52006PC0363




[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 6.7.2006

COM(2006) 363 végleges

2006/0122 (CNS)

Javaslat:

A TANÁCS RENDELETE

az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött halászati partnerségi megállapodás megkötéséről

(előterjesztő: a Bizottság)

INDOKLÁS

A Közösség és a Zöld-foki Köztársaság megtárgyalt és 2005. december 16-án parafált egy halászati partnerségi megállapodást, amely halászati lehetőségeket nyújt a közösségi halászok számára a Zöld-foki-szigetek halászati övezetében. Ezt a partnerségi megállapodást – amelyhez jegyzőkönyv és annak melléklete is kapcsolódik – a hatálybalépésétől számított hat évre kötötték, és meghosszabbítható. A hatálybalépésekor e megállapodás hatályon kívül helyezi az 1990. július 24-én hatályba lépett, az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött, a Zöld-foki-szigetek partjainál folytatott halászatról szóló halászati megállapodást, és annak helyébe lép.

Az EK hajói halászati tevékenységeinek műszaki és pénzügyi feltételeit megállapító jegyzőkönyvet és annak mellékletét egy 2006. szeptember 1-jétől kezdődő, ötéves időtartamra kötötték. E jegyzőkönyv és melléklete az új megállapodás hatálybalépésekor lép hatályba. Azonban azok semmiképpen nem alkalmazhatók 2006. szeptember 1-je előtt.

A tárgyalásokon képviselt álláspontjának meghatározása során a Bizottság többek között egy független szakértők által végzett utólagos és előzetes értékelés eredményeire alapozott.

Az új partnerségi megállapodás fő célja az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság közötti együttműködés megerősítése egy partnerségi keret létrehozása céljából, a halászati politika fenntartható fejlődése és a halászati erőforrások ésszerű kiaknázása érdekében a zöld-foki-szigeteki halászati övezet területén, ami mindkét fél érdekét szolgálja. A két fél elkötelezi magát a halászati ágazat területén kölcsönös érdeket képviselő témákról folytatott politikai párbeszéd mellett. A partnerségi megállapodásban a zöld-foki-szigeteki halászati politika jelenlegi prioritásai lehetővé teszik, hogy a két fél közös megállapodással azonosítsa az elérendő célokat, valamint az arra vonatkozó éves és többéves programozást, az ágazat fenntartható és felelősségteljes gazdálkodása biztosításának céljából.

A partnerségi megállapodás előírja a gazdasági, tudományos és műszaki együttműködés ösztönzését is a halászati és az ahhoz kapcsolódó ágazatokban.

A pénzügyi ellentételezést évi 385 000 euróban állapították meg. E pénzügyi ellentételezés 80%-a éves pénzügyi támogatást biztosít a zöld-foki-szigeteki halászati ágazat politikájának fejlesztésére és végrehajtására a fenntartható és felelősségteljes halászat létrehozása céljából. A megállapodásban megállapított halászati lehetőségeket a következőkben határozták meg: 1) a „fagyasztóval felszerelt kerítőhálós tonhalhalászó hajó” halászati kategória esetében: 25 hajó; 2) a „horgászbotos tonhalhalászó hajó” halászati kategória esetében: 11 hajó; 3) a „felszíni horogsoros hajók” halászati kategória esetében: 48 hajó. A megállapodás évi 5000 tonna tonhal referencia-űrtartalmat állapít meg. A jegyzőkönyv pótdíjfizetési mechanizmust határozott meg a Közösség és a hajótulajdonosok számára egyaránt e referencia-űrtartalom meghaladása esetére.

A hajótulajdonosok díjait minden kategória esetében megállapították, és azok összesen mintegy évi 243 450 millió eurós többletjövedelmet jelenthetnek a Zöld-foki-szigetek számára.

A Bizottság ezen az alapon azt javasolja, hogy a Tanács az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között e partnerségi megállapodás megkötését rendelet útján fogadja el.

2006/0122 (CNS)

Javaslat:

A TANÁCS RENDELETE

az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött halászati partnerségi megállapodás megkötéséről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 37. cikkére, összefüggésben a 300. cikk (2) bekezdésével és a 300. cikk (3) bekezdésének első albekezdésével,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Parlament véleményére,

mivel:

1. A Közösség és a Zöld-foki Köztársaság megtárgyalt és parafált egy halászati partnerségi megállapodást, amely halászati lehetőségeket biztosít a közösségi halászoknak a Zöld-foki Köztársaság joghatósága alá tartozó vizekben.

2. A Közösség érdekében áll az említett megállapodás jóváhagyása.

3. Meg kell határozni a halászati lehetőségek tagállamok közötti elosztásának kulcsát,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött halászati partnerségi megállapodást a Közösség nevében a Tanács jóváhagyja.

A megállapodás szövegét csatolták e rendelethez.

2. cikk

A megállapodás jegyzőkönyve által rögzített halászati lehetőségek a tagállamok között a következő kulcs szerint kerülnek elosztásra:

Halászati kategória | A hajó típusa: | Tagállam | Engedélyek vagy kvóta |

Tonhalhalászat | Felszíni horogsoros halászhajók | Spanyolország | 41 |

Portugália | 7 |

Tonhalhalászat | Fagyasztóval felszerelt kerítőhálós tonhalhalászó hajó | Spanyolország | 12 |

Franciaország | 13 |

Tonhalhalászat | Horgászbotos tonhalhalászó hajók | Spanyolország | 7 |

Franciaország | 4 |

Ha e tagállamok engedélykérelmei nem merítik ki a jegyzőkönyvben rögzített halászati lehetőségeket, a Bizottság figyelembe veheti bármely más tagállam engedélykérelmét is.

3. cikk

Azon tagállamok, amelyek hajói e megállapodás keretében halásznak, értesítik a Bizottságot a zöld-foki-szigeteki halászati övezetben kifogott valamennyi halmennyiségről, a közösségi halászhajók harmadik országok vizein és a nyílt tengereken való fogásainak megfigyelése tekintetében a 2847/93/EGK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 500/2001/EK bizottsági rendelet által meghatározott szabályok szerint.[1]

4. cikk

E rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő kihirdetését követő hetedik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben,

a Tanács részéről

az elnök

Halászati partnerségi MEGÁLLAPODÁS az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG, a továbbiakban: Közösség, és

A Zöld-foki Köztársaság, a továbbiakban : Zöld-foki-szigetek, a továbbiakban együtt : a felek

FIGYELEMBE VÉVE a Közösség és a Zöld-foki-szigetek közötti szoros együttműködési kapcsolatokat – különösen a cotonou-i egyezmény keretében –, valamint e kapcsolatok megerősítésének közös igényét,

FIGYELEMBE VÉVE a két fél azon kívánságát, hogy az együttműködés révén előmozdítsa a halászati erőforrásainak felelősségteljes kiaknázását,

SZEM ELŐTT TARTVA az Egyesült Nemzetek tengerjogi egyezményének rendelkezéseit,

FELISMERVE, hogy a Zöld-foki-szigetek a felségjogából vagy a joghatóságából származó jogait gyakorolja azon térségben, amely az Egyesült Nemzetek tengerjogi egyezményének megfelelően a partvonaltól számított 200 tengeri mérföldig terjed ki,

AZZAL A SZÁNDÉKKAL, hogy alkalmazzák az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottságtól (a továbbiakban : ICCAT) származó határozatokat és ajánlásokat,

TUDATÁBAN a FAO 1995. évi konferenciáján elfogadott, a felelősségteljes halászat magatartási kódexében megállapított elvek fontosságának,

AZZAL A SZÁNDÉKKAL, hogy a kölcsönös érdekeik mentén együttműködnek a felelősségteljes halászat létrehozása érdekében, a tengeri biológiai erőforrások hosszú távú védelmének és fenntartható kiaknázásának biztosítására,

MEGGYŐZŐDVE arról, hogy ezen együttműködés alapja az, hogy a két fél akár együttes, akár egyoldalú kezdeményezései és tevékenységei egymást kiegészítik, egyben biztosítja a politikák koherenciáját, valamint az erőfeszítések koordinált működését,

AZZAL AZ ELHATÁROZÁSSAL, hogy e célból létrehozzák a zöld-foki-szigeteki kormány által követett ágazati politikáról szóló párbeszédet, az e politika hatékony végrehajtásának biztosításához megfelelő eszközök beazonosításában történő eljárást, valamint a gazdasági és civil társadalmi szereplők e folyamatba történő bevonását,

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy megállapítsák a zöld-foki-szigeteki vizeken a közösségi hajók halászati tevékenységeire, valamint az ugyanezen vizeken a felelősségteljes halászat megteremtéséhez nyújtott közösségi támogatásra vonatkozó szabályokat és feltételeket,

AZZAL AZ ELHATÁROZÁSSAL, hogy a halászati iparban és az ahhoz kapcsolódó tevékenységekben szorosabb gazdasági együttműködést folytassanak olyan közös vállalkozások létrehozásával és fejlesztésével, amelyekben mindkét fél társaságai érdekeltséggel rendelkeznek,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODOTT MEG:

1. cikk – Tárgy

E megállapodás a következők tekintetében irányadó elveket, szabályokat és eljárásokat határozza meg:

- gazdasági, pénzügyi, műszaki és tudományos együttműködés a halászati ágazatban, melynek célja a felelősségteljes halászat előmozdítása a Zöld-foki-szigetek vizein, a halászati erőforrások védelmének és fenntartható kiaknázásának biztosítása, valamint a Zöld-foki-szigetek halászati ágazatának fejlesztése;

- a közösségi halászhajóknak a Zöld-foki szigetek vizeire történő bejutásának feltételei;

- együttműködés a Zöld-foki-szigetek vizein folytatott halászat ellenőrzése szabályainak tekintetében, a fenti feltételek betartásának, a halállományok védelmére és kezelésére vonatkozó intézkedések hatékonyságának, valamint a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelem biztosításának céljából;

- a társaságok közötti partnerségek, amelyek célja a halászati ágazatban a gazdasági, és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek közös érdekből történő fejlesztése.

2. cikk – Fogalommeghatározások

E megállapodás értelmében :

a) a „Zöld-foki szigetek hatóságai”: a Zöld-foki-szigetek kormánya;

b) „közösségi hatóságok”: az Európai Bizottság;

c) a „zöld-foki-szigeteki vizek”: a halászat tekintetében a Zöld-foki-szigetek felségterülete vagy joghatósága alá tartozó vizek ;

d) „halászhajó”: minden hajó, amelyet az élővízi erőforrások kereskedelmi célú kiaknázására szereltek fel

e) „közösségi hajó”: a Közösség valamely tagállamának lobogója alatt hajózó, és a Közösségben lajstromozott halászhajó;

f) „vegyes társaság”: a felek hajótulajdonosai vagy nemzeti vállalkozásai által halászati, vagy ahhoz kapcsolódó tevékenység gyakorlása céljából a Zöld-foki-szigeteken létrehozott kereskedelmi társaság ;

g) „vegyes bizottság”: a Közösség és a Zöld-foki-szigetek képviselőiből álló bizottság, amelynek feladatait e megállapodás 9. cikke ismerteti.

h) „átrakodás”: egy halászhajó fogása egy részének vagy egészének áttétele egy másik halászhajóra a kikötőben vagy a tengeren

i) „hajótulajdonos”: minden, a halászhajóért jogilag felelős személy, amely a hajót irányítja és ellenőrzi

j) „AKCS-országbeli tengerész” minden, a cotonou-i egyezményt aláíró, nem európai országból származó tengerész. Ennek alapján a zöld-foki-szigeteki tengerész AKCS-országbeli tengerész.

3. cikk – Az e megállapodás végrehajtását ösztönző elvek és célkitűzések

(1) A felek kötelezettséget vállalnak a Zöld-foki-szigetek vizein történő felelősségteljes halászat előmozdításáért a FAO felelősségteljes halgazdálkodás magatartási kódexében meghatározott elvek és az e vizeken jelenlévő különböző flották közötti hátrányos megkülönbözetéstől való mentesség elve alapján

(2) A felek együttműködnek a zöld-foki-szigeteki kormány által követett halászati ágazati politika végrehajtása eredményei nyomon követése biztosításának céljából, és politikai párbeszédet kezdenek a szükséges reformokról. A felek konzultálnak az e területen való esetleges intézkedések elfogadása céljából.

(3) A felek együttműködnek az e megállapodás alapján végrehajtott intézkedések, programok és tevékenységek értékeléseinek elvégzésében is. Az értékelések eredményeit a 9. cikkben szereplő vegyes bizottság elemzi.

(4) A felek vállalják annak biztosítását, hogy e megállapodást a felelősségteljes gazdasági és társadalmi kormányzás elveivel összhangban hajtják végre, a halászati erőforrások állapotának tiszteletben tartásával.

(5) A zöld-foki-szigeteki és/vagy AKCS-országbeli tengerészeknek a közösségi hajókon történő alkalmazása tekintetében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) az alapvető munkahelyi elvekről és jogokról szóló nyilatkozata az irányadó, amely a megfelelő szerződésekhez való jog és a munkavégzés általános feltételei vonatkozásában alkalmazandó. Különösen az egyesülési szabadság, és a munkavállalók kollektív tárgyalásokhoz való jogának tényleges elismeréséről, továbbá a foglalkoztatás és a szakma terén történő hátrányos megkülönböztetés felszámolásáról van szó.

4. cikk – Tudományos együttműködés

(1) A megállapodás hatályosságának időszakában a Közösség és a Zöld-foki-szigetek törekednek arra, hogy figyelemmel kísérjék a zöld-foki-szigeteki halászati térségek erőforrásainak változását és állapotát.

(2) A felek az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság, az ICCAT keretében elfogadott ajánlások és határozatok, valamint a rendelkezésre álló legjobb tudományos vélemények alapján konzultációkat folytatnak a 9. cikkben szereplő vegyes bizottságban, vagy adott esetben tudományos ülés keretén belül. A Zöld-foki-szigetek a Közösséggel egyetértésben a halászati erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást célzó intézkedéseket fogadhat el.

(3) A felek akár közvetlenül, akár az illetékes nemzetközi szervezetek keretében konzultációt folytatnak az atlanti-óceáni biológiai erőforrásaik kezelése és védelme, illetve az idevágó tudományos kutatásban való együttműködés céljából.

5. cikk – A közösségi hajók hozzáférése a zöld-foki-szigeteki vizeken lévő halászterületekhez

(1) A Zöld-foki-szigetek vállalja, hogy e megállapodással összhangban – beleértve annak jegyzőkönyvét és mellékletét – engedélyezi halászati tevékenységek folytatását a halászati övezetében a közösségi hajók számára.

(2) Az e megállapodás tárgyát képező halászati tevékenységekre a Zöld-foki-szigetek hatályban levő törvényei és rendelkezései vonatkoznak. A zöld-foki-szigeteki hatóságok értesítik a Közösséget az említett jogszabályok bármely változásáról, valamint minden olyan jogszabályról, amely hatással lehet a halászat szabályozására.

(3) A Zöld-foki-szigetek felelősséget vállal a jegyzőkönyvben szereplő halászati ellenőrzésekre vonatkozó rendelkezések hatékony alkalmazásáért. A közösségi hajók együttműködnek az ilyen ellenőrzések elvégzéséért felelős zöld-foki-szigeteki hatóságokkal.

(4) A Közösség vállalja, hogy meghoz minden megfelelő rendelkezést annak biztosítására, hogy a hajói betartsák e megállapodás rendelkezéseit, valamint a Zöld-foki-szigetek joghatósága alá tartozó vizeken való halászatra vonatkozó jogszabályokat.

6. cikk – Engedélyek

(1) A közösségi hajók csak az e megállapodás keretében kiállított halászati engedély birtokában halászhatnak a Zöld-foki-szigetek halászati övezeteiben.

(2) A hajók halászati engedélyének megszerzésére vonatkozó eljárást, az alkalmazandó díjakat és a hajótulajdonos által történő fizetés módjait a jegyzőkönyv melléklete határozza meg.

7. cikk – Pénzügyi ellentételezés

(1) A Közösség a jegyzőkönyvben és a mellékletekben megállapított körülményekkel és feltételekkel összhangban pénzügyi ellentételezést nyújt a Zöld-foki-szigeteknek. Ezt az ellentételezést az alábbi két vonatkozó elem alapján határozzák meg:

a) a közösségi hajóknak a zöld-foki-szigeteki halászterületekhez való hozzáférése, és

b) a közösségi pénzügyi támogatás a felelősségteljes halászat előmozdítására, és a zöld-foki-szigeteki vizek halászati erőforrásainak fenntartható kiaknázására.

(2) A pénzügyi ellentételezésnek a fenti bekezdésben említett elemét a felek közötti, a jegyzőkönyvvel összhangban történt közös megegyezéssel azonosított, a zöld-foki-szigeteki halászati ágazati politikával összefüggésben elérendő célkitűzésekkel, valamint a halászati politika végrehajtására vonatkozó éves és többéves programmal összhangban határozzák meg és kezelik.

(3) A Közösség által megadott pénzügyi ellentételezés fizetése évente, a jegyzőkönyvben megállapított szabályok alapján, valamint e megállapodásnak és jegyzőkönyvnek az összeg következő okok miatt történő esetleges módosítására vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel történik :

a) rendellenes események – nem természeti jelenségek – amelyek akadályozzák halászati tevékenységek folytatását a zöld-foki-szigeteki vizekben.

b) a közösségi hajóknak megadott, az érintett készletgazdálkodási intézkedéseknek megfelelően a rendelkezésre álló legjobb tudományos vélemények alapján az erőforrás fenntartható védelméhez és kiaknázásához szükségesnek ítélt halászati lehetőségek közös megállapodással történő csökkentése;

c) a közösségi hajóknak megadott halászati lehetőségeknek a felek közös megállapodásával történő növelése, amennyiben a rendelkezésre álló legjobb tudományos vélemények alapján az erőforrás állapota azt lehetővé teszi ;

d) a zöld-foki-szigeteki halászati ágazati politika végrehajtására megadott közösségi pénzügyi támogatás feltételeinek átértékelése, amennyiben a felek által megállapított éves és többéves programozási eredmények azt indokolják ;

e) e megállapodás felmondása a 12. cikk rendelkezéseinek megfelelően.

f) e megállapodás alkalmazásának felfüggesztése a 13. cikk rendelkezéseinek megfelelően.

8. cikk – Az együttműködés előmozdítása a gazdasági szereplők és a civil társadalom szintjén

(1) A felek ösztönzik a gazdasági, kereskedelmi, tudományos és műszaki együttműködést a halászati ágazatban és a kapcsolódó ágazatokban. A felek az e célból esetlegesen meghozható különböző intézkedések összehangolása érdekében konzultálnak egymással.

(2) A felek ösztönzik a halászati technikákra és eszközökre, a halászati termékek tartósítására és ipari feldolgozására vonatkozó információk cseréjét.

(3) A felek törekednek arra, hogy az üzlet- és beruházásfejlesztés számára kedvező környezet kialakításának ösztönzésével műszaki, gazdasági és kereskedelmi téren kedvező feltételeket teremtsenek a felek vállalkozásai közötti kapcsolatok előmozdításához.

(4) A két fél kötelezettséget vállal a zöld-foki-szigeteki és a közösségi szereplők közötti cselekvési terv végrehajtására, amelynek célja a közösségi hajók helyi kikötésének fejlesztése.

(5) A felek bátorítják különösen a közös érdeket képviselő vegyes társaságok létrehozását, a zöld-foki-szigeteki és a közösségi hatályos jogszabályok rendszeres betartásával.

9. cikk – Vegyes bizottság

(1) Vegyes bizottság jön létre, amelynek feladata e megállapodás alkalmazásának ellenőrzése. A vegyes bizottság a következő feladatokat látja el:

a) a megállapodás végrehajtásának, értelmezésének és alkalmazásának ellenőrzése, és különösen a 7. cikk (2) bekezdésében szereplő éves és többéves programozás végrehajtásának meghatározása és értékelése;

b) a mindkét felet érintő, halászattal kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükséges kapcsolatok biztosítása;

c) fórumként való eljárás a megállapodás értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő viták békés rendezéséhez;

d) szükség esetén a halászati lehetőségek és következésképpen a pénzügyi ellentételezés mértékének újraértékelése;

e) minden olyan feladat, amelyet a felek közös megegyezéssel a vegyes bizottságnak juttatnak.

(2) A vegyes bizottság évente legalább egyszer ülésezik – a Közösségben és a Zöld-foki-szigeteken felváltva –, ahol az ülésnek otthont adó fél elnököl. Bármelyik fél kérésére rendkívüli ülést tartanak.

10. cikk – Az alkalmazás szerinti földrajzi terület

Ezt a megállapodást egyrészt azokon a területeken kell alkalmazni, amelyeken az Európai Közösséget létrehozó szerződés – az említett Szerződésben meghatározott feltételekkel – alkalmazandó, másrészt a Zöld-foki- szigetek területén.

11. cikk – Időtartam

E megállapodást a hatálybalépésétől számított öt évig kell alkalmazni; a megállapodás további ötéves időszakokra meghosszabbítható, a 12. cikkel összhangban történő felmondás esetét kivéve.

12. cikk – Felmondás

(1) E megállapodást bármely fél felmondhatja olyan rendellenes körülmények esetén, mint többek között az érintett állományok degradációja, annak megállapítása, hogy a közösségi hajóknak nyújtott halászati lehetőségek kiaknázása alacsonyabb szinten valósítható meg, vagy a felek által a jogellenes, be nem jelentett vagy szabályozatlan halászat elleni küzdelem tekintetében tett kötelezettségvállalások betartásának elmulasztása.

(2) Az érintett fél a kezdeti időszak, vagy minden további időszak lejárati időpontja előtt legalább hat hónappal írásban értesíti a másik felet a megállapodás felmondására vonatkozó szándékáról.

(3) Az előző bekezdésben említett értesítés elküldése után a felek konzultációt kezdenek.

(4) A 7. cikkben említett pénzügyi ellentételezés a felmondás hatálybalépésének évére arányosan és időarányosan csökken.

13. cikk – Felfüggesztés

(1) E megállapodás alkalmazása a felek bármelyikének kezdeményezésére felfüggeszthető, az abban megállapított rendelkezések alkalmazása tekintetében fellépő súlyos nézeteltérés esetén. Az érdekelt félnek a felfüggesztésre vonatkozó szándékát írásban, és legalább az azon időpontot megelőző három hónappal kell bejelentenie, amikor e felfüggesztés hatályba lépne. Ezen értesítés kézhezvétele után a felek konzultációt kezdenek a nézeteltérések békés rendezése érdekében.

(2) A 7. cikkben szereplő pénzügyi ellentételezés a felfüggesztés időtartamára arányosan és időarányosan csökken.

14. cikk – Jegyzőkönyv és melléklet

A jegyzőkönyv és a melléklet e megállapodás szerves részét képezi.

15. cikk A nemzeti jog alkalmazandó rendelkezései

A zöld-foki-szigeteki vizeken működő közösségi halászhajók tevékenységét a Zöld-foki-szigeteken alkalmazandó jogszabályok szabályozzák, kivéve, ha a megállapodás, e jegyzőkönyv a mellékletével és a függelékeivel másképp rendelkezik.

16. cikk Hatályon kívül helyezés

A hatálybalépésekor e megállapodás hatályon kívül helyezi az 1990. július 24-én hatályba lépett, az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött, a Zöld-foki-szigetek partjai mentén történő halászatról szóló halászati megállapodást, és annak helyébe lép.

17. cikk Hatálybalépés

Ez a megállapodás, amely két-két eredeti példányban készült angol, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, spanyol, svéd, szlovák és szlovén nyelven, és amely szövegek mindegyike egyaránt hiteles, azon a napon lép hatályba, amelyen a felek értesítik egymást az elfogadásához szükséges eljárásuk befejezéséről.

Jegyzőkönyv az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött, a Zöld-foki-szigetek partjainál folytatott halászatról szóló partnerségi megállapodásban előírt halászati lehetőségek és pénzügyi ellentételezés 2006. szeptember 1. és 2011. augusztus 31. közötti időtartamra történő megállapításáról

1. cikk Alkalmazási időszak és halászati lehetőségek

(1) 2006. szeptember 1-jétől kezdődően egy ötéves időszakra vonatkozóan a megállapodás 5. cikke alapján megadott halászati lehetőségeket a következőképpen állapították meg:

A nagy távolságra vándorló halfajok (az Egyesült Nemzetek 1982-es egyezményének 1. mellékletében felsorolt fajok)

- fagyasztóval felszerelt kerítőhálós tonhalhalászó hajók: 25 hajó,

- horgászbotos tonhalhalászó hajók: 11 hajó,

- felszíni hosszú horogsoros halászhajók: 48 hajó.

(2) Az (1) bekezdést e jegyzőkönyv 4. és 5. cikkének rendelkezéseire is figyelemmel kell alkalmazni.

(3) Az Európai Közösség valamely tagállamának zászlaja alatt hajózó hajók csak akkor végezhetnek halászati tevékenységet a zöld-foki-szigeteki vizeken, ha rendelkeznek az e jegyzőkönyv keretében és az e jegyzőkönyv mellékletében leírt szabályok szerint kiállított halászati engedéllyel.

2. cikk Pénzügyi ellentételezés – fizetési szabályok

(1) A megállapodás 7. cikkében szereplő pénzügyi ellentételezés egyrészt az 1. cikkben szereplő időszak esetében 325 000 eurós éves összegből áll, amely évi 5000 tonna referencia-űrtartalomnak felel meg, másrészt pedig egy évi 60 000 eurós egyedi összegből áll, amelyet a zöld-foki-szigeteki halászati ágazati politika keretében tett kezdeményezések támogatására és végrehajtására szántak. Ez az egyedi összeg a megállapodás 7. cikkében meghatározott, egyszeri pénzügyi ellentételezés szerves részét képezi.

(2) Az (1) bekezdést e jegyzőkönyv 4., 5. és 7. cikkére is figyelemmel kell alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott összegeket – 385 000 euró – a Közösség e jegyzőkönyv alkalmazásának időszaka alatt évente fizeti.

(4) Ha a közösségi hajók által zöld-foki-szigeteki vizeken végzett fogások összmennyisége meghaladja az évi 5000 tonnát, a 325 000 eurós pénzügyi ellentételezés teljes összegét minden kifogott további tonnáért 65 euróval fogják megemelni. Azonban a Közösség által kifizetett teljes éves összeg nem haladhatja meg a (1) bekezdésben jelzett összeg kétszeresét (650 000 euró). Ha a közösségi hajók által kifogott mennyiségek meghaladják a teljes éves összeg kétszeresének megfelelő mennyiséget, az e határértéket meghaladó mennyiségért járó összeget a következő évben kell kifizetni.

(5) Az (1) bekezdésben szereplő pénzügyi ellentételezés kifizetése az első év tekintetében legkésőbb 2006. november 30-án történik meg, a következő évek tekintetében pedig legkésőbb 2007., 2008., 2009. és 2010. június 30-án.

(6) A 6. cikk rendelkezéseire is figyelemmel ezen ellentételezés felhasználása a zöld-foki-szigeteki hatóságok kizárólagos hatáskörébe tartozik.

(7) A pénzügyi ellentételezést az államkincstár számára a zöld-foki-szigeteki hatóságok által megjelölt pénzintézetnél nyitott egyedi számlára kell utalni.

3. cikk Együttműködés a felelősségteljes halászatban – tudományos ülés

(1) A felek kötelezettséget vállalnak a Zöld-foki-szigetek vizein történő felelősségteljes halászat előmozdításáért a FAO felelősségteljes halgazdálkodás magatartási kódexében meghatározott elvek, és az e vizeken jelenlévő különböző flották közötti hátrányos megkülönbözetéstől való mentesség elve alapján.

(2) A megállapodás hatályosságának időszakában a Közösség és a Zöld-foki-szigetek törekednek arra, hogy figyelemmel kísérjék a zöld-foki-szigeteki halászati övezet erőforrásainak változását és állapotát.

(3) A felek a megállapodás 4. cikkének megfelelően – az atlanti tonhal védelmére létrehozott nemzeti bizottság (ICCAT) által elfogadott ajánlások és határozatok, valamint a rendelkezésre álló legújabb tudományos vélemények alapján – konzultációkat folytatnak a 9. cikkben meghatározott vegyes bizottságban, vagy adott esetben tudományos ülés keretén belül. A Zöld-foki-szigetek a Közösséggel egyetértésben a közösségi hajók tevékenységét érintő, a halászati erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást célzó intézkedéseket fogadhat el.

4. cikk A halászati lehetőségek közös megegyezéssel történő felülvizsgálata

(1) Az 1. cikkben említett halászati lehetőségek körét közös megállapodással bővíteni lehet, ha – a 3. cikk (3) bekezdésében említett tudományos ülés következtetései nyomán – ez a bővítés nem sérti a zöld-foki-szigeteki halászati erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást. Ebben az esetben a 2. cikk (1) bekezdésében említett pénzügyi ellentételezés összegét arányosan és időarányosan kell emelni. Az Európai Közösség által fizetett pénzügyi ellentételezés teljes összege azonban nem haladhatja meg a 2. cikk (1) bekezdésében jelzett összeg kétszeresét. Amennyiben a közösségi hajók által kifogott mennyiségek meghaladják a felülvizsgált teljes éves összegnek megfelelő mennyiségek kétszeresét, az e korlátot meghaladó mennyiségért járó összeget a következő évben kell fizetni.

(2) Amennyiben azonban a felek az 1. cikkben meghatározott halászati lehetőségek csökkentésének elfogadásáról állapodnak meg, a pénzügyi ellentételezést arányosan és időarányosan kell csökkenteni.

(3) A halászati lehetőségek különböző hajókategóriák közötti elosztását a két fél közös megállapodása alapján és a tudományos ülés 3. cikkben szereplő valamennyi esetleges ajánlásának a betartásával szintén felül lehet vizsgálni azon mennyiségek kezelését illetően, amelyeket ez az újraelosztás érinthet. A felek megállapodnak a pénzügyi ellentételezés megfelelő kiigazításáról, ha a halászati erőforrások újraelosztása azt indokolja.

5. cikk Új halászati lehetőségek

(1) Ha a közösségi hajók az 1. cikkben nem jelzett halászati tevékenységekben érdekeltek, a felek konzultálnak az engedélyek zöld-foki-szigeteki hatóságok részéről történő esetleges átengedése előtt. Adott esetben a felek megállapodnak az ezen új halászati lehetőségekre alkalmazandó feltételekről, és ha szükséges, módosításokat hajtanak végre e jegyzőkönyvben és annak mellékletében.

(2) A feleknek ösztönözniük kellene a kísérleti halászatot, különösen a zöld-foki-szigeteki vizekben jelenlévő mélytengeri fajok tekintetében. E célból, és valamely fél kérésére a felek konzultációt folytatnak és eseti alapon meghatározzák a fajokat, a feltételeket és a szükségesnek tartott egyéb paramétereket.

A felek az adott esetben az általuk közigazgatási rendelkezésben megállapított paramétereknek megfelelően hajtják végre a kísérleti halászatot. A kísérleti halászati engedélyeket legfeljebb hathónapos időtartamra kell megadni.

Amennyiben a felek úgy értékelik, hogy a kísérleti halászati idények pozitív eredményeket hoztak, a zöld-foki-szigeteki kormány a jelenlegi jegyzőkönyv lejártáig új fajok halászati lehetőségét adhatja meg a közösségi flottának. A jelenlegi jegyzőkönyv 2. cikkének (1) bekezdésében említett pénzügyi ellentételezést így megemelik.

6. cikk A pénzügyi ellentételezés kifizetésének vis maior miatt történő felfüggesztéséről és felülvizsgálatáról

(1) A halászati tevékenység zöld-foki-szigeteki vizeken történő végzését akadályozó rendellenes körülmények esetén – a természeti jelenségek kivételével –, amelyek a zöld-foki-szigeteki kizárólagos gazdasági övezetben (KGÖ) akadályozzák a halászati tevékenységet, a 2. cikk (1) bekezdésében említett pénzügyi ellentételezés kifizetését az Európai Közösség a valamely fél által kért konzultációt követő két hónapos határidőn belül, és azzal a feltétellel felfüggesztheti, hogy az Európai Közösség a felfüggesztéskor esedékes valamennyi követelésnek eleget tett.

(2) A pénzügyi ellentételezés fizetése folytatódik, amint a felek – a konzultációkat követő közös megállapodással – megállapítják, hogy a halászati tevékenység megállítását kikényszerítő körülmények megszűntek, és/vagy a helyzet alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a halászati tevékenységekhez való visszatérést.

(3) A közösségi hajók számára a megállapodás 6. cikke értelmében megadott engedélyek érvényességét a halászati tevékenység felfüggesztésének időtartamával azonos időtartammal meg lehet hosszabbítani.

7. cikk A felelősségteljes halászat előmozdítása a zöld-foki-szigeteki vizeken

(1) A 2. cikkben megállapított pénzügyi ellentételezés teljes összegének nyolcvan százaléka (80%) járul hozzá évente a zöld-foki-szigeteki kormány által meghatározott halászati ágazati politika keretében a fenntartható és felelősségteljes halászat előmozdítása érdekében tett kezdeményezések támogatásához és végrehajtásához.

A megfelelő összegnek a Zöld-foki-szigetek által történő kezelése a megvalósítandó célkitűzéseknek és az azokra vonatkozó éves és többéves programozásnak a felek által közös megállapodással történő meghatározásán alapul.

(2) A fenti 1. cikk rendelkezéseinek végrehajtása céljából a Közösség és a Zöld-foki-szigetek a megállapodás 9. cikkében előírt vegyes bizottság keretében a jegyzőkönyv hatálybalépésekor, de legkésőbb az e jegyzőkönyv hatálybalépését követő három hónappal egy több évre szóló ágazati programról és annak alkalmazási szabályairól állapodnak meg, ideértve különösen a következőket:

a) az éves és többéves iránymutatások, amelyeket követve majd felhasználják a fenti (1) bekezdésben említett pénzügyi ellentételezés, és annak a 2007-ben elvégzendő kezdeményezések egyedi összegei százalékarányát;

b) éves és többéves terv alapján elérendő célkitűzések abból a célból, hogy a kitűzött időpontra előmozdítsák a fenntartható és felelősségteljes halászatot, figyelembe véve a nemzeti halászati politika vagy más olyan politika keretében a Zöld-foki-szigetek által kifejezett prioritásokat, amelyek a felelősségteljes és fenntartható halászat előmozdításával kapcsolatosak, vagy hatással vannak arra;

c) éves alapon az elért eredmények értékeléséhez használatos kritériumok és eljárások.

(3) A többéves ágazati program, illetve a 2007-ben megvalósítandó kezdeményezések egyedi összegei felhasználásának minden javasolt módosítását a feleknek a vegyes bizottságban jóvá kell hagyniuk.

(4) Minden évben a Zöld-foki-szigetek dönt az (1) bekezdésben említett százalékaránynak megfelelő résznek a több évre szóló ágazati program végrehajtása céljából történő felhasználásáról. A jegyzőkönyv érvényességének első évét illetően erről a felhasználásról tájékoztatni kell a Közösséget a több évre szóló ágazati program vegyes bizottságon belüli elfogadásakor. Az elkövetkező valamennyi évre vonatkozóan erről a felhasználásról a Zöld-foki-szigeteknek a Közösséget legkésőbb a megelőző év május 1-jéig kell tájékoztatnia.

(5) Ha a több évre szóló ágazati program végrehajtása eredményeinek éves értékelése indokolja, az Európai Közösség az e jegyzőkönyv 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő pénzügyi ellentételezés kiigazítását kérheti a program végrehajtásához rendelt pénzalapok tényleges összegének ezen eredményekhez történő igazítása céljából.

8. cikk Viták – a jegyzőkönyv alkalmazásának felfüggesztése

(1) A felek között az e jegyzőkönyv rendelkezéseinek értelmezése, és az abból eredő végrehajtás tekintetében felmerült vitákról a feleknek a megállapodás 9. cikkében előírt vegyes bizottság keretében kell konzultálniuk, amelyet – ha szükséges – rendkívüli ülésként kell összehívni.

(2) A 9. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül a felek kezdeményezésére e jegyzőkönyv végrehajtását fel lehet függeszteni, ha a feleket szembeállító vitát súlyosnak ítélik, és az (1) bekezdésnek megfelelően a vegyes bizottság keretében folytatott konzultációk nem tették lehetővé annak megegyezéssel történő rendezését.

(3) A jegyzőkönyv alkalmazásának felfüggesztését az érdekelt félnek írásban, és legkorábban az azon időpontot megelőző három hónappal kell bejelentenie, amikor e felfüggesztés hatályba lépne.

(4) Felfüggesztés esetén a feleknek az őket szembeállító vita megegyezéses megoldásának megtalálása céljából folytatniuk kell a konzultációt. Ha e megoldást megtalálják, a jegyzőkönyv alkalmazása folytatódik, és a pénzügyi ellentételezés összegét a jegyzőkönyv alkalmazása felfüggesztésének időtartama függvényében arányosan és időarányosan csökkenteni kell.

9. cikk A jegyzőkönyv végrehajtásának felfüggesztése a fizetés elmaradása miatt

A 6. cikk rendelkezéseire is figyelemmel, ha a Közösség nem teljesíti a 2. cikkben előírt fizetést, e jegyzőkönyv alkalmazását a következő feltételek mellett fel lehet függeszteni:

a) A zöld-foki-szigeteki hatóságok értesítést küldenek az Európai Bizottságnak, amelyben jelzik a fizetés elmaradását. Az Európai Bizottság elvégzi a megfelelő ellenőrzéseket, és ha szükséges, legfeljebb az értesítés kézhezvételétől számított 60 napon belül teljesíti a kifizetést.

b) Fizetés hiányában, vagy a fizetés elmaradásának e jegyzőkönyv 2. cikke (5) bekezdésében előírt határidőn belüli megfelelő igazolása hiányában az illetékes zöld-foki-szigeteki hatóságok jogosultak e jegyzőkönyv végrehajtásának felfüggesztésére. Erről haladéktalanul tájékoztatják az Európai Bizottságot.

c) A jegyzőkönyv alkalmazása a kérdéses fizetés teljesítésekor folytatódik.

10. cikk A nemzeti jog alkalmazandó rendelkezései

A zöld-foki-szigeteki vizeken működő közösségi halászhajók tevékenységeire a Zöld-foki-szigeteken alkalmazandó jogszabályok vonatkoznak, kivéve, ha a megállapodás, e jegyzőkönyv a mellékletével és a függelékeivel másképp rendelkezik.

11. cikk Felülvizsgálati záradék

A felek átvizsgálhatják a jegyzőkönyv, a melléklet és a függelékek rendelkezéseit, és adott esetben időközben megfelelő módosításokat alkalmazhatnak.

12. cikk Hatályon kívül helyezés

Az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött, a Zöld-foki-szigetek partjainál folytatott halászatról szóló mellékletet hatályon kívül helyezik, és helyébe e jegyzőkönyv melléklete lép.

13. cikk Hatálybalépés

(1) Ez a jegyzőkönyv és a melléklete azon a napon lép hatályba, amikor a felek az ahhoz szükséges eljárások befejezéséről értesítést küldenek.

(2) A jegyzőkönyvet és a mellékletét 2006. szeptember 1-jétől kell alkalmazni.

MELLÉKLET

A KÖZÖSSÉGI HAJÓK ÁLTAL FOLYTATOTT HALÁSZAT FELTÉTELEI A ZÖLD-FOKI-SZIGETEKI HALÁSZATI TÉRSÉGEKBEN

I. FEJEZET – AZ ENGEDÉLYKÉRELMEKRE ÉS AZ ENGEDÉLYEK KIADÁSÁRA ALKALMAZANDÓ SZABÁLYOK

1. szakasz Az engedélyek kiadása

1. Csak a feljogosított hajók kaphatnak halászati engedélyt a zöld-foki-szigeteki halászati övezetben az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött, a Zöld-foki-szigetek partjainál folytatott halászatról szóló megállapodásban előírt halászati lehetőségek és pénzügyi ellentételezés 2006. szeptember 1. - 2011. augusztus 31. közötti időtartamra történő megállapításáról szóló jegyzőkönyv keretében.

2. Ahhoz, hogy egy hajó feljogosított legyen, az szükséges, hogy a hajó tulajdonosa, a kapitány, és maga a hajó ne legyen eltiltva a Zöld-foki-szigetek partjainál folytatott halászati tevékenységtől. Helyzetüknek a zöld-foki-szigeteki közigazgatás szempontjából rendezettnek kell lennie, ebben az értelemben mentesnek kell lenniük minden olyan korábbi kötelezettségtől, amely a Közösséggel kötött megállapodás keretében a Zöld-foki-szigetek partjainál végzett halászati tevékenységükből eredt.

3. Minden halászati engedélyt kérő közösségi hajót a Zöld-foki-szigeteken letelepedett ügynöknek kell képviselnie. E képviselő nevét és címét fel kell tüntetni az engedélykérelemben. Azonban minden olyan halászati engedélyt kérő hajót, amely zöld-foki-szigeteki kikötőben szándékozik kirakodni vagy átrakodni, a Zöld-foki-szigeteken letelepedett ügynöknek kell képviselni.

4. A Közösség illetékes hatóságai az engedély kérelmezett érvényességi idejének időpontját megelőző legalább 15 nappal korábban a zöld-foki-szigeteki illetékes hatóságok elé terjesztik minden olyan hajó kérelmét, amely a megállapodás értelmében halászni kíván.

5. A kérelmeket a halászatért felelős minisztériumhoz az I. függelékben szereplő mintának megfelelő nyomtatványon kell benyújtani.

6. Minden engedélykérelemhez a következő iratokat kell csatolni:

- az érvényességi időszakára esedékes díj befizetéséről szóló igazolás,

- e jegyzőkönyv keretében minden első kérelem esetében színes, nem régi fénykép, amely a hajót oldalról mutatja az aktuális állapotában. A fénykép minimális mérete 15 cm x 10 cm;

- minden olyan egyéb irat vagy igazolás, amelyet e jegyzőkönyv értelmében a hajó típusa szerint alkalmazandó egyedi rendelkezések alapján megkövetelnek.

7. A díj fizetését a jegyzőkönyv 2. cikke (6) bekezdésének megfelelően a Zöld-foki-szigeteki hatóságok által megjelölt számlára kell teljesíteni.

8. A díjak magukban foglalnak minden nemzeti és helyi adót. A kikötői díjak, az átrakodási díjak és a szolgáltatásnyújtások költségei azonban nem tartoznak e díjak kifizetésébe.

9. Az engedélyt minden hajó számára a Zöld-foki-szigetek halászatért felelős minisztériuma állítja ki, a fenti 6. pontban említett iratok kézhezvételét követő 15 napon belül, a hajótulajdonosok vagy azok képviselői számára az Európai Közösségek Bizottságának zöld-foki-szigeteki képviseletén keresztül.

10. Abban az esetben, ha az engedély aláírásakor az Európai Bizottság képviseletének irodái zárva vannak, adott esetben az engedélyt közvetlenül a hajótulajdonos ügynökének kell átadni, a képviseltnek küldött másolattal.

11. Az engedélyt egy meghatározott hajó nevére állítják ki, és az nem ruházható át.

12. Azonban az Európai Közösség kérésére, és igazolt vis maior esetén a hajó engedélye pótolható egy másik, a pótolandó hajóval megegyező kategóriájú hajó nevére kiállított új engedéllyel anélkül, hogy újabb díjat kellene fizetni. Ebben az esetben egy esetleges kiegészítő fizetés meghatározásához a fogások szintjének kiszámításakor a két hajó teljes fogásainak összegét veszik figyelembe.

13. A pótolandó hajó tulajdonosa vagy képviselője az érvénytelenített engedélyt az Európai Bizottság képviseletén keresztül benyújtja a Zöld-foki-szigetek halászatért felelős minisztériumának.

14. Az új engedély azon a napon lép hatályba, amikor az érvénytelenített engedéllyel rendelkező hajótulajdonos azt a Zöld-foki-szigetek halászatért felelős minisztériumának benyújtja. Az Európai Bizottság zöld-foki-szigeteki képviseletét tájékoztatni kell az engedély átengedéséről.

15. Az engedélyt mindig a fedélzeten kell tartani. Azonban az Európai Bizottság által a zöld-foki-szigeteki hatóságoknak küldött előleg kifizetéséről szóló értesítés kézhezvételekor a hajót felveszik a halászatra feljogosított hajók listájára, amelyet közölnek a halászati ellenőrzést ellátó zöld-foki-szigeteki hatóságokkal. Az említett lista másolata maga az engedély kézhezvételéig faxon megkapható; ezt a másolatot a hajón kell őrizni.

2. szakasz Az engedély feltételei – díjak és előlegek

1. Az engedélyek érvényességi ideje egy év. Az engedélyek megújíthatók.

2. A díj a kerítőhálós tonhalhalászó hajók és a felszíni horogsoros hajók esetében 35 euró halászott tonnánként a Zöld-foki-szigetek halászati övezetében, a horgászbotos tonhalhalászó hajók esetében 25 euró halászott tonnánként a Zöld-foki-szigetek halászati övezetében.

3. Az engedélyeket a következő átalánydíj-összegek illetékes nemzeti hatóságoknál történő befizetését követően állítják ki:

- 3 950 euró kerítőhálós tonhalhalászó hajónként (amelyből 100 eurót a megfigyelők programjának finanszírozására szánnak), amely megfelel évi 110 tonna lehalászott, nagy távolságra vándorló halfajokért és a kapcsolódó fajokért fizetendő díjnak;

- 2 900 euró felszíni horogsoros hajónként (amelyből 100 eurót a megfigyelők programjának finanszírozására szánnak), amely megfelel évente 80 tonna lehalászott, nagy távolságra vándorló halfajokért és a kapcsolódó fajokért fizetendő díjnak;

- 500 euró horgászbotos tonhalhalászó hajónként (amelyből 100 eurót a megfigyelők programjának finanszírozására szánnak), amely megfelel évente 16 tonna lehalászott, nagy távolságra vándorló halfajokért és a kapcsolódó fajokért fizetendő díjnak;

4. Az n év címén járó díjak végső elszámolását a Európai Közösségek Bizottsága fogadja el legkésőbb a következő év (n+1) július 31. napjáig a valamennyi hajótulajdonos által elkészített, és a tagállamok fogási adatainak ellenőrzésére illetékes tudományos intézetek – mint például az IRD (Institut de Recherche pour le Développement), az IEO (Instituto Español de Oceanografia), az IPIMAR (Instituto de Investigação das Pescas e do Mar) és az INDP (l'Instituto Nacional de Desenvolvimento das Pescas du Cap Vert) – által megerősített fogási nyilatkozatok alapján.

5. Ezt az elszámolást ellenőrzés és jóváhagyás céljából egyszerre kell közölni a Zöld-foki-szigetek halászatért felelős minisztériumával és a hajótulajdonosokkal. A zöld-foki-szigeteki hatóságok kellően indokolt lista alapján, és a benyújtás időpontját követő 30 napon belül vitathatják az elszámolást. Egyet nem értés esetén a vegyes bizottsághoz kell fordulni. Ha a meghatározott határidőn belül nem érkezik kifogás, az elszámolást el kell fogadni.

6. Minden esetleges további fizetést a hajótulajdonosoknak a zöld-foki-szigeteki illetékes nemzeti hatóságok részére legkésőbb a következő év szeptember 30. napjáig kell teljesíteni az e fejezet 1. szakaszának (7) bekezdésében említett számlára.

7. Azonban, ha a végső elszámolás kevesebb az e szakasz 3. pontjában említett előleg összegénél, a megfelelő fennmaradó összeget a hajótulajdonos nem követelheti vissza.

II. FEJEZET – HALÁSZATI ÖVEZETEK

1. A közösségi hajók a halászati tevékenységeiket a következő övezetekben végezhetik:

- az partvonaltól számított 12 tengeri mérföldön túl

III. FEJEZET – A FOGÁSI NYILATKOZATOK RENDSZERE

1. Egy közösségi hajó által végzett halászat időtartama e melléklet alkalmazásában a következők szerint kerül megállapításra:

- azon időszak alapján, amely a zöld-foki-szigeteki halászati övezetbe való egy belépés és egy kilépés között eltelik;

- azon időszak alapján, amely a zöld-foki-szigeteki halászati zónába való egy belépés és egy átrakodás között történik;

- azon időszak alapján, amely a zöld-foki-szigeteki halászati zónába való egy belépés és egy kirakodás között történik;

2. Minden, a megállapodás keretében a zöld-foki-szigeteki vizekben való halászatra feljogosított hajónak közölnie kell a fogásait a Zöld-foki-szigetek halászatért felelős minisztériumával, annak érdekében, hogy e hatóságok ellenőrizhessék azon kifogott mennyiségeket, amelyeket az e melléklet I. fejezete 2. szakaszának 4. pontjában meghatározott eljárásnak megfelelően az illetékes tudományos intézetek validálnak. A fogások közlésének szabályai a következők :

2.1 E melléklet I. fejezete 2. szakaszának (1) bekezdése értelmében az engedély éves érvényességi időszaka alatt a nyilatkozatok tartalmazzák a hajó által minden kihajózáskor végzett fogásokat. A nyilatkozatok fizikai hordozón lévő eredeti példányait az említett időszakban végzett utolsó kihajózás végét követő 30 nappal kell benyújtani a Zöld-foki-szigetek halászatért felelős minisztériumához. A másolatokat egyszerre kell közölni elektronikus úton vagy faxon a lobogó szerinti tagállammal és a Zöld-foki-szigetek halászatért felelős minisztériumával.

2.2 A hajók a fogásaikat a hajónaplónak megfelelő formanyomtatványon közlik, amely mintája a 2. függelékben szerepel. Azon időszakok esetében, amelyek folyamán a hajó nem a parti állam vizein tartózkodik, a hajónaplóba a „Zöld-foki-szigetek kizárólagos gazdasági övezetén kívül” megjegyzést kell feltüntetni.

2.3 A formanyomtatványokat olvashatóan és nyomtatott betűkkel kell kitölteni, és a hajó kapitánya vagy annak képviselője aláírja.

3. E fejezet rendelkezéseinek be nem tartása esetére a zöld-foki-szigeteki kormány fenntartja magának annak jogát, hogy felfüggessze az adott hajó engedélyét mindaddig, amíg nem teljesítik a formaságokat, és hogy a Zöld-foki-szigeteken hatályos szabályozással előírt büntetést alkalmazza a hajó tulajdonosára vonatkozóan. Erről értesítik a lobogó szerinti tagállamot és az Európai Bizottságot.

IV - FEJEZET KIRAKODÁS

A két fél az átrakodás és a kirakodás lehetőségeinek javítása céljából együttműködik a zöld-foki-szigeteki kikötőkben.

1. Kirakodások:

Azon közösségi tonhalhalászó hajók, amelyek önként kötnek ki egy zöld-foki-szigeteki kikötőben, a díjból kirakodott tonnánként 5 eurós engedményben részesülnek a melléklet I. fejezete 2. szakaszának (2) bekezdésében feltüntetett összegből.

További 5 eurós csökkentést kapnak, ha a halászati termékeket zöld-foki-szigeteki feldolgozóüzemben adják el.

Ezt a mechanizmust minden közösségi hajóra alkalmazni kell, a fogások végső elszámolásának legfeljebb 50%-áig (ahogyan az a melléklet III. fejezetében szerepel), e jegyzőkönyv első évétől kezdve.

2. A kirakodott vagy átrakodott űrtartalmak ellenőrzésének alkalmazási szabályait az első vegyes bizottsági ülés megtartásakor állapítják meg.

3. Értékelés:

A pénzügyi ösztönzések mértékét, valamint a fogások végső elszámolásának legmagasabb százalékarányát a vegyes bizottságon belül igazítják ki az érintett év folyamán végrehajtott kirakodások által okozott szociális-gazdasági hatás fényében.

V. FEJEZET – TENGERÉSZEK FELVÉTELE

1. A tonhalhalászó hajók és a felszíni horogsoros hajók tulajdonosai vállalják az AKCS-országok – beleértve a Zöld-foki-szigeteket is – állampolgárainak alkalmazását a következő feltételekkel és korlátozásokkal:

- a kerítőhálós tonhalhalászó hajók flottája esetében legalább hat AKCS-országbeli tengerészt kell felvenni a tonhalhalászati idény alatt a zöld-foki-szigeteki halászati övezetben,

- a horgászbotos tonhalhalászó hajók flottája esetében legalább három AKCS-országbeli tengerészt kell felvenni a tonhalhalászati idény alatt a zöld-foki-szigeteki halászati övezetben,

- a felszíni horogsoros tonhalhalászó hajók flottája esetében legalább négy AKCS-országbeli tengerészt kell felvenni a tonhalhalászati idény alatt a zöld-foki-szigeteki halászati övezetben,

2. A hajótulajdonosok törekednek további zöld-foki-szigeteki tengerészek felvételének lehetővé tételére.

3. A hajótulajdonosok szabadon választják ki az AKCS-országok – beleértve a Zöld-foki-szigeteket – illetékes hatóságai által benyújtott listákról a hajójukra felvételre kerülő tengerészeket.

4. A zöld-foki-szigeteki állampolgárokkal való szerződéskötés esetén – e cikk 1. pontjával összhangban – a hajótulajdonos vagy annak képviselője közli a zöld-foki-szigeteki illetékes hatósággal a szóban forgó hajóra felvett zöld-foki-szigeteki tengerészek nevét, a személyzeti jegyzékbe történő felvételük feltüntetésével.

5. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) a munkára vonatkozó alapelvekről és alapvető jogokról szóló nyilatkozatát teljes egészében alkalmazni kell a közösségi halászhajókra fölvett tengerészek esetében. Különösen az egyesülési szabadság és a munkavállalók kollektív tárgyalásokhoz való jogának tényleges elismeréséről, továbbá a foglalkoztatás és a szakma terén történő hátrányos megkülönböztetés felszámolásáról van szó.

6. A zöld-foki-szigeteki tengerészek munkaszerződését – e cikk 1. pontjával összhangban – amelynek egy-egy példányát az aláírók megkapják, a hajótulajdonosok képviselője (képviselői) és a tengerészek és/vagy a zöld-foki-szigeteki tengerészeti hatóságokkal kapcsolatban álló szakszervezeteik, illetve azok képviselői kötik meg. E szerződések biztosítják a tengerészek számára, hogy részesei legyenek a rájuk alkalmazandó társadalombiztosítási rendszernek, amely magában foglal halál, betegség és baleset esetére szóló biztosítást.

7. A helyi tengerészek fizetését a hajótulajdonosoknak kell állniuk. A fizetés összegét a hajótulajdonosok vagy képviselőik és az érintett AKCS-ország hatóságai közötti közös megállapodással kell megállapítani az engedélyek kiadása előtt. Azonban a helyi tengerészek javadalmazási feltételei nem lehetnek rosszabbak, mint a zöld-foki-szigeteki legénységekre alkalmazandók, és semmi esetre sem lehetnek rosszabbak az ILO szabályainál.

8. Minden tengerésznek, akit közösségi hajón alkalmaznak, meg kell jelennie a kijelölt hajó kapitányánál a felvételére javasolt dátumot megelőző napon. Ha a tengerész nem jelenik meg a felvételére előírt napon és időpontban, a hajótulajdonos automatikusan mentesül azon kötelezettség alól, hogy azt a tengerészt fölvegye.

9. Ha az előző pontban említettől eltérő okok miatt nem vesznek föl AKCS-országokból származó tengerészeket, az érintett közösségi hajók tulajdonosai kötelesek egy napi 20 eurós összegben megállapított átalánydíjat fizetni a szóban forgó AKCS-ország vizein folytatott halászat valamennyi napjára. Ezt az összeget legkésőbb az e melléklet I.2.6. pontjában meghatározott korlátok között kell kifizetni.

10. Ezt az összeget a helyi tengerészek–halászok képzésére fordítják, és azt az érintett AKCS-országok hatóságai által megjelölt számlára kell befizetni.

VI. FEJEZET – MűSZAKI INTÉZKEDÉSEK

A hajók betartják az ICCAT által a régióban elfogadott intézkedéseket és ajánlásokat a halászfelszerelésekre, azok műszaki előírásaira, és minden más, a halászati tevékenységeikre alkalmazandó műszaki intézkedésre vonatkozóan.

VII. FEJEZET – MEGFIGYELőK

1. A megállapodás keretében a zöld-foki-szigeteki vizeken folytatott halászatra feljogosított hajóknak a halászattal foglalkozó az illetékes regionális halászati szervezet által kijelölt megfigyelőket kell fölvenniük az alább meghatározott feltételek szerint.

1.1 A regionális halászati szervezet kérésére a közösségi hajóknak egy, az említett szervezet által kijelölt megfigyelőt kell fölvenniük a fedélzetükre, akinek a feladata a különösen a zöld-foki-szigeteki vizeken végzett fogások ellenőrzése.

1.2 Az illetékes regionális halászati szervezet elkészíti azon hajók listáját, amelyeknek megfigyelőt kell fölvenniük, valamint azon megfigyelők listáját, akiket hajóra történő felvételre jelöltek ki. Ezeket a listákat naprakészen kell tartani. E listákat az elkészítésükkor közölni kell az Európai Bizottsággal, és azt követően háromhavonta, az esetleges naprakésszé tételük érdekében.

1.3 Az illetékes regionális halászati szervezet közli a hajótulajdonossal vagy annak képviselőjével a hajó fedélzetére történő felvételre kijelölt megfigyelő nevét az engedély kiadásakor, vagy legkésőbb a megfigyelő felvételére kijelölt időpont előtt 15 nappal korábban.

2. A megfigyelő egy halászat időtartama alatt van jelen a fedélzeten. Azonban az illetékes regionális halászati szervezet kifejezett kérelmére e felvételt az egy meghatározott hajó számára előírt halászatok átlagos időtartamának függvényében több halászatra is lehet ütemezni. Az illetékes regionális halászati szervezet ezt a kérését akkor fogalmazhatja meg, amikor az adott hajóra történő felvételre kijelölt megfigyelő nevét közlik.

3. A megfigyelő felvételének feltételeit a hajótulajdonos vagy annak képviselője és az illetékes regionális halászati szervezet közötti közös megállapodással határozzák meg.

4. A megfigyelőt a hajótulajdonos által kiválasztott kikötőben veszik fel, s ez a kijelölt hajók listájának bejelentését követően a zöld-foki-szigeteki halászati vizeken folytatott első kihajózás elején történik.

5. Az érintett hajótulajdonosok kéthetes határidővel és tíznapos felmondási idővel közlik a megfigyelők felvételére előírt időpontokat és az alrégióbeli kikötőket.

6. Abban az esetben, ha a megfigyelőt az alrégión kívüli országban veszik föl, a megfigyelő utazási költsége a hajó tulajdonosát terheli. Ha egy olyan hajó, amelynek a fedélzetén regionális megfigyelő tartózkodik, elhagyja a regionális halászati övezeteket, minden intézkedést meg kell tenni a hajótulajdonos költségére, hogy a megfigyelőt a lehető leghamarabb hazaszállítsák.

7. Ha a megfigyelő nincs ott a megbeszélt helyen vagy időben és az azt követő tizenkét órán belül, a hajótulajdonos automatikusan mentesül azon kötelezettség alól, hogy azt a megfigyelőt fölvegye.

8. A megfigyelőt a fedélzeten úgy kell kezelni, mintha tiszt lenne. A megfigyelő a következő feladatokat látja el:

8.1 a hajó halászati tevékenységének megfigyelése;

8.2 a halászati műveleteket végző hajó helyzetének ellenőrzése;

8.3 tudományos programok keretében biológiai mintavételek végzése;

8.4 a használt halászfelszerelésről kimutatás készítése;

8.5 a hajónaplóban szereplő, a zöld-foki-szigeteki halászati vizeken végzett fogások adatainak ellenőrzése;

8.6 a járulékos fogások százalékos arányának ellenőrzése és becslés készítése a visszadobott forgalomba hozható halfajok mennyiségéről;

8.7 hetente egyszer bármely megfelelő eszközzel (rádió, fax, elektronikus út) közölni kell azt, ha a hajó zöld-foki-szigeteki vizeken tevékenykedik, a halászati adatokat, beleértve a hajón lévő mennyiséget, a fő és a járulékos fogásokat.

9. A kapitány meghoz a felelősségi körébe tartozó valamennyi rendelkezést annak érdekében, hogy a feladatai végzése közben biztosítsa a megfigyelő fizikai és morális biztonságát.

10. A megfigyelőnek rendelkeznie kell a feladatai ellátásához szükséges valamennyi eszközzel. A kapitány hozzáférést biztosít számára a feladatai ellátásához szükséges kommunikációs eszközökhöz, a hajó halászati tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó iratokhoz – beleértve különösen a hajónaplót és a navigációs könyvet – továbbá a hajó azon részeihez, amelyek a feladatai teljesítésének megkönnyítéséhez szükségesek.

11. A megfigyelő a hajón való tartózkodása alatt:

11.1 meghoz minden megfelelő rendelkezést annak érdekében, hogy a hajóra való felvételének körülményei, valamint a hajó fedélzetén való tartózkodása ne szakítsa meg és ne zavarja a halászati műveleteket,

11.2 tiszteletben tartja a hajó fedélzetén található javakat és felszereléseket, továbbá az említett hajóhoz tartozó valamennyi irat bizalmasságát.

12. A megfigyelési időszak végén, de még a hajó elhagyása előtt a megfigyelő tevékenységi jelentést készít, amelyet az illetékes regionális halászati szervezethez nyújt be, valamint egy másolatot ad a hajó kapitányának.

13. A hajótulajdonos saját költségére biztosítja a megfigyelőknek a tisztek részére járó feltételek szerinti elszállásolást és étkeztetést. A hajó gyakorlati lehetőségeinek megfelelően.

14. A megfigyelő fizetését és szociális költségeit az illetékes regionális halászati szervezet fizeti.

15. A két fél a lehető leghamarabb konzultációt folytat harmadik érdekelt országokkal a regionális megfigyelők rendszerének meghatározásáról, és az illetékes regionális halászati szervezet megválasztásáról. A regionális megfigyelők rendszerének alkalmazásáig a zöld-foki-szigeteki vizekben halászatra jogosult hajók a megállapodás keretében a fent előírt szabályoknak megfelelően a megfelelő helyeken regionális megfigyelőket, és az illetékes zöld-foki-szigeteki hatóságok által kijelölt megfigyelőket vesznek fel.

VIII. FEJEZET - ELLENőRZÉS

1. Az Európai Közösség naprakészen tartja azon hajók listáját, amelyek számára e jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően halászati engedélyt állítottak ki. Ezt a listát az elkészítésekor, majd minden egyes frissítésekor közlik a halászati ellenőrzéssel foglalkozó zöld-foki-szigeteki hatóságokkal.

2. Az övezetbe való belépés és az onnan való kilépés:

2.1 A közösségi hajók legalább három órával előre közlik a halászati ellenőrzéssel foglalkozó illetékes zöld-foki-szigeteki hatóságokkal a Zöld-foki-szigetek halászati övezetébe való belépési vagy az onnan való kilépési szándékukat. A hajón lévő teljes mennyiségekről és fajokról is nyilatkoznak.

2.2 A kilépésről való értesítéskor a hajók közlik a helyzetüket is. E bejelentéseket elsősorban faxon, annak hiányában – a faxszal nem felszerelt hajók esetében – rádión és elektronikus levélen (e-mail) keresztül kell megtenni.

2.3 Ha egy hajót az illetékes zöld-foki-szigeteki hatóságok értesítése nélküli halászati tevékenységen érnek tetten, e hajót jogsértőnek kell tekinteni.

2.4 A fax- és telefonszámot, valamint az e-mail címet is a halászati engedély kiadásának pillanatában kell közölni.

3. Ellenőrzési eljárások

3.1 A zöld-foki-szigeteki halászati vizeken halászati tevékenységet folytató közösségi hajók kapitányai lehetővé teszik és megkönnyítik minden olyan zöld-foki-szigeteki tisztviselő fedélzetre történő felszállását és munkájának végzését, akinek feladata a halászati tevékenységek vizsgálata és ellenőrzése.

3.2. E tisztviselők fedélzeten való jelenléte nem haladhatja meg a feladataik ellátásához szükséges időtartamot.

3.3. Minden egyes vizsgálat és ellenőrzés végén igazolást kell kiállítani a hajó kapitánya részére.

4. Műholdas ellenőrzés

4.1 Az e megállapodás keretében halászó valamennyi közösségi hajót a jegyzőkönyv első éve során elfogadott rendelkezések szerint műholdon keresztül nyomon követnek. E rendelkezések az Európai Közösség zöld-foki-szigeteki küldöttségének a zöld-foki-szigeteki kormány által a zöld-foki-szigeteki halászhajók műholdas ellenőrzésével foglalkozó szervezet tevékenységének megkezdéséről történő értesítését követő tizedik napon lépnek hatályba.

5. A hajó átvizsgálása

5.1 Az illetékes zöld-foki-szigeteki hatóságok legfeljebb 24 órán belül tájékoztatják az Európai Bizottságot és a lobogó szerinti államot a közösségi hajónak a zöld-foki-szigeteki halászati vizeken történő minden átvizsgálásáról, és az arra vonatkozóan alkalmazott valamennyi szankcióról.

5.2 A lobogó szerinti állam és az Európai Bizottság egyidejűleg rövid és tömör jelentést kap azokról a körülményekről és indokokról, amelyek ezen átvizsgáláshoz vezettek.

6. Átvizsgálási jegyzőkönyv

6.1 A kapitánynak a zöld-foki-szigeteki hatóság által felvett jegyzőkönyvben szereplő hatósági ténymegállapítás után alá kell írnia ezt az iratot.

6.2 Ez az aláírás nem sérti a védelem azon jogait és eszközeit, amelyeket a kapitány a számára felrótt jogsértéssel szemben érvényesíthet.

6.3 A kapitánynak a zöld-foki-szigeteki hatóságok által kijelölt kikötőbe kell vezetnie a hajóját. Kisebb súlyú jogsértés esetén a zöld-foki-szigeteki illetékes hatóság engedélyezheti az átvizsgált hajónak, hogy folytassa halászati tevékenységét.

7. Egyeztető értekezlet átvizsgálás esetén

7.1 Mielőtt a kapitánnyal vagy a hajó legénységével szemben esetleges intézkedéseket hoznának, illetve bármilyen fellépést terveznének a rakomány vagy a hajó felszerelése terhére – kivéve azokat, amelyek a feltételezett jogsértésre vonatkozó bizonyítékok megőrzésére szolgálnak –, az említett információkról való tudomásszerzést követő egy munkanapon belül egyeztető értekezletet kell tartani az Európai Bizottság és a zöld-foki-szigeteki illetékes hatóságok között az érintett tagállam képviselőjének esetleges részvételével.

7.2 Ezen értekezlet során a felek kicserélnek egymás között minden olyan iratot vagy információt, amely segít tisztázni a megállapított tények körülményeit. A hajó tulajdonosát vagy annak képviselőjét tájékoztatni kell ezen egyeztetés eredményéről és mindazokról az intézkedésekről, amelyek az egyeztetésből következhetnek.

8. Az átvizsgálásra vonatkozó szabályzat

8.1. Minden jogi eljárást megelőzően meg kell próbálni megegyezéses eljárással rendezni a feltételezett jogsértést. Ezt az eljárást legkésőbb az átvizsgálást követő három munkanapon belül be kell fejezni.

8.2. Megegyezéses eljárás esetén az alkalmazandó pénzbírság összegét a zöld-foki-szigeteki szabályozásnak megfelelően kell megállapítani.

8.3. Abban az esetben, ha az ügyet nem lehet megegyezéses eljárással rendezni, és az egy illetékes igazságszolgáltatási szerv előtt folytatódik, a hajó tulajdonosának – az átvizsgálás okozta költségeknek, valamint a jogsértésért felelősökre kiszabható pénzbírságnak és a rájuk terhelhető helyreállítási költségeknek a figyelembe vételével megállapított – banki kauciót kell letennie a zöld-foki-szigeteki hatóságok által kijelölt banknál.

8.4. A bankban letett biztosíték nem követelhető vissza a jogi eljárás befejezése előtt. Azt felszabadítják, ha az eljárás ítélet nélkül zárul. Még ha az elítélés a letett kauciónál kisebb összegű bírsághoz is vezet, a fennmaradó összeget a zöld-foki-szigeteki illetékes hatóságok zárolják.

8.5. A hajót akkor adják ki, és a legénysége akkor hagyhatja el a kikötőt, ha:

- teljesítették a megegyezéses eljárásból eredő kötelezettségeket;

- vagy a bírósági eljárás befejezését várva letették a fenti 8,3. pontban említett banki kauciót, és azt a zöld-foki-szigeteki illetékes hatóságok elfogadták.

9. Átrakodások

9.1 Minden közösségi hajónak, amely a zöld-foki-szigeteki vizekről származó fogásait át kívánja rakodni, e műveletet zöld-foki-szigeteki kikötőben kell elvégeznie.

9.2. E hajók tulajdonosainak legalább 2 munkanappal előre jelenteniük kell a zöld-foki-szigeteki illetékes hatóságoknak a következő adatokat:

- az átrakodó halászhajók neve;

- a szállítóhajó neve;

- az átrakodni szándékozott mennyiség fajonként;

- az átrakodás napja.

- az átrakodó hajó egészségügyi bizonyítványa

9.3. Az átrakodást a zöld-foki-szigeteki halászati övezetből való kilépésnek kell tekinteni. A hajóknak tehát el kell juttatniuk a zöld-foki-szigeteki illetékes hatóságoknak a fogási nyilatkozatokat, és közölni kell akár a halászat folytatására, akár a zöld-foki-szigeteki halászati övezetből való kilépésre vonatkozó szándékukat.

9.4. A fogások valamennyi, a fenti pontban nem említett átrakodási művelete tilos a zöld-foki-szigeteki halászati övezetben. E rendelkezés megsértői a hatályos zöld-foki-szigeteki szabályozás által előírt szankciókkal sújthatók.

10. Azon közösségi hajó kapitányának, amely zöld-foki-szigeteki kikötőben kikötési vagy átrakodási műveletet végez, lehetővé kell tennie, és meg kell könnyítenie a zöld-foki-szigeteki ellenőrök számára e műveletek ellenőrzését. A kikötőben végzett valamennyi vizsgálat és ellenőrzés végén igazolást kell kiállítani a hajó kapitánya részére.

FÜGGELÉKEK

1. Az engedélykérelem formanyomtatványa

2. ICCAT hajónapló

3. A zöld-foki-szigeteki halászati övezet koordinátái (a zöld-foki-szigeteki hatóságok által a megállapodás és a VMS protokoll hatálybalépése előtt benyújtandó)

1. Függelék

HALÁSZATI MINISZTÉRIUM

Engedélykérelem idegen hajók számára, ipari célú halászathoz:

1. A hajótulajdonos neve:

2. A hajótulajdonos címe:

3. A hajótulajdonos képviselőjének vagy helyi ügynökének a neve :

4. A hajótulajdonos képviselőjének vagy helyi ügynökének a címe :

5. A kapitány neve:

6. A hajó neve:

7. Lajstromozási szám :

8. Az építés ideje és helye:

9. Lobogó szerinti ország:

10. Lajstromozási kikötő:

11. Felszerelő kikötő:

12. Teljes hosszúság:

13. Szélesség:

14. Bruttó űrtartalom

15. Folyékony űrtartalom:

16. Tárolókapacitás :

17. Hűtő- és fagyasztókapacitás

18. A motor típusa és teljesítménye:

19. Halászfelszerelések:

20. Tengerészek száma:

21. Kommunikációs rendszer:

22. Hívójel

23. Ismertetőjelek:

24. Tervezett halászati műveletek :

25. A fogások kirakodási helye:

26. Halászati övezetek :

27. Kifogandó fajok :

28. Érvényesség időtartama

29. Különleges feltételek :

30. Az ajánlattevő egyéb zöld-foki-szigeteki tevékenységei

A Halászati Főigazgatóság véleménye :

A Halászati, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium észrevételei:

2. függelék

AZ IOTC TONHALHALÁSZATRA VONATKOZÓ FEDÉLZETI NAPLÓJA |

Horogsor Élő csali Erszényes kerítőháló Vonóháló Outros (Egyéb) |

Lobogó szerinti ország: …………………………………………………………………….......................... | Kapacitás – (TM): ………………..……………………………………………........ |

Lajstromozási szám: ……………………………………………………………….................................. | Kapitány: …………………………………………………….... |

Hajótulajdonos: …………………………………………………………....................................... | Legénység létszáma: ….…………………………………………………........................ |

Cím: …………………………………………………………………………….... | Jelentés dátuma: ……………………………………………...... |

(Jelentés készítője): ……………………………………………. ………………………………………………................................. | Tengeren töltött napok száma: | Halászattal töltött napok száma: Elvégzett hálókivetések száma: | Halászati kihajózás száma: |

ROVAT Törölje a nem használt „A” vagy „B” listát | ROVAT | A víz felszíni hőmérséklete (ºC) | Halászati erőkifejtés Felhasznált horgok száma | Capturas (Fogások) | Isco usado na pesca (Felhasznált csalétek) |

1 – Havonta egy lapot használjon és naponta egy sort töltsön ki. | 3 – A «nap» arra a napra vonatkozik, amikor a horogsort kivetik. | 5 – Az utolsó sort (Kirakodott mennyiség) csak a halászati kihajózás végén kell kitölteni. A kirakodáskor mért tényleges tömeget kell feljegyezni. |

2 – Minden út végén továbbítsa a napló egy másolatát kapcsolattartójának vagy az ICCAT-nak, Calle Corazón de María, 8, 28002 Madrid. Espagne. | 4 – A halászati szektor a hajó helyzetét jelzi. Kerekítse a perceket, és jegyezze fel a szélességi és hosszúsági fokot. Szíveskedjék jelezni, hogy É/D és K/NY. | 6 – Az itt feljegyzett valamennyi információt szigorúan bizalmasan kezelik. |

Jegyzőkönyv (VMS)

a Zöld-foki-szigetek kizárólagos gazdasági övezetében halászó közösségi halászhajók műholdas nyomon követésére vonatkozó rendelkezések megállapításáról

1. E jegyzőkönyv rendelkezései kiegészítik az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság között létrejött, a Zöld-foki-szigetek partjainál folytatott halászatról szóló megállapodásban előírt halászati lehetőségek és pénzügyi ellentételezés 2006. szeptember 1. - 2011. augusztus 31. közötti időtartamra történő megállapításáról szóló jegyzőkönyvet, és ezeket annak melléklete „VII. fejezet – Ellenőrzés” 4.1. pontjának megfelelően kell alkalmazni.

2. Minden, e megállapodás keretében halászó, több mint 15 méter teljes hosszúságú halászhajót, műholdon keresztül figyelnek meg, amennyiben a zöld-foki-szigeteki kizárólagos gazdasági övezetben vannak

A műholdas megfigyelés céljából a zöld-foki-szigeteki hatóságok közlik a közösségi féllel a zöld-foki-szigeteki kizárólagos gazdasági övezet adatait (szélességi és hosszúsági fokok).

A zöld-foki-szigeteki hatóságok ezen információkat számítógépes formátumban adják át, tized fokokban kifejezve (WGS 84).

3. A felek kicserélik az X.25 címekre vonatkozó adatokat, valamint az 5. és 7. pontban meghatározott feltételeknek megfelelően az ellenőrzési központjaik közötti elektronikus kommunikáció keretében alkalmazott előírásokat. Ezek az adatok a lehető legnagyobb mértékben magukban foglalják azokat a neveket, telefon-, telex- és faxszámokat, valamint elektronikus címeket (Internet vagy X.400), amelyeket az ellenőrzési központok közötti általános kommunikációhoz használhatnak.

4. A hajók helyzetét 500 m-nél kisebb hibahatárral és 99%-os konfidenciaszinten kell meghatározni.

5. Amennyiben a megállapodás keretében halászó, és a közösségi jogszabályok értelmében műholddal követett hajó visszatér a Zöld-foki-szigetek kizárólagos gazdasági övezetébe, a következő helyzetjelentéseket a lobogó szerinti állam ellenőrzési központja azonnal eljuttatja a zöld-foki-szigeteki halászati felügyelő központnak (FMC) legfeljebb 3 órás időszakonként (a hajó azonosítása, hosszúság, szélesség, irány és sebesség). Ezeket az üzeneteket helyzetjelentésként azonosítják.

6. A 5. pontban említett üzeneteket X.25-ös formátumban, vagy bármely más biztonsági protokollal, elektronikus úton kell továbbítani. Ezeket az üzeneteket valós időben kell közölni a II. táblázatban szereplő formátumnak megfelelően.

7. Műszaki zavar, vagy a halászhajón elhelyezett állandó műholdas követési készüléket érintő üzemzavar esetén a hajó kapitánya megfelelő időben faxon átküldi a lobogó szerinti állam halászati ellenőrző központjának és a marokkói FMC-hez az 5. pontban meghatározott információkat. Ez a globális helyzetjelentés magában foglalja a három óránként végzett helyzetjelentéseket, a hajó kapitánya által feljegyzett módon, az 5. pontban meghatározott feltételek szerint.

A lobogó szerinti állam halászati ellenőrző központja azonnal elküldi ezeket az üzeneteket a zöld-foki-szigeteki FMC-nek. A meghibásodott felszerelést legfeljebb egy hónapon belül javítani vagy helyettesíteni kell. E határidő elmulasztása esetén a hajónak el kell hagynia a Zöld-foki-szigetek kizárólagos gazdasági övezetét.

8. A lobogó szerinti államok ellenőrző központjai felügyelik a hajóik mozgását a Zöld-foki-szigetek vizein. Abban az esetben, ha a hajók nyomon követése nem az előírt körülmények között valósul meg, a zöld-foki-szigeteki FMC-t erről azonnal értesíteni kell, és a 7. pontban előírt eljárást kell alkalmazni.

9. Ha a zöld-foki-szigeteki FMC megállapítja, hogy a lobogó szerinti állam nem közli az 5. pontban meghatározott információkat, erről azonnal értesítik az Európai Bizottság illetékes szolgálatait.

10. E rendelkezéseknek megfelelően a másik féllel közölt nyomon követési adatok kizárólag arra szolgálnak, hogy azokat az EK/Zöld-foki-szigetek halászati megállapodás keretében halászó közösségi flotta zöld-foki-szigeteki hatóságok általi ellenőrzéséhez és nyomon követéséhez használják. Ezeket az adatokat semmilyen esetben sem lehet közölni másokkal.

11. A műholdas megfigyelési rendszer szoftver- és hardver-összetevőinek megbízhatóknak kell lenniük, és nem tehetik lehetővé a helyzetek bármilyen meghamisítását, továbbá nem lehetnek manuálisan manipulálhatók.

A rendszernek mindig teljesen automatikusnak és működőképesnek kell lennie, függetlenül a környezeti és éghajlati viszonyoktól. Tilos tönkretenni, megrongálni, működésképtelenné tenni vagy zavarni a műholdas megfigyelési rendszert.

A hajók kapitányai megbizonyosodnak arról, hogy:

- az adatokat nem változtatták meg

- a műholdas megfigyelési rendszer berendezéséhez kapcsolódó antennát vagy antennákat nem takarták le

- a műholdas megfigyelési rendszer berendezésének áramellátása nem szakadt meg

- a műholdas megfigyelési rendszer berendezését nem szerelték szét.

12. A felek megegyeznek abban, hogy kérésre kicserélnek a műholdas megfigyeléshez használt berendezésre vonatkozó valamennyi adatot annak igazolása érdekében, hogy e rendelkezések alkalmazásában minden berendezés teljesen megfelel a másik fél követelményeinek.

13. Az e rendelkezések értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó bármely vita a felek közötti konzultáció tárgyát képezi a megállapodás 9. cikkében meghatározott vegyes bizottság keretén belül.

14. A felek megállapodnak abban, hogy szükség esetén e rendelkezéseket felülvizsgálják.

VMS ÜZENETEKNEK KÖZLÉSE A ZÖLD-FOKI-SZIGETEKKEL

HELYZETJELENTÉS

Adat | Kód | Kötelező/ Fakultatív | Megjegyzések |

A felvétel kezdete | SR | K | A rendszerre vonatkozó adatok – a felvétel kezdetét jelzi |

Címzett | AD | K | Az üzenetre vonatkozó adat – címzett. Az ország ISO Alpha 3 kódja |

Feladó | FR | K | Az üzenetre vonatkozó adat – feladó. Az ország ISO Alpha 3 kódja |

Lobogó szerinti állam | FS | F |

Üzenettípus | TM | K | Az üzenetre vonatkozó adat – «POS» üzenettípus |

Rádióhívójel | RC | K | A hajóra vonatkozó adat – a hajó rádióhívójelének nemzetközi jelzése |

A szerződő fél belső referenciaszáma | IR | F | A hajóra vonatkozó adat – a szerződő fél egyedi száma (a lobogó szerinti állam ISO-3 kódja, amelyet egy szám követ) |

Külső lajstromszám | XR | K | A hajóra vonatkozó adat – a hajó oldalán lévő szám |

Földrajzi hosszúság | LA | K | A hajó helyzetére vonatkozó adat – helyzet fokban és percben É/D FFPP (WGS -84) |

Földrajzi szélesség | LO | K | A hajó helyzetére vonatkozó adat – helyzet fokban és percben K/NY FFFPP (WGS-84) |

Irány | CO | K | A hajó útja 360°-os skálán |

Sebesség | SP | K | A hajó sebessége tíz csomónként |

Dátum | DA | K | A hajó helyzetére vonatkozó adat – a helyzet rögzítésének UTC dátuma (ÉÉÉÉHHNN) |

Óra | TI | K | A hajó helyzetére vonatkozó adat – a helyzet rögzítésének UTC időpontja (ÓÓPP) |

A felvétel vége | ER | K | A rendszerre vonatkozó adat – a felvétel végét jelzi |

Karakterkészlet: ISO 8859.1

Az adatátvitelt a következőképpen kell strukturálni:

- egy kettős per jel (//) és egy kód jelzi az adás elejét,

- egy egyes per jel (/) jelzi a kód és az adat közötti elválasztást.

A fakultatív adatokat a felvétel eleje és vége közé kell illeszteni.

A ZÖLD-FOKI-SZIGETEKI KIZÁRÓLAGOS GAZDASÁGI ÖVEZETÉNEK HATÁRAI

A KIZÁRÓLAGOS GAZDASÁGI ÖVEZET KOORDINÁTÁI

A ZÖLD-FOKI-SZIGETEKI FMC ADATAI

Az FMC neve:

Tel. SSN:

Fax SSN :

Email SSN :

Tel. DSPCM:

Fax DSPCM :

Cím X25 =

Beérkezett/kiment nyilatkozatok:

PÉNZÜGYI KIMUTATÁS

A JAVASLAT CÍME:

Az Európai Gazdasági Közösség és a Zöld-foki Köztársaság kormánya közötti halászati partnerségi megállapodás megkötéséről szóló tanácsi rendeletjavaslat, a megállapodás hatálybalépésétől számított ötéves időtartamra.

TEVÉKENYSÉGALAPÚ GAZDÁLKODÁSI ÉS KÖLTSÉGVETÉS-TERVEZÉSI KERET

11. Halászat

1103. Nemzetközi halászati megállapodások

KÖLTSÉGVETÉSI TÉTELEK

Költségvetési tételek:

110301 : „Nemzetközi halászati megállapodások”

11010404 : „Nemzetközi halászati megállapodások: közigazgatási költségek”

3.2 A fellépés és a pénzügyi kihatás időtartama:

Az EK és a Zöld-foki Köztársaság közötti halászati megállapodáshoz csatolt jegyzőkönyv 2005.06.30-án lejárt. Az új jegyzőkönyvet 2006. szeptember 1-jétől számított ötéves időtartamra kötik meg.

A jegyzőkönyv meghatározza a pénzügyi ellentételezést, valamint a közösségi hajók halászati tevékenységeinek kategóriáit és feltételeit a zöld-foki-szigeteki halászati övezetekben.

3.3 Költségvetési jellemzők ( a táblázat szükség szerint további sorokkal bővíthető ):

Költségvetési tétel | A kiadás típusa | Új | EFTA- hozzájárulás | Tagjelölt országok hozzájárulásAI | A pénzügyi terv fejezete |

11.0301 | kötelező | differenciált előirányzatok[2] | NEM | NEM | NEM | 4. sz. |

11.010404 | kötelező | Nem differenciált előirányzatok[3] | NEM | NEM | NEM | 4. sz. |

4. A FORRÁSOK ÁTTEKINTÉSE

4.1 Pénzügyi források

4.1.1 A kötelezettségvállalási előirányzatok és a kifizetési előirányzatok áttekintése

millió euró (négy tizedesjegyig)

A kiadás típusa | Szakasz | n. év | n +1 | n +2 | n +3 | n +4 | Összesen |

Működési kiadások[4] |

Kötelezettségvállalási előirányzatok | 8.1 | a min a max | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 1,925 3,25 |

Kifizetési előirányzatok | b min b max | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 1,925 3,25 |

A referenciaösszegbe beletartozó igazgatási kiadások [5] |

Technikai és igazgatási segítségnyújtás (NDE) | 8.2.4 | c | 0,04 | 0,04 |

TELJES REFERENCIAÖSSZEG |

Kötelezettségvállalási előirányzatok | a+c min a+c max | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,385 0,65 | 0,425 0,69 | 1,965 3,29 |

Személyi és kapcsolódó kiadások (NDE) | 8.2.5 | d | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,297 |

A referenciaösszegbe nem beletartozó, a személyi és kapcsolódó kiadásoktól eltérő kiadások (NDE) | 8.2.6 | e | 0,0215 | 0,0215 | 0,0215 | 0,0215 | 0,0215 | 0,1075 |

A fellépés indikatív összköltsége

KÖTELEZETTSÉG-VÁLLALÁSI ELŐIRÁNYZATOK ÖSSZESEN beleértve az emberi erőforrások kiadásait is | Min. Max. | 0,.4659 0,7309 | 0,4659 0,7309 | 0,4659 0,7309 | 0,4659 0,7309 | 0,5059 0,7709 | 2,3695 3,6945 |

KIFIZETÉSI ELŐIRÁNYZATOK ÖSSZESEN beleértve a a személyi költséget | Min. Max. | 0,4659 0,7309 | 0,4659 0,7309 | 0,4659 0,7309 | 0,4659 0,7309 | 0,5059 0,7709 | 2,3695 3,6945 |

A társfinanszírozás részletezése: Nincs társfinanszírozás

millió euró (három tizedesjegyig)

Társfinanszírozó szerv | n. év | n +1 | n +2 | n +3 | n +4 | Összesen |

F |

TELJES KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI ELŐIRÁNYZAT társfinanszírozással | a+c+d+e+f |

4.1.2 A pénzügyi programozással való összeegyeztethetőség

X A javaslat összeegyeztethető a jelenlegi pénzügyi programozással.

( A javaslat miatt a pénzügyi terv vonatkozó fejezetének átdolgozása szükséges.

( A javaslat miatt szükség lehet az intézményközi megállapodás[7] rendelkezéseinek alkalmazására (azaz rugalmassági eszköz alkalmazására vagy a pénzügyi terv módosítására).

4.1.3 A bevételekre gyakorolt pénzügyi hatás

X A javaslatnak nincs kihatása a bevételre

( A javaslatnak van pénzügyi kihatása – a bevételre gyakorolt hatása a következő:

Megjegyzés: a bevételekre gyakorolt hatás számítási módszerére vonatkozó minden pontosításnak és észrevételnek külön mellékletben kell szerepelnie.

millió euró (egy tizedesjegyig)

A fellépést megelőzően [n-1. év] | A fellépés után |

Költségvetési tétel | Bevétel | [Év n] | [n+1] | [n+2] | [n+3] |

a) Bevétel abszolút összege |

b) A bevétel változása | ( |

(Minden érintett költségvetési tételt fel kell tüntetni; ha a kihatás több költségvetési tételt is érint, a táblázatot megfelelő számú sorral ki kell egészíteni.)

4.2. Teljes munkaidős egyenértékben kifejezett személyi állomány ( beleértve a tisztviselőket, az ideiglenes és a külső személyzetet) – a részleteket lásd a 8.2.1. pontnál

Éves szükségletek | n. év | n+1 év | n+2 év | n+3 év | n+4 év |

A személyi állomány teljes létszáma | 0,55 | 0,55 | 0,55 | 0,55 | 0,55 |

5. JELLEMZŐK ÉS CÉLKITŰZÉSEK

5.1 A megvalósításra rövid vagy hosszú távon van-e szükség

Az EK és a Zöld-foki-Köztársaság közötti halászati megállapodáshoz csatolt korábbi jegyzőkönyv 2005.06.30-án lejárt. Az új jegyzőkönyv a 2006.09.01–2011.08.30. közötti időszakra vonatkozik.

Az új halászati partnerségi megállapodás fő célja az Európai Közösség és a Zöld-foki Köztársaság közötti együttműködés megerősítése partnerségi keret létrehozása érdekében, a halászati politika fenntartható fejlődéséért és a halászati erőforrások ésszerű kiaknázásáért a zöld-foki-szigeteki halászati övezetekben. Az új jegyzőkönyv fő elemei a következők:

- Halászati lehetőségek: 25 fagyasztóval felszerelt kerítőhálós tonhalhalászó hajó, 11 horgászbotos tonhalhalászó hajó és 48 felszíni horogsoros hajó (28%-kal kevesebb az előző jegyzőkönyvhez képest) a következő elosztási kulcs szerint (az előző jegyzőkönyv, a tagállamok kérelmei, a tagállamonkénti és kategóriánkénti időrendi használati arányok elosztási kulcsa alapján):

( kerítőhálós tonhalhalászó hajó: Franciaország: 13, Spanyolország: 12

( horgászbotos tonhalhalászó hajók: Franciaország: 4, Spanyolország: 7

( felszíni horogsoros halászhajók: Spanyolország: 41, Portugália: 7

- Éves referencia-űrtartalom : 5000 tonna tonhal (ami 29%-kal kevesebb az előző jegyzőkönyvhez képest)

- Éves pénzügyi ellentételezés : 385 000 €

- A hajótulajdonosok előlegei és díjai : 35 euró a kerítőhálós és a horogsoros hajók esetében (a korábbi 25 euróhoz képest) a zöld-foki-szigeteki halászati övezetben kifogott tonhal tonnájaként. A horgászbotos hajók díja 25 euró marad a halászat kisüzemi jellege miatt. Az éves előlegeket kerítőhálós tonhalhalászó hajók esetében 3950 euróban, horgászbotos tonhalhalászó hajónként 500 euróban, és felszíni horogsoros hajók esetében 2900 euróban (ami +38%, +25% és 38%) állapították meg.

5.2 A közösségi részvétel által képviselt hozzáadott érték, valamint a javaslatnak az egyéb pénzügyi eszközökkel való összeegyeztethetősége és esetleges szinergiája

Ami az új halászati partnerségi megállapodást illeti, a közösségi be nem avatkozás magán megállapodásokhoz vezethetne, amely nem biztosítaná a fenntartható halászatot. A Közösség azt is reméli, hogy ezzel a halászati partnerségi megállapodással a Zöld-foki Köztársaság hatékonyan együttműködik majd a Közösséggel az olyan regionális szervezeteken belül, mint az ICCAT az illegális halászat elleni harcban, és a nagy távolságra vándorló fajok készleteinek megfelelő kezelésében. Ezen kívül e jegyzőkönyv pénzügyi ösztönzést jelent a zöld-foki-kikötőkben való kirakodásban, a zöld-foki-szigeteki feldolgozási szerkezetek dinamikusabbá tétele céljából. A halászati megállapodás biztosítja egyúttal a Zöld-foki-szigetek halászati ágazati politikája forrásainak egy részét is

5.3. A javaslat céljai, az attól várt eredmények, illetve az azzal összefüggő mutatók a tevékenységalapú irányítás keretében

A harmadik országokkal való halászati megállapodások megtárgyalása és megkötése megfelel a közösségi flotta tevékenységei fenntartása és megőrzése – beleértve a távolsági halászflottát is –, és a partnerségi kapcsolatok fejlesztése általános céljának a halászati erőforrásoknak a közösségi vizeken kívüli fenntartható kiaknázásának megerősítése céljából, figyelembe véve a környezeti, szociális és gazdasági kérdéseket.

A következő mutatókat kell az ABM összefüggésében alkalmazni a megállapodás végrehajtása nyomon követésének biztosítására:

( A halászati lehetőségek felhasználási arányának nyomon követése;

( A fogási adatok, valamint a megállapodás kereskedelmi értékének összegyűjtése és elemzése;

( A közösségbeli foglalkoztatáshoz és hozzáadott értékhez való hozzájárulás;

( A közösségi piac stabilizálásához való hozzájárulás;

( A zöld-foki-szigeteki szegénység csökkentésének általános célkitűzéseihez való hozzájárulás, beleértve a foglalkoztatáshoz és az infrastruktúrák fejlesztéséhez való hozzájárulást, és az állami költségvetés támogatását;

( A műszaki és a vegyes bizottsági ülések száma;

5.4 Végrehajtási módszer (indikatív)

X Központosított irányítás

X közvetlenül a Bizottság által

6. FELÜGYELET ÉS ÉRTÉKELÉS

6.1 Felügyeleti rendszer

A Bizottság (Halászati Főigazgatóság az EK dakari küldöttségével és annak praiai kirendeltségével együttműködve) biztosítja e halászati partnerségi megállapodás rendszeres nyomon követését, különösen a szereplők általi alkalmazása és a fogási adatok tekintetében.

6.2 Értékelés

2004 szeptemberében a 2001–2005-ös jegyzőkönyv mélyreható értékelése és véglegesítése történt meg független tanácsadók társaságának segítségével, egy új jegyzőkönyv tárgyalásai megkezdésének lehetővé tétele érdekében.

6.2.1 Előzetes értékelés

Íme néhány értékelési elem a 2004 szeptemberi tanulmányból (vö. 6.2. pont) az előző jegyzőkönyv (2001–2004) értékének értékeléséből.

Az EK/Zöld-foki-szigetek halászati megállapodás felhasználása (hajók számában feltüntetve):

A hajó típusa: | Felajánlott halászati lehetőségek | Felhasználás 2001/2002 | Felhasználás 2002/2003 | Felhasználás 2003/2004 | Átlagos felhasználás |

Kerítőhálós tonhalhalászó hajók: | 37 hajó | 54 % | 57 % | 57 % | 56 % |

Felszíni horogsoros halászhajók: | 62 hajó | 96 % | 95 % | 71 % | 87,6 % |

horgászbotos hajók | 18 hajó | 66,6% | 94 % | 88,8 % | 83,3 % |

A 2001-2005-ös időszakban a fogások 1100-2100 tonna/év között mozogtak 7000 tonna referencia-űrtartalomra számítva. A megállapodás haszonnal jár, amennyiben a fogások értéke meghaladja a jegyzőkönyv költségét. A tonhal átlagos kereskedelmi értéke 800-1000 euró tonnánként.

A fogásoknak az érintett hajók esetében vett közvetlen kereskedelmi értékén kívül a megállapodás nyilvánvaló előnyökkel jár, amelyek felsorolása a következő:

- foglalkoztatási garanciák a halászhajókon;

- a foglalkoztatásra gyakorolt többszöröző hatás a kikötőkben, az árveréseken, a feldolgozóüzemekben, a hajógyárakban, a szolgáltatási vállalkozásokban stb.;

- e foglalkoztatási lehetőségek helyzete azon régiókban, amelyekben nincs más lehetőség;

- a Közösség hallal való ellátásához való hozzájárulás.

Egy közösségi megállapodás megléte kötelező normatív kerettel is biztosítja a két fél számára a halászati készletek hatékony kezelését.

- Alternatív kockázatok és lehetőségek :

Egy halászati jegyzőkönyv létrehozása bizonyos számú kockázattal jár, mint például : a halászati ágazati politika finanszírozására szánt összegeket és a hajótulajdonosok díjait nem megfelelően utalják (csalás), az idegen flották nem ismerik az engedélyeket és az ellenőrzéseket. E kockázatok elkerülése érdekében kívánatos lenne a tengeri ellenőrzési tevékenységek javítása, a műholdas nyomon követés (VMS) megerősítése, intézkedések finanszírozása a helyi halászok érdekében, stb.

6.2.2 A megállapodás gazdasági értékének előzetes becslése és a Közösség pénzügyi hozzájárulása

A Közösség által ezen új halászati partnerségi megállapodás keretében megadott pénzügyi ellentételezés egy egyedi elkülönített pénzösszeg, amelyet a 2006/2011-es jegyzőkönyv esetében egy évi 385 000 eurós éves elkülönített pénzösszeg alapján állapítottak meg.

6.2.3 Az időközi/utólagos értékelés nyomán hozott intézkedések (hasonló, korábbi tapasztalatok tanulsága)

A mélytengeri fenékzsinóros halászat részének fel nem használása arra vezette a Bizottságot, hogy eltörölje ezt a fajta halászatot az új halászati partnerségi megállapodásból, és kizárólagossági záradékot fűzzön hozzá a zöld-foki-szigeteki kizárólagos gazdasági övezetbeli engedélyek tekintetében.

Az új megállapodás már nem tartalmaz célzott fellépéseket, hanem átfogó pénzügyi támogatást tartalmaz a zöld-foki-szigeteki kormány által meghatározott halászati ágazati politika keretében tett kezdeményezések végrehajtásának átfogó pénzügyi támogatására. A Közösségnek és a zöld-foki-szigeteki kormánynak e pénzügyi támogatásra vonatkozóan többéves ágazati programról kell megállapodniuk (a pénzügyi ellentételezés teljes összegének 80%-a, azaz 308 000 euró).

6.2.4 A jövőbeni értékelések feltételei és gyakorisága

A 2004 szeptemberében véglegesített tanulmány (vö. 6.2. pont) folytatásaként és a régióbeli fenntartható halászat biztosítására gazdasági, szociális és környezeti hatásvizsgálat történik a jövőben a jegyzőkönyv minden megújítása előtt. Az 5.3. pontban felsorolt mutatókat használják az utólagos értékelés megvalósítására.

7. CSALÁS ELLENI INTÉZKEDÉSEK

A Közösség által folyósított pénzügyi ellentételezés felhasználása a megállapodás keretén belül kizárólag az érintett, szuverén harmadik állam felelőssége.

A Bizottság mindazonáltal vállalja az állandó politikai párbeszéd és egyeztetés létrehozását, hogy javíthassa a jegyzőkönyv meghosszabbításának kezelését, és megerősítse a Közösség hozzájárulását a források fenntartható kezeléséhez.

A Bizottság által a halászati megállapodás keretében tett kifizetések minden esetben a Bizottság rendes költségvetési és pénzügyi szabályainak és eljárásainak hatálya alá tartoznak. Ez lehetővé teszi különösen a harmadik államok azon bankszámláinak teljes azonosítását, amelyekre a pénzügyi ellentételezés összegeit folyósítják.

8. A FORRÁSOK RÉSZLETEZÉSE

8.1 A javaslat célkitűzéseinek pénzügyi költségei

Kötelezettségvállalási előirányzatok millió euróban (négy tizedesjegyig)

(Fel kell tüntetni a célkitűzésekre, a fellépésekre és a teljesítésekre vonatkozó fejezeteket) | Teljesítések típusa | n. év | n+1 év | n+2 év | n+3 év | n+4 év | Összesen |

1. fellépés |

2. fellépés |

Év n | Év n+1 | Év n+2 | Év n+3 | Év n+4 |

Tisztviselők vagy ideiglenes alkalmazottak [9] | A*/adminisztrátor | 0,25 | 0,25 | 0,25 | 0,25 | 0,25 |

B*,C*/asszisztens | 0,3 | 0,3 | 0,3 | 0,3 | 0,3 |

A 11 01 02. jogcímcsoportból finanszírozott állomány[10] |

A 11 01 04 04. jogcímcsoportból finanszírozott egyéb állomány [11] |

ÖSSZESEN | 0,55 | 0,55 | 0,55 | 0,55 | 0,55 |

8.2.2 A fellépés keretében felmerülő feladatok leírása

- A tárgyaló segítése a halászati megállapodás tárgyalásainak előkészítésében és befejezésében:

- Harmadik országokkal folytatott tárgyalásokban való részvétel halászati megállapodás megkötése céljából;

- Értékelési jelentéstervezetek és tárgyalási stratégiai feljegyzések készítése a biztos számára;

- A Tanács „Külső halászat” munkacsoportjában a Bizottság álláspontjának bemutatása és védelme;

- Részvétel a megállapodás végleges szövegébe felvett tagállamokkal való kompromisszumkeresésben.

- A megállapodások végrehajtásának ellenőrzése (megfigyelés):

- A halászati megállapodások napi nyomon követése;

- A pénzügyi ellentételezés kötelezettségvállalásainak és kifizetéseinek, valamint a célzott fellépések, illetőleg a felelősségteljes halászat fejlesztése finanszírozásának előkészítése és ellenőrzése;

- Rendszeres jelentés készítése a megállapodások végrehajtásáról;

- A megállapodások értékelése: tudományos és technikai szempontok;

- A tanácsi rendelet- és határozatjavaslat tervezetének előkészítése, és a megállapodás szövegeinek kidolgozása;

- Az elfogadási eljárások megindítása és nyomon követése.

- Technikai segítségnyújtás:

- A Bizottság álláspontjának előkészítése a vegyes bizottságra tekintettel.

- Intézmények közötti kapcsolatok

- A Bizottság képviselete a Tanács, az Európai Parlament és a tagállamok előtt a tárgyalási eljárással összefüggésben;

- Az Európai Parlament írásbeli és szóbeli kérdéseire adandó válaszok összeállítása.

- Szolgálatok közötti konzultáció és koordináció:

- A kapcsolat biztosítása más Főigazgatóságokkal a megállapodások tárgyalásaival és nyomon követésével kapcsolatos kérdésekben;

- Szolgálatok közötti konzultációk szervezése és azokra való válaszolás.

- Értékelés

- Részvétel a hatásvizsgálatok naprakésszé tételében

- Az elért célok és az értékelések mutatóinak elemzése.

8.2.3 A személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó személyi állomány eredete

(Több eredet megjelölése esetén kérjük kérjük az álláshelyek számát minden eredetre vonatkozóan megadni)

X A cserére vagy meghosszabbításra kerülő program irányításához jelenleg hozzárendelt álláshelyek.

( A 2006. évi politikai stratégia/előzetes költségvetés-tervezet keretében már hozzárendelt álláshelyek.

( A következő éves politikai stratégia/előzetes költségvetés-tervezet eljárásának a keretében igénylendő álláshelyek

( Az érintett szolgálaton belül meglévő állomány felhasználásával átcsoportosítandó álláshelyek (belső áthelyezés)

( Az n. évben szükséges, de az éves politikai stratégiában/előzetes költségvetés-tervezetben az adott évre nem előirányozott álláshelyek.

8.2.4 A referenciaösszegbe beletartozó egyéb igazgatási kiadások

(11 01 04/05 – Közigazgatási kezelési költségek)

millió euró (három tizedesjegyig)

Költségvetési tétel: 11010404 (szám és megnevezés) | n. év | n+1 év | n+2 év | n+3 év | n+4 év | ÖSSZESEN |

1. Technikai és igazgatási segítségnyújtás (beleértve a kapcsolódó személyi költségeket) |

Végrehajtó hivatalok[12] |

Egyéb technikai és igazgatási segítségnyújtás |

- belső |

- külső (1) | 0,04 | 0,04 |

Teljes technikai és igazgatási segítségnyújtás | 0,04 | 0,04 |

(1) a hatályos jegyzőkönyv utólagos és a jövőbeni jegyzőkönyv előzetes értékelési tanulmánya

8.2.5 A referenciaösszegbe nem beletartozó személyi és kapcsolódó költségek

millió euró (négy tizedesjegyig)

A személyi állomány fajtája | n. év | n+1 év | n+2 év | n+3 év | n+4 év | ÖSSZESEN |

Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak (11 01 01) | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,297 |

A(z) XX 01 02. jogcímcsoportból finanszírozott személyi állomány (kisegítő alkalmazottak, kihelyezett tagállami szakértők, szerződéses személyzet stb.) (a költségvetési tétel feltüntetése) |

Személyi és kapcsolódó - a referenciaösszegbe NEM beletartozó - költségek összesen | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,0594 | 0,297 |

Számítás – Tisztviselők és szerződéses alkalmazottak

Adott esetben hivatkozás a 8.2.1. pontra

- 1A =108 000 euró*0,25 = 27 000 euró

1B =108 000 euró*0,15 = 16 200 euró

1C =108 000 euró*0,15 = 16 200 euró

Részösszeg: 59 400 euró (évi 0,0594 millió euró)

Összesen: 59 400 euró évente ( évi 0,273 millió euró)

Számítás – A(z) XX 01 02. jogcímcsoportból finanszírozott személyi állomány

Adott esetben a 8.2.1. pontra kell hivatkozni

8.2.6 A referenciaösszegbe nem beletartozó egyéb igazgatási kiadások

millió euró (három tizedesjegyig)

n. év | n+1 év | n+2 év | n+3 év | n+4 év | ÖSSZESEN |

11 01 02 11 01. – Kiküldetések | 0,020 | 0,020 | 0,020 | 0,020 | 0,020 | 0,1 |

11 01 02 11 02. – Ülések és konferenciák | 0,0015 | 0,0015 | 0,0015 | 0,0015 | 0,0015 | 0,0075 |

XX 01 02 11 03. - Bizottságok[13] |

XX 01 02 11 04. – Tanulmányok és konzultációk |

XX 01 02 11 05. – Információs rendszerek |

2. Egyéb irányítási kiadások összesen (XX 01 02 11.) |

3. Egyéb igazgatási jellegű kiadások (költségvetési tétel megadása mellett) |

A személyi és kapcsolódó költségeken kívüli – a referenciaösszegbe NEM beletartozó – igazgatási kiadások összesen | 0,0215 | 0,0215 | 0,0215 | 0,0215 | 0,0215 | 0,1075 |

[1] HL L 73., 2001.3.15., 8. o.

[2] Differenciált előirányzatok, a továbbiakban: DE

[3] Nem differenciált előirányzatok, a továbbiakban: NDE

[4] Olyan kiadások, amelyek nem tartoznak az érintett 11. cím 11 01 alcíme alá.

[5] A(z) 11. cím 11 01 04 jogcímcsoportja alá tartozó kiadások.

[6] A(z) 11 01 alcímbe tartozó, a(z) 11 01 04 jogcímcsoportokon kívüli kiadások.

[7] Lásd az intézményközi megállapodás 19. és 24. pontját.

[8] Ahogyan az az 5.3. részben szerepel.

[9] Amelynek költségét NEM fedezi a referenciaösszeg.

[10] Amelynek költségét NEM fedezi a referenciaösszeg.

[11] Amelynek költségét a referenciaösszeg tartalmazza.

[12] Hivatkozni kell az érintett végrehajtó hivatal(ok)ra vonatkozó pénzügyi kimutatásra.

[13] Pontosítsa a bizottság típusát, valamint azt a csoportot, amelyhez az tartozik.