30.5.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 139/62


A TANÁCS (KKBP) 2017/917 HATÁROZATA

(2017. május 29.)

a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2013/255/KKBP határozat módosításáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 29. cikkére,

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatára,

mivel:

(1)

A Tanács 2013. május 31-én elfogadta a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2013/255/KKBP határozatot (1).

(2)

A Tanács 2016. május 27-én elfogadta a (KKBP) 2016/850 határozatot (2), amelyben 2017. június 1-jéig meghosszabbította a 2013/255/KKBP határozatban előírt korlátozó intézkedések hatályát.

(3)

A 2013/255/KKBP határozat felülvizsgálata alapján a korlátozó intézkedések hatályát 2018. június 1-jéig meg kell hosszabbítani.

(4)

A korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó egyes személyekre, szervezetekre és szervekre vonatkozó, a 2013/255/KKBP határozat I. mellékletében foglalt adatokat naprakésszé kell tenni és módosítani kell.

(5)

A 2013/255/KKBP határozatot és annak I. mellékletét ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A 2013/255/KKBP határozat 34. cikke helyébe az alábbi szöveg lép:

„34. cikk

Ezt a határozatot 2018. június 1-jéig kell alkalmazni. A határozatot folyamatosan felül kell vizsgálni. A határozat megújítható, vagy adott esetben módosítható, amennyiben a Tanács úgy ítéli meg, hogy annak céljai nem valósultak meg.”

2. cikk

A 2013/255/KKBP határozat I. melléklete az e határozat mellékletével összhangban kerül módosításra.

3. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, 2017. május 29-én.

a Tanács részéről

az elnök

C. CARDONA


(1)  HL L 147., 2013.6.1., 14. o..

(2)  A Tanács (KKBP) 2016/850 határozata (2016. május 27.) a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2013/255/KKBP határozat módosításáról (HL L 141., 2016.5.28, 125. o.).


MELLÉKLET

A 2013/255/KKBP határozat I. melléklete a következőképpen módosul:

1.

Az I. részben („Személyek”) a következő bejegyzések az alább felsorolt személyekre vonatkozó bejegyzések helyébe lépnek:

 

Név

Azonosító adatok

A jegyzékbe vétel okai

A jegyzékbe vétel időpontja

„13.

Munzir (

Image

) (más néven: Mundhir, Monzer) Jamil Al-Assad (

Image

)

Születési idő: 1961. március 1.;

születési hely: Kerdaha, Latákia tartomány

útlevelek száma: 86449 és 842781

A Sabiha milícia tagjaként részvétel a polgári lakosság elleni erőszakos fellépésben.

2011.5.9.

37.

Rafiq (

Image

) (más néven: Rafeeq) Shahadah (

Image

) (más néven: Shahada, Shahade, Shahadeh, Chahada, Chahade, Chahadeh, Chahada) dandártábornok

születési hely: Jableh, Latákia tartomány

A szíriai katonai hírszerzés (SMI) belügyekkel foglalkozó 293. sz. damaszkuszi részlegének korábbi vezetője; közvetlen részvétel a damaszkuszi polgári lakosság elnyomásában és az ellenük irányuló erőszakos fellépésben. Basar al-Aszad elnök tanácsadója stratégiai kérdésekben és a katonai hírszerzés területén.

2011.8.23.

53.

Adib (

Image

) Mayaleh (

Image

) (más néven: André Mayard)

Születési idő: 1955. május 15.;

születési hely: Bassir

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi gazdasági és külkereskedelmi miniszter (hivatalát 2016 júliusától tölti be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért. Adib Mayaleh a Szíriai Központi Bank korábbi vezetőjeként gazdasági és pénzügyi támogatást is biztosított a szíriai rezsimnek.

2012.5.15.

59.

Ghassan (

Image

) Belal (

Image

) vezérezredes

 

A 4. hadosztály tartalékos-irodájának főparancsnoka. Maher al-Assad tanácsadója és a biztonsági műveletek koordinátora; felelős a szíriai polgári lakossággal szembeni erőszakos fellépésért, és szerepe volt a tűzszünet több alkalommal történő megsértésében Gútában.

2011.11.14.

66.

Kifah (

Image

) Moulhem (

Image

) (más néven: Moulhim, Mulhem, Mulhim)

 

A 4. hadosztály korábbi zászlóaljparancsnoka. 2015 júliusától a katonai hírszerzési egység helyettes vezetője. Felelős a Deir ez-Zor-i polgári lakosság ellen irányuló erőszakos elnyomásért.

2011.11.14.

106.

Dr. Wael (

Image

) Nader (

Image

) Al –Halqi (

Image

) (más néven: Al-Halki)

Születési idő: 1964;

születési hely: Dara'a tartomány

2016. július 3-ig hivatalban lévő korábbi miniszterelnök, illetve korábbi egészségügyi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.2.27.

109.

Imad (

Image

) Mohammad (

Image

) (más néven: Mohamed, Muhammad, Mohammed) Deeb Khamis (

Image

) (más néven: Imad Mohammad Dib Khamees)

Születési idő: 1961. augusztus 1.;

születési hely: Damaszkusz

Miniszterelnök és korábbi villamosenergia-ügyi miniszter. Mint miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.3.23.

110.

Omar (

Image

) Ibrahim (

Image

) Ghalawanji (

Image

)

Születési idő: 1954;

születési hely: Tartúsz

Szolgáltatási ügyekért felelős korábbi miniszterelnök-helyettes, volt önkormányzati miniszter (hivatalát 2016. július 3-ig töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.3.23.

117.

Adnan (

Image

) Hassan (

Image

) Mahmoud (

Image

)

Születési idő: 1966;

születési hely: Tartúsz

Szíria iráni nagykövete. 2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi tájékoztatási miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2011.9.23.

157.

Bassam (

Image

) Hanna (

Image

) (mérnök)

 

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi vízügyi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

162.

Dr. Mahmoud (

Image

) Ibraheem (

Image

) (más néven: Ibrahim) Sa'iid (

Image

) (más néven: Said, Sa'eed, Saeed)

 

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi közlekedési miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

166.

Dr. Lubana (

Image

) (más néven: Lubanah) Mushaweh (

Image

) (más néven: Mshaweh, Mshawweh, Mushawweh)

Születési idő: 1955;

születési hely: Damaszkusz

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi kulturális miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

168.

Omran (

Image

) Ahed (

Image

) Al Zu'bi (

Image

) (más néven: Al Zoubi, Al Zo'bi, Al Zou'bi)

Születési idő: 1959. szeptember 27.;

születési hely: Damaszkusz

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi tájékoztatási miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

170.

Najm (

Image

) (más néven: Nejm) Hamad (

Image

) Al Ahmad (

Image

) (más néven: Al-Ahmed)

 

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi igazságügyi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

171.

Dr. Abdul- Salam (

Image

Image

) Al Nayef (

Image

)

 

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi egészségügyi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

173.

Dr. Nazeera (

Image

) (más néven: Nazira, Nadheera, Nadhira) Farah (

Image

) Sarkees (

Image

) (más néven: Sarkis)

 

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi környezetvédelemért felelős államminiszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

176.

Abdullah (

Image

) (más néven: Abdallah) Khaleel (

Image

) (más néven: Khalil) Hussein (

Image

) (más néven: Hussain)

 

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi államminiszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

177.

Jamal (

Image

) Sha'ban (

Image

) (más néven: Shaaban) Shaheen (

Image

)

 

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi államminiszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2012.10.16.

181.

Suleiman Al Abbas

 

2011 májusát követően hivatalban lévő, olaj- és ásványkészletekkel foglalkozó korábbi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a szíriai lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

182.

Kamal Eddin Tu'ma

Születési idő: 1959

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi ipari miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

183.

Kinda al-Shammat (más néven: Shmat)

Születési idő: 1973

2011 májusát követően hivatalban lévő, szociális ügyekért felelős korábbi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

184.

Hassan Hijazi

Születési idő: 1964

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi munkaügyi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

185.

Ismael Ismael (más néven: Ismail Ismail, vagy Isma'Il Isma'il)

Születési idő: 1955

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi pénzügyminiszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

186.

Dr. Khodr Orfali (más néven: Khud/Khudr Urfali/Orphaly)

Születési idő: 1956

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi gazdasági és külkereskedelmi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

187.

Samir Izzat Qadi Amin

Születési idő: 1966

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi belkereskedelmi és fogyasztóvédelmi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

189.

Dr. Malek Ali (más néven: Malik)

Születési idő: 1956

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi felsőoktatási miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

191.

Dr. Hassib Elias Shammas (más néven: Hasib)

Születési idő: 1957

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi államminiszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.6.24.

1.

Houmam Jaza'iri (más néven: Humam al-Jazaeri, Hammam al-Jazairi)

Születési idő: 1977

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi gazdasági és külkereskedelmi miniszter. Mint korábbi miniszter, részben felelős a szíriai lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

2.

Mohamad Amer Mardini (más néven: Mohammad Amer Mardini)

Születési idő: 1959;

születési hely: Damaszkusz

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi felsőoktatási miniszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

3.

Mohamad Ghazi Jalali (más néven: Mohammad Ghazi al-Jalali)

Születési idő: 1969

születési hely: Damaszkusz;

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi hírközlési és technológiai miniszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

4.

Kamal Cheikha (más néven: Kamal al-Sheikha)

Születési idő: 1961;

születési hely: Damaszkusz

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi vízügyi miniszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

5.

Hassan Nouri (más néven: Hassan al-Nouri)

Születési idő: 1960.2.9.

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi közigazgatás-fejlesztési miniszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

7.

Khalaf Souleymane Abdallah (más néven: Khalaf Sleiman al-Abdullah)

Születési idő: 1960;

születési hely: Dajr ez-Zaur

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi munkaügyi miniszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

9.

Hassan Safiyeh (más néven: Hassan Safiye)

Születési idő: 1949

születési hely: Latákia

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi belkereskedelmi és fogyasztóvédelmi miniszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

10.

Issam Khalil

Születési idő: 1965

születési hely: Baniasz

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi kulturális miniszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

11.

Mohammad Mouti' Mouayyad (más néven: Mohammad Muti'a Moayyad)

Születési idő: 1968

születési hely: Ariha (Idlib)

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi államminiszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

12.

Ghazwan Kheir Bek (más néven: Ghazqan Kheir Bek)

Születési idő: 1961;

születési hely: Latákia

2011 májusát követően hivatalban lévő korábbi közlekedési miniszter (hivatalát 2014. augusztus 27-től töltötte be). Mint korábbi miniszter, részben felelős a rezsim által a szíriai polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomásért.

2014.10.21.

217.

Atef Naddaf

Image

Születési idő: 1956

születési hely: Damaszkusz környéke

Felsőoktatási miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

218.

Hussein Makhlouf (más néven: Makhluf)

Image

Születési idő: 1964

születési hely: Latákia

A damaszkuszi kormányzóság korábbi kormányzója.

Az önkormányzatokért felelős miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

Rami Makhlouf unokatestvére.

2016.11.14.

219.

Ali Al-Zafir (más néven: al-Dafeer)

Image

Születési idő: 1962

születési hely: Tartúsz

Kommunikációs és technológiaügyi miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

220.

Ali Ghanem

Image

Születési idő: 1963

születési hely: Damaszkusz

A kőolajért és az ásványi kincsekért felelős miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

221.

Mohammed (más néven: Mohamed, Muhammad, Mohammad) Ramez Tourjman (más néven: Tourjuman) (

Image

)

Születési idő: 1966

születési hely: Damaszkusz

Információs miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

222.

Mohammed (más néven: Mohamed, Muhammad, Mohammad) al-Ahmed (más néven: al-Ahmad)

Image

Születési idő: 1961

születési hely: Latákia

Kulturális miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

223.

Ali Hamoud (más néven: Hammoud)

Image

Születési idő: 1964

születési hely: Tartúsz

Közlekedési miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

224.

Mohammed Zuhair (más néven: Zahir) Kharboutli

Image

Születési hely: Damaszkusz

Villamosenergia-ügyi miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

225.

Maamoun (más néven: Ma'moun) Hamdan

Image

Születési idő: 1958

születési hely: Damaszkusz

Pénzügyminiszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

226.

Nabil al-Hasan (más néven: al-Hassan)

Image

Születési idő: 1963

születési hely: Aleppó

Vízügyi miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

227.

Ahmad al-Hamu (más néven: al-Hamo)

Image

Születési idő: 1947

Ipari miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

228.

Abdullah al-Gharbi (más néven: al-Qirbi)

Image

Születési idő: 1962

születési hely: Damaszkusz

Belkereskedelmi és fogyasztóvédelmi miniszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

229.

Abdullah Abdullah (

Image

)

Születési idő: 1956

Államminiszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

230.

Salwa Abdullah

Image

Születési idő: 1953

születési hely: Kunajtira.

Államminiszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

231.

Rafe'a Abu Sa'ad (más néven: Saad)

Image

Születési idő: 1954

születési hely: Habran falu (Sweida tartomány)

Államminiszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

232.

Wafiqa Hosni

Image

Születési idő: 1952

születési hely: Damaszkusz

Államminiszter.

2016. júliusban nevezték ki.

2016.11.14.

233.

Rima Al-Qadiri (más néven: Al-Kadiri)

Image

Születési idő: 1963

születési hely: Damaszkusz

Szociális miniszter (2015. augusztus óta).

2016.11.14.

236.

Saji Darwish (más néven: Saji Jamil Darwish; Sajee Darwish; Sjaa Darwis) (

Image

)

Születési idő: 1957. január 11.

Rangja: vezérőrnagy, Szíriai Arab Légierő

Vezérőrnagyi rendfokozattal rendelkezik, 2011 májusát követően a szíriai arab légierő magas rangú tisztje és 22. hadosztályának parancsnoka.

A vegyi fegyverek elterjedéséért felelős ágazatban tevékenykedik és felelősség terheli a polgári lakosság ellen irányuló erőszakos elnyomásért: a szíriai arab légierő magas rangú tisztjeként és a 22. hadosztály parancsnokaként felelős azért, hogy a 22. hadosztály ellenőrzése alá tartozó légitámaszpontokról működtetett légi járművek vegyi fegyvereket alkalmaztak, többek között a Talmenesz nevű település ellen elkövetett támadás során, amelyet a közös vizsgálati mechanizmus keretében készült jelentés szerint a rezsim hamái repülőtéri bázisú helikopterei hajtottak végre.

2017.3.21.”

2.

Az A részben („Személyek”) az alább felsorolt személyekre vonatkozóan a következő bejegyzések kerültek hozzáadásra:

 

Név

Azonosító adatok

Személyek

Jegyzékbevétel időpontja

„239.

Hisham Mohammad Mamdouh al-Sha'ar

Születési idő: 1958

születési hely: Damaszkusz (Szíria)

Igazságügyi miniszter. 2017. márciusban nevezték ki.

2017.5.30.

240.

Mohammad Samer Abdelrahman al-Khalil

 

Gazdasági és külkereskedelmi miniszter. 2017. márciusban nevezték ki.

2017.5.30.

241.

Salam Mohammad al-Saffaf

Születési idő: 1979

Közigazgatási fejlesztési miniszter. 2017. márciusban nevezték ki.

2017.5.30.”

3.

A B részben („Szervezetek”) az alábbi szervezetre vonatkozó bejegyzést a következő bejegyzés váltja fel:

 

Elnevezés

Azonosító adatok

A jegyzékbe vétel okai

A jegyzékbe vétel időpontja

„36.

Ebla Petroleum Company, más néven Ebco

Head Office Mazzeh Villat Ghabia Dar Es Saada 16,

P.O. Box 9120,

Damascus, Syria;

Tel.: +963 116691100

A General Petroleum Corporation (GPC) vegyes vállalata. Pénzügyi támogatást nyújt a rezsimnek.

2012.1.23.”