27.10.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 290/20


Értesítés a 2004/17/EK irányelv 30. cikke alapján benyújtott kérelemről

Ajánlatkérő által benyújtott kérelem

2010/C 290/10

A Bizottsághoz 2010. október 18-án kérelem érkezett a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) 30. cikkének (5) bekezdése alapján. A kérelem kézhezvételétől számított első munkanap 2010. október 19.

Az Assomineraria (Olasz Kőolaj- és Bányaipari Társulás) által az ágazatban működő ajánlatkérők nevében benyújtott kérelem kőolaj és földgáz Olaszország területén történő feltárására és kitermelésére vonatkozik. Az említett 30. cikk kimondja, hogy a 2004/17/EK irányelv nem alkalmazandó, ha az adott tevékenység közvetlen módon ki van téve a versenynek olyan piacokon, amelyekre a belépés nincs korlátozva. E feltételek értékelését – amely nem érinti a versenyszabályok alkalmazását – kizárólag a 2004/17/EK irányelv alapján kell elvégezni.

A Bizottságnak a fent említett munkanaptól számítva három hónap áll rendelkezésére, hogy határozzon e kérelemmel kapcsolatban. A határidő tehát 2011. január 19-én jár le.

Ez a határidő szükség esetén három hónappal meghosszabbítható. A határidő ezen esetleges meghosszabbításáról a Bizottság új értesítést fog közzétenni.

Az említett irányelv 30. cikke (6) bekezdésének második albekezdése értelmében amennyiben az e kérelem tekintetében meghatározott határidő lejárta előtt további, olaszországi kőolaj- és földgázfeltárásra és -kitermelésre vonatkozó kérelmet nyújtanak be, az nem eredményezi új eljárás megindítását, hanem az ilyen kérelmet e kérelemmel együtt kell elbírálni.


(1)  HL L 134., 2004.4.30., 1. o.