[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 13.11.2008

COM(2008) 769 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENT, A TANÁCS, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA SZÁMÁRA

a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről szóló, 2004. április 26-i 2004/67/EK tanácsi irányelvről

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENT, A TANÁCS, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA SZÁMÁRA

a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről szóló, 2004. április 26-i 2004/67/EK tanácsi irányelvről (EGT vonatkozású szöveg)

TARTALOMJEGYZÉK

1. Bevezetés 3

2. A gázellátás biztonságának fogalma 3

3. A 2004/67/EK irányelv végrehajtásának értékelése 4

3.1. Az irányelv alkalmazási köre 5

3.2. Az ellátásbiztonsági követelmények (szabványok) 5

3.3. A piaci résztvevők szerepe és felelősége 6

3.4. A súlyos ellátási zavar meghatározása 6

3.5. A közösségi mechanizmus 6

3.6. A gázkoordinációs csoport 7

3.7. Átláthatóság és jelentéstétel 7

3.8. A gázellátás biztonságának megteremtését és a nemzeti válságkezelést szolgáló eszközök 8

4. Jövőbeni lehetőségek 8

4.1. A nemzeti ellátásbiztonsági szabványok jobb végrehajtása és hatóköre 8

4.2. A közösségi mechanizmus és a szolidaritás 9

4.2.1. Regionális vagy uniós szervezés? 9

4.2.2. A közösségi fellépés új alapokra helyezése 10

4.3. Átláthatóság 10

4.4. Az ellátásbiztonsági tartalék 10

4.5. Stratégiai tárolás 11

5. Következtetések 12

I. MELLÉKLET: A tagállamok helyzetének összehasonlítása 13

BEVEZETÉS

A földgáz jelenleg az Unió második legfontosabb energiaforrása, hozzávetőleg a bruttó belföldi energiafogyasztás negyedét biztosítja. Használata számos ágazatban, így az energiatermelésben, a távfűtésben, a háztartásokban és az iparban is elterjedt. E közlemény célja megvizsgálni és vitára bocsátani az arra vonatkozó javaslatokat, hogy az EU jelenleg és a jövőben hogyan közelíthetné meg hatékonyabban a földgázellátás biztonságának kérdését, és hogy a gázellátás biztonságát eddig szolgáló politika mely elemei szorulnak fejlesztésre.

Az ellátás biztonsága a 2007. márciusi Európai Tanács által meghatározott európai energiapolitika három pillérének egyikeke, és egyre inkább tekintik olyan közérdeknek, ami több figyelmet érdemel az Unió részéről. A külső energiaszolgáltatók és az uniós fogyasztók közötti kölcsönös függőségi viszony, valamint a nemzeti piacoknak egy egységes uniós piacba való integrálódása olyan tényezők, amelyeket teljes mértékben figyelembe kell venni az Európai Unió gázellátási helyzetének vizsgálatakor, ahogy az ellátás esetleges zavara esetén hozandó intézkedések tervezésekor is.

A belső gázpiac még alakulóban van. Szabályozását a 2003/55/EK irányelv[1] és az 1775/2005/EK rendelet[2] biztosítja, ezeket azonban a 2007. szeptemberi javaslat – a villamos energia és a földgáz belső piacára vonatkozó ún. harmadik energiacsomag[3] – értelmében felül kell vizsgálni. A földgázellátás biztonságára vonatkozó szabályozás szigorítása céljából fogadták el a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről szóló 2004/67/EK irányelvet.[4] Ennek 6. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a Bizottságnak jelentést kell benyújtania az Európai Parlament és a Tanács számára az irányelv végrehajtásáról és hatékonyságáról. Az irányelvet már végrehajtották, és minden érintett tagállam[5] tájékoztatta a Bizottságot az átültetését szolgáló intézkedésekről.

A GÁZELLÁTÁS BIZTONSÁGÁNAK FOGALMA

Nem könnyű meghatározni, hogy mit értünk a gázellátás biztonsága alatt. Leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a felhasználók elfogadható áron hozzáférnek a gázhoz. Azonban mindenképpen különbséget kell tenni a földgázellátás hosszú távú és rövid távú biztonsága között, mivel a fennálló kockázatok, illetve az ellátás zavarainak elkerülését és az esetleges válságok kezelését szolgáló eszközök e két esetben mások.

A gázellátás biztonsága hosszú távon a következőktől függ:

- a kereslet szabályozása (a 2-–20–20-as politika[6]);

- az uniós belső termelés fejlődése, ami új technológiák és magas árak mellett új távlatokat nyerhet;

- egy hatékony uniós energiaügyi külpolitika (Jelenleg az EGT-ben használt gázmennyiség 58%-a származik belső termelésből, míg 42%-át importálják. Ugyanakkor a harmadik országokból származó import aránya lényegesen magasabb az ún. „új” tagállamokban (63%), mint a „régi” tagállamokban (39%).[7] A jelenlegi termelő- és a tranzitországokkal való sikeres együttműködés ezért kulcsfontosságú tényező, ahogyan az új források és útvonalak keresése vagy a világpiaci gázkereslet és -kínálat egyensúlyát befolyásoló szakpolitikák kialakítása és végrehajtása is.);

- a kínálatot és a keresletet összeegyeztető infrastruktúrákba való beruházások támogatása egyrészt az EU-n belül, másrészt az EU és a külső beszállítók között;

- egy jól működő belső gázpiac kialakítása az Unióban.

A belső gázpiac építését be kell fejezni. A gáz és az egyéb energiahordozók közötti versenyben nem szabad, hogy torzulást okozzanak bármiféle támogatások, árszabályozások vagy versenyellenes intézkedések, amelyek kihathatnak a gáz energiapiaci részesedésének arányára. A jól működő belső piac javítja az infrastruktúrák elérhetőségét, megfelelő jelzéseket közvetít az új infrastruktúrába való beruházások bátorítására, és általában véve növeli az EU gázpiacának vonzerejét a szolgáltatók szemében, ami kedvez az ellátás biztonságának.

Ez a közlemény elsősorban az ellátás rövid távú biztonságával foglalkozik.

A gázellátás rövid távú biztonsága és a tagállamok közötti szolidaritás fontos gázpiaci kérdések. A megfelelően működő belső piacon a megfelelő árjelzések kiváltják a kereslet és a kínálat találkozását, és oda juttatják a földgázt, ahol értéke a legmagasabb. Piaci válsághelyzetek azonban bármikor adódhatnak, és a mai napig még nincs olyan uniós vészhelyzeti terv , amely az olyan rövid távú ellátási hiányokra vagy zavarokra vonatkozna, amelyek piaci, ipari vagy nemzeti intézkedésekkel már nem orvosolhatók. Az EU gázellátását komolyan veszélyeztető tényezők esetén hatékonyabb és gyorsabb fellépést tenne lehetővé egy előre meghatározott, akár uniós, akár regionális léptékű válságkezelési terv, mint a jelenlegi ad hoc döntéshozatali mód.

A 2004/67/EK IRÁNYELV VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE

Ami a gázellátás biztonságát illeti, a különböző tagállamok helyzete igen eltérő. Ezt több tényező befolyásolja: a belföldi termelés léte vagy hiánya, a földrajzi elhelyezkedés, a tárolók építésének lehetőségét meghatározó domborzat, a nemzeti gázpiacok múltbeli fejlődése, a rendszer-összeköttetések sokfélesége és a gáz különböző felhasználásai (energiatermelésre vagy háztartások fűtésére), amelyek megszabják helyettesíthetőségét. Az irányelv figyelembe vette ezeket a különbségeket azáltal, hogy lehetőséget biztosít a tagállamoknak az egyes követelmények és intézkedések helyzetüknek megfelelő, egyéni meghatározására.

A Bizottság értékelte az irányelv végrehajtását az egyes tagállamokban.[8] Ez a közlemény az értékelés főbb eredményeit mutatja be.

Az irányelv alkalmazási köre

Az irányelv értelmében a gázellátás átmeneti megszakadása vagy kivételesen hideg időjárás esetén „a tagállamok gondoskodnak róla, hogy területükön a háztartásoknak szánt készletek megfelelő mértékű védelemben részesüljenek.” Lehetőséget biztosít ugyanakkor ennek a rendelkezésnek a kiterjesztésre a kis-és középvállalkozásokra, valamint a tüzelőanyag-váltásra képtelen fogyasztókra is. Ez a megfogalmazás azonban nincs tekintettel az árakra, és nem határozza meg a biztosítandó védelem mértékét. Eddig nyolc tagállam terjesztette ki a védelem körét a háztartásokon túlra.

További vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, hogy az olyan országokban, ahol túlnyomórészt földgáz-alapú energiatermelés folyik, és az áramtermelésre nem vonatkoznak a gázellátás-biztonsági intézkedések (ilyen Luxemburg 75%, Hollandia 60%, Olaszország 52% vagy Írország 51%), léteznek-e alternatív ellátásbiztonsági intézkedések; például tüzelőanyag-váltási kötelezettség, az alternatív tüzelőanyagok tartalékolásának kötelezettsége, vagy nem földgázzal működő áramtermelési tartalékkapacitás fenntartása.

A védelemben részesülő fogyasztók körét másképp határozzák meg a különböző tagállamok; ezáltal az irányelv végrehajtása meglehetősen következetlen. Nem lehet tudni, hogy ezek a különbségek eltérő terheket rónak-e a különböző tagállamok piaci szereplőire, tehát torzítják-e a versenyt, és az sem világos, hogy az egyénileg meghatározott követelmények összességében hasonló ellátásbiztonsági szintet eredményeznek-e az egyes tagállamokban.

Az ellátásbiztonsági követelmények (szabványok)

Az irányelv meghatároz olyan eseteket, amikor a szokásos piaci mechanizmusok csődöt mondanak, és a tagállamoknak be kell avatkozniuk, hogy legalább a háztartások részére biztosítsák a megfelelő gázellátást. Ezek az esetek a következők:

a) a nemzeti gázellátás átmeneti/részleges megszakadása (mértékét és időtartamát a tagállamok nemzeti sajátosságaik figyelembevételével állapítják meg)

b) kivételesen hideg időjárás : rendkívül hideg idő miatti fogyasztási csúcs (mértékét és időtartamát a tagállamok állapítják meg) és kivételesen hideg telek (20 év alatt egyszer jelentkező időjárás).

Az ellátásbiztonsági szabvány azt fejezi ki, hogy egy tagállamnak milyen mértékben kell garantálnia az előre meghatározott fogyasztói kör földgázszükségletét önerőből, ipari és nemzeti intézkedésekkel. A fent említett esetek pontos meghatározásának függvénye. Az irányelv átültetése az egyes tagállamokban igen heterogén helyzetet eredményezett. Öt esetben még a beavatkozást szükségessé tevő eseteket sem határozták meg.[9]

Az ellátás részleges megszakadás ának meghatározása (amit az irányelv nem ad meg) mértékét tekintve az átlagos gázfogyasztás 10 és 30%-a között mozog (Szlovénia és Szlovákia), míg időtartama 48 óra és hat hónap között változik (Bulgária és Franciaország).

Az így meghatározott zavar kezelésére szolgáló intézkedéseket is ennek megfelelően állapítják meg. Azt is meg kell még vizsgálni, hogy a meghatározott ellátásbiztonsági szintek garantálhatók-e egyáltalán a tagállamok által elrendelt eszközökkel.

A hideg időben jelentkező fogyasztási csúcsra és a folyamatosan magas téli gázfogyasztásra vonatkozó követelmények meghatározása is hiányzik az irányelvből. Ezek meghatározása (mértéke és hossza), valamint alkalmazása is eltérő, leggyakrabban a 20-ból 1 vagy az 50-ből 1 arányt alkalmazzák.[10]

Ezen felül meg kell említeni, hogy egyes országok (pl. az Egyesült Királyság, Franciaország, Ausztria) igen részletesen elemezték gázellátási helyzetüket, valamint válságkezelési intézkedéseik hatékonyságát – akár válságszimulációs helyzetekben is tesztelve azokat –, míg más országok nem foglalkoztak ezzel.

A piaci résztvevők szerepe és felelősége

A piaci résztvevők szerepe és felelőssége a gázellátás biztonságában más-más megítélés alá esik a különböző országokban. Az ellátás biztosításának felelősége különböző szereplőkre hárul, közös felelőséget csak két tagállam állapított meg. Az ellátás biztonságának felügyeletét 6 tagállamban a szakminisztérium, 4 tagállamban a szabályozó hatóság, a fennmaradó országokban pedig az átvitelirendszer-üzemeltető végzi. Még vizsgálni kell, hogy ezek az eltérések megnehezítik-e válság idején a határokon átnyúló együttműködést. A harmadik energiacsomag rendelkezett ugyan az átvitelirendszer-üzemeltetők együttműködéséről, de csak a hálózati fejlesztések tervezése tekintetében – ami az ellátás hosszú távú biztonsága szempontjából releváns –, és nem említi a rövid távú ellátásbiztonság érdekében való együttműködést.

A súlyos ellátási zavar meghatározása

Az irányelv a súlyos ellátási zavart jelenleg úgy határozza meg, hogy a Közösség elveszti – vagy fennáll a veszélye, hogy elveszti – a harmadik országokból származó gázellátása több mint 20 %-át legalább 8 héten át. A gázkoordinációs csoport azonban úgy vélte, hogy e meghatározás küszöbei túl magasak, és az ilyen mértéket el nem érő zavarok is szükségessé tehetnek közösségi fellépést. Ahogy az importfüggőség nő, egyre valószínűbb, hogy már ennél kisebb veszély esetén is közösségi szinten kell reagálni.

Ugyanakkor az irányelvben említett súlyos ellátási zavar nem előfeltétele a közös fellépésnek. Bármely tagállam kérheti a Bizottságot a közösségi mechanizmus beindítására, ha úgy ítéli meg, hogy gázellátásának hiányossága nem kezelhető megfelelően nemzeti szinten, ehhez nem kell elérni a súlyos ellátási zavar állapotát.

A közösségi mechanizmus

Az irányelv háromlépcsős megközelítést irányoz elő.

Először az ipar teszi meg a kiesés kezelésére szolgáló intézkedéseket.

Ezután a tagállamok nemzeti intézkedéseket hoznak.

Abban az esetben, ha az első két szinten hozott intézkedések nem volnának elegendőek az ellátási zavar kezeléséhez, „a Bizottság a tagállam kérésére vagy saját kezdeményezésére a lehető legrövidebb időn belül összehívja a [gázkoordinációs] csoport ot.” „A csoport megvizsgálja, és ha szükséges, támogatja a tagállamokat az ellátás súlyos zavarának kezelése érdekében nemzeti szinten meghozott intézkedések összehangolásában. […] Ha a nemzeti szinten meghozott […] intézkedések nem elegendőek az […] esemény hatásainak kezelésére, a Bizottság a csoporttal folytatott konzultáció alapján iránymutatást adhat a tagállamoknak azokról a további intézkedésekről, amelyek a súlyos ellátási zavartól leginkább sújtott tagállamokat hivatottak megsegíteni” vagy „a Bizottság javaslatot tehet a Tanácsnak a továbbiakban szükséges intézkedésekre vonatkozóan.”

Az eddigi legsúlyosabb gázellátási zavar 2006 januárjában következett be. A Közösség harmadik országokból származó ellátásának kb. 10%-át érintette, időtartama 36 óra volt. Ezt a vészhelyzetet sikerült nemzeti szinten hozott intézkedésekkel kezelni. Azonban apropót szolgáltatott a gázkoordinációs csoport első üléséhez, amit a Bizottság hívott össze. Mire a csoport összeült, az ellátás helyreállt. Eddig minden egyéb ellátási válságban is sikeresek voltak az ipari vagy tagállami intézkedések. Még egy tagállam sem kérte a Bizottságtól a Közösség közbelépését.

A tagállamok mindazonáltal gyakran hangoztatják, hogy szükség volna egy átfogóbb (regionális vagy uniós) válságkezelési stratégiára és/vagy szolidaritási mechanizmusra , mert elképzelhető, hogy válság esetén a jelenlegi közösségi mechanizmus nem lenne elég hatékony vagy elég gyors. Jelenleg a közösségi mechanizmus működésbe lépését követően öt napba telik, amíg a gázkoordinációs csoportot összehívják. A csoport megvitatja a helyzetet a tagállamok, és indokolt esetben harmadik országok által a válság kezelése érdekében tett intézkedésekről szolgáltatott információk alapján. A megbeszélések után a csoport lehetőség szerint ad hoc intézkedéseket javasol, amelyeket a Bizottság a Tanács elé terjeszt elfogadásra, és az intézkedések csak ezután lépnek érvénybe. Ez a folyamat meglehetősen hosszadalmas, valódi válság esetén túl lassúnak bizonyulhat.

A gázkoordinációs csoport

A gázkoordinációs csoport a tagállamok, valamint az ágazat és a fogyasztók képviseletét európai szövetségeiken keresztül ellátó tagokat tömörít (Eurogas, OGP, GIE, IFIEC, BEUC, Eurelectric).[11] Hatásos eszköznek bizonyult a gázellátás biztonságát érintő kérdések megvitatásához és tapasztalatok cseréjéhez. A csoport évente négy rendes ülést tart, és ad hoc is összehívható a Közösség gázellátásának biztonságát fenyegető jelentős kockázat esetén. Eddig minden rendkívüli helyzet kezelhető volt közösségi intézkedések nélkül, így a csoport azon szerepét, hogy a Tanácsnak további (ad hoc) intézkedéseket javasoljon, még nem tették próbára. Fontos azonban, hogy a csoport közös politikai üzenetet hordoz: az egységesen fellépő Európát képviseli.

Átláthatóság és jelentéstétel

Az irányelvnek egyik fontos hiányossága, hogy az előírt jelentéstételi kötelezettség[12] értelmében a tagállamok által szolgáltatandó adatok nem elegendőek sem az egyes tagállamok vagy az EU jelenlegi és jövőbeni rövid- és hosszú távú ellátásbiztonsági helyzetének megítéléséhez, sem a válságkezelési eszközök hatékonyságának felméréséhez. A tagállamok jelentéstételi kötelezettsége mind gyakoriságát (évente egyszer) mind körét tekintve korlátozott. És a tagállamok még ennek a jelentési kötelezettségnek sem tesznek eleget: csak két országtól érkezett teljes jelentés. Általában nem adják meg a piac likviditásának mértékét (ezt csak három tagállam közölte), nem ismertetik a beruházási ösztönzőket, a fogyasztási csúcsok fedezésére szolgáló intézkedéseket és az ellátásbiztonsági intézkedések hatását a versenyre.

Az intézkedések között a jelentések főleg hosszú távú szerződésekre és maximális tárolási kapacitásokra térnek ki, a szabad kapacitásokra nem. Nem tartalmaznak információt az irányelv mellékletében felsorolt válságkezelési eszközökről, mint az alternatív tüzelőanyagokra való átállás képessége, a szerződések rugalmassága, a behozatal vagy a hazai termelés rugalmassága. Egyes tagállamok nem is gyűjtenek ilyen adatokat. Jó példát szolgáltat azonban az olasz szabályozó hatóság, amely elegendő adatot gyűjt az ellátási helyzet alakulásának egész télen át való nyomon követéséhez. A tárolók szintjén és az infrastrukturális adatokon túl jelentendők a szabályozónak a megszakítható szerződések és a behozatali szerződések feltételei (rugalmassága) is, így a hatóság tisztában van azzal, hogy egy kiesést melyik importőr pluszkapacitásából lehet fedezni.

A villamosenergia- és gázipari szabályozó hatóságok európai csoportja (ERGEG) az országjelentések minőségének és részletességének javítása érdekében új iránymutatásokat közölt. A harmadik energiacsomag pedig javasolja az adatok átláthatóságának növelését. A megadandó új adatokat és a jelentések gyakoriságát úgy kell megállapítani, hogy az ne rójon aránytalan terhet az iparra és a tagállamokra, de ugyanakkor tiszta képet adjon az Unió gázellátás-biztonsági helyzetéről.

A gázellátás biztonságának megteremtését és a nemzeti válságkezelést szolgáló eszközök

Az irányelv melléklete különösebb magyarázat nélkül sorol fel intézkedéseket. A felsorolás nem kimerítő jellegű, vagyis a tagállamok bármilyen további ellátásbiztonsági eszközzel is élhetnek, különösen hosszú távú tervezési módszerekkel és közszolgáltatási kötelezettségek előírásával. Az egyes nemzeti gázpiacok eltérő szerkezete határozza meg az eszközök megválasztását.

A leggyakrabban használt intézkedések a gáztárolás, a hosszú távú beszállítói szerződések kötése, a termelés és az import rugalmasságának biztosítása, illetve az ellátás diverzifikációja. Az intézkedések sokfélesége lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy sajátos helyzetüknek megfelelően válogassanak, de megnehezíti az egyes eszközök szerepének európai szinten való értékelését.

18 tagállam tájékoztatta a Bizottságot nemzeti válságkezelési intézkedéseiről. 10 tagállam hozott létre a nemzeti válságkezelési intézkedésekből egy strukturált stratégiát, amiből nemzeti válságkezelési tervet alkotott. Ezek hatóköre változó.

JÖVőBENI LEHETőSÉGEK

A nemzeti ellátásbiztonsági szabványok jobb végrehajtása és hatóköre

Meg kell vizsgálni, hogy az ellátásbiztonsági előírásokat nem kell-e kötelező érvénnyel kiterjeszteni a háztartásokon túlra is. Azokban az országokban, ahol az áramtermelés jelentős része földgáz felhasználásával történik, életképes alternatíva (tüzelőanyag-váltás lehetősége, alternatív tüzelő tárolása vagy elegendő pluszkapacitás biztosítása) hiányában kivételes helyzetekben a villamosenergia-erőművek ellátását is biztosítani kell.

A Bizottságnak a tagállamokkal és az iparral együttműködve meg kell állapítania, hogy a piaci szereplők feladatának és felelőségének meghatározásában tetten érhető különbségek torzítják-e a piacot, vagy akadályozzák-e válság esetén a határokon átnyúló együttműködést.

Az ellátásbiztonsági intézkedések végrehajtása meglehetősen hiányos és heterogén. A tagállamoknak be kell fejezniük a végrehajtást. Részletesen tanulmányozni kell az egyes országok helyzetét a következők megállapítása céljából:

- az egyénileg meghatározott ellátásbiztonsági intézkedések arányosak-e a kockázatokkal;

- az eltérések kihatnak-e a versenyre illetve akadályozzák-e a szolidaritási megállapodások érvényesítését.

A részletes vizsgálat nyomán kiderülhet, hogy részletesebben vagy összehangoltabb módon kell meghatározni az ellátásbiztonsági szabványokat ahhoz, hogy a lehető legkevésbé torzítsák a piacot és megfelelő védelmet nyújtsanak az Unió egész területén.

Meg kell vizsgálni a következőket: Az ellátás részleges kiesésén és a rendkívüli hidegen túl kell-e más körülményekre is gondolni? Milyen rövid távú ellátásbiztonsági szintet kell minden tagállamnak önerőből garantálnia? Hogyan határozható meg ez a szint?

A részleges zavar meghatározható például:

- az átlagos fogyasztás érintett százalékának segítségével vagy

- a legnagyobb ellátó/infrastruktúra/belépési pont kieséseként – ezek közül a legkritikusabb alkalmazásával. Ez a megközelítés hozzájárulhatna hosszú távú célok eléréséhez is: ha minden tagállamnak gondoskodnia kell valamilyen megoldásról a legnagyobb gázszolgáltató vagy infrastruktúra adott időtartamú kiesése esetére, az ösztönzően hatna a gázforrások és ellátási útvonalak diverzifikációjára, ami olcsóbb lehet, mint a gáztároló kapacitások kiépítése; vagy

- a szabályozó által megadott, a rendszerösszekötő kapacitásokra, az ellátási portfólió diverzifikációjára (pl. az egyes beszállítók az egyes forrásokból csak az ellátás bizonyos százalékát adhatják) vagy a tüzelőanyag-váltásra vonatkozó szintek alapján.

A részleges zavar időtartamát is vagy harmonizálni kell vagy azonos szempontok alapján kell meghatározni.

A téli csúcsfogyasztás tekintetében is be lehetne vezetni a 20-ból 1 vagy 50-ből 1 szabályt, és össze kellene hangolni a csúcsidőszak hosszát.

A kivételes hidegben – akár fogyasztási csúcs, akár magas téli összfogyasztás esetén – szükséges többlet gázmennyiség kiszámításához használt módszert és paramétereket is össze kell hangolni regionális szinten.

A tagállamok által válság esetére alkotott intézkedéseket részletesebben meg kell vizsgálni. Az országok által az ellátás biztonságáról készíttetett szakértői vélemények szolgáltathatnának támpontot a legjobb gyakorlatokról és a legelterjedtebb intézkedésekről, amelyeket azután a gázkoordinációs csoport keretében meg lehet osztani.

A közösségi mechanizmus és a szolidaritás

Regionális vagy uniós szervezés?

A regionális együttműködés kulcskérdés. A gázpiacok alapvetően (90%-ban) vezetékeken folyó gázra épülnek, és regionális jellegűek. Egy-egy nagyobb vezetékhálózathoz több ország is kapcsolódik. Az ilyen országok általában ki vannak szolgáltatva egymás intézkedéseinek és fogyasztásának. Ha például egy adott vezetékrendszeren ellátáskiesés következik be, az érintett tagállamoknak együtt kell működniük az elérhető források elosztása, a fogyasztás csökkentése, a tartalékok nagyobb mértékű használata stb. terén. Az Unióban a gáz kizárólag vezetékeken közlekedik, ezért a regionális együttműködés olyan gyors reagálást tesz lehetővé, amit az uniós szintű intézkedés esetleg nem. De ugyanezért igaz az is, hogy az ellátás kiesése valószínűleg egész régiót érint, amely esetleg nem képes egyedül megbirkózni a helyzettel. Indokoltnak tűnik tehát a beavatkozási láncot egy lépéssel bővíteni: 1. ipar, 2. tagállamok, 3. régió, 4. Közösség. Ha az ellátáskiesést nem lehet regionális szinten orvosolni, a régió kérhet segítséget a Közösségtől.

A belső energiapiaccal foglalkozó ún. harmadik csomag érintette ezt a kérdést, és javasolta a kötelező regionális együttműködés bevezetését, valamint szolidaritási megállapodások kötését legalább három tagállam részvételével. Ezek pontos módja azonban még nem került megállapításra.

A közösségi fellépés új alapokra helyezése

Amint azt az előző fejezetben láthattuk, a jelenlegi közösségi mechanizmus – bár még nem használták – valószínűleg nem kínál gyors és hatásos megoldást egy válsághelyzetre. Az előre meghatározott intézkedések egyértelműbb, tervezhetőbb és gyorsabb reagálást tennének lehetővé. Ilyen intézkedések a következők:

- a válsághelyzet közös kihirdetése,

- az elérhető források és infrastrukturális kapacitás elosztása az érintett országok között,

- összehangolt teherelosztás,

- válságkezelési intézkedések érvénybe léptetése a válság által nem vagy kevésbé érintett országokban az érintett piacok gázellátásának javítása érdekében (megszakítható szerződések, tüzelőanyag-váltás, tartalékok használata, rugalmasság – és lásd később az ellátásbiztonsági tartalékot)

Ezzel a megközelítéssel hatékony uniós válságkezelési terv et lehet alkotni, és létrehozható egy olyan európai vészhelyzeti skála, amin kifejezhető a gázpiac szokásos működési szintje, az elővigyázatossági mechanizmusok alkalmazásának szintje és a válságveszély vagy a válság szintje is az ellátási zavar mértéke és gazdasági hatása fényében.

A közösségi fellépés tulajdonképpen szolidaritási intézkedés t jelentene. A szolidaritás ebben az összefüggésben nem jótékonysági ügy, ezért megfelelő kompenzációs lépésekről is gondoskodni kell.

Alapvetően minden tagállamnak eleget kellene tennie a meghatározott ellátásbiztonsági szabványnak. Ha az ebben meghatározott paramétereket nem lehet biztosítani (valódi válsághelyzet alakul ki), automatikusan válsághelyzetet kell hirdetni, és aktiválódik a közösségi fellépés – a szolidaritási mechanizmus. Ez az eljárás eltörölné a jelenlegi kritérium, a „súlyos ellátási zavar” alkalmazását. A szolidaritási mechanizmusok léte mindazonáltal nem szolgáltathat ürügyet arra, hogy a tagállamok ne tegyenek erőfeszítéseket saját ellátásuk biztosítása érdekében.

Átláthatóság

Az átláthatóság javítása és az EU ellátásbiztonsági helyzetének felmérése érdekében elő kell írni a megfelelő adatok jelentését. Figyelembe kell venni a belső energiapiaccal foglalkozó ún. harmadik csomagban az átláthatóság javításával kapcsolatban javasolt intézkedéseket: az átvitelirendszer-üzemeltetők európai hálózata készítsen becslést a kereslet és a kínálat jövőbeni alakulásáról, legyen kötelező a kereslet és a kínálat, a gáztartalékok és a tárolási, valamint a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására és tárolására alkalmas kapacitások aggregált szintjének közzététele.

Az ellátásbiztonsági tartalék

A gázellátás zavara esetén garantálni kell a háztartások és az irányelv által védett más fogyasztók kiszolgálását. Ehhez két dologra van szükség:

- az irányelv által védett fogyasztók rendelkezésére álló gázmennyiség növelésére és

- megfelelő infrastruktúrára a gáznak a fogyasztókhoz való eljuttatásához.

A szükséges gáztartalékot és kapacitást nevezzük ellátásbiztonsági tartaléknak. E biztonsági tartalék mértékét az újonnan meghatározott nemzeti ellátásbiztonsági szabványok adnák meg. Kifejezhető az átlagfogyasztás százalékaként. A tartalékkapacitást és a gáztartalékokat ennek megfelelően kell meghatározni.

a) A hozzáférhető gázmennyiség : szolidaritási vagy kölcsönös segítségnyújtási helyzetben a válság által nem érintett tagállamok az érintett régiók számára rendelkezésre bocsátanak készleteket saját ellátásbiztonsági tartalékaik erejéig. Ez a „tartalék” gázmennyiség különböző intézkedésekkel teremthető meg, a tagállamok döntésének függvényében, pl.:

- megszakítható szerződések;

- tárolás;

- ellátási rugalmasság (termelés, behozatal vagy LNG).

b) Az átviteli/szállítási infrastruktúra: A szolidaritást aláaknázza, ha a hozzáférhető gáztartalékot nem lehet eljuttatni oda, ahol szükség van rá. Ez azonban nem lehet akadálya a szolidaritási elv bevezetésének. Egyes esetekben van lehetőség a földgáz szerződéses átadására csere-kereskedelem (swap) útján, ezzel földgázt szabadítva fel az érintett piacokon, még ha fizikailag nem is lehetséges az áramlási irány megváltoztatása. Ilyen megállapodás van érvényben például franciaországi és magyarországi társaságok között: abban az esetben, ha az Oroszországból érkező gázellátás szintje csökkenne, a francia szolgáltató lemond a neki járó mennyiségről, ami így Magyarországon marad. A szolidaritásnak motiválnia kell a tagállamokat arra, hogy ösztönözzék rendszer-összeköttetések létrehozását. Ki lehetne dolgozni infrastruktúra-fejlesztési célokat, amiket az alternatív útvonalak számában (belépési pontok száma), kapcsolódási szintben vagy szabad kapacitásban lehetne kifejezni.

A gáznak a fenti eszközök és kapacitások alkalmazásával történő kötelező vagy lehetséges rendelkezésre bocsátását szigorúan szabályozni kell (pl. függővé kell tenni a válsághelyzet kihirdetésétől) annak érdekében, hogy normális piaci körülmények között ne hordozza magában a visszaélés lehetőségét.

Stratégiai tárolás

A stratégiai gáztartalék olyan földgázkészlet, amit kizárólag válsághelyzetben való használatra szánnak, ezért rendes piai körülmények között nem is hozzáférhető. A földgáz raktározása azonban költséges. Energiaegységenkénti ára sokkal magasabb, mint az olaj esetében (16,7 M EUR/PJ, ami az olaj esetében 3,33).[13] A földrajzi adottságok egyes területeken szintén korlátozzák a földgáztároló létesítmények kialakítását.

A különböző tagállamok különböző kockázatoknak vannak kitéve, és így eltérőek a gázellátás biztonságára vonatkozó követelményeik is (lásd az I. mellékletet). Elképzelhető, hogy a stratégiai tárolás a legkedvezőbb vagy akár az egyedül lehetséges középtávú megoldás az olyan országok számára, amelyek egyetlen energiahordozóra támaszkodnak, és ahol magas a meg nem szakítható kereslet aránya. A Bizottság nem javasolja az egész Unióban érvényes stratégiai tárolási kötelezettségek bevezetését. Ha egy tagállam a stratégiai tárolás, mint nemzeti intézkedés mellett dönt, körültekintően szabályoznia kell a stratégiai tartalékok felhasználásának módját a piac torzításának elkerülése érdekében. Fontos, hogy a stratégiai készleteket ne legyen szabad válságon kívüli helyzetekben felszabadítani olyan célzattal, hogy befolyásolják a tárolás vagy a versenypiacon kialakult más rugalmassági intézkedések értékét.

Ösztönözni kell kereskedelmi tárolókapacitások kiépülését.

KÖVETKEZTETÉSEK

Az EU-nak fejlődnie kell a gázellátás biztonsága és az e területen gyakorolt szolidaritás terén. Jóllehet e területen ritka a válság, ha bekövetkezik, nagyon súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel járhat. Ezért fontos, hogy az Unió fel legyen készülve az ellátásbiztonság kérdésének hatékony kezelésére. A jelenlegi közösségi mechanizmus – bár alkalmazására szerencsére még nem volt szükség – nem elegendő a gyors reagáláshoz olyan gázellátási válság esetén, ami nemzeti intézkedésekkel nem orvosolható. Az átláthatóság hiánya miatt pedig nem követhető nyomon az Unióban a mindenkor aktuális földgázellátási helyzet, nem mérhetők fel a lehetséges válaszok. Az irányelvet felül kell vizsgálni az e közlemény 4. szakaszában javasolt szempontoknak megfelelően. E közlemény célja az említett hiányosságok kiküszöbölése érdekében vitát indítani a tagállamok és az európai uniós intézmények, valamint az érdekeltek között a 2004/67/EK irányelv felülvizsgálatáról. A következő kérdéseket kell megvitatni:

1. Hogyan lehetne meghatározni uniószerte hasonló, a piaci szereplők számára ésszerű terhet jelentő ellátásbiztonsági követelményeket, figyelembe véve a tagállamok közötti különbségeket is?

2. Szükséges-e kiterjeszteni az irányelvben előírt kötelező védelem hatályát a háztartásokon túl a villamosenergia-termelő létesítményekre, a kis- és középvállalkozásokra vagy más kiszolgáltatott fogyasztókra?

3. Pontosan milyen intézkedések szerepeljenek a közösségi mechanizmusban, illetve a regionális és uniós válságkezelési tervben?

4. Hogyan kellene meghatározni az ellátásbiztonsági régiókat?

5. Hogyan lehet a szolidaritási fellépéseket megfelelően kompenzálni?

6. Hogyan lehet a legalacsonyabb befektetéssel javítani a földgázellátás-biztonsági helyzetet?

A 2004/67/EK irányelv hatályán túlmutató, de továbbra is kulcsfontosságú kérdés az energiapolitika stratégiai felülvizsgálatában[14] említett, hosszú távú gáz- és energia ellátásbiztonsági stratégia. Ha a jövőben mérsékelni akarjuk a gázellátás rövid távú zavarainak kockázatát és következményeit, az EU-nak továbbra is törekednie kell az energiahatékonyságra, egy jól működő és jól összekapcsolt belső energiapiac kialakítására, az innovációra és a műszaki fejlesztésre, sokféle energiaforrás használatára, az ellátás és az ellátási útvonalak diverzifikációjára, valamint hatékony nemzetközi fellépési keretek és kapcsolatok ápolására. A tagállamok harmadik országokkal folytatott fellépéseinek átláthatósága és összehangolása hozzá kell járuljon az energiaügyi kérdések egységes képviseletéhez a nemzetközi színtéren. Az Európai Unió így szilárd alapot teremthet az energiaellátás jövőbeni biztonságához.

I. MELLÉKLET: A tagállamok helyzetének összehasonlítása

Az alábbi grafikonok az egyes tagállamok sebezhetőségét mutatják be az ellátási források koncentrációja,[15] a teljes fogyasztáshoz képest a háztartások aránya, illetve a villamosenergia-termeléshez használt fűtőanyagok között a gáz részesedése alapján. Óvintézkedések, például tárazás hiányában a sebezhetőség a jobb felső negyedben a legnagyobb: ahol magas a háztartások részesedése és alacsony a források diverzifikációja.

[pic]

[pic]

[1] Az Európai Parlament és Tanács 2003/55/EK irányelve (2003. június 26.) a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 98/30/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (Hl L 176., 2003.7.15., 57. o.)

[2] Az Európai Parlament és a Tanács 1775/2005/EK rendelete (2005. szeptember 28.) a földgázszállító-hálózatokhoz való hozzáférés feltételeiről (HL L 289., 2005.11.3., 1. o.)

[3] Javaslat: az Európai Parlament és a Tanács irányelve a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2003/55/EK irányelv módosításáról (COM(2007) 529 végleges)

[4] A Tanács 2004/67/EK irányelve (2004. április 26.) a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről (HL L 127., 2004.4.29., 92. o.)

[5] Málta és Ciprus mentességet kapott az irányelv végrehajtása alól, de Málta végül átültette nemzeti jogába.

[6] 2020-ra 20–20% - Az éghajlatváltozásból származó lehetőségek Európa számára (COM(2008) 30 végleges) (2008.1.23.)

[7] Új tagállamok alatt az EU-hoz 2004. május 1. óta csatlakozottakat értjük.

[8] http://ec.europa.eu/energy/gas/sos/index_en.htm

[9] Bulgária, Görögország, Írország, Luxemburg, Málta

[10] Mármint a 20 vagy 50 évben egyszer előforduló hideg telet tekintik rendkívülinek.

[11] A Bizottság 2006/791/EK határozata (2006. november 7.) a gázkoordinációs csoport összetételének meghatározásáról (EGT vonatkozású szöveg) (HL L 319., 2006.11.18., 49. o.)

[12] Lásd a 2004/67/EK és a 2003/55/EK irányelv 5. cikkét.

[13] Study on natural gas storage in the EU (tanulmány a földgáz tárolásáról az EU-ban), Európai Bizottság DG TREN, 2008

[14] A Bizottság közleménye az energiapolitika második stratégiai felülvizsgálatáról (COM(2008) XXX)

[15] A források koncentrációját a következőképpen számították ki: ∑(gázimport külföldről i/teljes fogyasztás)2, i=1– n, forrás: Eurostat 2006