12.8.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 236/148


2010. június 17., csütörtök
Kivégzések Líbiában

P7_TA(2010)0246

Az Európai Parlament 2010. június 17-i állásfoglalása a líbiai kivégzésekről

2011/C 236 E/27

Az Európai Parlament,

tekintettel a halálbüntetés eltörléséről szóló korábbi állásfoglalásaira, valamint az emberi jogok világbeli helyzetéről szóló éves jelentésekkel kapcsolatos korábbi állásfoglalásaira – különösen a 2008-ban elfogadottra –, továbbá kivégzésekre vonatkozó azonnali moratórium azon országokban történő bevezetésére, ahol még mindig alkalmazzák a halálbüntetést,

tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 2007. december 18-i 62/149. számú, valamint 2008. december 18-i 63/168. számú, a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratórium bevezetését kérő (a Harmadik Bizottság A/62/439/Add.2. számú jelentése alapján hozott) határozatára,

tekintettel az EU halálbüntetésre vonatkozó, 1998. június 16-i iránymutatásaira, valamint azok felülvizsgált és frissített, 2008-as változatára,

tekintettel a 2010. február 24. és 26. között Genfben megrendezett, a halálbüntetés elleni negyedik világkongresszus által elfogadott zárónyilatkozatra, amely a halálbüntetés egyetemes eltörlését kéri,

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló nemzetközi egyezményekre,

tekintettel az EU migrációs és menekültügyi politikájára, illetve a menekültek jogállásával kapcsolatos 1951. július 28-i Genfi Egyezményre, valamint az 1967. január 31-i jegyzőkönyvre,

tekintettel az EU és Líbia között folyó informális párbeszédre, amelynek célja a kapcsolatok, illetve a migrációval (két projekt az Aeneas program keretében és a „Migrációk és menekültügy” eszköz) és a HIV/AIDS-szel kapcsolatban az EU és Líbia között folyó együttműködés erősítése,

tekintettel eljárási szabályzata 122. cikkének (5) bekezdésére,

A.

mivel a halálbüntetés eltörlése az Európai Unió alapvető értékeinek egyik lényeges eleme; mivel az Európai Parlament határozottan elkötelezte magát a halálbüntetés eltörlése mellett, és ezen elv egyetemes elfogadtatására törekszik;

B.

mivel a líbiai kormány ellenállt a halálbüntetés eltörlésére irányuló lépéseknek; mivel 2007 decemberében és 2008-ban Líbia azon kevés országok egyike volt, amelyek az ENSZ Közgyűlésének a kivégzésekre világszerte érvényes moratóriumot követelő sikeres határozatai ellen szavazott;

C.

mivel Líbiát nemrégiben beválasztották az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába, ami megnövekedett felelősséget jelent az emberi jogok területén;

D.

mivel a Cerene, a Saif al-Islam al-Gaddafival, Muammar al-Gaddafi líbiai vezető fiával szoros kapcsolatban lévő újság hírül adta, hogy május 30-án Tripoliban és Bengáziban kivégeztek 18 embert – köztük csádi, egyiptomi és nigériai állampolgárokat –, miután előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés miatt elítélték őket; mivel a líbiai hatóságok nem hozták nyilvánosságra ezen emberek személyazonosságát;

E.

mivel félő, hogy olyan bírósági eljárások végén hoznak meg halálos ítéleteket, amelyek nem felelnek meg a tisztességes eljárás nemzetközi normáinak;

F.

mivel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya – amelynek Líbia is aláírója –, és különösen annak 6. cikke (2) bekezdése, arra kötelezi a halálbüntetést továbbra is fenntartó részes államokat, hogy csak „a legsúlyosabb bűncselekmények” esetében alkalmazzák azt;

G.

mivel a líbiai bíróságok továbbra is hoznak halálos ítéletet, mégpedig többnyire gyilkosság és kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt, ám halálos ítéletet a bűncselekmények széles köre esetében ki lehet szabni, többek között a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságához való jog békés gyakorlásáért;

H.

mivel nem állnak rendelkezésre hivatalos statisztikák arról, hogy évente hány embert ítélnek halálra és végeznek ki Líbiában; mivel különböző források szerint pillanatnyilag több mint 200 ember van siralomházban, köztük külföldi állampolgárok is;

I.

mivel a külföldi állampolgárok gyakran nem vehetik fel a kapcsolatot konzulátusi képviselőikkel, illetve nem vehetnek igénybe tolmácsolási, illetve fordítási segítséget a bírósági eljárások során;

J.

mivel az Európai Unió Alapjogi Chartája 19. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy senki „sem toloncolható ki vagy utasítható ki olyan államba, vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá”;

K.

mivel a Líbiára kivetett nemzetközi szankciók 2003-as feloldása óta az Európai Unió a fokozatos kapcsolatépítés politikáját alakította ki Líbiával, és 2007 végén megkezdte a keretmegállapodásra irányuló tárgyalási folyamatot;

L.

mivel ez idáig az EU informális párbeszédet, illetve egy sor konzultációt folytatott Líbiával egy többek között migrációs kérdésekkel is foglalkozó keretmegállapodás aláírása céljából; mivel a két fél között folyamatban lévő tárgyalások legalább hét tárgyalási fordulóból álltak, amelyek nem eredményeztek jelentős előrelépést vagy egyértelmű kötelezettségvállalásokat Líbia részéről a nemzetközi emberi jogi egyezmények tiszteletben tartása tekintetében;

M.

mivel az EU és Líbia közötti kapcsolatok fő akadálya az emberi jogokról, az alapvető szabadságjogokról és a demokráciáról folytatott párbeszéd elakadása, nevezetesen a Genfi Egyezmény ratifikációjának elmaradása, valamint a líbiai rezsim – nem utolsósorban az európai államokkal szemben is alkalmazott – agresszív külpolitikája; mivel Líbia nem rendelkezik nemzeti menekültügyi rendszerrel, amely biztosítaná a menekültek ellenőrzését és nyilvántartásba vételét, menekültstátuszba vételét, a fogva tartási létesítmények látogatását, valamint az orvosi és humanitárius segítségnyújtást, amely feladatokat ez idáig az UNCHR (ENSZ Emberi Jogok Bizottsága) látta el;

N.

mivel az UNHCR szerint 9 000 menekültet – köztük palesztinokat, irakiakat, szudániakat és szomáliaiakat – tartanak nyilván Líbiában, ebből 3 700 a – főként Eritreából érkező – menedékjogot kérők száma; mivel a menekültek folyamatosan annak a veszélynek vannak kitéve, hogy a Genfi Egyezmény kritériumait mellőzve visszatoloncolják őket származási országukba vagy tranzitországukba, kitéve őket az üldöztetés és a halál fenyegetésének; mivel a menekülttáborokban elkövetett bántalmazásokról, kínzásokról és emberölésekről, valamint a Líbia és más afrikai országok közötti elhagyatott határokon otthagyott menekültekről adtak hírt;

O.

mivel 2010. június 8-án a líbiai hatóságok elrendelték a Tripoliban 1991 óta jelen lévő, 26 munkatárssal működő UNHCR-iroda bezárását, mivel annak képviselői állítólag „illegális tevékenységeket folytattak”;

P.

mivel Líbia a társulási megállapodások aláíró országaihoz hasonlóan „nemzeti indikatív programban” vehetett részt, amelynek keretében a 2011–2013-as időszakra 60 millió eurót irányoztak elő az egészségügy támogatása és az illegális migráció elleni küzdelem céljaira,

1.

megismétli régóta fenntartott álláspontját, miszerint minden esetben és minden körülmények között ellenzi a halálbüntetést; emlékeztet az EU azon határozott kötelezettségvállalására, hogy el kívánja érni, hogy a halálbüntetést mindenhol eltöröljék, és ismét hangsúlyozza, hogy a halálbüntetés eltörlése hozzájárul az emberi méltóság megerősítéséhez és az emberi jogok progresszív fejlődéséhez;

2.

határozottan elítéli, hogy 2010. május 30-án 18 embert kivégeztek, és részvétét és szolidaritását fejezi ki az elhunytak családjai iránt;

3.

kéri Líbiát, hogy hozza nyilvánosságra a 18 kivégzett személy nevét, akik között külföldi állampolgárok is voltak;

4.

felszólítja a líbiai hatóságokat annak biztosítására, hogy a fenti eseményekkel kapcsolatban őrizetben tartottak – a nemzetközi jognak megfelelően – fogva tartásuk során humánus bánásmódban, majd tisztességes tárgyalásban részesüljenek, beleértve az általuk választott ügyvédhez való jogot, valamint az ártatlanság vélelme elvének tiszteletben tartását;

5.

sürgeti a líbiai hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a kivégzésekre vonatkozó moratórium elfogadása érdekében;

6.

súlyos aggodalmának ad hangot a líbiai UNHCR-iroda bezárása miatt;

7.

sürgeti a líbiai hatóságokat, hogy haladéktalanul ratifikálják a genfi menekültügyi egyezményt, továbbá tegyék lehetővé és könnyítsék meg az UNHCR számára tevékenységei folytatását Líbiában, illetve hozzanak létre nemzeti menekültügyi rendszert;

8.

felhívja azokat a tagállamokat, amelyek Líbiába toloncolnak vissza bevándorlókat, hogy a Frontexszel (az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség) együttműködésben azonnal hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal azokban az esetekben, amikor komolyan fennáll annak a veszélye, hogy az érintett személyt halálbüntetésnek, kínzásnak vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vethetik alá;

9.

felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy az EUMSz. 265. cikke és 218. cikkének (10) bekezdése alapján hozzon intézkedéseket, amely rendelkezések értelmében az EP-t „az eljárás minden szakaszában haladéktalanul és teljes körűen tájékoztatni kell” a Líbiával folytatott tárgyalásokról; ismételten kéri, hogy teljes körű tájékoztatást kapjon a Bizottság ezzel kapcsolatos tárgyalási megbízatásáról;

10.

megerősíti, hogy az EU és Líbia közötti bármely együttműködés vagy megállapodás feltétele a genfi menekültügyi egyezmény, valamint a többi jelentős emberi jogi egyezmény és jegyzőkönyv Líbia általi ratifikációja és végrehajtása;

11.

üdvözli, hogy a legfelső bíróság egykori elnöke, Dr. Abdulraham Abu Tuta elnökletével működő bizottság kezdeményezte a büntető törvénykönyv reformját, és reméli, hogy a bizottság hamarosan jelentést fog előterjeszteni; felhívja a líbiai hatóságokat, hogy indítsanak nemzeti szinten nyilvános és demokratikus vitát a halálbüntetésről annak érdekében, hogy csatlakozzanak a halálbüntetés eltörlését támogató nemzetközi irányvonalhoz;

12.

üdvözli Max Goeldi svájci állampolgár szabadon bocsátását;

13.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamoknak, az UNHCR-nek, az ENSZ Közgyűlésének, az ENSZ menekültügyi főbiztosának, valamint a líbiai hatóságoknak.