2017.3.10.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 65/145


A BIZOTTSÁG (EU) 2017/394 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. november 11.)

a 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően a központi értéktárak engedélyezésére, felülvizsgálatára és értékelésére, a székhely szerinti tagállam és a fogadó tagállam hatóságai közötti együttműködésre, a banki jellegű kiegészítő szolgáltatások nyújtásának engedélyezésében részt vevő hatóságokkal folytatott konzultációra, a központi értéktárakkal kapcsolatos hozzáférésre vonatkozó formanyomtatványok, mintadokumentumok és eljárások tekintetében és a központi értéktárak által vezetett nyilvántartások formátuma tekintetében végrehajtás-technikai standardok meghatározásáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról, valamint a 98/26/EK és a 2014/65/EU irányelv, valamint a 236/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 23-i 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 17. cikkének (10) bekezdésére, 22. cikkének (11) bekezdésére, 24. cikkének (8) bekezdésére, 29. cikkének (4) bekezdésére, 33. cikkének (6) bekezdésére, 49. cikkének (6) bekezdésére, 52. cikkének (4) bekezdésére, 53. cikkének (5) bekezdésére és 55. cikkének (8) bekezdésére,

mivel:

(1)

E rendelet rendelkezései szorosan összefüggnek, mivel a központi értéktárak felügyeleti követelményeivel foglalkoznak. Biztosítandó e rendelkezések koherenciáját, és elősegítendő, hogy a betartásukra kötelezett személyek átfogóan szemlélhessék őket és könnyen hozzájuk férhessenek, célszerű a 909/2014/EU rendelet 17. cikkének (10) bekezdése, 22. cikkének (11) bekezdése, 24. cikkének (8) bekezdése, 29. cikkének (4) bekezdése, 33. cikkének (6) bekezdése, 49. cikkének (6) bekezdése, 52. cikkének (4) bekezdése, 53. cikkének (5) bekezdése és 55. cikkének (8) bekezdése által előírt végrehajtás-technikai standardokat egyetlen rendeletbe foglalni.

(2)

A központi értéktár engedélykérelmében, valamint a felülvizsgálat és értékelés céljára az illetékes hatósághoz benyújtott információkat tartós adathordozón kell rendelkezésre bocsátani.

(3)

A központi értéktár által benyújtott információk gyors azonosításának megkönnyítése érdekében az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátott minden dokumentumot, ideértve az engedélykérelemhez csatolt dokumentumokat is, egyedi hivatkozási számmal kell ellátni. A központi értéktár tevékenységeinek felülvizsgálatára és értékelésére irányuló folyamat részeként benyújtott információknak pontos indikációkat kell tartalmazniuk az említett folyamat során benyújtott dokumentumokat érintő változásokról.

(4)

Elősegítendő a hatóságok közötti együttműködést azon esetben, amikor a központi értéktár határokon átnyúlóan végez tevékenységet vagy hoz létre fióktelepet, harmonizált standardokat, formanyomtatványokat és eljárásokat kell megállapítani az említett együttműködés tekintetében.

(5)

A 909/2014/EU rendeletnek megfelelően a központi értéktárak nyilvántartásaihoz hozzáférni jogosult hatóságok számára – feladatuk hatékony és következetes végrehajtásának lehetővé tétele céljából – a központi értéktárak között összehasonlítható adatokat kell biztosítani. Ezenfelül a különböző pénzügyi piaci infrastruktúrák által alkalmazott egységes formátum megkönnyíti azt, hogy a piaci résztvevők széles köre gyakrabban használhassa e formátumokat, és ezáltal előmozdítja a szabványosítást. A központi értéktárak által alkalmazott standardizált eljárások és adatformátumok egyúttal csökkentik a piaci szereplők költségeit, és megkönnyítik a felügyeleti és szabályozó hatóságok munkáját.

(6)

A nyilvántartás egységességének biztosítása érdekében a központi értéktár szolgáltatásait igénybe vevő minden jogalanyt egyedi jogalany-azonosító kód (LEI) segítségével kell azonosítani. A LEI használatát már jelenleg is előírja az 1247/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet (2), és annak a központi értéktár nyilvántartásának céljaira történő alkalmazását is meg kell követelni. A központi értéktárak saját formátumainak használatát a belső folyamatokra kell korlátozni, a jelentéstételhez és az illetékes hatóságok felé történő adatszolgáltatáshoz azonban a belső kódokat világszerte elfogadott standard szerint, például a LEI-formátumnak megfelelő formájúvá kell átalakítani. A központi értéktár által működtetett értékpapír-kiegyenlítési rendszerek résztvevői közé nem sorolható számlatulajdonosok azonosítására (például közvetlen értékpapír-tulajdonlási rendszerek esetében) és a központi értéktár által működtetett értékpapír-kiegyenlítési rendszerek résztvevői ügyfeleinek azonosítására továbbra is lehetővé kell tenni a nemzeti azonosítók használatát, amennyiben léteznek ilyenek.

(7)

Biztosítandó a résztvevők központi értéktárakhoz való hozzáférésével, a kibocsátók központi értéktárakhoz való hozzáférésével, a központi értéktárak egymás közötti hozzáférésével, valamint egy központi értéktár és más piaci infrastruktúra közötti hozzáféréssel kapcsolatos panaszok harmonizált megközelítés alapján történő feldolgozását, formanyomtatványokat és mintadokumentumokat kell alkalmazni, amelyekben meg kell határozni az azonosított kockázatokat és a hozzáférés megtagadását indokoló azonosított kockázatok értékelését.

(8)

Megkönnyítendő a központi értéktár illetékes hatósága által kezdeményezett, a banki jellegű kiegészítő szolgáltatások engedélyezését vagy engedélyezésének elutasítását megelőző konzultációt a 909/2014/EU rendeletben említett más érintett hatóságokkal, hatékony és strukturált konzultációs folyamatot kell kialakítani. Az érintett hatóságok kellő időben történő együttműködésének megkönnyítése és annak lehetővé tétele érdekében, hogy mindegyikük indokolással ellátott véleményt adhasson a kérelemről, a kérelemhez csatolt dokumentumokat és adatokat közös táblák szerint kell rendelkezésre bocsátani.

(9)

A jogbiztonság és a következetes jogalkalmazás érdekében az e rendeletben a kiegyenlítési fegyelemre vonatkozóan előírt egyes követelményeket az említett intézkedések hatálybalépésétől kell alkalmazni.

(10)

Ez a rendelet az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) által a Bizottságnak benyújtott végrehajtás-technikai standardtervezeten alapul.

(11)

A 909/2014/EU rendeletnek megfelelően az ESMA az e rendelet alapját képező végrehajtás-technikai standardtervezet benyújtását megelőzően szorosan együttműködött a Központi Bankok Európai Rendszerével (KBER). Az 1095/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 15. cikkének megfelelően az e rendelet alapját képező végrehajtás-technikai standardtervezet benyújtása előtt az ESMA nyilvános konzultációt folytatott, elemezte az esetleges kapcsolódó költségeket és hasznot, és kikérte az 1095/2010/EU rendelet 37. cikkével összhangban létrehozott Értékpapírpiaci Érdekképviseleti Csoport véleményét,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I. FEJEZET

A KÖZPONTI ÉRTÉKTÁRAK ENGEDÉLYEZÉSE

(A 909/2014/EU rendelet 17. cikkének (10) bekezdése)

1. cikk

A kérelemhez alkalmazandó formanyomtatványok, mintadokumentumok és eljárások

(1)   A 909/2014/EU rendelet 17. cikkének megfelelően engedélyezését kérő központi értéktár (a továbbiakban: kérelmező központi értéktár) az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (4) 1. cikkének g) pontjában meghatározott tartós adathordozón, az I. mellékletben meghatározott formanyomtatványokat és táblákat kitöltve nyújtja be kérelmét.

(2)   A kérelmező központi értéktár benyújtja az illetékes hatóságnak az engedélykérelem részeként benyújtott dokumentumok listáját, amelyben feltünteti a következőket:

a)

minden egyes dokumentum egyedi hivatkozási száma;

b)

minden egyes dokumentum címe;

c)

minden egyes dokumentum azon fejezete, szakasza vagy oldala, ahol a releváns információ található.

(3)   Az információkat az illetékes hatóság által megjelölt nyelven kell benyújtani. Az illetékes hatóság kérheti a központi értéktárat, hogy nyújtsa be ugyanazt az információt a nemzetközi pénzügyi szférában szokásosan használt nyelven.

(4)   Az a kérelmező központi értéktár, amelyik esetében fennáll a 909/2014/EU rendelet 17. cikkének (6) bekezdésében említett kapcsolatok bármelyike, az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja azon illetékes hatóságok listáját, amelyekkel konzultációt kell folytatni, ideértve e hatóságok kapcsolattartó személyeinek adatait.

II. FEJEZET

FELÜLVIZSGÁLAT ÉS ÉRTÉKELÉS

(A 909/2014/EU rendelet 22. cikkének (11) bekezdése)

2. cikk

Az adatszolgáltatáshoz alkalmazandó formanyomtatványok és táblák

(1)   A központi értéktár az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 40. cikkében említett információkat tartós adathordozón bocsátja rendelkezésre.

(2)   A központi értéktár a II. mellékletben meghatározott formanyomtatványokon és táblákon, valamint adott esetben az I. melléklet 2. táblázatának megfelelően nyújtja be az információkat. Az I. melléklet 2. táblázatának használata esetén két további oszloppal kell kiegészíteni a táblázatot, az elsőben azonosítva a dokumentum azon fejezetét, szakaszát vagy oldalát, amelyet a felülvizsgálati időszakban módosítottak, a másodikban pedig feltüntetve a felülvizsgálati időszak során eszközölt módosításokra vonatkozó magyarázatokat.

3. cikk

Az adatszolgáltatási eljárás

(1)   Az illetékes hatóság tájékoztatja a központi értéktárat a következőkről:

a)

a 909/2014/EU rendelet 22. cikkének (4) bekezdésében említett felülvizsgálat és értékelés gyakorisága és mélysége;

b)

az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 40. cikkében említett felülvizsgálati időszak első és utolsó napja;

c)

az adatszolgáltatás nyelve. Az illetékes hatóság kérheti a központi értéktárat, hogy nyújtsa be ugyanazt az információt a nemzetközi pénzügyi szférában szokásosan használt nyelven.

Az illetékes hatóság indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja a központi értéktárat az első albekezdésben említett információkat érintő minden változásról, ideértve az egyes információk gyakoribb benyújtására irányuló kérést is.

(2)   A központi értéktárnak a felülvizsgálati időszak végétől számított két hónapon belül kell rendelkezésre bocsátania az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 40. cikkének (2) bekezdésében említett információkat.

4. cikk

Adatszolgáltatás a 909/2014/EU rendelet 22. cikkének (7) bekezdésében említett hatóságok részére

(1)   A felülvizsgálat és az értékelés lezárását követően az illetékes hatóság három munkanapon belül tájékoztatja a 909/2014/EU rendelet 22. cikkének (7) bekezdésében említett hatóságokat az eredményről az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 44. cikkének megfelelően.

(2)   Amennyiben a felülvizsgálat és az értékelés eredménye korrekciós intézkedés vagy szankció, az illetékes hatóság az intézkedést követően három munkanapon belül tájékoztatja az (1) bekezdésben említett hatóságokat.

(3)   Az (1) bekezdésben említett hatóságok megegyeznek az információcsere munkanyelvéről, megegyezés hiányában pedig a nemzetközi pénzügyi szférában szokásos nyelvet kell használni.

5. cikk

Az illetékes hatóságok közötti információcsere

(1)   Olyan központi értéktár felügyeletekor, amelyik esetében fennáll a 909/2014/EU rendelet 17. cikke (6) bekezdésének a), b) és c) pontjában említett kapcsolatok bármelyike, az illetékes hatóság azon egyéb illetékes hatóságok tekintetében, amelyeket be kell vonni a felülvizsgálati és értékelési folyamatba, a felülvizsgálat és az értékelés előtt aktualizálja az e rendelet 1. cikkének (4) bekezdésében említett listát, ideértve e hatóságok kapcsolattartó személyeinek adatait, továbbá megküldi a listát minden említett hatóságnak.

(2)   Az illetékes hatóság az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 45. cikkének (1) bekezdésében említett információkat az információk beérkezésétől számított 30 munkanapon belül elküldi az (1) bekezdésben említett listán szereplő illetékes hatóságoknak.

(3)   Az (1) bekezdésben említett listán szereplő illetékes hatóságok a (2) bekezdésben említett határidőtől számított 30 munkanapon belül elküldik az információkat biztosító illetékes hatóságnak ezen információkra vonatkozó értékelésüket.

(4)   Az illetékes hatóság a 909/2014/EU rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében említett felülvizsgálat és értékelés lezárásától számított 3 munkanapon belül tájékoztatja az (1) bekezdésben említett listán szereplő illetékes hatóságokat az eredményről az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 45. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

(5)   Az (1)–(4) bekezdésben említett hatóságok megegyeznek az információcsere munkanyelvéről, megegyezés hiányában pedig a nemzetközi pénzügyi szférában szokásos nyelvet kell használni.

III. FEJEZET

EGYÜTTMŰKÖDÉSI INTÉZKEDÉSEK

(A 909/2014/EU rendelet 24. cikkének (8) bekezdése)

6. cikk

Az együttműködési intézkedésekkel kapcsolatos általános követelmények

(1)   A székhely szerinti tagállam illetékes hatósága és a fogadó tagállam illetékes hatósága megegyeznek az együttműködés munkanyelvéről, megegyezés hiányában pedig a nemzetközi pénzügyi szférában szokásos nyelvet kell használni.

(2)   Minden illetékes hatóság kijelöli elsődleges és másodlagos kapcsolattartó személyét, és annak kapcsolattartási adatairól, valamint az adatokban bekövetkezett változásokról tájékoztatja a többi illetékes hatóságot.

7. cikk

Fióktelep felügyelete

(1)   Amennyiben az egyik tagállamban engedélyezett központi értéktár egy másik tagállamban fióktelepet alapít, a székhely szerinti tagállam illetékes hatósága és a fogadó tagállam hatósága közötti információcseréhez a III. melléklet 1. táblázatában meghatározott táblát kell használni.

(2)   Amennyiben egy illetékes hatóság kiegészítő információkat kér egy másik illetékes hatóságtól, közli a másik illetékes hatósággal, melyek a központi értéktár azon tevékenységei, amelyek indokolják a kérést.

8. cikk

Fióktelep helyszíni vizsgálata

(1)   A 909/2014/EU rendelet 24. cikkének (1) bekezdésében említett helyszíni vizsgálat előtt a székhely szerinti tagállam és a fogadó tagállam illetékes hatósága megállapodik a helyszíni vizsgálat feltételeiről és mértékéről, ideértve a következőket:

a)

az egyes hatóságok feladatai és kötelezettségei;

b)

a helyszíni vizsgálat oka.

(2)   A székhely szerinti tagállam és a fogadó tagállam illetékes hatósága a III. melléklet 2. táblázatában meghatározott tábla használatával tájékoztatják egymást a központi értéktár fogadó tagállamban működő fióktelepének (1) bekezdés szerinti helyszíni vizsgálatáról.

9. cikk

A központi értéktár fogadó tagállamban végzett tevékenységeire vonatkozó információcsere

(1)   A 909/2014/EU rendelet 24. cikkének (3) bekezdésében említett információkérést levélben vagy e-mail útján kell a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságához címezni, annak magyarázatával együtt, hogy a kért információ mennyiben releváns a központi értéktár fogadó tagállamban végzett tevékenységei tekintetében.

(2)   A székhely szerinti tagállam illetékes hatósága indokolatlan késedelem nélkül, a III. melléklet 3. táblázatában meghatározott tábla használatával levélben vagy e-mail útján közli a 909/2014/EU rendelet 24. cikkének (3) bekezdésében említett információkat.

10. cikk

A központi értéktár kötelezettségszegése

(1)   A 909/2014/EU rendelet 24. cikke (5) bekezdése első albekezdésének alkalmazásában a fogadó tagállam illetékes hatósága a III. melléklet 4. táblázatában meghatározott tábla használatával közli a központi értéktár kötelezettségszegésére vonatkozó megállapításait a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságával és az ESMA-val.

(2)   A székhely szerinti tagállam illetékes hatósága áttekinti a fogadó tagállam illetékes hatósága által benyújtott megállapításokat, és tájékoztatja a fogadó tagállam illetékes hatóságát azokról az intézkedésekről, amelyeket a jelzett kötelezettségszegés kezelése érdekében foganatosítani kíván.

(3)   Amennyiben az ügyet a 909/2014/EU rendelet 24. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdése alapján az ESMA elé utalják, az ügyet az ESMA elé utaló illetékes hatóság minden vonatkozó információt megküld az ESMA-nak.

IV. FEJEZET

NYILVÁNTARTÁS

(A 909/2014/EU rendelet 29. cikkének (4) bekezdése)

11. cikk

Az adatok formátuma

(1)   A központi értéktár az általa feldolgozott valamennyi ügyletre, kiegyenlítési megbízásra és kiegyenlítési korlátozásokról szóló megbízásra vonatkozó, az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 54. cikkében említett nyilvántartásokat az e rendelet IV. mellékletének 1. táblázatában meghatározott formátumban köteles megőrizni.

(2)   A központi értéktár az értékpapírszámla-pozíciókra vonatkozó, az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 55. cikkében említett nyilvántartásokat az e rendelet IV. mellékletének 2. táblázatában meghatározott formátumban köteles megőrizni.

(3)   A központi értéktár az általa nyújtott kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó, az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 56. cikkének (1) bekezdésében említett nyilvántartásokat az e rendelet IV. mellékletének 3. táblázatában meghatározott formátumban köteles megőrizni.

(4)   A központi értéktár az üzleti tevékenységeire és belső szervezeti rendszerére vonatkozó, az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 57. cikkében említett nyilvántartásokat az e rendelet IV. mellékletének 4. táblázatában meghatározott formátumban köteles megőrizni.

(5)   A hatósági adatszolgáltatás céljára a központi értéktár nyilvántartásaiban a jogalany-azonosító (LEI) használatával azonosítja a következőket:

a)

központi értéktár;

b)

a központi értéktár kiegyenlítési rendszerében részt vevő felek;

c)

kiegyenlítő bankok;

d)

azon kibocsátók, amelyek számára a központi értéktár a 909/2014/EU rendelet melléklete A. szakaszának 1. vagy 2. pontjában említett alapvető szolgáltatásokat nyújt.

(6)   A központi értéktár jogalany-azonosító (LEI), bankazonosító kód (BIC) vagy a jogi személyek azonosítására szolgáló egyéb rendelkezésre álló megjelölés használatával azonosítja nyilvántartásaiban a résztvevők ügyfeleit, amennyiben ezek ismertek számára.

(7)   A központi értéktár bármely rendelkezésre álló, nemzeti szinten használt egyedi azonosítót használhat nyilvántartásaiban a résztvevők a központi értéktár számára ismert természetes személy ügyfeleinek azonosítására.

(8)   A központi értéktár a IV. mellékletben említett ISO-kódokat használja az általa megőrzött nyilvántartásokban.

(9)   A központi értéktár nyilvántartásainak a 909/2014/EU rendelet 29. cikkének (2) bekezdése szerinti hatósági rendelkezésre bocsátása céljára csak abban az esetben használhat saját formátumot, ha az indokolatlan késedelem nélkül átalakítható az üzenetküldésre és hivatkozási adatokra vonatkozó nemzetközi nyílt kommunikációs eljárásokon és szabványokon alapuló nyílt formátumra.

(10)   Kérésre a központi értéktár az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 54. és 55. cikkében említett információkat közvetlen adatkapcsolat útján bocsátja az illetékes hatóság rendelkezésére. A központi értéktár számára kellő időt kell biztosítani ahhoz, hogy végrehajtsa a kérés teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

V. FEJEZET

HOZZÁFÉRÉS

(A 909/2014/EU rendelet 33. cikkének (6) bekezdése, 49. cikkének (6) bekezdése, 52. cikkének (4) bekezdése és 53. cikkének (5) bekezdése)

12. cikk

A hozzáférési eljáráshoz alkalmazandó formanyomtatványok és mintadokumentumok

(1)   A 909/2014/EU rendelet 52. cikkének (1) bekezdése vagy 53. cikkének (2) bekezdése szerinti hozzáférés iránti kérelem benyújtásakor a kérelmező központi értéktár és bármely egyéb kérelmező fél az e rendelet V. mellékletének 1. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használja.

(2)   A 909/2014/EU rendelet 52. cikkének (1) bekezdése vagy 53. cikkének (2) bekezdése szerinti hozzáférés iránti kérelmet követően a hozzáférés megadásakor a fogadó központi értéktár és bármely egyéb fogadó fél az e rendelet V. mellékletének 2. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használja.

(3)   A hozzáférésnek a 909/2014/EU rendelet 33. cikkének (3) bekezdése, 49. cikkének (4) bekezdése, 52. cikkének (2) bekezdése vagy 53. cikkének (3) bekezdése szerinti megtagadása esetén a központi értéktár az e rendelet V. mellékletének 3. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használja.

(4)   A hozzáférésnek a 909/2014/EU rendelet 53. cikkének (3) bekezdése szerinti megtagadásakor a központi szerződő fél vagy a kereskedési helyszín az e rendelet V. mellékletének 4. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használja.

(5)   A központi értéktárhoz való hozzáférésnek a 909/2014/EU rendelet 33. cikkének (3) bekezdése, 49. cikkének (4) bekezdése, 52. cikkének (2) bekezdése vagy 53. cikkének (3) bekezdése szerinti megtagadása esetén a hozzáférést megtagadó központi értéktár illetékes hatóságához címzett panasz benyújtásakor a kérelmező fél az e rendelet V. mellékletének 5. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használja.

(6)   A központi szerződő félhez vagy a kereskedési helyszínhez való hozzáférésnek a 909/2014/EU rendelet 53. cikkének (3) bekezdése szerinti megtagadása esetén a hozzáférést megtagadó központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín illetékes hatóságához címzett panasz benyújtásakor a központi értéktár az e rendelet V. mellékletének 6. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használja.

(7)   Az (5) és a (6) bekezdésben említett illetékes hatóságok az V. melléklet 7. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használják, amikor a panasz értékelésekor konzultálnak a következő megfelelő hatóságokkal:

a)

a kérelmező résztvevő székhelye szerinti illetékes hatóság, a 909/2014/EU rendelet 33. cikke (3) bekezdése negyedik albekezdésének megfelelően;

b)

a kérelmező kibocsátó székhelye szerinti illetékes hatóság, a 909/2014/EU rendelet 49. cikke (4) bekezdése negyedik albekezdésének megfelelően;

c)

a kérelmező központi értéktár illetékes hatósága és a kérelmező központi értéktár a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatósága, az említett rendelet 52. cikke (2) bekezdése ötödik albekezdésének megfelelően;

d)

a kérelmező központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín illetékes hatósága, a 909/2014/EU rendelet 53. cikke (3) bekezdése negyedik albekezdésének megfelelően.

Az a)–d) pontban említett hatóságok az e bekezdésben említett konzultációra adott válaszhoz az V. melléklet 8. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használják.

(8)   A (7) bekezdés a)–d) pontjában említett hatóságok az e rendelet V. mellékletének 8. táblázatában meghatározott mintadokumentumot használják, amennyiben bármelyikük úgy dönt, hogy az ügyet az ESMA elé utalja a 909/2014/EU rendelet 33. cikke (3) bekezdése negyedik albekezdésének, 49. cikke (4) bekezdése negyedik albekezdésének, 52. cikke (2) bekezdése ötödik albekezdésének vagy 53. cikke (3) bekezdése negyedik albekezdésének megfelelően.

(9)   Az (5) és a (6) bekezdésben említett illetékes hatóságok a kérelmező félnek az V. melléklet 9. táblázatában meghatározott formátumban küldik meg az indokolással ellátott választ.

(10)   A (7) és a (8) bekezdésben említett hatóságok, valamint a (9) bekezdés alkalmazásában az ESMA megegyeznek a (7), (8) és (9) bekezdésben említett kommunikáció munkanyelvéről. Megegyezés hiányában a nemzetközi pénzügyi szférában szokásos nyelvet kell használni.

VI. FEJEZET

A BANKI JELLEGŰ KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

13. cikk

A hatóságok listája

A 909/2014/EU rendelet 54. cikkének (2) bekezdésében említett engedélyek iránti kérelem beérkezését követően az illetékes hatóság azonosítja az említett rendelet 55. cikkének (4) bekezdésében említett hatóságokat, és listát állít össze ezekről.

14. cikk

Az információk továbbítása és indokolással ellátott vélemény kérése

(1)   A 909/2014/EU rendelet 55. cikkének (5) bekezdésében említett indokolással ellátott véleményre irányuló, az említett rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett hatóságokhoz eljuttatott kérés továbbításakor az illetékes hatóság az e rendelet VI. mellékletének 1. szakaszában meghatározott mintadokumentumot használja.

(2)   A 909/2014/EU rendelet 55. cikkének (4) bekezdésében említett minden információközlés és az e cikk (1) bekezdésében említett minden kérés esetében a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett minden hatóság a kézhezvételt követően késedelem nélkül e-mail útján visszaigazolja az információkat közlő illetékes hatóság számára, hogy megkapta a vonatkozó információkat.

(3)   Amennyiben nem érkezik az e cikk (2) bekezdése szerinti ilyen visszaigazolás, az illetékes hatóság maga veszi fel a kapcsolatot a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett hatóságokkal, hogy meggyőződjön arról, hogy az utóbbiak megkapták az e cikk (1) bekezdésében említett információkat.

15. cikk

Indokolással ellátott vélemény és indokolással ellátott határozat

(1)   Az illetékes hatóság számára megküldött indokolással ellátott vélemény kibocsátásakor a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett hatóságok az e rendelet VI. mellékletének 2. szakaszában meghatározott mintadokumentumot használják.

(2)   Amennyiben a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett hatóságok közül legalább egy indokolással ellátott elutasító véleményt bocsát ki és az engedélyt megadni szándékozó illetékes hatóság e hatóságok számára a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdésének második albekezdésében említett indokolással ellátott határozatot küld, ehhez az illetékes hatóság az e rendelet VI. mellékletének 3. szakaszában meghatározott mintadokumentumot használja.

16. cikk

Engedélyezés indokolással ellátott elutasító vélemény ellenében

(1)   Amennyiben a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett hatóságok bármelyike úgy dönt, hogy az engedélyt megadni szándékozó illetékes hatóság indokolással ellátott határozatát az ESMA elé utalja az említett rendelet 55. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdésének megfelelően, ehhez az e rendelet VI. mellékletének 4. szakaszában meghatározott mintadokumentumot használja.

(2)   Az ügyet az ESMA elé utaló hatóság az ESMA rendelkezésére bocsátja az illetékes hatóság által a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének megfelelően átadott információkat, a hatóságok által a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdése első albekezdésének megfelelően kibocsátott indokolással ellátott véleményeket és az illetékes hatóság által a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdése második albekezdésének megfelelően kibocsátott indokolással ellátott határozatot.

(3)   Az ügyet az ESMA elé utaló hatóság indokolatlan késedelem nélkül eljuttatja a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett hatóságokhoz az e cikk (2) bekezdésében említett valamennyi információ egy példányát.

17. cikk

Hatálybalépés és alkalmazás

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

A 11. cikk (1) bekezdése a Bizottság által a 909/2014/EU rendelet 6. cikkének (5) bekezdése alkalmazásában elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktus hatálybalépésének időpontjától vagy – amennyiben ez későbbi – a 909/2014/EU rendelet 7. cikkének (15) bekezdése alkalmazásában elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktus hatálybalépésének időpontjától alkalmazandó.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2016. november 11-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER


(1)   HL L 257., 2014.8.28., 1. o.

(2)  A Bizottság 2012. december 19-i 1247/2012/EU végrehajtási rendelete a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően a kereskedési adattáraknak benyújtandó kereskedési jelentések formátumára és gyakoriságára vonatkozó végrehajtási technikai standardok meghatározásáról (HL L 352., 2012.12.21., 20. o.)

(3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2010. november 24-i 1095/2010/EU rendelete az európai felügyeleti hatóság (Európai Értékpapírpiaci Hatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/77/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 331., 2010.12.15., 84. o.).

(4)  A Bizottság (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló rendelete (2016. november 11.) a 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a központi értéktárakra vonatkozó engedélyezési, felügyeleti és működési követelményekről szóló szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről (lásd e Hivatalos Lap 48. oldalát).


I. MELLÉKLET

Formanyomtatványok és táblák a központi értéktár engedély iránti kérelméhez

(A 909/2014/EU rendelet 17. cikkének (10) bekezdése)

1. táblázat

Általános információk

Az információ típusa

Formátum

Az alkalmazás időpontja

ISO 8601 dátumformátum (ÉÉÉÉ-HH-NN)

A kérelmező központi értéktár cégneve

Szabad szöveg

A kérelmező központi értéktár azonosítója

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód

A kérelmező központi értéktár hivatalos címe

Szabad szöveg

A kérelmező központi értéktár által működtetett vagy működtetni kívánt értékpapír-kiegyenlítési rendszer(ek)

Szabad szöveg

A kérelemért felelős személy kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Szabad szöveg

A kérelmező központi értéktár belsőkontroll- és megfelelési funkciójáért felelős személy(ek) kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Szabad szöveg

A kérelmező központi értéktár által benyújtott, egyedi hivatkozási számmal ellátott dokumentumok listája

Szabad szöveg


2. táblázat

Dokumentumhivatkozások

A központi értéktárak engedélykérelmének részleteit meghatározó szabályozástechnikai standard tekintetében a 909/2014/EU rendelet 17. cikkének (9) bekezdése alkalmazásában elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusban megállapított specifikus követelménynek megfelelően benyújtandó információk köre

A dokumentum egyedi hivatkozási száma

A dokumentum címe

Az információ fellelési helye (a dokumentum valamely fejezete, szakasza vagy oldala) vagy az információközlés elmaradásának oka

A.   A kérelmező központi értéktárra vonatkozó általános információk (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 4–7. cikke)

A központi értéktár azonosítása és jogi státusa (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 4. cikke)

A 909/2014/EU rendelet 17. cikke szerint benyújtott engedélykérelemben egyértelműen azonosítani kell az engedélyt kérő szervezetet és az általa végezni kívánt tevékenységeket és szolgáltatásokat

A kérelmező központi értéktár cégneve, jogalany-azonosítója (LEI) és hivatalos címe az Unión belül

 

 

 

A létesítő okirat, alapszabály vagy egyéb alapító dokumentum

 

 

 

A kérelmező központi értéktár hivatalos címét és tevékenységi körét hivatalosan igazoló, a kérelem benyújtásakor érvényes cégjegyzéki vagy cégbírósági kivonat vagy egyéb okirat

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által működtetett vagy működtetni kívánt értékpapír-kiegyenlítési rendszerek azonosítása

 

 

 

Az ügyvezető szerv kérelemre vonatkozó határozatának másolata és a kérelem tartalmát és benyújtását jóváhagyó ügyvezető szervi ülés jegyzőkönyve

 

 

 

A kérelemért felelős személy kapcsolattartási adatai

 

 

 

Az anyavállalat, a leányvállalatok és egyéb kapcsolt vállalkozások vagy fióktelepek közötti tulajdonosi kapcsolatokat bemutató ábra; az ábrán feltüntetett szervezeteket a teljes cégnév, a jogi státus, a hivatalos cím és az adószám vagy cégjegyzékszám megadásával kell azonosítani

 

 

 

A kérelmező központi értéktár leányvállalatainak vagy más olyan jogi személyek üzleti tevékenységének ismertetése, amelyekben a kérelmező központi értéktár részesedéssel rendelkezik, a részesedés mértékének a megadásával együtt

 

 

 

A következőket tartalmazó lista:

i.

mindazon személyek vagy szervezetek neve, akik/amelyek közvetve vagy közvetlenül a központi értéktár tőkéjének vagy szavazati jogainak legalább 5 %-át birtokolják;

ii.

mindazon személyek vagy szervezetek neve, akik/amelyek a kérelmező központi értéktárban birtokolt tőkerészesedésükön keresztül jelentős befolyást képesek gyakorolni a kérelmező központi értéktár vezetésére

 

 

 

A következőket tartalmazó lista:

i.

mindazon szervezetek neve, amelyek tőkéjének vagy szavazati jogainak a kérelmező központi értéktár legalább 5 %-át birtokolja;

ii.

mindazon szervezetek neve, amelyek vezetésére a kérelmező központi értéktár a szervezetben birtokolt tőkerészesedésén keresztül jelentős befolyást gyakorol

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által nyújtott vagy nyújtani kívánt, a 909/2014/EU rendelet mellékletének A. szakaszában felsorolt alapvető szolgáltatások listája

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által nyújtott vagy nyújtani kívánt, a 909/2014/EU rendelet mellékletének B. szakaszában kifejezetten felsorolt kiegészítő szolgáltatások listája

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által nyújtott vagy nyújtani kívánt, a 909/2014/EU rendelet mellékletének B. szakaszában kifejezetten fel nem sorolt, de annak alkalmazásában megengedett egyéb kiegészítő szolgáltatások

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által nyújtott vagy nyújtani kívánt, a 909/2014/EU rendelet mellékletének B. szakaszában nem említett, a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) hatálya alá tartozó befektetési szolgáltatások és tevékenységek listája

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által a 909/2014/EU rendelet 30. cikkének megfelelően harmadik félhez kiszervezett vagy kiszervezni kívánt szolgáltatások listája

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által a kérelmező központi értéktár által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban feldolgozott vagy feldolgozni kívánt pénznem vagy pénznemek, függetlenül attól, hogy a készpénz-kiegyenlítésre központi banki számlán, központi értéktári számlán vagy kijelölt hitelintézetnél vezetett számlán kerül sor

 

 

 

Információk mindazon folyamatban lévő és lezárt büntető- vagy polgári peres, közigazgatási, választott bírósági vagy bármely egyéb olyan jogi eljárásokról, amelyekben a kérelmező központi értéktár érintett fél, és amelyek pénzügyi vagy egyéb költségeket okozhatnak a számára.

 

 

 

Ha a kérelmező központi értéktár a 909/2014/EU rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megfelelően alapvető szolgáltatásokat kíván nyújtani vagy fióktelepet alapítani, a következő információkat kell benyújtani:

azok a tagállamok, amelyekben a központi értéktár tevékenységét folytatni kívánja

 

 

 

Az üzleti terv, kitérve különösen arra, hogy a kérelmező központi értéktár milyen szolgáltatásokat nyújt vagy kíván nyújtani a fogadó tagállamban

 

 

 

A kérelmező központi értéktár szolgáltatásai során a fogadó tagállam(ok)ban feldolgozott vagy feldolgozni kívánt pénznem vagy pénznemek

 

 

 

Amennyiben a szolgáltatásokat fióktelep nyújtja, a fióktelep szervezeti felépítése és a fióktelep irányításáért felelős személyek neve

 

 

 

Adott esetben azon intézkedések elemzése, amelyeket a kérelmező központi értéktár meg kíván hozni annak érdekében, hogy felhasználói meg tudjanak felelni a 909/2014/EU rendelet 49. cikkének (1) bekezdésében említett nemzeti jogszabályoknak

 

 

 

Adott esetben a kérelmező központi értéktár által a 909/2014/EU rendelet 30. cikkének megfelelően harmadik félhez kiszervezett vagy kiszervezni kívánt szolgáltatások vagy tevékenységek ismertetése

 

 

 

A szabályoknak való megfelelést biztosító politikák és eljárások (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 5. cikke)

A politikák és eljárások jóváhagyásáért és alkalmazásáért felelős személyek munkaköri megnevezése

 

 

 

A politikák és eljárások betartását biztosító és nyomon követő intézkedések ismertetése

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által a 909/2014/EU rendelet 65. cikkének megfelelően létrehozott mechanizmusoknak megfelelően bevezetett eljárások ismertetése

 

 

 

A központi értéktár szolgáltatásai és tevékenységei (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 6. cikke)

A szolgáltatások és a tevékenységek, valamint az ezek során a kérelmező központi értéktár által alkalmazott eljárások részletes ismertetése

A 909/2014/EU rendelet mellékletének A. szakaszában meghatározott alapvető szolgáltatások

 

 

 

A 909/2014/EU rendelet mellékletének B. szakaszában kifejezetten felsorolt kiegészítő szolgáltatások

 

 

 

A 909/2014/EU rendelet mellékletének B. szakaszában kifejezetten fel nem sorolt, de annak alkalmazásában megengedett egyéb kiegészítő szolgáltatások

 

 

 

A fenti pontban említett, a 2014/65/EU irányelv hatálya alá tartozó befektetési szolgáltatások és tevékenységek

 

 

 

A csoportokra vonatkozó információk (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 7. cikke)

A 909/2014/EU rendelet 26. cikkének (7) bekezdésében említett politikák és eljárások

 

 

 

Az anyavállalat és a csoporthoz tartozó többi vállalkozás felső vezetésének és ügyvezető szervének összetételére, valamint részvénytulajdonosi szerkezetére vonatkozó információk

 

 

 

A kérelmező értéktár azon szolgáltatásai, amelyeket a csoporthoz tartozó más vállalkozások is nyújtanak, valamint azon kulcsfontosságú, ám nem a vállalkozás felső vezetéséhez tartozó tisztségviselői, akik a csoporthoz tartozó más vállalkozásokban is tisztséget viselnek

 

 

 

Amennyiben a központi értéktár leányvállalat, meg kell adni a következő információkat:

Az anyavállalat hivatalos címe

 

 

 

Annak megjelölése, hogy az anyavállalatot az uniós jog vagy harmadik ország joga alapján engedélyezték-e vagy vették-e nyilvántartásba, és hogy felügyelete az uniós jog vagy harmadik ország jogának hatálya alá tartozik-e

 

 

 

Adott esetben a vonatkozó nyilvántartási szám és az anyavállalat felügyelete tekintetében illetékes hatóság vagy hatóságok

 

 

 

Amennyiben a kérelmező központi értéktár megállapodást kötött a csoport egyik vállalkozásával, amely vállalkozás a központi értéktár által nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt, e megállapodás ismertetése és egy példánya

 

 

 

B.   A kérelmező központi értéktár szolgáltatásainak nyújtását biztosító pénzügyi erőforrások (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 8. cikke)

Pénzügyi beszámolók, üzleti terv és helyreállítási terv (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 8. cikke)

Pénzügyi beszámolók, köztük a legutóbbi három évre vonatkozó pénzügyi kimutatások teljes csomagja, továbbá az éves és összevont pénzügyi kimutatások tekintetében összeállított, a legutóbbi három évre vonatkozó, a 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (2) szerinti jog szerinti könyvvizsgálói jelentések

 

 

 

A külső könyvvizsgáló neve és nemzeti nyilvántartási száma

 

 

 

A központi értéktár szolgáltatásaira vonatkozó különböző üzleti forgatókönyveken alapuló, legalább hároméves időszakra szóló üzleti terv, pénzügyi tervvel és becsült költségvetéssel

 

 

 

Leányvállalatok és fióktelepek létrehozására és ezek elhelyezkedésére vonatkozó tervek

 

 

 

A kérelmező központi értéktár, illetve a kérelmező központi értéktár leányvállalatai vagy fióktelepei által végrehajtani tervezett üzleti tevékenység ismertetése

 

 

 

Amennyiben a fent említett múltbeli pénzügyi információk nem állnak rendelkezésre, az engedélykérelemnek a következő információkat kell tartalmaznia a kérelmező központi értéktárra vonatkozóan:

Az engedély megadását követő hat hónapos időszakra elegendő pénzügyi forrás igazolása

 

 

 

Évközi pénzügyi beszámoló, amennyiben a pénzügyi kimutatások még nem érhetők el az előírt időszak vonatkozásában

 

 

 

A kérelmező központi értéktár pénzügyi helyzetére vonatkozó kimutatások, például mérleg, eredménykimutatás, a saját tőke és a cash flow változása és a számviteli politikák összefoglaló ismertetése az egyéb vonatkozó magyarázó megjegyzésekkel együtt

 

 

 

Adott esetben az anyavállalat auditált éves pénzügyi kimutatásai a kérelem benyújtását megelőző három pénzügyi évre vonatkozóan

 

 

 

Megfelelő helyreállítási terv ismertetése, ezen belül a következők:

A tervet és a terv végrehajtását áttekintő összefoglaló

 

 

 

A kérelmező központi értéktár kritikus működési folyamatainak azonosítása, a helyreállítási eljárást kiváltó stresszforgatókönyvek és események, valamint a kérelmező központi értéktár által használandó helyreállítási eszközök érdemi ismertetése

 

 

 

A helyreállítási terv egyes érdekelt, a terv végrehajtása által valószínűsíthetően érintett felekre gyakorolt várható hatásának értékelésére vonatkozó információk

 

 

 

A kérelmező központi értéktár értékelése a helyreállítási terv jogi végrehajthatóságáról, az esetleges uniós, tagállami vagy harmadik országbeli jogi korlátok figyelembevételével

 

 

 

C.   Szervezeti követelmények (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 9–17. cikke)

Szervezeti ábra (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 9. cikke)

A következő pozíciókat betöltő személyek azonosító adatai és feladatai:

i.

felső vezetés;

ii.

műveleti területeket irányító vezetők;

iii.

a kérelmező központi értéktár fióktelepeinek tevékenységét irányító vezetők;

iv.

a kérelmező központi értéktár műveleti területein egyéb lényeges feladatokat ellátó tisztségviselők

 

 

 

Az egyes üzletágak és működési egységek személyzeti létszáma

 

 

 

Személyzeti politika és eljárások (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 10. cikke)

A javadalmazási politika ismertetése, ezen belül annak ismertetése, hogy milyen fix és változó elemeket tartalmaz a kérelmező központi értéktár felső vezetésének, ügyvezető szerve tagjainak és a kockázatkezelési, megfelelési és belsőkontroll-, technológiai és belső ellenőrzési osztályain dolgozó alkalmazottaknak a javadalmazása

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által bevezetett azon intézkedések, melyek célja az egyéni felelősségviselésre való túlzott ráhagyatkozás kockázatának csökkentése

 

 

 

Kockázatellenőrzési eszközök és irányítási rendszer (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 11. cikke)

A kérelmező központi értéktár irányítási rendszerét alkotó összetevők ismertetése

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által esetlegesen viselt és az általa más szervezetek számára okozott kockázatok azonosítását, mérését, nyomon követését, kezelését és jelentését célzó politikák, eljárások és rendszerek

 

 

 

Az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletnek megfelelően létrehozott ügyvezető szerv, felső vezetés és bizottságok összetételének, valamint tagjaik tisztségének és feladatainak bemutatása

 

 

 

A felső vezetők és az ügyvezető szerv tagjainak kiválasztását, kinevezését, teljesítményének értékelését és elmozdítását szabályozó folyamatok leírása

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által irányítási rendszere és a tevékenységére irányadó szabályok nyilvánosságának biztosítása céljából alkalmazott eljárás ismertetése

 

 

 

Amennyiben a kérelmező központi értéktár elismert vállalatirányítási magatartási kódexet követ:

A magatartási kódex azonosítása (a kódex másolata)

 

 

 

Azon helyzetek magyarázata, amikor a kérelmező központi értéktár eltér a kódextől

 

 

 

Megfelelési, belsőkontroll- és belső ellenőrzési funkciók (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 12. cikke)

A visszaélések belső bejelentésére szolgáló, a 909/2014/EU rendelet 26. cikkének (5) bekezdésében említett eljárások ismertetése

 

 

 

A belső ellenőrzési politikákkal és eljárásokkal kapcsolatos információk, köztük az alábbiak:

A kérelmező központi értéktár belsőkontroll-rendszereinek megfelelőségét és hatékonyságát biztosító nyomonkövetési és értékelési eszközök ismertetése

 

 

 

A kérelmező központi értéktár információfeldolgozó rendszereinek ellenőrzését és biztonságát szavatoló eszközök ismertetése

 

 

 

A belső ellenőrzési módszertan kidolgozásának és alkalmazásának ismertetése

 

 

 

A kérelem benyújtási idejét követő három évre vonatkozó munkaprogram

 

 

 

A belső ellenőrzésért felelős személyek feladatainak és képesítéseinek ismertetése

 

 

 

Az engedélykérelemnek a következő információkat kell tartalmaznia a kérelmező központi értéktár megfelelési és belsőkontroll-funkciójára vonatkozóan:

A megfelelési és belsőkontroll-funkció működtetéséért felelős személyek, valamint a megfelelés értékelését végző más alkalmazottak feladatainak és képesítéseinek ismertetése, ideértve azon eszközök ismertetését, amelyek a megfelelési és a belsőkontroll-funkció többi szervezeti egységtől való függetlenségének biztosítására hivatottak

 

 

 

A megfelelési és belsőkontroll-funkció által alkalmazott politikák és eljárások, ideértve az ügyvezető szerv és a felső vezetés megfelelés terén játszott szerepének ismertetését

 

 

 

Amennyiben rendelkezésre áll, a megfelelési és belsőkontroll-funkció működtetéséért felelős személyek vagy a kérelmező központi értéktár a megfelelés értékelését végző más alkalmazottai által készített legutóbbi belső jelentés

 

 

 

Felső vezetés, ügyvezető szerv és részvényesek (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 13. cikke)

A felső vezetés és az ügyvezető szerv minden egyes tagja tekintetében a következő információk:

A tag szakmai tapasztalatait és képesítéseit ismertető önéletrajz másolata

 

 

 

A tag ellen pénzügyi vagy adatszolgáltatások kapcsán, illetve csalás vagy pénzeszközök hűtlen kezelése kapcsán hozott esetleges büntetőjogi vagy közigazgatási szankciók részletei, megfelelő hivatalos okirat formájában, amennyiben ilyen rendelkezésre áll az adott tagállamban

 

 

 

Pénzügyi vagy adatszolgáltatások nyújtásával kapcsolatos jó hírnévről szóló nyilatkozat, ideértve az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 13. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megjelölt nyilatkozatokat

 

 

 

A kérelmező központi értéktár ügyvezető szervére vonatkozó információk

A 909/2014/EU rendelet 27. cikke (2) bekezdésének való megfelelés igazolása

 

 

 

Az ügyvezető szerv feladatainak és felelősségi körének ismertetése

 

 

 

A kérelmező központi értéktár tulajdonosi szerkezetére és részvényeseire vonatkozó információk

A kérelmező központi értéktár tulajdonosi szerkezetének ismertetése, ideértve mindazon jogalanyok azonosítását és részesedésének mértékét, amelyek a kérelmező központi értéktár működése felett ellenőrzést képesek gyakorolni

 

 

 

A részvényesek és azon személyek listája, akik a kérelmező központi értéktár irányítása felett közvetve vagy közvetlenül ellenőrzést képesek gyakorolni

 

 

 

Az összeférhetetlenségek kezelése (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 14. cikke)

Az esetleges összeférhetetlenségek azonosítását és kezelését célzó, a kérelmező központi értéktár által alkalmazott politikák és eljárások

Az esetleges összeférhetetlenségek azonosítását, kezelését és az illetékes hatóság számára történő jelentését célzó politikák és eljárások, valamint azon eljárás ismertetése, amely biztosítja, hogy a kérelmező központi értéktár alkalmazottai értesüljenek ezekről a politikákról és eljárásokról

 

 

 

Az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet összeférhetetlenségek kezeléséről szóló 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett követelmények teljesítését biztosító kontrollmechanizmusok és egyéb intézkedések ismertetése

 

 

 

A következők ismertetése:

i)

a kulcsfontosságú alkalmazottak feladatai, különösen akkor, ha más szervezetekben is rendelkeznek funkciókkal;

ii)

azok az intézkedések, amelyek biztosítják, hogy azon személyeket, akiknek esetében állandó jellegű összeférhetetlenség áll fenn, kizárják a döntéshozatali eljárásból és az állandó összeférhetetlenség által érintett ügyekre vonatkozó releváns információkhoz való hozzáférésből;

iii)

a kérelem benyújtásakor fennálló összeférhetetlenségek naprakész jegyzéke és az összeférhetetlenségek kezelési módjának ismertetése.

 

 

 

Amennyiben a kérelmező központi értéktár csoporthoz tartozik, az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 14. cikke (1) bekezdése c) pontjának iii. alpontjában említett jegyzéknek tartalmaznia kell a következők ismertetését:

a)

a kérelmező központi értéktár által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban a csoport más vállalkozásainak oldaláról felmerülő összeférhetetlenség; valamint

b)

az ezen összeférhetetlenségek kezelését célzó intézkedések.

 

 

 

Titoktartás (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 15. cikke)

Az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 15. cikkében meghatározott bizalmas információk jogosulatlan felhasználását vagy közlését megakadályozó politikák és eljárások

 

 

 

Az alkalmazottaknak a kérelmező központi értéktár által őrzött információkhoz való hozzáférésére vonatkozó információk

Az adatokhoz való biztonságos hozzáférés biztosítására hivatott, az alkalmazottak hozzáférési jogosultságaival kapcsolatos belső eljárások

 

 

 

Az adatok használatát érintő, titoktartási céllal alkalmazott korlátozások ismertetése

 

 

 

Felhasználói bizottság (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 16. cikke)

Az egyes felhasználói bizottságokra vonatkozó dokumentumok vagy információk:

A felhasználói bizottság megbízatása

 

 

 

A felhasználói bizottság irányítási rendszere

 

 

 

A felhasználói bizottság működési eljárásai

 

 

 

A felvételi kritériumok és a felhasználói bizottsági tagok megválasztásának mechanizmusa

 

 

 

A felhasználói bizottság javasolt tagjainak listája és az általuk képviselt érdekek megjelölése

 

 

 

Nyilvántartás (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 17. cikke)

A kérelmező központi értéktár nyilvántartási rendszereinek, politikáinak és eljárásainak ismertetése

 

 

 

Az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 17. cikkének (2) bekezdésében említett, az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 54. cikkének alkalmazási időpontja előtt benyújtott engedélykérelmek esetében feltüntetendő információk:

Elemzés arról, hogy a kérelmező központi értéktár meglévő nyilvántartási rendszerei, politikái és eljárásai milyen mértékben felelnek meg az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 54. cikkében meghatározott követelményeknek

 

 

 

Végrehajtási terv, amelyben a kérelmező központi értéktár részletezi, milyen módon kíván az előírt időpontig megfelelni az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 54. cikke szerinti követelményeknek

 

 

 

D.   Üzletviteli szabályok (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 18–22. cikke)

Célok és célkitűzések (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 18. cikke)

A kérelmező központi értéktár céljainak és célkitűzéseinek ismertetése

 

 

 

Panaszkezelés (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 19. cikke)

A kérelmező központi értéktár panaszkezelési eljárásai

 

 

 

A részvételre vonatkozó követelmények (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 20. cikke)

A kérelmező központi értéktár által működtetett értékpapír-kiegyenlítési rendszer(ek)ben való részvétellel kapcsolatos információk:

A kérelmező központi értéktár által működtetett értékpapír-kiegyenlítési rendszer(ek)ben részt venni kívánó minden jogi személy méltányos és nyílt hozzáférését lehetővé tevő részvétel feltételei

 

 

 

A részvételi feltételeket megszegő meglévő résztvevőkkel szemben foganatosítandó fegyelmi intézkedések alkalmazására vonatkozó eljárások

 

 

 

Átláthatóság (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 21. cikke)

A kérelmező központi értéktár árazási politikájára vonatkozó információk, ideértve különösen a kérelmező központi értéktár által nyújtott alapvető szolgáltatások árait és díjait, a meglévő árengedményeket és kedvezményeket, illetve ezek feltételeit

 

 

 

A releváns információk ügyfelekhez és leendő ügyfelekhez történő eljuttatására szolgáló módszerek ismertetése, a 909/2014/EU rendelet 34. cikke (1)–(5) bekezdésének megfelelően

 

 

 

A 909/2014/EU rendelet 34. cikkének (7) bekezdésében meghatározott, külön költség- és bevételi elszámolásra vonatkozó követelménynek való megfelelésre irányuló központi értéktári szándék illetékes hatósági értékelését lehetővé tevő információk

 

 

 

A résztvevők és más piaci infrastruktúrák tájékoztatására szolgáló eljárások (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 22. cikke)

Arra vonatkozó releváns információk, hogy a kérelmező központi értéktár az üzenetküldésre és hivatkozási adatokra vonatkozóan milyen nemzetközi nyílt kommunikációs eljárásokat és szabványokat alkalmaz a résztvevőkkel és más piaci infrastruktúrákkal való kommunikáció során

 

 

 

E.   A központi értéktár által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos követelmények (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 23–30. cikke)

Könyvelési tétel (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 23. cikke)

A kérelmező központi értéktár a 909/2014/EU rendelet 3. cikkének való megfelelését biztosító eljárásokra vonatkozó információk

 

 

 

A kiegyenlítés tervezett időpontjai és a kiegyenlítés meghiúsulásának elkerülését és kezelését célzó intézkedések (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 24. cikke)

A kiegyenlítés meghiúsulásának elkerülését célzó intézkedésekre vonatkozó szabályok és eljárások

 

 

 

A kiegyenlítés meghiúsulásának kezelésére vonatkozó intézkedések

 

 

 

Amennyiben az engedélykérelem benyújtására a 909/2014/EU rendelet 6. cikkének (5) bekezdésében és 7. cikkének (15) bekezdésében említett szabályozástechnikai standardok alapján a Bizottság által elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok hatálybalépését megelőzően került sor

Annak elemzése, hogy a kérelmező központi értéktár meglévő szabályai, eljárásai, mechanizmusai és intézkedései mennyiben felelnek meg a 909/2014/EU rendelet 6. cikkének (5) bekezdésében és 7. cikkének (15) bekezdésében említett szabályozástechnikai standardok alapján a Bizottság által elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok követelményeinek

 

 

 

Arra vonatkozó végrehajtási terv, hogy a kérelmező központi értéktár hogyan kíván megfelelni a 909/2014/EU rendelet 6. cikkének (5) bekezdésében és 7. cikkének (15) bekezdésében említett szabályozástechnikai standardok alapján a Bizottság által elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok követelményeinek ezek hatálybalépéséig

 

 

 

Az értékpapír-sorozat integritása (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 25. cikke)

A központi értéktárnak az értékpapír-sorozatok integritását biztosítani hivatott szabályaira és eljárásaira vonatkozó információk

 

 

 

A résztvevők és ügyfeleik értékpapírjainak védelme (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 26. cikke)

A kérelmező központi értéktár kiegyenlítési rendszerének résztvevői és azok ügyfelei értékpapírjainak védelmét szolgáló intézkedésekre vonatkozó információk, ideértve a következőket:

Az értékpapírok letéti őrzéséhez kapcsolódó kockázatok csökkentését és kezelését célzó szabályok és eljárások

 

 

 

A kérelmező központi értéktár által kínált elkülönítés különböző szintjeinek részletes ismertetése, ideértve az egyes szintekhez kapcsolódó költségeket, az elkülönítési ajánlatok üzleti feltételeit, a főbb jogi következményeket és az alkalmazandó fizetésképtelenségi jogot

 

 

 

A 909/2014/EU rendelet 38. cikkének (7) bekezdésében említett hozzájárulás beszerzésére vonatkozó szabályok és eljárások

 

 

 

A kiegyenlítés véglegessége (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 27. cikke)

A kiegyenlítésvéglegesség szabályaira vonatkozó információk

 

 

 

Pénzeszközzel történő kiegyenlítés (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 28. cikke)

A kérelmező központi értéktár által működtetett értékpapír-kiegyenlítési rendszerekben alkalmazott pénzeszközfizetések kiegyenlítésére vonatkozó eljárások

 

 

 

Arra vonatkozó információk, hogy a pénzeszközfizetések kiegyenlítésére a 909/2014/EU rendelet 40. cikke (1) bekezdésének megfelelően kerül-e sor

 

 

 

Adott esetben annak indokolása, hogy miért nem célszerű vagy lehetséges a 909/2014/EU rendelet 40. cikkének (1) bekezdése szerinti kiegyenlítés

 

 

 

A résztvevők nemteljesítésére vonatkozó szabályok és eljárások (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 29. cikke)

A résztvevők nemteljesítésének kezelésére vonatkozó szabályok és eljárások

 

 

 

A résztvevők és az ügyfelek eszközeinek átadása az engedély visszavonása esetén (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 30. cikke)

A kérelmező központi értéktár által alkalmazott azon eljárásokra vonatkozó információk, amelyek célja, hogy az engedély visszavonása esetén biztosítsák a résztvevők és az ügyfelek eszközeinek másik központi értéktár számára, kellő időben és rendezett módon történő kiegyenlítését és átadását

 

 

 

F.   Prudenciális követelmények (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 31–35. cikke)

Jogi kockázatok (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 31. cikke)

Annak illetékes hatósági értékelését lehetővé tevő információk, hogy a kérelmező központi értéktár szabályai, eljárásai és szerződései világosak, érthetők és minden releváns joghatóságban végrehajthatók, a 909/2014/EU rendelet 43. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően

 

 

 

Amennyiben a kérelmező központi értéktár több joghatóságban kíván tevékenykedni, azon intézkedésekre vonatkozó információk, amelyek célja a jogszabályok egyes joghatóságok közötti esetleges kollíziójából eredő kockázatok azonosítása és csökkentése, a 909/2014/EU rendelet 43. cikke (3) bekezdésének megfelelően, ideértve az említett intézkedések alapját képező jogi értékelést is

 

 

 

Általános üzleti kockázat (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 32. cikke)

A központi értéktár által az üzleti kockázatok kezelése érdekében működtetett kockázatkezelési és -ellenőrzési rendszerek, valamint informatikai eszközök

 

 

 

Adott esetben a harmadik fél által adott kockázati minősítés, ideértve a minősítést alátámasztó releváns információkat is

 

 

 

Működési kockázatok (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 33. cikke)

Annak igazolása, hogy a kérelmező központi értéktár megfelel a működési kockázatok kezelésére vonatkozóan a 909/2014/EU rendelet 45. cikkében és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet X. fejezetében meghatározott követelményeknek

 

 

 

A kérelmező központi értéktár szolgáltatásainak vagy tevékenységeinek harmadik félhez történő, a 909/2014/EU rendelet 30. cikkének megfelelő kiszervezésére vonatkozó információk, ideértve a következőket:

a)

A kérelmező központi értéktár kiszervezési megállapodásaira irányadó szerződések másolata

b)

A kiszervezett szolgáltatások és tevékenységek teljesítésének nyomon követéséhez használt módszerek

 

 

 

Befektetési politika (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 34. cikke)

A következők igazolása:

a)

a kérelmező központi értéktár a 909/2014/EU rendelet 46. cikke (1), (2) és (5) bekezdésének és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet X. fejezetének megfelelően tartja pénzügyi eszközeit,

b)

a kérelmező központi értéktár befektetései megfelelnek a 909/2014/EU rendelet 46. cikke (3) bekezdésében és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet X. fejezetében meghatározottaknak

 

 

 

Tőkekövetelmények (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 35. cikke)

Azt igazoló információk, hogy a kérelmező központi értéktár tőkéje, ideértve felhalmozott eredményét és tartalékait is, megfelelnek a 909/2014/EU rendelet 47. cikkében és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet rendeletben meghatározott követelményeknek.

 

 

 

A 909/2014/EU rendelet 47. cikkének (2) bekezdésében említett terv és annak módosításai, valamint annak a kérelmező központi értéktár ügyvezető szerve vagy az ügyvezető szerv megfelelő bizottsága általi jóváhagyását igazoló dokumentum

 

 

 

Központi értéktárak közötti kapcsolatok (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 36. cikke)

A központi értéktárak közötti kapcsolatok ismertetése és a kapcsolatok létrehozására vonatkozó megállapodásoknak a kérelmező központi értéktár általi értékelése

 

 

 

A központi értéktárak közötti kapcsolatokon belül teljesített várható és tényleges kiegyenlítési volumenek és értékek

 

 

 

A kérelmező központi értéktárat és résztvevőit érintő, a központi értéktárak közötti kapcsolatok létrehozására vonatkozó megállapodásból eredő potenciális kockázatforrások azonosítására, értékelésére, nyomon követésére és kezelésére irányuló eljárások, és e kockázatok csökkentését célzó megfelelő intézkedések

 

 

 

A központi értéktárak közötti kapcsolat működésére alkalmazandó fizetésképtelenségi jogszabályok alkalmazhatóságának és a kérelmező központi értéktárra gyakorolt hatásának értékelése

 

 

 

Egyéb releváns, annak megállapításához szükséges információk, hogy a központi értéktárak közötti kapcsolatok megfelelnek-e a 909/2014/EU rendelet 48. cikkében és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet XII. fejezetében meghatározott követelményeknek

 

 

 

G.   Hozzáférés a központi értéktárakhoz (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 37. cikke)

Hozzáférési szabályok (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 37. cikke)

A következőktől érkező hozzáférési kérelmek kezelésére vonatkozó eljárások ismertetése:

Résztvevő státust kérelmező jogi személyek, a 909/2014/EU rendelet 33. cikkének és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet XIII. fejezetének megfelelően

 

 

 

Kibocsátók, a 909/2014/EU rendelet 49. cikkének és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet XIII. fejezetének megfelelően

 

 

 

Egyéb központi értéktárak, a 909/2014/EU rendelet 52. cikkének és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet XIII. fejezetének megfelelően

 

 

 

Más piaci infrastruktúrák, a 909/2014/EU rendelet 53. cikkének és az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet XIII. fejezetének megfelelően

 

 

 

H.   Kiegészítő információk (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 38. cikke)

Kiegészítő információk kérése (az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 38. cikke)

Annak elbírálásához szükséges kiegészítő információk, hogy a kérelmező központi értéktár az engedélyezés időpontjában megfelel-e a 909/2014/EU rendelet és a 909/2014/EU rendelet alapján elfogadott, vonatkozó felhatalmazáson alapuló jogi aktusok és végrehajtási jogi aktusok követelményeinek

 

 

 


(1)  Az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i 2014/65/EU irányelve a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról (HL L 173., 2014.6.12., 349. o.).

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 2006. május 17-i 2006/43/EK irányelve az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról, a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 84/253/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 157., 2006.6.9., 87. o.).


II. MELLÉKLET

A felülvizsgálat és értékelés céljára benyújtandó információk táblái

(A 909/2014/EU rendelet 22. cikkének (11) bekezdése)

1. táblázat

A központi értéktár által benyújtandó általános információk

Az információ típusa

Formátum

Az információ benyújtásának időpontja

ISO 8601 dátumformátum (ÉÉÉÉ-HH-NN)

A legutóbbi felülvizsgálat és értékelés időpontja

ISO 8601 dátumformátum (ÉÉÉÉ-HH-NN)

A központi értéktár cégneve

Szabad szöveg

A központi értéktár azonosítása

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód

A központi értéktár hivatalos címe

Szabad szöveg

A központi értéktár által működtetett értékpapír-kiegyenlítési rendszer(ek)

Szabad szöveg

A felülvizsgálati és értékelési folyamatért felelős személy kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Szabad szöveg

A központi értéktár belsőkontroll- és megfelelési funkciójáért felelős személy(ek) kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mai. cím)

Szabad szöveg

A központi értéktár által benyújtott, egyedi hivatkozási számmal ellátott dokumentumok listája

Szabad szöveg

Jelentés a központi értéktár tevékenységeiről és a felülvizsgálati időszak során végrehajtott jelentősebb változásokról, ideértve a 909/2014/EU rendelet és az annak alapján hozott szabályozástechnikai standardok rendelkezéseinek való átfogó megfelelésről szóló nyilatkozatot, melynek ki kell terjednie az egyes jelentősebb változásokra is

Különálló dokumentum


2. táblázat

Időszakos eseményekre vonatkozó információk

Szám

Az információ típusa

Az információt tartalmazó dokumentum egyedi hivatkozási száma

1.

A központi értéktár legutóbbi auditált pénzügyi kimutatásainak teljes csomagja, ideértve a csoportszinten konszolidált beszámolókat is

 

2.

A központi értéktár legfrissebb évközi pénzügyi kimutatásainak összefoglalója

 

3.

Az ügyvezető szerv azon határozatai, amelyek követik a felhasználói bizottság ajánlását, valamint azon határozatai, amelyek nem követik a felhasználói bizottság ajánlását

 

4.

Információk mindazon folyamatban lévő polgári peres, közigazgatási vagy egyéb olyan bírósági és bíróságon kívüli jogi eljárásokról és különösen olyan adóügyi vagy fizetésképtelenségi eljárásokról, amelyekben a központi értéktár részt vesz, és amelyek pénzügyi költségeket okozhatnak a számára, vagy ronthatják jó hírnevét, továbbá információk az ilyen eljárások eredményeként hozott jogerős határozatokról

 

5.

Információk mindazon folyamatban lévő polgári peres, közigazgatási vagy egyéb olyan bírósági és bíróságon kívüli jogi eljárásokról, amelyekben az ügyvezető szerv vagy a felső vezetés valamely tagja részt vesz, és amelyek kedvezőtlen hatással lehetnek a központi értéktárra, továbbá információk az ilyen eljárások eredményeként hozott jogerős határozatokról

 

6.

A felülvizsgálati időszakban elvégzett üzletmenet-folytonossági stressztesztek vagy hasonló vizsgálatok eredményeinek másolata

 

7.

Jelentés a felülvizsgálati időszakban bekövetkezett és az alapvető szolgáltatásokban zavart okozó működési incidensekről, a foganatosított intézkedésekről és ezek eredményéről

 

8.

Jelentés a rendszer teljesítményéről és a rendszer felülvizsgálati időszak során megfigyelt rendelkezésre állásának értékeléséről; a rendszer rendelkezésre állását napi alapon, a kiegyenlítésre való rendelkezésre állás időben mért százalékos arányában kell meghatározni

 

9.

A központi értéktár által végrehajtott manuális beavatkozások típusainak összefoglalása

 

10.

A központi értéktár kritikus műveleteinek azonosítására, a helyreállítási terv főbb módosításaira, a stresszforgatókönyvek eredményeire, a helyreállítási eljárást kiváltó tényezőkre és helyreállítási eszközökre vonatkozó információk

 

11.

A központi értéktár által a felülvizsgálati időszakban kapott hivatalos panaszokra vonatkozó információk, ideértve a következő információkat:

i.

a panasz jellege;

ii.

a panasz kezelésének módja, ideértve a kimenetelt; valamint

iii.

a panaszkezelés lezárásának időpontja.

 

12.

Azon esetekre vonatkozó információk, amikor a központi értéktár megtagadta a szolgáltatásaihoz való hozzáférést valamely meglévő vagy potenciális résztvevő, kibocsátó, másik központi értéktár vagy más piaci infrastruktúra számára

 

13.

Jelentés a központi értéktár által létrehozott kapcsolatokat érintő változásokról, ideértve az e kapcsolatokon belül a kiegyenlítéshez használt eljárások és mechanizmusok változásait is

 

14.

A felülvizsgálati időszakban azonosított összeférhetetlenségekre és az ezek kezelésére vonatkozó információk

 

15.

A felülvizsgálati időszakban a központi értéktár által végrehajtott belső kontrollokra és ellenőrzésekre vonatkozó információk

 

16.

A 909/2014/EU rendelet megsértésének eseteire vonatkozó információk, ideértve a 909/2014/EU rendelet 26. cikkének (5) bekezdésében említett bejelentési csatornán keresztül azonosított eseteket

 

17.

A központi értéktár által hozott fegyelmi intézkedésekre vonatkozó részletes információk, ideértve a résztvevőknek a 909/2014/EU rendelet 7. cikkének (9) bekezdése szerinti felfüggesztését, a felfüggesztés hosszát és indokát

 

18.

A központi értéktár általános üzleti stratégiája a legutóbbi felülvizsgálatot és értékelést követő legalább hároméves időszakra vonatkozóan, valamint a központi értéktár által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó részletes, a legutóbbi felülvizsgálatot és értékelést követő legalább egyéves időszakra szóló üzleti terv

 


3. táblázat

Statisztikai adatok

Szám

Az adat típusa

Formátum

1.

A központi értéktár által működtetett értékpapír-kiegyenlítési rendszerekben részt vevők, ideértve ezek létesítésének országát

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód (minden egyes résztvevő esetében)

+ ISO 3166 2 jegyű országkód

2.

A kibocsátók és a központi értéktár által kezelt értékpapír-sorozatok listája, ideértve a kibocsátók bejegyzés szerinti országára és a kibocsátók azonosságára vonatkozó információkat, annak feltüntetésével, hogy kinek biztosít a központi értéktár a 909/2014/EU rendelet melléklete A. szakaszának 1. és 2. pontjában említett szolgáltatásokat

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód (minden egyes kibocsátó esetében)

+ ISO 3166 2 jegyű országkód

ISO 6166 ISIN 12 jegyű alfanumerikus kód (minden egyes értékpapír-sorozat esetében)

+ Hitelesítés: I/N

+ Központi számlavezetés I/N

3.

A központi értéktár által működtetett egyes értékpapír-kiegyenlítési rendszerekben központilag és nem központilag vezetett értékpapírszámlákon nyilvántartott értékpapírok teljes piaci értéke és névértéke

Az értékpapírok névértéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

Az értékpapírok piaci értéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

4.

A 3. pontban említett értékpapírok névértéke és piaci értéke a következő bontásban:

i.

a pénzügyi eszköz típusa szerint, a következőknek megfelelően:

a)

a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdése 44. pontjának a) alpontja szerinti átruházható értékpapírok;

b)

a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 61. pontja szerinti állampapírok;

c)

a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdése 44. pontjának b) alpontja szerinti átruházható értékpapírok a b) pontban említett értékpapírok kivételével;

d)

a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdése 44. pontjának c) alpontja szerinti átruházható értékpapírok;

e)

a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 46. pontja szerinti tőzsdén kereskedett alapok;

f)

kollektív befektetési vállalkozások befektetési jegyei a tőzsdén kereskedett alapok befektetési jegyei kivételével;

g)

pénzpiaci eszközök a b) pontban említettek kivételével;

h)

kibocsátási egységek;

i)

egyéb pénzügyi eszközök;

ii.

a résztvevő bejegyzés szerinti országa szerint; valamint

iii.

a kibocsátó bejegyzés szerinti országa szerint

Az egyes pénzügyieszköz-típusokra vonatkozóan:

a)

SHRS (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdése 44. pontjának a) alpontja szerinti átruházható értékpapírok;

b)

SOVR (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 61. pontja szerinti állampapírok;

c)

DEBT (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdése 44. pontjának b) alpontja szerinti átruházható értékpapírok a b) pontban említett értékpapírok kivételével;

d)

SECU (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – a 2014/65/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdése 44. pontjának c) alpontja szerinti átruházható értékpapírok;

e)

ETFS (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – tőzsdén kereskedett alapok;

f)

UCIT (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – kollektív befektetési vállalkozások befektetési jegyei a tőzsdén kereskedett alapok befektetési jegyei kivételével;

g)

MMKT (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – pénzpiaci eszközök a b) pontban említettek kivételével;

h)

EMAL (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – kibocsátási egységek;

i)

OTHR (vagy a központi értéktár által használt részletesebb kód) – egyéb

a résztvevő/kibocsátó bejegyzés szerinti országa szerint (ISO 3166 2 jegyű országkód)

Az értékpapírok névértéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

Az értékpapírok piaci értéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

5.

A központi értéktár által működtetett egyes értékpapír-kiegyenlítési rendszerekben kezdetben nyilvántartásba vett értékpapírok névértéke és piaci értéke

Az értékpapírok névértéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

Az értékpapírok piaci értéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

6.

A fenti 5. pontban említett értékpapírok névértéke és piaci értéke a következő bontásban:

i)

pénzügyi eszköz típusa szerint;

ii)

a résztvevő bejegyzés szerinti országa szerint;

iii)

a kibocsátó bejegyzés szerinti országa szerint.

Az egyes (a 4. pontban említett) pénzügyieszköz-típusokra vonatkozóan a résztvevő/kibocsátó bejegyzés szerinti országa (ISO 3166 2 jegyű országkód):

Az értékpapírok névértéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

Az értékpapírok piaci értéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

7.

A központi értéktár egyes értékpapír-kiegyenlítési rendszereiben kiegyenlített, fizetés ellenében megvalósuló kiegyenlítési megbízások teljes száma és értéke, továbbá a fizetés nélküli kiegyenlítési megbízások (FOP) teljes száma és piaci értéke vagy – amennyiben utóbbi nem áll rendelkezésre – névértéke

A központi értéktár egyes értékpapír-kiegyenlítési rendszereiben kiegyenlített kiegyenlítési megbízások száma:

Tizedesjegyek nélkül, egész számmal megadva, legfeljebb 20 karakterig.

A központi értéktár egyes értékpapír-kiegyenlítési rendszereiben kiegyenlített kiegyenlítési megbízások értéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

8.

A 7. pontban említett kiegyenlítési megbízások teljes száma és értéke a következő bontásban:

i.

a 4. pontban említett pénzügyieszköz-típusok szerint;

ii.

a résztvevő létrehozásának országa szerint;

iii.

a kibocsátó bejegyzés szerinti országa szerint;

iv.

a kiegyenlítés pénzneme szerint;

v.

a kiegyenlítési megbízások típusa szerint, a következőknek megfelelően:

a)

Deliver Free of Payment (DFP) és Receive Free of Payment (RFP) megbízásokat magukban foglaló Free of Payment (FOP) megbízások;

b)

Delivery versus Payment (DVP) és Receive versus Payment (RVP) megbízások;

c)

Delivery with Payment (DWP) és Receive with Payment (RWP) megbízások;

d)

Payment Free of Delivery (PFOD) megbízások;

vi.

a pénzoldallal rendelkező kiegyenlítési megbízások esetében aszerint, hogy a fizetés ellenében történő kiegyenlítésre a 909/2014/EU rendelet 40. cikke (1) vagy (2) bekezdésének megfelelően kerül sor

Az egyes (a 4. pontban említett) pénzügyieszköz-típusokra vonatkozóan a résztvevő/kibocsátó bejegyzés szerinti országa (ISO 3166 2 jegyű országkód)/kiegyenlítés pénzneme (ISO 4217 3 jegyű pénznemkód)/kiegyenlítési megbízás típusa (DVP/RVP/DFP/RFP/DWP/RWP/PFOD)/központi banki pénzbeli kiegyenlítés (CBM)/kereskedelmi banki pénzbeli kiegyenlítés (COM):

A központi értéktár egyes értékpapír-kiegyenlítési rendszereiben kiegyenlített kiegyenlítési megbízások száma:

Tizedesjegyek nélkül, egész számmal megadva, legfeljebb 20 karakterig.

A központi értéktár egyes értékpapír-kiegyenlítési rendszereiben kiegyenlített kiegyenlítési megbízások értéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

9.

A 909/2014/EU rendelet 7. cikkének (3) és (4) bekezdésében említett kényszerbeszerzések száma és értéke

A kényszerbeszerzések száma:

Tizedesjegyek nélkül, egész számmal megadva, legfeljebb 20 karakterig.

A kényszerbeszerzések értéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

10.

A 909/2014/EU rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében említett szankciók száma és összege résztvevőnként

Az egyes résztvevők vonatkozásában:

A szankciók száma:

Tizedesjegyek nélkül, egész számmal megadva, legfeljebb 20 karakterig.

A szankciók összege:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

11.

A központi értéktár által ügynökként és saját nevében feldolgozott értékpapír-kölcsönzési műveletek összértéke a 4. pontban említett pénzügyi eszközönkénti bontásban

Az egyes (a 4. pontban említett) pénzügyieszköz-típusokra vonatkozóan az értékpapír-kölcsönzési műveletek értéke a feldolgozás módja szerint:

a)

Ügynökként eljáró központi értéktár:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

b)

Saját nevében eljáró központi értéktár:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

12.

A központi értéktárak közötti egyes kapcsolatokon keresztül kiegyenlített kiegyenlítési megbízások összértéke, amikor a központi értéktár:

a)

kérelmező központi értéktárként;

b)

fogadó központi értéktárként jár el

Az egyes kapcsolatok vonatkozásában:

a)

Kérelmező központi értéktárként eljárva:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

b)

Fogadó központi értéktárként eljárva

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

13.

Az értékpapír-kölcsönzési műveletekhez kapcsolódó garanciák és kötelezettségvállalások értéke

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

14.

A résztvevők hosszú pozíciót képviselő egyenlegének kezeléséhez kapcsolódó, devizát és átruházható értékpapírokat érintő pénztárműveletek értéke, ideértve azon intézményi kategóriákat is, amelyek hosszú pozíciót képviselő egyenlegeit a központi értéktár kezeli

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

15.

Az értékpapírok indokolatlan létrehozása vagy törlése miatt keletkező, az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 65. cikke (2) bekezdésének megfelelő összehasonlítási problémák száma

Tizedesjegyek nélkül, egész számmal megadva, legfeljebb 20 karakterig.

16.

Az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 65. cikke (2) bekezdésének megfelelően azonosított hibák korrigálásához szükséges időtartam átlaga, mediánja és módusza

Átlag: A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig (annak megadásával, hogy percekről, órákról vagy napokról van szó).

Medián: A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig (annak megadásával, hogy percekről, órákról vagy napokról van szó).

Módusz: A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig (annak megadásával, hogy percekről, órákról vagy napokról van szó).


III. MELLÉKLET

Formanyomtatványok és táblák a székhely szerinti tagállam és a fogadó tagállam hatóságai közötti együttműködéshez

(A 909/2014/EU rendelet 24. cikkének (8) bekezdése)

1. táblázat

Tábla a székhely szerinti tagállam hatósága és azon fogadó tagállam hatósága közötti információcseréhez, ahol a központi értéktár fióktelepet alapított

Mező

Tartalom

Gyakoriság

A központi értéktárra vonatkozó, a 909/2014/EU rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében említett felülvizsgálatra és értékelésre vonatkozó információk

A székhely szerinti tagállam illetékes hatósága által megadandó információk

A központi értéktár cégneve

név

változáskor

A központi értéktár hivatalos címe

cím

változáskor

A központi értéktár által nyújtott, a 909/2014/EU rendelet melléklete szerinti szolgáltatások listája

lista

változáskor

A központi értéktár csoportjának szerkezete és tulajdonosi struktúrája

Ábra

jelentős változáskor

A központi értéktár tőkeellátottsága (adott esetben az alapvető tőke és a teljes tőke)

Táblázat

jelentős változáskor

A központi értéktár szervezeti felépítése, ügyvezető szerve és felső vezetése (önéletrajzokkal)

leírás

változáskor

Irányítási eljárások és rendszerek

leírás

a központi értéktár irányítására jelentős hatást gyakorló változáskor

A központi értéktár felügyeletében részt vevő hatóságok

név/feladatkör

adott esetben előzetes értesítés, vagy mielőbb

Tájékoztatás minden olyan lényeges kockázatról, amely veszélyezteti a központi értéktár azon képességét, hogy megfeleljen a 909/2014/EU rendeletnek, a vonatkozó felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak és végrehajtási rendeleteknek

leírás

adott esetben előzetes értesítés, vagy indokolt késedelem nélkül

A központi értéktár fióktelepének tevékenységére esetlegesen hatást gyakorló szankciók és rendkívüli felügyeleti intézkedések

leírás

adott esetben előzetes értesítés, vagy indokolt késedelem nélkül

Tájékoztatás a fióktelep tevékenységére esetlegesen hatást gyakorló főbb teljesítményproblémákról, incidensekről és korrekciós intézkedésekről

leírás

előforduláskor

A központi értéktár azon működési nehézségei, amelyek potenciálisan jelentős hatást gyakorolhatnak a fióktelepre

leírás

amint lehetséges

A központi értéktár működése és a fióktelep közötti potenciálisan jelentős fertőzésveszélyt jelző tényezők

leírás

amint lehetséges

Szolgáltatások meghosszabbítása vagy az engedély visszavonása

leírás

adott esetben előzetes értesítés, vagy mielőbb

Személyzeti statisztika

Táblázat

éves alapon

Pénzügyi adatok, mérleg, eredménykimutatás

Táblázat

éves alapon

Tevékenység mérete (letétben lévő eszközök, bevételek)

Táblázat

éves alapon

Kockázatkezelési politika

leírás

a központi értéktár irányítására vagy kockázatkezelésére jelentős hatást gyakorló változáskor

Amennyiben a fióktelep esetében releváns, a fióktelep által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó kiszervezési megállapodások

Ábra

a központi értéktár irányítására vagy kockázatkezelésére jelentős hatást gyakorló változáskor

A megbízatás teljesítésére vonatkozó egyéb információk

 

a fogadó tagállam illetékes hatóságának kérésére

A fogadó tagállam illetékes hatósága által megadandó információk

A fióktelep cégneve

név

változáskor

A fióktelep hivatalos címe

cím

változáskor

A fióktelepen keresztül nyújtott, a 909/2014/EU rendelet melléklete szerinti szolgáltatások listája

lista

változáskor

A fióktelep szervezeti felépítése és felső vezetése

leírás

változáskor

A fióktelep sajátos irányítási eljárásai és intézkedései

leírás

a központi értéktár irányítására vagy kockázatkezelésére jelentős hatást gyakorló változáskor

A fióktelep felügyeletében részt vevő hatóságok

név/feladatkör

adott esetben előzetes értesítés, vagy mielőbb

Tájékoztatás minden olyan lényeges kockázatról, amely veszélyezteti a központi értéktár fióktelepének azon képességét, hogy megfeleljen a 909/2014/EU rendeletnek, a vonatkozó felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak és végrehajtási rendeleteknek

leírás

adott esetben előzetes értesítés, vagy mielőbb

A fióktelepre alkalmazott szankciók vagy rendkívüli felügyeleti intézkedések

leírás

adott esetben előzetes értesítés, vagy mielőbb

Tájékoztatás a főbb teljesítményproblémákról, incidensekről és korrekciós intézkedésekről

leírás

előforduláskor

A fióktelep azon működési nehézségei, amelyek potenciálisan jelentős hatást gyakorolhatnak a központi értéktárra

leírás

amint lehetséges

A fióktelep működése és a központi értéktár közötti potenciálisan jelentős fertőzésveszélyt jelző tényezők

leírás

amint lehetséges

A fióktelep személyzeti statisztikája

Táblázat

éves alapon

Pénzügyi adatok, mérleg, eredménykimutatás a fióktelepre vonatkozóan

Táblázat

éves alapon

A mandátum teljesítésére vonatkozó egyéb információk

 

a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságának kérésére


2. táblázat

A központi értéktár fióktelepének helyszíni vizsgálatát végző illetékes hatóság által kitöltendő tábla

Mező

Tartalom

A helyszíni vizsgálatot kérő illetékes hatóság neve

név

Elsődleges és másodlagos kapcsolattartó személy a helyszíni vizsgálatot kérő illetékes hatóságnál

név, telefonszám, e-mail cím, beosztás

A központi értéktár fióktelepének neve, ahol a helyszíni vizsgálatra sor kerül

név és cím

A fióktelepet létrehozó központi értéktár neve

név

A helyszíni vizsgálatért felelős kapcsolattartó személy a központi értéktárnál vagy a fióktelepnél, amennyiben van ilyen

név, telefonszám, e-mail cím, beosztás

A másik illetékes hatóság neve

név

Elsődleges és másodlagos kapcsolattartó személy a másik illetékes hatóságnál

név, telefonszám, e-mail cím, beosztás

A helyszíni vizsgálat tervezett ideje

ÉÉÉÉ/HH/NN – ÉÉÉÉ/HH/NN

A helyszíni vizsgálat oka

szöveg

A helyszíni vizsgálat összefüggésében felhasználni kívánt mögöttes dokumentumok

dokumentumok listája


3. táblázat

A fogadó tagállam illetékes hatósága általi információkérést követően a székhely szerinti tagállam illetékes hatósága által kitöltendő tábla

Mező

Tartalom

A központi értéktár cégneve

név

A központi értéktár hivatalos címe

cím

A központi értéktár által nyújtott, a 909/2014/EU rendelet melléklete szerinti szolgáltatások listája

lista

A központi értéktár kiegyenlítési rendszerében részt vevők mint jogi személyek cégneve

lista

A központi értéktár kiegyenlítési rendszerében részt vevők székhely szerinti országa (ISO 2 jegyű országkód)

lista

Azon kibocsátók jogalany-azonosítója (LEI), amelyek értékpapír-sorozatait a központi értéktár központilag vagy nem központilag kezelt értékpapírszámlákon tartja nyilván

lista

A kibocsátók székhely szerinti országa (ISO 2 jegyű országkód)

lista

Az eredetileg a székhely szerinti tagállam központi értéktárában nyilvántartásba vett, a fogadó tagállam jogának hatálya alá tartozó, kibocsátott értékpapírok ISIN-kódja

lista

A fogadó tagállam kibocsátói által kibocsátott azon értékpapírok piaci értéke vagy – amennyiben ez nem áll rendelkezésre – névértéke, amelyek esetében a székhely szerinti tagállam központi értéktára nyújtja a 909/2014/EU rendelet melléklete A. szakaszának 1. vagy 2. pontjában említett alapvető szolgáltatásokat

számadat

A székhely szerinti tagállam központi értéktára által a fogadó tagállam résztvevői és más értékpapírszámla-tulajdonosai nem központilag kezelt értékpapírszámláin nyilvántartott értékpapírok piaci értéke vagy – amennyiben ez nem áll rendelkezésre – névértéke

számadat

A székhely szerinti tagállam központi értéktára által a fogadó tagállam kibocsátói által kibocsátott értékpapírokra vonatkozó ügyletekhez kapcsolódóan kiegyenlített, fizetés ellenében megvalósuló kiegyenlítési megbízások értéke, továbbá a fizetés nélküli kiegyenlítési megbízások (FOP) piaci értéke vagy – amennyiben utóbbi nem áll rendelkezésre – névértéke

számadat

A székhely szerinti tagállam központi értéktára által kiegyenlített, a fogadó tagállam résztvevői és más értékpapírszámla-tulajdononsai által adott, fizetés ellenében megvalósuló kiegyenlítési megbízások értéke, továbbá az ilyen fizetés nélküli kiegyenlítési megbízások (FOP) piaci értéke vagy – amennyiben utóbbi nem áll rendelkezésre – névértéke

számadat

A mandátum teljesítésére vonatkozó egyéb információk

 


4. táblázat

A fogadó tagállam illetékes hatósága által abban az esetben kitöltendő tábla, ha egyértelmű és bizonyítható okkal vélelmezi, hogy a területén a 909/2014/EU rendelet 23. Cikkének megfelelően szolgáltatásokat nyújtó központi értéktár megszegte a 909/2014/EU rendeletből eredő kötelezettségeit

Mező

Tartalom

A fogadó tagállam illetékes hatóságának neve

név

Elsődleges és másodlagos kapcsolattartó személy a fogadó tagállam illetékes hatóságánál

név, telefonszám, e-mail cím, beosztás

A fogadó tagállamban szolgáltatásokat nyújtó, kötelezettségszegéssel vádolt központi értéktár neve

név és cím

A fogadó tagállamban szolgáltatásokat nyújtó, kötelezettségszegéssel vádolt központi értéktár kapcsolattartója

név, telefonszám, e-mail cím, beosztás

A székhely szerinti tagállam illetékes hatóságának neve

név

Elsődleges és másodlagos kapcsolattartó személy a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságánál

név, telefonszám, e-mail cím, beosztás

Adott esetben az ESMA elsődleges és másodlagos kapcsolattartója

név, telefonszám, e-mail cím, beosztás

Azon okok ismertetése, amelyek alapján feltételezhető, hogy a 909/2014/EU rendelet 23. cikkének megfelelően a fogadó tagállam területén szolgáltatásokat nyújtó, a székhely szerinti tagállamban letelepedett központi értéktár megszegte a 909/2014/EU rendeletből származó kötelezettségeket

szöveg


IV. MELLÉKLET

A központi értéktári nyilvántartások formátuma

(A 909/2014/EU rendelet 29. cikkének (4) bekezdése)

1. táblázat

Ügyletek/kiegyenlítési megbízások (flow) nyilvántartása

Szám

Mező

Formátum

1.

Kiegyenlítési megbízás típusa

a)

DFP – deliver free of payment (teljesítés fizetés nélkül);

b)

RFP – receive free of payment (átvétel fizetés nélkül);

c)

DVP – delivery versus payment (szállítás fizetés ellenében) és

d)

RVP – receive versus payment (átvétel fizetés ellenében);

e)

DWP – delivery with payment (teljesítés fizetéssel);

f)

RWP – receive with payment (átvétel fizetéssel);

g)

PFOD – payment free of delivery (fizetés teljesítés nélkül).

2.

Ügylet típusa

a)

TRAD – értékpapírok vétele vagy eladása;

b)

COLI/COLO/CNCB – biztosítékkezelési műveletek;

c)

SECL/SECB – értékpapír-kölcsönzési műveletek;

d)

REPU/RVPO/TRPO/TRVO/BSBK/SBBK – repoügyletek;

e)

OTHR (vagy a központi értéktár által megadott részletesebb kódok) – egyéb.

3.

A résztvevő egyedi megbízáshivatkozása

A résztvevő egyedi megbízáshivatkozása a központi értéktár szabályai szerint

4.

Ügyletkötés napja

ISO 8601 dátumformátum (ÉÉÉÉ-HH-NN)

5.

A kiegyenlítés tervezett időpontja

ISO 8601 dátumformátum (ÉÉÉÉ-HH-NN)

6.

Kiegyenlítés időbélyegzője

ISO 8601 dátum ÉÉÉÉ-HH-NNTóó:pp:mmZ UTC-formátumban

7.

A kiegyenlítési megbízás értékpapír-kiegyenlítési rendszerbe való bevitelének időbélyegzője

ISO 8601 dátum ÉÉÉÉ-HH-NNTóó:pp:mmZ UTC-formátumban

8.

A kiegyenlítési megbízás visszavonhatatlanná válásának időbélyegzője

ISO 8601 dátum ÉÉÉÉ-HH-NNTóó:pp:mmZ UTC-formátumban

9.

Adott esetben a párosítás időbélyegzője

ISO 8601 dátum ÉÉÉÉ-HH-NNTóó:pp:mmZ UTC-formátumban

10.

Értékpapírszámla-azonosító

A központi értéktár által a számlához rendelt egyedi értékpapírszámla-azonosító

11.

Pénzforgalmiszámla-azonosító

A központi bank, a 909/2014/EU rendelet 54. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint engedélyezett központi értéktár vagy a 909/2014/EU rendelet 54. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említett kijelölt hitelintézet által a számlához rendelt egyedi pénzforgalmiszámla-azonosító

12.

Kiegyenlítő bank azonosítója

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC), amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

13.

A megbízó résztvevő azonosítója

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC), amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

14.

A megbízó résztvevő partnerének azonosítója

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC), amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

15.

A megbízó résztvevő ügyfelének azonosítója, amennyiben a központi értéktár ismeri

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC) vagy jogi személy azonosítására rendelkezésre álló egyéb formátum

Adott esetben a természetes személy egyedi nemzeti azonosítója (50 jegyű alfanumerikus kód)

16.

A megbízó résztvevő partnere ügyfelének azonosítója, amennyiben a központi értéktár ismeri

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC) vagy jogi személy azonosítására rendelkezésre álló egyéb formátum

Adott esetben a természetes személy egyedi nemzeti azonosítója (50 jegyű alfanumerikus kód)

17.

Értékpapír-azonosító

ISO 6166 ISIN 12 jegyű alfanumerikus kód

18.

Kiegyenlítés pénzneme

ISO 4217 pénznemkód, 3 alfabetikus karakter

19.

Pénzbeli kiegyenlítés összege

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

20.

Az értékpapírok mennyisége vagy volumene

Tizedesjegyek nélkül, egész számmal megadva, legfeljebb 20 karakterig

21.

A kiegyenlítési megbízás státusa

PEND – függőben (tervezett kiegyenlítési dátumkori kiegyenlítés még lehetséges)

PENF – meghiúsult (tervezett kiegyenlítési dátumkori kiegyenlítés már nem lehetséges)

SETT – kiegyenlített

PAIN – részben kiegyenlített

CANS – a rendszer által törölt

CANI – a résztvevő által törölt

Értékpapírok ki nem egyenlített része (ha a megbízás státusa PAIN)

Az YYY összegű készpénzfizetés ellenében teljesítendő, ki nem egyenlített XXX mennyiségű értékpapírra vonatkozó információk

Párosítási státus

MATCH – párosított megbízás

NMAT – nem párosított megbízás

A megbízás készenléti státusa

Lehetséges értékek:

 

PREA – saját megbízás készenlétben

 

CSDH – központi értéktárnál készenlétben

 

CVAL – központi értéktárnál validálás alatt

 

CDLR – felszabadításra váró feltételes teljesítés

 

BLANK – ha nincs készenlétben

Részleges kiegyenlítés letiltása

Lehetséges értékek:

 

NPAR – részleges kiegyenlítés letiltva

 

BLANK – részleges kiegyenlítés engedélyezett

A ki nem egyenlítés (PEND vagy PENF státusú megbízások) okának megjelölése

BLOC – számla zárolva

CDLR – felszabadításra váró feltételes teljesítés

CLAC – partnernél elégtelen értékpapír-mennyiség

CMON – partnernél elégtelen pénzmennyiség

CSDH – központi értéktárnál készenlétben

CVAL – központi értéktárnál validálás alatt

FUTU – kiegyenlítés időpontjára vár

INBC – hiányzó szám

LACK – hiányzó értékpapírok

LATE – piaci határidő letelt

LINK – függőben lévő kapcsolt megbízás

MONY – elégtelen pénzmennyiség

OTHR – egyéb

PART – részleges teljesítés

PRCY – partner megbízása készenlétben

PREA – saját megbízás készenlétben

SBLO – értékpapírok zárolva

CONF – megerősítésre vár

CDAC – törlésre váró feltételes teljesítés

22.

Kereskedés helye

MIC (ISO Market Identification Code) (ISO 10383), ha a megbízás kereskedési helyszínen kötött ügyletből származik; tőzsdén kívüli ügyletek esetében üres mező

23.

Adott esetben a klíring helye

Az ügyletet elszámoló központi szerződő fél ISO 17442 jogalany-azonosítója (LEI) (20 jegyű alfanumerikus kód) vagy bankazonosító (BIC) kódja, amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

24.

Amennyiben az ügylet esetében kényszerbeszerzést kezdeményeztek, az alábbiakra vonatkozó adatok:

a)

a kényszerbeszerzés végeredménye (sikeres kényszerbeszerzés esetén a beszerzett pénzügyi eszközök száma és értéke);

b)

adott esetben pénzbeli kompenzáció fizetése (ideértve ennek összegét)

c)

adott esetben az eredeti kiegyenlítési megbízás törlése

Kényszerbeszerzést kezdeményeztek: I/N

Sikeres kényszerbeszerzés: I/N/R

A kényszerbeszerzett pénzügyi eszközök száma:

Tizedesjegyek nélkül, egész számmal megadva, legfeljebb 20 karakterig.

A kényszerbeszerzett pénzügyi eszközök értéke:

A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

Pénzbeli kompenzáció fizetése: I/N

Pénzbeli kompenzáció összege: A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

Az eredeti kiegyenlítési megbízás törlése: I/N

25.

A 909/2014/EU rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében említett szankciók összege mindazon kiegyenlítési megbízások esetében, amelyek a tervezett kiegyenlítési dátumkor meghiúsulnak

A szankciók összege: A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.


2. táblázat

Pozíciók (stock) nyilvántartása

Szám

Mező

Formátum

1.

Azon kibocsátók azonosítása, amelyek számára a központi értéktár a 909/2014/EU rendelet melléklete A. szakaszának 1. vagy 2. pontjában említett alapvető szolgáltatásokat nyújt

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) (20 jegyű alfanumerikus kód) vagy bankazonosító kód (BIC), amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

2.

Azon értékpapír-sorozatok azonosítása, amelyek tekintetében a központi értéktár a 909/2014/EU rendelet melléklete A. szakaszának 1. vagy 2. pontjában említett alapvető szolgáltatásokat nyújt

ISO 6166 ISIN 12 jegyű alfanumerikus kód

3.

Azon értékpapír-sorozatok azonosítása, amelyek értékpapír-sorozatait a központi értéktár nem központilag kezelt értékpapírszámlákon tartja nyilván

ISO 6166 ISIN 12 jegyű alfanumerikus kód

4.

A 3. pontban említett értékpapír-sorozatok esetében a kibocsátó központi értéktár vagy a kibocsátó központi értéktárhoz hasonló feladatokat ellátó releváns harmadik országbeli szervezet azonosítása

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC), amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

5.

A 2. és 3. pontban említett értékpapír-sorozatok esetében az a jog, amelynek alapján a központi értéktár által nyilvántartott értékpapírokat létrehozták

ISO 3166 2 jegyű országkód

6.

A 2. és 3. pontban említett értékpapír-sorozatok kibocsátói bejegyzés szerinti országa

ISO 3166 2 jegyű országkód

7.

A kibocsátó központi értéktárak esetében a kibocsátók értékpapírszámláinak azonosítása

A kibocsátó központi értéktár által a számlához rendelt egyedi értékpapírszámla-azonosító

8.

A kibocsátó központi értéktárak esetében a kibocsátók pénzforgalmi számláinak azonosítása

Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN)

9.

A kibocsátó központi értéktárak esetében az egyes kibocsátók által használt kiegyenlítő bankok azonosítása

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC), amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

10.

résztvevők azonosítása

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC), amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

11.

résztvevők bejegyzés szerinti országa

ISO 3166 2 jegyű országkód

12.

A résztvevők értékpapírszámláinak azonosítása

A központi értéktár által a számlához rendelt egyedi értékpapírszámla-azonosító

13.

A résztvevők pénzforgalmi számláinak azonosítása

A központi bank által a számlához rendelt egyedi pénzforgalmiszámla-azonosító

14.

A résztvevők által használt kiegyenlítő bankok azonosítása

ISO 17442 jogalany-azonosító (LEI) 20 jegyű alfanumerikus kód vagy bankazonosító kód (BIC), amely a hatósági adatszolgáltatás céljára LEI-kóddá konvertálandó

15.

A résztvevők által használt kiegyenlítő bankok bejegyzés szerinti országa

ISO 3166 2 jegyű országkód

16.

Értékpapírszámlák típusai:

i)

a kiegyenlítési rendszerben részt vevő saját számlája;

ii)

a kiegyenlítési rendszerben részt vevő ügyfelének egyéni számlája;

iii)

a kiegyenlítési rendszerben részt vevő ügyfelének gyűjtőszámlája.

OW = saját számla

IS = egyénileg elkülönített számla

OM = gyűjtőszámla

17.

Az értékpapírszámlák nap végi egyenlegei minden egyes ISIN-re

Fájlok, dokumentumok

18.

Minden egyes értékpapírszámla és ISIN vonatkozásában a kiegyenlítési korlátozások hatálya alá tartozó értékpapírok száma, a korlátozás típusa és adott esetben a korlátozás kedvezményezettjének azonosítása, a nap végén

Fájlok, dokumentumok

19.

A meghiúsult kiegyenlítések nyilvántartása, valamint a központi értéktár és a résztvevők által a kiegyenlítés hatékonyságának javítása céljából elfogadott intézkedések, a 909/2014/EU rendelet 6. cikkének (5) bekezdésében és 7. cikkének (15) bekezdésében említett szabályozástechnikai standardok alapján a Bizottság által elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak megfelelően

Fájlok, dokumentumok


3. táblázat

Kiegészítő szolgáltatások nyilvántartása

Szám

A 909/2014/EU rendelet szerinti kiegészítő szolgáltatások

Nyilvántartás típusa

Formátum

1.

Értékpapír-kölcsönzési rendszer szervezése az értékpapír-kiegyenlítési rendszer résztvevői között ügynökként eljárva

a)

A teljesítő/fogadó felek azonosítása

b)

Az egyes értékpapír-kölcsönzési műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve a kölcsönadott/kölcsönvett értékpapírok számát és értékét és az ISIN-kódokat

c)

Az egyes értékpapír-kölcsönzési műveletek célja

d)

A biztosíték típusa

e)

Biztosíték értékelése

Fájlok, dokumentumok

2.

Biztosítékkezelési szolgáltatások nyújtása az értékpapír-kiegyenlítési rendszer résztvevői között ügynökként eljárva

a)

A teljesítő/fogadó felek azonosítása

b)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve az értékpapírok számát és értékét és az ISIN-kódokat

c)

A használt biztosíték típusa

d)

A biztosítékkezelés célja

e)

Biztosíték értékelése

Fájlok, dokumentumok

3.

A kiegyenlítés adatainak előzetes egyeztetése a résztvevőkkel, megbízáskezelés, ügylet visszaigazolása, ügyletellenőrzés

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A műveletek típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve a kiszolgált értékpapírok számát és értékét és az ISIN-kódokat

Fájlok, dokumentumok

4.

A részvényesi nyilvántartásokkal kapcsolatos szolgáltatások

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve a kiszolgált értékpapírok számát és értékét és az ISIN-kódokat

Fájlok, dokumentumok

5.

Vállalati események feldolgozásának támogatása, ideértve az adóügyi, a közgyűlésekkel kapcsolatos és a tájékoztatási szolgáltatásokat

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve a kiszolgált értékpapírok/pénzeszközök volumenét és értékét, a műveletek kedvezményezettjeit és az ISIN-kódokat

Fájlok, dokumentumok

6.

Új kibocsátásokkal kapcsolatos szolgáltatások, ideértve az ISIN-kódok és hasonló kódok kiosztását és kezelését

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve az ISIN-kódokat

Fájlok, dokumentumok

7.

Megbízáskezelés és -feldolgozás, díjbeszedés és -feldolgozás és az ezekhez kapcsolódó jelentéstétel

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve a kiszolgált értékpapírok/pénzeszközök volumenét és értékét, a műveletek kedvezményezettjeit, az ISIN-kódokat és a műveletek célját

Fájlok, dokumentumok

8.

A központi értéktárak közötti kapcsolatok létrehozása, értékpapírszámlák nyitása, fenntartása és vezetése a kiegyenlítési szolgáltatáshoz kapcsolódóan, biztosítékkezelés és egyéb kiegészítő szolgáltatások

a)

A központi értéktárak közötti kapcsolatokra vonatkozó részletes adatok, ideértve a központi értéktárak azonosítását

b)

A szolgáltatások típusai

Fájlok, dokumentumok

9.

Általános biztosítékkezelési szolgáltatások nyújtása ügynökként

a)

A teljesítő/fogadó felek azonosítása

b)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve a kiszolgált értékpapírok számát és értékét és az ISIN-eket

c)

A biztosíték típusa

d)

A biztosítékkezelés célja

e)

Biztosíték értékelése

Fájlok, dokumentumok

10.

Szabályozói jelentéstétel

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár jelentéstételi szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

A benyújtott információkra vonatkozó részletes adatok, ideértve a jogalapot és az adatszolgáltatás célját

Fájlok, dokumentumok

11.

Tájékoztatás, adatok és statisztikák biztosítása piackutatási/statisztikai irodák számára vagy más kormányzati vagy kormányközi szervezeteknek

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

A benyújtott információkra vonatkozó részletes adatok, ideértve a jogalapot és az adatszolgáltatás célját

Fájlok, dokumentumok

12.

Informatikai szolgáltatások nyújtása

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az informatikai szolgáltatásokra vonatkozó részletes adatok

Fájlok, dokumentumok

13.

Pénzforgalmi számlák biztosítása értékpapír-kiegyenlítési rendszer résztvevői és értékpapírszámla-tulajdonosok számára és tőlük betétek elfogadása a 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) I. mellékletének 1. pontja szerint

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A pénzforgalmi számlákra vonatkozó részletes adatok

c)

Pénznem

d)

Elhelyezett összegek

e)

A központi értéktár vagy a kijelölt hitelintézet által vezetett pénzforgalmi számlák nap végi egyenlege (minden egyes pénznemre)

Fájlok, dokumentumok

14.

Pénzeszközhitel biztosítása legkésőbb a következő üzleti napon történő visszafizetésre, pénzeszközhitel nyújtása a vállalati eseményekhez kapcsolódó előfinanszírozás céljából és értékpapír-kölcsönzés az értékpapírszámlák tulajdonosai számára a 2013/36/EU irányelv I. mellékletének 2. pontja szerint

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve a kiszolgált értékpapírok/pénzeszközök volumenét és értékét és az ISIN-kódokat

d)

A használt biztosíték típusa

e)

Biztosíték értékelése

f)

A műveletek célja

g)

Az említett szolgáltatások esetében bekövetkezett incidensekre vonatkozó információk, korrekciós intézkedések, ideértve a nyomon követést

Fájlok, dokumentumok

15.

Pénzeszköz- és devizaügyletek feldolgozását magában foglaló pénzforgalmi szolgáltatások a 2013/36/EU irányelv I. mellékletének 4. pontja szerint

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve a pénzeszközök volumenét és a műveletek célját

Fájlok, dokumentumok

16.

Az értékpapír-kölcsönzéssel összefüggő garanciák és kötelezettségvállalások a 2013/36/EU irányelv I. mellékletének 6. pontja szerint

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve az értékpapírok/pénzeszközök volumenét és értékét és a műveletek célját

Fájlok, dokumentumok

17.

A résztvevők hosszú pozíciót képviselő egyenlegének kezeléséhez kapcsolódó, devizát és átruházható értékpapírokat érintő pénztárműveletek a 2013/36/EU irányelv I. melléklete 7. pontjának b) és e) alpontja szerint.

a)

Azon szervezetek azonosítása, amelyek számára a központi értéktár szolgáltatásokat nyújt

b)

A szolgáltatások típusai

c)

Az egyes műveletekre vonatkozó részletes adatok, ideértve az értékpapírok/pénzeszközök volumenét és értékét és a műveletek célját

Fájlok, dokumentumok


4. táblázat

ÜZLETI NYILVÁNTARTÁSOK

Szám

Tétel

Formátum

Leírás

1.

Szervezeti ábrák

Ábrák

Ügyvezető szerv, felső vezetés, vonatkozó bizottságok, operatív egységek és a központi értéktár minden egyéb egysége és üzletága

2.

A részvényesek és azon (természetes vagy jogi) személyek azonosítása, akik közvetett vagy közvetlen ellenőrzést gyakorolnak a központi értéktár ügyvezetése felett, vagy tulajdonrészt birtokolnak a központi értéktárban, valamint e tulajdonrészek mértékének ismertetése

S = részvényes/M = tag

D = közvetlen/I = közvetett

N = természetes személy/L = jogi személy

A részesedés mértéke = A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

A részvényesek és azon személyek, akik közvetett vagy közvetlen ellenőrzést gyakorolnak a központi értéktár ügyvezetése felett, vagy tulajdonrészt birtokolnak a központi értéktárban (minden egyes részvényesre/személyre külön mezőt kell hozzáadni)

3.

A központi értéktár részesedése más jogi személyek tőkéjében

Szabad szöveg

A részesedés mértéke = A tizedesjegyekkel együtt legfeljebb 20 karakterig. A tizedesjel előtt és után legalább egy karakternek szerepelnie kell. A tizedesjel nem számít numerikus karakternek. Az esetleges mínuszjel nem számít numerikus karakternek.

Az egyes jogi személyek azonosítása (minden egyes jogi személyre külön mezőt kell hozzáadni)

4.

A központi értéktár szervezeti követelményeiben és a központi értéktár szolgáltatásaival összefüggésben előírt politikákat, eljárásokat és folyamatokat igazoló dokumentumok

Fájlok, dokumentumok

 

5.

Az ügyvezető szerv, a felső vezetés bizottságai és a központi értéktár egyéb bizottságai üléseinek jegyzőkönyvei

Fájlok, dokumentumok

 

6.

A felhasználói bizottság(ok) üléseinek jegyzőkönyvei

Fájlok, dokumentumok

 

7.

A résztvevők és az ügyfelek alkotta konzultációs csoportokkal tartott ülések jegyzőkönyvei, amennyiben vannak ilyenek

Fájlok, dokumentumok

 

8.

Belső és külső ellenőrzési jelentések, kockázatkezelési jelentések, megfelelési és belsőkontroll-jelentések, valamint a felső vezetés ezekre adott válaszai

Fájlok, dokumentumok

 

9.

Kiszervezési szerződések (minden ilyen szerződés)

Fájlok, dokumentumok

 

10.

Üzletmenet-folytonossági politika és vészhelyzeti helyreállítási terv

Fájlok, dokumentumok

 

11.

A központi értéktár eszközeire, kötelezettségeire és tőkeszámláira vonatkozó nyilvántartások

Fájlok, dokumentumok

 

12.

A költségekre és bevételekre vonatkozó nyilvántartások, ideértve a 909/2014/EU rendelet 34. cikkének (6) bekezdése alapján külön elszámolt költségekre és bevételekre vonatkozó nyilvántartásokat

Fájlok, dokumentumok

 

13.

Kapott hivatalos panaszok

Szabad szöveg

Minden hivatalos panasz vonatkozásában információk a következőkről: panaszos neve, címe; panasz beérkezésének kelte; a panaszban azonosított valamennyi személy neve; a panasz jellegének leírása; a panasz tartalma és eredménye; a panaszkezelés lezárásának időpontja.

14.

Információk a szolgáltatásokban bekövetkezett zavarokról

Szabad szöveg

A szolgáltatások zavaraira vonatkozó nyilvántartások, ideértve a zavarok időpontjára, hatására és a végrehajtott korrekciós intézkedésekre vonatkozó részletes jelentést

15.

A banki jellegű kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó központi értéktár által elvégzett utótesztelések és stressztesztek eredményeire vonatkozó nyilvántartások

Fájlok, dokumentumok

 

16.

Az illetékes hatósággal, az ESMA-val és az egyéb releváns hatóságokkal folytatott levelezés

Fájlok, dokumentumok

 

17.

Az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet VII. fejezetében meghatározott szervezeti követelményekre vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően kapott jogi szakvélemények

Fájlok, dokumentumok

 

18.

Az (EU) 2017/392 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet XII. fejezetének megfelelő, központi értéktárak közötti kapcsolat létrehozására irányuló megállapodásokra vonatkozó jogi dokumentáció

Fájlok, dokumentumok

 

19.

Az egyes szolgáltatásokra alkalmazott tarifák és díjak, ideértve az esetleges árengedményeket vagy kedvezményeket

Szabad szöveg

 


(1)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013. június 26-i 2013/36/EU irányelve a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 176., 2013.6.27., 338. o.).


V. MELLÉKLET

Formanyomtatványok és mintadokumentumok a hozzáférési eljárásokhoz

(a 909/2014/EU rendelet 33. cikkének (6) bekezdése, 52. cikkének (4) bekezdése és 53. cikke (5) bekezdése)

1. táblázat

Mintadokumentum központi értéktárak közötti kapcsolat létrehozására irányuló kéréshez vagy központi értéktár és központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín közötti hozzáférésre irányuló kéréshez

I.   Általános információk

Feladó: a kérelmező fél

 

Címzett: a fogadó fél

 

A hozzáférési kérelem kelte

 

A kérelmező fél által adott hivatkozási szám

 

II.   A kérelmező fél azonosítása

A kérelmező fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

III.   A megkeresés tárgyát képező szolgáltatások

A szolgáltatások típusai

 

Szolgáltatások ismertetése

 

IV.   A hatóságok azonosítása

A kérelmező fél illetékes hatóságának neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

A 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett érintett hatóság neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

V.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok


2. táblázat

Mintadokumentum központi értéktárak közötti kapcsolat létrehozására irányuló kérésre vagy központi értéktár és központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín közötti hozzáférésre irányuló kérésre adott pozitív válaszhoz

I.   Általános információk

Feladó: a fogadó fél

 

Címzett: a kérelmező fél

 

A hozzáférési kérelem kelte

 

A kérelmező fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének napja

 

A fogadó fél által adott hivatkozási szám

 

II.   A fogadó központi értéktár azonosítása

A fogadó fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A kérelem elbírálásáért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

III.   A kérelmező fél azonosítása

A kérelmező fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

Hozzáférés megadása

IGEN

IV.   A hatóságok azonosítása

A fogadó fél illetékes hatóságának neve és kapcsolattartási adatai (elsődleges kapcsolattartó, név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

A 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett érintett hatóság neve és kapcsolattartási adatai (elsődleges kapcsolattartó, név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

V.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok


3. táblázat

Mintadokumentum központi értéktárhoz való hozzáférés megtagadásához

I.   Általános információk

Feladó: fogadó központi értéktár

 

Címzett: a kérelmező fél

 

A hozzáférési kérelem kelte

 

A kérelmező fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének napja

 

A fogadó fél által adott hivatkozási szám

 

II.   A fogadó központi értéktár azonosítása

A fogadó központi értéktár cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelem elbírálásáért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

III.   A kérelmező fél azonosítása

A kérelmező fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

IV.   A hozzáférési kérelem kockázatelemzése

A szolgáltatások nyújtásából származó jogi kockázatok

 

A szolgáltatások nyújtásából származó pénzügyi kockázatok

 

A szolgáltatások nyújtásából származó működési kockázatok

 

V.   A kockázatelemzés eredménye

A hozzáférés hátrányosan hatna a központi értéktár kockázati profiljára

IGEN

NEM

A hozzáférés hátrányosan hatna a pénzügyi piacok rendezett működésére

IGEN

NEM

A hozzáférés rendszerkockázatot okoz

IGEN

NEM

A hozzáférés megtagadása esetén a megtagadás okainak összefoglalása

 

Az a határidő, ameddig a kérelmező fél panasszal élhet a fogadó központi értéktár illetékes hatóságánál

 

Hozzáférés megadása

NEM

VI.   A hatóságok azonosítása

A fogadó központi értéktár illetékes hatóságának neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

A 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett érintett hatóság neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

VII.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok


4. táblázat

Mintadokumentum központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín tranzakciós adatfolyamához való hozzáférés megtagadásához

I.   Általános információk

Feladó: a fogadó fél

 

Címzett: kérelmező központi értéktár

 

A hozzáférési kérelem kelte

 

A kérelmező központi értéktár által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének napja

 

A fogadó fél által adott hivatkozási szám

 

II.   A fogadó fél azonosítása

A fogadó fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelem elbírálásáért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

 

 

 

 

III.   A kérelmező központi értéktár azonosítása

A kérelmező központi értéktár cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

 

 

 

 

IV.   A hozzáférési kérelem kockázatelemzése

A szolgáltatások nyújtásából származó kockázatok

 

V.   A kockázatelemzés eredménye

A hozzáférés hátrányosan hatna a pénzügyi piacok zökkenőmentes és rendezett működésére

IGEN

NEM

A hozzáférés rendszerkockázatot okoz

IGEN

NEM

A megtagadás okainak összefoglalása

 

Az a határidő, ameddig a kérelmező központi értéktár panasszal élhet a fogadó fél illetékes hatóságánál

 

Hozzáférés megadása

NEM

VI.   A hatóságok azonosítása

A fogadó fél illetékes hatóságának neve és kapcsolattartási adatai (elsődleges kapcsolattartó, név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

A 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett érintett hatóság neve és kapcsolattartási adatai (elsődleges kapcsolattartó, név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

VII.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok


5. táblázat

Mintadokumentum központi értéktárhoz való hozzáférés megtagadása esetén benyújtott panaszhoz

I.   Általános információk

Feladó: a kérelmező fél

 

Címzett: a fogadó központi értéktár illetékes hatósága

 

A hozzáférési kérelem kelte

 

A kérelmező fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének napja

 

A fogadó fél által adott hivatkozási szám

 

II.   A kérelmező fél azonosítása

A kérelmező fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

 

III.   A fogadó központi értéktár azonosítása

A fogadó központi értéktár cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

A hozzáférési kérelem elbírálásáért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

IV.   A kérelmező fél megjegyzései a fogadó központi értéktár által a hozzáférési kérelemre vonatkozóan elvégzett kockázatelemzéssel és a hozzáférés megtagadásának okaival kapcsolatban

A kérelmező fél megjegyzései a szolgáltatás nyújtásából származó jogi kockázatokra vonatkozóan

 

A kérelmező fél megjegyzései a szolgáltatás nyújtásából származó pénzügyi kockázatokra vonatkozóan

 

A kérelmező fél megjegyzései a szolgáltatás nyújtásából származó működési kockázatokra vonatkozóan

 

A kérelmező fél megjegyzései a 909/2014/EU rendelet melléklete A. szakaszának 1. pontjában említett szolgáltatások nyújtásának az adott értékpapír-sorozat tekintetében történő megtagadására vonatkozóan

 

A kérelmező fél megjegyzései a hozzáférés megtagadásának a fogadó fél által adott indokolására vonatkozóan

 

Bármely egyéb releváns kiegészítő információ

 

V.   Mellékletek

A kérelmező fél által a fogadó központi értéktár számára benyújtott eredeti hozzáférési kérelem másolata

A fogadó központi értéktár eredeti hozzáférési kérelemre adott válaszának másolata

VI.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok


6. táblázat

Mintadokumentum központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín tranzakciós adatfolyamához való hozzáférés megtagadása esetén benyújtott panaszhoz

I.   Általános információk

Feladó: kérelmező központi értéktár

 

Címzett: a fogadó fél illetékes hatósága

 

A hozzáférési kérelem kelte

 

A kérelmező központi értéktár által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének napja

 

A fogadó fél által adott hivatkozási szám

 

II.   A kérelmező központi értéktár azonosítása

A kérelmező központi értéktár cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

 

III.   A fogadó fél azonosítása

A fogadó fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

A hozzáférési kérelem elbírálásáért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

IV.   A kérelmező központi értéktár megjegyzései a fogadó fél által a hozzáférési kérelemre vonatkozóan elvégzett kockázatelemzéssel és a hozzáférés megtagadásának okaival kapcsolatban

A kérelmező központi értéktár megjegyzései a szolgáltatás nyújtásából származó kockázatokra vonatkozóan

 

A kérelmező fél megjegyzései a hozzáférés megtagadásának a fogadó fél által adott indokolására vonatkozóan

 

Bármely egyéb releváns kiegészítő információ

 

V.   Mellékletek

A kérelmező központi értéktár által a fogadó fél számára benyújtott eredeti hozzáférési kérelem másolata

A fogadó fél eredeti hozzáférési kérelemre adott válaszának másolata

VI.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok


7. táblázat

Mintadokumentum a hozzáférés megtagadásának értékelése kapcsán más hatóságokkal folytatott konzultációhoz vagy az ESMA elé történő utaláshoz

I.   Általános információk

Feladó: a fogadó fél illetékes hatósága

 

Címzett:

a)

a kérelmező résztvevő székhelye szerinti illetékes hatóság; vagy

b)

a kérelmező kibocsátó székhelye szerinti illetékes hatóság; vagy

c)

a kérelmező központi értéktár illetékes hatósága és a kérelmező központi értéktár a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatósága; vagy

d)

a kérelmező központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín illetékes hatósága és a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatóság; vagy

e)

ESMA (az ESMA elé történő utalás esetén)

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének kelte

 

A kérelmező fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének napja

 

A fogadó fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférés megtagadása miatti panasz beérkezésének napja

 

A fogadó fél illetékes hatósága által adott hivatkozási szám

 

II.   A hatóságok azonosítása

A fogadó fél illetékes hatóságának neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

Adott esetben a fogadó fél a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett érintett hatóságának neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

III.   A kérelmező fél azonosítása

A kérelmező fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

 

IV.   A fogadó fél azonosítása

A fogadó fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelem elbírálásáért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

V.   A fogadó fél illetékes hatósága által adott értékelés

Az illetékes hatóság megjegyzései a következők tekintetében:

a)

a hozzáférés megtagadásának a fogadó fél által adott indoklása, valamint

b)

a kérelmező fél érvei

 

Adott esetben a fogadó fél a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett érintett hatóságának megjegyzései

 

A hozzáférés megtagadását indokolatlannak tekintjük

IGEN

NEM

A fogadó fél illetékes hatóságának az értékelést alátámasztó indokolása

 

VI.   Mellékletek

A kérelmező fél által a fogadó fél számára benyújtott eredeti hozzáférési kérelem másolata

A fogadó fél eredeti hozzáférési kérelemre adott válaszának másolata

A kérelmező fél hozzáférés megtagadása miatti panaszának másolata

VII.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok


8. táblázat

Mintadokumentum – válasz a hozzáférés megtagadásának értékelése kapcsán az illetékes hatósággal vagy más hatóságokkal folytatott konzultációra való felkérésre vagy az ESMA elé történő utalásra irányuló kérésre

I.   Általános információk

Feladó:

a)

a kérelmező résztvevő székhelye szerinti illetékes hatóság; vagy

b)

a kérelmező kibocsátó székhelye szerinti illetékes hatóság; vagy

c)

a kérelmező központi értéktár illetékes hatósága és a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatóság; vagy

d)

a kérelmező központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín illetékes hatósága és a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatóság

 

Címzett:

a)

a fogadó fél illetékes hatósága vagy

b)

ESMA

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének kelte

 

A kérelmező fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének napja

 

A fogadó fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférés megtagadása miatti panasz beérkezésének napja

 

A fogadó fél illetékes hatósága által adott hivatkozási szám

 

Az illetékes hatóság által a fogadó félnek eljuttatott értékelés beérkezésének napja

 

A kérelmező fél illetékes hatósága által adott hivatkozási szám

 

II.   A fogadó fél illetékes hatósága által elvégzett értékelésre adott választ benyújtó hatóság azonosítása

A következők neve és kapcsolattartási adatai:

a)

a kérelmező résztvevő székhelye szerinti illetékes hatóság; vagy

b)

a kérelmező kibocsátó székhelye szerinti illetékes hatóság; vagy

c)

a kérelmező központi értéktár illetékes hatósága és a kérelmező központi értéktár a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatósága; vagy

d)

a kérelmező központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín illetékes hatósága és a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatóság

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

III.   A kérelmező fél azonosítása

A kérelmező fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

 

IV.   A fogadó fél azonosítása

A fogadó fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelem elbírálásáért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

V.   A fogadó fél illetékes hatósága által adott értékelés

Megjegyzések a következőkre vonatkozóan:

a)

a hozzáférés megtagadásának a fogadó fél által adott indoklása;

b)

a kérelmező fél érvei;

c)

a fogadó fél illetékes hatóságának az értékelést alátámasztó indokolása

 

A hozzáférés megtagadását indokolatlannak tekintjük

IGEN

NEM

A hatóság értékelést alátámasztó indokolása

 

VI.   Adott esetben a kérelmező fél a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett érintett hatóságának értékelése

Megjegyzések a következőkre vonatkozóan:

a)

a hozzáférés megtagadásának a fogadó fél által adott indokolása;

b)

a kérelmező fél érvei;

c)

a fogadó fél illetékes hatóságának az értékelést alátámasztó indokolása

 

A hozzáférés megtagadását indokolatlannak tekintjük

IGEN

NEM

A hatóság értékelést alátámasztó indokolása

 

VII.   Mellékletek

A kérelmező fél hozzáférés megtagadása miatti panaszának másolata és az I. mellékletben megadott információk másolata

A fogadó fél illetékes hatósága által a kérelmező fél hozzáférés megtagadása miatti panasza tekintetében elvégzett értékelés másolata és a II. mellékletben megadott információk másolata

VIII.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok


9. táblázat

Mintadokumentum a hozzáférés megtagadása miatti panaszra adott válaszhoz

I.   Általános információk

Feladó: a fogadó fél illetékes hatósága

 

Címzettek:

a)

a kérelmező fél;

b)

a fogadó fél;

c)

a kérelmező résztvevő székhelye szerinti illetékes hatóság; vagy

d)

a kérelmező kibocsátó székhelye szerinti illetékes hatóság; vagy

e)

központi értéktárak közötti kapcsolatok esetében a kérelmező központi értéktár illetékes hatósága és a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatóság; vagy

f)

kereskedési helyszín vagy központi szerződő fél általi hozzáférés esetében a kérelmező központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín illetékes hatósága és a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatóság

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének kelte

 

A kérelmező fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférési kérelem beérkezésének napja

 

A fogadó fél által adott hivatkozási szám

 

A hozzáférés megtagadása miatti panasz beérkezésének napja

 

A fogadó fél illetékes hatósága által adott hivatkozási szám

 

A kérelmező fél illetékes hatósága és adott esetben a kérelmező fél a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatósága által elvégzett értékelés beérkezésének napja

 

A kérelmező fél illetékes hatósága vagy adott esetben a kérelmező fél a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett érintett hatósága által adott hivatkozási szám

 

II.   A hozzáférés megtagadása miatti panaszra adott választ benyújtó hatóság azonosítása

A fogadó fél illetékes hatóságának neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

III.   A kérelmező fél azonosítása

A kérelmező fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelemért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail cím)

 

IV.   A fogadó fél azonosítása

A fogadó fél cégneve

 

Származási ország

 

Hivatalos cím

 

LEI

 

A hozzáférési kérelem elbírálásáért felelős személy neve és kapcsolattartási adatai

Név

Beosztás

Telefonszám

E-mail cím

V.   A fogadó fél illetékes hatósága által adott értékelés

Megjegyzések a következőkre vonatkozóan:

a)

a hozzáférés megtagadásának a fogadó fél által adott indoklása;

b)

a kérelmező fél érvei;

c)

a kérelmező fél hatóságának az értékelést alátámasztó indokolása

 

Adott esetben a fogadó fél a 909/2014/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett érintett hatóságának megjegyzései a következőkre vonatkozóan:

a)

a hozzáférés megtagadásának a fogadó fél által adott indoklása;

b)

a kérelmező fél érvei;

c)

a kérelmező fél hatóságának az értékelést alátámasztó indokolása

 

A hozzáférés megtagadását indokolatlannak tekintjük

IGEN

NEM

A fogadó fél illetékes hatóságának az értékelést alátámasztó indokolása

 

VI.   A fogadó felet a kérelmező fél számára nyújtandó hozzáférés biztosítására kötelező végzés

Amennyiben a hozzáférés megtagadása indokolatlannak ítélik, a fogadó felet a kérelmező fél számára nyújtandó hozzáférés biztosítására kötelező végzés másolata és a végzés végrehajtására előírt határidő.

VII.

Egyéb releváns információk és/vagy dokumentumok

VI. MELLÉKLET

Formanyomtatványok és mintadokumentumok a banki jellegű kiegészítő szolgáltatások engedélyezését megelőző hatósági konzultációhoz

(A 909/2014/EU rendelet 55. cikkének (8) bekezdése)

1. SZAKASZ

Mintadokumentum a releváns információk továbbításához és indokolással ellátott vélemény kéréséhez

[Az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve]

Az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság kapcsolattartási adatai

További kapcsolattartásért felelős személy(ek) neve:

Beosztás:

Telefonszám:

E-mail cím:

1.

[Az engedélykérelem benyújtásának dátuma]-én [a kérelmező központi értéktár neve] a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (1) bekezdésének megfelelően kérelmet nyújtott be [az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve]-hez banki jellegű kiegészítő [szolgáltatásokat nyújtó hitelintézet kijelölésének/szolgáltatások nyújtásának] (1) engedélyezése tárgyában.

2.

A(z) [engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve] megvizsgálta, hogy a kérelem hiánytalan-e, és megállapítja, hogy a kérelem hiánytalan.

3.

A(z) [engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve] a kérelembe foglalt minden információt ezúton – mellékletként csatolva [az illetékes hatóságnak csatolnia kell e levélhez az információkat] – továbbít a 909/2014/EU rendelet 55. cikkének (5) bekezdésében említett valamennyi hatóságnak, és a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett hatóságokat kéri, hogy az e levél kézhezvételétől számított 30 napon belül bocsássanak ki indokolással ellátott véleményt. A hatóságoknak a kézhezvétel napján nyugtázniuk kell az engedélykérelem és a csatolt információk kézhezvételét. Amennyiben valamelyik hatóság a 30 napos határidőn belül nem bocsát ki véleményt, azt úgy kell tekinteni, hogy a hatóság véleménye az engedély megadása mellett szól.

Kelt …-en, …-én

[Az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve] nevében,

[aláírás]

A címzettek listája, ideértve az indokolással ellátott vélemény kibocsátására jogosult hatóságokat:

1.

[A 909/2014/EU rendelet 55. cikkének (4) bekezdésében említett hatóságoknak az illetékes hatóság által megadott listája]

2. SZAKASZ

Mintadokumentum indokolással ellátott véleményhez

[Az indokolással ellátott véleményt kibocsátó hatóság neve]

Az indokolással ellátott véleményt kibocsátó hatóság kapcsolattartási adatai

További kapcsolattartásért felelős személy(ek) neve:

Beosztás:

Telefonszám:

E-mail cím:

1.

[Az engedélykérelem benyújtásának dátuma]-én [a kérelmező központi értéktár neve] a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (1) bekezdésének megfelelően kérelmet nyújtott be a(z) [engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve]-hez banki jellegű kiegészítő [szolgáltatásokat nyújtó hitelintézet kijelölésének/szolgáltatások nyújtásának] (2) engedélyezése tárgyában.

2.

A(z) [illetékes hatóság neve] megvizsgálta, hogy a kérelem hiánytalan-e, a kérelemben foglalt információkat továbbította [a hatóságok listája, ideértve az EBH-t és az ESMA-t] számára, és indokolással ellátott véleményt kért a(z) [érintett hatóság]-tól a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdésének megfelelően. A kérést [dátum]-én iktattuk.

3.

Tekintettel a 909/2014/EU rendelet 55. cikkének (5) bekezdésére, [az indokolással ellátott véleményt kibocsátó hatóság neve] a következő indokolással ellátott véleményt adja az engedélykérelemről.

Indokolással ellátott vélemény: [válassza ki a megfelelőt: Elfogadó vagy Elutasító]

[Indokolással ellátott elutasító vélemény esetében teljes és részletes indokolás …]

Kelt …-en, …-én

[Az indokolással ellátott véleményt kibocsátó hatóság neve] nevében,

[aláírás]

3. SZAKASZ

Mintadokumentum az indokolással ellátott elutasító véleményre vonatkozó indokolással ellátott határozathoz

[Az engedélykérelem értékeléséért felelős székhely szerinti illetékes hatóság neve]

Az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság kapcsolattartási adatai

További kapcsolattartásért felelős személy(ek) neve:

Beosztás:

Telefonszám:

E-mail cím:

1.

[Az engedélykérelem benyújtásának dátuma]-én [a kérelmező központi értéktár neve] a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (1) bekezdésének megfelelően kérelmet nyújtott be [az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve]-hez banki jellegű kiegészítő [szolgáltatásokat nyújtó hitelintézet kijelölésének/szolgáltatások nyújtásának] (2) engedélyezése tárgyában.

2.

[Az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve] megvizsgálta, hogy a kérelem hiánytalan-e, a kérelemben foglalt információkat továbbította [a 909/2014/EU rendelet 55. cikkének (4) bekezdésében említett valamennyi hatóság] számára, és indokolással ellátott véleményt kért [az illetékes hatóság által azonosított, a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontja szerinti, jogosult hatóságok]-tól.

3.

Tekintettel a kérelemre vonatkozóan a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdésének megfelelően a következők által kibocsátott, indokolással ellátott elutasító vélemény(ek)re:

[A véleményt kibocsátó érintett hatóság neve], [az indokolással ellátott vélemény kibocsátásának kelte]-én;

[A véleményt kibocsátó érintett hatóság neve], [az indokolással ellátott vélemény kibocsátásának kelte]-én;

4.

[Az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve] alaposan megvizsgálta az indokolással ellátott vélemény(eke)t, és a következő indokolással ellátott határozatot hozza a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdésének megfelelően.

Az elutasító vélemény(ek)re vonatkozó indokolással ellátott határozat:

[válassza ki a megfelelőt] Az engedély kibocsátható/Az engedély nem bocsátható ki

[Az indokolással ellátott határozat indokolása …]

Kelt …-en, …-én

[Az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve] nevében,

[aláírás]

[Mellékletben: a határozat másolata]

4. SZAKASZ

Mintadokumentum – Segítség kérése az ESMA-tól

[Az ügyet az ESMA-hoz utaló hatóság neve]

Az ügyet az ESMA-hoz utaló hatóság kapcsolattartási adatai

További kapcsolattartásért felelős személy(ek) neve:

Beosztás:

Telefonszám:

E-mail cím:

1.

[Az engedélykérelem benyújtásának dátuma]-én [a kérelmező központi értéktár neve] a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (1) bekezdésének megfelelően kérelmet nyújtott be [az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve]-hez banki jellegű kiegészítő [szolgáltatásokat nyújtó hitelintézet kijelölésének/szolgáltatások nyújtásának] (3) engedélyezése tárgyában.

2.

[Az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve] megvizsgálta, hogy a kérelem hiánytalan-e, a kérelemben foglalt információkat továbbította [a 909/2014/EU rendelet 55. cikkének (4) bekezdésében felsorolt valamennyi hatóság] számára, és a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének megfelelően indokolással ellátott véleményt kért [a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában felsorolt hatóságok]-tól.

3.

Tekintettel a kérelemre vonatkozóan a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdésének megfelelően a következők által kibocsátott, indokolással ellátott elutasító vélemény(ek)re:

[Az indokolással ellátott elutasító véleményt kibocsátó hatóság neve], [az indokolással ellátott vélemény kibocsátásának kelte]-én;

[Az indokolással ellátott elutasító véleményt kibocsátó hatóság neve], [az indokolással ellátott vélemény kibocsátásának kelte]-én;

4.

Tekintettel [az engedélykérelem értékeléséért felelős illetékes hatóság neve] által [a véleményre vonatkozó indokolással ellátott határozat kibocsátásának kelte]-én a fent említett indokolással ellátott elutasító vélemény(ek) tárgyában a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdésének megfelelően hozott, az engedély kibocsáthatóságát megerősítő, indokolással ellátott határozatra,

5.

Tekintettel az engedélykérelem értékelésére vonatkozóan az illetékes hatóság és a 909/2014/EU rendelet 55. cikke (4) bekezdésének a)–e) pontjában említett hatóságok közötti egyetértés hiányára, amely az egyetértés megteremtésére irányuló újabb erőfeszítések ellenére sem jött létre,

6.

A 909/2014/EU rendelet 55. cikke (5) bekezdésének megfelelően [az ESMA segítségét kérő hatóság neve] az ügyet az ESMA elé utalja, továbbítja az ESMA felé a fent említett kérelem, indokolással ellátott vélemény(ek) és határozat másolatát, és felkéri az ESMA-t, hogy az 1095/2010/EU rendelet 31. cikkének megfelelően járjon el e levél kézhezvételétől számított 30 napon belül.

A kérelem indoklása:

[az ügy ESMA elé utalásának okai]

Kelt …-en, …-én

[Az ügyet az ESMA-hoz utaló hatóság neve] nevében

[aláírás]

Kelt …-en, …-én

[Az ügyet az ESMA-hoz utaló hatóság neve] nevében

[aláírás]


(1)  Az adott ügytől függően a megfelelő hivatkozás használandó, és meg kell jelölni az érintett szervezetet.

(2)  Lásd az 1. lábjegyzetet.

(3)  Lásd az 1. lábjegyzetet.