2022.12.12.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 471/8


A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

(2022. december 7.)

a népegészségüggyel foglalkozó bizottsági szakértői csoport létrehozásáról és az egészségfejlesztéssel, a betegségmegelőzéssel és a nem fertőző betegségek kezelésével foglalkozó bizottsági szakértői csoport létrehozásáról szóló bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2022/C 471/08)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

mivel:

(1)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 168. cikke (1) bekezdésével összhangban az Unió fellépése, amely kiegészíti a nemzeti politikákat, a népegészségügyi helyzet javítására, az emberi megbetegedések és betegségek, valamint az emberek testi és szellemi egészségét fenyegető veszélyek okainak megelőzésére irányul. A Szerződés 168. cikkének (2) bekezdése alapján a tagállamok a Bizottsággal együttműködve összehangolják politikáikat és programjaikat az (1) bekezdésben említett területeken. A Bizottság a tagállamokkal szorosan együttműködve minden hasznos kezdeményezést megtehet az ilyen koordináció előmozdítása érdekében, különös tekintettel az iránymutatások és mutatók kidolgozására, valamint a bevált gyakorlatok cseréjének megszervezésére irányuló kezdeményezésekre.

(2)

Az egészségfejlesztéssel, a betegségmegelőzéssel és a nem fertőző betegségek kezelésével foglalkozó irányítócsoport tapasztalatai és munkájának eredményei azt mutatják, hogy a tagállamok közötti koordináció a bevált gyakorlatok megosztása és végrehajtása, valamint a fellépések jobb összehangolása révén hozzájárulhat a nem fertőző betegségek jelentette terhek csökkentéséhez az Unióban.

(3)

Ebben a szakértői csoportban a Bizottság szorosan együttműködött a tagállamokkal olyan intézkedések és szakpolitikák kidolgozásán, amelyek támogathatják őket a fenntartható fejlődési célok, különösen a 3. fenntartható fejlődési cél („Az egészséges élet biztosítása és a jólét előmozdítása minden korosztály számára”) elérésében. Ez a munka összhangban van „A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért – Európai fellépés a fenntarthatóságért” című bizottsági közleménnyel (1). A fenntartható fejlődési célok továbbra is iránymutatásul szolgálnak a népegészségügyi intézkedésekhez.

(4)

A szakértői csoport létrehozása óta az Unió más fontos népegészségügyi kihívásokkal is szembesült, például a fertőző betegségekkel, többek között a HIV/AIDS-szel, a tuberkulózissal és a hepatitisszel, valamint ezek kapcsán a vakcinázással és az antimikrobiális rezisztenciával kapcsolatos kihívásokkal. Ezért szükséges, hogy a koordináció a továbbiakban ne korlátozódjon az egészségfejlesztésre, a betegségmegelőzésre és a nem fertőző betegségek kezelésére, hanem kiterjedjen ezekre a fontos új népegészségügyi kihívásokra is.

(5)

Az új szakértői csoport küldetésének ki kell egészítenie az 1082/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozattal (2) létrehozott Egészségügyi Biztonsági Bizottság munkáját azáltal, hogy továbbra is támogatja a bevált gyakorlatok cseréjét és végrehajtását.

(6)

A népegészségüggyel foglalkozó új szakértői csoport olyan területekkel fog foglalkozni, amelyek nincsenek átfedésben az 1082/2013/EU határozattal létrehozott Egészségügyi Biztonsági Bizottság munkájával. Az Egészségügyi Biztonsági Bizottság a felkészültséggel és a válsághelyzetekre való reagálással foglalkozik, míg az új népegészségügyi szakértői csoport a tagállamok közötti koordináció előmozdítása érdekében tanácsokkal látja majd el a Bizottságot a főbb népegészségügyi kihívásokkal – többek között a nem fertőző betegségekkel, valamint a fertőző betegségekkel, például a HIV/AIDS-szel, a tuberkulózissal és a hepatitisszel, a vakcinázással és az antimikrobiális rezisztenciával – kapcsolatos szakpolitikák kidolgozásával és a bevált gyakorlatok átadásával kapcsolatban.

(7)

mivel a tevékenységek köre túlmutat a jelenlegi, kizárólag a nem fertőző betegségekre összpontosító szakértői csoportén, új szakértői csoportot kell létrehozni a népegészségügy területén, és meg kell határozni annak feladatait és felépítését, összhangban a bizottsági szakértői csoportok létrehozására és működésére vonatkozó horizontális szabályok megállapításáról szóló C(2016) 3301 bizottsági határozattal. E szakértői csoport hatáskörét ki kell terjeszteni az említett a népegészségügyi kihívásokra, és nem korlátozódhat kizárólag a nem fertőző betegségekre.

(8)

A csoportnak a tagállami hatóságokból kell állnia.

(9)

A csoport tagjai számára meg kell határozni az információk nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szabályokat.

(10)

A személyes adatokat a tagállamokra alkalmazandó (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (3) (általános adatvédelmi rendelet) összehangban kell kezelni.

(11)

Az egészségfejlesztéssel, a betegségmegelőzéssel és a nem fertőző betegségek kezelésével foglalkozó irányítócsoport (4) létrehozásáról szóló bizottsági határozatot hatályon kívül kell helyezni és ezt a csoportot fel kell váltani az e határozatban létrehozott új csoporttal annak érdekében, hogy intézkedéseket és kezdeményezéseket dolgozzon ki, előmozdítsa a tagállamok közötti koordinációt, és kezelje az Unión belüli főbb népegészségügyi kihívásokat, például a fertőző betegségekkel – többek között a HIV/AIDS-szel, a tuberkulózissal és a hepatitisszel – kapcsolatos, valamint a kapcsolódó kihívásokat, ideértve a vakcinázást és az antimikrobiális rezisztenciát is, és tevékenysége ne korlátozódjon kizárólag a nem fertőző betegségekre.

(12)

E határozat alkalmazását célszerű határozott időtartamhoz kötni, amelyet öt évben kell rögzíteni. A népegészségügyi szakértői csoport műveleteinek és munkája eredményeinek értékelését követően a Bizottságnak kellő időben mérlegelnie kell az alkalmazási időszak meghosszabbításának szükségességét.

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

Tárgy

Létrejön a népegészségügyi szakértői csoport (a továbbiakban: csoport).

2. cikk

Feladatok

A csoport feladatai a következők:

a)

a Bizottság támogatása a jelentős népegészségügyi kihívásokkal – többek között a nem fertőző betegségekkel és a fertőző betegségekkel – foglalkozó szakpolitikai és jogalkotási kezdeményezések és tevékenységek előkészítésében;

b)

tanácsadás a Bizottságnak minden olyan hasznos kezdeményezésről, amelynek célja iránymutatások és mutatók kidolgozása, a legjobb, ígéretes és innovatív gyakorlatok, valamint a népegészségügy és az egészségügyi rendszerek területén alkalmazható kutatási eredmények tagállamok közötti cseréjének megszervezése;

c)

tanácsadás a fertőző betegségek területére vonatkozó szakpolitikákkal vagy intézkedésekkel kapcsolatban, a Bizottság kérésére. E tekintetben az Egészségügyi Biztonsági Bizottság jelezheti a Bizottságnak azokat a területeket, ahol a szakértői csoport tanácsára van szükség a tagállamok közötti koordináció előmozdítása, a prioritások meghatározásának előmozdítása és a népegészségügyre hatást gyakorló szakpolitikai területek közötti szinergiák megteremtése érdekében; a megfelelő uniós ügynökségeket arra is felkérhetik, hogy a hatáskörükbe tartozó területeken szolgáltassanak tanácsot és nyújtsanak tájékoztatást.

3. cikk

Konzultáció

A Bizottság a népegészségüggyel összefüggő bármilyen kérdésben konzultálhat a csoporttal.

4. cikk

Tagság

A csoport tagjai a tagállamok hatóságaiból állnak, amelyek állandó képviselőket neveznek ki a szakértői csoportba vagy alcsoportba, vagy eseti alapon jelölnek ki képviselőket a csoport üléseinek napirendjétől függően. A hatóságok gondoskodnak arról, hogy képviselőik a csoport feladatai szempontjából releváns magas szintű szakértelmet biztosítsanak, nevezetesen a népegészségügy területén.

5. cikk

Elnök

A csoport elnökségét az Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatóság (DG SANTE) egy képviselője látja el.

6. cikk

Működés

(1)   A csoport az Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatóság kérésére jár el, összhangban a szakértői csoportok létrehozására és működésére, valamint e csoportok nyilvános nyilvántartásának létrehozására vonatkozó horizontális szabályokkal (5).

(2)   A csoport üléseire alapesetben a Bizottság épületeiben, vagy a körülményektől függően virtuálisan kerül sor.

(3)   A titkársági feladatokat a DG SANTE látja el. Az eljárásokban érdekelt, más szervezeti egységekben dolgozó bizottsági tisztviselők szintén részt vehetnek a csoport és annak alcsoportjai ülésein.

(4)   A DG SANTE egyetértésével a csoport tagjai egyszerű többséggel határozhatnak tanácskozásaik nyilvánosságáról.

(5)   Az egyes napirendi pontok megvitatásáról és a csoport által megfogalmazott véleményekről érdemi és hiánytalan jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet az elnök felelősségi körében a titkárság készíti.

(6)   Véleményeit, ajánlásait vagy jelentéseit a csoport lehetőség szerint egyhangúlag fogadja el. Szavazás esetén a döntéshozatal a tagok egyszerű többségének szavazata alapján történik. A többségtől eltérően szavazó vagy tartózkodó tagoknak joguk van ahhoz, hogy álláspontjuk indokolását egy, a véleményekhez, ajánlásokhoz vagy jelentésekhez csatolt külön dokumentumban összegezzék.

7. cikk

Alcsoportok

(1)   A DG SANTE által meghatározott hatáskör alapján a DG SANTE alcsoportokat hozhat létre speciális kérdések megvizsgálására. Az alcsoportok a horizontális szabályokkal összhangban működnek, és tevékenységükről beszámolnak a csoportnak. Megbízatásuk teljesítése után az alcsoportok megszűnnek.

(2)   A rákkal, a nem fertőző betegségekkel és a protonterápiás központokkal foglalkozó alcsoportoknak, amelyek az egészségfejlesztéssel, a betegségmegelőzéssel és a nem fertőző betegségek kezelésével foglalkozó irányítócsoport keretében jöttek létre és e határozat hatálybalépésekor még mindig működnek, a „népegészségügyi szakértői csoport” alcsoportjaiként kell folytatniuk tevékenységeiket.

8. cikk

Meghívott szakértők

A DG SANTE más főigazgatóságok és uniós szervek szakértőit, illetve a napirenden szereplő kérdésekben speciális szakértelemmel rendelkező szakértőket is meghívhat, hogy azok eseti jelleggel részt vegyenek a csoport vagy az alcsoportok munkájában.

9. cikk

Megfigyelők

(1)   A tagállami hatóságoktól eltérő közigazgatási intézmények a Bizottság horizontális szabályainak megfelelően, közvetlen meghívással megfigyelői státuszt kaphatnak.

(2)   A megfigyelőként kijelölt közigazgatási intézmények kinevezik képviselőiket a megfelelő szakértői csoportba vagy alcsoportba.

(3)   A megfigyelők és képviselőik számára az elnök engedélyezheti, hogy részt vegyenek a csoport és az alcsoport megbeszéléseiben és szaktanácsokat adjanak. Ugyanakkor ők nem rendelkeznek szavazati joggal, és nem vesznek részt a csoport ajánlásainak vagy tanácsainak megfogalmazásában.

10. cikk

Eljárási szabályok

Az Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatóság javaslata alapján és egyetértésével a csoport tagjainak egyszerű többségével elfogadja eljárási szabályzatát a szakértői csoportokra vonatkozó egységes eljárási szabályok alapján, összhangban a horizontális szabályokkal. Az alcsoportok a csoport eljárási szabályzatának megfelelően működnek.

11. cikk

Szakmai titoktartás és a minősített adatok kezelése

A csoport tagjait és azok képviselőit, valamint a meghívott szakértőket és megfigyelőket ugyanazok a szakmai titoktartási kötelezettségek terhelik, amelyek a Szerződések és az azokat végrehajtó szabályok értelmében az intézmények valamennyi tagjára és személyzetére alkalmazandók. Emellett kötelesek betartani a Bizottságnak az EU-minősített adatok védelmére vonatkozó, az (EU, Euratom) 2015/443 (6) és az (EU, Euratom) 2015/444 (7) bizottsági határozatban meghatározott szabályait is. E kötelezettségeik esetleges elmulasztása esetén a Bizottság minden megfelelő intézkedést meghozhat.

12. cikk

Átláthatóság

(1)   A csoport és annak alcsoportjai a bizottsági szakértői csoportok és más hasonló testületek nyilvántartásában (a továbbiakban: szakértői csoportok nyilvántartása) nyilvántartásba vételre kerülnek.

(2)   A csoport és az alcsoportok összetételével kapcsolatban a szakértői csoportok nyilvántartásában közzé kell tenni az alábbi adatokat:

a)

a tagállami hatóságok neve;

b)

az egyéb közigazgatási intézmények neve;

c)

azon közigazgatási intézmények neve, amelyek megfigyelői státuszt kaptak

(3)   Minden releváns dokumentumot, köztük a napirendeket, a jegyzőkönyveket és a résztvevők beadványait közzé kell tenni a szakértői nyilvántartásokról egy külön erre a célra szolgáló, és ezen információt tartalmazó weboldalra mutató linken keresztül. Az ilyen weboldalakhoz való hozzáférés nem köthető felhasználói regisztrációhoz vagy más korlátozáshoz. Az ülés előtt a napirendet és a többi releváns háttéranyagot, az ülés után pedig a jegyzőkönyvet kellő időben közzé kell tenni. E szabály alól csak akkor tehető kivétel (8), ha egy dokumentum közzététele az 1049/2001/EK rendelet (9) 4. cikke értelmében kedvezőtlenül befolyásolná valamely közérdek vagy magánérdek védelmét.

13. cikk

Az ülések költségei

(1)   A csoport és az alcsoportok tevékenységében részt vevők nem részesülnek díjazásban szolgálataikért.

(2)   A csoport és az alcsoportok munkájában részt vevő személyek utazási és tartózkodási költségeit a Bizottság megtéríti. A költségtérítés a Bizottságon belül alkalmazandó rendelkezéseknek megfelelően és az éves forrásfelosztási eljárás keretében a Bizottság számára rendelkezésre álló költségvetés erejéig történik.

14. cikk

Hatályon kívül helyezés

Az egészségfejlesztéssel, a betegségmegelőzéssel és a nem fertőző betegségek kezelésével foglalkozó bizottsági irányítócsoport létrehozásáról, valamint a ritka betegségek bizottsági szakértői csoportjának létrehozásáról szóló határozat és a rákos megbetegedések visszaszorításával foglalkozó bizottsági szakértői csoport létrehozásáról szóló határozat hatályon kívül helyezéséről szóló bizottsági határozat (10) ezennel hatályát veszti.

15. cikk

Alkalmazás

Ez a határozat az elfogadása napjától számított 5 évig alkalmazandó.

Kelt Brüsszelben, 2022. december 7-én.

a Bizottság részéről

Stella KYRIAKIDES

a Bizottság tagja


(1)  A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért – Európai fellépés a fenntarthatóságért (COM(2016) 739 final, 2016. november 22.).

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 1082/2013/EU határozata (2013. október 22.) a határokon átterjedő súlyos egészségügyi veszélyekről és a 2119/98/EK határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 293., 2013.11.5., 1. o.).

(3)  Az európai parlament és a tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (HL L 119., 2016.5.4., 1. o.).

(4)  A Bizottság határozata (2018. július 17.) az egészségfejlesztéssel, a betegségmegelőzéssel és a nem fertőző betegségek kezelésével foglalkozó bizottsági irányítócsoport létrehozásáról, valamint a ritka betegségek bizottsági szakértői csoportjának létrehozásáról szóló határozat és a rákos megbetegedések visszaszorításával foglalkozó bizottsági szakértői csoport létrehozásáról szóló határozat hatályon kívül helyezéséről (HL C 251., 2018.7.18., 9. o.).

(5)  A Bizottság C(2016) 3301 határozata.

(6)  A Bizottság (EU, Euratom) 2015/443 határozata (2015. március 13.) a Bizottságon belüli biztonságról (HL L 72., 2015.3.17., 41. o.).

(7)  A Bizottság (EU, Euratom) 2015/444 határozata (2015. március 13.) az EU-minősített adatok védelmét szolgáló biztonsági szabályokról (HL L 72., 2015.3.17., 53. o.).

(8)  Ezek a kivételek a közbiztonság, a katonai ügyek, a nemzetközi kapcsolatok, a pénzügyi, monetáris vagy gazdaságpolitika, a magánszemélyek magánéletének és feddhetetlenségének védelme, a kereskedelmi érdekek, a bírósági eljárások és a jogi tanácsadás, az ellenőrzések/vizsgálatok/könyvvizsgálatok, valamint az intézmény döntéshozatali eljárásai számára kívánnak védelmet biztosítani.

(9)  Az Európai Parlament és a Tanács 1049/2001/EK rendelete (2001. május 30.) az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről (HL L 145., 2001.5.31, 43. o.).

(10)  A Bizottság C(2018) 4492 határozata.