Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Közösség és a Moldovai Köztársaság közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás módosításáról szóló megállapodásnak az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság közötti aláírásáról /* COM/2012/0267 final - 2012/0139 (NLE) */
INDOKOLÁS I. POLITIKAI ÉS JOGI KERET Az Európai Közösség és a Moldovai Köztársaság
közötti vízumkönnyítési megállapodás[1]
2008. január 1-je óta van hatályban. A vízumkönnyítési megállapodás 12. cikke
vegyes bizottságot állít fel, amely feladatmeghatározása szerint többek között
felügyeli a megállapodás végrehajtását és javaslatot tesz annak módosításaira
vagy kiegészítéseire. 2010. május 27-én
tartott 5. ülésén a vegyes bizottság több javaslatot tett a megállapodás
módosítására is kiegészítésére. Erre alapozva a Bizottság 2010. október 29-én
ajánlást terjesztett a Tanács elé azzal a céllal, hogy a Tanács hatalmazza fel
a Bizottságot a vízumkönnyítési megállapodást módosító megállapodásról szóló
tárgyalások megkezdésére a Moldovai Köztársasággal. A Tanács által 2011. április 11-én adott
felhatalmazást követően 2011. május 13-án Brüsszelben megkezdődtek a
tárgyalások a Moldovai Köztársasággal a vízumkönnyítési megállapodást módosító
megállapodásról. Három további tárgyalási fordulóra került sor, az elsőre
Kisinyovban, 2011. augusztus 29-én, a másik kettőre pedig Brüsszelben, 2011.
november 16-án, illetve 2011. december 14-én. A módosító megállapodás tervezete többek
között vízummentességet irányoz elő a Moldovai Köztársaság biometrikus
szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgárai számára.
A tárgyaló felek kifejezték azon közös nézetüket, hogy e
vízummentességet jóhiszeműen alkalmazzák majd. E
kérdésnek az Európai Unió szempontjából való jelentőségére figyelemmel az
Európai Unió 2012. február 28-án levelet küldött a Moldovai Köztársaságnak,
amely megerősíti, hogy az Európai Unió részlegesen felfüggesztheti a módosított
megállapodást, és különösen annak a biometrikus szolgálati útlevelekkel
rendelkezők számára vízummentességet biztosító rendelkezését, a módosított
megállapodás felfüggesztési záradékával összhangban, amennyiben e
vízummentességgel a Moldovai Köztársaság visszaél, vagy ha e vízummentesség
veszélyezteti a közbiztonságot. A levél
szövegét (annak melléklete nélkül) csatolták az indokoláshoz. E megközelítést a tagállamok a vízumügyi
munkacsoport 2012. január 10-i ülésén jóváhagyták. A
Moldovai Köztársaság 2012. február 13-i e-mailjében elfogadta ezt a
megközelítést. A módosító megállapodás végleges szövegét 2012.
március 22-én, Brüsszelben parafálták a főtárgyalók. A tagállamokat rendszeresen tájékoztatták, és
az érintett tanácsi munkacsoportokon belül a tárgyalások valamennyi szakaszában
konzultáltak velük. Az Unió részéről a módosító megállapodás
jogalapja az EUMSZ 77. cikke (2) bekezdésének a) pontja, a 218. cikkével
összefüggésben. A módosító megállapodás aláírásának jogi
aktusát a mellékelt javaslat képezi. A Tanács
minősített többséggel hozza meg döntését. II. A TÁRGYALÁSOK EREDMÉNYE A Bizottság úgy véli, hogy a Tanács tárgyalási
irányelveiben rögzített célkitűzéseket elérték, és a módosító megállapodás
tervezete az Unió számára elfogadható. E megállapodás végleges tartalma a
következőképpen foglalható össze: – Az
utazás céljával kapcsolatban benyújtandó dokumentumokra vonatkozó
egyszerűsített előírások az alábbiak szerint módosultak a személyek egyes
kategóriái esetében: a) A
nemzetközi teher- és személyszállító járművek vezetői, valamint az újságírók
esetében felülvizsgálták ezeket. b) Az
újságírókat kísérő technikai személyzet tagjai, az állampolgárságuk szerinti
tagállam területén tartózkodó uniós polgárok közeli rokonai, valamint a
határokon átnyúló hivatalos uniós együttműködési programok résztvevői esetében
egyszerűsített előírásokat vezettek be. – Egyértelműbbé válnak a többszöri
belépésre jogosító vízumok érvényességi idejére vonatkozó rendelkezések a
kérelmezők következő kategóriái esetében: a) A személyeknek a vízumkönnyítési
megállapodás 5. cikkének (1) bekezdésében felsorolt kategóriái, valamint az
állampolgárságuk szerinti tagállam területén tartózkodó uniós polgárokat
látogató házastársak, gyermekek és szülők, továbbá az újságírókat szakmai
minőségben kísérő technikai személyzet esetében: főszabály szerint olyan többszöri belépésre
jogosító vízum adandó ki, amelynek érvényességi ideje öt év. Rövidebb
érvényességi idejű vízumokat csak akkor lehet kiállítani, ha ez az úti okmány
lejáratának dátuma miatt szükséges, vagy pedig akkor, ha a gyakori vagy
rendszeres utazás igénye vagy szándéka nyilvánvalóan rövidebb időre
korlátozódik. b) A vízumkönnyítési megállapodás 5.
cikkének (2) bekezdésében felsorolt kategóriák és a határokon átnyúló hivatalos
uniós együttműködési program résztvevői esetében: főszabály szerint olyan többszöri belépésre
jogosító vízum adandó ki, amelynek érvényességi ideje egy év. Rövidebb
érvényességi idejű vízumokat csak akkor lehet kiállítani, ha ez az úti okmány
lejáratának dátuma miatt szükséges, vagy pedig akkor, ha a gyakori vagy
rendszeres utazás igénye vagy szándéka nyilvánvalóan rövidebb időre
korlátozódik. – A vízumkérelmezők alább felsorolt
további kategóriái teljesen mentesülnek a vízumdíj alól: az állampolgárságuk
szerinti tagállam területén tartózkodó uniós polgárok közeli rokonai, az
újságírókat szakmai minőségben kísérő technikai személyzet, a nonprofit
szervezetek által szervezett szemináriumok, konferenciák, sport-, kulturális
vagy oktatási események 25 éves vagy annál fiatalabb résztvevői, a civil
társadalmi szervezetek képzés, szemináriumok, konferenciák céljából utazó
képviselői, a határokon átnyúló hivatalos uniós együttműködési program
résztvevői. – Lehetővé válik, hogy külső
szolgáltató működjön együtt a tagállammal a vízumkiadás céljából, és a külső
szolgáltató legfeljebb 30 EUR összegű szolgáltatási díjat számítson fel,
miközben továbbra is biztosítják a lehetőséget valamennyi vízumkérelmező
számára, hogy kérelmüket közvetlenül a konzulátuson nyújtsák be; A Moldovai
Köztársaság kifejezett kérésére a módosító megállapodáshoz csatolták az Európai
Unió nyilatkozatát amelletti elkötelezettségéről, hogy a vízumkérelmek
átvételének kiszervezéséhez csak végső megoldásként folyamodik. – Bevezetik a vízumkérelem személyes
benyújtására vonatkozó követelménytől való eltekintés lehetőségét. – A Moldovai Köztársaság biometrikus
szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgárai mentesülnek a rövid távú
tartózkodásra vonatkozó vízumkötelezettség alól. A módosító megállapodás
tisztázza, hogy ez nem érinti az egyes tagállamok és a Moldovai Köztársaság
közötti két- vagy többoldalú megállapodások vagy egyezmények azon
rendelkezéseit, amelyek a nem biometrikus szolgálati útlevéllel rendelkezőknek
a rövid távú tartózkodásra vonatkozó vízumkötelezettség alóli mentességére
vonatkoznak. – A módosító megállapodáshoz együttes
nyilatkozatot csatoltak az úti okmányokkal kapcsolatos együttműködésről és az
úti okmányok biztonságára vonatkozó információk rendszeres cseréjéről. – A Moldovai Köztársaság kifejezett
kérésére a módosító megállapodáshoz csatolták az Európai Unió nyilatkozatát a
rövid távú tartózkodásra vonatkozó kérelemmel együtt benyújtandó
dokumentumokról. – A Moldovai Köztársaság kifejezett
kérésére a módosító megállapodáshoz csatolták az Európai Unió nyilatkozatát a
családtagokra vonatkozó könnyítésekről, akikre a megállapodás jogilag kötelező
erejű rendelkezései nem vonatkoznak. – Dánia, az Egyesült Királyság és
Írország különleges helyzetét a preambulum említi; – Svájcnak és Liechtensteinnek a
schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló
társulása megjelenik egy, a megállapodáshoz csatolt együttes nyilatkozatban. III. KÖVETKEZTETÉSEK A fenti eredmények fényében a Bizottság
javasolja, hogy a Tanács: – határozzon a megállapodásnak az
Unió nevében történő aláírásáról, és hatalmazza fel a Bizottságot arra, hogy
kijelölje az Unió nevében aláírásra jogosult személy(ek)et. 2012/0139 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Közösség és a Moldovai Köztársaság
közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás módosításáról
szóló megállapodásnak az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság közötti
aláírásáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Unió működéséről szóló
szerződésre és különösen annak 77. cikke (2) bekezdésének a) pontjára,
összefüggésben 218. cikke (5) bekezdésével, tekintettel az Európai Bizottság javaslatára, mivel: (1) Az Európai Közösség és a
Moldovai Köztársaság közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás
2008. január 1-jén lépett hatályba. (2) 2011. április 11-én a Tanács
felhatalmazta a Bizottságot arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a Moldovai
Köztársasággal az Európai Közösség és Ukrajna közötti, a vízumok kiadásának
megkönnyítéséről szóló megállapodás módosításáról. A tárgyalások 2012. március 22-én
a megállapodás parafálásával sikeresen lezárultak. (3) A tárgyalónak az Európai Unió
nevében alá kell írnia a módosító megállapodást, annak későbbi időpontban
történő megkötésére is figyelemmel. (4) Összhangban az Európai Unió
keretébe beillesztett schengeni vívmányokról szóló jegyzőkönyvvel, valamint az
Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló
szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a
biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló
helyzetéről szóló jegyzőkönyvvel, továbbá megerősítve, hogy e megállapodás
rendelkezései az Egyesült Királyságra és Írországra nem alkalmazhatók, (5) Összhangban az Európai Unióról
szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt,
Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyvvel, és megerősítve, hogy e megállapodás
rendelkezései Dániára nem alkalmazhatók, ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT: 1. cikk A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az
Európai Unió nevében aláírja az Európai Közösség és a Moldovai Köztársaság
közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás módosításáról
szóló, az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság közötti megállapodást, valamint
arra, hogy kijelölje az aláírásra jogosult személyeket. Az aláírandó megállapodás szövegét csatolták e
határozathoz. 2. cikk Ez a határozat elfogadásának napján lép
hatályba. Kelt Brüsszelben, -án/-én. a
Tanács részéről az
elnök MELLÉKLET MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság
között az Európai Közösség és a Moldovai Köztársaság közötti, a vízumok
kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás módosításáról AZ EURÓPAI UNIÓ, egyrészről, és A MOLDOVAI KÖZTÁRSASÁG, másrészről, a továbbiakban: a felek, TEKINTETTEL az Európai Közösség és a Moldovai
Köztársaság közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló
megállapodásra, amely 2008. január 1-jén lépett hatályba, AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy még inkább
megkönnyítsék az emberek közötti kapcsolatokat, FELISMERVE annak jelentőségét, hogy amennyiben
a jól szervezett és biztonságos mobilitás minden feltétele teljesül, mielőbb
vízummentes utazási rendszer kerüljön bevezetésre a Moldovai Köztársaság
állampolgárai számára, FIGYELEMMEL az Európai Unióról szóló
szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az
Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog
érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló
jegyzőkönyvre, valamint az Európai Unió keretébe beillesztett schengeni
vívmányokról szóló jegyzőkönyvre, továbbá megerősítve, hogy e megállapodás
rendelkezései az Egyesült Királyságra és Írországra nem alkalmazhatók, FIGYELEMMEL az Európai Unióról szóló
szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, Dánia
helyzetéről szóló jegyzőkönyvvel, és megerősítve, hogy e megállapodás
rendelkezései Dániára nem alkalmazhatók, A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG: 1. cikk Az Európai Közösség és a Moldovai Köztársaság
közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás – a
továbbiakban: a megállapodás – e cikk rendelkezéseinek megfelelően módosul: [A megállapodás címe] 1. A címben a „Közösség” szó helyébe az
„Unió” szó lép. [a megállapodás 3. cikke Fogalommeghatározások] 2. A 3. cikk e) pontjában a „közösségi”
szó helyébe az „európai uniós” kifejezés lép. [a megállapodás 4. cikke Az utazás célját igazoló dokumentumok] 3. A 4. cikk (1) bekezdése a
következőképpen módosul: a) a d) pont helyébe a következő pont lép: „d) a tagállamok területére szállító, a
Moldovai Köztársaságban nyilvántartásba vett nemzetközi teher- és
személyszállító járművek vezetői esetében: – a Moldovai Köztársaság nemzetközi közúti
közlekedést biztosító fuvarozóinak nemzeti szövetsége által küldött írásbeli
kérelem az utazások céljának, útvonalának, időtartamának és gyakoriságának
feltüntetésével;” b) az
f) pont helyébe a következő pont lép: „f) újságírók és az őket szakmai minőségben
kísérő technikai személyzet esetében: – szakmai szervezet vagy a kérelmező
munkáltatója által kiállított igazolás vagy egyéb dokumentum, amely igazolja,
hogy az érintett személy szakképzett újságíró, valamint közli, hogy az utazás
célja újságírói tevékenység végrehajtása, vagy igazolja, hogy az érintett személy
az újságírót szakmai minőségben kísérő technikai személyzet tagja;” c) a
k) pont helyébe a következő pont lép: „k) olyan közeli hozzátartozók – házastársak,
gyermekek (beleértve az örökbefogadottakat is), szülők (beleértve a gyámot is),
nagyszülők és unokák – esetében, akik a Moldovai Köztársaságnak a tagállamok
területén jogszerűen tartózkodó állampolgárait látogatják meg vagy pedig az
állampolgárságuk szerinti tagállam területén tartózkodó uniós polgárokat
látogatnak meg: – a fogadó személy írásbeli kérelme;” d) a
szöveg a következő p) ponttal egészül ki: „p) a – például az Európai Szomszédsági és
Partnerségi Támogatási Eszköz keretében kialakított – határokon átnyúló
hivatalos uniós együttműködési programok résztvevői esetében: – a fogadó szervezet írásbeli kérelme.” [a megállapodás 5. cikke Többszöri belépésre jogosító vízumok
kiadása] 4. Az 5. cikk (1)–(3) bekezdése helyébe
a következő szöveg lép: „(1) A
tagállamok diplomáciai és konzuli képviseletei legfeljebb öt évig érvényes,
többszöri belépésre jogosító vízumot adnak ki a személyek alábbi kategóriái
részére: a) a nemzeti kormány vagy regionális
önkormányzatok tagjai, parlamenti képviselők, az alkotmánybíróság és a
legfelsőbb bíróság tagjai, amennyiben e megállapodás alapján nem mentesülnek a
vízumkötelezettség alól, feladataik ellátásához; b) hivatalos küldöttségek olyan állandó
tagjai, akik a Moldovai Köztársasághoz címzett hivatalos meghívást követően a
tagállamok területén értekezleteken, konzultációkon, tárgyalásokon vagy
csereprogramokban, valamint kormányközi programok által szervezett eseményeken
vesznek rendszeresen részt; c) azon házastársak, 21. életévüket még be nem
töltött vagy eltartott gyermekek (beleértve az örökbefogadottakat is) és szülők
(beleértve a gyámot is), akik a Moldovai Köztársaságnak a tagállamok területén
jogszerűen tartózkodó állampolgárait vagy pedig az állampolgárságuk szerinti
tagállam területén tartózkodó uniós polgárokat látogatnak meg; d) üzletemberek vagy üzleti szervezetek
képviselői, akik rendszeresen utaznak a tagállamokba;
e) újságírók és az őket szakmai minőségben
kísérő technikai személyzet. Az első mondattól eltérve, amennyiben a
gyakori vagy rendszeres utazás igénye vagy szándéka nyilvánvalóan rövidebb
időre korlátozódik, a többszöri belépésre jogosító vízum érvényességi idejét
erre az időtartamra kell korlátozni, különösen akkor, ha – az a) pontban említett személyek esetében a
hivatali idő, – a b) pontban említett személyek esetében a
hivatalos küldöttségben való állandó tagsági jogviszonyuk érvényessége, – a c) pontban említett személyek esetében a
Moldovai Köztársaság az Európai Unióban jogszerűen tartózkodó állampolgárai
tartózkodási engedélye érvényességének időtartama, – a d) pontban említett személyek esetében az
üzleti szervezet képviseletére vonatkozó megbízásuknak vagy a munkaszerződés
érvényességének időtartama, vagy – az e) pontban említett személyek esetében a
munkaszerződés időtartama öt évnél rövidebb. (2) A
tagállamok diplomáciai és konzuli képviseletei legfeljebb egy évig érvényes
többszöri belépésre jogosító vízumot állítanak ki a személyek alábbi kategóriái
részére, feltéve hogy a megelőző egy évben legalább egy vízumot szereztek és
azt a meglátogatott államba történő belépésre, illetve ott-tartózkodásra
vonatkozó jogszabályokkal összhangban használták fel: a) hivatalos küldöttségek olyan tagjai, akik a
Moldovai Köztársasághoz címzett hivatalos meghívást követően a tagállamok
területén értekezleteken, konzultációkon, tárgyalásokon vagy csereprogramokban,
valamint kormányközi szervezetek által tartott eseményeken vesznek rendszeresen
részt; b) civil társadalmi szervezeteknek képzés,
szemináriumok, konferenciák céljából – beleértve csereprogramok keretében – a
tagállamokba rendszeresen utazó képviselői; c) nemzetközi kiállításokon, konferenciákon,
tudományos tanácskozásokon, szemináriumokon vagy más hasonló eseményeken részt
vevő szakemberek, akik rendszeresen utaznak a tagállamokba; d) a tagállamok területére szállító, a
Moldovai Köztársaságban nyilvántartásba vett nemzetközi teher- és
személyszállító járművek vezetői; e) a tagállamok területére belépő nemzetközi
vonatokon alkalmazott vonat-, hűtőkocsi- és mozdonyszemélyzet tagjai; f) tudományos, kulturális és művészeti
tevékenységekben – beleértve egyetemi és egyéb csereprogramokat is – részt vevő
személyek, akik rendszeresen utaznak a tagállamokba; g) tanulmányok vagy képzés céljából –
beleértve csereprogramok keretében történő utazást is – rendszeresen utazó
diákok és posztgraduális hallgatók; h) nemzetközi sportesemények résztvevői és az
őket szakmai minőségben kísérő személyek; i) testvérvárosok és egyéb települések által
szervezett hivatalos csereprogramok résztvevői; j) a – például az Európai Szomszédsági és
Partnerségi Támogatási Eszköz keretében kialakított – határokon átnyúló
hivatalos uniós együttműködési programok résztvevői. Az első mondattól eltérve, amennyiben a
gyakori vagy rendszeres utazás igénye vagy szándéka nyilvánvalóan rövidebb
időre korlátozódik, a többszöri belépésre jogosító vízum érvényességi idejét
erre az időtartamra kell korlátozni. (3) A tagállamok diplomáciai és konzuli
képviseletei legalább kettő és legfeljebb öt évig érvényes többszöri belépésre
jogosító vízumot adnak ki a személyek a (2) bekezdésben említett kategóriái
részére, feltéve hogy azok a megelőző két évben a meglátogatott államba történő
belépésre, illetve ott-tartózkodásra vonatkozó jogszabályokkal összhangban
használták fel az egyéves időtartamú, többszöri belépésre jogosító vízumot,
kivéve ha a gyakori vagy rendszeres utazás igénye vagy szándéka nyilvánvalóan
rövidebb időre korlátozódik, amely utóbbi esetben a többszöri belépésre
jogosító vízum érvényességi idejét erre az időtartamra kell korlátozni.” [a megállapodás 6. cikke A vízumkérelmek feldolgozásának díja] 5. A 6. cikk az alábbiak szerint
módosul: a) A (2) bekezdés a következőképpen
módosul: i. az első mondatban a bevezető
szövegrész helyébe a következő szöveg lép: „(4) A személyek alábbi kategóriái mentesülnek
a vízumkérelem feldolgozásának díja alól, a (4) bekezdés sérelme nélkül:” ii. az a) pont a következő szavakkal
egészül ki: „vagy az állampolgárságuk szerinti tagállam
területén tartózkodó uniós polgárok” iii. a j) pont a következő szavakkal
egészül ki: „és az őket szakmai minőségben kísérő
technikai személyzet” iv. a megállapodás az alábbi p)–r)
pontokkal egészül ki: „p) a nonprofit szervezetek által szervezett
szemináriumok, konferenciák, sport-, kulturális vagy oktatási események 25 éves
vagy annál fiatalabb résztvevői; q) a civil társadalmi szervezetek – beleértve
a csereprogramok keretében történő – képzés, szemináriumokon, konferenciákon
való részvétel céljából utazó képviselői; r) a – például az Európai Szomszédsági és
Partnerségi Támogatási Eszköz keretében kialakított – határokon átnyúló
hivatalos uniós együttműködési programok résztvevői.” v. a szöveg a következő mondattal
egészül ki: „Az első mondat akkor is alkalmazandó, ha az
utazás célja átutazás.” c) a cikk a következő bekezdéssel
egészül ki: „(4) Ha a tagállam a vízumkiadás céljából
külső szolgáltatóval folytat együttműködést, a külső szolgáltató szolgáltatási
díjat számíthat fel. E díjnak arányban kell állnia a külső szolgáltató részéről
feladatai ellátása során felmerült költségekkel, és összege nem haladhatja meg
a 30 EUR-t. Az érintett tagállam(ok) fenntartják annak lehetőségét, hogy
konzulátusaikon minden kérelmező közvetlenül benyújthassa kérelmét. A külső
szolgáltató a Vízumkódexnek megfelelően és a moldovai jogszabályokat
maradéktalanul tiszteletben tartva végzi tevékenységét.” [6a. cikk Vízumkérelem benyújtása a kérelmező
személyes megjelenése nélkül] 6. A szöveg a következő 6a.cikkel
egészül ki: „6a. cikk Vízumkérelem benyújtása a kérelmező
személyes megjelenése nélkül A tagállamok eltekinthetnek a személyes
megjelenés követelményétől azon kérelmezők esetében, akik feddhetetlensége és
megbízhatósága ismert számukra, kivéve, ha a kérelmezőnek a biometrikus
azonosítók átvétele céljából meg kell jelennie.” [a megállapodás 8. cikke Távozás elvesztett vagy ellopott
okmányok esetén] 7. A 8. cikk következőképpen módosul: „8. cikk Távozás elvesztett vagy ellopott
okmányok esetén Az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság azon
állampolgárai, akik a Moldovai Köztársaság vagy a tagállamok területén történő
tartózkodásuk alatt elveszítették személyazonosító okmányaikat, vagy akiktől
ezen okmányokat ellopták, a tagállamok vagy a Moldovai Köztársaság diplomáciai
vagy konzuli képviseletei által kiállított, határátlépésre jogosító érvényes
személyazonosító okmánnyal vízum vagy egyéb engedély nélkül elhagyhatják a
Moldovai Köztársaság vagy a tagállamok területét.” [a megállapodás 10. cikke Diplomata-útlevelek] 8. A 10. cikk az alábbiak szerint
módosul: a) a cím helyébe a következő szöveg
lép: „Diplomata- és szolgálati útlevelek” b) a (2) bekezdés számozása (3)
bekezdésre változik, és szövege helyébe a következő szöveg lép: „(3) „Az (1) és (2) bekezdésben említett
személyek 180 napos időszakonként 90 napot meg nem haladó ideig tartózkodhatnak
a tagállamok területén.” c) a cikk a következő (2) bekezdéssel
egészül ki: „(2) „A Moldovai Köztársaság érvényes
biometrikus szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgárai vízum nélkül
léphetnek be, hagyhatják el, vagy utazhatnak át a tagállamok területén.” [12. cikk A megállapodás igazgatására
felállított vegyes bizottság] 9. A 12. cikk (1) bekezdésében a
„Közösséget” szó helyébe az „Európai Uniót” kifejezés lép. [a megállapodás 13. cikke E megállapodásnak a tagállamok és a Moldovai
Köztársaság közötti kétoldalú megállapodásokkal való kapcsolata] 10. A 13. cikk az alábbiak szerint
módosul: a) a meglévő bekezdés az (1) bekezdés
számozást kapja; b) a cikk a következő bekezdéssel
egészül ki: „(2) Továbbra is érvényben maradnak az egyes
tagállamok és a Moldovai Köztársaság között ezen megállapodás hatálybalépését
megelőzően kötött két- vagy többoldalú megállapodások vagy egyezmények azon
rendelkezései, amelyek a nem biometrikus szolgálati útlevéllel rendelkező személyek
vízumkötelezettség alóli mentességére vonatkoznak, nem érintve az érintett
tagállamok vagy a Moldovai Köztársaság azon jogát, hogy ezeket a kétoldalú
megállapodásokat vagy egyezményeket felmondja vagy felfüggessze.” [14. cikk Kölcsönösségi záradék] 11. A 14. cikk a következő kezdő
mondattal egészül ki: „A Moldovai Köztársaság csak az összes
tagállam állampolgárai vagy az összes tagállam állampolgárainak bizonyos
kategóriái számára vezetheti be ismét a vízumkötelezettséget, egyes tagállamok
állampolgárai vagy egyes tagállamok állampolgárainak bizonyos kategóriái
számára nem.” 2. cikk E megállapodást a Felek saját belső
eljárásaikkal összhangban erősítik meg vagy hagyják jóvá, és e megállapodás azt
a napot követő második hónap első napján lép hatályba, amikor a Felek értesítik
egymást, hogy az említett eljárások befejeződtek. Kelt XXX-ban/ben., 2012 XXX-án/én két
példányban a felek hivatalos nyelvein, a szövegek mindegyike egyaránt hiteles. Az Európai Unió részéről a Moldovai Köztársaság részéről EGYÜTTES
NYILATKOZAT AZ ÚTI OKMÁNYOKKAL KAPCSOLATOS EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL A Felek megállapodnak abban, hogy a
megállapodás 12. cikk alapján létrejött vegyes bizottság a megállapodás
végrehajtásának felügyelete során értékeli, hogy az érintett úti okmányok
biztonságának szintje milyen hatással van a megállapodás működésére. E célból a
Felek megállapodnak abban, hogy rendszeresen tájékoztatják egymást az úti
okmányok számának indokolatlan mértékű növekedésének elkerülése, az úti
okmányok biztonsága technikai tényezőinek fejlesztése, valamint az úti okmányok
kiadásának testreszabása érdekében tett intézkedésekről. AZ
EURÓPAI UNIÓ NYILATKOZATA A RÖVID TÁVÚ TARTÓZKODÁSRA JOGOSÍTÓ VÍZUMOK
KÉRELMEZÉSEKOR BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOKRÓL Az Európai Unió a Vízumkódex 48. cikke (1) bekezdésének
a) pontjának megfelelően harmonizált jegyzéket alakít ki a kérelmezők által
benyújtandó támogató dokumentumokról annak érdekében, hogy a Moldovai
Köztársaság vízumkérelmezőit elvben azonos támogató dokumentumok benyújtására
kötelezzék. Az Európai Unió tájékoztatja e jegyzék elkészültéről Moldovai
Köztársaságot a vegyes bizottság keretében. Az Európai Unió a Moldovai
Köztársaság állampolgárait is tájékoztatja a Vízumkódex 47. cikke (1)
bekezdésének a) pontja szerint. AZ
EURÓPAI UNIÓ NYILATKOZATA A KÜLSŐ SZOLGÁLTATÓVAL VALÓ EGÜTTMŰKÖDÉSRŐL Az Európai Unió elkötelezi magát amellett,
hogy a vízumkérelmek átvételének kiszervezéséhez csak végső megoldásként,
különleges körülmények vagy helyi adottságok esetén folyamodik, például akkor,
ha a vízumkérelmezők magas száma miatt nem lehetséges kellő időben és rendezett
körülmények között megszervezni a kérelmek átvételét és az adatok felvételét,
vagy ha az érintett harmadik országban semmilyen egyéb módon nem biztosítható
megfelelő területi lefedettség, és ha az érintett tagállam esetében az
együttműködés egyéb módjai nem bizonyulnak megfelelőnek. AZ
EURÓPAI UNIÓ NYILATKOZATA A CSALÁDTAGOKRA VONATKOZÓ KÖNNYÍTÉSEKRŐL Az Európai Unió tudomásul veszi a Moldovai
Köztársaságnak a vízumkönnyítésben részesülő családtagok fogalmának
kiszélesítésére irányuló javaslatát, valamint tudomásul veszi, hogy a Moldovai
Köztársaság nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy egyszerűsítsék a személyek
ezen kategóriájának mozgását. Annak érdekében, hogy megkönnyítsék azon
személyek mozgását, akiket családi kötelék fűz a Moldovai Köztársaságnak a
tagállamok területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraihoz (különös
tekintettel a testvérekre és azok gyermekeire), vagy pedig az állampolgárságuk
szerinti tagállam területén tartózkodó uniós polgárokhoz, az Európai Unió
felkéri a tagállamok konzuli hivatalait, hogy teljes mértékben használják ki a
személyek ezen kategóriái esetében a Vízumkódex által a vízumok kiadásának
megkönnyítésére irányulóan biztosított lehetőségeket, ideértve különösen a
kérelmezőktől megkövetelt igazoló dokumentumok egyszerűsítését, a feldolgozási
díjak alóli mentességet és adott esetben a többszöri belépésre jogosító vízumok
kiadását. EGYÜTTES
NYILATKOZAT SVÁJCRÓL ÉS LIECHTENSTEINRŐL A Felek tudomásul veszik az Európai Unió,
valamint Svájc és Liechtenstein között fennálló szoros kapcsolatot, különös
tekintettel ezen országoknak a schengeni vívmányok végrehajtására,
alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló, 2004. október 26-i
megállapodására. Ezért kívánatos, hogy Svájc és Liechtenstein,
illetve a Moldovai Köztársaság hatóságai késedelem nélkül a módosított
megállapodáshoz hasonló feltételekkel kétoldalú megállapodásokat kössenek a
rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok kiadásának megkönnyítéséről. [1] Megállapodás az Európai Közösség és a Moldovai
Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről, HL L 334./169.,
2007.12.19.