[pic] | EURÓPAI BIZOTTSÁG |

Brüsszel, 2010.4.14.

COM(2010)143 végleges

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A KÖRNYEZETTEL KAPCSOLATOS EGYES TERVEK ÉS PROGRAMOK KIDOLGOZÁSÁNÁL A NYILVÁNOSSÁG RÉSZVÉTELÉRŐL, VALAMINT A NYILVÁNOSSÁG RÉSZVÉTELE ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSHOZ VALÓ JOG TEKINTETÉBEN A 85/337/EGK ÉS A 96/61/EK TANÁCSI IRÁNYELV MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ, 2003. MÁJUS 26-I 2003/35/EK EURÓPAI PARLAMENTI ÉS TANÁCSI IRÁNYELV ALKALMAZÁSÁRÓL ÉS HATÉKONYSÁGÁRÓL

BEVEZETÉS

Ezt a jelentést a Bizottság a 2003/35/EK irányelv (a továbbiakban: az irányelv) 5. cikke alapján készítette el. A fenti irányelv célja az volt, hogy hozzájáruljon az 1998. június 25-i Aarhusi Egyezményből[1] fakadó kötelezettségek végrehajtásához, különös tekintettel az Egyezmény 6. és 7. cikkére és 9. cikkének (2) és (4) bekezdésére.

Az 5. cikk szerint: „A Bizottság 2009. június 25-ig jelentést küld az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv alkalmazásáról és hatékonyságáról. A környezetvédelmi követelmények további integrálása céljából, a Szerződés 6. cikkével összhangban és figyelembe véve az ezen irányelvnek a tagállamokban való alkalmazása során szerzett tapasztalatokat, a jelentéshez, adott esetben, az irányelv módosítására vonatkozó javaslatot mellékelnek. A Bizottság elsősorban ezen irányelv hatályának a környezettel kapcsolatos más tervekre és programokra történő kiterjesztésének a lehetőségét mérlegeli.”

Fontos megjegyezni, hogy az irányelv 3. cikke a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelvre vonatkozó módosításokat tartalmaz. Ez utóbbiról a Bizottság alapos elemzést készített, beleértve a 2003/35/EK irányelv által lefedett kérdéseket is, melynek eredményeit a 2009. július 23-i jelentésben fejtették ki[2]. A 2003/35/EK irányelvnek a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló 96/61/EK[3] tanácsi irányelvet (IPPC-irányelv) módosító 4. cikkét egyébiránt az utóbbi egységes szerkezetbe foglalásával hatályon kívül helyezték. E hatályon kívül helyezésnek csak formális jelentősége van, miután a 4. cikk és a II. melléklet rendelkezéseit módosítás nélkül beillesztették az egységes szerkezetű IPPC-irányelvbe. A Bizottság 2006. március 2-i határozatában[4] egy kérdőívet állított össze az IPPC-ről a 2006. január 1. – 2008. december 31. közötti időszak tapasztalataira vonatkozóan, amelybe a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv által érintett kérdéseket is bevonta. A kérdőívvel kapcsolatos jelentést eljuttatja a többi intézménynek a 2008/1/EK irányelv 17. cikkének (3) bekezdése szerint.

A fentiekre való tekintettel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az alábbi jelentésben csak a 2. cikk alkalmazását és hatékonyságát, a 2009. július 23-i jelentésben[5] a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelvvel kapcsolatban vizsgált kérdéseket, illetve az IPPC-irányelvvel kapcsolatos, egy későbbi jelentésben tárgyalandó kérdéseket szükséges vizsgálnia. Az alábbi jelentés kitér a módosító javaslatok előterjesztésének szükségességéhez illetve lehetőségéhez kapcsolódó kérdésekre is, és mérlegeli annak a lehetőségét, hogy az irányelv alkalmazási körét az I. mellékletben szereplő terveken és programokon kívül egyéb területekre is kiterjessze.

AZ IRÁNYELV E JELENTÉSBEN VIZSGÁLT ALKALMAZÁSI TERÜLETE: A NYILVÁNOSSÁGNAK A KÖRNYEZETVÉDELMI TERVEKBEN ÉS PROGRAMOKBAN VALÓ RÉSZVÉTELÉRŐL SZÓLÓ 2. CIKK

Az irányelv 2. cikke az Aarhusi Egyezmény 7. cikkének maradéktalan érvényesülését kívánja biztosítani. Ennek jegyében többek között úgy rendelkezik, hogy „A tagállamok biztosítják, hogy a nyilvánosság kellő időben hatékony lehetőséget kapjon az I. mellékletben felsorolt rendelkezések alapján elkészítendő tervek és programok előkészítésében és módosításában, illetve felülvizsgálatában”. Az idézett 2. cikk (4) és (5) bekezdése értelmében a 2. cikkben megállapított szabályok nem alkalmazandók olyan, sürgősségi helyzetekben elfogadott tervekre és programokra, amelyek kizárólag a nemzetvédelem vagy a polgári védelem céljait szolgálják ((4) bekezdés), sem az I. mellékletben meghatározott tervekre és programokra, amelyek tekintetében a nyilvánosság részvételét illetően a 2001/42/EK vagy a 2000/60/EK irányelv alapján járnak el ((5) bekezdés).

A fenti kivételek mellett az irányelv 2003-ban megszövegezett I. melléklete szerint a 2. cikk a következő tervekre és programokra vonatkozik:

- a hulladékokról szóló 75/442/EGK irányelv 7. cikkének (1) bekezdése;

- az egyes veszélyes anyagokat tartalmazó szárazelemekről és akkumulátorokról szóló 91/157/EGK irányelv 6. cikke;

- a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 91/676/EGK irányelv 5. cikkének (1) bekezdése;

- a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK irányelv 6. cikkének (1) bekezdése;

- a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK irányelv 14. cikke;

- a környezeti levegő minőségének vizsgálatáról és kezeléséről szóló 96/62/EK irányelv 8. cikkének (3) bekezdése.

Azóta azonban egyrészt egységes szerkezetbe foglaltak bizonyos jogi aktusokat az érthetőség és az ésszerűsítés jegyében, másrészt újabb irányelveket fogadtak el a környezet hathatósabb védelme érdekében.

Az időközben bekövetkezett jogszabály-módosulások következtében az irányelv 2. cikke által érintett tervek és programok jelenleg a következők:

- 2010. december 12-től kezdődően a 2008/98/EK irányelv[6] 28. cikkében említett hulladékkezelési tervek; az említett irányelv 41. cikke értelmében a 2006/12/EK irányelv (ez utóbbi foglalta egységes szerkezetbe a 75/442/EGK irányelvet), és a 91/689/EGK irányelv csak a fenti időponttól veszíti hatályát; addig a 2006/12/EK irányelv 7. cikkében és a 91/689/EGK irányelv 6. cikkében említett tervek is a rendelkezések hatálya alá tartoznak;

- a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 91/676/EGK irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében említett cselekvési programok;

- 2010. június 11-től a 2008/50/EK irányelv[7] 23. cikkében említett levegőminőségre vonatkozó tervek; az irányelv 31. cikke értelmében a 96/62/EK irányelv csak a fenti időponttól veszíti hatályát; addig a 96/62/EK irányelv 8. cikkének (3) bekezdésében említett tervek is a rendelkezések hatáskörébe tartoznak.

Ami a 94/62/EK irányelv[8] 14. cikkében említett hulladékkezelési terveket illeti, tekintettel arra, hogy „a csomagolásokkal és csomagolási hulladékokkal, a 4. és 5. cikk alapján hozott intézkedéseket is ideértve” külön fejezetnek kell foglalkoznia a 75/442/EGK irányelv (későbbi 2006/12/EK irányelv) 7. cikke szerint kidolgozandó hulladékkezelési tervekben – melyeket 2010. december 12-től a 2008/98/EK irányelv 28. cikkében említett tervek váltanak fel –, a fenti fejezet tekintetében a nyilvánosság részvétele maguknak a terveknek a keretében valósul meg.

A 91/157/EGK irányelv 6. cikkével ellentétben, amely kifejezetten előírta a tagállamok számára, hogy milyen programokat dolgozzanak ki, az azt 2008. szeptember 26-tól hatályon kívül helyező 2006/66/EK irányelv[9] más megközelítést fogadott el céljai elérése érdekében, nevezetesen az illetékes hatóságok és az érintett gazdasági szektorok közötti önkéntes megállapodásokat támogatja (27. cikk). A tagállamoknak csak a megállapodások be nem tartása esetén kell alkalmazniuk a releváns rendelkezéseket jogalkotási, szabályozási és adminisztratív intézkedések formájában. Ily módon a 91/157/EGK irányelvben eredetileg előírt programok elvesztették létjogosultságukat.

AZ EDDIGI TAPASZTALATOKBÓL LESZŰRT INFORMÁCIÓK

A 2. cikk alkalmazásával kapcsolatos információk egyrészről magának a Bizottságnak a tapasztalataiból, másrészről a tagállamoktól bekért jelentésekből származnak, mely utóbbiakra vonatkozóan az irányelv nem tartalmazott útmutatásokat[10].

- Az irányelv átültetése, különös tekintettel a 2. cikkre

A jelentés elfogadásának időpontjában a felhívásra felelő tagállamok mindegyike átültette nemzeti jogába – egyes esetekben regionális szinten is (Belgium és Ausztria) – az irányelvet, így annak 2. cikkét is. Egyes tagállamok, többek között Franciaország, Csehország és Belgium esetében a 2. cikk átültetése, legalábbis részlegesen, a 2001/42/EK irányelv[11] – ismertebb nevén a stratégiai környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv – átültetését szolgáló jogszabályok keretében valósult meg. Egyébiránt a hét tagállam közül, amelyek nem válaszoltak a felhívásra, egyedül Írország nem ültette még át maradéktalanul az irányelvet jogi rendszerébe[12]. E megállapítás azonban nem vonatkozik a 2. cikkre.

Következésképpen megállapítható, hogy valamennyi tagállam megtette a szükséges intézkedéseket a 2. cikk saját jogrendjébe történő átültetése érdekében.

- A Bizottság által a 2. cikk alkalmazása kapcsán szerzett tapasztalatok

Az irányelv elfogadását követően történt jogszabályi kiigazítások nyomán[13] a tervek és programok eddig és 2010 végétől is elsősorban a hulladékkezelési és a levegő minőségére vonatkozó terveket jelentenek. Tekintettel e tervek jellegére és léptékére, szabályozásukra – beleértve a nyilvánosság részvételének kérdését is – a 2. cikknél alkalmasabb eszköznek tűnhet a stratégiai környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv. Annak 6. cikke ugyanis a nyilvánosság hasonló szintű részvételét írja elő, mint a vizsgált irányelv 2. cikkének rendelkezései. Egyes tagállamok válaszai is ezt a véleményt sugallják. Jelenleg mindössze egy tendencia látszik körvonalazódni. A jövőbeli fejlemények fogják eldönteni, hogy ez a tendencia megszilárdul és általános gyakorlattá válik-e.

A vizek nitrátszennyeződéssel szembeni védelmére irányuló cselekvési programok és a stratégiai környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv – nevezetesen annak 3. cikke – között meglévő összefüggéseket a belga Államtanács két, azonos tartalmú előzetes jogértelmezésre irányuló kérelmében is felvetette[14]. E jelentés elfogadásának időpontjában még folyamatban van a Bíróság előtt a fenti – a Vallóniai Régió 2007. február 15-i rendeletében elfogadott nitrát-kezelési programra vonatkozó – ügyek kivizsgálása.

A Bizottság rendelkezésére álló információkat a tagállamoktól bekért jelentések is kiegészítették. A felhívásra válaszoló húsz tagállam a Bizottság 2008. július 29-i leveléhez csatolt iránymutató feljegyzés alapján nyújtott tájékoztatást. A jelentések információtartalma és részletességi foka igen nagymértékben eltérő volt. Elemzésük során a Bizottság az említett iránymutató feljegyzés struktúráját követte. Ezeken túlmenően a Bizottság figyelembe vette a felhívásra nem válaszoló tagállamok esetében a helyi szakértőkkel és nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatfelvételt is. A levélre válaszoló tagállamok által megfogalmazott megjegyzésekből lényegében ugyanaz a kép bontakozik ki, mint a válaszadást elmulasztó hét tagállamról a Bizottság rendelkezésére álló információkból.

A nemzeti szintű tapasztalatokkal kapcsolatban két témát érdemes kiemelni: az irányelv alkalmazásának pozitív és negatív hatásait, és a végrehajtás hatékonyságát.

- Az irányelv alkalmazásának pozitív és negatív hatásai

Számos tagállam kitér arra, hogy a nyilvánosság részvételére vonatkozó szabályoknak köszönhetően jelentősen nőtt a környezeti kérdésekről – beleértve a terveket és a programokat is – a nyilvánosság tudomására jutó információk köre. Az is érzékelhető továbbá, hogy a tervek, illetve programok tervezeteinek elkészítésével megbízott tisztviselők, valamint az elfogadásukban illetékes politikai szereplők nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a jóváhagyást megelőzően kikérjék a nyilvánosság véleményét. Ugyanakkor a helyi hatóságok szintjén további erőfeszítésekre van szükség.

A felmerülő kérdések és tétek szélesebb körű ismertsége révén a nyilvánossággal való konzultáció megkönnyítette az elfogadott intézkedések végrehajtását, és növelte a lakosság bizalmát az érintett intézmények iránt. Egyes esetekben a nyilvánosság észrevételei következtében módosították az eredeti elképzeléseket, és kiküszöbölték vagy enyhítették az érintettek által felvetet problémákat. Előfordult, hogy a hatóságok a konzultációnak köszönhetően értesültek arról, hogy a civil társadalom mely cselekvési területeket tekinti prioritásnak, és ezt később tekintetbe vehették saját prioritásaik újradefiniálásakor.

Egyes kommentárok arra hívják fel a figyelmet, hogy a társadalmi szervezetekben inaktív személyek részvétele jóval korlátozottabb, még a stratégiai dokumentumok esetében is[15]. Ennek oka az lehet, hogy az egyik jelentés szavait idézve „a nyilvánosság többsége” egyelőre nem tud arról, hogy részt vehetne a konzultációkban. Több tagállamban tapasztalhatók arra irányuló erőfeszítések, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot jogairól, és a lehető legnagyobb nyilvánosságot biztosítsák a következő időszakban esedékes konzultációknak – adott esetben a helyi médiát is bevetve.

Egyes hozzászólók azt is megállapítják, hogy egy konzultáció megszervezése megfelelő pénzügyi és emberi erőforrások mozgósítását igényli, például a nyilvánosság észrevételeinek elemzése érdekében.

Néhány tagállamban már jóval az irányelvet megelőzően is létezett vagy jogszabály vagy gyakorlat a nyilvános konzultációkra vonatkozóan, ezért az irányelv nem hozott jelentős hatásokat vagy változásokat, legalábbis a tervek és programok tekintetében. Ugyanakkor az irányelv mindenképpen elérte azt, hogy a környezeti kérdésekben a nyilvánosság döntéshozatali folyamatokban való részvételi jogát világosan elismerjék, és az egyes esetekben meg is erősödött

A hozzájárulások némelyike kiemel kevésbé pozitívként értékelt következményeket is. Így például megállapítják, hogy:

- egyes esetekben a nyilvánosság olyan információkat, adatokat vagy dokumentumokat követel a hatóságokon, amelyek nem relevánsak az adott konzultáció keretében;

- több esetben is nehéz volt megfelelően értékelni a kifejtett véleményeket, miután nem álltak rendelkezésre ezeket alátámasztó dokumentumok;

- a nagyszabású tervek esetében (például két tagállamra kiterjedő, nemzeti szintű hulladékkezelési terveknél) előfordult, hogy a nyilvánosság részvétele jelentős munkateher-növekedést vont maga után, megnehezítve a mindenki vagy legalábbis az érintettek többsége számára elfogadható megoldások megtalálását, és jelentősen késleltette az adott program elfogadását; más esetekben a nyilvánosság részvétele miatt meghosszabbított határidők következtében bizonyos adatok időközben elvesztették aktualitásukat. Ez a két eset azonban a jelek szerint nem tükrözi az általános helyzetet.

- A 2. cikk gyakorlati végrehajtása

Általánosságban a jelentések a 2. cikk rendkívül korlátozott alkalmazásáról tanúskodnak. Ez egyrészről az átültetés határideje (2005. június 25.) és a tagállamok tapasztalatainak benyújtására megszabott határidő (2008. május 31.) között eltelt viszonylag rövid idővel magyarázható. Egy másik, egyes tagállamok hozzászólásában is szereplő lehetséges magyarázat az, hogy 2. cikkben előírt konzultációkra gyakran a 2001/42/EK irányelv tágabb keretei között kerül sor.

A hozzászólások nem számolnak be más egyedi, jelentősebb mértékű (értelmezési vagy egyéb) nehézségről.

Ami az alkalmazással kapcsolatos egyéb megfontolásokat illeti, a következők merültek még fel:

- a lehető legszélesebb és legaktívabb részvétel érdekében a hivatalos lapokban és a sajtóban megjelent közzétételi hirdetményeken túl proaktív kommunikációt kell folytatni (tájékoztató gyűlések, levelek, szemináriumok) a feltehetőleg érdekelt állami és magán szervezetek körében;

- a végleges döntés megszületése előtt tájékoztatni kell a nyilvánosságot a konzultációban kifejtett vélemények elfogadásáról illetve elvetéséről, illetve az elfogadás vagy elvetés indokairól; e célból az egyik tagállam hozzászólásában a 2. cikk (2) bekezdése c) és d) pontjának módosítását is javasolja;

- a konzultációban való részvételre hatással lehet az a tény is, hogy a nyilvánosság nem tudja, hogyan veszik figyelembe a válaszait a végleges döntés folyamán, illetve esetleg úgy véli, hogy a válaszokat valójában nem is veszik figyelembe.

A BIZOTTSÁG ÉRTÉKELÉSE

- A 2. cikk hatékonysága

Általánosságban a Bizottság véleménye szerint a 2. cikknek köszönhetően:

- a döntéshozatali folyamat átláthatóbbá vált, konstruktívabb kapcsolatot és bizalomteljesebb légkört eredményezve az illetékes hatóságok és a civil társadalom között;

- a megszületett döntések jobban figyelembe veszik a népesség nagyobb hányadának szükségleteit és elvárásait, ezáltal megkönnyítve a tervek és programok elfogadását és végrehajtását;

- a társadalom tudatosabban és nagyobb érdeklődéssel fordul azon környezetvédelmi problémák felé, amelyek az érintett területeken (többek között a hulladékkezelés és a vízminőség terén) felmerültek, elsősorban regionális és helyi szinten; erre jó példa a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra felterjesztett ügy, amely a Vallónia által a vizek nitrátszennyezésének megelőzésére kidolgozott cselekvési programmal kapcsolatos.

A nyilvánosság részvétele kétségkívül jelentős változásokat idéz elő az érintett hatóságok munkájában, mivel a döntéshozatal folyamán figyelembe kell venni a nyilvánossággal való tényleges, megfelelően korai szakaszban folytatott konzultáció kötelezettségét. Ehhez biztosítani kell a megfelelő pénzügyi és emberi erőforrásokat.

A tagállamok feladata, hogy egyrészről kijelöljék a konzultáció megkezdésére leginkább alkalmas pillanatot, biztosítva hogy akkor kerüljön rá sor, „amikor még minden opció és megoldás lehetséges” (ahogy az Aarhusi Egyezmény 6. cikkének (4) bekezdése és 7. cikkének visszautaló rendelkezése megköveteli), illetve ők gondoskodnak a tényleges lebonyolításról. Ezzel kapcsolatban a Bizottság megállapítja, hogy a tagállamok feladata annak biztosítása is, hogy a nyilvánosság valóban értesüljön a konzultáció megkezdéséről, különös tekintettel az érintettekre. A jelenleg kibontakozó tendencia szerint a közzététel nem csak a hivatalos közlönyökben történik meg, hanem azt kiegészítve a tájékoztatást a médiában (írott sajtó és rádióadások) is közzéteszik, valamint az érintett önkormányzatoknál hirdetményeken, illetve az illetékes hatóságok honlapján is megjelenítik. A tagállamokra vár továbbá annak megítélése, hogy a proaktív jellegű kommunikáció, pl. egyénileg kiküldött levelek, tájékoztató gyűlések és szemináriumok szervezése az érintett köz- és magánszervezetek között – amit az egyik hozzászólás javasol – helyénvaló illetve szükséges-e. A Bizottság szerint az ilyen fellépés segíthet abban, hogy jobban bevonja az állampolgárokat és a nem kormányzati szervezeteket a konzultációs folyamatba.

A felek jelezték, hogy a civil társadalom jelentős hányada továbbra sem vesz részt a konzultációban, hanem csak akkor fejezi ki fenntartásait, amikor a végleges döntés már megszületett. Ez a jelenség részben összefügghet azzal, hogy a nyilvánosság nem tudja, milyen módon veszik figyelembe véleményét a végső döntéshozatalkor. A Bizottság ezzel kapcsolatban arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a lehető legvilágosabban fejtsék ki az egyes javaslatok teljes vagy részleges elvetésének indokait. A megfelelő visszajelzés minden bizonnyal kulcsfontosságú a nyilvánosság részvételének tényleges sikeréhez és a nagyobb közbizalom kialakulásához. A jelen helyzetben a Bizottság nem tartja szükségesnek a 2. cikk (2) bekezdése c) és d) pontjainak módosítását, amit az egyik tájékoztatás javasolt.

A Bizottság tudatában van annak, hogy a konzultációs folyamat hatására olykor jelentős mértékben kitolódhat a tervek illetve programok végleges elfogadásának időpontja. Ez azonban nem magának a konzultáció tényének a függvénye, hanem inkább a projektek jellegéből adódik, különösen amikor azok aggodalmat vagy tiltakozást váltanak ki a civil társadalomból. A tervezési fázisban lebonyolított, megfelelő nyilvános konzultáció növeli az adott program társadalmi elfogadottságát, és kiküszöböli vagy csökkenti a későbbi akadályokat, például a jogi úton intézett támadásokat, megkönnyítve a végrehajtást. Úgy tűnik tehát, hogy a nyilvánosság részvételével kapcsolatban a pozitív hatások vannak többségben. Az eljárások meghosszabbodásának kérdése többé-kevésbé explicit módon számos hozzászólásban felbukkan, és a jelek szerint egyike azon szempontoknak, amelyekre a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani. Az irányelv végrehajtása terén szerzett gazdagabb tapasztalat lehetővé fogja tenni olyan konkrét megoldások azonosítását, amelyek megfelelőbb egyensúlyt biztosítanak a nyilvánosság részvétele és a hatékonyság iránti jogos igény között.

A tagállamoknak folytatniuk kell erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy tájékoztassák a közvéleményt az irányelvben elismert jogokról és garanciákról, az egyes országok politikai rendszere és hagyományai alapján a legmegfelelőbbnek ítélt szinten. Ez a szándék több hozzászólásban is tetten érhető volt. A fenti feladat nem kizárólag a tagállamokra hárul, maguk a civil szervezetek is hatékonyan hozzájárulhatnak, ha maguk is szerepet vállalnak a tájékoztatásban.

- Módosítási javaslat

A 2. cikkel kapcsolatban meglévő korlátozott tapasztalatokra tekintettel jelenleg nem látszik indokoltnak módosításokat javasolni.

A Bizottság a fenti megjegyzésekben megfogalmaz bizonyos megfontolásokat, amelyek alkalmasak lehetnek az irányelv hatékonyságának növelésére. Tekintettel arra, hogy a nyilvánosság részvételének pontos módját az egyes tagállamoknak kell meghatározniuk, saját társadalmi felépítésük és hagyományaik figyelembe vételével, a tagállamoknak kell megfontolniuk azt is, hogy e megjegyzések az egyes országok számára relevánsak-e, alkalmazhatóak-e, és amennyiben igen, milyen módon.

A 2. cikk gyakorlati tagállami alkalmazása, illetve a kevésbé pozitív hatások korlátozására szolgáló megoldások a jövőben szükségessé tehetik bizonyos módosítások végrehajtását.

- A 2. cikk alkalmazási körének kiszélesítése az I. mellékletben említetteken túl további tervekre és programokra

Egyetlen tagállam sem ítélte szükségesnek vagy helyénvalónak az alkalmazási kör bővítését. Ugyanakkor egyes tagállamok közölték, hogy világos képet kellene alkotni a 2001/42/EK irányelv alkalmazási körébe tartozó projektek és programok jegyzékéről, mielőtt tervbe vennénk újabb tervek és programok bevonását a 2. cikk hatáskörébe. Másként fogalmazva egyes hozzászólások a 2. cikk és a 2001/42/EK irányelv között fennálló kapcsolat elmélyültebb elemzését sürgetik. Az egyik hozzászólás hozzáteszi, hogy a 2003/35/EK irányelv elfogadásakor az I. mellékletben említett tervek és programok listája kimerítőnek tekinthető, mivel a nyilvánosság további tervekben és programokban való részvételét az Aarhusi Egyezmény betartásának érdekében szerinte újabb eszközök fogják biztosítani. Ez a megjegyzés vélhetően az irányelv tizedik preambulum-bekezdésére alapul.

A Bizottság elismeri, hogy egyazon helyzet két jogalkotási eszköz hatálya alá is tartozhat, ami főként a hulladékok esetében tűnik gyakorinak, különös tekintettel a 2008/98/EK irányelv 28. cikkében említett tervekre. Maga a közösségi jogalkotó is felfigyelt a lehetséges átfedésekre, ezért az (5) bekezdésben kizárta a 2. cikk alkalmazását abban az esetben, ha a 2001/42/EK irányelv értelmében már biztosított a nyilvánosság részvétele. Megjegyzendő, hogy a Bíróság által a vizek nitrátszennyezés elleni védelmére irányuló cselekvési programok és a 2001/42/EK irányelv közötti összefüggésekre vonatkozóan hozandó ítélet elsődleges fontosságú fejleményt jelent majd a fenti problematika elemzése szempontjából.

Az Aarhusi Egyezményhez kapcsolódó Alkalmazási Útmutató[16] egyébiránt így fogalmaz: „A 7. cikk alkalmazásának egyik módja abban áll (...), hogy a stratégiai környezeti vizsgálatok (SEA) keretében meghatározzuk a nyilvánosság részvételének megfelelő eljárásait. A SEA-vizsgálatok lehetővé teszik a közhatóságok számára, hogy figyelembe vegyék a környezetre tett hatásokat a tervek, programok és politikák kidolgozása folyamán. Ez tehát az egyik lehetséges olyan módszer, amely egyszerre képes megfelelni a 7. cikk mindkét szempontjának, vagyis a tervek és programok kidolgozásában való nyilvános részvételre, illetve a politikák kidolgozásában való nyilvános részvételre vonatkozó rendelkezéseknek egyaránt”.

A Bizottság elkészítette jelentését a bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2001/42/EK irányelv alkalmazásáról és hatékonyságáról[17]. Vállalja továbbá, hogy a fenti jelentés más intézményekkel történő elemzésének keretében vagy akár egyéb specifikus munkakeretek között folytassa az elemzést. Következtetéseiről megfelelő formában tájékoztatni fogja a többi intézményt, szükség esetén megfelelő javaslatokkal egészítve ki azokat.

A fentiek fényében a jelen stádiumban a 2. cikk hatályának kiterjesztésére vonatkozó javaslatok még koraiak volnának.

KÖVETKEZTETÉSEK

Annak ellenére, hogy a tagállamok számára megszabott végső átültetési határidő (2005. június 25.) óta eltelt hároméves időszakban nemzeti szinten meglehetősen korlátozott mértékben alkalmazták, az irányelv 2. cikkének hatására a tagállamok jogrendszere egyértelműen és egységesen elismerte a nyilvánosság részvételi jogát a tervekhez és programokhoz kapcsolódó döntéshozatali folyamatokban. Mindez előmozdította a nyilvánosság érdeklődését a környezetvédelmi problémák iránt, egyre inkább előtérbe helyezte – legalábbis az erre eleve érzékeny személyek és szervezetek esetében – a fenntartható fejlődés kérdését. A megkezdett erőfeszítéseket folytatni kell, növelve a nyilvánosság tudatosságát saját jogaival kapcsolatban, és megvalósítva azt, hogy a népesség jelentősebb számban vegyen részt a konzultációkban. A tagállamok feladata az, hogy sajátosságaik és hagyományaik figyelembevételével megtalálják a fenti célkitűzés megvalósításának legmegfelelőbb módját. Ugyanakkor ügyelniük kell arra, hogy megfelelő emberi és pénzügyi erőforrásokat mozgósítsanak a szóban forgó cikk hatékony végrehajtásához.

A fenti helyzet fényében a Bizottság megítélése szerint nincs szükség módosítási javaslatok előterjesztésére, és a 2. cikk hatályát nem kell a jelenlegieken kívül további tervekre és programokra kiterjeszteni. Ugyanakkor a szóban forgó cikk és a 2001/42/EK irányelv között előforduló lehetséges kölcsönhatásokra való figyelemmel a Bizottság el kívánja végezni azt az elemzést, amelyet egyes tagállamok e két eszköz kapcsán sürgetnek, s annak eredményeit megfelelő időben a többi intézmény elé terjeszti.

[1] Egyezmény a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról. A Tanács 2005.február 17-i (2005/370/EK) határozata értelmében, HL L 124, 2005.5.17., az EU 2005.május 17-től részese ennek az egyezménynek.

[2] A Bizottság jelentése a KHV-irányelv alkalmazásáról és hatékonyságáról, COM (2009)378, 2009.7.23.

[3] A Tanács 2008. január 15-i 2008/1/EK irányelve a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről (egységes szerkezetbe foglalt változat), HL L 24, 2008. 1.29.

[4] A Bizottság 2006. március 2-i határozata a 96/61/EK tanácsi irányelvvel kapcsolatos kérdőív létrehozásáról (2006/194/EK), HL L 70, 2006.3.9., 65. o.

[5] A 2009. július 23-i jelentés alábbi pontjai vonatkoznak a nyilvánosság részvételére a KHV-irányelv kapcsán (többek között a 2003/35/EK irányelv 3. cikkére): 2.2. és 3.3. szakasz, ill. 2. melléklet.

[6] A hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló 2008. november 19-i 2008/98/EK irányelv, HL L 312, 2008.11.22., 3. o. A (40) preambulumbekezdés megemlíti a 2003/35/EK irányelv által előírt nyilvános részvételt.

[7] A környezeti levegő minőségéről szóló 2008. május 21-i 2008/50/EK irányelv, HL L 152, 2008.6.11, 1. o.

[8] A csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló – az 1882/2003/EK rendelet, a 2004/12/EK és 2005/50/EK irányelv és legújabban a 219/2009/EK rendelet által módosított – 94/62/EK irányelv.

[9] Az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/66/EK irányelv, HL L 266, 2006.9.26. A 28. cikk értelmében a 91/157/EGK irányelv 2008. szeptember 26-tól hatályát veszti.

[10] Ellentétben a 2003/4/EK irányelvvel, amelynek célja a közösségi jogszabályok hozzáigazítása az Aarhusi Egyezményhez a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférés tekintetében, ez az irányelv nem rendelkezik kifejezetten arról, hogy a tagállamoknak jelentést kellene a Bizottság elé terjeszteniük az alkalmazás során szerzett tapasztalatokról. A Bizottság azonban a maga részéről szükségesnek ítélte, hogy információkat és elemzési szempontokat szerezzen. Ezért egy 2008. július 29-én kelt levelében felkérte a tagállamokat, hogy egy iránymutató feljegyzés alapján juttassák el hozzá megjegyzéseiket. Húsz tagállam válaszolt a felhívásra, közülük egyesek jóval a 2008. november 14-i határidő után. A következő hét tagállam nem szolgáltatott információkat: Finnország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Portugália, Szlovénia és Szlovákia.

[11] Bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2001. június 27-i 2001/42/EK irányelv, HL L 197, 2001.7.21., 30. o.

[12] A Bíróság 2009. július16-i ítélete, C-427/07 sz. ügy.

[13] Ezeket a kiigazításokat a 2. szakaszban elemezzük.

[14] C-105/09 és C-110/09 sz. összevont ügyek, eljárás folyamatban.

[15] Egy hozzászólás ennek kapcsán megjegyzi: „A válaszadó személyek eleve azok, akik a környezetvédelmi kérdésekre már amúgy is a legfogékonyabbak. Ahhoz, hogy ezen változtasson, a Régió (Brüsszel – Főváros) kísérletet tett rá, hogy a lehetőségek keretein belül – a nyilvános konzultáción túlmenően – egyedi közvélemény-kutatásokat végezzen a népesség egy reprezentatív mintáján”.

[16] Alkalmazási Útmutató, NU, New York – Genf, 2000. A dokumentumban foglaltak nem az egyezmény hivatalos értelmezését jelentik.

[17] A Bizottság jelentése a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló irányelv alkalmazásáról és hatékonyságáról, COM (2009)469, 2009.9.14.