19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/100

—

tekintettel az EK-Szerződés 177. cikkére,

—

tekintettel a Bizottság „Az Európai Uniónak a fejlesztési politika keretében zajló munkamegosztásra vonatkozó magatartási kódexéről” című, a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett közleményére (COM(2007)0072),

—

tekintettel az EU „segély a kereskedelemért” programjáról szóló, 2007. május 23-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a fokozottabb és jobb együttműködésről szóló 2006. szeptember 28-i állásfoglalására: „A 2006. évi uniós támogatások hatékonyságára vonatkozó csomagról” (2),

—

tekintettel a Bizottság „EU-segély: Többet, gyorsabban, eredményesebben” című közleményére (COM(2006)0087),

—

tekintettel a Bizottság „Az EU-támogatás hatásának növelése: az országos stratégiai dokumentumok elkészítésének közös kerete és a közös többéves programozás” című, a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett közleményére (COM(2006)0088),

—

tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett a „Fejlesztés-finanszírozás és támogatás-hatékonyság – Az EU-segélyek növelésének kihívásai a 2006–2010 években” című közleményére (COM(2006)0085),

—

tekintettel a Bizottság „A millenniumi fejlesztési célok megvalósítása érdekében tett előrelépések felgyorsítása – A fejlesztés finanszírozása és a támogatás hatékonysága” című, a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett közleményére (COM(2005)0133),

—

tekintettel a Bizottság „Politikák fejlesztési célú koherenciája – A haladás felgyorsítása a millenniumi fejlesztési célok elérése felé” című, a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz intézett közleményére (COM(2005)0134),

—

tekintettel a Bizottság „A monterrey-i konszenzus átültetése a gyakorlatba: az Európai Unió hozzájárulása” című, a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett közleményére (COM(2004)0150),

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányai Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által az Európai Unió fejlesztési politikájáról elfogadott, 2005. december 20-án aláírt, „Az európai konszenzus” című együttes nyilatkozatra (az európai fejlesztési konszenzus) (3),

—

tekintettel a harmonizációval foglalkozó magas szintű római fórumot követően 2003. február 25-én elfogadott, a harmonizációról szóló római nyilatkozatra, valamint a 2005. március 2-án Párizsban a támogatáshatékonyság harmonizációjáról és összehangolásáról tartott magas szintű fórumot (párizsi magas szintű fórum) követően elfogadott, a támogatáshatékonyságról szóló párizsi nyilatkozatra (párizsi nyilatkozat),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Közgyűlésének a millenniumi ENSZ nyilatkozatról szóló, A/RES/55/2 számú határozatára,

—

tekintettel az ENSZ fejlesztésfinanszírozásról szóló, 2002. március 21–22-i nemzetközi konferenciáján elfogadott monterrey-i konszenzusra,

—

tekintettel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottságának (DAC) az Európai Közösség 2007. évi szakértői értékelésében szereplő fő megállapításaira és ajánlásaira,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottsága által megrendelt, „Mennyire hatékonyak az uniós támogatások a helyszínen?” című, 2007-es tanulmány fő eredményeire,

—

tekintettel az ENSZ millenniumi fejlesztési célokról szóló 2007. évi jelentésére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A6-0171/2008),

A.

mivel jelenleg a támogatáshatékonyságra irányuló figyelem ahhoz a következtetéshez vezetett, hogy a fejlesztési támogatás az adományozók közötti nem megfelelő koordináció és a különböző eljárások szerint működő túl nagy számú projekt és program eredményeképpen rosszabbul működik;

B.

mivel ez az alulteljesítés alacsony szintű tulajdonhoz, kevésbé hatékony programokhoz és a fejlődő országokat elárasztó adományozói követelésekhez, az adományok elosztása szempontjából úgynevezett „kedvenc” és „mostoha” országok közötti megosztáshoz, valamint olyan létfontosságú ágazatok, mint az egészségügy, az oktatás, és a nemeket támogató programok elhanyagolásához vezet;

C.

mivel az EU szolgáltatja a világ hivatalos fejlesztési támogatásának több mint felét, képes volna a leghatékonyabb adományozóvá válni, és ezért vezető szerepet kell vállalnia nemzetközi téren a segélyek fokozottabb hatékonyságát biztosító reformok előmozdítása érdekében;

D.

mivel az EU fejlesztési politikájának legfőbb célja a szegénység új segélyrendszeren keresztül történő megszüntetése, amely a millenniumi fejlesztési célok (MFC) megvalósítására irányul;

E.

mivel a gazdasági-, társadalmi fejlődés és a környezetvédelem egymással összefüggő elemek, amelyek a fenntartható fejlődéssel párhuzamosan alakulnak, amelynek keretében pedig erőfeszítéseink célja mindenki életminőségének javítása a 4. Nőügyi Világkonferencia által 1995. szeptember 15-én Pekingben elfogadott nyilatkozat 36. cikkében előírtak szerint;

F.

mivel a környezetvédelem az EU egyik kiemelt területévé vált, és mivel a Bizottságnak ebből következően számításba kell vennie ezt a célkitűzést a fejlődő országokra vonatkozó valamennyi politikájával kapcsolatosan;

G.

mivel a Bizottság a támogatáshatékonysági program támogatója akar lenni, amely tekintetében két, szorosan összefüggő célja van: i) a párizsi nyilatkozat végrehajtása és saját segélyprogramjai minőségének javítása; és ii) a tagállamok segítése a párizsi nyilatkozat végrehajtásában és a saját támogatáshatékonyságuk javításában;

H.

mivel az OECD legfrissebb adatai szerint az EU-segély mértéke 2007-ben jelentősen csökkent;

I.

mivel a több és jobb segély nyújtására vonatkozó EU-kötelezettségvállalásoknak tartalmazniuk kellene hivatalos fejlesztéstámogatásuknak (ODA) a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,56%-ára való emelését 2010-re, a jobb koordináció és kiegészítő jelleg előmozdítása mellett új, kiszámíthatóbb és kevésbé változékony segélymechanizmusok kialakítását, a partnerországok terveire és rendszerére alapított együttes, több évre szóló programozásra törekvés által, valamint további feltétel nélküli segélyeket és a szakmai segítségnyújtás nemzeti prioritásoknak megfelelő irányba történő megreformálását; mivel 2006 és 2007 között az ODA-ra szánt EU-s GNI aránya első alkalommal csökkent 2000 óta, és 0,41%-ról 0,38%-ra mérséklődött, és mivel az EU-nak meg kell kettőznie a millenniumi fejlesztési célokban kitűzött cél elérésére tett erőfeszítéseit, miszerint 2015-ben az EU bruttó nemzeti jövedelmének 0,7%-át ODA-ra fordítja;

J.

mivel az EK-Szerződésnek a Lisszaboni Szerződés 188d. cikkével megerősített 180. cikke előírja, hogy a tagállamok és az Unió fejlesztési együttműködési politikája egymást kiegészíti és erősíti, ami arra kötelezi az Uniót és a tagállamokat, hogy jobban összehangolják az adományozókat, és jobb munkamegosztásra törekedjenek, ami pedig nagyobb támogatáshatékonysághoz fog vezetni;

K.

mivel fennáll a veszélye, hogy az európai fejlesztési konszenzus nagyra törő céljai – többek között az olyan egyéb politikai célok, mint a bevándorlás és a kereskedelem – a különböző EU-politikák közötti következetesség hiányának eredményeképpen elvonhatják a figyelmet a fejlesztésről, és alááshatják a szegénység csökkentésére irányuló nemzetközi segélyprogramban elért egyetértést, és mivel e tekintetben az európai fejlesztési konszenzus 35. bekezdése kimondja, hogy „fontos, hogy a nem fejlesztési jellegű politikák segítsék a fejlődő országok millenniumi fejlesztési célok (MDG) elérésére irányuló erőfeszítéseit”;

L.

mivel az agyelszívás az egészségügyben és más alapvető szakképzettséget igénylő területeken kritikus munkaerőhiányhoz vezetett a fejlődő országokban, és ez gyakorta megakadályozza a támogatás hatékony szétosztását a helyszínen;

M.

mivel a segélyrendszer egyre összetettebbé válik, amit a segélycsatornák szaporodása, a segélyáramlások elaprózódása, a segélyek fokozódó célhoz kötése, a felemelkedő gazdaságoknak a fejlődő országokkal való együttműködés során egyre erősebb szereplőkké válása jelez, és ez a segélyek elaprózódásához és egymást átfedő adományozói tevékenységekhez vezet globális, országos vagy ágazati szinten;

N.

mivel a következő évek egyik intézményi kihívása az lesz, hogyan integrálják legmegfelelőbben a 12 új tagállamot új adományozói szerepkörükbe, mivel ezen adományozók közül néhánynak nehézséget okoz az OECD fejlesztéstámogatási bizottsága által támogatott segélyrendszer standard fejlesztési együttműködési irányelveinek való megfelelés;

O.

mivel ez a helyzet megakadályozhatja a hatékony segélynyújtást;

P.

mivel a jelenlegi támogatáselosztási rendszer túl gyakran nem megfelelő, így sok szegény ország és kritikus terület, pl. az egészségügy, az oktatás, a társadalmi kohézió és a nemek közötti egyenlőség, kis mértékű támogatásban részesül;

Q.

mivel az EU a fejlesztési politika fent említett, munkamegosztásra vonatkozó magatartási kódexe keretében kötelezettséget vállal a „mostoha” vagy elhanyagolt országok és ágazatok kérdésének megoldására, és kezdi vizsgálni a sérülékeny helyzetekhez nyújtott juttatásokat;

R.

mivel az 1905/2006/EK rendelet (4) (DCI-rendelet) által előírt fejlesztési együttműködési eszköz (DCI) alapos vizsgálati mechanizmusán keresztül a Parlament, illetve a tagállamok kifejezték azzal kapcsolatos aggodalmukat, hogy a szegénység megszüntetésének elsődleges célja nem mindig tükröződik a tényleges teljesítésben;

S.

mivel számos tanulmány kimutatta, hogy a segély felhasználásának a lakosság bevonásával történő hatékony elszámoltathatósága a támogatáshatékonyság egyik fő mutatója, a segélyek gyakran mégis kevéssé átláthatóak és nyíltak; mivel az átláthatóság hiánya megnehezíti a kormányok, a helyi hatóságok és a civil társadalom számára az információhoz való hozzáférést a kedvezményezett országokban, és e tekintetben a segély jobb elosztásának jelentős akadályát képezi;

T.

mivel a segélyeket gyakran az adományozók prioritásainak és időbeosztásának megfelelően folyósítják – a nemzeti tervezési és fejlesztési prioritások, vagy a nemzeti költségvetési időkeret tiszteletben tartására és az ahhoz való igazodásra tett erőfeszítés nélkül –, ami nagy mértékben megnehezíti a címzettek számára hatékony költségvetés kidolgozását, illetve az előre tervezést, és megnehezíti a parlamentek, a civil szervezetek és mások számára a segélyáramlás és –hatékonyság felügyeletét;

U.

mivel az országos rendszerek használata a segélyhatékonyság fő alkotóeleme, és a partnerországok politikai tervezés és kivitelezés feletti uralma növelésének fontos eszköze; mivel ezért az országos rendszerek használata előreláthatóan erősíti a partnerországok nemzeti fejlesztési stratégiáit és végrehajtási kereteit;

V.

mivel az OECD által a közelmúltban végzett, a párizsi nyilatkozat nyomon követésére vonatkozó felmérés szerint az igényeken alapuló technikai segítségnyújtás hiánya kulcsfontosságú kérdés a fejlődő országok kormányai számára, amiatt, hogy a technikai segítségnyújtás továbbra is kötött és túl drága, és gyakran nem hatékony a DCI-rendelet 31. cikkében említett helyi kapacitás fejlesztésében;

W.

mivel a nemzeti parlamentek szerepe kiemelkedő a figyelem felkeltésében és a segélyrendszer reformjának sürgetésében, különösen viták, fejlesztési kerettervek és költségvetések elfogadása révén, valamint a szegénységgel összefüggő ágazatok számára juttatott segéllyel, a munkamegosztásra való ösztönzéssel, továbbá a párizsi nyilatkozat végrehajtásának számonkérése a kormányoktól;

X.

mivel a helyi hatóságok a fejlesztési politikák kulcsfontosságú szereplői, figyelemmel szakértelmükre és a helyi szükségletek ismeretére, ami mindennapi szinten lehetővé teszi számukra, hogy a lakosság elvárásait közvetítsék, és áthidalják az államtól őket elválasztó szakadékot;

Y.

mivel a civil társadalom elengedhetetlen szerepet játszik mind a támogatáshatékonysággal és a támogatási prioritásokkal kapcsolatos politikai párbeszéd egyik partnereként, mind pedig a kormányzati kiadások ellenőreként;

Z.

mivel a fejlesztési együttműködési eszköz értelmében a nem állami szereplőknek és a helyi hatóságoknak szánt tematikus költségvetési tételnek legfeljebb 15%-a kerül az utóbbiakhoz, és mivel a hatékonyabb támogatást célzó ezen kedvező fejlődéshez a tagállamok részéről fokozottabb decentralizált együttműködésnek kell társulnia;

AA.

mivel az EU köteles biztosítani, hogy a 2008 szeptemberében Accrában tartandó, a támogatáshatékonyságról szóló harmadik magas szintű fórum eredményeképpen megszülető támogatáshatékonysági program a szegénység csökkentésére, és hosszú távon való megszüntetésére koncentrál;

AB.

mivel mind a támogatás minőségének javítása, mind mennyiségének növelése elengedhetetlen a millenniumi fejlesztési célok elérését illetően, és a támogatáshatékonyság nem szolgálhat ürügyként a tagállamok által a fent említett monterrey-i konszenzusnak megfelelően tett kötelezettségvállalások nem teljesítésére;

AC.

mivel az európai fejlesztési konszenzus a nemek közötti egyenlőséget saját jogán célkitűzésként ismeri el, és kötelezi az EU-t a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos megközelítés valamennyi uniós fejlesztési együttműködésben való megerősítésére, és mivel a Bizottság az Európai Parlament számára kiadott, A nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése a fejlesztési együttműködésben című közleménye (COM(2007)0100) kötelezi az EU-s adományozókat a valóban a nőknek címzett stratégiák és gyakorlatok eredményes végrehajtására;

AD.

mivel a béke helyi, nemzeti, regionális és globális szinten való megteremtése elérhető, és elválaszthatatlan a nők támogatásától, miután a nők nem csupán a családi életnek és a gyermekek oktatásának, hanem a nyilvános kezdeményezéseknek, a konfliktusok megoldásának és a tartós béke minden szinten való előmozdításának is lényegi hajtóerői, ahogy azt a fent említett pekingi nyilatkozat (18) bekezdése is kimondja;

1.

felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést annak biztosítására, hogy az EU egységesen lépjen föl, hogy a segélynyújtást a partnerországok prioritásaihoz igazítsák, tevékenységüket összehangolják, átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és összességében hatékonyabbá tegyék;

2.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság feladata lesz a fejlesztési program teljességének megőrzése és a szegénység eltörlésére vonatkozó végső célkitűzésre való egyértelmű összpontosítás és a prioritási politikák hatékony megvalósításának hangsúlyozása, az eredményre való teljes odafigyelést is beleértve;

3.

hangsúlyozza, hogy a nyersanyagárak növekedése központi szerepet játszott a jelenlegi világméretű élelmiszerválság kirobbanásában, ami a támogatáshatékonyság érdekében eddig tett valamennyi erőfeszítést veszélyezteti, és felhívja a Bizottságot és minden tagállamot, hogy támogassanak minden olyan intézkedést, ami hozzájárulhat a nyersanyagárak stabilizálásához a fejlődő országok tekintetében;

4.

felhívja a Bizottságot, hogy megfelelő mechanizmusokkal segítse az új tagok beilleszkedését a fejlesztési politikára és teljesítésére vonatkozó, fokozottan koordinált nemzetközi megközelítésbe, működjön együtt az új tagállamokkal annak megállapítására, hogy hogyan fogják teljesíteni az EU támogatáshatékonysággal kapcsolatos, a magas szintű párizsi fórumon elfogadott kiegészítő célkitűzéseit, és dolgozza ki a lehetséges közös programozási feladatok jövőbeli lehetőségeit; emlékeztet e tekintetben arra, hogy az új tagállamok az ODA tekintetében kötelezettséget vállaltak 2010-ig a GNI 0,17%-ára, és 2015-ig a GNI 0,33%-ára vonatkozó célkitűzés megvalósítására, míg további hozzájárulásaiknak meg kell erősíteniük az EU fejlesztési együttműködés terén játszott szerepét;

5.

elismeri a demokratikus felelősség és a parlamenti felügyelet által a fejlődő országokban a támogatáshatékonyság biztosítása tekintetében játszott központi szerepet, annak szükségességét, hogy az EU forrásokat és kapacitásfejlesztési támogatást nyújtson a fejlődő országok parlamentjeinek annak biztosítására, hogy elegendő kapacitással rendelkezzenek kormányaik költségvetésének ellenőrzésére és felügyeletére, valamint elismeri annak jelentőségét, hogy az eredményekről az Európai Parlament, a civil társadalom és a tagállamok számára benyújtott jobb jelentések segíthetnek a közösségi programok iránti bizalom építésében, az elszámoltathatóság növelésében és nagyobb teret enged a felügyelet stratégiai formáinak; e tekintetben felszólítja a Bizottságot, hogy javasoljon új mutatót a parlamenti ellenőrzés felügyeletére;

6.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy együtt határozzák meg a millenniumi fejlesztési célok mutatóira eredménymutatókat, különös tekintettel a költségvetési támogatásra, hogy a nemzeti parlamentek, a helyi hatóságok és a helyi civil társadalom, valamint az Európai Parlament is vissza tudja keresni az Európai Unió hozzájárulásainak eredményeit;

7.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy az EU politikái és a segélyezési rendszer támogassák a párizsi nyilatkozatnak az eredmények kezelésére vonatkozó elvét, különösen a millenniumi fejlesztési célokon belül azon eredmények elérése érdekében, melyek megvalósulása az ENSZ millenniumi fejlesztési célokról szóló, 2007. évi jelentése szerint a legkevésbé valószínű, ideértve pl. az 5. millenniumi fejlesztési célt;

8.

felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy mátrixot valamennyi pénzügyi eszköz tekintetében, amelyet a jó kormányzás jutalmazására fordított, akár az Európai Fejlesztési Alap (EFA), az ICD, vagy az EU–Afrika stratégia, akár pedig az afrikai kormányoknak a jó kormányzás érdekében juttatott pénzösszegek esetében, a politikák koherenciájának és ezen alapok megfelelő kezelésének ellenőrzése érdekében;

9.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy folytassák a millenniumi fejlesztési célok teljesítéséhez való jelentős hozzájárulásra szánt innovatív finanszírozási mechanizmusok létrehozásának és alkalmazásának támogatását az előírt határidőn belül; hangsúlyozza, hogy ezek a kiegészítő források nem helyettesíthetik az állami fejlesztéstámogatás tekintetében már vállalt kötelezettségeket;

10.

támogatja a Bizottságnak a költségvetési támogatások növekvő mértékű felhasználására irányuló döntését, ugyanakkor azonban arra ösztönzi a Bizottságot, hogy vizsgálja ki alaposabban e támogatás kihívásait;

11.

felhívja a tagállamokat és nemzeti parlamentjeiket, hogy az európai támogatási erőfeszítések hatékonyságának javítása érdekében támogassák a munkamegosztás menetrendjét a munkamegosztásra vonatkozó fent említett magatartási kódexben foglaltaknak megfelelően, és készítsenek végrehajtható terveket annak végrehajtásáról, biztosítva egyúttal, hogy ezt a menetrendet az adományozókon túl a partnerországok is előmozdítják;

12.

hangsúlyozza, hogy a munkamegosztást a párizsi nyilatkozat elvei szerint az országoknak kell irányítaniuk, továbbá eredményorientáltnak kell lennie, és elégséges mértékben kell finanszírozást biztosítania minden egyes partnerország valamennyi ágazatában;

13.

támogatja az adományozói atlaszra irányuló kezdeményezés felülvizsgálatát és kiterjesztését az európai adományozók közti koherensebb, országokon átnyúló politikai párbeszéd előmozdítása érdekében;

14.

emlékeztet arra, hogy a korrupció következtében a fejlesztésre szánt alapokat más célra használják fel, így az komoly akadályt jelent a támogatás hatékonyabbá tétele szempontjából; felhívja a Bizottságot, hogy javítsa a fejlesztési segélyek elosztásának nyomon követését, illetve hogy ösztönözze a segélyek kedvezményezettjeit az e területen alkalmazandó nemzetközi és regionális megállapodások megerősítésére és szigorúbb alkalmazására;

15.

felhívja a Bizottságot, hogy biztosíts az országok államháztartási irányítási rendszereinek fokozottabb elszámoltathatóságát és átláthatóságát a tulajdonszerzés megkönnyítése és a szegénység csökkentése érdekében, amennyiben biztosított, hogy a segélyt a kitűzött célra használják;

16.

felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy hozzanak konkrét intézkedéseket a korrupció elleni küzdelem érdekében, különösen támogatva az uniós segély felhasználása átláthatóságának biztosítását célzó civil társadalmi kezdeményezéseket, illetve sürgetve valamennyi tagállamot és partnerállamot a korrupció elleni küzdelemről szóló 2003. évi ENSZ-egyezmény ratifikálására;

17.

támogatja a Bizottság által a tagállamok közötti fejlesztési együttműködés koordinálásában mind vezetői, mind helyi szinten játszott szerepet, és hangsúlyozza a Bizottság által nyújtott hozzáadott értéket, amennyiben vezető szerepet vállal az EU és a partnerország közötti politikai párbeszédben az EU olyan közös értékei alapján, mint az emberi jogok és a nemek közötti egyenlőség előmozdítása;

18.

felhívja a Bizottságot, hogy folytassa az eljárások – beleértve a segélyek kiszállításának folyamatát is – egyszerűsítését, a felelősség decentralizálását és – feladataik ellátása érdekében – a küldöttségek megfelelő eszközökkel (személyzet és eszközök) való ellátását, valamint hogy szükség szerint befolyásolja vagy ellenőrizze a tematikus és regionális költségvetési tételek jóváhagyási eljárását és formáját, hogy a küldöttségek teljesíthessék feladataikat; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a jövőbeli Európai Külügyi Szolgálat elégséges fejlesztési célú kapacitásban részesüljön;

19.

kéri a Bizottságot arra is, hogy ösztönözzön rendszeres kapcsolattartást és együttműködést a delegációk és a civil társadalom, továbbá a helyi hatóságok között a partnerországok szükségleteinek és prioritásainak jobb figyelembe vétele, továbbá a segély jobb elosztásának támogatása érdekében, mely utóbbi a párizsi nyilatkozat elsődleges célkitűzése;

20.

hangsúlyozza a párizsi nyilatkozat nyomon követésére vonatkozó irányelvek és módszertan tökéletesítésének szükségességét a magas szintű párizsi fórumon kidolgozott menetrend együttes megértésének javítása és a fő támogatott országokra vonatkozó mutatókkal kapcsolatos információ következetes gyűjtése érdekében; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az adományozó országok eleget tegyenek a segéllyel kapcsolatos ígéreteiknek, és felhívja a tagállamokat, hogy a segélyekre vonatkozó jelentések fokozottabb átláthatósága és elszámoltathatósága érdekében jobb hozzáférést biztosítsanak megfelelő adataikhoz; ebből adódóan hangsúlyozza annak szükségességét, hogy pontos mutatókat állapítsanak meg az eredmények időközi értékelésére, melyek lehetővé teszik a 2010-re megállapított célkitűzések eléréséhez szükséges intézkedések kiigazítását és/vagy megerősítését;

21.

hangsúlyozza, hogy a fejlődés ellenőrzésére középtávú felügyeleti tervet kell kidolgozni és az országos szintű felügyelet iránti bizalom ösztönzése, az ellenőrzéssel kapcsolatos nemzeti és a nemzetközi erőfeszítések szinergiájának elősegítése érdekében cselekvésközpontú lépéseket kell tenni, továbbá csökkenteni kell a párizsi nyilatkozatra vonatkozó uniós kötelezettségvállalások nyomon követése során tett erőfeszítések fölösleges megkettőzését;

22.

felhívja a Bizottságot, hogy tegye egyértelműbbé az ODA keretében biztosított ágazati juttatásokkal kapcsolatos meghatározásokat az eredmények következetességének javítása, valamint a bizottsági és tagállami adatok országos szintű kezelésével járó költségek csökkentése érdekében; felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az ODA meghatározásait nem bővítik ki olyan nem segély jellegű elemekkel, mint a katonai kiadások;

23.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat a Koppenhágában 1995. március 5–12. között a társadalmi fejlődésről rendezett globális csúcstalálkozón tett kötelezettségvállalással összhangban arra, hogy tegyenek eleget a civil társadalmi szervezetek azon követelésének, hogy a fejlesztési támogatás legalább 20%-át olyan közszolgáltatások fejlesztésére szánják, mint az oktatás, az egészségügy, a vízszolgáltatás és a szennyvíz-infrastruktúrák;

24.

ösztönzi az ügyben hatáskörrel rendelkező OECD/DAC tagjait, hogy a lehető leggyorsabban fogalmazzák meg a fejlesztési együttműködés olyan meghatározását, amelynek segítségével véget lehet vetni a segély olyan célokra történő felhasználásának, amelyeknek a fejlesztéshez semmi közük, minthogy az ilyen felhasználás csak a fejlesztési segély jelenleg rendkívül tágan értelmezett hivatalos definíciója miatt lehetséges;

25.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy – különösen a technikai segítségnyújtás, az élelmiszersegélyek és az élelmiszer-szállítási segélyek esetében – teljesen szüntessék meg segélyeik feltételhez kötöttségét az EFA alapján támogatásra jogosult országoknak szóló 2001. évi OECD/DAC ajánlással és a fejlesztési együttműködési eszközről szóló rendelet 31. cikkével összhangban;

26.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szüntessék meg a politikai – különösen gazdaságpolitikai – feltételek kikötését, támogassák a legfontosabb prioritásokban való közös egyetértést, és befolyásukat felhasználva győzzék meg a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot ezen álláspontjuk támogatásáról; külön kéri, hogy a „segély a kereskedelemért” stratégia valamennyi fejlődő ország javát szolgálja, ne csak azokét, amelyek például a gazdasági partnerségi megállapodások keretében beleegyeznek piacuk fokozottabb liberalizációjába;

27.

hangsúlyozza, hogy a nemzetközi pénzügyi intézményeknek és az adományozó országoknak nyilvánosságra kell hozniuk a fejlesztési segély nyújtásának feltételeit annak érdekében, hogy a parlamentek, a helyi hatóságok és a civil társadalmi szereplők valódi demokratikus ellenőrzést gyakorolhassanak;

28.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a segélyek folyósítása a partnerek saját prioritásainak és időrendjének megfelelően történjen, és feleljen meg a nemzeti tervezési és fejlesztési prioritásoknak, illetve a nemzeti költségvetési időkeretnek;

29.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság és a tagállamok között jobb koordináció szükséges a mostoha országok és ágazatok problémájának kezeléséhez, és ezzel kapcsolatban kiemeli a adományozói atlasz naprakész és javított változatának fontosságát;

30.

hangsúlyozza az egészségügyi millenniumi fejlesztési célok jobb megvalósításának szükségességét, különösen a sérülékeny helyzetek esetében, illetve hogy a Bizottság Humanitárius Segélyek Hivatalának Főigazgatósága és a Fejlesztési Főigazgatóság a humanitárius segítségnyújtás, az átmeneti szakasz és a fejlesztési szakasz (az enyhítés, a rehabilitáció és a fejlesztés összekapcsolása) folyamán mindvégig összehangolja munkáját, ahogy az többek között a humanitárius segítségnyújtásról szóló európai konszenzusban (5) is szerepel;

31.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a Bizottság intenzívebb konzultációt folytasson a civil társadalmi partnerekkel megfelelőbben strukturált ülések keretében vezetői és helyi szinten a politikával, a stratégiai programokkal és a támogatáshatékonysággal kapcsolatos kérdésekről, ideértve az ajánlattételi felhívásokkal, kifizetési eljárásokkal, a projektek pénzügyi ellenőrzésével, a nyomon követési és értékelési folyamatokkal kapcsolatos követelményeket is; felhívja az adományozókat és a partnerkormányokat a civil társadalom és a helyi hatóságok teljes körű, érdemi részvételének biztosítására a fejlesztési költségvetés és a programok tervezésében, végrehajtásában, nyomon követésében és értékelésében, illetve a szerepük betöltéséhez szükséges feltételek támogatására;

32.

hangsúlyozza, hogy a nők és a női mozgalmak részvétele a politikák és a programok kialakításában és megvalósításában, a végrehajtásban, a nyomon követésben és az értékelésben a felelősség tudatosításának szerves részeként tekintendő, mivel a szegénység aránytalan mértékben sújtja a nőket;

33.

hangsúlyozza, hogy be kell vonni a tagállamok és az EU partnereinek helyi hatóságait a párizsi nyilatkozatban kitűzött célok elérésének folyamatába, illetve különösen a fejlesztési politikák kidolgozásának, megvalósításának és értékelésének minden szakaszába;

34.

emlékeztet arra a meghatározó szerepre, amit a diaszpórák tagjai játszhatnak az európai támogatás hatékonyságának javításában, felhívja tehát a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vonják be őket fokozottabban az európai fejlesztési programok kidolgozásába és végrehajtásába; hangsúlyozza többek között, hogy a külföldi vagy külföldi származású személyek bevonása az EU és a származási országuk közötti partnerségbe hatékony motorja lehet az integrációnak;

35.

úgy véli, hogy a segélyáramlásokra vonatkozó információ növekvő átláthatósága döntő jelentőségű cél a segélyek hatékony felhasználásának és a kölcsönös elszámoltathatóság javításának szempontjából, valamint annak biztosítására, hogy minden információt időben eljuttassanak a lakossághoz valamennyi vállalt, kiosztott és kifizetett segélyt illetően, ideértve a segélyekkel kapcsolatos kötelezettségvállalásokra és kifizetésre vonatkozó megbízható országonkénti menetrendek közzétételét is, továbbá hogy a tagállamok és a partnerek a segélystratégiák és -projektek tervezésével, végrehajtásával és értékelésével kapcsolatos valamennyi dokumentumot automatikusan, időben és proaktív módon közzé kell hogy tegyék, és hogy ez a közzététel olyan információk nyilvánosságra hozatalát jelenti, melyek lehetővé teszik a döntéshozatalban való nyilvános részvételt az érintettek számára megfelelő nyelveken és formákban;

36.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek előrelépéseket ezen a téren a külső támogatás közzétételi előírásaihoz kapcsolódó számviteli standardok felállításának támogatásával, valamint a civil társadalmi szervezetekkel, nemzeti parlamentekkel, helyi hatóságokkal és nemzetközi szervezetekkel való együttműködés révén annak érdekében, hogy megfelelő gyakorlatot alakítsanak ki a segélyáramlásoknak a nemzeti költségvetésekben való nyilvántartása tárgyában;

37.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy általános és ágazati költségvetési támogatás alkalmazásával igazítsák az általuk nyújtott segélyt az ország rendszeréhez, melynek olyan megalapozott szegénységcsökkentési terven kell alapulnia, amely megerősíti a belföldi elszámoltathatóságot, és amely kapcsolódik a szegénység csökkentésére és a MFC-k elérésére, az emberi jogok tiszteletben tartására és a nyomon követés, a pénzügyi irányítás és az elszámoltathatóság megerősítésére és javítására vonatkozó közös kötelezettségvállaláshoz;

38.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a Bizottság és a tagállamok növekvő mértékű és előre látható támogatást nyújtsanak többéves (3 vagy több évre szóló) adományozói kötelezettségvállalások formájában, amelyek a partnerországokkal egyetértésben kialakított egyértelmű és átlátható feltételeken és a szegénység felszámolását jelző eredményeken – köztük egyedi ágazati eredményeken – alapulnak, amelyeket átlátható módon, terv szerint teljesítenek, hogy lehetővé váljanak a segélyek hatékonyságának fokozásához igen fontos emberi erőforrások kiépítésébe történő beruházások; üdvözli az MFC-szerződésre vonatkozó kezdeményezést, melynek célja a költségvetési támogatás előreláthatóbb formájának hosszú távú biztosítása; ragaszkodik azonban ahhoz, hogy ennek együtt kell járnia a partnerországok részéről az MFC-k megvalósítására irányuló komoly kötelezettségvállalásokkal, valamint ahhoz, hogy elsősorban az eredményekre összpontosító folyamatos nyomon követés szükséges; üdvözli az MFC-szerződést mint a segély előre jelezhetőségének fokozására szolgáló egyik lehetséges eszközt;

39.

megállapítja, hogy a legtöbb fejlődő országban 2015-ig nem teljesülnek az MFC-k; és sürgeti a tagállamokat éves ütemtervek elkészítésére az általuk tett ígéretek teljesítése érdekében;

40.

elismeri a technikai segítségnyújtás 100%-ának kereslet alapú, és a partnerek nemzeti stratégiáihoz való igazodására irányuló célkitűzések jelentőségét;

41.

hangsúlyozza, hogy a az adományozó országok prioritásai helyett inkább a kedvezményezett országok és a civil társadalmi szervezetek által közölt szükségletek alapján kidolgozott technikai segítségnyújtásnak kell lehetővé tennie az uniós partnerek kapacitásának fokozását és a helyi felhasználás növelését;

42.

megállapítja, hogy a segélyreform csupán egy a számos lépés közül, amelyeket az EU-nak meg kell tennie, amellett hogy összehangolja a kereskedelmi, a biztonsági, a bevándorlási, a mezőgazdasági, halászati, energetikai, környezetvédelmi, éghajlatváltozási és egyéb politikáit a fejlődő országokra irányuló fejlesztési célokkal, hogy a fejlődő országok javát szolgálja és a fejlődés javára egy tisztességes nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi rendszert támogasson; emlékeztet ezzel kapcsolatosan az európai fejlesztési konszenzus (35) bekezdésére, mely szerint „fontos, hogy a nem fejlesztési jellegű politikák segítsék a fejlődő országok millenniumi fejlesztési célok elérésére irányuló erőfeszítéseit”;

43.

emlékeztet a párizsi nyilatkozatot aláíró országok által tett kötelezettségvállalásra, mely szerint ágazati és nemzeti szinten stratégiai környezetvédelmi értékeléseket végeznek; kéri tehát a Bizottságot, hogy tartsa tiszteletben ezt a célkitűzést és értékelje politikái hatását a fejlődő országokban, különös tekintettel az éghajlatváltozásra, az elsivatagosodásra és a biológiai sokféleségre;

44.

hangsúlyozza, hogy a támogatás hatékonnyá tételével kapcsolatos erőfeszítéseket az adományozó országok polgárainak szóló, a fejlesztési támogatás céljaira, végrehajtási módjára és kedvezményezettjeire vonatkozó jobb tájékoztatásnak kell kísérnie;

45.

emlékeztet arra, hogy az európai fejlesztési konszenzus a nemek közötti egyenlőséget önálló célkitűzésként ismeri el, amelynek ezért a támogatáshatékonyságról szóló viták kulcsfontosságú területeként kell szerepelnie;

46.

elismeri, hogy a támogatás mennyiségét és a támogatás minőségét érintő kérdések szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és hogy a támogatás hatékonyságára irányuló célkitűzések teljesítése érdekében a valamennyi uniós tagállam által elfogadott, meglévő mennyiségi célkitűzések iránti folyamatos elkötelezettség szükséges; erre való tekintettel sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg a hivatalos fejlesztéstámogatásra vonatkozó, közösen kitűzött cél elérésére tett kötelezettségvállalásukat, amely szerint 2010-ben bruttó nemzeti jövedelmük 0,56%-át és 2015-ben 0,7%-át szánják fejlesztéstámogatásra, továbbá hogy fokozzák a támogatást, és állapítsanak meg ambiciózus többéves menetrendeket a támogatási költségvetés fokozatos növekedésének mérésére;

47.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a programozás, a végrehajtás, a nyomon követés és az értékelés minden szakaszában erőteljesen érvényesítsék a nemek közötti egyenlőség szempontját;

48.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottságának és a tagállamok nemzeti parlamentjeinek.