[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 19.7.2006

COM(2006) 406 végleges

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A HULLADÉKOKKAL KAPCSOLATOS KÖZÖSSÉGI JOGSZABÁLYOK azaz a hulladékokról szóló 75/442/EGK irányelv, a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK irányelv, a hulladékolajokról szóló 75/439/EGK irányelv, a szennyvíziszapról szóló 86/278/EGK irányelv, és a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK irányelv és a hulladéklerakókról szóló 1999/31/EK irányelv 2001–2003 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN TÖRTÉNŐ VÉGREHAJTÁSÁRÓL {SEC(2006)972}

1. BEVEZETÉS

E jelentés célja a többi közösségi intézmény, a tagállamok és a nyilvánosság tájékoztatása a hulladékokkal kapcsolatos uniós jogszabályok (a 75/442/EGK, a 91/689/EGK, a 75/439/EGK, a 86/278/EGK, a 94/62/EK és az 1999/31/EK irányelv) 2001–2003 közötti időszakban történő végrehajtásáról.

E hat irányelv tartalma és struktúrája meglehetősen eltérő. A 75/442/EGK és a 91/689/EGK irányelv általános és alaprendelkezéseket állapít meg valamennyi hulladékkal és a veszélyes hulladékokkal kapcsolatban; az 1999/31/EK irányelv egy sajátos kezelési módszerrel, a hulladéklerakással foglalkozik; a 75/439/EGK, a 86/278/EGK és a 94/62/EK irányelv pedig az eltérő tulajdonságokat mutató, és eltérő gazdálkodási kérdéseket felvető sajátos hulladékáramokra — hulladékolajokra, szennyvíziszapra és csomagolási hulladékokra — vonatkozó követelményeket állapít meg.

A jelentés a környezetre vonatkozó egyes irányelvek végrehajtásáról szóló jelentések egységesítéséről és ésszerűsítéséről szóló 91/692/EGK irányelv[1] 5. cikkével összhangban készült. A jelentés a tagállamok által szolgáltatott információkon alapul, amelyet a bizottsági szolgálatok egy, a tagállamoktól beérkező információkat és adatokat részletesebben bemutató munkadokumentuma kísér.

Általánosságban, bár további előrelépés történt, a hulladékokkal kapcsolatos jogszabályok végrehajtása még mindig nem tekinthető kielégítőnek, amit a hulladékok területén folytatott számos, a Szerződés megsértése miatti eljárás mutat. Jelentős erőfeszítéseket kell tehát tenni a teljes körű végrehajtás érdekében, főként a hulladékmegelőzés és az újrafeldolgozás előmozdítása érdekében. Különösen ezekkel a kérdésekkel foglalkozik az EU-nak a hulladékkeletkezés megelőzésére és a hulladékok újrafeldolgozására irányuló tematikus stratégiája[2], amely a hulladékgazdálkodásban a hulladék környezeti hatásaira és az életciklus-alapú szemléletre összpontosít.

2. A HULLADÉKOKRÓL SZÓLÓ, 91/156/EGK IRÁNYELVVEL MÓDOSÍTOTT 75/442/EGK IRÁNYELV

A 75/442/EGK irányelv[3] létrehozza a közösségi szintű hulladékgazdálkodás alapvető jogi keretét. Az irányelv főként a hulladékok meghatározásával, a hulladékgazdálkodási elvek hierarchiájával; a hulladékártalmatlanítás tekintetében a közelség és az önellátás elvével; a hulladékgazdálkodási tervezéssel; az ártalmatlanítási és hasznosítási műveleteket végző létesítmények és vállalkozások számára előírt engedélyekkel; a hatáskörrel rendelkező hatóságok általi ellenőrzésekkel; a nyilvántartás-vezetési követelményekkel; a „szennyező fizet” elvével; és a jelentéstételi követelményekkel foglalkozik.

Valamennyi tagállam megerősítette, hogy benyújtották a Bizottsághoz az irányelv nemzeti jogukba történő átültetésére szolgáló törvényi és rendeleti rendelkezésekre vonatkozó részletes tájékoztatást.

A hulladékok meghatározásának helyes alkalmazása kulcsfontosságú annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok a szóban forgó irányelv és más, hulladékkal kapcsolatos jogszabályok szerinti hulladékgazdálkodási kötelezettségeiket megfelelően hajtsák végre . Az egységes szerkezetbe foglalt európai hulladékjegyzéket a 2001-ben módosított[4] 2000/532/EK bizottsági határozat hozta létre. A jelentéstételi időszakban számos , a Szerződés megsértése miatti eljárás és bírósági ügy foglalkozott a hulladékok meghatározásának alkalmazásával (Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, illetve más vonatkozó ügyekben).

Mindeddig valamennyi tagállam elkészítette és bejelentette az irányelven alapuló hulladékgazdálkodási tervét . Számos tagállam jelezte, hogy terveinek kidolgozása során együttműködött és konzultált más tagállamokkal. Néhány tagállam olyan esetekről számolt be, amikor a hulladékgazdálkodási terveiknek nem megfelelő hulladékszállítás megakadályozására kellett intézkedéseket hozniuk.

A hulladékkeletkezés megelőzésésével kapcsolatban születtek intézkedések, de nincs elég információ a hatásukra vonatkozóan.

A legtöbb tagállam azt jelentette, hogy a hulladékártalmatlanítás tekintetében az önellátás magas fokát, körülbelül 99%-ot értek el, ami lényegében megegyezik az 1998–2000 közötti időszakra vonatkozó végrehajtási jelentésben ismertetett helyzettel.

A 15 tagú EU-ban a hulladéktermelésre és -kezelésre vonatkozó adatok alapján a termelt háztartási hulladék mennyisége 580 kg/fő/évre nőtt. A hulladék kezelését tekintve az újrafeldolgozás aránya tovább nőtt, és átlagosan eléri a 32%-ot, noha az újrafeldolgozási arányok nagymértékben különböznek a tagállamokban (8–56%); a hulladéklerakás kis mértékben csökkent, de továbbra is ez a módszer az uralkodó (44% átlagosan). A hulladékégetés, főként energetikai hasznosítással, a fő kezelési lehetőség egyes tagállamok számára. A veszélyeshulladék-termelés szintén nőtt, és eléri a 120 kg/fő/évet; a hulladéklerakás továbbra is az uralkodó módszer (26% átlagosan), míg az átlagos újrafeldolgozási arány 21% volt.

Számos tagállam tájékoztatta a Bizottságot, hogy alkalmazták az irányelv által lehetővé tett, az engedélyezési követelmények alóli mentesítést .

A legtöbb tagállam eleget tett a 14. cikk szerinti nyilvántartás-vezetési kötelezettségeinek . Néhány tagállam jelezte, hogy a veszélyeshulladék-termelőkre vonatkozó kötelezettségeken felül további követelményeket állapított meg a termelőkre nézve.

3. A VESZÉLYES HULLADÉKOKRÓL SZÓLÓ 91/689/EGK IRÁNYELV

A 91/689/EGK irányelv[5] kiegészíti a 75/442/EGK irányelvet azáltal, hogy a veszélyes hulladékok tekintetében szigorúbb gazdálkodási és ellenőrzési követelményeket állapít meg. Az irányelv főként a veszélyes hulladékok meghatározásával; a veszélyes hulladékok más veszélyes hulladékokkal vagy nem veszélyes hulladékokkal történő keverésének tilalmával; a veszélyes hulladékokkal foglalkozó létesítményekre és vállalkozásokra vonatkozó sajátos engedélyezési követelményekkel; az időszakos ellenőrzésekkel és a veszélyeshulladék-termelő nyilvántartás-vezetésével; a veszélyes hulladékok megfelelő csomagolásával és feliratozásával a gyűjtés, szállítás és átmeneti tárolás során; és a veszélyes hulladékokra vonatkozó hulladékgazdálkodási tervekkel foglalkozik.

Valamennyi tagállam megerősítette, hogy benyújtotta a Bizottsághoz a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK irányelv és a hulladékjegyzék (2000/532/EK módosított határozat) nemzeti jogába történő átültetésére szolgáló hatályos törvényi és rendeleti rendelkezésekre vonatkozó részletes tájékoztatást.

Ausztria, Belgium vallon régiója, a Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Németország, Svédország és az Egyesült Királyság még több hulladék veszélyessé minősítéséről tájékoztatta a Bizottságot az 1. cikk (4) bekezdésének megfelelően.

Ausztria, Belgium (a brüsszeli és a flamand régió), a Cseh Köztársaság, Finnország, Németország, Írország, Hollandia, Portugália, Szlovénia, Spanyolország és Svédország intézkedéseket fogadott el a háztartási veszélyes hulladék és a nem háztartási veszélyes hulladék megkülönböztetésére az 1. cikk (5) bekezdésével összhangban. Ezen intézkedések célja alapvetően a háztartási hulladékokban található veszélyes összetevők elkülönített gyűjtése.

Valamennyi tagállam arról tett jelentést, hogy a veszélyes hulladék lerakására vonatkozóan a 2. cikk (1) bekezdésében foglalt nyilvántartási és azonosítási követelményeket teljesítette.

A tagállamok megerősítették, hogy meghozták a szükséges intézkedéseket a veszélyes hulladékok keverésének megakadályozására (2. cikk (2)–(4) bekezdés). A válaszok részletességének mértéke különbözik ugyan, mivel néhány tagállam csak hivatkozást közölt a nemzeti jogszabályra, míg mások megadták vagy kifejtették az adott jogszabályt.

Olaszország az engedélyezési követelmények helyébe lépő általános nemzeti szabályokról szóló a 3. cikk (2) bekezdésében előírt menetességeket fogadott el a hasznosítási műveletek tekintetében. 2005-ben az Egyesült Királyság (Anglia, Skócia és Wales) az 1995. június 27. előtt elfogadott, meglévő mentességek módosítását jelentette be.

Valamennyi tagállam arról tett jelentést, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok elvégezték a 4. cikk (1) bekezdésében előírtak szerinti megfelelő időszakos ellenőrzéseket . A gyakoriság a legtöbb országban változó, és többek között olyan kritériumoktól függ, mint a hulladék típusa és mennyisége, valamint a létesítmény típusa. Ellenőrzési terveket dolgoztak ki a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Hollandiában, Szlovéniában és Svédországban.

A legtöbb ország részletesen határozza meg a 4. cikk (2) bekezdésében megállapított nyilvántartás-vezetési követelmények végrehajtására vonatkozó rendelkezéseit. Az Egyesült Királyság nem hajtotta végre teljes egészében a veszélyeshulladék-termelőkre vonatkozó követelményeket. Belgium brüsszeli és flamand régiója, valamint Németország és Írország nem tettek említést a hulladékszállítókra vonatkozó nyilvántartás-vezetési követelményekről. Továbbá, Belgium flamand régiójában, Dániában és Portugáliában a nyilvántartott információk (kivonatait) rendszeresen meg kell küldeni a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak.

A tagállamok kifejtették a veszélyes hulladékok megfelelő csomagolásának és feliratozásának biztosítására szolgáló, az 5. cikk (1) bekezdését végrehajtó nemzeti intézkedéseket, és néhányan részletesen bemutatták e rendelkezések lényegét.

A legtöbb tagállamban a veszélyes hulladékokra az általános hulladékgazdálkodási terv vonatkozik. Szlovákia és Spanyolország bejelentette, hogy a veszélyeshulladék-gazdálkodási terveik kidolgozása, illetve felülvizsgálata folyamatban van.

4. A HULLADÉKOLAJOK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 75/439/EGK IRÁNYELV

A 75/439/EGK irányelv[6] célja a hulladékolajok, például a járművekhez és motorokhoz használt kenőolajok gyűjtésére, kezelésére, tárolására és ártalmatlanítására vonatkozó összehangolt rendszer megteremtése, és környezetnek az ilyen műveletek ártalmas hatásaitól való védelme. Az irányelv főként a hulladékolajokkal való biztonságos és ellenőrzött gazdálkodással; a regenerálással történő feldolgozás elsődlegességével; a nyilvánosságnak szóló tájékoztató kampányokkal; a hulladékolajokat kezelő vállalkozások számára előírt engedélyekkel; az égetésre vonatkozó kibocsátási határértékekkel, valamint a hulladékolajokat gyűjtő és ártalmatlanító vállalkozásoknak nyújtott támogatással foglalkozik.

Valamennyi jelentést tevő tagállam benyújtotta a Bizottsághoz a hulladékolajok ártalmatlanításáról szóló hatályos törvényi és rendeleti rendelkezéseket . Számos ország kijelentette, hogy környezetvédelmi okok miatt szigorúbb intézkedéseket fogadtak el. A Cseh Köztársaság, Írország, Hollandia, Portugália és Szlovénia jelezte, hogy a területükön nincs regeneráló üzem.

A hulladékolaj-gazdálkodásról átadott adatoknak megfelelően, 2003-ban a 15 tagú EU-ban majdnem 2 millió tonna hulladékolajat gyűjtöttek, amely 81%-os gyűjtési aránynak felel meg. E mennyiségből 44%-ot regeneráltak (a legmagasabb regenerálási arányokat Luxemburgban, Hollandiában, Olaszországban és Magyarországon rögzítették), és 46%-ot elégettek. Az 1995–2003 közötti időszakban az összes értékesített/eladott olaj mennyisége 11%-kal csökkent (5,0 millió tonnáról 4,4 millió tonnára), míg a termelt és gyűjtött hulladékolaj mennyisége majdnem változatlan maradt; a regenerált és elégetett hulladékolajok aránya sem mutat lényeges változást.

Számos tagállam jelentette, hogy nem léteznek olyan korlátozások , amelyek meggátolnák azt, hogy a hulladékolajok regenerálás útján történő feldolgozásának elsőbbséget biztosítsanak a 3. cikk (1) bekezdésével összhangban. Más tagállamok ugyan jeleztek ilyen korlátozásokat, amelyek azonban főleg olyan gazdasági szempontokból származnak, mint a termelt hulladékolajok kis mennyisége, az alacsony költségű égetés lehetősége más tagállamokban, és a bázisolaj-piac telítettsége.

A jelentést tevő országok többsége a nyilvánosságnak szóló tájékoztató és környezettudatossági kampányokat folytatott az 5. cikk (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően.

A jelentést tevő országok mintegy fele arról számolt be, hogy a hulladékolajokat alávetik a feldolgozási eljárások (regenerálás és égetés) valamelyikének, az 5. cikk (3) bekezdésének megfelelően.

A tagállamok arról számoltak be, hogy rendelkeznek a hulladékolajokat kezelő, valamint a hulladékolajokat gyűjtő vállalkozásokra vonatkozó engedélyeztetési rendszerrel (5. cikk (4) bekezdés). Az engedélyekben foglalt feltételeknek való megfelelőség vizsgálatára ellenőrzéseket folytatnak.

A jelentésekben szereplő, égetésre vonatkozó kibocsátási határértékek az irányelvben megállapított határértékek tartományában vagy az alatt találhatóak. Számos ország határértékeket állapított meg a 3 MW-nál kisebb bemenő hőteljesítményű égetőművek tekintetében.

Néhány tagállam kijelentette, hogy támogatást nyújtott a hulladékolajok gyűjtéséhez és/vagy ártalmatlanításához.

5. A SZENNYVÍZISZAPRÓL SZÓLÓ 86/278/EGK IRÁNYELV

A 86/278/EGK irányelv[7] szabályozza a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználását oly módon, hogy meggátolja a talajra, a vegetációra, az állatokra és az emberre gyakorolt káros hatásokat. Célja továbbá, hogy ösztönözze a szennyvíziszap helyes újrahasználatát a mezőgazdaságban. Az irányelv főként a talajban és a szennyvíziszapban található nehézfémekre vonatkozó határértékekkel; a szennyvíziszap kezelésével; a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásának feltételeivel; a talajt és a szennyvíziszapot érintő mintavételezéssel és elemzéssel; valamint a szennyvíziszap termelésére és mezőgazdasági felhasználására vonatkozó nyilvántartás-vezetéssel foglalkozik.

A legutóbbi jelentéstételi időszakot követően számos, a nemzeti jogszabályokat módosító rendelkezésről értesítették a Bizottságot. Módosításokat főként Belgium, a Cseh Köztársaság, Írország, és Ausztria (a Länder körülbelül 20 jogalkotási aktusa) vezetett be .

Az EU-15 tagállamaiból nyolc jelentett az irányelvben meghatározottnál alacsonyabb, a talaj nehézfémtartalmára vonatkozó határértéket . Ez vonatkozik valamennyi új tagállamra is, amelyek tekintetében az adatok rendelkezése állnak.

A tagállamok különböző, biológiai, vegyi, termikus vagy mechanikus, szennyvíziszap-kezelési módszereket alkalmaznak, vagy ezek kombinációját. Ezek magukban foglalják az aerob és anaerob stabilizálást, a víztelenítést és szárítást, a komposztálást, a mésszel vagy más vegyi anyagokkal történő kondicionálást, a kihelyezést és a tározást. A szennyvíziszap elemzésének gyakorisága a szennyvíztisztító telep méretétől függ.

Az EU-15 legtöbb tagállama növekedésről számolt be a szennyvíziszap-termelésben a 2001–2003 közötti időszakban ; mások kiegyenlített vagy enyhén csökkenő termelést jelentettek. Az új tagállamok növekvő értékeket mutató adatokat jelentettek.

A szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználását érintően, hét tagállam (Belgium — Vallónia, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Írország, az Egyesült Királyság és Magyarország) jelentette, hogy az általuk termelt szennyvíziszap legalább 50%-át használják a termőföldeken. Másrészről Finnország, Svédország és Szlovénia az általuk termelt szennyvíziszap kevesebb mint 17%-át alkalmazza a termőföldeken, míg Görögország, Hollandia, Belgium (Flandria), Szlovákia és a Cseh Köztársaság nagyon kevés szennyvíziszapot terít a mezőgazdasági földterületekre vagy semennyit sem.

Észrevehetőek a különbségek az egyes tagállamok között, néhányuknál csökkenő tendencia tapasztalható, ami a mezőgazdaságban felhasznált szennyvíziszap biztonságos használatával kapcsolatos növekvő lakossági aggodalommal magyarázható. Ugyanígy, néhány tagállam, vagy tagállamok régiói jogszabályban tiltják, vagy szigorúan korlátozzák a szennyvíziszap terítését a mezőgazdaságban, a nehézfémekre, vagy bizonyos esetekben a szerves vegyületekre alkalmazott szigorúbb határértékek alapján.

Ami a szennyvíziszap minőségét illeti, a mezőgazdaságban felhasznált szennyvíziszap átlagos nehézfém-koncentrációja az EU-ban jóval alatta marad az irányelv IB. mellékletében meghatározott küszöbértékeknek. Ez mind az EU-15-re, mind az új tagállamokra vonatkozik, amelyek tekintetében adatok állnak rendelkezésre. Jóllehet még mindig különbségek vannak az egyes tagállamok között, megerősíthető a koncentrációk lassú, de biztos csökkenését mutató általános tendencia.

Összességében, a 86/278/EGK irányelv egy régóta fennálló jogi eszköz, amely meglehetősen hatékonynak bizonyult a szennyezés szennyvíziszap használatából eredő terjedésének megelőzésében. Így, a szennyvíziszap műtrágyaként történő felhasználása a mezőgazdasági földterületeken tekinthető a legjobb környezetvédelmi lehetőségnek, akkor és csakis akkor, ha nem jelent fenyegetést a környezetre, vagy az állati és emberi egészségre.

6. A CSOMAGOLÁSRÓL ÉS A CSOMAGOLÁSI HULLADÉKRÓL SZÓLÓ 94/62/EK IRÁNYELV

A 94/62/EK irányelvnek[8] két fő célja van: a környezet védelme és a belső piac működésének biztosítása. E célból az irányelv olyan intézkedéseket állapít meg, amelyek célja elsődlegesen a csomagolási hulladék termelésének megelőzése, és további alapvető elvekként a csomagolás újrahasználata, az újrafeldolgozás és a csomagolási hulladék hasznosításának egyéb formái, és ennél fogva az ilyen hulladék végső ártalmatlanítása.

Valamennyi tagállam benyújtotta a Bizottsághoz a csomagolási irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések részleteit. Ausztria, Belgium és Hollandia olyan programokról tájékoztatták a Bizottságot, amelyek a 6. cikk (1) bekezdésének a) és c) pontjában foglaltakhoz képest magasabb célkitűzéseket állapítanak meg. A Bizottság valamennyi ilyen programot határozatokban erősített meg a 6. cikk (10) bekezdésének értelmében. Jelenleg két tagállam (Németország és Hollandia) tekintetében van folyamatban a Szerződés megsértése miatti eljárás .

Valamennyi tagállam vezetett be a csomagolási hulladék termelésének megelőzésére vonatkozó intézkedéseket. Ezek különböző típusú terveket, megállapodásokat, tájékoztató kampányokat, támogatásokat, célkitűzéseket és gazdasági eszközöket (adók, gyártói felelősségi díjak stb.) foglalnak magukban. Ezen intézkedések ellenére a termelt csomagolási hulladék mennyisége a 2000. évi 65,5 millió tonnáról 66,6 millió tonnára nőtt 2002-ben. Ugyanakkor ez a növekedés lassúbb, mint a GDP növekedése az adott időszakban.

A legtöbb tagállam intézkedéseket vezetett be a csomagolás újrahasználatára való ösztönzésre. Ezek különböző típusú terveket, megállapodásokat, tájékoztató kampányokat, támogatásokat, célkitűzéseket és gazdasági eszközöket (adók, az eldobható csomagolásra alkalmazott betétetek, differenciált gyártói felelősségi díjak stb.) foglalnak magukban.

2002-re valamennyi tagállam elérte a 6. cikk (1) bekezdésének a) és c) pontja szerinti célkitűzéseit . Görögország, Írország és Portugália számára engedélyezték e célkitűzések elérésének 2005-re történő elhalasztását, és ezen országok elérték a hasznosításra és a hulladékégető művekben energetikai hasznosítással történő égetésre vonatkozó 25%-os közbenső célkitűzésüket. 2002-ben a 15 tagú EU tagállamaiban a csomagolás hasznosításának és a hulladékégető művekben energetikai hasznosítással történő égetésének átlagos aránya 62%, az átlagos újrafeldolgozási arány pedig 54% volt. A következő átlagos újrafeldolgozási arányokat érték el a csomagolóanyagok esetében: üveg 58%, papír és karton 68%, fémek 57% és műanyagok 24%.

Valamennyi tagállam létrehozott a csomagolási hulladékra vonatkozó visszaváltási, gyűjtési és hasznosítási rendszereket . A legtöbb tagállam alkalmaz gyártói felelősségi rendszereket, melyek némelyike kiterjed a csomagolási hulladék gyűjtésének, válogatásának és újrafeldolgozásának teljes költségére. Más rendszerekben a települések fizetik a háztartási csomagolási hulladék gyűjtésének, válogatásának és újrafeldolgozásának egészét vagy egy részét. Hasonlóképpen, a gyártói felelősségi rendszerek, vagy az ipar/kereskedelmi hulladék birtokosai fizetnek az ipari/kereskedelmi csomagolási hulladékért. Az Egyesült Királyság a gyártói felelősségi rendeleteinek részeként az átruházható igazolások rendszerét („packaging recovery notes” – PRN) alkalmazza. Dánia és Hollandia nem alkalmaznak gyártói felelősségi rendszereket, de visszaváltási rendszerüket a települési intézkedésre és az iparral kötött önkéntes megállapodásokra alapozzák. 2003 végén Dánia, Svédország és Németország kötelező betétdíjat vezetett be az eldobható italcsomagolások egyes típusaira.

A legtöbb tagállamnak van az újrafeldolgozott anyagok használatát ösztönző intézkedése. Ezek különböző típusú terveket, megállapodásokat, tájékoztató kampányokat és gazdasági eszközöket (adók és különösen kutatási és fejlesztési támogatások) foglalnak magukban.

Valamennyi tagállam széles körben nyilvánosságra hozta az irányelv szerinti intézkedéseket. A tájékoztatási tevékenységek széles skálája figyelhető meg valamennyi kormányzati szinten, az üzleti szervezetek és az újrafeldolgozó rendszerek szintjén. E tevékenységek a szereplők széles skálájára, például a kötelezett társaságokra, a fogyasztókra és iskolákra irányultak.

E jelentés referenciaidőszakában csak az EN 13428:2000 és az EN 13432:2000 szabványokat lehetett harmonizált szabványnak tekinteni[9]. E szabványokat a nemzeti szabványokba ültették át a legtöbb tagállamban. A Bizottságnak nincs tudomása más nemzeti szabványokról a csomagolási irányelv II. mellékletében foglalt lényeges követelményeknek való megfelelőséggel összefüggésben.

Valamennyi tagállam belefoglalt a hulladékgazdálkodási tervébe egy, a csomagolással és a csomagolási hulladékkal folytatott gazdálkodásra vonatkozó fejezetet[10].

A gazdasági eszközökön belül Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Magyarország és Írország alkalmaz adókat vagy differenciált adóztatást. Az Egyesült Királyság az átruházható igazolások rendszerét alkalmazza a gyártói felelősségi rendszerének részeként. Számos tagállam alkalmaz támogatásokat.

Az eredmények azt mutatják, hogy a 94/62/EK irányelv sikereket könyvelhet el az újrafeldolgozásra, és hasznosításra, és a hulladékégető művekben az energiahasznosítással történő égetésre vonatkozó arányoknak a 2001-re megállapított célkitűzéseket meghaladó növekedése terén. Ezen felül, jóllehet a csomagolási hulladékok össztömege továbbra is növekszik a legtöbb tagállamban, a gazdasági növekedés és a csomagolási hulladék növekedésének elválasztása figyelhető meg az EU egésze és számos önálló tagállam tekintetében a 2000–2002 közötti időszakban. A csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló irányelvre vonatkozó mélyreható költség-haszon elemzést egy külön jelentés végzi el az irányelv 6. cikkének (8) bekezdése értelmében.

7. A HULLADÉKLERAKÓKRÓL SZÓLÓ 1999/31/EK IRÁNYELV

Az 1999/31/EK irányelv[11] a hulladéklerakók működését szabályozza, annak érdekében, hogy megelőzze, vagy a lehető leggyorsabban csökkentse a hulladéklerakásnak a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt negatív hatásait, figyelembe véve a globális környezetet is. Ebből a célból az irányelv rendelkezéseket tartalmaz a hulladéklerakókban átvehető vagy át nem vehető hulladékokról és az ott alkalmazható és nem alkalmazható kezelési módszerekről, és megállapítja a hulladéklerakók engedélyezésének, üzemeltetésének, lezárásának és utógondozásának feltételeit. Az irányelv megköveteli továbbá a hulladéklerakókba küldött, biológiailag lebontható hulladékok mennyiségének fokozatos csökkentését.

A választ adó valamennyi tagállam benyújtotta a nemzeti jogba történő átültetéshez szükséges intézkedéseit. Az Európai Bíróság elítélte az Egyesült Királyságot az irányelv hiányos átültetéséért (C-423/02. sz. ügy). Időközben a hiányzó átültetési intézkedésekről időközben értesítették a Bizottságot. Az Európai Bíróság elítélte Franciaországot is az irányelv hiányos átültetéséért (C-172/04. sz. ügy). Mivel a nem ipari eredetű inerthulladékra vonatkozó, hiányzó átültetési intézkedésekről még mindig nem értesítették a Bizottságot, a Bizottság eljárást indított Franciaország ellen a Szerződés 228. cikkének értelmében.

A Bizottság jelenleg értékeli, hogy azok az átültetési intézkedések, amelyekről a tagállamok értesítést küldtek, megfelelnek-e az irányelvnek.

Néhány tagállam kihasználta az irányelv által biztosított lehetőséget, hogy egyes hulladékokat vagy hulladéklerakókat kivegyen az irányelv néhány rendelkezése alól (Olaszország, Szlovákia és Svédország a nem veszélyes bányászati hulladék tekintetében, Franciaország, Görögország és Spanyolország a szigetek és az elzárt települések tekintetében, valamint Németország, Írország, Hollandia, Szlovákia és Svédország a földalatti hulladéklerakók tekintetében). A Bizottság értékeli, hogy ezen kivételek esetében megfelelnek-e a 3. cikk (3)–(5) bekezdésében foglalt feltételeknek. A 3. cikk (5) bekezdésével összhangban a kivett szigetek és elzárt települések Bizottságnak megküldött jegyzékét feltették a Bizottság weboldalára (http://europa.eu.int/comm/environment/waste/landfill_index.htm) és közzétették a Hivatalos Lapban (HL C 316., 2005.12.13.).

A jelentést tevő tagállamok intézkedéseket fogadtak el az irányelv műszaki követelményeinek a teljesítése érdekében, beleértve a hulladéklerakók tervezésére, üzemeltetésére, lezárására és utógondozására vonatkozó rendelkezéseket.

Valamennyi jelentést tevő tagállam beépítette jogszabályaiba a hulladéklerakó üzemeltetőjének azon kötelezettségét, hogy a hulladék átvételére kivetett árba foglalják bele az építéssel, üzemeltetéssel, lezárással és utógondozással kapcsolatos valamennyi költséget.

A hulladék-átvételi kritériumok tekintetében a legtöbb tagállam meghatározott néhány kritériumot, vagy a hulladéklerakókban átvehető hulladékok jegyzékét, de egyedül Svédország hajtotta végre a hulladékok átvételére vonatkozó kritériumok és eljárások megállapításáról szóló 2003/33/EK határozatot.

Valamennyi jelentést tevő tagállam benyújtotta a hulladéklerakókba kerülő, biológiailag lebontható hulladékok csökkentésére vonatkozó nemzeti stratégiáit, kivéve a Cseh Köztársaságot, Írországot és Spanyolországot. A Bizottság valamennyi olyan intézkedést meghoz, amely szükséges annak biztosításához, hogy stratégiáikat a lehető leghamarabb benyújtsák.

Az 1995-ben termelt, biológiailag lebontható települési hulladék mennyiségére, valamint a jelentéstételi időszak egyes éveiben hulladéklerakókba kerülő mennyiségekre vonatkozó, tagállamok által benyújtott adatok nem teljesek, és további megvitatást igényelnek. A jelentésben szereplő adatokból látható, hogy Ausztria, Flandria, Dánia, Hollandia és Svédország már teljesítette a 2016-os célkitűzést (a hulladéklerakóba kerülő biológiailag lebontható települési hulladék mennyiségének az 1995-ben termelt mennyiség 35%-ára csökkentése), Franciaország és Németország már teljesítette a 2009-es célkitűzést (a hulladéklerakóba kerülő mennyiségnek az 1995-ben termelt mennyiség 50%-ára csökkentése), és Finnország és Olaszország már teljesítette a 2006-os célkitűzést (a hulladéklerakóba kerülő mennyiségnek az 1995-ben termelt mennyiség 75%-ára csökkentése).

A meglévő hulladéklerakók alkalmazkodásának szükségességét illetően, a meglévő hulladéklerakókról szolgáltatott adatok azt jelzik, hogy néhány tagállamban számos hulladéklerakó már megfelel az irányelvnek, különösen a veszélyeshulladék-lerakók. A nem veszélyes vagy inerthulladékok lerakói tekintetében azonban igen magas az a szám, amelyet fel kell újítani vagy le kell zárni a következő két jelentéstételi időszakban, annak biztosítása érdekében, hogy — ahogyan azt a 14. cikk is meghatározza — 2009. június 16-ára ne legyen üzemben az irányelvnek nem megfelelő hulladéklerakó.

Ugyanígy, számos tagállamban a meglévő hulladéklerakók számára és e hulladéklerakók irányelvnek való megfelelőségére vonatkozó tájékoztatás nem teljes körű. Ez köszönhető annak a ténynek, hogy nem minden fejlesztési tervet nyújtottak be és értékeltek eddig. A fejlesztési terveket 2002 júliusában kellett bemutatni (az új tagállamok tekintetében a csatlakozás után). A következő jelentéstételi időszakokban a meglévő és a lezárandó vagy felújítandó hulladéklerakókra vonatkozóan pontosabb számadatoknak kell rendelkezésre állniuk.

A beérkezett panaszok alapján a Bizottság a Szerződés megsértése miatti eljárást indított Spanyolország, Görögország, Írország és Belgium ellen, mert elmulasztották annak biztosítását, hogy a meglévő hulladéklerakók valamennyi üzemeltetője benyújtsa a fejlesztési tervét 2002. július 16-ig, ahogyan azt az irányelv 14. cikke is előírja.

Ezen felül a Bizottság a Szerződés megsértése miatti „horizontális” eljárást is indított Olaszország és Franciaország ellen a hulladékról szóló keretirányelv 4., 8. és 9., valamint a hulladéklerakókról szóló irányelv 14. cikkének helytelen alkalmazása miatt, mivel számos illegális hulladéklerakó működik ezekben a tagállamokban. Az Európai Bíróság elítélte Spanyolországot, mert az nem hozta meg az irányelv 14. cikke alkalmazásának biztosításához szükséges intézkedéseket egy Punta de Avalosban, La Gomerán található ellenőrizetlen hulladéklerakó esetében (C-157/2004. sz. ügy).

Végül, az ellenőrizetlen hulladéklerakók tárgykörében számos egyedi bírósági ügy folyt Spanyolország ellen ellenőrizetlen hulladéklerakókkal kapcsolatban, míg a Bíróság rendszeres mulasztásért Írországot (C-494/01. sz. ügy) és Görögországot (C-502/03. sz. ügy) is elítélte.

[1] HL L 377., 1991.12.23., 48. o.

[2] COM(2005) 666 végleges, 2005.12.21.

[3] HL L 194., 1975.7.25., 47. o. A 91/156/EGK irányelvvel (HL L 78., 1991.3.26., 32. o.) módosított irányelv.

[4] 2001/118/EK bizottsági határozat, HL L 47., 2001.2.16., 1. o.

[5] HL L 377., 1991.12.31., 20. o.

[6] HL L 194., 1975.07.25., 31. o., a 87/101/EGK irányelvvel (HL L 42., 1987.2.12., 43. o.) módosított irányelv.

[7] HL L 181., 1986.7.4., 6. o.

[8] HL L 365., 1994.12.31., 10–23. o., a 2004/12/EK irányelvvel, HL L 47., 2004.2.18., 26. o., és a 2005/20/EK irányelvvel, HL L 70., 2005.3.16., 17. o. módosított irányelv.

[9] Az EN 13427:2004, az EN 13428:2004, az EN 13429:2004, az EN13430:2004, az EN 13431:2004 és az EN 13432:2000 szabványokra történő hivatkozást egy bizottsági közleményben tették közzé, HL C 44., 2005.2.18., 23. o.

[10] Szlovénia arról tett jelentést, hogy az érintett intézkedések egy külön program részét képezik.

[11] HL L 182., 1999.07.16., 1. o.