal – legalább 48 órával (a fagyasztóval nem
felszerelt hajók esetében 24 órával) a kirakodás előtt értesítik a
nuádzibui kikötői hatóságokat (PAN) és a tengerfelügyeleti hatóságot,
megadva a következő információkat: a) a rakományt kirakodni szándékozó
halászhajó neve; b) a kirakodás várható napja és
időpontja; c) a kirakodásra vagy átrakásra szánt egyes
fajok mennyisége (a FAO hárombetűs kódjával azonosítva,
élőtömeg-kilogrammban kifejezve). A fenti értesítésre reagálva a felügyeleti hatóság
az értesítés beérkezésétől számított 12 órán belül válaszfaxon vagy válasz
e-mailben – az Európai Unió küldöttségének küldött másolattal – adja meg az
engedélyt a parancsnoknak vagy annak képviselőjének. 1.7. A mauritániai kikötők
valamelyikében kirakodó uniós hajók a mauritániai hajókra azonos feltételek
mellett vonatkozó kikötői díjak és illetékek kivételével mentességet
élveznek minden egyéb adó vagy azzal azonos hatású díj fizetése alól. A partra rakodott halászati termékekre a hatályos
mauritániai jogszabályok szerinti vámszabályozás vonatkozik. Következésképpen a
mauritániai kikötőbe való belépésük alkalmával vagy kivitelkor ezek a
termékek mentesülnek mindenféle vámeljárás, illetve vám vagy azzal azonos
hatású díj alól, és „ideiglenesen bevitt” („ideiglenesen tárolt”) árunak
tekintendők. A hajótulajdonosok döntenek a hajóik által
előállított halászati termékek rendeltetési helyét illetően. A termékek
feldolgozhatók, vámőrizetben tárolhatók, Mauritániában értékesíthetők
vagy exportálhatók (külföldi valutában). A mauritániai piacokon történő értékesítésre
szánt termékekre a mauritániai halászati termékek esetében alkalmazott
díjtételek és illetékek vonatkoznak. A nyereség kiegészítő díjtétel fizetése
nélkül kivihető (mentességet élvez a vámok vagy azokkal azonos hatású
díjak alól). 2. Átrakás 2.1. A megfelelőségi
tanúsítvány szerint átrakási kapacitással rendelkező valamennyi nyílt
tengeri, fagyasztóval felszerelt halászhajó – az utolsó hajóút kivételével – a
fogásait köteles átrakni a nuádzibui autonóm kikötő területén lévő
10. bójánál. 2.2. A nuádzibui autonóm
kikötőben átrakási műveletet végző uniós hajók a kikötői
díjak és illetékek kivételével – amelyek a mauritániai hajókra is ugyanolyan
feltételekkel alkalmazandók – mentességet élveznek minden egyéb adó vagy azzal
azonos hatású díj fizetése alól. 2.3. Az utolsó hajóútra (amely
megelőzi azt az utat, amely során a hajó legalább három hónapra elhagyja a
mauritániai halászati övezeteket) nem vonatkozik az átrakási kötelezettség. 2.4. A mauritániai fél fenntartja
magának a jogot az átrakás elutasítására, ha a szállítóhajó a mauritániai
halászati övezetekben vagy azokon kívül jogellenes, be nem jelentett vagy
szabályozatlan halászatot folytat. VI. FEJEZET – Ellenőrzés 1. A
mauritániai halászati övezetbe való belépés és az onnan való kilépés 1.1. A tonhalhalászhajók, a
felszíni horogsoros hajók és a nyílt tengeri halászhajók kivételével (amelyekre
vonatkozóan a határidőket az e melléklet XI. fejezetében meghatározott
rendelkezések szerint állapítják meg) az e megállapodás alapján tevékenységet
folytató uniós hajók kötelesek bejelenteni a következőket: a) belépés: A belépésről szóló értesítést legalább 36
órával a belépés előtt kell elküldeni, és abban a következő
információkat kell megadni: –
a hajó földrajzi helyzete az értesítés
időpontjában, –
a mauritániai halászati övezetekbe való belépés
napja, dátuma és várható időpontja, –
az értesítés időpontjában a fedélzeten
lévő fogás fajonkénti mennyisége, amennyiben a hajók előzetesen
jelezték, hogy az alrégión belül egy másik halászati övezetre is van halászati
engedélyük. Ebben az esetben a felügyeleti hatóság betekinthet az említett
másik övezetre vonatkozó halászati naplóba, és az esetleges ellenőrzések nem
tarthatnak az e fejezet 4. pontjában meghatározott időnél hosszabb ideig; b) kilépés: A kilépésről szóló értesítést legalább 48
órával a kilépés előtt kell elküldeni, és abban a következő
információkat kell megadni: –
a hajó földrajzi helyzete az értesítés
időpontjában, –
a mauritániai halászati övezetekből való
kilépés napja, dátuma és várható időpontja, –
az értesítés időpontjában a fedélzeten
lévő fogás fajonkénti mennyisége. 1.2. A mauritániai halászati
övezetekbe való belépésükről, illetve onnan történő kilépésükről
a hajótulajdonosok az e melléklet 1. függelékében található faxszámokra,
illetve címre küldött fax, elektronikus vagy postai levél útján értesítik a
felügyeleti hatóságot. Amennyiben e kommunikációs módokkal összefüggésben
nehézségek lépnek fel, az értesítés kivételesen az uniós félen keresztül is
eljuttatható a felügyeleti hatóságnak. Az értesítési számok vagy címek bármiféle
változásáról 15 nappal a változás életbe lépése előtt értesítést kell
küldeni a Bizottságnak az Európai Unió küldöttségén keresztül. 1.3. A mauritániai halászati
övezetekben való tartózkodásuk ideje alatt az uniós hajók folyamatosan
figyelemmel kísérik a nemzetközi hívófrekvenciákat (VHF Chanel 16 vagy HF 2182
kHz). 1.4. A halászati övezetből
való kilépésről szóló üzenet kézhezvételekor a mauritániai hatóságok
fenntartják maguknak a jogot arra, hogy a hajók kilépése előtt mintavételi
ellenőrzést tartsanak Nuádzibu vagy Nuáksút kikötőjében. Ezen ellenőrzések időtartama a nyílt
tengeri halászhajók (7. és 8. kategória) esetében legfeljebb hat óra, az egyéb
kategóriák esetében pedig legfeljebb három óra lehet. 1.5. A fenti pontokban
meghatározott rendelkezések betartásának elmulasztása a következő
szankciókkal jár: a) első alkalommal: –
a hajót lehetőség szerint irányváltoztatásra
kényszerítik, –
a fedélzeten lévő fogást kirakodják és a
kincstár javára elkobozzák, –
a hajó kifizeti a mauritániai jogszabályokban
előírt legkisebb pénzbírságot; b) második alkalommal: –
a hajót lehetőség szerint irányváltoztatásra
kényszerítik, –
a fedélzeten lévő fogást kirakodják és a
kincstár javára elkobozzák, –
a hajó kifizeti a mauritániai jogszabályokban
előírt legnagyobb pénzbírságot, –
a hajó engedélyét bevonják a hátralévő
érvényességi időtartamra; c) harmadik alkalommal: –
a hajót lehetőség szerint irányváltoztatásra
kényszerítik, –
a fedélzeten lévő fogást kirakodják és a
kincstár javára elkobozzák, –
az engedélyt véglegesen bevonják, –
a parancsnokot és a hajót eltiltják a Mauritániában
végzett tevékenységektől. 1.6. Amennyiben a jogsértő
hajót nem sikerül irányváltoztatásra kényszeríteni, a minisztérium tájékoztatja
a Bizottságot és a lobogó szerinti tagállamot annak érdekében, hogy az 1.5.
pontban említett szankciók alkalmazhatók legyenek. 2. Tengeren végzett vizsgálat A halászati engedéllyel rendelkező uniós hajók
Mauritánia halászati övezetében történő vizsgálatát Mauritánia halászati
ellenőrzéssel megbízott és egyértelműen azonosítható hajói és
ellenőrei végzik. Fedélzetre szállás előtt az engedéllyel
rendelkező mauritániai ellenőröknek az uniós hajót értesíteniük kell
a vizsgálat végzésére vonatkozó döntésükről. A vizsgálatot legfeljebb két
ellenőr végezheti, akiknek a vizsgálat elvégzése előtt igazolniuk
kell személyazonosságukat és ellenőri minőségüket. Az engedéllyel rendelkező mauritániai
ellenőrök csak a vizsgálathoz kapcsolódó feladatok elvégzéséhez szükséges
időt töltik az uniós hajó fedélzetén. A vizsgálatot oly módon folytatják
le, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak a hajóra, a halászati
tevékenységre és a rakományra gyakorolt hatását. A vizsgálat a nyílt tengeri
hajók esetében legfeljebb 3 órát, más hajókategóriáknál pedig legfeljebb 1 óra
30 percet vehet igénybe. Tengeren végzett vizsgálatok, átrakási
műveletek és kirakodások során az uniós hajók parancsnokai megkönnyítik a
mauritániai ellenőrök fedélzetre szállását és munkáját különösen azáltal,
hogy végrehajtják az ellenőrök által szükségesnek ítélt manővereket. Az engedéllyel rendelkező mauritániai
ellenőrök minden vizsgálat végén vizsgálati jelentést készítenek. Az uniós
hajó parancsnoka jogosult észrevételeket fűzni a vizsgálati jelentéshez. A
vizsgálati jelentést az azt elkészítő ellenőr és az uniós hajó
parancsnoka is aláírja. A mauritániai ellenőrök a hajó elhagyása
előtt átadják a vizsgálati jelentés egy példányát az uniós hajó parancsnokának.
Mauritánia a vizsgálati jelentés egy példányát a vizsgálatot követő 4
napon belül megküldi az Európai Unió részére. 3. Kikötői vizsgálat A mauritániai halászati övezetekből
származó fogásaikat kirakodó vagy átrakó uniós hajók kikötői vizsgálatát a
halászati ellenőrzési feladatokat ellátó, egyértelműen azonosítható
mauritániai ellenőrök végzik el. A vizsgálatot legfeljebb két ellenőr
végezheti, akiknek a vizsgálat elvégzése előtt igazolniuk kell
személyazonosságukat és ellenőri minőségüket. A mauritániai
ellenőrök csak a vizsgálathoz kapcsolódó feladatok elvégzéséhez szükséges
időt töltik az uniós hajó fedélzetén és a vizsgálatot oly módon folytatják
le, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak a hajóra, a kirakodási
vagy átrakási műveletre és a rakományra gyakorolt hatását. A vizsgálat nem
tarthat tovább, mint a kirakodási vagy átrakási művelet. A mauritániai ellenőrök minden vizsgálat
végén vizsgálati jelentést készítenek. Az uniós hajó parancsnoka jogosult
észrevételeket fűzni a vizsgálati jelentéshez. A vizsgálati jelentést az
azt elkészítő ellenőr és az uniós hajó parancsnoka is aláírja. A mauritániai ellenőrök a vizsgálat
befejezésekor átadják a vizsgálati jelentés egy példányát az uniós hajó
parancsnokának. Mauritánia a vizsgálati jelentés egy példányát a vizsgálatot
követő 24 órán belül megküldi az Európai Unió részére. 4. A
parti ellenőrzések közös megfigyelési rendszere A szerződő felek megállapodnak
abban, hogy létrehozzák a parti ellenőrzések közös megfigyelési
rendszerét. E célból a Felek
kijelölik azokat a képviselőket, akik részt vesznek az érintett nemzeti
ellenőrzési hatóságok által végzett ellenőrzéseken és vizsgálatokon,
és figyelemmel kísérik e jegyzőkönyv alkalmazását. E
képviselőknek rendelkezniük kell: –
szakmai képesítéssel, –
megfelelő halászati tapasztalattal –
a megállapodás és e jegyzőkönyv
rendelkezéseinek alapos ismeretével. A nemzeti ellenőrző hatóságok által
a képviselők jelenlétében végzett vizsgálatok során a képviselők –
saját kezdeményezésükre – nem gyakorolhatják a nemzeti tisztségviselőkre
ruházott vizsgálati hatáskört. Nemzeti tisztségviselők jelenlétében a
képviselők hozzáférhetnek az említett tisztségviselők által
megvizsgált hajókhoz, helyszínekhez és dokumentumokhoz, hogy ott feladataik
teljesítéséhez – név nélküli – adatokat gyűjthessenek. A képviselők elkísérik a nemzeti
ellenőrző hatóságokat, amikor azok felkeresik a kikötőket,
megvizsgálják a dokkban álló hajók fedélzetét, ellátogatnak a nyilvános
árverési csarnokokba, a nagykereskedők üzleteibe, a hűtőházakba
és egyéb olyan helyiségbe, ahol a halakat kirakodják és – az első
alkalommal történő forgalomba hozatal helyén, az első értékesítés
előtt – tárolják. A
képviselők négyhavonta részletes jelentést készítenek és nyújtanak be az
általuk megtekintett vizsgálatokról. A jelentést elküldik az illetékes
hatóságoknak. A jelentés egy példányát az említett hatóságok továbbítják a
másik szerződő félnek. A két fél
megállapodik abban, hogy évente legalább két vizsgálatot tart felváltva
Mauritániában és Európában. 4.1. Titoktartás A közös ellenőrzésen jelen lévő
képviselő gondosan kezeli a hajó fedélzetén található vagyontárgyakat és
berendezéseket, illetve az esetleges egyéb felszereléseket, valamint azon
dokumentumok bizalmas jellegét, amelyekhez számára hozzáférést biztosítottak. A két fél megállapodik abban, hogy az ilyen
műveleteket a legnagyobb titoktartás mellett hajtják végre. A munka
eredményével kapcsolatos információkat a képviselő kizárólag a saját
illetékes hatóságaival tudatja. 4.2 Helyszín Ezt a programot az uniós kirakodási
kikötőkben és a mauritániai kikötőkben kell végrehajtani. 4.3. Finanszírozás Mindkét szerződő fél viseli a közös
ellenőrzésen jelen lévő képviselője költségeit, beleértve az
utazási és szállásköltségeket is. VII. FEJEZET – Műholdas hajómegfigyelési
rendszer (VMS) Az uniós hajók műholdas megfigyelése a
háromszögelés módszerén alapuló kettős adatküldés útján történik, amelynek
bevezetésére e jegyzőkönyv teljes időtartamára kísérleti jelleggel
kerül sor az alábbi szabályok szerint: (1)
uniós hajó – lobogó szerinti állam halászati
felügyelő központja (FMC) – mauritániai FMC (2)
uniós hajó – mauritániai
FMC – lobogó szerinti állam halászati felügyelő központja 1. Az
adatküldés módozatai Minden helyzetmeghatározási jelentésnek
tartalmaznia kell a következőket: a) a hajó azonosító jele; b) a halászhajó utolsó mért földrajzi
helyzete (földrajzi hosszúság és szélesség) 500 méternél kisebb megengedett
eltéréssel, 99 %-os konfidenciaintervallummal; c) a földrajzi helyzet feljegyzésének napja
és időpontja; d) a hajó sebessége és iránya. A lobogó szerinti állam halászati
felügyelő központja csakúgy, mint a mauritániai FMC biztosítja a
helyzetmeghatározási jelentések automatikus kezelését és adott esetben azok
elektronikus továbbítását. A helyzetmeghatározási jelentéseket biztonságos
módon kell feljegyezni, és három évig meg kell őket őrizni. 2. A hajó általi üzenetküldés a
VMS-rendszer meghibásodása esetén A hajóparancsnoknak mindenkor meg kell
győződnie arról, hogy hajójának VMS-rendszere teljes mértékben
működőképes-e, illetve hogy a helyzetmeghatározási jelentések
megfelelően elküldésre kerülnek-e a lobogó szerinti állam halászati
felügyelő központjához. Műszaki meghibásodás vagy a halászhajón
elhelyezett állandó műholdas nyomkövető készülék üzemzavara esetén a
hajó parancsnoka kellő időben faxon átküldi a lobogó szerinti állam
halászati ellenőrző központjának, valamint a mauritániai halászati
felügyelő központnak az 5. pontban meghatározott információkat. Ilyen
helyzetben 4 óránként kell globális helyzetmeghatározási jelentést küldeni. Ez
a globális helyzetmeghatározási jelentés tartalmazza a hajónak a parancsnok
által az 5. pontban előírt feltételek szerint óránként rögzített földrajzi
helyzetét. A lobogó szerinti állam halászati
felügyelő központja ezeket az üzeneteket haladéktalanul megküldi a
mauritániai halászati felügyelő központnak. A meghibásodott felszerelést
legfeljebb 5 napon belül meg kell javítani vagy helyettesíteni kell. E
határidő lejárta után a szóban forgó hajónak el kell hagynia a mauritániai
halászati övezeteket, vagy vissza kell térnie valamelyik mauritániai
kikötőbe. Súlyos műszaki probléma esetén, amikor az említett
határidő nem tartható, a parancsnok kérésére kivételesen megítélhető
egy legfeljebb 15 napos határidő. Ebben az esetben a 7. pontban
előírt rendelkezések továbbra is alkalmazandók, és – a tonhalhalászhajók
kivételével – valamennyi hajónak vissza kell térnie a kikötőbe, ahol egy
mauritániai tudományos megfigyelőt vesz a fedélzetére. 3. A helyzetmeghatározási
jelentések biztonságos közlése a lobogó szerinti állam és Mauritánia halászati
felügyelő központja között A lobogó szerinti állam halászati
felügyelő központja (FMC) automatikusan továbbítja az érintett hajók
helyzetmeghatározási jelentéseit Mauritánia halászati felügyelő központjának
és viszont. A lobogó szerinti állam és Mauritánia halászati felügyelő
központja kölcsönösen kicserélik kapcsolattartási e-mail címeiket és
haladéktalanul tájékoztatják egymást az e címekben bekövetkező
mindennemű változásról. A lobogó szerinti állam és Mauritánia
halászati felügyelő központja között a helyzetmeghatározási jelentések
továbbítása biztonságos kommunikációs rendszeren keresztül, elektronikus úton
történik. Mauritánia halászati felügyelő központja
haladéktalanul tájékoztatja a lobogó szerinti állam halászati felügyelő
központját és az EU-t a halászati engedéllyel rendelkező valamely hajó
egymást követő helyzetmeghatározási jelentéseinek fogadásában
bekövetkező minden kiesésről, amennyiben az érintett hajó nem jelentette
be a halászati övezetből való kilépését. 4. A kommunikációs rendszer hibás
működése Mauritánia meggyőződik arról, hogy
elektronikus berendezései kompatibilisek-e a lobogó szerinti állam halászati
felügyelő központjának berendezéseivel, és haladéktalanul tájékoztatja az
Európai Uniót a kommunikációban és a helyzetmeghatározási jelentések
fogadásában bekövetkező minden hibáról, hogy a lehető legrövidebb
időn belül műszaki megoldást lehessen találni a problémára. Minden
esetleges vita esetében a vegyes bizottság elé kell terjeszteni az ügyet. A hajóparancsnok tekintendő
felelősnek a hajó VMS-rendszerének minden bizonyított manipulálásáért,
amelynek célja a rendszer működésének megzavarása vagy a
helyzetmeghatározási jelentések meghamisítása. Minden jogsértés a
jegyzőkönyvben előírt szankciókkal sújtandó. VIII. FEJEZET – Jogsértések 1. Vizsgálati jelentés és a
jogsértésről szóló jegyzőkönyv A jogsértéshez vezető körülményeket és
okokat részletesen leíró vizsgálati jelentést a hajó parancsnokának alá kell
írnia, és a jelentéssel kapcsolatban észrevételeket tehet; a felügyeleti
hatóság a jelentés egy másolati példányát átadja a parancsnoknak. A jelentés
aláírása nem sértheti a hajóparancsnoknak a terhére rótt jogsértéssel szembeni
védekezésre való jogát, sem a védekezés eszközeit. A jogsértésről szóló jegyzőkönyvet a
felügyeleti hatóság készíti el szigorúan a ténylegesen megállapított és a hajó
ellenőrzése után elkészített vizsgálati jelentésbe bejegyzett jogsértések
alapján. Az
ellenőrzés során figyelembe kell venni a műszaki szemle (II. fejezet)
során megállapított jellemzők megfelelőségét. 2. Jogsértésről szóló
értesítés Jogsértés esetén a felügyeleti hatóság
levélben értesítést küld a hajó képviselőjének, amely tartalmazza a
jogsértéssel kapcsolatban felvett jegyzőkönyvet, valamint a vizsgálati
jelentést. A felügyeleti hatóság erről haladéktalanul értesíti az Európai
Uniót. Olyan jogsértés esetén, amely a tengeren nem
szüntethető meg, a parancsnok a felügyeleti hatóság kérésére köteles a
hajót Nuádzibu kikötőjébe irányítani. A parancsnok által elismert, a
tengeren megszüntethető jogsértések esetén a hajó folytathatja a
halászatot. A megállapított jogsértés megszüntetését
követően a hajó mindkét esetben folytathatja halászati tevékenységét. 3. A jogsértés rendezése E
jegyzőkönyvvel összhangban a jogsértések peren kívüli vagy peres úton
rendezhetők. A hajót, a hajóparancsnokot, a legénységet
vagy a rakományt érintő intézkedések – kivéve a bizonyítékok
megőrzését szolgáló intézkedéseket – megtétele előtt Mauritánia az
Európai Unió kérésére, illetve szükség esetén a hajó feltartóztatásáról szóló
értesítést követő három (3) munkanapon belül tájékoztató értekezletet
szervez a hajó feltartóztatásához vezető tények tisztázása és az esetleges
további intézkedések ismertetése érdekében. A hajó lobogója szerinti állam
képviselőjének és a hajótulajdonos képviselőjének lehetővé kell
tenni a tájékoztató értekezleten való részvételt. A felügyeleti hatóság ezután összehívja a
vitarendezési bizottságot. Az Európai Unióval haladéktalanul közlik valamennyi,
az uniós hajók által elkövetett jogsértésekkel kapcsolatos peren kívüli vagy
peres eljárás kimenetelével kapcsolatos információt. A hajótulajdonost –
szükség esetén és amennyiben a vitarendezési bizottság elnöke engedélyt ad rá –
[
1] két személy is
képviselheti az említett bizottságban.. A kiszabott bírságot a peren kívüli eljárást
követő 30 napon belül, átutalással kell megfizetni. Amennyiben a hajó el
kívánja hagyni a mauritániai halászati övezeteket, a bírság megfizetésének a
kilépés előtt ténylegesen meg kell történnie. A hajó a bírság
befizetéséről szóló államkincstári igazolás vagy ennek hiányában a
Mauritániai Központi Bank által nem munkanapokon hitelesített, a bírság
átutalását igazoló SWIFT-igazolás bemutatása után szabadítható fel. Ha a peren kívüli eljárás sikertelenül zárult,
a minisztérium haladéktalanul átadja az ügyet a főügyésznek. A
hajótulajdonos a hatályos jogszabályokkal összhangban banki biztosítékot helyez
letétbe az esetleges bírságok fedezésére. A hajó felszabadítása a biztosíték
letétbe helyezését követő 72 órán belül történik meg. A banki biztosíték a
bírósági eljárás befejezéséig visszavonhatatlan. A banki biztosítékot a
minisztérium szabadítja fel, ha a bírósági eljárás nem elmarasztaló ítélettel
zárul. Ha elmarasztaló ítélet következtében bírság kerül kiszabásra, a bírság
összegét a hatályos jogszabályoknak megfelelően kell megfizetni, amely
jogszabályok értelmében a banki biztosíték akkor kerül felszabadításra, amint
az érintett az ítéletet követő 30 napon belül megfizette a bírságot. A hajót akkor adják ki, és a legénysége akkor
hagyhatja el a kikötőt, ha: –
teljesítették a megegyezéses eljárásból eredő
kötelezettségeket, vagy –
a bírósági eljárás befejezéséig letétbe helyezték
az 5. pontban említett banki biztosítékot, és azt a minisztérium elfogadta. IX. FEJEZET – Mauritániai tengerészek
felvétele 1. A hajónként kötelezően
egy mauritániai tengerészt felvevő kerítőhálós tonhalhalászhajók,
illetve a hajónként kötelezően három (3) mauritániai tengerészt
felvevő horgászbotos tonhalhalászhajók kivételével az egyes uniós hajók
fedélzetén a mauritániai halászati övezetekben való tényleges tartózkodás ideje
alatt szolgáló legénység 60 %-át – a tiszteket nem számítva – mauritániai
tengerészeknek kell képezniük, akik szabadon választhatók ki a minisztérium
által összeállított listáról. Mindazonáltal amennyiben valamely hajóra
mauritániai tisztgyakornokokat vesznek fel, számukat le kell vonni a
mauritániai tengerészek számából. 2. A hajótulajdonos vagy
képviselője közli a minisztériummal az adott hajó fedélzetére felvett
mauritániai tengerészek nevét, megjelölve a legénységben betöltött
pozíciójukat. 3. A Nemzetközi Munkaügyi
Szervezetnek (ILO) a munkára vonatkozó alapelvekről és alapvető
jogokról szóló nyilatkozata teljes mértékben alkalmazandó az uniós hajókra
felvett tengerészekre. Ez különösen az egyesülési szabadságra és a kollektív
tárgyalásokhoz való jog hathatós elismerésére, valamint a munkavállalás és
foglalkoztatás tekintetében a hátrányos megkülönböztetés felszámolására
vonatkozik. 4. A mauritániai tengerészek
munkaszerződését – amelynek egy-egy példányát az aláírók megkapják – a
hajótulajdonosok képviselője (képviselői) és a tengerészek és/vagy a
mauritániai illetékes hatóságokkal kapcsolatban álló szakszervezeteik vagy azok
képviselői között kell megkötni. E szerződések biztosítják a
tengerészek számára a rájuk vonatkozó szociális juttatásokat, amelyek között
szerepel életbiztosítás, illetve betegség- és baleset-biztosítás. 5. A hajótulajdonos vagy annak
képviselője az érintett tagállam illetékes hatósága által láttamozott
szerződés másolatát az engedély kiállítását követő két hónapon belül
eljuttatja közvetlenül a minisztériumnak. 6. A mauritániai tengerészek
fizetését a hajótulajdonosok fedezik. A fizetés összegét a hajótulajdonosok
vagy képviselőik, valamint az érintett mauritániai tengerészek vagy
képviselőik közös megállapodással állapítják meg az engedélyek kiadása
előtt. Ugyanakkor a mauritániai tengerészek javadalmazási feltételei nem
lehetnek kedvezőtlenebbek a mauritániai legénységekre alkalmazandó
feltételeknél, és összhangban kell lenniük az ILO-normákkal, de azoknál
kedvezőbbek is lehetnek. 7. Ha a hajón alkalmazott egy
vagy több tengerész nem jelenik meg a hajó indulására megállapított
időpontban, a hajó megkezdheti tervezett útját azt követően, hogy a
kihajózás szerinti kikötő illetékes hatóságai tájékoztatást kapnak az
előírt számú tengerész hiányáról és megtörténik a személyzeti jegyzék naprakésszé
tétele. E hatóságok erről tájékoztatják a felügyeleti hatóságot. 8. A hajótulajdonos mindent
megtesz azért, hogy legkésőbb a következő indulás időpontjáig az
e megállapodásban előírt számú tengerész szerződjön a hajójára. 9. Ha nem az előző
pontban szereplő okok miatt nem vesznek fel mauritániai tengerészeket, az
érintett uniós hajótulajdonosoknak a mauritániai halászati övezetekben töltött
halászati naponként és tengerészenként 20 EUR-s átalányösszeget kell fizetniük
legfeljebb három hónapos határidőn belül. 10. A nem elegendő számú
tengerész felvétele miatt fizetendő átalányösszeget a ténylegesen
halászattal töltött napok, nem pedig az engedély időtartama után kell
megfizetni. 11. Ezt az összeget a mauritániai
halászok képzésére kell fordítani, és azt az e melléklet általános
rendelkezésekről szóló I. fejezetében említett számlára kell folyósítani. 12. Az Európai Unió félévenként,
minden év január 1-jén és július 1-jén közli a minisztériummal az uniós hajókra
felvett mauritániai tengerészek jegyzékét, a tengerészek nyilvántartásba
vételének részleteivel, és azon uniós hajók feltüntetésével, amelyekre
felvették őket. 13. A 7. pontban előírt
rendelkezések sérelme nélkül, az előírt számú mauritániai tengerész
felvételének ismételt elmulasztása a hajótulajdonosok halászati engedélyének
automatikus felfüggesztését vonja maga után mindaddig, amíg e kötelezettséget
nem teljesítik. X. FEJEZET – tudományos megfigyelők Az uniós hajókon fedélzeti tudományos
megfigyelési rendszert kell kialakítani. 1. A két fél minden halászati kategória
tekintetében évente legalább két olyan hajót jelöl ki, amelyeknek egy
mauritániai tudományos megfigyelőt kell felvenniük a fedélzetükre; e
szabály alól kivételt képeznek a kerítőhálós tonhalhalászhajók, amelyek
tekintetében a megfigyelők felvétele a minisztérium kérésére történik. A
hajókon egyszerre csak egy tudományos megfigyelő tartózkodhat. A tudományos megfigyelő a hajóút idejéig
tartózkodik a hajó fedélzetén. A két fél egyikének kifejezett kérésére azonban
ez az időtartam több hajóútra is kiterjedhet az adott hajó útjainak
átlagos időtartama szerint. 2. A minisztérium a szükséges
dokumentumokkal ellátott kijelölt megfigyelők nevét legalább hét
munkanappal az indulás tervezett napja előtt megküldi az Európai Uniónak. 3. A megfigyelők tevékenységéből
adódó valamennyi költséget – beleértve a megfigyelők fizetését,
tiszteletdíját és juttatásait is – a minisztérium viseli. 4. A minisztérium megtesz minden
szükséges intézkedést a tudományos megfigyelők hajóraszállása és a hajóról
való kiszállása érdekében. A fedélzeten lévő tudományos megfigyelők
a hajó tisztjeivel azonos bánásmódot élveznek. A tudományos megfigyelők számára biztosítani
kell a feladataik elvégzéséhez szükséges minden eszközt. A parancsnokok
hozzáférést biztosítanak számukra a feladataik teljesítéséhez szükséges
kommunikációs eszközökhöz, a hajó halászati tevékenységeivel közvetlenül
összefüggő dokumentumokhoz – azaz a halászati naplóhoz, a halászati napló
mellékletéhez és a navigációs naplóhoz –, valamint a hajó azon részeihez, amelyek
a megfigyelői feladatok végzésének elősegítéséhez szükségesek. 5. A tudományos megfigyelők
az indulás tervezett napja előtti napon jelentkeznek a kijelölt hajó
parancsnokánál. Ha a tudományos megfigyelő nem jelentkezik a megadott
időpontban, a hajóparancsnok tájékoztatja a minisztériumot és az Európai
Uniót. Ilyen esetben a hajó jogosult elhagyni a kikötőt. A minisztérium
mindazonáltal haladéktalanul és a saját költségén eljárva, a hajó halászati
tevékenységének megzavarása nélkül újabb tudományos megfigyelőt küldhet a
hajóra. 6. A tudományos
megfigyelőknek rendelkezniük kell: –
szakmai képesítéssel, –
megfelelő halászati tapasztalattal és e
jegyzőkönyv rendelkezéseinek alapos ismeretével. 7. A tudományos megfigyelők
biztosítják, hogy a mauritániai halászati övezetben tevékenykedő uniós
hajók betartsák az e jegyzőkönyvben foglalt feltételeket. Erről a tudományos megfigyelők jelentést
készítenek. Különösen az alábbi feladatokat látják el: –
megfigyelik a hajók halászati tevékenységeit, –
ellenőrzik a halászati tevékenységet folytató
hajók földrajzi helyzetét, –
tudományos programok keretében biológiai
mintagyűjtést végeznek, –
ellenőrzik a halászeszközöket és az
alkalmazott hálók szembőségét. 8. A megfigyelés a halászati
tevékenységekre és az e jegyzőkönyvben szabályozott kapcsolódó
tevékenységekre korlátozódik. 9. A tudományos
megfigyelők: –
minden megfelelő lépést megtesznek annak
biztosítására, hogy a fedélzetre való felvételük körülményei és a fedélzeten
való tartózkodásuk ne szakítsa félbe vagy akadályozza a halászati tevékenységet, –
a jóváhagyott műszereket és eljárásokat
alkalmazzák az e jegyzőkönyv értelmében használt hálók szembőségének
méréséhez, –
kellő gonddal kezelik a hajó fedélzetén
található vagyontárgyakat és berendezéseket, és tiszteletben tartják a hajóhoz
tartozó összes dokumentum bizalmas jellegét. 10. A megfigyelési időszak
végén és a hajó elhagyása előtt a megfigyelők elkészítenek egy, az e
melléklet 9. függelékében található mintának megfelelő jelentést. E
jelentést a parancsnok jelenlétében írják alá, aki azt kiegészítheti vagy
kiegészíttetheti minden általa hasznosnak ítélt észrevétellel, majd ezt
követően szintén aláírja a jelentést. A jelentés egy-egy példányát a
tudományos megfigyelő kiszállásakor át kell adni a hajó parancsnokának, a
minisztériumnak és az Európai Uniónak. XI. FEJEZET – Nagy távolságra vándorló fajokra
halászó hajók 1. A kerítőhálós
tonhalhalászhajók, a horgászbotos tonhalhalászhajók és a felszíni horogsoros
hajók engedélyeit, az e jegyzőkönyv alkalmazásának első és utolsó éve
kivételével, a naptári évvel egybeeső időszakokra kell kiállítani. Az előlegfizetésről szóló igazolás
kézhezvételekor a minisztérium kiállítja az engedélyt, és felveszi az érintett
hajót a halászatra jogosult hajók jegyzékére, amelyet továbbítanak a
felügyeleti hatóságnak és az Európai Uniónak. 2. Az engedély kézhezvétele
előtt a megállapodás keretében először tevékenységet folytató
valamennyi hajónak jelentkeznie kell a hatályos jogszabályokban előírt
szemlére. Az ilyen szemlék valamely megállapodás szerinti külföldi
kikötőben is elvégezhetők. Az ilyen szemlével kapcsolatos összes
költséget a hajótulajdonos viseli. 3. A halászati övezetbe való
többszöri belépés és az onnan való kilépés elősegítése érdekében a
szomszédos országok tekintetében érvényes halászati engedéllyel rendelkező
hajók engedély iránti kérelmükben megemlíthetik az érintett országot és
fajokat, valamint az említett engedélyek érvényességi idejét. 4. Az engedélyeket azt
követően kell kiállítani, hogy a jegyzőkönyvben szereplő
adatlapokon meghatározott előlegnek megfelelő átalányösszeget
befizették az I. fejezetben meghatározott számlára. A jegyzőkönyv
első és utolsó évére vonatkozóan az említett átalányösszeget az engedély
érvényességével időarányosan kell megállapítani. Az adójellegű járulékot a mauritániai
halászati övezetben eltöltött idővel arányosan kell megfizetni. A havonta
esedékes összegeket úgy kell tekinteni, mint amelyek 30 nap ténylegesen
halászattal töltött időszaknak felelnek meg. Ez a rendelkezés megtartja a
szóban forgó járulék feloszthatatlan jellegét, következésképpen minden
megkezdett időszak után a járulékot teljes egészében meg kell fizetni. Az a hajó, amely az adott év során 1–30 napot
töltött halászattal, egy havi járulékot köteles megfizetni. A második havi
járulékot az első 30 nap túllépése után kell megfizetni, és így tovább. A további havi járulékokat minden esetben
legkésőbb az újabb megkezdett időszak első napját követő 10
napon belül kell megfizetni. 5. A hajók kötelesek az e
melléklet 3. függelékében szereplő minta szerinti hajónaplót vezetni a
mauritániai vizeken eltöltött minden egyes halászati időszakra vonatkozóan
A hajónaplót akkor is ki kell tölteni, ha nem volt fogás. 6. A Mauritánia által elvégezni
kívánt ellenőrzésekre is figyelemmel az Európai Unió minden év június 15.
előtt elküldi a minisztériumnak az előző éves idény címén járó
díjak elszámolását, amely a hajótulajdonosok által készített fogási
nyilatkozatokon alapul, amelyeket a tagállamokban a fogási adatok
ellenőrzésére felhatalmazott olyan illetékes tudományos intézetek
érvényesítenek, mint az Institut de Recherche pour le Développement (IRD), az
Instituto Español de Oceanografía (IEO) és az az Instituto Nacional de
Investigaçao Agraria e das Pescas (INIAP), továbbá valamennyi halászati napló
másolatát meg kell küldeni az Institut Mauritanien de Recherche Océanographique
et des Pêches (IMROP) részére. 7. A tonhalhalászhajók és a
felszíni horogsoros hajók tiszteletben tartják az Atlanti Tonhal Védelmére
Létrehozott Nemzetközi Bizottság (ICCAT) által elfogadott valamennyi ajánlást. 8. A jegyzőkönyv
alkalmazásának utolsó évében az előző gazdasági évre vonatkozó díjak
elszámolásáról szóló értesítést a jegyzőkönyv lejártát követő 4
hónapon belül kell elküldeni. 9. A végleges elszámolást
elküldik az érintett hajótulajdonosoknak, akiknek a minisztérium által az
összegekre vonatkozóan kiadott értesítéstől és jóváhagyástól számítva 30
nap áll rendelkezésükre, hogy eleget tegyenek az illetékes nemzeti hatóságoknál
fennálló pénzügyi kötelezettségeik teljesítésének. Az euróban megadott összegek
kifizetését az államkincstár javára az I. fejezetben meghatározott számlára
teljesítik legkésőbb az említett értesítéstől számított másfél
hónapos határidőn belül. Ha azonban a végleges kimutatás összege
alacsonyabb, mint a 3. pontban említett előleg összege, a különbözet nem
téríthető vissza a hajótulajdonos számára. 10. Három órával az övezetbe való
belépés vagy az onnan való kilépés előtt a hajók kötelesek elektronikus
úton vagy – ennek sikertelensége esetén – rádión keresztül közölni közvetlenül
a mauritániai hatóságokkal a földrajzi helyzetüket és a fedélzeten található
fogás mennyiségét. A címeket és a rádiófrekvenciát a felügyeleti
hatóság közli. 11. A mauritániai hatóságok
kérésére és az érintett hajótulajdonosokkal egyetértésben, a kerítőhálós
tonhalhalászhajók fedélzetére hajónként egy tudományos megfigyelőt vesznek
fel egy megállapodás szerinti időtartamra. 1. MELLÉKLET ADATLAPOK 1. HALÁSZATI KATEGÓRIA: A langusztától és a tarisznyaráktól eltérő rákfélékre halászó hajók 1. Halászati övezet a) Az északi szélesség 19°00’-től északra, a következő pontokat összekötő vonal által határolt terület: é. sz. 20°46’30” ny. h. 17°03’00” é. sz. 20°40’00” ny. h. 17°07’50” é. sz. 20°05’00” ny. h. 17°07’50” é. sz. 19°49’00” ny. h. 17°10’60” é. sz. 19°43’50” ny. h. 16°57’00” é. sz. 19°18’70” ny. h. 16°46’50” é. sz. 19°00’00” ny. h. 16°22’00” b) Az északi szélesség 19°00’00”-től délre egészen a 16°04’00”-nél húzódó szélességi körig, a külön engedéllyel rendelkező hajók esetében az apályjelzéstől 6 tengeri mérföldre, minden más hajó esetében pedig az apályjelzéstől 8 tengeri mérföldre. 2. Engedélyezett halászeszközök – Garnélák fogására szolgáló fenékvonóháló – a speciális garnélhalászati láncokkal felszerelt vonóhálókat is ideértve – és minden más szelektív halászeszköz. A garnélhalászati lánc a garnélákra halászó ikervonóhálós hajók alapfelszereléséhez tartozik. A legfeljebb 12 mm-es átmérőjű szemekből álló, meghatározott hosszúságú láncot a feszítőlapok közé, az alín elé rögzítik. – A szelektív eszközök kötelező használatáról a vegyes bizottság dönt tudományos, műszaki és gazdasági elemzés alapján. – A zsákvég megkettőzése tilos. – A zsákvéget alkotó fonal megkettőzése tilos. – A kopásvédő hálópanelek használata engedélyezett. 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség 50 mm 4. Legkisebb kifogható méret A mélytengeri garnélák esetében a legkisebb kifogható méretet az orr hegyétől a farok legtávolabbi pontjáig kell mérni. A rákok orrhegye a páncélnak a fejtor (cephalothorax) középvonalánál előrenyúló nyúlványát jelöli. – Mélytengeri garnéla: · mélyvízi rózsaszín garnéla (Parapeneus longirostrus) 06 cm – Sekélyvízi garnéla: · fehér garnéla (Penaeus notialis) és éti ostorgarnéla (Penaeus kerathurus) 200 egyed/kg A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthat legkisebb kifogható méretet. 5. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett · 10 % hal · 5 % tarisznyarák || · languszták · lábasfejűek A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthatja a járulékos fogások megengedett arányát. 6. Halászati lehetőségek / díjak Időszak || 1. év || 2. év Megengedett fogásmennyiség (tonnában) || 5 000 || 5 000 Díj || 620 EUR/t || 620 EUR/t || A díjat minden olyan két hónapos időszak végén kell kiszámítani, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat, figyelembe véve az adott időszakban ejtett fogásokat. Az engedély kiállításának feltétele egy hajónként 1 000 EUR-s előleg megfizetése, amelyet le kell vonni a díj teljes összegéből; az előleget minden olyan két hónapos időszak elején kell kifizetni, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat. Egyidejűleg legfeljebb 36 hajó halászhat. · A mauritániai halászati övezetekben egyidejűleg halászó összes hajó 50 %-a engedélyt kaphat arra, hogy az északi szélesség az északi szélesség 19°00’00”-től délre, az apályjelzéstől 6 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra található övezetben ugyanabban a halászati időszakban egyidejűleg folytasson tevékenységet. · Ha az 50 %-os küszöbérték legfeljebb 10 hajónak felel meg, minden hajó engedélyt kaphat az északi szélesség 19°00’00”-től délre, az apályjelzéstől 6 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra található területen folytatott halászatra. · Egy meghatározott hajó részére két hónapos időszakra vonatkozóan kiállított engedélyen azt is fel kell tüntetni, hogy a hajó halászhat-e az északi szélesség 19°00’00”-től délre, az apályjelzéstől 6 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra található területen. · Az északi szélesség 19°00’00”-től északra a garnélahalászati engedéllyel rendelkező valamennyi hajó jogosult halászni az ezen adatlap 1. pontjában meghatározott koordinátákat összekötő vonaltól nyugatra. 7. Biológiai nyugalmi időszak Kétszer (2) két (2) hónap: május–június és október–november. A biológiai nyugalmi időszak bárminemű, tudományos szakvélemény alapján történő módosításáról haladéktalanul tájékoztatni kell az Európai Uniót. 8. Megjegyzések A díjak a jegyzőkönyv alkalmazásának teljes időszakára kerültek megállapításra. 2. HALÁSZATI KATEGÓRIA: SZENEGÁLI TŐKEHALRA HALÁSZÓ (FAGYASZTÓVAL NEM FELSZERELT) VONÓHÁLÓS HAJÓK ÉS FENÉKZSINÓROS HALÁSZHAJÓK 1. Halászati övezet (a) Az északi szélesség 19°15’00”-től északra: az alábbi pontokat összekötő vonaltól nyugatra: é. sz. 20° 46’30” ny. h. 17° 03’00” é. sz. 20° 36’00” ny. h. 17° 11’00” é. sz. 20° 36’00” ny. h. 17° 36’00” é. sz. 20° 03’00” ny. h. 17° 36’00” é. sz. 19° 45’70” ny. h. 17° 03’00” é. sz. 19° 29’00” ny. h. 16° 51’50” é. sz. 19° 15’60” ny. h. 16° 51’50” é. sz. 19° 15’60” ny. h. 16° 49’60” (b) Az északi szélesség 19°15’60”-től délre egészen az északi szélesség 17°50’00”-ig: az apályjelzéstől 24 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. (c) Az északi szélesség 17°50’00”-től délre: az apályjelzéstől 18 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. (d) A lábasfejűek halászatára vonatkozó biológiai nyugalmi időszakban: (1) Cap Blanc és Cap Timiris között a tilalmi zónát a következő pontok határozzák meg: é. sz. 20° 46’00” ny. h. 17° 03’00” é. sz. 20° 46’00” ny. h. 17° 47’00” é. sz. 20° 03’00” ny. h. 17° 47’00” é. sz. 19° 47’00” ny. h. 17° 14’00” é. sz. 19° 21’00” ny. h. 16° 55’00” é. sz. 19° 15’60” ny. h. 16° 51’50” é. sz. 19° 15’60” ny. h. 16° 49’60” (2) Az északi szélesség 19°15’60”-től (Cap Timiris) délre egészen az északi szélesség 17°50’00”-ig (Nouakchott) tilos a halászat az apályjelzéstől számítva 24 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. (3) Az északi szélesség 17°50’00”-nél húzódó szélességi körtől (Nouakchott) délre tilos a halászat az apályjelzéstől számítva 18 tengeri mérföldre lévő vonaltól nyugatra. 2. Engedélyezett halászeszközök – Fenékhorogsor – Szürke tőkehal fogására szolgáló fenékvonóháló – A zsákvég megkettőzése tilos. · A zsákvéget alkotó fonal megkettőzése tilos. 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség 70 mm (vonóháló) 4. Legkisebb kifogható méret 1. A halak esetében a legkisebb kifogható méretet a szájrész végétől a farokúszó legtávolabbi pontjáig kell mérni (teljes testhossz) (lásd a 4. függeléket). A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthat legkisebb kifogható méretet. 5. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett · Vonóhálós halászhajók: 25 % hal · Horogsoros halászhajók: 50 % hal || Lábasfejűek és rákfélék A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthatja a járulékos fogások megengedett arányát. 6. Halászati lehetőségek / díjak Időszak || 1. év || 2. év Megengedett fogásmennyiség (tonnában) || 4 000 || 4 000 Díj || 90 EUR/t || 90 EUR/t || A díjat minden olyan háromhónapos időszak végén kell kiszámítani, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat, figyelembe véve az adott időszakban ejtett fogásokat. Az engedély kiállításának feltétele egy hajónként 1 000 EUR-s előleg megfizetése, amelyet le kell vonni a díj teljes összegéből; az előleget minden olyan háromhónapos időszak elején kell kifizetni, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat. Egyidejűleg legfeljebb 11 hajó halászhat. 7. Biológiai nyugalmi időszak A vegyes bizottság a Közös Tudományos Bizottság tudományos szakvéleménye alapján – adott esetben – biológiai nyugalmi időszakot határoz meg. 8. Megjegyzések A díjak a jegyzőkönyv alkalmazásának teljes időszakára kerültek megállapításra. 3. HALÁSZATI KATEGÓRIA: A SZENEGÁLI TŐKEHALTÓL ELTÉRŐ TENGERFENÉKI FAJOKRA NEM VONÓHÁLÓVAL HALÁSZÓ HAJÓK 1. Halászati övezet (a) Az északi szélesség 19°48’50”-től északra a Cap Blanc–Cap Timiris alapvonaltól 3 tengeri mérföldön túl. (b) Az északi szélesség 19°48’50”-től délre az északi szélesség 19°21’00”-ig, a nyugati hosszúság 16°45’00”-nél húzódó hosszúsági körtől nyugatra. (c) Az északi szélesség 19°21’00”-től délre, az apályjelzéstől számított 9 mérföldes vonalon túl. (d) A lábasfejűek halászatára vonatkozó biológiai nyugalmi időszakban: (1) Cap Blanc és Cap Timiris között: é. sz. 20° 46’00” ny. h. 17° 03’00” é. sz. 20° 46’00” ny. h. 17° 47’00” é. sz. 20° 03’00” ny. h. 17° 47’00” é. sz. 19° 47’00” ny. h. 17° 14’00” é. sz. 19° 21’00” ny. h. 16° 55’00” é. sz. 19° 15’60” ny. h. 16° 51’50” é. sz. 19° 15’60” ny. h. 16° 49’60” (2) Az északi szélesség 19°15’60”-nél húzódó szélességi körtől (Cap Timiris) délre tilos a halászat az apályjelzéstől számítva 9 tengeri mérföldre lévő vonaltól nyugatra. 2. Engedélyezett halászeszközök || – Horogsor – Legfeljebb 7 m mélységű és legfeljebb 100 m hosszúságú rögzített kopoltyúháló. Tilos a poliamidból készült egyszálas zsinór használata. – Kézi horogsor – Varsák – Élőcsali-halászó kerítőháló || 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség – Kopoltyúháló esetében 120 mm – Élőcsali-halászatra szolgáló háló esetében 20 mm 4. Legkisebb kifogható méret A halak esetében a legkisebb kifogható méretet a szájrész végétől a farokúszó legtávolabbi pontjáig kell mérni (teljes testhossz) (lásd a 4. függeléket). A vegyes bizottság tudományos szakvélemények alapján a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthat legkisebb kifogható méretet. 5. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett Az engedélyezett célfajok vagy -fajcsoportok össztömegének 10 %-a (élőtömegben kifejezve) || A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthatja a járulékos fogások megengedett arányát. 6. Halászati lehetőségek / díjak || Időszak || 1. év || 2. év || Megengedett fogásmennyiség (tonnában) || 2 500 || 2 500 || Díj || 105 EUR/t || 105 EUR/t || || A díjat minden olyan háromhónapos időszak végén kell kiszámítani, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat, figyelembe véve az adott időszakban ejtett fogásokat. Az engedély kiállításának feltétele egy hajónként 1 000 EUR-s előleg megfizetése, amelyet le kell vonni a díj teljes összegéből; az előleget minden olyan háromhónapos időszak elején kell kifizetni, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat. Egyidejűleg legfeljebb 9 hajó halászhat. || 7. Biológiai nyugalmi időszak || A vegyes bizottság a Közös Tudományos Bizottság tudományos szakvéleménye alapján – adott esetben – biológiai nyugalmi időszakot határoz meg. || 8. Megjegyzések || A díjak a jegyzőkönyv alkalmazásának teljes időszakára kerültek megállapításra. Kerítőhálók csak horogsoros vagy varsás halászathoz felhasznált csali fogására használhatók. A varsák használata legfeljebb hét, egyenként 135 BT alatti hajó esetében engedélyezett. || 4. HALÁSZATI KATEGÓRIA: tarisznyarákok 1. Halászati övezet (a) Az északi szélesség 19°15’60”-től északra: az alábbi pontokat összekötő vonaltól nyugatra: é. sz. 20° 46’30” ny. h. 17° 03’00” é. sz. 20° 36’00” ny. h. 17° 11’00” é. sz. 20° 36’00” ny. h. 17° 36’00” é. sz. 20° 03’00” ny. h. 17° 36’00” é. sz. 19° 45’70” ny. h. 17° 03’00” é. sz. 19° 29’00” ny. h. 16° 51’50” é. sz. 19° 15’60” ny. h. 16° 51’50” é. sz. 19° 15’60” ny. h. 16° 49’60” (b) Az északi szélesség 19°15’60”-től délre egészen az északi szélesség 17°50’-ig: az apályjelzéstől 18 mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. 2. Engedélyezett halászeszközök Rákcsapda. 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség 60 mm (léhés) 4. Legkisebb kifogható méret A rákfélék esetében a legkisebb kifogható méretet az orr hegyétől a farok legtávolabbi pontjáig kell mérni. A rákok orrhegye a páncélnak a fejtor (cephalothorax) középvonalánál előrenyúló nyúlványát jelöli (lásd a 4. függeléket). A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthat legkisebb kifogható méretet. 5. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett - || A célfajon kívüli egyéb halak, lábasfejűek és rákfélék A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthatja a járulékos fogások megengedett arányát. 6. Halászati lehetőségek / díjak Időszak || 1. év || 2. év Megengedett fogásmennyiség (tonnában) || 200 || 200 Díj || 310 EUR/t || 310 EUR/t || A díjat minden olyan háromhónapos időszak végén kell kiszámítani, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat, figyelembe véve az adott időszakban ejtett fogásokat. Az engedély kiállításának feltétele egy hajónként 1 000 EUR-s előleg megfizetése, amelyet le kell vonni a díj teljes összegéből; az előleget minden olyan háromhónapos időszak elején kell kifizetni, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat. A rákcsapdák maximális száma engedélyenként legfeljebb 500 lehet. 7. Biológiai nyugalmi időszak Kétszer (2) két (2) hónap: május–június és október–november. A biológiai nyugalmi időszak bárminemű módosításáról a vegyes bizottság dönt tudományos szakvélemények alapján. 8. Megjegyzések A díjak a jegyzőkönyv alkalmazásának teljes időszakára kerültek megállapításra. 5. HALÁSZATI KATEGÓRIA: Kerítőhálós tonhalhalászhajók 1. Halászati övezet (a) Az északi szélesség 19°21’00”-től északra: a Cap Blanc–Cap Timiris alapvonaltól 30 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. (b) Az északi szélesség 19°21’00”-től délre: az apályjelzéstől 30 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. 2. Engedélyezett halászeszközök Kerítőháló 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség -- 4. Legkisebb kifogható méret A halak esetében a legkisebb kifogható méretet a szájrész végétől a farokúszó legtávolabbi pontjáig kell mérni (teljes testhossz). A vegyes bizottság a 4. függelékben nem részletezett fajok esetében is megállapíthat legkisebb kifogható méretet. 5. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett - || A célfajon vagy -fajcsoporton kívüli egyéb fajok A vegyes bizottság az ICCAT által elfogadott hajónaplóban nem felsorolt fajok esetében is megállapíthatja a járulékos fogások megengedett arányát. 6. Halászati lehetőségek / díjak A hajók engedélyezett száma || 22 kerítőhálós tonhalhalászhajó Éves átalánydíj || 1 750 EUR kerítőhálós tonhalhalászhajók esetében, a nagy távolságra vándorló fajok és a hozzájuk kapcsolódó fajok 5 000 tonnás fogásáért A fogásmennyiség alapján számított rész || 35 EUR/t 7. Biológiai nyugalmi időszak -- 8. Megjegyzések A díjak a jegyzőkönyv alkalmazásának teljes időszakára kerültek megállapításra. 6. HALÁSZATI KATEGÓRIA: HORGÁSZBOTOS TONHALHALÁSZHAJÓK ÉS FELSZÍNI HOROGSOROS HAJÓK 1. Halászati övezet Felszíni horogsoros halászhajók (a) Az északi szélesség 19°21’00”-től északra: a Cap Blanc–Cap Timiris alapvonaltól 30 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. (b) Az északi szélesség 19°21’00”-től délre: az apályjelzéstől 30 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. Horgászbotos tonhalhalászhajók (c) Az északi szélesség 19°21’00”-től északra: a Cap Blanc–Cap Timiris alapvonaltól 15 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. (d) Az északi szélesség 19°21’00”-től délre: az apályjelzéstől 12 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. Élőcsali-halászat (e) Az északi szélesség 19°48’50”-től északra: a Cap Blanc–Cap Timiris alapvonaltól 3 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. (f) Az északi szélesség 19°48’50”-től délre egészen az északi szélesség 19°21’00”-ig: a nyugati hosszúság 16°45’00”-nél húzódó hosszúsági körtől nyugatra. (g) Az északi szélesség 19°21’00”-től délre: az apályjelzéstől 3 tengeri mérföldre húzódó vonaltól nyugatra. 2. Engedélyezett halászeszközök – Horgászbotos tonhalhalászhajók: horgászbot és vonóháló (élőcsali-halászathoz) – Felszíni horogsoros halászhajók: felszíni horogsor 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség 16 mm (élőcsali-halászat) 4. Legkisebb kifogható méret A halak esetében a legkisebb kifogható méretet a szájrész végétől a farokúszó legtávolabbi pontjáig kell mérni (teljes testhossz) (lásd a 4. függeléket). A vegyes bizottság a 4. függelékben nem részletezett fajok esetében is megállapíthat legkisebb kifogható méretet. 5. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett -- || A célfajon vagy -fajcsoporton kívüli egyéb fajok A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthatja a járulékos fogások megengedett arányát. 6. Halászati lehetőségek / díjak A hajók engedélyezett száma || 22 horgászbotos vagy horogsoros tonhalhalászhajó Éves átalánydíj || · 2 500 EUR horgászbotos tonhalhalászhajónként és · 3 500 EUR felszíni horogsoros halászhajónként a nagy távolságra vándorló fajok és a hozzájuk kapcsolódó fajok 10 000 tonnás fogásáért. A fogásmennyiség alapján számított rész || · 25 EUR/t a horgászbotos tonhalhalászhajók esetében · 35 EUR/t a horgászbotos tonhalhalászhajók esetében 7. Biológiai nyugalmi időszak -- 8. Megjegyzések A díjak a jegyzőkönyv alkalmazásának teljes időszakára kerültek megállapításra. Élőcsali-halászat – Élőcsali halászata egy adott hónapban a vegyes bizottság által maghatározandó napok számára korlátozódik. Az ilyen tevékenységek kezdetét és befejezését jelezni kell a felügyeleti hatóságnak. – A felek megállapodnak azon gyakorlati szabályok meghatározásában, amelyek révén ebben a kategóriában lehetővé válik a hajók számára szükséges élőcsali halászata vagy begyűjtése. Amennyiben e tevékenységeket érzékeny területeken vagy nem engedélyezett halászeszközökkel végzik, az említett szabályokat az IMROP ajánlásai alapján, a felügyeleti hatóság egyetértésével kell meghatározni. Cápák (1) A vonatkozó ICCAT- és FAO-ajánlásoknak megfelelően az óriás cetcápa (Cetorhinus maximus), a nagy fehércápa (Carcharodon carcharias), a homoki tigriscápa (Carcharias taurus) és a közönséges kutyacápa (Galeorhinus galeus) halászata tilos. (2) Az ICCAT által szabályozott halászatok során kifogott cápák védelmére vonatkozó 04-10 és 05-10 számú ajánlásnak megfelelően. 7. HALÁSZATI KATEGÓRIA: FAGYASZTÓVAL FELSZERELT NYÍLT TENGERI VONÓHÁLÓS HALÁSZHAJÓK 1. Halászati övezet (a) a) Az északi szélesség 19°00’00”-től északra, a következő pontokat összekötő vonaltól nyugatra: é. sz. 20°46’30” ny. h.17°03’00” é. sz. 20°36’00” ny. h.17°11’00” é. sz. 20°36’00” ny. h.17°35’00” é. sz. 20°00’00” ny. h.17°30’00” é. sz. 19°34’00” ny. h.17°00’00” é. sz. 19°21’00” ny. h.16°52’00” é. sz. 19°10’00” ny. h.16°41’00” é. sz. 19°00’00” ny. h.16°39’50” (b) Az északi szélesség 19°00’00”-től délre, az északi szélesség 16°04’00”-ig, az apályjelzéstől számított 20 tengeri mérföldön túl. 2. Engedélyezett halászeszközök Nyílt tengeri vonóháló: A vonóháló zsákvége megerősíthető egy (kifeszített állapotban) legalább 400 mm-es szembőségű léhéssel és legalább 1,5 méteres közökkel elhelyezett csomókkal, kivéve a háló hátsó részén lévő csomót, amely nem helyezhető el a zsákvég nyílásától számított 2 méteren belül. A zsák bármely más eszközzel való megerősítése vagy megkettőzése tilos, és a vonóhálóval az engedélyezett kisméretű nyíltvízi fajokon kívül semmilyen esetben nem halászhatók más fajok. 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség 40 mm 4. Legkisebb kifogható méret A halak esetében a legkisebb kifogható méretet a szájrész végétől a farokúszó legtávolabbi pontjáig kell mérni (teljes testhossz) (lásd a 4. függeléket). A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthat legkisebb kifogható méretet. 5. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett Az engedélyezett célfajok vagy -fajcsoportok össztömegének 3 %-a (élőtömegben kifejezve) || Rákfélék illetve lábasfejűek, a kalmár kivételével A vegyes bizottság a 4. függelékben nem felsorolt fajok esetében is megállapíthatja a járulékos fogások megengedett arányát. 6. Halászati lehetőségek / díjak Időszak || 1. év || 2. év Megengedett fogásmennyiség (tonnában) || 300 000 || 300 000 Díj || 123 EUR/t || 123 EUR/t || A díjat minden olyan háromhónapos időszak végén kell kiszámítani, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat, figyelembe véve az adott időszakban ejtett fogásokat. Az engedély kiállításának feltétele egy hajónként 5 000 EUR-s előleg megfizetése, amelyet le kell vonni a díj teljes összegéből; az előleget minden olyan háromhónapos időszak elején kell kifizetni, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat. Egyidejűleg legfeljebb 19 hajó halászhat. 7. Biológiai nyugalmi időszak A vegyes bizottság keretében a két fél a Közös Tudományos Bizottság tudományos szakvéleménye alapján megállapodhat biológiai nyugalmi időszak meghatározásáról. 8. Megjegyzések A díjak a jegyzőkönyv alkalmazásának teljes időszakára kerültek megállapításra. A kisméretű nyíltvízi fajokra vonatkozó átváltási tényezőket az 5. függelék határozza meg. A 8. kategóriában fel nem használt halászati lehetőségeket havonta legfeljebb 2 engedély kiadásával lehet felhasználni. 8. HALÁSZATI KATEGÓRIA: FAGYASZTÓVAL NEM FELSZERELT NYÍLT TENGERI HALÁSZHAJÓK 1. Halászati övezet (a) Az északi szélesség 19°00’00”-től északra: az alábbi pontokat összekötő vonaltól nyugatra: é. sz. 20° 46’30” ny. h.17° 03’00” é. sz. 20° 36’00” ny. h.17° 11’00” é. sz. 20° 36’00” ny. h.17° 35’00” é. sz. 20° 00’00” ny. h.17° 30’00” é. sz. 19° 34’00” ny. h.17° 00’00” é. sz. 19° 21’00” ny. h.16° 52’00” é. sz. 19° 10’00” ny. h.16° 41’00” é. sz. 19° 00’00” ny. h.16° 39’50” (b) Az északi szélesség 19°00’00”-től délre, az északi szélesség 16°04’00”-ig, az apályjelzéstől számított 20 tengeri mérföldön túl. 2. Engedélyezett halászeszközök Nyílt tengeri vonóháló és ipari halászatra szánt erszényes kerítőháló: A vonóháló zsákvége megerősíthető egy (kifeszített állapotban) legalább 400 mm-s szembőségű léhéssel és legalább 1,5 méteres közökkel elhelyezett csomókkal, kivéve a háló hátsó részén lévő csomót, amely nem helyezhető el a zsákvég nyílásától számított 2 méteren belül. A zsák bármely más eszközzel való megerősítése vagy megkettőzése tilos, és a vonóhálóval az engedélyezett kisméretű nyíltvízi fajokon kívül semmilyen esetben nem halászhatók más fajok. 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség 40 mm a vonóhálók esetében, 20 mm a kerítőhálók esetében 4. Legkisebb kifogható méret A halak esetében a legkisebb kifogható méretet a szájrész végétől a farokúszó legtávolabbi pontjáig kell mérni (teljes testhossz) (lásd a 4. függeléket) A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthat legkisebb kifogható méretet. 5. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett Az engedélyezett célfajok vagy -fajcsoportok össztömegének 3 %-a (élőtömegben kifejezve) || Rákfélék illetve lábasfejűek, a kalmár kivételével A vegyes bizottság a fentiekben nem részletezett fajok esetében is megállapíthatja a járulékos fogások megengedett arányát. 6. Halászati lehetőségek / díjak Megengedett fogásmennyiség (tonnában) || 15 000 tonna évente. Ha a hajók felhasználják e halászati lehetőségeket, le kell őket vonni a 7. kategóriában előírt 300 000 tonnás mennyiségből. Időszak || 1. év || 2. év Díj || 123 EUR/t || 123 EUR/t || A díjat minden olyan háromhónapos időszak végén kell kiszámítani, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat, figyelembe véve az adott időszakban ejtett fogásokat. Az engedély kiállításának feltétele egy 5 000 EUR-s előleg megfizetése, amelyet le kell vonni a díj teljes összegéből; az előleget minden olyan háromhónapos időszak elején kell kifizetni, amikor a hajó számára engedélyezett a halászat. Egyidejűleg legfeljebb 2 hajó halászhat, ami 2 negyedévi engedélynek felel meg a 7. kategóriába tartozó, fagyasztóval felszerelt nyílt tengeri vonóhálós halászhajók esetében. 7. Biológiai nyugalmi időszak A vegyes bizottság keretében a két fél a Közös Tudományos Bizottság tudományos szakvéleménye alapján megállapodhat biológiai nyugalmi időszak meghatározásáról. 8. Megjegyzések A díjak a jegyzőkönyv alkalmazásának teljes időszakára kerültek megállapításra. A kisméretű nyíltvízi fajokra vonatkozó átváltási tényezőket az 5. függelék határozza meg. 9. HALÁSZATI KATEGÓRIA: LÁBASFEJŰEK 1. Halászati övezet p.m. 2. Engedélyezett halászeszközök p.m. 3. Engedélyezett legkisebb hálószembőség p.m. 4. Járulékos fogások Engedélyezett || Nem engedélyezett p.m. || p.m. 5. Engedélyezett tonnatartalom/díjak Időszak || 1. év || 2. év Megengedett fogásmennyiség (tonnában) || p.m. || p.m. Díj || p.m. || p.m. 6. Biológiai nyugalmi időszak p.m. 7. Megjegyzések p.m. 1. függelék MAURITÁNIA – EURÓPAI UNIÓ HALÁSZATI MEGÁLLAPODÁS HALÁSZATI ENGEDÉLY IRÁNTI KÉRELEM I.
KÉRELMEZŐ 1. Hajótulajdonos
neve:
..................................................................................................................................................... 2. A
hajótulajdonos vállalatának vagy képviselőjének neve:
............................................................................................. 3. A
hajótulajdonos vállalatának vagy képviselőjének címe:
........................................................................................ ................................................................................................................................................................................... 4. Telefon: Fax:
................................... Telex:
............................................... 5. Hajóparancsnok
neve:
.................................................................................. Állampolgársága:
................................ II.
A HAJÓ ÉS ANNAK AZONOSÍTÁSA 1. Hajó
neve:
.......................................................................................................................................................... 2. Lobogó
szerinti állam: ............................................................................................................................................. 3. Külső
lajstromszám:
............................................................................................................................. 4. Anyakikötő:
............................................................................................................................................................ 5. Építés
éve és helye: ........................................................................... ........................................................ 6. Rádióhívójel:
.................................. Hívófrekvencia: ............................................................ 7. Hajótest
szerkezeti anyaga: Acél ¨ Fa ¨ Poliészter ¨ Egyéb ¨ III.
A HAJÓ ÉS A FELSZERELÉS MŰSZAKI JELLEMZŐI 1. Teljes
hosszúság: .................................................. Szélesség:
.............................................................................. 2. Tonnatartalom (BT-ban kifejezve): ............................................................................................................................... 3. A
főmotor teljesítménye LE-ben: ................ Gyártmánya:
.............................. Típusa: .................... 4. Hajó
típusa: .................................................. Halászati
kategória: .......................................................... 5. Halászeszközök:
...................................................................................................................................................... 6. A
legénység teljes létszáma:
........................................................................................................................... 7. Fedélzeti
tartósítási mód: Friss ¨ Hűtés ¨ Vegyes ¨ Fagyasztás ¨ 8. Fagyasztókapacitás
24 órára (tonnában):
................................................................................................ 9. Rakodóterek
kapacitása: ................................................. Száma:
........................................................... Kelt
……………………………………-ban/-ben, ………………..-án/-én. A
kérelmező aláírása …………………………………………….. 2. függelék 1. ROVAT || MAURITÁNIAI ISZLÁM KÖZTÁRSASÁG || || || || || || || || || || || || || HALÁSZATI NAPLÓ || || || || || || || || Nap || || Hónap || || Év || Időpont || || Hajó neve (1) ….. || Kifutott (4)………………….-ból/-ből || || Dátum (6) || || || || || || || || || || || || || || || Rádióhívójel (2)…. || || || || || || || || || || || || || || || || || Hajóparancsnok neve (3) ….. || Visszatért (5)…...................-ba/-be || || Dátum (6) || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || Halászeszköz (7) Halászeszköz kódja (8) || || || Hálószembőség (9) || || || || Halászeszköz mérete (10) || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || 2. ROVAT || 3. ROVAT: törölje a nem használt „A” vagy „B” listát || 4. ROVAT Dátum (12) || Statisztikai terület (13) || Halászati műveletek száma (14) || Halászat időtartama (óra) (15) || A halászott mennyiségek becslése fajonként: (kilogrammban) (16) (vagy megjegyzések a halászat megszakításáról) || Fogások össztömege (kg) (17) || Halak össztömege (kg) (18) || Halliszt össztömege (kg) (19) || || || || Fattyúmakréla A || Szardínia || Alasa || Szardella || Makréla || Villásfarkú abroncshal || Tonhalfélék || Szürke tőkehal || Nagyszemű vörösdurbincs || Kalmárok || Tintahalak || Polipok || Garnélák || Languszták || Egyéb halak || || || Languszta B || Mélyvízi garnéla || Mélyvízi rózsaszín garnéla || Vörös ostorgarnéla || Egyéb garnélák || Germon || Rózsaszín languszta || Egyéb rákfélék || Fekete rája || Szürke tőkehal || Egyéb halak || Különféle lábasfejűek || Különféle kagylók || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || 3. függelék az iccat tonhalhalászati hajónaplója || Hajó neve: ……………………………………………………………………. || Bruttó tonnatartalom: …………………………………………………............................. || KIHAJÓZÁS: VISSZATÉRÉS: || Hónap || Nap || Év || Kikötő || || || || Lobogó szerinti állam: || Kapacitás (MT): …. || || || || || || || || || || Lajstromozási szám: ………………………………………………………………................................... || Hajóparancsnok: ……………………………………………………….... || || || || Hajótulajdonos: ………………………………………………………….......................... || Legénység létszáma: ….…………………………………………………........................ || || || || || || || || Lakcím: ………………………………………………………………………….... || Jelentés kelte: …………………………………………..…...... || || || || || (Jelentés készítője): ………………………………………………… || Tengeren töltött napok száma: || || Halászattal töltött napok száma: Hálókivetések száma: || || Halászati utak száma: || || || || || || || || || Dátum || Terület || A víz felszíni hőmérséklete (ºC) || Halászati erőkifejtés Felhasznált horgok száma || Fogások || Hónap || Nap || Földrajzi szélesség É/D || Földrajzi hosszúság K/NY || Kékúszójú tonhal Thunnus thynnus vagy maccoyi || Sárgaúszójú tonhal Thunnus albacares || (Nagyszemű tonhal) Thunnus obesus || (Germon) Thunnus alalunga || (Kardhal) Xiphias gladius || (Sávos marlin) (Fehér marlin) Tetraptunus audax vagy albidus || (Fekete marlin) Makaira Indica || (Vitorláshalfélék) Istiophorus albicane vagy platypterus || Csíkoshasú tonhal Katsuwonus pelamis || (Vegyes fogások) || || || || || || || || db || kg || db || kg || db || kg || db || kg || db || kg || db || kg || db || kg || db || kg || db || kg || db || kg || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || KIRAKODOTT MENNYISÉG (KG-BAN) || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || Megjegyzések || || || || || 1 – Havonta egy lapot használjon és naponta egy sort töltsön ki. || || 3 – A „nap”a horogsor kivetésének napja. || 5 – Az utolsó sort (Kirakodott mennyiség) csak a halászati kihajózás végén kell kitölteni. A kirakodáskor mért tényleges tömeget kell feljegyezni. || || 2 – Minden út végén továbbítsa a napló egy másolatát kapcsolattartójának vagy az ICCAT-nek, Calle Corazón de María, 8, 28002 Madrid. Spanyolország || || 4 – A halászati terület a hajó földrajzi helyzetére utal. Kerekítse a perceket, és jegyezze fel a szélességi és hosszúsági fokot. A koordinátáknál ne felejtse el feltüntetni az É/D és K/NY jelölést. || || 6 – Az itt feljegyzett valamennyi információt szigorúan bizalmasan kell kezelni. || || 4. függelék A fedélzeten tárolható fogások
legkisebb méreteire vonatkozó hatályos jogszabályok III. szakasz: Az egyes fajok legkisebb
halászható mérete és tömege 1. A kifogott egyedek legkisebb
mérete a következőképpen mérendő: –
a halak esetében a szájrész végétől a
farokúszó legtávolabbi pontjáig (teljes testhossz), –
a lábasfejűek esetében csak a testhossz
(köpönyeg) a karok nélkül, –
a rákfélék esetében az orr hegyétől a farok
legtávolabbi pontjáig. A rákok orrhegye a páncélnak a fejtor
(cephalothorax) középvonalánál előrenyúló nyúlványát jelöli. A rózsaszín
languszta esetében a páncél homorú részének középső, a két elülső
szarv közé eső részét kell kiválasztani mint mérési referenciapontot. 2. A tengeri halak,
lábasfejűek és rákfélék halászhatósághoz előírt minimális méret-
illetve tömegértékek a következők: a) A tengeri halak esetében: –
Alasák (Sardinella
aurita és Sardinella maderensis) 18
cm –
Szardínia (Sardina
pilchardus) 16
cm –
Fattyúmakrélák (Trachurus
spp.) 19
cm –
Spanyol makrahal (Decapturus
rhonchus) 19
cm –
Spanyol makréla (Scomber
japonicus) 25
cm –
Aranydurbincs (Sparus
auratus) 20
cm –
Kékfoltos durbincs (Sparus
coeruleostictus) 23
cm –
Csíkos durbincs (Sparus
auriga), rózsaszínű durbincs (Sparus pagrus) 23
cm –
Fogasdurbincsok (Dentex
spp.) 15
cm –
Bíbor durbincs (Pagellus
bellottii), gyöngyös durbincs (Pagellus acarne) 19
cm –
Édesajkú hal (Plectorhynchus
mediterraneus) 25
cm –
Ajakoshal 25
cm –
Hollóhal (Sciana umbra) 25
cm –
Sashal (Argirosomus
regius) és kasszáva croaker (Pseudotholithus senegalensis) 70
cm –
Csíkossügérek (Epinephelus
spp.) 40
cm –
Kéksügér (Pomatomus
saltator) 30
cm –
Nyugat-afrikai kecskehal (Pseudupeneus
prayensis) 17 cm –
Tengeri pérek (Mugil
spp.) 20
cm –
Csillagos cápa, bajuszos
kutyacápa (Mustellus mustellus, Leptocharias smithii) 60
cm –
Pettyes farkassügér (Dicentrarchus
punctatus) 20
cm –
Kutyanyelvhalak
(Cynoglossus canariensis, Cynoglossus monodi) 20 cm –
Kutyanyelvhalak
(Cynoglossus cadenati, Cynoglossus senegalensis) 30 cm –
Szürketőkehal-fajok
(Dentex spp.) 30
cm –
Sárgaúszójú
tonhal (Thunnus albacares), tömege kisebb, mint: 3,2
kg –
Nagyszemű
tonhal (Thunnus obesus) tömege kisebb, mint: 3,2
kg b) A lábasfejűek esetében: –
Polip
(Octopus vulgaris) 500
gr (kizsigerelve) –
Kalmár
(Loligo vulgaris) 13
cm –
Közönséges
tintahal (Sepia officinalis) 13
cm –
Törpeszépia
(Sepia bertheloti) 7
cm c) A rákfélék esetében: –
Királylanguszta
(Panulirus regius) 21
cm –
Rózsaszín
languszta (Palinurus mauritanicus) 23
cm –
Mélyvízi
rózsaszín garnéla (Parapeneus longirostrus) 6
cm –
mélytengeri
vörös tarisznyarák (Geyryon maritae) 6
cm –
Déli
rózsaszín garnéla és éti ostorgarnéla (Penaeus notialis, Penaeus
kerathurus) 200 egyed/kg 5. függelék Átváltási
tényezők listája A VONÓHÁLÓS HAJÓK FEDÉLZETÉN FELDOLGOZOTT,
KISMÉRETŰ NYÍLT TENGERI FAJOKBÓL ELŐÁLLÍTOTT HALÁSZATI KÉSZTERMÉKEKRE
VONATKOZÓ ÁTVÁLTÁSI ARÁNYOK Termelés || Feldolgozás módja || Átváltási tényező Alasa Fej nélkül Fej nélküli, kizsigerelve Fej nélkül, kizsigerelve || Kézi darabolás Kézi darabolás Gépi darabolás || 1,416 1,675 1,795 Makréla Fej nélkül Fej nélkül, kizsigerelve Fej nélkül Fej nélkül, kizsigerelve || Kézi darabolás Kézi darabolás Gépi darabolás Gépi darabolás || 1,406 1,582 1,445 1,661 Abroncshalfélék Fej nélkül, kizsigerelve Szeletelve Fej nélkül, kizsigerelve (speciális darabolás) || Kézi darabolás Kézi darabolás Kézi darabolás || 1,323 1,340 1,473 Szardínia Fej nélkül Fej nélkül, kizsigerelve Fej nélkül, kizsigerelve || Kézi darabolás Kézi darabolás Gépi darabolás || 1,416 1,704 1,828 Fattyúmakréla Fej nélkül Fej nélkül Fej nélkül, kizsigerelve Fej nélkül, kizsigerelve || Kézi darabolás Gépi darabolás Kézi darabolás Gépi darabolás || 1,570 1,634 1,862 1,953 Megjegyzés: A halak hallisztté történő
feldolgozása esetében az átváltási szabályok alapján 5,5 tonna friss hal 1
tonna hallisztnek felel meg. 6. függelék MAURITÁNIAI ISZLÁM KÖZTÁRSASÁG || || || || || || || || || || || || KIRAKODÁSI/ÁTRAKÁSI NYILATKOZAT || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || Nap || || Hónap || || Év || Időpont || (A) Hajó neve (1) …..………………… || Kifutott (4)………………….-ból/-ből || || Dátum (6) || || || || || || || || || || || || || || Rádióhívójel (2)………………....….. || || || || || || || || || || || || || || || Hajóparancsnok neve (3) …...…………….… || Visszatért (5)…...................-ba/-be || || Dátum (6) || || || || || || || || || || || || Honosság || Rádióhívójel || Fogadó hajó neve || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || A halászhajó parancsnokának aláírása || A TÖMEGET KILOGGRAMMBAN KÉRJÜK MEGADNI || || || Faj (B) || Kereskedelmi kategória (C) || Kiszerelés (D) || Nettó tömeg (E) || Eladási ár (F) || Pénznem (G) || Faj (B) || Kereskedelmi kategória (C) || Kiszerelés (D) || Nettó tömeg (E) || Eladási ár (F) || Pénznem (G) || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || || 7. függelék A MAURITÁNIAI HALÁSZATI ÖVEZETEK HATÁRAI || || || || || || || || || || || A kizárólagos gazdasági övezet koordinátái/Jegyzőkönyv EU VMS || || || || || || || || || || || 1 || Déli határvonal || é. sz. || 16° || 04' || || || ny. h. || 19° || 58' || || 2 || Koordináták || é. sz. || 16° || 30' || || || ny. h. || 19° || 54' || || 3 || Koordináták || é. sz. || 17° || 00' || || || ny. h. || 19° || 47' || || 4 || Koordináták || é. sz. || 17° || 30' || || || ny. h. || 19° || 33' || || 5 || Koordináták || é. sz. || 18° || 00' || || || ny. h. || 19° || 29' || || 6 || Koordináták || é. sz. || 18° || 30' || || || ny. h. || 19° || 28' || || 7 || Koordináták || é. sz. || 19° || 00' || || || ny. h. || 19° || 43' || || 8 || Koordináták || é. sz. || 19° || 23' || || || ny. h. || 20° || 01' || || 9 || Koordináták || é. sz. || 19° || 30' || || || ny. h. || 20° || 04' || || 10 || Koordináták || é. sz. || 20° || 00' || || || ny. h. || 20° || 14,5’ || || 11 || Koordináták || é. sz. || 20° || 30' || || || ny. h. || 20° || 25,5' || || 12 || Északi határvonal || é. sz. || 20° || 46' || || || ny. h. || 20° || 04,5' || || || || || || || || || || || || || 8. függelék TUDOMÁNYOS MEGFIGYELŐI JELENTÉS A megfigyelő neve: ............................................................................................................. Hajó: ............................................. Honossága: ................................................................. Lajstromozási szám és kikötő: ......................................................................................... Azonosító jelzés: …, tonnatartalom: .................... BT, teljesítmény: ........................... le Engedély: ............................. száma: .......................... Típusa: ...................................................... Hajóparancsnok neve: Állampolgársága: ............................................. A megfigyelő beszállása: Nap: …, kikötő: ................................ A megfigyelő kiszállása: Nap: …, kikötő: ................................ Engedélyezett halászati módszer:............................................................................................. Használt halászeszköz: ....................................................................................................................... Hálószembőség és/vagy méretek: .................................................................................................... Felkeresett halászati övezetek: .................................................................................................. Parttól való távolság: ................................................................................................................ A legénység mauritániai tagjainak száma: ................................ Belépés ......./....../........ és kilépés ......./....../........ a halászati övezetből A megfigyelő által becsült adatok Teljes fogás (kg): .................. …………….., a halászati naplóban/hajónaplóban bevallott: ....................... Járulékos fogások: fajok ......................................................., becsült arány: ...........% Visszadobások: Fajok: ......................................................., mennyiség (kg): ....................... Hajón tartott fajok || || || || || || || Mennyiség (kg) || || || || || || || Hajón tartott fajok || || || || || || || Mennyiség (kg) || || || || || || || A megfigyelő megállapításai: A megállapítások jellege || dátum || földrajzi helyzet || || || || || || || || A megfigyelő észrevételei (általános): ................................................................................. ............................................................................................................................................ ............................................................................................................................................ ............................................................................................................................................ Kelt ……………………………………-ban/-ben, ………………..-án/-én. A megfigyelő aláírása ................................................................. A parancsnok megjegyzései: ................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... A jelentés másolatának átvétele (dátum) A parancsnok aláírása ................................ A jelentés továbbítva ........................................................................... felé ....................................................................................... minőségünkben: 2. MELLÉKLET A felelősségteljes és fenntartható halászat
előmozdítását célzó pénzügyi támogatás 1. Cél
és összegek A pénzügyi
támogatás a megállapodás 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és az e
jegyzőkönyv 2. cikkének (1) bekezdésében előírt kereskedelmi támogatásrésztől
független hivatalos fejlesztési segély. Az e
jegyzőkönyv 2. cikkének (2) bekezdésében előírt pénzügyi támogatás
összege évi 3 millió EUR. A támogatás a felelősségteljes és fenntartható
halászatot hivatott előmozdítani a mauritániai halászati övezetekben a
halászati erőforrások megőrzésére és a halászati ágazatnak a
nemzetgazdaságba való jobb integrációjára irányuló stratégiai
célkitűzésekkel összhangban. A pénzügyi támogatás három prioritási tengelyt
határoz meg az alábbiak szerint: || Intézkedések I. prioritási tengely: Tudományos együttműködés ÉS KÉPZÉS || A halászatfejlesztési tervek (IMROP, ONISPA, ENEMP) végrehajtásának támogatása II. prioritási tengely: FELÜGYELET || A DSPCM tevékenységének támogatása III. prioritási tengely: KÖRNYEZETVÉDELEM || A tengeri és tengerparti környezet megőrzése (PNBA et PND) 2. Kedvezményezettek E támogatás kedvezményezettjei a Halászati
Minisztérium, illetve a környezetvédelemért és a fenntartható fejlődésért
felelős minisztérium. Az intézményi kedvezményezetteket a
Pénzügyminisztérium tevékenyen támogatja. 3. A
végrehajtás kerete E jegyzőkönyv
hatálybalépése után az Európai Unió és Mauritánia a megállapodás 10. cikkében
előírt vegyes bizottság keretében a szóban forgó támogatás vonatkozásában
megállapodnak a támogathatósági feltételekről, a jogalapról, a
programozásról, a nyomon követésről és az értékelésről, valamint a
fizetési szabályokról. 4. Láthatóság Mauritánia vállalja annak biztosítását, hogy
az e támogatás segítségével végrehajtott intézkedések láthatók legyenek a
nyilvánosság számára. A kedvezményezettek ezért az Európai Bizottság által
meghatározott „láthatósági iránymutatások” végrehajtása érdekében egyeztetik
tevékenységüket az Európai Unió nouakchotti küldöttségével. Ezen belül minden
egyes projektszerződésbe bele kell foglalni egy olyan rendelkezést, amely
– különösen a logó (EU-zászló) megjelenítésének előírása révén –
biztosítja az Európai Uniótól származó támogatás láthatóságát. Végezetül,
Mauritánia megküldi az Európai Uniónak az átadóünnepségek ütemtervét. PÉNZÜGYI KIMUTATÁS 1. A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS
FŐBB ADATAI 1.1. A javaslat/kezdeményezés címe: 1.2. A
tevékenységalapú irányítás / tevékenységalapú költségvetés-tervezés
keretébe tartozó érintett szakpolitikai terület(ek) 1.3. A
javaslat/kezdeményezés típusa 1.4. Célkitűzés(ek) 1.5. A
javaslat/kezdeményezés indoklása 1.6. Az
intézkedés és a pénzügyi hatás időtartama 1.7. Tervezett
irányítási módszer(ek) 2. IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK 2.1. A
nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések 2.2. Irányítási
és ellenőrzési rendszer 2.3. A
csalások és a szabálytalanságok megelőzésre vonatkozó intézkedések 3. A javaslat/kezdeményezés
becsült pénzügyi hatásai 3.1. A
kiadások a többéves pénzügyi keret mely fejezetét/fejezeteit és a költségvetés
mely kiadási tételét/tételeit érintik? 3.2. A
kiadásokra gyakorolt becsült hatás 3.2.1. A kiadásokra
gyakorolt becsült hatás összegzése 3.2.2. Az operatív
előirányzatokra gyakorolt becsült hatás 3.2.3. Az igazgatási
előirányzatokra gyakorolt becsült hatás 3.2.4. A jelenlegi többéves
pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség 3.2.5. Harmadik felek
részvétele a finanszírozásban 3.3. A bevételre gyakorolt becsült
pénzügyi hatás: PÉNZÜGYI KIMUTATÁS 1. A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS
FŐBB ADATAI 1.1. A javaslat/kezdeményezés
címe: Az
Európai Unió és a Mauritániai Iszlám Köztársaság között érvényben lévő
halászati partnerségi megállapodással előírt halászati lehetőségek és
pénzügyi hozzájárulás megállapításáról szóló, az említett két fél között létrejött
jegyzőkönyv megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló javaslat 1.2. A tevékenységalapú irányítás
/tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett szakpolitikai
terület(ek)[6] 11. – Tengerügyek és halászat 11.03 – Nemzetközi halászat és tengerjog 1.3. A javaslat/kezdeményezés
típusa ¨ A javaslat/kezdeményezés új intézkedésre
irányul ¨ A javaslat/kezdeményezés kísérleti projektet/előkészítő
intézkedést követő új intézkedésre irányul[7] X A
javaslat/kezdeményezés jelenlegi intézkedés meghosszabbítására irányul ¨ A javaslat/kezdeményezés új intézkedésnek megfelelően
módosított intézkedésre irányul 1.4. Célkitűzés(ek) 1.4.1. A javaslat/kezdeményezés által
érintett többéves bizottsági stratégiai célkitűzések A halászati megállapodások harmadik országokkal
történő megtárgyalása és megkötése összhangban van azzal az általános
célkitűzéssel, amely az uniós flotta – a távolsági halászflottát is
ideértve – által folytatott halászati tevékenységek fenntartására és
megőrzésére, valamint a kapcsolatoknak a partnerség szellemében, az uniós
vizeken kívüli halászati erőforrások fenntartható kiaknázásának
megerősítése céljából történő fejlesztésére irányul. A halászati partnerségi megállapodások biztosítják
továbbá a közös halászati politika irányadó elvei és az egyéb európai
szakpolitikákban előírt kötelezettségvállalások (harmadik állam
erőforrásainak fenntartható kiaknázása, a jogellenes, nem bejelentett és
szabályozatlan (IUU) halászat elleni küzdelem, a partnerországok
világgazdaságba történő integrálása, valamint a halászat hatékonyabb
politikai és pénzügyi irányítása) közötti koherenciát. 1.4.2. Konkrét célkitűzés(ek) és
a tevékenységalapú irányítás/tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe
tartozó érintett tevékenység(ek) 1. sz. konkrét célkitűzés Hozzájárulás a fenntartható halászat megvalósításához
az Unió területén kívül, az európai jelenlét fenntartása a távoli halászati
területeken, valamint az európai halászati ágazatnak és a fogyasztóknak a parti
államokkal aláírt halászati partnerségi megállapodások megtárgyalása és
megkötése révén – más európai szakpolitikákkal összhangban – történő
védelme. A tevékenységalapú irányítás/tevékenységalapú
költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett tevékenység(ek) Halászat és tengerügyek, nemzetközi halászat és
tengerjog, nemzetközi halászati megállapodások (11.0301 költségvetési tétel) 1.4.3. Várható eredmény(ek) és
hatás(ok) Tüntesse fel, milyen
hatásokat gyakorolhat a javaslat/kezdeményezés a kedvezményezettekre/a
célcsoportokra. A
jegyzőkönyv megkötése hozzájárul ahhoz, hogy a mauritániai halászati
övezetekben halászó európai hajók megőrizhessék halászati
lehetőségeiket. A
jegyzőkönyv ezenkívül a partnerország által nemzeti szinten elfogadott
programok végrehajtásához biztosított pénzügyi támogatás (ágazati támogatás)
révén hozzájárul a halászati erőforrások leghatékonyabb kezeléséhez és
védelméhez. 1.4.4. Eredmény- és hatásmutatók Tüntesse fel a
javaslat/kezdeményezés megvalósításának nyomon követését lehetővé
tevő mutatókat. A
halászati lehetőségek felhasználási szintje (a használt halászati
engedélyek százalékos aránya a jegyzőkönyv által lehetővé tett
szinthez képest). A
fogásokra és a megállapodás kereskedelmi értékére vonatkozó adatok
összegyűjtése és elemzése. Hozzájárulás
az európai uniós foglalkoztatáshoz és hozzáadott értékhez, valamint az uniós
piac stabilizálásához (más halászati partnerségi megállapodásokkal összesített
szinten). A
technikai és a vegyes bizottsági ülések száma. 1.5. A javaslat/kezdeményezés
indoklása 1.5.1. Rövid vagy hosszú távon
kielégítendő szükséglet(ek) A
2008–2012-es időszakra szóló jegyzőkönyv hatálya 2012. július 31-én
lejár. A tervek szerint az új jegyzőkönyv aláírásának napjától
ideiglenesen alkalmazandó. Ezzel az eljárással párhuzamosan az új
jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazásáról szóló határozat Tanács általi
elfogadására vonatkozó eljárás is megindult. Az
új jegyzőkönyv kereteket biztosít az európai flotta halászati
tevékenységéhez, továbbá lehetővé teszi különösen azt, hogy a
hajótulajdonosok továbbra is engedélyt kapjanak a mauritániai halászati
övezetekben folytatott halászatra. Ezenkívül az új jegyzőkönyv a
fenntartható halászati politika fejlesztésének előmozdítása érdekében
megerősíti az Európai Unió és Mauritánia közötti együttműködést. A
jegyzőkönyv előírja különösen a hajók VMS segítségével történő
nyomon követését és ösztönzi a fogási adatok elektronikus úton történő
közlését. 1.5.2. Az uniós részvételből
adódó többletérték Ami
az új jegyzőkönyvet illeti, az Unió beavatkozásának elmaradása
magánmegállapodásokhoz vezethetne, amelyekkel nem lenne biztosítható a
fenntartható halászat. Az Európai Unió azt is reméli, hogy e jegyzőkönyv
révén Mauritánia továbbra is hatékonyan együttműködik az Unióval a
fenntartható halászat megteremtése érdekében. A
jegyzőkönyv keretében rendelkezésre álló pénzügyi eszközök Mauritánia
számára egyúttal azt is lehetővé teszik, hogy folytassa a halászati
politikáinak végrehajtására irányuló stratégiai tervezést. 1.5.3. Hasonló korábbi tapasztalatok
tanulságai Az
a tény, hogy a korábbi jegyzőkönyv adta lehetőségeket bizonyos
halászati kategóriákban nem sikerült teljes mértékben kihasználni, valamint a
tudományos szakvélemények következtetései arra vezették a feleket, hogy
csökkentsék a halászati lehetőségeket. Mindazonáltal az e lehetőségeknek
megfelelő kereskedelmi értéket a felek enyhén növelték abból a célból,
hogy figyelembe lehessen venni az árak alakulását. 1.5.4. Összhang és lehetséges
szinergia egyéb pénzügyi eszközökkel A
halászati partnerségi megállapodások címén kifizetett források
helyettesíthető bevételt jelentenek a nem uniós partnerországok
költségvetéseiben. Azonban e források egy részének az ország ágazati politikája
keretében hozandó intézkedések végrehajtására történő elkülönítése a
halászati partnerségi megállapodások megkötésének és megújításának a feltétele.
Ezek a – jegyzőkönyv kereskedelmi részétől független – pénzügyi
források összeegyeztethetők más nemzetközi finanszírozóktól származó, a
halászati ágazatban nemzeti szinten megvalósított projektek és/vagy programok
finanszírozásához biztosított forrásokkal. 1.6. Az intézkedés és a pénzügyi
hatás időtartama X A javaslat/kezdeményezés határozott
időtartamra vonatkozik –
X A javaslat/kezdeményezés időtartama: a
jegyzőkönyv aláírásától számítva 2 év –
X Pénzügyi hatás: 2012-től 2014-ig ¨ A javaslat/kezdeményezés határozatlan
időtartamra vonatkozik ¨ Beindítási időszak: ÉÉÉÉ-től ÉÉÉÉ-ig, ¨ azt követően: rendes ütem. 1.7. Tervezett igazgatási
módszer(ek)[8] X Centralizált igazgatás közvetlenül a
Bizottság által ¨ Centralizált igazgatás közvetetten a következőknek történő hatáskör-átruházással: ¨ végrehajtó ügynökségek ¨ a Közösségek által létrehozott szervek[9] ¨ tagállami közintézmények/közfeladatot ellátó szervek –
¨ az Európai Unióról szóló szerződés V. címe értelmében külön
intézkedések végrehajtásával megbízott, a költségvetési rendelet 49. cikke
szerinti vonatkozó jogalapot megteremtő jogi aktusban meghatározott
személyek ¨ Megosztott igazgatás
a tagállamokkal ¨ Decentralizált igazgatás harmadik országokkal ¨ Nemzetközi szervezetekkel közös
igazgatás (nevezze meg) Egynél több igazgatási
módszer feltüntetése esetén kérjük, adjon részletes felvilágosítást a
„Megjegyzések” rovatban. Megjegyzések 2. IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK 2.1. A nyomon követésre és a
jelentéstételre vonatkozó rendelkezések Ismertesse a
rendelkezések gyakoriságát és feltételeit. A
Bizottság (a Tengerügyi és Halászati Főigazgatóság (DG MARE) az Európai
Unió nuáksúti küldöttségével együttműködve) biztosítja e jegyzőkönyv
végrehajtásának rendszeres nyomon követését, különösen a halászati
lehetőségek gazdasági szereplők általi felhasználása és a fogási
adatok tekintetében. Ezenkívül
a halászati partnerségi megállapodás előírja, hogy a vegyes bizottságnak
évente legalább egyszer ülést kell tartania, amelynek során a Bizottság és a
harmadik ország áttekintik a megállapodás és az ahhoz csatolt jegyzőkönyv
végrehajtását, valamint szükség esetén kiigazítják a programozást és – adott
esetben – a pénzügyi hozzájárulást. 2.2. Irányítási és
ellenőrzési rendszer 2.2.1. Felismert kockázat(ok) Egy
halászati jegyzőkönyv létrehozása némi kockázattal jár különösen a
halászati ágazati politika finanszírozására szánt összegek tekintetében
(alulprogramozás). 2.2.2. Tervezett ellenőrzési
mód(ok) A
jegyzőkönyv széles körű párbeszédet ír elő a programozás,
illetve az ágazati politika végrehajtása tekintetében. Az eredményeknek a 2.1.
bekezdésben említett közös elemzése szintén ezen ellenőrzési módok közé
tartozik. A
jegyzőkönyv továbbá különös rendelkezéseket tartalmaz annak – bizonyos meghatározott
feltételek és körülmények között történő – felfüggesztésére vonatkozóan. 2.3. A csalások és a
szabálytalanságok megelőzésre vonatkozó intézkedések Tüntesse fel a
meglévő vagy tervezett megelőző és védintézkedéseket. A Bizottság vállalja, hogy törekedni fog az
állandó politikai párbeszéd és egyeztetés kialakítására annak érdekében, hogy
javíthassa a megállapodás irányítását, és megerősítse az Európai Unió
hozzájárulását a források fenntartható kezeléséhez. A Bizottság által halászati
megállapodások keretében teljesített kifizetések minden esetben a Bizottság
rendes költségvetési és pénzügyi szabályainak és eljárásainak hatálya alá
tartoznak. Ez lehetővé teszi különösen a harmadik államok azon
bankszámláinak teljes mértékű azonosítását, amelyekre a pénzügyi
hozzájárulás összegeit folyósítják. A szóban forgó jegyzőkönyv esetében az
1. melléklet I. fejezetének 5. pontja előírja, hogy a pénzügyi
hozzájárulás teljes összegét a Mauritániai Központi Banknál vezetett számlára
kell utalni. 3. A javaslat/kezdeményezés
becsült pénzügyi hatásai 3.1. A kiadások a többéves
pénzügyi keret mely fejezetét/fejezeteit és a költségvetés mely kiadási
tételét/tételeit érintik? · Jelenlegi költségvetési kiadási tételek A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül
pedig a költségvetési tételek sorrendjében. A többéves pénzügyi keret fejezete || Költségvetési tétel || Kiadás típusa || Hozzájárulás Szám
[Megnevezés………………………………] || diff./nem diff.([10]) || EFTA-országoktól[11] || tagjelölt országoktól[12] || harmadik országoktól || a költségvetési rendelet 18. cikke (1) bekezdésének aa) pontja értelmében 2 || 11.0301 Nemzetközi halászati megállapodások || diff. előirányzat || NEM || NEM || NEM || NEM · Létrehozandó új költségvetési tételek A többéves pénzügyi
keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési tételek sorrendjében. A többéves pénzügyi keret fejezete || Költségvetési tétel || Kiadás típusa || Hozzájárulás Szám
[Megnevezés………………………………] || diff/nem diff. előirányzat || EFTA-országoktól || tagjelölt országoktól || harmadik országoktól || a költségvetési rendelet 18. cikke (1) bekezdésének aa) pontja értelmében || [XX.YY.YY.YY.] || || IGEN/NEM || IGEN/NEM || IGEN/NEM || IGEN/NEM 3.2. A kiadásokra gyakorolt
becsült hatás 3.2.1. A kiadásokra gyakorolt becsült
hatás összegzése millió EUR (három tizedesjegyig) A többéves pénzügyi keret fejezete: || Szám || A természeti erőforrások megőrzése és kezelése Főigazgatóság: MARE || || || N. év[13] 2012 || N+1. év 2013 || N+2. év 2014 || N+3. év 2015 || A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (v.ö. 1.6. pont) további oszlopokkal bővíthető || ÖSSZESEN Operatív előirányzatok || || || || || || || || Költségvetési tétel száma || Kötelezettségvállalási előirányzatok || (1) || 70,000 || 70000 || || || || || || 140,000 Kifizetési előirányzatok || (2) || 70,000 || 70,000 || || || || || || 140,000 Költségvetési tétel száma || Kötelezettségvállalási előirányzatok || (1a) || || || || || || || || Kifizetési előirányzatok || (2a) || || || || || || || || Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok[14] || || || || || || || || Költségvetési tétel száma || || (3) || || || || || || || || A[z] <...> Főigazgatósághoz tartozó előirányzatok ÖSSZESEN || Kötelezettségvállalási előirányzatok || =1+1a +3 || 70,000 || 70,000 || || || || || || Kifizetési előirányzatok || =2+2a +3 || 70,000 || 70,000 || || || || || || Operatív előirányzatok ÖSSZESEN || Kötelezettségvállalási előirányzatok || (4) || 70,000 || 70,000 || || || || || || 140,000 Kifizetési előirányzatok || (5) || 70,000 || 70,000 || || || || || || 140,000 Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok ÖSSZESEN || (6) || 0 || 0 || || || || || || 0 A többéves pénzügyi keret <...> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN || Kötelezettségvállalási előirányzatok || =4+ 6 || 70,000 || 70,000 || || || || || || 140,000 Kifizetési előirányzatok || =5+ 6 || 70,000 || 70,000 || || || || || || Amennyiben a javaslat/kezdeményezés több fejezetet is
érint: Operatív előirányzatok ÖSSZESEN || Kötelezettségvállalási előirányzatok || (4) || || || || || || || || Kifizetési előirányzatok || (5) || || || || || || || || Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok ÖSSZESEN || (6) || || || || || || || || A többéves pénzügyi keret 1–4. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN (referenciaösszeg) || Kötelezettségvállalási előirányzatok || =4+ 6 || || || || || || || || Kifizetési előirányzatok || =5+ 6 || || || || || || || || A többéves pénzügyi keret fejezete: || 5 || „Igazgatási kiadások” millió EUR (három tizedesjegyig) || || || N. év 2012 || N+1. év 2013 || N+2. év 2014 || N+3. év 2015 || A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (v.ö. 1.6. pont) további oszlopokkal bővíthető || ÖSSZESEN Főigazgatóság: <…….> || Humánerőforrás || 0,298 || 0,298 || || || || || || Egyéb igazgatási kiadások || 0,010 || 0,010 || || || || || || <...> Főigazgatóság ÖSSZESEN || Előirányzatok || 0,308 || 0,308 || || || || || || A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN || (Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat) || 0,308 || 0,308 || || || || || || 0,616 millió EUR (három tizedesjegyig) || || || N. év[15] 2012 || N+1. év 2013 || N+2. év 2014 || N+3. év 2015 || A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (v.ö. 1.6. pont) további oszlopokkal bővíthető || ÖSSZESEN A többéves pénzügyi keret 1–5. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN || Kötelezettségvállalási előirányzatok || 70,308 || 70,308 || || || || || || 140,616 Kifizetési előirányzatok || 70,308 || 70,308 || || || || || || 140,616 3.2.2. Az operatív
előirányzatokra gyakorolt becsült hatás ¨ A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga
után operatív előirányzatok felhasználását. X A
javaslat/kezdeményezés az alábbi operatív előirányzatok felhasználását
vonja maga után: Kötelezettségvállalási előirányzatok, millió EUR
(három tizedesjegyig) Tüntesse fel a célkitűzéseket és a teljesítéseket ò || || || N. év 2012 || N+1. év 2013 || N+2. év 2014 || N+3. év 2015 || A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (v.ö. 1.6. pont) további oszlopokkal bővíthető || ÖSSZESEN || || TELJESÍTÉSEK || Teljesítések típusa[16] || Teljesítés átlagos költsége || db || Költség || db || Költség || db || Költség || db || Költség || db || Költség || db || Költség || db || Költség || Teljesítések száma összesen || Összes költség 1. sz. KONKRÉT CÉLKITŰZÉS[17] || || || || || || || || || || || || || || || || -Tonhalhalászhajókra vonatkozó engedélyek || Tonnatartalom || 65 EUR/t || 2500 || 0,163 || 2500 || 0,163 || || || || || || || || || || || || - Vonóhálós hajókra vonatkozó engedélyek || Engedély ára || 249 EUR/t || 2684 || 0,668 || 2684 || 0,668 || || || || || || || || || || || || - Ágazati támogatás || || 3,000 || 1 || 3,000 || 1 || 3,000 || || || || || || || || || || || || Az 1. konkrét célkitűzés részösszege || || 70,000 || || 70,000 || || || || || || || || || || || || 2. sz. KONKRÉT CÉLKITŰZÉS… || || || || || || || || || || || || || || || || - Teljesítés || || || || || || || || || || || || || || || || || || Az 2. konkrét célkitűzés részösszege || || || || || || || || || || || || || || || || ÖSSZES KÖLTSÉG || || 70,000 || || 70,000 || || || || || || || || || || || || 3.2.3. Az igazgatási
előirányzatokra gyakorolt becsült hatás 3.2.3.1. Összegzés ¨ A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után igazgatási
előirányzatok felhasználását. ¨ A javaslat/kezdeményezés az alábbi igazgatási előirányzatok
felhasználását vonja maga után: millió EUR (három
tizedesjegyig) || N. év[18] 2012 || N+1. év 2013 || N+2. év 2014 || N+3. év 2015 || A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (v.ö. 1.6. pont) további oszlopokkal bővíthető || ÖSSZESEN A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETE || || || || || || || || Humánerőforrás || 0,298 || 0,298 || || || || || || 0,596 Egyéb igazgatási kiadások || 0,010 || 0,010 || || || || || || 0,020 A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉNEK részösszege || 0,308 || 0,308 || || || || || || 0,616 A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉBE[19] bele nem tartozó előirányzatok || || || || || || || || Humánerőforrás || || || || || || || || Egyéb igazgatási kiadások || || || || || || || || A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉBE bele nem tartozó előirányzatok részösszege || || || || || || || || ÖSSZESEN || 0,308 || 0,308 || || || || || || 0,616 3.2.3.2. Becsült
humánerőforrás-szükségletek ¨ A javaslat/kezdeményezés nem igényel humánerőforrást. ¨ A javaslat/kezdeményezés az alábbi humánerőforrás-igénnyel
jár: A becsléseket egész számmal (vagy legfeljebb
egy tizedesjeggyel) kell kifejezni || || N. év 2012 || N+1. év 2013 || N+2. év 2014 || N+3. év 2015 || A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (v.ö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselői és ideiglenes alkalmazotti álláshelyek) || || XX 01 01 01 (a központban és a bizottsági képviseleteken) || 0,298 || 0,298 || || || || || || XX 01 01 02 (küldöttségek) || || || || || || || || XX 01 05 01 (közvetett kutatás) || || || || || || || || 10 01 05 01 (közvetlen kutatás) || || || || || || || || Külső személyi állomány (teljes munkaidős egyenértékben kifejezve)[20] || || XX 01 02 01 (AC, END, INTa teljes keretből) || || || || || || || || XX 01 02 02 (AC, AL, END, INT és JED a küldöttségeknél) || || || || || || || || XX 01 04 yy[21] || – a központban[22] || || || || || || || || – küldöttségeknél || || || || || || || || XX 01 05 02 (AC, END, INT közvetett kutatásban) || || || || || || || || 10 01 05 02 (AC, END, INT közvetlen kutatásban) || || || || || || || || Egyéb költségvetési tétel (kérjük megnevezni) || || || || || || || || ÖSSZESEN || 0,298 || 0,298 || || || || || XX: az érintett szakpolitikai terület vagy
költségvetési cím. A
humánerőforrás-igényeknek az adott főigazgatóság rendelkezésére álló,
az intézkedés irányításához rendelt
személyzettel és/vagy az adott főigazgatóságon belüli
személyzet-átcsoportosítással kell eleget tenni. A források adott esetben a meglévő
költségvetési korlátok betartása mellett kiegészíthetők az éves elosztási
eljárás keretében az irányító főigazgatósághoz rendelt további
juttatásokkal. Az elvégzendő
feladatok leírása: Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak || A halászati partnerségi megállapodás (újra)tárgyalásának és a tárgyalási eredmények intézmények általi elfogadásának lebonyolítása és nyomon követése; a hatályos halászati partnerségi megállapodás igazgatása, ideértve annak pénzügyi és műveleti szempontból történő folyamatos nyomon követését; engedélyekkel kapcsolatos ügyintézés. 2 tisztviselő (DG MARE) + Oszt.vez./hely. oszt.vez + titkárság: becslés szerint összesen 2,35 személy/év 2,35 személy/év × 127 000 EUR/év = 298 450 EUR => 0,298 EUR Külső személyzet || 3.2.4. A jelenlegi többéves pénzügyi
kerettel való összeegyeztethetőség X A javaslat/kezdeményezés
összeegyeztethető a jelenlegi többéves pénzügyi kerettel. ¨ A javaslat/kezdeményezés miatt szükséges a többéves pénzügyi
keret vonatkozó fejezetének átprogramozása. Fejtse ki, miként kell átdolgozni a pénzügyi keretet:
tüntesse fel az érintett költségvetési tételeket és a megfelelő
összegeket. ¨ A javaslat/kezdeményezés miatt szükség van a rugalmassági eszköz
alkalmazására vagy a többéves pénzügyi keret felülvizsgálatára.[23] Fejtse ki a szükségleteket: tüntesse fel az érintett költségvetési
tételeket és a megfelelő összegeket. 3.2.5. Harmadik felek részvétele a
finanszírozásban X A javaslat/kezdeményezés nem irányoz elő
harmadik felek általi társfinanszírozást. A javaslat/kezdeményezés az alábbi becsült
társfinanszírozást irányozza elő: előirányzatok millió EUR-ban (három
tizedesjegyig) || N. év || N+1. év || N+2. év || N+3. év || A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (v.ö. 1.6. pont) további oszlopokkal bővíthető || Összesen Tüntesse fel a társfinanszírozó szervet || || || || || || || || Társfinanszírozott előirányzatok ÖSSZESEN || || || || || || || || 3.3. A bevételre gyakorolt becsült
pénzügyi hatás: X A javaslatnak/kezdeményezésnek nincs
pénzügyi hatása a bevételre. ¨ A javaslatnak/kezdeményezésnek van pénzügyi hatása – a bevételre
gyakorolt hatása a következő: –
¨ a javaslat a saját forrásokra gyakorol hatást –
¨ a javaslat az egyéb bevételekre gyakorol hatást millió EUR (három tizedesjegyig) Bevételi költségvetési tétel: || Az aktuális költségvetési évben rendelkezésre álló előirányzatok || A javaslat/kezdeményezés hatása[24] N. év || N+1. év || N+2. év || N+3. év || A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (v.ö. 1.6. pont) további oszlopokkal bővíthető ..... jogcímcsoport || || || || || || || || Az egyéb címzett
bevételek esetében tüntesse fel az érintett kiadáshoz tartozó költségvetési
tétel(eke)t. Ismertesse a bevételre
gyakorolt hatás számításának módszerét. [1] A Tanács 2004/585/EK határozata (2004. július 19.) a
közös halászati politika alapján történő regionális tanácsadó testületek
felállításáról (HL L 142M, 2006.5.30., 176–181. o.) [2] HL C , . o. [3] HL L 343., 2006.12.8., 1. o. [4] HL C [5] Az Egyesült Nemzetek Szervezete Tengerjogi Egyezménye (a
mellékletekkel, a záróokmánnyal és a záróokmány helyesbítéséről szóló,
1986. március 3-i és 1993. július 26-i jegyzőkönyvekkel együtt), amelynek
megkötésére 1982. december 10-én Montego Bayben került sor (Az Egyesült
Nemzetek Szerződéseinek Tára, 1994. november 16., 1834. kötet, I-31363,
3–178. o.) [6] ABM: (Activity Based Management) tevékenységalapú
irányítás – ABB: (Activity Based Budgeting) tevékenységalapú
költségvetés-tervezés. [7] A költségvetési rendelet 49. cikke (6) bekezdésének a)
vagy b) pontja szerint. [8] Az egyes igazgatási módszerek ismertetése, valamint a
költségvetési rendeletben szereplő megfelelő hivatkozások
megtalálhatók a Költségvetési Főigazgatóság honlapján: http://www.cc.cec/budg/man/budgmanag/budgmanag_en.html [9] A költségvetési rendelet 185. cikkében említett szervek. [10] Diff. = differenciált előirányzatok /Nem diff. = nem
differenciált előirányzatok [11] EFTA: Európai Szabadkereskedelmi Társulás. [12] Tagjelölt országok és adott esetben a nyugat-balkáni
potenciális tagjelölt országok. [13] Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának
első éve. [14] Technikai és/vagy igazgatási segítségnyújtás, valamint
uniós programok és/vagy intézkedések végrehajtásához biztosított támogatási
kiadások (korábban: BA-tételek), közvetett kutatás, közvetlen kutatás. [15] Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának
első éve. [16] A teljesítés a nyújtandó termékekre és szolgáltatásokra
vonatkozik (pl. finanszírozott diákcserék száma, épített utak hossza
kilométerben stb.). [17] Az 1.4.2. szakaszban („Konkrét célkitűzések...”)
feltüntetett célkitűzés. [18] Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának
első éve. [19] Technikai és/vagy igazgatási segítségnyújtás, valamint
uniós programok és/vagy intézkedések végrehajtásához biztosított támogatási
kiadások (korábban: BA-tételek), közvetett kutatás, közvetlen kutatás. [20] AC= szerződéses alkalmazott; AL= helyi alkalmazott;
END= kirendelt nemzeti szakértő; INT=átmeneti alkalmazott; JED=
küldöttségi pályakezdő szakértő. [21] Az operatív előirányzatoknál a külső
személyzetre részleges felső határérték vonatkozik (korábban: „BA” sorok). [22] Elsősorban a strukturális alapok, az Európai
Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap
(EHA) esetében. [23] Lásd az intézményközi megállapodás 19. és 24. pontját. [24] A hagyományos saját források (vámok, cukorilletékek)
tekintetében nettó összegeket, vagyis a 25 %-kal (beszedési költségek)
csökkentett bruttó összegeket kell megadni.