16.12.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 342/30


JELENTÉS

a SESAR közös vállalkozás 2009. december 31-én véget ért pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról, a közös vállalkozás válaszaival együtt

2010/C 342/05

TARTALOMJEGYZÉK

 

Bekezdés

Oldal

BEVEZETÉS …

1–5.

31

MEGBÍZHATÓSÁGI NYILATKOZAT …

6–15.

31

MEGJEGYZÉSEK A KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZGAZDÁLKODÁSRÓL …

16–22.

32

EGYÉB SZEMPONTOK …

23–32.

32

Táblázat …

34

A közös vállalkozás válaszai

37

BEVEZETÉS

1.

A SESAR közös vállalkozás 2007 februárjában jött létre (1), székhelye Brüsszelben található. Célja, hogy a SESAR (Egységes európai égbolt – légiforgalom-irányítási kutatóprojekt) tevékenységeit irányítsa.

2.

Az európai légiforgalom-irányítás (Air Traffic Management, ATM) modernizálását célzó SESAR-projekt három szakaszból épül fel:

a)

A 2005-ben elindított „meghatározási szakasz” az Eurocontrol (Európai Szervezet a Légi Közlekedés Biztonságáért) irányítása alatt állt, és a transzeurópai hálózatok közlekedési programján keresztül az uniós költségvetésből társfinanszírozásban részesült. Ennek eredményeképp megalkották az európai ATM-koncepciót, amely meghatározza, hogy az ATM-rendszerek következő generációja miből épül fel, és tartalmazza az annak fejlesztésére és kiépítésére irányuló terveket is.

b)

A „fejlesztési szakasz” (2008–2013), amelyet a SESAR közös vállalkozás irányít (lásd még: táblázat), az európai ATM-koncepcióban meghatározottaknak megfelelően új technológiai rendszerek, összetevők és operatív eljárások kialakítását fogja eredményezni.

c)

A „kiépítési szakaszban” (2014–2020) kerül sor az új légiforgalom-irányítási infrastruktúra nagy méretekben történő kiépítésére és alkalmazására, és ezt a szakaszt a tervek szerint a gazdasági szereplők és más érintettek fogják irányítani.

3.

A közös vállalkozás a közszféra és a magánszektor közötti társulás formájában valósul meg. Alapító tagjai az Európai Bizottság által képviselt Európai Unió, valamint az Ügynöksége által képviselt Eurocontrol. A részvételi szándék kifejezésére vonatkozó felhívás eredményeképpen a közös vállalkozásnak jelenleg tizenöt tagja van a légiirányítási ágazat magán- és állami vállalatai közül. Ezek között léginavigációs szolgáltatók, földi, légi és űrfelszereléseket gyártó vállalatok, repülőgépgyártók, repülőtéri hatóságok, valamint fedélzeti berendezéseket gyártó cégek találhatók.

4.

A SESAR fejlesztési szakaszának költségvetése 2,1 milliárd EUR, amelyet egyenlő részben biztosít az Európai Unió, az Eurocontrol, valamint a részt vevő magán és állami partnerek. Az uniós hozzájárulás finanszírozása a hetedik Kutatási keretprogramból, valamint a transzeurópai hálózatok közlekedési programjából történik. Az Eurocontrol, illetve az egyéb érintettek az általuk biztosított források közel 90 %-át természetbeni hozzájárulásként fogják rendelkezésre bocsátani.

5.

A SESAR közös vállalkozás 2007. augusztus 10-én kezdte meg önálló működését.

15.

Az alábbi megjegyzések nem kérdőjelezik meg a Számvevőszék véleményeinek érvényét.

MEGJEGYZÉSEK A KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZGAZDÁLKODÁSRÓL

A költségvetés végrehajtása

16.

Az igazgatási tanács által elfogadott végleges 2009-es költségvetés 325 millió EUR összegű kötelezettségvállalási előirányzatot és 157 millió EUR összegű kifizetési előirányzatot tartalmazott. A kötelezettségvállalási, illetve kifizetési előirányzatok felhasználási aránya 97,1 %, illetve 43,2 % volt.

17.

2009-ben a tagoktól származó hozzájárulás (38,8 millió EUR) és az előző év eredménye (115,6 millió EUR) együtt 154,4 millió EUR volt, emellett 67,9 millió EUR kifizetés történt, és 2,5 millió EUR értékű előirányzat került áthozatalra. Mindez 84 millió EUR-s pozitív költségvetési eredményhez, valamint a bankszámlákon az év végén összesen 86,8 millió EUR összegű betéthez vezetett. A fennálló helyzet nem egyeztethető össze az egyensúly költségvetési elvével.

18.

A SESAR közös vállalkozás pénzügyi szabályzatának 51. cikke szerint a Bizottság által a közös vállalkozásnak támogatásként fizetett összegek az Unió általános költségvetése javára kamatoznak. 2009 végéig a közös vállalkozáshoz nem érkezett kérés a 2007–2009-es időszakban felhalmozódott 1,7 millió EUR összegű kamat átutalására.

A beszámoló bemutatása: a tagok hozzájárulásai

19.

A Számvevőszék megjegyzi, hogy az EU közös vállalkozásainak tevékenységeit tagjaik hozzájárulásai finanszírozzák, és a közös vállalkozásoknak tulajdonképpen nincs tőkéjük. A Számvevőszék azt javasolta, hogy a közös vállalkozások ezen sajátosságát a beszámolókban egyértelműen tüntessék fel.

20.

A Számvevőszék ezért örömmel nyugtázza, hogy az 1. sz. uniós számviteli szabállyal (csoportokra vonatkozó számvitel) összhangban a tagok hozzájárulásai a közös vállalkozások mérlegében az eszközök nettó értéke alatt szerepelnek, és a hozzájárulások jellegéről a beszámolóhoz fűzött megjegyzésekben további információk vannak feltüntetve.

21.

Ez változást jelent a 2008. évi beszámolóban a SESAR közös vállalkozás által alkalmazott számviteli politikához képest, amelyben a tagok hozzájárulásait az eredménykimutatásban bevételként ismerték el. A releváns számadatok a 2008. évi beszámolóban újra fel vannak tüntetve, hogy össze lehessen őket hasonlítani a 2009. évi beszámolóval.

22.

A Számvevőszék úgy véli, hogy a közös vállalkozások beszámolójában a tagok hozzájárulásának bemutatását a lehető legjobban össze kell hangolni, és nyugtázza a Bizottság azon szándékát, hogy ezzel kapcsolatban a közös vállalkozások részére részletes iránymutatást kíván kiadni.

EGYÉB SZEMPONTOK

Belsőkontroll-rendszerek

23.

A Számvevőszék korábbi jelentésében – noha elismerte, hogy a közös vállalkozás 2008-ban még kezdeti szakaszban volt – megjegyezte, hogy a vállalkozás nem teljeskörűen hozta létre belsőkontroll- és pénzügyi információs rendszerét.

24.

Bár 2009 folyamán jelentős lépések történtek (11), az év végéig még mindig nem szabványosították megfelelően a szervezet főbb tevékenységeit, és a pénzügyi, költségvetési és operatív információkat kezelő integrált eszköz létrehozása is még várat magára. Amint azt 2008-ban már megállapítottuk, az üzleti folyamatokat a számvitelért felelős tisztviselő nem validálta a közös vállalkozás pénzügyi szabályzatának megfelelően.

25.

A 36 tranzakcióból álló minta számvevőszéki vizsgálata számos olyan esetet talált, ahol a belső kontrollok nem működtek megfelelően. Az egyik esetben például a közös vállalkozás úgy kötött szerződést takarítási szolgáltatásokra évi 19 572 EUR értéken, hogy nem követte az általános költségvetési rendelet, illetve a SESAR pénzügyi szabályzata szerinti tárgyalásos eljárás menetét. Egy másik, a tagsági szerződések előkészítésére irányuló segítségnyújtásra vonatkozó, 922 000 EUR értékű szerződés esetében a Számvevőszék megbizonyosodott arról, hogy a szolgáltatásokat valóban igénybe vették, de a közös vállalkozás a szolgáltatások teljesítéséről szóló, a pénzügyi szabályzatban előírt hivatalos igazolásokat nem tudta bemutatni.

26.

A SESAR pénzügyi szabályzatának 25. cikke szerint a költségvetési előirányzatokat a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elve szerint kell felhasználni. Az irodahelyiségekre és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítő helyiségekre vonatkozó, 2007. szeptember 6-án, kilencéves időtartamra kötött szerződésben szerepelt annak lehetősége, hogy a szerződést minden hároméves időszak végén, az időszak vége előtt kötbér nélkül felmondhassák. A közös vállalkozás azonban 2009-ben új irodába költözött, és elhagyott irodái után további 12 havi bérleti és rezsiköltséget, azaz 380 235 EUR-t kellett kifizetnie.

Az eszközök kimutatása

27.

A SESAR program eredményeit tekintve a közös vállalkozás tulajdonába kerül minden olyan tárgyi és immateriális eszköz, amelyet az létrehoz, illetve amelyet a tagjai a SESAR-projekt fejlesztési szakaszában különböző megállapodások alapján a rendelkezésére bocsátanak (12).

28.

Amint azt a pénzügyi kimutatások melléklete is tartalmazza, a SESAR közös vállalkozás ebben a szakaszban még nem tudja előre jelezni a tevékenységek eredményeként létrejött eszközök aktiválását. A Számvevőszék megjegyzi, hogy a közös vállalkozás 2009 végéig még nem vezetett be olyan integrált vezetői információs rendszert, amely lehetővé tenné, hogy a költségeket meghatározott munkafolyamatokhoz rendeljék, vagy megállapítsák az operatív költségek finanszírozásának forrását. Mindez szükséges ahhoz, hogy a tevékenységekhez rendelt költségek megfelelő értéken szerepeljenek, illetve, hogy az eszközöket szükség szerint aktiválni lehessen.

A közös vállalkozás pénzügyi szabályzata

29.

A közös vállalkozás pénzügyi szabályzatát az igazgatási tanács eredetileg 2007 júliusában fogadta el. 2008-ban a Számvevőszék azt javasolta (13), hogy a szabályzatot úgy módosítsák, hogy az összhangba kerüljön az uniós szervekre vonatkozó költségvetési keretrendelettel. A SESAR közös vállalkozás alapításáról szóló 219/2007/EK rendelet módosításáról szóló 1361/2008/EK tanácsi rendelet hatálybalépését követően az igazgatási tanács 2009. július 28-án fogadta el a jelenlegi pénzügyi szabályokat, hatályon kívül helyezve a 2007 júliusában elfogadott pénzügyi szabályzatot.

30.

A Számvevőszék 2010. április 15-én bocsátotta ki 2/2010. sz. véleményét a SESAR közös vállalkozás új pénzügyi szabályzatáról. Ebben több ajánlást is megfogalmazott, a költségvetési elvek alóli kivételekkel, a Bizottság belső ellenőrzési szolgálatának szerepével, valamint a SESAR közös vállalkozás tagságára és a tevékenységek társfinanszírozására vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban.

A belső ellenőrzési részleg és a Bizottság belső ellenőrzési szolgálata

31.

Amint azt a SESAR közös vállalkozás pénzügyi szabályzatáról szóló 2/2010. sz. véleményében, valamint a Fusion for Energy közös vállalkozás pénzügyi szabályzatáról szóló 4/2008. sz. véleményében is kifejezte, a Számvevőszék véleménye szerint a közös vállalkozás alapszabályában egyértelműbbé kell tenni a Bizottság belső ellenőrének szerepéről szóló jelenlegi rendelkezést.

32.

A SESAR közös vállalkozás alapszabályának 7a. cikke értelmében a Bizottság belső ellenőre a rá bízott feladatokat a közös vállalkozás igazgatási tanácsának felelőssége mellett látja el. A Számvevőszék szerint egy ilyen rendelkezés megfelel a közös vállalkozás belső ellenőrzési részlegére nézve, ám a Bizottság belső ellenőrére nézve már nem, mert az ő feladatköre az általános uniós költségvetés egészével kapcsolatos.

Ezt a jelentést Morten LEVYSOHN számvevőszéki tag elnökletével a II. kamara a 2010. október 20-i ülésén, Luxembourgban fogadta el.

a Számvevőszék nevében

Vítor Manuel da SILVA CALDEIRA

elnök

Táblázat

SESAR közös vállalkozás (Brüsszel)

A Szerződésből eredő uniós hatáskör

A közös vállalkozásnak az 1361/2008/EK rendelettel módosított 219/2007/EK tanácsi rendeletben meghatározott hatásköre

Irányítás

A közös vállalkozás rendelkezésére bocsátott erőforrások 2009-ben

Főbb termékek és szolgáltatások 2009-ben

Közös közlekedéspolitika

„1.

E cím rendelkezéseit a vasúti, közúti és belvízi közlekedésre kell alkalmazni.

2.

Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében megfelelő rendelkezéseket állapíthat meg a tengeri és légi közlekedésre vonatkozóan. Az Európai Parlament és a Tanács a Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően határoz.”

(Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 100. cikke)

Kutatás és technológiafejlesztés

„A Közösség közös vállalkozásokat vagy egyéb olyan struktúrákat hozhat létre, amelyek a közösségi kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs programok eredményes végrehajtásához szükségesek.”

(Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 187. cikke)

Célkitűzések

Az európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer korszerűsítésének biztosítása valamennyi lényeges kutatási és fejlesztési tevékenység uniós koordinációja és összpontosítása révén,

az ATM-koncepció végrehajtása.

Feladatok

A SESAR-projekt kutatási, fejlesztési és hitelesítési tevékenységeinek irányítása a köz- és magánszektorbeli tagjaitól származó finanszírozás összekapcsolásával és külső szakmai források – különösen az Eurocontrol tapasztalatának és szakértelmének – felhasználásával.

Különösen:

a SESAR-projekt fejlesztési szakaszához tartozó tevékenységek szervezése és koordinálása, az Eurocontrol által irányított projekt meghatározási szakaszának eredményeképpen létrejött ATM-koncepcióval összhangban, a köz- és magánszférából származó pénzeszközök egységes struktúrában történő egyesítése és kezelése révén,

az ATM-koncepcióval összhangban a SESAR-projekt fejlesztési szakaszához tartozó tevékenységekhez szükséges finanszírozás biztosítása,

az európai légiforgalmi szolgáltatás érdekelt felei bevonásának biztosítása, különösen: a léginavigációs szolgáltatók, a légtérfelhasználók, a szakszemélyzeti egyesületek, a repülőterek, a gyártó ipar, valamint a releváns tudományos intézetek vagy a releváns tudományos közösség vonatkozásában,

a felügyelete alá tartozó kutatási és fejlesztési, hitelesítési és tanulmánykészítési szakmai munka szervezése az ilyen tevékenységek szétaprózódásának elkerülésével,

az ATM-koncepcióban megfelelően meghatározott közös termékek kifejlesztésére irányuló tevékenységek felügyeletének biztosítása, és szükség esetén egyedi pályázati felhívások szervezése.

1.   Igazgatási tanács

Összetétel

a)

a közös vállalkozás minden tagjának egy-egy képviselője;

b)

a katonai erők képviselője;

c)

a légtér polgári használóinak képviselője;

d)

a léginavigációs szolgáltatók képviselője, akit a szolgáltatók európai szintű képviseleti szervezete jelöl;

e)

a berendezésgyártók képviselője, akit a gyártók európai szintű képviseleti szervezete jelöl;

f)

a repülőterek képviselője;

g)

a légiforgalmi szolgáltatások ágazatának dolgozóit képviselő szervezetek képviselője, akit a szervezetek európai szintű képviseleti szerve jelöl;

h)

az érintett tudósok vagy tudományos intézetek képviselője, akit az intézetek európai szintű képviseleti szervezete jelöl.

Az igazgatási tanács elnöke az Unió képviselője.

Főbb feladatok

a)

a SESAR rendelet 1. cikkének (2) bekezdésében említettek szerint a Tanács által jóváhagyott ATM-koncepció elfogadása és annak bármely módosítására vonatkozó javaslat jóváhagyása;

b)

a SESAR-projekt fejlesztési szakaszának végrehajtására vonatkozó iránymutatások kibocsátása és döntéshozatal, valamint általános végrehajtási felügyelet gyakorlása;

c)

a közös vállalkozás munkatervének és éves munkaprogramjának, valamint éves költségvetésének – beleértve a létszámtervet – jóváhagyása;

d)

tárgyalások engedélyezése, valamint döntéshozatal új tagok felvételéről és az ehhez kapcsolódó megállapodásokról;

e)

a tagok és a közös vállalkozás közötti megállapodások végrehajtásának felügyelete;

f)

a vezérigazgató kijelölése, illetve felmentése, a szervezeti felépítés jóváhagyása és a vezérigazgató munkájának felügyelete;

g)

döntéshozatal a tagok pénzügyi hozzájárulásának összegéről és a befizetési eljárásról, valamint a természetbeni hozzájárulások értékeléséről;

h)

a közös vállalkozás pénzügyi szabályzatának elfogadása;

i)

az éves beszámoló és a mérleg elfogadása;

j)

a SESAR-projekt fejlesztési szakaszának előrehaladásáról, illetve pénzügyi helyzetéről szóló éves beszámoló elfogadása;

k)

döntéshozatal a közös vállalkozás kibővítéséről, illetve megszűnéséről a Bizottságnak tett javaslatokról;

l)

eljárás kidolgozása a közös vállalkozás tulajdonába tartozó befektetett eszközökhöz és immateriális javakhoz való hozzáférés jogának, illetve az átruházás jogának megadásáról;

m)

az ATM-koncepció végrehajtásához szükséges szerződések odaítélésére vonatkozó szabályok és eljárások kidolgozása, beleértve az összeférhetetlenségre vonatkozó különeljárásokat;

n)

döntéshozatal az alapszabály módosítására irányuló, Bizottságnak tett javaslatokról;

o)

egyéb hatáskörök gyakorlása és egyéb feladatok elvégzése, pl. a SESAR-projekt fejlesztési szakaszához esetleg szükséges alárendelt szervek létrehozása;

p)

a 8. cikk (személyzet kirendelése a közös vállalkozáshoz) végrehajtásához szükséges rendelkezések elfogadása.

2.   Vezérigazgató

Az igazgatási tanács nevezi ki a Bizottság javaslata alapján.

3.   Külső ellenőrzés

Az Európai Számvevőszék.

4.   A zárszámadás elfogadásáért felelős hatóság

A Tanács javaslata alapján eljáró Parlament.

Költségvetés

325,1 millió EUR, ebből uniós hozzájárulás: 16,9 %.

Létszám 2009. december 31-én

A létszámtervben szereplő álláshelyek száma: 39,

ebből betöltött: 18

Egyéb álláshelyek (kisegítő alkalmazottak, kiküldött nemzeti szakértők és helyi alkalmazottak): 8

Teljes létszám: 26

A közös vállalkozás tagjai által természetbeni hozzájárulásként kiküldött szakértők: 4,

amely foglalkoztatási terület szerint a következőképpen oszlik meg:

Operatív feladatok: 22

Adminisztratív és támogató feladatok: 16

Vegyes feladatok: 1

A 2009-ben elért főbb eredmények:

A tagfelvételi folyamat 2009. március 26-án lezárult: az igazgatási tanács úgy döntött, hogy a tagságot a 15 előre kiválasztott tagjelöltnek adja meg, döntött továbbá az IBAFO 1 pályázat körébe tartozó tevékenységek odaítéléséről. Az Európai Bizottság ezt megelőzően (2009. március 23-án) megkapta a tagállamoknak a SESAR közös vállalkozásról szóló 219/2007/EK rendelet 5. cikke (4) bekezdése szerinti komitológiai eljárást követően kialakult álláspontját,

mivel az IBAFO 1 az elindításakor nem terjedhetett ki valamennyi munkafolyamatra (többek között amiatt, hogy az Eurocontrolnak a SESAR közös vállalkozáshoz való hozzájárulásához szükség volt az Ideiglenes Tanács végleges jóváhagyására), 2009 júliusában új IBAFO elindítására került sor. A kiválasztási eljárásra novemberben került sor, a vezérigazgató a tevékenységek odaítéléséről beterjesztette javaslatát a SESAR közös vállalkozás igazgatási tanácsa elé, amely azt a 2009. december 14-i ülésén hagyta jóvá,

a tagfelvételi folyamat tervek szerinti 2009-es lezárultával és a programtevékenységek odaítélési eljárásával a SESAR program teljeskörűen működésbe lépett,

a 2009-es éves munkaprogram céljaival összhangban, 2009 végig a projektek 69 %-át megkezdték. 126 K+F projektet indítottak el; az év végéig a közös vállalkozás 62 projektindítási jelentést kapott. 32 projektindítási jelentés elemzésére került sor, ezekből a vezérigazgató 13 projekt megkezdését engedélyezte, 19-ről pedig azt állapították meg, hogy legalább egy elfogadási kritériumnak nem felelnek meg, és átdolgozást kértek. 43 irányítási tevékenységet indítottak el, és az irányítási projektindítási jelentés benyújtását követően ezek 2010 elején végrehajtási szakaszba is léphetnek;

az 1361/2008/EK tanácsi rendelet 2009. január 1-jei hatálybalépését követően a SESAR közös vállalkozás teljes mértékben európai uniós szervvé vált. Ebből következően:

a)

új munkaerő felvételére került sor a legutóbb a 2004. december 20-i 31/2005/EK, Euratom tanácsi rendelet által módosított „Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata és az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek” (a továbbiakban: „személyzeti szabályzat”) szerint;

b)

a 2009 elején alkalmazásban lévő 13 fős személyi állomány az 1361/2008/EK tanácsi rendelet 2. cikkének megfelelően belső kiválasztási eljárásban vett részt, és őket a személyzeti szabályzat értelmében ideiglenes alkalmazottként vették fel;

c)

2009 áprilisában a SESAR közös vállalkozás szerződéses alkalmazottak felvételét is megkezdhette;

d)

2009. március 30 án, a SESAR közös vállalkozásra vonatkozó rendelet 2b. cikkével összhangban a közös vállalkozás olyan igazgatási megállapodást írt alá a belga kormánnyal, amely végrehajtja az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseit. A jegyzőkönyv alkalmazásából adódóan a közös vállalkozás áfamentességet kapott, és megkezdte a 2008. október 16-tól az igazgatási megállapodás hatálybalépéséig befizetett áfa és az ugyanezen időszak kamatadóinak visszaigénylésére vonatkozó eljárást. 2009 végére az áfa (0,4 millió EUR) visszaigénylése és visszafizetése megtörtént, a kamatadókat pedig a 2010-es év során fizetik vissza;

e)

2009. július 28 án az igazgatási tanács a SESAR közös vállalkozásra vonatkozó rendelet 4a. cikkének megfelelően – az Európai Bizottság előzetes hozzájárulását követően – elfogadta a SESAR közös vállalkozás új pénzügyi szabályzatát. A SESAR közös vállalkozás pénzügyi szabályzatáról 2010-ben az Európai Számvevőszék véleményt bocsát ki.

2009 a SESAR közös vállalkozás szempontjából kritikus év volt, hiszen egyrészt alapszabálya módosításából adódóan teljes szerkezetátalakítást kellett végrehajtania, másrészt meg kellett kezdenie operatív tevékenységét, elindítani a projekteket, almunkafolyamatokat és munkafolyamatokat, ugyanakkor le kellett zárni a tagfelvételi folyamatot is.

Forrás: a közös vállalkozás által közölt adatok.

A SESAR KÖZÖS VÁLLALKOZÁS VÁLASZAI

17. bekezdés

A SESAR közös vállalkozás felel a várhatóan 2016-ig tartó SESAR program fejlesztési szakaszáért. A 2009-ben elindult többéves programot működésének során, különösen az első években a bevételek és a kiadások közötti várható egyensúly-ingadozás jellemzi majd.

24. bekezdés

A SESAR közös vállalkozás pénzügyi rendszereinek (ABAC és SAP) megvalósítása tekintetében az Európai Bizottság szolgálataitól függ. Ezeket az Európai Bizottság a SESAR közös vállalkozásnál 2010 májusáig nem tudta kivitelezni. A SESAR közös vállalkozás operatív programirányítási rendszere 2009 vége óta van érvényben.

25. bekezdés

A 19 572 EUR értékű szerződést a SESAR közös vállalkozás ideiglenes adminisztrátora 2007-ben készítette és írta alá, amikor a SESAR közös vállalkozásnak sem személyzete, sem pedig belső szervezete nem volt. A SESAR közös vállalkozás a szerződés felváltására 2009-ben szabályos közbeszerzési eljárást indított.

A SESAR közös vállalkozás tudomásul veszi a Számvevőszék észrevételét, miszerint a 922 000 EUR kifizetésének alátámasztására megfelelőbb bizonyítékokat kellett volna szolgáltatnia, és már most biztosítja a Számvevőszéket arról, hogy a szolgáltatások nyújtásáról hivatalos igazolások állnak rendelkezésére. Azonban a szerződés olyan, időalapon számlázott támogatási tevékenységeket és jogi szaktanácsadási szolgáltatásokat tartalmazott, amelyeket a SESAR közös vállalkozás nagyon sűrű tevékenységi időszakában (tagokkal való megbeszélések lezárása), folyamatosan – ha nem is napi szinten – nyújtottak, és amelyeket a SESAR közös vállalkozás folyamatosan figyelemmel kísért. A szerződés végtermékein, mint például a tagsági megállapodások és a többoldalú keretmegállapodások tervezetein a SESAR közös vállalkozás személyzete és alvállalkozói szoros és folyamatos együttműködésben dolgoztak, főként e-mailen keresztüli többszöri dokumentumcsere révén.

26. bekezdés

A SESAR közös vállalkozás a bérleti szerződést 2007-ben kötötte a Galileo közös vállalkozás korábbi helyiségeire vonatkozóan, amelyek nem sokkal azután szükségleteihez elégtelennek bizonyultak, ahogy azt 2008-ban az igazgatási tanács megállapította. Ennek következtében a SESAR közös vállalkozásnak mérlegelnie kellett a program elhalasztásának kockázatát és a megfelelő helyiségekbe való költözés költségeit. A SESAR közös vállalkozás ingatlanbérlésre előirányzott költségvetésének keretén belül, az igazgatási tanácstól további források igénylése nélkül kötötte meg az új helyiségekre vonatkozó szerződést.

28. bekezdés

A SESAR közös vállalkozás tudomásul veszi a Számvevőszék észrevételét, de ugyanakkor biztos abban, hogy azonosítani tudja az eszközök megfelelő értéken történő aktiválásához szükséges finanszírozási forrásokat és költségeket.

30. bekezdés

A SESAR közös vállalkozás az Európai Bizottság szolgálataival együtt végrehajtja a Számvevőszék 2/2010. sz. véleményében foglalt ajánlások teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

31. bekezdés

A SESAR közös vállalkozás az Európai Bizottság szolgálatainak véleménye figyelembevételével mérlegeli alapszabálya módosításának szükségességét.


(1)  A 2008. december 16-i 1361/2008/EK rendelettel (HL L 352., 2008.12.31., 12. o.) módosított 2007. február 27-i 219/2007/EK tanácsi rendelet (HL L 64., 2007.3.2., 1. o.) az új generációs európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer (SESAR) megvalósítása érdekében létrehozandó közös vállalkozás alapításáról.

(2)  A beszámolóhoz tartozik egy jelentés az év során folytatott költségvetési és pénzgazdálkodásról, amely bemutatja többek között az előirányzatok végrehajtásának alakulását, a különböző költségvetési tételek közötti előirányzat-átcsoportosítások összefoglalásával együtt.

(3)  A pénzügyi kimutatások a következőkből állnak: a mérleg, az eredménykimutatás, a cash flow-kimutatás, a tőkeváltozásokat feltüntető kimutatás, valamint a pénzügyi kimutatások melléklete; ez utóbbi a számviteli politika meghatározó alapelveinek bemutatását és egyéb magyarázatokat tartalmaz.

(4)  A költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés a költségvetési eredménykimutatást és annak mellékletét tartalmazza.

(5)  HL L 248., 2002.9.16., 1. o.

(6)  A SESAR igazgatási tanácsa által 2009. július 28-án elfogadott pénzügyi szabályzat.

(7)  A 2002. november 19-i 2343/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet 33. cikke (HL L 357., 2002.12.31., 72. o.).

(8)  A 2343/2002/EK, Euratom rendelet 38. cikke.

(9)  A beszámolók bemutatására vonatkozó, illetve az európai uniós szervek által alkalmazandó számviteli szabályokat a legutóbb a 2008. július 9-i 652/2008/EK, Euratom rendelettel (HL L 181., 2008.7.10., 23. o.) módosított 2343/2002/EK, Euratom rendelet VII. címének 1. fejezete tartalmazza. Ezeket a szabályokat beépítették a közös vállalkozás pénzügyi szabályzatába.

(10)  Könyvvizsgálók Nemzetközi Szövetsége (IFAC) és a legfőbb ellenőrzési intézmények nemzetközi standardjai (ISSAI).

(11)  Többek között hatályba lépett a 219/2007/EK rendeletet módosító 1361/2008 tanácsi rendelet, és 2009. július 28-án elfogadták a SESAR közös vállalkozás új pénzügyi szabályzatát.

(12)  A SESAR alapszabályának 18. cikke.

(13)  Jelentés a SESAR közös vállalkozás 2008. december 31-én véget ért pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról (HL L 310., 2009.12.18., 9. o.).