TARTALOMJEGYZÉK

1........... Bevezetés....................................................................................................................... 3

2........... A mikrohitelezés helyzete az Európai Unióban................................................................. 3

2.1........ A mikrohitel különböző meghatározásokkal rendelkező fogalom...................................... 3

2.2........ A definíciók széles skálája a mikrohitelt nyújtó szolgáltatók sokféleségében is tükröződik.. 4

2.2.1..... Az Unión belül mikrohiteleket nyújtó intézmények típusainak áttekintése........................... 4

2.2.2..... A banki intézmények kulcsszerepet játszanak az Unióban, még ha a mikrohitelezés gyakran csak melléktevékenység is....................................................................................................... 5

2.2.3..... Az elsősorban mikrohiteleket nyújtó nem banki intézmények szintén fontos szolgáltatók.... 6

2.2.4..... Az állami szektor a mikrohitelek piacának egyik legbefolyásosabb szereplője................... 6

3........... Az Unión belüli mikrohitelezési tevékenységeknek a 2006/48/EK irányelv alkalmazásából eredő prudenciális felügyelete...................................................................................................................... 7

3.1........ A mikrohitelnyújtók nagy része mentesül a 2006/48/EK irányelvben meghatározott prudenciális követelmények alkalmazása alól.............................................................................................................. 7

3.2........ Több tényező is enyhítheti a 2006/48/EK irányelvben meghatározott prudenciális követelmények mikrohitelezési tevékenységre kifejtett hatását, jóllehet előfordulhatnak megterhelő hatások...................... 7

3.2.1..... A 2006/48/EK irányelv nem veszi figyelembe a mikrohitel sajátos jellegét......................... 7

3.2.2..... Az állami garanciarendszerekhez való hozzáférés lehetővé teszi a mikrohitelnyújtók számára, hogy jelentősen csökkentsék az általuk viselt hitelkockázat fedezéséhez szükséges szavatoló tőke szintjét.. 8

3.2.3..... A legtöbb mikrohitel mentesíthető a koncentrációs kockázat korlátozására kialakított nagykockázat-vállalási határérték alól................................................................................................................. 9

3.2.4..... Az irányelv kockázatkezelésre vonatkozó követelményei segítenek a banki mikrohitelnyújtóknak kockázataik mérséklésében................................................................................................................ 9

3.2.5..... A 2006/48/EK irányelv előírja a banki mikrohitelnyújtók számára, hogy tartsák be a likviditási kockázat mérséklésére irányuló prudenciális szabályokat.............................................................. 10

3.2.6..... A 2006/48/EK irányelv nagy adminisztratív terhet jelenthet, amely csökkentheti a mikrohitelnek, mint banki tevékenységnek a vonzerejét, viszont erősíti a pénzügyi befektetők bizalmát a mikrohitelnyújtók iránt    10

4........... Következtetések........................................................................................................... 10

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

a 2006/48/EK irányelvnek a mikrohitelekre történő alkalmazásáról

1.           Bevezetés

A mikrohitelt általánosan ‑ a tagállamok, pénzügyi intézmények, nemzeti felügyeleti hatóságok és még szélesebb körben – elismerik a munkahelyteremtés és a társadalmi befogadás hatékony finanszírozási csatornájaként, amely mérsékelheti a jelenlegi pénzügyi válság káros hatásait, miközben hozzájárul a vállalkozásösztönzéshez és a gazdasági növekedéshez az EU-ban. Emiatt az elmúlt néhány évben a mikrohitel kiemelt helyen szerepelt az Európai Bizottság stratégiájában.

A Bizottság 2007 novemberében közzétette „Európai kezdeményezés a mikrohitel fejlesztésére a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás támogatása érdekében” című közleményét, amellyel kedvezőbb környezetet kívánt teremteni a mikrohitelek nyújtásához. Az Európai Bizottság az elmúlt néhány hónapban közvetlen kapcsolatban állt mind a mikrohitelezési szektorral, mind a nemzeti hatóságokkal, hogy meghatározzák a szolgáltatásaikat az egész Unióban kínáló mikrohitelnyújtók előtt álló akadályokat, valamint ezek megszüntetésének módját, és hogy szükség van-e nemzeti vagy uniós szintű szabályozási intézkedésre. Az Európai Bizottság által irányított felülvizsgálati és megvitatási szakasz részét képezte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal közösen szervezett, 2011. december 2-án tartott konferencia.

A 2009/111/EK irányelv[1] tárgyalási folyamata során az uniós társjogalkotók szintén hajlandóságot mutattak a mikrohitel uniós fejlesztése iránt. Felkérték az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a 2006/48/EK irányelv[2] mikrohitelekre történő alkalmazását. Az említett irányelv 156. cikkében előírtak szerint az Európai Bizottság felkérést kapott arra, hogy a felülvizsgálat eredményeiről jelentést nyújtson be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a megfelelő javaslatokkal együtt.

A következő szakasz célja a mikrohitel fogalmának tisztázása, különös tekintettel a mikrohitelnyújtókra, kezdve ezen hitelezési tevékenység résztvevőinek egyértelmű elismerésével és a megoldandó kérdésekkel. A harmadik szakasz áttekintést nyújt a mikrohitelnyújtók prudenciális felügyeletéről az Unióban, és meghatározza a prudenciális követelményeknek a 2006/48/EK irányelv alkalmazásából eredően a mikrohitelezési tevékenységekre gyakorolt hatását. Az utolsó rész levonja a következtetést, hogy módosítani kell-e a bankokra vonatkozó uniós prudenciális követelményeket.

2.           A mikrohitelezés helyzete az Európai Unióban

2.1.        A mikrohitel különböző meghatározásokkal rendelkező fogalom

A mikrohitelnek nincs egyetlen egységes definíciója. A „mikrohitel” kifejezés alatt általában a hagyományos pénzügyi rendszerből kizárt vagy banki hozzáféréssel nem rendelkező embereknek vállalkozás elindításához vagy fejlesztéséhez nyújtott kisösszegű hitelt értik. Mindazonáltal a mikrohitel meghatározása a szociális környezettől, gazdasági helyzettől és szakpolitikai céloktól függően nagy eltéréseket mutat a tagállamok és az érintettek körében.

A mikrohitel iránti keresletet a hitelfelvevők széles köre tartja fenn. A mikrohitel adott esetben csak a „mikrovállalkozások”, olyan önfoglalkoztató emberek számára elérhető, akik kisméretű vállalkozásukat kívánják finanszírozni. Előfordulhat, hogy csak olyan egyéb csoportokra összpontosít, mint például a vészhelyzeteket megoldani, oktatást finanszírozni vagy éppen alapvető háztartási eszközöket beszerezni próbáló, társadalomból kirekesztett emberek.

A mikrohitelek általában igen kis összegűek, rövid távúak és fedezettel nem biztosítottak, rendszerint a hagyományos banki hitelekénél gyakoribb törlesztőrészletek és magasabb kamatok jellemzik ezeket. Ezen általános leíráson túl azonban nagyon eltérő hitelfeltételek mellett nyújtanak mikrohiteleket. Például a hitel visszafizetésének határideje az általában jellemző hat hónapnál rövidebb időtől akár tíz évig is terjedhet. Ami a kamatokat illeti, szintjük meghatározásánál fontos tényező, hogy vannak-e az uzsorára vonatkozó törvények. Amennyiben uzsorára vonatkozó törvények vannak hatályban, a hitelezők nem számíthatnak fel egy megállapított maximális kamatnál magasabb kamatot. Az ilyen korlátozással nem rendelkező tagállamokban a kamat magasabb lehet, mint ott, ahol az uzsorát törvényileg szabályozzák. Számokban kifejezve mikrohitel alatt általában 25 000 EUR-t[3] nem meghaladó összegű hitelt kell érteni. A legtöbb európai érdekelt fél azonban vagy sokkal kisebb, vagy sokkal nagyobb összegű hitelként határozza meg a mikrohitelt.

A mikrohitelnyújtók által végzett tevékenységek túlmutatnak a hitelnyújtáson, és olyan egyéb pénzügyi szolgáltatásokat foglalnak magukban, mint a megtakarítási termékek, folyószámlák, fizetési szolgáltatások, átutalási szolgáltatások, biztosítás, lízing és így tovább. A pénzügyi szolgáltatások ezen széles skáláját azonban „mikrofinanszírozásnak” nevezzük, és tágabb értelemben használjuk, mint a „mikrohitel” kifejezést.

A mikrohitel egységes és általánosan elterjedt meghatározásának hiánya akadályozza az erre a tevékenységre vonatkozó adatok gyűjtését, ami nehézkessé teszi a mikrohitel unióbeli fejlődésének követését. A mikrohitelek és kapcsolódó szolgáltatások volumenére vonatkozó megbízható információk és számadatok, különösen az EU egészére vonatkozóan, nehezen lelhetők fel. A hasonló jellemzőkkel bíró hitelek a körülményektől függően mikrohitelként vagy hagyományos hitelként is besorolhatók. Hivatkozhatunk rájuk fogyasztói hitelként, lakossági hitelként, vállalati hitelként vagy a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nyújtott hitelként.

2.2.        A definíciók széles skálája a mikrohitelt nyújtó szolgáltatók sokféleségében is tükröződik

2.2.1.     Az Unión belül mikrohiteleket nyújtó intézmények típusainak áttekintése

Az eltérő fogalommeghatározások tükröződnek a mikrohitelt nyújtó szolgáltatók által használt jogi formák sokféleségében. A mikrohitelnyújtók különböző kategóriákba tartoznak: kereskedelmi és takarékbankok, szövetkezetek, mikrohitelezési intézmények, nem banki pénzügyi intézmények, hitelszövetkezetek, alapítványok és egyéb típusú non-profit szervezetek, például civil szervezetek és egyesületek. Az Unión belül a mikrohitelezési ágazat a méretek és az üzleti modellek tekintetében is változatos. A hitelnyújtók intézménytípusonkénti osztályozásán túl a mikrohitelnyújtókat további csoportokra lehet bontani:

– a banki tevékenység végzéséhez engedély megszerzésére kötelezett intézmények, szemben a valamely bankfelügyeleti hatóságnál nyilvántartásba vételre igen, de engedély megszerzésére nem kötelezett intézményekkel, vagy csak a jogi személyként történő bejegyzésre kötelezettekkel,

– a nem profitorientáltak szemben a jövedelemszerzési célúakkal,

– magánintézmények szemben az államiakkal,

– olyan hitelnyújtók, akiknek fő üzleti tevékenysége a mikrohitelezés, szemben azokkal, akiknél a mikrohitelezés üzleti portfóliójuknak csak viszonylag kis részét teszi ki.

A hitelnyújtókat a hitelfelvevőik kategóriái szerint is meg lehet különböztetni: a nem banki intézmények gyakran szegény háztartások számára nyújtanak mikrohiteleket, a mikrovállalkozásoknak és kisvállalkozásoknak biztosított mikrohitelek nyújtói viszont főként bankok. A mikrohitelnyújtók aszerint is megkülönböztethetők, hogy jogszerűen milyen termékeket és szolgáltatásokat kínálhatnak; hogy prudenciális felügyelet alá tartoznak-e; és hogy az adminisztratív és üzleti tevékenységet hogyan finanszírozzák.

Ez a változatosság az egyes országok szabályozási környezetével függ össze (lásd a 3. szakaszt). Az Európai Unió néhány tagállamában banki monopólium van érvényben, vagyis hitelezési tevékenységet csak banki intézmények végezhetnek. Ezzel szemben más tagállamokban nem banki intézmények is nyújthatnak mikrohiteleket. Van néhány kivétel is, egyes joghatóságok a banki monopólium ellenére specifikus nem banki intézmények számára engedélyezik mikrohitelek nyújtását. Érdemes megjegyezni, hogy a bankokra vonatkozó uniós jogi szabályozás a nem banki mikrohitelnyújtóknak csak a betétgyűjtést tiltja.

2.2.2.     A banki intézmények kulcsszerepet játszanak az Unióban, még ha a mikrohitelezés gyakran csak melléktevékenység is

A bankrendszer a takarék-, szövetkezeti és kereskedelmi bankok révén fontos intézményi mikrohitelnyújtó az EU-ban. Ezek az intézmények üzleti modelljüktől függően négy fő csoportra oszthatók:

– rendszeres mikrohitelezési tevékenységet végző, erre szakosodott hitelezési részleggel rendelkező bankok,

– mikrohitelt külön alapítványokon keresztül nyújtó bankok,

– a hitelpolitikát és a hitelek teljes kockázatát (bizonyos feltételek mellett) vállaló állami pénzügyi intézményekkel partnerséget kialakító bankok, ahol a bank feladata marad a hitelbírálat,

– a mikrohitelezésbe közvetetten bekapcsolódó bankok, amelyek a mikrohitelekre specializálódott pénzügyi intézmények számára biztosítanak nagykereskedelmi kölcsönöket, hitel- és likviditási kereteket.

Noha a mikrohitelezés ezen banki intézmények legtöbbje esetében csupán melléktevékenység, gyakran lehetőségnek tekintik az olyan vállalkozások és ügyfelek fejlesztésében való részvételre, amelyek a jövőben nyereséget termelhetnek. A keresztértékesítés (amikor a hitelnyújtás lehetőség a banknak, hogy egyéb szolgáltatásokat is eladjon a hitelfelvevőnek) segíthet a mikrohitel-finanszírozás jövedelmezőbbé tételében. A bankokat a köz- és magánszféra közötti partnerségek révén az állami szervekkel való együttműködés potenciális előnyei is ösztönözheti.

2.2.3.     Az elsősorban mikrohiteleket nyújtó nem banki intézmények szintén fontos szolgáltatók

A mikrohitelnyújtás java részét a legtöbb tagállamban nem banki intézmények végzik. A létező nem banki intézményi modellek a nem kormányzati szervezetektől, nonprofit egyesületektől, karitatív szervezetektől, vagyonkezelőktől és alapítványoktól a hitelszövetkezetekig és vallásos intézményekig terjednek. Az EU bankokra vonatkozó joga értelmében, néhány kivételtől eltekintve, a nem banki intézmények nem gyűjthetnek lakossági betéteket, ami az engedéllyel rendelkező és felügyelt banki intézményekre korlátozódik. Ezek a nem banki intézmények elsődleges tevékenységként nyújtanak mikrohiteleket a társadalmilag vagy pénzügyileg kirekesztett csoportok számára.

Idővel ezen nem banki mikrohitelezési szervezetek némelyike profitorientált társasággá válik, mint a szabályozott banki intézmények. Ennek az intézményi átalakulásnak gyakran a több tőke iránti igény, valamint az a szándék az oka, hogy szélesebb körű szolgáltatásokat, például betétgyűjtést kínálhassanak.

Néhány tagállamban létrejöttek a nonprofit szervezetek és a banki vagy állami intézmények közötti partnerségek. Előbbiek elvégzik a finanszírozásban részesülő kérelmezők informális kiválasztását és a hitel jóváhagyása után támogatják őket, az utóbbiak pedig a hitelek finanszírozását biztosítják.

2.2.4.     Az állami szektor a mikrohitelek piacának egyik legbefolyásosabb szereplője

A mikrohitelezési ágazat méretének megállapítását érintő nehézségek ellenére az Unióban a egyik legbefolyásosabb szereplő az állami szektor, amely a mikrohitelek piacán a hiányosságok és problémák áthidalásának céljából nyújt támogatást banki és nem banki intézményeknek. Ezt a támogatást az állami szereplők széles skálája ‑ állami bankoktól az uniós strukturális alapokon át más állami garancia-, hitel- vagy tőkeprogramokig ‑ biztosítja nemzeti, regionális és európai szinten.

A uniós szakpolitika kiemelt fontosságúnak tartja a mikrohiteleket, amelyek révén az intézmények különféle európai forrásokból juthatnak pénzeszközökhöz, mint például az Európai Szociális Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Beruházási Alap, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató közös európai források (a strukturális alapokból finanszírozott JEREMIE program), a versenyképességi és innovációs keretprogram, és az európai Progress mikrofinanszírozási eszköz. Ezen uniós programok célja, hogy mikrohitel nyújtására ösztönözzék a pénzügyi intézményeket. Más uniós programok abban is segítenek a mikrohitelnyújtóknak, hogy garanciák és technikai támogatás révén javítsanak az irányításukon, mérsékeljék a kockázatokat és részben ellensúlyozzák a mikrohitelezéssel járó magas adminisztratív költségeket; ilyen program az Európai mikrofinanszírozási intézményeket támogató közös program (JASMINE), amelynek fókuszában főként a nem banki mikrohitelnyújtók kapacitásépítése áll.

Nemzeti és regionális szinten számos intézkedésre kerül sor a mikrohitel-finanszírozás előmozdítása és a mikrohitelnyújtók kockázatának garanciarendszerek révén történő részleges megosztása érdekében. A mikrohitelnyújtók és -felvevők közvetlen pénzügyi támogatására irányuló állami programok végrehajtása is megvalósul. Ahol léteznek állami tulajdonú bankok, általában a mikrohitelezési tevékenység fő finanszírozóiként működnek.

3.           Az Unión belüli mikrohitelezési tevékenységeknek a 2006/48/EK irányelv alkalmazásából eredő prudenciális felügyelete

3.1.        A mikrohitelnyújtók nagy része mentesül a 2006/48/EK irányelvben meghatározott prudenciális követelmények alkalmazása alól

A mikrohitelnyújtók intézményi formáinak sokfélesége tükröződik az uniószerte ezekre a mikrohitelnyújtókra alkalmazott szabályozási keretek változatos képében. Általánosan azt mondhatjuk, hogy csak az európai bankjog szerint működő mikrohitelnyújtóknak kell teljesíteniük a 2006/48/EK irányelv követelményeit. Akkor tartozik egy intézmény az európai bankjog hatálya alá, ha a nyilvánosságtól betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket vesz át, valamint saját számlára hiteleket nyújt, a hitelintézetnek a 2006/48/EK irányelv 4. cikkének 1. pontjában foglalt meghatározása értelmében. Vagyis a betétet nem gyűjtő mikrohitelnyújtóknak nem kell engedélyt szerezniük és a 2006/48/EK irányelv szerinti prudenciális követelményeknek megfelelniük, kivéve, ha a tagállamok szigorúbb feltételeket alkalmaznak, és csak az engedélyezett banki intézmények számára teszik lehetővé mikrohitelek nyújtását.

Emellett, noha a banki intézményeket érintő prudenciális szabályozást bizonyos mértékben harmonizálja a 2006/48/EK irányelv, a nem banki intézmények által nyújtott mikrohitelek szabályozási megközelítése országról országra változik. A legtöbb tagállamban nincsenek konkrét szabályok az ilyen nem banki mikrohitelnyújtókra vonatkozóan, amelyek az általánosan alkalmazandó társasági jog alkalmazási körébe esnek, de a nemzeti jogban a mikrohitelnyújtásra vonatkozó célzott szabályozási keret is meghatározható, mint Olaszország esetében.

Ezekből a megállapításokból két következtetést lehet levonni:

– a hasonló tevékenységű intézményekre nem ugyanolyan szabályozási követelmények vonatkoznak mindenhol az Unióban, valamint

– a 2006/48/EK irányelv az alkalmazásának korlátozott köre miatt valószínűleg a vártnál kevésbé érinti hátrányosan a mikrohitelezést.

3.2.        Több tényező is enyhítheti a 2006/48/EK irányelvben meghatározott prudenciális követelmények mikrohitelezési tevékenységre kifejtett hatását, jóllehet előfordulhatnak megterhelő hatások

3.2.1.     A 2006/48/EK irányelv nem veszi figyelembe a mikrohitel sajátos jellegét

Az uniós banki szabályozás nincs tekintettel a mikrohitelezés sajátos jellegére. A mikrohitelnyújtást általános hitelezési tevékenységnek tekinti, amely a finanszírozásra és hitelnyújtásra alkalmazandó szabályok alá tartozik. Ez a 2006/48/EK irányelv tekintetében is igaz, amely nem tesz említést a mikrohitelhez kapcsolódó specifikus prudenciális szabályokról. Ez azt jelenti, hogy nem létezik sem mentesítési lehetőség, amellyel a bankok mikrohitelezési tevékenységüket a prudenciális követelmények alól mentesíthetnék, sem olyan specifikus szabályok, amelyek az egyéb banki tevékenységekre alkalmazandókhoz képest enyhítenék a prudenciális követelményeket.

3.2.2.     Az állami garanciarendszerekhez való hozzáférés lehetővé teszi a mikrohitelnyújtók számára, hogy jelentősen csökkentsék az általuk viselt hitelkockázat fedezéséhez szükséges szavatoló tőke szintjét

A mikrohitelek magas hitelkockázattal járhatnak – azaz a hitelfelvevőnél a tőke és az ütemezett kamat hitelszerződés szerinti visszafizetése előtt nemteljesítés léphet fel – a mikrohitel-felvevők lehetséges túlzott eladósodása miatt, vagy a bankok által hagyományosan előírt garanciák hiánya miatt. Ez a hitelkockázat információs aszimmetria miatt alábecsülhető.

A 2006/48/EK irányelv előírja a banki mikrohitelnyújtók számára ezt a hitelkockázatot fedező minimális összegű szavatoló tőke tartását, hogy fizetőképesek maradjanak a hitelfelvevők nemteljesítése esetén. Ezen irányelv alapján a banki intézmények a minimális tőke kiszámításához különböző összetettségű módszereket használhatnak, nevezetesen a sztenderd módszert és a belső minősítésen alapuló módszert. A kisméretű banki intézmények által használt legegyszerűbb és legáltalánosabb módszer, a sztenderd módszer szerint a szavatoló tőke minimális szintjét a mikrohitel kockázatosságát figyelembe véve határozzák meg. A kockázatosságot kockázati súlyokkal mérik (azaz minél kockázatosabb a hitel a bank számára, annál magasabb a kockázati súly). A sztenderd módszer alapján a mikrohitelek 75%-os súlyt[4] kapnak, amennyiben kismértékű a korreláció a mikrohitelek között[5].

A bankoknak a mikrohitelek kockázattal súlyozott összegének legalább 4%-át kitevő alapvető tőkével, és legalább 8%-ot kitevő teljes tőkével kell rendelkezniük. Ez azt jelenti, hogy a minimális saját tőke 600 EUR-t tesz ki, ha a mikrohitel értéke 10 000 EUR (vagyis a 75%-os súlyozást követően a hitelérték 6%-a). Ennek ellenére a legtöbb tagállamban a helyi, regionális vagy nemzeti hatóságok olyan hitelgarancia-rendszereket hoztak létre, amelyek felvállalják a mikrohitelnyújtók által viselt kockázat egy részét. Ezek a garanciarendszerek általában meghatároznak egy biztosítható maximális összeget, abszolút összegben és/vagy a hitelezett összeg százalékos arányában kifejezve (általában a hitel 60–80%-a). Mind a sztenderd, mind a belső minősítésen alapuló módszer lehetővé teszi a banki intézmények számára, hogy a garancianyújtó kockázati súlyát alkalmazzák a védett részre (a nem védett részre pedig a mikrohitel-felvevő kockázati súlyát kell alkalmazni). Mivel az ilyen állami garanciák gyakran 0%-os vagy 20%-os kockázati súlyt kapnak, a banki mikrohitelnyújtók által a mikrohitelek teremtette hitelkockázat fedezetére tartandó szavatoló tőke minimális szintje számottevően csökkenthető. A hatályos tőkekövetelmények tehát láthatóan nem szankcionálják a mikrohitelezési tevékenységet, mivel a szavatoló tőke szintje jóval alacsonyabb lehet, mint a hitelösszeg 6%-a.

A tőkekövetelmények általános megnöveléséről és a tőke minőségének megerősítéséről rendelkeznek a jelenleg tárgyalt, jövőbeli prudenciális szabályok (CRD IV/CRR), amelyek 2013-tól a 2006/48/EK irányelv helyébe lépnek. A Bázel III keretet az európai banki jogba átültető új szabályok célja az Unió banki ágazatának és pénzügyi stabilitásának megerősítése. Mindazonáltal a kkv-k aggodalmukat fejezték ki az új szabályok[6] hitelezési feltételekre gyakorolt hatása miatt, ugyanis a banki csatornákon kívül kevés finanszírozási forrás áll rendelkezésre. Ezért került be egy rendelkezés a CRD IV/CRR javaslatba (a CRR 485. cikke), amely előírja az Európai Bizottság számára, hogy a CRD IV/CRR hatálybalépését követően három évvel vizsgálja felül kkv-kkal szembeni kitettségekre vonatkozó tőkekövetelményeket. Időközben 2011 júliusában az Európai Bizottság megbízta az Európai Bankhatóságot (EBA) azzal, hogy elemezze a kkv-knek nyújtott hitelekre alkalmazandó hatályos kockázati súlyok[7] megfelelőségét, és értékelje i. ezen kockázati súlyok lehetséges csökkentésének hatását, és ii. azon küszöb 1 millió EUR-ról 5 millió EUR-ra történő lehetséges növelésének hatását, amely alatt a kkv-kkal szembeni kitettségek ezen kockázati súlyokat kapják.

Az EBA 2012. októberben véglegesített jelentésében óva int a kockázati súlyok vagy a küszöb tartós megváltoztatásától olyan megfelelő bizonyíték hiányában, amely indokolja a bázeli megállapodástól való eltérést. Az EBA mindazonáltal olyan alternatív intézkedéseket javasol a kkv-k hitelezési feltételeinek könnyítésére, mint i. a tőkemegőrzés alóli átmeneti mentesség bevezetése, ii. gazdasági nehézségek időszakában a tőkekövetelmények enyhítése, vagy iii. a kockázati súlyok módosítása nélkül a tőkekövetelményekre alkalmazott átmeneti támogató engedmény bevezetése. Anélkül, hogy a CRD IV/CRR javaslatról zajló tárgyalási folyamat elébe vágna, a javasolt intézkedések bármelyike a mikrohitelnyújtók javát is szolgálná, mivel a mikrohitelt a kkv-nak nyújtott hitelhez hasonlóan kezelik.

3.2.3.     A legtöbb mikrohitel mentesíthető a koncentrációs kockázat korlátozására kialakított nagykockázat-vállalási határérték alól

A mikrohitelek kis mérete miatt elvileg nincs olyan hitel, amelynek értéke meghaladná a banki mikrohitelnyújtók szabályozói szavatoló tőkéjének 25%-át (a koncentrációs kockázat korlátja). Ugyanakkor, ha a mikrohiteleket ugyanaz az ügyfél garantálja, például a központi kormány vagy a helyi hatóság, a hitelek garantált része úgy is kezelhető, mintha az a garancianyújtóval szemben merült volna fel a mikrohitel-felvevők helyett, ami a 25%-os korlát túllépéséhez vezethet. Az állami garancianyújtó kitettségét azonban mentesíteni lehet a nagykockázat-vállalási határérték alkalmazása alól.

3.2.4.     Az irányelv kockázatkezelésre vonatkozó követelményei segítenek a banki mikrohitelnyújtóknak kockázataik mérséklésében

A 2006/48/EK irányelv előírja, hogy a banki mikrohitelnyújtók rendelkezzenek átfogó kockázatkezelési folyamattal minden kockázatuk azonosítása, értékelése, nyomon követése és ellenőrzése céljából. Ezek a követelmények segítenek a mikrohitelnyújtóknak belső ellenőrzési kereteik megerősítésében és hatékony kockázatkezelési készségek és stratégiák kifejlesztésében, amelyek pedig erősíthetik hitelességüket és jövedelmezőségüket, miközben javítják a mikrohitel-ágazat pénzügyi stabilitását. A hatékony belső ellenőrzési keret azt is lehetővé teszi a banki mikrohitelnyújtók számára, hogy kevésbé legyenek kitéve a hitelkockázatnak, a pénzmosásnak és a munkavállalói csalásnak.

3.2.5.     A 2006/48/EK irányelv előírja a banki mikrohitelnyújtók számára, hogy tartsák be a likviditási kockázat mérséklésére irányuló prudenciális szabályokat

Eszközoldalról a banki mikrohitelnyújtók esetében hiányozhat a szabadon felhasználható, kiváló minőségű likvid eszközökből álló tartalék, amely révén ellen tudnának állni a likviditási nyomásnak, tekintettel arra, hogy a mikrohitelek gyakran nem likvidek és nehezen alakíthatók likvid eszközökké (fedezett kötvények kibocsátása vagy értékpapírosítás). Kötelezettségoldalról a betétgyűjtő intézmények a betétállomány hirtelen csökkenésének kockázatával szembesülhetnek, különösen ha nincs hozzáférésük más banki, állami vagy nemzetközi intézménytől származó stabil likviditási forráshoz.

A 2006/48/EK irányelv előírja, hogy a banki intézményeknek, köztük a mikrohitelnyújtóknak a likviditási kockázat napi szintű azonosítása, értékelése, ellenőrzése és kezelése céljából megbízható likviditáskezelési stratégiákkal, szabályzatokkal és eljárásokkal, a likviditási problémák kezelése érdekében pedig vészhelyzeti tervekkel kell rendelkezniük.

3.2.6.     A 2006/48/EK irányelv nagy adminisztratív terhet jelenthet, amely csökkentheti a mikrohitelnek, mint banki tevékenységnek a vonzerejét, viszont erősíti a pénzügyi befektetők bizalmát a mikrohitelnyújtók iránt

A 2006/48/EK irányelvben meghatározott prudenciális követelmények alkalmazása aránytalanul költséges lehet mind a felügyeleti hatóságok, mind a banki mikrohitelnyújtók számára, különösen ha az utóbbiak nem jelentenek komoly kockázatot a teljes banki és fizetési rendszerre. Az összes eszköz százalékos arányában mérve, minél kisebb a banki mikrohitelnyújtó, annál magasabbak lehetnek a prudenciális követelmények alkalmazásából eredő költségek. Ez csökkentheti a mikrohitelezés jövedelmezőségét és vonzerejét, mint banki tevékenység. Mindazonáltal néhány prudenciális követelmény, különösen a prudenciális jelentéstételhez, a kockázatértékelési folyamathoz és a tőkemegfeleléshez kapcsolódóak arányosak lehetnek a szóban forgó intézmények kisebb méretével és összetettségével, ami segít az adminisztratív teher enyhítésében.

Noha a mikrohitelt nyújtó intézményeknek nincs jelentős rendszerszintű hatása a pénzügyi stabilitás tekintetében, bármelyikük csődje befolyásolhatja a többi banki mikrohitelnyújtó hitelességét. Ezért örvendetes, hogy az irányelvnek köszönhetően csökken az érintett vállalkozások csődjének valószínűsége. Emellett a banki prudenciális követelmények fokozhatják a pénzügyi befektetőknek a mikrohitelnyújtók, mint a befektetési alapok biztonságos célpontja iránti bizalmát. Ez a bizalom segíthet a mikrohitelnyújtó intézményeknek több hosszú távú finanszírozási forrást szerezni, ami lehetővé teszi számukra jelentősebb méret elérését és az ügyfeleik szélesebb körű szolgáltatásokkal való ellátását.

4.           Következtetések

Az Európai Bizottság elismeri a mikrohitelnyújtás előmozdításának és a mikrohitelnyújtók fejlesztésének a szükségességét. Emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Bizottság már igen aktív ezen a területen a JEREMIE és a JASMINE kezdeményezés és a 2010-ben indított európai Progress mikrofinanszírozási eszköz révén, amelynek célja, hogy a fiatalok körében a munkanélküliség mérséklése és saját vállalkozás indításához vagy fejlesztéséhez segítség nyújtása érdekében elérhetőbbé tegye a mikrohiteleket.

Ebben az összefüggésben sem az Európai Bizottság, sem számos nemzeti hatóság nem gondolja, hogy a 2006/48/EK irányelvben meghatározott prudenciális követelmények akadályoznák a mikrohitelezési tevékenységek fejlődését. Amint az a jelentésben már megállapításra került, ezek a prudenciális szabályok a vártnál kevésbé tűnnek hátrányosnak az Unión belüli mikrohitelezésre nézve, így szükségtelen a mikrohitelezési tevékenységek sajátos jellemzőihez való igazításuk. A mikrohitelezés továbbá nem egységes jog vagy szabályok alá tartozó szereplők széles körét egyesíti, a tagállamok pedig a szakpolitikai kerettől és a hatályos jogszabályoktól függően sokféle módon kezelik ezt a kérdéskört. Tekintettel erre a heterogén helyzetre, amelyhez a mikrohitel következetes és általánosan használt meghatározásának hiánya társul, a prudenciális és szabályozási keret módosítására irányuló intézkedést előzetesen alaposan meg kell fontolni a mikrohitelezési tevékenységek hatékony előmozdításának biztosítása érdekében.

Érvként hozható fel az is, hogy nincs szükség prudenciális reformra, ha úgy tekintjük, hogy a mikrohitel fejlődését nagymértékben nem prudenciális tényezők befolyásolják. Ez nem azt jelenti, hogy a prudenciális szabályozás ne lenne hatással az ilyen tevékenységek fejlődésére, hanem hogy a prudenciális tényezők nem játszanak kritikus szerepet a mikrohitel fejlődésében, és ez szükségtelenné teszi a prudenciális reformot. A reform közzépontjában ehelyett a prudenciális szférán kívüli számos terület állhat. Például a mikrohitel-kínálat növelésének módja lehet a mikrohitelre specializálódott intézmények számára kedvezőbb általános környezet kialakítása a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférésük megkönnyítésével. Az ilyen irányú fejlődés előmozdítható hitelgaranciák szélesebb körű nyújtásával, a bankok és nem bankok közötti szorosabb együttműködés ösztönzésével vagy fokozottabb pénzügyi átláthatósággal.

E megközelítés keretében önkéntes alkalmazású magatartási kódexek kidolgozása, mint például a mikrohitel-ágazat által az elmúlt években, vagy az Európai Bizottság által nemrégiben kibocsátott[8] kódexek segíthetnek az ezeket betartó mikrohitelnyújtóknak magasabb fokú elismerés és hitelesség elérésében. A mikrohitelek fogyasztóvédelmi környezetének felülvizsgálata, ami a 2006/48/EK irányelv hatályán kívül esik, valamint más megfelelő fejlesztések szintén pozitív hatással lehetnek a mikrohitelezési tevékenységre.

Végül, az önfoglalkoztatás és a mikrovállalkozások intézményi keretére szánt nagyobb figyelem növelheti sikerességük esélyeit, és jövedelmezőbbé teheti a mikrohitelezést. A jogi és adminisztratív rendszerek egyszerűsítésére, és a munkanélküliségből vagy szociális segélyektől való függőségből az önfoglalkoztatásba való átmenet megkönnyítésére irányuló intézkedések szintén támogatásra érdemesek.

[1]               A 2009/111/EK irányelv (2009. szeptember 16.) a 2006/48/EK, a 2006/49/EK és a 2007/64/EK irányelvnek a központi hitelintézetek kapcsolt bankjai, egyes szavatolótőke-elemek, nagykockázat-vállalások, felügyeleti szabályok és válságkezelés tekintetében történő módosításáról.

[2]               Az Európai Parlament és a Tanács 2006/48/EK irányelve (2006. június 14.) a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról.

[3]               Az Európai Bizottság az uniós mikrohitel-programokban ezt az összeget említi.

[4]                      Valójában a kis- és középvállalkozások minden kitettsége, beleértve a mikrohiteleket is, ugyanolyan kockázati súlyt kap, tekintet nélkül a méretre, jellegre (hitel vagy likviditási keret, személyi kölcsön stb.) és az ügyfél kockázati profiljára.

[5]               A mikrohitel-portfóliónak kevesebb kockázattal kellene rendelkeznie, mint az azt alkotó mikrohitelek súlyozott átlagos kockázata, ha a hitelek száma jelentős és e hitelek hitelkockázata nem egyszerre romlik, illetve javul.

[6]               Különösen az úgynevezett tőkemegőrzési puffer (a jelenlegi 8%-os követelményen felül a kockázattal súlyozott eszközök 2,5%-a), amelyet 2016–2019 között fokozatosan vezetnek be.

[7]               A kockázati súlyok változatlanok maradtak a CRD IV/CRR javaslatban.

[8]               Az Európai Bizottság 2011. októberben kibocsátott egy átfogó, a mikrohitel nyújtására vonatkozó európai magatartási kódexet, amelyet egyes mikrohitelnyújtókkal, bankokkal és ezek nemzeti és európai kereskedelmi szerveivel, szabályozóival, tudományos szakemberekkel és hitelminősítőkkel közösen dolgozott ki.