19.1.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 18/1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az európai agrár-élelmiszeripari modell megerősítése (feltáró vélemény)

2011/C 18/01

Előadó: José María ESPUNY MOYANO

Társelőadó: Carlos TRÍAS PINTO

2009. július 23-i levelében az EU spanyol elnöksége az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 262. cikke értelmében vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot a következő tárgyban:

Az európai agrár-élelmiszeripari modell megerősítése (feltáró vélemény).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2010. március 25-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. április 28–29-én tartott, 462. plenáris ülésén (az április 28-i ülésnapon) 124 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   A jelenlegi közösségi agrár-élelmiszeripari modell

1.1   A közös agrárpolitika (KAP) nemcsak a szó szoros értelmében vett első közös politikának tekinthető – amely a hatáskörök közelmúltbeli, a Lisszaboni Szerződés által történő kibővítése révén teljesedett ki –, hanem valódi agrár-élelmiszeripari modellnek is. Ezért Európának kiemelt stratégiaként kell kezelnie, melynek nemzetközi viszonylatban is aktív, befolyásos szerepet kell játszania.

1.2   Miközben a Szerződések sorozatos reformjai során az eredeti célkitűzéseit mindvégig megtartotta, a közös agrárpolitika a közel ötven év alatt mindig igazodott az idők változásaival járó új szükségletekhez: gazdálkodási eszközei és rendszerei, költségvetése folyamatosan megújultak, alkalmazkodott a társadalmi elvárásokhoz, fokozatosan nyitott harmadik országok felé, mára pedig olyan fenntartható agrár-élelmiszeripari modell alakult ki, amely egyre inkább figyelembe veszi mind a gazdasági, mind pedig a környezetvédelmi és a szociális megfontolásokat.

1.3   Ez az európai agrár-élelmiszeripari modell alakulása során eddig ésszerűen valósította meg alapvető célkitűzéseit: egészséges és biztonságos élelmiszer-ellátás biztosítását a lakosságnak, a világban vezető agrár-élelmiszeripari gazdasági rendszer kialakítását, valamint minőségi és a fogyasztók által nagyra értékelt termékek nagy választékának előállítását.

2.   Előnyök és hátrányok

2.1   Bár a fentiek alapján általánosságban kedvezően nyilatkozhatunk a modellről, tagadhatatlan, hogy néhány területe fejlesztésre szorul, ezek közül kiemelendők az alábbiak:

—

olyan közös eszközökre van szükség, amelyek képesek ellensúlyozni az elkövetkező években újra várható árhullámzást, megelőzendő a 2007-ben és 2008-ban tapasztalt eseményeket;

—

javítani kell az agrár-élelmiszeripari minőségi rendszereket (eredetmegjelölések, oltalom alatt álló földrajzi jelzések, hagyományos különleges termékek), egyszerűsítve és ésszerűsítve előírásaikat, szigorítva technikai követelményeiket, valamint meg kell erősíteni a modellt, továbbá javítani kell indokolt védelmén a külső piacokon;

—

olyan hatékony politikát kell kialakítani a közösségi agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítésére, amely termékeink gazdagságát és sokféleségét európai hozzáadott értékkel egészítené ki, és mindenekelőtt megfelelően ötvözné értékeinek népszerűsítését a termékek kereskedelmi célú fejlesztésével;

—

ki kell dolgozni az agrár-élelmiszeripari lánc – termelés, feldolgozás és értékesítés – átfogó stratégiai tervét, előmozdítva a rendszer átláthatóságát és intézkedéseket hozva a domináns pozícióval való visszaélés, illetve a modell működését zavaró illegális gyakorlatok elkerülése érdekében;

—

közös címkézési rendszer révén javítani kell a fogyasztók tájékoztatását, és olyan rendszert kell kialakítani, amely maximálisan kiaknázza az új információs technológiákban rejlő lehetőségeket oly módon, hogy a fogyasztó a lehető legmegalapozottabb döntést hozhassa.

3.   A sürgős kihívások kezelése

3.1   Megújult intézményeivel és az új Szerződéssel új korszak kezdődik az Európai Unió életében. Egy sor új kihívással kell szembenéznünk, és olyan mélyreható változásokat kell véghezvinnünk, amelyek révén az Unió vezető szerephez juthat, és mindenekelőtt kiutat talál a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságból.

3.2   Ebben a kontextusban szemlélve a közösségi agrár-élelmiszeripari rendszernek megvannak a saját szükségletei, amelyeket figyelembe kell venni a 2013-tól alkalmazandó új közös agrárpolitikával kapcsolatos vita során. Ezek közül néhány ebben a dokumentumban is szerepel, más EGSZB-vélemények (1) pedig részletesen foglalkoznak velük.

3.3   Ebben a véleményben az EGSZB részletesebben ki kívánja fejteni nézeteit a közösségi modell fenntarthatóságáról, és jelezni kívánja ennek jelentőségét. Mivel hosszú távon ez az egyetlen működőképes modell, ügyelnünk kell arra, hogy a közösségi piacon egységesen alkalmazzák, és el kell kerülnünk, hogy csak az európai szereplők tartsák be, mivel másképp nem biztosíthatjuk folyamatos működését.

4.   A cél egy biztonságos, kiegyensúlyozott és igazságos modell kialakítása

4.1   Az európai agrár-élelmiszeripari modell egyértelműen a fenntarthatóság mindhárom – gazdasági, környezetvédelmi és szociális – dimenzióját figyelembe vevő rendszerre épül.

4.2   Így az elmúlt években és különösen a közös agrárpolitika legutóbbi reformja során jól megalapozott jogi rendelkezések kerültek bele, az alábbi kulcsfontosságú területekhez kapcsolódóan:

—

az élelmiszer-biztonság és a nyomon követhetőség megerősítése;

—

a biotermelés és az integrált termelés szabályozása, környezetbarátabb gyakorlatok, és általában véve a környezetvédelem;

—

különféle állatjóléti rendelkezések alkalmazása, minden állati eredetű termékre kiterjesztve;

—

szociális és a munkavállalók védelmét szolgáló rendelkezések megerősítése.

4.3   Az EGSZB megítélése szerint ez a modell alapvető a közös agrárpolitika jövőbeli fennmaradása szempontjából, és kulcsfontosságú ahhoz, hogy Európa versenyben tudjon maradni az egyre globalizáltabb világban. Ha az EU meg akar birkózni a kihívással egy olyan világban, amelyben a FAO szerint 2020-ra megduplázódnak az élelmiszer-termelési szükségletek, a fent említett, jogszabályba átültetett értékekre kell alapoznia, és törekednie kell az agrár-élelmiszeripari kutatás és termelés fokozására. Ha szembe kívánunk nézni a kihívásokkal egy olyan világban, amelyben a FAO szerint 2020-ra megduplázódnak az élelmiszer-termelési szükségletek, a fent említett (jogszabályba átültetett) értékekre kell támaszkodnunk, és törekednünk kell az agrár-élelmiszeripari kutatás és termelés fokozására.

4.4   A modell teljes megvalósítása azonban eddig is jelentős erőfeszítéseket követelt – és követel – a közösségi agrárszereplőktől, mind a termelés, mind a feldolgozás terén. Ezért nem logikus, hogy gyakorlati alkalmazása során olyan különféle hiányosságokat tapasztaljunk, amelyek a modell létét veszélyeztethetik.

4.5   Ezek közül az első az élelmiszerbiztonság, valamint az élelmiszerek, takarmányok, állatok és növények behozatalára vonatkozó közösségi előírások betartása területén tapasztalható. Európa a saját bőrén tapasztalta meg, hogy mind a fogyasztók, mind pedig az állatok és a növények magas szintű egészségvédelmét biztosítani kell, ez pedig ahhoz vezetett, hogy a közösségi élelmiszerjog elveiről szóló 178/2002/EK rendelet hatálybalépése után új szabványokat vezettek be. A jogalkotó azonban elsősorban a közösségi szereplők kötelezettségeiről rendelkezett, az importtermékekre vonatkozó kötelezettségeket pedig másodlagos kérdésként kezelte.

4.5.1   Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság adatai szerint napjainkban a belső piacon regisztrált élelmiszer-biztonsági riasztások több mint harmada az Unión kívülről származó termékre vonatkozik. Az EGSZB emlékeztetni kíván arra, hogy az Európai Uniónak kötelessége garantálni a fogyasztók biztonságát és egészségét, valamint azt, hogy a piacra kerülő összes termék, köztük az importtermékek is megfeleljenek az előírásoknak.

4.6   A másik probléma, amellyel a közösségi termelőknek és élelmiszer-ipari szereplőknek szembe kell nézniük az, hogy a közösségi piacon mindez olyan egyenlőtlen helyzetet teremt, amely aláássa az importált termékekkel szembeni versenyképességüket.

4.6.1   Saját modellünk követelményeinek betartása jelentősen megnöveli a termelési költségeket, az importált termékek pedig amellett, hogy e követelmények némelyikének nem felelnek meg, egyes esetekben még kedvezményes tarifális elbánásban is részesülnek. (2)

4.6.2   A Wageningeni Egyetem által készített 2008-071. sz. LEI-jelentés szerint a tojótyúkok tartására vonatkozóan az 1999/74/EK irányelv által bevezetett új állatjóléti követelmények betartása 8–10 %-os költségnövekedést jelent az átlagos közösségi gazda számára, akinek versenyeznie kell a Brazíliából és az Egyesült Államokból importált termékekkel, melyek nemcsak hogy nem felelnek meg hasonló állatjóléti követelményeknek, hanem olyan hatékony termelőrendszerekkel rendelkeznek, melyek normái távolról sem olyan szigorúak, mint a közösségi szabályozás (intenzív termelés, a gyógyszerhasználat enyhébb korlátozása, GMO-k korlátlan használata a takarmányban stb.).

4.6.3   Hasonló hatásuk van a szabályozási költségeknek is. Az európai takarmányágazat bizonyos nyersanyagok importjára szorul, mivel az európai termelés nem elégíti ki az igényeit. A GMO-kra vonatkozó uniós jogszabályokban foglalt szigorú korlátozások azonban megnehezítik a takarmány létfontosságú összetevőinek, pl. a Brazíliából vagy Argentínából származó gabonaféléknek, szójának vagy fehérjenövény-magoknak a behozatalát. Ezek a korlátozások közvetlenül érintik az európai hústermelő és -feldolgozó ágazatot, amelynek olyan költségnövekedéssel kell számolnia, amely mind az európai, mind (exportőrként) a külső piacokon csökkenti versenyképességét. Az EGSZB nem nyilatkozik arról, hogy helyes-e a GMO-k használata.

4.6.4   A Mezőgazdasági Főigazgatóság által a GMO-jogszabályok alkalmazásáról készített jelentésben maga az Európai Bizottság is elismeri, hogy a „zéró tolerancia” politikája akár 200 milliárd eurós veszteséget is jelenthet az európai agrárszektor számára. Ráadásul az európai fogyasztók feltételezett magas szintű védelme a gyakorlatban nem valósul meg, mivel az EU továbbra is importál olyan állatokból származó húst, tejet és egyéb termékeket, amelyek GMO-t tartalmazó takarmányt is kaptak. Ezért meg kellene teremteni a fogyasztók elvárásaira jobban tekintettel lévő termelési lánc kialakításának feltételeit.

4.6.5   Az ebben a pontban felsoroltakhoz hasonló problémák más területeken is felmerülnek, ahol a szabályozási költségek hasonlóan magasak, lásd például peszticidek (megengedett szermaradék-határértékek és egyéb környezetvédelmi határértékek), növényegészségügy és az állatok azonosítása.

4.7   Végezetül vannak olyan politikai jellegű megfontolások, amelyek miatt a jelenlegi helyzet aligha tartható fenn. Így például nem logikus, hogy az európai szereplőket saját piacukon hátrányos megkülönböztetés érje külső szereplőkkel szemben.

5.   A szükséges megoldáskeresés

5.1   Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Uniónak olyan megoldásokat kell találnia, amelyek révén javítható az európai modell alkalmazása a belső piacon, tiszteletben tartva ugyanakkor a szabad versenyt és a nemzetközi normákat.

5.2   A megoldás több területen is fellépést igényel, egyes esetekben fokozatos végrehajtásra lehet szükség. A lehetséges intézkedések közül az EGSZB az alábbiakat emelné ki:

—

A hozzáférés feltételeinek javítása: olyan importszabályozásra van szükség, amely képes biztosítani, hogy az Unió területére behozott állatok és növények – különösen azok, amelyeket az élelmiszerlánc részének szánnak – biztonságosak legyenek, és megfeleljenek az európai előírásoknak. Az is fontos, hogy a szabályozást harmonizált eljárások alapján végezzék, úgy, hogy a beléptetés helyétől függetlenül minden termék azonos biztonsági garanciát nyújtson. Ez az európai szereplők szempontjából kölcsönösség kérdése.

—

Az európai modell nemzetközi elfogadásának javítása: az Európai Uniónak meg kell ismertetnie a globális szinten az ENSZ által is szorgalmazott fenntarthatósági értékekre alapuló modellt, és elő kell mozdítania annak nemzetközi elfogadását. Az olyan szervezeteknek, mint a WTO, a FAO és a CODEX Alimentarius Mundi, az OIE, az ILO, az UNCTAD stb. részt kell venniük ebben. Hasonlóképpen törekedni kellene nemzetközi szinten a lehető legmagasabb fokú jogszabály-harmonizációra, ily módon elejét véve az egyenlőtlen bánásmódnak.

—

Az fogyasztók egészségvédelmét célzó, illetve az állatjóléti rendszerek harmadik országokkal való kölcsönös elismerési rendszerének elmélyítése: az Európai Uniónak kereskedelmi megállapodásaiba külön fejezeteket kell bevennie a humán- és növény-egészségügyi, illetve élelmiszerbiztonsági rendszerek kölcsönös elismeréséről, oly módon, hogy a WTO által létrehozott kereten belül közös megegyezéssel állapítsák meg a megfelelő védelmi szinteket.

—

A nemzetközi technikai segítségnyújtás javítása, olyan kezdeményezéseket támogatva, mint a „jobb képzés a biztonságosabb élelmiszerekért”, amely az Európába már vagy a jövőben potenciálisan exportáló fejlődő országokkal való technikai együttműködést támogatja technikusok képzése, előírások és szabványok kialakítása, tisztviselői csereprogram stb. révén.

—

Kereskedelmi ösztönzők: az EU is megvizsgálhatná, hogy hogyan javítható a kereskedelmi, pénzügyi vagy fejlesztési együttműködés tekintetében alkalmazott elbánás azokkal a fejlődő országokkal szemben, amelyek harmonizálják rendszereiket az európai modellel.

—

Jobb szabályozás: bár Európa nem folyamodhat a piacaihoz való hozzáférést korlátozó protekcionista intézkedésekhez, azt sem hagyhatjuk, hogy modellünk saját piaci szereplőinket hozza hátrányos helyzetbe. A jogszabályok egyszerűsítése ezenkívül a felesleges adminisztratív terhek csökkentése terén is igen hasznos eszköz lehet.

5.2.1   Modellünk részben azokra a „közjavakra” épül, amelyeket a polgárok és a fogyasztók szükségesnek tartanak. Ezek közül a legfontosabbak az eredeten és a termelési módszereken alapuló minőség, az állatvédelem, az elővigyázatosság elve és a környezetvédelem.

5.2.2   Az európai politikának olyan eszközökre van szüksége, amelyek megakadályozzák a munkahelyek áthelyezését, hogy egyenlő feltételek mellett lehessen részt venni a versenyben, előmozdítva a tisztességes munkával kapcsolatos, a belső piacon elvárt társadalmi-foglalkoztatási normák (3) alkalmazását. Az Európai Uniónak ezenkívül az érintett nemzetközi szervezetek (és különösen a WTO) keretében határozottan szorgalmaznia kell az alapvető társadalmi-foglalkoztatási normák felvételét a nem kereskedelmi szempontok közé, hiszen a kereskedelem csak akkor lehet valóban szabad, ha igazságos is.

5.2.3   A jogalkotónak tehát azt kell elsőrendű célnak tekintenie, hogy a szükséges jogi intézkedések elfogadásával visszaállítsa a megfelelő egyensúlyt.

5.3   Az EGSZB arra kéri az Európai Parlamentet, a Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe ezt a véleményt, továbbá szorgalmazza, hogy a spanyol elnökség tegyen ez irányú intézkedésjavaslatokat.

Kelt Brüsszelben, 2010. április 28-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1)  HL C 77., 2009.3.31.

(2)  Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az EU az agrár-élelmiszeripari termékek első számú importőre a világon. Ezt a pozíciót a kevésbé fejlett és fejlődő országok számára létrehozott preferenciális vámrendszerek (GSP, GSP+, „Mindent, csak fegyvert nem”) alapján alakította ki.

(3)  Az ILO 87., 98., 105., 111., 135. és 182. sz. egyezménye; a munka világára vonatkozó alapvető elvekről és jogokról szóló ILO-nyilatkozat; a multinacionális vállalatokra és a szociálpolitikára vonatkozó alapelvek tripartit nyilatkozata (ILO); a kényszermunkáról szóló ILO-nyilatkozat; a hátrányos megkülönböztetésről szóló ILO-nyilatkozat; az ILO tisztességes munkára vonatkozó menetrendje; a gyermekmunkáról szóló ILO-nyilatkozat; az OECD vállalatirányítási elvei; az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásai; az ENSZ Millenniumi Nyilatkozata.