16.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 419/103

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az ENSZ 2007-ben, Balin megrendezett éghajlat-változási konferenciájára és a bali cselekvési tervre (1/COP13. sz. határozat),

—

tekintettel az UNFCCC részes feleinek tizenötödik konferenciájára (COP 15) és a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek találkozójaként szolgáló, a részes felek 2009. december 7–18. között a dániai Koppenhágában megrendezett ötödik konferenciájára (COP/MOP 5), valamint az aláírt Koppenhágai Megállapodásra,

—

tekintettel az UNFCCC részes feleinek tizenhatodik Konferenciájára (COP16) és a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek találkozójaként szolgáló, a részes felek 2010. november 29. és december 10. között a mexikói Cancúnban megrendezett hatodik konferenciájára (COP/MOP6), valamint a Cancúni Megállapodásra,

—

tekintettel az UNFCC részes feleinek tizenhetedik konferenciájára (COP17) és a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek találkozójaként szolgáló, a részes felek 2011. november 28. és december 9. között a dél-afrikai Durbanben megrendezett hetedik konferenciájára (COP/MOP7), valamint különös tekintettel a fokozott fellépést szorgalmazó durbani platformra kiterjedő határozatokra,

—

tekintettel az UNFCCC részes feleinek soron következő, tizennyolcadik Konferenciájára (COP18) és a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek találkozójaként szolgáló, a részes felek 2012. november 26. és december 8. között a katari Dohában megrendezendő nyolcadik konferenciájára (COP/MOP8),

—

tekintettel az Európai Unió 2008. decemberi éghajlat-változási és energiaügyi csomagjára,

—

tekintettel a 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének a légi közlekedésre történő kiterjesztése céljából történő módosításáról szóló, 2008. november 19-i 2008/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel a „2050: A jövő ma kezdődik – Az éghajlatváltozással foglalkozó jövőbeni integrált uniós politikára vonatkozó ajánlások” című 2009. február 4-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a koppenhágai éghajlat-változási konferenciára (COP15) vonatkozó EU-stratégiáról szóló 2009. november 25-i (3), az éghajlatváltozással foglalkozó koppenhágai konferencián (COP15) elért eredményekről szóló 2010. február 10-i (4), a cancúni éghajlat-változási konferenciáról szóló 2010. november 25-i (5), valamint a durbani éghajlat-változási konferenciáról (COP17) szóló 2011. november 16-i (6) állásfoglalására,

—

tekintettel az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervéről szóló, 2012. március 15-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye részes feleinek tizenhetedik konferenciáját (COP17), valamint a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek 2011. november 28. és december 9. között a dél-afrikai Durbanben megrendezett hetedik ülését (CMP 7) követő intézkedésekről szóló 2012. március 9-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel „Az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásáról – Gyorsfinanszírozás” című 2012. május 15-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az EU éghajlatváltozással kapcsolatos diplomáciai tevékenységéről szóló, 2011. július 18-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának 2011 novemberi, „A kibocsátási szakadékok áthidalása” című összefoglaló jelentésére,

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, valamint az Európai Parlament és a Bizottság által az Európai Unió fejlesztési politikájáról elfogadott, „Az európai konszenzus” című 2005. december 20-i együttes nyilatkozatra (8) és különösen annak 22., 38., 75., 76. és 105. pontjára,

—

tekintettel az ENSZ 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatára, amely a szegénység felszámolása érdekében a nemzetközi közösség által közösen megállapított célkitűzésként meghatározta az úgynevezett millenniumi fejlesztési célokat,

—

tekintettel a G20-csoport által a 2009. szeptember 24–25-i pittsburghi csúcstalálkozón elfogadott kötelezettségvállalásokra, melyek szerint középtávon fokozatosan beszüntetik a fosszilis üzemanyagok támogatását, valamint a legszegényebb országok számára az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásra irányuló, célzott támogatást biztosítanak,

—

tekintettel a biológiai sokféleségről szóló egyezményben részes felek 2012. október 8. és 19. között az indiai Haidarábádban tartandó 11. ülésére (COP 11),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 115. cikke értelmében a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság által feltett (O-000160/2012 – B7-0364/2012 és (O-000161/2012 – B7-0365/2012 számú szóbeli választ igénylő kérdésekre, valamint a Tanács és a Bizottság nyilatkozataira,

—

tekintettel eljárási szabályzata 115. cikkének (5) bekezdésére és 110. cikkének 2. bekezdésére,

A.

mivel a fokozott fellépést célzó durbani platformra (a Durban-csomagra) kietrjedő határozatok elismerik, hogy az éghajlatváltozás azonnali és valószínűleg visszafordíthatatlan fenyegetést jelent az emberiségre és a bolygóra nézve, és ezért e probléma nemzetközi szintű fellépést igényel minden részes fél részéről;

B.

mivel a Durban-csomag elviekben lefektette egy olyan, valamennyi részes félre vonatkozó átfogó, ambiciózus és jogilag kötelező érvényű nemzetközi megállapodás alapjait, amelyet 2015-ig el kell érni, és 2020-ig végre kell hajtani;

C.

mivel a dohai konferenciának (COP 18) ki kell használnia a Durbanben nyert lendületet annak biztosítása érdekében, hogy egy ilyen jogilag kötelező érvényű, globális megállapodás ne térjen le a kijelölt pályáról, és 2015-re meg is valósuljon;

D.

mivel egy ilyen jogilag kötelező érvényű, globális megállapodásnak összhangban kell lennie a „közös, ugyanakkor differenciált feladatok és a hozzájuk tartozó képességek” elvével, de emellett fel kell ismernie annak szükségességét, hogy valamennyi nagy kibocsátó a fejlődő kapacitásokat tükröző, ambiciózus és elégséges célokat és ennek megfelelő szakpolitikai intézkedéseket hagyjon jóvá az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében;

E.

mivel a Durban-csomag nem foglalkozott kellőképpen azzal, hogy az éghajlatváltozás 2020-ig megvalósuló mérséklése érdekében intézkedésekre van szükség, és mivel a jelenlegi kötelezettségvállalások és ígéretek nem elegendőek ahhoz, hogy a globális felszíni éves középhőmérséklet az iparosodás előtti szinthez viszonyított emelkedésének 2 oC-ra csökkentése (vagyis a „2 oC-os célkitűzés”) megvalósuljon, és mivel ezeknek a problémáknak ezért kiemelt figyelmet kell szentelni a dohai konferencián;

F.

mivel az Éghajlat-változási Kormányközi Testület által bemutatott tudományos bizonyítékok szerint a „2 oC-os célkitűzés” megvalósulásához a globális kibocsátásoknak 2015-ben tetőzniük, és 2050-re az 1990-es adatokkal összehasonlítva legalább 50 %-kal csökkenniük kell, valamint ennek a csökkentésnek a továbbiakban is folytatódnia kell; mivel az Uniónak ezért sürgetnie kell valamennyi nagy kibocsátót konkrét intézkedések meghozatalára és 2020 előtti hatékony végrehajtására;

G.

mivel a legfrissebb tudományos eredmények tanúsága szerint az éghajlatváltozás hatásai a korábban jelzettnél gyorsabban és hangsúlyosabban jelentkeznek például az Északi-sarkvidéken;

H.

mivel a Nemzetközi Energia Ügynökség szerint 2010 és 2035 között a globális energiaszükséglet várhatóan egyharmadával nőni fog; mivel a növekvő mértékű energiaigény és kibocsátás nagy része a feltörekvő gazdaságokban fog jelentkezni; mivel 400 milliárd USD értékű támogatásban részesítik a fosszilis üzemanyagok pazarló fogyasztását;

I.

mivel az energiaágazat és az ipar innováció révén történő dekarbonizációja előnyös lenne az energiához kapcsolódó termékek és szolgáltatások növekvő világpiacán úttörő szerepet vállaló Unió számára;

J.

mivel a fenntartható energiaágazatban a világszintű innovációk (termelői és felhasználói szinten egyaránt) munkahelyeket teremtenek, ösztönzik a gazdasági növekedést, növelik az energiafüggetlenséget, illetve egy – az éghajlatváltozást enyhítő és megfelelő energiaellátást biztosító – tisztább világról gondoskodnak;

K.

mivel az energetikai beruházások élettartama igen gyakran 30 év vagy még több, valamint az új projektek és politikák megtervezése hosszú időt vesz igénybe, ami még jobban hangsúlyozza, hogy az egész világon sürgősen új energetikai fellépésekre van szükség;

L.

mivel több kutatásra van szükség az energetikai és közlekedési rendszerekre irányuló hasznos innovációk érdekében;

M.

mivel az Uniónak – erőfeszítései komolyságának bizonyításaként, illetve technológiai és gazdasági képességeire tekintettel – vezető szerepet kell vállalnia az éghajlatvédelem terén;

N.

mivel az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló hosszú távú globális erőfeszítések méltányos elosztásával kapcsolatos konszenzus hiányában 2015-ig nem jöhet létre a jogilag kötelező érvényű megállapodás;

O.

mivel 2010-ben a cancúni COP 16 konferencián a fejlett országok elkötelezték magukat amellett, hogy 2020-ig évente 100 milliárd USD összegű „új és kiegészítő” finanszírozást biztosítanak a fejlődő országoknak az éghajlatváltozással kapcsolatos szükségleteik kielégítésére, de mivel a mai napig nem született nemzetközi szinten megállapított meghatározás azzal kapcsolatban, hogy mit jelent valójában az „új és kiegészítő” kifejezés;

P.

mivel a gyorsfinanszírozás (vagyis a három év alatt 30 milliárd USD-re vonatkozó koppenhágai kötelezettségvállalás) utolsó évét, tehát 2012-t követően nincsenek biztos adatok az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása vonatkozásában;

Q.

mivel világszinten az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának körülbelül 20 %-a az erdőirtásból, valamint a földhasználat egyéb formáiból és annak megváltoztatásából származik, továbbá mivel az agrárerdészet a szén fokozott megkötése révén előmozdítja a szén-dioxid hatásainak mérséklését, valamint a helyi közösségek bevételi forrásainak diverzifikálásával csökkenti a szegénységet;

R.

mivel az erdőgazdálkodás fejlesztése alapvető előfeltétele erdőirtás tartós csökkentésének;

1.

üdvözli a fokozott fellépést célzó durbani platform eseti munkacsoportjának létrejöttét, és megjegyzi, hogy az 1/CP 17. számú határozat értelmében a csoportnak sürgősen meg kell kezdenie munkáját annak érdekében, hogy az összes részes félre alkalmazandó jegyzőkönyvet, jogi eszközt vagy a keretegyezmény keretei között létrejött és minden részes félre alkalmazandó jogi hatályú megállapodást dolgozzon ki, és hogy minél előbb, de legkésőbb 2015-ig befejezze a rá kiszabott feladatot; megjegyzi továbbá, hogy a csoport munkájához az Éghajlat-változási Kormányközi Testület 2014-ben esedékes ötödik értékelő jelentésének információkkal kell szolgálnia; üdvözli továbbá a felek 2020 előtti célkitűzései szintjének növelésére irányuló folyamatot;

2.

hangsúlyozza, hogy az igazságosság, valamint a közös, ugyanakkor differenciált felelősség és képesség elvének kell a fokozott fellépést célzó durbani platform középpontjában állnia ahhoz, hogy az éghajlat szempontjából megfelelő eredményeket tudjon felmutatni;

3.

megjegyzi, hogy ezzel párhuzamosan a Durban-csomagban olyan elvárás szerepel a hosszú távú együttműködéssel foglalkozó eseti munkacsoportot illetően, hogy a dohai konferencia idejéig érje el a kitűzött célokat;

4.

hangsúlyozza, hogy az új jogi eszköznek mérséklési intézkedéseket kell biztosítania egy olyan globális szén-dioxid-kibocsátási költségvetés alapján, amely összhangban van az iparosodás előtt jellemző szinteket legfeljebb 2 oC-kal meghaladó éghajlatváltozás fenntartásának céljaival, valamint biztosítania kell a fejlődő országokban az előírt éghajlati fellépésekhez szükséges eszközöket, illetve szilárd elszámolási, nyomon követési és jelentéstételi rendszert, illetve szilárd végrehajtási és megfelelési rendszert;

5.

nagy aggodalommal jegyzi meg, hogy a 2012. májusi bonni megbeszélésen részt vevő egyes felek ellenállást tanúsítottak, ugyanakkor üdvözli a 2012. augusztus 30. és szeptember 5. között Bangkokban (Thaiföld) tartott további nem hivatalos ülések során a konvergencia irányába mutató szerény, mégis felismerhető előrelépést;

6.

felszólít a félreértések további eloszlatására, valamint a Kiotói Jegyzőkönyvet nem aláíró fejlett országokra vonatkozóan az erőfeszítések összehasolíthatóságára és közös elszámolásra vonatkozó egyezmény megkötésére, a hosszú távú együttműködéssel foglalkozó eseti munkacsoport felállítása előtt;

7.

hangsúlyozza, hogy az Uniónak jó példával elöl kell járnia a kötelezettségvállalásai teljesítésén, illetve mérséklési és pénzügyi téren egyaránt nagyra törő célok demonstrálásán keresztül; ezért hiszi, hogy a közelgő dohai konferencia fényében minden uniós intézmény felelőssége intenzív éghajlati diplomáciát folytatni, és nemzetközi szövetségesekre szert tenni a Durban-csomagban vállalt kötelezettségek tiszteletben tartása, valamint az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye folyamatának egy olyan új többoldalú rendszer felé való elmozdulása érdekében, amelyről 2015-ig megállapodást kell elérni; hangsúlyozza, hogy fontos tisztázni, hogy a 2020-at követő időszakban az egyezmény elveit miképpen fogják alkalmazni annak érdekében, hogy valamennyi fél felvállalja a kötelezettségeket; álláspontja szerint a COP 17 konferencián meghatározott új piaci alapú mechanizmus e tekintetben különös jelentőséggel bír, és reméli, hogy a hosszú távú együttműködéssel foglalkozó eseti munkacsoport sikerrel jár a mechanizmus módozatainak és eljárásainak kidolgozása terén;

8.

tudomásul veszi a részes feleknek a Durban-csomagban is megjelenő határozatát, amely a globális kibocsátások körülbelül 15 %-ára terjed ki, ami indokolja, hogy az Uniónak miért kell fokoznia erőfeszítéseit a közös intézkedésekre irányuló olyan megoldások megtalálására, amelyek segítségével valamennyi fontosabb szereplő meg tud egyezni – ideiglenes intézkedésként – a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszakának megkezdésében 2013. január 1-jétől, amely átmenetet képez a 2020-ra az összes részes félre nézve kötelezően megvalósítandó új, hatékonyabb, átfogó és jogilag kötelező erejű nemzetközi rendszerre való áttéréshez;

9.

tudomásul veszi az Egyesült Államok, Oroszország, Japán és Kanada kimaradását a Kiotói Jegyzőkönyv lehetséges második kötelezettségvállalási időszakában való részvételből, illetve Ausztrália és Új-Zéland egyelőre bizonytalan álláspontját csatlakozásukat illetően; megjegyzi továbbá, hogy továbbra sem állapítottak meg kibocsátás-csökkentési célkitűzéseket olyan fejlődő országok, mint például Kína, India, Brazília és Indonézia;

10.

felszólít az ahhoz szükséges módosítások Dohában történő elfogadására, hogy átmeneti jelleggel azonnal elkezdődhessen a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszaka;

11.

tudomásul veszi a Durban-csomag 1/CMP 7 határozatában megjelenő ígéretet, amely szerint a második kötelezettségvállalási időszak lezárultának időpontjáról a dohai konferencián születik majd döntés, és támogat egy 2020. december 31-ével lezáruló nyolcéves kötelezettségvállalási időszakot;

12.

hangsúlyozza, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv jelenlegi működési keretén belül a mennyiségileg meghatározott kibocsátás-korlátozási és -csökkentési célokat, amelyeket a részes feleknek 2012. májusig kellett benyújtaniuk, a dohai konferencián az 1/CMP 7 határozat értelmében módosításként bele kell foglalni a Kiotói Jegyzőkönyvbe; felszólítja a B. mellékletben felsorolt azon feleket, amelyek ezt még nem tették meg, hogy nyújtsák be a mennyiségileg meghatározott kibocsátás-korlátozási és -csökkentési céljaikat, és üdvözli az ezzel kapcsolatos eredeti uniós indítványt; hangsúlyozza, hogy a kibocsátható mennyiségi egységeknek a második kötelezettségvállalási időszakba történő átvitele aláásná a Kiotói Jegyzőkönyv integritását; rámutat, hogy amennyiben a tagállamok számára megengedik a kibocsátható mennyiségi egységek átvitelét, akkor a Kiotói Jegyzőkönyv semmilyen tényleges hatást nem fog gyakorolni az éghajlatváltozás mérséklésére;

13.

üdvözli a 77-ek csoportja és Kína javaslatát a többlet felhasználásának eredményes korlátozására és minimálisra csökkentésére vonatkozóan; megjegyzi, hogy az Európai Unió ez idáig nem terjesztett be javaslatot, amely a kibocsátható mennyiségi egységek többletével foglalkozna; emlékeztet arra, hogy a Lisszaboni Szerződés kimondja, hogy az Európai Unió Tanácsa általános intézkedések esetén (az EUSZ 16. cikke), illetve új nemzetközi megállapodások megtárgyalása és megkötése esetén (az EUMSZ 218. cikke) minősített többséggel szavaz;

14.

ismételten felszólít a tiszta fejlesztési mechanizmus reformjára, olyan szigorú minőségi szabályok kialakításán keresztül, amelyek garantálják, hogy a kapcsolódó projektek kellőképpen magas színvonalúak legyenek a kibocsátások megbízható, igazolható, valós és kiegészítő módon történő csökkentésének elősegítéséhez, hozzájárulva a fejlődő országok fenntartható fejlődéséhez és megakadályozva a mechanizmus nem megfelelő alkalmazását olyan infrastruktúra-projektekben, amelyek szén-dioxid-kibocsátása magas; úgy véli, hogy a tiszta fejlesztési mechanizmusnak a jövőben csak a legkevésbé fejlett országokra kell korlátozódnia;

15.

hangsúlyozza, hogy minden részes félnek elsősorban a vállalásait kell végrehajtania, de egyben fokozottan arra is kell törekednie a mostantól 2020-ig terjedő időszakban, hogy a „2 oC-os célkitűzésen” belül maradjon; emlékeztet konkrétan arra, hogy sürgősen előrelépést kell elérni a tudományos eredmények és a részes felek jelenlegi ígéretei között fennálló „gigatonnás szakadék” megszüntetése tekintetében, továbbá a „közös, ugyanakkor differenciált felelősség és a hozzájuk tartozó képességek” elvén alapuló, a Koppenhágai Megállapodásban szereplőknél ambiciózusabb, kötelező érvényű kibocsátás-csökkentési kötelezettségeket és fellépéseket kell kidolgozni, azaz a szegényebb országokat – pénzügyi és technológiai segítségnyújtással, de kapacitásnövelő intézkedések révén is – képessé kell tenni arra, hogy közvetlenül áttérhessenek egy fejlett, alacsony szénfelhasználású energetikai és gazdasági rendszerre; különösen felhívja a feleket arra, hogy legkésőbb 2015-ig sürgősen intézkedjenek a nemzetközi légi és tengeri közlekedésből és az egyéb kapcsolódó ágazatokból származó kibocsátás csökkentése, továbbá a fluorozott szénhidrogének, a korom, a metán és az egyéb rövid élettartamú éghajlat-befolyásoló anyagok arányának csökkentése céljából, a „2 oC-os célkitűzéshez” való közelítés érdekében;

16.

felszólít a globális szakadék méretének számszerűsítésére és annak folyamatos nyomon követésére irányuló határozat Dohában történő meghozatalára annak érdekében, hogy az áthidalásához szükséges lépéseket meg lehessen tenni;

17.

sürgeti a Bizottságot és a ciprusi elnökséget, hogy találjon szövetségeseket a „gigatonnás szakadék” – azaz a jelenlegi vállalási szintek és a globális felmelegedés 2 oC alatt tartásához szükséges vállalások közötti különbség – áthidalása érdekében;

18.

elismeri, hogy a fosszilis tüzelőanyagokhoz nyújtott támogatások fokozatos megszüntetése jelentős mértékben hozzájárulna a mérséklési kötelezettségvállalások közötti szakadék áthidalásához;

19.

emlékeztet arra, hogy az Éghajlat-változási Kormányközi Testület negyedik értékelő jelentésének eredményei szerint az iparosodott országoknak a hazai kibocsátásaikat az 1990-es szintekhez képest 25–40 %-kal kell csökkenteniük 2020-ig, a fejlődő országoknak pedig együttesen a jelenleg előre jelzett 15–30 %-os nagyságrendű kibocsátás-növekedési rátának jelentős mértékben alatta kell maradniuk 2020-ig; emlékeztet továbbá arra, hogy az összesített globális kibocsátásoknak 2020 előtt kell elérniük a csúcsot, és nyílt eszmecserére szólít fel a mérséklési kötelezettségvállalások közötti szakadék áthidalásához szükséges eredményes politikai stratégiák tárgyában;

20.

hangsúlyozza, hogy megbízható – az alapvető szerkezeti és eljárásbeli reformon átesett Éghajlat-változási Kormányközi Testület által nyújtott – tudományos alapokra van szükség, és ezzel kapcsolatban hangsúlyozza az IPCC 2014-ben várható ötödik értékelő jelentése megállapításainak jelentőségét;

21.

emlékeztet arra, hogy az Unió saját érdeke, hogy 2020-ra 30 %-os éghajlatvédelmi célt tűzzön ki, ezáltal fenntartható fejlődést és további munkahelyeket létrehozva, valamint csökkentve az energiabehozataltól való függést;

22.

üdvözli a Cancúni Megállapodás uniós jogalkotásba történő átemelésére irányuló javaslatot, hogy a megállapodásban részes fejlett országok alacsony szén-dioxid-kibocsátást biztosító fejlesztési stratégiákat dolgozzanak ki, és hangsúlyozza a megállapodásban részes fejlődő országok számára az alacsony szén-dioxid-kibocsátást biztosító fejlesztési tervek megvalósításában nyújtott pénzügyi és technikai támogatás fontosságát; megjegyzi, hogy e terveknek és stratégiáknak olyan politikákat és intézkedéseket kell körvonalazniuk, amelyek többek között korai hazai fellépést is tartalmaznak a magas szén-dioxid-kibocsátással járó kényszerű befektetések és infrastruktúrák elkerülése, illetve közép- és hosszú távú energiahatékonysági és megújulóenergia-célkitűzések megvalósítása érdekében;

23.

hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van a 2012 után (azaz a gyorsfinanszírozás időszakát követően) bekövetkezendő pénzügyi hiány megelőzésére és olyan módszer kidolgozására, amely 2013 és 2020 között gondoskodik az éghajlatváltozás elleni küzdelem több forrásból való finanszírozásáról; úgy véli, hogy az átalakulási folyamatok felgyorsítása, számos fejlődő országban a fosszilis erőforrások kényszerű alkalmazásának elkerülése, valamint a fejlődő országoknak az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló erőfeszítései szempontjából rendkívül fontosak a finanszírozásra vonatkozó konkrét kötelezettségvállalások a 2013 és 2020 közötti időszakra; emlékeztet arra, hogy a tagállamok többsége a 2013 utáni időszakra semmilyen ígéretet sem tett a környezetvédelem finanszírozására;

24.

aggodalommal állapítja meg, hogy miközben a fejlett országok elkötelezték magukat amellett, hogy 2020-ig évente 100 milliárd USD összegű finanszírozást biztosítanak az éghajlatváltozás elleni küzdelemre, a mai napig nem született nemzetközi szinten megállapított meghatározás azzal kapcsolatban, hogy mit jelent valójában az „új és kiegészítő” kifejezés;

25.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos finanszírozás, valamint ezek kiegészítő jellegének mérése, ellenőrzése és nyomon követése elengedhetetlen, és nemzetközi szinten megállapított meghatározást igényel; felszólítja az Uniót, hogy dolgozzon ki közös megközelítést annak biztosítására, hogy a hivatalos fejlesztési segély ne távolodjon el a már létező fejlesztési célkitűzésektől, hanem valóban egészítse ki azokat;

26.

üdvözli a hosszú távú finanszírozásról szóló munkaprogram keretében a hosszú távú finanszírozás forrásaival és a fejlődő országok finanszírozási igényeivel kapcsolatban végzett munkát, és várja a társelnökök által benyújtott jelentés megvitatását Dohában;

27.

úgy ítéli meg, hogy a fejlődő országok éghajlatváltozással kapcsolatos fellépései finanszírozásának egyrészt az éghajlatváltozás már napjainkban is érezhető kedvezőtlen hatásaira kell irányulnia, segítenie kell továbbá különösen a legszegényebb és legsérülékenyebb országok ellenálló képességének kialakulását, valamint hozzá kell járulnia mérséklési kötelezettségvállalások elégtelenségének 2020-ig történő megszüntetéséhez, mindezt a fenntartható fejlődés elősegítése mellett;

28.

e tekintetben rámutat, hogy innovatív kiegészítő finanszírozási forrásokat (nemzetközi pénzügyi ügyleti adókat és nemzetközi légi és tengeri közlekedési vámokat) kell kiaknázni;

29.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy ez a finanszírozás új és kiegészítő jellegű legyen, illetve, hogy továbbra is ösztönözze az innovatív finanszírozási források kialakítását;

30.

hangsúlyozza a fosszilis üzemanyagok támogatásának megszüntetésében rejlő jelentős potenciált a költségmegtakarításra és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére; felszólít arra, hogy Dohában fogadjanak el a fosszilis üzemanyagok támogatásának fokozatos megszüntetésére vonatkozó terveket a fejlett és fejlődő országok vonatkozásában egyaránt, prioritást biztosítva az I. melléklet szerinti országoknak;

31.

üdvözli az Éghajlat-változási Alappal (GCF) foglalkozó testület létrehozását, és várakozással tekint az Alap titkársága székhelyének Dohában történő kialakítására vonatkozó határozat elé; megjegyzi, hogy a Cancúni Megállapodásnak megfelelően a dohai konferencián további határozatokat kell hozni az Éghajlat-változási Alap elindítása érdekében, különösen a kezdeti tőkeellátottság vonatkozásában, valamint hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a felek mozgósítsák pénzügyi támogatási forrásaikat az Éghajlat-változási Alap beindítása érdekében; felismeri, hogy az Éghajlat-változási Alap létfontosságú a legkevésbé fejlett országok számára az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló kapacitásuk szempontjából, valamint hogy az e tekintetben tett konkrét pénzügyi kötelezettségvállalások kiemelkedő jelentőségűek;

32.

hangsúlyozza, hogy a Cancúni Megállapodás egyértelműen kimondja, hogy az Éghajlat-változási Alapon keresztül a fejlődő országok részére nyújtott finanszírozásnak a már létező fejlesztési segélyekhez képest „újnak” és „kiegészítő jellegűnek” kell lennie;

33.

emlékeztet arra, hogy bár a szegény országok járultak hozzá a legkevésbé a légkörben található üvegházhatású gázok koncentrációjának emelkedéséhez, ők a legkiszolgáltatottabbak az éghajlatváltozás hatásaival szemben, valamint ők rendelkeznek a leggyengébb alkalmazkodási képességgel;

34.

hangsúlyozza, hogy a politikák közötti koherencia biztosítása és a környezeti szempontok fejlesztési projektekbe történő integrálása alapvető fontosságú lépések az éghajlatváltozás enyhítésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló hatékony uniós stratégia keretében;

35.

kéri az EU-t és tagállamait, hogy támogassák a fejlődő országokban a szegények megsegítésére irányuló fellépéseket, melyek célja a legszegényebbek életszínvonalának javítása; különösen annak biztosítását kéri az EU-tól, hogy kizárólag az éghajlatot kímélő fejlesztési elképzelések részesüljenek pénzügyi támogatásban, ami egyúttal feltételezi a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó ágazatoknak juttatott közvetlen vagy közvetett (pl. az EBB, az exporthitel-ügynökségek stb. garanciahitelei keretében nyújtott) uniós támogatások tényleges, fokozatos megszüntetését, összhangban az EU által a G20-ak 2009-es pittsburghi csúcstalálkozóján tett kötelezettségvállalással;

36.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi gazdasági válság nem szolgálhat hivatkozási alapul a tétlenséghez, illetve a fejlődő országok alkalmazkodási intézkedései finanszírozásának visszautasításához; rámutat arra, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság kialakítása valójában a válság megoldása felé tett jelentős lépés;

37.

felszólítja az iparosodott országokat, hogy nyújtsanak a fejlődő országok számára elegendő pénzügyi és technológiai támogatást a fenntartható, hatékony technológiák alkalmazásához;

38.

úgy véli, hogy ezen intézkedéseknek a fejlődő országok érdekeit és prioritásait kell szem előtt tartaniuk – a helyi ismeretek felhasználásával –, elő kell mozdítaniuk a Dél–Dél együttműködést, valamint a kis- és középüzemi mezőgazdaság szerepét, kellő tekintettel a természeti környezetre és az ökológiai egyensúlyra;

39.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatvédelmi intézkedések finanszírozását új, kiegészítő finanszírozás keretében kell nyújtani, a meglévő fejlesztési segélyeken felül;

40.

emlékezteti az EU-t és tagállamait arra, hogy a hivatalos fejlesztési támogatások nélkülözhetetlenek alapvető – pl. egészségüggyel és oktatással kapcsolatos – fejlesztési igények kielégítéséhez, ezért ezek nem csoportosíthatók át az éghajlatvédelem finanszírozására; kéri az EU-t és tagállamait, hogy biztosítsanak elegendő forrást a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez, és ezen kívül új és kiegészítő forrásokat az éghajlatváltozás enyhítésére és a hozzá való alkalmazkodásra;

41.

üdvözli a durbani konferencián jóváhagyott 2/CMP.7 határozatot, mert ez fontos lépést jelent a földhasználatra, a földhasználat megváltoztatására és az erdőgazdálkodási tevékenységekre vonatkozó szilárd elszámolási szabályok bevezetése felé; megjegyzi, hogy a határozat két évre szóló munkaprogramot irányoz elő az átfogóbb elszámolásra vonatkozó szükséglet megvizsgálása érdekében, így biztosítva az ágazat kibocsátás-csökkentéshez való hozzájárulásának környezeti integritását;

42.

emlékeztet rá, hogy a fejlődő országokban a talajhasználat megváltozása és a mezőgazdaság felelős az üvegházgáz-kibocsátás jelentős részéért; felszólítja az EU-t, hogy – különösen a legkevésbé fejlett országokban – mozdítsa elő az agrárerdészetet vagy az organikus mezőgazdaságot, hiszen ezek egyaránt hozzájárulnak az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez és a szegénység csökkentéséhez azáltal, hogy lehetővé teszik a helyi közösségek számára jövedelemforrásaik diverzifikálását;

43.

megismétli, hogy az élelmezési célú haszonnövények (olajos magvak, pálmaolaj, cukornád, cukorrépa és búza) bioüzemanyagok előállítására való felhasználása óriási földterületet igényelhet, és ezáltal veszélyezteti a szegény országok lakosságát, akiknek a megélhetése múlik azon, hogy hozzáférnek-e a földhöz és a természeti erőforrásokhoz;

44.

sajnálatosnak tartja, hogy a megújuló energiáról és az üzemanyagok minőségéről szóló irányelvekben a bioüzemanyagok tekintetében felsorolt fenntarthatósági kritériumok hatóköre korlátozott, így nem elegendőek az agroüzemanyagok terjedéséhez kapcsolódó – különösen a földhasználat közvetett változásából (ILUC) eredő – káros hatások korlátozásához; felszólítja az EU-t a bioüzemanyagokra vonatkozó fenntarthatósági és tanúsítási kritériumainak szigorítására annak biztosítása érdekében, hogy meg tudjon felelni az éghajlatváltozás elleni küzdelem iránti kötelezettségvállalásának, valamint a politikák fejlsztési célú összehangolására irányuló jogi kötelezettségének, a Lisszaboni Szerződés 208. cikkében foglaltak szerint;

45.

megismétli, hogy a biomassza fokozott használata a fakitermelés fokozódásához és az erdei szénkészletek csökkenéséhez vezethet, ami veszélyeztetheti a hőmérséklet-emelkedés 2 oC-ra való korlátozására irányuló uniós célkitűzést; kéri az EU-t és tagállamait, hogy csak olyan agroüzemanyagokat fogadjanak el, melyek igazolhatóan mérséklik az üvegházgáz-kibocsátást, nem okoznak jelentős földhasználati problémákat, nem fenyegetik az emberek élelmezésbiztonságát, és nem összeegyeztethetetlenek a környezetvédelmi célokkal; sürgeti a Bizottságot ezzel összefüggésben, hogy dolgozzon ki jogilag kötelező fenntarthatósági kritériumokat a biomassza vonatkozásában, az agroüzemanyagokra vonatkozó meglévő kritériumokba foglalja bele a földhasználat közvetett változásával (ILUC) kapcsolatos számításokat, a bioenergiára vonatkozó fenntarthatósági kritériumokba pedig a földhasználat közvetett változásával (ILUC) és a szénadóssággal kapcsolatos számításokat;

46.

üdvözli a finanszírozási, biztosíték- és referenciaszintekhez kapcsolódó, Durbanben elfogadott határozatokat; hiszi, hogy Dohában további előrelépéseket kell tenni, különösen az erdők referenciaszintjének technikai értékelése terén; megjegyzi továbbá, hogy a REDD+ programnak fontos szerepe van a mérséklési kötelezettségvállalások elégtelenségének 2020-ig történő csökkentésében;

47.

hangsúlyozza, hogy az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye értelmében a REDD+-t közpénzekből fogják finanszírozni, valamint felhívja a feleket, hogy mutassanak komoly politikai elkötelezettséget innovatív finaszírozási megoldások kidolgozására;

48.

ellenzi az erdei szén-dioxiddal való kereskedelmet és a REDD+ szén-dioxid-kibocsátási piacokba való bevonását, ami a kibocsátási egységek túlzott kiosztását és a szén-dioxid árának további csökkenését eredményezné;

49.

hangsúlyozza, hogy a REDD+ sikeres végrehajtása az átláthatóságtól és a megbízható ellenőrzési rendszerek kialakításától függ;

50.

elismeri a REDD+ fontosságát a fakitermelésből eredő kibocsátások csökkentése szempontjából; ragaszkodik ahhoz, hogy az REDD+ ne veszélyeztesse a FLEGT (a jogszabályok végrehajtása, irányítás és kereskedelem az erdészeti ágazatban) keretében eddig elért előrelépéseket, különös tekintettel az erdőgazdálkodásra, valamint a szokásjogon alapuló földtulajdon tisztázására és elismerésére; felszólítja az EU-t a REDD+ projektekkel kapcsolatos erőteljesebb és részletesebb társadalmi, kormányzási és környezetvédelmi biztosítékok bevezetésének határozottabb szorgalmazására, ideértve olyan védintézkedés mechanizmusokat is, amelyek garantálják az erdőkben élő emberek jogainak védelmét;

51.

úgy ítéli meg, hogy az erdővédelmi célokra irányuló kifizetési rendszernek fokozottan stabilnak és hosszú távúnak kell lennie; hangsúlyozza, hogy a finanszírozás bizonyos szint alá csökkenése esetén megindul az erdőirtás;

52.

emlékeztet arra, hogy többször felhívta már a figyelmet a globális kibocsátás-csökkentési célkitűzéseket tartalmazó nemzetközi eszközök szükségességére a nemzetközi légi és tengeri közlekedés éghajlatra gyakorolt hatásának csökkentése érdekében; továbbra is kitart amellett, hogy a repülést bele kell foglalni az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe (ETS);

53.

felhívja a tagállamokat, hogy a légi közlekedési ágazat kibocsátásainak árverés útján történő értékesítéséből származó bevételekből járuljanak hozzá a fejlődő országok éghajlatváltozás elleni küzdelmét segítő finanszírozás 2013-tól kezdődő arányos fokozásához;

54.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi gazdasági válság ragyogóan bizonyítja, hogy csak a fenntartható gazdaság képes biztosítani a hosszú távú jólétet, valamint, hogy az ilyen fenntartható gazdaság egyik fő pillére az éghajlatvédelem; kiemeli, hogy még soha nem volt ennyire lényeges tisztázni, hogy miért politikai kérdés is az éghajlatvédelem, vagyis elmagyarázni, hogy az több ember számára teszi lehetővé a magas életszínvonal elérését, az erőforrások és a fejlődés lehetőségének jövőbeni generációk számára történő megőrzése mellett;

55.

ismételten hangsúlyozza, hogy az éghajlatvédelem jelentette kihívást nem lehet elszigetelt problémaként kezelni, hanem azzal minden esetben a fenntartható fejlődés, az iparpolitika és az erőforráspolitika összefüggésében kell foglalkozni;

56.

úgy ítéli meg, hogy a durbani konferencia sikerének egyik oka az volt, hogy lefektette „fejlődő országokra” és „fejlett országokra”, a „részes felekre” és „megfigyelőkre”, valamint az „I. melléklet szerinti országokra” és a „nem I. melléklet szerinti országokra” való korábbi szigorú felosztás feloldásának alapjait, ezért valamennyi résztvevőt arra kéri, hogy törekedjenek a jövőbeli tárgyalások új, holisztikusabb és átfogóbb szerkezetének kidolgozására;

57.

úgy ítéli meg, hogy a vállalásokra és azok ellenőrzésére épülő jelenlegi rendszer nem fogja meghozni az éghajlatváltozás hosszú távú leküzdéséhez szükséges alapvető változásokat, ezért valamennyi részes felet arra ösztönöz, hogy vegyen fontolóra más megközelítéseket is;

58.

hangsúlyozza, hogy nincs mindenre gyógyírként szolgáló megoldás az éghajlatváltozás vonatkozásában, és ezért kiemeli azt a számos lehetőséget, amivel elérhető a szükséges kibocsátáscsökkentés, sőt – ami még fontosabb – a tudatosság szintjének szükséges változása; üdvözli e tekintetben, hogy számos ország már most is tesz nagyratörő kibocsátáscsökkentési lépéseket, továbbá felhívja az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményét, hogy biztosítson fórumot a helyszíni történések átláthatóságának növeléséhez;

59.

aggodalmát fejezi ki a fosszilis üzemanyagok elégetéséből származó globális CO2-kibocsátás miatt, amely a Nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint 2011-ben rekordmagasságot ért el; emlékeztet arra, hogy az energiafogyasztás előrejelzések szerinti globális növekedése az összes energiaforrás növekedésén alapul; úgy ítéli meg tehát, hogy a gazdaság fenntarthatóvá tételére irányuló uniós erőfeszítések nem bizonytalanodhatnak el, hogy az EU építhessen versenyképességére a fenntartható technológiák és szakértelem terén; úgy véli, hogy Európának világszerte elő kell segítenie a környezetbarát technológiák terjesztését, többek között a megújuló energiákkal, az innovatív és hatékony fosszilis üzemanyagokkal kapcsolatos technológiák, és kiváltképp az energiahatékony technológiák terén;

60.

felszólít a Tanács, a Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) szorosabb együttműködésére, hogy az EU egységes hangon tudjon megszólalni az olyan nemzetközi szervezetekben, mint a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA), a Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség (IRENA), az Energiahatékonysági nemzetközi együttműködési partnerség (IPEEC) és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), és ekképp tevékenyebb és befolyásosabb szerepet játsszon, különösen a fenntartható energiapolitikák és az energiabiztonsági politikák támogatása terén;

61.

hangsúlyozza, hogy sok országban tesznek lépéseket a zöldebb gazdaságra történő átállás irányába, aminek sokféle oka/célja lehet, köztük az éghajlatvédelem, az erőforrások szűkössége és az erőforrás-hatékonyság, az energiabiztonság, az innováció, valamint a versenyképesség; megállapítja például, hogy többek között Kínában és Dél-Koreában a fenntartható energiaellátás felé való átmenetre irányuló beruházási programokat dolgoztak ki, és felhívja a Bizottságot, hogy elemezze az ilyen programokat és a programok által az érintett ágazatokban az EU versenyképességére kifejtett hatásokat;

62.

üdvözli ezeket a lépéseket, és emlékeztet arra, hogy a nemzetközileg összehangolt fellépés segít megoldani az érintett – elsősorban a nagy energiaigényű – ágazatokban a szén-dioxid-kibocsátás áthelyezésével és a versenyképességgel kapcsolatos problémákat; olyan megállapodást szorgalmaz, amely nemzetközi szinten azonos piaci feltételeket biztosít valamennyi, nagy mennyiségű szén-dioxidot kibocsátó iparág számára;

63.

aggodalmát fejezi ki az úgynevezett importált kibocsátás növekvő szintje miatt, mivel az importált árukból származó kibocsátások nagyobb ütemben nőnek, mint ahogy a belföldi termelés-alapú kibocsátásokat csökkentik; úgy véli, hogy ha az EU jobban tudná ellenőrizni az importált kibocsátás alakulását és növelni tudná az ezzel kapcsolatos tudatosságot, akkor ezzel arra ösztönözné az ipari versenytársakat, hogy termékeik uniós piacon való nagyobb fokú elfogadottsága érdekében szigorúbb kibocsátás-csökkentési rendszerhez csatlakozzanak;

64.

kiemeli, hogy az Uniót sújtó pénzügyi és költségvetési válságnak nem szabad meggyengítenie az EU, valamint iparágai, fogyasztói és tagállamai által a dohai nemzetközi éghajlat-változási tárgyalások tekintetében kitűzött nagyratörő célokat; úgy ítéli meg, hogy a gazdaság fenntarthatóbbá tételére irányuló uniós erőfeszítések nem hagyhatnak alább, mert így elkerülhető például a munkahelyek – azon belül is főleg a zöld munkahelyek – áthelyezése, továbbá úgy ítéli meg, hogy az EU-nak meg kell győznie globális partnereit – többek között Kínát és az USA-t – a nemzetközi megállapodáshoz való csatlakozás előnyeiről, illetve arról, hogy a kibocsátáscsökkentés megvalósítható a versenyképesség elvesztése és munkahelyek megszűnése nélkül is, különösen, ha azt együttesen érik el;

65.

hangsúlyozza, hogy a gazdaság valamennyi ágazatában sürgősen holisztikus jellegű, a fejlett és fejlődő országok erőforrás-hatékonyságára is kitérő nyersanyag- és erőforrás-stratégiát kell kialakítani és alkalmazni a gazdaságok hosszú távű fenntarthatóságának biztosítása érdekében, és felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy e téren jó példával járjanak elöl; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy mind nemzeti, mind helyi szinten támogassák a fejlődő országokat a fenntartható bányászattal, a nagyobb erőforrás-hatékonysággal, újrafelhasználással és újrahasznosítással kapcsolatos szaktudás rendelkezésre bocsátásával;

66.

úgy véli, hogy az ipari országokban a teljes gazdaságra kiterjedő korlátozásokkal párosuló ágazati megközelítések hozzájárulhatnak az éghajlatváltozással kapcsolatos lépésekhez, a versenyképességhez, valamint a gazdasági növekedéshez; hangsúlyozza annak fontosságát, különösen a feltörekvő országok számára, hogy a nemzetközi tárgyalások kapcsán ágazati megközelítést alkalmazzanak az ipari kibocsátások tekintetében; reméli, hogy egy ilyen megközelítés az éghajlatváltozásra vonatkozó, 2012 utáni fellépések nemzetközi keretének részét képezheti;

67.

megállapítja, hogy a különféle energiaforrások árai kiemelkedő szerepet játszanak a piaci szereplők – ideértve az iparág és a fogyasztók – viselkedésének meghatározásában, valamint megállapítja, hogy a hatályos nemzetközi politikai keretek képtelensége a külső költségek teljes internalizálására állandósítja a fenntarthatatlan fogyasztási mintákat; továbbá ismételten hangsúlyozza, hogy a globális szén-dioxid-piac szilárd alapot biztosítana a jelentős kibocsátáscsökkentés megvalósításához és az ipar azonos piaci feltételeinek kialakításához; felszólítja az EU-t és partnereit, hogy a közeljövőben tárják fel az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere és egyéb kibocsátáskereskedelmi rendszerek közti kapcsolatok előmozdításának leghatékonyabb módját, melynek révén globális szén-dioxid-piac hozható létre, szélesíthető a csökkentési lehetőségek skálája, növelhető a piaci nagyságrend, javítható likviditás és átláthatóság, végső soron pedig biztosítható a források hatékonyabb elosztása az energiaszektor és az ipar számára;

68.

sajnálatosnak tartja, hogy a Rio de Janeiró-i Rio+20 csúcstalálkozó nem ért el alapvető előrelépést a fenntarthatósághoz kapcsolódó jövőbeni kulcsfontosságú kérdések terén; helyteleníti a konkrét célkitűzések, mérhető tevékenységek és a világvezetők kötelezettségvállalásainak hiányát; tudomásul veszi a durbani ülés eredményét, beleértve a durbani platform létrehozásában elért haladást, amely maga után vonja a Kiotói Jegyzőkönyv folytatását, és a 100 milliárd dolláros éghajlat-változási alap (Green Climate Fund) létrehozását, valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák bevezetésével foglalkozó technológiai végrehajtó bizottság további fejlesztését,

69.

hangsúlyozza, hogy az áttörést jelentő technológiák fejlesztése és alkalmazása a kulcsa az éghajlatváltozással szembeni küzdelemnek, valamint annak, hogy világszerte meg lehessen győzni az Unió partnereit arról, hogy a kibocsátáscsökkentés a versenyképesség elvesztése és munkahelyek megszűnése nélkül is megvalósítható; nemzetközi kötelezettségvállalást kér az érintett ágazatok áttörést jelentő technológiáiba történő kutatási és fejlesztési (K+F) beruházás fokozására; létfontosságúnak tartja, hogy az EU példát mutasson azáltal, hogy jelentősen növeli az éghajlatbarát és energiahatékony ipari technológiák kutatására fordított kiadásokat, valamint azt, hogy szoros tudományos együttműködést építsen ki e téren a nemzetközi partnerekkel, különösen a BRIC-országokkal és az Egyesült Államokkal;

70.

úgy véli, hogy az innováció kulcsfontosságú a globális felmelegedés 2 oC-on belül tartásához, és megállapítja, hogy egy piaci alapú gazdaságban többféle innovációs ösztönző áll rendelkezésre; kéri, hogy a Bizottság értékelje az élenjáró vállalatok elismerésére szolgáló különböző mechanizmusokat, melyek eltérő mértékben képesek az innováció ösztönzésére és a technológiák nemzetközi szinten történő átadásának és alkalmazásának előmozdítására; kéri továbbá, hogy ismerjék el a fejlődő országok azon jogát, hogy teljes körűen kihasználják a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS) által kínált rugalmassági lehetőségeket;

71.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU szoros együttműködést alakítson ki a legkevésbé fejlett országokkal; úgy véli, hogy az EU-nak támogatnia kellene a legkevésbé fejlett országok azon törekvéseit, hogy a megújuló energia és a zöld technológiák terén beruházási partnereket és finanszírozási lehetőségeket találjanak, valamint felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő elképzeléseket az alternatív energiaforrásokra irányuló közös kutatási programokra, valamint arra vonatkozóan, hogy hogyan tudná ösztönözni az EU a fejlett és fejlődő országok között a különféle iparágakon belüli együttműködést;

72.

megállapítja, hogy a Nemzetközi Energia Ügynökség egy nemrégiben elvégzett elemzése rámutat, hogy az elkövetkező évtizedekben a jobb energiagazdálkodást legegyszerűbben a hatékonyság javításával lehet elérni, így egy 2050-ig tartó, éghajlati megfontolásokkal összeegyeztethető pályán haladva a beruházások háromszoros megtérülése valósítható meg, azonban ehhez határozott kormányzati stratégiai lépésekre és ösztönzőkre van szükség;

73.

sajnálja, hogy az energiatakarékossági lehetőségeket sem nemzetközi szinten, sem az Unióban nem kezelik megfelelően; hangsúlyozza, hogy az energiatakarékosság segíti a munkahelyteremtést, továbbá gazdasági megtakarításokat, energiabiztonságot, versenyképességet és kibocsátáscsökkenést eredményez; felszólítja az EU-t, hogy a nemzetközi tárgyalásokon a fejlődő országokra irányuló technológia-transzfer és fejlesztési tervek vagy pénzügyi segítségnyújtás megvitatásakor szenteljen nagyobb figyelmet az energiatakarékosságnak; kiemeli, hogy a hitelesség érdekében az EU-nak és tagállamainak teljesíteniük kell saját célkitűzéseiket;

74.

hangsúlyozza, hogy becslések szerint a világon kétmilliárd ember továbbra sem jut hozzá fenntartható és megfizethető energiához; hangsúlyozza, hogy az éghajlat-politikai célkitűzésekkel összhangban meg kell oldani az energiaszegénység problémáját; megállapítja, hogy rendelkezésre állnak azok az energetikai technológiák, amelyek egyaránt képesek gondoskodni a globális környezetvédelemről és a helyi fejlesztési igények kielégítéséről;

75.

sajnálatosnak tartja, hogy az Éghajlat-változási Keretegyezmény és a Biológiai Sokféleség Egyezmény végrehajtása nincs kellően koordinálva, ami az erőforrások pazarlásához, továbbá értékes, kiegészítő politikai lehetőségek elmulasztásához vezet; hangsúlyozza, hogy számos tanulmány – köztük az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdasági vonatkozásairól készült tanulmány (TEEB) is – egyértelműen megállapítja, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartható gyakorlatokkal történő megóvása gyakran olcsóbb, mintha a kieső funkciókat alternatív nehéz infrastruktúrába és technológiai megoldásokba való befektetés útján kellene pótolni; ezért sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a Hyderabadban tartandó következő éghajlat-változási konferencián (COP 11) éghajlatvédelmi célkitűzéseiket szorosan kapcsolják össze a biológiai sokféleség védelmével kapcsolatos céljaikkal;

76.

hangsúlyozza, hogy világszerte – de különösen a fejlődő országokban – elő kell mozdítani a környezetbarát technológiákhoz való hozzáférést és e technológiák átadását a technológiai információkhoz való hozzáférés javítása, a meglévő szabadalmakra és technológiákra vonatkozó megbízható adatok létrehozása és rendelkezésre bocsátása, a szellemi tulajdonjogok átlátható és biztonságos mechanizmusok útján történő előmozdítása, fokozott megosztása, cseréje és összesítése, valamint a kutatás előmozdítását célzó – és az innovációhoz való hozzáférést nem akadályozó – új mechanizmusok kidolgozása érdekében; ezért kéri az EU-t és tagállamait, hogy foglalkozzanak a szellemi tulajdonjogok problémájával az éghajlatváltozás kezeléséhez és leküzdéséhez nélkülözhetetlen innovációk hatékony és gyors előmozdítása és terjesztése érdekében;

77.

hangsúlyozza, hogy az Uniónak továbbra is aktívan részt kell vennie az éghajlatváltozásról szóló nemzetközi tárgyalásokon, valamint a dohai konferenciát megelőzően az összes uniós intézménynek tovább kell fejlesztenie az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós diplomáciai tevékenységét az Európai Külügyi Szolgálat égisze alatt azzal a céllal, hogy egyértelműbbé váljon az Uniónak az éghajlatváltozással kapcsolatos politikára vonatkozó álláspontja, valamint új lendületet kapjanak az éghajlatváltozásról szóló nemzetközi tárgyalások, és hogy az EU partnereit, kivált a legnagyobb kibocsátókat világszerte kötelező, összehasonlítható és hatékony kibocsátás-csökkentési, illetve az éghajlatváltozás mérséklését és az alkalmazkodást célzó intézkedések bevezetésére ösztönözzék;

78.

sajnálatosnak tartja, hogy az EU kibocsátáscsökkentési célkitűzései nincsenek összhangban a 2 oC-os célkitűzésével és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó 2050. évi célkitűzés költséghatékony megvalósítási útjával;

79.

kiemeli a legtöbb előrehaladást elérő országokkal kötendő („szubglobális”) szövetségek jelentőségét, mivel ezek újabb lendületet adnak a tárgyalási folyamatnak és biztosítják az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló nagyratörő és megfelelő célkitűzések legnagyobb kibocsátók általi elfogadását;

80.

ezzel kapcsolatban hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy az EU kulcsfontosságú szereplőként egységes hangon szólaljon meg a dohai konferencián a nemzetközi megállapodás irányába történő elmozdulás elérése érdekében, valamint hogy egységes maradjon e tekintetben;

81.

kéri a felektől annak felismerését, hogy a jogalkotók tárgyalások iránti elkötelezettsége kulcsfontosságú a 2015-ös globális megállapodásra irányuló kormányközi folyamat sikeréhez, mivel a felek éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti jogszabályainak fejlődése megteremti a többoldalú tárgyalások politikai feltételeit, és emelheti az általuk támogatott célkitűzések általános szintjét;

82.

hangsúlyozza a két „szervező nemzet” – Katar, mely a világ egyik legjelentősebb olaj- és gáztermelőjeként most szembesül forrásai csappanásával, de továbbra is a legnagyobb egy főre jutó világszintű szén-dioxid-kibocsátási értékkel bír, valamint Dél-Korea, amely a zöld technológiák terén vezető szerepet vívott ki és az első fix összkvótás kereskedési rendszerre irányuló szakpolitikát megvalósító éghajlatváltozási jogszabályokat bevezető ország Ázsiában – alapvető fontosságú helyzetét, valamint mindkét – jelenleg nem I. melléklet szerinti – országot ösztönzi a példamutatásra és az új szövetségek kialakítására;

83.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Tanácsban a küldöttségek közötti konszenzus elérésének kivárására vonatkozó informális gyakorlat késlelteti az éghajlatváltozással kapcsolatos sürgős lépések meghozatalát, ezért sürgeti a Tanácsot, hogy a szerződésekkel összhangban minden alkalommal minősített többségi szavazással járjon el, kiváltképp az általános jogi aktusok esetében, a EUSZ 16. cikkének (3) bekezdése és konkrétan az EUMSZ 218.cikkének (8) bekezdése szerint a nemzetközi megállapodás megkötésére vonatkozó „eljárás egésze során”;

84.

megállapítja, hogy a Bizottság útitervre irányuló javaslatot terjesztett elő a szén-dioxid-kibocsátástól mentes Európa 2050-re történő megteremtésére, amely felettébb nagyratörő, de megvalósítható célkitűzés; e tekintetben megerősíti elkötelezettségét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának – akár nemzetközi megállapodás keretein kívüli – csökkentése mellett;

85.

megállapítja, hogy a globális felmelegedés rávilágít valamennyi ország kölcsönös függésére; úgy véli tehát, hogy szükség van egy globális megállapodásra a teljes emberiséget drámai módon érintő katasztrofális változás elkerülése érdekében;

86.

úgy véli, hogy az EU küldöttsége rendkívül fontos szerepet játszik az éghajlatváltozásról szóló tárgyalásokon, és ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Parlament képviselői nem tudtak részt venni az EU koordinációs ülésein a részes felek korábbi konferenciáján; elvárja, hogy Dohában az uniós koordinációs üléseken legalább az európai parlamenti küldöttség elnöke részt vehessen;

87.

megjegyzi, hogy a Bizottság és a Parlament között 2010 novemberében létrejött keretmegállapodással összhangban a Bizottságnak lehetővé kell tennie az európai parlamenti képviselők megfigyelőként való részvételét a többoldalú megállapodásokat tárgyaló uniós küldöttségekben; emlékeztet arra, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében (az EUMSZ 218. cikke) az Európai Parlamentnek egyetértését kell adnia az Unió és harmadik országok vagy nemzetközi szervezetek közötti megállapodásokhoz;

88.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az Egyesült Nemzetek éghajlat-változási keretegyezménye titkárságának azzal a kéréssel, hogy azt juttassák el valamennyi EU-n kívüli szerződő félnek.