15.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 48/120


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Zöld könyv – A cégnyilvántartások összekapcsolása

(COM(2009) 614 végleges)

2011/C 48/21

Előadó: Ana BONTEA

2009. november 4-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Zöld könyv – A cégnyilvántartások összekapcsolása

COM(2009) 614 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. július 8-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. szeptember 15–16-án tartott 465. plenáris ülésén (a 2010. szeptember 16-i ülésnapon) 65 szavazattal 13 ellenében, 18 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Az EGSZB támogatja az EU valamennyi tagállamában létező cégnyilvántartások közötti együttműködés fejlesztését és megerősítését, az átláthatóság, a gyorsaság, az alacsonyabb költségek, az adminisztratív egyszerűsítés, a személyes jellegű adatok megfelelő védelme és az interoperativitás elvének alapján. A cégnyilvántartások közötti határokon átnyúló együttműködésnek garantálnia kell, hogy a hitelezőknek, a kereskedelmi partnereknek, a részvényeseknek és a fogyasztóknak nyújtott hivatalos tájékoztatás jobb és megbízhatóbb legyen. Ez nagyobb jogbiztonságot eredményez, és gördülékenyebbé teszi a belső piac működését.

1.2   A cégnyilvántartások összekapcsolásának célkitűzéseit összhangba kell hozni a következő két stratégiai jelentőségű dokumentummal: Európa 2020  (1) és az Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag (Small Business Act, SBA) (2). A cégnyilvántartások összekapcsolásának növelnie kell az átláthatóságot és meg kell könnyítenie a vállalatok közötti együttműködést, illetve csökkentenie kell a határokon átnyúló tevékenységek fejlesztése előtt álló akadályokat, valamint az adminisztratív terheket, különös tekintettel a kkv-kra. Ezek az egységes piac konszolidálásának, valamint a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés ösztönzésének alapvető szempontjai, amint arra a „Gondolkozz előbb kicsiben!” Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag: „Small Business Act” (COM(2008) 394 végleges) című európai bizottsági közlemény is rámutat.

1.3   Az EGSZB azt javasolja, hogy a zöld könyv célkitűzéseit egészítsék ki újabbakkal:

egyrészt egy kötelező együttműködési eszköz kidolgozásával, amely megkönnyítené és megerősítené az egyes tagállamok központi nyilvántartásainak elektronikus összekapcsolását, és különösen az e-igazságszolgáltatási portállal való összekapcsolást, amely ezáltal az uniós jogszabályokra vonatkozó információk fő hozzáférési pontjává válna, hogy így hatékonyabban lehessen alkalmazni a társasági jogról szóló irányelveket,

másrészt a határokon átnyúló együttműködés növekedésének biztosításával, különös tekintettel a határokon átnyúló egyesülésekre és más tagállamokban fióktelepek létrehozására, felhasználva a belső piaci információs rendszer (IMI) által kínált előnyöket.

1.4   Üdvözli a zöld könyv által felvázolt fő irányvonalakat, fenntartva egy, e kérdésre vonatkozó részletes hatáselemzés elkészítésének szükségességét, valamint azt, hogy el kell kerülni a vállalatokra háruló további terhek kiszabását.

1.5   Az EGSZB úgy véli, hogy a cégnyilvántartások összekapcsolása csak akkor jár majd valós hozzáadott értékkel, ha nemcsak a központi nyilvántartást, hanem a 27 tagállam valamennyi helyi és regionális nyilvántartását is felöleli, és ha a hálózaton keresztül továbbított információk a származási országtól függetlenül naprakészek, biztonságosak, szabványosítottak, egyszerű eljárással és gyorsan, lehetőség szerint az EU valamennyi hivatalos nyelvén és ingyenesen elérhetőek lesznek (legalább az alapinformációk esetében).

1.6   Szükségesnek tartja, hogy amennyiben sor kerül egy jogi intézkedés közösségi szintű végrehajtására, használják fel ezt az alkalmat a közzétételre vonatkozó szabályozások módosítására, a vállalatok és különösképpen a kkv-k adminisztratív kötelezettségeinek mérséklése érdekében, az átláthatóság csökkentése nélkül. Mivel a cégnyilvántartási információk online hozzáférhetők, a hivatalos nemzeti közlönyökben történő közzététel valós hozzáadott érték nélküli jelentős többletköltségeket jelent a vállalatoknak.

1.7   Az irányításra vonatkozó megállapodás megoldást jelentene a cégnyilvántartások közötti együttműködés technikai részleteinek a kidolgozására.

1.8   A zöld könyvben szereplő célkitűzések megvalósítása érdekében az EGSZB egy olyan megoldás alkalmazását javasolja, amely biztosítja a jelenleg létező valamennyi együttműködési mechanizmus és kezdeményezés, különösképpen az EBR (3), a BRITE (4), az IMI és az e-igazságszolgáltatás integrálását és hasznosítását, mégpedig az EBR kiterjesztése, valamint korszerű és innovatív interoperatív rendszerré fejlesztése révén, egy IKT szolgáltatási platform formáját öltve, valamint az európai e-igazságszolgáltatási portál keretébe integrálandó hatékony és előretekintő irányítási eszközként, amely az egész EU-n belül biztosítja a cégnyilvántartások összekapcsolását és átjárhatóságát, valamint a vállalatok közötti együttműködés növekedését és fejlődésük értékelését.

1.9   A cégnyilvántartási hálózatnak a 2004/109/EK irányelv által létrehozott elektronikus hálózattal történő összekapcsolására vonatkozóan az EGSZB úgy véli, hogy hatáselemzést kell készíteni, elsőbbséget élvez azonban valamennyi cégnyilvántartás összekapcsolása.

1.10   A külföldi fióktelepek vonatkozásában az EGSZB támogatja az IMI bevezetését, amely mint információs rendszer olyan keretet teremt az adminisztratív együttműködés számára, amely felhasználható a belső piacra vonatkozó bármely jogszabály alkalmazásának támogatására.

1.11   Az EBR átvételéért, kiterjesztéséért és fejlesztéséért felelős – kötelező és nem önkéntes jellegű – intézmény létrehozása, valamint e projekt európai alapokból való megfelelő finanszírozásának biztosítása hozzájárul majd egy olyan, határokon átnyúló együttműködési hálózat kiépítésének a gyorsításához, amely valamennyi tagállam cégnyilvántartását felölelné, emellett pedig segítené ezeknek a célkitűzéseknek a rövid és középtávú megvalósítását.

1.12   A cégnyilvántartások összekapcsolásának többféle feladatot kell teljesítenie, és több eszközt kell biztosítania a kommunikáció elősegítésére.

1.13   Különösen fontos a nemzeti és európai intézményeknek a szociális partnerekkel és a civil társadalommal való együttműködése e területen.

2.   Háttér

2.1   Európában 27, nemzeti vagy regionális alapon működő cégnyilvántartás létezik. Ezek biztosítják az illetékességi területükön (országban vagy régióban) alapított vállalatokra vonatkozó információk nyilvántartásba vételét, vizsgálatát és tárolását, tiszteletben tartva egyúttal az általuk nyújtott alapvető szolgáltatásokra vonatkozóan az európai jogszabályokban meghatározott minimális előírásokat.

2.2   Bár a cégekre vonatkozó hivatalos információk könnyen hozzáférhetőek a nyilvántartó országban (2007. január 1-je óta a cégnyilvántartások majdnem minden tagállamban elektronikusak és online elérhetők), ugyanennek az információnak más tagállamból való megszerzését technikai (az információk keresési feltételei és eltérő struktúrák) vagy nyelvi akadályok gátolhatják.

2.3   A határokon átnyúló tevékenységekkel összefüggésben egyre növekszik a céginformációkhoz való hozzáférés igénye, akár kereskedelmi célokból, akár a jogvédelem megkönnyítése érdekében. Ennek oka, hogy az egységes piac kínálta lehetőségeket kihasználva az üzleti tevékenységek egyre inkább a nemzeti határokon túlra terjeszkednek, a nagyszámú egyesülésben és szétválásban az EU különböző tagállamaiból származó cégek érintettek, különösen a cégnyilvántartások közötti együttműködést előíró 2005/56/EK irányelv óta, valamint hogy lehetőség van arra, hogy az üzleti tevékenységet részben vagy egészében az alapítás helyszínéül szolgáló államtól eltérő tagállamban folytassák.

2.4   A vállalkozások határokon átnyúló tevékenysége szükségessé tette a nemzeti, regionális vagy helyi szintű hatóságok és/vagy cégnyilvántartások állandó együttműködését, és e területen számos, az önkéntes együttműködésre vonatkozó eszközt és kezdeményezést is megvalósítottak.

3.   A zöld könyv összefoglalása

3.1   A cégnyilvántartások összekapcsolásáról szóló zöld könyv ismerteti a jelenlegi keretet, és számba veszi az EU-n belüli cégekre vonatkozó információkhoz való hozzáférés javításával és a társasági jogi irányelvek hatékonyabb alkalmazásával összefüggésben elképzelhető fejlődési irányokat.

3.2   A zöld könyv a cégnyilvántartások összekapcsolását érintő két különböző, de egymáshoz szorosan kapcsolódó célt emel ki:

az egységes piac átláthatóságának növelése, valamint a részvényesek és harmadik felek védelmének fokozása érdekében a hivatalos és megbízható céginformációkhoz való határokon átnyúló hozzáférés megkönnyítése, valamint

a cégnyilvántartások közötti együttműködés megerősítése az olyan határokon átnyúló eljárások esetén, mint az egyesülések, székhelyáthelyezések vagy fizetésképtelenségi eljárások. Ezt az együttműködést a határokon átnyúló egyesülésekről szóló irányelv, az európai részvénytársaság statútuma és az európai szövetkezet statútuma egyébként kifejezetten előírja.

3.3   A zöld könyv ismerteti a meglévő együttműködési mechanizmusokat és kezdeményezéseket, melyek a következők:

az EBR, amelyet 18 tagállami és 6 Unión kívüli országbeli cégnyilvántartás önkéntes alapon, az Európai Bizottság támogatásával hozott létre. A cégnyilvántartások e hálózatának célja az, hogy megbízható információkat kínáljon a társaságokról. Működése azonban bizonyos korlátokba ütközik, egyrészt a hálózat kiterjedése tekintetében, másrészt a határokon átnyúló eljárásokban való együttműködés terén;

a BRITE, néhány EBR-partner által indított és nagyrészt az Európai Bizottság által finanszírozott, 2009 márciusában befejezett kutatási kezdeményezés, amelynek az volt a célja, hogy egy korszerű és innovatív interoperativitási modell, egy IKT szolgáltatási platform és egy irányítási eszköz kidolgozásával és végrehajtásával előmozdítsa a cégnyilvántartások európai szintű együttműködését, különösen a határokon átnyúló székhelyáthelyezésekre és egyesülésekre, valamint a más tagállamban nyilvántartott társaságok fióktelepeinek jobb ellenőrzésére összpontosítva;

a belső piaci információs rendszer (IMI), amely egy 2006 márciusában kidolgozott, az Európai Bizottság által működtetett biztonságos webes alkalmazás. Zárt hálózat, amely egyszerű eszközként segíti a tagállamok illetékes hatóságait abban, hogy megtalálják más tagállamokban a megfelelő tárgyalópartnereket, valamint hogy gyorsan és hatékonyan kommunikálhassanak velük. A szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelv és a szolgáltatási irányelv végrehajtására alkalmazzák;

a 2007 júniusában indított e-igazságszolgáltatás kezdeményezés célja, hogy segítse az igazságügyi hatóságok és a szakemberek munkáját, és megkönnyítse a polgárok hozzáférését az igazságügyi és jogi információkhoz. Tervezett kézzelfogható eredménye az európai igazságügyi portál létrehozása, amely a jogi információk, jogi és közigazgatási intézmények, nyilvántartások, adatbázisok és egyéb szolgáltatások hozzáférési kulcspontja lesz. A 2009–2013 közötti időszakra szóló, az európai e-igazságszolgáltatásra vonatkozó cselekvési terv foglalkozik az EBR-nek a portálba történő szakaszos beillesztésével (az első szakaszban egy linkként, majd részleges integrálásának lehetőségét vizsgálva).

3.4   A cégnyilvántartások között meglévő együttműködési mechanizmusok zöld könyv által javasolt jövőbeli fejlesztésének lehetséges irányai elsősorban a következők:

az egyik opció a BRITE-projekt eredményeinek felhasználása és egy olyan szerv kijelölése vagy létrehozása, amelynek feladata a minden tagállamra kiterjesztett szükséges szolgáltatások fenntartása,

a már működő IMI felhasználásának lehetősége, amely olyan kapacitásokkal rendelkezik, hogy az elkövetkező években a közösségi jog újabb területeire is ki lehet terjeszteni,

e két lehetőség kombinálása.

4.   Általános észrevételek

4.1   Az EGSZB támogatja az EU valamennyi tagállamában létező cégnyilvántartások közötti együttműködés fejlesztését és megerősítését, azzal a céllal, hogy növekedjen a hivatalos és megbízható vállalati és céginformációkhoz való hozzáférés és az egységes piac átláthatósága, valamint a részvényesek és harmadik felek (hitelezők, üzleti partnerek, fogyasztók stb.) védelme, különösképpen a határokon átnyúló eljárások (például az egyesülések, székhelyáthelyezések vagy fizetésképtelenségi eljárások) esetén.

4.2   Dicséretes az Európai Bizottság kezdeményezése, amely az EU teljes területén belüli cégekre vonatkozó információkhoz való hozzáférés javításával, valamint a társasági jogi irányelvek hatékonyabb alkalmazásával kapcsolatos lehetőségek elemzésére vonatkozik. Az EGSZB üdvözli a zöld könyv által ismertetett általános irányvonalakat, szükségesnek tartva egy részletes hatáselemzés elkészítését, valamint fenntartva, hogy el kell kerülni a vállalatokra háruló további terhek kiszabását.

4.3   A cégnyilvántartások összekapcsolásának célkitűzéseit összhangba kell hozni a következő két stratégiai jelentőségű dokumentummal: Európa 2020 (amely előirányozza, hogy „fokozzák (…) a határokon átnyúló együttműködést”) és az Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag (amely megállapítja „a vállalkozások költségeinek és a terheinek minimalizálását”, mivel így „nagy mértékben hozzájárulhat a kkv-k sikeréhez és növekedéséhez azáltal, hogy időt és pénzt takarít meg számukra, ami által az innovációra és a munkahelyek létesítésére fordítható források szabadulnak fel”, részletesen elemezve a jövőbeli jogi és adminisztratív kezdeményezések hatásait).

4.4   A cégnyilvántartások összekapcsolásának biztosítania kell az átláthatóság növekedését, javítania kell a vállalatok közötti együttműködést és a velük kapcsolatos hivatalos információk hozzáférhetőségét, és kulcsfontosságú az egységes piac konszolidálásához, valamint a kiegyensúlyozott és tartós gazdasági és társadalmi fejlődés ösztönzéséhez.

5.   Válaszok a zöld könyv kérdéseire

5.1   A tagállami cégnyilvántartások továbbfejlesztett hálózatának szükségessége

5.1.1   A jelenlegi helyzetre tekintettel az EGSZB egyetért az EU valamennyi tagállamában létező cégnyilvántartások közötti együttműködés fejlesztésének és megerősítésének szükségességével, az átláthatóság, a gyorsaság, az alacsonyabb költségek, az adminisztráció egyszerűsítése, a személyes adatok megfelelő védelme és az interoperabilitás (a helyi és regionális nyilvántartásokkal való automatikus kommunikáció) elvének alapján.

5.1.2   Az EGSZB úgy véli, hogy a cégnyilvántartások összekapcsolása csak akkor jár majd valós hozzáadott értékkel, ha a 27 tagállam valamennyi helyi és regionális nyilvántartását felöleli, és ha a hálózaton keresztül továbbított információk a származási országtól függetlenül naprakészek, biztonságosak, szabványosítottak, egyszerű eljárással és gyorsan, lehetőség szerint az EU valamennyi hivatalos nyelvén és ingyenesen elérhetőek lesznek (legalább az alapinformációk esetében).

5.2   Annak lehetősége, hogy az együttműködés részleteit a tagállamok képviselői és a cégnyilvántartások közötti „hálózatirányítási megállapodásban” határozzák meg

5.2.1   Egy átfogó hatáselemzés részét képező költség-haszon elemzés függvényében az EGSZB egyetért a cégnyilvántartások közötti jelenlegi együttműködés kiterjesztésének és megerősítésének szükségességével, valamennyi tagállam arra vonatkozó kötelezettségvállalásával, hogy fejlesztik partnerségüket e területen, aktív módon közreműködve ennek megvalósításában, valamint a határidőkre és feltételekre vonatkozó döntések meghozatalában.

5.2.2   Amennyiben a cégnyilvántartások közötti együttműködési kötelezettség biztosítása érdekében a hatáselemzés megerősíti egy jogi intézkedés közösségi szintű végrehajtásának szükségességét, az EGSZB úgy véli, hogy ezt az alkalmat fel kell használni a nyilvántartások nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szabályozások módosítására, a vállalatok és különösképpen a kkv-k adminisztratív kötelezettségeinek mérséklése érdekében, az átláthatóság csökkenése nélkül. Mivel a cégnyilvántartási információk online hozzáférhetők, a nyilvántartásokat tartalmazó nemzeti közlönyökben történő közzététel valós hozzáadott érték nélküli jelentős többletköltségeket jelent a vállalatoknak

5.2.3   Hasznos lehet a hálózat bizonyos tényezőit illetően a szilárdabb jogi alap létrehozása, de az együttműködés részleteit a cégnyilvántartások elektronikus hálózatának irányításáról szóló megállapodásban célszerű meghatározni. A megállapodásnak szabályoznia kellene legalább a hálózathoz való csatlakozás feltételeit, a hálózatot irányító szerv kijelölését, a feladatkörök, finanszírozás, vitarendezés kérdéseit, a központi szerver fenntartását, az EU összes hivatalos nyelvén történő hozzáférés biztosítását, valamint a minimális biztonsági és adatvédelmi előírásokat.

5.3   Többletértékkel jár-e a cégnyilvántartások hálózatának az átláthatósági irányelv (2004/109/EK) keretében létrehozott elektronikus hálózattal történő hosszú távú összekapcsolása?

5.3.1   A cégnyilvántartások hálózatának az átláthatósági irányelv (2004/109/EK) keretében létrehozott és a jegyzett társaságokra vonatkozó szabályozott információkat tároló elektronikus hálózattal való összekapcsolását illetően az EGSZB úgy véli, hogy e célkitűzést megelőzően véglegesíteni kell valamennyi cégnyilvántartás összekapcsolását, valamint hogy hatáselemzést kell készíteni az összekapcsolás technikai nehézségei, az intézkedés hatékonysága, a valós hozzáadott érték és a kapcsolódó költségek tekintetében. Helyénvalóbb lenne esetleg a 2003/58/EK irányelvre támaszkodni, amely bevezette az elektronikus cégnyilvántartásokat.

5.3.2   A cégnyilvántartások közötti fokozott együttműködés a különböző szervek által közzétett céginformációkkal való lehetséges szinergiák miatt is előnyös lesz (hogy növekedjen a pénzügyi piacok átláthatósága, javuljon a jegyzett társaságokra vonatkozó pénzügyi információk hozzáférhetősége Európa-szerte, és hatékonyabb legyen a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások lebonyolítása).

5.4   A határokon átnyúló egyesülések és székhelyáthelyezések esetében a cégnyilvántartások közötti kommunikáció megkönnyítésére előnyben részesített megoldás

5.4.1   A zöld könyvben szereplő célkitűzések megvalósítása érdekében az EGSZB egy olyan megoldás alkalmazását javasolja, amely biztosítja a jelenleg létező valamennyi együttműködési mechanizmus és kezdeményezés, különösképpen az EBR, a BRITE, az IMI és az e-igazságszolgáltatás integrálását és hasznosítását, mégpedig az EBR valamennyi tagállamra történő kiterjesztése, valamint előrehaladott és innovatív interoperatív rendszerré fejlesztése révén, egy IKT szolgáltatási platform formáját öltve és az európai e-igazságszolgáltatási portál keretébe integrálandó előretekintő irányítási eszközként, amely az egész EU-n belül biztosítja a cégnyilvántartások összekapcsolását és átjárhatóságát, valamint a vállalatok közötti együttműködés növekedését és fejlődésük értékelését.

5.4.2   Az EGSZB által javasolt megoldás (vagyis az EBR-hálózat kiterjesztése valamennyi tagállamra, a BRITE-projekt eredményeinek felhasználásával és az IMI rendszer esetleges alkalmazásával javítva egyúttal működését is, valamint az e-igazságszolgáltatási portál keretébe történő integrálása), biztosítani fogja az ilyen informatikai platformok kezelése és adminisztrálása terén már megszerzett gyakorlat folytatását, valamint az elismertség fenntartását. Hozzá fog járulni egy új, az EBR-hez hasonló vagy azzal megegyező információkat nyújtó eszköz létrehozása miatt esetleg kialakuló zavar megelőzéséhez, valamint a már megvalósított beruházások – ideértve az európai alapokból létrejött beruházásokat is – eredményeinek megsokszorozódásához, ráadásul kisebb végrehajtási költségekkel, különösen akkor, ha az IMI rendszert alkalmazzák, vagy a hálózatot integrálják az e-igazságszolgáltatási portál keretébe.

5.5   A fióktelepekre javasolt megoldás

5.5.1   A külföldi fióktelepekre vonatkozó, a 89/666/EGK irányelv által megállapított közzétételi követelmények a gyakorlatban elengedhetetlenné teszik a cégnyilvántartások közötti együttműködést, annak érdekében, hogy egy fióktelep megnyitásakor biztosított legyen az információk és a dokumentumok nyilvánossága. Az EGSZB egyetért a BRITE-projekt eredményeinek felhasználásával és fejlesztésével, valamint a nyilvántartások közötti automatikus értesítésre vonatkozó megoldással, a vonatkozó adatok helyességének és naprakész jellegének ellenőrzése érdekében, így védve a fiókintézettel kapcsolatba kerülő hitelezők és fogyasztók érdekeit.

6.   Részletes megjegyzések

6.1   A cégnyilvántartások interoperabilitásának teljes mértékű megvalósítása érdekében meg kell találni a legjobb megoldásokat a jelenlegi technikai (a cégnyilvántartások eltérő keresési feltételei és struktúrái) vagy nyelvi jellegű (az EBR keretén belül megtalálva a valamennyi nyelven elvégezhető keresést, illetve az igényelt információknak a keresés nyelvén történő szolgáltatását biztosító megoldást) akadályok felszámolása érdekében.

6.2   Az EBR átvételéért, kiterjesztéséért és fejlesztéséért, valamint e projekt európai alapokból való megfelelő finanszírozásának biztosításáért felelős intézmény létrehozása egyrészt hozzájárul majd egy olyan hálózat kiépítésének gyorsításához, amely valamennyi tagállamot felöleli, másrészt ezeknek a célkitűzéseknek a rövid és középtávú megvalósításához. A jövőben túl kell lépni azokon az akadályokon, amelyek a magas csatlakozási díjból, az EBR-software magas használati díjából, vagy az előfizetési díjból adódnak, ahogy a részvételt gátló nemzeti szintű akadályokat is fel kell számolni.

6.3   A cégnyilvántartások összekapcsolásának nem szabad a hálózat és a software karbantartására, fejlesztésére, kezelésére és naprakésszé tételére korlátozódnia, hanem biztosítania kell a résztvevők közötti kapcsolatok megfelelő kezelését, a polgárok és a vállalatok felé történő megfelelő terjesztést, az EU által finanszírozott programokban való részvételt, a szolgáltatások új országokra való kiterjesztését, sőt, bizonyos bevételt biztosító kereskedelmi szolgáltatások kialakítását is. E bevételeket kizárólag a hálózat fejlesztésére fordítanák.

6.4   A cégnyilvántartások összekapcsolásának több eszközt kellene biztosítania a kommunikáció elősegítésére: keresési kritériumok, a kérelmek átvételére és a válaszok megküldésére vonatkozó, valamennyi tagállammal egyeztetett átlátható eljárások csomagja, bizonyos elektronikus dokumentumok és bizonyítványok kézhezvételének lehetősége, a kérelmek/válaszok kezelésére és a fejlemények nyomon követésére szolgáló eszközök, a fellebbezések benyújtására és rendezésére vonatkozó eljárások, többnyelvű keresési lehetőségek, előre megadott, illetve nyitott kérdések és válaszok, kapcsolattartási adattár stb.

6.5   A cégnyilvántartások összekapcsolását úgy kell megvalósítani, hogy mindazok az információk beépüljenek, amelyeknek a nyilvánosságra hozatalát előírták; biztosítva legyen a tagállami nyilvántartásban szereplő elektronikus formátumú dossziéban ezen információk elérhetősége; csökkenjenek a vállalatok adminisztratív terhei; és ne keletkezzenek pótlólagos díjak, főleg a kkv-k esetében. Az IMI alkalmas eszköznek bizonyul a különböző tagállamok cégnyilvántartásai közötti kommunikáció megkönnyítésére.

6.6   A hatáselemzés elvégzésekor tanácsos a következők alkalmazásának szempontjait is értékelni:

a cégnyilvántartások hálózatához való egyetlen hozzáférési pont,

a vállalat közösségi szintű egyedi azonosítója,

egységes számlázási rendszer,

európai igazoló bizonyítvány, a közösségi szinten szabványosított cégnyilvántartás kivonataként,

a közösségi szinten harmonizálandó és alkalmazandó adatok minimális készlete, ideértve a valamennyi tagállamban azonos minőségű tájékoztatási szolgáltatásokat is.

6.7   Különösen fontos a nemzeti és európai intézményeknek a szociális partnerekkel és a civil társadalommal való együttműködése e területen.

Kelt Brüsszelben, 2010. szeptember 16-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  A Bizottság közleménye: Európa 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája (COM(2010) 2020 végleges).

(2)  A Bizottság közleménye: „Gondolkozz előbb kicsiben!” – Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag: „Small Business Act” (COM(2008) 394 végleges).

(3)  Európai cégnyilvántartás (European Business Register – EBR).

(4)  Átjárható cégnyilvántartások Európában (Business Register Interoperability Throughout Europe – BRITE).


MELLÉKLET

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményéhez

A következő módosító indítványt, amelynél a támogató szavazatok száma az összes leadott szavazat több mint egynegyede volt, a vita során elutasították (az eljárási szabályzat 54. cikkének (3) bekezdése alapján):

2.1. pont

A következőképpen módosítandó:

Európában 27, nemzeti vagy regionális alapon működő cégnyilvántartás létezik.

Indokolás

Szóban történik.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

22

Ellenszavazat

:

24

Tartózkodás

:

2

A szekció véleményéből az alábbi szövegrészeket elutasították, hogy egy, a Közgyűlés által elfogadott módosítás kerülhessenek a helyükbe, azonban a szavazók több mint egynegyede mellettük voksolt:

2.2. pont

Bár a cégekre vonatkozó hivatalos információk könnyen hozzáférhetőek a nyilvántartó országban (2007. január 1-je óta a cégnyilvántartások valamennyi tagállamban elektronikusak és online elérhetők), ugyanennek az információnak más tagállamból való megszerzését technikai (az információk keresési feltételei és eltérő struktúrák) vagy nyelvi akadályok gátolhatják.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

44

Ellenszavazat

:

29

Tartózkodás

:

2

4.1. pont

Az EGSZB támogatja az EU valamennyi tagállamában létező cégnyilvántartások közötti együttműködés fejlesztését és megerősítését, azzal a céllal, hogy növekedjen a hivatalos és megbízható céginformációkhoz való hozzáférés és az egységes piac átláthatósága, valamint a részvényesek és harmadik felek (hitelezők, üzleti partnerek, fogyasztók stb.) védelme, különösképpen a határokon átnyúló eljárások (például az egyesülések, székhelyáthelyezések vagy fizetésképtelenségi eljárások) esetén.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

49

Ellenszavazat

:

29

Tartózkodás

:

5

4.4. pont

A cégnyilvántartások összekapcsolásának biztosítania kell az átláthatóságnak és a vállalatok együttműködésének a növekedését, a határokon átnyúló tevékenységek fejlesztése előtt álló akadályok felszámolását és az adminisztratív terhek csökkentését, amelyek az egységes piac konszolidálásának, valamint a kiegyensúlyozott és tartós gazdasági és társadalmi fejlődés ösztönzésének alapvető szempontjai.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

50

Ellenszavazat

:

40

Tartózkodás

:

6

4.5. pont

Az EGSZB úgy véli, hogy a zöld könyv által tervezett két célkitűzés nem elégséges, ezért azt ajánlja, hogy két új célkitűzéssel egészítsék ki ezeket. A cégnyilvántartások összekapcsolásának elsősorban egy előrejelző eszköz kidolgozására kellene összpontosítania, amely az uniós vállalatok fejlődését és teljesítményét értékelő irányítási módszerként megalapozná a terület valamennyi szintjére vonatkozó (közösségi, regionális és helyi) stratégiákat és politikákat. A cégnyilvántartások összekapcsolásának másik fontos célkitűzéseként az EU-n belüli vállalatok közötti együttműködés növekedésének biztosítását kellene meghatározni.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

54

Ellenszavazat

:

44

Tartózkodás

:

7

5.3.1. pont

A cégnyilvántartások hálózatának az átláthatósági irányelv (2004/109/EK) keretében létrehozott és a jegyzett társaságokra vonatkozó szabályozott információkat tároló elektronikus hálózattal való összekapcsolását illetően az EGSZB úgy véli, hogy e célkitűzést megelőzően véglegesíteni kell valamennyi cégnyilvántartás összekapcsolását, valamint hogy hatáselemzést kell készíteni az összekapcsolás technikai nehézségei, az intézkedés hatékonysága, a valós hozzáadott érték és a kapcsolódó költségek tekintetében.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

61

Ellenszavazat

:

31

Tartózkodás

:

8

5.4.1. pont

A zöld könyvben szereplő célkitűzések megvalósítása érdekében az EGSZB egy olyan megoldás alkalmazását javasolja, amely biztosítja a jelenleg létező valamennyi együttműködési mechanizmus és kezdeményezés, különösképpen az EBR, a BRITE és az e-igazságszolgáltatás integrálását és hasznosítását, mégpedig az EBR valamennyi tagállamra történő kiterjesztése, valamint előrehaladott és innovatív interoperatív rendszerré fejlesztése révén, egy IKT szolgáltatási platform formáját öltve és az európai e-igazságszolgáltatási portál keretébe integrálandó előretekintő irányítási eszközként, amely az egész EU-n belül biztosítja a cégnyilvántartások összekapcsolását és átjárhatóságát, valamint a vállalatok közötti együttműködés növekedését és fejlődésük értékelését.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

51

Ellenszavazat

:

37

Tartózkodás

:

7

5.4.2. pont

Az EGSZB által javasolt megoldás (vagyis az EBR-hálózat kiterjesztése valamennyi tagállamra, a BRITE-projekt eredményeinek felhasználásával javítva egyúttal működését is, valamint az e-igazságszolgáltatási portál keretébe történő integrálása), biztosítani fogja az ilyen informatikai platformok kezelése és adminisztrálása terén már megszerzett gyakorlat folytatását, valamint az elismertség fenntartását. Hozzá fog járulni egy új, az EBR-hez hasonló vagy azzal megegyező információkat nyújtó eszköz létrehozása miatt esetleg kialakuló zavar megelőzéséhez, valamint a már megvalósított beruházások – ideértve az európai alapokból létrejött beruházásokat is – eredményeinek megsokszorozódásához, ráadásul kisebb végrehajtási költségekkel.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

55

Ellenszavazat

:

33

Tartózkodás

:

7

6.5. pont

A végleges megoldás kiválasztásakor figyelembe kell venni a szerzői jog védelmére, az adatátvitelre és a személyes adatok védelmére vonatkozó, a nemzeti és európai szinten hatályban lévő szabályozásoknak megfelelő jogi szempontokat.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

53

Ellenszavazat

:

42

Tartózkodás

:

3

6.6. pont

A cégnyilvántartások összekapcsolásakor figyelembe kell venni mindazoknak az információknak a beépítését, amelyeknek a nyilvánosságra hozatalát kérték, a vállalat tagállami nyilvántartásban szereplő elektronikus formátumú dossziéjában szereplő ezen információk elérhetőségének biztosítását, valamint a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentését, pótlólagos díjak kivetése nélkül, főleg a kkv-k esetében.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

56

Ellenszavazat

:

33

Tartózkodás

:

3

6.7. pont

Kívánatos a cégnyilvántartások új hálózata által biztosítottakhoz hasonló szolgáltatásokat nyújtó vállalatokkal való együttműködés és partnerség ösztönzése.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

53

Ellenszavazat

:

40

Tartózkodás

:

1

1.3. pont

Az EGSZB azt javasolja, hogy a zöld könyv célkitűzéseit egészítsék ki két újabbal:

egyrészt egy előrejelző eszköz kidolgozásával, amely az EU-n belüli vállalatok fejlődését és teljesítményét értékelő irányítási módszerként megalapozná a terület valamennyi szintjére vonatkozó stratégiákat és politikákat,

másrészt a határokon átnyúló együttműködés növekedésének biztosításával.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

54

Ellenszavazat

:

38

Tartózkodás

:

1

1.8. pont

A zöld könyvben szereplő célkitűzések megvalósítása érdekében az EGSZB egy olyan megoldás alkalmazását javasolja, amely biztosítja a jelenleg létező valamennyi együttműködési mechanizmus és kezdeményezés, különösképpen az EBR (1), a BRITE (2) és az e-igazságszolgáltatás integrálását és hasznosítását, mégpedig az EBR kiterjesztése, valamint korszerű és innovatív interoperatív rendszerré fejlesztése révén, egy IKT szolgáltatási platform formáját öltve, valamint az európai e-igazságszolgáltatási portál keretébe integrálandó hatékony és előretekintő irányítási eszközként, amely az egész EU-n belül biztosítja a cégnyilvántartások összekapcsolását és átjárhatóságát, valamint a vállalatok közötti együttműködés növekedését és fejlődésük értékelését.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

51

Ellenszavazat

:

37

Tartózkodás

:

7

1.10. pont

A külföldi fióktelepek vonatkozásában az EGSZB támogatja a BRITE-projekt eredményeinek felhasználását és fejlesztését, valamint a cégnyilvántartások közötti automatikus értesítésre vonatkozó megoldást.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

56

Ellenszavazat

:

33

Tartózkodás

:

3

1.11. pont

Az EBR átvételéért, kiterjesztéséért és fejlesztéséért felelős intézmény létrehozása, valamint e projekt európai alapokból való megfelelő finanszírozásának biztosítása hozzájárul majd egy olyan hálózat kiépítésének a gyorsításához, amely valamennyi tagállam cégnyilvántartását felölelné, emellett pedig segítené ezeknek a célkitűzéseknek a rövid és középtávú megvalósítását.

A módosító indítványra vonatkozó szavazás eredménye:

Támogató szavazat

:

54

Ellenszavazat

:

38

Tartózkodás

:

1


(1)  Európai cégnyilvántartás (European Business Register – EBR).

(2)  Átjárható cégnyilvántartások Európában (Business Register Interoperability Throughout Europe – BRITE).