(1)

A 2014/59/EU irányelv kötelezi a tagállamokat, hogy a szanálás alatt álló intézmények eszközeinek, jogainak és kötelezettségeinek részleges átruházása esetén védelmet biztosítsanak bizonyos megállapodáskategóriák számára. Hasonló védelemre van szükség továbbá abban az esetben is, ha valamely szanálási hatóság egyoldalúan módosítja valamely olyan szerződés feltételeit, amelyben a szanálás alatt álló intézmény részes fél. E védelem célja a részleges átruházás vagy a szerződéses feltételek módosítása esetén az adott megállapodások révén egymáshoz kapcsolt eszközök, jogok és kötelezettségek különválasztásának megelőzése.

(2)

E védelem megfelelő alkalmazásának biztosítása érdekében pontosan meg kell határozni a 2014/59/EU irányelvben előírt egyes kategóriákba tartozó megállapodástípusokat. Ezek meghatározásához a legalkalmasabb módszer a 2014/59/EU irányelvben előírt szabályok és fogalommeghatározások részletesebb kiegészítése. Ez a megközelítés kedvezőbb, mint a különböző tagállami jogszabályok értelmében köthető összes sajátos megállapodás teljes listájának kidolgozása, mivel azt nagyon nehéz lenne összeállítani, és folyamatosan aktualizálni kellene. E rendeletnek tehát tisztáznia kell és adott esetben le kell szűkítenie az egyes megállapodástípusok tekintetében a 2014/59/EU irányelvben előírt különféle védelmi formák alkalmazási körét.

(3)

A 2014/59/EU irányelv változó mértékben pontosítja a 76. cikke (2) bekezdésében említett megállapodástípusokat: egyes kategóriákat részletesen meghatároz, másokat azonban csak általánosabb jelleggel. Ezenkívül az irányelv bizonyos kategóriákat a szerződéses jogviszony vagy a kötelezettség egy adott típusa, illetve a szerződéses jogviszonyok vagy kötelezettségek egy-egy korlátozott csoportja alapján határoz meg, míg más kategóriák több és korlátozatlan típusú szerződéses kötelezettségre, ügyletre és jogviszonyra terjednek ki. Ez utóbbi kategóriák adott esetben az egy adott intézmény és partnere(i) közötti összes jogszabályi és szerződéses jogviszonyt magukban foglalhatják. Ha mindezen megállapodáskategóriákat teljes védelemben kellene részesíteni, a szanálási hatóságok csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudnának részleges átruházásokat végrehajtani. Ezért helyénvaló elkerülni az olyan túlzott védelmet, amely potenciálisan a valamely intézmény és partnerei közötti összes eszközre, jogra és kötelezettségre kiterjedhet.

(4)

A 2014/59/EU irányelv egyes védett megállapodáskategóriákat csak általánosabb értelemben határoz meg. A hatály egyértelműbb meghatározása érdekében – elsősorban a biztosítéki megállapodások, az egymással szembeni elszámolásra vonatkozó megállapodások és a nettósítási megállapodások, valamint a strukturált finanszírozási rendszerek tekintetében – ezeket a kategóriákat tovább kell részletezni. Ez a felhatalmazáson alapuló rendelet nem akadályozhatja meg a szanálási hatóságokat abban, hogy részleges átruházások esetén tovább részletezzék az egyedi részleges átruházások során védelemben részesítendő, egymással szembeni elszámolásra vonatkozó és a nettósítási megállapodások említett típusait, amennyiben az említett megállapodásokat az alkalmazandó prudenciális szabályok értelmében kockázatcsökkentési célú megállapodásként ismerik el, és ezen elismerésnek feltétele a védelem, különös tekintettel az elválaszthatatlanság által biztosított védelemre. A szanálási hatóságok számára engedélyezni kell, hogy egyedi szanálási esetekben döntsenek az ilyen kiterjesztett védelemről.

(5)

Az egymással szembeni elszámolásra vonatkozó megállapodás tekintetében az intézmény partnerei megállapodhatnak egy úgynevezett „catch-all”, illetve „sweep-up” (mindenre kiterjedő) típusú megállapodásról, amely a felek közötti összes jogot és kötelezettséget magában foglalja. E megállapodástípus a felek közötti összes kötelezettségnek védelmet biztosítana a szétválasztással szemben. Ez azonban végrehajthatatlanná tenné az adott felet érintő részleges átruházásokat, és összességében aláásná az eszköz megvalósíthatóságát, mivel a szanálási hatóságok adott esetben még azt sem tudnák megállapítani, hogy e megállapodások mely kötelezettségekre terjednek ki, és melyekre nem. Ezért tisztázni kell, hogy a „catch-all”, illetve „sweep-up” nettósítási és egymással szembeni elszámolási megállapodások – beleértve a partnerek bármely és összes eszközére, jogára és kötelezettségére vonatkozóakat – nem minősülnek védett megállapodásnak.

(6)

A 2014/59/EU irányelv 80. cikke értelmében a 2014/59/EU irányelv 76. cikkének (2) bekezdésében a védett megállapodások tekintetében előírt fogalommeghatározások hatályának szűkítése nem lehet hatással a kereskedési, klíring- és elszámolási rendszerek működésére, amennyiben e rendszerek a 98/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (2) 2. cikke a) pontjának hatálya alá tartoznak. A szanálási hatóságok ezért kötelesek lennének védelmet biztosítani a 2014/59/EU irányelv 76. cikkének (2) bekezdésében említett összes olyan megállapodástípus számára, amely a partner központi szerződő félként végzett tevékenységeihez kapcsolódik. Ez (nem kizárólagos jelleggel) magában foglalja a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 42. cikke szerinti garanciaalapok tevékenységét is.

(7)

Ugyanez igaz a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekhez kapcsolódó eszközökre, jogokra és kötelezettségekre. Mivel a 98/26/EK irányelv hatálya alá tartozó nettósítási megállapodások fizetésképtelenség esetén védelmet élveznek, a következetesség érdekében azoknak a 2014/59/EU irányelv 76. cikke értelmében is védelmet kell biztosítani. Mindazonáltal az említett irányelv 76. cikkének (2) bekezdése szerinti védelem hatályát helyénvaló kiterjeszteni az összes fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerről szóló megállapodásra, valamint adott esetben az azokhoz kapcsolódó tevékenységekre.

(8)

Ugyanakkor annak szükségessége, hogy a 2014/59/EU irányelv 76. cikkének (2) bekezdése szerinti, biztosítékkal védett megállapodások körét bizonyos esetekben részletesebben meg kell határozni, általánosságban nem akadályozhatja meg a szanálási hatóságokat az e cikkben említett osztályok valamelyikébe sorolható bármely olyan megállapodáskategória védelmében, amely az alkalmazandó nemzeti fizetésképtelenségi jog – beleértve a 2001/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (4) átültető nemzeti intézkedéseket – értelmében a fizetésképtelenségi eljárás keretében védelmet élvez e megállapodások hatókörébe tartozó eszközök, jogok és kötelezettségek szétválasztásával szemben. Ez érvényes arra a helyzetre is, amikor a hitelezőt továbbra is megilletnék a megállapodásból eredő jogok, hacsak a nemzeti fizetésképtelenségi jog értelmében nem nyilvánították semmisnek a teljes ügyletet. Különösen igaz ez a nemzeti fizetésképtelenségi jog értelmében védelmet élvező biztosítéki megállapodásokra, egymással szembeni elszámolásra vonatkozó megállapodásokra és nettósítási megállapodásokra,

(1)

garanciát, illetve személyes biztosítékot vagy garanciát előíró megállapodások;

(2)

zálogjog és egyéb tárgyi biztosítéki érdekeltség;

(3)

a biztosíték teljes tulajdonjogának átruházásával nem járó olyan értékpapír-kölcsönzési ügyletek, amelyek keretében az egyik fél (a hitelező) díj- vagy kamatfizetés ellenében értékpapírokat ad kölcsön a másik félnek (a hitelfelvevőnek), és a hitelfelvevő a hitelnyújtás időszakára biztosítékot nyújt a hitelezőnek.