31.5.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 161/112

A.

mivel a deficit és az adósság magas szintjével összefüggésben a Bizottság közleményében aggodalmának adott hangot az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban, különösen a lakosság elöregedésének fényében, mivel továbbá az elöregedés fenntarthatósági résre gyakorolt hatása a legtöbb tagállam számításai szerint ötször-hússzor nagyobb a jelenlegi gazdasági válság hatásainál,

B.

mivel a Stabilitási és Növekedési Paktum a 2005-ös felülvizsgálat ellenére sem volt elegendő a jelenlegi válság megelőzésére,

C.

mivel sürgősen meg kell vizsgálni a születésszám-csökkenés Európai Unióban tapasztalható jelenségét, valamint annak okait és következményeit, ezen aggasztó tendencia visszafordítása érdekében,

D.

mivel a költségvetési politika nem fenntartható, ha idővel az államadósság túlzott felhalmozódását vonja maga után,

E.

mivel a közleményben szereplő becslések alapján, valamint figyelembe véve azt a tényt, hogy a lakosság öregedése komoly hatással lesz az európai országok államháztartásának hosszú távú fenntarthatóságára, a 2060-ig előremutató politikai távlat helyénvaló,

F.

mivel a tagállamok adósságának és hiányának a válság alatti növekedése és a demográfia előre jelzett alakulása miatt a költségvetési fenntarthatóság sürgős kihívássá fog válni,

G.

mivel az EU tagállamaiban végbemenő hosszú távú demográfiai változások – különösen a népesség elöregedése – következményeket vonnak maguk után a nemzeti nyugdíjrendszerek finanszírozására nézve,

H.

mivel egyes tagállamok nem tettek kellő lépéseket annak érdekében, hogy csökkentsék működési költségeiket, féken tartsák egészségügyi kiadásaikat és megreformálják egészségügyi- és nyugdíjrendszerüket, mivel továbbá minden tagállamnak át kell vennie az e téren meglévő legjobb gyakorlatokat,

I.

mivel 2009 folyamán az adóbevételek válság okozta visszaesésének és a kivételes gazdaságélénkítő intézkedések végrehajtásának következtében valamennyi tagállam államháztartási hiánya és eladósodottsága nőtt,

J.

mivel az élénkülés első jeleire az Európai Tanács már 2009. szeptembertől azt javasolta, hogy a költségvetési politikák „az államháztartások hosszú távú fenntarthatóságának biztosítására irányuljanak” és arra szólított fel, hogy „összehangolt módon kilépési stratégiákat kell kidolgozni, amint megélénkül a gazdaság, figyelembe véve az egyes országok sajátos helyzetét”,

K.

mivel az utóbbi időszakban pozitív korreláció volt megfigyelhető a rendezett államháztartás és a gazdaság rugalmassága között,

L.

mivel a növekvő államadósság nagy terhet ró a jövő nemzedékeire,

M.

mivel az államadósság egyes tagállamokban olyan módon megnövekedett, hogy az aláássa a stabilitást, valamint a kamatfizetésekhez kapcsolódóan magas állami kiadásokhoz vezet az egészségügyi és nyugdíjrendszerekkel kapcsolatos egyre fontosabb kiadások rovására,

N.

mivel a megnövekedett állami hitelfelvétel a kamatlábak növelése révén torzítja a pénzügyi piacokat, ami negatív következményekkel jár a háztartásokra és az új munkahelyekkel kapcsolatos befektetésekre nézve,

O.

mivel a hatékony statisztikai irányítás, illetve a független statisztikai intézmények hiánya a tagállamokban aláássa az államháztartás integritását és fenntarthatóságát,

P.

mivel a világ más részei, amelyek nemrégiben még alacsony minőségű árukkal versenyeztek, most belépnek a jó minőségű szegmensekbe; mivel ezek a versenytársak fejlett technológiát alkalmaznak, miközben még mindig szerény órabéreket fizetnek, és nem kell megbirkózniuk a demográfia hátrányos alakulásával, ugyanitt az egyén pedig élete során nagyszámú munkaórát teljesít; eközben pedig Európában utoljára az 1973. évi olajválságot megelőzően sikerült elérni a teljes foglalkoztatást, holott a szerződések szellemének megfelelően az EU-nak továbbra is e cél elérésére kell törekednie, anélkül hogy feladná a szociális védelem és a humán fejlettség magas színvonalát,

Q.

mivel különféle eszközök állnak rendelkezésre a fenntarthatósági rés szűkítésére, mint például az általános termelékenység növelése – és elsősorban a jóléti szolgáltatások termelékenységének növelése –, a nyugdíjkorhatár emelése, a születési ráta növelése vagy a bevándorlók számának emelése,

R.

mivel a demográfia alakulása az anyasági ösztönzőktől és támogatásoktól jelentős mértékben függő termékenység mértékétől, valamint a migrációtól is függ,

S.

mivel az államadósság és a hiány jelenlegi mértéke a jóléti állam puszta létét fenyegeti,

T.

mivel a strukturális reformok végrehajtásának és az államháztartás konszolidálásának kudarca káros hatással lesz az egészségüggyel, a nyugdíjakkal és a foglalkoztatással kapcsolatos kiadásokra,

U.

mivel sok tagállam megszegi a Stabilitási és Növekedési Paktumot, és mivel ennek megfelelő betartása mérsékelte volna a válság negatív hatásait,

V.

mivel az államháztartás fenntarthatósága nemcsak Európa egésze, hanem konkrétan az Európai Unió költségvetésének szempontjából is kulcsfontosságú,

W.

mivel a „fenntarthatóság” általános elveit és az alapjául szolgáló feltételezéseket az európai költségvetésre is alkalmazni kell, még akkor is, ha az Európai Unió költségvetése jelenleg a teljes bruttó európai nemzeti jövedelem (GNI) körülbelül 1 %-át teszi csak ki,

1.

súlyos aggodalmának ad hangot az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban a pénzügyi és gazdasági válságot követően; emlékeztet rá, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum keretében a válság előtt tett erőfeszítések nagyon nagy mértékben a fokozódó demográfiai kihívásnak való megfelelésre irányultak; elismeri, hogy ezt az erőfeszítést jelentős részben tönkretette az a kényszer, hogy drasztikusan növelni kellett az állami kiadásokat, főként a pénzügyi rendszer globális összeomlásának megelőzése és a gazdasági válság társadalmi következményeinek enyhítése érdekében is;

2.

sajnálja, hogy számos tagállam már a válság kitörése előtt sem nyújtott meggyőző teljesítményt államháztartásának konszolidálása terén annak ellenére, hogy a gazdasági feltételek kedvezőek voltak; hangsúlyozza, hogy ezzel megsértették a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágát, különösen annak 2005-ös átdolgozása után, és súlyosan gyengítették a tagállamok konjunktúraellenes fellépési képességét a válság kibontakozásakor, ami nagyobb bizonytalansághoz, nagyobb munkanélküliséghez és fokozott társadalmi problémákhoz vezetett;

3.

tudatában van annak, hogy az állami kiadások jelenlegi szintje nem tartható fenn korlátlanul; üdvözli az Európai Tanács határozatát, amely szerint mindaddig tartózkodik a segítő intézkedések nyomon követő csomagjáról való döntéshozataltól, amíg nem elemezték alaposan a jelenlegi csomag eredményeit, és nem bizonyították világosan a további fellépés szükségességét;

4.

elismeri, hogy a pénzügyi ágazat összeomlásának megelőzésére szolgáló műveletek sikerrel jártak, noha még mindig nagy szükség van az éberségre; a banki ágazat megmentésével járó pénzügyi terhek csökkenésére számít; dicséri a központi bankok e cél elérésére irányuló összehangolt megközelítését; teljes mellszélességgel felsorakozik a prudenciális felügyelet reformja és a pénzügyi rendszer keretének átalakítása mögött;

5.

hangsúlyozza, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktumnak idővel egyensúlyra vagy többletre kell törekednie, ami a kedvező gazdasági időszakokban többletet és az állami költségvetések keretében vagy magán tőkefedezeti rendszerek által átláthatóan finanszírozott nyugdíjrendszereket igényel;

6.

rámutat, hogy az államháztartás hosszú távú fenntarthatósága alapvető fontosságú a stabilitáshoz és a növekedéshez, valamint az állami kiadások megfelelő szintjének fenntartásához; hangsúlyozza, hogy az adósság és a hiány magas szintje fenyegetést jelent a fenntarthatóságra nézve, és káros hatással lesz az állami egészségügyre, a nyugdíjakra és a foglalkoztatásra;

7.

mély aggodalmának ad hangot a tagállamok hiányának és adósságának magas szintje miatt; óva int attól, hogy a válságot ürügyként felhasználva elmulasszák az államháztartás konszolidálását, az állami kiadások csökkentését és a strukturális reformok végrehajtását, amelyek mindegyike alapvető fontosságú a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz való visszatéréshez;

8.

emlékeztet rá, hogy az államháztartás konszolidálása, valamint a hiány és az adósság szintjének csökkentése alapvető fontosságú a modern jóléti állam és egy olyan elosztási rendszer fenntartásához, amely gondoskodik a társadalom egészéről, de különösen annak leghátrányosabb helyzetben lévő csoportjait támogatja;

9.

hangsúlyozza, hogy ha az államadósság és a kamatszint tovább növekszik, a jelenlegi és eljövő nemzedékek már nem lesznek képesek viselni a kamatkifizetések formájában jelentkező költségeket a jóléti állam modelljeinek veszélyeztetése nélkül;

10.

mély aggodalmának ad hangot amiatt, hogy sok tagállam megszegi a Stabilitási és Növekedési Paktumot; sajnálja, hogy a tagállamok a válság előtti kedvező gazdasági időszakokban nem konszolidálták államháztartásaikat; egyetért a Bizottságnak azzal a kijelentésével, hogy a felügyeleti eljárásokban kiemelt és egyértelmű szerepet kell kapnia az adósság fenntarthatóságának; sürgeti a Bizottságot, hogy szigorúan biztosítsa a Stabilitási és Növekedési Paktum betartását;

11.

az újbóli visszaesés elkerülése érdekében óva int a reálgazdaságnak nyújtott támogatás hirtelen leállításától; felhívja a figyelmet mind a támogatási eszközök túl korai feladásából, mind pedig az államháztartás fenntarthatóságára irányuló korrekciós intézkedések meghozatalának elodázásából származó nem kívánatos hatásokra; emlékeztet rá, hogy ezeket az intézkedéseket kellő időben hozott, célzott és átmeneti intézkedésnek szánták; üdvözli a Bizottság által a jelenlegi sürgősségi intézkedésekből való kilábalás stratégiáján végzett munkát; támogatja a Bizottságnak az idő és hatály szempontjából országonként differenciált kilábalási stratégiákat magában foglaló megközelítését; tudomása szerint az intézkedések visszavonása az első országcsoport esetében 2011-ben kezdődik el; arra biztatja a tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent a kilábalási stratégiák végrehajtása érdekében, amilyen gyorsan és amilyen határozottan csak lehetséges;

12.

kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy, az Európai Unión belüli születések számáról szóló zöld könyvet, ami nem csak a születésszámok csökkenésének okait és következményeit tárja föl, hanem megoldást és alternatívákat is kínál a problémára;

13.

úgy véli, hogy a költségvetési kilábalási stratégiának a monetáris kilábalási stratégia előtt kellene elkezdődnie az utóbbi helyes végrehajtásának lehetővé tétele érdekében, biztosítva ezzel, hogy az EKB, amely sikeresen elkerülte a deflációba való átcsúszást, ugyanilyen jól biztosítani tudja azt is, hogy az infláció ne döntse romba a gazdaság élénkülését; tudomása szerint az EKB utalt arra, hogy a költségvetés kellő időben történő visszafogásának hiányában a monetáris szigorításnak sajnálatos módon a vártnál erőteljesebbnek kell lennie;

14.

hangsúlyozza, hogy a pénzügyi ösztönzés csökkentését a belső piac dinamizmusának, versenyképességének és befektetőkre gyakorolt vonzerejének növelésére irányuló erőfeszítésekkel kell egyesíteni;

15.

hangsúlyozza, hogy a kamatlábak alacsonyan tartása és az adósságteher korlátozása érdekében döntő fontosságú a hiányokból való fokozatos és ellenőrzött kilábalás, biztosítva ezzel a jóléti rendszerek kiadásainak és a háztartások életszínvonalának fenntartására irányuló képességet;

16.

emlékeztet rá, hogy az alacsony kamatlábak kedvezőek a befektetések és a gazdaság élénkítése szempontjából; tisztában van a kormányok élénk hitelfelvételi tevékenysége által a kamatszintekre gyakorolt hatásokkal; őszintén sajnálja, hogy ez a kamatlábkülönbségek növekedéséhez vezetett az EU-n belül; figyelmezteti a tagállamokat, hogy vegyék figyelembe költségvetési döntéseik piaci kamatlábakra gyakorolt hatását; az a véleménye, hogy a stabil államháztartás a biztos munkahelyek előfeltétele; emlékeztet arra, hogy a hitelfelvétel költségének felhajtásával a kormányok a saját költségvetéseikre nehezedő terheket is növelik;

17.

rámutat, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum konjunktúraellenes hatásai csak akkor működhetnek, ha a tagállamok a kedvező időszakokban ténylegesen költségvetési többletet érnek el; e tekintetben szorgalmazza a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágának jobb végrehajtását is; sürgeti a lehetséges jövőbeni vészhelyzetre való takarékoskodás elvére való átállást arról a hozzáállásról, amely szerint elsők a kiadások, aztán jön a visszafizetés; emlékeztet arra, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum középtávon kiegyensúlyozott vagy többletben lévő költségvetés elérését követeli meg a tagállamoktól, ami azt jelenti, hogy a három százalékos hiány nem célnak, hanem a megengedett legszélső határnak tekintendő még az átdolgozott Paktum szerint is;

18.

sürgeti, hogy a segélycsomagok felszámolásával párhuzamosan hajtsanak végre strukturális reformokat a jövőbeni válságok megelőzése, valamint az európai vállalkozások versenyképességének növelése, a nagyobb növekedés elérése és a foglalkoztatás javítása érdekében;

19.

hangsúlyozza, hogy tekintettel a stabil államháztartás elérésének kényszerére legkésőbb 2011-ben minden tagállamnak el kell kezdenie a fenntarthatósági résnek évente történő csökkentését;

20.

elismeri, hogy a költségvetési ösztönző intézkedések és a szabadjára engedett automatikus stabilizátorok sikeresnek bizonyultak, valamint javasolja, hogy a Bizottság szólítsa fel a tagállamokat, hogy törekedjenek a költségvetési egyensúly kialakítására, és amint a gazdaság ismét elindul a fenntartható gazdasági élénkítés elérése felé, az elsődleges költségvetési többletet fordítsák az eladósodás csökkentésére;

21.

rámutat a foglalkoztatást támogató intézkedések és a gazdasági növekedési potenciál növelésére, valamint az európai gazdaság versenyképességének erősítésére irányuló hosszú távú beruházások jelentőségére;

22.

hangsúlyozza, hogy figyelembe véve az Unió előtt álló aktuális demográfiai kihívásokat, a válságellenes intézkedések nem eredményezhetnek olyan hosszú távú következményeket az államháztartásra nézve, amelyek költségeit a mostani és jövőbeni nemzedékeknek kellene majd viselniük;

23.

támogatja azt a gondolatot, hogy az Európai Unión belül a gazdaságpolitikák fokozottabb összehangolása elkerülhetetlenül szükséges, és további szinergiákhoz vezet;

24.

elismeri, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum nem elégséges eszköz a tagállamok fiskális és gazdaságpolitikáinak harmonizálásához;

25.

támogatja ezért a mechanizmusok felülvizsgálatát, hogy az EU nemzeti gazdaságai ismét a konvergencia útjára lépjenek;

26.

indítványozza, hogy a Bizottság megfelelő együttműködési mechanizmust alakítson ki az IMF-fel olyan speciális esetekben, amikor az IMF segítséget nyújt a tagállamoknak fizetési mérlegük helyreállításában;

27.

emlékeztet rá, hogy a magas infláció nem megfelelő válasz a költségvetés kiigazítására, mivel lényeges gazdasági költségekkel jár, és veszélyt jelent a fenntartható és minden társadalmi rétegre kiterjedő növekedésre;

28.

egyetért a Bizottsággal abban, hogy a „recesszió megfordításához szükséges költségvetési expanzió hosszú távon nem összeegyeztethetetlen az államháztartás fenntarthatóságával”, ám felhívja a figyelmet a magasabb közkiadásokon alapuló túlzott és mesterséges expanzió kockázataira, amely expanzió alá is áshatja e politikát;

29.

úgy véli, hogy a meghatározott rövid távú döntések sorozata révén folytatott államháztartási igazgatás biztosítja az államháztartások hosszú távú fenntarthatóságát, és az egymást követő rövid távú döntések révén, a rövid távú struktúrák kialakításával lehet legjobban megoldani az államadósság fenntarthatóságának problémáját;

30.

úgy véli, hogy a költségvetési politikának túlnyomórészt átcsoportosítás révén a rendelkezésre álló megtakarításokat növekedésserkentő befektetésekké (például a kutatással és fejlesztéssel, az iparbázis korszerűsítésével, egy zöldebb, intelligensebb, innovatív és versenyképesebb uniós gazdaság kialakítására irányuló befektetésekké) kell átkonvertálnia;

31.

hangsúlyozza, hogy az állami és szociális kiadások jelentős része produktív kiadás is lehet, ha olyan projektekre irányul, amelyek jótékony hatással vannak a fizikai- és humántőke felhalmozódására és az innováció előmozdítására; hangsúlyozza, hogy ellenőrizni kell az adósságteher növekedését annak biztosítása érdekében, hogy a kamatlábak növekvő költségei ne szorítsák ki a döntő fontosságú szociális kiadásokat; hangsúlyozza, hogy az egyre szűkülő erőforrások miatt javítani kell az állami szektor kiadásainak minőségét;

32.

hangsúlyozza, hogy a „szociális védőhálókhoz” hasonló a szociális védelmi rendszerek különösen hatékonynak bizonyultak válsághelyzetekben; hangsúlyozza, hogy az államháztartás stabilitása előfeltétele annak, hogy ez a jövőben is így legyen;

33.

emlékeztet rá, hogy a kötelező nyugdíjbiztosítási rendszerek hosszú távú fenntarthatósága nem csupán a demográfia alakulásától függ, hanem az aktív lakosság produktivitásától (ami befolyásolja a potenciális növekedést) és attól is, hogy a GDP hány százalékát fordítják az említett rendszerek finanszírozására; hangsúlyozza továbbá, hogy az államháztartások konszolidálása, valamint az adósság és a hiány szintjének csökkentése fontos tényezők a fenntarthatóság szempontjából;

34.

megállapítja, hogy a demográfiai változások, különösen a népesség elöregedése azt jelenti, hogy az állami nyugdíjrendszereket sok tagállamban – különösen a járulékfizetési alap tekintetében – időről időre meg kell reformálni ahhoz, hogy pénzügyileg fenntarthatók maradjanak;

35.

hangsúlyozza, hogy az adósságteher növekedszik abban az esetben, ha a reálkamat meghaladja a GDP növekedési mértékét, a piac pedig súlyosabbnak ítéli a kockázatokat abban az esetben, ha az adósságterhek növekvő tendenciát mutatnak;

36.

úgy véli, hogy az államkölcsönöket terhelő kamatok mértéke tükrözi, hogy a piacok hogyan értékelik a tagállam adósságának fenntarthatóságát;

37.

megállapítja, hogy a növekvő hiányok költségesebbé teszik a hitelfelvételt, részben amiatt, hogy a piacok nagyobbnak értékelik a kockázatokat, ha az adósságteher növekedése gyorsabb a gazdasági növekedésnél és a hiteltörlesztési képesség növekedésénél;

38.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi pénzügyi válság a lehető legegyértelműbben rávilágított a pénzügyi piacok stabilitása és az államháztartás fenntarthatósága közötti közvetlen kapcsolatra; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a pénzügyi piacok tekintetében megerősített és integrált felügyeleti jogszabályokra van szükség, amelyeknek erőteljes fogyasztó- és befektetővédelmi mechanizmusokat foglalnak magukban;

39.

felkéri a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt a tagállamok adósságának minőségéről;

40.

megállapítja, hogy a tagállamok államháztartásának hitelességéhez hatékony és valóban független statisztikai irányításra, valamint megfelelő bizottsági felügyeletre van szükség;

41.

különösképpen javasolja, hogy a Bizottság mérje fel a tagállamok által a gazdaságuk élénkítése érdekében megvalósított adókiadások termelésre és a költségvetésre, valamint a foglalkoztatás ösztönzésére és védelmére gyakorolt hatását;

42.

megállapítja, hogy továbbra is a Stabilitási és Növekedési Paktum képezi a fegyelem gerincét az államháztartások hosszú távú fenntarthatóságának elérése érdekében, és hogy a tagállamoknak a kedvező időszakokban államháztartási többletet kellene kigazdálkodniuk, hiányt pedig csak nehéz időszakokban lehetne képezniük;

43.

hangsúlyozza, hogy a közelmúltbeli, több európai gazdaság elleni spekulatív támadások elsődleges célpontja maga az euró és az európai gazdasági konvergencia volt; ebben az értelemben meggyőződése, hogy az európai problémák európai megoldásokat igényelnek, amelyeknek belső eszközökből kell állniuk az esetleges nemteljesítési kockázat elkerülése érdekében, a nemzeti pénzügyi fegyelem és a pénzügyi támogatás végső lehetőségként igénybe vehető mechanizmusának együttes alkalmazásával;

44.

kéri, hogy a strukturális hiányt az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának meghatározására alkalmas mutatók egyikeként kezelje;

45.

úgy véli, hogy a megújított növekedési és foglalkoztatási stratégia kulcsfontosságú tényezőként hozzájárulhat az Európai Unióban a fenntartható államháztartáshoz; úgy véli, hogy az Európai Uniónak modernizálnia kell gazdaságát, különösen iparbázisát; átcsoportosítást szorgalmaz az EU és a tagállamok költségvetésében a kutatási és innovációs befektetések növelésének irányába; rámutat, hogy az EU új 2020-as stratégiájának sikeréhez jogi kötőerővel rendelkező eszközök szükségesek;

46.

felhívja a figyelmet arra, hogy a hosszú távú kihívások mértékének felmérése céljából állandó ellenőrzés alatt kell tartani az uniós országok államháztartási stabilitását; hangsúlyozza továbbá, hogy az államháztartási ágazat és a szociális rendszerek, például a nyugdíjrendszer kötelezettségeiről rendszeresen tájékoztatni kell a nyilvánosságot;

47.

felhívja a Bizottságot, hogy az államháztartások hosszú távú fenntarthatósági résének csökkentését tekintse az EU 2020-as stratégiája alapvető részének;

48.

felhívja a tagállamokat, hogy fenntarthatósági réseik megszüntetése után az államadósság GDP-hez viszonyított arányát legfeljebb 60 %-ra csökkentsék;

49.

emlékeztet rá, hogy a tőkepiaci kamatlábkülönbségek a tagállamok fizetőképességének fő mutatói;

50.

rendkívül aggályosnak találja a statisztikák minősége terén az EU-n belül és különösen az euroövezetben megfigyelhető különbségeket;

51.

rámutat, hogy az államháztartás hosszú távú fenntarthatósága szintén alapvető összefüggésben áll az EU költségvetésével és annak finanszírozásával;

52.

hangsúlyozza a többéves pénzügyi keret által igencsak korlátozott EU-költségvetés rendkívül pozitív szerepét a válság okozta hatásoknak az európai fellendülési terv finanszírozása, valamint a pénzeszközöknek a kiemelt területek felé történő átcsoportosítása révén történő enyhítésében; sajnálja azonban, hogy a gazdasági és pénzügyi válság leküzdésére, valamint az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának biztosítására nem koordinálják megfelelően a tagállamok fiskális és gazdaságpolitikáit;

53.

megállapítja, hogy a gazdasági válság következtében megnövekedett munkanélküliség és felhalmozott adósság, illetve a növekedés mérséklődése nem felel meg a fenntartható államháztartásra irányuló célkitűzéseknek; tudomásul veszi, hogy a tagállamok kénytelenek pénzügyi konszolidációt végrehajtani, és hogy a hitelköltségek csökkentése érdekében javítaniuk kell az államháztartások fizetőképességét, de szükségesnek tartja, hogy mindez méltányosan és ésszerű időkereteken belül történjék, figyelembe véve az egyes tagállamok egyedi helyzetét; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az állami beruházások, a kutatás, az oktatás és a fejlesztés terén válogatás nélkül alkalmazott megszorítások negatívan hatnak a növekedési kilátásokra, a foglalkoztatásra és a társadalmi integrációra, ezért úgy véli, hogy e területeken továbbra is támogatni, adott esetben pedig növelni kell a hosszú távú beruházásokat;

54.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi fellendülés még mindig bizonytalan, és a legtöbb tagállamban továbbra is nő a munkanélküliség, ami különösen a fiatalokat sújtja; szilárdan hiszi, hogy a munkanélküliség jelentős és tartós csökkentése nélkül nem lehet a gazdasági válság végéről beszélni, és kiemeli, hogy az európai jóléti államok bebizonyították értéküket a stabilitás biztosítása és a fellendüléshez való hozzájárulásuk vonatkozásában;

55.

alapvető fontosságúnak tartja, hogy megfelelően felmérjék a válságnak a társadalomra és a foglalkoztatásra gyakorolt hatásait, és meghatározzák a válságból való kilábalást célzó, a foglalkoztatás, a képzés, a fokozott gazdasági aktivitáshoz vezető beruházások támogatásán, valamint a vállalkozások, különösen a kkv-k versenyképessége és termelékenysége és az ipari fellendülés fokozásán alapuló európai stratégiát, biztosítva ugyanakkor a versenyképes fenntartható gazdaság felé történő átmenetet; úgy véli, hogy e célkitűzéseknek kell az „Európa 2020” stratégia középpontjában állniuk;

56.

úgy véli, hogy a gazdasági fellendülést szolgáló stratégia nem termelhet ki új strukturális egyensúlyproblémákat, és nem mélyítheti a jövedelmek közötti szakadékot, amelyek visszavetik a termelékenységet és a gazdaság versenyképességét, hanem ezen egyenlőtlenségek leküzdéséhez szükséges reformokat kell bevezetnie; azon a véleményen van, hogy a tagállamok által végrehajtott pénzügyi és adóügyi intézkedéseknek védelmezniük kell a munkabéreket, a nyugdíjakat, a munkanélküli juttatásokat és a háztartások vásárlóerejét anélkül, hogy veszélyeztetnék az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát vagy a tagállamok azon képességét, hogy a jövőben is biztosítsák az alapvető közszolgáltatásokat;

57.

megjegyzi, hogy a népességnek az elkövetkezendő évtizedekre jelzett elöregedése példa nélküli kihívást állít az Unió országai elé; úgy véli ezért, hogy a válságellenes intézkedéseknek elvileg nem szabadna hosszú távú következményekkel járniuk az államháztartásra nézve, illetve a jelenlegi hitelek visszafizetése tekintetében nem róhatnának túlzott terheket az eljövendő generációkra;

58.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a gazdaságélénkítést összekössék a strukturális munkanélküliség, mégpedig különösen a fiatalok, az idősek, a fogyatékkal élők és a nők körében tapasztalható munkanélküliség ellen fellépő politikákkal, amelyek célja a minőségi foglalkoztatás növelése, ezáltal a munkavégzés és a beruházások termelékenységének fokozása; e tekintetben fontosnak tartja a humántőke minőségének javítására irányuló politikákat – mint az oktatás- vagy az egészségügyi politikák –, amelyek célja a termelékenyebb, és hosszabb ideig munkaképes munkaerő megteremtése, illetve a szakmai tevékenység időtartamát meghosszabbító politikákat; kéri a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a foglalkoztatási és a munkaerő-piaci politikákra és intézkedésekre, az „EU 2020” stratégia középpontjába helyezve azokat;

59.

úgy véli, hogy az államháztartás fenntarthatósága nagymértékben függ a foglalkoztatás szintjének a demográfiai és költségvetési kihívásoknak való megfelelés érdekében történő emelésétől, különös tekintettel a nyugdíjalapok fenntarthatóságára; úgy véli továbbá, hogy a meglévő európai humántőke középtávon fenntartható a bevándorlók munkaerőpiacra történő integrálásához és az állampolgári jogok megadásához vezető megfelelő bevándorlási politikák révén;

60.

hangsúlyozza, hogy a foglalkoztatás szintjének növelése elengedhetetlen ahhoz, hogy az EU megbirkózzon a népesség elöregedésének problémájával, továbbá kiemeli, hogy a magas munkaerő-piaci részvétel előfeltétele a gazdasági növekedésnek, a társadalmi integrációnak, valamint a fenntartható és versenyképes szociális piacgazdaságnak;

61.

úgy véli, hogy az „EU 2020” stratégiának egy gazdaság-, foglalkoztatás- és szociálpolitikai paktum formájában kellene testet öltenie, amelynek célja az európai gazdaság versenyképességének fenntartása, és amely a mindenkire kiterjedő munkaerő-piaci integrációra mint a polgárok társadalmi kirekesztése elleni legjobb védelemre összpontosít; hangsúlyozza, hogy pozitív szinergiák létrehozása érdekében a politikáknak kölcsönösen támogatniuk kell egymást; úgy véli, hogy a stratégiának útmutatókon és – amennyiben lehetséges – nemzeti és európai szinten mérhető és összehasonlítható mutatókon és viszonyítási pontokon kellene alapulnia;

62.

úgy véli, hogy az európai szinten koordinált és a fenntartható növekedésre, a minőségi foglalkoztatásra, valamint a szociális jóléti rendszerek életképességének biztosításához szükséges reformokra berendezkedett államháztartás a pénzügyi, gazdasági és társadalmi válság következményeire, illetve a demográfiai változások és a globalizáció által támasztott kihívásokra adott szükséges válaszok egyike;

63.

emlékeztet rá, hogy a kötelező nyugdíjrendszerek hosszú távú egyensúlya nemcsak a demográfiai helyzet alakulásától függ, hanem a munkavégző – a potenciális növekedés mértékét befolyásoló – lakosság termelékenységétől, illetve a GDP e rendszerek finanszírozására fordított hányadától;

64.

kiemeli a nyugdíjreformról szóló, nemsokára elkészülő zöld könyv jelentőségét, és úgy véli, elengedhetetlen fenntartható, biztos és diverzifikált, munkaerő-piaci teljesítményhez és pénzügyi piacokhoz kötött, különböző finanszírozási forrásokkal rendelkező nyugdíjrendszerek kidolgozása, amelyek állami, önkéntes munkáltatói és egyéni rendszereket magukba foglaló vállalati rendszerek formájában valósulhatnak meg, és hogy e rendszerek kialakítását a szerződéseken és az adózáson keresztül is ösztönözni kell; ennélfogva elismeri annak fontosságát, hogy az uniós polgárok tisztában legyenek a nyugdíjrendszerrel;

65.

hangsúlyozza, hogy az implicit nyugdíjfizetési kötelezettségek hosszú távon a teljes államadósság egyik legnagyobb tételét képezik, és a tagállamoknak az általánosan elfogadott módszertannak megfelelően rendszeresen információt kellene közölniük az implicit nyugdíjfizetési kötelezettségeikről;

66.

úgy véli, hogy a fenntartható államháztartás és a megfelelő szociális jóléti és társadalmi integrációt célzó rendszerek iránti egyidejű igény azt jelenti, hogy növelni kell a közigazgatás és a közkiadások minőségét és hatékonyságát, a tagállamokat pedig ösztönözni kell az adóterhek egyenlőbb elosztásának biztosítására irányuló intézkedések meghozatalára a foglalkoztatás és a kkv-k adóterheinek progresszív, erőteljes csökkentése révén; úgy véli végül, hogy mindez segítené a szegénység csökkentését, a társadalmi kohézió biztosítását, valamint a gazdasági növekedés és termelékenység fokozását, amelyek az európai gazdasági és társadalmi modell versenyképességének és fenntarthatóságának központi tényezői;

67.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az EKB-nak és a tagállamok kormányainak.