Javaslat a Tanacs határozata az Európai Közösség és a Brazil Szövetségi Köztársaság közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodás megkötéséről /* COM/2004/0625 végleges - CNS 2004/0021 */
Brüsszel, 04.10.2004 COM(2004)625 végleges 2004/0216(CNS) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Közösség és a Brazil Szövetségi Köztársaság közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodás megkötéséről (előterjesztő: a Bizottság) INDOKOLÁS Az Európai Közösség és a Brazil Szövetségi Köztársaság (a továbbiakban: Brazília) közötti együttműködési keretmegállapodás, amely 1995. november 1-én lépett hatályba, a tudományos és technológiai együttműködést különleges fontosságú és különleges lehetőségeket magában rejtő területként ismerte el. Az 1996. július 19-i, „A KTF-együttműködés ösztönzése a világ gazdaságilag felemelkedő országaival” (COM(1996)344 végleges) című közleményében a Bizottság többek között azt ajánlotta, hogy az Unió vegye tervbe tudományos és technológiai együttműködési megállapodások megkötését bizonyos gazdaságilag felemelkedő országokkal, és hozzátette, hogy „e folyamat megvalósításával nem csupán a KTF-együttműködés előmozdítására irányuló politikai szándék kerül kifejezésre. Ez a folyamat lehetőséget teremt az egyes országokra szabott együttműködési keretek kidolgozására és arra, hogy a tudományos közösségek figyelmét közös érdekű, kiválasztott KTF-témákra és technológiai kihívásokra irányítsák”. Az 1997. március 14-i, a Bizottság „A KTF-együttműködés ösztönzése a világ gazdaságilag felemelkedő országaival” című közleményéről szóló állásfoglalásában az Európai Parlament „felkéri a Bizottságot, hogy — a kifejezetten a fejlődő országoknak szánt támogatások rendszereit fenntartva — mérlegelje az együttműködés módjait a gazdaságilag felemelkedő országokkal a rájuk jellemző a fejlett tudományos és technológiai kutatási területek”, és „felkéri a Bizottságot, hogy kezdjen tárgyalásokat kétoldalú megállapodásokról a KTF-együttműködés ösztönzését szolgáló jogi keret létrehozására, kellő figyelemmel az egyes országokra jellemző körülményekre”. Ezt az álláspontot megerősítette „Az Európai Kutatási Térség nemzetközi dimenziója” című, a Tanácshoz és a Parlamenthez intézett bizottsági közlemény (COM(2001)346 végleges). 2002. november 19-én az EK és Brazília aláírták Brüsszelben az együttműködési szándéknyilatkozatot, amely a kétoldalú EK-Brazília együttműködés prioritásait tükrözi a 2006-os év végéig. Ez a szándéknyilatkozat öt kiemelt területre fektet hangsúlyt, nevezetesen a közigazgatás, a gazdasági együttműködés, a szociális fejlesztés, a kutatás és technológia valamint a környezet területére, a Bizottság 2002 augusztusában elfogadott országstratégiai dokumentumával összhangban. 2000. február 14-én a Tanács felhatalmazta a Bizottságot, hogy tárgyalásokat folytasson az Európai Közösség és Brazília közötti tudományos és technológiai együttműködésről szóló megállapodást illetően. A tárgyalások eredményeként megszületett a mellékelt, 2002. december 3-án, Brüsszelben parafált megállapodás. A megállapodásról szóló tárgyalások Brazília és az Európai Unió közötti megújult és erősödő együttműködés keretei között zajlottak, tekintettel a tudomány és a technológia fontosságára a gazdasági és szociális fejlesztés szempontjából, és a közös óhajra, hogy kiterjesszék és megerősítsék az együttműködési tevékenységeket az olyan különböző közös érdekű területeken, mint a: biotechnológia információs és kommunikációs technológiák bioinformatika űrkutatás mikro- és nanotechnológiák anyagkutatás tiszta technológiák környezeti erőforrásokkal való gazdálkodás és ezek fenntartható használata biológiai biztonság egészség és gyógyászat aeronautika metrológia, szabványosítás és megfelelőségértékelés humán tudományok 2003. június 27-én a Bizottság az említett megállapodás aláírását jóváhagyó tanácsi határozatra irányuló javaslatot nyújtott be a Tanácsnak. A Tanács 2003. szeptember 22-én elfogadta ezt a határozatot, és a mellékelt megállapodást és ennek mellékleteit 2004. január 19-én, Brazíliában aláírták. A megállapodás a kölcsönös előny, egymás — a megállapodáshoz kapcsolódó — programjaihoz és tevékenységeihez való kölcsönös hozzáférési lehetőségek, a megkülönböztetésmentesség, a szellemi tulajdonjogok hatékony oltalma és a szellemi tulajdonjogok méltányos megosztásának elvén alapul. A megállapodást öt éves kezdeti időszakra írják alá, és a felek kölcsönös írásbeli megállapodása alapján további öt éves időszakokra meghosszabbítható. A megállapodás a következőket írja elő: - a brazíliai kutatási és technológiai fejlesztési egységek részvétele a keretprogram KTF-projektjeiben és a Közösségben székhellyel rendelkező kutatási és technológiai fejlesztési egységek viszonyos részvétele hasonló KTF-ágazatokbeli brazíliai projektekben. Az ilyen részvételekre az egyes feleknél alkalmazandó szabályok és eljárások vonatkoznak. - közös KTF-projektek - tudósok, kutatók és műszaki szakértők látogatása és cseréje - tudományos szemináriumok, konferenciák, szimpóziumok és munkaértekezletek közös szervezése, valamint szakértők részvétele e tevékenységekben; - összehangolt cselekvések, mint például az egyes felek KTF-programokra vonatkozó eljárásainak megfelelően már folyamatban lévő KTF-projektek összevonása; - felszerelések és anyagok cseréje és megosztása - a megállapodás szerinti együttműködéshez kapcsolódó gyakorlatokról, törvényi, rendeleti rendelkezésekről és programokról szóló információk cseréje, beleértve a tudomány- és technológiapolitikáról való tájékoztatást. - bármely más, a VI. cikk alapján létrehozandó irányítóbizottság által javasolt rendszer, amelyet mindkét fél alkalmazandó politikáinak és eljárásainak megfelelőnek ítélnek. Elvben ezek a tevékenységek nem járnak pénzeszközök átadásával. Ami az információk terjesztését és használatát és a megállapodás szerinti közös kutatásokból adódó szellemi tulajdonjogok igazgatását, kiosztását és gyakorlását illeti, ezekre a Megállapodás „Szellemi jogok” című, a megállapodás szerves részét képező melléklet előírásai vonatkoznak. A III. cikkben elfogadott megkülönböztetésmentesség elvének a célja, hogy megvédje a brazíliai programok és tevékenységek közösségi résztvevőit minden megkülönböztető bánásmóddal szemben, az eredmények terjesztése és használata tekintetében is, beleértve a szellemi tulajdonjogokat. Az irányítóbizottság többek között felügyel a megállapodás rendelkezéseinek megfelelő érvényre jutására, ideértve a résztvevőkkel szembeni megkülönböztetésmentes bánásmódot. A Brazíliával a tudomány és a technológia területén való szorosabb együttműködés ugyanakkor közvetlenül hozzá fog járulni a felek közötti kapcsolatok megerősítéséhez, nevezetesen hasznos lesz az európaiak számára abból a szempontból, hogy erősíti a Közösség helyzetét Brazíliában és, ennek következményeként a MERCOSUR-nál is, amellyel az EK jelenleg tárgyalásokat folytat társulási megállapodás megkötése érdekében. A tárgyalás alatt lévő tudományos és műszaki együttműködési megállapodás megfelelő eszköz lenne a 6. kutatási keretprogramnak a fejlődő országokkal nemzetközi együttműködést célzó tevékenységei keretében folyó jelenlegi együttműködés jelentős kibővítésére és megerősítésére. A fent említett megfontolások alapján a Bizottság javasolja, hogy a Tanács: - az Európai Közösség nevében, és az Európai Parlamenttel való konzultáció után hagyja jóvá az Európai Közösség és a Brazil Szövetségi Köztársaság közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodást; értesítse a brazíliai hatóságokat, hogy a megállapodás hatálybalépéséhez szükséges eljárásokat az Európai Közösség elvégezte. 2004/0216(CNS) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Közösség és a Brazil Szövetségi Köztársaság közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodás megkötéséről AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen 170. cikkének (2) bekezdésére, annak 300. cikke (2) bekezdése első albekezdésének első mondatával és 300. cikke (3) bekezdésével összefüggésben, tekintettel a Bizottság javaslatára[1], tekintettel az Európai Parlament véleményére[2], mivel: A Bizottság a Közösség nevében megtárgyalt egy tudományos és technológiai együttműködési megállapodást a Brazil Szövetségi Köztársasággal; Egy későbbi időpontban való megkötésére is figyelemmel a 2003. december 3-án parafált megállapodást 2004. január 19-én aláírták, A megállapodást jóvá kell hagyni, ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT: 1. cikk Az Európai Közösség és a Brazil Szövetségi Köztársaság közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodást a Közösség nevében ezennel jóváhagyják.A megállapodás szövegét e határozathoz csatolják. 2. cikk A Tanács elnöke, a Közösség nevében eljárva, gondoskodik a megállapodás XII. cikkében előírt értesítés megtételéről. Kelt Brüsszelben, a Tanács részéről az elnök MEGÁLLAPODÁS A BRAZIL SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖTTI TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL Egyrészről a Brazil Szövetségi Köztársaság kormánya (a továbbiakban: "Brazília"), másrészről az Európai Közösség (a továbbiakban: "a Közösség"), a továbbiakban "a Felek", figyelembe véve Brazília és az Európai Közösség között 1992. június 29-i Együttműködési Keretmegállapodást, amely 1995. november 1-jén lépett hatályba; figyelembe véve a tudomány és a technológia jelentőségét Brazília és a Közösség gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából; figyelembe véve a Brazília és a Közösség közötti jelenlegi tudományos és technológiai együttműködést; figyelembe véve, hogy Brazília és a Közösség jelenleg számos kölcsönös érdeklődésre számot tartó, e megállapodás II. cikkének (d) bekezdésében meghatározott területen végeznek és támogatnak kutatási tevékenységeket, beleértve demonstrációs projekteket, és hogy a kölcsönösségen alapuló kutatási és fejlesztési tevékenységekben való közös részvétel kölcsönös előnyökkel járhat. Attól a szándéktól vezérelve, hogy megteremtsék a tudományos és technológiai kutatási együttműködés hivatalos alapját a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken való együttműködési tevékenységek kibővítésére és intenzívebbé tételére, és az ilyen együttműködés eredményei alkalmazásának az előmozdítására mindkét Fél gazdasági és társadalmi előnyére; figyelembe véve, hogy ez a tudományos és technológiai együttműködési megállapodás része a Brazília és a Közösség közötti általános együttműködésnek; Megállapodtak az alábbiakban: I. CIKK- A cél Tudományos és technológiai kutatási és fejlesztési tevékenységek végzésével és támogatásával a Felek előmozdítják, fejlesztik és elősegítik az együttműködési tevékenységeket a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken. II. CIKK - Meghatározások E megállapodás alkalmazásában: a) az “együttműködési tevékenység” minden olyan tevékenységet jelöl, amelyet a Felek e megállapodás szerint vállalnak vagy támogatnak, beleértve a közös kutatásokat; b) a “tájékoztatás” jelentése a közös kutatásból származó tudományos vagy technológiai adatok, kutatási és fejlesztési eredmények vagy módszerek és minden más adat, amelyet a részvevők az együttműködési tevékenységekhez, beleértve maguknak a Feleknek a tevékenységeihez, szükségesnek tartanak; c) a “szellemi tulajdon” jelentése az a meghatározás, ami a Szellemi Tulajdon Világszervezetének létrehozásáról szóló, 1967. július 14-én Stockholmban aláírt megállapodás 2. cikkében szerepel; d) a “közös kutatás” olyan kutatást, technológiafejlesztést, vagy demonstrációs projekteket jelent, amelyeket az egyik vagy mindkét Fél pénzügyi támogatásával, vagy anélkül végeznek és amelyekbe úgy a Közösség, mint Brazília részvevői bekapcsolódnak A "demonstrációs projektek" olyan projektek, amelyeknek a célja bemutatni a potenciális gazdasági előnyt kínáló új technológiák életképességét, de amelyek közvetlenül nem értékesíthetők. A felek rendszeresen tájékoztatják egymást a VI. cikk - Együttműködési tevékenységek koordinálása és megvalósítása szerint közös kutatási tevékenységeknek tekintett tevékenységekről. e) a “részvevő”, vagy “kutatóegységek” jelentése minden olyan személy, vagy személyek csoportja, kutatóintézet vagy bármely más jogi személy vagy vállalat, amely a Közösségben vagy Brazíliában letelepedett, és együttműködési tevékenységet folytat, beleértve magukat a Feleket is. III. CIKK - Elvek Az együttműködési tevékenységeket az alábbi elvek szerint végzik: a) az előnyök összegyenlegén alapuló kölcsönös haszon, b) kölcsönös hozzáférés mindkét Fél által végzett kutatási és technológiafejlesztési tevékenységekhez, c) az együttműködési tevékenységeket esetleg érintő információk kellő időben történő cseréje, d) a szellemi tulajdon jogok megfelelő védelme. IV. CIKK - Együttműködési tevékenységi területek Az e megállapodás szerinti együttműködés minden kölcsönös érdeklődésre számot tartó területre kiterjedhet, ahol mindkét fél, e megállapodás VI. Cikkének (3) bekezdésének (b) pontja szerint, kutatási vagy technológiafejlesztési tevékenységeket (a továbbiakban "KTF") végez vagy támogat. E tevékenységeket úgy kell kialakítani, hogy elősegítsék a tudomány, az ipari versenyképesség és a gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdítását, hangsúlyozottan az alábbi területeken: - biotechnológia, - információs és kommunikációs technológiák, - bioinformatika, - űrprogramok, - mikro- és nanotechnológiák, - anyagkutatások, - tiszta technológiák, - környezeti erőforrások kezelése és fenntartható használata, - biobiztonság, - egészségügy és orvostudomány, - aeronautika, - metrológia, szabványosítás és megfelelőségi felmérések, és - humán tudományok. V. CIKK - Együttműködési formák és együttműködési tevékenységek 1. A Felek előmozdítják: a) kutatóegységek részvételét az e megállapodás körébe tartozó együttműködési tevékenységekben, összhangban saját belső politikáikkal és szabályzataikkal, azzal a céllal, hogy hasonló részvételi lehetőségeket biztosítsanak saját kutatási és technológiafejlesztési tevékenységeikben, és jól hasznosítsák annak előnyeit; b) kölcsönös hozzáférés a mindegyik Fél által a jelenlegi nemzeti programok vagy politikák szerint támogatott tevékenységekhez. 2. Az együttműködési tevékenységek az alábbi formákat ölthetik: a) Közös KTF projektek, b) Tudósok, kutatók és technológiai szakemberek látogatása és cseréje, c) Tudományos szemináriumok, konferenciák, szimpóziumok és műhelymunkák közös szervezése, valamint szakértők részvétele e tevékenységekben; d) Egyeztetett tevékenységek, mint a mindkét Fél KTF programjaira és tudományos hálózatokra érvényes eljárásokkal összhangban már megvalósított KTF projektek összevonása; e) Berendezések és anyagok cseréje és megosztása; f) Információcsere az e megállapodás szerinti együttműködésre vonatkozó gyakorlatokról, törvényekről, szabályzatokról és programokról, beleértve a tudomány és technológia területén érvényesülő információs politikát. g) Minden más együttműködési forma, amelyre a VI. cikk alapján létrehozott Irányító Bizottság tesz ajánlást, és amit összeegyeztethetőnek tartanak a mindkét Félre érvényes politikákkal és eljárásokkal. 3. Közös KTF projekteket csak azt követően végeznek, hogy a részvevők megkötötték az e megállapodás melléklete szerinti közös technológiakezelési tervet. VI. CIKK- Együttműködési tevékenységek koordinálása és megvalósítása 1. Az e megállapodás szerinti együttműködési tevékenységek koordinálását és lebonyolítását Brazília részéről a Külügyminisztérium, míg a Közösség részéről az Európai Bizottság szervei, mint végrehajtó megbízottak látják el. 2. A végrehajtó megbízottak létrehoznak egy Irányító Bizottságot a tudományos és technológiai együttműködésről, amely e megállapodás igazgatásáért lesz felelős. A bizottság az egyes Felek hivatalos képviselőiből áll, és maga készíti el saját eljárási szabályzatát. 3. Az Irányító Bizottság feladatai körébe tartoznak az alábbiak: a) Az V. cikkel összhangban javaslattétel az e megállapodás szerinti együttműködési tevékenységekre, és ezek támogatása; b) Az V. cikk (1) bekezdés, (b) pont szerint, a KTF együttműködés potenciális szektorai közül, a következő évre megjelölni azokat a prioritást élvező kölcsönös érdeklődésre számot tartó szektorokat vagy alszektorokat, ahol az együttműködés kívánatos; c) Javaslattétel kölcsönös érdeklődésre számot tartó projekteknek, vagy mindkét Fél kutatói kiegészítő projektjeinek az összevonására; d) Ajánlások tétele az V. cikk (2) bekezdés (g) pont szerint; e) Tanácsadás a Felek számára, hogy miként erősíthetik, vagy javíthatják az e megállapodás elveivel összhangban álló együttműködést; f) E megállapodás hatékony alkalmazásának és működésének a felülvizsgálata. g) Éves jelentés benyújtása a Felek számára, az e megállapodásban vállalt együttműködés helyzetéről, elért szintjéről és hatékonyságáról. Ezt a jelentést átadják a Brazília és az Európai Közösség között megkötött Együttműködési Keretmegállapodás alapján 1992. június 29-én létrehozott Közös Bizottságnak. 4. Az Irányító Bizottság, amely a Közös Bizottsághoz tesz jelentést, általános szabályként évente ülésezik, lehetőség szerint a Közös Bizottság ülését megelőzően, előzetes közös megállapodás tárgyát képező ütemterv szerint. Az üléseket felváltva a Közösségben és Brazíliában tartják. Rendkívüli ülés bármelyik Fél kérésére tartható. 5. Az Irányító Bizottság ülésein részvevő képviselőknek a részvétellel kapcsolatos költségeit az a Fél viseli, akit képviselnek. VII. CIKK - Finanszírozás Az együttműködési tevékenységeknél a megfelelő finanszírozás rendelkezésre állására és a Felek érvényes jogszabályaira, szabályzataira, politikáira és programjaira is figyelemmel kell lenni. Az együttműködési tevékenységekben résztvevők költségeit, általános szabályként, nem rendezik egyik Féltől a másikhoz történő átutalással. VIII. CIKK - Személyzet és berendezések beléptetése 1. A Felek területén érvényes törvények és jogszabályok keretében mindkét Fél megtesz minden megfelelő intézkedést és minden tőle telhetőt, hogy megkönnyítse a saját területén az e megállapodás rendelkezései szerint bonyolított együttműködési tevékenységekkel kapcsolatos személyek, vagy azokban használt anyagok, adatok és berendezések beléptetését, tartózkodását és kiléptetését, akik és amelyek az egyes Felek területén érvényes törvények és szabályok szerint adó- és vámmentességet élveznek. 2. Ha az egyik Fél speciális együttműködési formái pénzügyi támogatás nyújtását irányozzák elő a másik Fél részvevőinek, az egyik Fél által a másik Fél részvevői számára e tevékenységek támogatására nyújtott adományokra, pénzügyi hozzájárulásokra és hasonlókra adó- és vámmentességet adnak, az egyes Felek területén érvényes jogszabályok alapján. IX. CIKK - Szellemi tulajdon Az e megállapodásból eredő szellemi tulajdonnal kapcsolatos ügyeket az e megállapodás integráns részét képező melléklettel összhangban kezelik. X. CIKK - Közösségi tevékenységek a fejlődő országok javára E megállapodás nem érinti Brazília, mint fejlődő ország részvételét a Közösség fejlődési kutatási tevékenységében. XI. CIKK - Területi érvény Ez a megállapodás egyrészről az Európai Közösséget létrehozó Szerződés érvényességének területein, és a Szerződésben meghatározott feltételek szerint, másrészről a Brazil Szövetségi Köztársaság területén alkalmazandó. XII. CIKK - Hatálybalépés, megszűnés és a viták rendezése 1. E megállapodás azon a napon lép hatályba, amikor mindkét fél írásban értesítette a másikat, hogy a hatálybaléptetéshez szükséges saját belső eljárásaikat befejezték. 2. A megállapodás kezdetben öt évre szól, és az a bármelyik rákövetkező hosszabbítási időszak utolsó előtti évében elvégzett értékelés után a Felek kölcsönös megállapodása alapján meghosszabbítható. 3. E megállapodás a Felek egyetértésével módosítható. A módosítások ugyanazokkal a feltételekkel lépnek hatályba, mint az 1. pontban említettek. 4. E megállapodást bármelyik Fél, a másik félhez diplomáciai csatornákon eljuttatott írásbeli felmondással, hathónapos felmondási idővel, bármikor megszüntetheti. E megállapodás lejárta vagy megszűnése nem érinti bármely körébe tartozó folyamatban lévő közös kutatási projekt érvényét vagy időtartamát, vagy bármely olyan konkrét jogot és kötelezettséget, amelyek a melléklettel összhangban keletkeztek. 5. A Felek kölcsönös megállapodással rendeznek minden e megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos kérdést vagy vitát. Készült - ban/ben, 2002................-án/én, két eredeti példányban, portugál, dán, holland, angol, finn, francia, német, görög, olasz, spanyol és svéd nyelven, mindegyik változat egyaránt hiteles. Amennyiben értelmezési eltérés lenne a nyelvek bármelyike között, az angol nyelvű változat a mérvadó. MELLÉKLET Szellemi tulajdon E megállapodás IX. cikkével összhangban: A Felek biztosítják, hogy az e megállapodás szerint létrejött szellemi tulajdont megfelelően és hatékonyan védik.A Felek vállalják, hogy időben tájékoztatják egymást minden olyan, az e megállapodás szerint létrejött találmányról vagy egyéb művekről, amelyek szellemi tulajdoni jogokkal járhatnak. I. TÁRGY A . E megállapodás alkalmazásában a “szellemi tulajdon” jelentése az a meghatározás, ami a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) létrehozásáról szóló, 1967. július 14-én Stockholmban aláírt egyezmény 2. cikkében szerepel. B . Ez a melléklet egyébként nem változtatja meg, illetve nem sérti egyetlen jog, érdek, vagy szellemi tulajdon odaítélését valamelyik Fél és annak állampolgárai vagy részvevői között, amelyet az egyes Felek jogai és gyakorlata határoz meg. C . A felmerülő, szellemi tulajdonnal kapcsolatos vitákat konzultációk útján rendezik a részvevő érintett intézetek között, vagy, ha szükséges, a Felek vagy meghatalmazott képviselőik által. A felek kölcsönös egyetértése esetén a vitákat döntőbíróság elé lehet terjeszteni, az adott esetre érvényes nemzetközi jogi előírások szerint. Hacsak a Felek vagy meghatalmazott képviselőik írásos jóváhagyásával másként nem döntenek, az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) a normái az irányadóak. D . Abban az esetben, ha bármelyik Fél úgy érzi, hogy egy bizonyos e megállapodás szerinti közös kutatási projekt olyan szellemi tulajdon típus létrehozásához, vagy megadásához vezetett, vagy vezethet, amit a másik Fél területén alkalmazandó jogszabályok nem védenek, a Felek azonnal megbeszéléseket folytatnak, hogy kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak az érvényes jogszabályokkal összhangban. II. JOGOK MEGADÁSA A . Mindegyik fél, saját nemzeti jogszabályi feltételeire is figyelemmel, szerződés révén rendelkezhet nem kizárólagos, visszavonhatatlan, szabadalmidíj-mentes licensszel az e megállapodás körébe tartozó együttműködési tevékenységekből közvetlenül eredő cikkek, jelentések, valamint technológiai és tudományos könyvek fordítására, reprodukálására, adaptálására, átadására és nyilvános terjesztésére, feltéve, hogy a mű szerzői joga tulajdonára és átruházására vonatkozó jogi rendelkezéseket betartják. A szerzői jogvédelem alatt álló művek minden ezeknek a rendelkezéseknek megfelelően előállított és nyilvánosan terjesztett példányán fel kell tüntetni a szerzők nevét, kivéve amikor a szerzők külön lemondtak erről a jogról. B. Az e melléklet II. A szakaszában nem kifejtett minden fajta szellemi tulajdoni jogot az alábbiak szerint ítélnek oda: 1. Vendégkutatók, mint az elsősorban saját oktatásuk elmélyítése érdekében érkező vendégkutatók, az őket vendégül látó intézetükkel kialakított formában jutnak szellemi tulajdoni jogokhoz, összhangban a tárgybani nemzeti jog előírásaival. Ezenkívül, minden vendégkutató, akit feltalálónak neveznek, jogosult, éppen úgy, amint arra a vendégül látó intézet kutatói jogosultak, a szellemi tulajdon használatának licensze alapján kapott bármely szabadalmi díj arányos részére. 2. Ami a közös kutatás alapján létrejött vagy létesítendő szellemi tulajdont illeti, a részvevők közös technológiakezelési tervet készítenek, amelyet a közös kutatóprojektekben résztvevők között írásban megkötött szerződés formájában tárgyalnak meg, amely előre meghatározza az együttműködésből származó eredmények vagy bármely haszon igazságos és kiegyenlített elosztását, figyelembe véve a Felek vagy részvevőik viszonylagos hozzájárulását, és szigorúan betartva az egyes Feleknél hatályban lévő szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályokat, valamint azokat a szellemi tulajdonra vonatkozó nemzetközi megállapodásokat, amelyeket a Felek aláírtak. a) Ha a Felek vagy részvevőik az együttműködés kezdeti szakaszában nem fogadtak el közös technológiakezelési tervet, és ha egy ésszerű időn belül, ami nem több, mint hat hónap, azt követően, hogy az egyik Fél tudomására jutott egy közös kutatás eredményeképpen létrejött, vagy valószínűleg létrejövő szellemi tulajdon, nem tudnak megállapodásra jutni, akkor a Felek kötelesek azonnal megbeszéléseket folytatni, hogy kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak. Amíg az ügyet nem rendezik, az ilyen szellemi tulajdon a Felek vagy részvevői közös tulajdonában van, hacsak közösen másként nem állapodnak meg. b) Ha egy az e megállapodás körében végrehajtott közös kutatási projekt olyan művet eredményez, amely valószínűleg olyan szellemi tulajdoni jogvédelemben részesül, amelyről a Felek valamelyikében hatályos jog nem rendelkezik, a Felek kötelesek azonnal megbeszéléseket folytatni, hogy kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak, összhangban az alkalmazandó jogszabályokkal. III. ÜZLETI TITOK A. Mindegyik Fél és részvevői kötelesek megvédeni minden üzleti és/vagy ipari titkot, amelyet bizalmas információnak minősítenek és amely e megállapodásból keletkezik, vagy amit ennek alapján adnak tovább, összhangban az alkalmazandó törvényekkel, szabályokkal és gyakorlattal, amint arról a Felek megállapodnak. B. Egyetlen fél vagy részvevő sem tehet közzé bizalmasnak minősített információt előzetes engedély nélkül, kivéve azoknak az alkalmazottaknak a részére, akik a hivatalos vezetők, vállalkozók, vagy alvállalkozók köréhez tartoznak; az információ kiadását szigorúan a részvevők közötti megállapodás szerinti közös kutatási projektben részes felekre, és/vagy a projekttel vagy e megállapodással érintett kormányszervek hivatalos személyeire kell korlátozni. C. Az információ csak írásos engedéllyel rendelkező feleknek adható ki, és azt semmi esetre sem szabad szélesebb körben kiadni, mint ahogy az a kiadott információval kapcsolatos feladatok, kötelezettségek vagy szerződések végrehajtása érdekében feltétlenül szükséges. D. Azoknak, akik bizalmas információhoz jutnak, írásos nyilatkozatot kell tenniük, hogy ezeket az információkat bizalmasan kezelik, és a Feleknek gondoskodniuk kell arról, hogy ezt a kötelezettséget betartsák. E. Annak a Félnek, amely képtelen, vagy képtelenné válik a bizalmas információ kiadásának megakadályozását garantálni, azonnal értesítenie kell erről a másik Felet. A Felek konzultálnak egymással, hogy meghatározzák, milyen intézkedéseket célszerű tenni egy ilyen esetben. [1] OJ C , , p. . [2] OJ C , p.