KÖZÖS JELENTÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Makaó Különleges Közigazgatási Terület: Éves jelentés – 2011. /* JOIN/2012/010 final */
KÖZÖS JELENTÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS
A TANÁCSNAK Makaó Különleges Közigazgatási Terület: Éves
jelentés – 2011. Bevezetés Makaó kínai anyaországnak 12 évvel
ezelőtt történt átadása óta az Európai Unió és tagállamai szorosan nyomon
követik a Makaó Különleges Közigazgatási Területen (a továbbiakban: KKT)
végbemenő gazdasági és politikai fejleményeket, hogy teljesítse az Európai
Parlamentnek 1999-ben a fejleményekről szóló éves jelentés kiadására
vonatkozóan tett kötelezettségvállalását. A 2011. év eseményeire vonatkozó
jelentés a 10. ilyen jelentés. Az Európai Unió Makaóval fenntartott
kapcsolatai a közös értékeken, az európai örökségen és az olyan területeken
megjelenő közös érdekeken alapulnak, mint a gazdaság, a környezetvédelem,
az oktatás és a kultúra. 2011 során a kétoldalú kapcsolatok kedvezően
fejlődtek az Európai Unió és Makaó között 1992-ben aláírt kereskedelmi és
együttműködési megállapodás keretében. Az Európai Unió elismeri az „egy ország – két
rendszer” politika sikeres alkalmazását a 2011-es évben Makaó KKT
alaptörvényének megfelelően, mivel Makaó lakosságának alapvető jogait
és szabadságait általában véve tiszteletben tartották. Az EU reméli, hogy
Makaó, az alaptörvényének és a makaói lakosság óhajának megfelelően a
szélesebb körű demokrácia irányába halad. Politikai fejlemények 2011 volt Fernando Chui, Makaó kormányzójának
második hivatali éve. November 15-én tartott éves politikai beszédében Fernando
Chui kormányzó ismételten úgy nyilatkozott, hogy a lakosság életszínvonalának
javítását továbbra is kormányzása elsődleges prioritásaként kezeli.
Kiemelte a politikai intézkedések fontosságát is Makaó gazdaságának
diverzifikálása érdekében. Először hozta nyilvánosságra a politikai
reformokra vonatkozó terveket, amelyek stabil és rendezett módon kerülnek
majd bevezetésre. November 17-én Makaó KKT kormánya felkérte az
Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságát az alaptörvény értelmezésére,
hogy lehetővé tegye a módosításokat 2013-ban az ötödik Törvényhozó
Gyűlés kialakításának módszerére, valamint 2014-ben a kormányzó
megválasztásának módszerére vonatkozóan. Az eljárással kapcsolatos kérdések 2011
végén beérkezett pontosítását követően, Florinda Chan közigazgatási és
igazságügyi miniszter megkezdte a nyilvános konzultációt, amelyben kikérik a
nyilvánosság véleményét Makaó politikai rendszerének módosítása érdekében. 2011-ben Makaó
Gazdasági és Kulturális Hivatalt nyitott Tajvanon. Tajvan pedig Makaón nyitotta
meg a Tajpej Gazdasági és Kulturális Hivatalt. A hivatalok megnyitásának célja,
hogy erősítse a Tajvan-Makaó közötti együttműködést és cserét a
gazdaság, a kereskedelem, az idegenforgalom és a kultúra területén. Gazdasági fejlemények 2011-ben Makaó gazdasága jelentős
növekedést mutatott. Az első három negyedévben a GDP 21,8 %-kal[1] növekedett reálértékben
kifejezve, amelynek motorja a turizmus és a szerencsejáték ágazat fellendülése,
valamint a beruházásokkal kapcsolatos kiadások újjáéledése volt. A turisták
folyamatos érkezésével a szerencsejátékból származó bevételek 2011-ben elérték
az új rekordnak számító 269 milliárd patacát[2],
amely 2010-hez képest 42%-os növekedést jelent. A látogatók száma 12%-kal nőtt
és elérte a 28 milliót 2011-ben, amelyből a Kínából érkező látogatók
Makaó idegenforgalmának 58%-át teszik ki, erőteljes lendületet adva a
makaói gazdaság gyors növekedéséhez. Makaó
továbbra is a világ legnagyobb kaszinópiaca, amely méreteiben messze felülmúlja
közvetlen versenytársainak piaci méreteit. A turizmus fellendüléséből származó
előnyök kihasználása érdekében a fejlesztők további kaszinók
megépítését tervezik Makaóban. 2011 harmadik negyedévétől összesen 32 új
szállodaépítési projekt volt építkezési szakaszban és/vagy folyamatban volt az
illetékes hatóságok jóváhagyási eljárása[3].
A projektek befejezésével több mint 24 000 szobával bővül a jelenlegi 22 356
szobás kapacitás. A kaszinók számának túlzott növekedésének megfékezésére,
Makaó KKT kormánya kijelentette, hogy a szerencsejáték-asztalok számának
felső határát 5500-ban határozza meg 2013-ig, és azután 3%-ban korlátozza
az éves növekedést. A szolgáltató szektorok gyors növekedésének
eredményeként, a munkaerőhiány problémája minden eddiginél égetőbbé
vált. A munkanélküliségi ráta 2,1%-ra esett 2011 negyedik negyedévében, amely
az elmúlt évtized legalacsonyabb szintje. Makaó egyre növekvő mértékben
támaszkodik az importált munkaerőre és szakemberekre, hogy kielégítse
bővülő gazdaságának szükségleteit. A külföldi munkavállalók száma a 2010-es
75 000-ről 94 028-ra emelkedett 2011 végéig, amely a teljes munkaerő 28%-át
teszi ki. A vállalati szektor dinamikusabb és rugalmasabb
munkaerőimport-rendszert igényel, hogy enyhítsen mind a szakképzetlen munkaerő,
mind pedig a szakember-hiányon. Az infláció mértéke a 2010-es 2,8%-ról gyors
ütemben 5,8%-ra emelkedett 2011-ben. A lakosság életszínvonalának javítása és
az infláció elleni küzdelem támogatása érdekében, a Makaó KKT kormánya továbbra
is biztosítja a különböző támogatásokat és a közvetlen pénzbeli
kifizetéseket valamennyi lakos számára. Ez az intézkedés 2008 óta van
hatályban. A gazdaság diverzifikálása továbbra is fontos
kihívás. A szerencsejáték továbbra is gyorsan bővül és a foglalkoztatás
legfontosabb ágazata marad, amely Makaó teljes munkaerejének 21%-át
foglalkoztatja. A szerencsejátékból származó adóbevétel a költségvetés
bevételeinek 83,5%-át tette ki 2011-ben, a 2007-es 72%-hoz képest[4]. Az egyéb, nem a
szerencsejátékkal kapcsolatos ágazatok terén, mint az hivatásturizmus
(MICE-turizmus) és a kreatív és kulturális iparágak, fejlesztésekre került sor. Makaó gazdaságának diverzifikálása érdekében a
legtöbb erőfeszítés a kormány irányításával történt, beleértve a számos
nagyszabású kereskedelmi vásárt és fórumot. A
szállodák, éttermek és a kiskereskedelmi ágazatok is jól teljesítettek az
elmúlt évben. A regionális integráció legfőbb prioritás
Makaó számára. Makaó továbbra is elősegíti a mélyebb integrációt a
Gyöngy-folyó torkolatvidékével és közvetítő szerepre törekszik Kína és a
portugál nyelvű országok között a Makaóban rendezett Gazdasági és
Kereskedelmi Együttműködési Fórum keretében. Makaó szerepét külön fejezetben
emelték ki Kína 12. ötéves tervében. Kína támogatásáról biztosítja Makaót, hogy
az nemzetközi idegenforgalmi és szabadidő központtá, valamint Kína és a
portugál nyelvű országok közös üzleti és kereskedelmi platformjává váljon.
Kína szintén támogatja Makaó gazdaságának mérsékelt diverzifikálását. A
Guangdong-Makaó közötti együttműködésről szóló keretmegállapodás
aláírására 2011 márciusában közvetlenül a 12. ötéves terv nyilvánosságra
hozatalát követően került sor. A megállapodás a kínai Guangdong (Kuangtung)
tartomány és Makaó közötti társadalmi-gazdasági integráció erősítésére, a
makaói gazdaság diverzifikálásának megkönnyítésére, valamint a szorosabb
gazdasági partnerségi megállapodás (CEPA) végrehajtásának javítására törekszik.
A CEPA VIII. kiegészítését 2011. december 14-én írták alá. Hengqin (amely Zhuhaiban, Kína területén
fekszik) egy kulcsfontosságú fejlesztési projekt Makaó, Zhuhai település és
Guangdong tartomány között a Guangdong-Makaó közötti együttműködésről
szóló keretmegállapodás értelmében. A projektre a tartományi hatóságok és a
Makaó KKT közötti együttműködés új módjának példaértékű területeként
tekintenek. A Makaó által Hengqinben bérbevett 1 km2 földterületet a
Makaói Egyetem használja majd, miközben a további 4 km2-t új
iparágak fejlesztésére használják majd. Az európai üzleti élet nagy
érdeklődést mutatott Hengquin utóbbi része iránt. A bérbevett terület
Makaó joghatósága alá fog tartozni, és további részletes tervezés van
folyamatban. Makaó KKT kormánya kizárta további kaszinók építését a KKT
joghatóság földrajzi kiterjesztésének területén. Makaó jelentős előrelépést tett az
adóügyi információcserével kapcsolatos megállapodások hálózatának kiterjesztése
terén. 2011-ben Makaó nyolc adóügyi információcserével kapcsolatos megállapodást
kötött, valamint egy, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló
egyezményt, amely előírja az információcserét kereskedelmi partnereivel.
Előzőleg Makaó öt, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló
egyezményt kötött, így már meghaladta a G-20-ak által megkövetelt 12 vonatkozó
adóügyi megállapodás (6 az uniós tagállamokkal) küszöbét. Makaónak a
nemzetközileg elfogadott normáknak megfelelő megállapodások megkötésére
irányuló erőfeszítéseit kellő elismerésben részesítették az OECD
átláthatósággal és információcserével foglalkozó globális fórumán, annak I.
szakaszára vonatkozó szakértői felülvizsgálatról szóló jelentésében. Az Európai Unió és Makaó közötti kereskedelmet
illetően, a kétoldalú áruforgalom iránya megfordult 2008 óta, mivel az EU
több árut exportál Makaóba, mint onnan importál. A tendencia Makaó
csökkenő gyártó kapacitásának, valamint az importált áruk iránti erős
keresletnek az eredménye. 2011 első kilenc hónapjában az Európai Unió
Makaóba irányuló exportja 68%-kal 247 millió euróra emelkedett, miközben az
Európai Unió Makaóból származó importja 60 millió eurót[5] tett ki. Az EU volt Makaó
importjának második legnagyobb beszállítója Kína után, teljes importjának 24%-át
tette ki 2011-ben[6].
A beruházásokat illetően, 54 Európai Unióból származó vállalkozás települt
le Makaóban[7],
amelyek több mint fele a nagykereskedelem és a kiskereskedelem terén
tevékenykedett, a többi pedig a pénzügyi intézmények, a közlekedés, a
kommunikáció és az ipari termelés területén tevékenykedő vállalkozás. Az
Európai Unió gazdasági kamarái egyre inkább aktív tevékenységet folytatnak
Makaóban. Az EU–Makaó együttműködés A már meglévő szilárd alapokra építve 2011
folyamán tovább fejlődtek az Európai Unió és Makaó közötti kétoldalú
kapcsolatok, valamint együttműködés. Az Európai Unió és Makaó közötti
megerősített együttműködés, beleértve az új, közös érdekű
meghatározó területeket, továbbra is mindkét fél fő célja marad. Ezt
megerősítették a konstruktív tárgyalások a Makaóban 2011. június 29-én
megtartott EU–Makaó Vegyes Bizottság éves ülésén. A Vegyes Bizottság ülésének idején mindkét fél
felülvizsgálta kapcsolatainak, beleértve a kereskedelem és a beruházások
területén végbement legutóbbi fejleményeket. Mindkét fél számba vette az
együttműködés meglévő tevékenységeit, beleértve a jogi
együttműködési programot és a folyamatban lévő képzési programot a
makaói tolmácsok részére, valamint az Európai Unió Makaónak és Hongkongnak
szóló üzleti információs programjának (European Union Business Information
Programme, EUBIP) különböző tevékenységeit. Mindkét fél frissítette egymás
információit az adóügyekben folytatott együttműködés helyzetéről,
valamint saját álláspontjukról a megtakarítások megadóztatásának területén
folytatott együttműködés fokozására vonatkozó lehetőségeket
illetően. Gyümölcsöző eszmecserére került sor egyéb
közös érdekű meghatározó kérdésekben is, beleértve az oktatást, a
kulturális cseréket és a környezetvédelmet és az arra való hajlandóságot, hogy
feltárják ezeket a területeket, mint a jövőbeli együttműködés
lehetséges területeit. Az EU ösztönözte Makaót, hogy csatlakozzon a WTO
Kormányzati Beszerzési Megállapodásához. Az ezeken az új területeken tett
előrelépés jól illusztrálja a bővülő kétoldalú kapcsolatokat az
EU és Makaó között. Június 29-én a Vegyes Bizottság ülésének
keretében parafálták a Makaó és az Európai Unió közötti légi közlekedés
bizonyos kérdéseiről szóló horizontális megállapodást. Ez jelezte a
kétoldalú kapcsolatok megerősítését a légi közlekedés területén. Az Európai Unió Makaónak és Hongkongnak szóló
üzleti információs programjának (European Union Business Information Programme,
a továbbiakban: EUBIP) tevékenységei – az Európai Bizottság
társfinanszírozásában és a hongkongi Európai Kereskedelmi Kamara irányítása
alatt – kibővültek és szerteágazóbbá váltak. Az EUBIP továbbra is sikeres
fórum az Európai Unió és Makaó üzleti közösségei közötti jobb megértésre. 2011
folyamán, kiemelt figyelmet kapott az államadósság-válság Európában, a CEPA és
az EU és a kínai anyaország közötti kereskedelmi kapcsolatok, valamint a Makaó
két fontos éves eseményén (MIF és MIECF) való részvétel. Az EU-nak az uniós
tagállamokkal és az európai üzleti szférával együttes részvétele ezen a két
eseményen egy közös EU pavilonban az EU markánsabb jelenlétét eredményezte
Makaóban, és jó hálózatépítési fórumot is biztosított a makaói és kínai
látogatók, valamint a kiállító uniós üzleti körök számára. Az EUBIP
erőteljes támogatást kapott a tagállamok üzleti kamaráitól a Makaóban
folytatott tevékenységeik számára és közülük sokan részt vettek a programban. A
makaói székhelyű vállalkozások aktívabb részvétele az EUBIP védnöksége alá
tartozó üzleti tanácsokban számos gazdasági ágazatban hozzájárulna az üzleti
érdekek és aggályok jobb meghatározásához és megértéséhez. Az Európai Uniónak és az uniós tagállamoknak e
területre akkreditált képviseletei fokozták nyilvános diplomáciai
erőfeszítéseiket azzal a céllal, hogy intenzívebbé tegyék a Makaóhoz
fűződő viszonyt, erősítsék az emberek közötti kapcsolatokat
és elősegítsék az oktatási csereprogramokat az egyetemi karok és hallgatók
között, beleértve az Erasmus Mundus programot is. Az Európai Unió tovább
támogatta a Makaói Egyetem Jean Monnet Intézetét, amely az év folyamán további
számos nagysikerű Jean Monnet Konferenciát rendezett. A kultúrák közötti
párbeszéd tovább mélyült az UNESCO európai világörökségi helyszíneiről
készült közös fotókiállítás megrendezésével. 2011 végén az EU pályázatot írt ki uniós
oktatási programra Makaóban, amely a 2012-2015 közötti időszakra terjed
majd ki. A fő cél tájékoztató tevékenységek kialakítása, amelyek segítenek
az EU jobb megismertetésében és erősítik az együttműködést az oktatás
terén az uniós felsőoktatási intézményekkel, beleértve az ösztöndíjasok és
egyetemi hallgatók ösztönzését arra, hogy az EU-val kapcsolatos kérdések terén
folytassanak tanulmányokat és kutatásokat. 2011-ben tovább folyt az együttműködés a
Makaó hatóságai számára rendelkezésre álló szakképzett tolmácsok számának
növelésére a kínai-portugál kétnyelvű közigazgatás igényeinek való
megfelelés érdekében. A program alapján a tolmácsok képzése Makaóban és
Brüsszelben folyik egy több mint öt hónapos időszak alatt. Az EU tovább ápolja a Makaó KKT-hez
fűződő kapcsolatait, erősíti gazdasági és kereskedelmi
viszonyt, fokozza az együttműködést az üzleti szférával és a civil
társadalommal, valamint elősegíti a mobilitási és csereprogramokat a
makaói emberekkel. Az EU és Makaó közötti párbeszéd és különböző
csereprogramok várhatóan tovább folytatódnak 2012-ben. Az EU különösen a
kulturális cserével és az oktatási kérdésekkel kapcsolatos tevékenységek terén
vár növekedést. [1] Eltérő
utalás hiányában, Makaó valamennyi gazdasági adatainak hivatalos statisztikáját
Makaó KKT kormányának Statisztikai és Népszámláló Hivatala adta ki. [2] Forrás:
Makaó KKT kormányának szerencsejáték-ellenőrző és koordinációs
irodája. [3] Forrás:
Makaó KKT kormányának földhivatali, közmunka és szállítási irodája. [4] Forrás:
Makaó KKT kormányának pénzügyi szolgáltatási irodája. [5] Forrás:
Eurostat, 2012. január 12-én. [6] Forrás:
Külső árukereskedelemre vonatkozó statisztikák, Makaó KKT kormányának
Statisztikai és Népszámláló Hivatala. [7] Forrás:
Közvetlen befektetésekkel kapcsolatos statisztikák, Makaó KKT kormányának
Statisztikai és Népszámláló Hivatala.