20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/135

1.1

A közlemény célja – ahogyan az a 2004-es Tavaszi jelentés-ben (1) megfogalmazódik – közös keret meghatározása a tagállamok támogatása érdekében az egészségügyi ellátás és hosszú távú gondozás reformjára és fejlesztésére vonatkozóan a „nyílt koordinációs módszer” felhasználásával.

1.2

Az Európai Bizottság három, a 2002 márciusában megrendezett barcelonai Európai Tanács által jóváhagyott elvet állapított meg (2), melyek a reform alapjául szolgálhatnak: az ellátás elérhetősége mindenki számára a méltányosság és a szolidaritás alapján; magas színvonalú ellátás; az ellátás hosszú távú pénzügyi fenntarthatósága és a rendszer hatékonyabbá tétele.

1.3

Az, hogy a Szerződés az egészségügyet szolgáltatásként határozza meg, az egyenlőtlenségek tartós fennállása és az elérhetőség problémája, néhány esetben a szolgáltatás nem megfelelő minősége és a pénzügyi problémák felszínre hozták a nemzeti politikák koordinálásának szükségességét a szektor korszerűsítése és fejlesztése érdekében, figyelembe véve a népesség elöregedésének a szociális kohézióra és a foglalkoztatásra gyakorolt komplex hatásait is.

1.4

Annak érdekében, hogy ezeknek a kihívásoknak meg tudjunk felelni, szükség van a szociális védőrendszerek integrált és összehangolt reformjára. Az egészségügyi ellátás és a hosszú távú gondozás olyan szektor, ahol a szociális védelem összehangolásának módszereit „áramvonalasabbá” (3) kell tenni. A nyílt koordinációs módszer alkalmazása ideális ebben az összefüggésben, mert ez olyan rugalmas eszköz, amely tiszteletben tartja az egyes államok adott körülményeit és kompetenciáit (4).

1.5

A közlemény az alábbi lépéseket állapítja meg:

2.1.1

Az EGSZB megerősíti – ahogyan korábbi véleményeiben is –, hogy teljes mértékben támogatja az egészségügyi rendszerek fejlesztésére vonatkozó közös célkitűzéseket. Különösképpen:

Az EGSZB egyetért azzal, hogy ezek a célkitűzések egységes és integrált egészet képeznek, s ennek az egésznek a fejlesztése és korszerűsítése olyan hatékony irányítást igényel, melynek alapja az érintett szereplők bevonása és felelősségvállalása, abban a mértékben, amennyiben a szociális partnereknek és a civil társadalom egészének hozzá kell járulniuk a reformerőfeszítésekhez.

2.1.2

Az EGSZB egy nemrégiben készült saját kezdeményezésű véleményében már kifejtette, hogy az, hogy a nemzeti egészségügyi rendszerek mennyire tudják megvalósítani ezeket a célkitűzéseket, számos társadalmi-gazdasági és demográfiai tényezőtől függ, melyeket a probléma összetettségének jobb megértéséhez és az esetleges káros tendenciák megelőzéséhez részletesen vizsgálni szükséges (5).

2.1.3

Ezek a tényezők befolyásolják mind a jelenlegi, mind a jövőbeli igényeket és rendelkezésre álló forrásokat. A hatékonyság elérése az egészségügyi rendszerben ugyancsak létfontosságú, mivel az egészségügy kölcsönhatásban van a szociális háló egyéb alkotóelemeivel: a finanszírozási igények versenyeznek a szociális védelem más területeinek finanszírozásával, problémái pedig érződnek ezeken a területeken és fordítva.

2.1.4

Hasonló versengés a pénzügyi forrásokért, illetve hasonló interaktív folyamatok játszódnak le magán az egészségügyi szektoron belül is. (Például egy szektor kiadásainak racionalizálása a kívánt hatás ellenkezőjét válthatja ki egy másik szektorban, vagy a személyzet átcsoportosítása az egyik szektorból a másikba váratlan minőségi hanyatlást eredményezhet.) Az ilyen folyamatok figyelmes elemzést igényelnek az egészségügyi rendszer bármiféle – javító szándékú – átalakítása esetén.

2.1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy ha a probléma egyetlen aspektusát a többi aspektusra gyakorolt hatás mérlegelése nélkül próbáljuk megváltoztatni, vagy nem vesszük figyelembe a különböző szektorok közötti kölcsönhatásokat, az torzulásokat eredményezhet a rendszerben, illetve megakadályozhatja a kívánt célkitűzések elérését. Ezért kiáll amellett, hogy a problémákat globális összefüggéseikben, kölcsönhatásaikat és az adódó lehetőségeket egyformán figyelembe véve – a gondok leküzdésére közös stratégiákat létrehozva – kezeljék.

2.1.6

Az egészségügynek jelentős szociális és pszichológiai oldala is van: a betegséggel, a szenvedéssel vagy a halállal szembesülve az emberek a lehető legjobb minőségű ellátást várják el, és eszükbe sem jut feltenni a gazdaságosság és a fenntarthatóság kérdését. Ebből igen kényes politikai probléma származik: az állam döntéshozóinak a költséghatékonyan fenntartható egészségügyi szolgáltatások biztosítása érdekében meg kell határozniuk a prioritások sorrendjét. Az ilyen választások azonban ágazati érdekekkel és szubjektív szempontokba ütköznek, ami néha megnehezíti a szükséges intézkedések keresztülvitelét a szolgáltatások iránti kereslet, illetve azok kínálatának javítása területén.

2.1.7

Annak biztosítása érdekében, hogy minden átalakítással kapcsolatos intézkedés az egészségügyi szektor korszerűsítésének és hosszabb távú életképességének növelését segítse elő, a költség-haszon arány és a pénzügyi fenntarthatóság kiszámításakor komolyan figyelembe kell venni az emberek egészségüggyel kapcsolatos szükségleteit és elvárásait, beleértve ebbe az életminőség javítása és az emberhez méltó élet iránti vágyat is. Ilyen módon könnyebb lenne elérni azt is, hogy a közszférában hozott döntések meghozatalakor figyelembe vegyék az egész lakosság tényleges szükségletei mellett az olyan betegek szükségleteit is, akiknek különlegesek a szükségleteik.

2.1.8

Az EGSZB megismétli, hogy az egészségvédelem jog és prioritás a közösségi politikában. Azonban fenntartja, hogy annak érdekében, hogy ez a jog hosszú távon megőrizhető legyen, hatékony eszközöket kell találnunk az elfogadható szintű, mindenki számára hozzáférhető és a rendelkezésre álló forrásokkal kompatibilis ellátás biztosítására. Véleménye szerint alapos kutatásokra van szükség annak megállapítása érdekében, hogy a népesség egészségügyi ellátásának és elvárásainak mely része indokolt. Ezen kívül szükség van a felelősséget ösztönző olyan eszközök meghatározására, amelyek hozzájárulnak a források megfelelő felhasználásához és az egészségügyi rendszer hatékonyságához, ezáltal pénzügyi szempontból fenntarthatóvá téve a rendszert.

2.2.1

A népesség elöregedése többet takar, mint pusztán a 65 év feletti népesség arányának emelkedését, jelenti még a nyolcvan év felettiek számának még nagyobb arányú emelkedését, illetve az ehhez kapcsolódó gyakran, de nem szükségszerűen előforduló többszörös patológiai eseteket, amelyek nemcsak az orvosi beavatkozások végtelen sokasodásához vezethetnek, de a személy holisztikusabb kezeléséhez is. A népesség elöregedése olyan problémákat is eredményez, amelyeket néha elhanyagolnak, holott szembe kell néznünk velük:

2.2.2

A szociális hálót – amely más demográfiai körülmények és szükségletek között jött létre – oly módon kell átgondolni, hogy képes legyen úrrá lenni a szervezetekre, a foglalkozási csoportokra és a kulturális attitűdökre jellemző rugalmatlanságon és a változtatással szembeni ellenállásukon. Az EGSZB úgy véli, hogy ez a feladat elvégezhető a népesség – tagországonként és tagországokon belül is jelentős eltéréseket mutató – egészségi állapotának és szükségleteinek felmérése által, valamint a már folyamatban levő demográfiai változások megfelelő előrejelzésével, amelyek még intenzívebbek lesznek, de jócskán előre láthatók.

2.2.3

Ezen túlmenően megoldást kell találni a szolgáltatások iránti kereslet és a szolgáltatási kínálat jobb kezelésére, javítani kell az ellátáshoz való hozzáférésen és az igények fogadásán, hozzásegítve a gyengébbeket, hogy igényeik kielégítést nyerjenek, biztosítani kell a szükségletek és a személyre szabott gondozási programok integrált értékelését, a gondozás folyamatosságának és az eredmények rendszeres értékelésének fenntartásával. A koordináció nyílt módszerének szintén tartalmaznia kell ezeket a szempontokat, vagyis elő kell segítenie az egységesebb szemléletet és erősítenie kell a szociális kohézió mechanizmusait.

2.2.4

A demográfiai változások Közleményben említett másik vetülete – a család átalakulása és a nők nagyobb arányú munkavállalása – arra utal, hogy a családok egyre kevésbé képesek biztosítani az otthoni gondozást. Ezért szükség van az otthoni ápolási igények átgondolására: nem lehet teljes mértékben csak a hivatásos gondozókra hagyatkozni, egyfelől a gondozó személyzet toborzásának költsége és nehézségei, másfelől a napi 24 órás ápolás biztosíthatóságának megszűnése, illetve sok esetben a gondozás egyéb emberi dimenzióinak figyelembe vétele miatt. Át kell tehát alakítani a családon belüli gondozást megcélzó támogatási politikát, ide értve a családi gondozók javadalmazásának valamilyen formáját, valamint – a gondozás megkönnyítése érdekében – a megfelelő lakás-, közlekedési vagy egyéb lehetőségek biztosítását.

2.2.5

Jelenleg a nemzeti és helyi hatóságok, az egészségpénztáraktól függő szolgáltatók és biztosítási rendszerek, a szociális szolgáltatásokat nyújtó non-profit egyesületek és szervezetek a házi gondozást igen sokféle formában biztosítják. Általában megállapítható, hogy ezek a szolgáltatások számos országban nem eléggé fejlettek, s további fejlesztést igényelnek az elmezavaros állapotok, az neuro-vaszkuláris megbetegedések és általánosabban az autonómia elvesztésével járó – s a 75 év feletti népesség legalább 30 %-át érintő – többszörös megbetegedések okozta megváltozott ellátási szükségletek figyelembe vételének érdekében.

2.2.6

Az EGSZB azt ajánlja, hogy össze kell hasonlítani és részletesen elemezni kell az egyes tagállamokban már folyó kezdeményezéseket, amelyek a nem hivatásos gondozók támogatását célozzák (ilyen eszköz például a gondozónak járó adókedvezmény, a nyugdíj- és társadalombiztosítási jogosultság, szabadság igénybe vételének lehetősége, helyettes biztosítása a pihenőidő idejére, ügyelet biztosítása stb.) (9).

2.2.7

Az ilyen típusú megoldások gazdaságosabbnak ígérkeznek a szolgáltatónak és megnyugtatóbbnak az időskorúak számára, mivel lehetővé teszik a szakmai és a szolidaritásból eredő források egyesítését, miközben jelentősen csökkennek a gondozás költségei. Más szavakkal: mindenki jól jár, mivel a költségek lényegesen magasabbak lennének, ha ugyanilyen szintű gondozást bentlakásos otthonokban nyújtanának, ráadásul az ilyen megoldásoknak köszönhetően fennmaradnak az informális gondozás formái, amelyeknek biztosítására mindenképpen szükség lenne.

2.3.1

Az Európai Unióban az egészségügy és a hosszú távú gondozási ágazat foglalkoztatja a munkaerő jelentős százalékát: Ez a második legnagyobb munkahely-teremtő ágazat: 1997 és 2002 között a 15 EU-tagállamot tekintve 1,7 millió munkahely jött létre ebben a szektorban. Ezzel együtt félő, hogy a gondozói munkaerő elöregedése és a minőségi szolgáltatások biztosításának nehézségei komoly válsághelyzetet eredményeznek.

2.3.2

Ha biztosítani akarjuk nem csak az ellátás minőségét, hanem a szakmabeliek megmaradását is foglalkozásukban, akkor a fellépő új igények kielégítése érdekében a képzés szakmai részét és a továbbképzést is át kell alakítani.

2.3.3

Az EGSZB véleménye szerint a gondozásban részt vevők különböző kategóriájának nyújtott képzés – a fenti célkitűzéseknek megfelelő – tökéletesítése mellett az alábbi új képességek fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt:

2.3.4

Az EGSZB támogatja az Európai Szociális Alap felhasználását a képzés és a végzett munka minőségének javítására az egészségügyi ellátás és a hosszú távú gondozási ágazat területén, a munkaerő idő előtti távozásának megelőzése, a minőség, a rugalmasság, és ebből következően az ellátó rendszer hatékonyságának fokozása érdekében. Ez a szemlélet különösen fontos az új tagországok esetében, ahol a modernizációs folyamat gyorsabb és intenzívebb, és ahol ennek megfelelően a szakképzés szükségessége is nagyobb.

2.3.5

Ha jó eredményeket szeretnénk elérni, az állami és a magánszektor közötti együttműködést pozitív módon át kell gondolnunk. Az együttműködést nem csak azért kell aktívan keresni, hogy megelőzzük a szolgáltatók versenyét egy olyan világban, ahol az előrejelzések szerint a gazdaságilag aktív népesség részaránya folyamatosan csökken (munkaerőhiányt és emelkedő költségeket eredményezve), hanem azért is, hogy az ellátó rendszerekben teljes mértékben megjelenjen a hatékonyság és a szükségletekre való odafigyelés, amelyek jelenleg a két szektorban inkább külön-külön, semmint egymással ötvözve vannak jelen.

2.4.1

Magas minőségű, mindenki számára elérhető egészségügyi ellátás biztosítása továbbra is anélkül, hogy forrásokat vonnánk el más szektoroktól vagy politikai prioritásoktól, az egyik legnagyobb kihívás mind a jelenlegi, mind a jövőbeli tagállamok számára. Olyan stratégiára van szükség, amely figyelembe veszi a hosszú távú tendenciákat, valamint a keresletet és kínálatot egyaránt (azok az intézkedések, amelyek a fenti tényezők közül csak az egyiket célozták meg, nem bizonyultak eredményesnek a költségek középtávú csökkentése tekintetében).

2.4.1.1

A költségvetési megszorítások, amelyek részben a stabilitási paktumból erednek, általában nem teszik lehetővé az egészségügyi kiadások társadalmi elvárásoknak megfelelő növelését. Ettől függetlenül van mód a szolgáltatási kínálat lényeges javítására a meglévő szolgáltatások optimalizálásával – olyan szolgáltatások előtérbe helyezésével, amelyek a múltban hatékonynak bizonyultak –, valamint az egészségügyi szolgáltatások indokolatlan igénybe vételének visszaszorításával. Továbbá egy hatékony egészségügyi politika megvalósításához az egészségügy és a szociális segélynyújtás közötti kölcsönhatás átgondolására van szükség annak érdekében, hogy be lehessen azonosítani az olyan kezelési és szakmai szolgáltatási struktúrákat és típusokat, melyek alkalmasabbak a jelenlegi és jövőbeni környezet és lakossági szükségletek kielégítésére.

2.4.1.2

A növekedés megfékezése céljából számos próbálkozás történt, ideértve a költségek egy részének a felhasználóra történő áthárítását (ez nemcsak anyagi terheket ró az egyénre, de fékezi a keresletet is), a keresletnek és a kínálatnak az árak és a nagyságrendek ellenőrzése révén történő szabályozását, a források hatékony felhasználására ösztönző reformokat, valamint a kórházi és egészségügyi ellátás forrásainak átirányítását a házi gondozás szférájába.

2.4.1.3

A „nyílt koordináció” módszerének általunk javasolt alkalmazása lehetővé teszi – a szociális védőháló sokféle kiindulási feltételének és a többi szektorra gyakorolt várható hatásának alaposabb ismeretében – annak áttekintését, hogy mely intézkedések bizonyultak eddig a leghatékonyabbnak és mely intézkedéscsomagok hozták eddig a legtöbb eredményt.

2.4.2

Bár a megelőző egészségügyi politika rendkívül fontos és szükséges, sajnos gyakran mégis elhanyagolják. Az egészségügyi ellátás és a hosszú távú gondozás „fejlesztését és reformját megcélzó stratégiák” keretében a megelőző intézkedésekre vonatkozó – lehetőleg széles területre kiterjedő és globális hatású eszközöket felsorakoztató – konkrét tervnek kellene a legfőbb szerepet játszania. Az elképzelhető konkrét intézkedéseket – különösen azokat, amelyek nemzeti szinten már kiállták a gyakorlat próbáját – a „nyílt koordináció” módszerével kellene igazolni, illetve konkrét akciókat eredményező alapos elemzésnek kellene alávetni. Az EGSZB tisztában van vele, hogy a megelőző intézkedések végrehajtása igen nehéz, mivel olyan politikai koherenciát igényel, amely még messze van a megvalósítástól, ráadásul szükség lenne az egészséges életmód (egészségesebb táplálkozás, intenzívebb fizikai és szellemi tevékenység) és munkavégzési szokások ösztönzését célzó oktatási programokra is. Ezeknek a programoknak a keretében különösen oda kell figyelni a lakosságnak arra részére is, mely több egészségügyi kockázatnak van kitéve és társadalmi-gazdasági szempontból hátrányosabb helyzetben van. Az ilyen intézkedések megvalósítása sok tudatos erőfeszítésbe és időbe kerül, s ugyanakkor semmi sem garantálja sikerességüket.

2.4.3

A kiadások közti differenciálás az ellátási szolgáltatások, a hozzájutás és a kezelések alapján elfogadható módja a költségek visszaszorításának. Minden olyan beruházást, amely által az egészségügy jobban meg tud felelni az igényeknek, vagy amely elősegíti modernizációját, úgy kell kezelni, mint az egészségügy hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságának eszközét. Ugyanakkor az ilyen típusú beruházás néha a gazdaság konjunkturális kényszereinek áldozatává válik. Az EGSZB úgy véli, hogy az egészségügy racionalizálási folyamatába történő beruházásokkal párhuzamosan a keresletet és a kínálatot befolyásoló intézkedésekre is szükség van. Ide a következők tartoznak: az előbbi esetben a szakorvosi kezelések feltételeinek megszabása, a szolgáltatások azon költségplafonjának megállapítása, mely fölött a felhasználó fizeti a költségeket, a társadalombiztosítási térítésen felül fizetendő összeg stb.; az utóbbi esetben egészségügyi infrastruktúra, az innovatív technológiák és gyógyszerek költségei, ahol a költség/haszon arány nem mindig egyértelmű, a betegfelvétellel kapcsolatos feltételek és eljárások, az egészségügyi ellátás költségeinek tudatosítása az egészségügy dolgozóiban stb.

2.4.3.1

Az egészségügyi rendszer szerkezetét és működési folyamatait, valamint az egyik szolgáltatási ágból a másikba történő átutalást figyelmesen meg kell vizsgálni a hatékony és eredményes működés és koordináció biztosítása érdekében. A „nyílt koordináció” módszerének mindenekelőtt erre kell kiterjednie.

2.4.3.2

Az új tagállamok nagy erőfeszítéseket tesznek egészségügyi rendszereik korszerűsítése érdekében, és az EGSZB határozottan ajánlja a strukturális alapok, különösen a FEDER és a kohéziós alap felhasználását az egészségügyi rendszerek infrastrukturális és intézményi fejlesztésének támogatására. Ezen túlmenően, az EGSZB úgy véli, hogy a tapasztalatok értékelése a nyílt koordinációs módszer segítségével igen értékes lehet az új tagállamok számára, mivel ez megakadályozhatja, hogy olyan rendszereket alkalmazzanak, amelyek valószínűleg hamar elavulttá válnak.

2.4.4

A jelenleg elszigetelten dolgozó gondozói hálózatok (intenzív ellátás, egészségügyi alapellátás, szociális szolgáltatások) közötti erősebb együttműködés – ahogyan ezt a Közlemény is ajánlja – mindenképpen kívánatos, mivel a függő helyzetben lévők szükségletei általában számos szolgáltatást igényelnek, melyek nem mindegyike orvosi jellegű. A családok, a gondozók és a gyógyászatban dolgozók közötti pozitív együttműködés jobb megoldásokat eredményez a források jobb hatásfokú felhasználásával. Az EGSZB reméli, hogy a nemrégiben létrehozott, „egészségügyi szolgáltatásokkal és orvosi ellátással foglalkozó magas szintű csoport” egyértelmű megbízást fog kapni, amely – az intézményi feladatok között – magában foglalja azt is, hogy tegyen javaslatokat olyan konkrét eljárásokra, amelyeknek segítségével az együttműködés a gyakorlatban is megvalósítható.

2.4.5

A technológiai haladás és a betegek magasabb fokú tudatossága kétségtelenül pozitív hatással lehet a költségek visszaszorításának szempontjából, és a speciális patológiák esetében mérsékelheti a költségszintet vagy késleltetheti a betegség megjelenését. Ugyanakkor ezek a tényezők új igényeket is ébresztenek, amelyeknek kielégítése természetszerűleg joggá válik. Az eredmény az lesz, hogy felhagynak a jól bevált, költséghatékony és az esetek többségében megfelelő diagnosztikai és terápiás eljárásokkal. Ha ezek az innovatív eljárások nem az időskorúaknak nyújtott speciális egészségügyi ellátás javítását célozzák, akkor hosszú távon inkább negatív, semmint pozitív hatást gyakorolnak az egészségügyi kiadásokra. A népesség iskolázottabb és egészségtudatosabb részének nyomása a hátrányosabb helyzetű csoportoknak nyújtott szolgáltatások további hanyatlásához vezethet, holott ebben a körben az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés most is korlátozott.

3.1

Mivel a közösségi szintű politika az egészségügyi ellátás és a hosszú távú gondozás területén jogilag kivitelezhetetlen, az EGSZB úgy véli, hogy a „nyílt koordináció” módszere kulcsfontosságú a mindenki számára elérhető, fenntartható, minőségi egészségügyi ellátás és hosszú távú gondozás hatékony korszerűsítése és fejlesztése, valamint az egészségvédelem – különböző körülmények között, növekvő nyomás és kihívások ellenében történő – biztosítása érdekében.

3.1.1

Az elemzésnek és a tapasztalatcserének a következőkre kell összpontosítania:

3.2

A „nyílt koordináció” módszerének alkalmazása maga után vonja olyan mutatók meghatározását, amelyek jelzik a meglévő tudás hiányosságait, s ugyanakkor figyelembe veszik az egészségügy – és elsősorban a hosszú távú gondozás – rendszerét befolyásoló aktuális helyzetet és a széles értelemben vett szociális dinamikát is. A mutatóknak tartalmazniuk kell az összes strukturális szempontot (szolgáltatási ág, berendezésekkel és személyzettel való ellátottság, képzettség és szerzett tapasztalat stb.). Ezen felül tartalmazniuk kell az egészségügy minőségi jellemzőit (a szolgáltatás nyújtásának és a beavatkozások elvégzésének módja, operatív útmutatók, orvosi szabályzatok és gyakorlat, betegjogi védelem stb.). Végül pedig ki kell terjedniük az egészségügyi ellátás konkrét eredményének minőségére az ellátás típusa és a vele kapcsolatos társadalmi elvárások szerint.

3.2.1

Külön erőfeszítéseket kell tenni annak biztosítására, hogy a mutatók különösen lehetővé tegyék az időskorúakhoz, illetve a nekik nyújtott ellátáshoz kapcsolódó dinamika felügyeletét és értékelését, mivel a jelenleg meghatározott vagy használatban lévő mutatók erre nem alkalmasak. A mutatók kidolgozására irányuló munkának együtt kell haladnia a közös célkitűzések pontosításával. Időközben, hasznos lenne áttekinteni a különböző források, mint például a WHO, az OECD és az EHCI (Európai Közösség Egészségügyi Mutatói) által rendelkezésre bocsátott adatokat. A 2004. későbbi szakaszában, az új EU SILC keretében érkező adatokat szintén figyelembe kell venni.

3.3

A Közleményben javasolt „következő lépések” a probléma rendkívül fontos szempontjait érintik, és különösen érdekes területekre terjesztik ki a vitát. A javaslatok azonban általános természetűek, és ebből következően félő, hogy nem mozdítják elő jelentős mértékben a nyílt koordináció módszerének alkalmazását.

3.3.1

Az EGSZB reméli, hogy még további, pontosabban körülírt „közös célkitűzések” fogalmazódnak meg, valamint hogy azok nem lesznek túlzottan előíró jellegűek és nem befolyásolják hátrányosan a nemzeti rendszerek megszervezését. Továbbá az EGSZB azt is hangsúlyozza, hogy a javasolt előzetes jelentéseknek olyan hasznos eszközökké kell válniuk, melyek nem növelik az adminisztrációs költségeket és terheket, melyek ilyen módon túlterhelnék a tagállamok amúgy is korlátozott forrásait.

3.4

Az EGSZB ezért azt reméli, hogy az Európai Bizottság minél előbb:

3.5

Különösen fontos és sürgető az egészségügyi dolgozók és szakemberek szakképzettségének javítására irányuló tevékenységek ösztönzése, olyan – megfelelően kidolgozott – képzési programok segítségével, amelyek kiterjednek mind az egészségügyi ellátáshoz, mind az ellátási kínálatban megjelenő szociális tevékenységekhez szükséges – közös – szakmai képességekre. Ez a típusú felkészítés túlmutat a tisztán technikai szempontokon, és új szakismeretek megszerzését kívánja meg, így például az információkezelés – különös tekintettel a számítógépes hálózatokra – és a költségek tágabb összefüggésekben való kezelésének területén. Az ilyen új képzési rendszereket a Közösségnek támogatnia és ösztönöznie kellene a „nyílt koordináció” keretében kicserélt tapasztalatok kiaknázása érdekében.