Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020–2033. évekre szóló uniós fellépésének létrehozásáról /* COM/2012/0407 final - 2012/0199 (COD) */
INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE Az Európa kulturális fővárosai
kezdeményezés kormányközi kezdeményezésként jött létre 1985-ben. A hatékonyság
növelése érdekében a kezdeményezés 1999-ben hivatalosan európai uniós
fellépéssé vált. Új követelményeket és kiválasztási eljárást állapítottak meg,
elkészítették a tagállamok időrendi listáját, amelyből kiderül, hogy
milyen sorrendben jogosultak viselni a címet, és független
szakértőkből európai testület jött létre a pályázatok értékelésére (a
Kultúra Európai Fővárosa eseménysorozat 2005–2019. évekre szóló közösségi
cselekvési programjának megállapításáról szóló, 1999. május 25-i 1419/1999/EK
európai parlamenti és a tanácsi határozat). A szabályokat 2006-ban
megújították, hogy a városok közötti versengés élénkítésével és a pályázatok
minőségének emelésével tovább fokozzák a kezdeményezés hatékonyságát. Az
új szabályok különféle intézkedéseket is bevezettek (pl. ellenőrzési
eljárás), amelyek célja az volt, hogy végigkísérjék a városokat a felkészülés
során (az Európa kulturális fővárosa eseménysorozat 2007–2019. évekre
szóló közösségi fellépésének megállapításáról szóló, 2006. október 24-i
1622/2006/EK európai parlamenti és a tanácsi határozat). Az 1622/2006/EK határozat 2019-ig tartó
periódusról szól. A címért folyó verseny jelenleg hat évvel a cím viselése
évének kezdete előtt indul meg, hogy a városoknak elegendő idejük
legyen a felkészülésre. Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés
folytatásához az új jogalapot ezért 2013-ban el kell fogadni annak érdekében, hogy
a zökkenőmentes átmenet 2020-ban biztosítható legyen. 2. ÉRTÉKELÉSEK, KONZULTÁCIÓK AZ
ÉRDEKELTEKKEL ÉS BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A Bizottság az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés 2019 utáni szabályozására vonatkozó javaslat
kidolgozása során a különböző szempontok, információk széles körét vette
alapul. A Bizottság 2007 óta biztosítja Európa
kulturális fővárosai külső és független értékelését. Eddig a
2007–2010 közötti kulturális fővárosok értékelésére került sor, a 2011-es
értékelések most zajlanak. Ezt megelőzően az 1995–2004 közötti
kulturális fővárosok külső értékelése egyetlen jelentésben történt
meg. A Bizottság az 1622/2006/EK határozat által bevezetett kiválasztási és
ellenőrzési eljárások értékelésére is megbízást adott. 2010. október 27. és 2011. január 12. között
online konzultációt folytattak, amelyre 212 válasz érkezett. Az online
konzultációt nyilvános ülés követte, amelyre 2011. március 2-án, Brüsszelben
került sor több mint 200 résztvevővel, akiknek túlnyomó része állami
szervek és szervezetek képviselője volt. Fontos adalékokkal szolgált az Európa
kulturális fővárosai kezdeményezés jövőjével kapcsolatban a Régiók
Bizottsága által 2012 februárjában elfogadott saját kezdeményezésű
jelentés és az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 25. évfordulója
alkalmából 2010 márciusában Brüsszelben tartott konferencia is, amelyen több
mint 50 korábbi, jelenlegi és jövőbeni kulturális főváros vagy
jelentkező várost képviseltette magát, és amelyen 500 résztvevő
gyűlt össze. Fontos megjegyezni, hogy az összes
kulcskérdésben jelentősen egybecsengtek egyrészről az értékelések
révén összegyűlt bizonyítékok és adatok, másrészről pedig a
konzultációs folyamat során kifejtett vélemények. Ez lehetővé tette, hogy az
Európa kulturális fővárosai kezdeményezés jövőjével kapcsolatban a
Bizottság számos fontos tanulságot vonjon le. Széles körű egyetértés van a tekintetben,
hogy a fellépés kiemelkedően sikeres, a 2019 utáni folytatás
támogatottsága nagyon jelentős. Egyértelműen kiderült, hogy Európa
egyik legnagyszabásúbb kulturális kezdeményezésévé vált, mind hatókörét, mind
méretét illetően. Az Unió egyik legismertebb és legelismertebb
kezdeményezésévé vált, amely nagy megbecsültségnek örvend az európai polgárok
körében is. Az Európa kulturális fővárosa
kezdeményezés – megfontolt tervezés mellett – rendkívül gyümölcsöző lehet
a városok számára. A kezdeményezés mindenekelőtt kulturális esemény marad,
de jelentős társadalmi és gazdasági előnnyel is járhat, különösen
akkor, ha beépül a város és a környező térség hosszú távú, kulturális
irányú fejlesztési stratégiájába. Azt is meg kell jegyezni, hogy ugyan egy
adott évben tagállamonként csak egyetlen város viselheti a címet, a verseny
azokban a városokban is fontos fellendítő hatást gyakorol az új és hatékonyabb
szakpolitikák és stratégiák kidolgozására, amelyek nem nyerik el a címet. Az Európa kulturális fővárosai
kezdeményezés ugyanakkor nagy erőpróbát is jelent. Kulturális
tevékenységekből egy éven át tartó programot összeállítani nem könnyű
feladat, egyes kulturális fővárosok jól, mások kevésbé sikeresen
sáfárkodtak a címben rejlő lehetőségekkel. A jövőre nézve a
legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy miközben a jelenlegi rendszer
szilárdságára kell építeni, egyúttal minden egyes kulturális fővárosnak
segítséget kell nyújtani a címmel járó lehetőségek teljes körű
kiaknázásához és a kulturális, gazdasági és társadalmi előnyök
optimalizálásához. Az értékelések és a nyilvános konzultáció
eredményei alapján a Bizottság öt olyan fő problémát azonosított, amelyekkel
a városok a címre való felkészülés során szembekerültek: ·
A leggyakoribb nehézséget eddig az országos és
helyi politika költségvetésre gyakorolt hatása (miközben a költségvetésnek a
lehető legszilárdabbnak kell maradnia a pályázati és a záró szakasz
között), valamint a politika által az eseménysorozat szervezésének egyéb
vonatkozásaira gyakorolt hatás jelentette. A politikai támogatás alapvető
jelentőségű, mivel a legtöbb pénzalap állami, és mivel politikai
támogatás nélkül a városok nem pályázhatnak hitelesen, ugyanakkor azonban a
végrehajtó csapat művészi függetlenségének tiszteletben tartására is
szükség van az eseménysorozat hitelességének megóvása érdekében. ·
Az értékelések arra is rámutattak, hogy egyes
korábbi kulturális fővárosokban nem értelmezték megfelelően az
európai dimenziót, azt kifejezőbben is meg lehetett volna jeleníteni. ·
Egyes városok elmulasztották a címet hosszabb távú
stratégiába illeszteni, így komoly erőfeszítést jelentett számukra, hogy
biztosítsák a címből fakadó örökséget. ·
Maguk a városok még mutatnak hiányosságokat az
eredményességmérési mechanizmusok bevezetése terén, így kevés elsődleges
adat áll rendelkezésre a cím által kiváltott hatásról. Ez megnehezíti a
kulturális fővárosok közötti összehasonlítást és csökkenti a
tapasztalatátadást. ·
Végezetül sok tagállam többször is viselte már a
címet, néhányuk ugyanakkor csak korlátozott számú szóba jöhető pályázóval
bír egy olyan nagy léptékű esemény szempontjából, mint amilyen az Európa
kulturális fővárosa kezdeményezés. A cím viselése jelentős negatív
hatással bírhat egy olyan városra nézve, amelynek adottságai és
lehetőségei túlságosan korlátozottak, a gyengébb teljesítményű
kulturális fővárosok kiválasztása pedig veszélyeztetheti az Európa
kulturális fővárosa cím tekintélyét és értékét. Ennek alapján az Európa kulturális
fővárosa kezdeményezés 2019 utáni jövőjét illetően három
lehetőség vizsgálatára került sor: ·
1. a fellépésnek a jelenlegi határozattal
megegyező jogalappal történő folytatása, amelyhez pusztán a
tagállamok új időrendi listáját mellékelik; ·
2. a fellépés leállítása; ·
3. a fellépés folytatása olyan új jogalappal, amely
kezeli a jelenlegi határozat kapcsán felmerült problémákat. E harmadik
lehetőségen belül két további lehetőséget vizsgáltak meg: –
3a. a tagállamok új időrendi listájának
mellékelése; –
3b. a cím nyílt pályázat útján történő
odaítélése. A különféle kulturális, gazdasági, társadalmi
és környezeti hatásokat mindegyik lehetőséggel összefüggésben
megvizsgálták. Ezt követően a lehetőségeket kiértékelték és az Európa
kulturális fővárosai kezdeményezés céljainak elérése terén mutatott
hatékonyságuk, eredményességük, költségeik és adminisztratív terheik, az Unió
szélesebb politikai célkitűzéseivel mutatott összhangjuk és az egyéb uniós
célkitűzésekkel való szinergiáik és azokhoz való illeszkedésük, valamint
kivitelezhetőségük szerint rangsorolták. A legpozitívabb átfogó értékelést a 3a.
lehetőség kapta, azaz az új jogalap a tagállamok új időrendi
listájával. Ez a lehetőség minden más lehetőségnél több pontot kapott,
és ezt jelölték meg ajánlottként. Az értékelések és a nyilvános konzultáció
főbb eredményeit, valamint a lehetőségek összehasonlítását
követő logikus lépéseket az e javaslathoz mellékelt bizottsági szolgálati
munkadokumentum foglalja össze. 3. A JAVASLAT JOGI ELEMEI Az
Európa kulturális fővárosai kezdeményezés jogalapját az Európai Unió
működéséről szóló szerződés 167. cikke alkotja. Ez a cikk
feladatul szabja az EU számára, hogy járuljon hozzá „a tagállamok kultúrájának
virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket,
ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget”. Az Uniónak
elő kell mozdítania továbbá a tagállamok közötti együttműködést a
kultúra területén, „szükség esetén tevékenységük támogatása és kiegészítése” révén.
Az Európai Unió működéséről szóló
szerződés 291. cikkével összhangban az új határozat értelmében a
Bizottságnak kell hivatalosan kijelölnie Európa kulturális fővárosait,
érvényt szerezve a független szakértőkből álló európai testület által
tett ajánlásoknak. A javaslat összhangban van a szubszidiaritás
és az arányosság elvével. Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés
végrehajtásának fő cselekvési szintjei helyi és országos szinten maradnak.
Az értékelések és a nyilvános konzultáció azonban rámutattak, hogy az Uniónak
döntő szerepet kell játszania a tagállamok közötti koordinációban, az
egységes, egyértelmű és átlátható követelmények alkalmazásának
biztosításában, valamint az Európa kulturális fővárosainak kiválasztására
és ellenőrzésére irányuló eljárások tekintetében. Az Unió a
szakértőkből álló európai testület ajánlásai révén, a legjobb
gyakorlatok városok közötti cseréje útján és a Melina Mercouri-díj formájában
pénzügyi hozzájárulással is támogatni fogja a kiválasztott városok felkészülését.
4. KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK Az 1622/2006/EK határozathoz hasonlóan ennek a
bizottsági javaslatnak sincs közvetlen költségvetési vonzata. A javaslat hatálya alá eső időszak
számos többéves pénzügyi keretet fog érinteni. A 2014–2020 közötti
időszakra vonatkozó pénzügyi keret tekintetében a Kreatív Európa program
keretében foglalkoznak az Európa kulturális fővárosa kezdeményezés
pénzügyi vonatkozásaival, köztük a Melina Mercouri-díjjal, a szakértői
európai testület költségeivel, a fellépés európai szintű megjelenítésével
és a fellépés támogatása céljából a Bizottságon belül szükséges emberi
erőforrásokkal. A 2020 utáni évek tekintetében az Európa
kulturális fővárosa kezdeményezés jogi és pénzügyi vonatkozásait
közvetlenül a jövőbeni többéves pénzügyi keretekben foglalt
rendelkezésekhez fogják kapcsolni, és ennek alapján azokkal a kultúrát támogató
megfelelő uniós program keretében kell foglalkozni. 5. A HATÁROZAT ÖSSZEFOGLALÁSA Az értékelések és a nyilvános konzultáció
eredményei alapján az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2019 utáni
jövőjére vonatkozó javaslat megtartja a jelenlegi rendszer főbb
vonásait és általános struktúráját. ·
A címet továbbra is a tagállamok időrendi
listája alapján fogják odaítélni. A rotációs rendszer bizonyult az egyetlen olyan
rendszernek, amely egyenlő lehetőséget biztosít a tagállamoknak a cím
viselésére, és amely Európa kulturális fővárosainak elhelyezkedése terén
biztosítja a földrajzi kiegyensúlyozottságot; így ez az egyetlen rendszer,
amely biztosítja az Unió számára a lehetőséget az európai kultúrák
sokszínűségének kiemelésére, a nyilvánosság számára pedig Európa-szerte
azt, hogy az eseménysorozattal otthonához közel találkozhasson. ·
A címet továbbra is városok részére fogják
fenntartani. A városoknak továbbra is lehetőségük lesz arra, hogy a
szélesebb közönség elérése, valamint a hatások felerősítése érdekében
bevonják a környező térségeket is, azonban a korábbi tapasztalatokból
kiderült, hogy a siker kulcsa az, ha egyértelműen egyetlen városé a vezető
szerep. ·
A cím odaítélése továbbra is egy kifejezetten a cím
viselésének évére kidolgozott, határozott európai dimenziót hordozó kulturális
programon fog alapulni. ·
A független szakértőkből álló európai
testület által végrehajtott kétszakaszos kiválasztási eljárás kiegyensúlyozottnak
és átláthatónak bizonyult, ezért megmarad. A kétszakaszos eljárás lehetővé
tette a városok számára, hogy az előválasztási és a végleges kiválasztási
szakasz között a testülettől kapott szakértői vélemények alapján
javítsák pályázatukat. ·
A címet továbbra is egy teljes évre fogják
odaítélni, hogy jellegzetes és nagyszabású maradjon. Ugyanakkor számos fejlesztés szerepel a
javaslatban annak érdekében, hogy a hatályos határozat kapcsán felmerült
problémákat kezeljék, és segítséget nyújtsanak a városoknak ahhoz, hogy a legtöbbet
hozhassák ki a címből. Az új jogalap által bevezetett főbb változások
a következők: ·
A követelmények egyrészt egyértelműbbek lettek
annak érdekében, hogy a pályázó városok több útmutatáshoz jussanak, másrészt az
eredményesség mérhetőségén is javítottak, ami megkönnyíti a
szakértőkből álló testület munkáját a városok kiválasztása és
ellenőrzése során. Külön figyelmet fordítottak a kezdeményezés által a
hosszú távú, helyi, kulturális irányvonalú fejlesztési stratégiák élénkítésére
gyakorolt potenciális fellendítő hatás optimalizálására annak érdekében,
hogy a pályázó városok valóban képesek legyenek a cím viselésére, az európai
dimenzió népszerűsítésére és a kulturális programok megjelenítésére, a
kulturális és művészi tartalom magas minőségének biztosítására, a
helyi lakosság jelentős mértékben történő részvételének
előmozdítására, valamint arra, hogy igyekezzenek biztosítani a
költségvetés szilárdságát és a művészeti csapatok függetlenségét. ·
A Melina Mercouri-díj feltételeit
megerősítették. Ezenkívül a díjat a jövőben nem három hónappal a cím
évének kezdete előtt fogják kifizetni, hanem az adott év folyamán, annak
érdekében, hogy a városok bizonyosan tartsák magukat vállalt
kötelezettségeikhez, különösen a finanszírozás, a programozás és az Unió
megjelenítése terén. ·
Egyértelmű utalás szerepel arra vonatkozóan,
hogy az európai testület nem köteles pozitív ajánlást tenni, ha nincs a
követelményeknek eleget tevő pályázat. ·
A városokat a cím elnyerését követő
felkészülés során támogató kísérő intézkedéseket megerősítették, hogy
még több támogatást és útmutatást biztosítsanak a városok számára. Bevezetésre
került egy további ellenőrző ülés, a testület tagjainak látogatásai a
városokban rendszeresebbé válnak, és megerősítik a korábbi, jelenlegi és
jövőbeni kulturális fővárosok, valamint a pályázó városok között a
tapasztalatok és legjobb gyakorlatok cseréjét. ·
A városok számára új értékelési kötelezettségeket
vezettek be annak érdekében, hogy átfogóbb kép alakulhasson ki a cím hatásairól
és összehasonlítható adatokhoz lehessen jutni. ·
Végül a javaslatban szerepel, hogy a 2010-ig
fennálló gyakorlathoz hasonlóan 2019 után ismét lehetővé kellene tenni a
fellépésben való részvételt a tagjelölt és potenciális tagjelölt országok
számára. Nagyszeben (Sibiu) 2007-ben, Isztambul pedig 2010-ben olyan
tapasztalatokkal szolgált, amelyekből kiderül, hogy ez mind ezen országok,
mind az Unió számára hasznos lehet. 2012/0199 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS
HATÁROZATA az Európa kulturális fővárosai
kezdeményezés 2020–2033. évekre szóló uniós fellépésének létrehozásáról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI
UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Unió
működéséről szóló szerződésre és különösen annak 167. cikke
(5) bekezdésének első francia bekezdésére, tekintettel az Európai Bizottság javaslatára, a jogalkotási aktus tervezetének a nemzeti
parlamentek számára való megküldését követően, tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére[1], rendes jogalkotási eljárás keretében, mivel: (1) Az Európai Unió
működéséről szóló szerződés (EUMSZ) célja, hogy Európa népei
között minden eddiginél szorosabb egységet hozzon létre, és az Európai Unióra
ruházza többek között azt a feladatot, hogy hozzájáruljon a tagállamok
kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket,
ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget. E tekintetben
az Unió – szükség esetén – támogatja és kiegészíti a tagállamok azon
tevékenységeit, amelyeket az európai népek kultúrájának és történelmének
szélesebb körű megismertetése és terjesztése céljából végeznek. (2) A „Közlemény az európai
kulturális programról a globalizálódó világban” című, az Európai
Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a
Régiók Bizottságához intézett bizottsági közlemény[2], amelyet az európai kulturális
menetrendről szóló, 2007. november 16-i állásfoglalásban[3] a Tanács támogatott, a kultúra területén
meghatározza a jövőbeni uniós tevékenységekre vonatkozó
célkitűzéseket. E tevékenységeknek támogatniuk kell a kulturális sokféleséget
és a kultúrák közötti párbeszédet. Támogatniuk kell továbbá a kultúrát mint a
kreativitás mozgatórugóját a növekedés és munkahelyteremtés keretében, valamint
mint az Unió nemzetközi kapcsolatainak létfontosságú elemét. (3) A 2006. október 24-i 1622/2006/EK
európai parlamenti és tanácsi határozat létrehozta az Európa kulturális
fővárosa kezdeményezés 2007–2019. évekre szóló közösségi fellépését.[4] (4) Az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés értékelései, valamint a fellépés 2019 utáni
jövőjéről tartott nyilvános konzultációk rámutattak, hogy az
fokozatosan az egyik legnagyszabásúbb és az európai polgárok körében az egyik
legelismertebb európai kulturális kezdeményezéssé vált. (5) Az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés eredeti célkitűzéseit (az európai kultúrák
gazdagságának és sokszínűségének, valamint közös vonásainak kiemelése,
továbbá az európai polgárok közötti kölcsönös megértés támogatása) a címet
viselő városok szintén fokozatosan egy új dimenzióval egészítették ki,
kihasználva a cím által a város általánosabb fejlődésének élénkítésére
gyakorolt fellendítő hatást. (6) Ezek a célkitűzések
teljes mértékben összhangban vannak az intelligens, fenntartható és inkluzív
növekedés támogatása céljából az európai kulturális és nyelvi sokféleség támogatására,
illetve a kulturális és kreatív ágazatok versenyképességének erősítésére
irányuló Kreatív Európa program[5]
célkitűzéseivel. (7) Az értékelések és a nyilvános
konzultáció igazolták, hogy az Európa kulturális fővárosa kezdeményezés –
megfontolt tervezés mellett – rendkívül gyümölcsöző lehet. A kezdeményezés
mindenekelőtt kulturális jellegű marad, de jelentős társadalmi
és gazdasági előnnyel is járhat, különösen akkor, ha beépül a város hosszú
távú, kulturális irányvonalú fejlesztési stratégiájába. (8) Az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés nagy erőpróbát is jelent. Kulturális
tevékenységekből egy éven át tartó programot összeállítani nem könnyű
feladat, egyes kulturális fővárosok jól, mások kevésbé sikeresen
sáfárkodtak a lehetőségekkel. A fellépést ezért meg kell erősíteni
annak érdekében, hogy a városokat segítsék abban, hogy a legtöbbet hozhassák ki
a címből. (9) Az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezést továbbra is a városok részére kell fenntartani,
de a városoknak változatlanul lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a
szélesebb közönség elérése, valamint a hatások felerősítése érdekében
bevonják a környező térségeket. (10) Az Európa kulturális
fővárosa cím odaítélésének továbbra is egy kifejezetten a cím viselésének
évére kidolgozott, határozott európai dimenziót hordozó kulturális programon
kell alapulnia, amely programnak egy hosszabb távú stratégia részét kell
képeznie. (11) A tagállamok időrendi
listáján alapuló, a független szakértőkből álló európai testület
által végrehajtott kétszakaszos kiválasztási eljárás kiegyensúlyozottnak és
átláthatónak bizonyult. A kétszakaszos eljárás lehetővé tette a városok
számára, hogy az előválasztási és a végleges kiválasztási szakasz között a
testülettől kapott szakértői vélemények alapján javítsák
pályázatukat, és biztosította, hogy minden tagállamból egyenletes eloszlásban
kerüljön ki kulturális főváros. (12) A kiválasztási követelményeket
egyrészt egyértelműbbé kell tenni annak érdekében, hogy a pályázó városok
több útmutatáshoz jussanak, másrészt az eredményesség mérésén is javítani kell,
hogy a szakértőkből álló testület munkája könnyebbé váljon a városok
kiválasztása és ellenőrzése során. A követelmények révén különösen meg
kell erősíteni a címből fakadó örökséget, ezért a hosszú távú kultúrpolitikai
stratégiát kidolgozó városokat kell jutalmazni. (13) A város kijelölése és a cím
viselésének éve közötti felkészülési időszak rendkívül fontos ahhoz, hogy
Európa kulturális fővárosa sikeres legyen. Az érintettek egyetértenek
abban, hogy az 1622/2006/EK határozat által bevezetett kísérő intézkedések
nagyon hasznosak voltak a városok számára. Az intézkedéseket tovább kell
fejleszteni, különösen a testületi tagok gyakoribb ellenőrző ülései
és a városokban tett gyakoribb ellenőrző látogatásai révén, valamint
a korábbi, jelenlegi és jövőbeni kulturális fővárosok, illetve a
pályázó városok között a tapasztalatok még alaposabb cseréje útján. (14) A Bizottság által
odaítélhető Melina Mercouri-díj jelentős, a díj tényleges összegén
jóval túlmutató szimbolikus értékkel bír. Annak érdekében azonban, hogy a
kijelölt városok tartsák magukat vállalt kötelezettségeikhez, szigorúbbá és
egyértelműbbé kell tenni a díj kifizetésének feltételeit. (15) Fontos, hogy a városok minden
kommunikációs anyagukban világossá tegyék, hogy az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés az Unió kezdeményezése. (16) A korábbi Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés eredményeiről készült bizottsági értékelések
nem alkalmasak arra, hogy elsődleges adatokat nyújtsanak a cím hatásaival
kapcsolatban, és helyi szinten gyűjtött adatokon alapulnak. Ezért a
városoknak maguknak is kulcsszerepet kell játszaniuk az értékelési folyamatban,
és hatékony intézkedési mechanizmusokat kell kialakítaniuk. (17) Nagyszeben (Sibiu) 2007-ben,
Isztambul pedig 2010-ben olyan tapasztalatokkal szolgált, amelyekből
kiderül, hogy a részvétel az európai kultúrák közös vonásainak kiemelése révén
közelebb hozhatja a tagjelölt országokat az Unióhoz. Az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezésnek ezért 2019 után ismét nyitva kell állnia a
tagjelölt és potenciális tagjelölt országok előtt. (18) A határozat végrehajtására és
különösen az Európa kulturális fővárosai kijelölésére vonatkozó
rendelkezésekre irányadó egységes feltételek biztosítása érdekében végrehajtási
hatásköröket kell a Bizottságra ruházni. (19) Az 1622/2006/EK határozatot
hatályon kívül kell helyezni, és helyébe e határozatnak kell lépnie. Az
1622/2006/EK határozat rendelkezéseit azonban 2019-ig továbbra is alkalmazni
kell azokra a kulturális fővárosokra, amelyeket már kijelöltek vagy
amelyek kijelölése folyamatban van. (20) Mivel különösen az Európa
kulturális fővárosa kiválasztására és ellenőrzésére vonatkozó
egységes, egyértelmű és átlátható követelmények és eljárások, valamint a
tagállamok közötti határozott koordináció szükségessége miatt a határozat
célkitűzései uniós szinten jobban megvalósíthatók, mint a tagállamok
által, az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt
szubszidiaritás elvével összhangban az Unió intézkedéseket fogadhat el. Az
említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően e határozat
nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket, ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT: 1. cikk Tárgy Ez a határozat létrehozza az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés 2020–2033. évekre szóló uniós fellépését. 2. cikk Célkitűzések (1) A fellépés általános
célkitűzései a következők: a) az európai kultúrák sokszínűségének
megóvása és előmozdítása, valamint közös jegyeik kiemelése; b) a kultúra hozzájárulásának
előmozdítása a városok hosszú távú fejlődéséhez. (2) A fellépés konkrét
célkitűzései a következők: a) a kulturális kínálat mértékének,
sokszínűségének és európai dimenziójának bővítése a városokban,
többek között országok közötti együttműködés révén; b) a kultúrához való hozzáférés és az abban
való részvétel szélesítése; c) a kulturális ágazat teljesítményének, más
ágazatokkal való összekapcsolhatóságának fokozása; d) a városok nemzetközi arculatának
gazdagítása a kultúra révén. 3. cikk Részvétel
a fellépésben (1) A tagállamok városai
jogosultak arra, hogy a mellékletben feltüntetett sorrendben egy évre Európa
kulturális fővárosává jelöljék őket. A listán szereplő minden egyes tagállamban
legfeljebb egy város jelölhető. (2) Ha e határozat
elfogadását követően újabb ország csatlakozik az Unióhoz, a mellékletben
szereplő listát megfelelően naprakésszé kell tenni. Így ezen ország
városai jogosulttá válnak arra, hogy a többi tagállamra vonatkozó szabályokkal
és eljárásokkal összhangban Európa kulturális fővárosává jelöljék
őket. Az Unióhoz 2026. december 31-ét követően
csatlakozó országok esetében azonban nem kerül sor a lista naprakésszé
tételére, mivel annak érdekében, hogy a városoknak megfelelő idejük legyen
a kijelölésük után a felkészülésre, a címért folyó versengés hat évvel a cím
viselése évének kezdete előtt megkezdődik. Nem kerül sor a lista naprakésszé tételére, ha a
csatlakozó ország egy városát a (3) bekezdésben a tagjelölt és potenciális
tagjelölt országokra vonatkozóan meghatározott szabályokkal és eljárásokkal
összhangban már kijelölték Európa kulturális fővárosává a 2020–2033
közötti időszak folyamán. (3) A tagjelölt és potenciális
tagjelölt országok városai nyílt pályázat keretében szintén pályázhatnak az
Európa kulturális fővárosa címre; e nyílt pályázatok lebonyolítására
háromévente, a mellékletben szereplő naptárral összhangban kerül sor, az
éppen érintett két tagállamban folyó pályázatokkal párhuzamosan. A tagjelölt és potenciális tagjelölt országok
városaira vonatkozó különös rendelkezéseket a 10. cikk határozza meg. 4. cikk Pályázatok (1) Az Európa kulturális
fővárosa címért folyó pályázaton csak városok vehetnek részt. A pályázó városok
bevonhatják a környező térségeket. A pályázatokat azonban a vezető
város neve alatt kell benyújtani, és sikeres pályázat esetén ez a város kapja
meg a címet. (2) A Bizottság az
5. cikkben meghatározott követelmények alapján kidolgozza a valamennyi pályázó
város által alkalmazandó egységes pályázati formanyomtatványt. (3) Minden pályázatnak határozott
európai dimenzióval rendelkező kulturális programon kell alapulnia. A
programot, amelynek időtartama egy év, kifejezetten az Európa kulturális
fővárosa címre vonatkozóan kell összeállítani, az 5. cikkben
meghatározott követelményekkel összhangban. A programnak ugyanakkor
illeszkednie kell a város hosszú távú kulturális fejlesztési stratégiájába. 5. cikk Követelmények A pályázatok értékelése szempontjából irányadó
követelmények hat kategóriára oszlanak: hosszú távú stratégia, megvalósítási
képesség, kulturális és művészeti tartalom, európai dimenzió, társadalmi
kapcsolatok és irányítás: (1) A hosszú távú stratégiát
illetően a következő tényezőket kell értékelni: a) a városnak a pályázat idején érvényben
lévő kulturális fejlesztési stratégiája, ideértve a kulturális irányításra
vonatkozó terveket, továbbá a kulturális tevékenységek fenntartását a cím
viselésének évét követően; b) a kulturális ágazat teljesítményének
fokozására irányuló tervek; c) a város kulturális szférája, valamint
gazdasági és társadalmi szférája közötti hosszú távú kapcsolatok
erősítésére irányuló tervek; d) a cím révén a városban elérni kívánt
hosszú távú kulturális, társadalmi és gazdasági eredmények; e) a cím városra gyakorolt hatásának
ellenőrzésére és értékelésére vonatkozó tervek. (2) A megvalósítási képességet
illetően a pályázó városoknak igazolniuk kell a következőket: a) a pályázat pártokon átívelő
politikai támogatást élvez; b) a cím viseléséhez a város rendelkezik
vagy rendelkezni fog a megfelelő, életképes infrastruktúrával. (3) A kulturális és
művészeti tartalmat illetően a következő tényezőket kell
értékelni: a) az év kulturális programjához kapcsolódó
világos és egységes művészi látásmód; b) helyi művészek és kulturális
szervezetek bevonása a kulturális program kidolgozásába és végrehajtásába; c) a javasolt tevékenységek köre és
változatossága, valamint általános művészi minősége; d) a helyi kulturális örökség és a
hagyományos művészeti formák új, innovatív és kísérleti kulturális
kifejezésmódokkal való ötvözésének képessége. (4) Az európai dimenziót
illetően a következő tényezőket kell értékelni: a) az Európa kulturális sokszínűségét
népszerűsítő tevékenységek terjedelme és minősége; b) az európai kultúrák, örökség és
történelem, valamint az európai integráció közös vonatkozásait kiemelő
tevékenységek terjedelme és minősége; c) az európai művészeket, a
különböző országok szereplőivel vagy városaival folyó
együttműködéseket és az országokon átnyúló partnerségeket kidomborító
tevékenységek terjedelme és minősége; d) az európai közönség érdeklődésének
felkeltését célzó stratégia. (5) A társadalmi kapcsolatokat
illetően a következő tényezőket kell értékelni: a) a helyi lakosság és a civil társadalom
bevonása a pályázat előkészítésébe és az Európa kulturális fővárosa
kezdeményezés végrehajtásába; b) új és fenntartható lehetőségek
kialakítása a polgárok széles rétegei, különösen a fiatalok, valamint a
társadalom peremére szorult és a hátrányos helyzetű emberek, köztük a
kisebbségek számára, hogy megjelenjenek vagy részt vegyenek kulturális
tevékenységekben. Lehetőség szerint külön figyelmet kell fordítani arra
is, hogy ezek a tevékenységek hozzáférhetők legyenek a fogyatékossággal
élő személyek és az időskorúak számára is; c) a közönségfejlesztésre vonatkozó átfogó
stratégia, különösen a neveléssel való kapcsolat és az iskolák részvétele. (6) Az igazgatást illetően a
következő tényezőket kell értékelni: a) a javasolt költségvetés megvalósíthatósága.
A költségvetésnek fedeznie kell az előkészületi szakaszt, magát a cím
viselésének évét és a cím által örökül hagyott tevékenységek ellátását; b) az Európa kulturális fővárosa
kezdeményezés megvalósításának tervezett irányítási struktúrája és a
megvalósító szerv; c) a művészeti igazgató kinevezésére
szolgáló eljárás és a művészeti igazgató tevékenységi területe; d) a kommunikációs stratégia, amelynek
átfogónak kell lennie, és amelynek ki kell emelnie, hogy az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés az Unió kezdeményezése. 6. cikk Európai
testület (1) Létrejön egy független
szakértőkből álló európai testület (a továbbiakban: európai testület)
a kiválasztási és ellenőrzési eljárások lefolytatására. (2) Az európai testület tíztagú.
A tagok uniós polgárok. Mindannyian független szakértők, akik
jelentős tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek a városok
kulturális szférája, kulturális fejlesztése vagy Európa valamely kulturális
fővárosának szervezése terén. Évente megfelelő számú munkanapot az
európai testületnek kell szentelniük. A Bizottság a pályázati felhívás megszervezését
követően előválogatás keretében kialakítja a lehetséges testületi
tagok névsorát. Ezt követően az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság
kiválaszt és saját eljárásának megfelelően kinevez három-három
szakértőt a névsorból. A Régiók Bizottsága kiválaszt és saját eljárásának
megfelelően kinevez egy szakértőt. Mindegyik intézmény és szerv törekszik arra, hogy
az általa kinevezett szakértők szaktudása a lehető legnagyobb
mértékben kiegészítse egymást, és kiválasztásukra kiegyensúlyozott földrajzi
eloszlás szerint kerüljön sor. Az európai testület kijelöli elnökét. (3) Az európai testület tagjainak
kinevezése három évre szól. Ettől eltérően azonban az
e határozat alapján létrejövő első testület esetében a testületi
tagok fokozatos cserélődése érdekében az Európai Parlament három évre, a
Tanács egy évre, a Bizottság két évre nevezi ki a maga három szakértőjét,
a Régiók Bizottsága pedig egy évre nevezi ki a maga szakértőjét, hogy a
testületi tagok fokozatosan cserélődjenek, és így ne vesszen el a
tapasztalat és a know-how, amire valamennyi tag egyidejű cseréjekor sor
kerülne. (4) Az európai testület tagjai
nyilatkoznak arról, ha személyük és valamely konkrét pályázó város között
tényleges vagy lehetséges összeférhetetlenség áll fenn. Amennyiben egy tag
ilyen nyilatkozatot tesz, vagy ha ilyen összeférhetetlenség merül fel, az adott
tag nem vesz részt az érintett tagállamra vonatkozó kiválasztási eljárásban,
illetve adott esetben a tagjelölt vagy potenciális tagjelölt országokra
vonatkozó kiválasztási eljárásban. Az eljárás során az érintett tag
helyettesítésére nem kerül sor, a kiválasztást az európai testület többi tagja
végzi el. (5) A Bizottság közzéteszi
honlapján az európai testület valamennyi jelentését. 7. cikk A
pályázatok benyújtása a tagállamokban (1) A városok közötti verseny
megszervezése az egyes tagállamok feladata, összhangban a mellékletben
szereplő naptárral. (2) A tagállamok hat évvel a cím
viselése évének kezdetét megelőzően pályázati felhívást tesznek
közzé. A címre pályázó városokhoz intézett valamennyi
pályázati felhívásnak az e határozat 4. cikkének
(2) bekezdésében említett egységes pályázati formanyomtatványt kell
használnia. A pályázatok benyújtásának határidejét a pályázati
felhívás közzétételét követő tíz hónapon belül kell megállapítani. (3) Az érintett tagállam értesíti
a Bizottságot a pályázatokról. 8. cikk Előválasztás
a tagállamokban (1) Öt évvel a cím viselése
évének kezdete előtt az érintett tagállamok mindegyike előválasztási
ülésre hívja össze az európai testületet a pályázó városokkal. (2) Az európai testület az
5. cikkben meghatározott követelményeknek megfelelően értékeli a
pályázatokat. Megállapodik az előválasztáson túljutott pályázó városok
listájáról, és jelentést ad ki a pályázó városok pályázatairól és az
előválasztáson túljutott pályázó városoknak szóló ajánlásokról. (3) Az európai testület benyújtja
jelentését az érintett tagállamnak és a Bizottságnak. Az érintett tagállamok
mindegyike hivatalosan jóváhagyja a testület jelentése alapján az
előválasztáson túljutott jelöltek listáját. 9. cikk Kiválasztás
a tagállamokban (1) Az előválasztáson
túljutott pályázó városok a követelményeknek és a testület által az
előválasztási ülés során tett ajánlásoknak megfelelően kiegészítik
pályázataikat, a kiegészített pályázatokat eljuttatják az érintett
tagállamoknak, amelyek továbbítják azokat a Bizottságnak. (2) Kilenc hónappal az
előválasztási ülést követően az érintett tagállamok mindegyike
végleges kiválasztási ülésre hívja össze az európai testületet az
előválasztáson túljutott pályázó városokkal. (3) Az európai testület értékeli
a kiegészített pályázatokat. (4) Az európai testület jelentést
készít a pályázatokról, valamint ajánlást tesz arra, hogy az érintett tagállam
egy városát jelöljék az Európa kulturális főváros címre. Ha azonban a
pályázó városok egyike sem teljesíti a követelményeket, az európai testület azt
is javasolhatja, hogy az adott évre ne ítéljék oda a címet. A jelentés az ajánlott városnak szóló ajánlásokat
is tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a cím viselése évéig milyen fejlesztésekre
van szükség. A jelentést be kell nyújtani az érintett
tagállamnak és a Bizottságnak. A Bizottság közzéteszi honlapján a jelentést. 10. cikk A
tagjelölt és potenciális tagjelölt országokra vonatkozó rendelkezések (1) A tagjelölt és potenciális
tagjelölt országok városai közötti verseny megszervezése a Bizottság feladata. (2) A Bizottság hat évvel a cím
viselése évének kezdetét megelőzően pályázati felhívást tesz közzé az
Európai Unió Hivatalos Lapjában. A felhívásra valamennyi tagjelölt és
potenciális tagjelölt ország városai jelentkezhetnek, amennyiben az adott
ország részt vesz a Kreatív Európa programban vagy az azt követő, a
felhívás közzététele idején a kultúra támogatására irányuló uniós programokban. Mindazonáltal a tagállami városokkal szembeni
méltányosság jegyében minden város csak egyszer vehet részt a tagjelölt és
potenciális tagjelölt országok városainak versenyében a 2020–2033 közötti
időszak folyamán, és az a város, amely már részt vett egy ilyen
versenyben, nem vehet részt ugyanebben az időszakban későbbi, a
3. cikk (2) bekezdésében az új tagállamokra vonatkozóan meghatározott
szabályok szerinti versenyben sem. Továbbá szintén a tagállamokkal szembeni
méltányosság jegyében, minden tagjelölt vagy potenciális tagjelölt ország csak
egyszer viselheti a címet a 2020–2033 közötti időszak folyamán. Ezért azon
országok városai, amelyeknek már odaítélték a címet, nem vehetnek részt
ugyanebben az időszakban későbbi versenyekben. (3) A tagjelölt és potenciális
tagjelölt országokra a 4. cikkben meghatározott feltételeket és az
5. cikkben meghatározott követelményeket kell alkalmazni. (4) A városok előválasztását
az európai testület öt évvel a cím viselése évének kezdete előtt végzi el,
kizárólag a 4. cikk (2) bekezdésében említett írásbeli pályázati
formanyomtatványok alapján. A pályázó városokkal nem tartanak ülést. Az európai testület a követelményeknek
megfelelően értékeli a pályázatokat. Megállapodik az előválasztáson
túljutott pályázó városok listájáról, és jelentést készít a pályázó városok
pályázatairól és az előválasztáson túljutott pályázó városoknak szóló
ajánlásokról. A jelentést be kell nyújtani a Bizottságnak, amely közzéteszi azt
honlapján. (5) Az előválasztáson
túljutott pályázó városok a követelményeknek és az előválasztás során tett
ajánlásoknak megfelelően kiegészítik pályázataikat, és a kiegészített
pályázatokat továbbítják a Bizottságnak. Kilenc hónappal az előválasztást
követően a Bizottság végleges kiválasztási ülésre hívja össze Brüsszelben
az európai testületet az előválasztáson túljutott pályázó városokkal. Az európai testület értékeli a kiegészített
pályázatokat. Az európai testület jelentést készít az
előválasztáson túljutott pályázó városok pályázatairól, valamint ajánlást
tesz arra, hogy egy tagjelölt vagy potenciális tagjelölt ország legfeljebb egy
városát jelöljék az Európa kulturális fővárosa címre. Ha azonban a pályázó
városok egyike sem teljesíti a követelményeket, az európai testület azt is
javasolhatja, hogy az adott évre ne ítéljék oda a címet. A jelentés az ajánlott városnak szóló ajánlásokat
is tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a cím viselése évéig milyen fejlesztésekre
és előkészületekre van szükség. A jelentést be kell nyújtani a Bizottságnak, amely
közzéteszi azt honlapján. 11. cikk Kijelölés A Bizottság, figyelembe véve az európai
testület ajánlásait, végrehajtási jogi aktusok révén hivatalosan kijelöli
Európa kulturális fővárosait. A kijelölésről a Bizottság tájékoztatja
az Európai Parlamentet, a Tanácsot és a Régiók Bizottságát. 12. cikk Együttműködés
a kijelölt városok között (1) Kijelölésüket követően
az Európa kulturális fővárosa címet ugyanabban az évben viselő
városok törekednek arra, hogy kulturális programjaik között kapcsolatokat
építsenek ki. (2) Az együttműködést a
13. cikkben meghatározott ellenőrzési eljárás keretében értékelni
kell. 13. cikk Ellenőrzés (1) Az európai testület
ellenőrzi Európa kulturális fővárosainak előkészületeit,
kijelölésüktől a cím viselése évének kezdetéig támogatást és útmutatást
nyújt a városoknak. (2) E célból a Bizottság
három ülést hív össze az európai testülettel és az érintett városokkal: az
első ülésre a cím viselése évének kezdete előtt három évvel, a
második ülésre a cím viselése évének kezdete előtt tizennyolc hónappal, a
harmadik ülésre pedig a cím viselése évének kezdete előtt két hónappal
kerül sor. Az érintett tagállam vagy ország megfigyelőt nevezhet ki ezekre
az ülésekre. A városok minden ülés előtt hat héttel jelentést
küldenek a Bizottságnak az elért haladásról. Az ülések során az európai testület felméri az
előkészületeket és tanácsot ad azzal a céllal, hogy segítse a városokat
magas színvonalú program és hatékony stratégia kidolgozásában. A testület külön
figyelmet szentel a kiválasztási jelentésben és az előző
ellenőrző jelentésben foglalt ajánlásoknak. (3) Az európai testület minden
ülés után jelentést készít az előkészületek állásáról és a szükséges
lépésekről. Az ellenőrző jelentéseket meg kell
küldeni a Bizottságnak és az érintett városoknak, tagállamoknak vagy országnak.
A Bizottság az ellenőrző jelentéseket közzéteszi honlapján. (4) Az ellenőrző
üléseken túlmenően a Bizottság szükség esetén látogatásokat szervezhet az
európai testület tagjai számára a kijelölt városokba. 14. cikk Pénzjutalom (1) Az e határozat hatálya
alá eső időszak számos többéves pénzügyi keretet fog érinteni. A
Bizottság e többéves pénzügyi keretek mindegyike tekintetében megvizsgálja
a Melina Mercouri tiszteletére alapított pénzjutalom kijelölt városok részére
történő odaítélésének lehetőségét. E pénzjutalom jogi és
pénzügyi vonatkozásaival a kultúrát támogató megfelelő uniós program
keretében kell foglalkozni. (2) Ha az (1) bekezdésben
meghatározott feltételek teljesülnek, és a Melina Mercouri-díjat odaítélik egy
kijelölt városnak, a díjat legkésőbb a cím viselése évében június végéig
ki kell fizetni, amennyiben a város teljesíti a pályázati szakaszban tett
kötelezettségvállalásait, és az európai testület által a kiválasztási és az
ellenőrzési jelentésekben tett ajánlások végrehajtása megtörtént. A pályázati szakaszban tett
kötelezettségvállalásait akkor teljesíti a kijelölt város, ha a pályázati
szakasz és a cím viselésének éve között nem változtattak lényegesen a programon
és a stratégián, így különösen: a) a költségvetés a város kijelölése és a
cím viselése évének kezdete között stabil maradt; b) tiszteletben tartották a művészeti
csapat függetlenségét; c) az európai dimenzió megfelelően
hangsúlyos maradt a kulturális program végleges változatában; d) a város által használt kommunikációs
stratégia és kommunikációs anyagok egyértelműen tükrözik, hogy az Európa
kulturális fővárosai kezdeményezés az Unió kezdeményezése; e) a cím városra gyakorolt hatásainak
ellenőrzésére és értékelésére szolgáló tervek érvényben vannak. 15. cikk Gyakorlati
intézkedések A Bizottság különösen: a) biztosítja a fellépés átfogó
egységességét; b) biztosítja a tagállamok és az európai
testület közötti koordinációt; c) a célkitűzésekre és a
követelményekre tekintettel, az európai testülettel szorosan együttműködve
kidolgozott iránymutatással segíti a kiválasztási és ellenőrzési eljárást; d) támogatást nyújt az európai testületnek; e) közzétesz minden lényeges információt, és
hozzájárul a fellépés uniós szintű megjelenítéséhez; f) előmozdítja a korábbi, jelenlegi és
jövőbeni kulturális fővárosok, illetve a pályázó városok között a
tapasztalatok és legjobb gyakorlatok cseréjét. 16. cikk Értékelés (1) Az Európa kulturális
fővárosa eredményeinek értékelése az érintett város feladata. A Bizottság a fellépés célkitűzései és
követelményei alapján egységes iránymutatásokat és mutatókat dolgoz ki a
városok számára, hogy egységes megközelítés legyen biztosítható az értékelési
eljárás során. A városok legkésőbb a cím viselésének évét
követő év október 31-ig megküldik értékelő jelentéseiket a
Bizottságnak. A Bizottság közzéteszi ezeket a jelentéseket. (2) A városok által végzett
értékelés mellett a Bizottság rendszeresen gondoskodik az Európa kulturális
fővárosai kezdeményezés által elért eredmények külső és független
értékeléséről. A bizottsági értékelések európai összefüggésbe helyezik a
korábbi kulturális fővárosokat, lehetővé téve a jövőbeni
kulturális fővárosok, valamint minden európai város számára az
összehasonlítást és a tanulságok levonását. A külső és független értékelések egészében is
vizsgálják az Európa kulturális fővárosai fellépést, beleértve a fellépést
működtető folyamatok hatékonyságát, a fellépés hatását és a fellépés
fejlesztésének módját. A Bizottság benyújtja az Európai Parlamentnek, a
Tanácsnak és a Régiók Bizottságának a következőket: a) első időközi értékelő
jelentés legkésőbb 2024. december 31-ig; b) második időközi értékelő
jelentés legkésőbb 2029. december 31-ig; c) utólagos értékelő jelentés
legkésőbb 2034. december 31-ig. 17. cikk Hatályon
kívül helyezés és átmeneti rendelkezések Az
1622/2006/EK határozat hatályát veszti. Az említett határozat rendelkezéseit
azonban továbbra is alkalmazni kell azon városok esetében, amelyeket a 2012 és
2019 közötti évekre Európa kulturális fővárosává jelöltek ki, vagy amelyek
kijelölése folyamatban van.18. cikk 18. cikk Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos
Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba. Kelt Brüsszelben, […]-án/-én. az Európai Parlament részéről a
Tanács részéről az elnök az
elnök MELLÉKLET Az
Európa kulturális fővárosa címre való jelölésre jogosultság sorrendje 2020 || Horvátország[6] || Írország || Tagjelölt vagy potenciális tagjelölt ország 2021 || Románia || Görögország || …[7] 2022 || Litvánia || Luxemburg || 2023 || Magyarország || Egyesült Királyság || Tagjelölt vagy potenciális tagjelölt ország 2024 || Észtország || Ausztria || 2025 || Szlovénia || Németország || 2026 || Szlovákia || Finnország || Tagjelölt vagy potenciális tagjelölt ország 2027 || Lettország || Portugália || 2028 || Cseh Köztársaság || Franciaország || 2029 || Lengyelország || Svédország || Tagjelölt vagy potenciális tagjelölt ország 2030 || Ciprus || Belgium || 2031 || Málta || Spanyolország || 2032 || Bulgária || Dánia || Tagjelölt vagy potenciális tagjelölt ország 2033 || Hollandia || Olaszország || [1] HL C […]., […], […]. o. [2] COM(2007) 242 végleges. [3] HL C 287., 2007.11.29., 1. o. [4] HL L 304., 2006.11.3., 1. o. [5] COM(2011) 785 végleges. [6] Horvátország 2013-as uniós csatlakozására figyelemmel. [7] Ha a határozat elfogadását követően újabb országok
csatlakoznak az Unióhoz, a mellékletben szereplő lista harmadik oszlopát
frissíteni kell. Csatlakozásuk sorrendjére tekintettel kell lenni. Legalább hat
évvel kell számolni a csatlakozás időpontja és a cím viselése évének
kezdete között annak érdekében, hogy elegendő idő jusson a kiválasztási
és ellenőrzési eljárásokra. Egy adott évben Európa kulturális
fővárosainak száma nem lehet több háromnál. Ha ugyanabban az
időpontban kettő vagy több ország csatlakozik az Unióhoz, és az
érintett országok nem tudnak megállapodni a részvétel sorrendjéről, a
Tanács sorshúzást rendez.