[pic] | EURÓPAI BIZOTTSÁG |

Brüsszel, 2010.5.4.

COM(2010)203 végleges

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EUR ÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A TRANSZEURÓPAI ENERGIAHÁLÓZATOK PROGRAM 2007–2009-ES IDŐSZAK ALATTI VÉGREHAJTÁSÁRÓL a 680/9/EK rendelet 17. cikke és az 1364/2006/EK határozat 9. cikkének (2) bekezdése és 15. cikke alapján

SEC(2010)505 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSEAZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A TRANSZEURÓPAI ENERGIAHÁLÓZATOK PROGRAM 2007–2009-ES IDŐSZAK ALATTI VÉGREHAJTÁSÁRÓL a 680/9/EK rendelet 17. cikke és az 1364/2006/EK határozat 9. cikkének (2) bekezdése és 15. cikke alapján

A szakpolitikai keret

Európa jövőbeli gazdasági növekedése és stabilitása az energia-infrastruktúra terén kellő időben végrehajtott, megfelelő beruházásokon múlik. Az EU által az egységes piac kiteljesítése érdekében végrehajtott intézkedések keretében 1996-ban létrejöttek a transzeurópai energiahálózatok (TEN-E). Ezek célja az energia-infrastruktúrára irányuló beruházások hatékonyabb szakpolitikai ösztönzése volt. A hangsúly az olyan gáz- és villamosenergia-hálózati projektek – és különösen határon átnyúló kezdeményezések – megvalósíthatósági szakaszára került, amelyek hozzájárulnak az egységes piac működéséhez. A szóban forgó időszakban ugyanakkor az EU sem energiapolitikai hatáskörrel, sem pedig belső energiapiaccal nem rendelkezett. A hálózati beruházási projekteket állami kézben lévő nemzeti vállalkozások irányították, és ezek elsődleges célja az ellátás biztosítása volt.

A TEN-E későbbi felülvizsgálatai során a fenntarthatóság és az ellátásbiztonság kritériuma is érvényre jutott. Mindvégig azt feltételezték, hogy az ilyen projektek végrehajtása során nincs szükség európai uniós szintű beavatkozásra, mivel a kereskedelmi érdekek mindenképpen előrelendítik a projekteket. A TEN-E költségvetése ebből következően igen szerény maradt, a jelentés időszakában kb. évi 22 millió EUR-t tett ki.

Ez a jelentés a TEN-E keretében a 2007 és 2009 közötti időszakban az európai energiaágazat által a stratégiai hálózati projektek megtervezése és végrehajtása terén elért eredményeket foglalja össze. A jelentés szerinti időszak a 2006 szeptemberében elfogadott TEN-E iránymutatások[1] hatálya alá tartozik, amely az 1996.[2] és a 2003.[3] évi iránymutatást váltotta fel. Az új iránymutatás felülvizsgálta a szakpolitikai célkitűzéseket, és számos új koncepciót és eszközt vezetett be, pl. az eltérő prioritási szinteket és az európai koordinátorokat, hogy célzottabb megközelítést tegyen lehetővé a projektek végrehajtása tekintetében, illetve hatékonyabb koordinációt biztosítson a tagállamok között a transznacionális folyosók mentén. A jelentés értékeli, hogy a TEN-E mely területeken fejtett ki kedvező hatást, és annak hiányosságait is elemzi.

Az európai érdekű projektekről és a kiemelt projektekről a melléklet nyújt részletes tájékoztatást.[4] A melléklet összefoglaló jelleggel ismerteti a projekteket, leírja végrehajtásuk eddigi eredményeit, bemutatja a 2007 és 2009 közötti időszak finanszírozási forrásait és részletesen elemzi a projektek végrehajtása során tapasztalt problémákat.

Az EU-ban az energiapolitika keretei a jelentés időszakában gyökeresen átalakultak. Ambiciózus célkitűzések kerültek elfogadásra az energia és az éghajlatváltozás terén („20-20-20” célkitűzések), a harmadik belső energiapiaci csomaggal együtt. Az említett célkitűzések immár a Bizottság által 2010 márciusában elindított, új EURÓPA 2020 stratégia alapvető részét képezik[5]. Az EU ugyanebben az időszakban élte át történetének legsúlyosabb gazdasági válságát. Emellett annak következtében, hogy Kína és más feltörekvő országok fontos energiaimportőrökké váltak, az energiával kapcsolatos geopolitika is megváltozott.

Ez a jelentés kiemeli az energia-infrastruktúra által az EU általános energiapolitikai céljainak és a „20-20-20” célkitűzéseknek a teljesítésében játszott fontos szerepet. Hozzájárul továbbá az Európai Tanács által 2009 márciusában kért[6] új európai uniós energiabiztonsági és infrastruktúra-fejlesztési eszközre vonatkozó javaslat elkészítéséhez, amelyről a második energiapolitikai stratégiai felülvizsgálatról szóló közlemény (2008)[7] és az energiahálózatokról szóló zöld könyv (2008)[8] is említést tett.

A TEN-E projekt végrehajtásának eredményei

A TEN-E szakpolitikát az 1990-es évek folyamán fejlesztették és alakították ki, az egymást követő TEN-E iránymutatások és a kapcsolódó költségvetési rendelet útján. A TEN-E szakpolitika célkitűzései jelenleg a következők: (1) az EU belső energiapiaca kiteljesítésének támogatása, (2) a hátrányos helyzetű és a szigeti régiók elszigeteltségének mérséklése, (3) az EU energiaellátásának biztosítása és diverzifikálása, többek között harmadik országokkal való együttműködés útján, (4) a környezet fenntartható fejlődéséhez és védelméhez való hozzájárulás. A jelenlegi TEN-E szakpolitika a villamosenergia-, a gáz- és az olefinhálózatokra terjed ki.

A transzeurópai energiahálózatokról 2006-ban készült iránymutatások részét képezte a fenti célkitűzések és prioritások alapján közösségi társfinanszírozásra jogosult projektek listája. Az összesen kb. 550 TEN-E projekt három kategóriába sorolható aszerint, hogy milyen mértékben képesek Európa számára széles körben érvényesülő előnyökkel szolgálni.

Az európai érdekű projektek határon átnyúló jellegűek vagy pedig jelentős hatással vannak a határon átnyúló kapacitásra. A közösségi TEN-E költségvetésből történő finanszírozásuk elsődleges prioritást élvez.

A 32 olyan villamosenergia- és 10 gázprojekt közül, amely európai érdekűnek minősül, 9 projekt lezárult, köztük öt a villamosenergia-ágazatban és négy a gázszektorban. Emellett 12 projekt van folyamatban 2007 óta, közülük kilenc a villamosenergia-ágazatban és három a gázszektorban. Csak néhány európai érdekű projekt szenvedett komolyabb késedelmet, ilyen a Yamal (a vizsgálati szakasz még nem indult meg) vagy a balti összeköttetés (az építési munkálatokat felfüggesztették, habár a szükséges engedélyeket már megkapták). Egy projekttel (a Stupava (SK) – délkelet-Bécs (AT) vonal) felhagytak.

A kiemelt projektek jelentős hatással vannak a belső piac működésére, a fenntartható energiaforrások felhasználására és/vagy az energiabiztonságra. A projekteket a közös érdekű projektek közül választották ki, és a Közösség pénzügyi támogatását illetően másodlagos prioritással bírnak.

A kiemelt villamosenergia-projektek száma kb. 140, a kiemelt gázprojekteké pedig kb. 100. A 2007 és 2009 közötti időszakban 21 projektet véglegesítettek, 9-et a villamosenergia-, 12-t a gázszektorban. Emellett 46 projekt van jelenleg is folyamatban, közülük 33 a villamosenergia-, 13 a gázszektorban.

A közös érdekű projektek megfelelnek az irányelvben megállapított célkitűzéseknek és prioritásoknak, és a környezet, az ellátásbiztonság és a földrajzi kohézió tekintetében elvégzett költség–haszon elemzés szerint potenciális gazdasági életképességet mutatnak. Az iránymutatás 164 villamosenergia- és 122 gázprojektet sorol fel a közös érdekű projektek között.

E jelentés időszakában a három kategória mindegyikében számos projektet definiáltak újra a piaci kereslet változásából vagy a végrehajtásuk során tapasztalt nehézségekből kifolyólag. Ez azt jelenti, hogy a TEN-E projekteket rugalmasabban kell meghatározni, hogy megfelelőbben lehessen reagálni a hálózatfejlesztési igényekre.

A TEN-E leginkább az olyan projektek esetében bizonyult eredményesnek, amelyeket elsődleges prioritási finanszírozásra választottak ki (ilyenek az európai érdekű projektek), illetve amelyek jelentős politikai támogatást és kereskedelmi lehetőségeket is fel tudtak mutatni. A TEN-E keretét az európai prioritásoknak megfelelő néhány stratégiai projektre kellene korlátozni. A projektek meghatározásának ugyanakkor rugalmasnak kell lennie, hogy jobban lehessen reagálni a piac alakulására.

A TEN-E infrastruktúra finanszírozása

Az EU-ban az energia-infrastruktúrát nagyrészt az átvitelirendszer-üzemeltetők (Transmission System Operators, TSO-k) finanszírozzák, a beszedett díjakból („a felhasználó fizet” elve). Az átvitelirendszer-üzemeltetők saját forrásai – az összberuházás nagyságrendjétől függően – a szükséges teljes beruházás kb. 20–100%-át teszik ki. A fennmaradó igényeket nemzetközi pénzintézetek vagy kereskedelmi bankok által nyújtott hitelekből fedezik. Időnként az átvitelirendszer-üzemeltetőktől eltérő, a gáz- és a villamosenergia-ágazatban tevékenykedő vállalkozások is biztosíthatnak további tőkét. A tagállamok általában nem vesznek részt közvetlenül a transzeurópai energiahálózatok projektjeinek finanszírozásában, mivel ezeket főként az átvitelirendszer-üzemeltetők hajtják végre és finanszírozzák.

A TEN-E projektek európai uniós forrásból történő támogatása számos eszközt érint:

- A TEN költségvetési rendelete [9], amelyet 2007 júniusában vizsgáltak felül, kiegészíti a TEN-E iránymutatásokat. A TEN-E finanszírozási program költségvetése a 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakra 155 millió EUR, amelyből kb. 70 milliót szántak a 2007 és 2009 közötti időszakra. Habár a maximális társfinanszírozási ráta legfeljebb 50% a vizsgálatok és 10 % a munkálatok támogatható költsége tekintetében, ez ritkán haladja meg a projektek teljes beruházási költségének 0,01–1%-át.

- Az Európai Beruházási Bank fontos szerepet játszik a TEN-E projektek végrehajtásában. A pénzügyi keretösszeg 2007 és 2009 között 2,561 millió EUR volt a gáz-, és 3,407 millió EUR a villamosenergia-projektek tekintetében.

- Az energia-infrastruktúrával kapcsolatos projektek társadalmi és gazdasági jelentőségének elismerését tükrözi, hogy ezeket más európai uniós finanszírozási források (strukturális alapok, előcsatlakozási alapok – IPA, európai szomszédsági politika – ENPI[10]/NIF[11], kutatási és technológiai fejlesztési keretprogram) is egyre előkelőbb helyre sorolják. Az energiával kapcsolatos intézkedéseket illetően a szóban forgó programok jóval nagyobb költségvetéssel bírnak, mint a TEN-E. Az abszolút értékben vett összegek azonban alacsonyak maradtak, a Strukturális Alapok kivételével, ahol a TEN-E projektek támogatása csaknem 700 millió EUR-t ért el.

- A Tanács 2009-ben kivételesen hozzájárult ahhoz, hogy az európai energiaipari gazdaságélénkítő program (European Energy Programme for Recovery, EEPR) keretében 3,98 milliárd EUR-t fordítsanak az energia-infrastruktúrára és -technológiára. A 2009. évi gazdasági válság súlyosan érintette a kereskedelmi infrastrukturális projekteket. A szóban forgó források olyan projektekre irányultak, ahol a hitel visszavonása okozta késedelem nem csupán az EU energiabiztonságát, és ezáltal a jövőbeli gazdasági növekedést érintené kedvezőtlenül, hanem súlyosan hatna a foglalkoztatásra és a képzettségre az energia- és az építőipari ágazatban, és ezzel korlátozná a megújuló forrásból származó energia hasznosítását célzó és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák bevezetését az energiahálózatokban. Az EEPR-ből származó finanszírozás nagy része a TEN-E szempontjából kiemelt projekteket részesít majd előnyben.

A TEN-E költségvetésének felhasználása eredményesebb, ha azt az EU egyéb infrastruktúrához kapcsolódó tevékenységeivel és eszközeivel összehangolva használják fel. A TEN-E programnak többek között a nemzeti intézkedésekkel való hatékony összehangolására szolgáló módszereket jobban lehetne strukturálni nem csupán azért, hogy megerősödjenek a szinergiák és pénzügyi szempontból jobb eredmények valósuljanak meg, hanem azért is, hogy biztosítani lehessen az uniós fellépés és szakpolitikák átfogó koherenciáját. A TEN-E és az IPA/ENPI keretébe tartozó támogatásokat jobban össze kell hangolni annak érdekében, hogy további lehetőségek nyíljanak a hálózati és piaci integrációra és jobban figyelembe lehessen venni az olyan kérdéseket, mint az intelligens hálózatok kiépítése vagy az új tagállamok (strukturális alapok és EBB) és a harmadik országok (IPA, ENPI/NIF) hatékonyabb összekapcsolása. A TEN-E hatását e megközelítés megerősítése jelentősen fokozhatja.

A szakpolitikai hatás FOKOZÁSA

A 2006. ÉVI IRÁNYMUTATÁS MEGISMÉTELTE A TEN-E arra irányuló hosszú távú célkitűzéseit, hogy ösztönözze a belső energiapiac tényleges működését és fejlődését, illetve mérsékelje a hátrányos helyzetű és a szigeti régiók elszigeteltségét. Emellett újból hangsúlyozták, hogy fokozni kell az energiaellátás biztonságát, és megerősítették a fenntartható fejlődéshez és a környezet védelméhez való hozzájárulásra vonatkozó új célkitűzést.

A TEN-E program a jelentéstételi időszakban kedvezően járult hozzá a belső energiapiac fejlődéséhez és működéséhez. Különösen a tizenegy már lezárt, határon átnyúló villamosenergia-projekt – melyek végrehajtását a TEN-E szakpolitikai kerete gyorsított meg – tette lehetővé a fokozottabb energiakereskedelmet és versenyt, járult hozzá az átlagos energiaárak egymáshoz közelítéséhez, a piaci integráció ösztönzéséhez és ilyen módon egy valódi belső piac kialakulásához.

Az ellátás biztonságát a tagállamok közötti és a tagállamokon belüli átviteli kapacitás növekedése is megerősítette, úgy a villamosenergia- és a gázszektorban, mint a három LNG-terminál és a gáztároló projektek tekintetében. A TEN-E ilyen szempontból hozzájárult a gázellátás fokozottabb diverzifikálódásához. Azonban jelentős beruházásokra csak az EEPR-en keresztül kerül sor a gáz-visszaáramlási technológia terén, új és/vagy meglévő gáz-rendszerösszekötőkkel kapcsolatban, ilyen módon erősítve meg az ellátás biztonságát.

Mérsékeltebb előrelépés történt a külső területek és a szigetek elszigeteltségének csökkentésére irányuló célkitűzések megvalósítása terén. Kilenc projektből négy van folyamatban. A jövő villamosenergia-termelésének összetevői (importgáz vagy megújuló energiaforrások) körüli bizonytalanság gátolja az elszigetelt piacokon az infrastruktúra fejlődését.

A TEN-E keretet az elmúlt években megerősítették, és a piaci összeköttetésen túl a célokat az ellátás biztonságára és diverzifikálására, továbbá a fenntarthatóságra is kiterjesztették. A program megvalósítása azonban az elsősorban az ellátás kérdése által vezérelt rendszerösszekötő projektek esetében a legeredményesebb. A TEN-E hatása kevésbé releváns az EU stratégiai energiapolitikai céljait és célkitűzéseit illető legújabb kihívások kezelése során.

A koordináció és az együttműködés megerősítése

Az iránymutatás szorosabb együttműködést előirányzó keretet hozott létre, ideértve a tagállamok közötti jobb információcserét és koordinációt is. A TEN-E ebben a jelentéstételi időszakban első alkalommal jelölhetett ki európai koordinátorokat: 2007 szeptemberében négy koordinátort jelöltek ki négy évre[12].

A koordinátorok szerepe az volt, hogy a projekteket akadályozó gyakorlati problémák megoldása érdekében közvetítő szerepet töltsenek be a határon átnyúló stratégiai projektekben. Két koordinátor két évvel később sikeresen befejezte feladatát, kettő pedig ma is tevékenykedik. A koordinátorok akkor voltak a legeredményesebbek, amikor a politikai vagy adminisztratív problémák megoldása érdekében a lehető legmagasabb szinten tudták egymáshoz közelíteni a tagállami álláspontokat. Ez pártatlanságuknak és politikai tapasztalataiknak, az egyértelmű feladatmeghatározásnak, a szoros időbeosztásnak, valamint a Bizottsággal és a tagállamokkal a legmagasabb szinten folytatott szoros együttműködésnek volt köszönhető. Hátrányt jelent az, hogy nincs tisztázva a koordinátorok és a Bizottság szerepe, különösen olyan esetekben, amikor feladatuk az EU határain túlnyúló projektekkel kapcsolatos.

A Bizottság ezzel párhuzamosan a politikailag érzékeny és bonyolult regionális projektek lebonyolítása során a konszenzusteremtés érdekében aktív szerepet vállalt a főbb érdekeltek álláspontjának egymáshoz közelítésében. Ide tartozik különösen a balti energiapiaci összeköttetési terv (Baltic Energy Market Interconnection Plan, BEMIP), a déli folyosó, ideértve a Nabuccót is, továbbá az olyan regionális kezdeményezések támogatása, mint az ötoldalú fórum (gáz és villamos energia) és az új hétoldalú fórum (villamos energia), amelyet jelenleg Németország és Lengyelország támogat.

A teljes egészében összekapcsolt európai villamosenergia- és gázhálózat létrehozását célzó munka fokozódásával a tagállamok és a nemzeti szabályozói hatóságok közötti koordináció egyre fontosabbá vált.

Az európai koordinátorok feladata a jelenlegi TEN-E keret egyes hiányosságainak kezelése volt. Munkájuk eredményeként komoly előrelépés történt az érintett projektek terén, különösen amikor a projektek egyértelműen meghatározott akadályokba ütköznek, és több ország és vállalkozás is érintett.

Bebizonyosodott, hogy a több országra és vállalkozásra is kiterjedő, és több ágazatot felölelő megközelítést szükségessé tevő komplex regionális projektek végrehajtásának előmozdításában a Bizottság elengedhetetlen szerepet játszik.

Engedélyezési eljárások

Jellegükből kifolyólag végrehajtásuk során szinte minden TEN-E projekt bizonyos akadályokba ütközött. Az akadályok elsősorban a pénzügyi és műszaki korlátokkal, illetve a kiválasztott útvonal és a jogi és politikai keret sajátos problémáival kapcsolatosak. Az egyik legnagyobb akadály azonban az engedélyezési eljárásokból fakad. A TEN-E nem rendelkezik hatáskörrel e probléma kezelésére.

A TEN-E iránymutatások értelmében minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket a projektek (különösen az európai érdekű projektek) késedelmének csökkentése érdekében, egyúttal pedig eleget tesz a környezeti eljárásokban foglaltaknak. Ez az Energiacharta-egyezménynek megfelelően az érintett harmadik országokra is vonatkozik. Az engedélyezési eljárások kiszámíthatatlan hosszúsága azonban egyre nagyobb problémát jelent, hiszen több évig, vagy akár évtizedig is eltarthatnak. A vidéki területeken ezt a problémát még jobban felerősítik a környezeti követelmények és a nagyobb építési projektekkel szembeni lakossági ellenállás. A hosszú távú projektek esetében, amilyenek gyakran a TEN-E projektek is, ezek a problémák a projekt által érintett minden egyes település, régió és ország esetében megsokszorozódhatnak.

A legtöbb – ha nem minden – tagállam tisztában van ezzel a problémával, és néhány közülük olyan új, nemzeti jogi aktusok útján kezdett el foglalkozni vele, amelyek célja az engedélyezési eljárások meggyorsítása vagy egyszerűsítése. Mivel a jogi keret még meglehetősen új, nem tesztelték a jogi kihívásokkal és egyéb gyakorlati problémákkal szembeni ellenálló-képességét.

A nemzeti szinten szükséges támogatás biztosítása érdekében a tagállamok egyes projekteket nemzeti érdekűvé nyilváníthatnak. Ezzel elkerülhetők az engedélyezési eljárás késedelmei, és az infrastruktúra-projektek végrehajtása felgyorsul.

Erre azonban egyelőre nem került sor minden tagállamban, és ezt gyakran nem koordinálják tágabb regionális vagy európai szinten a határon átnyúló projektek esetében. Ráadásul a TEN-E iránymutatásokon belül jelenleg nincs olyan mechanizmus, amely biztosítani tudná az európai és a nemzeti energia-infrastruktúrával kapcsolatos prioritások közötti konzisztenciát.

A tervezési és engedélyezési eljárásokat a több joghatóságot is érintő projektek esetében nyilvánvalóan egyszerűsíteni kell. Az utóbbi két évben előrelépés történt a tagállamok főbb energiainfrastruktúra-projektjeire vonatkozó engedélyezési eljárások egyszerűsítésében. A további koordináció és konzisztencia biztosítása érdekében azonban uniós szintű fellépésre van szükség.

Következtetések és kilátások

A TEN-E kedvezően járult hozzá a kiválasztott projektek megvalósításához, politikai szempontból ismertséget biztosított számukra, és segített a pénzügyi piacról származó finanszírozás megszerzésében. A TEN-E címke, amelyet a legjelentősebb európai érdekű projektek kapnak, továbbá az európai koordinátorok rendszerének létrehozása ösztönözte az említett eredményeket.

Európa energiapolitikai kerete azonban az elmúlt években drasztikusan megváltozott, és ezért a TEN-E keretének koncepcióját és létjogosultságát egyaránt alaposan felül kell vizsgálni. Az Európai Bizottság energiahálózatokról szóló zöld könyve már 2008-ban megvizsgálta annak lehetőségét, hogy a TEN-E alkalmas-e a „20-20-20” célkitűzések megvalósítására és a célok biztosítására. A zöld könyv azt sugallta, hogy új eszköz szükséges az EU-ban az energiabiztonság és a hálózati beruházások növekvő kihívásainak kezelésére. Az Európai Tanács 2009 márciusában támogatta ezeket a következtetéseket. Ez a jelentés még inkább alátámasztja az említett érveket. A jelentés egybehangzik az Európai Tanács 2009. márciusi következtetéseivel is, amelyek felhívják a Bizottságot egy új energiabiztonsági és infrastruktúra-fejlesztési eszköz kialakítására.

Az EU energiapolitikájára vonatkozóan 2007-ben létrejött megállapodás[13] ambiciózus célokat és kötelező erejű célkitűzéseket állapít meg egyrészt az üvegházhatásúgáz-kibocsátásokra[14], és másrészt a megújuló forrásból származó energiára[15] vonatkozóan, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a versenyképesség javítása és az európai fogyasztók energiaellátása biztonságának garantálása céljából. Megfelelő energiainfrastruktúra-fejlesztés szükséges ahhoz, hogy lehetővé váljon ezeknek a nagyrészt a megújuló energiaforrások villamosenergia-hálózatba történő integrálására, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák fokozottabb technológiai kockázatainak enyhítésére, az európai energiapiacok integrálására és az ellátásbiztonságra vonatkozó célkitűzéseknek a teljesítése.

A gáz- és villamosenergia-infrastruktúrára vonatkozó szabályozási keret jelentős mértékben fejlődött: 2009 nyarán elfogadták a 3. belső energiapiaci csomagot[16] , és jelenleg folyamatban van ennek végrehajtása. Ez új eszközökről rendelkezik az átvitelirendszer-üzemeltetők és a szabályozók közötti megfelelőbb együttműködés céljából. Az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) 2011-ben kezdi meg működését, és célja a hálózati hozzáférésre és a határon átnyúló beruházásokra vonatkozó szabályok összehangolása. A gáz-, illetve az áramszállítási hálózatok üzemeltetőinek európai hálózatainak (ENTSO-G és ENTSO-E) feladata, hogy a gyakorlatban is megvalósítsák a piaci integrációt, a hálózati hozzáférésre és a hálózati eszközökre vonatkozó európai álláspont biztosítása útján. Egyik fő feladatuk tízéves hálózatfejlesztési tervek kidolgozása, az első ilyet 2009-ben tették közzé a gáz tekintetében, 2010 márciusában pedig a villamos energiára vonatkozó terv következett.

Az Európai Bizottság 2009 júliusában a 2008. novemberi második energiapolitikai stratégiai felülvizsgálat nyomon követésének keretében és a Tanács és a Parlament felhívására, amit a 2009. januári gázválság is alátámasztott, új rendeletre tett javaslatot a gázellátás biztonságának megőrzésére vonatkozó intézkedésekről. Bár a rendelet szerint a fő hangsúly a belső piacon van, mivel ez az ellátásbiztonság legjobb garanciája, közös normákról rendelkezik az ellátásbiztonság terén is, ideértve az infrastruktúranormát (n-1) és a védett ügyfelek ellátási normáit. Emellett a hatályba lépést követő két éven belül valamennyi összeköttetésnél visszaáramlásról kell gondoskodni (egyes kivételek mellett).

A gazdaság élénkítése céljából az európai energiaipari gazdaságélénkítő program majdnem 4 milliárd EUR-val járult hozzá a gáz- és a villamosenergia-infrastruktúrával, a tengeri szélenergiával és a szén-dioxid-leválasztással és -tárolással kapcsolatos projektekhez. Mindez hasznos tanulságokkal szolgál a fokozottabb tagállami együttműködés és a magas szintű stratégiai részvétel tekintetében.

Ebben az összefüggésben derültek ki a TEN-E hiányosságai 2007 és 2009 között. A program túl lassan reagált az elmúlt évek jelentősebb kihívásaira, és aligha képes a 2010-re és a 2050-re vonatkozó célkitűzésekből adódó növekvő kihívásokkal megbirkózni.

Az új szakpolitikai környezet kihívást jelent a TEN-E számára, mivel mind a források, mind a rugalmasság hiányzik ahhoz, hogy teljes mértékben képes legyen az energiával és az éghajlattal kapcsolatos ambiciózus célok elérésére. A Bizottság 2010 folyamán megvizsgálja egy olyan új eszköz szükségességét, amely teljes egészében tükrözi az infrastruktúra által a szakpolitikai célkitűzések megvalósításában játszott szerepet.

A jelentés megállapításai alapján az alábbi prioritások merülnek fel, és ezeket a TEN-E későbbi felülvizsgálata és a kapcsolódó hatásvizsgálat során fogják részletesebben tárgyalni és elemezni.

Először is megfelelőbben körvonalazni kell az EU energia-infrastruktúrával kapcsolatos stratégiai prioritásait. Az energiahálózatot korszerűsíteni kell, hogy Európa megvalósíthassa energiapolitikai céljait, ideértve a „20-20-20” célkitűzéseket is. A hálózatoknak egész Európára ki kell terjedniük, hogy a belső energiapiac fejlődhessen és megfelelően működjön, hogy megerősödjön az ellátásbiztonság, illetve hogy új technológiákat lehessen alkalmazni. A hálózatoknak emellett rugalmasnak kell lenniük, sokféle megújuló energiaforrás használatával, decentralizáltabb energiatermeléssel, intelligens energiaszükséglettel rendelkező technológiák alkalmazásával, ideértve egy, az egész EU-ra kiterjedő villamosenergia-szuperhálózatot is, továbbá a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás hálózatait. Az infrastruktúra külső dimenzióját és az ellátási útvonalak és források diverzifikálódását szintén megvizsgálják, különösen a gázszektorban, de valószínűleg a kőolajágazatban is.

Másodszor új megközelítésre van szükség a projektek meghatározása során. A jelenlegi kategóriák megtévesztőek, és nem adnak egyértelmű áttekintést a célkitűzésekről. A Bizottság második energiapolitikai stratégiai felülvizsgálatában elfogadott megközelítés – miszerint regionális kezdeményezés keretében több projekt is összefogható, lásd a Kaszpi-tengerről érkező gázbehozatal esetében a Déli Folyosót vagy a balti összeköttetés tervét – járható út. Alapos politikai vita szükséges az európai infrastruktúra jövőbeli prioritásainak meghatározása érdekében.

Harmadszor jobban ki kell használni az egyes projektekben részt vevő tagállamok közötti együttműködési lehetőségeket. Ez a tervezés és a politikai koordináció szintjére egyaránt vonatkozik. Nem tarthatóak fenn azok a helyzetek, ahol egy európai érdekű projekt nem kap nemzeti szinten is prioritást, vagy ahol ezeket a projekteket nem támogatja egyformán minden érintett tagállam. Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a végrehajtás meggyorsítása céljából egy tagállamon belül egy (központi) engedélyező szervet hozzanak létre, legalábbis a határon átnyúló projektek tekintetében.

Negyedszer egy erősebb uniós infrastruktúra-stratégiához a kihívásoknak megfelelő szinten kell beruházást biztosítani. A hálózati beruházásoknak a hálózat felhasználói által fizetett díjakból történő finanszírozása bevett gyakorlat Európában. Ez a jövőben is meghatározó szerepet kap. Egyes esetekben azonban indokolt lehet az állami finanszírozás, mivel ez széles körű előnyökkel jár Európában, és nyilvánvalóak azok a piaci hiányosságok, amelyek megakadályozzák a beruházásokat. Az egyéb uniós eszközök szerinti meglévő finanszírozást jobban kell felhasználni, és hatékonyabban össze kell egyeztetni az energiapolitikai intézkedésekkel.

A Bizottság e jelentéssel párhuzamosan ismerteti az energiaforrásokra vonatkozó jövőbeli cselekvési tervére vonatkozó első elképzeléseket. E cselekvési terv egyik fő prioritása egy erősebb, rugalmasabb és korunk politikai kihívásainak teljes mértékben megfelelő energia-infrastruktúra létrehozása lesz.

[1] Az 1364/2006/EK határozat.

[2] A 96/391/EK határozat.

[3] Az 1229/2003/EK határozat.

[4] SEC(2010)xxx.

[5] EURÓPA 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája, 2010. március 3.

[6] Az Európai Tanács brüsszeli ülése, 2009. március 19–20., 7880/1/09. számú elnökségi következtetések.

[7] COM(2008) 781.

[8] COM(2008) 782.

[9] 680/2007/EK rendelet.

[10] Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz.

[11] Szomszédsági Beruházási Eszköz.

[12] Mario Monti, Josiaz van Aartsen, Georg Wilhelm Adamowitsch és Prof. Wladyslaw Mielczarski. Az európai koordinátorok éves jelentései és egyéb fontosabb dokumentumai a következő címen érhetők el: http://ec.europa.eu/energy/infrastructure/tent_e/coordinators_en.htm.

[13] COM(2007) 1, a Tanács 2007. tavaszi következtetéseinek támogatásával.

[14] A 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének továbbfejlesztése és kiterjesztése tekintetében történő módosításáról szóló 2009/29/EK irányelv, az üvegházhatású gázok kibocsátásának a 2020-ig terjedő időszakra szóló közösségi kötelezettségvállalásoknak megfelelő szintre történő csökkentésére irányuló tagállami törekvésekről szóló 2009/406/EK határozat.

[15] A megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK irányelv.

[16] A 2009/72/EK és a 2009/73/EK irányelv, a 713/2009/EK, a 714/2009/EK és a 715/2009/EK rendelet.