[pic] | EURÓPAI BIZOTTSÁG |

Brüsszel, 2010.11.11.

COM(2010) 661 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A nyugati vizekre vonatkozó halászati erőkifejtés-szabályozás értékelése

SEC(2010) 1367

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A nyugati vizekre vonatkozó halászat ierőkifejtés-szabályozás értékelése

BEVEZETÉS

Az értékelés célja és alapja

A Bizottságnak három szempont alapján értékelnie kell a nyugati vizekre[1] vonatkozó, 2003-ban létrehozott halászati erőkifejtési rendszert[2]: tagállami végrehajtás, az Atlanti-óceán legkülső régióihoz való hozzáférés feltételei, valamint az Írországtól nyugatra és délre fekvő területre, az úgynevezett biológiailag érzékeny területrevonatkozóan meghatározott erőkifejtési szabályok[3] hatékonysága.

Ez az értékelés elsősorban az erőkifejtési rendszer Bizottság általi ellenőrzésén és a szakpolitikában végbement változásokon, egy szakmai kérdőívre adott tagállami válaszokon, a HTMGB által készített értékelésen[4], valamint az ICES által a biológiailag érzékeny terület tekintetében kibocsátott tudományos szakvéleményen[5] alapul.

Az értékelés eredményei az erőkifejtési rendszer jövőbeli fejlesztési irányait érintő döntések meghozatalakor kerülnek felhasználásra. Ezeket a fejlesztési irányokat a közös halászati politika 2012-ben esedékes reformjára vonatkozó politikai irányvonalak fogják megszabni.

Az erőkifejtés szabályozása a nyugati vizeken

A nyugati vizeket érintő rendszert 1995-ben hozták létre azzal a céllal, hogy megőrizzék azokat az egyensúlyi viszonyokat, amelyek Spanyolországnak és Portugáliának a közös halászati politikához történő teljes mértékű csatlakozása idején léteztek, valamint azért, hogy elkerülhető legyen a halászati erőkifejtésnek az említett országok integrációja előtti szintekhez viszonyított[6] növekedése. Az 1995. évi rendeletet később felváltotta az 1954/2003/EK rendelet. Ezen egymást követő rendszerek főbb jellemzői a következők:

Korlátozás hatálya alá tartozó paraméter | Terület és halászat szerinti kategóriák | Az erőkifejtés kezdeti kiosztásának módszere |

Spanyolország és Portugália csatlakozási feltételei | hajók száma és az adott területen egyidejűleg tartózkodó hajók száma | Ír négyszög: az Írország körüli övezet, ahol tilos a halászat; az ICES VI, VII és VIIIabd övezet közösségi vizei, az ICES VIIIc és IXa övezet spanyol vizei, az Azori-szigeteket és Madeirát övező portugál vizek, a Kanári-szigeteket övező spanyol vizek, tengerfenéken halászó hajók, szakosodott halászat (több tevékenységcsoport) | a csatlakozási tárgyalások arra irányultak, hogy az idegen honosságú hajók engedélyezési rendszerét egy olyan rendszerrel váltsák fel, amellyel a halászat terén elkerülhetők a strukturális zavarok |

1995-ös erőkifejtési rendszer | éves kW-napok; kizárólag a spanyol hajók száma az Írországot övező két alterület vonatkozásában az erőkifejtés teljes mértékű kiosztása a tagállamok között | 16 terület az ICES-körzetek/CECAF-területek szintjén[7]; tengerfenéki és mélytengeri halászat, a fésűkagylók és a nagy tarisznyarák/nagy tengeri pók halászata rögzített és vontatott eszközök, 15 m feletti hajóhossz | a tagállamok által bejelentett, a halászati lehetőségek kihasználásához szükséges erőkifejtés, beleértve a korlátozás hatálya alá nem tartozó fajokat, a kiaknázás és a viszonylagos stabilitás tekintetében fennálló egyensúly felborítása nélkül |

2003-as erőkifejtési rendszer | éves kW-napok; az erőkifejtés teljes mértékű kiosztása a tagállamok között | 9 terület az ICES-körzetek/CECAF-területek szintjén; tengerfenéki halászat a mélytengeri halászat kivételével, a fésűkagylók és a nagy tarisznyarák/nagy tengeri pók halászata; 15 m feletti hajóhossz; az Írországtól délre és nyugatra fekvő terület tekintetében 10 m feletti hajóhossz | az 1998 és 2002 közötti ötéves időszakra vonatkozóan bejelentett átlagos erőkifejtés |

1. táblázat: A nyugati vizekre vonatkozó egymást követő erőkifejtési rendszerek áttekintése

A JELENLEGI RENDSZER ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ POLITIKÁK

A jelenlegi rendszer jellemzői

A 2003-as erőkifejtési rendszer jelentős mértékben csökkentette a tagállamok számára kiosztható legnagyobb megengedett erőkifejtést. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy az erőkifejtés felső határának megállapítására szigorúbb kritérium került meghatározásra: az 1998 és 2002 között alkalmazott éves erőkifejtés átlagát vették alapul, amely döntést Spanyolország sikertelenül támadta[8]. A rendszert egyszerűsítési törekvés is jellemezte, minthogy a területek és a tevékenységcsoportok[9] kevésbé vannak részletezve. Ezen túlmenően a mélytengeri fajokat célzó halászati tevékenységeket kizárták a rendszerből, és egy külön szabályozási rendszer hatálya alá sorolták őket, amely nem tartalmazott regionális korlátozásokat[10]. A 2003-as erőkifejtési rendszer és a korábbi rendszerek közös vonása egy olyan jellemző, amely megkülönbözteti őket a többéves gazdálkodási tervek hatálya alá tartozó erőkifejtési rendszerektől: az erőkifejtés-elosztás rögzített, tehát nem változik évről évre a gazdálkodási célok vagy a vonatkozó állományokat érintő kvótaelosztások függvényében.

A rendszer csupán egyetlen flottajellemzőt érint, mégpedig a hajó legkisebb hosszának meghatározását (15 m; biológiailag érzékeny terület esetében: 10 m). Ennek két fontos következménye van: először is a naponta halászó kis hajókat kizárták a gazdálkodási rendszerből. Ez alól kivételt képez a biológiailag érzékeny terület, ahol az ilyen hajók kis hatótávolsága miatt a gazdálkodás hatálya a gyakorlatban csak a kisebb írországi hajókra terjed ki. Másodszor, az ellenőrzés alapulhat valós idejű elektronikus támogatáson, mivel a 15 méternél hosszabb hajókat csatlakoztatni kell a műholdas hajómegfigyelési rendszerhez (VMS), és fogásaikat 2011-től elektronikus hajónapló segítségével naponta be kell majd jelenteniük.

Tekintettel arra, hogy a 2003-as erőkifejtési rendszer roppant nagy kiterjedésű területekre tagolódik, valamennyi ilyen terület sokféle halászterületet foglal magában. Ehhez hasonlóan a halászati műveletek közötti különbségtétel is csak három „célfaj” megkülönböztetésén alapul: a tengerfenéken élő fajok a mélytengeri fajok kivételével, fésűkagylók, valamint a nagy tarisznyarák/nagy tengeri pók. Ennek négy fő következménye van: először is a tengerfenéki halászat tekintetében a rendszer nem tesz különbséget a rendkívül változó összetételű fogások között (közönséges tőkehal/foltos tőkehal/vékonybajszú tőkehal; fekete tőkehal; szürke tőkehal/ördöghal/rombuszhal; norvég homár). Másodszor, gazdálkodási szempontból össze kell kapcsolni a mélytengeri halászatot és az általános célú tengerfenéki halászatot. Ez a szempont további értékelés tárgyát fogja képezni a 2347/2002/EK rendelet folyamatban lévő felülvizsgálata során. Harmadszor, a gazdálkodás nem veszi figyelembe, hogy a különféle alkalmazott halászati módszerek milyen hatást gyakorolnak a kiaknázott állományokra. Végezetül pedig a rendszer nem érinti a nyílttengeri halászati tevékenységeket, így például a makréla-, hering-, fattyúmakréla-, germon- és kardhalhalászatot.

A rendszer keretében a halászati tevékenység korlátozására vonatkozó paraméter a tengeren tölthető napok számának és az érintett hajó motorteljesítményének a szorzata. Ennek alapvetően két következménye van: először is a paraméter a hajó tényleges tevékenységéhez kapcsolódik, azonban „névleges” tevékenységparaméter marad abban az értelemben, hogy nem különbözteti meg a hajózással, illetve a halászattal töltött időt. Másodszor, figyelembe veszi a hajó kapacitását, de csak abban az értelemben, hogy az erősebb hajtómű nagyobb erőkifejtést eredményez.

A rendszer nem vonatkozik harmadik országbeli halászhajókra, amelyeket ezáltal nem kötik a rendszer szabályai.

Kapcsolódó nyomon követési és ellenőrzési szabályok

A tagállamok naprakész listát vezetnek azon hajóikról, amelyek a 2003-as erőkifejtési rendszer keretében jogosultak halászni. Az új ellenőrzési rendelet[11] jövőbeli végrehajtási szabályainak elfogadása után e hajóknak halászati engedélyre lesz szükségük, és a megfelelő listákat a tagállamok hivatalos központi weboldalain fogják tárolni. Nemzetközi vizeken csak kiegészítő halászati engedély birtokában lehet halászni[12].

A kikötőn kívül tartózkodó hajók esetében a területenként alkalmazott erőkifejtés mennyiségének számítási módszerét az ellenőrzési rendelet rögzíti. Az adatgyűjtés forrásai lehetnek a hajónaplók és a VMS keretében rögzített koordináták. A Bizottság az adott tagállamra jutó jövőbeli legnagyobb megengedett erőkifejtést abban az esetben, ha a tagállam túllépte a számára megengedett erőkifejtés mértékét. A hajó motorteljesítménye a jövőben tanúsítás és ellenőrzés tárgyát fogja képezni.

A halászati lehetőségek és az állományok kezelése

A tagállamok részére kiosztott erőkifejtés mennyisége nem kapcsolódik közvetlenül a halállományok kezeléséhez. A szabályozás azonban ezzel összefüggésben előír két mechanizmust: amikor a tagállamok halászati lehetőségeket cserélnek egymással, az ennek megfelelő erőkifejtést is elcserélhetik. Nincs további iránymutatás az átadott erőkifejtés mennyiségének számítási módjával kapcsolatban. Ezenkívül a Bizottság növelheti az elosztható erőkifejtési mennyiséget vagy lehetővé teheti a bizonyos területek közötti erőkifejtés-átcsoportosítást azért, hogy az adott tagállam teljes mértékben kihasználhassa kvótáit vagy a kvóták hatálya alá nem tartozó halászati tevékenységeket kezdjen, ha arra a tudományos állományértékelés szerint mód van. Ilyen bizottsági döntés eddig mindenestre nem született.

A 2003-as erőkifejtési rendszer keretében végzett tengerfenéki halászati tevékenységek nagymértékben a teljes kifogható mennyiségek (TAC) hatálya alá is tartoznak. Ez különösen igaz a szürke tőkehal, az ördöghal, a rombuszhalak, a közönséges tőkehal, a foltos tőkehal, a vékonybajszú tőkehal, a sávos tőkehal, a fekete tőkehal, az északi menyhal, a közönséges nyelvhal, a sima lepényhal, a valódirája-félék és a norvég homár esetében. Noha a rendszer alkalmazási ideje alatt a TAC számos említett állomány esetében csökkent, a legnagyobb erőkifejtési szintek nem változtak. E halászat tekintetében több másik, magas piaci árú faj nem tartozik TAC hatálya alá, ilyen például a sebeskalmár, a tintahal, a vörös lepényhal, a kisfejű lepényhal, a közönséges lepényhal, a sávos vörösmárna, a norvég tőkehal, a farkassügér, a sima rombuszhal, a nagy rombuszhal és a morgóhalak.

A fenéklakó fajok kezelése külön erőkifejtés-elosztás alapján történik, így például a fésűkagylók és a nagy tarisznyarák/nagy tengeri pók esetében, amelyek szintén nem tartoznak TAC hatálya alá. A velük folyó gazdálkodás nemzeti, regionális és helyi szinten történik, ahol a különböző szintek kiegészítik egymást. A jelentős piaci értéket képviselő fésűkagyló-halászatot szigorúbban szabályozzák a halászati idények és a halászeszköz-használat tekintetében, különösen Franciaország és Wales atlanti-óceáni térségeiben. A belvízi halászati tevékenységekre vonatkozóan gyakran önszabályozási megoldásokat léptetnek életbe a piaci túlkínálat elkerülése vagy az állományok feldúsítása érdekében. A fenéklakó állományokat célzó halászati tevékenységek jelentős része nem tartozik a 2003-as erőkifejtési rendszer hatálya alá, mivel ilyen halászatot kis hajók folytatnak.

A 2003-as erőkifejtési rendszer szerinti erőkifejtés-elosztások nem sértik a gazdálkodási tervek szerinti szigorúbb erőkifejtési szabályokat. A nyugati vizek tekintetében jelenleg három gazdálkodási terv van hatályban, amelyek az adott állomány helyzetének függvényében változó erőkifejtési korlátozásokat írnak elő: ilyen a Skóciától nyugatra fekvő terület és az Ír-tenger tekintetében a közönséges tőkehalra vonatkozó terv, a La Manche csatorna nyugati része tekintetében a nyelvhalra vonatkozó terv, valamint az ibériai vizek tekintetében a déli szürke tőkehalra és a norvég homárra vonatkozó terv[13].

AZ ERőKIFEJTÉS-SZABÁLYOZÁS TAGÁLLAMOK ÁLTALI VÉGREHAJTÁSA

Valamennyi érintett tagállam kidolgozta a 2003-as erőkifejtési rendszerhez kapcsolódó adatgyűjtési, nyomon követési és jelentéstételi eszközöket. Az erőkifejtés felhasználásának megállapítása (a 15 méternél kisebb, a biológiailag érzékeny területen tartózkodó ír hajók kivételével) főképpen a hajónapló- és VMS-adatok alapján történik. Az erőkifejtés felhasználásáról a Bizottság havi jelentéseket kap, általában időben. A tagállamok halászati tilalmat rendelnek el, ha a számukra kiosztott erőkifejtést kimerítik. A tilalom elrendelését olykor megpróbálják elkerülni vagy elodázni úgy, hogy más tagállamtól kiegészítő erőkifejtési mennyiséget szereznek. Az ilyen cserék lebonyolításában Belgium, Hollandia és Írország a legaktívabb.

A halászati erőkifejtés számítási módszere a gyakorlatban nincs teljesen harmonizálva. Minél következetesebb a számítási módszer, annál könnyebb lesz hasznosítani az erőkifejtés alakulásáról szóló tudományos elemzést, mivel ez utóbbi a közös halászati politika adatgyűjtési keretrendszere[14] szerinti harmonizált módszer alapján készül.

ÉRTÉKELÉS

Jelenlegi formájában az erőkifejtési rendszernek az az előnye, hogy egyrészt meggátolja az erőkifejtés egyik övezetből valamelyik másik övezetbe való áthelyezését, másrészt pedig megakadályozza minden olyan, új halászati tevékenység megkezdését, amelyet nem támaszt alá tudományos szakvélemény. Az arányosság elve és az ellenőrzés megvalósíthatósága indokolja azt a tényt, hogy a rendszer csak a nagyobb hajókra vonatkozik. Az ellenőrzési szabályok időközben megváltoztak: 2012-től a 12 méternél nagyobb hajókat VMS-eszközzel kell ellátni. A kisebb hajók kizárása kihat a rendszer területi hatályára, mivel a kisebb hajók az év túlnyomó részében vélhetően a partvonaltól számított 12 tengeri mérföldes sávon belül folytatnak tevékenységet. Ilyen területi korlátok mellett a parti állam elviekben maga szabályozhatja[15] a halászatot, de nincs pontos területi elhatárolás a nemzetközi és a helyi rendszerek között.

A területi megközelítés előnye egyszerűségében rejlik, valamint abban, hogy összhangban áll a ökorégiókkal a La Manche csatorna keleti részének kivételével, amely a jelenlegi vélekedések szerint inkább az északi-tengeri ökorégióhoz tartozik, semmint a kelta-tengeri ökorégióhoz.

Statikus jellegéből adódóan a 2003-as erőkifejtési rendszer nem használható állománygazdálkodási célokra vagy a több fajt célzó halászati tevékenységek kezelésére, és nem is arra tervezték. Tekintettel arra, hogy a rendszer keretében egyetlen tengerfenéki halászat került meghatározásra, valamint hogy a rendszer hatalmas kiterjedésű övezetekre van felosztva, a jelenlegi rendszer méreteinél fogva nem teszi lehetővé közvetlen kapcsolat kialakítását az állománygazdálkodással és a tevékenységcsoportok szerinti gazdálkodással. Ezenkívül az erőkifejtés-szabályozási területek nem esnek egybe minden esetben a TAC tekintetében legfontosabb gazdálkodási területekkel[16]. Egy általános jellegű erőkifejtési rendszert talán össze lehetne kapcsolni a biológiai paraméterekkel és ezáltal a jövőbeli gazdálkodási megfontolásokkal, feltéve azonban, hogy a szóban forgó paraméterek egyidejűleg képesek tükrözni a különféle állományok állapotát.

A rendszer jelentősebb szerepet játszhatna a fésűkagyló- és tarisznyarák-halászat kezelésében, figyelembe véve, hogy e halászati tevékenységekre nem vonatkoznak teljes kifogható mennyiségek. A tarisznyarákok kezelése tekintetében azonban a „kilowattnapok” gazdálkodási paraméter nem igazán megfelelő, mivel a halászati terhelés elsősorban a fedélzetre húzott rákcsapdák számától függ, márpedig ez a paraméter nem függ össze szorosan a motorteljesítménnyel. Ezen túlmenően a rendszer nem használja ki a helyi és a regionális szintű gazdálkodási szemlélet előnyeit, amelyek esetenként mind a kisebb, mind a nagyobb hajókra vonatkoznak. A helyi szintű politikafejlesztés ugyanakkor időnként nehézségekbe ütközik akkor, ha az ugyanazokat az állományokat kiaknázó szomszédos flottákkal való együttműködésen alapszik.

A VMS-adatok és az elektronikus hajónaplók révén a napi fogási adatok rendelkezésre állása várhatóan fokozni fogja a rendszer alkalmazásának átláthatóságát. A VMS-adatok gazdálkodási területenként történő gyűjtése olyan feladat, amelyet most már akár a parti államok is elvégezhetnek a vizeiken tevékenységet folytató más tagállambeli hajók tekintetében, valamint az ellenőrzési reform végrehajtása során a hajónaplóadatok vonatkozásában is terveznek hasonló mechanizmust.

Az erőkifejtésre vonatkozó adatok ellenőrzése nem olyan egyértelmű, mint a fogási adatok ellenőrzése, mivel a piaci adatokkal való keresztellenőrzés ebben az esetben nem lehetséges. Mindez amellett szól, hogy a gazdálkodás alapjává a műszaki fejlődés következtében egyre megbízhatóbbá és pontosabbá váló VMS-adatokat kell tenni, továbbá a halászati erőkifejtés nemzeti számításával összefüggésben gondoskodni kell egy átlátható rendszer kialakításáról.

Az erőkifejtés számítási módszerével kapcsolatban az átláthatóság az adatgyűjtési keretrendszer segítségével gyűjtött erőkifejtési adatok tudományos elemzésével is fokozható, amelyet a nyugati vizek vonatkozásában 2009 óta végeznek.

A motorteljesítmény tanúsítása és ellenőrzése révén a jövőben csökkenni fog a hajtómű teljesítményére vonatkozó téves jelentéstétel aránya, így a kilowattnapokra vonatkozó paraméter megbízhatóbb lesz.

AZ ÉSZAKNYUGATI ÉS DÉLNYUGATI VIZEKRE VONATKOZÓ ERőKIFEJTÉSI RENDSZER

Északnyugati vizek

Az ICES V–VI körzetben (a Skóciától nyugatra eső területeken) és a VII körzetben (a Kelta-tengeren) folytatott tengerfenéki halászat tekintetében Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak jut messze a legnagyobb erőkifejtési mennyiség, őket pedig Spanyolország és Írország követi (lásd az e közleményt kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentum 1a. táblázatát ). Ami a tagállamok által bejelentendő erőkifejtés-felhasználást illeti, a jelek szerint csak Németország, Spanyolország és Hollandia használja fel a számára kiosztott éves mennyiség több mint felét, közülük pedig csupán Spanyolországnak (a Skóciától nyugatra eső területek) és Hollandiának (Kelta-tenger) sikerült bizonyos években kihasználniuk a nekik megítélt teljes mennyiséget.

Az alábbi ábrák bemutatják az alkalmazott erőkifejtés alakulását a tengerfenéki halászat és a legfontosabb kapcsolódó fajoknak – a spanyol hajók részére az V–VI és VII övezet tekintetében kiosztott kvóta, illetve a brit hajók részére az V–VI övezet tekintetében kiosztott kvóta keretében ejtett – fogásai viszonylatában. Míg az erőkifejtés és a kvóta szerinti fogások közötti kapcsolat tagállamonként jelentősen eltér, látható, hogy az erőkifejtés felhasználása évek óta nem változik számottevően, Spanyolország esetében például még akkor sem, amikor a kvóta hatálya alá tartozó fajok állománymérete csökken.

[pic] 1. ábra: A bejelentett erőkifejtés és a kvóta szerinti fogások[17] összehasonlítása Spanyolország tekintetében az V–VI és VII övezetre vonatkozóan (összesített területként).

[pic] 2. ábra: A bejelentett erőkifejtés és a kvóta szerinti fogások[18] összehasonlítása az Egyesült Királyság tekintetében az V–VI övezetre vonatkozóan.

A Skóciától nyugatra fekvő területeken tengerfenéki fajokra halászó hajókat jelenleg sokkal inkább érinti a közönséges tőkehalra vonatkozó terv. Ez különösen igaz Írország és az Egyesült Királyság esetében. Az alábbi táblázat példaként összehasonlítja az alábbi tagállamok erőkifejtési rendszerét. Meg kell jegyezni, hogy a két rendszernek nem azonos a területi, illetve a flottára vonatkozó hatálya, nagyrészt azonban fedik egymást:

Jogalany | A nyugati vizekre vonatkozó erőkifejtés-elosztás | A nyugati vizekre vonatkozóan bejelentett erőkifejtés | A közönséges tőkehalra vonatkozó terv kezdeti erőkifejtés-elosztása[19] | A közönséges tőkehalra vonatkozó terv végrehajtása során felhasznált, bejelentett erőkifejtés |

Írország, kW-napok 2009-ben a Skóciától nyugatra fekvő területeken | 2 324 932 | 818 595 (35%) | 826 543 | 636 462 (77%) |

Egyesült Királyság, kW-napok 2009-ben a Skóciától nyugatra fekvő területeken | 24 017 229 | 6 209 268 (26%) | 7 140 713 | 8 208 153 (115%) |

2. táblázat : Az Egyesült Királyság és Írország esetében a tengerfenéki fajokra vonatkozó erőkifejtési rendszerek a Skóciától nyugatra fekvő területek vonatkozásában.

Mivel a közönséges tőkehalra vonatkozó terv lehetővé teszi, hogy erőkifejtési rendszeréből kizárják a közönséges tőkehalat nem fogó hajócsoportokat, a nyugati vizekre vonatkozó erőkifejtési rendszer továbbra is általános keretrendszerként működik.

Ami a fésűkagyló- és tarisznyarák-halászatot illeti (lásd a bizottsági szolgálati munkadokumentum 1b. táblázatát ), Írország hajókat selejtezett le annak érdekében, hogy a fésűkagylókra vonatkozó erőkifejtés felső határértékét állandó jelleggel betartsa.

Délnyugati vizek a legkülső régiók kivételével

Az ICES VIII és IX körzetben folytatott tengerfenéki halászat tekintetében Spanyolországnak és Franciaországnak jut messze a legnagyobb erőkifejtési mennyiség, őket pedig Belgium követi (lásd a bizottsági szolgálati munkadokumentum 2. táblázatát ). Ami a tagállamok által bejelentett erőkifejtés-felhasználást illeti, a spanyol és belga hajók a jelek szerint teljes mértékben kihasználják lehetőségeiket, a francia hajók esetében azonban az erőkifejtés felhasználási mértéke jelentősen megcsappant. Az ICES IX körzetben Dél-Galiciától a Cádizi-öbölig csak spanyol és portugál hajók halászhatnak tengerfenéki fajokra. A spanyol hajók úgy tűnik, csaknem teljes mértékben kihasználják lehetőségeiket, a portugál hajók erőkifejtése viszont a jelek szerint csökkent.

Ezeken a területeken a fésűkagyló- és tarisznyarák-halászati erőkifejtésre kizárólag Franciaország (VIII körzet) és Spanyolország (VIII és IX körzet) jogosult. Úgy tűnik, ebben az esetben is csak a spanyol hajók tevékenysége közelíti meg a felső határértéket.

AZ AZORI-SZIGETEKET, A KANÁRI-SZIGETEKET ÉS MADEIRÁT ÖVEZő TERÜLETEKEN ALKALMAZOTT ERőKIFEJTÉS, VALAMINT AZ OTT FOLYTATOTT HALÁSZATI TEVÉKENYSÉGEKRE IRÁNYADÓ FELTÉTELEK

Előzmények

Spanyolország és Portugália 1985. évi csatlakozási szerződése bevezette az éves tanácsi határozatok rendszerét, amely az Azori-szigetek, a Kanári-szigetek és Madeira körüli kizárólagos gazdasági övezetekhez való kölcsönös hozzáférést szabályozza. Az ennek alapján hozott tanácsi határozatok megőrizték a nemzeti hajóknak az egyes területekhez való kizárólagos hozzáférési jogát, csupán néhány kivétel született a tonhalhalászat összefüggésében. Az ezt követő, 1995-ös erőkifejtési rendszer megtiltotta a korszerű tonhalhalászhajók hozzáférését, a megengedett erőkifejtés mértékét pedig a legkülső régió szintjén rögzítette, így a gyakorlatban az előző rendszer meghosszabbítását jelentette. A 2003-as erőkifejtési rendszer a közösségi vizekhez való szabad hozzáférés elve alapján csökkentette a kizárólagosság mértékét: először azáltal, hogy a szigeteket övező 100 tengeri mérföldes körzetre vonatkozóan létrehoztak egy helyi flottákat előnyben részesítő hozzáférési rendszert, másodszor pedig úgy, hogy a szigetekkel összefüggő erőkifejtés-szabályozás hatálya alól kivették a mélytengeri halászatot. Ezeket a döntéseket később az azori kormány sikertelenül támadta[20].

A 2003-as rendszer kimondja, hogy az Azori-szigetek, a Kanári-szigetek és Madeira alapvonalaitól számított, 100 tengeri mérföld széles sávban az érintett tagállamok a halászatot az említett szigetek kikötőiben lajstromozott hajókra korlátozhatják azon hajók kivételével, amelyek hagyományosan ezeken a vizeken halásznak. A Bizottságnak nincs tudomása olyan nemzeti jogszabályról, amely a nem helyi hajók hozzáférése tekintetében végrehajtaná ezt a korlátozást. Mégis úgy tűnik, hogy az említett korlátozást tényként kezelik. Ezen túlmenően Spanyolország és Portugália 2008-ban aláírt egy kétoldalú megállapodást[21], amely a szigeti flották egymás vízterületeihez való hozzáférését – számos technikai kikötés mellett – összesen 38 hajóra korlátozza.

Erőkifejtés-szabályozás

A 2003-as erőkifejtési rendszer alapján a tengerfenéki halászatra vonatkozóan kiosztott erőkifejtési mennyiségek az azori vizek tekintetében Portugáliát, a Madeirához és a Kanári-szigetekhez kapcsolódó gazdálkodási területek tekintetében pedig Spanyolországot és Portugáliát illetik meg. Egyedül a Kanári-szigetek körül folytatott tengerfenéki halászat kiemelt fontosságú. A fésűkagyló-halászat e területek egyikén sem engedélyezett, a tarisznyarák-halászat pedig csupán Spanyolország számára engedélyezett a Kanári-szigeteket övező vizeken (lásd a bizottsági szolgálati munkadokumentum 4. táblázatát ). Figyelemmel arra, hogy a legjelentősebb halászati tevékenységek a mélytengeri fajokra, illetve a nagy távolságra vándorló, nagyméretű nyíltvízi fajokra korlátozódnak, és mivel ezek egyike sem tartozik már e rendszer hatálya alá, megállapítható, hogy az erőkifejtési rendszer mind hatását, mind jelentőségét tekintve igen korlátozott. Az Azori-szigetek és a Kanári-szigetek kormánya is kiemelte azon szándékát, hogy a KHP-reform keretében felülvizsgálat tárgyává tegye a hozzáférési rendszert, ideértve annak területi hatályát is.

A BIOLÓGIAILAG ÉRZÉKENY TERÜLETRE VONATKOZÓ ERőKIFEJTÉSI RENDSZER

Előzmények

A biológiailag érzékeny terület a Kelta-tenger egyik alterülete az Egyesült Királyság és Írország kizárólagos gazdasági övezetén belül, amelyet kifejezetten külön erőkifejtés-szabályozás céljából hoztak létre 2004-ben. A terület határait a szürke tőkehal fiatal egyedeinek nagy koncentrációjára vonatkozó tudományos adatok alapján jelölték ki. A biológiailag érzékeny terület átfed egy olyan területet, amelyen a szürke tőkehal északi állományának helyreállítását célzó technikai intézkedések[22] keretében nagyobb szembőségű hálókat kell használni. A terület határait a bizottsági szolgálati munkadokumentum ábrázolja. E négyszög létrehozását Spanyolország sikertelenül támadta[23].

Erőkifejtés-szabályozás

A biológiailag érzékeny területen folytatott tengerfenéki halászat tekintetében Franciaországnak jut messze a legnagyobb erőkifejtési mennyiség, Franciaországot pedig Írország, Spanyolország és az Egyesült Királyság követi a sorban (lásd a bizottsági szolgálati munkadokumentum 3. táblázatát ). Az erőkifejtés-felhasználás tagállamok általi bejelentései alapján a spanyol hajók a legaktívabbak a területen, őket pedig az ír hajók követik. Ennek megfelelően egyedül Spanyolország közelíti meg a számára kiosztott erőkifejtés felső határát.

Fésűkagyló-halászatot jelenleg csupán az ír hajók folytatnak, jóllehet e halászat tekintetében Franciaország is kapott erőkifejtési keretet. A tarisznyarák-halászat terén Írország tűnik a legaktívabbnak, ugyanis megközelíti az erőkifejtés felső határát, miközben Franciaország a jelek szerint hatalmas erőkifejtési tartalékot halmozott fel.

Biológiai értékelés

Más védelmi intézkedések összefüggésében a Bizottság tudományos szakvélemény kibocsátására kérte fel az ICES-t azzal kapcsolatban, hogy az erőkifejtés szabályozása milyen hatást gyakorol a biológiailag érzékeny területre. Szakvéleményében az ICES úgy fogalmazott, hogy a biológiailag érzékeny terület határai jelentős mértékben átfedik a szürke tőkehal és az ördöghal ivadéknevelő területét, míg a rombuszhal és a szürke tőkehal szaporodási területe esetében kisebb mértékű átfedés tapasztalható. Ezen túlmenően a határok a foltos tőkehal és a vékonybajszú tőkehal fontos szaporodási és ivadéknevelő területeit is átfedik, noha ez inkább a part menti területekre jellemző, ezért ez a kérdés a biológiailag érzékeny terület déli és nyugati részében intenzívebb tevékenységet folytató nemzetközi flottákat kevésbé érinti. Az ICES szerint a biológiailag érzékeny terület és a szürke tőkehal állapotának javulása közötti összefüggés nem egyértelmű, de úgy véli, hogy a biológiailag érzékeny terület kijelölése – a technikai intézkedésekkel kiegészülve – jótékony hatással lehetett a rombuszhal és ördöghal állományaira. Az ICES kiemeli, hogy az erőkifejtési korlátozások a jelek szerint a legtöbb ország számára nem jelentenek korlátot, mindazonáltal támogatja az intézkedés fenntartását azért, hogy a halászatban elkerülhetők legyenek a strukturális zavarok. Amennyiben ezt a megoldást választja, az Uniónak a biológiailag érzékeny terület vonatkozásában egyértelmű védelmi célokat kell kitűznie, amelyek megvalósítását ezt követően szorosan és átlátható módon nyomon kell követnie.

KÖVETKEZTETÉSEK

A 2003-as erőkifejtési rendszer sikeresen megteremtette azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tették, hogy Spanyolország és Portugália teljes mértékben integrálódjon a KHP szabályrendszerébe. Statikus jellegéből adódóan ez a rendszer a legtöbb tagállam esetében jelentős számú területen nem korlátozza a flottatevékenységet, figyelemmel a teljes flottakapacitás[24] folyamatos csökkenésére és a kvóta hatálya alá tartozó fajok tekintetében csökkenő halászati lehetőségekre. Ezzel szemben később több terület vonatkozásában is kifejlesztettek olyan halászatspecifikus erőkifejtési rendszereket, amelyek az állományok vonatkozásában évente kibocsátott szakvéleményekhez kapcsolódnak. A vegyes halászati tevékenységek tekintetében a jövőben lehetségesnek tűnik összekapcsolni egy átfogó erőkifejtési rendszert az állományokra vonatkozóan rendszeres időközönként kibocsátott szakvéleményekkel. Ez mindazonáltal szükségessé tenné a halászati fogalommeghatározások részletesebb kidolgozását. Ami a biológiailag érzékeny területet illeti, a rendszer a technikai intézkedések kontextusába ágyazódik, amelyek együttesen hozzájárultak fontos állományok állapotának javulásához. A vonatkozó tudományos szakvélemény szerint a jövőbeli korlátozásokat egyértelműbb módon össze kell kapcsolni az erőforrás-gazdálkodási célokkal.

A halászati erőkifejtés szabályozása útján történő gazdálkodás fontos eszköz lehet a fésűkagyló- és tarisznyarák-halászat kezelésében, mivel e fajokra nem vonatkoznak teljes kifogható mennyiségek. Mindenestre a halászati gazdálkodásban jelenleg használt paraméter nem elég pontos, különösen a tarisznyarák-halászat tekintetében, ezért a rendszert képessé kell tenni arra, hogy reagáljon az érdekelt felek gazdálkodási kezdeményezéseire, ami jelenleg nem valósul meg.

Az Atlanti-óceán keleti részében lévő legkülső régiók tekintetében a rendszer átfogó keretet képez, amelyet a nemzeti jogszabályok csak részben egészítenek ki. A legfontosabb halászati tevékenységeket (például a nyíltvízi fajok és a mélytengeri fajok halászatát) nem szabályozzák regionális szinten.

[1] A nyugati vizek magukban foglalják az Atlanti-óceán északkeleti részét az Északi-tengertől és a Norvég-tengertől nyugatra, ideértve Portugália és Spanyolország legkülső régióinak kizárólagos gazdasági övezeteit.

[2] A Tanács 1954/2003/EK rendelete, HL L 289., 2003.11.7., 1. o.; a Tanács 1415/2004/EK rendelete, HL L 258., 2004.8.5., 1. o.

[3] Lásd az 1954/2003/EK tanácsi rendelet 3. cikkének (4) bekezdését, 5. cikkének (2) bekezdését és 6. cikkének (3) bekezdését.

[4] HTMGB, a halászati erőkifejtési rendszerekkel foglalkozó SGMOS 09-05 munkacsoport jelentése, 3. rész, 2010. július.

[5] Nemzetközi Tengerkutatási Tanács, ICES-szakvélemények 2009, 5. kötet, 5.3.3.1. pont.

[6] Lásd a 685/95/EK rendelet (4) és (5) preambulumbekezdését, HL L 71., 1995.3.31., 5. o.

[7] CECAF: Kelet-közép-atlanti Halászati Bizottság. A nyugati vizek ICES-területeken (az Atlanti-óceán északkeleti részén), valamint – tekintettel a Portugália és Spanyolország legkülső régióit övező kizárólagos gazdasági övezetekre (illetve azok részeire) – CECAF-területeken (az Atlanti-óceán keleti és középső részén) találhatók.

[8] Lásd a C-36/04. és a C-442/04. sz. bírósági ügyet.

[9] A tevékenységcsoport a hasonló fajokra (vagy fajok csoportjára) irányuló, hasonló halászeszköz használatával, az év ugyanazon időszakában és/vagy ugyanazon területen folytatott, hasonló módszert alkalmazó halászati műveletek csoportja.

[10] A Tanács 2347/2002/EK rendelete, HL L 351., 2002.12.28., 6. o.

[11] A Tanács 1224/2009/EK rendelete, HL L 343., 2009.12.22., 1. o. (lásd különösen a 7–15., 26–32., 39–41., 106., 114–116. és 124. cikket); Lásd még: a Bizottság 2103/2004/EK rendelete, HL L 365., 2004.12.10., 12. o.

[12] Lásd az 1006/2008/EK tanácsi rendelet 3. cikkét, HL L 286., 2008.10.29., 33. o.

[13] A Tanács 1342/2008/EK rendelete, HL L 348., 2008.12.24., 20. o.; a Tanács 2166/2005/EK rendelete, HL L 345., 2005.12.28., 5. o. és a Tanács 509/2007/EK rendelete, HL L 122., 2007.5.11., 7. o.

[14] A Tanács 199/2008/EK rendelete, HL L 60., 2008.3.5., 1. o.

[15] Lásd a 2371/2002/EK tanácsi rendelet 9. és 17. cikkét, HL L 358., 2002.12.31., 59. o.

[16] Az ICES VIII erőkifejtés-szabályozási terület például magában foglalja a kantábriai vizeket, amelyeket ugyanakkor a szürke tőkehalra, az ördöghalfélékre és a rombuszhalakra vonatkozó TAC tekintetében a portugál parti vizekkel együtt kezelnek.

[17] A figyelembe vett fajok: szürke tőkehal, ördöghal, rombuszhal, norvég homár. A szintén fontos északi menyhalat és a rájaféléket nem lehetett figyelembe venni a területek egybeesése és a kronológiai adatok hiánya miatt.

[18] A figyelembe vett fajok: közönséges tőkehal, foltos tőkehal, vékonybajszú tőkehal, fekete tőkehal, ördöghal és norvég homár.

[19] Ez a kezdeti elosztás év közben kiigazítható, különösen a tőkehalfogás elkerülését célzó intézkedésekért cserébe járó erőkifejtés-növelés tekintetében.

[20] Lásd a T-37/04. és C-444/08. sz. bírósági ügyet.

[21] Az azori, madeirai és kanári-szigeteki hagyományos halászflotta műveleteiről szóló megállapodás, amelyet 2008. január 21-én írtak alá Bragában.

[22] A Bizottság 494/2002/EK rendelete, HL L 77., 2002.3.20., 8. o.

[23] Lásd a C-36/04. és a C-442/04. sz. bírósági ügyet.

[24] Lásd a Bizottság éves jelentését a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti fenntartható egyensúly elérése érdekében 2008-ban tett tagállami erőfeszítésekről, COM(2010) 60 végleges.