[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA | Brüsszel, 24.4.2007 COM(2007) 210 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról, közte a gyártó közvetlen felelősségének bevezetésére vonatkozó elemzésről ELŐSZÓ A közlemény első része a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról ad jelentést. A második rész a gyártó közvetlen felelősségének az EU joganyagába történő bevezetését vizsgálja meg. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 2 I. rész – Végrehajtási jelentés 4 1. Bevezetés 4 2. Hatály és fogalommeghatározások – 1. cikk 4 3. Szerződésszerűség – 2. cikk 5 4. A fogyasztó jogai – 3. cikk 7 5. Visszkereseti igény – 4. cikk 8 6. Határidők (5. cikk (1) bekezdés) 8 7. bejelentési kötelezettség – 5. cikk (2) bekezdés 9 8. a bizonyítás terhe – 5. cikk (3) bekezdés 9 9. Jótállás – 6. cikk 9 10. A rendelkezések kötelező jellege – A 7. cikk (1) és (2) bekezdése 10 11. Használt áruk – A 7. cikk (1) bekezdése 10 12. Következtetések 10 II. rész – A gyártó közvetlen felelőssége 11 13. A meglévő nemzeti szabályozás 11 14. A lehetséges kihatás 11 15. Következtetések 12 I. MELLÉKLET 13 II. MELLÉKLET 16 I. RÉSZ – VÉGREHAJTÁSI JELENTÉS 1. BEVEZETÉS Valamennyi tagállam átültette a nemzeti jogba (lásd I. melléklet) a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999.május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet[1] (a továbbiakban: az irányelv) Ebben a dokumentumban (a továbbiakban: a jelentés) a Bizottság beszámol az irányelv végrehajtásáról, és megvizsgálja a gyártó közvetlen felelősségének lehetséges bevezetését, amelyről a 12. cikk rendelkezik. A jelentés nem vizsgálja az irányelv nemzeti jogba való átültetését Bulgária és Románia esetében. Mindazonáltal az I. mellékletben megtalálhatók ezen tagállamok átültető intézkedései is, ahogy azokat a csatlakozási szerződés[2] előírása szerint közölték. A jelentés azt is megvizsgálja, hogy felhasználták-e a tagállamok azt a választási lehetőséget, hogy bevezetnek egy határidőt, amelyen belül a bármilyen hibát felismerő fogyasztónak tájékoztatnia kell az eladót, a 5. cikk (2) bekezdésének megfelelően. A Bizottság közzétette a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról szóló zöld könyvet[3] is (a továbbiakban: a zöld könyv). A Bizottság ebben számos nyilvános konzultációra szánt, több területet érintő kérdést mutat be. Ezek a Bizottság által a fogyasztóvédelmi joganyag áttekintésekor[4] azonosított résekre és szabályozási hiányosságokra vonatkozó kérdéseket tartalmaznak, köztük az irányelv kapcsán felmerülőket is. A Bizottság valamennyi érdekelt felet felkéri, hogy válaszoljon. Az irányelv nemzeti jogba való átültetéseinek vizsgálatakor a Bizottság gyakran fordításokat használt. A jelentésben azonosított problémák egy része a fordításokból is adódhat. 2. HATÁLY ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK – 1. CIKK Nem csak az irányelv, hanem a fogyasztóvédelem terén más közösségi jogi aktusok is meghatározzák a „fogyasztó” és az „eladó” fogalmát. Az ezekből a különböző meghatározásokból eredő problémákkal a zöld könyv is foglalkozik. A 1. cikk (2) bekezdésének d) pontjában szereplő „gyártó” meghatározás nem vetett fel különösebb nehézséget. A tagállamok többsége általában híven követte az irányelv megfogalmazását. A cseh és a lengyel jogszabályt viszont világosabbá kell tenni. Dánia, Görögország és Svédország nem mutatta be a Bizottságnak a meghatározás átültetését. Lettországban a definíciót azokra a személyekre is kiterjesztették, akik eladás céljából újítanak fel fogyasztási cikkeket. Az irányelv alkalmazásának hatályát az 1. cikk (2) bekezdésének b) pontjában található „fogyasztási cikk” definíciója határozza meg. Ugyanez a cikk kivételt tesz a következők esetében: végrehajtás vagy más bírói intézkedés alapján értékesített áruk, víz és gáz, feltéve, hogy nem korlátozott térfogatban vagy meghatározott mennyiségben ajánlják fel adásvételre, valamint villamos energia. A tagállamok különböző módokon ültették át ezt a meghatározást. Néhány tagállam követte az irányelvet, míg mások nem használták fel a kivételt, és a megfelelő jogszabályt valamennyi ingó árura alkalmazzák. Ausztriában és Portugáliában a vonatkozó jogszabály ráadásul az ingatlanok fogyasztói eladására is vonatkozik. Görögország és Szlovénia nem ültette át a meghatározást. Az 1. cikk (4) bekezdése azokra a szerződésekre is kiterjeszti az irányelv alkalmazásának hatályát, amelyek legyártandó vagy előállítandó fogyasztási cikk átadására vonatkoznak. Ezt a rendelkezést a tagállamok többségében helyesen átültették. Ugyanakkor a Cseh Köztársaság és Görögország átültetései nem felelnek meg az 1. cikk (4) bekezdésének, és így egyértelműbbé kell tenni őket. Litvánia és Magyarország nem ültette át a kiterjesztést. A fogyasztói szerződés nemzeti jog szerinti fogalma viszont úgy is értelmezhető, mint ami a legyártandó vagy előállítandó árura is kiterjed. A lett és a szlovén átültetés szolgáltatásokra vonatkozik, és ez szükségtelenné teszi ennek a cikknek a közvetlen átültetését. Az 1. cikk (4) bekezdésének észt átültetése szűkebbnek tűnik az irányelvnél, mert a jogszabályban feltételeket szab meg az előállítandó árura. Az 1. cikk (3) bekezdése szerint a tagállamok előírhatják, hogy a fogyasztási cikk meghatározás nem terjed ki „a fogyasztók személyes részvételét lehetővé tevő nyilvános árverésen értékesített használt” árura. Az Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Magyarország és Németország kihasználta ezt a lehetőséget. Spanyolország egy korlátozottabb kivételt vezetett be, amely csak „közigazgatási árverésekre” vonatkozik. Dánia, Olaszország és Svédország nem használta ki a választási lehetőséget, ehelyett a nyilvános árveréseken eladott ilyen áru esetében korlátozza az eladó felelősségét. A Cseh Köztársaság, Dánia, Franciaország, Görögország, Magyarország, Spanyolország, Svédország és Szlovénia nem mutatta be a Bizottságnak az 1. cikk (2) bekezdésének e) pontjában található jótállás meghatározásának átültetését. Finnország, Lengyelország és Lettország definíciói nem tűnnek kielégítőnek, így pontosítani kell őket. Németország és Portugália kiegészítette a meghatározást a fogyasztónak adott további garanciákkal. 3. SZERZőDÉSSZERűSÉG – 2. CIKK A 2. cikk az áru szerződésnek való meg nem felelésének szempontjából közelíti a nemzeti jogszabályokat. Az eladó köteles a fogyasztónak az adásvételi szerződésnek megfelelő fogyasztási cikket átadni (2. cikk (1) bekezdés). A 2. cikk (2) bekezdése előírja, hogy szerződésszerűséget kell vélelmezni, ha az áru megfelel az a)–d) pontokban felsorolt feltételeknek. Az átültetések ellenőrzése azt mutatja, hogy ez a cikk általában nehézséget jelentett. Bizonyos ellentmondások figyelhetők meg az irányelv és az átültető jogszabályok között. Az Egyesült Királyság, Görögország, Hollandia, Lettország, Málta, Portugália és Szlovénia ezeket a feltételeket negatív módon szabályozta (vagyis az áruról akkor feltételezhető, hogy nem szerződésszerű, ha nem felel meg bizonyos előírásoknak), más tagállamok pedig (pl. Ausztria) nemzeti szabályozásukat nem vélelemként fogalmazták meg. A nemzeti jogszabályok mindkét esetben pontosan tükrözik az irányelvet. Úgy látszik, hogy a német jogszabály a megfelelőségi kritériumokat nem halmozottként kezeli, hanem prioritási sorrendként, amit pontosítani kell. Pontosításra van szükség Szlovákiában is, amely szemlátomást nem használta fel a szerződésnek megfelelő áru fogalmát. A 2. cikk (2) bekezdésének a)–d) pontjainak átültetése nem jelentett komolyabb problémát, bár néhány tagállam jogszabályai további pontosítást igényelnek. Szlovénia bevezetett egy korlátozást a szerződésszerűség vélelméhez az a) pontban a próbával vagy mintával kapcsolatban, a Cseh Köztársaság pedig nem hivatkozik közvetlenül próbára vagy mintára. A (2) bekezdés b) pontjával kapcsolatban a lett, máltai, olasz, svéd és szlovén jogszabályok szerint az eladót akkor is köti az a sajátos cél, amelynek az árunak meg kell felelnie, ha nem fogadja el ezt a célt kifejezetten. Ezzel ellentétben Hollandia, Németország és Spanyolország úgy rendelkezik, hogy bele kell foglalni a szerződésbe a speciális cél egyértelmű elfogadását. A 2. cikk (2) bekezdésének c)–d) pontja kapcsán egy maroknyi tagállam nem fogalmaz elég világosan, és ezért jogszabályaik az irányelvnek ellentmondó módon is értelmezhetők. A holland átültetés például nem írja elő kifejezetten, hogy a fogyasztó ésszerű elvárásainak értékelésekor figyelembe kell venni a gyártó vagy képviselője által tett kijelentéseket, Szlovénia pedig nem hivatkozik a gyártó képviselőjére. Végül néhány tagállam további feltételeket is megszabott azzal kapcsolatban, hogy mikor vélelmezhető egy áru szerződésszerűnek. Ciprus például előírja, hogy pótalkatrészeknek, kiegészítőknek és képzett szakembereknek kell rendelkezésre állniuk. A 2. cikk (3) bekezdése azokat a körülményeket szabja meg, amelyek esetében az eladó mentesül az áru meg nem felelésével kapcsolatos felelősség alól. Ezt a tagállamok többsége megfelelően ültette át. Néhány tagállam (pl. Ausztria és Görögország) a rendelkezés olyan módosítása mellett döntött, hogy az ne legyen kevésbé kedvező a fogyasztókra nézve. Svédország nem közölte a cikk átültetését. Az az időpont, ameddig a fogyasztónak – az eladó felelősségre vonhatósága érdekében – fel kell ismernie a szerződésszerűtlenséget, néhány tagállamban a fogyasztó kárára különbözik az irányelvtől. A lengyel és az osztrák jogszabály egyáltalán nem említ ilyen időpontot, ami a fogyasztóra nézve kedvezőtlen értelmezési lehetőségeknek ad teret. Luxemburg esetében a fogyasztó nem hivatkozhat olyan hiányosságra, amelyek az átadás időpontjában tudatában volt, vagy tudatában kellett volna lennie. Ennek eredményeként a fogyasztó elveszítheti az olyan nyilvánvaló hiányosságokhoz kapcsolódó jogait, amelyeket fel kellett volna fedeznie, hacsak azonnal vissza nem utasítja az árut. A legtöbb tagállam híven átültette a 2. cikk (4) bekezdését az eladó nyilvános kijelentések tekintetében történő felelősség alóli mentesítéséről. Néhány (pl. a Cseh Köztársaság, Görögország és Szlovénia) felhasználta a minimális harmonizációs záradékot, és a mentesítési feltételek közül csak néhányat vagy egyet sem ültetett át. A portugál jogszabályban további pontosításra van szükség, mivel lehetővé teszi a szerződő feleknek, hogy egy szerződési záradék révén korlátozzák az eladó felelősségét. A 2. cikk (5) bekezdése, amely úgy rendelkezik, hogy a szakszerűtlen összeszerelés és a szerelési utasítások hibája egy tekintet alá esik a szerződésszerűtlenséggel, nem jelentett semmiféle különösebb értelmezési nehézséget, és a legtöbb tagállam szó szerint ültette át. Más tagállamok (köztük az Egyesült Királyság és Dánia) közvetett módon ültették át ezt a rendelkezést, ami felveti az irányelv megfelelő végrehajtásának kérdését. Litvánia és Szlovénia nem közölte a Bizottsággal átültető intézkedését. 4. A FOGYASZTÓ JOGAI – 3. CIKK Ha az áru nem felel meg a szerződésnek, akkor a 3. cikk bizonyos jogokkal ruházza fel a fogyasztót az eladóval szemben („jogi garancia”) oly módon, hogy az átadás pillanatában meglévő valamennyi meg nem felelésért az eladó felel a fogyasztó felé. Az irányelv nem határozza meg az átadás fogalmát, és a kockázat átszállásának kérdésével sem foglalkozik. Ezt a fajta felelősséget valamennyi tagállam előírta. Néhány nemzeti jogszabály azonban eltér az irányelvtől az időpont tekintetében, amely pedig lényeges a meg nem felelés értékelésének szempontjából. Például a lett jogszabály szerint az árunak az „eladás” pillanatában kell megfelelnie a szerződésnek, míg a magyar jogszabály a „teljesítés időpontja” fogalmat használja. Tisztázni kell, hogy ezek a fogalmak megfelelnek-e az irányelvnek. A finn szabályozás szerint a megfelelőséget a kockázat átadásának pillanatában kell értékelni, ami néhány esetben az átadás előtt is megtörténhet (pl. ha a vásárló későbbre halasztja az áru felvételét vagy átvételét). Svédország nem közölte az ezt a rendelkezést átültető intézkedését. A zöld könyv tárgyalja az áru átadásának egy esetleges EU-szintű definícióját is. Általánosan szólva a 3. cikk (2) és (5) cikke nem jelentett nehézséget, a tagállamok többsége híven átültette az irányelv által előirányzott orvoslásokat. Bizonyos tagállamok azonban kihasználták a minimális harmonizációs záradékot, és a fogyasztó érdekében különféle változatokat vezettek be. Görögországban, Litvániában, Portugáliában és Szlovéniában[5] a fogyasztó szabadon választhat valamennyi orvoslati lehetőség közül. Néhány további országban a fogyasztó választási lehetősége ugyan korlátozottabb, de még mindig szélesebb, mint az irányelvben (lásd alább). Finnország további jogokkal ruházta fel a fogyasztót: maga javíthatja ki a meg nem felelést, és visszatarthatja a fizetést. Ez utóbbira a svéd jogszabály szerint is van lehetőség. Ezzel ellentétben úgy látszik, élelmiszertermékek esetében Litvánia csak két orvoslásról rendelkezik. Úgy látszik, a cseh átültetés nem adja meg a fogyasztónak az ár csökkentésének vagy a szerződéstől való elállásnak a jogát, ha az eladó nem javította meg és nem is cserélte ki az árut a fogyasztót érő jelentős kényelmetlenség nélkül. Szlovákiában a fogyasztó nem kapott közvetlen jogot arra az esetre, ha az eladó nem fejezte be az orvoslást ésszerű időn belül. A 3. cikk (3) bekezdése egy arányossági próbát tartalmaz annak eldöntésére, hogy az eladó köteles-e elfogadni egy bizonyos orvoslási igényt a fogyasztótól. Ez különféle értelmezési nehézségekhez vezetett. Nem egyértelmű, hogy az arányossági próba csak a „kijavítás” és a „kicserélés” közötti választásra vonatkozik, vagy más orvoslásokra is (vagyis az árcsökkentésre és a szerződéstől való elállásra). Néhány tagállam a próba hatályának pontosítása mellett döntött, vagy változatokat vezetett be. A német átültetés például csak a „kijavítás” és a „kicserélés” közötti választásra alkalmazza a próbát, míg az ír és az egyesült királyságbeli jogszabály kifejezetten kijelenti, hogy valamennyi orvoslási forma számításba jöhet. Luxemburg és a Cseh Köztársaság nem ültette át az arányossági próbának az irányelvben meghatározott konkrét részleteit. A 3. cikk (3) bekezdésének utolsó albekezdése előírja, hogy a kijavítást vagy kicserélést ésszerű határidőn belül, a fogyasztót érő jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni; ezt a tagállamok többsége szó szerint ültette át. Szlovénia azonban szélesebb körű védelmet írt elő, mivel előírt egy konkrét időtartamot (legföljebb 8 nap), amelyen belül az eladónak valamennyi orvoslási igényt teljesítenie kell. A lengyel és a litván jogszabályok nem hivatkoznak a fogyasztót érő kényelmetlenségre, ezért tovább kell pontosítani őket. Németország nem közölte azt az intézkedését, amely ezt a rendelkezést ülteti át. Az orvoslást térítésmentesen kell biztosítani, és az eladónak kell a postaköltséget, a munkadíjat és az anyagköltséget viselnie (3. cikk (4) bekezdés). A legtöbb tagállam megfelelően ültette át ezt a követelményt és a „térítésmentesség” ehhez kapcsolódó meghatározását. Néhányan ugyanakkor úgy döntöttek, hogy nem ültetik át a konkrét definíciót, és csak általánosan írják elő a térítésmentes orvoslási kötelezettséget (pl. Cseh Köztársaság és Svédország). A német jogszabály azt írja elő, hogy amennyiben a csereáru átadásával a fogyasztói cikket összhangba hozták a szerződéssel, az eladó ellentételezést követelhet a fogyasztótól az eredetileg átadott és hibásnak bizonyuló termék használatáért. Ez a rendelkezés ellentétesnek tűnik az irányelvvel[6]. A 3. cikk (6) bekezdése szerint csekély mértékű hiba esetén a fogyasztó nem állhat el a szerződéstől. A tagállamok többsége átültette ezt a korlátozást. A Cseh Köztársaság, az Egyesült Királyság, Észtország és Portugália felhasználta a minimális harmonizációs záradékot, és úgy döntött, hogy kisebb hiba esetén és lehetővé teszi a fogyasztónak, hogy felbonthassa a szerződést. 5. VISSZKERESETI IGÉNY – 4. CIKK A 4. cikk úgy rendelkezik, hogy az utolsó eladó, akit a fogyasztóval szemben felelősségre vonnak, jogosult visszkeresetet érvényesíteni a szerződésláncban előtte álló eladókkal szemben. Több tagállam hűen átültette a rendelkezést; többségük az általános kötelmi joghoz fordul az ilyen keresetek pontos feltételeit és követelményeit illetően (pl. Ausztria és Portugália), míg mások közvetlenül az átültető intézkedésben kívánták szabályozni ezeket a kereseteket (pl. Magyarország és Olaszország). Ugyanakkor sok tagállam azt választotta, hogy kizárólag az általános kötelmi jog elveire támaszkodik és nem ülteti át ezt a rendelkezést (pl. Dánia és az Egyesült Királyság). Az átültetés mindkét módszere elégséges, amennyiben nem korlátozzák az utolsó eladó számára az irányelvben biztosított jogokat. Szlovénia nem adott tájékoztatást átültetési intézkedésről. 6. HATÁRIDőK (5. CIKK (1) BEKEZDÉS) Az eladó a 3. cikk szerint akkor felel, ha a megfelelés hibája az átadástól számított két éven belül megnyilvánul. A tagállamok többsége ezt a rendelkezést szó szerint átültette. Mások azt választották, hogy a kötelmi jogukban általánosan alkalmazható időtartam korlátozásra támaszkodnak: Finnország (az átadástól számított három év), Írország és az Egyesült Királyság (mindkét ország esetében hat év). Hollandia a hiba bejelentésétől kezdődő két évig tartó korlátozott időtartamot ültetett át. A Cseh Köztársaságban az értékesített áruk típusától függő eltérések vannak érvényben (két év a fogyasztási cikkekre, három hét a tartós élelmiszerekre, nyolc nap a romlékony élelmiszerekre), amit még tisztázni kell. A portugál törvény tovább megy az irányelvben javasolt védelem szintjénél, amikor úgy rendelkezik, hogy legkésőbb hat hónappal azt követően intézkedni kell, hogy a fogyasztó bejelentette a hibát az eladónak. A 18. preambulum-bekezdésnek megfelelően számos tagállam (pl. Belgium és a Cseh Köztársaság) vezetett be speciális szabályokat annak az időtartamnak a kiterjesztésére, amely alatt az eladó felelősséggel tartozik, noha lépéseket is tesz a hiba orvoslására. 7. BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG – 5. CIKK (2) BEKEZDÉS Az irányelv megengedi a tagállamoknak annak elrendelését, hogy a fogyasztó – jogai érvényesítésének feltételeként – bizonyos időn belül jelezze az eladónak a meg nem felelőséget (5. cikk (2) bekezdés: ez a hiba felismerésétől számítva minimálisan két hónap). Minden tagállam tájékoztatást adott az ezzel kapcsolatos átültető intézkedéseiről. Tizenhatan úgy döntöttek, hogy előírják a bejelentés követelményét. Közülük néhányan bizonyos körülmények között lemondanak erről a kötelezettségről (pl. Dánia és Finnország, ha az eladó az elvárt jóhiszeműséggel ellentétesen járt el vagy ha súlyos mulasztást követett el, illetve Olaszország, ha a hibáról az eladónak tudomása volt). A belga törvény lehetőséget ad egy olyan eltérésre, amelynek értelmében a szerződő feleknek lehetőségük van megszabni a bejelentési időszak hosszát (ami két hónapnál rövidebb nem lehet), illetve a bejelentés elmaradásának következményeit. A szlovák törvény úgy rendelkezik, hogy a fogyasztó köteles a hibát „indokolatlan halogatás” nélkül bejelenteni, amit két hónapnál rövidebb időként lehet értelmezni. Az alábbi tagállamok döntöttek úgy, hogy nem élnek ezzel a lehetőséggel: Ausztria, Cseh Köztársaság, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Lettország, Luxemburg és az Egyesült Királyság. 8. A BIZONYÍTÁS TERHE – 5. CIKK (3) BEKEZDÉS Vélelmezni kell, hogy a fogyasztási cikk átadásától számított hat hónapon belül megnyilvánult hiba már az átadás időpontjában létezett, kivéve, ha ez a vélelem nem egyeztethető össze a fogyasztási cikk természetével vagy a hiba jellegével (5. cikk (3) bekezdés). A legtöbb tagállam ezt a rendelkezést helyesen ültette át. Néhányan a minimális harmonizálási záradékot alkalmazták és a fogyasztók javát szolgáló eltéréseket vezettek be. Portugália a megdönthető vélelem időszakának hosszát hat hónapról két évre terjesztette ki, Luxemburgban, Lengyelországban és Szlovéniában a vélelem azokban a helyzetekben alkalmazható, amelyekben nem egyeztethető össze az áruk jellegével vagy a megfelelőség hiányának jellegével. Litvánia ezzel kapcsolatban nem adott tájékoztatást átültető intézkedésről. 9. JÓTÁLLÁS – 6. CIKK A törvényben előírt jótállás normáin túl az eladó vagy a gyártó önkéntes alapon kereskedelmi jótállást is felajánlhat a fogyasztóknak. A kereskedelmi jótállásnak teljesítenie kell a 6. cikkben rögzített normákat. Kötelező jogi érvénnyel kell bírnia (6. cikk (1) bekezdés) és a fogyasztó számára bizonyos információkat kell biztosítania (6. cikk (2) bekezdés). A fogyasztó kérésére a jótállást írásban vagy egyéb tartós élettartamú hordozón kell nyújtani. A fogyasztók akkor is mindig támaszkodhatnak a kereskedelmi jótállásra, amennyiben az nem egyeztethető össze az irányelv szabályaival. Ezeket a rendelkezéseket általában minden tagállamban szó szerint vagy nagyon hasonló formában átültették. Egyesek azt választották, hogy az irányelv szabályait a fogyasztók javára kiegészítik. Málta például további jelentős szabályokat ír elő a kereskedelmi jótállásokra és Észtország pedig alapértelmezett szabályokat írt elő a jótállás tartalmát illetően. Magyarország és Szlovénia továbbra is kötelező jótállásokat alkalmaz és csupán részlegesen ültette át a kereskedelmi jótállásokra vonatkozó rendelkezéseket. Nem világos, hogy mindez összeegyeztethető-e az irányelvvel? Úgy tűnik, hogy ez az átültetés a Cseh Köztársaságban részleges és nem elégséges. Litvánia nem adott tájékoztatást a 6. cikket átültető intézkedésekre. A 6. cikk (4) bekezdése megengedi a tagállamoknak annak elrendelését, hogy a jótállást egy meghatározott nyelven nyújtsák. Ezzel a lehetőséggel Ciprus, Dánia, Észtország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Luxemburg, Málta, Lengyelország, Portugália, Szlovénia, Spanyolország és az Egyesült Királyság élt (a kötelező jótállások tekintetében). Belgium olyan jogszabályra támaszkodik, amelynek értelmében annak a régiónak a nyelvét kell használni, ahol az árut forgalomba hozták. 10. A RENDELKEZÉSEK KÖTELEZő JELLEGE – A 7. CIKK (1) ÉS (2) BEKEZDÉSE A 7. cikk (1) bekezdése értelmében az eladóval a megfelelés hibájáról való értesítését megelőzően kötött olyan szerződési kikötés vagy megállapodás, amely az ezen irányelvben biztosított jogokat elvonja vagy korlátozza, a fogyasztót nem köti. Ezt a rendelkezést a tagállamok többsége hűen átültette. Lettország nem adott tájékoztatást átültetési intézkedésről. A 7. cikk (2) bekezdése értelmében emellett harmadik állam jogát választották, az nem fosztja meg a fogyasztót az irányelvben biztosított védelemtől. Ezt a rendelkezést a legtöbb tagállam átültette. Egyesek közülük a szerződés „szorosan kapcsolódik az EU területéhez” fordulat meghatározásának változatait vezették be. Franciaország és Németország például a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi Római Egyezmény 5. cikkéből kölcsönöztek elemeket. The Dutch law refers to the consumer’s usual place of residence as the linking factor. A Cseh Köztársaság, Lettország és Szlovénia nem adott tájékoztatást átültetési intézkedésről. 11. HASZNÁLT ÁRUK – A 7. CIKK (1) BEKEZDÉSE A 7. cikk (1) bekezdése megengedi a tagállamoknak annak elrendelését, hogy használt áruk esetében az eladó és a vevő rövidebb – de egy évnél nem rövidebb – határidőben állapodjanak meg az eladó felelősségét illetően. Ezzel a szabályozási lehetőséggel éltek Ausztriában, Belgiumban, a Ciprusi Köztársaságban, a Cseh Köztársaságban, Németországban, Magyarországon, Olaszországban, Luxemburgban, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovákiában, Szlovéniában és Spanyolországban. 12. KÖVETKEZTETÉSEK Az irányelv átültetése a tagállamokban számos problémát vet fel. A problémák egy része az irányelv szabályozási hézagainak következménye, ám a többit már ebben a szakaszban is az irányelv helytelen átültetésének lehet betudni. Az átültetések ellenőrzése során a minimumzáradék alkalmazására és az irányelvben biztosított többféle szabályozási lehetőségre visszavezethető jelentős eltérésekre derült fény a nemzeti törvények között. Jelenleg nem ismert, hogy ezek az eltérések milyen mértékben hatnak ki a belső piac működésére és a fogyasztói bizalomra. A zöld könyv keretében folyó konzultációk kimenetele olyan információkat fog nyújtani, amelyek segítenek annak eldöntésében, hogy szükség van-e az irányelv felülvizsgálatára. II. RÉSZ – A GYÁRTÓ KÖZVETLEN FELELőSSÉGE 13. A MEGLÉVő NEMZETI SZABÁLYOZÁS Az irányelv lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy az eladóval szemben jóvátételi igényt támasszon az áru meg nem felelősége miatt. Az irányelv nem rendelkezik a gyártó közvetlen felelősségéről. A Bizottságot azonban arra hívja fel, hogy vizsgálja meg a gyártó közvetlen felelőssége („DPL”) bevezetésének ügyét és arra vonatkozóan nyújtsa be esetleges javaslatát. Az EU-ban érvényes jogi helyzet megismerése céljából a Bizottság kérdőívet küldött ki a tagállamoknak, amelyben az ezzel kapcsolatos törvényeikről kért tőlük információkat. A kérdőív révén a Bizottság meg kívánja ismerni a tagállamok nézeteit a DPL-nek a fogyasztóvédelem mértékére és a belső piacra gyakorolt esetleges hatásait. Hasonló kérdőívet küldtek ki az érdekelt feleknek is. A kérdőívre választ adó tizenhét tagállam közül Belgium, Finnország, Lettország, Portugália, Spanyolország és Svédország vezette be a DPL különböző formáit[7]. A gyártókkal szembeni közvetlen igények feltételei jelentős mértében térnek el egymástól. Finnországban és Svédországban a fogyasztó bárkihez fordulhat az értékesítési láncon belül, Lettországban és Spanyolországban a fogyasztó kizárólag a gyártónak vagy az importőrnek nyújthatja be igényét, Portugáliában a gyártót és képviselőit lehet megkeresni. Finnországban, Lettországban és Svédországban a fogyasztó az irányelv értelmében rendelkezésre álló bármely orvoslatra igényt tarthat. A Portugáliában és Spanyolországban lehetséges orvoslat a javítás és a csere. Finnországban és Franciaországban ugyanakkor a fogyasztó követeléseinek a gyártó és az értékesítési láncban helyet foglaló partnere között létrejött szerződésre kell támaszkodniuk. Spanyolországban a fogyasztó követeléseivel közvetlenül fordulhat a gyártóhoz vagy az importőrhöz, valahányszor nem lehetséges vagy túlzott elvárás az eladótól jóvátételt követelni, vagyis amikor az eladó csődbe ment vagy makacsul elzárkózik a problémával való foglalkozástól. Svédországban hasonlóképpen a fogyasztó akkor tud élni a gyártó közvetlen felelősségével, ha az eladó csődbe ment, megszüntette vállalkozását, vagy nem lehet őt fellelni. Azok közül a tagállamok közül, amelyeknél nincs még DPL, néhányan fontolóra vették a bevezetését (pl. Magyarország) vagy hasonló hatású szabályokat állapítottak meg (pl. Szlovénia). 14. A LEHETSÉGES KIHATÁS Az érdekeltek és a tagállamok nézetei eltérnek a DPL-nek a fogyasztóvédelem szintjére és a belső piacra gyakorolt hatásáról. A tagállamok többsége és több érdekelt úgy véli, hogy a DPL ténylegesen erősíti a fogyasztók védelmét, vagy benne van ennek lehetősége. Véleményük szerint a DPL orvoslatot biztosít a fogyasztó számára abban az esetben, ha az eladó nem képes (vagy nem akarja) orvosolni a fogyasztó panaszait. A DPL a fogyasztók számára fontos védőhálót jelent. Néhány tagállam úgy véli, hogy a gyártónak az eladónál sok esetben több lehetősége van arra, hogy az árukat a szerződésnek megfelelővé tegye. Ezzel szemben a tagállamok és az érdekeltek kisebbsége véli úgy, hogy a gyártó közvetlen felelőssége nem hogy nem erősíti a fogyasztó védelmét, hanem bizonytalanságot kelt az iránt, hogy mely törvényeket kell alkalmazni és hátráltatja a fogyasztó panaszainak megoldását. A tagállamok és az érdekeltek megoszlanak a DPL-nek a bevásárló turizmussal kapcsolatos viszonyára gyakorolt hatásait illetően. A válaszadók egy része úgy gondolja, hogy a DPL a bevásárló turizmusra fogja ösztönözni a fogyasztókat, hiszen egy másik országban lévő eladóval összehasonlítva egyszerűbb lesz számukra a gyártó hazai képviselőjéhez fordulni. A fogyasztó számára egyszerűbb lesz az áru gyártójának megállapítása, mint az eladó azonosítása, mivel általában a gyártót tüntetik fel a címkén. Ezzel szemben a többi válaszadó azt hangsúlyozza, hogy a DPL nem fogja befolyásolni a fogyasztók a belső piaccal kapcsolatos magatartását, mivel alapvetően gazdasági megfontolások vannak hatással rájuk. Néhányan emellett úgy érvelnek, hogy a DPL bevezetése kihathat az értékesítési lánc különböző elemei közötti egyensúlyra és arra késztetheti az eladókat, hogy a hibák ódiumát a gyártóra – vagy a lánc egy másik szemére – hárítsák. Ráadásul ez a szerződéses viszony elvei ellen hathat. Az érdekeltek és a tagállamok egy része úgy véli, hogy a DPL jelentős terhet jelentene a vállalkozásokra nézve, mivel a gyártóknak ki kellene dolgozniuk a panaszok kezelésének rendszereit és meg kellene teremteniük a felelősség vállalásának pénzügyi feltételeit is. Ugyanakkor azok a tagállamok, amelyek már bevezették a DPL-t és az érdekeltek kisebbik része nem osztja ezeket a véleményeket, és arra hívják fel a figyelmet, hogy az irányelv 4. cikke már rendelkezik a gyártó felelősségéről. Az ő nézeteik szerint egyébként annyira ritkán kerül sor a DPL gyakorlati alkalmazására, hogy ez nem jelentene valódi terhet a vállalkozások számára. 15. KÖVETKEZTETÉSEK Az értékesítők közvetlen felelősségével kapcsolatos eltérő rendszerek megléte a belső piac szempontjából potenciálisan problémát okozhat. A Bizottság azonban a jelenlegi szakaszban még nem vonhat le végérvényes következtetéseket. Nincs kellő bizonyíték arra nézve, hogy a értékesítők közvetlen felelősségére vonatkozó európai uniós szabályok hiánya negatív hatással van-e a belső piacon a fogyasztói bizalomra. A fentiek alapján a Bizottság úgy döntött, hogy nem terjeszt be javaslatot és a kérdéssel behatóbban majd a zöld könyv keretében foglalkozik. I. MELLÉKLET A tagállamok nemzeti átültető intézkedéseinek táblázata Tagállam | A Bizottság számára 2006. április 1-jén ismert átültető intézkedések | A jogszabály hatálybalépésének időpontja | Österreich | Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch (ABGB), konsolidiert durch das “Gewährleistungsrecht-Änderungsgesetz” BGBl. Nr. 48/2001, Teil I, 08/05/2001, p. 1019 Konsumentenschutzgesetz (KSchG), BGBl 1979/140 | 1.01.2002 | Belgique | Loi relative à la protection des consommateurs en cas de vente de biens de consommation, référence de publication du 21/09/2004, page: 68384-68388, num.: Moniteur Belge Entrée en vigueur : 01/01/2005 | 1.05.2005 | България | Закон за защита на потребителите, публикуван в Държавен вестник бр. 99 от 9.12.2005 г. | 10.06.2006 | Κypros | Ο περί Ορισµένων Πτυχών της Πώλησης Καταναλωτικών Αγαθών και των Συναφών Εγγυήσεων Νόµος του 2000. ( Ν. 7(Ι)/2000) | 28.01.2000 | Česká republika | Zákon č. 40/1964 Sb., občanský zákoník ve znění zákona č. 367/2000 Sb., Coll.Laws (CZ) 200 No 99 Zákon č. 22/1997 Sb. o technických požadavcích na výrobky ve znění zákona č. 226/2003 Sb. Zákon o obecné bezpečnosti výrobků č. 102/2001 Sb. | 1.01.2001 | Danmark | Lovbekendtgørelse nr. 237/2003 om køb | 28.03.2003 | Eesti | Tarbijakaitseseadus, Riigi Teataja 1994, No.12, p. 13 Võlaõigusseadus, Riigi Teataja 2002, No. 53, p. 336 | 15.04.2004 | Suomi | Kuluttajansuojalaki 20.1.1978/38 | Nincs adat | France | Code de Consommation, Loi n° 89-421 du 23 juin 1989 relative à l’information et à la protection des consommateurs ainsi qu’à diverses pratiques commerciales Ordonnance n. 2005-136 du 17 février 2005 relative à la garantie de la conformité du bien au contrat due par le vendeur au consommateur. | 18.02.2005 | Deutschland | Bürgerliches Gesetzbuch (BGB), BGBl. I 2002, 42 Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch, BGBl. I 1994, 2494 Produkthaftungsgesetz (ProdHaftG), BGBl. I 1989, 2198 Zivilprozessordnung (ZPO) BGBl. I 1950, 533 | 1.01.2002 | Ellás | Nomos 2251/94 Prostasia ton katanaloton, FEK A’ 191/16.11.1994 ΑΣΤΙΚΟΣ ΚΩ∆ΙΚΑΣ, A –151/1946 | 21.08.2001 | Magyarország | 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX. 22.) Korm. Rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról, Magyar Közlöny 2003/109 (X.22.) 1997. évi CLV tv. A fogyasztóvédelemről, Magyar Közlöny 1997/119. (XII.23.) | 1.07.2003 | Ireland | European Communities (Certain Aspects of the Sale of Consumer Goods and Associated Guarantees) Regulation 2003, S.I. no. 11 of 2003 | 22.01.2003 | Italia | Decreto Legislativo 6 settembre 2005, n. 206 "Codice del consumo, a norma dell'articolo 7 della legge 29 luglio 2003, n. 229 ex Decreto Legislativo 2 febbraio 2002, n. 24 "Attuazione della direttiva 1999/44/CE su taluni aspetti della vendita e delle garanzie di consumo" | 23.10.2005 | Latvija | Patērētāju tiesību aizsardzības likums, Latvijas Vēstnesis 1999 No. 104/105 | Nincs adat | Lietuva | Lietuvos Respublikos Civilinis Kodeksas, Valstybės Zinios 2000, 6d, Nr. 74 Lietuvos Respublikos Vartotojų Teisių Gynimo Įstatymas, Valstybės Zinios 2004 72-2496 | 30.04.2004 | Luxembourg | Loi du 21 avril 2004 relative à la garantie de conformité due par le vendeur de biens meubles corporels, Mémorial 2004 No. 60 Loi du 25 août 1983 relative à la protection juridique du consommateur, Mémorial 1983, p. 1494 | 1.01.2005 | Malta | Att dwar l-Affarijiet tal-Konsumatur Kapitlu 378 tal-Ligijiet ta’ Malta, L.M. 2002, 378 | 15.10.2002 | Nederland | Burgerlijk Wetboek, Boek 7, Titel, Stb (NL) 2004, no. 553 | 1.05.2003 | Polska | Ustawa z 27 lipca 2002 r. o szczegółowych warunkach sprzedaży konsumenckiej oraz o zmianie Kodeksu cywilnego | 1.01.2003 | Portugal | Decreto-Lei n.º 67/2003, de 8 de Abril, Diário da República, I Série-A, n.º 83, 2003.04.08, pp. 2280 et ss. Código Civil (aprovado pelo Decreto-Lei n.º 47 344, de 25 de Novembro de 1966) | 9.04.2003 | Romania | Lege privind vânzarea produselor şi garanţiile asociate acestora no. 449/2003 (O.J. 812/18.11.2003) | 1.01.2007 | Slovenska republika | Zákon č. 40/1964 Zb. Občiansky zákonník v znení neskorších predpisov Zákon č. 634/1992 Zb. o ochrane spotrebiteľa v znení neskorších predpisov Zákon č. 97/1963 Zb. o medzinárodnom práve súkromnom a procesnom v znení neskorších predpisov | Nincs adat | Slovenija | Zakon o varstvu potrošnikov (ZVPot ), UL RS (Uradni list RS) 20/1998 (25/1998 – popr.), UL RS (Uradni list RS) 23/1999, 110/2002, 51/2004 | Nincs adat | España | Ley 23/2003, de garantías en la venta de bienes de consumo, BOE, No. 165, 11.07.2003, p. 27160 et seqq | 11.09.2003 | Sverige | Konsumentköplag (1990:932) ändrad genom SFS 2002:587, SFS Lag 1990 No. 932 | 1.07.2002 | United Kingdom | Sale of Goods Act 1979 Supply of Goods (Implied Terms) Act 1973 Supply of Goods and Services Act 1982 The Sale and Supply of Goods to Consumers Regulations 2002 | 31.03.2003 | II. MELLÉKLET Az átvilágítás tárgyát képező irányelvek A Tanács 1985. december 20-i 85/577/EGK irányelve az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről (HL L 372., 1985.12.31., 31. o.) A Tanács 1990. június 13-i 90/314/EGK irányelve a szervezett utazási formákról (HL L 158., 1990.6.23., 59. o.) A Tanács 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről (HL L 95., 1993.4.21., 29. o.) Az Európai Parlament és a Tanács 1994. október 26-i 94/47/EK irányelve az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről (HL L 280., 1994.10.29., 83. o.) A Európai Parlament és a Tanács 1997. május 20-i 97/7/EK irányelve a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről (HL L 144., 1997.6.4., 19. o.) Az Európai Parlament és a Tanács 1998. február 16-i 98/6/EK irányelve a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről (HL L 80., 1998.3.18., 27. o.) Az Európai Parlament és a Tanács 1998. május 19-i 98/27/EK irányelve a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról (HL L 166., 1998.6.11., 51. o.) Az Európai Parlament és a Tanács 1999. május 25-i 1999/44/EK irányelve a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól (HL L 171., 1999.7.7., 12. o.) [1] HL L 171., 1999.7.7.., 12. o. [2] HL L 157., 2005.06.21., 11. o. [3] COM(2006) 744 végleges [4] A II. melléklet bemutatja a felülvizsgálat alatt álló irányelveket [5] Szlovéniában csak akkor bontható fel a szerződés, ha az eladónak előzőleg legalább ésszerű idő állt rendelkezésére a javítás felajánlására. [6] Ezzel a kérdéssel foglalkozik az Európai Bíróság a C-404/06. számú ügyben (függőben) [7] Feltételezhetően Franciaország szintén bevezette a DPL-t, a kérdőívre azonban nem válaszolt.