17.3.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 84/38

1.1

Amint azt „A megfelelő, fenntartható és biztonságos európai nyugdíjrendszerek felé” című zöld könyv megállapítja, a tagállamok szabadon határozhatják meg szociális biztonsági rendszerük alapelveit és így nyugdíjrendszerük formáját és teljesítményét, és azért teljes mértékben felelnek. Az EGSZB úgy véli azonban, hogy egy összehangolt, EU-szintű megközelítés hozzájárulhat a koherenciához, és biztosíthatja a nemzeti nyugdíjrendszerek összhangját az Európa 2020 stratégia szociális és foglalkoztatási pilléreivel, tekintettel arra, hogy a foglalkoztatás döntő jelentőségű a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága szempontjából. Az EGSZB megjegyzéseit összességükben kellene figyelembe venni, nem pedig egyet-egyet kiemelni közülük.

1.2

A nyugdíjrendszerek reformjáról nemzeti szinten határoznak, figyelembe véve az egyes országok sajátos feltételeit és történelmét, egy megfelelő és fenntartható rendszer biztosítására törekedve. Semmilyen konkrét nyugdíjreform nem ösztönzendő vagy büntetendő – sem közvetve, sem közvetlenül – uniós jogszabállyal. 2000-ben és 2004-ben elfogadott véleményeiben (1) az EGSZB hangsúlyozta, hogy ezt a területet a szociális partnerekre kell hagyni. A nemzeti nyugdíjrendszerek számottevő eltérései ellenére az EGSZB úgy véli, hogy azok elegendő közös jellemzővel rendelkeznek, amelyek a szakpolitikák összehangolásától a rendeletig terjedő, különböző európai szintű intézkedésekkel lennének kezelhetők az EU tőkefedezeti nyugdíjrendszerekre vonatkozó hatáskörének túllépése nélkül.

1.3

A zöld könyvben megfogalmazott javaslatokat a szociális piacgazdaság átfogó kontextusába kell helyezni. A válság hátrányosan érinti a növekedést, a foglalkoztatást és a nyugdíjakat. Az Unió akkor látná el támogató feladatát, ha ugyanekkor minőségorientált növekedést célzó strukturált politikát valósítana meg az aktív munkaerő-piaci politika, szakképzés, beruházások és innovációk révén, így elősegítve több, jobb munkahely létrehozását, valamint stabilizálva a tagállamokban létező jelenlegi felosztó-kirovó rendszereket. Ezek a rendszerek rendkívüli mértékben enyhítik a válság hatásait. A teljes mértékben a szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszerekről a kevert rendszerek (felosztó-kirovó rendszerek és nyugdíjalapok) felé való esetleges eltolódás előtt a tagállamoknak, amelyek többek között azzal érvelnek, hogy a szolidaritáson alapuló felosztó-kirovó rendszerek növelik az államháztartás hiányát, szem előtt kell tartaniuk, hogy a tőkefedezeti nyugdíjak nem segítik a lakosságot a gazdasági válság hatásainak legyőzésében, hanem éppen ellenkezőleg, ezek a rendszerek minden egyes pénzügyi és tőzsdeválság kárvallottjai lehetnek.

1.4

Európa népessége idősödik az alacsony születési ráták és a növekvő várható élettartam miatt. Az EGSZB egyetért azzal, hogy a demográfiai előrejelzések rendszeres elemzésére és nyomon követésére van szükség ahhoz, hogy lehetővé váljon a nyugdíjrendszereknek az új feltételekhez való megfelelő és időszerű hozzáigazítása. Ezen – többek között az állami nyugdíjkiadásokra vonatkozó – előrejelzések vizsgálata és felhasználása során azonban óvatosság ajánlatos, mivel számos olyan feltételezést foglalhatnak magukban, amelyek megvalósulása hosszú távon nehezen látható előre. (2) Az Eurostat azon feltételezésében például, amely szerint a várható élettartam hét évvel megnő az EU-ban az elkövetkező negyven évben, jóllehet a legjobb szakértők véleményén alapul, nem lehetünk biztosak. A várható élettartam további növekedését befolyásolhatják a munka- és életkörülmények változásai. Az EGSZB véleménye szerint az Európai Bizottság zöld könyvében szereplő javaslatok, melyek alapvetően a demográfiai trenden, valamint az 50 évre szóló előrejelzéseken alapulnak, nem veszik figyelembe, hogy a munkahelyek és a beruházások hiányának jelentősebb hatása van a nyugdíjrendszerekre, mint a demográfiai tényezőknek.

1.5

Az EGSZB kételyeinek ad hangot azzal kapcsolatban, hogy pusztán a törvény által előírt nyugdíjkorhatár felemelése megoldhatja a demográfiai kihívásokkal összefüggő problémákat. Sőt, inkább úgy véli, hogy egy ilyen intézkedés idősek (főként nők) millióit kényszerítheti a szegénységi küszöb alatti életszínvonalra. Azt kell elérni, hogy a munkával töltött időszak meghosszabbítását célzó, hatékony növekedési és foglalkoztatási politikák által támogatott kezdeményezések révén a tényleges nyugdíjba vonulási életkor elérje a törvény által előírt nyugdíjkorhatárt. Csupán a képzésben és egész életen át tartó tanulásban való fokozott részvételre irányuló, az aktív idősödésre vonatkozó valódi politika növelheti fenntarthatóan az idősek foglalkoztatási rátáját, akik egészségi problémák, a munka intenzitása, korai elbocsátás, illetve a képzési és újrafoglalkoztatási lehetőségek hiánya miatt gyakran korán abbahagyják a munkát. Ezenkívül a törvényben előírt nyugdíjkorhatár felemelése, amint néhány tagállamban történt, növelheti a szociális biztonsági rendszer egyéb olyan pilléreire nehezedő nyomást (3), mint a rokkantnyugdíj vagy a minimálbér, ami illuzórikussá tenné az egészséges közfinanszírozás terén elért eredményeket, ezt tehát önkéntes alapon kell megfontolni.

1.6

A nyugdíjkorhatár – akár a várható élettartam meghoszszabbodása, akár a demográfiai helyzet változása függvényében történő – automatikus felemelésére vonatkozó mechanizmusok veszélyesnek tekintendők a társadalom egésze számára, ezért az EGSZB ezeket nem támogatja. E mechanizmusok többsége a nyugdíjkorhatár automatikus emelkedését idézi elő a várható élettartam növekedésével és egyéb gazdasági vagy munkaerő-piaci paraméterek változásaival összefüggésben. Ezeket az életfeltételeket illető alapvető döntéseket – széles körű nyilvános vitát követően, bevonva a szociális partnereket és más fontos szereplőket – parlamenteknek kellene meghozniuk, nem pedig számítógépeknek. Ráadásul minden, a mechanizmust bevezető tagállamnak számításba kellene vennie, hogy a mechanizmus mérsékli ugyan a reformokkal szembeni társadalmi ellenállást, ám amennyiben nem létezik valódi munkalehetőség az idősebb munkavállalók számára, ezek anyagi támogatását esetleg a szociális biztonsági rendszer egyéb pilléreire helyezné át. Ezért a mechanizmusnak a megfelelő és fenntartható nyugellátás érdekében a nyugdíjrendszerekre való direkt alkalmazása nem hozná meg a várt eredményt.

1.7

Mind a felosztó-kirovó, mind a tőkefedezeti rendszereket érinti a jelenlegi gazdasági válság, de különféleképpen. Kiemelendő, hogy az 1990-es években egyes tagállamokban bevezetett kötelező tőkefedezeti rendszereket a népesség idősödéséből eredő nyugdíjkockázatok elkerülése – így a fenntarthatóság és a megfelelőség – egy módjának látták. A pénzügyi válság és következményei megmutatták, hogy a kötelező tőkefedezeti rendszerek speciális pénzügyi kockázatoknak vannak kitéve. A felosztó-kirovó rendszereket ugyanakkor a gazdasági válság és az elöregedés is érinti a teljes bértömeg csökkenése miatt. Mára egyértelművé vált, hogy – függetlenül finanszírozási módjától – minden nyugdíjrendszert egyaránt – ám különbözőképpen – érinthet a gazdasági válság és a népesség idősödése. E rendszerek megfelelő kezelése és felügyelete és megfelelő gazdaságpolitika szükséges tehát a fenntarthatóságukat veszélyeztető kockázatok számottevő mérsékléséhez. Az EU-beli nyugdíjrendszerek különbözősége ellenére az e rendszerek megfelelőségének és fenntarthatóságának biztosítását célzó intézkedéseknek átfogó szemléletűeknek kell lenniük. Az EGSZB úgy véli, hogy a kötelező felosztó-kirovó rendszereknek továbbra is alapvető szerepet kell betölteniük a jövőbeli nyugellátás biztosításában, és ezért különleges figyelem fordítandó rájuk, annak érdekében, hogy megfordítható legyen a csökkenő bérpótlási arány számos uniós országban megfigyelt tendenciája.

1.8

Amikor a népesség idősödik, a fenntartható közfinanszírozás biztosíthatósága az EU által az alábbi kulcsfontosságú területeken tett erőfeszítésektől függ majd: a foglalkoztatás minőségi és mennyiségi támogatása, a termelékenység és a gazdasági teljesítmény növelése, a rugalmas biztonság koncepciójának hatékonyabbá tétele a munkaerőpiacon, az egész életen át tartó tanulás, a bevándorlás és a bevándorlók beilleszkedése. Az EGSZB véleménye szerint az Európai Bizottságnak egy mindenki számára érvényes foglalkoztatási modell kidolgozását kellene javasolnia, mely minőségi foglalkoztatást biztosít minden korosztály számára, különösen a fiatalok munkaerő-piaci integrációjára, az aktív idősödés támogatására, valamint az egész életen át tartó tanulásban és képzésben való részvételre összpontosítva. Az emberek azt várják, hogy mindenki dolgozhasson, mégpedig jobb körülmények között, és már most. Ez azt jelenti, hogy kulcsfontosságú a megfelelő körülmények megteremtése az új munkahelyek létrehozásához.

1.9

Az EGSZB kiemeli, hogy a nyugdíjrendszernek hitelesnek és megfelelőnek kell lennie, ami azt is magában foglalja, hogy új pénzügyi forrásokat kell keresni és felhasználni a generációk közötti egyensúly biztosítása érdekében. Csak ebben az esetben fognak az elkövetkező nemzedékek hozzájárulni a nyugdíjrendszerekhez, ami pedig elengedhetetlen feltétele e rendszerek fenntarthatóvá válásának. A nyugdíjrendszereknek átláthatónak kell lenniük, és rendelkezésre kell, hogy álljanak érthető adatok és statisztikák a működésükről és a résztvevők jogairól. Az iskolai tantervbe be kellene kerülnie a pénzügyi jártasság fejlesztésének.

1.10

Az EGSZB arra kéri a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy váltsák valóra a nemek közötti egyenlőséget. A férfiak és a nők nyugdíjkorhatárának eltérését felül kell vizsgálni. Az alacsonyabb korhatárral párosulva a járadékok és a demográfiai tényezők közötti kölcsönös összefüggés az időskori szegénység nagyobb kockázatának teszi ki a nőket. Ezek a tényezők tovább növelik annak kockázatát, hogy a nők alacsonyabb nyugdíjat kapnak. Amúgy is jobban ki vannak téve ennek, mivel kevesebbet keresnek, mint a férfiak (a nemek közötti bérszakadék miatt), hosszabb szülői szabadságra mennek, és nagyobb mértékben fenyegeti őket a hosszú távú munkanélküliség kockázata. A nők karrierje ezenkívül bizonytalanabb is. Ezért fontos a munkaerőpiaccal való kapcsolat hosszabb megszakításainak elkerülése. A gyermek- és idősgondozási lehetőségek bővülése például jelentősen segítheti a nők munkaerő-piaci belépését és jelenlétét. Az EGSZB sürgeti a tagállamokat, hogy valódi politikákat hajtsanak végre e problémák kezelésére.

1.11

Az EGSZB ismét hangsúlyozni kívánja, hogy a nyugdíj – a zöld könyv állításával ellentétben – nem „jutalom”, hanem inkább egyfajta halasztott fizetésű bér vagy megtakarítás, a rendszer típusától függetlenül. A nyugdíjasok igen jelentős társadalmi-gazdasági kategóriát alkotnak, és teher helyett inkább olyan döntő fontosságú, a népesség átlagosan 25 %-át képviselő gazdasági szereplőnek tekintendők, akik a globális gazdasági keresletet táplálják.

1.12

Figyelembe kell venni, hogy még azokban a tagállamokban is, ahol felosztó-kirovó rendszer van, az önkéntes tőkefedezeti rendszereket nem tudják csupán azok a munkavállalók feltölteni, akiknek lehetőségük van a megtakarításra. Kötelező tőkefedezeti rendszerek esetében, ha ezeket általánosan bevezetnék, és a felosztó-kirovó rendszerek részben a tőkefedezeti rendszerek irányába mozdulnának el, feltétlenül el kell kerülni az egyenlőtlenségeket és a jövőbeli nyugdíjasok bevételének veszélyeztetését.

1.13

A nyugdíjak megfelelősége és fenntarthatósága prioritásként kezelendő mind makroökonómiai, mind szociális szempontból. Ez lényeges kérdés a gazdaság számára, ezért az illetékes hatóságoknak meg kellene fontolniuk a fizetésekből való levonás mellett más finanszírozási vagy kiegészítő források keresését is a nyugdíjrendszerek finanszírozásának elősegítése céljából.

1.14

Az Európai Bizottságnak nemzeti nyugdíjrendszereik megreformálására kellene biztatnia a tagállamokat a megfelelőség, a fenntarthatóság és a biztonság érdekében, a szociális partnerek bevonása és aktív részvétele mellett.

2.1

2.1.1

Az Európai Bizottságnak mindenekelőtt uniós szinten meg kellene határoznia a megfelelőség vezérelveit. A nyugdíjnak anyagi biztonságot és méltóságot kell biztosítania. Számos, a tagállamokat támogató uniós eszköz létezik. Ezek közé tartozik a nyílt koordinációs módszer, a Stabilitási és Növekedési Paktum és a stockholmi stratégia. (4) Hasonlóképpen az EUMSz. értelmében uniós szintű szabályozás vezethető be a szociális biztonsági és nyugdíjrendszerek tekintetében. Az EGSZB elismeri az EU-szintű szabályozás nehézségét, úgy véli azonban, hogy az Európai Bizottság értékelhetné, és ha szükséges, felülvizsgálhatná a meglévő szabályozási keretet, különösen a tőkefedezeti rendszerekre vonatkozóan, legalább az alábbi területeken:

2.1.2

Az értékelésnek elsősorban az egyéni választású, magánintézmény által kezelt kötelező tőkefedezeti rendszerekre kellene vonatkoznia, amelyeket egyes tagállamok az 1990-es évek végén kezdtek bevezetni. A jelenlegi uniós szabályozás olyan országok tapasztalatain alapul, amelyek nem vonták be e megoldást nyugdíjrendszerükbe. Az Európai Bizottságnak tehát különösen a kötelező tőkefedezeti nyugdíjrendszerekre kellene összpontosítania, és az alábbiakat kellene megvizsgálnia:

Az EGSZB óvatosságra int a reformok végrehajtásakor, mivel ha a jelenleg felosztó-kirovó rendszerek által felhasznált hozzájárulások egy részét tőkefedezeti rendszerekbe utalják át, annak nem szabad gyengítenie a felosztó-kirovó rendszereket, hogy valódi haszonnal járjon a jövőbeli nyugdíjasok számára. A hatékony szabályozás hiánya fokozott pénzügyi kockázathoz vezet, különösen gazdasági válság idején. A nyugdíjalapokba történő beruházásnak számításba kell vennie az életciklus egyes szakaszaihoz kötődő eszközelosztás szükségességét.

2.1.3

Az EGSZB úgy látja, hogy a nyitott koordinációs módszer keretében a Szociális Védelmi Bizottság és annak mutatókkal foglalkozó alcsoportja, a Gazdaságpolitikai Bizottság és annak az idősödő népességgel foglalkozó munkacsoportja támogatásával eszközöket alakíthatna ki és fejleszthetne tovább az idősödés által a közfinanszírozás fenntarthatóságára és a megfelelő nyugdíjra gyakorolt lehetséges hatások felmérésére. Mivel a nyugdíjas háztartások jövedelem- és kiadásszerkezete más, az ilyen háztartások elszegényedési kockázatának az általános Eurostat-módszerrel való kiszámítása nem világít rá kellőképpen e kockázat mértékére. A nyugdíjasok elszegényedési esélyeinek felmérésére jobb eszköz fejlesztendő ki. Ez az eszköz a nyugdíjjövedelem megfelelőségét is vizsgálhatná. Több statisztikai becslést kell végezni annak értékelésére, hogy egy bizonyos nyugdíj megfelelő-e, vagyis képes-e megelőzni az időskori elszegényedést, és kellő életszínvonalat biztosítani a nyugdíjasok számára, lehetővé téve a közösségi, társadalmi és kulturális életben való részvételt. (5) A nyugdíjak megfelelőségét azonban tagállami szinten kell megállapítani.

2.2

2.2.1

Az európai nyugdíjkeret a jövőbeli kiadások elfogadott szabályok alapján történő nyomon követésére összpontosít. E módszer a szakpolitikák kidolgozóit arra ösztönzi, hogy előrejelzéseik záró dátumára koncentráljanak. Az EGSZB kiemeli, hogy alapvető fontosságú a nyugdíjrendszerekhez kapcsolódó kötelezettségek általános szintjének figyelemmel kísérése. Ennek megfelelően a jelenlegi keretet ki lehetne egészíteni a rejtett nyugdíjkötelezettségek nyomon követésével és az azokról való jelentéstétellel, elfogadott módszerek alkalmazásával.

2.2.2

Megfontolható lenne a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályainak felülvizsgálata annak biztosítására, hogy azok kellőképp tükrözzék azon reformok (és így a kizárólag felosztó-kirovó rendszerekről a részben tőkefedezeti jellegű rendszerekre való áttérés) eredményeit, amelyek a nyugdíjrendszerek finanszírozásának módosulásához vezetnek, növelve az explicit és csökkentve a rejtett kötelezettségeket. Amennyiben ez megvalósulna, akkor az ilyen, a hosszú távú fenntarthatósággal kapcsolatos problémák megoldását célzó reformokat rövid távon nem szankcionálnák a magasabb explicit államadósság következtében.

2.2.3

Ha azonban ma a 2060-as előrejelzésekre támaszkodó reformokat támogatunk, az ahhoz vezethet, hogy nem érjük el a nyugdíjak megfelelőségének és fenntarthatóságának célját. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a kötelező felosztó-kirovó nyugdíjrendszereket eseti alapon pufferalappal egészítsék ki, hogy a legsérülékenyebbeket megóvják a gyors kiigazítások kockázatától.

2.2.4

Az EGSZB a nagyközönség számára félrevezetőnek tartja az Európai Bizottság kérdését. Döntő jelentőségű biztosítani a közfinanszírozás fenntarthatóságát. Ezt tagállami szinten kell megvalósítani, és sokkal többet igényel, mint pusztán megvizsgálni a nyugdíjrendszereket.

2.3

2.3.1

2020-ig a legtöbb tagállamban 65 évben fogják megállapítani a törvényes nyugdíjkorhatárt. Az Eurostat adatai szerint az átlagos tényleges nyugdíjba vonulási életkor az EU-ban 2008-ban 61,4 év volt. (6) Ugyanakkor az 55–64 éves korosztály foglalkoztatási rátája továbbra is alacsony, 40 % körüli. Kezdeményezésekre van szükség az idősebb dolgozók számára munkahelyek teremtése, a munkaadóknak és maguknak az idősebb munkavállalóknak a fenti korosztállyal kapcsolatos hozzáállásának módosítása, valamint az aktív időskor feltételeinek megteremtése érdekében, mivel a nyugdíjkorhatárral összefüggő automatikus kiigazítási mechanizmusok bevezetése következtében, amely a törvényes nyugdíjkorhatár emelkedéséhez vezet, a munkavállalók millióinak esetében a szociális védelmi rendszer addig alkalmazott pillére helyett a munkanélküli járadék, a rokkantnyugdíj vagy a garantált minimumjövedelem eszköze kerül felhasználásra, ami ugrásszerűen növeli az elszegényedés veszélyét az érintett csoport esetében. Az EGSZB véleménye szerint a foglalkoztatást támogató politikáknak prioritást kell jelenteniük az EU számára. A demográfiai kihívásra adott fő válasznak a növekedési politikára és a foglalkoztatás növelésére kell irányulnia.

2.3.2

Döntő fontosságú az uniós szintű kezdeményezések ösztönzése a jelenlegi Európa 2020 stratégia keretében annak érdekében, hogy a munkavállalóknak lehetőségük legyen dolgozni. A tagállamoknak fokozniuk kell a foglalkoztathatóságot, és meg kell teremteniük a feltételeket ahhoz, hogy a vállalkozások munkahelyeket teremthessenek, a munkavállalók pedig állásban maradhassanak, ha úgy kívánják. A hosszabb szolgálati idő ösztönzése az állam, a munkaadók és a munkavállalók közös erőfeszítéseit kívánja meg. A munkaadóknak erőteljes támogatásra van szükségük ahhoz, hogy több állást kínálhassanak az idős munkavállalók számára, akik gyakran túlságosan korán felhagynak a munkavégzéssel egészségi problémák, a munkafeltételek, a munka intenzitása, korai elbocsátás, vagy a képzési és újrafoglalkoztatási lehetőségek hiánya miatt. Az időseket is ösztönözni és biztatni kell arra, hogy fokozzák foglalkoztathatóságukat, és hogy maradjanak aktívak a munkaerőpiacon. Mivel a nyugdíjba vonulási jog alapvető jog, szóba sem jöhetne a törvényes nyugdíjkorhatár bármilyen automatikus felemelése. Az EGSZB megjegyzi, hogy a törvényes nyugdíjkorhatár külön kérdés, amely eltér a járadékfizetés időtartamának kérdésétől.

2.3.3

Vitatható, hogy pusztán a nyugdíjkorhatár felemelése növelheti-e a tényleges nyugdíjba vonulási életkort. Minden bizonnyal így lenne, ha nem alkalmaznának aktív munkaerő-piaci politikákat, megfelelő munkaügyi kapcsolatokat, aktív idősödési stratégiákat és a nyugdíjrendszerek szolidaritási elemének fokozását célzó intézkedéseket. Csupán az aktív idősödésre vonatkozó tudatos, a továbbképzést és az egész életen át tartó tanulást ösztönző politika növelheti az idősek foglalkoztatási rátáját.

2.3.4

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy az automatikus kiigazítási mechanizmusok nem helyettesíthetik a szokásos szakpolitikai döntéshozatalt. Az emberek életfeltételeit illető alapvető döntéseket széles körű nyilvános vitát követően parlamenteknek kell meghozniuk. Az automatikus kiigazítások, ha végrehajtanák őket, esetleg nem megfelelő módon kapcsolnák össze a meghosszabbított foglalkoztatási és nyugdíjidőszakokat. A múltban a várható élettartam változása a tanulási és nyugdíjidőszak növekedésével, továbbá az aktív foglalkoztatásban eltöltött időszak csökkenésével járt együtt. A nyugdíjkorhatár felemelésének nem szabad különálló intézkedésnek lennie, hanem ki kell egészülnie a korhatárhoz közelítő személyek számára nyújtott foglalkoztatási lehetőségek javítását célzó intézkedésekkel.

2.4

2.4.1

A foglalkoztatás kiterjesztése az Európa 2020 stratégia valamennyi célkitűzéséhez fontos. A szociális partnereket be kell vonni azokba a kezdeményezésekbe, amelyek célja a foglalkoztatási rátának az aktív lakosság 75 %-ára való emelése. Az EGSZB úgy véli, hogy az 55–64 évesek csoportjában speciális megközelítésre van szükség a foglalkoztatási ráta növeléséhez. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tagállamok a szociális partnerekkel egyeztetve tűzzenek ki egy célszámot erre a korcsoportra nézve a nemzeti reformprogramjaikban.

2.4.2

Az EGSZB a múltban részletes ajánlásokat fogalmazott meg az EU és a tagállamok számára (7) a hosszabb távú foglalkoztatást ösztönző politikákra vonatkozóan. Az egész életen át tartó szakképzés, az aktív munkaerő-piaci intézkedések, a munkavállalás folytatásának pénzügyi ösztönzése az önfoglalkoztatókra is kiterjedően, és az idősebb munkavállalókhoz való munkáltatói hozzáállás változása mellett a következő intézkedéseket is elő kell segíteni, hogy az idősebb munkavállalók számára is rendelkezésre álljanak új lehetőségek:

2.4.3

A hosszabb időtartamú foglalkoztatást megkönnyítő politikáknak azzal a kérdéssel is foglalkozniuk kell, hogy a fiatalok sokkal később lépnek be a munkaerő-piacra, mint az előző generációk. A munkával töltött évek kiterjesztését illetően tehát egyaránt foglalkozni kell a munkanélküliséggel, különösen a hosszú távon munkanélküliekkel, valamint a szakmai karriernek a gyermeknevelés, egy családtag gondozása vagy átmeneti fogyatékosság miatti megszakításaival.

2.5

2.5.1

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekről szóló irányelv (IORP-irányelv) végrehajtásáról szóló jelentésben (9) az Európai Bizottság azt állítja, hogy jelenleg nincs ok az előírások módosítására. Amennyiben működésének értékelése után szükség van az irányelv felülvizsgálatára, az EGSZB úgy véli, hogy megszüntetendő a „kockázatitőke-piac” kifejezés homályossága, mivel az kockázatokat eredményezhet a nyugdíjalapok és tagjaik számára. Tisztázni kell a prudenciális kérdéseket, és korlátozni kell az alapoknak azt a jogát, hogy vagyonukat kockázatos pénzügyi eszközökbe fektessék.

2.5.2

Az EGSZB megemlíti kiegészítő jellegű, egyéni önkéntes magánnyugdíjrendszerek létrehozásának lehetőségét, amelyek a jelenlegi nyugdíjrendszerekkel párhuzamosan működnének. Ennek kapcsán tanulmányozni lehetne olyan európai garanciák lehetőségét, amelyek a határon át ingázó munkavállalóknak kedveznek. Tanulmányozni lehetne a mobil munkavállalókat célzó, egész Európában érvényes egyéni nyugdíjszámlák kidolgozásának szükségességét és lehetőségét (az USA-ban alkalmazott egyéni nyugdíjszámlák vagy egy hasonló lengyelországi rendszer [IKE] mintájára), beleértve egy ilyen rendszer működési, felügyeleti és nyomonkövetési elveit. Európai Bizottság itt megfontolhatná a 28. rendszer alkalmazását is, amelyet a Monti-jelentés javasolt és az EGSZB is ajánlott. (10)

2.6

Szükséges-e, hogy az EU ismét foglalkozzon a jogosultságok hordozhatóságának kérdésével, vagy célravezetőbb megoldás lenne-e a jogok megszerzésére és megőrzésére vonatkozó minimumkövetelmények meghatározása, valamint a nyugdíjjogosultságok valamennyi típusának nyomon követésére szolgáló nyomonkövetési rendszer létrehozása?

2.6.1

A szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló uniós rendeletek rendkívül hasznosnak bizonyultak a mobil munkavállalók védelme terén: támogatták a másik tagállamban töltött biztosítási időszak során szerzett nyugdíjjogosultságok elvét. Meg lehetne fontolni, hogy valamennyi kiegészítő – foglalkoztatói vagy egyéni – tőkefedezeti rendszerhez igazítva ugyanezt az elvet alkalmazzák. Az EGSZB úgy véli, hogy meg kellene vizsgálni a tőkefedezeti jellegű nyugdíjjogosultságok határokon átnyúló felhalmozásának lehetőségét.

2.6.2

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy értékelje a nyugdíjjogosultságok valamennyi típusa esetében a határokon átnyúló megszerzésre és a megőrzésre vonatkozó alapvető uniós keret lehetőségét. Úgy véli azonban, hogy nehéz lenne ezt összeegyeztetni a tagállamok választási szabadságával. Hasznos lenne az ilyen jogok nyomon követésének uniós szinten koordinált rendszere. Ugyanígy az európai munkaerő-piaci mobilitás az egyes országokon belül is megköveteli a nyugdíjjogosultságoknak a munkaadók közötti mobilitását. Valamennyi uniós szabályozásnak tükröznie kell, hogy a nyugdíjrendszerek egyre inkább különböznek egymástól. A munkavállalók határokon átnyúló mobilitását ösztönözni kellene a mobilitás előtt álló akadályok, főként az adóügyi és adminisztratív terhek megszüntetésével, valamennyi önkéntes tőkefedezeti rendszerekben szerzett jogosultság esetében.

2.7

Hogyan segíthetné az európai szintű szabályozás vagy a helyes gyakorlatok szabályzata, hogy a tagállamok a nyugdíjmegtakarítók és a nyugdíjbiztosítók számára megfelelőbb egyensúlyt érjenek el a kockázatok, a biztonság és a megfizethetőség között?

2.7.1

Az Európai Bizottság elismeri, hogy a tőkefedezeti nyugdíjrendszerekről szóló uniós rendelkezések nem egységesek és nem megfelelőek. Az EGSZB sürgeti, hogy az Európai Bizottság értékelje, és, ha szükséges, fontolja meg az ilyen rendszerek felhalmozási és kifizetési szakasza szabályozásának lehetőségét, elemezve a következőket:

2.7.2

Számos meghatározott hozzájárulást alkalmazó tőkefedezeti nyugdíjrendszer esetében a résztvevők viselik a kockázat nagy részét. Az ilyen rendszerek adminisztrációs költségei is magasak. Az EGSZB úgy véli, hogy a tőkefedezeti nyugdíjrendszerek egyes szempontjait értékelni kell, és, ha szükséges, uniós szinten kell szabályozni. A népesség idősödéséről szóló 2010-es jelentés szerint ezek a nyugdíjrendszerek egyes tagállamokban fontos szerepet játszanak majd a jövőbeli nyugdíjasok megfelelő jövedelmének biztosításában. Közös európai alapelvek ezért segíthetnék a tagállamokat annak biztosításában, hogy ezek a nyugdíjrendszerek, melyeket pénzügyi intézmények irányítanak, hatékonyak legyenek, és a nyugdíjasok érdekeit szolgálva működjenek. A nyugdíjalapok vezetőit teljesítményük alapján kell díjazni, és nyereségüket a nyugdíjalap tagjainak nyereségéhez kell kötni. A helyes gyakorlatok szabályzata hasznos, de nem elegendő. A kötelező tőkefedezeti rendszerek kifizetési rendszerei szintén olyan kihívást jelentenek, amelynek megvitatását és elemzését folytatni kell a nyitott koordináció keretében.

2.8

2.8.1

A Szolvencia II. irányelv az általános és az életbiztosításra összpontosít, ezért nem alkalmazható nyugdíjtermékekre. Az EGSZB azonban úgy véli, hogy az irányelv jó példát jelenthet egy hasonló tőkefedezeti rendszer kidolgozására, tekintettel a nyugdíjtermékek specifikus jellegére és arra, hogy mi különbözteti meg őket a biztosítási termékektől.

2.8.2

A nyugdíjrendszerek fizetőképességének nemzeti szintű, uniós szinten koordinált általános rendszere jelentené a legjobb megoldást valamennyi tőkefedezeti nyugdíjrendszer fizetőképességének biztosítására, szerkezetüktől függetlenül. Egy hasonló típusú szolvenciaszabályozásnak legalább a következőkre kellene vonatkoznia:

2.9

2.9.1

A foglalkoztatói nyugdíjrendszerek és a kötelező tőkefedezeti rendszerek – ott, ahol léteznek – fontos szerepet töltenek be vagy kapnak majd a tisztességes nyugdíjjövedelem biztosításában. Az EGSZB úgy véli, hogy az EU-nak köteleznie kellene a tagállamokat arra, hogy szabályozzák a garanciamechanizmusok létrehozását (speciális alapok formájában) a jövőbeli nyugdíjjövedelmek védelme érdekében.

2.10

Szükséges-e, hogy az EU közös megközelítést dolgozzon ki a belépés és a befektetési döntések alapértelmezett opciói tekintetében?

2.10.1

A tőkefedezeti nyugdíjtermékek igen összetettek, a kiválasztás és a felelősség pedig egyre inkább az egyének feladata. Ebben az összefüggésben az EGSZB úgy véli, hogy az EU-nak biztosítania kell, hogy a nemzeti szintű szabályozási keretet úgy fejlesszék, hogy az valamennyi nyugdíjrendszert lefedje. Elengedhetetlen egy uniós szintű iránymutatásokat tartalmazó, közös megközelítés a befektetési döntésekre és a nyugdíjbiztosítók (főként a résztvevőket érintő kockázatokról szóló) minimális tájékoztatási kötelezettségeire vonatkozóan.

2.10.2

Az Európai Bizottság elismeri, hogy az egyének teljes mértékben megalapozott döntései fontos tényezőt jelentenek a megfelelő nyugellátásban. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy indítson uniós szintű kezdeményezést annak érdekében, hogy gyarapodjanak a polgárok pénzügyi ismeretei a nyugdíjtermékekre vonatkozóan. A témakör összetettségére tekintettel a stratégiai döntések meghozatalának súlyos felelősségét nem háríthatjuk kizárólag az egyénekre, és – mivel ez elsősorban a kormányok felelőssége – a szociális partnereket a lehető legnagyobb mértékben be kell vonni.

2.11

2.11.1

Az uniós szintű szakpolitikai koordinációs keret jelenleg nem túl egységes. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak azt az ötletét, hogy a nyugdíjpolitika valamennyi szempontjának nyomon követésére szolgáló közös platform jöjjön létre, amely összekapcsolja a hatóságokat, a szociális partnereket, a civil társadalmat és a nyugdíjszektort. A platform lehetővé tenné a tagállamok helyzetének, valamint a nyugdíjasok életszínvonalának számos mutató felhasználásával történő összehasonlítását.

2.11.2

A nyugdíjpolitika valamennyi szempontjának – ide értve a megfelelőséget, a jogosultságot, a szegénység veszélyét, a pénzügyi stabilitást, a befektetéseket, a kockázatot és a fizetőképességet – nyomon követésére szolgáló közös platformhoz aktuális és megbízható adatokra van szükség. Ezért ki kellene dolgozni egy uniós módszertant a nyugdíjstatisztikára vonatkozóan, a szociális partnerek és más fontosabb szereplők részvételével. Hasonló eszközöket kellene kifejleszteni a tagállami szinten működő nyugdíjrendszerek rejtett kötelezettségeinek nyomon követésére is.