1.1.

„Cselekvési küszöbérték”: egy adott anyagnak a 2013/711/EU ajánlás mellékletében megállapított azon szintje, amely fölött vizsgálatot indítanak az anyag forrásának azonosítására, amennyiben az anyagot nagy mennyiségben mutatják ki.

1.2.

„Szűrőmódszerek”: azoknak a mintáknak a kiszűrésére alkalmazott módszer, melyekben a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k koncentrációja meghaladja a felső határértéket vagy a cselekvési küszöbértéket. E módszerek lehetővé teszik nagyszámú minta költséghatékony feldolgozását, így pedig nagyobb az esély az olyan új szennyeződési esetek felismerésére, amelyek nagy fogyasztói expozíciót és egészségi kockázatot jelenthetnek. A szűrőmódszereknek bioanalitikai vagy GC-MS (gázkromatográfia-tömegspektrometriai) módszereken kell alapulniuk. A felső határértékeknek való megfelelés ellenőrzésekor a cut-off értéket meghaladó mintákból kapott eredményeket az eredeti minta teljes újbóli vizsgálata által, valamely megerősítő módszerrel kell ellenőrizni.

1.3.

„Megerősítő módszerek”: olyan teljes vagy kiegészítő információkat szolgáltató módszerek, amelyek lehetővé teszik a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k azonosítását és egyértelmű mennyiségi meghatározását a maximális határérték szintjén vagy szükség esetén a cselekvési küszöbérték szintjén. E módszerek gázkromatográfiát/nagyfelbontású tömegspektrometriát (GC-HRMS) vagy gázkromatográfiát/tandem tömegspektrometriát (GC-MS/MS) alkalmaznak.

1.4.

„Bioanalitikai módszerek”: biológiai elveken működő módszerek, például sejtalapú tesztek, receptortesztek vagy immuntesztek. Ezek a szűrőmódszerek az eredményeket nem kongénerek szintjén adják meg, hanem csupán bioanalitikai egyenértékként (BEQ) jelzik (1) a TEQ-értéket, ami azt jelenti, hogy a méréskor analitikai jelet adó, a mintakivonatban jelen lévő vegyületek közül esetleg nem felel meg mindegyik a TEQ-elv összes követelményének.

1.5.

A „biológiai próba során észlelt visszanyerés” a TCDD vagy a PCB-126 kalibrációs görbéjéből számított, a vakminta eredményeivel korrigált BEQ-érték osztva a megerősítő módszerrel meghatározott TEQ-értékkel. Olyan hatásokat igyekszik korrigálni, mint például a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű vegyületek vesztesége az extrahálás és a mintatisztítás során, az extrahálással átmenő más vegyületek reakciót erősítő vagy gyengítő (agonisztikus és antagonisztikus) hatása, a görbeilleszkedés minősége vagy a toxikológiai egyenérték-tényező (TEF) és a relatív hatóképesség (REP) értékei közötti különbségek. A biológiai próba során észlelt visszanyerés kiszámítása a reprezentatív kongénerkombinációkat a maximális vagy a cselekvési küszöbérték körüli koncentrációkban tartalmazó, alkalmas referenciamintákból történik.

1.6.

„Párhuzamos vizsgálat”: a keresett analitok külön vizsgálata ugyanazon homogenizált minta második alikvotjának használatával.

1.7.

„Egy adott kongéner elfogadott specifikus meghatározási határa (2) a mintában”: a legkisebb analittartalom, amely elfogadható statisztikai bizonyossággal mérhető, teljesítve a nemzetközileg elfogadott szabványokban, így például az EN 16215:2012 szabványban (Animal feed – Determination of dioxins and dioxin-like PCBs by GC/HRMS and of indicator PCBs by GC/HRM; Állati takarmányok. Dioxinok és dioxin jellegű PCB-k meghatározása GC/HRMS módszerrel és indikátor PCB-k meghatározása GC/HRMS módszerrel) és/vagy a felülvizsgált EPA 1613 és 1668 módszerben leírt azonosítási kritériumokat.

Egy adott kongéner meghatározási határa a következőképpen azonosítható:

1.8.

„Felfelé kerekített érték (upper-bound)”: e fogalom szerint a mennyiségileg nem meghatározott egyes kongénerek hozzájárulásának értéke a meghatározási határ értékével egyenlő.

1.9.

„Lefelé kerekített érték (lower-bound)”: e fogalom szerint a mennyiségileg nem meghatározott egyes kongénerek hozzájárulásának értéke nullával egyenlő.

1.10.

„Középre kerekített érték (medium-bound)”: e fogalom szerint a mennyiségileg nem meghatározott egyes vegyületek hozzájárulásának értéke a meghatározási határ felével egyenlő.

1.11.

„Tétel”: egy élelmiszercikk azonosítható, egyszerre szállított mennyisége, amelyről a hatósági ellenőr megállapította, hogy a származás, fajta, csomagolási típus, csomagoló, feladó és jelölések szempontjából közös jellemzőkkel bír. Hal és halászati termékek esetében a hal méretének is összehasonlíthatónak kell lennie. A szállítmány akkor is egy tételnek tekinthető, ha a hal mérete és/vagy tömege a szállítmányon belül nem összehasonlítható, de ebben az esetben különleges mintavételi eljárást kell alkalmazni.

1.12.

„Altétel”: egy nagy tétel kijelölt része, amelyen a mintavételi eljárást alkalmazzák. Minden egyes altételnek fizikailag elkülönítettnek és azonosíthatónak kell lennie.

1.13.

„Elemi minta”: a tétel vagy az altétel egyetlen pontjáról vett anyagmennyiség.

1.14.

„Egyesített minta”: a tételből vagy altételből vett összes elemi minta egyesítésével kapott minta.

1.15.

„Laboratóriumi minta”: az egyesített minta laboratóriumba küldendő reprezentatív része/mennyisége.

BEQ

Bioanalitikai egyenérték

GC

Gázkromatográfia

HRMS

Nagy felbontású tömegspektrometria

LRMS

Kis felbontású tömegspektrometria

MS/MS

Tandem tömegspektrometria

PCB

Poliklórozott bifenilek

Nem-dioxin jellegű PCB-k

PCB 28, PCB 52, PCB 101, PCB 138, PCB 153 és PCB 180

PCDD

Poliklórozott dibenzo-p-dioxinok

PCDF

Poliklórozott dibenzofuránok

QC

Minőség-ellenőrzés

REP

Relatív hatóképesség

TEF

Toxicitási egyenérték-tényező

TEQ

Toxicitási egyenérték

TCDD

2,3,7,8-tetraklór-dibenzo-p-dioxin

U

Kiterjesztett mérési bizonytalanság

—

Kis halakat tartalmazó tétel esetében (az egyes halak tömege hozzávetőleg 1 kg-nál kisebb) az egyesített mintát alkotó elemi mintaként egész halat kell venni. Ha az így kapott egyesített minta tömege több mint 3 kg, az egyesített mintát alkotó halak középső, egyenként legalább 100 gramm tömegű részei képezhetik az elemi mintákat. A minta homogenizálásához azt az egész mennyiséget fel kell használni, amelyre a felső határérték vonatkozik.

A halnak az a középső része, ahová a súlypontja esik. Ez legtöbbször a hátúszónál (ha a halnak van hátúszója) vagy a kopoltyúnyílás és a végbélnyílás közötti távolság felénél található.

—

Nagyobb halakat tartalmazó tétel esetében (az egyes halak tömege hozzávetőleg 1 kg-nál nagyobb) az elemi minta a halak középső részéből áll. Minden elemi minta tömege legalább 100 gramm.

Közepes méretű (hozzávetőleg 1–6 kg-os) halak esetében az elemi mintát a hal közepéből, a gerinctől a has felé vágott szelet formájában kell venni.

Nagyon nagy (például hozzávetőleg 6 kg-nál nagyobb) halak esetében az elemi mintát a hal középső részéből, (elölnézetben) a jobb oldali hátsó-oldalsó színhúsból kell venni. Amennyiben egy ekkora darab kivétele a hal középső részéből jelentős gazdasági kárt okozna, a tétel nagyságától függetlenül három, egyenként legalább 350 gramm tömegű elemi minta vétele elegendőnek tekinthető, vagy ehelyett ugyanazon hal farok- és fejtájékáról vett azonos nagyságú színhúsminta alkothatja az egész halra a dioxinszint vonatkozásában reprezentatívnak tekintett elemi mintát.

—

A minta összeállításával kapcsolatban a III.3. pont rendelkezéseit kell alkalmazni.

—

Amennyiben egy méret- vagy tömegosztály/-kategória túlsúlyban van (a tétel körülbelül 80 %-át vagy még nagyobb hányadát képviseli), a mintát a meghatározó méretű vagy tömegű osztályba/kategóriába tartozó halakból kell venni. E mintát az egész tételre nézve reprezentatívnak kell tekinteni.

—

Amennyiben egyik méret- vagy tömegosztály/-kategória sincs túlsúlyban, akkor gondoskodni kell arról, hogy a mintavételre kiválasztott halak a tételre nézve reprezentatívak legyenek. Az ilyen esetekre vonatkozó különleges iránymutatást a „Guidance document on sampling of whole fishes of different size and/or weight (Útmutató a különböző méretű és/vagy tömegű egész halakból történő mintavételhez)” című kiadvány tartalmazza (2).

—

az 5 % alatti „hamis megfelelő” arányt biztosító szűrőmódszerrel végzett egyetlen elemzés analitikai eredménye azt mutatja, hogy a koncentráció nem haladja meg az 1881/2006/EK rendeletben a PCDD-kre/PCDF-ekre, illetve a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k összegére megállapított határértéket,

—

a valamely megerősítő módszerrel végzett egyetlen elemzés eredménye – a kiterjesztett mérési bizonytalanságot (5) is figyelembe véve – nem haladja meg az 1881/2006/EK rendeletben a PCDD-kre/PCDF-ekre, illetve a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k összegére megállapított határértéket.

—

Intézkedéseket kell hozni, hogy a mintavétel és az analitikai eljárás szakaszaiban ne fordulhasson elő a minták keresztszennyeződése.

—

A mintákat olyan üveg, alumínium, polipropilén vagy polietilén anyagú edényekben kell tárolni és szállítani, amelyek alkalmasak a minták olyan tárolására, hogy az azokban lévő PCDD-k/PCDF-ek és dioxin jellegű PCB-k koncentrációját semmilyen hatás ne érhesse. A papírpormaradékokat el kell távolítani a mintatartóból.

—

A minták tárolása és szállítása során gondoskodni kell az élelmiszerminta épségének megőrzéséről.

—

Adott esetben az egyes laboratóriumi mintákat finomra kell őrölni és alaposan össze kell keverni bizonyítottan teljes homogenizációt eredményező eljárással (például őrlés olyan finomságúra, hogy 1 mm-es szitán áthulljon); a túl nagy nedvességtartalmú mintákat őrlés előtt szárítani kell.

—

Fontos ellenőrizni, hogy a reagensek, a laboratóriumi üvegeszközök és berendezések nem befolyásolhatják-e a TEQ-értékre vagy BEQ-értékre alapozott eredményeket.

—

Vakpróbát kell végezni, azaz végre kell hajtani a teljes analitikai eljárást, a mintát kihagyva belőle.

—

Bioanalitikai módszereknél rendkívül fontos ellenőrizni az elemzéshez használt összes laboratóriumi üvegeszközt és oldószert, hogy mentesek legyenek olyan vegyületektől, melyek a munkatartományban zavarhatnák a keresett vegyületek kimutatását. Az üvegeszközöket ki kell öblíteni oldószerrel és/vagy fel kell melegíteni olyan hőmérsékletre, amelyen a felületükről eltávoznak a nyomokban esetleg ott lévő PCDD-k/PCDF-ek, dioxin jellegű vegyületek és zavaró vegyületek.

—

Az extraháláshoz használt minta mennyiségének elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy teljesüljenek a felső határértékeket vagy a cselekvési küszöbértékeket magában foglaló, kellően alacsony munkatartományra vonatkozó követelmények.

—

A vizsgált termékekre alkalmazott adott minta-előkészítési eljárásoknak nemzetközileg elfogadott iránymutatásokat kell követniük.

—

Halak esetében a bőrt el kell távolítani, mivel a felső határérték a bőr nélküli színhúsra vonatkozik. Azonban a bőr belső oldalára tapadó minden színhúst és zsírszövetet gondosan és teljes egészében le kell kaparni a bőrről, és ezeket hozzá kell adni a vizsgálandó mintához.

—

A 882/2004/EK rendelet rendelkezéseinek megfelelően az analitikai minőségbiztosítás alkalmazásának biztosítása érdekében a laboratóriumokat az ISO 58 útmutató szerint működő elismert testületnek kell akkreditálnia. A laboratóriumokat az EN ISO/IEC 17025 szabvány szerint kell akkreditálni. Adott esetben a „Technical Guidelines for the estimation of measurement uncertainty and limits of quantification for PCDD/F and PCB analysis” (Műszaki iránymutatás a mérési bizonytalanság és meghatározási határ becsléséhez PCDD/F és PCB vizsgálata tekintetében) dokumentumban foglalt elvek követendők (1).

—

A laboratóriumok szakmai felkészültségét olyan laboratóriumközi körvizsgálatokban való folyamatos, sikeres részvétellel kell bizonyítani, amelyek a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k meghatározására irányulnak a megfelelő élelmiszermátrixokban és koncentrációtartományokban.

—

A minták rutinszerű ellenőrzésére szűrőmódszereket alkalmazó laboratóriumoknak szoros együttműködést kell kialakítaniuk a megerősítő módszert alkalmazó laboratóriumokkal mind a minőség-ellenőrzés, mind a feltehetően nem megfelelő minták analitikai eredményeinek megerősítése terén.

—

A PCDD-k/PCDF-ek esetében a kimutatható mennyiségnek a femtogrammos (10-15 g) tartomány felső részébe kell esnie, mivel az említett vegyületek közül több rendkívül mérgező. A legtöbb PCB-kongéner esetében már az is elegendő, ha a meghatározási határ értéke a nanogrammos (10-9 g) tartományban van. A mérgezőbb dioxin jellegű PCB-kongénerek (és különösen a nem orto-helyzetben helyettesített kongénerek) méréséhez azonban a munkatartomány aljának el kell érnie a pikogrammos (10-12 g) tartomány alját.

—

Meg kell tudni különböztetni a PCDD-ket/PCDF-eket és a dioxin jellegű PCB-ket azoktól a sokféle, együtt extrahálódó és a mérést esetleg zavaró más vegyületektől, amelyek több nagyságrenddel nagyobb koncentrációban lehetnek jelen, mint a keresett analitok. A gázkromatográfiás/tömegspektrometriás (GC-MS) módszerekkel meg kell tudni különböztetni egymástól a különböző kongénereket is, így például a mérgező vegyületeket (például a 2,3,7,8-as szénatomokon helyettesített tizenhét PCDD-t/PCDF-et és a tizenkét dioxin jellegű PCB-t) a többi kongénertől.

—

A bioanalitikai módszerekkel ki kell tudni mutatni a keresett vegyületeket a PCDD-k/PCDF-ek, illetve dioxin jellegű PCB-k összegeként. A mintatisztítás célja az olyan vegyületek eltávolítása, amelyek „hamis nem megfelelő” eredményeket okoznak, vagy az olyanokét, amelyek a reakció gyengítésével „hamis megfelelő” eredményt okoznak.

—

A GC-MS módszerek tekintetében a meghatározásnak hiteles becslést kell adnia a minta valódi koncentrációjáról. Nagy adatpontosság (a mérés pontossága: a mérés eredménye milyen pontosan egyezik meg a mérendő mennyiség valódi vagy hozzárendelt értékével) szükséges ahhoz, hogy a mintaelemzés eredményét ne kelljen elutasítani a kapott TEQ-érték gyenge megbízhatósága miatt. A pontosságot a valódisággal (egy hitelesített anyagban az adott komponensre mért átlagérték és a hitelesített érték közötti különbség, ez utóbbi százalékában kifejezve) és a módszerpontosággal (RSDR vagy relatív szórás, amelyet a reprodukálhatósági körülmények között kapott eredményekből kell kiszámítani) fejezzük ki.

—

A bioanalitikai módszerek esetében a biológiai próba során észlelt visszanyerést kell meghatározni.

—

A laboratóriumoknak a hitelesítés és/vagy a rutinszerű elemzés során a módszerek alkalmasságát a felső határérték tartományában – például a felső határérték felénél, egyszeresénél és kétszeresénél – azzal kell igazolniuk, hogy az ismételt elemzések variációs együtthatója elfogadható.

—

Belső minőség-ellenőrzési intézkedésként rendszeresen vakkontrollokkal és adalékolási (ún. szpájkolási) kísérleteket vagy kontrollminta-elemzést (lehetőleg hitelesített referenciaanyaggal) kell végezni. A vakkontrollokról, adalékolási (ún. szpájkolási) kísérletekről vagy a kontrollminta-elemzésekről minőség-ellenőrzési (QC) nyilvántartást kell vezetni, és ellenőrizni kell, hogy az analitikai alkalmasság valóban megfelel-e a követelményeknek.

—

A bioanalitikai szűrőmódszereknél nem feltétlenül szükséges, hogy meg legyen határozva meghatározási határ (LOQ), de a módszerről bizonyítani kell, hogy meg tudja különböztetni a vakmintával kapott eredményeket a cut-off értéktől. BEQ-érték megadásakor az e koncentráció alatti reakciót mutató minták kezelése céljából meg kell határozni egy jelentési határértéket. A jelentési határértéknek igazoltan az elemzési vakmintákkal kapott eredmény legalább 3-szorosának kell lennie úgy, hogy az érték a munkatartomány alá esik. Ezért ezt a keresett vegyületet az előírt minimumkoncentráció körüli koncentrációban tartalmazó mintákból, nem pedig a jel/zaj arányból vagy mérési vakmintából kell kiszámítani.

—

Megerősítő módszer esetében a meghatározási határnak (LOQ) a keresett koncentráció körülbelül egyötödénél kell lennie.

—

Annak érdekében, hogy a megerősítő vagy szűrőmódszerek megbízható eredményeket adjanak, a felső határértékek tartományában a következő kritériumoknak kell teljesülniük a TEQ-értékre, illetve a BEQ-értékre, függetlenül attól, hogy a meghatározás TEQ-összértékként (a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k összegeként) vagy külön a PCDD-kre/PCDF-re és külön a dioxin jellegű PCB-kre történik-e:

—

A szűréshez használhatók mind GC-MS módszerek, mind bioanalitikai módszerek. A GC/MS módszerek vonatkozásában a 6. pontban megállapított követelményeket kell alkalmazni. A sejtalapú bioanalitikai módszerekre vonatkozó egyedi követelményeket a 7. pont írja le.

—

A minták rutinszerű ellenőrzéséhez szűrőmódszereket alkalmazó laboratóriumoknak szoros együttműködést kell kialakítaniuk a megerősítő módszert alkalmazó laboratóriumokkal.

—

A szűrőmódszerek teljesítőképességét a rutinszerű elemzések során analitikai minőség-ellenőrzéssel és a módszer folyamatos hitelesítésével ellenőrizni kell. A „megfelelő” eredmények ellenőrzésére folyamatos programot kell alkalmazni.

—

A sejtreakció és a citotoxicitás esetleges elnyomásának ellenőrzése:

A felső határértéknek vagy a cselekvési küszöbértéknek megfelelő koncentrációban TCDD-vel adalékolt és adagolás nélküli mintakivonatok 20 %-át rutin szűrő módszerrel kell lemérni annak ellenőrzése céljából” hogy a mintakivonatban jelen lévő zavaró anyagok miatt előfordulhat-e reakcióelnyomás. Az adalékolt minta mért koncentrációját össze kell hasonlítani az adalékolás nélküli kivonat koncentrációjának és az adalékolási koncentrációnak az összegével. Ha a mért koncentráció több mint 25 %-kal kisebb a számított (össz)koncentrációnál, akkor ez azt mutatja, hogy fennáll a reakcióelnyomás lehetősége, és az érintett mintát megerősítő elemzéssel meg kell vizsgálni. Az eredményeket a minőség-ellenőrző kontrollkártyán folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

—

A „megfelelő” minták minőség-ellenőrzése:

A mintamátrixtól és a laboratóriumi gyakorlattól függően a „megfelelő” minták megközelítőleg 2–10 %-ával el kell végezni a megerősítést.

—

A „hamis megfelelő” arányok meghatározása a minőség-ellenőrzési adatokból:

A felső határérték vagy a cselekvési küszöbérték alatti és feletti minták szűrése alapján meg kell határozni a hamis megfelelő eredmények arányát. A tényleges „hamis megfelelő” aránynak 5 % alatt kell lennie.

Ha mátrixonként vagy mátrixcsoportonként van legalább 20 megerősített eredmény a „megfelelő” minták minőség-ellenőrzéséből, akkor a „hamis megfelelő” arányt ebből az adatbázisból kell megállapítani. A körvizsgálatokban vagy a szennyeződési esetek során elemzett minták eredményei, amelyek például akár a felső határérték kétszereséig terjedő koncentrációtartományokba is tartozhatnak, szintén felvehetők a „hamis megfelelő” arány kiszámításához minimumként használandó 20 eredmény közé. A mintáknak le kell fedniük a különféle forrásokat reprezentáló, leggyakoribb kongénerkombinációkat.

Noha a szűrőteszteknek lehetőleg azt kell célozniuk, hogy kimutassák a cselekvési küszöbértéket meghaladó mintákat, a „hamis megfelelő” arányok meghatározásának kritériuma a felső határérték, figyelembe véve a megerősítő módszer kiterjesztett mérési bizonytalanságát.

—

A szűrőmódszerekből származó, potenciálisan nem megfelelő eredményeket az eredeti minta teljes újbóli vizsgálata által kell ellenőrizni. Ezek a minták a „hamis nem megfelelő” eredmények arányának kiszámításához is használhatók. A szűrőmódszereknél a „hamis nem megfelelő” eredmények aránya a korábbi szűréskor „feltehetően nem megfelelő”-nek minősített minták megerősítő elemzéssel „megfelelő”-ként megerősített eredményeinek hányada. A szűrőmódszer előnyös voltát a „hamis nem megfelelő” mintáknak az összes ellenőrzött mintával való összehasonlítása alapján kell értékelni. Ennek az aránynak elég kicsinek kell lennie ahhoz, hogy a szűrővizsgálati módszer alkalmazása előnyös legyen.

—

A bioanalitikai módszereknek, legalábbis a hitelesítési körülmények között, hitelesen kell jelezniük – a BEQ érték kiszámításával és megadásával – a TEQ értéket.

—

A megismételhetőségi körülmények között alkalmazott bioanalitikai módszerekre is igaz, hogy a laboratóriumon belüli RSDr jellemzően kisebb, mint az RSDR-reprodukálhatóság.

—

A felfelé kerekített és a lefelé kerekített koncentrációk közötti különbség nem haladhatja meg a 20 %-ot a maximális határérték vagy szükség esetén a cselekvési küszöbérték túllépésének megerősítése céljából.

—

Az analitikai eljárás hitelesítéséhez az analitikai eljárás legelején, például az extrahálás előtt a mintákhoz 13C-jelölésű, a 2,3,7,8-as szénatomokon helyettesített PCDD/PCDF belső standardokat és 13C-jelölésű, dioxin jellegű PCB belső standardokat kell hozzáadni. A tetraklórozottól az oktaklórozottig terjedő PCDD/PCDF homológ csoportok mindegyikéből legalább egy kongénert, továbbá a dioxin jellegű PCB homológ csoportok mindegyikéből legalább egy kongénert kell hozzáadni a mintához (más megoldásként legalább egy-egy kongénert a PCDD-k/PCDF-ek és dioxinjellegű PCB-k ellenőrzéséhez használt tömegspektrometriás szelektív ionkövetéses funkciókhoz). A megerősítő módszerek esetében a 2,3,7,8-as szénatomokon helyettesített mind a tizenhét PCDD-ből/PCDF-ből készített, 13C-jelölésű belső standardot és mind a tizenkét dioxin jellegű PCB-ből készített, 13C-jelölésű belső standardot használni kell.

—

Ezenkívül megfelelő kalibráló oldatok alkalmazásával relatív válaszfaktorokat kell meghatározni azon vegyületekre, amelyek 13C-jelölésű analógja nincs hozzáadva a mintához.

—

A növényi eredetű élelmiszerek és a 10 %-nál kevesebb zsírt tartalmazó állati eredetű élelmiszerek esetében a belső standardokat kötelezően az extrahálás előtt kell a mintához adni. A 10 %-nál nagyobb zsírtartalmú állati eredetű élelmiszerek esetében a belső standardokat vagy a zsírextrakció előtt, vagy az után kell a mintához adni. Az extrahálás hatékonyságát megfelelően hitelesíteni kell, figyelembe véve, hogy a belső standardok hozzáadása melyik szakaszban történt, illetve hogy az eredményeket termékre vagy zsírra kell-e jelenteni.

—

GC-MS elemzés előtt a visszanyerés mérésére egy vagy két (kísérő) standardot is hozzá kell adni a mintához.

—

A visszanyerést ellenőrizni kell. A megerősítő módszerek esetében az egyes belső standardoknál a visszanyerésnek a 60–120 %-os tartományban kell lennie. Egyes kongénereknél, különösen néhány 7, illetve 8 klóratomot tartalmazó dibenzo-p-dioxin és dibenzo-furán esetében ennél kisebb vagy nagyobb visszanyerés is elfogadható, feltéve, hogy TEQ-értékük részaránya a PCDD-k/PCDF-ek és dioxin jellegű PCB-k összegén alapuló TEQ-összértéken belül legfeljebb 10 %. GC-MS szűrőmódszerek esetében a visszanyerésnek 30–140 %-os tartományban kell lennie.

—

A PCDD-ket/PCDF-eket megfelelő kromatográfiás eljárással (lehetőleg florisil-, alumínium-oxid- és/vagy szénoszlopon) el kell választani a zavaró klórozott vegyületektől, így például a nem dioxinjellegű PCB-ktől és a klórozott difenil-éterektől.

—

Az izomereket elegendő gázkromatográfiás eljárással elválasztani (< 25 % lehet a csúcsok közötti eltérés az 1,2,3,4,7,8-HxCDF és az 1,2,3,6,7,8-HxCDF esetében).

—

A kalibrációs görbe tartományának le kell fednie a felső határérték vagy a cselekvési küszöbérték megfelelő tartományát.

—

A GC-HRMS tekintetében:

—

A GC-MS/MS tekintetében:

—

Ha a koncentrációk kiszámítása TCDD-s kalibrációs görbével történik, akkor a görbe felső végénél lévő értékek nagy szórást (nagy variációs együtthatót [CV]) mutatnak. A munkatartomány az a terület, ahol ez a CV 15 %-nál kisebb. A munkatartomány alját (jelentési határérték) úgy kell meghatározni, hogy az jelentősen (legalább háromszor) nagyobb legyen az elemzési vakmintákkal kapott eredményeknél. A munkatartomány tetejét általában az EC70 érték jelenti (a legnagyobb hatásos koncentráció 70 %-a), de ennél kisebbnek kell lennie, ha ebben a tartományban a CV nagyobb, mint 15 %. A munkatartományt a hitelesítés során kell meghatározni. A cut-off értékeknek (lásd a 7.3. pontot) a munkatartomány belsejében kell lenniük.

—

A standard oldatokat és a mintakivonatokat három, de legalább két párhuzamos elemzéssel kell mérni. Párhuzamos vizsgálatkor a lemezen elosztva 4–6 cellában mért standard oldatnak vagy kontrollkivonatnak olyan válaszjeleket vagy koncentrációkat kell adnia (ez csak a munkatartományban lehetséges), amelyek variációs együtthatója (CV) < 15 %.

—

A mintában lévő mennyiségeket a teszt során kapott válaszjel és a TCDD-vel (vagy a PCB-126-tal vagy pedig PCDD-ből/PCDF-ből/dioxin jellegű PCB-ből álló standard keverékkel) készített kalibrációs görbe összehasonlításával kell megbecsülni, és ez alapján lehet kiszámítani a kivonatra és ezt követően a mintára jellemző BEQ-értéket.

—

A kalibrációs görbéknek 8–12 (legalább párhuzamos vizsgálattal kapott) koncentrációt kell tartalmazniuk úgy, hogy elegendő koncentráció legyen a görbe alsó részén (a munkatartományban). Külön figyelmet kell fordítani a munkatartományban a görbeilleszkedés minőségére. Ennél az R2 érték kevéssé vagy egyáltalán nem használható az illeszkedés jóságának becslésére a nem lineáris regresszió esetében. Jobb illeszkedést lehet elérni a görbe munkatartományában számított és mért koncentrációk közötti legkisebb különbségek, például a legkisebb maradék négyzetösszeg alkalmazásával.

—

A mintakivonat becsült koncentrációját ezután korrigálni kell egy vakmátrixra/vakoldószerre számított BEQ-értékkel (az alkalmazott oldószerek és vegyszerek szennyeződéseinek figyelembevétele céljából) és az észlelt visszanyeréssel (ennek kiszámítása a reprezentatív kongénerkombinációkat a felső határérték vagy cselekvési küszöbérték körüli koncentrációkban tartalmazó, alkalmas referenciaminták BEQ-értékéből történik). A visszanyeréssel való korrigáláshoz az észlelt visszanyerésnek mindig az előírt tartományba kell esnie (lásd a 7.1.4. pontot). A visszanyeréssel való korrigáláshoz használt referenciamintáknak meg kell felelniük a 7.2. pontban ismertetett követelményeknek.

—

A referenciamintáknak reprezentálniuk kell a mintamátrixot, a kongénerkombinációkat és a PCDD-knek/PCDF-eknek és a dioxin jellegű PCB-knek a felső határérték vagy cselekvési küszöbérték körüli koncentrációtartományait.

—

Mindegyik méréssorozatban lennie kell lehetőleg egy vakmátrixnak, vagy ha ez nem lehetséges, elemzési vakmintának, valamint a felső határérték vagy cselekvési küszöbérték körüli koncentrációjú referenciamintának. Ezeket a mintákat egy időben és azonos körülmények között kell extrahálni és elemezni. A referenciamintának egyértelműen nagyobb reakciót kell adnia, mint a vakmintának, így biztosítva az elemzés alkalmasságát. Ezek a minták használhatók a vakminta eredményeivel és a visszanyeréssel való korrigáláshoz.

—

A visszanyeréssel való korrigáláshoz választott referenciamintáknak az elemzett mintákra nézve reprezentatívaknak kell lenniük, ami azt jelenti, hogy a kongénerkombinációk nem okozhatják a koncentrációk alábecslését.

—

A felső határérték vagy cselekvési küszöbérték ellenőrzésére például a felső határérték vagy cselekvési küszöbérték felének és kétszeresének megfelelő további referenciamintákat is alkalmazni lehet annak igazolására, hogy az elemzés alkalmassága a keresett tartományban megfelelő. Ezek a minták együttesen használhatók az elemzett minták BEQ-értékeinek kiszámítására (lásd a 7.1.2.2. pontot).

BEQDL

A felső határértéknek tekintett, a megerősítő módszer döntési határértékének megfelelő BEQ, figyelembe véve a kiterjesztett mérési bizonytalanságot.

sy,x

maradék szórás

t α,f = m-2

Student-tényező (α = 5 %, f = szabadságfok, egyoldali)

m

a kalibrációs pontok összesen (j index)

n

az ismétlések száma az egyes koncentrációknál

xi

az I. kalibrációs pontnál a minta megerősítő módszerrel mért koncentrációja (TEQ-értékként)

az összes kalibrálási minta koncentrációjának átlaga (TEQ-értékben)

i

=

az i. kalibrálási pont indexe

SDR

a biológiai próbák BEQDL-értékre kapott eredményeinek szórása, a laboratóriumon belüli reprodukálhatóság körülményei között mérve.

1.

a 95 %-os predikciós intervallum alsó sávjából a megerősítő módszernél használt döntési határértéknél;

2.

A megerősítő módszer döntési határértékének megfelelő szennyezettségű minták többszörös elemzéseinek (n≥ 6) bioanalitikai eredményeiből, az eloszlási görbének (az ábrán a harang alakú görbe) a megfelelő BEQ-átlagértéknél lévő alsó végpontjaként.

—

Mivel a bioanalitikai módszereknél nem alkalmazható belső standard, a méréssorozatokon belüli és a sorozatok közötti szórás megállapításához vizsgálni kell a bioanalitikai módszerek megismételhetőségét. A megismételhetőségnek 20 % alatt, a laboratóriumon belüli reprodukálhatóságnak pedig 25 % alatt kell lennie. Ehhez a vakminta eredményeivel és a visszanyeréssel korrigált BEQ-értékként számított koncentrációkat kell használni.

—

A hitelesítési eljárás részeként a tesztről ki kell mutatni, hogy különbséget tesz a vakminta eredménye és a cut-off érték között, és így lehetővé teszi a megfelelő cut-off érték felett lévő minták azonosítását (lásd a 7.1.2. pontot).

—

Meg kell határozni a keresett vegyületeket, az esetleges interferenciákat és a vakminták elfogadható legnagyobb értékeit.

—

Egy mintakivonat három párhuzamos meghatározásakor kapott reakciók vagy az ilyen reakcióból számított koncentrációk (csak a munkatartományban lehetséges) százalékos szórása nem lehet nagyobb 15 %-nál.

—

A referenciaminták BEQ-értékként kifejezett, korrigálás (vakminta és felső határérték vagy cselekvési küszöbérték körüli koncentráció) nélküli eredményeit kell használni a bioanalitikai módszer egy meghatározott időszak alatti alkalmasságának értékelésére.

—

Az elemzési vakmintákról és a referenciaminták egyes típusairól minőség-ellenőrzési nyilvántartást kell vezetni, és ellenőrizni kell, hogy az analitikai alkalmasság biztosan megfelel-e a követelményeknek, az elemzési vakminták esetében főként a munkatartomány aljához képest előírt legkisebb különbség, a referenciaminták esetében pedig főként a laboratóriumon belüli reprodukálhatóság tekintetében. Az elemzési vakmintáknál ügyelni kell arra, hogy a kivonás miatt ne keletkezhessenek „hamis megfelelő” eredmények.

—

A szűrőmódszer alkalmasságának, valamint a BEQ és a TEQ közötti összefüggés értékeléséhez a feltehetően nem megfelelő mintáknak és a megfelelő minták 2–10 %-ának (mátrixonként legalább 20 minta) megerősítő módszerrel végzett elemzéséből származó eredményeket össze kell gyűjteni és fel kell használni. Ez az adatbázis használható a hitelesített mátrixokkal végzett rutinszerű elemzésekre vonatkozó cut-off értékek újraértékeléséhez.

—

A módszerek alkalmassága igazolható körvizsgálatokban való részvétellel is. A körvizsgálatokban elemzett minták eredményei – a felső határérték kétszereséig terjedő koncentrációtartományokban – felhasználhatók a „hamis megfelelő” arány kiszámításához, ha a laboratórium igazolni tudja az alkalmasságot. A mintáknak le kell fedniük a különféle forrásokat reprezentáló, leggyakoribb kongénerkombinációkat.

—

Szennyeződési eseteknél a cut-off értékek átértékelhetők, hogy tükrözzék az adott külön esemény egyedi mátrix- és kongénerkombinációit.

—

Az analitikai eredmények között fel kell tüntetni az egyes PCDD-/PCDF- és dioxin jellegű PCB-kongénerek koncentrációit és a TEQ-értékeket, és ezeket felfelé, lefelé és középre kerekített értékként kell a jelentésben megadni, hogy az az eredményekről a lehető legtöbb információt tartalmazza, lehetővé téve az eredményeknek a vonatkozó követelmények szerinti értelmezését.

—

A jelentésnek a PCDD-k/PCDF-ek, a dioxin jellegű PCB-k és a lipidek extrahálásához használt módszert is tartalmaznia kell. Olyan élelmiszermátrixok esetében, amelyeknél a felső határérték zsírra vetítve van meghatározva, és a zsírtartalomnak 0–2 % között kell lennie (a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően), a lipidtartalmat meg kell határozni, és jelenteni kell. A többi minta esetében a lipidtartalom meghatározása nem kötelező.

—

Meg kell adni a belső standardok visszanyerését abban az esetben, ha a visszanyerés kívül esik a 6.2. pontban megadott tartományon, ha az eredmények meghaladják a felső határértéket (ebben az esetben meg kell adni a párhuzamos vizsgálat visszanyeréseit) vagy kérésre más esetekben.

—

Mivel a minta megfelelőségéről való döntésnél figyelembe kell venni a kiterjesztett mérési bizonytalanságot, ezt a paramétert is meg kell adni. Az analitikai eredményeket tehát x ± U formában kell megadni a jelentésben, ahol x az analitikai eredmény, U a kiterjesztett mérési bizonytalanság – a kiterjesztési tényező 2, amely körülbelül 95 %-os megbízhatósági szintet eredményez. A PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k külön történő meghatározása esetén a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k külön-külön kapott analitikai eredményeinél kapott kiterjesztett bizonytalanságok összegét kell használni a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxin jellegű PCB-k összegének kiszámításához.

—

Az eredményeket ugyanabban a mértékegységben és annyi tizedesjegy pontossággal kell megadni, mint ahogyan az 1881/2006/EK rendeletben a felső határértékek szerepelnek.

—

A szűrés eredményét „megfelelő” vagy „feltehetően nem megfelelő” megjelöléssel kell megadni.

—

Ezenkívül megadható egy indikatív eredmény a PCDD-kre/PCDF-ekre és/vagy dioxin jellegű PCB-kre (TEQ-érték helyett) bioanalitikai egyenértékként (BEQ-értékként, nem pedig TEQ-értékként) kifejezve (lásd az 1. pontot). A jelentési határérték alatti válaszjelet adó mintákat „jelentési határérték alatt” megjelöléssel kell feltüntetni. A munkatartomány feletti válaszjelet adó mintákat a munkatartományt meghaladókként kell jelenteni, és a munkatartomány tetejének megfelelő szintet BEQ-értékként kell megadni.

—

A jelentésnek a mintamátrix minden típusa esetében tartalmaznia kell az értékelés alapját képező felső határértéket vagy cselekvési küszöbértéket.

—

A jelentésnek tartalmaznia kell az alkalmazott teszt típusát, a teszt alapelvét és a kalibráció típusát.

—

A jelentésnek a PCDD-k/PCDF-ek, a dioxin jellegű PCB-k és a lipidek extrahálásához használt módszert is tartalmaznia kell. Olyan élelmiszermátrixok esetében, amelyeknél a felső határérték zsírra vetítve van meghatározva, és a zsírtartalomnak 0–2 % között kell lennie (a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően), a lipidtartalmat meg kell határozni, és jelenteni kell. A többi minta esetében a lipidtartalom meghatározása nem kötelező.

—

Ha valamely mintával kapcsolatban felmerül, hogy feltehetően nem felel meg, a jelentésben szerepelnie kell a szükséges intézkedésre vonatkozó megjegyzésnek. A keresett vegyületeket magas koncentrációban tartalmazó mintákban a PCDD-k/PCDF-ek koncentrációját, valamint a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxinjellegű PCB-k összkoncentrációját megerősítő módszerrel kell meghatározni/megerősíteni.

—

A nem megfelelő eredményeket csak megerősítő elemzés után kell jelenteni.

—

A szűrés eredményét „megfelelő” vagy „feltehetően nem megfelelő” megjelöléssel kell megadni.

—

A jelentésnek a mintamátrix minden típusa esetében tartalmaznia kell az értékelés alapját képező felső határértéket vagy cselekvési küszöbértéket.

—

Emellett jelenteni kell az egyes PCDD-/PCDF- és dioxin jellegű PCB-kongénerek koncentrációit és a TEQ-értékeket, és ezeket felfelé, lefelé és középre kerekített értékként kell a jelentésben megadni. Az eredményeket ugyanabban a mértékegységben és legalább ugyanannyi tizedesjeggyel kell megadni, ahogy az 1881/2006/EK rendelet a felső határértékeket megadja.

—

Meg kell adni a belső standardok visszanyerését abban az esetben, ha a visszanyerés kívül esik a 6.2. pontban megadott tartományon vagy kérésre más esetekben.

—

A jelentésnek tartalmaznia kell az alkalmazott CG-MS módszert.

—

A jelentésnek a PCDD-k/PCDF-ek, a dioxin jellegű PCB-k és a lipidek extrahálásához használt módszert is tartalmaznia kell. Olyan élelmiszermátrixok esetében, amelyeknél a felső határérték zsírra vetítve van meghatározva, és a zsírtartalomnak 0–2 % között kell lennie (a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően), a lipidtartalmat meg kell határozni, és jelenteni kell. A többi minta esetében a lipidtartalom meghatározása nem kötelező.

—

Ha valamely mintával kapcsolatban felmerül, hogy feltehetően nem felel meg, a jelentésben szerepelnie kell a szükséges intézkedésre vonatkozó megjegyzésnek. A keresett vegyületeket magas koncentrációban tartalmazó mintákban a PCDD-k/PCDF-ek koncentrációját, valamint a PCDD-k/PCDF-ek és a dioxinjellegű PCB-k összkoncentrációját megerősítő módszerrel kell meghatározni/megerősíteni.

—

A nem megfelelésről csak megerősítő elemzés után lehet határozni.

—

A belső standardokhoz vagy referenciastandardokhoz viszonyított relatív retenciós idő (elfogadható eltérés: ± 0,25 %).

—

A nem dioxin jellegű PCB-k gázkromatográfiás elválasztása az interferáló anyagoktól, főként az együtt eluálódó PCB-ktől, különösen, ha a minták koncentrációi a jogszabályi határértékek tartományában vagy afölött vannak, és a meg nem felelést meg kell erősíteni (1).

—

A GC-MS módszerek tekintetében:

—

A GC-ECD tekintetében:

A felső határértéket meghaladó eredményeket különböző polaritású állófázist használó két gázkromatográfiás oszloppal meg kell erősíteni.

—

Megfelelő, a keresett analitokhoz hasonló fizikai-kémiai tulajdonságokkal rendelkező alkalmas belső standardokat kell használni.

—

Belső standardok hozzáadása:

—

A mind a hat izotópos jelölésű nem dioxin jellegű PCB-kongénert használó módszerekre vonatkozó előírások:

—

A nem mind a hat izotópos jelölésű indikátor PCB-ből készített belső standardokat vagy más belső standardokat használó módszerekre vonatkozó előírások:

—

A nem jelölt kongénerek visszanyerését olyan preparált mintákkal vagy minőség-ellenőrzési mintákkal kell ellenőrizni, amelyek koncentrációja a felső határérték körüli tartományba esik. Ezeknek a kongénereknek a visszanyerése akkor elfogadható, ha 60 és 120 % közé esik.

—

Az analitikai eredmények között fel kell tüntetni az egyes nem dioxin jellegű PCB-kongénerek koncentrációit és a nem dioxin jellegű PCB-k összegét, és ezeket felfelé, lefelé és középre kerekített értékként kell a jelentésben megadni, hogy az az eredményekről a lehető legtöbb információt tartalmazza, lehetővé téve az eredményeknek a vonatkozó követelmények szerinti értelmezését.

—

A jelentésnek a PCB-k és a lipidek extrahálásához használt módszert is tartalmaznia kell. Olyan élelmiszermátrixok esetében, amelyeknél a felső határérték zsírra vetítve van meghatározva, és a zsírtartalomnak 0–2 % között kell lennie (a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően), a lipidtartalmat meg kell határozni, és jelenteni kell. A többi minta esetében a lipidtartalom meghatározása nem kötelező.

—

Meg kell adni a belső standardok visszanyerését abban az esetben, ha a visszanyerés kívül esik a 6. pontban megadott tartományon, ha az eredmények meghaladják a felső határértéket, vagy kérésre más esetekben.

—

Mivel a minta megfelelőségéről való döntésnél figyelembe kell venni a kiterjesztett mérési bizonytalanságot, ezt a paramétert is meg kell adni. Az analitikai eredményeket tehát x ± U formában kell megadni a jelentésben, ahol x az analitikai eredmény, U a kiterjesztett mérési bizonytalanság, a kiterjesztési tényező 2, amely körülbelül 95 %-os megbízhatósági szintet eredményez.

—

Az eredményeket ugyanabban a mértékegységben és annyi tizedesjegy pontossággal kell megadni, mint ahogyan az 1881/2006/EK rendeletben a felső határértékek szerepelnek.